Új privát üzeneted érkezett!

Sziasztok!

Ajni: köszönöm a válaszodat, hát mi is még csak ott tartunk, hogy minden érdekli ami nem szabad, néha legózik, vagy elvan a kis játékával, de amit ketten lehetne játszani az nem megy:(
Már azt kezdem hinni én vagyok a béna:(

Pussz mindenkinek

Timie

Kép
timie
 
 


Timi!

En a multkor olvastam valahol, talan az indexen, hogy a kicsik kb. 3 eves korukig magukban jatszanak, meg a bolcsiben is. Hiaba a csoport, tehat szerintem ne aggodj. Ez igy termeszetes. IGazabol ovis korban kezdik a kozossegi eletuket.

csok

Üdv: Nikike

Kép
nikike
 
 


Szia lányok!

Köszi mindenkinek a drukkokat és a jókívánságokat! Én egy nap alatt túllettem a nehezén, szerintem nagyban hozzájárult a fáradtság is ahhoz, hogy így kidőltem, de már jól vagyok, és a Léna még mindig nem beteg, ez a lényeg. A tejjel mondjuk alaposan kínlódunk, most megyek a gyógyszertárba tápszerért, legyen itthon minden eshetőségre készen, de eddig még nem kellett, bár tény, hogy a mélyhűtőben már csak két adag tej van, mert mostanában minden nap le kellett olvasztanom legalább egyet. De talán ezt is túléljük.
Szóval egészségügyileg kezdünk rendbejönni, viszont közben a magánéletem mélypontra jutott, úgyhogy lehet, hogy egy kis időre most eltűnök, és próbálom menteni a menthetőt (???). Nem tudom még, mekkora a baj, de bennem világok omlottak össze, ezt próbálom most rendbe rakni magamban. Ígérem, hogy néha jelentkezni fogok, meg majd Pellét is hívom, ha tudom, de nem ígérek rendszeres jelenlétet.
Vigyázzatok nagyon magatokra, mindenkinek jó nyuszifészek keresgélést, és boldog húsvétot, majd jövök!

Puszi!

Persela és a kis varázslótanoncok:

Kép
Kép
persela
 
 

 
 

Baszki Persela!
Bocs, de erre nem tudok mast mondani. Sokat gondolok majd Rad es remelem minden rendbe jon.


millio csok

Vigyazzatok Magatokra!

Üdv: Nikike

Kép
nikike
 
 


Sziasztok -sziasztok !!!

Tényleg gyönyörű idő van !!! :lol: De , persze sokkal szebb lenne, ha nem fújna ennyire a szél !!
Ne legyek hangulat rontó , ugye ???

hiuzka !!! Jaj , de jó , te is vagy már !!! Nagyon örülök, hogy minden jól sikerült és Zsombi is jól érezte magát , klassz kis krapek !!

perselám !! Neked mennek a drukkok !!!!! :wink:

Tündi ???

Mindenkinek Kellemes Húsvéti Ünnepeket !!!! :lol: :lol: És nagyon sok pihenést !!!

Mi holnap megyünk Kiskőrösre !!! Vasárnap jövünk !!


Puszi mindenkinek !!!

Kati és

Kép


Kép
kati16
 
 


Sziasztok!

Persela: kitartást, és sok sikert, mostanában én sem érzem a párkapcsolatomat a topon, megszenvedem a sok távollétet és nyügösebb, türelmetlenebb lettem. :evil:

Viszont egy foggal gazdagabbak vagyunk. :P

Csütörtökön két oldalt tűt döftek az arcomba, hogy megnyiljon a légutam. Azt hiszem botoxra sose fogok vállalkozni ezekután! :(
Ja és még nem tudják, hogy szénanátha, vagy most kialakult allergiától szenvedek, kissé kisérleti nyúlnak érzem magam. Persze a teszhez időpont kell, az meg nincs éppen. :( Azért reménykedek, hogy csak nátha!

Itthon vagyunk, vidéken anyóséknál, húsvétozunk. :wink:

Sok sok puszit küldünk és

Kellemes Húsvétot kívánunk mindenkinek!


Mériék

KépKép
lmarie
 
 


Perselám, nemááár:((( gondolj arra a pillanatra, mikor Márk megszületett, és a kis pici felett azt mondta Neked, ásó-kapa innentől! Te egy olyan stramm, őszinte, két lábon a földön járó nőci vagy (emellett szuper anya), hogy biztos sikerül megoldanotok, nem lehet, hogy azért vagytok most annyira feszültek, mert az utolsó csepp erőtartalékotokat is elvette a kórházi kálvária? :cry: :cry: Majd hívlak telefonon mindenképp!!! (Már totál azt hittem, meghalt valaki, olyan volt a hangod ma:(((( :cry: :oops: :cry: :cry: Nagypuszagyurka!!!!!!!!!!!

Csajok, bocs, hogy ilyen lézengő lettem errefelé, de a fél napunkat odakint töltjük - igaz,ma inkább boltoztunk, húsvétra vettünk ezt-azt. Sütök az én drága csillagocskámnak húsvéti Somitortát (amit majd mi jól megeszünk:-))), vettem a tetejére marcipán sárgarépákat meg egy olyan marcipánnyuszit, ami egy autót vezet! Jó tömény csokiscuccot nyomok alá:-DDD Vasárnap keresztelő, arra is készülök, mert máig lelkiismeretfurdalásom van, hogy nem volt energiám, se időm, hogy mikor megszületett, eszkábáljak valami klassz Megérkeztem kártyát a rokonságnak, közeli barátoknak (tervek voltak rá, csak babonából nem akartam a születése előtt még egy hozzávaló papírt se megvenni), szóval most némi kompenzáló bűntudatból, a keresztelős ebédre a résztvevők (very szűk femili) tányérja mellett lesz egy kis zacskó finom csokival, plusz egy keresztelési emlékkártya, de ne valami komolyra gondoljatok Szűz Máriával meg a deddel, he-he, inkább lazára vettem a figurát, majd csinálok képet! Találtam apró kisfiúgatya matricákat, amik fogasról lógnak, ezek lesznek rajta, plusz majd én a házi barkács és szöszmöte szakkör keretében a többit elkészítem.

Még annyit hadd mondjak el, hogy a kis ponty megtáltosodott, egész nap tornázik:-) Már nem löttyedt döbrögi módra fordulgat át néhanapján kiskedden, hanem percenként akár tízszer is ide-oda:-)) Már az összes habtapit összeraktam, de erről is levarázsolja magát. Próbál felülni magától, ha a karomon fekszik, már teljesen felül magától, féldőlt kocsiban is, megfogja a karfát és nézelődik.

Jud, hú, tényleg van étvágya a kismanusznak!!! Díjbirkózónak készül, kell az akkumulátor:-))) Így lesz szép szál legény! Mi még egy teljes üveg bébikaját se bírunk bepusszantani, kb. háromnegyede csúszik be, utána megiszik kb. 120 ml tápszert.

Hiúzka, eijnye, hiába várom itt, hogy ismeretlen szám hívjon, felvegyem és: - Hello, it's Severus Snape here, I do not mix with muggleborns. Leave me alone:-DDDDd :D :D Örülök, hogy jól sikerült a londoni kiruccanás, nagyon ügyesek vagytok!!! Zsombi is hozzászokik, hogy néha anyáék elmennek rövid időre, és ez lesz neki a természetes, szóval mehetsz koncertkörútra:-)

Nikike, hogy van Zsomborbarátom? Készül valami huncut locsolóverssel az apjával? :-)

Kati, és még hány őszhajszálnövesztő, körömlerágós, szemkisírós eset lesz, míg felnő egy csemete...! FŐ, hogy nem lett baj!

Gabi, nekem díszpárnahuzatokból van nyári-téli kollekció:-))) Szerintem egy-két kanál kóstoltatással nyugodtan elkezdheted!

Méri, hát képzeld, én már száz éve olyan cumisüvegtartó, kocsira, bármire akasztható kütyüt keresek, amit mutattál, és sehol sincs:((( egyelőre a babatermoszban szállítom a cumisüvegét. Hogy van a kis bújós?


Lányok, holnap megyünk Egerbe, egy hét múlva (9 nap múlva) jövünk haza, addig is legyetek rosszak, fessétek a pirostojást!!!
Puszpuszpusz :D
pelle
 
 


Hello!

Persela nagyon szorítok! Biztosan minden rendbe jön!!!

Gabi így könnyű. :)

Pelle végül mi lesz Somi keresztelős neve? Nekünk is kell majd, mert szerintem Barnabásnak sincs védőszentje.

Emese örülök, hogy jól sikerült a Londoni út, és Zsombi is jól érezte magát.

Pusz.

Judit

Kép
jud77
 
 


Hahó!

Egy órája próbálok feljutni ide :( este mindig ilyen zűrös?

Emese üdv. újra itthon! Irígy-irígy az utazásért :) és megkaptam a választ :)

Kati én az első leesés után azonnal felhívtam az orvosunkat. Ő azt mondta, hogy ha nem ájult el, nem hányt, nem viselkedik másképp mint előtte, akkor nincs gond és ne maceráljuk mindenféle vizsgálatokkal. Öööö- izééé elsőt írtam :oops: szóval volt már második is sajna és azt hiszem nem az utolsó. A másodikat a mi ágyunkról sikerült elkövetni, annyira kepesztett valamiért, hogy egyszercsak lent találtam magát pedig én csak fél percre hagytam magára és akkor még nem is tudott igazán csak helyben megfordulni :oops: Nikike együttérzek! Látod az én fiam is potyog folyton, a buksi beverésről nem is beszélve...

És igen, dönthetős a szék, meg állítható a magassága, meg guríthatom Bencét benne ide-oda :) állítom én jobban élvezem mint a gyerek ;)

Méri, hurrá! Gratulálok az első fogacskához :) Gyógyulgass, szörnyű lehetett az a tűvel szurkálás. Nincs bioptron lámpád? Nem segítene?

Persela nagyon sajnálom. Nekem is volt már mélypont :( most szerencsére nálunk javulóban van a helyzet. Talán van abban valami amit Pelle írt. Kívánok sok erőt, kitartást! Sedatific PC remek homeopátiás szer alvászavar, enyhe depi kezelésére. Ez csak úgy eszembe jutott, hátha... nekem használt. Szopi is mehet mellette.

Mindenkinek jó kis húsvétolást kívánunk! Következő sétán már remélem mi is részt veszünk.

Puszi
ildi

Kép
mildiko
 
 


sziasztok Lanyok!

Pelle: de jo Nektek. Koszi, Zsombi jol van, mindenre felkapaszkodik alldigal, mar tudja a lefelet is, de azert nagyon vigyazni kell, mert meg labilis. Locsolkodas tuti lesz, a vers meg titok.:)
Tok jo a keresztelo, mar en is szerettem volna, de meg nem jutottunk ki bejelentkezni, igy majd majusban, vagy punkosdkor?

MEri, javulast! NEm hangzik jol ez a tu dolog!?

Mindenkinek boldog husvetot, kajalast, locsolkodast!

csok

Üdv: Nikike

Kép
nikike
 
 


Sziasztok!

Szép, napos húsvétot kivánunk nektek
Kép

Mi ma indulunk haza Zamárdiba :roll:
Biztos sokan lesznek a vonaton, kedden jövünk :lol:

Puszi,Tündi
KépKép

DORINA 1994.03.26
DÁVID 1990.06.12
ccuncogó67
 
 


Sziasztok lanyok!

Kellemes husveti unnepeket kivanunk nektek! :D :D :D

Kép
katya
 
 


size=18]Sziasztok!

Mindenkinek kellemes húsvéti ünnepekt kívánok.

A lányoknak sok locsolót, a fiúknak sok tojást:))[/size]

Kép
timie
 
 


A size-kat leszámítva :oops:

Kép
timie
 
 


Sziasztok Csajszikák,

Először is: Kellemes Húsvéti Ünnepeket!!

Velünk nem sok minden történt az elmúlt napokban. Túl vagyunk (egy hang nélkül) az első oltáson, ahol sikerült teljesen elkápráztatni a doktornénit azzal, hogy Livi egész vizsgálat, meg a szuri alatt "beszélgetett" vele és nevetgélt neki :) Úgyhogy még azért sem lettünk leszúrva, hogy két hét alatt sikerült 5 dekát hízni összesen :(

Ma voltunk egy nagyot sétálni, elmentünk a Citadellához, meg a Normafához, (ott persze ettünk 1-1 fincsi rétest) írtó klassz idő volt, csak a fránya szél ne fújt volna... Lefelé meg megálltunk a Szamos Cukrászdánál, és még 1-1 sütit a rétesek után küldtünk, úgyhogy adtunk ma az édességevésnek :)

Lányok egy kérdés, hátha van ötletetek: három-négy hete azzal küzdünk, hogy Livinek nincs széklete napokig (három-négy-öt nap), amitől ahogy telik az idő, egyre ingerlékenyebb lesz, egyre gyakrabban fáj a pocija, és enni sem tud annyit, mint máskor. Nincs ötletetek mivel lehetne ezen segíteni? Amit most próbálok, hogy iszom literszámra a Laktoherbet, hátha megindítja (mint régebben), de más ötletem nincs, egyébként az mindegy neki, hogy én mit kajálok, az nem változtat a dolgokon.

Perselám, mennek a drukkok, hogy gyorsan helyrehozzátok, amit kell!!

Emese: jó lehetett a koncert, majd kérünk részletesebb beszámolót!

Timie: az unokaöcsém 17 hónapos, és még csak a következőkből áll a szókincse: Autó, Búvár valamint állathangok: brekegés és röfögés. De ezeket nagyon tökéletesen mondja :) Annak idején húgom két évesen még csak a baba-cica-mama hármast, valamint nagyon kifejezően az "ööööö"-t használta, ma meg évfolyamelső az egyetemen :)

Kati: Diácskának küldök védőpuszit, hogy még egyszer ne sikerüljön leugrania :)

Méri: Gratula a fogacskához!!

Puszi Nektek,

KépKép
Kép
elsijud
 
 


Sziasztok Csajszik! :lol:

Pelle, ahogy így olvasom, azért elég jó étvágya van Sominak, ha a 3/4 üveg bébiétel után még 120 ml tápi lecsúszik neki! :D

Persela, sok erőt és kitartást kívánok Neked, remélem, hogy sikerül rendbehozni a kapcsolatotokat. Én is Pellével értek egyet, biztosan azért rosszabb most a helyzet, mert kemény napokat tudhattok magatok mögött... :cry: ...szorítok.

Méri, mielőbbi jobbulást! :cry:

Emese, gratula a sikeres koncerthez! :wink: No és Zsombinak is gratuláció jár, hogy ilyen jól viselte a néhány napos távollétet.

Kellemes húsvétot mindenkinek, és sok / kevés locsolót! (ki mire vágyik, nem kívánt törlendő....) :D :D :D

Kép
frusi
 
 


Elsijud: nekünk a langyos kamillatea vált be, kevés cukorral. (tudom, hogy elvileg a cukor "tiltólistás", de ennyitől nem lesz bajuk a babáknak).

Én úgy csinálom, hogy egy bögrébe teszek egy evőkanálnyi kamillát, arra rázuttyantom a forró vizet, lefedve állni hagyom kb. 15 percet, majd átszűröm. Egy bögrényi adaghoz teszek 1 teáskanál cukrot. Eddig még mindig segített. Nem azonnal, de ált. fél napon belül meglett az eredmény. :)

Kép
frusi
 
 


Rólunk: nálunk nincsenek különösebb történések, hacsaknem annyi, hogy Lillus lelkesen közlekedik a lakásban mindenhová négykézláb, őrület. :lol: :lol:

Ja, nálunk is volt már ágyról leesés, tényleg elég egy pillanatra nem figyelni csak... én mostmár mindig inkább vagy felkapom a gyereket, vagy leteszem a szőnyegre, elvégre onnét nem eshet lejjebb. :wink:

És ta-daaaamm, vettünk sport babakocsit, (végül újat, és nem azt, amit eredetileg kinéztem, így utólag talán még jobban is jártam, hogy nem jött létre a teszveszes üzlet), nagyon boldog vagyok vele :lol: és Lillácska is jól érzi magát benne. :wink: Könnyű, az első kerekek bolygósíthatók (nekünk eddig batár nehéz, fixkerekes kocsink volt)... és ciki vagy nem, szőkeliba vagyok, vagy nem, nekem az is szempont volt, hogy tetsszen, jól nézzen ki :lol: ez is teljesült. (ez utóbbi része kicsit "nehéz meccs" volt férjemmel, mert nála ez egyáltalán nem volt szempont)...

Íme:

Kép

Kép
frusi
 
 


Sziasztok!

Tadam:::: megszuletett az elso foga Zsombinak!!! Annyira edes.

Elsijud: sosem gondoltam volna, hogy a gyerek fejlodese sztereotipiak tomkelege, legalabbis igy visszanezve. Total ugyanez volt Zsombival is a helyzet kb. hasonlo korban. Eltartott 4-5 honapos koraig, vagyis inkabb addig, amig elkezdett mozogni, a normal kajabol tobbet enni.
Addig en 1 nap utan kamillateat adtam Neki tisztan. Amikor az sem segitett, sokat tornaztattam es a 4-5. napon meglazmeroztem. NEm tul helyes, mert az orvosok nem lelkesednek erte, viszont celravezeto es szerintem pont a rossz hangulat miatt a gyereknek is jot tett.

Frusi: szep az uj szeker:) HAtmeg Lillacska!

csok

Üdv: Nikike

Kép
nikike
 
 


Nikike: köszi, Zsombinak pedig gratula az első fogacskához! :lol: :lol:

Érdekes, a lázmérőzést én egyszer próbáltam, de nálunk az nem járt eredménnyel. Lehet, hogy nem voltam elég határozott?! :?

Kép
frusi
 
 


Sziasztok!

Uhhh, nagyon lemaradtam. Sokat voltunk kettesben mostanában és így midnig húzósabb az élet. Na meg mióta ilyen jó idő van, azóta a kert is viszi rendesen az időmet...

Először is Kellemes ünnepeket mindenkinek! Lányok, remélem várjátok a fiúcskákat! :)

Leesésről annyit, hogy pont a héten sikerült 30 cm-ről fejre ejtenem a gyereket a kőre. Kiugrott a kezemből. Hát nem fér bele a bőribe. :) Baja nem lett. De már rutinosan nem is kezdem aggódni. Gondoltam ha tünetek lesznek, akkor majd aggódom, de előre nem.

Éjszakák horrorok. Valszeg fogzunk, de nem látom sehol a nyomát. Ellenben az összes tünetet produkáljuk. És ha kap fájdalomcsillapítót, akkor sokkal jobban alszik. Szóval valami neki ott fáj. Remélem tényleg a foga, mert nappal semmi baja nem volt eddig.

Mára viszont taknyos megint. Tegnap voltunk anyóséknál húsvétolni, akik még eléggé eldugult orrúak voltak szemben azzal az állításukkal, hogy ők már nem betegek. :( Azt hiszem nem sikerült velük megértetni, hogy amíg kicsit is betegek, addig ne talákozzunk, mert utána lesz egy csomó álmatlan éjszaka, meg 2 hétig nem mehetünk gyerek társaságba.
Őszintén én meg itt kettesben meghülyülök szépen. Pláne, hogy apa dolgozik ezerrel, és jó ha 10-re hazaért, hogy másnap 6-kor elmenjen.

Gyerektársasággal nekem más a véleményem. Enyém gyerek kifejezetten akarja. Sőt a héten voltunk egy kórházi szobatársnál, és ledöbbenttük. Kettesben játszottak. Kukucsoltak, kergették egymást, játékokat tömtek a másik szájába. Valszeg ebben is minden gyerek más. De az enyém az társaság párti. ÉS tuti unja, ha egész héten csak az én fejemet nézi és a saját játékait.

Írtam már, hogy egyre többet állunk. És néha 1 max 2 lépés is sikeredik egyedül. :D

És lassan tényleg mindenevő lesz.. Ma a friss pogácsából nyomott be kettőt. Tegnap tortát evett, meg salátát. Mindenből kér, minden ízlik neki. De hát már lassan 1 éves. Szép fokozatosan elkezdtem a mi kajánkoz szoktatni, mielőtt a baba kaja gyártók főszponzorai lennénk.

Persela, szorítunk értetek! Remélem minden rendbe jön. Nekem is el szokott duranni az agyam és már rakom is ki apa cuccait. Aztán rájövök, hogy mégsem kéne.

Frusi, szép a kocsi nagyon! Gratula!

Zsombi fogához is gratula!

Méri jobbulást neked!

Elisjud, azt hiszem a rekorder gyerek 14 napig nem kakilt. A szoptatási tanácsadók ezt nem tartják bajnak. De ha fáj a pocija, akkor marad a lázmérő, vagy ott van a Vibrucol homeos kúp is erre a célra.

Na eldugulok.

Üdv:



Üdv:
Vendég
 


Sziasztok!

Nikike: üdv a fogas klubban. :lol:
Mióta kibújt visszatért az élet a normál kerékvágásba? Nálunk igen, de már látom a következő is készül.De olyan jó hallani ahogy a kanál koccan, ugye? :lol:

Frusi: jó az új kocsi. Mi is vettünk egy újat, mivel amit én vettem nagyon kicsi a gyereknek, altatni nem lehet benne, ezért apa "berágott" és közösen néztünk másikat. Jó drágán, de legalább úgy hogy a következő gyerkőcnél jó legyen hozzá a hordozó és a mózes is. Amit én vettem az meg kitűnő lesz ha repülővel utazunk, mivel kint is van egy jó kocsink. Szóval mi háromnál tartunk jelenleg. :roll:

Nálunk bőséges nyuszi ajándék sikeredett, a keresztaputól kapott egy vizi-játék-békát, amit a kád oldalára lehet rakni, és vizet önteni bele, a nagyszülőktől meg egy traktort ami levegővel labdákat fúj ki, majd visszacsúzdázik a traktorba, ami amúgy átlátszó. Mindemelett zenél. Nagyon élvezi.
Mi is megkóstoltuk hétvégén a tölcsért, kettőt is megevett, nagyon élvezte. A babapiskótát, kenyérhéjjat szintén elmajszolgatja.


Képzeljétek eltűnt a cicám! :cry: :cry: :cry: Tegnap kiengedtük mint mindig, de nem jött vissza. Attól félek ellopták. Eléggé kikészitett. Sajnos kitud menni az utcára, de vissza nem tud jönni a kőfalon. Remélem megkerül, de kicsi rá az esély. :cry: :cry: :cry:

További jó nyuszulást mindenkinek!

Méri

KépKép
lmarie
 
 


Sziasztok!

Vera: sajnalom, hogy a gyerkoc beteg! Lassan majd meglatogatnank:) Kepzeld anyosek vettek kis muanyag asztalt meg 2 szeket a gyereknek nyarra. Na mondom miert ketto, ez celzas, hogy csinaljuk a masodikat is?? Erre, hat ha nyaron atjon Marci, akkor tudjanak egyutt ulni az asztalnal!!:))) Keszen vannak!

Jo en nem azt mondtam, hogy nem jatszanak egyutt, csak hogy alapvetoen nem ez az atlagos. En is latom, hogy Zsombi szereti a tarsasgot, de egyedul is el van, de hogy az en fejemet unja, az tuti!:)

MEri: jobban vagy mar? NEm valtoztak az ejszakaink szar minosege, epp most vagyok tul egy kemeny altatason. Szerintem jon a mellettelevo is. Sot mi szamit kijott fognak? Amikor szetrepedt az iny es latszik meg erezheto, vagy amikor mar az egesz fog felulete kint van???

csok

Üdv: Nikike

Kép
nikike
 
 


Megvan a macskam!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!! :D :D :D
Nem mindennapi sztori, de visszakaptam. Tegnap ejjel, miutan nem tudot bejutni kikeveredet a megyeri utra. Ott majdnem elutotte egy auto, a macsek meg ledermedt, es nem mozdult. Erre egy fiatal kissrac felkapta, es hazavitte a nagymamajahoz akihez eppen indult, nem volt szive ott hagyni, ugy gondolta eladja, mert latta hogy draga macska, de elobb be akarta vinni a rex alapitvanyba mert ott dolgozik az apja.Ejjelre a nagyinal maradt, aki folyamatosan azon gondolkodott hogy latta mar valahol ezt a macskat, mire beugrott hogy a doktoreknal, ezek mi vagyunk, csak akkor meg nagy volt a szore. Ez a neni etette ugyanis evekig a paromek kutyait, majd a mienket is amig voltak, ha mi elutaztunk. Igy ma tobbszor is keresett, es este utol is ert minket. En ugy bogtem mint egy kisgyerek, hogy ekkora mazlink nem lehet. De ha bevitte volna a srac az alapitvanyhoz, akkor is megkerult volna, mert be van ultetve chip, es arrol tudtak volna. Szerencsere vannak meg jo emberek a foldon! Bocsi ha valakit untattam, de le kellett irnom!

KépKép
lmarie
 
 


Nikike: nalunk attol a pillanattol megnyugodott amint at tudot torni a foga az inyen. Meg nem is latszodott szinte, csak ereztem a kis reces elet.
Most pedig latszik hogy a masik is duzzadt mellette es nagyon feher mar, az is meglesz lassan. Az ejjeleink annyiban jobbak, hogy mar nem ebred fel sirva, max felsir, atfordul es alszik tovabb.
Amugy sokat dozsoltem neki gumifogkefevel, ujjal, egy darabig hagyta is, majd elfordult es aludt tovabb.Persze nyugtalanabb mint regen, gondolom idegesiti.

Nem vagyok tul jol, de remelem eljutok egy allergia vizsgalatra es kapok valamit ra.

KépKép
lmarie
 
 


Jaj Méri annyira örülöl, hogy megvan a cicád!!!! El tudom képzelni, mit éreztél, amikor eltűnt...

Nálunk is bőséges volt a nyuszi ajándék, és egy óriási csirke kivételével mindennek örülök én is, meg Livi is :) Annyira édes, most kezdi felfedezni, hogy a kezével meg tud fogni dolgokat. Amikor sikerült valamit elkapnia, teljesen meglepődik, hogy "Jé, ez meg hogy került a kezembe???" Aztán most kezd foglalkozni a játékokkal is. Ma jó fél órán keresztül elgondolkozva nézegetett egy plüssnyuszit, beszélt hozzá (öööööö meg váááá) és rángatta a fülét :lol: :lol: :lol:
A másik újdonság, hogy néhány napja nyáladzik a kis hölgy, de rettenetesen... :?

KépKép
Kép
elsijud
 
 


Ja, egyébkén köszi a tippeket kaki témában, sajnos a kamillateát nem volt hajlandó meginni, se cukor nélkül, se cukorral. Nagy ívben köpte ki azt a két kortyot is, amit sikerült a szájába juttatnom :shock: A lázmérő sem hozott eredményt, viszont az este egy óra alatt megivott két liter laktoherbtől reggelre megoldódott egy időre a probléma....

KépKép
Kép
elsijud
 
 


elsijud: a lazmerot a vastagabbik vegevel kell betolni, csak azert, mert en a fekonnyal probalkoztam eloszor. Nana, hogy nem volt eredmeny.:))) Mondjuk lehet, hogy Neked ez egyertelmu, en benaztam, de rajottem.:)

Üdv: Nikike

Kép
nikike
 
 


Sziasztok!

elsijud: neked egy tanács, ötlet, vagy ki hogy nevezi:)Lehet kapni a gyógyszertárban ilyen pukicsőt. Ilyen hajlékony gumi anyag, vagy mifene, és azt ha kicsit beolajazod akkor nagyon könnyen fel tudod neki tenni. A másik, ne hagyomás lázmérőt dugjál a pici fenekébe, mert mivan ha véletlenül eltörik, hát elég kellemetlen.
Inkább vegyél digitáli lázmérőt és annak a vége ilyen hajlékony nyavaja. Na remélem érthető voltam:)

Pusz mindenkinek

Timie

Kép
timie
 
 


Sziasztok, jó sokat írtatok, szívem szerint teleírnék 2 oldalt mert mindenkihez lenne kérdésem, de azért majd módjával. Remélem mindenkinek kellemesen teltek az ünnepek és pihentetek is, mi nem sokat. :?
Szokásos vidéki körúton voltunk, de már úgy érzem, totál kifáraszt, mégha a nagyik, tesók dajkálják nagyrészt Kamit, akkor is, mert kocsiba be, kocsiból ki, megint pakolunk, megint autóban, megint kipakolás... :shock: És eddig semmi nem zavart, most meg kifejezetten idegesített, h ha megkérdezték, h nem azért sír-e kamilla, mert etetni kellene, holott én tudtam, h csak vinni kellene aludni. Plusz már automatikusnak veszik, h ha ott vagyunk, ők csinálnak lassan mindent Kamilla körül, majd ők etetik, fürdetik, altatják, tolják a babakocsit...és én mikor kapom vissza a gyerekem?! :) de lehet, h csak ilyen korszakomat élem, mert eddig nem zavart. Eddig leráztam magamról az olyan megjegyzéseket is, h : amikor ti kicsik voltatok, már babapiskótát kaptatok, miért nem adsz neki ezt meg azt...most meg minden zavar, átestem a ló túlsó oldalára :shock:

Egy kérdés: tervezzük a nyaralást, és tudnom kellene, h Kami bemehet-e gyerekmedencébe pl. Akkor - aug- 11 hónapos lesz. Szóval ti hogy tudjátok, bemehet kicsit a gyerekmedencébe, ahol elkerülhetetlen, h felnőttek és nyilván kicsit beteg gyerekek is lesznek, vagy marad a felfújhatós kismedence, amit mindenhová viszünk majd magunkkal? :?

Méri, örülök, h ilyen szerencsésen visszatért a cicus, te meg remélem jobban leszel.Az én "növényeim" csak később virágoznak, még van néhánx nyugis hónapom, de gyógyszert is szoktam szedni előtte már, h enyhítsem a tüneteket.

Ja, el ne felejtsem, tudnátok ajánlani jó zuglói háziorvost a környékünkön? mert én még a belvárosba járok, bár gyakorlatilag soha nem vagyok beteg, nem leszek rendszeres látogató :lol:

Marci és Zsombi már nagyon ügyesek, ők itt az éllovasok, hajrá.
Lillus szekere tuti, ha jól látom, Chicco, Frusi, nálatok ez vmi márkahűség? :)

Somi keresztelője simán ment? mi lett a kisúr neve? Bár én már mondtam, h szent Somi is jól hangzik :lol:
és gratula, milyen gyorsan megtanult gurulni, ha jól emlékszem, nem is olyan rég kezdett forogni :)

Emese, a férjed milyen hangszeren játszik?

Judit, remélem cicik jobban, ne siesd el a tápit, jó drága :lol: Talán próbáld úgy, h napi két komplett szopi legyen - vagy anyatej pótlással, amit előzőleg fejtél még napközben, ha este nem elég- a többi étkezésre meg már bébikaját, pépeket kapjon Barnabás. Vagyis én nem értek hozzá, de hátha jobban bírja a cicid.

Persela, remélem nálatok azóta visszaállt a családi béka, szerintem is csak hiperérzékenyek voltatok.

Na majd később még jövök, mert még lenne kérdésem :lol:

Adri és

Kép
adri29
 
 


persela, béka helyett béke

Adri és

Kép
adri29
 
 


Sziasztok!

Lehet hogy mi a jovoheti uzsis talirol lemaradunk :cry: , de megyunk pihizni egy kicsit a Hortobagyra. Anyosek mennek 1 hetre, es mivel 6 szemelyes az apartman meghivtak minket, hogy menjunk le par napra. Mivel ferjuram ugyis kulfoldon lesz (hol mashol?), apukam szinten, ezert anyukamat is meghivtak :lol: :lol: :lol: Van wellnes, pacik, es hatalmas csend! :lol:

Adri: mi aprilis vegen megyunk olyan helyre ahol van gyerekmedence, es lehet hasznalni a babanak is, bar szulo nem mehet bele, csak a szelen ulhet, ezert erdekesnek tunik a helyzet. Addig megprobalok olyan uszogumit szerezni, amibol csak a ket laba log ki, igy a nagymedenceben sem lesz gond. DE nagyon ajanlom a kismedencet, en most vettem neki a Jiskben (igy irjak?) babaknak van, van felette felfujhato boltiv, amin kagylo, csillag log (leveheto), meg mas erdekesseg es csak 1490 forintba kerult! Ugyanez a BabyPlanetben 3000 ft! Szoval ezt is viszem, mert ebbe tuti jol ellesz. Mivel ti nyaron mentek, szerintem meg klasszabb lesz mert kint lehet a szabadban.

Na majd meg en is jovok, de valaki nagyon nyavajog a kajaert. :wink:

M.

KépKép
lmarie
 
 


Sziasztok!:-)




Április 8-án húsvét vasárnap tartottuk a kisfiunk keresztelőjét.



(Fotókat teszek majd fel:-)


Nagyon megható napunk volt, nem is számítottam erre.... Valahogy úgy képzeltem, hogy egy rövid beszéd, szenteltvíz, család el, aztán ebéd otthon nálunk.


Mivel a húsvéti mise miatt dugig volt a parányi templomocska, ezért kimentem Somival, és sétáltunk egyet. Megnéztük kettesben a minaretet, és a kórház előtt sétáltunk, ahol épp akkor ment két meghatódott, boldog család haza a pici babájával, mutatták nekik, hogy milyen a napfény, a fák, a tulipánok... Közben egy barátnőmre gondoltam, akivel megszakadt a kapcsolatunk egy éve, és előző nap indult meg a szülése, hogy remélem, azóta boldogan babázik karján a kisfiával, és minden úgy történt, ahogy szerette volna.

Akkor értünk vissza a babakocsival, amikor a himnuszt énekelték, tárva nyitva volt a templom, kihallatszott az orgona és a sok ember (itt nincs cdlejátszó ám)... A kis magyar férfipalántám békésen aludt ezalatt. Kisereglettek az emberek az ajtón, akiket nem is ismerünk, és látva a kisbabánkat és a várakozásunkat, vadidegenek jöttek oda, hogy Isten áldása legyen a kicsin, és mi lesz a keresztneve:-)))

Bementünk a templomba, összeismerkedtünk a másik két kisbaba családjával. Egy István nevű 2-3 hónapos csöppséget és egy meseszép roma kisfiút, Bélát keresztelt még velünk az atya. MindKÉT család nagyon kedves, aranyos volt, fiatal, jókedvű párok, ebbe a jó hangulatba érkezett az atya, maga is fülig érő szájjal - egyébként is egy laza, csupaszív ember, ne egy ájtatoskodó, hűvös szentfazeket képzeljetek el, ő tényleg az EMBEREKET ismeri. Mivel elég hűvös van a templomban, ezért Somi tavaszi öltönyére még ráadtuk a motoros dzsekijét és a sapkáját, a másik két kicsit pedig betekerték takarókba.

Azt hittem, hogy a keresztelőn a keresztszülők tartják kézben a babát, de itt az édesanyákat kérte meg az atya először is, hogy vegyék kézbe a fiaikat, és elkezdett beszélni az anyaságról, a szülésről, amellyel életet adtunk a gyermekeknek, ahol nem számít fájdalom, ahogy később sem, mert a gyerekeinkért bármit megtennénk, amíg élünk, nem számít semmi, és az anyai szeretet végtelen. Sajnos nem tudom visszaadni, miket és hogyan mondta, de a szemfestékem csorgott le a könnyeimmel együtt, a párom is a szemét törölgette. Ezután a keresztanyákat kérte meg, hogy vegyék ölbe a fiakat, mi anyukák pedig kaptunk egy-egy szál hosszú gyertyát a kezünkbe, amelyet meggyújtottunk. Az atya sorban megkérdezte az édesanyákat, milyen nevet kérnek a keresztségben.

Tudjátok, meséltem, hogy a megbeszélésen kérte, hogy keressünk egy másik fiúnevet, mert a Sominak nincs védőszentje, és hogy a névhez tartozó védőszent oltalmába ajánlhassa a hagyomány szerint. A Pétert választottuk, hogy legyen Somi is kőszikla, erős, elveiben és hitében kitartó, tisztességes, megbízható férfiember, ha felnő. Közben viszont az atya, aki még Soma nevű kispasival nem találkozott, utánanézett a névnek, és akkor látta, hogy ez a név a Corneliusból ered, a Kornél testvére, egy a névnapjuk is, és előre meg is írta a keresztleveleket Szent Cornelius mártír pápához címezve, de elfelejtett szólni a nagy húsvéti sürgés-forgásban. (Igaz, én is béna voltam, mert a Soma név eredetét én is elmondhattam volna, mindegy:-D)

Így hát mikor rám került a sor, és bemondtam, hogy Soma Péter, egy pillanatra megállt, aztán úgy rögtönzött, hogy mind Szent Péter, mind Szent Cornelius oltalmába ajánlotta a kisembert. Cornelius pápáról nem tudtam semmit, de nagyon boldog voltam, hogy a véletlen(?) egy olyan férfit dobott ki az ő személyében, akit magam is szívesen választanék. A pápa ugyanis a nagy szemellenzős, szigorú vaskalapos időkben azt hirdette, hogy nem lehet az egyház, sem az emberek szigorúbbak a jóistennél, nem szabad kiközösíteni azért valakit, mert elhagyta a hitét, mert megcsalta a nejét vagy fát lopott, nincsenek visszafordíthatatlan dolgok, nincsenek megbocsáthatatlan bűnök, ne süssenek egy botlásért egy életre szégyenbélyeget valakire, ne nyomorítsanak meg valakit, mert egyszer rosszul döntött. Ezt nem tűrhette az egyház, szó szerint tűzzel-vassal-inkvizícióval ment végig az embereken, és száműzte a liberális pápát.


Az oltalomba helyezés és közös imádságot követően a család egyenként egy keresztet rajzolt Soma homlokára. A kisfiúk kaptak egy-egy hófehér, hímzett fehér ruhácskát a tisztaság és ártatlanság jelképeként, az atya megáldotta őket, olajjal megkente a homlokukat, közben végig viccelődött, beszélt hozzánk, a többiekhez, játszott a gyerekekkel, akik egytől-egyig fülig érő mosollyal, boldogan hadonásztak a kezecskéikkel a nagy fehér ruhás bácsi felé, akinek becsillog a szemüvege és zizegős régi könyv van a kezében:-D Somim hangosan kacagott, meg nem állt keze-lába egy pillanatra sem, a miatyánkot is végigkommentálta, mondta is neki az atya, hogy vagy politikus lesz vagy színész:-))) Aztán következett a szentelt vízzel való megkeresztelés, egyik baba sem sírt. Az atya mindenféle megható dolgokat mondott nekik, hogy mit kíván nekik az életre, és hogy az élet egy csodaszép utazás, minden fájdalma ellenére, a legszebb, és legyenek boldog emberek. Ezután gratulált a családnak, boldog húsvéti ünnepeket kívántunk, és még beszélt a férjemmel kettesben egy sort:-)))



A keresztelőt követően szüleimnél a legszűkebb család megünnepelte a napot, azon viccelődtünk, hogy a következő nagy esemény az iskolai ballagás, addig még rengeteg idő van, szóval koccinstunk csak buzgón Somi egészségére:-)) A pálinkát a születése tiszteletére tette el a nagypapi, a javát majd az esküvőjére fogjuk bepalackozni, ez még pár évtized:-DDD Készítettem az én szemem fényének marcipánnyuszis-répás csokitortát, és keresztelési emléket mindenkinek a tányérja mellé, majd erről is teszek fel képet.



Ezt az idézetet választottam hozzá - a neten mindenhol kerestem a szerzőjét, de azóta sincs meg, hátha tudjátok:





Azért, mert szerettek, jöttem a világra,

s lettem új fény, csillag, szülők boldogsága!



Szeressetek mindig igaz szeretetettel!

A kincsetek vagyok, pici kincs, de Ember!






Nem egy jézuskás szentlapot készítettem, hanem egy kisbabás huncutságot, a szövege is olyan:-))) Egy pufi kisbabarajzot is találtam egy fehér galambbal, dokinénink, akinél Soma született, úgyis kis puttónak hívja a pontyomat:DDD



Ez a nap egyúttal apacuka édesanyja halálának évfordulója is...:((( Talán nem fog az ő szive sem fájni annyira, ha nem csak ez a szomorú esemény jut eszébe, hanem a kisfia keresztelője is, nagyon boldog volt, igazi büszke apa. Még lakásokat is elkezdett délután nézegetni a netek, tudjátok, ez választ el minket a kistesótól..... Hamarabb nem tudjuk megvenni, mint terveztük, de örültem, hogy így igyekszik, még azt is mondta, hogy egy kislányt szeretne:-DDD

Lilypie Trying to Conceive 21 to 37 day cycle tickers
pelle
 
 


Sziasztok, drágák, reagáltam rátok is tegnap, de ez a buznyák babanet utál engem, és kidobott! A keresztelős sztorimat is elnyelte a bermuda háromszög, ezt az indexről másoltam ide:(((

Jövök estefelé, most megyünk nagymamival a városba sétálni a kis banditával!:-)))

Sok puszi!!!

Lilypie Trying to Conceive 21 to 37 day cycle tickers
pelle
 
 


Sziasztok Csajszikák!

Pelle, most olvastam a keresztelős sztorit, annyira jól írtad le, én tisztára beleborzongtam, tényleg nagyon szép lehetett! :D :D :D

Nem lehet, hogy azért dob ki a babanet, mert régóta bejelentkeztél, és egy idő után kiléptet? :( Nálam egyébként nem szokott vele gond lenni.

Méri, de jó, hogy említetted, úgy is pont akartam kérdezni, hogy most szerdán, vagy jövő szerdán lesz-e a találka, de akkor kiderült. :) Jobb is, hogy jövő hét, mert holnap elvileg jönnek barátnőmék, rohanós lett volna a napunk nagyon, plusz pakolgatni is kell, mert csütörtökön megyünk le anyósékhoz, vasárnapig.

És de jó, hogy mondtad ezt a karúszót vagy mit, mert én is akarok venni Lillusnak, na akkor majd elnézek a Jysk-be én is. :wink:

Cicás sztori: tényleg meglepő, de nagyon szuper, hogy ilyen fordulatot vett az ügy!! :lol: :lol:

Kép
frusi
 
 


Mindjárt jövök még, Adri, Neked is akarok írni, csak labdázunk kicsit Lillussal. :lol:

Kép
frusi
 
 


Nna, ez jó rövid labdázás volt. :)

Adri, akkor most Neked, több minden is: :lol:

Nálunk is hasonló a helyzet anyóséknál, amit nem is bánok, és eleinte én sem mondogattam, hogy tegyék le aludni, úgy voltam vele, hogy az ő bajuk. Aztán egyik este, amikor délután egy szemhunyásnyit sem aludt Lilla, merthogy após mondogatta, hogy "minek altatjátok folyton azt a gyereket" (imádja egyébként Lillácskát, de a kisbabák napirendjéről, gondozásáról, stb. gőze nincsen), anyósom meg nem állt ki következetesen, mi lett a vége? 40 perc ordítás, 40 perc altatás kb. ...igaz, ez régebben volt, mostmár könnyebben mennek ezek a dolgok, de ennek ellenére mostmár következetesen ragaszkodom ahhoz, hogy ha anyóséknál vagyunk, akkor is nagyjából változatlan maradjon a gyerek napirendje. Természetesen szó nincs vasszigorról és kőbe vésett időpontokról, de az, hogy minden ugyanolyan sorrendben kövesse egymást, és ne maradjon ki semmi, az anyóséknál is simán megszervezhető, csak nekünk is a sarkunkra kellett állni. Anyóséknak is jobb, ha 1-2 óra után aztán egy újra kipihent, friss, vidám unokával entyempentyemelhetnek. :lol:

"Amikor ti kicsik voltatok, már babapiskótát ettetek", stb:

Ez is megvolt nálunk szintén, ilyen esetekben megmondtuk, hogy ma már máshogy javasolják a védőnők, gyerekorvosok, és mi eszerint csináljuk,bla-bla. Ilyenkor sokat segít, ha esetleg férjed mondja ezt, és talán tőle jobban elfogadják. Aztán bele lehet dobni 1-2 tudományos dolgot, és jó esetben megértik, nem nyúznak vele tovább...

Adri, a babakocsira majdnem ráhibáztál ;) én nagyon szeretem a Chicco-s cuccokat, és a mostani babakocsi is majdnem az lett (Chicco Ponee XS-t szerettem volna nagyon), csak az volt vele a gond, hogy annak nincs karfája, másrészt egyszerűen nem fért el benne a gyerek. :? Nem is értem azt a tervezőt, aki ezt kitalálta... pedig Lillácska sem az a díjbirkózó típus, na mindegy. Végülis Neonato Piuma-t vettünk, egyébként pont azért is tetszett meg, mert egyéb paramétereiben szinte tök ugyanolyan, mint a Chicco, plusz karfa van rajta, és ehhez még esővédőt, lábzsákot is kaptunk, valamint lényeges szempontként: elfér benne a gyerek. :)

Nálunk Lilla legújabb tudománya most az, hogy már térden áll, ha valami nagyon érdekli, és ha nagyon-nagyon érdekli az a valami + kellően kipihent, akkor fel is áll akár... persze ez utóbbit csak néha prezentálja, ez még nem megy neki rutinszerűen. Illetve kettes számú tudományunk: mondom neki, hogy tapsi-tapsi, és ő tapsol. :D :D :D olyan aranyosan csinálja. Persze ezt is csak akkor, ha jó kedvében van a kisasszony.

Kép
frusi
 
 


Frusi, Kátya Annájának is ilyen járgánya van! Gyönyörű!

Na szóval nálunk pont a túlzott szeretettel, imádattal lesz gond, de lehet, h csak jelenleg vagyok ilyen kritikus.
Egyedüli unokaként Kamillát úgy kezelik, mint vmi kincset, akit állandóan babusgatni, cipelgetni, szórakoztatni kell, le sem teszik a szőnyegre játszani, folyton kézben van...arra hivatkozva, h úgyis ritkán látják, ami mellesleg nem igaz, kézről-kézre jár, lassan összevesznek rajta, épp ki etesse, ki vegye fel. Ha sírni kezd, ami elég ritka, hisz le sem teszik, már mindjárt jön, h jaj, mi bajod, biztos éhes vagy, holott 2 órája ettünk, és már kifejtettem, h Kamilla éhség miatt ritkán jelez 4 órán belül :?
Másrészt egy csomó mindent vesznek neki, gyakran nem is túl hasznos dolgokat, egy 28.bodyt vagy olyan bébiételt, amit nem szeret :shock: tudom, erről nem tehetnek, mert csak kedvesek akarnak lenni és nem tudhatják, h közben én már miket vásároltam Kaminak, de némi puhatolózással azért ki lehetne deríteni. Amúgy én minden ajándéknak örülök, csak nem akarom, h majd kicsit nagyobb korában is mindent megvegyenek neki. Mert nyilván lesz olyan, h én azt mondom majd neki, h nem, már kaptál ezt meg azt, most ezt már nem vesszük meg.És ha ők ekkor majd megvesznek neki mindent, amit csak kiejt a száján, irtó mérges leszek.

És két nagyi-család van!
Aztán a már említett miért nem adsz neki ezt és ezt, ti már ilyen idős korban...azt hittem, ezt már letisztáztuk, az elején jól is működött, most megint jönnek az ötletek. Pedig szerintem én egész rugalmas vagyok e téren, már elég sok mindent adok neki, persze csak módjával. És nem is 6 hónaposan kezdtük el a hozzátáplálást, azért elég sokáig szopizunk/szopiztunk.

Na most hogy kidurrogtam magam, átgondolom, mik az én nevelési elveim, egyeztetem a férjemmel, és akkor legközelebb, ha adódik vmi, megbeszéljük mindkét nagymamával. A férfiakkal nincs gond nálunk, nincsenek önálló gondolataik :lol:

Csatolok egy képet, friss, ti is légyszi, légyszi, olyan rég láttam a babákat! Kép

Adri és

Kép
adri29
 
 


Sziasztok!

Pelle: gratulálok a kisfiad keresztelőjéhez. Ha nem titok elárulod, hogy melyik templomban volt és milyen?Értem itt katolikus, református, mert én is keresztelném a fiam, dehát kéne egy templom hozzá:(((

Válaszodat előre is köszönöm

Timie

Kép
timie
 
 


Hello!

Gratula a fogacskához Zsombinak! Kitartás az anyukáknak!
Nálunk most jó napok vannak, remélem nem kezd el a foga jönni.

Frusi szuper az új kocsi!

Méri örülök a cicusnak. Vannak még rendes emberek. Ez bíztató.

Cici már kezdett gyógyulni, de ma sikerült belekapaszkodnia, és rántott rajta egy akkorát, hogy újból felrepedt. Szopit még nem adtam fel, küzdünk vele hősiesen. Egyébként már sokkal kevesebbre van igénye, és szívesebben eszik pépeset, pedig egyenlőre általában minden étkezést szopival kezdünk és este meg csak szopizik.

Pelle, nagyon szép lehetett a keresztelő, és nagyon ügyesen összeszervezted a tortát, kártyát és egyéb részleteket.

Adri, én is épp hétvégén fakadtam ki a férjemnek a "miért van a gyerek állandóan kézben" témát illetően. Mondam neki, hogy az én szüleimet könnyen lerendezem, de az ővéit intézze (megjegyzem szerintem részükről rosszabb a helyzet). Erre húsvétkor minden nagyszülő rámcáfolt, hagyták a gyereket játszani a szőnyegén és "messziről" csodálták. Kellemes meglepetés volt.

Kaja ügyben kifli csücske, babapiskóta már nálunk is felmerült a dédi részéről, de gyorsan leállítottuk.

Medence témában. Mi most hétvégén megyünk Alsópáhokra és én be fogom vinni a medencébe. Babaúszás is lesz. És hát Kami is volt már babaúszáson ahol szülőkkel és más (beteg) gyerekekkel is együtt volt a medencében. Az én véleményem az, hogy jó ötlet a gumimedence, de előbb utóbb úgysem tudod kikerülni a közöset sem. A bacikon keresztül erősödik az immunrendszerük, és azokkal meg főként akkor találkoznak, ha kimozdulunk velük pl. nyaralni, ez van, és nem nagyon lehet mit tenni ellene. Hová mentek?

Egyébként megértem, hogy kiakadtál. Valószínűleg elsokaltál a témából. Biztosan segít madj ha tudatjátok a témával kapcsolatos közös álláspototokat a nagyszülőkkel.

Kami még mindíg nagyon édes a képen!!! :)

Még biztosan akartam valamit írni, de most látom, hogy milyen hosszúra sikerültem uh majd legközelebb. Meg el is felejtettem.

Pusz.

Judit

Kép
jud77
 
 


Sziasztok Anyukák!!:-))

Gép előtt ismét! (Fürdetés előtti pletyó következik:-)
Darabokban küldöm, hogyha elveszik, ne kezdjek el szépeket mondani a babanetre....:-DDD :D :D

Perselám, nem merlek hívni, nehogy zavarjalak, de ha akarszrólabeszélni,doktorcsernus hangulatban vagy, akkor csörrents meg bármikor és visszahívlak!

Frusi, nagyon klassz hintót vettetek a kis tündérnek! Én is olyan vagyok, mint Te: nőcimódra a külső jobban elvarázsol, mint a technikai részletek:-)))

Timie, az egri Servita téri templomban tartották a szertartártást, római katolikus vallás szerint:-)))

Lilypie Trying to Conceive 21 to 37 day cycle tickers
pelle
 
 


sziasztok!

Megjöttünk, itt egy kis húsvéti egyveleg :lol:
Sietek most, majd jövök olvasni...és írni...
ppppuuuuussssszzzzz :lol:


Kép

Kép

Puszi,Tündi
KépKép

DORINA 1994.03.26
DÁVID 1990.06.12
ccuncogó67
 
 


Sziasztok!

Nikike szuper jó fejek az öregek! :) Látom már mennünk kell majd Szentendrére. Igaz kutyát még nem láttunk közelről, de majd... :)

Jövő héten lesz a tali? Hánykor, melyik nap?

Amúgy ma este már egész ok volt a gyerek. Szívni sem kellett az orrát. Hála istennek.

Ma két dolgot is produkált. Többször tett 2 lépést tök egyedül. Aztán összeomlik mint a kártyavár, de rém büszke magára. Másrészt kitalálta, hogy ő is úgy ad puszit mint apa. Szóval jön és bekapja a számat. :) Mindent utánoz. :)

Üdv:

Vera
Vendég
 


Hát szép jó estét kedves anyukák!

Látom mindenkinek tömény nagyszülőzéssel teltek az ünnepek :) Húha annyi mindenre próbálok majd válaszolni, kicsit hosszú lesz, előre is bocsánat.

Méri gratula a fogacskához és örülök, hogy megkerült a cicád, viszont sajnálom, ha nem jössz jövő héten, de fontos a pihenés. Azért remélem már gyógyulgatsz.

Elsijud: nálunk hasonló eset volt mint Nikiéknél, kicsit deja-vue érzésem van nekem is :) de az én tapasztalatom az, a digitális nekünk nem működött így én a hagyományos lázmérőt használtam és senki nem mondta melyik végét, mi a vékony végével próbáltunk és segített. Vagy lehet venni Glicerines kúpot direkt erre, én egy felet adtam, (levágtam a végét) és arra elég volt, hogy segítsen. Ezenk kívül reggel éhgyomorra lehet langyos cukros víz vagy langyos kamilla (Frusi ezt ötvözte :) amennyit hajlandó meginni és ez is segít - nekünk nem használt, mert nem itta meg egyiket sem. Laktoherb-bel vigyázz ha túl sokat iszol apasztja a tejet!

Pelle gyönyörű volt ez a keresztelős történet és az idézet is nagyon szép, amit találtál.

Frusi gratula a kocsihoz! Én is most keresek, de nekem is nagyobb kell, mert a gyerkőc nem fér bele, és azért lássuk be Bence nem egy pici bébi ;) Néztem egy Chicco-t, de már most kicsit neki :) most egy ABC Design-on vagy egy Graco-n gondolkodom.

Húh Adri nálunk totál ugyanez a helyzet, a túlrajongás miatt én mindig szívok, mert utána én vagyok a gyerekkel és bizony elvárja egy-két napig, hogy anya mindig vegyél fel, legyek a kezedbe, altass a karodban, stb... ma is jó kis hisztik voltak, pedig Bence alapvetően nem kézben lévős és nem is igényli. Nekem is anyós rész a rosszabb na meg a nővéremet nem győzöm leállítani, hogy ugyan tegye már le azt a gyereket és hagyja játszani. Nálunk annyi a szerencse, hogy Bence is jelzi ha már unja a kézben tartást elég hamar, és mi is ráálltunk Péterrel, ha van egy kis nyafi (még ha nem is azért, mert unja a kézben tartást) hogy rögtön mondjuk azért nyafog, mert szeretne lent játszani egyedül és ahogy leteszik rögtön nyugi is lesz ez bejött! Esetleg próbáld ki, mond nem éhes, csak unja, hogy kézben van :) Óh hát azt én is folyton megkapom, hogy mikor lehet már neki ezt, azt adni és a fejem majd szét durran, mikor hallgatom, hogy én adnék Neked Bence, de anyád még nem engedi (brrrr!) :twisted: :twisted: De én tartom magam ahhoz, hogy mindig hivatkozom a kedven védő nénimre és orvosunkra és azzal senki nem mer vitatkozni max. dünnyögnek engem meg nem érdekel. Anyósomnak az a mániája, hogy mindig van tartalék kaja nála, hátha egyszer nem kap eleget az a gyerek :twisted: na ettől rosszul vagyok, de hát mit tudok csinálni? Nálunk most az a legújabb, hogy szerinte túl súlyos a gyerekem (8,6 kg és 73 cm) szerintem tökéletes :) és majd nehezen fog elindulni. Őrület, az elején meg túl soványnak tartotta, szóval sose jó. Na erre csak annyit, hogy Bence a hétvége óta négykézláb elindult előre, térdel egyedül minden támaszkodás nélkül, tologatja a fenekét az égbe, úgyhogy szerintem néhány hét és állni fog. Na abbahagyom a durrogást, de azért még tudnék mit írni a témában.

Fürdést én is kérdeztem, mi Balatonra megyünk nyáron, védőnőm szerint minden további nélkül bevihetem a vízbe, uszipelussal és persze póló és sapi mindig legyen rajta :)

Niki még azt akartam írni hogy nekünk mindig megnyugvást hozott, ha már érezni lehet a fogacska élét, azaz már áttört az ínyén. Utána nyugisabbak az éjszakáink és kevesebb a sírás. Csak halkan mesélem minálunk most jön a 7 és 8. fogacska egyszerre :wink: szegénykém küzd vele ezerrel...

Timie játszóházat nem próbáltál? Hátha ott tudnak ajánlani jó játékokat, meg ha nem is játszik másik gyerekkel (ilyenkor még tényleg nem szoktak nagyon) bár vannak kivételek, legalább társaságban van és Te is szerezhetsz hasznos infókat? Csak ötlet.

Persela mega-hiper-drukk-drukk továbbra is!

Na bedugulok mára, bocsi a hosszú szövegelésért.

Üdv.
Ildi

Kép
mildiko
 
 


Jaj Vera még azt akartam kérdezni a nátha nem a foga miatt van/volt? Mindegy csak eszembe jutott, sajna nálunk sem mindenki tartja be a szabályokat :(

Na most már tényleg elmentem aludni...

Ildi

Kép
mildiko
 
 


sziasztok CSajok!

Pelle: nagyon szep lehetett, tenyleg! Kicsit irigy, de vegulis nem vagyunk meg lekesve semmirol.

Tundi: Istenem a Balaton, de mennek mar, szupik a kepek!

Adri: KAmilla cuki, a coccolino maci jutott az eszembe errol a keprol, ahogy hanyatt bedobja magat a tiszta ruhak koze!

Jud: Alsopahok, egesz csalad?? NAgyon irigy. Apaval ha minden jol megy mi holnap megyunk japan kajalni. Meg mondta, ha nyaron le tudjuk passzolni Zs-t 2 napra, valami borvidekre. De jo lenne.

Meri: mazli a macska! orulok. EN nem hallom a kanalt koccani, mert muanyag, de tuti kint van.

VEra: Zsombi mar siman nyelvest ad....:))))))))))))) betojok rajta neha, miket muvel.

csok

Üdv: Nikike

Kép
nikike
 
 


Adri, ismerős a helyzet... :roll: szerintem a nagyszülőket ilyen szempontból nem tudod megváltoztatni, nekik valóban az első, egyszem unokájuk, vsz. megérteni talán csak akkor fogjuk őket, ha majd x év múlva mi is hasonló helyzetben leszünk. 8) De tudom mennyire idegesítő, nálunk amikor Lillus pár hetes volt, és egyet tüsszentett, anyósom már rögtön mondta: "húúúha! biztos kötőhártyagyulladása van a gyereknek!" Így utólag már nagyon röhögök rajta. :D :D :D De akkor persze bosszantott nagyon, hogy miért mond ekkora hülyeséget.

Viszont ami a jó hír: az alapokat Te és Norbi fogjátok megadni Kamillának, a hosszú távú iránymutatást (pl. nem-elkényeztetés, nem-mindent-megvásárlás) Tőletek kapja. Persze nyilván nem az az ideális, ha Ti A-t mondotok, nagyiék meg B-t, de amikor Kamilla nagyobbacska lesz már, hidd el, pontosan meg fogja tudni különböztetni ezt: mi a nagyi "szerepe" ill. hogy nála többet lehet minden szempontból, Ti pedig a szülei vagytok, és szigorúbbak vagytok vele, de ettől még az irántatok érzett szeretete nem fog csökkenni.

Kép
frusi
 
 


Ildi, megnyugtatásul (bár tudom, Te is tudod) : :wink: Bence mozgásilag tökéletesen jól áll, Lillus is kb. ennyit tudott két héttel fiatalabb korábban, így mondhatjuk, hogy ugyanott tartanak. Lillát megdícsérte a védőnénink, hogy sok babát taníthatna a különféle mozgásokra. :lol: Úgyhogy vedd úgy, hogy a dícséret szól Bencének is. 8)

Tündi, nagyon jók a képek! Őrület, milyen nagy csajszi már Bianka is!! :lol: :lol:

Kép
frusi
 
 


sziasztok!

Ildi csak most vettem eszre a bejegyzesedet. VAk vagyok:)
Ne aggodj, elindul a gyerek akarmekkora is. Zsombi legendasan gomboc, nagydarab volt, igy utolog, tokre orulok, hogy csak 1-2 honapja indult el, mert sokkal nehezebb most mar, mint amikor meg csak fekudt egy helyben. Ja es most meg hirtelen hosszu lett, eltuntek a hurkai, szoval lemozogta. Mond anyosodnak, hogy van Bencenek egy kishaverja, aki mar 10 kg es meg csak 9 honapos mult,hadd szorunyulkodjon. Engem nem zavar, buszke vagyok a szeles hatara, nagy kezeire, labaira, ferfias jelenseg:)))) ES nem dagi, remelem tudunk ra vigyazni, hogy ne is legyen az. Na a lenyeg, hogy Bence is ugy jo, ahogy van:)))))))) Gyonyorkodjon inkabb a hajkoronajaban!!

csok

Üdv: Nikike

Kép
nikike
 
 


Sziasztok!

Ildikó: köszönöm az ötletet, de elmentem az ikeába gondoltam gyerekek között legyen és játszhat is, erre iderült, hogy csak három éves kortól lehet beadni.
Viszont szerencsére itt a jóidő, húsvétkor kint voltunk anyukáméknál és egy barátnőmmel lementünk a játszótérre és kiderült imád ott lenni, főleg a homokozóban és a csúszdán, de persze a hinta is nagyon jó:)Szóval mostmár minden nap 2x irány a játszótér:)
Pelle:köszönöm az infót templom ügyben, nekünk az egy kicsit messze van, én itt zuglóban keresnék templomot, de még nem tudjuk, hogy reformátusnak (apuka után), vagy katólikusnak (én utánam) kereszteljük. Aki tud a környéken katólikus templomot várom a címet:)

Üdv Timie

Kép
timie
 
 

Vissza: Szülészetek, kórházak

Jegyzetfüzet:

 

X
EZT MÁR OLVASTAD?