Sziasztok Csajok!
Jó rég voltam, de a fürdő felújítása minden időmet leköti
Meghát itt a jó idő, Bence állandóan kint akar lenni.
Akkor haladjunk sorjában:
1. Nekem van Angelcare bébiőrös légzésfigyelő, Bencével is használtuk, és sokkal nyugodtabb voltam tőle. Mondjuk mi eleve azt valljuk, hogy a kh-ból hazatérve rögtön a saját szobájába, saját ágyában aludjon, nehogy még csak felmerüljön a gondolat, hogy közénk akar feküdni
2. Szopipárna is van, tök jól lehet vele aludni, szopinál is király lesz!
3. Kismamövet - hasfogót nem használtam, most sem használok, szerencsére a térdemen és a derekamon kívül (hála az élsportnak) nincsenek tropán az izületeim, bírom magam
4. Homeos bogyó az urtica urens ch5, tejserkentő - én ezt fogom rögtön elkezdeni a szülés után. Okulva Bencéből, akinél nem volt elég a tejem, és szinte azonnal hozzá kellett pótolnom, majd 3 hósan nagyságos úr abba is hagyta a szopizást.
5. A málnalevél teáról én is jókat hallottam, de azt hiszem én kihagyom, mert anélkül is megvoltam 6 óra alatt az első szüléssel, valszeg eztán sem lesz máshogy.
6. A kórházi napidíj engem is szíven szúrt, most nem tudom, hogy kell fizetni v. sem. Viszont hétfőn megyek a dokihoz, tutira rákérdezek.
7. A dátumot Eliza tévesen írta, július 1-ig kell megszülnünk, és akkor "csak" a fogadott orvos áráért szülünk.
8. Kórházi csomaggal még én is várok, szerintem május közepéig ráérünk összerakni.
Nnnnna, azt hiszem sikeresen bepótoltam a lemaradásomat
Nálunk szerencsére nagyon jól haladunk, én már kimostam, kivasaltam mindent pont tegnap lettem készen a végével. Valahogy úgy tervezem, hogy május közepére minden a helyén legyen, ágyikó megvetve, stb. ha a királylány esetleg korábban akarna érkezni, nehogy apára háruljanak ezek a feladatok.
Petra!
Igen, én is így tudom, hogy a GYES-t nem fogjuk kapni, hanem újra számolják az átlagot, és kezdjük előlről a tgyás-sal, meg a gyed-del. Illetve kapjuk a dupla családi pótlékot
Balwin!
A 37. hétig azért mondják a speciális kórházat - ami annyit tesz, hogy van koraszülött részlege, mert hivatalosan az azelőtt született babák számítanak koraszülöttnek, és ha a súly határt nem érik el, akkor kell nekik az inkubátor. Akik meg annyival korábban jönnek, azoknak meg kell az ún. PIC részleg, hogy mindent meg tudjanak tenni a pindurikért.
A szülésznőm is mesélte, hogy ha netán beindulna ilyen korán a szülés, bemehetünk a kh-ba, de úgyis továbbküldenek onnan (itt Pesten az I. v. II. női klinikára), ők max. annyit csinálnak, hogy megállapítják, hogy tényleg megindult-e v. sem, és bekötnek egy infúziót.
Amiben még esetleg segíthetek, az a saját kórházi csomagunk:
ami feltételenül kell, az a Tena betét meg a bugyingók (v. eldobható, v. mosható - ezt mindenki döntse el), hálóing - ebből is lehetőleg váltás is, szopis melltartó+betét, mellszívó, tisztasági csomag, köntös, papucs. Nálunk jó volt még, hogy vittem be saját textil-pelust, meg "rendes" pelust, mert sajna hamar elfogynak, és nem mindig tudnak adni - van hogy nekik sincs tiszta.
Hát és akkor a luxus cikkek
Mint könyv, zene, hajszárító, stb.
Nálunk a babók a kh-i szerkóban voltak, és csak az elbocsátáskor kellett apával behozatni a saját rucit, amiben hazamentünk. Ezt mondjuk még célszerű összekészíteni, hogy telefonon kelljen nekik elmagyarázni, hogy éppen melyik body-ra gondoltál
Jajjj és tényleg a gyógyszerek, kenőcsök!
Nem tudom kinek milyen a védőnénije, az enyém nagyon ari volt és még most is az!
Mielőtt megszülsz, kell gyermekorvost választanod, akihez v. körzetileg tartozol, v. más szempont alapján.
Amikor megvolt a választás, szépen elmész egy megbeszélésre, ahol ő minden lehetséges vitamint, gyógyszertári kenőcsöt, testápolót, fürdetőt, olajat, alkoholt felír úgy, hogy a te TAJ számod első jegyét kicseréli egy 9-esre, és azzal tudsz menni a patikába a recepttel.
Na, azt hiszem mindent leírtam, amivel el voltam maradva ill. akartam, remélem tudtam segíteni is
Pápá: Eszti