Új privát üzeneted érkezett!

Eszter,
nem a vas miatt eszek megint hust. Azzal meg total husmentes koromban sem volt baj, csak a felszivodassal. Neha ennek, ennyi. Mostanaban leginkabb a halat:) Egyebkent a havi husfogyasztasunk nem haladja meg az 1 kilot (kiveve most, h rakaptam a halra:)). Ennyi valahogy boven eleg. Disznohust meg most se nagyon szeretem.

Persze ha rokonokhoz megyunk, nalunk is tobbnyire az van, h hus hussal. De kibirom, h mondjuk 2 napig alig eszek valamit:) Persze nemcsak a hus miatt:(

Hus-mitosz:)

Szerintem a szervezetunk tudja, mi kell neki, jelez is. Csak nem szokas ra figyelni. Gyerekemen vettem eszre, mikor beteg, tok magatol elkezd dietazni. Aztan par eve magamon is eszrevettem, h mikor gorcsolt a hasam a menses miatt, mit is kivantam meg, es aztan, ha tudatosan ettem azt, mikor kozeledett az ido, eleve megeloztem a gorcsolest.

Kajalassal kapcsolatban az akasztott ki, aki fagyasztva eszi a novenyeket, mert kulonben fajna nekik, h eszi oket. Szoval, aki csak fagyasztott zoldseget eszik, semmi mast, es ez az indoka:)
biobaba
 
 


Eszter :) Szíveesen leírom, inkább ide, mert ez az én történetem és remélem, senki sem fogja úgy érezni, hogy befolyásolni szeretném.
Én egy igazi átlagos paraszt-munkás családból származom, így pörkölt, pacal, szalonnaszerű ételek a mindennaposak. Gyermekkoromban sem szerettem őket kifejezetten, de úgy 20 éves korom körül teljesen abbahagytam a húsevést, mert nem tudtam az állatok legyilkolásának gondolatával megbékülni. Igyekeztem én az akkor hozzáférhető egészséges ételeket enni és figyelni arra, hogy mindent megkapjon a szervezetem, amire szüksége van, de sajnos a végére már vészesen vérszegény voltam - mindig volt ezzel problémám - így ez nyomott erősen a latban, de a végső lökést az adta meg, hogy az akkor barátom szülei vérig sértődtek, amiért nem ettem a nekem szeretettel főzött ételekből. Rájöttem akkor, hogy a mi társadalmunkban akkora harcot kell megvívni, ha vega akarok maradni, ami lelki szinten nem éri meg (a családom se tudott ezzel mit kezdeni, állandóan letagadták, hogy húst főztek az ételbe, hogy én is egyek belőle :(). Ennek 11 éve már, akkor még nem voltak ilyen boltok, piacok, homeopátia... Szóval a lelki békém és a kofliktusok csökkentése érdekében döntöttem a hús mellett. Azóta egyre jobban érzem, hogy jól, mert a fontos dolog nekem mára az, hgoy egyensúlyban éljek a környezettel, természettel és a mesterséges dolgokat kerüljem. Az étkezés 80 %-ban növényi illetve tejtermék alapú egyébként. Nos, és még valami a szükségletekről: Dominó mindent szívesen megeszik, örömmel, de semmi sem okoz akkora örömet neki, mint egy darab husi vagy halacska :oops: Sokkoló volt először!

indianyo
 
 


Sziasztok!

Érdekesek a vélemyének :)

Biobaba!
Biobarlangból rendeltem, mangalica virsli. Most van.

Klári!
Én nem tapasztaltam, hogy 2 éves kor után már nem nagyon lehetne változtatni az étkezési szokásokon.
Ha mi jóízűen eszünk valamit, Balázs előbb-utóbb megkívánja, megkóstolja és rájön, hogy finom. Pl. most evett először padlizsánkrémet, lekvárt, mert eddig sose kért, de most győzött a kíváncsisága. :)

Nagyjából átnéztem ezt a vegás könyvet, elborzadtam, hogy mennyi mindenre kéne figyelni-elvileg. De Pindi szerint nem annyira vészes ez a fehérje-dolog- ez megnyugtató.

Orsi
osoa75
 
 

 
 

Köszi a véleményeket!

Két receptem van :)
Ma ezt kreáltam: Túrógombóc másképp: Negyed kiló áttört túrót összedolgoztam sóval, frissen reszelt szerecsendióval, citromhéjjal, frissen őrölt borssal, kb 5 deka reszelt sajttal (parmezán lenne a legjobb), 2 tojással, 1/2 szikkadt tönkölykiflivel és 6 deka búzadarával. Állni hagytam három órát, vizes kézzel 3 centis golyókat formáztam, sós vízben kifőztem. Ahogy feljöttek a víz tetejére ki is szedtem őket, mert hamar átfőttek. Vajon párolt spenóttal tálaltam, de szerintem jó lehet paradicsomszósszal, slágerünkkel, a medvehagymával vagy egyszerű zsályás vajjal is. Ez az adag két személyre elég. Friss ízű és könnyű ebéd volt.

És ha itt lesznek a zsenge répák: Tavaszi citromfüves zöldségleves: Zöldség vagy csirkealaplében gyufaszálra vágott zsenge sárgarépát, fehérrépát és karalábét főzünk, kb 3-4 percig, nem túl puhára. A levest 2 tojássárgájával elkevert 2 deci tejszínnel legírozzuk, azaz a leves alatt elzárjuk a gázt, és a tejszínes keverékhez merünk a forró, de nem fővő levesből, elkeverjük, majd hozzákeverjük az egészet a léhez. Frissen aprított citromfüvet keverünk bele végül, és tálaljuk. Citromfűvel az igazi, de petrezselyemmel se lehet rossz, de akkor tennék bele egy kis citromolajat is, mert a citromillat annyira feldobja! Tejszín helyett pedig lehet használni joghurtot.

KépKép
KépKép
safrany
 
 


Ez a leves nagyon jol hangzik:)

Ma hallottam, h a repan lehet erezni a nitritet. Egeszen a nyelvunk elejevel kell megnyalni, es akkor a nyelv hatso reszen csipos erzest kelt, hha van nitrit a repaban. De gondolom, a piacon nem vennek jo neven, ha nyalnank a repat:) Es persze, amelyiknel ezt nem erezzuk, az a jo repa.

Engem a gyermekem mostanaban kicsit kikeszit a nem-evesevel. Valoszinuleg azert, mert regen nagyon jo evo volt, soha nem volt ezzel gondom. Most meg semmi nem jo neki. En hiaba eszek joizuen valamit:( Az igaz, h rogton akarja o is, de aztan nem eszi meg, csak szettrancsirozza, csocsalja... aztan ott is marad az egesz.
biobaba
 
 


Eszter!
Te agyalod ki ezeket? Nagyon jól hangzanak! :lol:

Biobaba!
Én hozzászoktam, a fiam elég rapszodikus evés tekintetében. Mindig örülök, ha huzamosabb ideig jól eszik, de aztán jön egy időszak, amikor meg nem. Hát, ez van. :( Répát fogom tesztelni.
osoa75
 
 


Biobaba, érdekes amit írsz. Én gyakran érzem erősnek a répát (leginkább nyersen eszem), korábban azt gondoltam, hogy a vegyszerek miatt, de biorépán is volt, hogy éreztem. A nitrit lenne az?

Pindi
pindi
 
 


Pindi, nem tudom, h a csipos es az eros, ugyanaz-e. De azt is mondtak, h a bio repanal is erdemes figyelni erre. Szoval lehet, h amit erosnek erzel az az, nem tudom. Majd meg kerdezoskodom, ha talakozom az illetovel.

Biobaba
biobaba
 
 


Elég sok receptet agyalok ki, a főzés a hobbim. :) De a levest nem én találtam ki, egy borkóstolós műsorban láttam még tavaly.

Nitrit: ezek szerint pici babáknak nem biztonságos bio spenótot sem adni? Anyósom szerint, ha néhány napig állnak a zöldségek a hűtőben, akkor elbomlik egy része a nitritnek. Nem tudom, hogy igaza van-e, de a Mirelite-nél dolgozott minőségellenőrként, ezért elég sok ilyesmit tud. Nekem mindig azt mondta, kisbabának inkább fagyaszott spenótot adjak, mert azt szigorúan ellenőrzik nitritre.

Én a répa szár felőli részét szoktam erősnek érezni, de szerintem az nem nitrit :)

KépKép
KépKép
safrany
 
 


En is hallottam, h napokig allni kell hagyni a salatakat, spenotot es akkor lebomlik a nitrit egy resze:)
Ki kene deriteni, h a Biokontrollnal h megy ez az egesz ellenorzes. Persze hallottam mar egy csomoszor, de h pl konkretan a nitritet hogy ellenorzik pl. spenotnal...
biobaba
 
 


Nem tudom, hogy igaz-e, de állítólag a Biokontroll sajna nem garancia, mert egyszer egy évben (?) szúrópróbaszerűen ellenőrzik a termékeket és az előállítást már nem. Ilyen alapon állítólag az Ökokontroll nagyobb biztonságot jelent, mert ott a folyamatot magát is nézik.
osoa75
 
 


http://www.biokontroll.hu/biokontroll4.php

Sajna , az Okokontroll honlapjarol nem derul ki tul sok minden:(
http://www.okokontroll.hu/main.html
biobaba
 
 


Nekem van ismerősöm, aki a Biokontrollnál dolgozik. Egyszr faggattam már őt. Azért mesélt olyat, h kimentek ellenőrizni, és ott volt a földön a piros színű valami, ami vegyszermaradék... De persze magukat ő nem fogja bemártani azzal amúgy, hogy alig járnak ki.

Almási Ferivel (biobarlangos emberke) pedig egyszer beszélgettem személyesen, és elmondta, hogy a Biokontroll nagyon sokszor megbízhatatlan, és nem garancia:(( Vicces volt, hogy a múltkor láttam kukoricadarát dupla biztonság felirattal, és alatta a Biokontroll és a Biokultúra Egyesülel(?) logója volt. Akkor ez most azt jelenti, hogy egyikben sem lehet külön megbízni? (nekem ezt sugallta)

klári
pumama
 
 


Én ha a cégből indulok ki, ahol dolgoztam és az éves Iso-auditokra, háááááááááát, gáz. Nagyon nem az, aminek lennie kell...
osoa75
 
 


De legalabb vannak gazdasagok, ahova el lehet menni szetnezni. Jo, persze, lehet amitani akkor is, de legalabb...
biobaba
 
 


Erről a bi-nembio témáról az a jelenet jut eszembe,amikor a piacon a kofanéni lelkesen bizonygatja, hogy az ő krumplija bizony bio, mert nem permetezi. Jobban elmélyedve a témában aztán magától értetődő természetességgel mondja, hogy mikor elveti a krumpli, mindig jól begyomirtózza a földet, és ez milyen klassz, nem kell kapálni....
orsko
 
 


Orsi:)
Jo, h elszolja magat az ember, ha beszeltetik:)
Egyebkent a vegyszerezesi sorrend allitolag ugy alakul, h legkevesbe v legjobb esetben egyaltalan nem vegyszeres a bio, aztan pl a Tesco, es a legdurvabb sok esetben pont a hazikert.

En is azt tapasztalom, h az embereknek mennyire lovesuk sincs arrol, h mi bio, mi nem az. Pl mikor azt mondja, h ez bio am, mert nem permeteztem, csak a paradicsomot (ami 2 meterrel van odebb:()
biobaba
 
 


Ma ezt sütöttem:

kókuszos, tökmagos süti

Hozzávalók:
kb 25 dkg margarin
4 tojás
kb 10 dkg liszt
kölespehely-tetszés szerint
kb 10 dkg nádcukor
kókuszreszelék
tökmag

A margarint megolvasztottam, hozzáadtam a tojások sárgáját, a pelyhet, cukrot, és annyi lisztet, hogy öszeálljon a tészta. Hozzákevertem a tökmagot, kókuszt és a felvert tojásfehérjét.

Picivel több mint fél óráig sütöttem előmelegített sütőben, kis lángon. Fini lett!

Orsi
osoa75
 
 


Na, leírom én is a heti menüt.
1. nap: párolt karfiol, főtt barnarízs
2. nap: párolt karfiol, spenót
3. nap: spenót, sütőben sült krumpli
4. nap: babfőzelék, krumplis lángos kelkáposztával töltve
5. nap: gombás tészta
6. nap: póréhagyma leves, babfőzelék

Vacsorák:
- margarinos kenyér póré-, illetve lilahagymával
- padlizsánkrémes kenyér sörretekkel
- kapros-medvehagymás túrókrém(es kenyér)
- krumplilángos salátával, joghurtos öntettel

A babfőzeléket adzuki babból készítettem, sokáig főztem a babot babérlevéllel, őrölt köménnyel, talán sóval, majd vizen pároltam apróra vágott hagymát, hozzákevertem rízslisztet, és ezzel besűrítettem a babot.

A gombás tészta úgy készült, hogy vizen pároltam a felaprított csiperkegombát, fűszereztem sóval, borsikafűvel, fokhagymával, majorannával, kevertem hozzá olivaolajat, citromlét, paradicsompürét, összenyomtam benne egy főtt krumplit (a krumplilángosból maradt), ezt kevertem aztán össze a főtt durumtésztával.

A salátához csak összetépkedtem egy salátát és karikákra vágtam póréhagymát, a joghurtos öntet joghurtba kevert fokhagyma, mustár, borsikafű, citromlé, talán só.

A krumplilángost már kitárgyaltuk, de olyan egyszerű és olyan finom, és Kata is úgy szereti, és tud benne segíteni. Liszt, szárazélesztő, főtt-áttört krumpli (kb. 70 dkg liszthez 2 krumpli), és annyi víz, amitől összeáll. Pihentetni - forró olajban kisütni. Nem kell aznap és nem kell egyszerre kisütni, eláll a tészta, hűtőbe lehet tenni. És lehet tölteni pl. párolt (kel)káposztával. Kata kapott egy hosszú nyelű kiszedőkanalat, csípte, lisztezte (kóstolgatta:)), formálta a tésztát, rá a kanálra, bele a serpenyőbe.

Orsi, az a tárkonyos tojásleves nagyon izgat. :) Hogy készíted? Mikor teszed bele a tárkonyt?

Falafelgombóc receptjét nem tudja valaki?

GyeZsu
gyezsu
 
 


Megtaláltam a falafelgombócot!: http://www.erec.hu/belso/content/szam00febr/erecept.htm
Megpróbálom majd sütőben kisütni :roll:

GyeZsu
gyezsu
 
 


Falafelt en is igy csinalom, ha csinalok, csak sutoport nem szoktam beletenni. Igen, ki lehet sutni sutoben.
biobaba
 
 


Sziasztok!

nézzétek, ezt az oldalt, nagyon szuper ötletek vannak rajta!
http://veganlunchbox.blogspot.com/

:D

Livi, Nóri (3), Sári (1.5), Peti (2008.10.23.)
liv731
 
 


Én ma kelkáposztás rizottót csináltam: hagymás-fokhagymás alapon rizottónak való olasz rizst és kelkáposztát kicsit megpirítottam, sóztam, frissen őrölt borsoztam, és mindig kevés forró vízzel felengedve kevergetve megfőztem. A lényeg, hogy krémes legyen, és a rizs ne főjön szét (ezért csak olasz rizzsel az igazi). A végén friss vajat kevertem bele és reszelt sajttal tálaltam. Igazán finom.

Hogy sütitek ki a falafelt sütőben? Én is kipróbálnám...

KépKép
KépKép
safrany
 
 


en a golyocskakat egymas melle pakolom a tepsin, be a sutobe, aztan megsutom:)
biobaba
 
 


Eszter :) köszi a parmezános ajánlatot, élni fogok vele mindenképp egy kicsit később:)

Azt hiszem a vega csokitorta kakaó nélkül lesz a tortánk alapja és szilva és/vagy meggy kerül bele túróval és joghurttal. Karob nekem nem ízlik, ha a vendégseregnek se ízlene, az szomorú lenne. Ők inkább kapnak csokis változatot.

indianyo
 
 


Gyezsu,
bocs, hogy még nem válaszoltam a tárkonyos tojásleveses kérdésre. Én akkor szoktam beletenni, amikor a rántást felengedem. Ekkor sózom, fűszerezem, kockázom, stb. Ja, és tálaláskor egy kis ecet mehet a levesbe.
orsko
 
 


Tegnap rucolás pizzát sütöttem, kitaláltam egy új pizzatésztát. 20 deka liszthez negyed kiló túrót gyúrtam+ só + olívaolaj + felfuttatott élesztő + kakukkfű. Tetejére pariszósz+ sajt+ olívabogyó, sütőből kivéve rucola. Isteni lett ez a tészta, jobb lett, mint a sima kenyértésztás. Pedig csak azért csináltam, hogy kevesebb szénhidrát legyen benne.

KépKép
KépKép
safrany
 
 


Sziasztok!

Hétvégén mindkét nap születésnapoztunk: szombaton családi, vasárnap bababuli.

Szombaton falafel volt a menü. A gombóctól féltem, még Biobabát is felhívtam egy gyorssegélyért :), mivel törjem össze a csicseriborsót (ami hosszas áztatás után hosszasan főtt - az egész zacskót felhasználtam). A botmixert nem nagyon szoktam használni, mert mindig szétspriccel mindent, ezúttal azért nem jött be, mert a "tömény" csicseriborsótól eldugult. A turmix sem vitte "töményen", úgyhogy felöntöttem annyi főzőlével, amennyi minimálisan kellett. Lényegében semmit nem tettem bele a fűszereken kívül - medvehagymával készítettem. Egy adag kisült sütőben, illetve inkább csak kiszáradt. Ízre teljesen rendben volt, de féltem, hogy így nem fog tetszést aratni, ezért megpróbálkoztam az olajban sütéssel - na, úgy szétfolytak a gombócok, azt az adagot ki kellett dobni, maradt a sütő. De senkinek nem volt kifogása a sütőben sült gombócok ellen, anyukámnek még jobban ízlett, mint a bolti. Pitákat öcsém vette a Rotschildban, tölteléknek voltak nyers zöldségek aprítva, vagy reszelve (uborka, retek, sárgarépa, póréhagyma, paradicsom - ez utóbbit megszórtam majorannával), párolt zöldség natúr (karfiol), illetve fűszerezve (kelbimbó - az előző napi ebédről maradt), mirelit zöldség megmelegítve (kukorica), illetve fűszerezve elkészítve (majorannás zöldborsó - ebédre borsós rízs volt: dupla adag zöldborsót készítettem), savanyúság (pepperoni paprika). Öntetnek joghurtos fokhagymás (-mustáros-citromleves-sós-borsikafüves), illetve ki volt téve erős paprika krém, azzal a pita belsejét lehetett kikenni a bepakolás előtt. Jó móka volt ez a falafelezés.

Ezúttal mindkét tortát én készítettem, a vegán csokitorta karobbal volt az egyik, a másik egy almatorta a mindmegette.hu-ról, amit elronthatatlannak, ámde finomnak írtak - mindkettő igaz volt rá.

Almás torta II.

Hozzávalók:
4 nagyobb alma
10 dkg + 6 dkg teavaj, plusz néhány dkg a forma kikenéséhez
12 dkg cukor
1 csomag vaníliás cukor
1 csipet só
1 kávéskanál reszelt citromhéj
3 tojás
25 dkg rétesliszt
2 kávéskanál sütőpor
1-2 evőkanál tej
ízlés szerint darabos dió, mazsola

Elkészítés: Az almát meghámozzuk, kimagozzuk, és vékony cikkekre vágjuk. Citromlével locsoljuk, hogy ne barnuljon meg. 6 dkg olvasztott vajban aranysárgára sütjük az almát. Kivesszük egy tányérra, hagyjuk kihűlni. A 10 dkg vajat kikeverjük a cukorral, vaníliás cukorral és a citromhéjjal. A tojásokat is egyenként beleütjük. Szórhatunk bele apró darabokra vágott diót, mazsolát. A sütőt előmelegítjük kb. 200 fokra. A lisztet a sütőporral és a tejjel simára keverjük, majd a tojásos-vajas cukorral összedolgozzuk. Kikenünk egy tortaformát. Nekem nem kapcsos formám van, így az aljára teszem le koszorú alakban az almát, és erre simítom a tésztát. Aki kapcsos formában készíti, az alulra simítsa a tésztát, felülre pakolja az almát. :) Előmelegített sütőben (3-4-es fokozat) 40-50 percig sütjük.
Amikor készen van, kicsit hűlni hagyjuk, és fahéjas porcukorral szórjuk meg a tetejét.

Megjegyzés:
Nem bonyulult, szinte el sem lehet romtani, és eddig mindenhol nagy sikere volt.

A receptet Dilcsi küldte. Köszönjük!


Az egyetlen macera benne az almázás, de vasárnap már odafigyeltem rá, hogy nagy szeleteket vágjak, így az is gyorsabban ment. (Az almahéjból pedig készült almatea.) A tészta elég sűrű, nem is önteni kell a tortaformába, hanem átkanalazni.

A karobtorta érdekes volt: szombaton nem nád- hanem, sima kristálycukorral készítettem, szerintem ettől lett kemény a tészta széle. Vasárnap pedig cukormentes étrenden lévő barátnőmék kedvéért megpróbáltam a tőlük kapott jázminpakócával (stíria), hogy ami víz kell a tésztába, az a jázminpakóca-"öntet" volt. Na, hát így elég érdekes állagú lett, egyáltalán nem jött föl, a teteje megsült, a közepe lényegében nyers maradt. Végülis így is elfogyott :) - szilvalekvárral kentem meg.

Vasárnap palacsinta volt a főmenü, a zabpehelylisztessel (tojás nélküli) nem próbálkoztam, de mivel mindenképp tejmentesen kellett, mandulatejből készítettem. Féltem, hogy leragad majd a mandulatej cukortartalma miatt, de a háromból csak az egyik serpenyőben ragadt le, a másik kettőt tudtam használni.

Azért idemásolom barátnőm receptjét: vegán palacsinta
5 ek. zabpehelylisztet 2 ek olajjal jól összekeverünk. Szűken 4 dl vizet adunk hozzá, hogy híg masszát kapjunk. Turmixoljuk. Egy óra hosszáig pihentetjük. Ez idő alatt besűrűsödik a massza. (+ lehet egy kevés lenmagfőzet)

Neki van egy lepényreceptje is, abból készült volna medvehagymás pogácsa, ami el is készült, csak keksz lett belőle, olyan kemény lett. De ízre jó volt, idővel el is ropogtattuk.
Kenyér alapreceptem: kb. 2 dl vizet, 1 tk. sót, 1 kk. őrölt köményt jól összekeverek, ebbe is lehet egy ek. lenmagot is, vagy mást. Akkor aztán zutty: teljes őrlésű rozsliszt kb. 30-40 dkg, tönkölyliszt kb. 10-15 dkg, amaránt (puffasztott) kb. 5 dkg. És még ami tetszik. Egy óra pihi, aztán lehet zsemléket szaggatni. Sütés: előmelegített sütőben 250 fokon 10-15 perc, azután kb. félóra 180 fokon

Ma pedig Biobaba által inspirálva medvehagymás rízs volt az ebéd, illetve a köret: vizen megpároltam a (keresztben :)) csíkokra vágott medvehagymát, hozzáöntöttem a fehérrízst, "pirítottam" egy kicsit, majd felöntöttem vízzel, és megfőztem. Hagymás-mustáros-citromos csirkemell volt hozzá: vizen pároltam félkarikára vágott hagymát, hozzáadtam a kockákra vágott csirkemellet, "pirítottam" egy kicsit, majd adtam hozzá mustárt, citromlét, fűszereztem borsikafűvel (biztos sóval is...), felöntöttem egy pici húslevessel, és fedő alatt pároltam még, amíg a husi finom puha nem lett.

Medvehagymára írjatok felhasználási módokat! :)

GyeZsu
gyezsu
 
 


Gyezsu, nagyon jól hangzik a falafel, nagy kedvet kaptam hozzá :)

A rucolás pizza, amit fentebb írtam, medvehagymával is jól működik, meg írtam már krémlevest, és még ami hirtelen eszembe jut, az hogy amerikai, vagy sima palacsinta tésztába is lehetne keverni. Ja és pesztót is lehet belőle csinálni, nem tudom, írtuk-e már.

A csicserilisztet én mindenféléhez használom, amihez lisztes habarást tennék, de konkrét receptem nem nagyon van, kivéve egy indiai csicseris ragufélét, amit már régebben írtam. Szóval én is várnék ötleteket.

KépKép
KépKép
safrany
 
 


GyeZsu! :)

Jó ötleteket adtál, nálunk is lassan ki kell találni, hogy mi lesz a szülinapi menü...

Medvehagyma lelőhely van valahol a biopiacon kívül?

Tegnap volt az oviban, életemben először ettem nyersen, isteni volt...

Orsi
osoa75
 
 


Lányok!

Jó kis fonott kalács-receptet tudok esetleg? Gyerkőccel készítenénk...
osoa75
 
 


Orsi,

csinálsz kalácstésztát, telerakod mazsolával, megfonod, megsütöd :) :wink: :wink: :wink:
én igy tervezem a szombati sütést :) még sosem fontam tésztát, majd meglátjuk sikerül-e...
orsko
 
 


Sziasztok!

OFF Orsi, ovi ma délben zárva volt, szerintem ott már ma kitört a tavaszi szünet. :(
ON

Hú, de jó, hogy mondod a kalácsot, el is felejtettem, hogy azt is szerettem volna sütni... Én úgy belejöttem a palacsintázásba, hogy azzal kínáljuk majd a locsolkodókat, meg pászkatortát szeretnék még sütni - meg kalácsot, tényleg, tényleg. Gyorsan elő is kerestem a szombati kis kalács receptjét, amit még nyáron kaptam (ott egy tábornyi családnak készült, közösen dagasztottuk-fontuk-szórtuk..., és nagyon finom volt): 1 kg liszt, 50 gramm élesztő, 2-2,5 pohár langyos víz, 1 kávéskanál só, 1/2 pohár cukor, 1/2-3/4 pohár olaj, 2 tojás. Én maradtam a kettős fonásnál, félbehajtottam a rudat, és úgy keresztezgettem, a végét valahogy visszahajtottam. Most olvastam olyan húsvéti kalács receptet, hogy kifújt tojást teszel a koszorúba, úgy sütöd meg, amikor pedig kész, kicseréled hímes tojásra.

Én marcipán masszát szoktam még venni, natúrt és pirosat, és abból készítek gyorsan márványos tojásokat, de ehhez most valahogy nincs kedvem. Arra gondoltam, mézeskalács tojásokat készítek... Vagy van valami más, tojás alakú kaja ötletetek? Ja, meg fürjtojásokat szoktam kifújni, azok is jól mutatnak pici fonott tálkán, szalmán vagy raffián. Viszont a fürjtojások belsejével soha nem kezdek végül semmit. Ötlet? :)

GyeZsu
gyezsu
 
 


Eszter köszi, a levest amúgy is ki akartam próbálni, már vettem leveskockát is :) (Csak az a nehézség, hogy Misu miatt még diétásakat főzök...) A pizza sem rossz ötlet. A hímes tojásaid pedig gyönyörűek :)

Orsi, medvehagymát én a békásmegyeri piacon veszem, van az egyik pasinál kint, meg a bioboltos nőnél bent. Ugyanaz. Emlékeim szerint a termelő is rá van írva a zacsira, amivel össze van fogva. Holnap megyek a békási piacra, aztán befelé, ha gondolod, veszek neked (ha még lehet kapni, múlt héten még volt), aztán összefutunk valahol. 350 Ft rémlik egy csomóra.

GyeZsu
gyezsu
 
 


GyeZsu!

OFF: Ovi :cry: (Nálunk most férjem varrja a nyulat..., én babában utazom :lol: ) ON

Köszi, képzeld ma 5 percre tőlünk egy reform-bioboltban még egy csomag medvehagyma szomorkodott a kirakatban. Lecsaptunk rá. Egyszerűen isteni. Már most sajnálom, ha nem lesz. De próbálok bespájzolni. :)

Orsi
osoa75
 
 


És köszi a receptet! :)
osoa75
 
 


Ja, azt elfelejtettem, hogy a kalácsot megkentük tojássárgájával, és utána szórtuk.

GyeZsu
gyezsu
 
 


GyeZsu :) pászkatorta receptjét kérem szépen!

Születésnapi menü végleges változat: Penne paradicsomszósszal(ez a kedvence a fiacskának), babatorta kukoricadarából ( már egy hete iszik tejecskét a ded) meggyes joghurttal, valamint a két különböző vega csokitorta: mások az arányok, de a hozzávalók megyegyeznek, biztos, ami biztos, valamelyik amjd csak sikerül :)

indianyo
 
 


Sziasztok!

Valaki kérdezte a csicseriborsó-lisztet, ha jól emlékszem...
Vízzel elkeverve lehet belőle sűrű palacsintatésztát készíteni és pl ezzel panírozni. (Jó erre a célra a sárgaborsó-liszt is).

Orsi
osoa75
 
 


Ja igen, és édességet is lehet készíteni csicseri vagy sárgaborsó lisztből. Pirítani kell vajon és cukorsziruppal, citromlével masszát csinálni, mehet bele aszalt gyümi, olajos mag, kókuszreszelék, és formákba nyomkodva kis bonbonszerűség lesz belőle. Egyszer gumi jégkockatartóban csináltam, jópofa lett, és senki se tudja azóta se, hogy miből készült. Baromi édes, mint az indiai édességek általában. Ha kell, van pontos receptem.

KépKép
KépKép
safrany
 
 


nekem kell :)
biobaba
 
 


Sziasztok!

Húsvéti képes beszámoló :)

Kalács: hát egy kiló lisztből izmos... Többször dagasztottam-kelesztettem, jó kis ruganyos tészta lett belőle. Háromfajta formát készítettem belőle: hurkot, hármas fonást, és tojástartót. Finom lett, de ez nem az a puha foszlós kalács, töményebb - és sokáig eláll.
Kép

Pászkatorta - a receptet ugyanott találtam, ahol a falafel gombócot:
Macesztorta
Hozzávalók: 6 tojás, 6 evőkanál cukor, 6 kanál maceszliszt, 2 kanál darált dió.
A tojás sárgáját a cukorral habosra keverjük, felverjük a tojáshabot, hozzáadjuk a maceszlisztet, a diót és a cukros sárgáját. Kikent, maceszliszttel megszórt tepsiben megsütjük.
Dió- vagy csokoládékrémmel megkenjük.
Diókrém: hozzávalók: 1 tojás, fél csésze cukor, fél csésze darált dió, 25 dkg margarin.
A tojást összekeverjük a cukorral és a darált dióval. Lábosban kis lángon összefőzzük, ha túl sűrű, kevés vizet öntünk hozzá.
Még forrón hozzáadjuk a margarint, és addig keverjük, amíg elolvad. Hűtőben jól kifagyasztjuk, majd habverővel felverjük. Így sok laza tortakrémet kapunk. Ugyanígy készül a csokoládékrém, csak ebben az esetben a tojáshoz 2 kanál kakaóport keverünk.

Kevesebb cukor kell bele, nekem le is ragadt. A diókrémet készítettem el, az meg nagyon "gej". Nem tudom, a margarint mivel lehet helyettesíteni. Arról nem beszélve, hogy ez 2-3 tortányi adag.
Kép

Mézes is készült, a mindmegette.hu-n találtam a receptet, és bevált :) (Kata szaggatta (ahogy ő mondja, gyurmázta :)) a barikat, nyuszikat, virágokat, ő tette a tepsibe és kente meg tojássárgájával.
Mézeskalács III.
Hozzávalók:
45 dkg liszt
25 dkg porcukot
1 kávéskanál szódabikarbóna
1 kávéskanál fahéj
1 kávéskanál gyömbér
1 kávéskanál szegfűszeg
1 csomag vaníliás cukor
15 dkg méz
3 tojás + 1 sárgája a kenéshez
Elkészítés: A száraz hozzávalókat összevegyítem, hozzáadom a nedveseket, összegyúrom, egy éjszakát állni hagyom. Lisztezett deszkán 2 mm-esre nyújtom, kiszaggatom, sütőpapíros tepszliben 175 fokon 5-7 percig sütöm. A mézesek tetejére tojássárgát lehet tenni, hogy fényes legyen, és díszíteni mogyoróval, mandulával.
A MÁZhoz kétszer átszitálok 13 dkg porcukrot, 1 tojásfehérjét habbá verek pár csepp citrommal, összekeverem a cukorral, majd zacskóból kinyomva díszítem a mézeskalácsokat. A maradék mázból lehet habcsókot sütni... vaníliás, csokis, fahéjas... :)
Megjegyzés:
Nagyon finom, legutóbb közel 300 db készült.
A receptet és a fotót Silangel küldte. Köszönjük!


Most zabtejből készült a palacsinta - hát elég szakadós lett...

Így vártuk a locsolókat:
Kép

GyeZsu
gyezsu
 
 


Gyezsu,
hát ezek nagyon szépek lettek! Milyen jól mutatnak a fürjtojások is!
Jövőre (ha el nem felejtem addig!) lén is csinálok kalácska-gyat a tojásoknak, olyan szépek!!!!
h_szilvi
 
 


Tényleg gyönyörűek a képek :)

25 deka sárga-vagy csicseriborsó lisztet 15 deka vajon állandó keverés mellett enyhén barnára pirítunk. Közben 1 dl citromlevet és 30 deka porcukrot sziruppá keverünk, ha nehéz keverni, vízzel higítjuk. (Szerintem jól lehet bármilyen természetes sziruppal helyettesíteni, valószínűleg kicsit kevesebb kall majd belőle. ) A langyosra hűlt liszthez keverjük a szirupot (ekkor mehet bele egyéb finomság, apróra vágott aszalt gyümölcs, olajos mag, gesztenyemassza stb). Golyókat formázunk belőle, vagy kis formákba nyomkodjuk és pár órára hűtőbe tesszük. Mondtam, nálunk mindenkinek ízlett, de senki nem jött rá, miből volt, és meg is tartottam magamnak a titkot, mert a sárgaborsó nem túl közkedvelt :D

KépKép
KépKép
safrany
 
 


Sziasztok!

Büszke vagyok ám magamra :D A tojáságyak úgy készülnek, hogy beleteszem a formába a tésztához, illetve a kenéshez felhasznált tojások héját, és azzal együtt sül meg. Lehet, hogy margarinozni-lisztezni kellett volna a tojáshéjat, hogy sütés után simán ki tudjam emelni a tartóból, de így is kijött, csak éppen legtöbbször széttörve, kis darabokban.

Lányok, az édesítésen én is gondolkodom. Úgy tapasztalom, hogy az ételek kívánt állagához kell a cukor, a tésztákból nem lehet egészen elhagyni, illetve jázminpakócával helyettesíteni. De akkor milyen cukor? A nádcukor előnye, hogy bio, meg finomítatlan, viszont messziről hozzák, szemben a hazai cukorrépából készült cukorral. Van valami egészséges-hazai-olcsó cukormegoldás?

Eszter, megcsináltam ma a fokhagyma-medvehagymalevest (többek között a díszítésből "leszedett") medvehagymából, nekem ízlett :)

Szilvi, a fürjtojást eddig mindig kifújtam, idén is úgy kezdtem, aztán rájöttem, hogy nem akarom felakasztani, akkor minek kifújni - a locsolkodók is csak kézben tudták úgy elvinni, úgyhogy azt is csak megfőztem. Egyébként nem találtam olyan receptet, amihez nyers fürjtojás kell, illetve csak egyet, ami lényegében sörtésztán fürj-tükörtojás, de az meg nem tetszett. (Meg a fürjtojás kúrát, amihez meg nyersen kéne enni - na, ez sem tetszett :)) Azt találtam ki, hogy a kifújt tojásbelsőket egy spenótos galuska tésztájához fogom felhasználni, de olyan gyorsan megkeményedik ez a nyers tojásbelső, hogy idén sem került felhasználásra.

GyeZsu
gyezsu
 
 


Mi már régóta nem eszünk finomított cukrot, mert az elég gáz szerintem.
Vannak dolgok, amikor a két pozitív szempont közott dönteni kell, én akkor ált. az egészség javára teszem(pl. bio vagy magyar érdekes kérdésköre). Igy itthon egészen sötétbarna nádcukor van általában. Emelett gyümölcscukor is figyel a polcon, bár az nagyon drága:( Olykor-olykor egy icipici szőlőcukrot teszek ebbe-abba, bár tudom, nagy mennyiségben nem jó, mert felpumpál. Méz bizonyos hőfokon (40 vagy 60) elveszti a jó tulajdonságait, de olyat is hallottam, hogy ilyenkor kifejezetten káros is. Én szoktam azt is tenni néha sütibe.
Mazsi? (Ezt bioboltban ajánlották:))


klári
pumama
 
 


Allag miatt nekem meg nem tunt fel, h kellene cukor sutibe. En ugy fogom fel, h a cukor luxuscikk, csak nekunk ez mar annyira nem tunik fel, mert olyan korban nottunk fel, h minden cukros. Ha nagyon kell valami sutit edesiteni, akkor mazsolat szoktam hasznalni v valami szirupot. Esetleg pici mezet. De nadcukor (mascobado) is van itthon. Kb fel ev fel kilo a fogyasztasunk belole:) Persze mazsolat se Magyarorszagon gyartjak. Van, amit almaval is lehet edesiteni. Meg kortevel. Illetve lekvarral. Ha sikerulne kitalalni, h kortebol h lehet szirupot csinalni, az eleg jo lenne sutit edesiteni. De meg erre nem jottem ra. Valakinek van tippje?

Persze kremest mondjuk nem biztos, h lehetne ilyen edesitokkel csinalni, meg meg par mas sutit se.
biobaba
 
 


Sziasztok!

A cukor szerintem is szokas kérdése. Mi cukormentesen eszük-iszunk mindent és pl. rosszul vagyok a "hagyomanyos" bolti/hazi sütiktöl annyira édesek.
A gyerköcnek fügével vagy datolyaval szoktam édesiteni. Sütiket altalaban sütés utan "locsolom meg " mézzel.

Nagyon jo recepteket irtatok, ugy örülök ennek a topiknak! Sokszor semmi kedvem a fözéshez, de töletek mindig megjön :)
Eszter, mindig hobby volt a fözés? Vagy mi valtotta ki? A rucolas pizza nagyon-nagyon jol hangzik :)

Le voltam maradva és nagyabol visszaolvastam, amit irtatok.
Klari, Orsi, sikerül végül megszerezni Reisinger O. könyvét?
Nem tudom aktualis-e még, én elég nehezen talaltam meg. Végül itt sikerült megszereznem (sok mas érdekes könyvük van, pl. Toth Gabortol).
http://ekonyv.hu/index.php?kategoria=Egészséges%20életmód&gforma=n

Vegetarianus téma: Több, mint 10 éve nem eszem hust, Indi nagyabol leirta a gondolataimat az allatokkal kapcsolatban. Sokszor a tojas sem csuszik... Ugy érzem ez nem fog megvaltozni, egyszerüen undorodom a hustol... A férjem is hasonloan gondolkodik.
Ami érdekes viszont, hogy Vincének adok bio hust. Kezdettöl fogva ez volt nekem természetes, hogy adok neki és ö eldonti majd, h akar-e enni, ha képes lesz ilyen kérdésekben dönteni.
Szoval Klari, Pindi, pont forditva csinaljuk :)

Vas, stb.: Amikor terhes voltam a doki, védönö el voltak ajulva a vérképemtöl, mert teljesen rendben volt :)
saara
 
 


saara
 
 


Hus tema: most h babat varok elojott nalam a szemeremcsonti fajas, eleg vacak, de aztan kitalaltam, h milyen homeos bogyot szedjek ra. Sokat enyhitett is a dolgon. Aztan most husvetkor elmentunk rokonlatogatoba, termeszetesen hus hussal volt... Utana ugy kattogtak a csontjaim:( Es ma mondta nekem valaki, h nemreg megint elkezdett enni hust, es annyira fajnak a csontjai. Erdekes...
biobaba
 
 

Vissza: Életmód

Jegyzetfüzet:

 

X
EZT MÁR OLVASTAD?