Új privát üzeneted érkezett!

Sziasztok,

beteg gyerek mellett nem tudtam idekerülni.

Timci,

Nagyon helyes a pocakod, és tényleg szép kocsit találtál. Remélem jövő héten már jobb lesz az idő és tudunk végre sétálni, és persze remélem Gergő is meggyógyul, mert Isten ments, hogy a finisben valamit is rád ragasszunk.
Örülök, hogy mindent rendben találtak a szíveddel. A farosság miatt ne aggódj, ahogy a többiek írják, még az utsó pillanatban is megfordulhat. Próbálj meg vele beszélgetni és kérd meg forduljon be helyes irányba.


Enn,

köszi az infót. Örülök, hogy minden rendben van veletek, és hogy repül az idő, hisz Cukorborsó már több, mint 10 hetes. :)


Manó,

Örülök, hogy minden rendben van, csak nagyon eltüntél, már azt hittem vmi van, de így azért jobb, hogy csak babacucc beszerző körúton voltatok. Pihenj, ha most már kicsit több időd van.

Falevél,

A mi gyerekorvosunk Kovács István, és a Kada Elek utcán rendel, ha gondolod, írok pü-ban róla, ha a távolság megfelel.
Kozmetikus, én a Márc. 15-én járok egy volt osztálytársamhoz, ha gondolod megkérdezem az árait.

GYantázás, én végiggyantáztam magam, amikor nem bírtam attól kezdve mentem a barátnőmhöz. Utoljára épp 38 hetesen voltam gyantáztatni, hogy ne legyek tök szőri, amikor megszülök, és lehet, hogy van abban vmi, hogy akkor már beindítja a dolgokat, mert másnap megszültem. Nem tudom van-e összefüggés a 2 között, ha legközelebb babát várok, újra próbálom.

Szép napot!

geli08
 
 


Sziasztok!

Voltunk apával a WE-ben. nyitáskor bemerészkedtünk, de hamar nagy tömeg lett. Próbáltunk neki cipőt találni, de semmi. Én meg magamnak vmi ruhát, de semmi. Hiszen 1 hét, és esküvő. Tesómnak sikerült viszont 1 db ( azaz egy db) fehér 5ös méretű harisnyát találnom. Nem rossz, egy ekkora bevásárlóközpontban nem????? Birom azért, h aki kicsit is nem konfekció az dögöljön meg. A többi boltban , amikor kértem, h 5-6os harisnyát szeretnék, visszakérdeztek, h az mi???? "Nálunk csak olyan méretek vannak h 1-2-3-4." Ez olyan mintha egy autókereskedésben kérnél egy dízel kocsit, és rákérdezne, h az meg mi? Minálunk csak benzines van.
MAjd átmentünk a Násfa üzletébe, ami nem messze van. NA ott 1 tuti 3 részes ruhát találtam, pont jó is rám, szép, elegáns. Csak k-va drága. Szóvall nem tudom mi lesz. Ennyi pénzt kiadni...... Nagyon szomorú és egyben mérges is vagyok. Nem igaz, h 44es mérettől megáll az élet. Nem feltétlenül sőt azt hiszem h nem itehetek arról, h nem vagyok botsáska.

ennn
2120. Dunakeszi, Gérecz A. u. 7/E
 
 
 


timcike,

szép nagy pocakodvan,szupi a babakocsi.Hasonló kismama ruhám volt nekem is.
janka 2006
 
 

 
 

Geli - elküldtem végre az elmaradt válaszomat priviben! Bocsi, hogy ilyen későn. :oops:

Kép
potykamanó
 
 


Falevél - Neked is válaszoltam!!!

Kép
potykamanó
 
 


Sziasztok!
Köszönöm a válaszokat!

Kép

Kép
falevel2
 
 


Sziasztok,

Manó,

megkaptam a választ köszi, majd én is reagálok, csak a másik Kméti topikban én is nagyon le vagyok maradva.

geli08
 
 


Köszönöm a bókokat,és a tippeket!Igazán jolesnek! Gelio8 kaptál pü-t! :oops:

Minden rendben van.A kicsi tegnap egész végig mozgolódott,és csuklott,annyira aranyos volt,csak számomra fura volt,hisz ennyit sose mozgott még egy nap,mint tegnap.



Kép Kép

Kép

Kép



Cs.K.T.
timcike81
Nagykőrös
 
 


Timcike 62nap van hátra..... Én lehet, h már betoytam volna a helyedben. Szép a babalakásod. Nekem nem hiszem h fog látszódni egyhamar. Majd meglátjuk. Jövő héten vagy utána kell majd mennem 12 hetes uh-ra, majd a hétvégén beszéleg a dokival h mi legyen.

ennn
2120. Dunakeszi, Gérecz A. u. 7/E
 
 
 


Sziasztok!

Ma voltam a 16.hetes vérvételen és ismét kellemesen csalódtam, nagyon gyors volt , alig vettem észre és már készen is voltunk, pedig most 4 kémcsőbe csapoltak... :D

Remélem mindenki jól van, én nagyon örülök hogy ismét süt a nap, egész más hangulatom van ilyenkor. :D

Kép

Kép
falevel2
 
 


Sziasztok,

Timci,

mindjárt válaszolok.

geli08
 
 


Sziasztok!

Timcike, nagyon csinos pocakod van! A korábbi képpel hasonlítva nagyon sokat nőtt... :) A kocsi is tetszik!

Geli, Gergőnek jobbulást!

Falevél, én is tegnap voltam a 16.hetes vérvételen, és amikor a 4 kémcsövet megláttam, elszörnyedtem, ennyit vér nem is folyik a kezemben... De tényleg gyorsan ment! :D
Neked már nő a pocakod? Nekem az elmúlt 1 hétben kezdett el nőni, és most már kezd látványos lenni, bár ez csak szűkebb felsőkben egyértelmű még.

Ez a gyantázás dolog még jól jöhet, ha nem akar kibújni a babó. Persze csak ha tényleg van összefüggés... :lol:

Szép napot mindekinek!

Manófalvi

Manófalvi & Bende
KépKépKép
manofalvi
 
 


Csajok, nagy itt a pangás!!!!
Mindenki napozik????? :lol:

ennn
2120. Dunakeszi, Gérecz A. u. 7/E
 
 
 


manofalvi: hány óra körül voltál? lehet hogy találkoztunk is? :D Én 8 után voltam a labornál.

Nekem már sokat nőtt a pocakom, de külső szemlélő még nemigen veszi észre, csak ha passzos cuccot veszek fel.
Még nem érzem a mocorgásait, pedig már nagyon várom... :D

Kép

Kép
falevel2
 
 


ennn: úgy látszik a jó idő megteszi a hatását... :D

Kép

Kép
falevel2
 
 


ennn-szivesen napoznek meg furdenek,csak sajna meg az ido nem engedi.Gondolom most,h.szep az ido mindenki kimozdult a szabadba.En csak a postaig mentem el kocsival,azt jottem is haza.Pedig ugy setaltam volna egy jot a friss meleg levegon.Dehat nincs kivel,senki se ert ma ra.Nem baj,igy nekifogtam mosni :lol:
Jo setat!



Kép Kép

Kép

Kép



Cs.K.T.
timcike81
Nagykőrös
 
 


Sziasztok!

Ma voltam NST-n, és azt mondta a dokim, hogy 2 nap múlva felvétel a kórházba. Most már nagyon izgulok, mert április 3-ra vagyok kiírva, de lehet, hogy így most hamarabb lesz meg a manó!
Drukkolok mindenkinek, légyszi Ti is nekem!
További jó babavárást!:lol:
mandula82
 
 


Sziasztok!

Ma voltam NST-n, és azt mondta a dokim, hogy 2 nap múlva felvétel a kórházba. Most már nagyon izgulok, mert április 3-ra vagyok kiírva, de lehet, hogy így most hamarabb lesz meg a manó!
Drukkolok mindenkinek, légyszi Ti is nekem!
További jó babavárást!:lol:

Kép
Kép
mandula82
 
 


Mandula - megy a drukk, de biztosan ügyesek lesztek! Kicsit irigy is vagyok a finised miatt.
Szeretem hogy a pocakomban van a kismanó, de jó lenne azért már túl lenni a finálén! Én is izgulnék a helyedben, így hülyén is hangzana ha úgy akarnálak bátorítani, hogy nem kell betojni! :roll: :lol:

Falevél - én a 16-17. héten fedeztem fel a babamocorgást először! De nagyon kell figyelni. :lol:

Ennn - szép a napsütés, de én is bent punnyadok, teszek-veszek dolgozgatok. Majd délután kiszagolok! Végül vettél már rucit? Ne sajnáld magadtól azt a 3 részest ha egyszer jó és tetszik és belefér a kiadásaidba! Egyszer élünk! :lol:

Geli - jók a képek amiket a másik topikban feltettél! :lol: Gergő szép kis fiúcska!

Kép
potykamanó
 
 


Sziasztok,

Manófalvi,

Örülök, hogy te is előkerültél. Azon gondolkodtam, ki is hiányzik még. Örülök, hogy jól vagytok. Gergő is javulgat, már köhögés alig van, csak orrfolyás. A porszívó ellen bezzeg nagyon tiltakozik, de megértem, a héten odatettem az orrromhoz, nem volt kellemes élmény. :( De legalább nem rakodik le neki.


Mandula,

Drukkolok. Ha a kezedben lesz a baba, minden előtte átélt dolgot elfelejtesz, mégha esetleg kellemetlen is volt. Nekem jók az emlékeim a szülés napjáról és a szülésről. Hasonlót kívánok neked is.

Manó,

köszi a bókot.
Nálad is nagyon repül az idő, már 26 hét. lassan ti is finisben. Voltál már belgyógyászaton, fogorvosnál, és cukros vérvételen? Vagy ezek is korábban vannak már?

Közben eszembe jutott, hogy a sógornőm hiába járt a 38. héttől gyantáztatni, Gerda végigvitte a 40 hetet. Az anyukátok hanyadik héten szült? Érdemes rákérdezni. Anyukám a 38. héten szült, én is. Az anyósom mindkettőt túlhordta, a sógornőm is. :shock:


Szép napot Nektek!

geli08
 
 


Sziasztok!

Falevél, kb fél 9-kor jártam arra, de csak 2 idősebb nő várt épp a vérvételre. (Bocs: Idősebb= 35-40 körüli) :?
A mocorgást még én sem érzem, de már én is nagyon várom!!!!! :D Néha érzem, hogy egy-egy helyen élénkebben fáj, csak tippelem, hogy az a babó lehet...

Mandula, neked nagyon drukkolunk! Ügyesek lesztek!

Geli, jól esik, hogy hiányoltál. Minden OK, csak egy kicsit lustább vagyok, hogy a gép elé üljek. Minden pillanatot igyekszem kihasználni, amikor a szabadban lehetek... :D
Megértem, hogy Gergő nem szereti a porszívót. Unokahúgomnak rendszeresen kellett csinálni, sokszor nézni sem bírtam, mennyire szenvedett tőle. De a végeredmény a lényeg, hogy ne rakódjon le.
Azt hiszem, én is hamarabb születtem, de nem vagyok teljesen biztos. MAjd rákérdezek, és akkor készülök. Meg olyat is hallottam, hogy amikor először megmozdul a baba (mármint érzi az anyuka), onnantól számítják a 4,5 hónapot, és akkor születik. Ezt a nagymamán mesélte... Ki tudja, mennyire jön be ez a jóslat... Mindenesetre nagyon figyelek! :)

Manófalvi

Manófalvi & Bende
KépKépKép
manofalvi
 
 


Megjöttem. Sikerült végre rucit venni. Fele annyiért. Óarany. Szombaton már nem leszek pucér kecskeméten. Ha az lettem volna, tuti láttatok volna, ha máshol nem az újságban :lol: :lol:
lesz polgári, majd a piárban a szertartás. Már csak a cipőm kérdéses. Mert elvileg jó a volt esküvői cipellőm, de lehet, h picit sötétebb kellene.
Mandula én is drukkolok nektek!!!! majd gyere hamar a képekkel, szüléstörténettel, és a benti élménybeszámolóval, tapasztalatokkal. Éljen elkezdődik a babaeső!!!! :D
Már én is szívesen tartanék előrébb 20héttel. :oops:

ennn
2120. Dunakeszi, Gérecz A. u. 7/E
 
 
 


Sziasztok,

most gyors leszek,

Enn,

gratula a ruhavásárláshoz, bár érdekes lett volna hallani a meztelen kismama történetét az újságokban. :lol:


Manófalvi,

Gergő a 12. héten adta jelét, hogy odabent van, mert a sulimban egy rendezvényen olyan hangos dob zene volt, hogy ki kellett jönnom, mert tudatta velem Gergő, hogy nem tetszik neki. Akkor a doki azt mondta, nem lehetett az pedig igen, mert az az érzés lett erősebb hétről hétre.

geli08
 
 


Ha ez így marad, egy kívülálló azt fogja gondolni, h az egész topic szülni ment. :lol: :lol:
Feldobok egy csontot!
Ti a 12.heti uh-ra mikor mentetek pontosan??? betöltött 12. hét. rögtön az első napján, vagy előbb-később. (Hét+nap)én jövő pénteken töltöm, papíron.

ennn
2120. Dunakeszi, Gérecz A. u. 7/E
 
 
 


ennn- én pont aznap mentem,mikor betöltöttem a 12 hetet,hiszen az mindig hétfő.Mindig hétfőn töltöm be a heteket 8)




Kép Kép

Kép

Kép



Cs.K.T.
timcike81
Nagykőrös
 
 


Sziasztok!

Köszi lányok a drukkot nagyon jól esik! Ígérem, ahogy hazaérek rakok fel képeket, meg szüléstörténetet is.

Ennn!Akár hiszed, akár nem nagyon hamar elfog telni az idő. Nekem a középső trimeszter valahogy nagyon gyorsan telt. A vége a necces, amikor már türelmetlen vagy mikor láthatod, foghatod meg a pici babádat. (Szerintem.):oops:

Mindenkinek szép napot kívánok, vigyázzatok magatokra, meg a pocilakókra!:lol:

Kép
Kép
mandula82
 
 


mandula82-te hamrosan mész szülni?De jó neked!Hamarosan foghatod a kicsi porontyodat.Kislány vagy kisfiu?Akkor vihetjük majd ketten sétálni a pindurokat.Én meg azt hittem,hogy nem lesz kisbaba akivel sétálhatnék,mikor megszületik Atticy.Nem is lesz nagy korkülömbség kettőjük között. :lol: Kivánunk neked könnyű szülést!Vigyázz nagyon magadra és mikor hazajötettek,ird már le,hogy milyen volt,annyira kiváncsi vagyok.Itt fogsz szülni az Izsákiba?

Borsika-mi van veled?




Kép Kép

Kép

Kép



Cs.K.T.
timcike81
Nagykőrös
 
 


Sziasztok,

Enn,

én 12+néhány naposan mentem, de a 12+/-1 nap a legtutibb szerintem.

Mandula,

Várjuk majd a híreket és képeket.

Blin,

Ha majd lesz erőd és nem alszol el, tőled is várjuk Grétáról a képeket, gondolom azért tűntél el, mert már babázol. Ugye?

Szép napot!

geli08
 
 


Közi lányok. Akkor szerintem jövő pénteken kellene mennem, De majd a dokival egyeztetek.

Holnap megyek másik dokihoz itt pesten, remélem azért majd ő is megnézi jobban, és nem csak rákukkant. Majd beszámolok, h mi volt.

ennn
2120. Dunakeszi, Gérecz A. u. 7/E
 
 
 


Sziasztok!

Timcike nekem is kisfiam lesz, és Ádám lesz a neve. Itt fogok szülni az Izsákiba, és már annyira izgulok!:oops: Amúgy, ha gondolod vihetjük majd együtt a babákat. Remélem jól kijönnek majd a kisfickók!Vigyázz nagyon magadra, meg Atticyra! :D

Geli! Amit ígértem nem marad el. Ahogy hazaérek egyből teszem fel az élménybeszámolót. Bár nem tudom mennyire tudod, hogy császáros leszek, de nem akarok aludni, úgyhogy remélem hallhatom majd a kisfiam első felsírását, és meg is nézhetem Őt.Vigyázz Te is magatokra!:lol:

Mindenkinek jó babavárást!

Kép
Kép
mandula82
 
 


ennn: én a 11.hét 3.napon voltam az UH-n. Egyébként a 11-13.hét között kell valamikor menni.

Mandula: szurkolok neked!!! Remélem szép élmény lesz a szülésed. Aztán írd meg, hogy mi volt, mert én is kíváncsi vagyok. :D

Kép

Kép
falevel2
 
 


manofalvi: akkor sikeresen elkerültük egymást, mert kb.8:20-25 körül végeztem. Na mindegy, majd összefutunk még szeptemberig. :D

Kép

Kép
falevel2
 
 


Mandula,

Olvastam, de a pozitív élményre gondoltam a szüléssel kapcsolatban. ijesztgetni nem akarlak, de ahány ember, annyi szülés. Egyébként, ha már most tudod, hogy császáros leszel, akkor valószínűleg nem altatnak, mert azt - teszem hozzá, szerintem - akkor csinálják, ha már nagyon sietve kell kikapni a babát, hogy ne legyen baj, vagy, ha a mama már kimerült. Szorítunk.

Enn,

Mozizás? Ki is mondta annó, hogy nem szabad túlzásba vinni??? :wink: Na, jó csak vicceltem. Én is alig tudtam kivárni, a köv. uh-ot, hogy láthassam, jól van.

Szép napot Mindenkinek!

geli08
 
 


Enn,
Én anno 12+1 naposan voltam UH-n. Minden vizsgálatra jössz Kecskemétre, vagy csak a dokihoz? Nekem anno az Örsön a terhesrendelésen sokmindent megcsináltak. Mondjuk ott dolgozott a volt barátom anyja, úgyhogy soron kívül mentem vérvételre, mindenre. Na ez megfizethetetlen volt.

Amúgy Lili úgy döntött hajnal fél 3-kor, hogy reggel van, szegény fél 5 óta aludt, elég beteg, hugyúti fertőzése van, tegnap két szurit is kapott, reggel meg megyünk vele vérvételre, meg délbe újra szurira. Lassan azért ráveszem, hogy aludjunk még egy kicsit, már 3:25 van :(

KépKép
KépKép
KépKép
linacska
 
 


Sziasztok,
egy kicsit elvoltam veszve,de itt vagyok ismét.

mandula,
szorítok neked,nem tudom jól emlékszem-e de te írtad azt múltkor,hogy lehet császárral fogsz szülni?Ne izgulj,és ne kérj altatást,a szülésznő is meg az orvos is ezt fogja javasolni.Nekem csak jó és szép dolgok maradtak meg a csaszival kapcsolatban.
Megfogja mutatni az orvos a kisbabádat,melléd fogják rakni pár másodpercre.

Enn,
hogy rohan az idő,már 12-hetes leszel!Én is anno 12hetesen voltam ultrahangon elöször.Meddig szeretnél dolgozni?

timcike,
te hogy vagy? pocaklakó?kiságyat vettetek már?jó nagy pocid van!
janka 2006
 
 


Sziasztok!

Geli - Voltam belgyógyászton a múlt héten pénteken, csinált EKG-t. Most megyek mindjárt a védőnőhöz terheléses cukor beutalóért és holnap megyek a laborba. Remélem túl sokt nem váratnak majd, de kissé hosszadalmas lesz, hogyha kétszer is vesznek.
Fogorvosnál is voltam, kedden, mert vérzett is időnként a fogínyem, és a férjemnek is kellett mennie így letudtuk együtt a dolgot. Azt mondta a doki bácsi, hogy nincs nagy vész. Van egy kis gyulladás, és a fogkövet le kell szedni arra még vissza kell mennem.
Aztán nemsokára 28. heti uh!!! Azt már várom ám én is nagyon!!!

Kép
potykamanó
 
 


Szisztok!

Megszülettem március 24-én 14: 20-kor 47 cm-rel és 3450 g-mal. A nevem Gréta Hanna.
Anyával mind a ketten jól vagyunk, tegnap jöttünk haza a kórházból és az első éjszakánk is jó volt.

ELSŐ UH: aug.31.

KépKép
Kép
Kép
b.lin
 
 


Pár kép:
Kép
Kép
Kép

ELSŐ UH: aug.31.

KépKép
Kép
Kép
b.lin
 
 


Janka-kiságyat a párom csinált.Odahaza lemértük a növérem kislányának az ágyát és aszerint lesz.A matrac is megvan,ami tengerifűből van.Peleknázóasztala is megvan,azt is a páom készitette,ugyanis asztaloskodik mostanság. :wink:
Jol van a kis pocaklakom,köszönöm kérdésed,rengeteget mozog és csuklik :lol: Nagyon hamar repül az idő... :? Mégcsak most néztem meg a tesztet,hogy pozitiv,és tessék,mindjárt szülni fogok :shock: :lol: .Köszi,h.érdeklődsz.Ti,hogy vagytok? :roll:



mandula-én biztos vagyok benne,h.a fiaink jol ki fognak jönni egymással.És szivesen fogunk sétálgatni velük ide-oda.Egyébként ti hol laktok?
Nagyon szoritunk nektek!És már alig várom a képeket meg a jelentésed a szülésről.Vigyázz nagyon magatokra! :wink:





Kép


Kép

Kép

Kép



Cs.K.T.
timcike81
Nagykőrös
 
 


b.lin-GRATULÁLUNK!!!!Igazán szép kislányod született. :wink: Sok türelmet és egészséget kivánunk nektek!!!Kérlek,ha majd úgy lesz időd,számolj be nekünk a szülésről.


Kép
Kép Kép

Kép

Kép



Cs.K.T.
timcike81
Nagykőrös
 
 


b.lin: Gratulálok!!!!!!!!!! Gyönyörű kislányod van... Sok sikert és energiát kívánok az első hetekhez... no és utána is persze. :D

[/img]http://www.casafree.com/modules/xcgal/albums/userpics/10024/B%E9b%E9s%20Roses.jpg[img]

[/img]

Kép

Kép
falevel2
 
 


a kép lemaradt:

Kép

Kép
falevel2
 
 


Kép

Kép

Kép
falevel2
 
 


B.lin,
gratulálok neked, nagyon aranyos picilányod van!!!

KépKép
KépKép
KépKép
linacska
 
 


Sziasztok!

Ennn én 11+6-kor voltam a 12.hetes UH-on.

Mandula, várjuk majd a képeket és a híreket! Ügyes legyél! :)


Falevél, remélem, legközelebb nem kerüljük el egymást! És tuti összefutunk még szeptemberig! :D

B.lin, nagyon gratulálunk Nektek! Gyönyörű kislány Gréta Hanna! :D :D :D Jó egészséget kívánunk nektek!

Szép napot mindenkinek,
Manófalvi

Manófalvi & Bende
KépKépKép
manofalvi
 
 


Sziasztok,

ÉREZTEM,

Linda,

Nagy gratula Grétához, gyönyörű baba. Jó egészséget, boldogságot és sok-sok türelmet kívánok az elkövetkező min. 20 évre!!! :wink: :lol:


Timci,

Nagyon ügyi párod van, hogy sk csinálja a bababútorokat. A büszke apa. :)


Manó,

Örülök, hogy hallottam felőled, mert a táppénz ellenére, sem itt, sem a másikban nem láttalak néhány napja. De gondolom a baba odabent sokkal nagyobb élmény, mint a gép. Mindjárt eljön a 28. hét is, hidd el, te is nemsokára babázol.

Mindenkinek szép hétvégét, elutazunk majd vas. jövök. Vigyázzatok magatokra.

geli08
 
 


Megjöttem.
indene megvan, feje, kezek,, lábak. 32m. És a szivecskéje is dobog. :D
Baromira szarul vagyok. A szó legszorosabb értelmében. Reggel f8kor ettem 1 kiflit 1 bögre tejjel, és azóta semmit, csak most. A vércukrom valahol Vietnamban jár. Szédülök, fáj a fejem, és már sikítófrász volt rajtam, meg a klausztrofóbiám is környékezett rendesen a dokinál. 9-ott ültem 2ig. Ablak nuku, szűk, alacsony mennyezetes folyosó, pici vasszékek, szar világítás. Azt hiszem nem kell ecsetelnem. Nem gondoltam h a belgyógyihoz is mennem kell. Na ott még 3/4órát ültem ( ebédelt, majd elöttem 2 helyi dolgozót , egy takacsajt és egy karbantartó bácsit lekezelt, pedig ott lobogtattam a beutalót meg a kiskönyvem). Majd vissza a dokihoz, ott újjabb sorbaülés. Nagy élmény volt.
De a lényeg, h megvan a picuri. Van egy nagyon elmosódott kép, majd felteszem, ha apa megcsnálja, nem tudom, hol a kábel.
Kaptam vérnyomicsökkentő bogyót ( amit még meg akarok konzultálni ismerőssel), és szigorú diéta. Át kell menjek nyusziba. Csak zöldségek, meg sovány tejtermék, víz, és baromi kevés cukor ( ebbe beleértve a gyümölcsöket is, amiknem 90%ban ki kell tenniük a cukor bevitelt). Érdekes lesz.... Apának is. Be kell egy vérnyomimérőt szerványolnom, és jeegyzetelni, h mikor mennyi.Elküldtek szemészetre ( azaz, majd a házidokimnak kell beutalót írnia), és a továbbiakban 2x legalább mennem kell. Meg sűrűn nézik a vizeletet is, a fehérje miatt, Ez van,
Hatalmas tapesz volt a belgyógyász öregbácsi. Leugatott, h ne szólaljak meg, bólogassak. Azt hittem sírva fakadok, és kirohanok, tök pucéran méregetett, meg nyomta a szöveget. Kérdezett mindenfélét, és mikor vmire nem tudtam konkrétan a választ bepipult. Ja és a kedvencem, amivel indított: "Maga miért kövér??" Anyád!!!!! Komolyan ha az ember nem kisebbségi, vagy vmi vallási felekezet tagja , akkor nem védi semmi. Más kisebbért beperel az omb.manjánál, az átlagnak miért nincs ilyen????Bocs a bőbeszédűségért.

ennn
2120. Dunakeszi, Gérecz A. u. 7/E
 
 
 


b.lin Nagyon gratulálok a picidhez!!!!! Sok tejcsit, és nyugodalmas éjszakákat!!!! No meg jó babázást!!! :D

ennn
2120. Dunakeszi, Gérecz A. u. 7/E
 
 
 


ennn: Ne is törődj az ilyen bunkó dokival, még azt sem érdemli meg, hogy rágondolj. Sajnos sokszor kerül az ember lánya megalázó helyzetbe, de próbálj meg inkább a babára gondolni.

Szurkolok, hogy helyrejöjjön a vérnyomásod... Szerencsére itt a tavasz, így egyre több zöldséget és gyümölcsöt lehet enni... :)

Kép

Kép
falevel2
 
 


geli08-hát nem mondanám,hogy mindenben ennyire ügyes,mert van mikor nagyon fel tud idegesiteni.De azért igy jobb,hogy ő csinálta meg,mert igy legaláb tudom,hogy meg van csinálva rendesen és nem esik szét egy idő után,meg pont olyan,mint amijet szerettem volna.Meghát igy megsporoltuk a kiságy árát meg a pelenkázóét. 8) :wink:

Hajni hova vagy eltünve?



Kép

Kép

Kép



Cs.K.T.
timcike81
Nagykőrös
 
 

Vissza: Lakóhely szerint

Jegyzetfüzet:

 

X
EZT MÁR OLVASTAD?