Új privát üzeneted érkezett!

:).Én nagyon utálom, ha ömlesztve van..egyszerűen nem találok úgy semmit és kedvem sincs hozzányúlni.Én azt szoktam csinálni, hogy "motringon" gondolom így hívják, amíg csak lehet rajta tartom a papírt és emiatt egybe marad.Azt szépen lefektetem:):):) az éppen aktuális színárnyalat közé...Azt meg úgy rakom rendbe, hogy szépen amennyire lehet alapszínekre szedem szét, piros, zöld kék, stb...és ezen belül világosabbtól indítom a sötétebb fele a lerakást:).Így szépen katonás rendben van:).Azt amit használok azt meg ferreros dobozba fektetem és amit levágtam róla azt feltekerem 1 cm-re benyesett kartonra.Így nem csúszik el, gubancolódik össze..stb..Nem vagyok notorikus rendmániás!!!Ja az amit így minta mellé kaptam és ki van lyukasztva karton, az nem vált be simán összegubancolódik.

KépKép
KépKép
makviraga
 
 


Nálam is rajta van a számozás a fonalon,csak összevissza vannak bent a dobozban...Az a baj,ha egymás mellé fektetem is őket,ahogy hozom-viszem a dobozt,akkor is összekeverednek...bár egy lapos dobozban lehet,hogy egészen jól bírnák :).
Na majd kipróbálom a színek szti szétválogatást :).
Amiket éppen levágtam és marad belőle,én mindig az adott színű fonal azon papír részére csavarom vissza,amin nem a számozás van...eddig rajta is maradt :D!

Na arra a lyukasztott kartonra gondoltam,akkor ezk szt nem is érdemes rendelni :?....

Köszi :)!

anyapoc
 
 


Sziasztok :D

Látom téma a "hol tartsuk a fonalat, hímzést?". :D
Az én ötletem nem olcsó, de én 50 forintosokat gyűjtögetek (lévén pedagógus házaspár, nem vet fel minket a pénz), az a hímzőpénzem és abból vettem meg ezeket is. A DMC-nek van műanyag tartója, abba való pálca is, erre lehet feltekerni a fonalat és rárakni a szín számát. Én nagyon szeretem, már 3 is van. Az utazáshoz meg vettem egy kis táskát, amikor megláttam teljesen beleszerettem, nem bírtam otthagyni. Abba minden belefér, majd lefotózom nektek. Igaz én nem kerettel varrok, az már nem hiszem, hogy beleférne, de minden más igen és összecipzározható, jól néz ki kívűlről is.

Bocsi, elfelejtettem ki is hímzi a naptárat. az egy évhez: én meg egy MP Secret gardent hímzek már több, mint 1 éve, de nagyon nehéz, fogalmam sincs mikor lesz kész. :(

Ja, én is este hímzek, ha épp nem esek le a székről a fáradtságtól, ami mostanában a 2 gyerek mellett sajnos elég gyakori. :roll:

Sziasztok :)

Orsi

avocado
 
 

 
 

olyan is jőhet amin a tőbbiek is rajta vannak köszönöm nektek hogy ijen készségesek vagytok emil:rila03@gmail.com
rila
 
 


Lányok! Köszönöm a sok hozzászólást a "hogyan tároljuk" kérdésemhez. Azt hittem, mindenkinél szépen elrendezve vannak a cuccok, de úgy látom mégsem :wink: :lol: Hál' Istennek :lol: Mert nálam is éppen csak színek szerint van válogatva, de néha azért összegubancolódnak :cry: Én valami szép, kis mutatós dobozkára gondoltam, és azért ha látok ilyet, biztos veszek.

Én is este szoktam varrni. Habár tegnap is néztem Fábry Sanyi bácsit, a tűt még beleböktem az anyagba, félretettem, hogy majd mindjárt folytatom, aztán fél 11-kor tértem magamhoz, és néztem körül, hogy most mi is van? :oops: :lol:

Orsi! A naptárat én varrom már több mint egy éve. Jó, hogy más is van így vele :wink: :lol:

Andi

Kép
gandi75
 
 


Avocado: azt a titkos kertes képet én is kinéztem...nagyon szépek:):)...de most nekem még nem jött bele az ütemtervbe, mert most így is van 3 folyamatban ebből egy nagy, egy húsvétra, meg egy pihentetve:) és 3 tervezve..szóval...előbb ezeken túlesek aztán jöhet a kert....

KépKép
KépKép
makviraga
 
 


Na, lefényképeztem nektek mindent. :wink:
Bocsi, de a kicsinyítés miatt a minőség nem a legjobb, de azért látszik minden.

Ez a doboz kívűlről:
Kép

Ez pedig belűlről:
Kép
Kép


Ez a kis táskám:
Kép

Ilyen kinyitva, jobboldalon a zsebecskék, ollónak, tartaléktűnek, stb...:
Kép
Kép

...bal oldalon pedig a fonalaknak a tartórekeszek, abból mindegyik lap kétoldalas, és 3 lap is van benne...:
Kép
Kép

...azok mögött meg egy nagy zseb, abban tartom az aktuális munkát, meg a mintát, amiről hímzem:
Kép

Mák
Annyira ismerős ez nekem, én is már tervezek jó párat, de most nem kezdek hozzá semmihez, amíg ezt a MP képet be nem fejezem, mert Anyukámnak készült volna a szülinapjára, de hogy mikor fogja szegénykém megkapni? :roll: Az a baj, hogy iszonyú sok színből áll össze, attól lesz persze olyan szép, de eszméletlen pepecs. Ehhez képest a Micimackós képet ripsz-ropsz megcsináltam, hisz ott egy figura egy szín. 8)

Andi
Egyszer kész leszel vele. :wink:

Sziasztok :D

Orsi

avocado
 
 


Rila

Akkor küldöm,amim van :).

Avocado

Húúú,de jók a cuccok!Az a táska nagyon állat!Azért ha nem vagyok indiszkrét,mennyiért vesztegetik? :roll:
Ja,és a fontos kérdés: a fonaltartóba mennyi fonal fér bele kb ?
MP ismerős,én is bíbelődtem vele :D!Ami nagyobb eddig kész van tőle,az egyik velencei ablak,ráadásul úgy álltam neki,hogy a mintám elmosódott volt,így sok helyen talágatnom kellett... :? Most a téli utcaképet csinálom :).


Idő tényező...na igen :D.Nekem van egy szuper hajós képem,ami még mindig nincs kész(nem sok hiányzik),de kb 3 éve csinálom a párom szülinapjára :shock: :shock: :shock: ....

Néhány kész munka(remélem nem baj,hogy most nem a képtárba dobom fel őket... :oops: ):
Kép

Kép

Kép

Kép

Kép

Hát nem a legjobb fényképek :oops: ...

anyapoc
 
 


Wow de jó...avocado táskája is, meg anyapoc képei is...na menek is varrni, hogy én is tehessek fel valami újat:).Bár tudnék azért még feltenni egy két munkát, de hát azok nem olyan jók:)...Menek is, mert most nyüzsögni kell egy picit..sziasztok! Mák

KépKép
KépKép
makviraga
 
 


Avocado: egyébként ezt a táskát hol rendelted? Ha nem titok mennyiért és van-e más méretben is?Neten lehet rendelni?Mondjuk ez a doboz se semmi..:)

KépKép
KépKép
makviraga
 
 


Anyapoc
Tök jók a képek! :D
Nekem is van egy amire nagyon büszke vagyok, a Margaret Scherry zenélő macsekok, azt hiszem az itteni képtárba feltettem annó.
A táska úgy emlékszem 4000 píz volt. :shock: De nem bírtam otthagyni, megleptem magam vele. Sajna inkább ilyenre költöm el a kis kuporgatott ötveneseimet, mint valami jó cuccra. :roll: És utána olyan boldog tudok lenni, mint egy ovis. 8)

Mák
Behergeltél, azt hiszem én is előveszem kicsit a tűmet, nehogy berozsdásodjon. :wink:

Puszi :D

Orsi

avocado
 
 


sziasztok!
most találtam rátok, és szeretnék csatlkakozni!Én is anyuka vagyok és keresztszemezek!(tehát azt hiszem beillek
kisfiam 16 hónapos, és ha enged hímzek(de sajna a jó szívem miatt kevés marad itthon belőle! a fonaltárolás nekem is gond! ez a doboz mait mutattatok nagyon tetszik! :wink: mondjuk én anchorral varrrtam eddig, de most ki kéne próbálni a venust. takarékossági okokból! :? íme két utolsó művem, ami természetesen ajándékba vándorolt. na, megyek böködni!
Kép tegnap lett kész

férjem tesójának gyerekének 1 éves szülinapra.:
Kép

Kép
dora1980
 
 


Mák
A táskát Pesten vettem a Kreatív ötlettárban, ott mindenféle cucc van, nagyon jó kis bolt! Varrtam 2 párnát (egy portugál varrással, nagyon klassz, majd rakok fel képet, ha lesz) és ők csináltak belőle igazi párnát, tehát hátlapozták, meg minden. És nem is drágán! Már csak töltőanyag kéne bele, de nem jutok el venni. :?
Én a dmc fonalaimat is ott veszem, meg mindent, már törzsvásárlónak számítok és mindig kapok egy kis kedvezményt. És olcsó is a fonal, úgy emlékszem 180-190 között van.

avocado
 
 


Avocado: na most felkeltetted az érdeklődésemet. Pesten hol van ez a kreatív ötlettár? Néha mi is beszoktunk menni Pestre a lánykámmal csavarogni.Lehet benéznénk oda...

Dora1980 üdv köztünk!

KépKép
KépKép
makviraga
 
 


Orsi! Szuperek a táskáid. :lol: Na igen, valami ilyesmire gondoltam :lol:

Anyapoc! Nagyon szépek a munkáid. A hajós tetszik a legjobban, az utolsót pedig én is megcsináltam, fent van a képtárban :lol:

Mák! Ha jársz Pesten, és látsz valami jót, nem szólnál? Mi biztos, hogy nyárig nem megyünk arra, de vannak ismerőseim, és rájuk akaszkodnék egy kicsit, hogy beszerezzék nekem. :lol: Ugyanis nálunk semmi ilyesmi nincs :cry: Az ára az olyan 4-5 ezerig nem gáz, ennyit már igazán rászánnék magamra. Mindig elhatározom, hogy na most már csakazértis veszek magamnak valamit, és mire hazaérek, rájövök, hogy már megint a gyerekeknek, meg a páromnak vásároltam. Én valahogy mindig kimaradok a szórásból, úgyhogy most már megérdemlem. :wink: :lol:

Orsi! Én a Puppets fonalat 65 Ft-ért veszem. A Wénusz meg a DMC annyival jobb, vagy szebb? :oops: Én még egyiket sem láttam, nemhogy használtam volna. :oops:

Dora! Üdv, gyere sokszor. Már amikor nem böködsz éppen :lol:

Egyébként jó reggelt mindenkinek. Most én vagyok az első, mert a gyerekeim ugyanúgy felkelnek hétvégén is 7-kor, mint hétközben. Azért ilyenkor jó, mert még visszabújhatok az ágyikóba, ők meg közben mesét néznek.

Szép hétvégét mindenkinek! De azért gyertek és írjatok, mert olyan jó, hogy így belendül a topik, és egyre többen előkerülnek a régiek közül is, és újak is csatlakoznak. Szuper!!!!!

Andi

Kép
gandi75
 
 


Sziasztok :D

Mák
A Kreatív ötlettár nem messze van a Pólus centertől. A Nyírpalota utcán kell elnidulni és abból egyszer csak Drégelyvár utca lesz. Ott pedig (ha a Pólus felől jöttök) a bal oldalon lesz a lakótelepi házak között egy lapos bevásárlóközpont, elég kicsi, de annak a végén kell befordulni és ott van az üzletsoron a Kreatív ötlettár. Én is a térképen néztem meg, a www.terkep24.hu elég jó. De ha gondolod megadom a telefonszámukat is.

Andi
Én annó DMC-vel kezdtem el hímezni, mert külföldön éltünk és ott csak ez volt. Aztán itthon utánakérdeztem a Puppets-nek és sok rosszat hallottam róla, hogy nehéz vele dolgozni és a színei sem olyanok. Én maradtam a DMC-nél, mert már nagyon sok színem volt és meg is szoktam a fonalat.
Különben én azt csináltam legutóbb, hogy összeírtam az összes szín számát emelkedő sorrendben, hogy ha legközelebb vennem kell fonalat tudjam mi van meg itthon. Mert van már vagy 200 színem, elég nehéz áttekinteni. :?
Irígykedek rád, hogy 7-kor kelnek a gyerkőceid, a fiam van, hogy már 6 előtt fentvan, de 1/4 7-kor mindenképp és a kislányom is többször kel 6-fél 7-kor, mint később. :roll:

Mennem kell, lassan készülünk Gergővel, megyünk egy Helen Doron bemutató órára, aztán kiderül, hogy tetszik-e neki, fogunk-e járni. Kíváncsi vagyok nagyon!

Sziasztok :D

Orsi

avocado
 
 


Anyapoc
Bocs, most vettem észre, hogy kérdezted hány fonal fér a dobozba. 50 összesen, mindegyik oldalon 25.
És azt hiszem 2000 Ft körül van a doboz, 300 Ft hozzá 10 pálca.

Orsi

avocado
 
 


Sziasztok Lányok!:)
Picit kuncogok, hogy elindítottam ezt a ki érkezik a legkorábban áttekintést és egy picit bánom hogy:) 3:43 perckor nem integettem nektek, mikor a lányom teáért nyüszögött:):):):)....No nem baj a ki dumál a legtöbbet és távozik legkésőbb cím még mindig az enyém:):):)..Már gondoltam felállítok egy olyat is hogy ki viszi át végre a 27 oldalra a topikot gondolatot is:):):):)..Aztán hajrá!!:) De tényleg nagyon jó, hogy így belendítettük a topikot.

Anyapoc munkái határozottan inspirálóak:)..számomra, tegnap is volt kedvem nyüzsögni, mert már pár napja nem nagyon ültem le a varromány mellé, csak rövid időkre. De tegnap bepótoltam..Remélem azért ez a terítő (asztalközép) amin munkálkodok elkészül Húsvétra:)....A negyede van meg:), úgyhogy bele kell húznom rendesen.


Avocadó: Pólus????Huh hát az azért nem itt van...Elég sokat kell utaznunk ahhoz busszal...Hát lehet most nem lesz ilyenem:).

KépKép
KépKép
makviraga
 
 


Sziasztok!

Be kell valljam,nekem is jót tesztek :D,én is varrogattam tegnap :)...csak olyan monoton havat varrni... :?

köszönöm a dícséreteket :oops:....

Avocado

Nagyon belültetted a bogarat a fülembe ezzel a tartóval 8) .... Lehet,hogy ebből beruházás lesz? :wink:
A boldogsággal én is így vagyok :D:D:D!
Mi az a Helen Doron óra? :roll:

Mák

Na én igyekszem,igyekszem,remélem,lesz belőle 27. oldal :D!
De ha nem haragszol ,nem kelek fel 3/4 4 kor ... :wink: Jó lesz így du is? :D
Hmmm...toljuk a Húsvétot,hogy kész legyél? :wink: Hajrá,nagyon kíváncsi vagyok,milyen lesz!Ezt készen vetted mint asztalközép?Vagy Te applikálod a kongrét vászonra?Netán közvetlen vászonra hímzel????

Andi

Ha kell a hajós mintája,szólj :).


Fonal:

Régen én is Puppetsel hímeztem,de valóban nem olyan szép sajnos :(.Na meg bajom volt az,hogy nincs meg minden árnyalata a DMC-nek,márpedig ugye a külföldi minták ált. abban vannak megadva.
Aztán hallottam a Venusról,ami uolyan árban van,mint a Puppets,csak sokkal szebb és az összes DMC színárnyalat megvan belőle.
www.kezimunkabolt.hu/
Innen rendltem emg azokhoz a fonalat,amit a közeljövőben ki szeretnék varrni.Nagyon korrektek,2 napon belül itt volt a fonal :).De gondolom Pesten helyben is vásárolható.... Szt egy próbát megér,mert szép a fonal,jó minőségű (szt picit vékonyabb,mint a Puppets) és jó áron van :).
Ja és nekem megvan a DMC Venus átváltótábla,ha kell valakinek :).Szívesen küldöm :D!



Fonaltartó:

Én anno ezen az oldalon találtam ezeket ( http://www.kezimunkahaz.unas.hu/ )

Fonaltartó:
Kép

De szt az Avocado által vásárolt sokkal praktikusabb és jobb áron van :).
Utazótáska,neten rendelhető, 4200 FT:
Kép


Na megyek,megkukkolom a képtárat,mert íííírtóóó kíváncsi lettem :):)!

Sziasztok!

anyapoc
 
 


Itt vagyok,megkukkoltam a képtárat és a topik régebbi oldalait :D!

Írok gyorsan,hátha lesz 27... :roll:


Először is , Dórit elfelejtettem üdvötözölni :oops: , Szl

Dóri,üdv :).Nagyon jók a munkáid,külön grat a feliríthoz,jó kismunka lehetett :)!

Avocado

Emlékszem én a macsekokra!!!Anno megkukkoltam őket (mert néha benéztem),amikor felraktad őket és már akkor is tetszett :).Asszem ez is olyan,mint MP,ha elkzded,nem lehet abbahygani.Az orosz oldalon asszem van pár belőlük :roll:...
Látom,nálatok is majdnem egybeesnek a szülinapok :wink:!

Andi

Láttam,láttam :).És a tájkép is ismerős :wink:!Asszem egyből dolgoztunk :D!Egyébként nem is gondoltam,hogy az a tájkép élőben ilyen szép!!!Nagyon tetszik! :)


Na meg még:

Nagyon tetszettek Mákvirágék szülinapi képei :),és Andiék farsangoló csemetéi :).

Na lépek,mert tanulni is kéne :?...

Sziasztok!

anyapoc
 
 


Sziasztok!

Annyit írtatok, hogy olvasással ment el az időm. :twisted:
Üdv az újaknak!

[quote]a írta:z éppen aktuális fonalat azt ferreros dobozban, azt szépen el lehet fektetni benne, a levágott fonaldarabkákat ugyan itt egy kartondarabra feltekerve.

Nekem az aktuálisak szintén édességes dobozba vannak, csak CarteDorosba. És DMC-s bomináló kartonon van feltekerve, az fém gyűrűn, szám szerinti sorrendbe. (Vénusz)
De nekem is fáj a szívem egy szép táskára! :lol: Istenem, hogy a párom miért nem olvassa a topikot, így a szülinapom közeledtével. :twisted:

AOY képeket átnéztem ám, sajnos a keresett kép, pont nincs meg. :( Ha látnám valahol, azért sikítok!

A körömcsipesz nagyon jó ötlet! :wink: És tényleg gyerekbiztonságos. Az én lánykám is folyton lecsap a dobozomra.
Egyébként a reatexnél is lehet táskát rendelni, én onnan veszem a fonalat. De a helyi bolta is vannak szépek, amiket postáznak kérésre.
http://www.kezimunka-szakuzlet.hu/

A kézimunkaház január óta nem üzemel, én is próbáltam rendelni onnan, de több hetes várakozás után feladtam. Aztán ki is írták hogy szünetel. :(

Én elrontottam az aktuális képemet, így tegnap nagy szomorúan bontottam egy csomót. :(

Anyapoc te olyan ismerős vagy valamelyik olvasott topikból. :roll:
De honnan!? Most nincs időm visszanézni, keltem a lányt, aztán megyünk boltba. :roll: Mák szívesen néznék a terítőről egy félkész képet! Annyi szépet hallottam már róla! :wink:

Sziasztok!

KépKép
KépKép
fioona
 
 


Nem bírtam ki! :lol: Hőmérős topikba olvastalak!!!!
Onnan pedig Robcsival írogatunk még a helyi topikba.
Meg Szerikával egy másikba, bár lehet, hogy a babásba már nem írt. :D

KépKép
KépKép
fioona
 
 


Fioona

:):):)...na,én nem bizti,hogy most rájöttem volna,de a nevedet én is ismerem :wink:.Meg Erikáét is(nem ír már :()... Robcsit ismerem :).
Húúú,fiú vagy kislány lapul a pocidban? :roll:
A hőmérősbe már olyan sokan írnak,hogy alig tudom követni :wink:!
Kézimunkaház nekem elsőre sem volt szimpi,drágább is volt,mint a másik,amit belinkeltem... :(
Bontás:nekem is volt már,hát mit mondjak ,elég dühítő...De ahol lehet,korrigálok másként,így tk nincs olyan képem,ami totál megegyezik a mintával :lol: :lol: :lol: ...
(aki észreveszi ,hol van hiba,kap tőlem vmi szép ajándékot :D:D:D)

Körömcsipesz:én a bébiollót használom,így nálunk sincs veszély...legfeljebb akkor,ha elhagyom a tűt :shock: ...

anyapoc
 
 


Sziasztok Lányok!:):):) Nagyon jó, hogy így él a topik:).

Anyapoc: hát persze hogy nem kell 3/4 4kor kellni Te...én is csak kényszerből voltam talpon egy rövid konyhai látogatásra, mert nyüszögött a csajóm:).
Tolom a Húsvétot, de mostanában sokat lógtam és nagyon lassan haladok. Ez az asztalközép hímzővászonra megy, jó apró is..Volt itthon még maradék anyagom azt beszegtem és arra.De állatira lassan megy..Valahogy tetszik tetszik, de a múltkor megkezdett afrikai nőcis kép jobban izgat..közben meg lelkiismeret furdallásom is van, mert szerettem volna valami egyedit...de hát a csigabiga kutya füle hozzám képest mostanság..meg hát ugye sokat fecsegek:), meg ez a hímzővászon macerás, de tulajdonképpen van még két hetem...ez a negyede:) lenne, de még nem vagyok kész:) vele, no majd kicsit nyüzsgök aztán megmutizom még egyszer mennyit haladok, ha belehúzok:). Szerintem nem esélytelen a Húsvét,de akkor most tényleg varrnom kell:).

Kép

Fiona: tegnap véletlenül rácsipogtam a férjidre:).Biztos csodálkozott, hogy ki a fene vagyok én:).Megkérdeztem tőle sikerült-e cserepes virágot találnia:):):):).Biztos csodálkozott picit, de aztán mondta hogy nem te vagy:):):).Jót vigyorogtam milyen béna vagyok:).

KépKép
KépKép
makviraga
 
 


Fiona:) mondjuk a te lánykád már körömcsipeszt is simán nyitja nem:)?Bár az ollónál jobb szerintem, bár a babaollónál nem:).

Most nézem ezt a minta képet... így nem nagyon látszik.Mandulafa vagy barackvirágos ág fut körbe...olyan kis tavaszi:).... majd meglátjuk mi lesz belőle... Ha elkészül jobban fog látszani:).Lehet picit optimista vagyok az idővel :D :D :D .

Anyapoc:) én is szoktam korrigálni és azt gondolom ettől lesz egyedi:).Jó az avatarod:). Ja és bárki gyerkőceiről szívesen látunk képet...Anyapoc ez nem célzás ám:), meg a többiek felé sem..

Dora1980 nagy megállapítást tettem: János 4 nappal kisebb csak a lányomnál:). Mondjuk ezt már tegnap leszűrtem, de meghagytam mára ezt a megállapítást:):):).Klassz a háziáldásos képed és szépek a János betűid:)!

Na húzok varrni, mert nem lesz mit feltennem Húsvétkor:):):):).Bár a mintaválasztás alapján ha nem készül el jó lesz jövő tavaszra :D :D :D :D ..

KépKép
KépKép
makviraga
 
 


Apropó: HAJRÁ 27:)!!!

KépKép
KépKép
makviraga
 
 


Sziasztok,

egy kis időre eltűntem, de azért olvastam a topikot. Hát nem semmi a látogatottsága. Szépek a munkáitok, remélem lassan már én is tudok feltenni valamit.

Üdv. a még nálam is újabbaknak.

Mentem varrogatni, további szép napot, ha nem jonnék megint sokáig, akkor szép jövő hetet, hónapot :D
efi
 
 


Most, hogy így mindenki a 27-re gyúr, reménykedtem, én leszek az első, de nem. :(
Majd talán a 28-on. :)
efi
 
 


Sziasztok,

Engedelmetekkel csatlakoznék - babázok is, kézimunkázok is (nem csak keresztszemezek, de horgolok, varrok is). Bár kéthetes lányom még nem engedi, hogy nagyon belemerüljek a munkába, sőt, egyáltalán nem dolgoztam még a születése óta, de várom azt az időt, amikor folytathatom.

A munkáimról nem készitettem még fotókat és a digitális gépemet annyira jól elpakoltam költözéskor, hogy azóta sem találjuk, de megpróbálok feltölteni egy táblázatot, amit évekkel ezelőtt találtam egy orosz oldalon (magyar a készitője). Szerintem nagyon jó rendszerező, főleg, ha sok fonallal dolgozik az ember. Én nem csak a "készleten" lévő fonalakat tartom nyilván (már amikor időm engedi, leltározok), de ebből készitem el az új mintához a fonal jegyzéket is és igy könnyebb vásárláskor is meg munka közben is eligazodni.

Szóval, nézzétek meg, hátha bevállik.

A tárolásra én is olyan karton/műanyag dobozokat használok, munkához pedig műa összehajtható átlátszó "bugyit", amiben kis rekeszek vannak.

Örülök, hogy megtaláltam ezt a topicot. Üdvözlet mindenkinek,
elike

P.S. Hmmm... a feltöltés nem sikerült - túl nagy a fájl és tömöritve meg nem fogadja el :(
Most fürdetni majd etetni kell, de holnap megnézem még, mit lehet ezzel kezdeni és küldöm. Elnézést

elike
 
 


Sziasztok :)!

Na akkor start a 27-ért :D:D:D!

Mák

Na jóóóó,gondoltam,hogy nem kötelező korán kelni...sajna még szolidarítani sem tudok :?... Azért nálunk is van néha rumli éjjel...hát nehezn bírom azt a pár napot,amíg helyreáll a rend :?...
Nagyon tuti szt a készülő asztalközép :):). Egészen jól lehet látni :).Nehéz ilyenre hímezni?Én egyszer próbáltam egy vászon sapira,a fiamnak 3 pici delfint előre,az nem volt gáz,na jó,egyformák sem lettek :D...aztán elhagytuk... :cry: :cry:
Hímzővászonra nem próbáltál kongrévan együtt?Van olyan technika,hogy utána ki tudod húzni alóla a kongrét szálanként (lehet,feleslegesen magyarázok,de mindegy :oops:,majd lelőttök :D).Így könnyebben haladsz :roll:...
Afrikai nőcis nekem is tecc,le is van mentve,ehhez akarok majd rendelni fonalakat.... :)
Azért megnyugtató,hogy nem csak én bökök félre :wink:!
Avatar. kösz,muszáj volt már váltani, a másik igggen nagyon régi volt :D!És pláne nem voltam rajta :roll:!


Akkor nemcélzásként dobok fel képet az én csemetéimről :wink:!Na meg hátha jön a 27.... :D:D:D


Kép

anyapoc
 
 


:)Már megint itt vagyok!:)

Elike: Üdv köztünk! Örülök, hogy így bővülgetünk, bővülgetünk..Gratulálok a kislányodhoz! Ő a legkisebb most, aztán majd nemsokára Fionáé lesz:)...
Elike a horgolás filéhorgolást is jelent? Na ez az amit még nem sikerült elsajátítanom, pedig szeretném....nagyon szép dolgokat láttam.Nagymama megígérte, hogy megtanít, de eddig még nem tette..és ha filét jelent, akkor: Honnan lehet ilyet magamtól megtanulni?

Anyapoc: Nagyon aranyosak a gyerkőcök!!!Kis csajó szőke cofis:), kis srác mosolygós, segítőkész:)!!Édesek!!Meg kell állapítsam mindenkinek gyönyörűek a gyerkőcei!!!

Apropó avatar: avocadó tied is tök jó lett ám!!Láttam:)!

KépKép
KépKép
makviraga
 
 


Sziasztok :D

Olyan jól beindult a topik, hogy állandóan jönnöm kell, nem bírom ki, hogy ne lássam mit írtatok! 8)

Anyapoc
Tök jó a kép Rólad!!! Én sajna amit akartam, azt mire olyan kicsire tömörítettem, amit elfogadott már nem látszott belőlünk semmi. Az eddigi képem meg csak Gergővel volt és mégis, hogy csinálhatom ezt a gyönyörű lánykámmal, hogy Ő nincs rajta? :oops: Ami most van, az csak addig, amíg megkérem a párom, hogy valami kis felbontású közelit csináljon hármónkról és akkor felteszem azt.

Mák
Köszi az avatarral kapcsolatos mondatod! :D
Most iderakom azt, ami lett volna, de nem fért be és még pár képet a gyönyörűségeimről, remélem nem baj nektek, de nyugodtan szóljatok rám!
(Igazándiból a 27-re pályázok, de ezt csak halkan merem bevallani. :oops: 8) )

Szóval ez lett volna az avatar:
Kép

Mi Flórával:
Kép

Így imádják a fiúk a kisasszonyt, Ő meg a fiúkat :D :
Kép
Kép


Sziasztok :D

Orsi

avocado
 
 


Nem sikerült a 27, úgyhogy mégegy próba. :wink: :lol:

Anyapoc
Nagyon édesek a gyerkőceid! Nemsoká az enyéim is majd így sétálgatnak együtt. :D És én is láttam a születési idejüket, azért nektek közelebbre sikerült! :D Nálunk Flóra 2 héttel hamarabb jött, így sikerült neki elcsípni szeptember 11-ét, nehogy már valami sima dátum legyen a szülinapja! 8)

Puszi :D

Orsi

avocado
 
 


Sziasztok!

Elike üdv! :wink: " hetes bébi édi lehet! :lol:

Én kötni szoktam, de a horgolással soha nem boldogultam. :(
Meg varrok is még. :wink:
Anyapoc édesek a kicsieid! :wink:
Mák et jó lesz! Ha más nem, még tavasszal elkészülhet! :lol:

KépKép
KépKép
fioona
 
 


Orsi a tieidet csak most látom! Édesek!!!!!! :D
Nálunk is 1 fiú, 1 lány páros lesz, csak fordítva! :wink:

KépKép
KépKép
fioona
 
 


Sziasztok :)!

Tudtam,hogy vissza kell még néznem :D!

Efi

Neked is üdv és ne tűnj el :)!

Elike

Neked szintén üdv :).Gondolom,most van jobb dolgod is,mint kézimunkázni :wink:...de ez a világ legjobb dolga :):):)!
Én is csinálok sokmindent,a varrás hobby szinten,de szabni nem tudok :(...
Na meg amit érek és hobbyból van :D!

Mák

Tuti a topik,mi? :wink: Szuperügyi anyukák ,szupergyönyörű gyerkőcök :D:D!
Na de így tényleg nem lesz Húsvétra terítőd!!!! :twisted: Ráadásul veszítesz 1 órát!!!! :shock: 8) :wink: :lol:

Avocado

Ezelőtt nekem is volt gyerkőcös kép,de most úgy vagyok vele,hogy engem meg nem látnak...háááát...az sem jó :D!Most önzőzök :D:D:D!
Viszont a képek rólatok nagyon szééépek!!!Az az imádjukegymást kép fantasztikus!!!Tök jó,amikor így el lehet kapni a pillanatot!! :):):)

Na majd én is idepályázok még pár képpel :)....

anyapoc
 
 


Avocado

Szeptember 11 :?... na tessék :)...de gondolom,nektek nem "amiatt" emlékezetes :wink:...Igen,nálunk 1 nap eltérés van (23 és 24-e)és mindkettő 2 héttel korábban jött :D:D:D...és hogy fokozzuk az élvezeteket,még apjuk 21-iei,én 15 uagyabban a hónapban :D:D:D!
Most azon gondolkozunk,22-ére csinálunk még vkit :wink: :lol: :lol: :lol: :shock: :shock: :shock: ....
Egyébként olyan jó,amikor így imádják egymást és együtt sérálnak,meg bújnak egymáshoz,meg pusziszkodnak,meg ilyesmi....majd meglátod(látjátok :))

Fioona

Vegyespáros,tuti :D:D:D! (akkor már tudom a kérdésemre a válszt :D) Név????
És köszi :)!

anyapoc
 
 


Úgy látom még lehet pályázni a 27-re :lol:

Atyaisten! Lányok! Én délután bekukkantottam, de azóta már megint annyit írtatok, hogy csak olvasok-olvasok-nézek (képeket), amik gyönyörűek :lol:
Én még leragadtam a fonalak tárolásánál :oops: Az az utazós táska, meg a fonalrendezős kis tasakok (vagy hogy hívják őket :oops: ), na azok tetszenek. Szerintem nálam is beruházás lesz. Nemsokára névnapom lesz, talán addigra meglepem magam valamivel, mert az uramra nem számíthatok :cry: Utána házassági évfordulónk lesz (májusban), és ha akkorra sem szerzek be semmit, akkor várhatok dec-ig, mert akkor van csak a szülinapom. :lol: És ha már dátumoknál tartunk, akkor azt hiszem az én csemetéim születtek a leghamarabb. Mármint kiírás előtt nem 2 héttel, hanem sajnos 8 héttel, 32 hetesen. :cry: De ezt a kezdeti lemaradásukat mára már tökéletesen behozták. Néha túlságosan is :wink: :lol:

Mák! Hajrá a terítővel!!!!

Orsi! Nagyon jó az a kép, ahol Apa meg a tesó szereti a kiscsajost :lol: És Ő meg hogy élvezi :lol:

Anyapoc! Olyan nagylányos meg nagyfiús a két kis manód. Én az enyéimet mindig olyan babásnak látom, mások pedig megjegyezték, hogy milyen sokat nőttek mostanában.

Képet nem biztos, hogy tudok felrakni, pedig ma is csináltam róluk, csak valahova elraktam a gépet. Ha nem leszek lusta, akkor még előkerítem és felrakom. Hátha bejön a 27-es :wink: :roll:

Andi

Kép
gandi75
 
 


Na megnéztem a mai képeket, olyan homályosak lettek, hogy inkább nem rakom fel. :roll: Majd holnap csinálok róluk frisseket :lol:

Eddig egyébként böködtem, csak közben filmet is néztem (a Dirty Dancing 2-t), és elég lassan haladtam, mert csak a TV-t bámultam.

Most már megyek csucsukálni, mert ma 1 órával kevesebb jut.
(Csak csendben jegyzem meg, hogy az enyéim már szerencsére régóta végigalusszák az éjszakákat. Ha viszont valamiért felkelnek éjszaka, akkor én másnap szinte használhatatlan vagyok és így nézek ki :shock: )

Jó éjszakát mindenkinek.

Andi

Kép
gandi75
 
 


Olivér Jácint lesz a neve!
Andi ikreknél törvényszerű a korai érkezés, bár még tényleg várhattak volna. Keresztlányomék is ikerpár, csak ott 2 lány van. Meg pluszba egy 3. :lol:
Esetleg anyáknapját még bejátszhatod meglepinek! :wink:
Jó éjt, megyek aludni, mert apa már ágyba csucsúl. Holnap 6-ra megy dolgozni, tehát 4 után kell fel, és kevesebbet alhat. :(
Sziasztok!

KépKép
KépKép
fioona
 
 


:)Lányok ezt nem hagyhatom ki...Mi van ha pont enyém a 27 teteje:)? Bár ha igen akkor ezen közösen munkálkodtunk:). Nagyon tetszik, hogy mindenki így nyüzsög:)..Végre végre!!

Efi nagyon lehangoltnak tűntél!!Ezt már az előbb is észrevételezni akartam..Most pihentetsz minket amikor így beindult a topik?cccc..nahát...ejnye bejnye meg minden...

Avocadó nagyon szépek vagytok!!!És tényleg szuper az a kiscsajó lelkesedik a fiúkért kép:).Rögtön eszembe jutott a lánykám, mert ő is így szokott apukájáért lelkesedni:).

Úgy látom a gyerkőcök tudnak jó kis időpontokat választani:):):).Enyém márc. 15...Kis forradalmár, és nagyon nem siette el, mert márc. 9-re voltunk kiírva...:)De nem baj, így legalább mindig otthon lehetünk a születésnapján:):):).

Andi -gandi én is így szoktam kinézni egy ilyen hajnali konyhában kólicálás után:): :shock: :roll: :shock:

Jelentem alakulgat a terítő, de nem hagyhattam ki a topikot...hajt a kíváncsiság ki lesz a 27-re befutó..remélem nem én, mert akkor még holnap is lehet sokat írni, hogy átlépjünk...

KépKép
KépKép
makviraga
 
 


Fioona! Jó ötlet az anyáknapja is meglepinek. Csak még az is május. Májustól decemberig meg semmi :cry:

Mák! Még mindig nem vagy befutó :wink: Írjál ma is sokat, hátha ....

Ja, és tegnap elfelejtettem írni, hogy mi is mindig itthon tudjuk ünnepelni a gyerekek szülinapját. Ráadásul minden évben több millióért csinálnak nekik tűzijátékot Pesten :wink: (aug.20) Ehhez mit szóltok? És mivel Debrecenben születtek, kaptunk 1-1 kifogót, meg mosdókesztyűt 2002. Virágkarnevál hímzéssel. :lol: Jó, mi? :lol:

Lányok! Aztán csak nyüzsögni ma is úgy, mint tegnap :lol: Jó-jó tudom, a vasárnap a családé :wink:

Pusz: Andi

Kép
gandi75
 
 


Sziasztok :D

Azta milyen jó kis topik lett itt!!! :D Eddig igazán csak a régi topikomba jártam (oda már 3 éve :shock: ) ide csak bekukk volt néha, de most nem bírok magammal, állandóan jönnöm kell! Jó kis csapat lesz itt is! :wink:

Lányok
Mindenkinek köszi a dícséreteket enyém manókkal kapcsolatban. :D :oops: Flórácska különben ilyen kis mosolygós és tényleg imádja a 2 pasinkat. :D De Gergő a legnagyobb kedvenc, bármit csinál csodálattal lesi és ha eszik, vagy ugrál akkor óriási kacagás van Flóra részéről. Ne kérdezzétek, hogy miért pont ezeknél. 8)

MÁk
Nektek is jó az időpont! :wink:

Anyapoc
Azért ez se semmi, ilyen hónapot összehozni!! :shock: 8) Nálunk elég jól eloszlik egész évre. Persze a dátum nekünk már egész mást fog jelenteni! Csak az volt fura, hogy annó mi élő közvetítésben láttuk (akkor még kint éltünk Portugáliában), ahogy ledőlt az első torony, nekem óriási sokk volt, mai napig nem felejtem és mikor beindult a szülés 10-én nem nagyon örültem neki. :roll: De aztán minden tök jó volt, és Flóra tüneményes kiscsaj lett, szóval már nem gondolok a dátumra. :)

Lányok
Azért le kell írnom, hogy én lassan 3 éve nem alszom. :roll: :? Gergővel már pocakosan elkezdett fájni a derekam, csípőm, mert óriásbébi volt, aztán megszületett és 21 hónapig szopizott, kb. 1,5 évesen kezdte átaludni az éjszakákat, de azt se sűrűn, általában a mi ágyunkban kötött ki. Aztán mikor ő befejezte a szopcsizást, akkor már 5 hónapos terhes voltam, így nem sokra rá megint derékfájás, aztán jött Flóra baba, aki szintén nagy cicibolond (hál istennek!!!!), így éjszaka még mindig kellek valakinek. :wink: Remélem még jó sokáig!!! :D

Na, sajnos most mennem kell, de jövök még ma, amikor csak tudok, hátha enyém lesz a 27! :wink:

Orsi

avocado
 
 


Fiona
Elfelejtettem gratulálni, hogy ti is vegyespárosoztok majd. :D

Andi
Azért az aug.20 is jó! :wink: És a virágkarneválos cuccok nagyon klasszak lehetnek! :D

Orsi

avocado
 
 


Sziasztok!

Nálunk egyedűl én voltam ünnepi dátum, az is megszünt. :( Április 4.-én születtem. És mivel a névnapom nyáron van, nagyon jó érzés volt iskolásan, hogy mindig otthon lehettem ilyenkor. :D Gondolom ti gyerkőceitek is értékelik majd. Lilla már pár hetesen átaludta az éjjelt, egy szopira kelt csak fel. Ma is 10 órát aludtunk! :wink: Nem csörgött az óra valamiért. Viszont úgy érzem nem fogom megúszni én se az éjszakázást, mert ez a másik babi sokkal többet mocorog, és erősebben. Szóval látom már szomorú végünk, nem maradunk ki a jóból. :roll:
Azért, hogy kicsit a xszemest is megemlítsem mellékelek egy képet, arról a technikáról, miről minap volt szó. Hátha jól jön valakinek.
:D
Kép

Úgy rémlik valaki kérdezte, mivan, ha 2 színt jelől a minta.

KépKép
KépKép
fioona
 
 


Orsi köszi! :wink:

Andi nincs más hátra, fel kell kutatni egy amerikai felmenőt, és bevezetni július 4.-ét az ünnepek közé! 8)

KépKép
KépKép
fioona
 
 


Sziasztok! Itt a hétalvó társaság egyik altagja..na nem azért..nem most keltünk, de még pihi, ejtőzés, semmittevés van soron így gondoltam gyorsan hasznossá teszem magam:).Jelentem tegnap összekapartam magam és hajnali 3-ig varrocskáztam:):):):)...na jó nem a hajnali 3 a dícséretes , hanem amennyit haladtam:). megmutizom:), mert most úgy örülök magamnak, meg hátha lesz 27.....

Kép

KépKép
KépKép
makviraga
 
 


Sziasztiok,

Nos, levágtam a táblázatból, hogy átférjen, ezért ez most csak kostoló, az első pá sor. Ha tetszik, szivesen elküldöm mailben a teljes verziót.

üdv.,
elike 1174820230.62.xls

elike
 
 


Sziasztok :D

Úgy látszik a szerkesztő már szórakozik velünk, hogy még mindig ez az oldal van. 8)

Mák
Nagyon ügyes vagy! Én már nem bírnék fentmaradni ilyen sokáig, pedig régen (még gyermektelen koromban :wink: ) én is éjjelibagoly voltam és úgy bele tudtam feledkezni a gobleinjeimbe, vagy a keresztszemesembe, hogy én is 3-ig is varrtam! Most általában 11-kor kiájulok.

Fiona
Hú, de mázlisták vagytok!!! Nálunk a családban sajna nem ez a jellemző, a fogakkal minden gyerek megszenved, a Hugim kisfia most 10 hónapos és ő is csomószor felkel éjjel. Flóra szerencsére csak cicizik és alszik is tovább, igaz már volt 1-2 fogas éjszakánk, így én is félek, ha igazán beindulnak a fogacskái mi is lesz. :roll: DE Gergőből kiindulva, olyan gyorsan elmúlik ez az időszak, olyan gyorsan megnőnek, hogy nem panaszkodom, más is kibírta, én is kibírom. :D

Na, most megpróbálok kicsit hímezni, ami ebben a napszakban nem jellemző rám, de itt vannak anyósomék, így kicsit tudok pihizni. :D

Puszi :D

Orsi

avocado
 
 


Húúú!

Elike
Ez nagyon klassz, nekem nagyon kéne a teljes táblázat! Átküldenéd?

Orsi

avocado
 
 

Vissza: Errõl - arról

Jegyzetfüzet:

 

X
EZT MÁR OLVASTAD?