Új privát üzeneted érkezett!

Momi!

Szántó doki asszisztensét milyen számon érem el? Azon a 30-as mobilszámon, ami a www.mavszuleszet.hu oldalon van megadva?

Köszi,
hixti
hixti
 
 


Bocsi, nem 30-as, hanem 20-as mobilszám :)
De közben felhívtam a kórházat, sikerült elérnem a doktor úr asszisztensét, ő azt mondta, hogy biztos el fog vállalni a doki, csak hívjam fel a mobilján és beszéljem meg vele. Úgyhogy most kicsit meg vagyok könnyebbülve :) Ugyan a dokit egyelőre nem tudtam elérni, mert ki van kapcsolva, de majd próbálom később...

Köszi nektek a segítséget még egyszer!
hixti
hixti
 
 


Szia Manó!

Úgy tudod a dolgot elérni ha nem írsz elé wwwt, csak simán h gallery.nemesys.hu

Köszönjük mi jól vagyunk! Nagyokat sétálunk a parton ebben a jó időben!
Balázs szépen fejlődik, a múlt héten végre átfordult, azóta pireg pörög le se vehetem a szemem róla :)
Szépen is eszik, délben már főzeléket kap, délután pedig tejpépet gyümivel! Én főzögetek neki, csak néha kap üveges kaját! Nagyjából mindent szeret, csak a répát nem! Most épp paradicsomot próbálunk, úgy tűnik ízlik neki...csak én vagyok rosszul még a szagától is :)
Járunk most erre a babauszi dologra, nagyon jó mert végre én is kimozdulok kicsit, és vettünk kengurut is h többet tudjunk kirándulgatni!
Jövő héten megyünk Tanácsadásra, már nagyon kíváncsi vagyok a súlyára!
Ja, és ősztől felköltözök én is pestre. Vagyis h pontosan hova még nem tudni, de mindenesetre közelebb hozzátok :) Majd találkozhtaunk is!

Manó mikorra vagy kiírva pontosan?

Na most aztán jó sokat írtam! :) Puszi mindenkinek, Orsi

Kép
borso18
 
 

 
 

sziasztok!

Mano!

megkaptad az smsem?vártam h majd irsz valamit, meg mesélsz mi volt a dokinál. Vagy most esetleg megharagudtál rám?

Orsi!

jo régen msneztünk de szinte midng elfoglalt vagy nem vagy gépnél táblád van...ha lesz egy kis idöd dumcsizunk jo?

örülök h jol vagytok ti is..

Kriszti!

te is jo rég jártál erre..

Mandala!

persze h szivesen fogadunk, én sem vagyok-voltam törzsgyökeres Mávos, söt nem is itt szültem..de engem nagyon szivesn fogadtak 2 éve a lányok! (de most csak a magam nevében nyilatkoztam..)


puszi nektek

Kép

Kép

Kép
kcsilla27
 
 


Borsó,

Hát akárhogy is keresem azt írja ki, hogy a keresett kifejezés egyetlen doksiban sem található!!! :(
Vagy én bénázok?! :roll:
Nagyon ügyike már Balázskád, és milyen nafiú már ő is :)
Tök jó lehet ilyenkor a parton, nyugi, csend :)
Hogyhogy felköltöztök?(persze csak, ha publikus)
Talizni viszont tényleg jó volna már egyet :)
Én pontosan júni. 23-ra vok kiírva, azért még van idő :wink:
Addig le kell zavarnunk egy festést, meg egy pár új dolgot be kell szerezni a babának :)


Csilla,


Dehogy haragúdtam, mért lenne okom?? :roll:
Csak tudod most összejöttek a dolgok, és nem tudom, hogy akkor itthon tudok-e lenni amikor erre jársz!De ezt írtam a múltkor!
A dokinál semmi extra nem volt, megvizsgált minden ok. fejvégű fekvés, zárt mszáj :) ezek jó hírek eddig!étfőn megyek a cukros vérvételre :? aztán pedig csak ápr. első hetében kell mennem hozzá.Valószínű akkortájt lesz UH is esedékes!Hát ennyi.Remélem akkor már kiderül a neme :)


Mandala,

Üdv itt :) Mindenkit szívesen fogadunk, mivel néha-néha ki is esnek emberkék és csak páran vagyunk "állandó"tagok!
Ugyhogy gyere csak, ha időd engedi!4.-ik baba???!!Te jó ég, le a kalappal, nekem most is alíg van türelmeme szegény Esztihez!És még csak a második érkezik! :)
Gtratulálok :)
Viszont dokival kapcsolatban én nem tudok segíteni, és nem is emléxem, hogy van -e itt most valaki azki hozzá járna!De egy olyan tanácsot tudnék adni, hogy ő nemrég jött ide a Mávba, és előtte a II. sz. szülészeti Klinikán volt! Ha az ő topikjukban érdeklődsz konkrétan róla tuti lesz aki anno hozzá járt, nála szült!
Én még csak látásból ismerem, mert mindíg az ambulancián van! :wink: vagyis akárhányszor bent vagyok ott látom :lol:
manóci
 
 


Sziaztok Lányok!
Köszönöm szépen a kedves fogadtatást! Aranyosak vagytok! Most várom a dokibácsi pü-jét... Írtam neki, azt válaszolta beszélhetünk az átvételemről ( a II. nőiről ismerem, ott volt osztályosvezető orvos, de nem ő volt a dokim....). Szóval látásból ismerem őt. Most feltettem néhány kérdést, szerintem elég bevállalós pasi, nem hiszem hogy megsértődött... olyanokat kérdeztem, hogy melyik a MÁV körzete, mert nem szívesen fizetnék a kórháznak a szülésért.... hát, csak nem vette zokon.... :oops:
Még nem válaszolt, de olvasta az üzenetet. Hát, bízom benne, hogy a sok dolga akadályozza csupán....
Hát, lányok! Megnéztem a MÁV szülészet honlapját..... nem semmi. Ha tudtam volna, már lehet, hogy előbb idejövök..... nagyon tetszenek azok az elvek, amiket mind a babagondozással, mind pedig a szüléssel kapcsolatban vallanak.... Én a sote II-n szültem minden babámat és volt néhány dolog, amit lehet, hogy másként kellett volna.... de mindegy! A lényeg, hogy egészségesek és gyönyörűek a csemeték!
Most megyek, mert ebédvendégeim jönnek és még szalad a ház... a gyerkőcök után este már nem volt erőm rendet tenni.....
Mindenkinek napfényes, csodálatos hétvégét kívánok!
Piroska

Kép
Kép
Kép
Kép
mandala
 
 


Sziasztok!

Mandala: Én is a MÁV-ban fogok szülni nemsokára, és tegnap voltunk szülésfelkészítő felvilágosításon, ahol azt az információt kaptuk, hogy a MÁV-hoz a IV. illetve a XIII. kerület fog tartozni, ha egyikhez sem tartozol akkor a szülés 30%-át kell kifizetned, ami a sima szülésnél kb. 30000,- császárosnál kb. 50000,-. Viszont ha epidurális érzéstelenítést kérsz akkor az már most is 10000,-. Nekem ezek az infók vannak meg remélem tudtam segíteni.
Egyébként a szűlőszobák tényleg nagyon kulturáltak és mindenki nagyon kedves volt (eddig).

Sziasztok

Lilypie Kids Birthday tickers

Lilypie First Birthday tickers
krisy79
 
 
 


Mano!

nem kaptam privit..miko rirtál? én csak azért érdeklödtem mert nem kaptam rolad semmi infot,..

De nem is akarlak zaklatni, vigyázz magatokra, és nagyon kiváncsian várom a bébitekröl a friss infokat pl. a nemét illetöen.. :P :shock:

Mandala!

már én isakartam irni, h 4. baba???????????Tök jo, :P nekem kettö van de néha négynek érzem. :? ..Viszont én is mindig 3rol álmodtam..de lehet h még a 4.is beleférne..De ez a jövö titka..

sziasztok

Kép

Kép

Kép
kcsilla27
 
 


Sziasztok,


Csilla, pedig írtam :( Akkor elszállt.Mindegy, majd jelentkezem úgyis, meg adom az infókat a vizsgálatokról :wink:

Mandala, bocsi :oops: nem tudtam, hogy te a II. nőiről jöttél!Akkor végülis nagyjából ismerős a doki.Azt hittem teljesen ismeretlen, csak úgy ajánlották!Szerintem nem sértődött meg a doki, biztos váklaszol majd :) De jó fej vagy, hogy írtál neki :wink:
De ez nagyon érdekes amit Krisy, írt!Mégpedig a kerületekről!azért azt durvának tartanám, hogy maga a kórház a VI.-ik ker. ben van, és azok nem is mehetnének oda????? :shock: Szerintem azért tartozik még oda más is!
Pl. én a SZt. Imrébe tartoznék, és mivel a kórház is a XI.-ik ker. ben van, egyértelmű, hogy a kerületiek csakis oda tartoznak!
Na, mind1 nemtom, de így logikusabb lenne azért!

Viszont szerintem nem kell aggódni nekünk, akik most fogunk szülni, mert már több forumon olvastam, hogy akik 2006. dec. 31-ig választottak kórházat ill. dokit azokra NEM vonatkozik majd még a fizetéskötelezettség!De, ha mégis, úgy állítólag nem a kórházé a pénz, hanem a doki kapja!Hát nemtom, de én is szurkolok magunknak, hogy még beleférjünk!
Mondjuk én annyira meg vagyok elégedve ezzel a kórházzal, ill. az ellátással, hogy mindenképp itt szülök akármi is lesz!De azért jobb lenne, ha én adhatnék a dokimnak amennyit gondolok, és úgy ahogy gondolom!
manóci
 
 


sziasztok!

Mano!

ok..

dobok két képet, mert most többre nem tudok maradni..de potolom(feltéve h lesz is mire irni..most nagyon kihalt a topik alig irogat egy két ember, de hát tudom én..mki elfoglalt, meg itt a jo idö....) De legalább mi itt vagyunk..


Kép

Kép

Kép

Kép

Kép
kcsilla27
 
 


Krisy79: Köszönöm szépen, azt hiszem nagyon sokat segítettél! A keresztanyám a IV. kerületben lakik, így nem lesz gond a bejelentkezéssel... így a kórház ingyé van! :) A dokiról kéne még kiderítenem milyen tarifával dolgozik.... jó lenne, ha "amennyit gondolok" tarifa lenne.... Eddig még mindig így sikerült megúsznom a szüléseket... A halott babánál legalább nem kellett fizetnem.... pedig ott aztán sokan nyüzsögtek és a dokim is sok időt töltött velem. Mégsem jutott eszembe, hogy bármit is fizetnem illene.... a többi egészséges kicsikémnél adtam hálapénzt.
Az a gáz, hogy ezeket az intézkedéseket is azért hozzák, hogy a hálapénzt visszaszorítsák! Nem igazán fog működni! Ez tisztán látszik már most is!
Gyönyörűek a gyerkőceid! Tudom, hülye duma (az én hátamon is felállt a szőr, mikor ilyeneket mondtak, de megkockáztatom.... tán csak nem üldözöl világnak... ), szóval: ilyen szép gyerekekből tényleg kéne még egy-kettő..... :) :) :)

Kcsilla27: Ha ez itt a korod, akkor fiatal vagy még, nagyon! :) Jöhet még akár a negyedik baba is! És ki tudja, hátha ikrek lesznek? :) :) :) :) :)


Manóci:
Bizony, sok dolog van amit nem értünk. Az igazán nagy baj az, hogy sajnos akik az egészet kitalálták, nos ők sem értik! Na, ez a legnagyobb baj!
Én megvallom nem hallottam arról, hogy aki dec-ig választ orvost, az még ott szülhet, ahol a választott orvosa van.... mondjuk az hol jelenik meg, hogy én a fiX Y dokit választottam...? Sehol! Szóval ez nekem így nem egyértelmű. Úgy igen, hogy aki július 1-ig szül, az még oda megy, ahova akar (már képletesen), és aki július 1 után, az már csak a körzeti kórházba..... persze ha nem akar fizetni....

Én is rakok fel egy fotót a rosszcsont bandáról:
Kép

Jó pihit mindenkinek a hét még hátralévő részében! :)

Kép
Kép
Kép
Kép
mandala
 
 


A gyerkőc dícséret Kcsilla27, Neked szólt.... elnézést, de kezdek fáradni lányok! :) Hosszú volt a nap (reggel 6-kor kezdődött, és kb fél órája aludt el a legkisebb..... a két nagy még nézi azt az idióta Scoobidoot... vagy mi a szöszt!)

Kép
Kép
Kép
Kép
mandala
 
 


MAndala!

köszi szépen a dicséretet, a te gyerköceid is nagyon szépek!

nyugi, tudom én is milyen nap végére hullaként ágyba dölni...föleg ha a fiam nem akar aludni..de eddig ez ritka volt, inkább aza egész napi hiszti amit most beujit készit ki teljesen!

ráadásul ö még cicizik aminek é n még örülök és büszke is vagyok rá, viszont probálkozom azáért mostmár visszaszoritai h csak alváshoz kelljen neki, de képzelheted milyen érzés volt mikor a majdnem két éves fiam, letérdelt!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!és nem kamuzok, átölelt h adjak neki cicit...ugy sirt...hát akkor nem tudtam mit tenni pedig iszonyuan kezd harapni ujra..igy most teljesn tanácstalan vagyok ezügyben..van ötleted mit tegyek?

A többi babo nem hiszem h összejönne itt a csajok tudják h egyedül élek, egyedül nevelem öket..de nem adom fel, és ha lesz egyszer társam lesz még gyerekem is..

ja és én már 29 leszek nem sokára... :(

a lányom is imádja Scoobyt.. :? :)

mekkorák a gyerköceid?

most mennem kell mert föznöm kell, azután meg megyünk sétálni..

puszi

Kép

Kép

Kép
kcsilla27
 
 


Kcsilla: Ne haragudj, nem akartam belemarni a szívedbe, nem tudtam, hogy egyedül élsz.... :( De tudod, légy nagyon büszke arra, hogy egyedül ilyen irigylésre méltó két gyerkőcöt nevelsz.... és még azt gondoltam soxor - én önző balga! -, hogy nekem van nehéz helyzetem a három gyerkőccel..... Ilyenkor úgy szégyellem magam! :oops: De tényleg nagyon! Azt gondoltam egész nap egyedül a gyerekekkel (férjem reggel megy, késő este jön....), szóval azt gondoltam sokszor nem könnyű az életem.... de tudod, nincs okom panaszra! Neked sokkal nehezebb lehet! És le a kalappal előtted, és mindenki előtt, aki egyedül, ilyen erővel bír, mint Te! Egyébként azt kívánom, hogy szerető társra találj nagyon hamar! :)

A szopival kapcsolatban nem könnyű tanácsot adnom. Hogy miért? Azért mert az én drága kicsi fiam, Dániel Gábor 3 hónaposan nem kért a ciciből.... fél éves koráig még fejtem aztán kapta a tejcsit, aztán elegem lett..... szépen elapasztottam..... A második baba meghalt, azt talán tudod..... nos a harmadik Hajnalka Enikő 10 hónapig szopott, amikor pocakba került a legkisebb..... egyik napról a másikra eldobta a cicit, nem volt hajlandó szopni tovább.... és most Gergely Máté szintén.... de betűről betűre ugyanezt tette.... 10 hónaposan.... egyik napról a másikra..... azt mondják az okosok, hogy megváltozik a tej íze a terhesség miatt, és sok baba érzékeny erre és nem hajlandó szopni tovább....
Szóval én csak szerettem volna szoptatni két éves korukig.....
Azt hallottam, hogy a baba akkor harap, ha már nem szopni akar, hanem csak játszik a cicin.... nos, akkor vedd el tőle! Ha harap, akkor nincs cici! De ha kéri, akkor én sem sarcolnám...... add neki, hisz olyan édesek amikor ciciznek! De ha harap sztem vedd ki a szájából, és adasd tudtára, hogy ez neked fáj, és ha ezt csinálja nem kapja meg. Nem tudom talán ez segít....

A gyerkőceim: Danika 6 éves volt októberben (most akkor 6 és fél éves), Enikő augusztusban volt 2 (ő 2 éves 7 hónapos most), és Gergő 1 éves és 1 hónapos most.

Kép
Kép
Kép
Kép
mandala
 
 


Mandala!

semmi baj nem kell szégyelned magad,nem azért irtam h panaszkodjam.. :? én érzem magam kényelmetlenül mikor megirom és utána kapok észbe h most vajon mit gondolnak rolam a többiek , de végül rájövök h te ezt nem tudhattad..szoval nyugi, két és fél éve vagoyk egyedül (mikor pocakos voltam még) és azota sikerült majdnem teljesn feldolgoznom..de erröl itt ennyi elég is..max. priviben megirom ha érdekel. ..

köszönöm a jokivánságodat... :D :wink:

Nem tudtam h az egyik babád meghalt, nagyon sajnálom :cry: :cry: ...hova irtál erröl?mert én nem olvastam pedig sok forumba jártam, járok.. legalábbis mikor idöm engedi..

a szopival kapcsolatban, kell neki a cici annyira, h aludni s csak ugy tud..amugy nem csak akkor harap ha mr nem kell neki, hanem ha jön a foga, vagy nagyon álmos egy baba.. :roll:

Én még azt hallottam h olyankor abba kel hagyni a szopit ha babát vár valaki mert vetélést okozhat.Hallottál erröl? :twisted:

Feltünt h a fiainknak ugyanaz majndm a nevük. legalábbis a Gábor stimmel.. :)

Látom Szentendrei vagy sokat jártam ott.. melyik részén laksz? :?:

iwiwen fent vagy?

szia, joéjt,Csilla

Kép

Kép

Kép
kcsilla27
 
 


Sziasztok!
remélem zavarhatok, ma léptem a bűvös 13. hétbe és remélem eddigi problémáim az első trimeszterrel együtt magam mögött hagyhatom. Bár harmadik manónkat várjuk, most először fogok ebben a kórházban szülni, így semmit és senkit nem ismerek errefelé. (Kivéve Flocit, de őt máshonnan. :))
Igyekszem majd valmennyire visszaolvasni, hogy megismerjelek benneteket, és lehet, hogy néha butaságokat kérdezek majd. :) Főleg a kórházi szabályokkal kapcsolatban, lehetőségekről, stb. Előre is bocsi!

És ha kissé bátortalan lennék, nézzétek el, ezer éve nem jártam errefelé.
solya
 
 


Kcsilla: Szijjjjjjjjjjjjjja!
Fenn vagyok az iwiw-en is, láttam kerestél a yahoo-n.... nem tudom mi van, de nem tudok bejelentkezni... a párom informatikus, úgyhogy remélem este megjavítja és tudunk chat-elni. priviben dobtam rád levelet.... azon megtaláod, hogy az iwiw-en milyen néven találsz meg.... :)
Hát persze, hogy érdekel mi történt Veled... és nem a kíváncsiság hajt, még csak nem is az, hogy más "nyomorán" csámcsogjak... inkább az, hogy találjak olyan pontokat, amikben kapcsolódik valamelyest az életünk... hátha tudunk egymásnak segíteni bármi gondunk is akadjon..... bár inkább ne akadjon.... de sajna ez elkerülhetetlen! :(

Szopi: látod, még a negyedik babót várva is hallok új infokat! :) Nem tudtam, hogy akkor is harap a baba, ha a foga jön, vagy ha nyűgibb a kelleténél.... de logikus, végülis a cumival is ezt teszik.....
Én sokat beszélgettem szoptatási tanácsadóval anno, mert meggyűlt a bajom a szoptatással. Folyton elaludtak a cicin, alig lehetett őket kelteni... olyan voltam mint egy zombi..... du. háromkor még hálóingben lézengtem, enni inni nem volt időm, mert folyton a cicin lógott a kicsi lányom, aludt, ha letettem ordított..... 3 hónap alatt 6-szor volt mellgyulladásom, 40 fokos lázzal.... kész lidércnyomás! Aztán alakult az élet, de nem volt egyszerű....
A terhesség alatti szoptatásnak orvosonként más és más a megítélése. Az én dokim kifejezetten tiltotta a szoptatást. Sok kismamát ismerek, aki terhesség alatt végig szoptatott, és most egyszerre szoptatja a másfél évest és az újszülöttet is.... :)

Láttam, hogy a babaneveink stimmelnek.... :) Nálam a Gábor egy kedvenc név..... A bátyámat hívják így, és nekem nagyon tetszik ez a név. Elhatároztam, ha fiam lesz, csak Gábor lehet. Aztán a sors úgy hozta, hogy a férjemet is így nevezik. Ő azt mondta, elég egy családban két Gábor (ő és a tesóm). De azért csak kibuliztam, hogy a második neve Gábor legyen a fiamnak! :)

Szentendre a szemem fénye. Imádok itt élni! Ide születtem, itt nőttem fel.... imádom! Ráadásul egy olyan szép helyen lakunk! Pismány hegy lábánál, egy kis patak partján. Ha kinézek az ablakon, fákat látok, rajta mókusok ugrálnak. Vörösbegy, cinke, feketerigó, harkály.... el tudod képzelni? Imádom! Van egy kertes házunk, ami a gyerekek szempontjából valóságos áldás.... és két újfoundlandi kutyusunk, Olivér és Mandala, akik a gyerekek kedvencei..... :)
A kert és a ház még befejezésre vár, de ha azt mondom nem érdekel az sem, hogy még minden a feje tetején áll, mert a sajátunkban vagyunk, és tudom, érzem, hogy itt nagyon jó nekünk! Minden tégla, minden szeg a falban a párom kezenyomát őrzi. A betonjárdába belenyomtuk a gyerekek kéz- és lábnyomát a dátum mellé.... milyen nagyszerű lesz, ha majd mutogatják a gyerekeiknek.... Majd vmkor (lehet, hogy csak jövő nyárra lesz olyan állapotban a kert) csinálunk babanet találkát itt nálunk, és megnézheted! :)

Solya: Isten hozott köztünk! Látod, minden új elköveti, hogy butaságokat kérdez, vagy hogy belenyúl olyanba, ami esetleg másnak kellemetlen, vagy fájó.... de hidd el, nincs harag ebből, úgyhogy ne aggódj! Azt tapasztalom, hogy itt a babaneten a lányok nagyon rugalmasak és aranyosak, nem veszik rossznéven az ilyesmit.... végigolvasni mindent? szerintem lehetetlen! Persze próbáld meg.... én is átfutottam, de ha belefutsz néha egy-egy ismétlésbe, akkor sem harapja le senki a fejed... nekem még megvan, és én is új vagyok itt.... :) :) :) :) :)

Kép
Kép
Kép
Kép
mandala
 
 


Sziasztok lányok!
De jó új "arcokat látni" :D

Szííííííííííííjjjjjjjjjaaaaaaaaaa Solya!
Gratula a pocaklakóhoz, már biztos tudja a család is :wink: Mit szóltak? És mi lesz a boltal? Már régóta készülök írni nektek, de állandóan be vagyok havazva. Vannak jó és rossz tapasztalataim.
Mostanában egy "kedves" közös ismerősünk üzletnyitása keseríti az életem. Épp a számba költözött, a szomszédos házba. Hát nem mocsokság???? :twisted: De ez a történet még decemberben kezdődött. Majd egy capuccino mellett elmesélem Ha van skype vagy msn címed ott is dumálhatunk.
Kihez fogsz járni a MÁVban? Van már dokid? Kérdezz nyugodtan bárkitől, tényleg aranyos a társaság.

Mandala!
De jó volt olvasni tőled Szentendréről.Szinte láttam szemeim elött azt a csodát ahogyan laktok. Nekem legalább is egy csoda innen a panel X.-ről nézve. De szó szerint. Szép időben ellátok odáig.
Útólagos engedelmedel felvettelek az msn listámra. :P

Csilla!
Veled is rég msneztünk, mert mindig kint van a nincs a gépnél táblád. :?

Manó!
Ma voltál bent és nem is hívtál :cry: Talizhatunk volna egy kicsit a két vérvétel között :lol:

Kriszti!!!
Merre vagy? Olyan rég nem tudunk felőletek.Írj!!!!

Mi néhány gigszertől eltekintve jól vagyunk.
Brigit felvették a kisgimibe. Még nem döntöttem el, hogy örüljek neki vagy jobb lenne, ha maradna itt az általánosban.Ő menni akar, de többet tanulni ,azt nem.... :roll:
Tomi kezdi lazára venni a sulit. Hisz már eltelt egy fél év, hogy iskolás :lol: Jönnek a hiányjelek és fekete pontok.Azért jól tanul, mert nyüstölöm szegényt. A múlt héten Ő és 2 másik kisgyerek képviselte az osztályát egy versmondó versenyen. Sajnos nem nyertek, de ott voltak!
Ada egyre nagyobb zsívány.Bár még nem akar nagyon dumálni mindent megértet, megmutat. Fogja a kezem és visz a konyhába, veri a hűtőajtót, én kinyitom és mutatja a túró rudit. Hát ilyen kiskrapek. :lol:
Most vesztettel el a türelmét, hogy a gép elött ülök és nem vele foglalkozom. Mennem kell. Igyekszem gyakrabban írni. Puszi mindenkinek.

Kép
flocika
 
 


Mandala!

igen kerestelek msnen..felvettelek ha tudsz jelezz visza é s beszéljünk. Iwiwn felveszlek, privit nem kaptam se emailt..majd küldök én privit és akkor megtallálsz te is engem..

irok majd magamrol..este olvastalak egy forumba..amit inkább most nem bolygatnék meg..

kertes házba lakom én is ismerem az érzést ténlyeg jo..nem cserélném én se el semmiért..

én megyek tavasszal Szentendrére a barátaimhoz, akkor nem lenen kedved eg yjo nagy babatalit csapni?

solya!

üdv köztünk!

bocsi lányokm ost esti progi van..vacsi, fürdés alvás..

de ha tudokm égjövök..

puuszi most rohanok

Flocika!
nyugi általábn elérhetö vagoyk akkor is(de ez titok.. :lol: ) keress bátran..ha nem irok akkor az a kivétel..akkor tényleg nem vagoyk gépnél.. :P

Kép

Kép

Kép
kcsilla27
 
 


Flocika: Megtisztelsz, ha felveszel az msn-re! :) Mihelyst megjavul az enyém (ráeresztem a férjem), visszaigazollak.

Kcsilla: bolygasd, nyugodtan, szerintem az élet vetélés után topicra gondolsz.... Mentem lelket önteni a lányokba.... :) Én már túl vagyok a nehezén... egy 23 hetes babát szültem. A poklokat már megéltem....

Lányok, érzékeny búcsú... megyek tente, mert keménykedik a hasam... nem jó érzés, szóval tente....

Jó éjt mindenkinek!

Kép
Kép
Kép
Kép
mandala
 
 


sziasztok csajok!

Íme egy elveszett nőszemély, ha még emlékeztek rám :D

Jelentem, még megvagyunk, túl vagyunk egy 5 hetes betegségen. Szerencsére már mindenki jól van.
Balázs 6310 g 3 hónaposan és 62 cm. Nagyon édes kis pofa. Szombaton megkapta élete első almafalatkáját. Ízlett neki :D Ma már 15 g gyümipürét is bevágott. És nem hiszitek el: kibújt az első foga, ráadásul a jobb felső szemfoga. Teljesen kész vagyok. Már hetek óta öklizik és nyálazik, még mondtuk is, hogy teljesen úgy viselkedik, mint akinek nő a foga. NA erre tessék. Ja, és szombat este megfordult!
Blanka édes, májusban lesz már 2 éves!!! Folyamatosan beszél, énekel és mond némi verset is. Szereti az öcsit, tök jól megvannak.
Én nekiálltam fogyizni, mert elapadt a tejem, így csak tápi van. Hát rólunk röviden ennyi.

Manó! Minden okés? Mit érzel, milyen nemű lesz? Vagy már tutira tudod? Eszti? Mit szól a tesóhoz? Szokja már?

Kriszti?

Mandala, Hixti, solya! Isten hozott titeket a topicban, jó helyre jöttetek :D
Mandala, a 4. gyerek? Hát nem irigyellek! Nekem kettő van és alig bírom. Minden elismerésem a tied! Én Pilisborosjenőn lakom (ha ismered) szóval egymástól kb. 10 percre vagyunk! Tök jónagyon édesek a gyerekeid.

Tényleg csajok4 Tali lesz valamikor? már olyan jó lenne, úgy hiányoztok!

Borso! Örülök, hogy a te Balázsod is jól van!

Floci! Nálatok is zajlik az élet. Bolt??? :)

csilla? Nagyon édesek vagytok! Jó a motoros kép. Blanka is imádja ezt a mocit!

Na mennem kell, próbálok gyakrabban írni, ígérem!

Üdv Dóri

Dóri, Blanka & Balázs
dóri78
 
 


Dóri78: Üdvözöllek, bár még tényleg nem találkoztunk! Gratulálok a kis vasgyúróhoz! Már kinn a foga?! Az igen! Anno nálunk is már 3 hónaposan ömlött a nyál a gyerkőc szájából, de foacskák csak 9 hónaposan jelentek meg. Ráadásul mindhárom gyerkőc későn kezdett fogzani.... 9-10 hónapos korukban bújtak ki az elsők.... Bár, van egy barátom, aki foggal született.... :)

Lányok, ne gondoljátok, hogy három gyerekkel háromszoros a gond....! :) Nem modnom, hogy könnyű, azt sem, hogy sokkal nehezebb, mint pl. kettővel. Egy azonban tény: sokkal, de sokkal kevesebb az időd.... magadra.... :( Mert a gyerekektől nem veszed el, inkább magadtól vonod meg... Mire gondolok? Nos, amíg a fiam egyke volt, gyakran olvastam, tanulhattam, fejthettem keresztrejtvényt, hát ezekről most már inkább csak álmodozom... Bár, látjátok, azért arra is tudok időt szakítnai, hogy írjak Nektek. Szóval azért meg lehet oldani... Ismerek olyan kismamát, aki szintén három gyerkőccel most végzi a főiskolát! Na, hát Neki a gratula!!!
Én nagyon rend- és tisztaságmániás vagyok! Megőrülök, egyszerűen idegesít a rendetlenség, meg az, ha folyton kenyérmorzsára taposok...... Idegesít.... De hát, valamit lejjebb kell adonom! És ez volt az, amit muszáj volt. Nem mondom, hogy megesz a kosz, de a régi élére állított lakás már tényleg csak a múlté.... Néha beborul az agyam és nekiállok ezerrel takarítani és pakolni... no akkor rettegjen mindenki! Mert akkor elviselhetetlen vagyok! Kiborulok, ha a férjem bemászik koszos cipővel, és leordítom a haját! Aztán tompul ez az érzés később és már nem idegesít annyira.... de vannak időszakok..... mit szépítsem? Velem sem könnyű..... :)

Kép
Kép
Kép
Kép
mandala
 
 


sziasztok!

Dori jo h jöttél, és örülök h irtál..kicsit fura volt h mostanába nem is válaszoltál nekem még iwiwre is irtam..azt hittem haragszol..de örülök h nem!sajnálom h betegek voktatok de a fö h már jol vagytok!

Mekkora fiad van! nagyon szépen fejlödik!Blanka meg nagyon okos,elismerésem! h tudod megoldani h versikét tanits neki?mikor a pici alszik? az én fiam még mindig tiz szonál le van ragadva..de türelmes leszek..

köszöjük az dicséretet! Gabo imád motorozni, másik kedvence a cici! ha most belegondolk a forumbol már csak én szoptatok..inkább csöndben maradok...

Boni meg éli a kiskamaszok hisztikkel teli világát és máér most aggodom mi lesz a fiamnál ö majd oviban kezdi?

ÉN megyek Szentendrére tavaszi szünet idején, lehete akkor talizni ott, lenne hozzá kedved? és mkinek aki el tud oda jönni.. én is szeretnék végre egy mávos talit veletek csajok!

Mandala!

irtam választ, priviben! jobban vagy már?

Floci!

de jo h tudtunk msnezni! és köszi...

a konkurenciával ne töröd probálj megnyugodni, tudom nem könnyü..én neked szurkolok,meg szerintem itt mki és kivánom h még ennél is jobban menjen a bolt mint eddig!

Szerencsé s vagy Ada miatt is, nekem nehezen viseli a fiam ha egy két orára távol vagyok töle hát még ha többre..

nekem is mindent mutogat afiam, és a turo rudi nálunk is favorit!

Orsi!

bocsi az msn miatt..

Mano?

h vagytok?

Kriszti lost?????????????

puszika

Kép

Kép

Kép
kcsilla27
 
 


ja és még két kép.. Kép Kép

Kép

Kép

Kép
kcsilla27
 
 


Sziasztok!

Vagyok én is, csak mindig rohanásban, az eddigi szép időben szinte nem is voltunk itthon :) Jó, hogy kicsit rossz lett az idő, végre kiganalyozom a lakást. Én is rendmániás voltam valamikor, de nekem is engednem kellett, különben megbolondulnék :) Pedig nekem csak kettő van.

Mandala :) Ezek után üdvözöllek én is közöttünk :)

Csilla :) Gábor micsoda helyes kispasi! Nagyon nagy :)
Én is szoptatok még!!! Nem ér kihagyni :)

Pár képet teszek fel én is:

Kép

Kép
Kép
Kép
Kép

Judit

Kép

Kép
jucc33
Érd
 
 
 
 


csilla!
Te írtál nekem az iwiwre?????mikor??? nem találkoztam vele, ott mindig válaszolok...bocsi. dehogy haragszom!!!!

Dóri, Blanka & Balázs
dóri78
 
 


Kép Kép

képek csemetéimről

Dóri, Blanka & Balázs
dóri78
 
 


Kép

Dóri, Blanka & Balázs
dóri78
 
 


Jucc!!!!!


ezer bocsánat..én azt hittem h csakén..hiszen már régen irtál te is erröl..vagy csak kihagy az agyam...tényleg bocs. :oops:

Micsoda nagy fiuk lettek...és nagyon vagány a kendös képen Gergö! nekünk is van de az nagyon lányos...

köszönjük dicséretet need is..

Dori!

akkor jo...igen irtam mikor Balázs megszületett akko ris, meg után a nem sokkal! söt Manot is kérdezem h tudja e h nekem miért nem irsz..de nem tudta söt ö mondta h te biztos h irnál, nem vagy olyan aki nem ir választ..na de zárjuk is le, fö h csak félreértés volt.. :)

( valamelyik topikba is ahová irtál pocakosan most nem ugrik be a topiknév..)


Nagyon szépek a gyerekeid, Blanka nagyobbnak tünik mint Gáborom pedig csak egy hét van köztük..

puszi mkinek!

Kép

Kép

Kép
kcsilla27
 
 


lányok: gyönyörűek a gyerekek! :) Gratulálok hozzájuk!

csilla: nehogy már csöndbe maradj, hogy még most is szoptatsz! Én is azt tenném, ha a pocaklakó miatt nem dobta volna el a cicit Gergő baba..... Légy inkább büszke!

Kép
Kép
Kép
Kép
mandala
 
 


csilla! most néztem meg az iwiwet, és én válaszoltam neked a születés után. Ezek szerint nem ment át???? Pedig megköszöntem a gratulációt, tényleg!!!
Na mindegy. Elkezdtem írni a 2006. téli babákhoz, de olyan sokat írtak, hogy nem tudtam követni őket...így nem írtam már oda. Itt maradtam :D

Gábor mekkora? Én most mértem Blankát, 87 cm és kb. 13 kg.
Szentenrei buliban mi is benne vagyunk, szóljatok, hogy mikor és talizhatunk!
Tanítás: hát nem egyszerű, de anyu is sokat foglalkozik vele és egyébként is minden érdekli. Sokat olvasunk és az autóban is mesezene megy (sajnos, már eléggé unom Halász Juditot) :D
Hát ennyi.
Üdv Dóri

Dóri, Blanka & Balázs
dóri78
 
 


Dori!

akkor nem jött át! igy kezdödneka félreértések..

Hát jo kérdés, 85 cm volt ugy egy honapja de sulyra nem tudom nem méretem, eg yévesen volt 9,40 azota nem tudom. Egyszer majd megnézetem ésmegirom! Blanka szép nagy kislány, biztos jo étvágya is van..Gábor inkább csipeget meg leszaladozza.. de Boni is olyan, szerintem átlagos mindkettö bár a fiam magas lesz ez már most látszik..

Szentendrei bulita kkor összehozom és irok neked..amugy neked mikor lenne jo?

Mesezenénk nincs én csak könyvböl tanitok neki képröl meg beszélek hozz á amennyit csak tudok..meg majndem mindent megengedek neki ami korához képest lehet és szabad..nem féltem annyira mert az sem jo!

joéjt..

Kép

Kép

Kép
kcsilla27
 
 


Szentendrei buli??? ÉN IS! ÉN IS!!!!

Kép
flocika
 
 


Szentendre???? Az hol van????? :) :) :) :) Ja, a szívem közepén..... akkor OK, én is, én is, én is, én is!!!! :D

Kép
Kép
Kép
Kép
mandala
 
 


Sziasztok!
Bűnös vagyok,eltűntem 8) :lol:
Keressük a megfelelő üzletet,hetente-naponta más van,belekuszálódunk,melyiket válasszuk,nagyobba vagy csak kicsiben csináljuk,belváros legyen,meglévőt vegyünk-e át,vagy kialakítsunk egy sajátot.....A pénzünk visszaszerzésén dolgozunk főleg,amit kicsaltak tőlünk akkor a házzal kapcsolatban,nem egyszerű,de az lenne az indulótőkénk.
Közben a férjem kerek 30. szülinapja volt,valami örök emléket szerettem volna,hát megleptem egy velencei úttal.Jó,annyira nem volt meglepi,mert ilyenbe azért be kell avatni előre.A gyerekeknek megcsináltuk az útlevelet,Dórinan még nem volt,Dominak meg csak hosszabbítani kellett.Jött velünk Anyu is,Ő volt a bébiszitter,mikor este ellógtuk hajókázni.Autóval mentünk,csütörtökön,és szombaton jöttünk vissza.Gyönyörű volt a táj,Ausztria felé mentünk,haza pedig Szlovénián át.Jesolóba is beugrottunk,Anyukám még sosem látta a tengert,hát láttam mennyire tetszett neki.A gyerekek kagylót gyűjtöttek,bele a homokba ahogy kell,képzeljétek,volt akik már napoztak meg fürödtek :shock: :shock: Nagyon szép időnk volt,Velence lenyűgözött,pedig sulival voltam már kint egyszer.Vissssssza akaroooooook mennnnnniiiiiii!!!!!!!!!!!!!!!!Nagyon nem akartunk hazamenni.....Nem foglaltunk szállást előre,ránk jellemző,hogy milyen rugalmasak meg vagányak vagyunk :) Sikerült nagyon jó szállást találni.Nem volt a legolcsóbb,de az egyetlen volt Velencében,ahova a kocsit is be lehetett rakni,és az erkélyed alatt ott volt a víz,a sok gondola,híd,és egy hatalmas templom.Szóval nem kellett vonatozni meg buszozni,minden a szánkban volt.Mindenbe belekóstoltunk kicsit,és a gyerekek is nagyon élvezték a hatalmas templomokat,a kis hajókat, a hidakat, a maszkokat,a fagyit,meg a galambokat......Szóval tényleg nagyon szép,maradandó szülinap volt.
Minket a betegségek elkerülnek szerencsére,vagy ha van is takony,az két köhögéssel másnapra elmúlik,áldom a propoliszos aloét,nekünk ez a csodaszerünk mindenre.
Flocika,Domi is lazsálna,ha nem pirítanánk oda.Bizony,már nagy iskolás,vagány,és nem úgy figyel már oda,mint az elején.Vág az esze ezerrel,de nem figyel oda,és ez nálunk is meglátszik.A képzőművészetis dolgok helyett itt úszni viszik őket,már feljebb került egy osztállyal ott,ügyes,és a judóban is,ott is berakták a nagyok közé,jaj nagyon büszke magára :) Focira is jár,jól lefárad estére.Dorina most megy oviba áprilisban,süni csoportba,és tulipán lesz a jele.Hónapok óta nyaggat már vele,hogy mikor mehet már obiba :lol:
Jucc,ez a ti kertetek?Vagy játszótér?Láttam ám a háttérben a nyugágyat :lol: De jó lenne nekünk is egy szép kis kert....
Csilla,ti hogy álltok?Mekkora lett Gábor,ez hihetetlen....és Dóri,neked is,úgy nőnek a gyerekek mint a gomba......Dórimnak is most vágtam le a haját egyenesre hátul,olyan összevissza volt már.
Manó,rád annyit gondolok,Esztire,olyan jól megértené magát a két kis cafka :lol: Láttunk múlt héten egy icipici babát,Dorina kész volt tőle,odáig volt,csak úgy bámulta.Olyan jó volt nosztalgiázni,ahogy néztem a kis csöppséget :)

Dorcsi,Domcsi,Kriszti
doktorkitti
 
 


Jaj,elfelejtettem:az iwiwre tettem föl olasz képeket magamhoz,Pistihez,meg a két gyerkőcömhöz is(fönt az egész család),még Anyukám is:)

Dorcsi,Domcsi,Kriszti
doktorkitti
 
 


SZIASZTOK!!

Kriszti! De jó h rólad is hallani!! És Velence...szuper! Az én párom is most lesz 30! Én egy londoni úttal lepem meg, és totál meglepi lesz, nem tud semmiről :)
Milyen üzlet lesz? Vagy még az sincs meghatározva?

MANÓ! Nem tudom miértnem műkszik! Pedig Csillának is megy, ő szokta még nézegetni! Figyelj, a lényeg h fent ahova a linkeket írod minden legyen kitörölve! És aztán csak annyit írj oda hogy gallery.nemesys.hu így, szimplán!

Csilla! Bocsi, de szinte állandóan rohanok, meg balázs is már egyre több időmet foglalja le, főleg ugye h el kelett kezdenem főzögetni neki :lol:

Azt hiszem Manó te kérdezted miért megyek fel pestre! Nos a válasz egyszerű! A párom most is ott van hétközben, hiszen ott a cége! És én most egyelőre kényelmi okokból vagyok itthon, ahol segítenek, és egészségesebb a levegő Balázsnak! Viszont szeretnénk együtt is lenni, így ősztől fent leszek, addig márcsak házat kéne találnunk :) A nyarat még szeretném itt tölteni :)

Mandala, szia! :) Asszem múltkor nem üdvözöltelek :oops: Szentendrét is néztük már, költözés szempontjából :D

Na puszi mindenkinek!!

Orsi

Kép
borso18
 
 


Sziasztok!


Na, pár napig nem tudtam jönni, szomorú családi események miatt :( erre, itt akkora élet lett, hogy alíg győztem olvasni!De tök jó :)

Solya,

Üdv. és gratula a 13 hetes bébihez :)


Kriszti,

De jó, hogy jelentkeztél, már akartam írni neked iwiw-en, hogy mi van már?!Örülök, hogy voltatok kicsit kikapcsolódni, biztos szép volt, képeket majd csekkolom :wink:
Én is sokat gondolok ám rád, mert van most egy volt gimis oszitársnőm akivel nemrég találtuk meg egymást, és neki van egy picit idősebb lánykája mint Eszti, meg egy 5 hós babája!vele elég sokat talizgatunk, és tényleg olyan jólk elvannak a lányok, annyira édesek!talán mostanában vettem észre rajtuk, hogy már kezdenek együtt is játszani ennyi idősen :)
Pistid 30 éves volt??De jó nerktek, hogy ilyen fiatalok vagytok :oops: :lol: a vénasszony meg is hunyászkodik itt a tinik közt! :P


Csilla,

Puszi, köszi megvagyunk :wink:

Floci,


Drága, hát kinézel belőlem olyat, hogy van fölös 2 órám és nem mentem volna el???????!!!!!!!!!! :( Azért nem is szóltam, mert nem a Mávban csináltattam, hanem Budaörsön a rendelőbe :lol: kicsit ugyanis közelebb van mint a kórház! :wink: És a doki azt mondta mindegy hol csináltatom.Viszont nem tudtam hétfőn, mert a háziorvos a beutalóra nem írta rá a naplószámot, ami febr. 1-óta kell!Na engem meg reggel fél7-kor már haza is zavartak,, hogy anélkül nem tudják elfogadni!Szerinted? :twisted: nem voltam ideges cseppet se,áááá!Még a hasam is megfájdult hazafelé, csak annyira!Na, mindegy végülis kértem ugye újat, és ma mentem vissza a vérvételre!
Nem is volt szörnyű, nekem ez új volt mert ugye Esztivel annó tej + zsemlével csinálták!De semmi különös, vittem citromot is, és simán lehúztam :lol:
Eredmény holnap du-ra lesz meg!


Dóri,

De jó, hogy te is jelentkeztél már :) Méretek szépek, gyerekek gyönyörűek!Blanka arca is igazi kiscsajos, vagány :wink:
Nálunk is megy a gerjedés a kistesóra.Várja már nagyon!Mindíg simizi a hasam, puszilgatja, olyan édi :)
Kiváncsi leszek akkor is ilyen kis aranyos lesz-e ha megszültem! :roll: :lol:


Mandala,


Szentendre :) :) :) hát igen!El is hiszem, hogy szeretsz ott lakni, mert nekem is nagyon tetszik!Csak nem a legolcsóbb hely, ezért sajna nekünk eszünkbe se jutott arra keresgélni telket annó.Meg messze is van, az igazat megvallva elég sokmindentől, férjem melóhelyétől is meg az én régimtől is.Szentendrei út ugye mint tudjuk reggel egy óriási dugó! :( Szóval ez is benne volt.
De ahol most lakunk azt is nagyon szeretem, szintén a budai oldalon, és madárka csicsergős ébresztő itt is van a látvánnyal egybekötve, és én is máááááádom! :)
Tisztaság mánia, nálam is így működik, de én még "csak" a 2.-ikkal vagyok terhes,, és már leadtam egy kissé a pörgésemből :(
Valahogy amíg a házat kitakarítom így is 2 óra min. De amióta nő ugyebár a pocak, meg Eszti a lábam alatt, hát van, hogy elkezdem ma, és csak holnap fejezem be :oops: ez van!Azért remélem kosz nincs, de néha úúúgy csinálnám, csak olyan jólesik épp nem hajlongani :wink:

Juc, Csilla, Dóri, Mandala Mindenkinek nagyon szépek, aranyosak a babák, gyerekek :)

Dobok én is a kiscsajsziról, már rég láttátok!Ja, meg egy pocakot is hátha érdekel valakit! :)
manóci
 
 


Na, küldöm csak kicsinyíteni kellett még!

Sütésnél nagy segítség,
Kép


Állandó játék,
Kép




És a pocak, itt 25 hetesen,
Kép
manóci
 
 


Manó,húúúú de jó kis pocid van:)Eszti mekkkkora lett.......Nézed alul a pici képet,és utána amit most raktál föl,és milyen különbség van!!Dorinánál is csal lesem,meg Dominál is,hogy akár hetekkel ezelőtti képeikhez is képest mekkorát nőnek...Igen,Pisti 30,de én meg már 32,nálunk én vagyok a rangidős :lol: .Ami a képen van,az milyen süti???Nyamnyam :lol:
Sajnálom,hogy szomorúságban volt részetek... :( Ilyenkor nagyon nem is lehet mit mondani,az ember bezárkózik talán kicsit magába a fájdalmával,és talán a pocaklakó meg Eszti az,aki segít a mindennapokban.A sok saját bajunknál láttam én is,hogy mennyi erőt tudnak adni ezek a prücskök.Neked Eszti fog menni oviba,vagy marad otthon még veled?

Dorcsi,Domcsi,Kriszti
doktorkitti
 
 


sziaszotk!

egy napig nem vagyok s ekkor menniységet irtatok...gyözzem olvasni..

Kriszti!

de jo h jöttél, végre! örülök h tudtatk pihizni, én is mindig szerettem volna Velencébe eljutni ez azegyik kedvenc "álomhelyesm" a másik Mallorca! de álom marad.. De tudok örülni annak ha másnak sikerül..képeket énis megnézem majd...

növekszünk..Gábor szokásos kis vagány stilusával néha halálra röhögtet..ma megin tuj szot tanult..vagyis mondott..Hali az nálunk a telefon..ami folyton fülén log (mint Mano ESztijének.. :P ), és a csücs..(ez szerintem egyértelmü mit jelent..) Boni meg nehezen kezelhetö kamsszá vált..fogalmam sincs h kezeljem..Aloé tényleg jo..de most nem reklámozom, tény most én használom fáj a torkom..és mára nem volt hangom..
Mandala!

szervezés alatt..a buli..

Floci!

gyere hurrá!de jo, végre talizhatunk is veled, szupi!

szolok ha már tudom h mikor tudk éni smenni..

Mano!

te nem tudnál eljönn i olyan jo lenne!!!! de szép pocid van..imádoma pocakos képeket..nekem sajna csak 3 van összesen Gáborral Bonival meg egy.. :cry: :evil: Nagyon szép kislán yEszti, nem is gondoltam volna h má rilyen nagy, és ilyen ügyes segitség..még magam is meglepödöm mint Kriszti h a fiam is imilyen nagy és most született..Boni is..Roha n az idö.........

Orsi!

jol van megértem..éni s mindg rohanok de azért néha neked is kell piheni (msnezni.. :) ) HA fent laksz végre pesten akkor szervezünk öszi talit is és szeretettel várunk.....eljösz????????????

Remélem mindenkinek tudtam váalszolni,

joéjt mkinek, puszi!

Kép

Kép

Kép
kcsilla27
 
 


Kép Mano, látsz valami hasonloságot?

Kép

Kép

Kép
kcsilla27
 
 


Kedves Mav korhazasak ! :)

A segitsegetek kerem...
10 hetes terhes vagyok es a Mav ban szeretnek szulni ( oda tartozom keruletileg) , de sajnos nem tudok maganrendelesre jarni. a mav korhaz web oldalan latom a dokikat, de arc alapjan nehez valasztani.

- Kit ajanlotok ?

- Esetleg mas is van hasonlo cipoben, hogy "csak" halapenzt fizetne szuleskor, de minden vizsgalatra nem tud kiadni penz ?

Elore is koszonom a valaszokat
es jo babazast kivanok !! :) :)

Bogyo
bogyogyorgyi
 
 


Sziasztok,

Kriszti,

A süti, juhtúrós pogi a képen :) csak azért narancssárga mert tettem bele pirospaprikát a tésztába, hogy ne legyen hóka színű!
Oviba, igen szeretném, ha mennénk szeptembertől.Én mindent elkövetek, megyünk jövő hónapban beiratkozni, már első nap :wink: aztán meglátjuk, hogy fölveszik-e!hallok itt mindenfélét, hogy nyitnak még csoportot, és tuti lesz hely, meg azzal is ilyetgetnek, hogy ha látják most fogok szülni úgyse veszik fel!Hát nemtom, azért a cél érdekében elkövetek mindent, aztán ........
Tudod nem is engem zavarna, hanem neki hiányzik már a gyerektársaság, de nagyon.Főleg, hogy itt az ovi majdnem velünk szemben, naponta elmegyünk előtte, és mindíg sóvárogva nézi a bent játszó gyerekeket, és menni akar ő is!Meg a kerítésnél dumcsiznak, barátkoznak együtt :)
Szóval örülnék, de ha nem akkor marad itthon még!
Viszont nektek tök szerencsétek van, hogy áprilistól föl is veszik Dorcsit!Na, azt tudom, hogy itt év közben főleg nyár előtt nem vesznek be senkit!
szeptember, vagy január!


Csilla,

Kicsi hasonlóság van :lol: :lol:
Igen jó nagy lett már Eszti.Néha úgy eltünődöm ahogy nézem, hogy én anyuka, és ekkora lányom van már?? :shock:
Tök komolyan el lehet vele beszélgetni már mindenről, és ő a memóriám.Mert most, hogy terhes is vagyok, meg már 3 éve itthon!!!???nem kell senkinek ecsetelni, ugye? :D Soxor kizuhan a fejemből egy csomó dolog.Mit hova tettem, stb. És akkor kérdezem Esztit, egyből tudja, emléxik mindíg mindenre!Tök jó :)


Bogyó,

Üdv. gratula a pocaklakóhoz :) Az én dokim Ifj. Kelemen Csaba, és nincs magánrendije! :wink:
De majd a többiek is írnak még neveket biztos.Más dokit ilyen téren nem ismerek, hogy van-e magánja vagy nincs!
manóci
 
 


Igen,nekünk is a gyerektársaság miatt hiányzik az ovi,megőrül már,hogy mehessen.Mikor még Domi ovis volt,már akkor alig lehetett kihúzni a csoportból:)Nem akarták ám bevenni,de hallottuk az aranyos titkár nénitől,hogy mivel kötrzetesek vagynk,köteles fölvenni minket.Ha nem teszi,akkor az önkormányzathoz írnom kell,és ott engedélyezik.Na, a nyomásra föl lettünk véve....Sajna nem megy ez másképp manapság...
A pogireceptet elkunyizhatom?? :lol:

Dorcsi,Domcsi,Kriszti
doktorkitti
 
 


Szia Manoci :)

Koszi a valaszt,
akkor tehat Te ajanlod a Kelemen Csabat ? Te is a Podmaninczky u ba jartal terhesgondozasra , e szerint....
ha esetleg megkerdezhetem, hogy mennyit adtal neki szuleskor ? ha nem, persze megertem. Amugy a privi cimemre is irhatsz...

Szep napot mindenkinek !

Bogyo
bogyogyorgyi
 
 


Kriszti,

Recept nagyon egyszerű, és tök finom :)

50 dkg liszt,
50 dkg margarin,
50 dkg juhtúró
só ízlés szerint
lehet bele tenni még őrölt köményt, vagy pirospaprikát
sajtreszeléket a tetejére szórni kiszaggatás után!
Ennyi!
Csinálhatsz kevesebbet is, pl. 25 dkg-ból, meg többet is, de az a lényeg, hogy mindhárom összetevőből mindíg ugyanannyit kell tenni!

Ovi,értem.Hát igen így megy ez, nekünk sajna nemigen van protkó, főleg, hogy ez egy teljesen új tavaly épült ovi!
de azért reménykedem :wink:


Bogyo,

Az az igazság, hogy én hozzá még csak most kerültem mert az édesapjához jártam, aki nyugdijas lett közben!De az ambulanciára kell mennem vizsgálatokra!
Amikor Esztivel voltam terhes, és szültem akkor az apukájához is mindíg az ambura. vagy a Podmaniczky -be a rendelőbe kellett mennem.Neki se volt magánja :wink:
Így a szülés utániról nem tudok mit írni, főleg ebben a helyzetben most végképp nemtom mi lesz.Mennyit ill. hogy tudok adni, ha kötelezően is kell majd fizetnem!Ha megyek hozzá egy hét múlva majd rákérdezek, hogy most akkor mi is van!
manóci
 
 


Manoci :) koszi a valaszt, de most neztem meg a mavszuleszet.hu- n ezt olvastam a Kelemen CSabarol:

"ltalános orvos, Szakorvosjelölt
(szülész-nőgyógyász szakvizsga várható időpontja: 2008. január)"

tehat o meg nem vegzett orvos...vagy az nem szamit ?

szia: bogyo
bogyogyorgyi
 
 


sziasztok!

Csajok jo nekteka ápr. 2ai hét tali ügyben? valamelyik nap jo lenne összehozni, amikor midnenk ráér. délelött vagy délután? egyeztessünk...

tudom még addig több mint egy hét van..

Mano!

msnezni nincs kedved????

Dori!
tényleg neked nincs msned?

puszika

Kép

Kép

Kép
kcsilla27
 
 


Kép ez friss kép a fiamrol..

Kép

Kép

Kép
kcsilla27
 
 

Vissza: Szülészetek, kórházak

Jegyzetfüzet:

 

X
EZT MÁR OLVASTAD?