Új privát üzeneted érkezett!

Sziasztok Kismamák!

Én nem szedek semmilyen vitamint, mégis felébredek éjszaka és kb. 1 óra, míg újra vissza tudok aludni, csak akkor már fel kell lassan kelni.

Tegnap amikor visszaminősítettek megkérdeztem az asszisztensnőt (addigra a doki már mással foglalkozott, mire nekem ez eszembe jutott), hogy most akkor mi van az AFP-vel, hiszen így 2 héttel korábban vették le. Kérdezte, hogy mi lett az eredmény, mondtam hogy 37, azt mondta, hogy akkor semmi gond, az lenne a baj, ha vagy túl magas, vagy túl alacsony lenne.

Mona: légyszi a táblázatban a szülés várható időpontját 2007. augusztus 22-re módosítsad! Köszi.

Kép
Kép
márkanyuka
 
 


www.szopiparna.hu
Erről az oldalról szedtem az ötletet.... egy anyuka ajánlotta, amikor a kislányomat vártam...
Vendég
 


Sziasztok!

Túlvagyok a bejelentésen, egyesek már sejtették, mások nagyot néztek, de örültek.

A fiúk (mégcsak 24 évesek!) egész délután kérdezgettek, hogy milyen érzés, milyen vizsgálatok vannak, mit érzek... Cukik voltak. Végre ez is megvan! :lol:

A gmail-nál látható a konkrét tábla az elérhetőségekkel? Nem találom.

Kép
nap12
 
 

 
 

Sziasztok!

Már megint régen voltam fennt és alig bírtam végigolvasni annyit írtatok. Amúgy én is gravidát szedek de már csak heti 2x a doki javaslatára. Amúgy a védőnő nekem is azt mondta, hogy van abban valami, hogy ezektől születnek nagy babák,bár hallottuk már az ellenkezőjét is. Amúgy én is nagyon rosszul alszom éjjel.Ma elmentem a dokihoz de haza is jöhettem vizsgálat nélkül.Pont akkor szült egy kismama és elmaradt a rendelés.Holnap mehetek megint.
Csak még egy kérdés aztán eltűnök. Nektek is szúrkál a köldökötök?Vagyis bököd. Tök furi.Biztos ahogy nő a baba fordul kifelé.Amúgy észre is vettem, hogy kijebb jött. Na jó nem untatlak benneteket tovább.
Remélem mindenki jól van és próbáljatok meg aludni.

Üdv.

KépKép
dudu_84
 
 


pattogobolha: találtam Neked egy leonbergit. Nem olyan szép, mint a Te kutyusod, ráadásul fiú, ők kicsit másképp néznek ki (markánsabbak, a lányok finomabb vonásúak), de azért láthatod, hogy miért gondoltam, hogy a kutyuskád hordoz ebből a fajtából.... :)
Kép

Kép
Kép
Kép
Kép
mandala
 
 


Szia Dudu!

Nekem egyszer a múlt héten szurkált a köldököm, megörültem mert nekem nemhogy kifelé domborodik a köldökömnél, hanem bemélyed. Nőtt valamennyit a köldökömnél, de még mindig beljebb van mint a hurkácskáim. :)

Kép
nap12
 
 


Nap,
a gmailen az egyik emilem mellékletében találod meg a táblát. Nézd meg kb. 10 perc múlva, addig elküldöm a frisset.

Dudu,
tőled is várom az adatokat, és gyere gyakrabban! :)

italoman
 
 


Dudu,
bocs, most látom, hogy már írtál. Akkor a kiegészítést várom (írtam privit). A jelszót küldtem.

italoman
 
 


Köszi Italoman!

Lányok, tudtok abban segíteni, hogy hogyan tudok nadrágot rendelni az általatok is ajánlott Krisztitől?
És honnan tudom meg a weblapon hirdetett nadrágok árát?
Köszönöm a segítséget!!!

Kép
nap12
 
 


Nap,
telefonon vagy emilben tudsz rendelni Krisztitől, és egyúttal a kérdéseidre is válaszol (például megmondja a pontos árakat).

italoman
 
 


Sziasztok!

Nagyon termékeny a csapat.

Köszönöm szépen a dícséreteket.

Nem volt olyan nehéz feltölteni a címeket.

Akartam fotókat küldeni a g-mailra de nem ment át.

Afp ügyben sajnos nem vagyok felvilágosult.

Lányok volt már valaki 4D-sen? Remélem kapunk róla fotókat. Ha ide nem is, a közös címre küldjetek. Annyira kíváncsi vagyok.

Kép
Kép
Kép
bebi
 
 


Sziasztok!

Bocsi, most nézem megérkeztek a fotók. Annyira örülök.

Kép
Kép
Kép
bebi
 
 


Sziasztok jó reggelt!

Megyek mindjárt AFP-re gondoltam előtte bekukkantok. De rohanok is. Szeretnék első lenni, mert éhes vagyok.. :P :lol: :lol:
Sziasztok majd jövök.

Kép
Kép
Kép
pattogobolha
 
 


Italoman: kuldtem priviben az adatokat!!!!! Varom majd a te uzenetedet!!!!

Kép
barbuli
 
 


Na végre Lányok, bejutottam!

Két napja valamiért nem tudtam elérni az oldalt :cry:

Nagyon tetszenek a kutyusaitok, látom sokaknak nagy dudanózi ebük van..... :P
A nyuszika is cuki, képzelem milyen selymes lehet....

Pattogobolha, sok sikert az AFP-hez, ne izgulj!

Köszönöm a jelöléseket az iwiw-en!

Én ma 16:30-ra megyek 4D-re, most lesz a genetikai UH is, holnapra rakok is fel képet!!!! Ma megtudjuk, hogy fütyis, vagy puncis :oops:

A MEDIMOM elérhetősége, aki kérte: MOM Park Földszint, Telefon: 06-1/ 887-43-33
Nyitvatartás: H-P 8-20-ig

Jó olvasni, hogy már szinte mindenkinek van élménye a kis pocaklakóval kapcsolatban!

Képzeljétek, tegnap levettem a melltartót és viszketni kezdett a mellbimbóm, majd megvakargattam és először az egyikből, majd később a másikból víz szerű folyadék szivárgott :shock:
Este óta semmi, de nem értem ez mi a szösz volt..... Tapasztaltatok hasonlót???

Jön a tavasz, mosolyogjatok!

Kép
h.bogesz
 
 


Sziasztok!

Bogesz, előtej volt amit tapasztaltál! Én amikor Rékával voltam terhes, nagyon meglepődtem amikor először történt, rögtön rohantam a védőnőtől kapott kiskönyvért, hogy mi a csuda lehet ez és az állt benne, hogy a 4. hónaptól teljesen normális. Ezután én tettem egy zsepit a melltartómba, mert annyi nem jött belőle, hogy direkt erre való kis betétet tegyek bele.
Drukk az uh-hoz, várjuk a képeket!

Ilyen sz@r éjszakám már nagyon régen volt éjféltől egészen reggelig nem tudtam visszaaludni. Nekiálltam vasalni, de szégyen gyalázat a férjem utolsó pólójához egyszerűen nem volt erőm, majd délután megújult erővel újra belecsapok a lecsóba.

Bolha, remélem sikeresen túlestél a vérvételen.

Kép
Kép
robcsi03
 
 


Sziasztok!

Megjöttem AFP-ről, meg visszaaludtam picit. :D Most keltem fel.. :oops: :lol:

bogesz: Köszi a bíztatást. Mondjuk én nem parázok a vérvételtől. Anno a lányommal volt vagy 10 vérvételem, úgyhogy megszoktam. Egyedül az éhgyomor zavar, de hát ez van.
Úgy irigyellek, hogy már ma mentek 4D-re :twisted: :P :lol: Nekünk hol van még a 26.-a... Ami a víz szerű folyadékot illeti, ne parázz. Normális. Előtej. Előfordul terhesség alatt is. Nekem is volt egy-két csepp, de ismertem olyat is akinek naponta többször kellett pólót cserélnie, mert folyt neki egész nap. Szóval változó. De akkor sincs gáz, ha nincs ilyen. Nem jelent semmit. Nem befolyásolja a későbbi tejmennyiséget.

Apropó. Körkérdés: Jön valaki 11.-én a bababözére?

Na megyek mert most kivételesen anya akar innen kitúrni.. :P :lol:
Sziasztok és további szép napot nektek.

Kép
Kép
Kép
pattogobolha
 
 


pattogobolha, örülök, hogy ilyen gyorsan túl vagy rajta. Én meg most akartam írni, hogy szorítok!
Nálunk eddig esett az eső, de talán már kibújik a nap. :roll:
robcsi, nem vagy egyedül a sz@r éjszakákkal, bár már 2 napja tettem kispárnát a fenekem alá, és igy kicsit jobb :) lehet kéne az a szopispárna :roll:
bogesz, de jó neked, gyere ám gyorsan. Mikor nekem megmondták hogy fütyis, szerintem én elvesztettem az eszemet annyira örültem. Egymás után keveregtek a gondolatok az agyamban, hallottam hogy beszélt a doki, de fogalmam sincs mit mondott :D
A gmailon, nemtudom megnyítni az adatokat, de a többit megtudom nézni.
Tegnap valaki írta, hogy rágótablettában szedi a vasat. Mi a neve, és miben tér el a rendes tablettától?
Mindenkinek szép napot!
Apának elkellett útaznia Bécsbe, és csak holnap jön meg, szóval ma nálunk nem lesz nőnap :(

Kép
mona76
 
 


Akinek van szopispárnája, milyen töltettel van?
habkönnyű habosított polisztirol gyöngy, vagy tönkölypelyva? A z útóbbi lényegesen drágább, és nemtudom megérné-e :roll:
Ez lecipzározható, vagy kell hozzá + huzat?

Kép
mona76
 
 


Sziasztok!

Millió bocsánat amiért eltüntem, de talán megértitek, ha leírom miért. Talán emlékeztek rá, hogy írtam, mindig rosszul vagyok. Nos ez odáig jutott, hogy kórházba kivizsgálásokra került sor, még ma reggel is egy gasztroenterológussal múlattam az időt. Igazából csak tippelgetnek, hogy mi is lehet a baj, most épp epe gyulladásra gondolnak. Lassan 2 hete diétázom, ami a súlyomnak jót tesz, de a baba miatt aggódom, hogy nem lesz-e alultáplált.

Italomán!
Jól emlékeztél, hogy 5.-én lett volna a magzatvíz vétel, de nem voltak hajlandóak megcsinálni a rosszullétek miatt. Most holnap kell mennem a Schöpfibe és akkor Villányi főorvos úr újabb időpontot ír ki, ha mindent optimálisnak talál a vizsgálathoz. Megírnád mennyire durva a vizsgálat? Nagyon fáj?
cili70
 
 


Cili,
végre előkerültél! :) Sokat gondoltam rád, hogy miért tűnhettél el. Remélem, hamar elmulasztják a bajaidat - sajnos, időnként hallani ilyen hosszan tartó rosszullétektől.
A vizsgálattól ne félj, egyáltalán nem olyan szörnyű, és nem fáj, olyan, mint egy tűszúrás például vérvételkor. Én mindössze azt mondanám, hogy egy kicsit bizarr érzés, amikor a pocidban van egy tű, de tényleg nem vészes. És az egész kb. három perc, szóval még ha fájna, akkor is ki lehetne bírni. Egyébként adnak érzéstelenítést is. Nekem egyébként Ferenczi doktor csinálta, nagyon rendes volt, és igen profinak látszik, de Villányi doktor is benn volt (volt, akinek ő csinálta). Az utóbbinak csak a stílusával volt némi bajom (meg az összes szobatársamnak is, tehát nem én vagyok hisztis), de ettől még nyugodtan lehet jó orvos, és az a fontos, hogy jól menjen minden. :)
Nem tudom, visszaolvastad-e, de épp heves adatgyűjtésben vagyunk, hogy jobban megismerjük és alkalomadtán el is tudjuk érni egymást, szóval ha ráérsz, el tudnád küldeni priviben az elérhetőségeidet? (Név, emil, mobil + ha van iwiw és valamilyen messenger.) A táblázat a közös gmailes címünkön érhető el, és mindennap frissítem. Köszi! :)

italoman
 
 


Voltunk AFP-n és ha már ott voltunk a doktorbácsinál az anyukámmal, akkor már mondta a doki hogy gyere nagyi moziz egyet! Megnéztük!!! A tündérkém végig ficánkolt, csuklott, mozgatta a kis lábujjait és belefordult a kamerába, hogy lássuk. Megnéztük 4d-en, még mindig nem lehet látni kukit, de viszont nem kizárt semmi, tehát még mindig 60% hogy kislány! Kép is lett, beszkennelem azt is este és azt is felrakom! :D

Amúgy viszont március 21én kell mennem újra genetikai vizsgálata.
ÉS A LEGFONTOSABB!!! Rohamosan nagyot nőtt a pocim! Már nagyon látszik hogy babát várok, este fotózkodom :D:D:D és már érzem a kis pukkangatásokat a hasamban, apa este rádőlt hogy ő is meghallgassa és pici pukkangatásokat hallott!!!

Örülök hogy ennyire turbosodik a létszámunk,
Italomannak kell küldeni az adatokat???
legyen szép napotok

Puszi
Sziszike

Kép
sziszike77
 
 


Sziszike,
jó, hogy megvagy te is, örülünk a jó híreknek, és várjuk a sztárfotókat. :D Igen, nekem küldd az adatokat, légy szíves!

italoman
 
 


sziszike gyorsan azzal a sztárfotóval :wink:
cili, légyszi csinálj vonalzót, és a táblához küld el nekem az adatokat :wink:

Kép
mona76
 
 


Sziasztok!

Ildi: küldöm a privibe az adataimat.

Robcsi: az éjszakákkal kapcsolatban már nekem is tele van a ....
Nekem a tegnap éjszakám volt nagyon gáz, én hajnali 4-ig egy percet nem aludtam, valamikor negyed öt körül sikerült bedobnom a szunyát, jó nem? Aztán napközben direkt azért nem feküdtem le, hogy majd este ne legyen gond az alvással, de így is 1 óra körül aludtam csak el, így aztán ma jó sokáig aludtam, ha már úgy sincs összefüggés a nappali és az éjszakai alvás között. Legalábbis nekem most úgy tűnik.
Képzeljétek, unalmamban olvasgattam éjszaka az alvászavarral kapcsolatban mindenfélét, és írtam egy dokinak mail-t, érdeklődtem, hogy mi a bánat okozhatja ezt az alvás problémát, és hogy ez mennyire normális ilyenkor, stb... Ha esetleg válaszol, akkor majd felteszem a fórumra amit írt.

Én majd 26-án megyek UH-ra, már nagyon várom, akkor leszek 21 hetes, és bízom benne, hogy megtudom a bébi nemét.

Lányok! Itt jönnek mennek a fotók, nekem igazából konkrétan pocakos képem nincs, de ma csinálok/csinálunk egyet, és felteszem.

Olyan jól indult ez a mai nap, sütött a napocska, most meg megint elborult a fene vigye el.

Na mindegy, megyek, mert még tornázni szeretnék mielőtt megyek az oviba a kislányomért.

Sziasztok,

Móni

Kép
Kép
moni1973
 
 


Sziasztok!

Csak gyorsan bekukk, mert találtam egy cikket, nekem tetszett:
http://totalcar.hu/magazin/velemeny/ter ... in&rnd=333

Majd még este jöszök!!!!

Kép
Kép
times
 
 


csajok, nekem annyira változó az étvágyam, egyik és másik véglet. Néha megtudnék enni egy lovat is, de tegnap és ma semmi nem kell. :cry:
Ma csináltam egy zacskós levest, és azt kanalazgatom egésznap :roll: .
Ezt látná apa, biztos felállna a hátán a szőr, úgyanis gyűlőli a zacsis dolgokat, de annyira, hogy még becsapni sem lehetne :)

Kép
mona76
 
 


Mona, sajna nálunk se lesz ma nőnap, szombatra halasztottuk Apa távolléte miatt :(
Most jövök kozmetikustól, aki majdnem dobott egy hátast, hogy jé, mekkora már a pocim... :oops:
Este viszont csajbuliiiiii! Végre barátnőzök egy kicsit

Ági és a Csajok
agnesgoboly
 
 


sziasztok lányok.
Na végre túl vagyok a genetikán,minden rendben.A kis drágám hatalmasat nőtt,már komolyan 25dkg-os.Nem semmi ugye??
:lol: :lol:
Ja, és még egy kis adalék az én amúgy is zűrös életemhez:
A 3. babám is FIÚ!!!! :D :D :D :( :( :(
holknap megyek lukvizitre,de remélem az a doki sem talál már semmit.
Na SZIASZTOK!!!!!!!
tuza edit
 
 


edit, gratúlálok a kukacoshoz :)
miért kell menned lukvizitre?

Kép
mona76
 
 


mona
Csak a szokásos havi ellenőrzés,mészály,méh mérete stb.
Semmi komoly,csak a sorban ücsörgés fárasztó,hogy ma is holnap is.
Meg közben a gyereket vittem két helyre is fogszabályzóba,úgyhogy ma nem unatkoztam.Viszont gyönyörű rózsákat kaptam a az öt fiútól. :lol: :lol:
tuza edit
 
 


Szivacstok!

Edit, engedd meg, hogy gratuláljak!

Nekem is van hírem............... Puncis, puncis :P

Kép

Holnap írok, ma mozizunk, mert DVD-t is kaptunk. Szóval reggel mesélek, csak megígértem nektek a képet!!

Pusszancs

Ps: olyan boldog vagyok....


Kép
h.bogesz
 
 


bogesz!
Neked is gratula!! :lol: :lol: :lol:
tuza edit
 
 


Lányok!

Jön valaki holnap a Baross utcába kismama tornára? Nekem elég jövős-menős napom lesz, de ha nem fáradok nagyon el,akkor mindenképp megyek. Örülnék, ha jönnétek.

Sziasztok,

Móni

Kép
Kép
moni1973
 
 


Ildi!

Segíts nekem légyszives. Mit kell vinnem a tornára? Van valami extra, vagy csak a szokásos dolgokat?! Cipőben tornáztok, vagy csak zokniban? És még valami, hosszú ujjú, vagy rövid ujjú felsőt vigyek, mennyire van ott meleg?

Köszi előre is a segítséget.

Móni

Kép
Kép
moni1973
 
 


bogesz, neked is gratúlálok!

Edit, nekem még nem néztek ilyesmit, mészály, méh mérete :roll:

Kép
mona76
 
 


sziasztok
képzeljétek, nem hagyott nyugodni a kutató agyam, és felhívtam az istenhegyit (a gyulai dokinő szabira ment, holnap megmondják vki ki tudja-e értékelni megint az integrál tesztemet...). na, és az istenhegyi bigyológusa azt mondta,hogy nem hiszi,hogy baj lenne (mivel ugye minden negatívnak van írva, de az a fránya uE3 piszok alacsony-0,33 MoM). de iktassak be 18 hetesen egy 4Ds UHt. DE! mondtam neki,hogy ahogy néztem a papíron el van írva a terhességi korom. 17+5 van rá írva. És akkor max. 16+5 lehettem. de a dec. 20ia UH szerint 16+0. szóval, megnyugatott a bigyológus "bácsi" (megjegyzem: nagyon kedves és segítőkész volt!!!!!!!!!!!), hogy mivel a MoM értékeket abból is számolják, és az uE3 a terhességi korral nő, és 16 hetesen jóval alacsonyabb az átlagos érték, így valszeg ez a gond. megpróbálom újra számoltatni gyulán, de mondom: pont szabira ment a doki. pfff. pont most.
nemtom mi legyen.
megnyugodtam is, meg nemis......
de eldöntöttük:igaz,hogy 8ra be vagyok írva a kórházba UHra, elmegyünk jövő héten az istenhegyire 4Dre. mikor van ott UH?? mennyibe kerül? adnak mindent? dvd-t? az plusszba mennyi? hétfőn vagy kedden szeretnénk menni.
dimet
 
 


Sziasztok!
Karol!
Ha a helyi kórházban nem úgy alakulnak a dolgok, ahogy szeretném, akkor nekem a Bajcsy mellett még a SOTE II jöhet számításba, mert a barátnőm ott szült ha jól emlékszem a dokija nevére, akkor Szabó István.

Mona!
Én szülinapomra kaptam a szopispárnát. A rajta lévő huzat levehető, mosható és adtak hozzá egy póthuzatot is. Ja és tönkölypelyva van benne. tegnap aludtam vele először és a szokottnál sokkal jobban aludtam... lehet hogy ez csak véletlen egybeesés, de majd meglátjuk, mert most már használni fogom.

Edit!
Gratula a kisfiúhoz!

Bogesz!
Gratula a kislányhoz!

Már én is nagyon kíváncsian na és természetesen kicsit aggódva várom a szerdai UH-ot.

Nálunk ma nagyon kellemes tavaszi idő volt, annak ellenére, hogy a nap nem sütött. Így egész délután kertészkedtem, persze csak "lájgtosan", nagyon jól esett. Szuper, hogy már itt van a tavasz!

Kép
mirosz
 
 


Dimet!
Az Istenhegyire be kell jelentkezni és ha jól emlékszem 14 ezer forint. De ha felhívod őket nagyon készségesen válaszolnak a kérdéseisre.
mirosz
 
 


dimet, az Istenhegyin kedden nincs rendelés :?

Kép
mona76
 
 


Italomán!
Megkaptad a privi üzenetemet?
cili70
 
 


Sziasztok.

edit: Gratu a kukacoshoz. :D

bogesz: Gratu a kislányhoz. :D

A körkérdésemre senki sem válaszolt. :(

Kép
Kép
Kép
pattogobolha
 
 


Ja és jó éjszakát mindenkinek, és szép álmokat. :D

Kép
Kép
Kép
pattogobolha
 
 


Edit, Bogesz,
gratula a kisfiúhoz, illetve a kislányhoz! :D

Móni,
nem kell semmi extra, úgy öltözz, ahogy neked kényelmes. Szerintem elég a rövid ujjú, mert nem szokott hideg lenni, de azért így elsőre vigyél valami plusz felsőt, hátha épp szellőztetnek előtte, és te nem érzed elég melegnek. De hamar be lehet melegedni. :lol: Cipő nem kell, van polifom (vagy hogy is hívják) meg kispárna is, szóval csak kényelmesen. :)

Dimet,
látod, hogy erre a hülye értékre is meglett a magyarázat? :wink:

Cili,
megkaptam a privit, válaszoltam is rá!

italoman
 
 


Dimet!

Én voltam az Istenhegyin még a 12. héten, nekem csináltak vérvételt is , + az ultrahang, ez így 28.000,- Ft volt. Az UH-ot külön nem tudom mennyibe kerül.

Üdv, Móni

Kép
Kép
moni1973
 
 


Ildi!

Köszi az infókat.

Jó éjszakát mindenkinek.

Móni

Kép
Kép
moni1973
 
 


Ildi!

Elküldtem ma neked az adataimat, megkaptad?

Szia, Móni

Kép
Kép
moni1973
 
 


Sziasztok Jó reggelt!

Drukkoljatok.. Ma megyek az új dokimhoz. Mondjuk nem is ezért kell a drukk. A történet a következő: Szerda este ktuyaetetés közben Sarah beleugrott a hasamba. Aznap este még egy -kétszer éreztem a babát mozogni. Tegnap viszont már nem. Délutánra elkezdett fájni a hasam alja. Nem úgy görcsöl, csak húzódik és fájdogál. És ez mára sem múlt el. :( Tiszta ideg vagyok, hogy remélem nincs semmi baja a bébinek odabennt. Apa nyugtatgatott reggel. Olyan édes volt. Azt mondta, h biztos átrendezte a lakását és úgy fekszik most, hogy nem érzem a rúgását.
Úgy legyen. Bár ha a doki tud egy szívhangot hallgatni akkor már sookkal nyugodtabb leszek. Úgyhogy drukkoljatok!! 10-12-ig rendel a doki. Utána jövök és mesélek. Sziasztok és további esőmentes szép napot nektek.

Kép
Kép
Kép
pattogobolha
 
 


Sziasztok!

Elöször is Edit gratula neked a kisfiúcskához ,Bogesz neked a kiscsajszihoz. :lol:

Pattogobolha
Drukkolok neked új dokihoz ,remélem beválik.
Tegnap sajna végleges híreket mondtak híradóba miszerint Schöfi megszűnik.Tehát még egy hónapot oda járhatok azután váltani kell. :evil:
Ma elkísérem a barátnőm 4D-re ,kiváncsi vagyok nagyon.És ha szerencsém van én is bekerülök :wink: :D Ha nem akkor sincs gond ,mert hétfő 8.40-re van időpontunk.

Szopipárnát olvastam ,én még nem kaptam meg,de addig nekem nagyon bevált a párnatérd közé ami hasam alá ér így tudok alukálni félig hason. :lol: :lol: És nem utolsó sorban végigalszom az éjszakát ,max.1× kelek fel.
De mostanában egyébként is estére olyan vagyok mint a mosott "kula"./elnézést/

És kicsit aggaszt ,hogy nem érzem a babót minden nap olxan erősen. :cry:
Na picit lépek csinálok egy pici tejeskávét.

Kép

Kép
jucu
 
 


sziasztok, örülök, hogy már tudjátok a babucik nemét. :)
pattogobolha, nyugi!!! nekem hasbarugás nélkül sem érzem 1 hete. pedig előtte mintha éreztem volna a mocorgást. de én pont voltam dokinál, és a szíve ezerrel vert. úgyhogy ott van ő. nem mindig érezzük, hogy mozog. remélem nem lesz semmi baj.
lányok, ha az istenhegyin nincs hely, akkor szerintetek hova menjek UHra? 4Dre? ahol tuti jó szakember van!!!!
dimet
 
 

Vissza: Várandósság

Jegyzetfüzet:

 

X
EZT MÁR OLVASTAD?