Új privát üzeneted érkezett!

Lányok
Utánakérdeztem én is, és még semmi sem biztos!
Reménykedjünk!
cas
 
 


Most már nagyon kiváncsi vagyok én is. Ha megszünik, akkor lehet agyalni, hogy a kistesó (ha majd jön) hol is szülessen.

amandi
 
 


Sziasztok lányok, elkeseredve olvasom a fenti híreket, én augusztus elejére várom a második babámat, és ha tényleg bezár a szülészet, elképzelésem sincsen, hogy hol fogok szülni. Az orosom azt mondta két héttel ezelőtt, hogy minden bizonytalan és napról napra változik a helyzet. Nem tudom, érdemes-e még bizakodni, de én rendületlenül azt teszem. Üdv: Tímea
mea75
 
 

 
 

Sziasztok!
Én is rákérdeztem a dokimnál, azt mondta még nem tudják mi lesz és ha mégis be kell zárni a szülészetet, akkor az hogy fog zajlani. Az április 1. azért van határidőnek megjelölve, mert azzal a dátummal hosszabbítja az OEP a szerződéseket.
A Margitos betegeket elvileg a János venné át, de annyi kisamamára, aki hirtelen átkerülne valószínű nincs elég kapacitásuk.

wish
 
 


Sziasztok Lányok!

Most járok itt először a 6. hétben vagyok. Szeretnék segítséget kérni, bár eléggé elbizonytalanodtam azon amit olvastam. :( Nekünk a Margit van a legközelebb és szeretnék onnan orvost választani, bár most már nemtudom mit tegyek... Mi lesz ha közben meg bezár?? Tanácstalan vagyok. Azért tudtok dokit ajánlani nekem?? Nagyn megköszönném. Egy aranyos, türelmes, nyugodt orvost szeretnénk, akinek van türelme egy "nehéz beteghez". :)

Látok azért ismerőst is. :) Szia Wish! :) Neked ki az orvosod?? Akkor Te még itt fogsz szülni, de jó neked!!

Kép
Kép
kiscsillag
 
 


Sziasztok!

Mea75-höz hasonlóan és is augusztus elejére várom a másodikat és nagyon aggódom. Múlt héten kérdeztem a dokimat, hogy mi lesz és csak annyit tudott mondani, hgoy fogalma sincs... :(
Üdv, Annamari
méri75
 
 


Sziasztok :)

A legjobb tanácsom, hogy ne aggódjatok, azon úgysem múlik a bezárás. Én most nagyjából nem foglalkozok vele, majd akkor aggódom, ha tényleg bezár. Azt mondjuk nem mondom, hogy nem voltam ideges, mikor kiderült ;)

Kicsillag :)
Gratulálok itt is :)
Az én dokim Ruzsvánszky. Nem az a nagyon lelkizős és szószátyár, de ha kérdésem van, akkor mindig lekiismeretesen válaszol. Én meg vagyok vele elégedve. Szerintem olvasgass vissza a topikon, tavaly ilyenkor nagyobb élet volt itt és olvashatsz a dokikról, meg születéstörténeteket is találsz, amiből szintén sok kiderül a dokikról is.
És szerintem tényleg várd ki a döntést a bezárásról, mielött választasz itt egy dokit. Most műr hamarosan ki kell derüljön, hogy mi lesz.

wish
 
 


Sziasztok!

Bár nekem most nem aktuális a szülés,és nem is idevágó téma de szeretném megkérdezni, hogy tudna-e nekem segíteni valaki abban, hogy Dr. Magenheim Ritának, vagy Dr. Szigethy Adriennek van-e magánrendelése, és ha igen mi az elérhetősége/ük. Nagyon sűrgős lenne!
Előre is köszönöm mindenkinek.

Üdvözlettel: Redorka
redorka
 
 


Redorka!
én nem tudok róla, hogy Magenheim doktornőnek lenne magánrendelése
szilvamag
 
 


Redorka,
Írtam neked privát üzit!!
myra
 
 


Redorka!

Válaszoltam a Magenheim Ritás topikban.

Üdv:
Kagci
kagci
 
 


Kiscsillag,
Neked is írtam pü-t!
myra
 
 


myra köszönöm megkaptam. :) Sikerült Magenheim Ritát választanom. :) Nemsoká megyek hozzá. :) Már nagyon kíváncsi vagyok. Hol van a Magenheim Ritás topik???? :roll:

Kép
Kép
kiscsillag
 
 


Kiscsillag
Ugyanitt a Szülészetek-kórházak alatt, a címe "dr. Magenheim Rita".
cas
 
 


Szia Kiscsillag!

Szívesen! Szerintem nem fogod megbánni a döntésedet! :wink: :P A Margit kh babás topikban Nikcsinek az orvosa. Kérdezz tőle nyugodtan, mindig szívesen ad információt!!! :P
myra
 
 


Sziasztok!

Lenne egy kérdésem, az orvosom a Margithoz tartozik és kértem, hogy ajánljon egy szűlésznőt, Sziklai Ildikót ajánlotta, viszont őt nem találtam a Margit weboldalán. Ismeri esetleg valaki?
Én június elejére várom első picurkámat, nagyon izgulok a korház bezárása miatt, szeretnék az orvosomnál maradni mindenképp és igaz, hogy még nincs tapasztalatom a Margittal kapcsolatosan, viszont mindenki nagyon elégedett vele, ezért sajnálnám, ha megszünne.

Köszi,
Erika
ricello
 
 


Sziasztok!

Én még nem írtam ide. Más kórházas forumba szoktam irni, de ugy döntöttem mégis a Margitba megyek szülni. A lányomat is ott szültem és nagyon meg vagyok elégedve mindennel ott.
Szomoruan olvasom, hogy meg akarják szüntetni. Sokkal kulturáltabb, tisztább, szebb, mint az a kiemelt kórház ahová nem akarok menni, pedig oda tartozok területileg. Vállalom, hogy fizetek a Margit kórháznak, csak oda mehessek.

Szeretnék kérdezni is. Ha tudja valaki. Mostanában miben vannak a babák öltöztetve? Azt tudom, hogy 3 éve angol polyában és egy rékliben voltak. Most is azt adják rájuk?

Krisztina

Kép

Kép
vagika
 
 


Vagika
Igen, sajna úgy néz ki, a szülészetnek befellegzett ebben a kórházban. :(
Bár amennyire a finisben vagy, remélhetőleg még nem csukják be az orrod előtt az ajtót! :)
Én két éve szültem, akkor még rékli-angolpólya volt, de úgy hallottam, mostanában már lehetnek saját ruhában a picik.
De majd jön vki, frissebb élményekkel, és remélem tud felvilágosítást nyújtani.
Amúgy hogy bírtad a terhességet ilyen pici korkülönbséggel? (Lassan mi is szeretnénk kistesót...)
Könnyű szülést! :)
cas
 
 


Vagika,
Úgy tudom márc. 6-án lesz döntés. Valószínű bezárják. Sajnos a 3. kerületiek nem tiltakoznak nyílvánosan ellene, így nem sok esély van a megmentésére. :( :(
Viszont szerintem Te még beleférsz, :P mert akkor április 1-ig lehet ott szülni.
myra
 
 


Sziasztok!

Szomorúan olvsom a híreket. :cry: Én a második babámat szerettem volna ott szülni, ezért kezdtem el Magenheim drnőhöz járni. Igaz, mégcsak terv a baba, de akkor most kereshetek megint másik orvost és kórházat. :(
b.krisz
 
 


Sziasztok!

Én mindig csak olvasni szoktalak Titeket, de most gondoltam, hogy ezt megosztom veletek. (Én is a Margitban szültem mindkét lányomat a Pálffynál.)
Gyertek el minél többen!

Tisztelt III. kerületi polgárok!

Óbuda-Békásmegyer Önkormányzata 2007. március 9-én 17 órától tüntetést szervez a Szent Margit Kórház előtt, tiltakozva a szülészet-nőgyógyászati és sebészeti osztályok bezárása ellen.



A tüntetésen beszédet mond : Bús Balázs Óbuda-Békásmegyer Polgármestere

Puskás Péter Óbuda-Békásmegyer Alpolgármestere

Amennyiben Ön sem ért egyet a tervezett leépítésekkel, kérem, jöjjön el és hozzon magával egy szál gyertyát vagy egy mécsest!

Bús Balázs

Polgármester
parapet
 
 


Sziasztok!

Én is a MArgitban szeretném szülni a másodikat:)
MA voltam ultrahangon, mindenki erről beszél, de biztosat nem tudni. Én júli 1-et hallottam, hogy akkor zárnák be a szülészetet, mondjuk én pont beleesnék, mert júli 25-re vagyok kiírva.
Nekem is a Ruzsvánszky a dokim, MArcit is nála szültem, nagyon meg voltam vele elégedve és a kórházzal is. Azóta elköltöztünk Bp.-ről, de most is visszajárok hozzá.
Én is úgy vagyok vele, hogy még nem adom fel a reményt. Az ágyszám csökkentés már 100%, a terhesgondozóban ki is van írva, hogy 70-ről 40 -re csökkentették az ágyszámot, ezért csak 2-3 napot lehetnek bent az anyukák a szülés után.
Reméljük lesz eredménye a tüntetésnek:)

Anna és Marci
KépKép
Kép
anna78
 
 


Sziasztok!

Ez a tüntetés nagyon jó ötlet!!
Én biztos megyek,remélem sokan eljöttök:)
A Margit kórház szülészeti honlapján beszéltem a Magenheim doktornővel,és azt mondta,hogy az április 1-i bezárás kivitelezhetetlen,mert addig nagyon rövid az idő.
Én április 24-re vagyok kiirva,talán még beleférek,bár a doktornő szerint biztosan.
Én is nagyon félek,mert egy másik kórházat,és másik jo orvost találni,igy a végén nagyon nehéz.
Meg arról nem beszélve,hogy más kórház nincs a közelben,utazzam végig a fél várost azért,hogy megvizsgáljanak?
Nem is értem.

Kép
dorcacs
 
 


Sziasztok csajok! Bocs h. bepofatlankodom ide, de egy evvel ezelott en is forumoztam itt, mert a Margitban szultem a lanyom. Mivel meg a masodikat is itt szeretnem majd szulni , kovetem az esemenyeket a korhaz szuleszetenek sorsarol. Ma kaptam a Margitos levelezolistan ezt. Gondoltam bemasolom hatha valakit erekel.
Március 9.-én 17 órától Óbuda-Békásmegyer
Önkormányzata tüntetést szervez a Szent Margit
Kórház előtt,tiltakozva a szülészet-nőgyógyászati
és sebészeti osztályok bezárása ellen.Amannyiben
Ön sem ért egyet a tervezett leépítésekkkel, kérem
jöjjön el és hozzon magával egy szál gyertyát vagy
egy mécsest


Dr. Mr.
gyongy18
 
 


Jó lenne, ha minél többen ott lennénk, akik valaha ott szültek, még szülni kívánnak. Lehet, hogy így sem tudjuk megakadályozni, de legalább megpróbáltuk.

A mécsesen kívül akinek már született itt gyereke, hozzon róla egy fotót és lehetne gyűjteni ezeket egy nagy tablón:

Mind itt születtünk és reméljük még sokan fognak is!
v_andi
 
 


ott leszünk. 2in1.
suncsiga
 
 


Kedves Mindenki! Igazából még nem jártam a babaneten,csak bekukucskáltam,hogy miről is folyik a csevej a volt,vagy leendő szülőnőink között.Hát igen,szülésznő vagyok a Margitban,és Takács Bettinek hívnak.És sajnos a hónapok óta tartó rémhírek most valósággá váltak!A bezárás fenyegeti osztályunkat!Én már mondhatom,több kolléganőmmel és orvossal együtt a fél életemet itt töltöttem.Voltak jó,és nehéz időszakok ebben a 27 évben,de az,hogy mindent elvehetnek tőlünk,azt sosem gondoltam volna!Remélem inkább jó,mint rossz emlékekkel távoztak tőlünk,akik megtiszteltek bizalmukkal,és remélem,hogy tovább dolgozhatunk Értetek,Önökért!Bízom benne,hogy március 9-én sokan eljönnek.Mindenképpen erőt adna nekünk!
Üdv.Mindenkinek,és puszi Minden babának és Anyukának is,akit ismerek!
Takács Betti
cickoca
 
 


Én ott leszek, immár gömbölyödő pocakkal, és az első, a Margitban született kislányom fényképével. Felháborítónak tartom, ami ebben az országban folyik, a döntéshozóknak egyszerűen fogalmuk sincs róla, hogy milyen nehéz helyzetbe hoznak EMBEREKET. Remélem minél többen eljöttök, mert legalább így kifejezhetjük szolidaritásunkat az ott dolgozókkal, és azt a kívánságunkat, hogy ne fosszanak meg minket a főváros egyik legjobb szülészetétől. Üdv mindannyiótoknak: Tímea
mea75
 
 


Sziasztok!
Most néztem meg a minisztérium honlapját. Kész. Vége.
parapet
 
 


Istenem, hogy tehették ezt?
rifu
 
 


Kedves Betti!
Mi már szültünk együtt Önnel, és remélem fogunk is még!!! :)
Kisfiammal és barátnőimmel ott leszünk demonstrálni!!!!!!!!
Hátha lehet tenni még vmit!
cas
 
 


Ti hol látjátok ezt a minisztérium honlapján? Én nem találom :cry:
Sziasztok!
Réka
kakadu
 
 


Sziasztok!

Én is most néztem meg a minisztérium honlapját.
Hát ez tragédia!!!
Hogy tehettek ilyet?
Úgy tűnik, ezek már a végleges ágyszámok.
Én is nagyon reménykedtem eddig, de most teljesen le vagyok törve:(
És nem elég hogy a szülészet megszűnik, még az újszlött osztályt is megszüntetik, ami szintén Budapest egyik legszínvonalasabb osztálya volt (többek között ezért is választottuk anno ezt a kórházat)...

Anna és Marci
KépKép
Kép
anna78
 
 


www.eum.hu

és középen nagy betűkkel ki van írva, hogy bővebb infó a kórházreformról, ott ha rákattintasz a régiókat adja ki és a Közép-Magyarországi Régióra kell rámenni, ott fel vannak sorolva a kórházak ésmindegyiknek az osztályai, hogy mennyi ágyat kaptak

Anna és Marci
KépKép
Kép
anna78
 
 


Bocs,
Minden amit akórházátalakításról tudni kell
ez a honlapon középen a nagy betűs cím

Anna és Marci
KépKép
Kép
anna78
 
 


Üdv mindenkinek!

Hát én is teljesen kivagyok.
A Margit kórház honlapján azt irják,hogy aki megkezdte ott a terhesgondozást az még elvileg szülhet ott.
Bár engem ez sem vigasztal.
Mi lesz az orvosokkal?Én is itt születtem lassan 30 éve.
Egy pillanat alatt söpörnek le mindent.
Egyszerüen elképesztő.
Na de holnap én is megyek a tüntetésre.
Pocakkal,és még két gyermekemmel.

Kedves Takács Betti!
Én is önnél szültem 2004-ben,és a mai napig hálás vagyok :lol:
Mondhatom,hogy sikerült egy fájdalommentes szülést,gátvédelemmel véghez vinnünk.
Nagyon féltem előtte,mert a 11 évvel ezelőtti szülésem borzalmasan fájt,de ezután azt mondtam,hogy jöhet a következő bébi.Hát betartottam az igéretemet.
Bárhogy lesz is,én Örökké hálás leszek önnek.
KÖSZÖNÖM!!!!

Kép
dorcacs
 
 


For infó:
Eddig a Margitnak 75 ágyon 1600 szülése, a Jánosnak 50 ágyon 1300 szülése volt évente.

Ezután a János Kórház 55 ágyon fogja (???) ellátni az I., II., III., XII. kerületet és a környező kistelepüléseket. Ez összesen 451.357 lakost jelent. Így egy ágyon 8030 lakosnak kell szülészeti és nőgyógyászati ellátást nyújtani. Csak összehasonlításként: A Szent Imre és a Péterffy Kórházban 4000 lakosra jut egy ágy. Az új központi kórházban pedig 2270-re. Ez az egyenlő egészségügy...

A Budapesti 1225 szülészet-nőgyógyászati ágyból 631 marad. Az öt bezárt szülészeti osztályon tavaly kb. 8000 szülés volt. Az ő helyük kérdéses az új rendszerben. Ez 50 százalékos leépítést jelent a fővárosban és ezzel párhuzamosan sok Budapest körüli kistelepülés ellátása is ezekben a kórházaban fog történni.
v_andi
 
 


Szerintetek van remény a tüntetéssel arra, hogy változtassan a döntésen? (Nagyon nem szeretném, ha bezárnák...)

kétfiús anyuka
babdorka
 
 


Sziasztok!

Szomorúan olvasom a híreket. :cry: Titkon mindig reménykedtem benne, hogy mégsem kerül erre sor.
Én is itt születtem annak idején, és itt adtam életet 2005. novemberében kislányomnak is.
Meg voltam elégedve mindennel, nem is tudom, hogy ha majd jön a kistesó hová fogok menni. :shock: Persze nem volt elhanyagolható szempont, hogy közel is volt a kórház és nem kellett a fél városon átzötykölődni pocakosan a vizsgálatokra. :(
Remélem, hogy a holnapi tüntetés hoz majd valami eredményt. Ha tudok én is elmegyek majd.
Sajnálom nagyon az ott dolgozókat, nem lehet most könnű nekik.

Aisa és Hajni
odex
 
 


Sziasztok,

Érdemes ezt az oldalt megnézni és elgondolkodni azon, hogy a döntéshozók tényleg szakmailag megalapozott döntést hoztak-e?
Bennem mint jogászban és két gyermekét itt szült édesanyában felmerül a kérdés: valóban nevezhető-e egy ilyen döntés reform döntésnek, mert való igaz, hogy szükséges az egészségügy reformja, de minden döntés előtt alapos és mély ismeretekkel kell rendelkeznie a döntéshozónak/döntéshozóknak és nem csak papíron ismerni egy kórházat, annak infrastrukturáját.

Olvassátok el ezt a gondolat ébresztő cikket!

http://hvg.hu/itthon/20070308_korhaz/page2.aspx
kika
 
 


Kika!

Elolvastam, és ez még jobban megerősíti eddigi véleményemet. :twisted:
Reform??? Hát ezt az intézkedést a legnagyobb jóindulattal sem lehet annak nevezni. :twisted:
Azoknak reform, akik szépen bezsebelik majd az eladott kórházépületekből befolyt milliókat, milliárdokat. :!: :!: :!: :!: Nekik megreformálja a pénzügyi helyzetüket, az biztos. :twisted: :twisted: Mert hogy ez nem az államkasszát fogja gazdagítani, az már biztos. És így bőven lesz pénzük megfizetni, ha betegek lesznek és mennek a jó drága magánklinkákra. :!:
És az a nagyon durva, hogy a pénz miatt tulajdonképpen emberéletekkel játszanak. :twisted: :twisted: :twisted:
Kész vagyok teljesen!!!!!

Aisa és Hajni
odex
 
 


Nagyon elszomorítanak a rossz hírek:(

Kétszer szültem a Matgitban, és bár már nem tervezek több szülést, reméltem, hogy ez nem fog bekövetkezni.

Nem is találok szavakat....csak mérhetetlen dühöt érzek :( :evil:
Sajnálom az orvoskat, szülésznőket és a többi dolgozót.
Nagyon sajnálom, hogy bezár egy ilyen színvonalas és NAGYON JÓ szülészet...
mucus
Tm
 
 


Én is iszonyú dühöt érzek! Ha meglátom a tv-ben EZEKNEk a fejét, hát széttudnám verni a képernyőt.
Azért a tüntetésre többen is eljöhettek volna...
parapet
 
 


bocsi: szét tudnám verni
csak elragadott az indulat
parapet
 
 


Méltatlanul kevesen voltunk!
mea75
 
 


Talán csak a rossz idő miatt ... remélem ... :roll:

Vali

KépKép

KépKép
vanillka
 
 


Üdv.Mindenkinek!
A magam,és kolléganőim nevében köszönöm MINDENKINEK,aki eljött vagy lélekben velünk volt az esős,borongós pénteki tüntetésen!Nem tudjuk,hogy lesz e eredménye,de a ha az eddigi "reformokat"nézzük,nincs illúziónk!Amit eddig elhatároztak,azt sajnos véghez is vitték!Megpróbálunk mindent amit lehet,és remélem továbbra is számíthatunk Önökre!A következő "akciónk"az aláírásgyűjtés!Elég sok kell(2OOezer),hogy valamilyen jogi utat találjunk.Egyenlőre a kórházban lehet aláírni,de területre is ki fogunk menni.
Puszi Minden Babának és Mamának,akit ismerhetek,és ezt üzeni Gócza Anikó,aki itt ül mellettem,és lektorálja amit írok,mert reszket a kezem,és sír a lelkünk,és szomorúak vagyunk,és elkeseredettek,és DÜHÖSEK,hogy ezt teszik velünk!!
cickoca
 
 


Sziasztok!

Ha van időtök és kedvetek, még lehet egy utolsó esélyünk!

Volt egy tüntetés a Margit bezárandó osztályaiért pénteken, ahol aláírásgyűjtést kezdeményeztek az érintett osztályok (szülészet, sebészet) bezárása ellen. Idő nincs sok, mert a közgyűlés március 22-én fog a közgyűlés szavazni a miniszteri javaslatról. Ezért 20-ig be kell vinni az íveket a szülőszobára.
A mintát csatoltam: Aláírásgyűjtő ív
Eredeti cikk (hír) megtalálható a Margit Kórház Szülészeti Osztály honlapján.
Én is viszek egyet, és megpróbálom annyi emberrel aláratni, ahánnyal csak lehet. Hátha segít valamit... :)

Ági

Kép
pumatex
 
 


Sziasztok!

Én is nyomtattam ki a szülészet honlapjáról,és akivel csak lehet aláiratom.
A legjobb az lenne,ha valaki a kórház elé kiállna,esetleg váltva egymást,és aki csak a kórházba megy biztos aláirná.
Én a Florián téren lakom sok mindenkit ismerek,a környező közértekkel is jó kapcsolatban állok,megprobálok azokban is otthagyni egy-egy példányt.

Kedves Takács Betti!
Rám számithatnak,ha menni kell,és aláiratni.
Igaz,szülésig hat hetem van,de talán nagyobb benyomást keltek:)
Jó lenne egy összehasonlitást is szépen szerkeszteni,János kontra Margit szülészet.Miért pont a János?
Hátha elgondolkodnának rajta.
Én ma már irtam Molnár Lajosnak is,bár nem hiszem,hogy ő kapja meg,és olvassa el,de proba szerencse.

Bárkinek bármi jó ötlete van a bezárás ellen az mondja csak.
Pl:Fókusz?

Kép
dorcacs
 
 


Sziasztok!

Bár én még nem tervezem a szülést (még csak 21 vagyok :), de ennek ellenére felháborít, amit a Margit kórházzal akarnak csinálni! Én is szeretnék majd itt szülni, mivel itt találtam meg a kedves Magenheim doktornőt, és mindenki azt mondja, milyen jó itt a szülészet...Erre be akarják zárni!
Nos, ezért én is letöltöttem az aláírásgyűjtő ívet, és majd aláíratom a barátnőimmel, csoporttársaimmal a suliban!
Az aláírt ívet hol adhatom le? A nőgyógyászaton pl?

Üdv: Eszter
esyter
 
 

Vissza: Szülészetek, kórházak

Jegyzetfüzet:

 

X
EZT MÁR OLVASTAD?