Új privát üzeneted érkezett!

Sziasztok!
Igen, én használom ezeket a szavakat. Azaz nem nagyon használom, csak otthon, itthon :lol: ,vagy sorstársak között. Jó móka volt, míg a férjem is megtanulta őket. Mikor először hazajött velem, alig értett valamit az otthoniak beszédéből. Mára már profi lett, nem is jönnek rá azonnal, hogy Bp.-n született. A murok nekem is murok :) .A bojóka pedig krumpli.

Timcike
Leírtam a kiindulópontot: OEP, családtag eltartottja..., de igazad van, ha nem vagytok házastársak, nem működik.
A gyerek igen, magyar állampolgár lesz, de nem teljesen automatikusan. A magyar jogszabályok szerint apasági nyilatkozatot kell tennetek az anyakönyvi hivatalban, amit nem lehet csa a gyerek megszületése után, azonnal, mielőtt még kiadnák az anyakönyvijét. Ezt a román törvények miatt(rád az vonatkozik).De akkor sem kaphatja az apa nevét, utána kell névváltoztatást kérni(persze nem ingyen van).
Nem kioktatni akarlak, de ugyanabban a cipőben jársz, amiben én voltam, mi se akartunk még összeházasodni(hasonló, meg egyéb okok miatt), de úgy döntöttünk, egyszerűbb úgy.

Havonta hazajárni... hmmm, nem is lenne rossz. Timcike, mióta vagy itt? Majdhogynem évekig én is ezt tettem, de aztán csökkentenem kellett (munkahely, utiköltség, stb), most gyerekestől örülök, ha összejön 3-4 alkalom egy évben :cry: .

No, a szomszédasszonyt is a saját gépéhez ülni
Sziasztok
enibaba
 
 


Sziasztok!
Hát, megvolt a vonatút. Meglepően jól ment :D Mama és Tata persze, segítettek. Egyedül nem indultam volna el. Félúton aludt. Aztán evett. Fel- és leszállás kendőben történt. hogy jó közel legyen hozzám 8) Végül eltelt a 2 óra gyorsan. Utána még autóba kellett üljünk fél órára. Az már nehezebben ment, de itt vagyunk :lol:
Nem irigyellek Titeket a tortúráért. Mi sem csak a papír miatt házasodtunk össze. Én nagyon konzervatív vagyok ilyen szempontból. A mai világban ez legtöbbször hátrány... :oops: Néha még bűntudatom is volt, míg együtt laktunk és nem voltunk még házasok. Nálunk is elsősorban az anyagiak miatt tarottunk csak polgárit, mert mi fizettünk mindent, és egyelőre ennyire futotta. Lassan majd a többi is...

Timcike!
Mitől a hasmenés? Figyelj a folyadékvesztésre, mert a magzatvíz miatt nagyon fontos, hogy elég legyen a szervezetedben. Nálam semmi ilyesmi nem volt :( Órákat töltöttem el "ott", olykor eredménytelenül...néha örültem volna egy kis gyorsabb eseménynek :?
Enikő!
Végül összeházasodtatok a papírok miatt? Jól értettem?
Szerintem, a babónak is jó, ha hagyományos családban nő fel. Olyan ritka már az ilyen... A szomszédunkban 3 gyerek van, különböző apukáktól. Én sokáig nem is hallottam ilyenről, Marcinak ez már természetes lesz, mert a szomszédban is ez van :evil: (tudom, hogy a házasságból is ki lehet lépni, l. szomszédasszony, de csuda tudja...)

Szívesen meghallgatom, mi a véleményetek erről. Azt sem szeretném, ha Marci valami őskövület nevelési elvek szerint nőne fel...
A hazautazás nálunk is ritka. Terhesen alig tudtam utazni, azt is félidő után. Azóta 2-3 havonta megyünk mamákhoz. De ők jönnek hozzánk gyakrabban.
Üdv, Lilla
zea
 
 


Szia!


Szia Timcsike, mi még nem találkoztunk.
Képzeljétek ma volt az utolsó munkanapom. Kettős érzés volt pedig már annyira vártam ezt napot. Azt mondta a fönőköm, hogy ők nem búcsúztastnak mert csak szülni megyek és még találkozunk. Aranyosak voltak.
:D
Most jöhet a jól megérdemelt alvás. :)

Tüsike
tüsike
 
 

 
 

úú, írtam sokat és elszállt :( és nincs időm újra..jajajajja

Lencsike
lencsike
 
 


zea-rosszul értetted ...Nem mentem férjhez,és nem is fogok csak a papirok véget,soha!Majd akkor megyek hozzá,ha lesz pénz arra,h.az álomesküvönket megrendezzük,addig semmi értelem,azért,h.meglegyen ne legyen.Majd,nekem van időm.Én álombeli esküvőmet szereném megvalósitani és remélem,h.idővel sikerülni fog.


Szia tüsike-mi még nem taliztunk,igazad van.:)Jó pihit nektek!




Kép

Kép

Kép



Cs.K.T.
timcike81
Nagykőrös
 
 


Sziasztok!
Képezeljétek, már 3 éjszaka eltelt úgy, hogy Marci csak egyszer kelt fel. Egész jól kialudtam magam :lol:

Tüsike!
Akkor most már jöhet a komoly várakozás, meg készülődés :D Pihenj sokat! Nincs már sok hátha a gondtalan napokból :lol: De szerintem, azután jönnek a legszebbek, amikor már meg lehet ölelni a (volt)pocaklakót!

Timcike!
Megértelek Téged is. Szurkolok Nektek :D
Jobban vagy már? Sikerül elég folyadékot fogyassz? Egyszer, amikor elmentem a háziorvoshoz még terhesen, éppen volt kedve velem foglalkozni. Látta, hogy alacsony a vérnyomásom, gyorsan belémdiktált egy hatalmas pohár vizet, pedig mondtam, hogy ha megiszom egyszerre, visszajön :evil: ... Hát, igen. A lényeg, én tudtam, mennyit kell nagyjából megigyak egy nap, és lassan kortyonként iszogattam (kb 1,5 l ásványvizet egy nap, mert a csapi vizet nem lehett Abonyban inni). Mióta Cegléden lakunk csak onnan tudom, hogy nem ittam eleget, hogy szédülök :(

Lencsike!
Tényleg bosszantó, ha eltűnik az iromány, pláne, ha nincs időd írni... Várjuk, hogy megint legyek kis időd :D
Üdv Nektek!
Lilla
zea
 
 


Sziasztok!

Én már nagyon türelmetlen vagyok. Alig várom a nagy találozást.
Én nagyon sok folyasékot iszok, de sajnos sok bent is marad. :(
Nagyon vizesedek már az újjaimat és a lábamat alig birom behajlítani. Mint egy elefánt bébinek olyan a lábam.

Ismeri valaki a Bambino nevű mosható pelust? Milyen? Mindenképp gazdaságosabb és környezetkímélöbb mint az eldobható csak én nem ismerem.
Ha valaki tud róla valamit és megosztaná megköszönném.
Képzeljétek, a pocakom kerülete több mint 110 cm és még van 6 hetem.

Zea:
Gratula a Marcika jóindulatához. :)
Hiába mégis csak rendesek és megértőek azek a babók. :)
Az én pocaklakóm is csak kb. napi 16-18 órán át rugdossa a pocakopmat. :lol: :lol: :D :D

Üdv:
Mindenkinek

Tüsike
tüsike
 
 


Szia Tüsike!
Bátor leány vagy :o , hogy neki mersz vágni a mosható pelenkázásnak. Igazad van, tuti gazdaságosabb, mert mi kb egy 10-est költünk havonta pelusra-törlőkendőre :x . De mosni, teregetni... A környezetkímélésről meg a férjem gondoskodott, mikor napkollektort csináltatott :D Viccet félretéve, tényleg bátornak tartalak! Én még mosható melltartóbetétet sem mertem megvenni :oops: . Elég drága volt a jó minőségű, de féltem, hogy mennyire marad puha, és hogy a végén nem fogom használni stb. Úgyhogy azt is eldobhatót használok (ez is benne van a 10esbe).
Ja, lehet nem mondta senki (nekem nem mondták :evil: ) tegyél melltartóbetétet is a csomagodba, mert szerintem jól jön, ha megindul a tejcsi.
Jól nő a manód :lol: úgy kell azt...
A vizesedésről mit mond a védőnő/doki? Pihenéstől sem lesz jobb? Szerencsére ahogy nálam ez a gond elkezdődött, Marci meg is született (3 héttel korábban a kelleténél), úgyhogy tényleg tekintettel vannak ránk ezek a kis angyalkák :D Mert mondogattam neki, hogy ha még egyszer el kell menjek ctg-re ilyen fájós tagokkal, akkor belepusztulok. És meghallgatta :D
És képzeld ma 2szer aludt :lol: 2-2 órát. Elképesztő. Ilyet nem csinált újszülött kora óta, hogy nappal ennyit aludjon. Jót tett a levegőváltozás :lol: :lol:
Ha meg rugdos, az jó, mert nem kell aggódni :D Nekem összesen 2 olyan napom volt a vége felé, mikor nem akart mozogni valamiért :( ... Halálra aggódtam magam :cry: Utána úgy örültem, mikor a bordáimba akadt a kis lába és próbálta kiszabadítani :lol: és összevissza vickándozott a veséimen :lol:

Mi a véleményetek a sport-babakocsiról? Mi most kaptunk egyet a szüleimtől. Úgy érzem jobban tudok vele mozogni. Beférek több üzletbe. Cegléden nem sok a bababarát hely, de a mi közelünkben levő bolt véletlenül pont ilyen, és végre beférünk :) (a mostani kocsink ugyanis hatalmas, és mindig irigyeltem azokat az anyukákat, akik befértek a sorok közé, mi meg nem :? )
Üdv!
zea
 
 


Szia Zea!

Én még nem tudom mibe vágok bele, ezért vagyok bátor. De egyszerre csak egy kiscsomagot veszünk (4 db. külső és kb. 18 belső pelus, na meg a papírbetét ami kb. 25e. ft. ha meg nem jön be akkor már nem is veszek nagyobb méretet. Én is eldobható melltartó betétet vettem, a másikon nem is gondolkodtam.
Nekünk olyan kocsink van amibe késöbb ültetni is lehet a babót és méretre is elég kicsinek néz ki. remélem nem utólag derül ki hogy nem férünk be vele sehová. :(
De egy sportkocsi mindenképp praktikus főleg ha könnyen szállítható, emelgethető, stb.

Üdv!

Tüsike
tüsike
 
 


Szia Tüsike!
Tényleg, nem akartalak megijeszteni. Ha nyugodtabb a babód, és Te is mozgékonyabb vagy, mint én, akkor biztos fogsz boldogulni a mosható pelusokkal. Én nem ismerem a mostani mosható pelusokat. Anyukám mondogatja, hogy nekik milyen nehéz volt (de nekik mosógépük sem volt annak idején :( ).
A kocsi miatt ne aggódj, ha kicsinek tűnik, az is :D A mienkről első perctől tudtuk, hogy nagy. Széles a hátsó tengyely, és nagy gumi kerekei vannak, ezért nem férünk be sehová. De kellett, mert nem volt leaszfaltozva az utcánk, erre mire megszületett Marci leaszfaltozták, és jó lett volna a hagyományos műanyagkerekű :x ... Amúgy sétához, hosszabb úthoz szuper 8) mert Marci is tud benne ülni, feküdni, aludni, amihez kedve van, és jó nagy a kosara. Szóval, nem csomagoljuk el. A sportkocsi miatt azért aggódok, hogy csak ülni lehet benne, és nem valószínű, hogy el tud benne aludni a Manó :? De tényleg kicsi, és könnyen össze lehet csukni, úgyhogy remélem, beváltja a hozzá fűzött reményeimet :D
Mosható melltartóbetétet az Avent-et nézegettem, mert az mindig kéznél lett volna... De végül az eldobhatót vettem. Az a gond, hogy annyi eldobható betét van, ami szúr, és annyi olyat használtam már :x , sok helyen csak olyat lehet kapni. Még a tescoban sem mindig van olyan, ami jó...De találtam egyet, ami olcsó is, és nem is szúr, de azt meg havonta, kéthavonta lehet csak venni :evil: olyankor raktározok :) (szerencsére már csak akkor kell használjam, ha valahova megyünk, otthon nem).
Most megyünk... Marci igen élénk, így reggel :lol:
zea
 
 


húú, haa alig van mostanság időm. De megpróbálom újra a levélírást.

Tüsike:
Pihenj, pihenj és pihenj.....
Én is be voltam teljesen vizesedve, majd szétroppant a lábam, meleg is volt, meg fáradt is voltam állandóan. Miútán szültem nem tudtak vért venni tőlem, annyira vizes voltam, nem találták a vénám:) Miútán jól összeszúrkáltak valahogy sikerült:) Nem megijeszteni akarlak, csak úgy mondom...A terhesség alatt 17 kg híztam :( .Amit mára már le isadtam, igaz a régi nadrágaim még mindig nem jók :cry:

Zea:
Örülök, hogy jól sikerült a vonatozás.
A hétvégén bevásárolni voltunk, és Bogika végig ébren volt, (igaz papa ölébe:) amúgy nézelődött, csodálkozot és sóhajtozot nagyokat.Tündéri volt.A tegnap meg szurin voltunk, ott is írtó ügyes volt.
Amúgy "örülök", hogy nem csak én vagyok ilyen gondba, az éjszakai alvással. Persze nem rossz indulatból mondom ezt, csak jó olvasni, hogy nem egyedül van az ember gondjaival.
Második babát én sem vállalok ez tutti! Mert a terhesség a vége fele főleg rém álom volt (ha szégyen ha nem), meg aztán besegített egy "jó" barátnő is hogy rémesen érezzem magam..de erről majd máskor...

Timcsike:
Hogy vagy? Hogy érzed magad köztünk? Mikor mész haza? ÓÓ, én nem voltam otthon, június óta, és fene tudja mért de honvágyam sincs, igaz nekem itt vannak a szüleim is, meg testvéreim is. Talán ami igazán hiányzik az a túrázások az erdőbe, hegyekbe..meg az a néhány barát aki otthon maradt (sajnos csak néhány))

A kollégáimat én is szoktam ugratni: zakusztkát tettem el borkánba:) Néztek is mint a lőtt medvét :)

Amúgy Magyarország sem a helyes magyar beszédéről híres, engem ami idegesít az: add oda= add ide. Na de biztos mindenki másképp gondolja.

Na jó gyorsan leírtam amit gondoltam.

Csajok! Én szívesen láttlak benneteket nálam, nálunk. Ha összejönne és tudnánk egyeztetni ..na persze aki mostanába szül, annak nehezeb...majd ..beszélünk még róla.

Lencsike
lencsike
 
 


hehe-ez a borkányos menet ez nagyon jó :lol: Most megyünk 15-én ha az Isten megsegit. :oops: Már alig várom.Eddig minden hónapba sikerülty hazamenni.Remélem,h.a köv-be is sikerülni fog,habár mostmár elég kényelmetlen még vezetni is nemhogy órákat kocsikázzak...fene tudja...
Amugy,nagyon jol érzem magam az "otthoniak" társaságában magam,köszönöm kérdésed. 8)
És mostmár nem megy a poci se meg nem is hányok.Egész hejrepattantam,köszi,h.aggodtók értem,igazán jolesik. :oops: Csak még mindig ez a szar idő és miatta meg fáradákony vagyok...
:( Hát ez van.
Vizet,meg tejet,meg gyümi leveket szoktam inni,jó sokat szrencsére,nem panaszkodok :lol: .Ne aggodjatok,minden rendben van mostmár.:wink:



Kép

Kép

Kép



Cs.K.T.
timcike81
Nagykőrös
 
 


Sziasztok!
A hazamenés nálunk is ritkább, mert itt vannak a szüleim, tesóim, anyósom is.
A "helyes" beszéddel folyamatosan összefutok. Az "add oda" engem is rémesen felbosszant :evil: elképesztő, hogy mit nem képesek művelni egyesek a beszéd helyett :evil:
Sajnos, a borkános dolgot nem nagyon tudom elsütni, mindig "viselkednem" kellett eddig. Aztán ha kicsit elengedem magam, rögtön jönnek a kijavítások :evil: Úgyhogy inkább "pipiskedve" beszélek (az Anyukámék itteni, új környezetében így hívják az irodalmi magyar nyelvet :cry: )

Lencsike!
Szóval, jönnek az ébren töltött hosszú órák. Én is meglepődtem, mikor már nem aludt el minden séta alkalmával. Most meg már csak itthon alszik, séta /vásárlás ideje alatt nézelődik, tevékenykedik. Legutóbb a tescoban levett egy füzetet, megrágta és visszatette :oops: , míg én a ruhákat nézegettem a férjemmel, és fél percig lankadt a figyelmünk...
Megértelek, hogy nem álomnak élted meg a terhességet. Tudom, mit beszélek :? Nálunk a férjem akar második babót. Kértem, hogy egy ideig jegeljük a témát, utána meg esetleg ne szavakkal próbáljon meggyőzni :wink:
Alvás problémával sokan küzdünk. Sok olyan tanácsot is kapok, amit képtelen vagyok megfogadni. De 18 évesen már úgysem engem költ fel, ha nem tud aludni. Használjuk ki míg hozzánk akar bújni :lol: (eddig ez a tanács bizonyult a legelfogadhatóbbnak!)...

Timcike!
Jó, hogy haza tudsz járni. Én csak részben vagyok honvágyas. Hiányoznak az utcák, néhány- sajnos kevés- barát... De 2 nap után már én is Ceglédre vágyok.
Jó hallani, hogy minden rendben. Most vagy a boldog időszakban :) használd ki!
Üdv!
zea
 
 


Elnezest, hogy csak ugy bepofatlankodtam, de annyira orulok, hogy pontosan ezt az "add oda"-t emlitettetek. Mi itthon elunk (Csikszereda), de a ferjem magyarorszagi, es valamiert o sem kepes leszokni errol a helytelensegrol. (pedig filologiat vegzett)
Ilyenkor mindig rakerdek, hogy "hova", illetve "kinek"? Pedig ez mar tenyleg nem is nyelveszeti kerdes, csak egy kis logika! :lol:

Kulonben nagyon edes a ferjem, mert mar minden itthoni furasagot megtanult, es olyanokat mond, mint kalorifer, meg borkan, az olyan, hogy pityoka meg murok, magatol ertetodo. :D Mar csak a kisfiunkat kell megtanitanom (tobbek kozott) a jo egeszseges szekely nyelvre! :lol:

Tenyleg, nem tudtok egy mukodo topicot, ahol erdelyiek vannak?(es ott is elnek) Lehet velem van baj, de nem talalom :roll:
Veletek is szivesen dumalok, ha itthoni hangulatra van szuksegetek, vagy honvagyatok van!

Lilypie Second Birthday tickers
Code snippet: HTML, Used for some forums.
Lilypie Third Birthday tickers
Lilypie Kids Birthday tickers
bangham
 
 


Sziasztok!

A székely kifejezésekkel nekem szerencsém van mert a párom sokat járt erdélyben azelött is hogy találkoztunk volna, de így is tudok újat mondani ha kedvem van játszani. Pl. pufulec, vagy punga, pix... stb :D :D :D
A fönőkeimnek meg mindig az volt a kérésük hogy fözzek nekik valami erélyi kaját és vigyem be. (nagyon szeretik a puliszkát, csorbát meg hasonlókat) így könnyen le lehet venni a lábúkról főleg hogy a kolléganőim nem egy konyhatündérek.
Szót fógadtam: sokat alszok, szombaton egész nap lustiztam csak bevásárolni mentünk el és estére egyáltalán nem volt vizes a bokám, de az újjaim azok változatlanul vizesek, :( pedig én is sok vizet iszok.

Timcike:
jó neked hogy sűrűn haza tudsz járni. Én novemberben voltam és már nagyon hiányzik. A párom meg megy 11 -én. Hát mit mondjak elég érzékenyen érint hogy én vagyok erdélyi és ő megy, de ez van. Most már nem kockáztatok ilyen hosszú utat, 4 héttel a szülés elött. :(

Zea:
Nem tudom hogy ide kint milyen lesz a babó de pocaklakónak nagyon aktív. :D Hála Istennek.
Tényleg nem tudom, hogy milyen lesz (mosható pelus) és hogy boldogulok vele, tappintásra nagyon jó meg olyan kis helyesnek néz ki, olcsobbnak meg végképp olcsobb mint az eldobható.

Üdv:
Mindenkinek

Tüsike
tüsike
 
 


Sziasztok!
A nehéz éjszaka után végre újra aludtunk rendesen :) Marci már rendesen próbálgatja az egyensúlyát. Néha épp csak megtámaszkodik a falnál, szinte már önállóan áll. Olyan izgatott vagyok. Folyton figyelem, mikor indul el 8)

Tüsike!
Szuper, hogy jobban lettél :D . Pihenj még többet, hátha a kezeden is segít. Bár, az nekem is dagadt. Át kellett költöztetni a jegygyűrűmet a másik ujjamra.
Amúgy nekem se a hátam nem fáj, se nem vizesedett a lábam, mert amennyit bírtam volna annyit sem volt szabad járni, a koraszülés veszélye miatt :? De végül minden jól alakult. :D
Azt hiszem én rabja vagyok a civilizációs kényelmi cikkeknek. Nehezen tudnék lemondani róluk :oops: Ezért lepődtem meg a peluson, de tényleg... Majd kiváncsi leszek a tapasztalataidra :D
Ha meg aktív lesz a babókád, majd segít mosni :) mi is együtt rakjuk már be a ruhát a gépbe. Korábban is vittem magammal mindenhová a hordozóban, és írtóra élvezte így a házimunkát! Csak ne mosogassak :lol: amúgy bármi jöhet, figyel, segít :lol:

Móni!
Örülök, hogy benéztél! A beszéden ne csodálkozz :) berögződés, lesz, amit soha nem "vetkőz" le a párod. Milyen tanár vagy? Én is filológiát végeztem, magyar-angolt... Hát, hallottam ott néhány "ínyencséget". Sokszor ugrattuk egymást a másik beszédével. Nekem is furcsának tűnt néhány székely sajátosság, de már megszoktam, mert nagyon kedves székely barátnőim voltak (attól még húztuk egymást :lol: nagyon tesztett nekik mikor azt mondtam, na "együk megfele", "írjuk megfele", nembeszélve a különös hangzókról :lol: ).

Most megyek az aktív babókámhoz, mert nyúzza Mamát :D !
Üdv Nektek!
Lilla
zea
 
 


Sziasztok!
Csak kevés időm van, nem is tudtam mindent átolvasni.
Megakadt a szemem a mosható peluson.
Tüsike, én használom a moshatót most is, igaz, csak kiegészítésképpen. Nekem bevált, bár elég későn fedezetem fel, nem tudom, újszülöttnél milyen. A Monapelt, javasolták, azt is vettem, a többit nem ismerem, de szerintem nem lehet nagy külömbség közöttük. Ha belevágsz, szívesen segítek majd tanácsokkal. Persze csak, ha szükséged van rá :) . Nem olyan nagy dolog, mint amilyennek tűnik, főleg, hogy ezek a mostaniak majdnem olyan könnyen használhatók, mint az eldobható, csak éppenn mosni kell. Örülök, hogy van még valaki, aki rátalált.

Lilla
Igen, összeházasodtunk, pontosan egy héttel a szülés előtt kaptuk meg az engedélyt, az anyakönyvi hivatalból mentünk CTG-re, és csak onnan az étterembe :lol:. Nem teljesen így képzeltem, de mindenesetre emlékezetes egy házasságkötés volt.
Ha érdekel, bővebben is elmesélem, a véleményem is leírom az egészről, ha végra nyugodtan tudok írni.
Szia Móni
Örülök, hogy ránktaláltál!

Enikő
enibaba
 
 


Sziasztok csajok!Mi az ábra?!nem igazán rohanjátok meg ezta fórumot...
Közeleg a nagy nap,mikor végre ujra hazamehetünk :) Már alig várom,mégcsak 7 nap.
Egyébként minden a legnagyobb rendben van.Kiiratott anyum otthon a háziorvosommal Elevitet.Igyhát azt is kipróbálom,hátha azt jobban bizrom,mint a Centrum maternát.De elöbb beszedem ami még maradt ebből a Centrumból.
Képzeljétek,megtaláltam egy barátnőm segitségével végre álmamim babakocsiját.És ha minden igaz,mikor visszajöttünk otthonról meg is tudom venni.
Mindenkinek jó pihenést és egészséget kivánok!Ma megyek a nőgyógyászomhoz.Kiváncsi vagyok mit mond.

pussz



Kép

Kép

Kép



Cs.K.T.
timcike81
Nagykőrös
 
 


Sziasztok!

Enibaba:
Nekem a védőnő a bambinomio -t mutatta. Azt amelyikhez külön avn a külső meg a belső rész. Természetesen érdekel a tapasztalatod meg a véleményed is mert én eddig csak azt érzékeltem hogy olcsobb mint az eldobható. :) Te mikortól használtad a babódnak? Elvileg ezeket már újszülött kortól használhatjuk. Most 12-én lesz egy bemútató de sajnos nem tudok erre elmenni. Remélem babó születéséig még lesz. Én is úgy gondoltam, hogy ha megyünk valahová akkor az eldobhatót adjuk rá és otthon lesz ilyen moshatóba. Mosni meg mindenképp kell. Nehéz éjszakánk volt. Egész este és éjjel úgy görcsölt a hasam hogy már azt hittem itt a nagytalálkozás ideje. :D A csípőmöt mintha tolták volna szét belülről. :( Nem sokat aludtam. Mostanába, minden este vannak ilyen görcseim. Nektek is volt a vége felé? Elvileg nekünk még van 1 hónap :!:

Üdv:

Tüsike
tüsike
 
 


Sziasztok!
Timcike!
Tényleg ritkábban írunk ide mint máshova... Gondolom az az oka, hogy nekünk messze vannak a segítségeink, és folyton el vagyunk havazva :? Persze, én most épp nem...csak rém fáradt vagyok mert megint gond van az alvással...
Mit mondott a dokid? Minden OK?
Enikő!
Izgalmas lehetett :) Persze,hogy érdekel. Bocs, hogy nem megy ez a történetírás nekem. Igyekszem túljutni a szülés-élményeim feldolgozásán,de most, hogy leírni próbálom csak nem megy :cry: . De ha leírom, Te leszel az első, aki megkapja...Már többször elkezdtem :oops:
Hogy juttok el tanácsadásokra? Nekünk olyan messze van :x nincs busz csak 2 órával előtte, gyalog meg majd' 1 óra. Már 2 hónapja nem voltunk :oops: , most meg félek, hogy leszúrnak... Mennyire szigorú ez? Kérlek, mondj valamit erre :?
Tüsike!
Nekem 2szer voltak ilyen görcseim. Mielőtt beutaltak koraszülés veszélye miatt (a beutalás napján még nem volt görcsöm, csak vasárnap, de hétfőre hívtak be, így nem rohantunk kórházba), akkor gyógyszert szedtem a 36. hét betöltéséig... és néhány órával a Marci születése előtt :D (igaz, én olyannal is beszélten, aki heteken át élt meg ilyen jóslófájásos napokat, szegény...nehéz lehet így pihenni)
Kész a csomagod? Ne felejtsétek lent :lol: mikor megérkeztek a kórházhoz...Betöltötted már a 36. hetet? Majdnem... akkor szurkolhatunk Nektek, mert a babókkal olyankor már nincs gond. Marci 37 hétre született :D

Megyek szunyálni, hátha alszunk ma éjjel...

:idea: Ja, egy kérdés mindenkinek. Szerintem szorosan kötődik hozzánk, a gyerekneveléshez, bár kicsikék még... Hogyan fogjuk megőrizni számukra az erdélyi lelkünket? Hogyan adjuk át, amit csak mi érzünk?
Én Dsidát szoktam Marcinak olvasni. Egyik kedvenc költőm. Tudom, nem érti még. De úgy érzem a hangulatát átérzi már. Miket énekeltek?
Szerintem ez az egyik legnagyobb kihívásunk... Szerintetek hülye gondolat :?:
Üdv Nektek!
Lilla
zea
 
 


Szioka!


Minden a legnagyobb rendben van,megnyugodtam kicsit.Fejfekvésű,és mindene megvan,egészséges.Megbeszéltem vele odamenet,.mutassa meg a dokibácsinak,h.mije van,h.tudjam már biztosra. :lol: De ő nem volt hajladó. :lol: Bezzeg a korházba a csajoknak mindig megmutatja 8) .Nem baj,legközelebb ugyis 19 fele kell mennem 3o hetesen Uh-ra oda,és akkor hátha megint megmutatja a csajoknak :roll: .A doki szerint megvan 35 cm és ő töb :roll: már,mint 1 kg.Le is filmeztem.Imádom,már alig várom,h. a karjaimban foghassam és puszilgathassam... :oops:
Veletek mi a hejzet?



Kép

Kép

Kép



Cs.K.T.
timcike81
Nagykőrös
 
 


BOLDOG MÁRCIUS 8-at Nektek!!!!

Kép

Kép

Kép

Kép



Cs.K.T.
timcike81
Nagykőrös
 
 


Timcike!!
Köszönjük a nőnapi kívánságot, és neked is minden jót és szépet, nem csak nőnapra!
Az biztos hogy a nagy találkozás lesz a legszebb pillanat amit megélhetsz majd, én legalább is így voltam vele. Az a lényeg hogy vigyáz magadra, de gondolom ezt sokat hallod:)

Zea:
Mostanába én is kialvatlanabb vagyok, Boglárka is 3 x is felébred éjszakánkét..de túlélem valahogy:)
Amúgy nem hülye kérdés, én is sokat gondolkodtam azon, hogy tartsam és tudassam a kislányomba hogy habár ő itt született és magyar állampolgár igazából egy székely csaj kislánya, és hogy a legjobb őrizni a hagyományokat..-Azon is töprengük már apárommal, hogy otthon tartsuk a keresztelőt..
Többször szeretném majd haza vinni, a nagyszülőknél hagyni, habár erre még kiváncsi leszek :?
Mindneféle dalokat dudolgatok neki, és románul is énekelek, mert szeretném ha egy kevesett is de tudjon románul, sose lehet tudni..

Amúgy ma újra elkapott a rossz kedv, a kedvetlenség, az enyhe depi. Szörnyen nézek ki, hajam lenőve, szemöldököm a bokám verdesi....stb.Néha nagyon el tudok kenődni, ámmm...de remélem ezen is lassan már túl teszem magam.

Tüsike:
Ó, rám egyszer úgy rám jött a fájás, hogy szinte a kórházba kötöttünk ki, mire oda értünk abba maradt:) és nem mentem be.
Tényleg úgy örülök, hogy szentgyörgyi vagy..igaz én Csíkszeredába születtem..de Szentgyörgyön nőttem fel...
Otthon a Mikesbe végeztem, és utánna a Kereskedelmibe jártam könyvelői szakra, igaz semmit nem tudok már belőle:)
A Sport utcába laktunk, ott volt a szüleimnak egy fodrászata..

Bangham.
Örülünk, hogy benéztél.Szives figyelmedbe ajánlanám a www.sepsiszentgyorgy.ro - és azon belül a chat-et. Nagyon sok otthoni erdélyi és nem csak szentgyörgyi ír oda, és nagyon sok elvándorolt is. Jó társaság nem olyan mint a többi chat...Akár igazi barátokra is találhatsz.

Na sziasztok csajok! La revedere:)

Lencsike
lencsike
 
 


Sziasztok!
Lencsike!
Örülök, hogy Te is így gondolkodsz erről a hagyományőrzésről :lol: nem szabad elfelejteni, honnan jöttünk, hogy tudjuk, hová tartunk :) És nem mellesleg, ha tud egy kicsit románul az utód, könnyebben talál munkát :) az ottaniakkal is kell tartani a kapcsolatot, most nyílik arra az európai piac. Én a Vine, vine primavara-t szoktam énekelni a román dalok közül, mert csak ezt tudom, de írtó jó kis dallama van :lol:
Magyrul meg szegénykém, mindent megkap, mert tanítóképzős voltam, és rengeteget kellett énekeljünk 8)
A szemöldök-helyzet ismerős... Én 2-3 hetente ráébredek, hogy nem látok valamitől, és akkor nekiesek :D A hajam a szülés után volt katasztrófa. Most olyan fodrászom van, aki házhoz jön, és időnként megkopaszt :)

Timcike!
Szuper, hogy minden OK! Legkésőbb akkor, amikor kibújik, úgyis megtudod, mit rejteget a lába között :), fő, hogy egészséges legyen!
Ja, és köszi a virágot :)

Üdv Nektek!
Lilla
zea
 
 


Sziasztok!

Lencsike:
Én is a kereskedelmibe végeztem csak én kereskedő minőség ellenőr szakon. Te melyik évbe végeztél? Én '99 -ben. Utána meg 2 év technikum. Idegenforgalmi ügyintéző szakon.
Jogos a kérdés, hogy hogyan tartsuk meg az otthon iránti érzelmeket és szeretetet. Én arra gondoltam, hogy mindenképp Benedek Elekkel kezdek (amin én is felnöttem) és pár éves korában románul is fogom tanítani, így majd nem érzi magát olyan idegennek ha otthon román szavakat hall. (én is gyakorlok vele) :) Meg természetesen sokat mesélek az otthoni dolgokról, fotók stb. Én úgy érzem hogy ha meg tudok örizni néhány otthoni igazi barátságot és ő is elöbb utóbb felfogja akkor követni fogja azt a példát. :)

Már csak max: 30 nap. Kezdődik a visszaszámlálás. :D
Hála Istennek azóta nem voltak joslófájásaim. Úgy látszik hogy az segített hogy leirtam. :D
Vasárnap leszek 36 hetes. :)


Mindenkinek szép és mosolygós napot kívánok!

Üdv:

Tüsike
tüsike
 
 


Köszönöm szépen a jókivánságokat,nagyon jolesik.Szivesen,máskor is a virágot!Én viszont kivánom nektek!Tüsike nagyon vigyázz magadra és a picire.
Az biztos,h.az egészség fontosabb bárminél. :wink:



Kép

Kép

Kép



Cs.K.T.
timcike81
Nagykőrös
 
 


Sziasztok!
Mostanában megint nem alszunk éjjel :( Nem tudom, mi az oka, de intenzíven szopja az ujját órákon át, néha felsír, mocorog... Mellettem altatom ilyenkor, hogy meg tudjam ölelni, ha megébred, és még szopizni sem akar, csak odabújni hozzám.
A sportkocsi nagyon bevált :) sétához, bevásárláshoz szuper. Még nem tudom, hogy fogunk buszozni vele, de lassan az is kiderül...

Tüsike!
Akkor holnaptól bármi lehetséges, és még aggódni sem kell :D
Benedek Elek jó ötlet :) Nekem azért nem jutott még eszembe, mert nekünk inkább fejből meséltek mamáink. Főleg azt, hogy milyen volt a gyerekkoruk. Imádtam hallgatni. Próbálom rávenni a szüleimet, hogy írogassanak nekünk ilyen történeteket, hogy eltegyem a babanaplójába a Manómnak :)
Ja, és ha segít, hogy leírod az aggodalmad, ne kímélj minket :!: :D

Kellemes hétvégét Mindenkinek!!
Lilla
zea
 
 


Sziasztok!

Elkiabáltam. Tegnap este megint nagyon fájt a pocakom. :( De most már lassan hozzászokom. Babó intenziven mocorog és rugdal, ezért nem aggodom annyira hogy esteleg neki lenne valami baja. A csomagomat még mindig nem készítettem össze. Valahogy nem tudom rávenni magam. Mindig csak aludnáék, vagy legalább feküdni szeretnék. :D Párom, ma reggel ment haza :( és én itt maradtam. :(
De hamar vissza is jön (kedden) csak így nekem honvágyam van meg a párocskám is hiányzik. Még szerencse hogy van egy kis örökmozgó a pocakomba. Olyan jó társaság. :D :D

Zea:
Összességében nem aggodok, csak mivel nics még tapasztalatom ikább a babót féltem.
Nem kaptam meg a leveledet a mosható pelusokról. Privibe is irhatsz ha túl hosszú. :)
Nincs kedvetek valamikor pesten összefutni. Jó lenne találkozni. Most még tudok mocorogni aztán babó születés után már nehezebb lesz. :D :D :D
itt lőrincen a bókai kertben lehet tologatni a babbakocsit és ha valakinek már nagyobb babója van az is szabadon futkározhat mert körbe van kerítve és nincs benzingőz sem.

Üdv:
Mindnekinek

Tüsike
tüsike
 
 


Kép

Tüsike
tüsike
 
 


Szia Tüsike!
Aranyos vagy, de azt hiszem Enibabának (?) akartál írni az előző bejegyzésben. Szólj, hogy figyeljen majd :) Tudod, én nem használom mosható pelust... Ja, ez velem is előfordult már a fórumon :lol: ...
De tudjátok meg egészen "megfertőztetek" ezzel a mosható pelus témával... Azon jár az eszem, hogy ha sor kerül a bili problémára (szerintem nem idén), akkor én is megpróbálom. Nem fogok méregdrágán olyan liberót venni, ami nedves marad, hogy zavarja a gyereket (drágább a bilire szoktató pelenka, mint ami száraz marad :!: )
Úgyhogy remélem alaposan beszámoltok majd a tapasztalataitokról, mert rendesen kiváncsi lettem :D

Üdv Mindenkinek!
Lilla
zea
 
 


Sziasztok

Lilla
Nem baj, az a lényeg, hogy neked sikerüljön túltenni magad mindenen, ami kellemetlen volt. Azért ha addig jutsz, szívesen meghallgatlak.
Én is igyeszem majd belenevelni Farkasba a származását. Egyelőre én is csak énekelgetek-mesélek neki otthoni dolgokat, majd később, ha értelmesebb lesz, más hatása lesz a meséknek is. Az biztos, hogy mindig hallani fog Erdélyről, a hegyekről, az ott élőkről.
Lehetőségem szerint haza is fogom vinni. Nyaranta minden évben otthon töltötten majd' egy hónapot, sátorral jártuk a hegyeket, ez így is marad, amíg lehet. Most két év kimaradt terhesség, majd a Babó miatt, de idén már "nem ússza meg". Igaz, hogy most nem sátorral, hanem menedékházba, de májusban megyünk a Hargitára (még soha nem jártam ott). Kicsit félek, de előbb-utóbb el kell kezdeni, a hegymászás, természetjárás az életemhez tartozik, erre próbálom majd Farkast is nevelgetni. (Na és persze a jövendőbeli kistesót/kat?)
Hát, én valahogy így képzelem.

Tüsike
Én szívesen találkozom veled (és bármelyikőtökkel), a baj az, hogy mi BKV-val közlekedünk, és Lőrinc nekünk a világvége+rengeteg vonaljegy (II kerületben lakunk). Ha esetleg neked egyszerűbb, szívesen látlak erre, vagy megbeszélhetünk valami köztes megoldást is. Ritkán tudok benézni ide, inkább leírom a számomat, ha gondolod, hívj fel, megbeszéljük:0620 415 85 87
Egyébként csak 9 hónapos korban kezdtem el mosható pelust használni, addig én is azt hittem, hogy a pelenka ma is egy főzni-vasalni-hajtogatnivaló rongydarab, nagyot néztem, mikor egy új ismerősöm megmutatta a Monapelt. Úgy használtam, ahogy te is akarod, otthon inkább azt (kivéve éjszaka), ha pedig megyünk, akkor eldodható. Most már háttérbe szorult, mert nem egyébként sem használunk 3-4 pelusnál többet egy nap. A napi három volt az a darabszám, amit engedélyeztem magamnak eldobhatóból.
Várom hívásod!

Lencsike, te merre laksz? Biztos leírtad már, de nem emlékszem. Igaz, nem olyan rég kezdtem el beírogatni, de szívesen összefutnék veletek. Mindig is előnyben részesítettem a személyes beszélgetéseket, telefonálni meg egyenesen utálok, csak ráfanyalodik arra is az ember.
Mennem kell, mert valaki nagyon türelmetlenül rángat már. :)
enibaba
 
 


Sziasztok!

Zea:
Bocsi, csak az első mondatot akartam neked küldeni. :D
De így sikerült. :)

Enibaba:
Upsz. Az tényleg messze van. :)
Majd valamit kitalálok és egyeztetünk. Jó?

Most megyek enni mert a pocaklakóm rángatja a köldökzsinort.
Szép napot mindenkinek.

Üdv:

Tüsike
tüsike
 
 


Megyünk ma haza csajok!Irány Erdély! 8) Már alig várom,h.hazaérjünk.Igaz csak vasárnapig,de jobb,mint semmi.Puszi nektek!Vigyázzatok magatokra!


Kép

Kép

Kép



Cs.K.T.
timcike81
Nagykőrös
 
 


Sziasztok!
Hát, nem alszunk. Napok óta. Fogzás van :( Úgy szenved szegénykém, nem tudom, mit tehetnék :cry: A Dentinox sem segít, így próbálunk játszani sokat, nappal. Éjjel meg ... :cry:

Enikő!
A hazajárás szerintem is fontos. Sajnos, nekem már csak a nagymamám van otthon, de szegény még nem látta az egyetlen dédunokáját. Szeretnénk nyáron hazajutni, hamarabb nem hinném, hogy sikerülne :?

Timcike!
Kicsit irigyellek, hogy hazamehetsz... na jó, nagyon :roll: Én is hazamennék kicsit. Közeli rokonság viszont csak a nagyim, ő meg messze van... nekünk még.

Tüsike!
Ha nem modtam volna még : egyél sokat :D szükség lesz a tartalékokra, mindenféle szempontból. :idea: Tudtad, hogy az anya szervezete már a terhesség alatt is készül a szoptatásra. És ha szoptatsz minden grammot leadsz... Én már csak tudom. Több mint 12 kilót felszedtem, és hol van már... Persze, az alakom sajnos, nem a régi, bőrfeszesség, csinos csípő pá-pá. De megérte :lol:

Most pár napig egyáltalán nem leszünk netközelben, úgyhogy kellmes hosszú hétvégét kívánok mindannyiótoknak!
Lilla
zea
 
 


Sziasztok csajok!Hazajöttünk.Nagyon szuperül éreztük magunkat az én kis otthonomban.Anyukám vett egy csomó ruhácskát a kisfiunknak,megvették a babakocsit,meg a kiságyba a matracot.Rengeteget költött ránk.Ugy meg volt pakolva a kocsi,mintha sátorosok lettünk volna .A babakocsi pont olyan,mint amijet szerettem volna.Ebbe az árba sose kaptam volna itt.57 ezerért esetleg...Nagyol jol érzem magam,holnap megyek UH-ra,meg muszáj kérnem beutalót a kardiológushoz,mert már 2x nagyon szúrt a szivem.Remélem nincs semmi gáz.Puszi nektek!




Kép

Kép

Kép



Cs.K.T.
timcike81
Nagykőrös
 
 


Látom nem rohanjátok meg ezt a fórumot.Teszek föl egy pár fotót nektek,hátha kedvet kaptok az iráshoz :lol: :wink: 8) !

Teszek föl,egy kezdetek ezdete fotót,ahol 21 hetes terhes voltam,és 2,ahol már 3o hetes és 2 napos voltam.Meg egyet a babakocsiról,amit annyira dicsértem,h.odahaza vették a szüleim.


Kép Kép Kép Kép Kép Kép

Kép

Kép



Cs.K.T.
timcike81
Nagykőrös
 
 


Sziasztok!

Tényleg mostanában eléggé nagy a csend. Ez régebben is így volt?
Mosható pelenka bebútatóra megyek április 02-án, ha addig még egyben leszünk. Majd beszámolok.
Csütörtökön voltam CTG- n és azt mondták hogy még kb. 1 hét és babózhatok. :D :D :D

Timcike:
szép nagy pocakod van. :) csak így tovább.

Zea:
Reméllem, már megoldodott a fogzási problémátok. Egy ismerősömtől hallottam, hogy van egy nagyon jó homeopátiás szer ami ilyenkor eléggé hatásos. Szegény pici babód, :( .

Lányok: a lactoherb (tejserkentő) teát szülés után kell elkezdeni vagy elötte?

Szép napot mindenkinek!


Üdv.

Tüsike
tüsike
 
 


Sziasztok!
Marci beteg. Épp vége lett a fog-gondnak.. kibújtak :) most meg belázasodott... :cry: Holnap doki bácsi program. Nagyon lehangolt vagyok... :cry:
Tüsike!
A laktoherbet én szülés után ittam sokáig, de szerintem előtte sem árt. Csomó jó kis gyógynövény van benne...
Timcike!
Aranyos kismama vagy :D
Vigyázzatok magatokra!
Megyek, mert hív Marci ...
Lilla
zea
 
 


Köszönöm szépen a bókokat!í :oops: 8) Csak megmozgattam kicsit a topicot ezekkel a képekkel... :lol:



Kép Kép

Kép

Kép



Cs.K.T.
timcike81
Nagykőrös
 
 


Timcike!
Na igen, ránkfér egy kis lelkesítés. Bár most én sem vagyok túl jó passzban. Nem aludtunk a láz miatt. Halálra aggódom magam :cry: . Doki bácsi délután lesz, már telefonáltam is... Szóval, így vagyunk. Tényleg addig könnyű míg bent vannak, mert legalább nem fáznak meg :wink:
Vigyázz magatokra :D
Üdv, Lilla
zea
 
 


zea- gyógyulást nektek!Mostmár hála jönnek a szép idők,ugyhogy lehet kint sétálni és akkor minden baci meg minden nyálkás baci eliszkol. 8) :lol: Vigyázzatok egymsára!




Kép Kép

Kép

Kép



Cs.K.T.
timcike81
Nagykőrös
 
 


Lilla
Remélem, már jobban vagytok, nagyon rossz lehet ilyen szép időben otthon ücsörögni.
Timcike, ez aztán pocak! Azt hiszem ha még sok pocakot látok, siettetni fogom a második babát. :)

Tüsike, ha már így állsz, nem hinném, hogy szülésed előtt találkozunk... Igaz, én előtte való nap még kiruccantam a barátnőmhöz Rákosborzasztóra..., de nekem még két hetem volt a hivatalos időpontig.
Remélem minden OK lesz, olyan csodálatos dolog.

Lencsike?

Tipp: Én magam kevertem tejserkentő teát, mert utáltam az üzletiek ízét, és nagyon drágák. Gyógynövényboltokban lehet kapni az összes alapanyagot, Abból teszel bele kicsit többet, amelyik jobban ízlik. Általában ráírják a dobozra az összetételt, de könyvekben is vannak keverékek. Ha valakit érdekel, előkeresem.
Egyébként én csak szülés után ittam, de bíztos előtte se árt.

Még mindig rossz otthon a gépünk, de amint "meggyógyul", ígérem, gyakrabban írok
Minden jót nektek
Enikő
enibaba
 
 


Sziasztok!

MA voltunk UH. 3669 gr és kb. 52 cm. :D aranyos kis örökmozgó. A vizsgálat szerint meg 39 hetesek vagyunk.
a tejserkentő teát én is valószínű szülés után fogom inni. Ti bevittétek a korházba vagy korház után kezdtétek el?
Már vannak méhösszehúzodások, de nem rendszeres. :(
Nem tudom már irtam-e de ha hétfőn még egyben leszünk megyek pelenkabemútatóra. :)
Minden hétfőn van csak telefonon vagy e-mailbe be kell jelentkzni. Ha valakit érdekel megkeresem az elérhetőséget vagy hétfőn beszámolok :) .

Enibaba:

a hivatalos időpontig még nekem is kb. 10 napom van.... de babó nem nyílatkozik és ez szerintem tőle függ.

Szép estét mindenkinek és jó babázást!

Üdv:

Tüsike
tüsike
 
 


Ébresztő csajok!


Kép Kép

Kép

Kép



Cs.K.T.
timcike81
Nagykőrös
 
 


Sziasztok!
Elmúlt a láz, hasmenés... erre Marcinak kiütései lettek. Megüt a guta :evil: Ja, és aggódok, hogy vajon allergia-e. Himlős nem lehet, nem nagyon találkozunk senkivel. Szóval, ha nem múlik, hétfőn újra doki bácsi.
A szép időben nem nagyon jutunk kimozdulni. Ezer dolgom van, és most nevelgetem az apróságot, hogy már nem beteg, nyugodtan eljátszhatna magában. De nem nagyon díjjazza az ötletemet, így belémkapaszkodik, és nem enged dolgozni :roll: De legalább már jól van :)

Timcike :)
Tudom, nagyon lassú itt a mozgás. Én is sokszor nézem, aztán meg semmi...

Tüsike!
Érdekel, mit tudsz meg a mosható pelusokról. Engem is felvillanyoztatok :)

Kellemes hétvégét!
Lilla
zea
 
 


Sziasztok csajok!Látom még mindig semmi mozgás.Mi megyünk haza Húsvéolni,ugyhogy egy kis ideig nem fogok ide irni.Nehogy megpróbáljatok hiányolni :lol: .
Kivánok mindenkinek Kellemes Húsvéti Ünnepeket! Vigyázatok magatokra!Pussz



Kép Kép Kép

Kép

Kép



Cs.K.T.
timcike81
Nagykőrös
 
 


Szia Timcike!
Jó, hogy legalább Te életben tartod a topikunkat :wink: Jó Nektek, hogy hazamentek :D . Mi itthon ünnepelünk, nyugisan, hármasban. Igazából mostanság ezt igényeljük. Jelentkezz, ha visszaérsz :lol: !
Kellemes Húsvétot!
Lilla
zea
 
 


Sziasztok Erdelyiek!!!
En is egy Erdelyi anyuka vagyok pontosabban en Nagyvaradon lakom!!!
Es van egy tunderi 7 honapos kislanyom!!!

Kép
Kép
agi25
Nagyvarad
 
 


Sziasztok!

Isten hozott AGI25!

Zea: hétfőn voltam pelenka bemútatón. Semmiről sem maradtál le mert ugyan arrol beszéltek mint ami a neten is fent van. Annyi különbséggel hogy meg lehetett fogni és tapizni a pelusokat. De mivel én tudtam, hogy melyiket akarom megvenni nem volt sok ujdonság részemre.
Mivel még egyben vagyunk így tapasztalatról nem tudok irni de nagyon aranyosan néz ki és nincs olyan nagy csomag a babó lába között. Elvileg a tízstítása nagyon egyszerű.
egyébként a www.babanatura.hu oldalon megtalálod, én a bambino mio-t választottam.
Ha bármilyen kérdésed van, csak bátran.
Tel. számom: 06-20-9122353

Most megyek nőgyogyóhoz.
Szép napot mindenkinek!
Kellemes Húsvéti ünnepeket!!!!!!!

Remélem a nyuszi nekem is elhozza a pocaklakómat!!!! :) :D

Pussz, mindenkinek

Tüsike
tüsike
 
 


Szia Ági!
Üdv köztünk. A férjem is nagyváradi :) de már cegléden élünk. Mesélj magatokról! Lehet, ismeritek egymást :D
Tüsike!
Szurkolunk Nektek! Nekem kettős front hozta a Manót :lol: Hátha Neked a nyuszi hozza :)
A pelusok még nem aktuálisak, majd csak a bilire szoktatásnál váltok. Addig marad ez. Kicsit kényelmes vagyok ilyen szempontból (is) :lol: :lol: :lol: ...

[color=violet]KELLEMES HÚSVÉTOT NEKTEK!!![/color]Lilla
zea
 
 

Vissza: Lakóhely szerint

Jegyzetfüzet:

 

X
EZT MÁR OLVASTAD?