Új privát üzeneted érkezett!

Barbi!
Azért máskor tegyél egy-két emotikont, akkor legalább következtetni tudok. :wink:

Andi
Kép
zsandi
 
 


Na most akkor van sértődés vagy nincs?

KépKép

KépKép
edit74
 
 


Mártikám, persze, most eltűnsz, aztán én leszek a hibás ezért is, ugye?
Az, hogy a lelkembe gázoltál, az smafu?

Barbi
Kép
b_barbie
 
 

 
 

Andi, direkt nem tettem. :lol:

Barbi
Kép
b_barbie
 
 


Ja, jó! Akkor csak kapjunk szívinfaktust (vagy mit). :wink:

Edit!
Akkor nem csak azért vagyunk szarok, mert nem esznek a gyerekeink darabosat, hanem még kényelmesek is vagyunk? :wink: :lol: (Vicc volt!!!)
Mi ettünk már tojássárgáját, a fehérjét mikor lehet?
A tápszert én is 1,5 évesen gondoltam lecserélni, a védőnő is ezt tanácsolta.
És lassan kapnak majd a mi főzelékeinkből is, hiszen lisztet már ehetnek, csak a tejföl lesz új, azt meg nagyon módjával használom majd.

Andi
Kép
zsandi
 
 


Na, megettek ketten 1 zsemlét. Az nem rossz szerintem. Főleg, hogy ez nem is nagyon evés volt, mert a reggeli tápszert megették, a tízórai meg még messze van.
Lassan elhúzok, nem rontom itt a levegőt, még besokalltok tőlem. Ebéd után megyünk bőrgyógyászatra, Flóra apukámnál lesz, Marcival megyek. Aztán apával jövünk majd haza, csak még bevásárolunk a szombati dínom-dánomhoz.

Andi
Kép
zsandi
 
 


Andi, én is mindig az ő kajája után etetem darabossal. Vagyis a mi kajánkból és csak olyat, amit ehet. De úgy eszi, mint aki nem evett 1 hete.

Edit, mi is még HA-s tápit eszünk, de úgyis mennem kell a dokicsajhoz jövő héten (megint megszuratom szegényt) és én is megkérdezem, meddig.

Barbi
Kép
b_barbie
 
 


Na a Barbara felhívott és jól kiöntötte a lelkét, jól feltartott a dolgomba meg ilyenek!!!! :shock:
Nem kell ám komolyan venni!!!!! :lol: :lol: :lol: :lol: :lol: :lol: :lol:
Csak a szar anya címre pályázott, de az úgysem az övé!!!!! :wink:

Zsombinak most már nem Ha-s tápit vettünk, hanem Milumil 2-est, DM-est is vettünk 2-est most reggel keverve adtam nem szólt , hogy vacak!!!De ti milyen cumival etetitek ezt, mert nekünk MAM-os van és mindíg eldugul!!!!És akkor 2-est vagy 3-ast kell már adni, mármint tápit?????

Ja és a Barbarából kiindulva többször nem fogok elnézést kérni csak ha valami oltári bolondságot írok...amit ugyebár nem szoktam!!!! :wink: Felnőtt emberek vagyunk , ha valakinek gondja van, majd szól, mert a Barbi sem hepciáskodott volna, ha én nem adok rá okot!!!! :lol: :lol: :lol: :lol: :lol:

Szonja 2004.02.24.
Zsombor 2006.03.13.
Anissza 2008.01.09.
"Abból tudhatod, hogy a gyermekeid kezdenek felnőni, hogy olyanokat kérdeznek, amikre van válasz."
"Csak a szeretetet lehet vég nélkül osztogatni, úgy hogy közben mégsem fogy el."
bmo
 
 


Pontosan így van, ahogy a Márti írta.
Írt valamit este, és utána rögtön odaírta, hogy nehogy valaki megsértődjön. Ezen kaptam fel a fejem. Mert már úgy unom, hogy bármit leírunk, mindig hozzá kell tenni, hogy nehogy magatokra vegyétek!
Szerintem vagyunk annyira felnőttek, hogy ha bárki leír valamit azt nem a személyünk elleni támadásnak vesszük.
Ha viszont annak szánjuk, azt úgyis észre lehet venni. Szerintem!

Édesem, én tartottalak fel téged? Fel sem akartad venni a telefont, amikor megláttad, hogy én hívlak. Ennyit erről!

Barbi
Kép
b_barbie
 
 


Persze Barbikám, csak addig hívtál míg fel nem vettem a telefont!!!!!Esélyem sem volt, nem felvenni!!!! 8)

Szonja 2004.02.24.
Zsombor 2006.03.13.
Anissza 2008.01.09.
"Abból tudhatod, hogy a gyermekeid kezdenek felnőni, hogy olyanokat kérdeznek, amikre van válasz."
"Csak a szeretetet lehet vég nélkül osztogatni, úgy hogy közben mégsem fogy el."
bmo
 
 


Sziasztok!

Edit,
Nagyon megvisel,hogy ennyire nem tudunk kilábalni a füles dologból.3 hete hagytuk abba a vénás antibiotikumot,erre múlt pénteken belázasodott Hanna.Megnyomtam a fülét és sírt.Hétfőn irány a fülészet,természetesen tele volt gennyel.Altatásban betette a doki a tubust mind a két fülébe.Most legalább ki tud ürülni a váladék.Ma voltunk kontrollon,még mindig gennyet szívott le,ezért ismét elkezdtük az antibiotikumot.Most Zinnatot kap,ez még nem volt.Láza szerencsére nincs és a kedve is jó.
Remélem a tubussal tényleg véget vetünk már ennek a nyavajának.Azt mondta a doki valószínűleg a fülkürtje szűk,ezért nem tudja elvezetni a váladékot és a dobhártyánál felgyülemlik.Pedig én is szívom az orrát egyből,amint egy kicsit is náthás lesz,de hiába.Még szteroidot is nyomtak a fülébe,akkor pedig biztosan masszív gyulladásról lehet szó,mert a szteroiddal nem dobálóznak.Tényleg csak akkor adják,ha nagyon muszály.
Szóval nagyon ki vagyok bukva emiatt.Tényleg csak reménykedni tudok,hogy ennél komolyabb nem lesz.Mert bármi történhet,ilyen sok középfül gyulladás után.Hallásvesztést,agyhártya gyulladás,stb.

Szívem szerint szólnék a dokinéniknek,hogy az ÁNTSZ oltsa le a bölcsit.Mert a tök egészséges gyerekem két nap múlva náthás lett,és állítólag nem volt beteg gyerek a csoportban.Nem hiszem,hogy csak a Hanna immunrendszere a hibás,mert most sem egy beteg gyerek kinézetét adja.Meg ha az immunrendszere lenne ennyire gyenge akkor más betegségek is lennének szerintem.
Na mindegy de ez is bosszant!

Még nem olvastalak vissza titeket teljesen,de látom megint volt min vitatkozni?? :wink:

Mártikám,
örülök,hogy kiderült mitől vannak Zsombin a pöttyök!Még jó,hogy nem kented tovább az Elocommal. :shock: Erre tényleg nem jó!

Én adok a Hannának a mi kajánkból,mindegyik gyereket hamar hozzászoktattam a felnőtt ételekhez.Szerencsére egyiknél sem volt gond ezzel.Természetesen ha olyan kaját főzök amit még nem tud megenni,akkor külön csinálok neki vmilyen főzit.Nyilván a fűszeres kajákat még nem adom,meg tejet és tojást sem kapott még.
Nálunk is kell mindig valamit adnom a kezébe,mert csak úgy hajlandó enni,ha közben ő is eszik magától.Tegnap spenótot evett,ahogy mi esszük,nem lett baja tőle.

Cipő,
nálunk mindenki leveszi az előszobában a cipőjét.Ebből sosem volt problémám senkivel.
Cigi,
én sajnos cigizem,de csak a teraszon,ha nagyon hideg van akkor a teraszajtóban.Más nem cigizik a családban.Ha olyan vendég jön aki igen az is kimegy a teraszra velem együtt.

Na elovasom mi volt a vita tárgya! :roll:

Pusz

Timi
Kép

Kép
Kép
Kép
ÁKI:1995.07.26.
timiban
 
 


Szeretlek benneteket, ne komolyodjatok meg sose. (Én is erre gyúrok!) :D

Márti!
Mi most, mivel úgyis másik tápszerre tértünk, így egyúttal már 3-asat vettem. Végülis 8-9 hónapos kortól írja, már éppen itt volt az ideje. Úgyhogy mi babatejezünk, amíg át nem térünk majd fokozatosan a tejre.

Visszatérve az esti hsz-re. Én elolvastam, talán reagáltam is, és nem értettem semmit félre. Mégegyszer elolvastam akkor, amikor megszületett a magyarázkodó hsz, de akkor sem éreztem bántónak. Szóval, valóban nem kellett volna megfutni azt a kört.
Egyébként szólok, hogy ha majd megbántódom valamin, akkor nem hiszem, hogy anyázni fogok, hanem nem írok. Az életben is így reagálom le ezeket a helyzeteket. (Sajnos.) Úgyhogy, addig örüljetek, amíg láttok. :lol: Most jól megfenyegettem mindenkit. :lol:

Andi
Kép
zsandi
 
 


Andikám, kérhetném, hogy ne írj mini betükkel? Kifolyik a szemem, mire elolvasom.
És most meg ne sértőd!!! :wink: :lol:

Barbi
Kép
b_barbie
 
 


Tudtam én , hogy minden az én hibám!!!!!! :shock: :roll: :oops:
Én most tényleg megijedtem :shock: :shock: , akkor oda fogok figyelni rád, nehogy eltűnjél!!!!! :wink: :lol:

Na és a lényege a kérdésemnek drágáim!!!!!!MILYEN CUMIVAL ESZITEK, a gyerekek :lol: ?????NEM DUGUL EL?????Vagy csak én nem tudok tápit csinálni :shock: Arra emlékszem , hogy Szoni a 3-ast főzelékes cumival ette, mert az annyira sűrű volt, de az még a NUK volt.De most aventes üvegből eszik a drága.

Szonja 2004.02.24.
Zsombor 2006.03.13.
Anissza 2008.01.09.
"Abból tudhatod, hogy a gyermekeid kezdenek felnőni, hogy olyanokat kérdeznek, amikre van válasz."
"Csak a szeretetet lehet vég nélkül osztogatni, úgy hogy közben mégsem fogy el."
bmo
 
 


Barbara!!!!Akkor te miért exkuzálod(vagy hogy kell írni :oops: ) magad!!!!! :mrgreen:
Én már nem igazodom ki rajtad!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!! :shock: :roll:

Valaki benéz ide szerintem lassan röhögőgörcsöt kap, hogy semmi értelmes dologról nem folyik a szó............................... :mrgreen:

Szonja 2004.02.24.
Zsombor 2006.03.13.
Anissza 2008.01.09.
"Abból tudhatod, hogy a gyermekeid kezdenek felnőni, hogy olyanokat kérdeznek, amikre van válasz."
"Csak a szeretetet lehet vég nélkül osztogatni, úgy hogy közben mégsem fogy el."
bmo
 
 


"Most jól megfenyegettem mindenkit" ezt írta a Zsandi!!! 8)
Így már látod??????????????????
Segítek csak szólj!!!!! :P

Szonja 2004.02.24.
Zsombor 2006.03.13.
Anissza 2008.01.09.
"Abból tudhatod, hogy a gyermekeid kezdenek felnőni, hogy olyanokat kérdeznek, amikre van válasz."
"Csak a szeretetet lehet vég nélkül osztogatni, úgy hogy közben mégsem fogy el."
bmo
 
 


Na szép! Mire jövök ide! :wink: :wink: :wink: Jó, hogy fény derült a dolgokra! :D :D :D

Köszönjük Krisztával együtt a köszöntéseket! :) Jaj, mindjárt az én manóm is egyéves! 8) 8) 8)
Én meg külön köszönöm a KUKACUNK iránti érdeklődést! :wink: :wink: :wink: :lol: :lol: :lol: :lol: :lol: :P :P :P :P Tudtam eddig is, hoyg érdekes egy kukac, de hogy ennyire! :wink: :wink: :wink:

A kajálást illetően nekem szerencsére semmi gondom nem volt/nincs Krisztával, voltak étvágytalan napjai, időszakai, de ezenkívül semmi baj: elfogadta a kanalat, amikor adtam neki, a csak tört kajákat, a darabosakat is eszei, és ami a legjobb, hogy az égvilágon MINDENT megeszik. (Ha még az almás-paradicsomos szemesbab is nyerő nála, akkor nem tudom, mi lehet nem finom. :wink: :roll: :roll: :roll: ) A második gyereknél viszont ki tudja, hoyg hogy fog működni mindez? Én most elégedett vagyok, hátha a következő babával sem lesznek gondjaink?!
Ja, és ha olyasmit eszünk, akkor már kriszta is kap a mi ételünkből. Általában a levesekből még csak, de tegnapelőtt adtam a paradicsomos spagettimből is. Csak nagyon kevesyet, de ízlett neki.

Timi, nagyon sok gyógypuszit küldök Hannának. Mást most már mondani sem tudok. A legújabb vonalzója is nagyon -nagyon jó. :)

Most megyek, mert Krisztát ealtattam, és dolgoznom is kell valamit! :roll:

Edith, Kriszta és Boróka
Kép
Kép
sedith
 
 


Tiszta zizik vagytok! Nekem is eszembe jutott, hogy milyen jó lehet bennünket kívülállóként olvasni. Csupa értelmes, okos, hasznos infó.

Márti:
A LÉNYEG: Mi aventes cumival eszünk, 3 lyukú. De asszem variábilis, vagyis mindegyik oldalán más-más csíkszám van. Szóval érted? Nekünk nem tömődik el a 3-asssal. A teát meg 2-essel.

Andi
Kép
zsandi
 
 


Na vége a jó kedvemnek!!!!Szoni elaludt most délelőtt kicsit gyanús is volt, és 37. 6-tal ébredt fel!!!!! :cry:
Akkor így valószínű hogy elmarad a szülinap is, de az nem is érdekel...remélem nem lesz nagyon beteg!!!!! :roll: :cry:

Szonja 2004.02.24.
Zsombor 2006.03.13.
Anissza 2008.01.09.
"Abból tudhatod, hogy a gyermekeid kezdenek felnőni, hogy olyanokat kérdeznek, amikre van válasz."
"Csak a szeretetet lehet vég nélkül osztogatni, úgy hogy közben mégsem fogy el."
bmo
 
 


Húha, remélem nem lesz komoly. Sok-sok megelőző puszi Szonónak!

Andi
Kép
zsandi
 
 


Márti, elolvastam a pici betüs részt, de kifolyt a szemem.
És miért védekezek? Már én sem tudom. :wink: :lol:

Timi, borzasztóan sajnálom a kálváriátokat Hannával. Bízom benne, hogy a tubus megoldja. Ha emlékszel, a kollégámék kislányának is ezt tettek be, és neki is mintha elvágták. Pedig előtte volt, hogy hetente többször szúrták a kis fülét.

Barbi
Kép
b_barbie
 
 


Ó, Márti, millió puszi Szonónak. Remélem semmi komoly, de tényleg ettől féltél, hogy tegnap a rendelőben benyelt valamit.

Barbi
Kép
b_barbie
 
 


Ismét itt vagyok!

Elovastam!Számomra nem volt semmi sértő a dologban.Mondjuk én már nem igazán veszek semmit magamra,ennyi gyerekkel a hátam mögött.De azért még tökéletes anyává nem váltam!!!!!!!Ne,hogy félreértsetek!
Akkor visszatérve a témára egy kicsit.Nálam sokáig turmixolva ették a főkajákat a gyerekek.(anyám mindig szóvá is tette)De úgy éreztem,hogy ha csak szétnyomkodom nem esznek annyit és éhesek maradnak.Azalatt meg,hogy Hanna majdnem mindig azt eszi,mint mi,azt értem,hogy ha olyan a kaja akkor turmixolva eszi azt.(na ezt jól elmagyaráztam,alíg érthetetlen :shock: )A darabos dolgok nálunk is a kenyér,gyümölcs,süti.De a főzelékeket nem eszi meg összenyomva.Mondjuk egyik gyerekem se ette meg,kb 1.5 éves korukig.Aztán szépen elfogadták összenyomkodva,majd rendesen is.
Szerintem ebből senki ne csináljon problémát,egyik gyerek se fog turmixolt főzelékkel oviba menni! :wink:
Hanna és az Ákos az almát csak krumplival ették meg főziként,máshogy nem.Amikor már a kezükbe adtam,akkor megették.Tegnap a spenót után(ami a krumplival turmixolva volt)szépen megevett egy kakaós csigát egyedül.

Engem most jobban zavar Zsoltika.Mintha megállt volna a beszédfejődése,és erre az ovónő is felfigyelt.Lehet,hogy el kéne vinnem másik szakemberhez is.A másik dolg,hogy még éjszaka mindig bepisil.Ez ügyben már beszéltem szakorvossal,de most is hasonló választ kaptam,mint a beszédnél,nem baj,ez még nem kóros.Ha 5 éves kora után is így marad,ráérünk akkor foglalkozni vele.Mondjuk napközben nincs gond,a délutáni alvásnál sosem pisil be.Azt is észrevettem,hogy független mennyit iszik este.Ha keveset és közvetlenül elalvás előtt kimegy még pisilni,akkor is bepisil.
Szóval hiába vagyok 4 gyermekes anyuka,minden gyerek más.Sose lehetünk elég okosak,és nem leszünk tökéletes anyák!!!!!!
De azért közülünk senki sem rossz anya!!!!!!!!!!!!!!!
A gyerekeiteknek ti vagytok a legfontosabbak!!!!!!!!!!!

KRISZTÁNAK ÉS SZANDINAK BOLDOG HÓFORDULÓT KÍVÁNOK!!!!!!!!!!!!!!!!!!

Zsandi,
nálatok is hogy elment az idő!Mennyit változtak a gyerkőcök!Akkor holnap lesz nagy buli? :lol: :wink:

Pusz

Kép

Kép
Kép
Kép
ÁKI:1995.07.26.
timiban
 
 


Márti,
reméljük semmi komoly!Mennek a gyógymanók és a gyógypuszik!!!!
Cumi,
én NUKot használtam a többieknél,2-est és nem volt vele gond.Most is hasonlót használok a Hannánál, Babylove-st(ez olcsóbb)ebből is 2-est és tejes lyukméretet.Szerintem a főzelékes lyukú a tápszernek nagy és csak ömlene kifelé a cucc!Legalább is ennél a fajtánál.
Nem tudom az Aventnál mit jelentenek a számozások!A mienkénél a cumi nagyságát jelőli,és mindegyikre rá van írva,hogy milyen a lyuk nagysága!

Puszi
timiban
 
 


Sziasztok!

Krisztának nagyon boldog hófordulót - már nagyon keveset kell aludni az első szülinaphoz! Na jó, a legkevesebbet Marcinak és Flórának kell addig aludnia :)

Timi, most olvastam a Kismamában egy cikket az éjszakánként bepisilő nagyobb gyerekekről. Ott is az volt (de majd pontosan megnézem), hogy kb 5 éves korig ez nem gond, mert van valami hormon, ami a pisitermelésre hatással van. Normális esetben a hormonszint éjjel lecsökken, ezért kevesebb pisi termelődik, mint nappal (ezt most jó dillettánsan írom, de vmi ilyesmi a lényeg). Addig, hogy ez beálljon a gyerköcnél, tényleg eltelhet jó néhány év. Egyébként ha 5 éves korban is ez a gond, akkor a doki ad gyógyszert (kúraszerűen), ami csökkenti ezt a hormont, és a gyerköc aztán nem pisil be... A gyógyszer elhagyható lesz a kúra után. Ha érdekel komolyabban, megnézem pontosan a cikket.

Egyik ismerősünk hasonló korú kisfia is nehezebben kommunikál a kortársaihoz képest, és ő jár valami fejlesztő foglalkozásra (mozgás). Miközben nagy gond elvileg nincs (intelligens, érzelmileg érett, de a beszéd és bizonyos finommozgások gondot okoznak).

Kajcsitémát jól megtárgyaltátok! :D Nekem is óriási szerencsém van Samuval, Krisztához és Virághoz hasonlóan mindenevő, és a darabos kajcsikkal sincs gondja. A bölcsi nála sokat számított, mióta oda jár a nagyobb húsdarabokat is simán betolja, megrágja (gondolom, ezt látta a többiektől és utánoz).

Most ennyi voltam, megyek dolgozni!

Lilypie Kids Birthday tickers
Lilypie Kids Birthday tickers
Lilypie Kids Birthday tickers
erpé
 
 


Köszi Évi!Tudom,hogy a hormonnak köze van hozzá,csak rossz,hogy ez is Zsoltival van.Miért nem adhatják már most azt a gyógyszert???Hisz elmúlt 4 éves!A gyógyszer nevét is tudom,sőt van egy ismerősöm akik kapták és a kúra után megszünt a bepisilés!
De azért megnéznéd nekem a cikket pontosan miről volt szó?
Zsolti is jár foglalkozásokra hetente 1x,de lehet,hogy kevés,mert igazából a nő logopédus,és szerintem fejlesztő pedagógusra is szükségünk lenne.Ezt mondtam amikor elkezdtünk járni,de nem foglakoztak velem ez ügyben. :evil: Most az egyik ismerősöm mondta,hogy hol foglalkoznak még ilyennel a nev.tanácsadón kivül,majd elmegyek oda és érdeklődöm ott is.Remélem nagyobb sikerrel járok,mint itt!
timiban
 
 


Timi, most épp nem vagyok otthon (munkanap), de ha hazaértem, fellapozom újra a cikket, és megnézem, ott pontosan mit is írtak erről.

Tápszer: Edit, én is azt tervezem, hogy most még egyszer veszek egy HA-t és majd ha az elfogy, akkor jöhet már a "rendes" tápi. Néha evett azt is, szerencsére elfogadta (BEBA).
Márti, a lyukas cumikhoz nincs igazán ötletem. Mi most cseréltük le a Tefal cumisüvegeken a cumirészt, mert Samu szétrágta és ömlött belőlük a cucc. Most egy 3lyukú dolgon keresztül cumizik.
Egyébként Samu drasztikusan csökkentette a tápszerbevitelét, kizárólag a hajnali éhes ébredésnél kap azt, és néha reggelire a kenyér mellé. Szóval fogalmam sincs meddig kapja még a tápit, de tejet egy ideig még nem akarok neki adni (szegény, az ekcémát nem akarom kockáztatni, bár mostanában nincs ilyen panasza)

Lilypie Kids Birthday tickers
Lilypie Kids Birthday tickers
Lilypie Kids Birthday tickers
erpé
 
 


Nagynehezen,de ideértem.Voltunk a védőnéninél megmérték a fiamat mindenhol.9600g.és 77 cm.Védőnő közölte hogy nem 3x-ozta meg a Gergő a súlyát,erre megkérdeztem tőle,hogy mit kéne csinálnom vele.Eszik,iszik amennyi kell neki,tömni nem lehet egy gyereket.
Megjártuk a piacot és az Önkormányzatot is,föztem,rendet raktam,ugyhogy most még van 1 órám a pihenésre,azt mehetek a lányért a suliba,és akkor kezdődik a dupla műszak.
Nem tudom másnál ez hogy van,de nálunk ha megjön a csaj a suliból akkor kezdődik az állandó sikítozás,ordítás,nyüglődés egészen fekvésig.
Alig tudom visszaolvasni ezt a rengeteg hsz-t.

Barbi-a kérdésedre-a lányom imádja a rágót azzal nincs baja,ő inkább olyan tipus mint az Edit Barnusa.Amit még nem probált,vagy csak nem tetszik a szine -az nem kell,fúj,rossz stb.Meg sem kóstolja.És igen,nagyon rossz evő,de ami a fogára való azt megeszi :lol:

Edith-nagyon ügyes vagy a fogyókurával.Már én is nézegettem a Mindmegette oldalon,de ugy érzem ezt nem nekem találták ki.Az még egy dolog ,hogy délig csak gyümi,de az ebéd és a vacsora közti éhségemet nem lehet semmivel sem csillapítani,és nekem ez a hosszú idő.Ha délben megebédelek már fél 5 körül éhes vagyok,ha akkor vacsorázok,akkor hol van még a 11 óra - éjfél mikor is megyek aludni.De örülök,hogy legalább neked beválik.

Márti-hogy van a kislányod?Remélem semmi komoly.
Azért előre egy kis gyógypuszi,hátha megovja a komolyabb bajtól.

Edit-én hasonlóan másfél éves koráig tervezem a tápit.Már 2x evett olyan kaját ,amiben a tej fel van forralva,és nem lett semmi baja tőle.Tojást is evett már igaz nem nagy mennyiségben,pl.fasírtban ,töltött paprika,káposzta-a gombócokba egész tojást kell tenni,tehát mondjuk ami 1 gombócba belekerülhet.

Viszont lányok ami nagyon fontos a védőnő ma felvilágosított hogy kezdjek el adni a gyereknek tojást-fehérjét ,sárgáját- mert a 15 hónapos oltóanyag tojást tartalmaz,vagy valami tojás származékban telepítik ki az oltóanyagot.Tehát a lényeg,/mert ugy érzem nem tudom pontosan megfogalmazni/ hogy mire megkapja a gyerek a 15 hós oltást addig ki kell hogy derüljön hogy allergiás -e a tojásra!!!!!!!!!!!!!!Mert ha igen,akkor másfajta oltóanyagot kell hogy kapjon.

Tápi - Gergő eddig Beba 2 evett,most legutoljára csak 3-as volt a DM-ben,hát ez annyira nem izlik neki,szerintem azért mert sokkal sűrűbb.Ha viszont 1 kanállal kevesebbet teszek bele akkor is sokka l kevesebbet eszik belőle.
Mi Avent cumit használunk,azt amit az Andiék ,amiken ezek a csíkok vannak,/ varibiális azt hiszem igy irját /de mi az 1 csiknál használjuk,teához viszont a 3-ast .

Timi-újra jobbulást kivánok Hannának,reménykedek hogy utoljára!!
Sok-sok gyógypuszit küldök neki!!
Én a te helyedben megemlíteném a dokinak a bölcsi megnézését.Ez ugyis kutya kötelessége lenne hogy rendszeresen kijárjon ellenörzésre.Nálunk legalábbis mig a lányom oviba járt ,havi szinten járt ott a gyerekorvos,vagy a védőnő.

Zárószóként annyit,hogy szerintem azért nyitotta meg Márti ezt a topicot,hogy egymásnak tanácsot,segítséget nyujtsunk,a kérdésekre válaszoljunk,vagy megvitassuk,leirjuk hogy mi hogy csináljuk.És igaza van Andinak,nem szabadna megsértődni egy-egy tanácson vagy javaslaton,inkább le kéne irni,hogy nekem ez nem tetszik,vagy én másképp csinálnám.
Na most már Márti szavaival élve eldugulok,inkább elmegyek a csajomért az iskolába.
bibolya
 
 


Ibolya:nem sértődött meg a Barbi!!!!!! :lol: Csak kóstolgat engem, mert velem megteheti!!!!Tényleg ne vedd komolyan , csak én már ismerem gondolom TE meg nem annyira!!!!!!

Szoni nagyon nyűgi, egész nap feküdt, de NEM lázas csak hőemelkedése van meg néha az sem!!!!!Szóval szerintem küzd a kis szervezete!!!Még gyógyszert nem adtam neki, csak c vitamint!!!!
Köszi a gyógypuszikat, remélem hatnak!!!! :roll: :lol:
Bár az unokatesója is úgy beteg hogy napközben nem lázas...majd látjuk, ha nem javul vagy így marad a dolog akkor holnap doki.

Szonja 2004.02.24.
Zsombor 2006.03.13.
Anissza 2008.01.09.
"Abból tudhatod, hogy a gyermekeid kezdenek felnőni, hogy olyanokat kérdeznek, amikre van válasz."
"Csak a szeretetet lehet vég nélkül osztogatni, úgy hogy közben mégsem fogy el."
bmo
 
 


Sziasztok, lányok!

Megvannak az eredményeink, és örülhetek (részben). :)
A torokkenet nem mutatott ki semmi létező patogén baktériumflórát (bocs', ez így lehet nem helyes, de románból lefordítva így jön ki), azaz negatív, a kakivizsgálat szintén negatív, a hemoglobinszint nagyon jó, közel sem áll a csajom a vérszegénységhez. (Mondjuk, nem is úgy néz ki). Viszont elég magas a fehérvérsejtek száma, ami meghaladja a 12ezret, és valami gyulladásra utal a szervezetben. A dokinő szerint azonban lehet az elmúlt torokgyulladás utórezgése is, tehát mivel a többi eredmény mind jó, és semmi más tünet nem létezik, maradjunk annyiban, hogy nincs semmi gond, de résen leszünk. bármilyen gyanús jelre, jelentkeznünk kell.

Jaj, bocs', nemsokára folytatom, de most nézem, hoyg fél 6 múlt és 6-kor zár a gyógyszertár. Jövök mindjárt! :)

Edith, Kriszta és Boróka
Kép
Kép
sedith
 
 


Ti tiszta lököttek vagytok!!!!
Az ember a sok napi sikamikától leül ide, hogy olvasson valami "értelmeset" erre hangosan elkezd röhögni. Ami csak azért gáz, mert végre alszik a kis csapatom... :lol: :lol: :lol:

Krisztának és Szandinak boldog hófordulót! Ákosnak utólag is boldog névnapot!

Márti, Szoninak sok-sok gyógymanót, remélem ő győz és nem a betegsémanók! Szeme piros még? Üzenem neki, hogy gyógyuljon meg és küldöm a gyógypuszikat.

Timi, nagyon sajnálom Hannát a füle miatt. Nekem is szűk volt(gondolom még most is az) a hallójáratom vagy mim és kicsinek tuti ezért szenvedtem sokat. Mondjuk én közel sem ennyit mint Hanna! Remélem a tubus segít. Puszilgasd meg a drágát helyettem is.

Zsuzsi, gyertek hozzánk ha elkezdődik a laksáfelújítás. Addigra (reményeim szerint) már mindenhol rend lesz és tisztaság. Aztán ha végeztetetek és a Ferkó kitakarította alksát akkor hazaköltöztök. Én így tervezem a kövi lakásfelújítást, mert most besokalltam... :lol:

Andi, milyen pöttömök voltak a Manók! Tök izgi... ELSŐ szülinap! :lol:

Edit, harapás. Nem tudom emlékszel-e pár hónapja(jó pár) panaszkodtam, hogy a Dorina harpdálja a Livit. De durván, többször találtam a Livin belilult fognyomokat. Én olyankor A Dorkának bizony a szájára "ütöttem" (persze finoman, inkább csak olyan "odatettem a kezem" szóval nem ÜTÖTTEM, de érted) és mondtam, hogy nem szabad harapni, mert ez fáj. Azért így reagáltam, mert a Livi visított és azt akartam, hogy minél hamarabb megértse, hogy nem szabad a másikat bántani(mármint a Dorka). Sokat sírtam emiatt, mert nem tudtam hogyan lereagálni, nem akartam a Dorinát sem bántani, de azt sem akartam, hogy a Livi szenvedjen. Szóval én ettől teljesen kiborultam anno. De aztán szerencsére ez pár hét alatt elmúlt ezzel a módszerrel. Viszont a hajhúzásnál ha nem értik meg, hogy fáj, visszahúzom nekik. Merthogy volt egy hajhúzós korszakuk is. De ez is kimerül annyiban, hogy fáj nem szabad hajat húzni. A "leteszed a földre" módszer, szerintem tökéletes.

Évi vettél valamit a Fakopáncsban?

Edith, remélem amit most írok nem szakítok fel sebeket. Ha igen előre mondom, hogy ne haragudj. Most jutottam oda, hogy olvastam a banános dolgot. Hát velem is ez történt. A különbség annyi, hogy a Dorina az ölemben ült és egy kb. fél gyermek falatnyi banántól akart megfulladni. Leherapta és nem tudom.. gondolom félrenyelte. Én meg úgy bepánikoltam... asszem kiabáltam valamit, aztán ösztönből hátbavágtam a gyereket. A banán kijött. Ő elkezdett sírni én meg vele bőgtem. Napokig depis voltam tőle, hogy a karjaimban majdnem megfulladt a gyerek. Mikor kicsi volt és mohó sokszor bukott orrán-száján. Az első ilyennél akkor is bepánikoltam és kellet kb egy másodperc mire cselekedni tudtam. Aztán a többediéknél már a szemem sem rebbent, mindig csak utólag borultam ki. Szerintem nekem minden első eset pánikoló. Legalábbis az ilyen jellegűek. A mostani babatalin Árpi haraptatni akarta a Dorkát banánnal, hát a gyomrom babaökölnyire zsugorodott, az tuti. Bocsi, ha felhoztam a rossz érzést, csak meg akartam veled osztani, hogy mással is megtörtént (persze ennek is vannak fokozatai, de ijedség szempontjából mindegy).

Ibolya, én örülök, hogy megosztottad velünk a történetet. Még a költözés előtt pont alvásidőbe esett egy sorozat. Egy pszihológus gyerekproblémákat segít megoldani. És rengeteg olyan evészavaros gyerek volt benne, akiket nem tanítottak meg rágni. Mondjuk azok a gyerekekek már 3-4 vagy még több évesek voltak. Volt olyan 3-4 éves forma gyerek aki egy nap CSAK joghurot evett, hiába tettek elé a szülei a kaját. Mert a joghurt sima csak nyelni kell. De (és ez mindannyiunknak szól) a mi "kicsikéink" teljesen rendesen fejlődnek és nagy ívben tojnak a NAGY KÖNYV-re. Talán ezt a védőnéniknek is tudniuk kéne. És azért jó, hogy leírtad a történeteteket, mert tudunk belőle tanulni. Vagy feleslegesen beparázni. :lol: Én pl. a múltkori banános fuldoklás óta nem szívesen adok "harapós" banánt. Inkább villázom.

Barbi, azért megnéztem volna a kutyatépő Ádámot. Szegény kutyus azért neki sem lehet könnyű. Kis féltékeny nagytesó.

Nálunk a lakás nagy része tiszta, részben minden a helyén van. Még polcoknak, meg képeknek kell lukat fúrni és akkor már tök jó lesz. a csajok most már birtokba vehették a lakás egészét kivéve a raktárnak kikiáltott, leendő hálószobánkat. Ma van az első nap, hogy pár órája 3-asban vagyunk és várjuk haza apát és olyan jó érzés. Ma nem is csináltam semmi komolyabbat, itt volt keresztanyukám, anyuval és ennyi. És mivel már nem nagyon tudok mit kipakolni (polc hiányában), nincs dolgom. Kivéve a szokásost: főzés, mosás, gyereknevelés, és azért mindig találok sikálnivalót is... :lol: De megérte!!! :lol: :lol:

KépKép
kgiulia
 
 


Edith, ez jó hír!!! Örülök!

KépKép
kgiulia
 
 


Sziasztok!
Timi, megnéztem (és persze összekevertem a dolgot):
azért lehet éjjel bepisilni, mert nincs elégendő az adott hormonból éjjel a gyerkőknél (én azt írtam, h túl sok van). A Kismama is 5 éves kort ír határnak, akkor vizsgálják ki ezt a panaszt(vizeletvizsgálat és UH) és adnak esetleg gyógyszert, ami ennek a hormonnak a pótlása. Ez egy orrspray, amit egy negyedévig kell használni, ennyi idő alatt a szervezet megtanulja a rendet és magától is megfelelő mennyiségű hormont termel.
Lépek, Samu itt ugrál rajtam!

Lilypie Kids Birthday tickers
Lilypie Kids Birthday tickers
Lilypie Kids Birthday tickers
erpé
 
 


Ami nem a legjobb az az, hoyg így nem derült fény a foltok eredetére, okozójára. Most próbálkozunk egy felületi kezeléssel (ezt a krémet mentem megvenni) és remélem, hoyg lesz látszatja.
:roll: :roll: :roll:

Márti, drukkolok, hoyg Szonónál nehogy kialakuljon valami betegség! :)

Ibolya, nem értem, miért kellene éhezned ebédtől vacsoráig? Hát ebédkor jóllaksz. Végülis itt nincs pontos időpont meghatározva, hoyg mikor egyél, és őszintén, volt olyan alkalom, hoyg este 9-kor vacsiztam, mert csak akkor érkeztünk haza. A szénhidrátnap nekem azért éhezős, mert a tésztaféléktől én mindig nagyon jóllakom, de nagyon hamar meg is éhezek. Estére viszont ha sütsz egy csokikrémes palacsintát, szerintem be lehet pótolni az éhezést! :wink: :oops: Mert nincs megtiltva még ez sem. :) a gyümölcsnap esetleg húzósabb, de egy kis sós paradicsomlével, és fokhagymás avokádóval én mindig ki tudom húzni a napot (persze, a többi gyümölcsön kívül.)
Na, én nem akarlak rádumálni, nem azért írtam, csak én nem látom, hoyg ez a diéta olyan szörnyű lenne, főleg, mert mindig azt eheted amit szeretsz (legfennebb nem akkor amikor éppen kívánod), nincs megadott kötelező menü, és a korlátlan mennyiségű nyers saláta vagy savanyúság nagyon segít a jóllakásban.
Nem tudom, nekem már csak ebben a diétában van némi bizodalmam, mert észzerűen van összeállítva, és nem ígér csodafogyást 5 nap alatt. Mert a rövid távú diéták kb. ilyenek, de utána sokkal többet visszahízol, mint amennyit leadtál, úgy kiéhezel. :roll: :roll: :roll:
Mindenesetre, ha nem érzed, hoyg szívesen tennéd, ne vágj bele, mert ha kín, akkor semmi jót nem várhatsz tőle. De azért megpróbálhatod! :wink:

Edith, Kriszta és Boróka
Kép
Kép
sedith
 
 


Julcsi, azalatt írtál, míg én a második felvonást pötyögtettem. :)

Örülök, hoyg már rendben vagytok, azt hiszem nagyon vártátok, hogy végre, nyugisan végignyújtózhassatok a tiszta és új lakásban.
Nem haragszom, hoyg ismét felhoztad a banán-témát, bár ismét beleborzongtam. Örülök annak, hoyg helyén volt az eszem (és neked is :D ) és tudtam cselekedni. Nálunk sajnos még volt egy ilyen alkalom, amikor Kriszta vagy 3-4 hónapos volt, de akkor a fürdővízből nyelt, pedig hárman voltunk mellette, és egyikünk sem látta, hoyg mikor történt. Akkor István lógatta fejjel lefelé a lábainál fogva, én meg ütögettem a hátát, és szerencsére helyrejött. de akkor is nagyon bepánikoltam. Mindenem reszketett. És bár tudom, hogy bizonyos esetek elkerülhetetlenek, azért kiráz a hideg, amikor valami rosszra gondolok, és főleg, amikor meg is történik, és pont velünk.
Adja isten, hoyg ilyen esetekben senkinek se legyen része. :(

Edith, Kriszta és Boróka
Kép
Kép
sedith
 
 


Sziasztok!

Na most megcáfolom saját magam írását a darabos főzelékről!Annyit írtunk erről,hogy most adtam a Hannának zöldbabfőzit-ala felnőttes elkészítéssel-villával összenyomkodva,és MEGETTE!!!!!!!Nem kellett turmixolni!
Na akkor ezentúl így lesz.ha netán nem menne,akkor még mindig jöhet a turmixolás!!! :wink:

Ibolya,
itt is mindennap jön a gyerekorvos,de ő nem a mi saját dokink.(a mienk másik bölcsibe jár)de majd megemlítem neki.
Az oltással kapcsolatban tényleg tojásalapon tenyésztik az MMR oltást.Tehát addigra már többször kell adni a gyereknek tojásfehérjét.Ezt pont én mondom,aki még egyszer sem adott a Hannának,pedig 20-án lesz 15 hónapos,de eddig volt más gondom is,mint hogy erre figyeljek! :? De majd addig többször adok neki.
A Rebeka tejallargiás volt-mondjuk mindegyik gyerekem,de a többiek egy éves korukra kinőtték-neki nem adta be az orvos.A kórházba kellett bemennünk,és ott kapta meg.Először nagyon felhígitották beadtak belőle egy kicsit a bőr alá,majd vártunk,hogy van e reakció,nem volt,utána a bőr rétegei közé egy kicsit nagyobb adagot,megint vártunk.Nem történt semmi elváltozás,majd ezekután egy új oltóanyagot kapott,rendesen az izomba.Ez után is várnunk kellett,de nem ütötte ki,így hazamehettünk.
Mondjuk azóta allergiás(pollen)és ekcémás is lett a Rebi,tehát a tejallargiája nem múlt el nyomtalanul.

Julcsi,
örülök,hogy ismét itt vagy köztünk!Nagyon hiányoztál ám!!!! :wink:
Nagyon jól cselekedtél a babános sztorinál.Én először mindig benyúlok a gyerek szájába,és általában sikerül a torkából kipiszkálni,szerencsére nem sűrűn fordul ilyen elő.Egyszer kellett apának beavatkoznia,mert a nagyok elhagyták a kinder műanyag belsejét,és azt vette a Hanna a szájába,ami természetesen beszorult a torkába.Apa felkapta fejre fordította és megütötte a hátát,kijött.Nagyon megijedtem.

Évi,
nekem is úgy rémlett,hogy kevés a hormon és azt pótolják.De az orrspray előtt még van egy gyógyszer,az is segíteni szokott és az mégse hormon.Ha jól tudom! :?

Edith,
örülök,hogy minden negatív lett.Azért múlnak már a foltok?Nem lehet ekcéma?Nálunk az is foltos!

Most mennem kell,kiszolgálom a gyerekeimet! :lol:

Pusz

Timi
Kép

Kép
Kép
Kép
ÁKI:1995.07.26.
timiban
 
 


na ma kipurcantam :? Szoni hányt egyet azóta jobban van, Zsombi csak délelőtt aludt :shock: az előbb hívott a Zsuzsi így hallottam értelmes felnőtt beszédet azt hiszem ez segített, hogy kibírjam, ja apa csak most áll be a kocsival :shock:

Szonja 2004.02.24.
Zsombor 2006.03.13.
Anissza 2008.01.09.
"Abból tudhatod, hogy a gyermekeid kezdenek felnőni, hogy olyanokat kérdeznek, amikre van válasz."
"Csak a szeretetet lehet vég nélkül osztogatni, úgy hogy közben mégsem fogy el."
bmo
 
 


Márti, Szoni, hogy van?

Timi, gyermekpszihológus nem tudna segíteni a pisi ügyben? Vagy az már kiderült, hogy ennek nem lehet lelki oka?

KépKép
kgiulia
 
 


Márti-Szoninak jobbulást kivánok!!
bibolya
 
 


Márti, mentek Szonival dokihoz? Nem lehet, hogy gyomorrontás? Nem evett valamit? Remélem nem valami benyalt vírus.

KépKép
kgiulia
 
 


Még nem tudom, ha jobban lesz reggel- most is csak 36.8 volt- akkor nem biztos!!Hogy akkor tutira valamit benyaljon???!!!! :shock: Majd meglátjuk, mert ezzel sok mindent nem tud kezdeni a doki csak azt, hogy diéta meg sok folyadék!Gondolom :roll: Egész nap nem evett, csak a túrórudit ami visszaköszönt, de az tutira jó volt, mert még nem járt le, és a lánykámnak ilyen téren hiper érzékenyek az érzékszervei ha nem lett volna jó nem eszi meg!!!!! :wink:

Szonja 2004.02.24.
Zsombor 2006.03.13.
Anissza 2008.01.09.
"Abból tudhatod, hogy a gyermekeid kezdenek felnőni, hogy olyanokat kérdeznek, amikre van válasz."
"Csak a szeretetet lehet vég nélkül osztogatni, úgy hogy közben mégsem fogy el."
bmo
 
 


Sziasztok!
Zsuzsi, engem is megkavart ez a 28-30-as dilemma. Szóval én akkor középen (azaz ma) kívánok Szandinak boldog hófordulót! Ő is milyen nagylány már!

Márti, remélhetőleg Szoninál tényleg ennyi volt ez a betegség! Zsombi hogysmint? Pöttyök? Bár írtad, hogy ez hetekig is eltarhat még...

Julcsi, jó hogy írtál. Végére értél ez elmúlt egy hónapnyi olvasnivalónak? Ma mégsem jutottam el a Fakopáncsba (sok munka talált meg...), de jövő hét elején valamikor elcuppanok oda.

Ibolya, fogyi. Edith belelkesített és én is elkezdtem. Pontosabban a párom unszolására vágtunk bele (félreértés ne essék, nem engem akar fogyasztani :) ), ő szeretne elég sok kilótól megszabadulni, és támogatást kért hozzá. Nekem a szülés előtti állapot a cél... A lényeg: kibírható a fogyi, még a párom is elvan vele. A gyümölcsnapot viselem a legrosszabbul, de a mai volt a 8. napunk - szóva haladunk előre rendületlenül! Eredményt egyelőre nem tudom (továbbra sem szereztünk be mérleget :) ), de majd 1x csak mérlegelek.
Jó éjt!

Lilypie Kids Birthday tickers
Lilypie Kids Birthday tickers
Lilypie Kids Birthday tickers
erpé
 
 


Sziasztok!

Annyit írtatok délután, hogy nem is tudok mindenre reagálni.
Lényeg, ami a lényeg:
Szoninak gyors gyógyulást kívánok, remélem holnapra már nyoma sem lesz a betegségnek.

Julcsi!
Örülök, hogy végre megint itt vagy, hiányoztál!
Nagyon ügyesek vagytok, hamar rendbe vágtátok az új lakást (gondolom nektek egy örökkévalóságnak tűnt). Kérünk képeket a csajokról, már régen láttuk őket, kivéve a fürdőset, meg egy-két talis képet.

Edith!
Örülök a jó eredményeknek! Szuper hírek!

Timi!
Már nem is tudom, hogy mit írjak Hannával kapcsolatban, szörnyű, hogy megint gond van a fülével. Tényleg őszintén remélem, hogy ez az utolsó alkalom, és ezután már max. náthás lesz az elkövetkezendő 10-20 évben. Annyi időre már tuti kibetegeskedte magát.
Zsoltidat szerintem érdemes lenne egy fejlesztőpedagógushoz elvinni, hátha ő más oldaláról látja a dolgokat. A logopédus sem rossz, de a fejlesztőpedagógus az igazi, szerintem.

Bőrgyógyász: ő is azt mondta, hogy a nyálától van, kaptunk rá kétféle kencét. Remélem elmúlik, bár szerencsére nem okoz semmit (mármint nem fájdalmas, viszkető, ilyesmi), csak nem olyan szép.

Andi
Kép
zsandi
 
 


Húúúúú gyerekek, visszaolvastam :) Az utolsó oldal második felére elfogyott a türelmem, azt majd fektetés után (de akkor meg pakolok :roll: :roll: :roll: )

Cipő: Mi mindig levesszük, de a gyerekek nem ilyen rendik :) Ma is Katát betettem az előszobába, és vettem k ia babakocsiból a cuccot. MIre beértem, Kata a kanapén ült a csupa homok-csupa sár cipőjében-nadrágjában....

Zita baba ha beszabadul, akkor meg sem áll a KAta vagy a Bence szobájáig :) Persze cipőben :) Szóval annyira ne mveszem szigorúan, leginkább azóta hogy a Kata jár, és nem mászik. De bárki jön hozzánk, nem kérdés hogy levegye. Még a védőnőnknek is eszébe jut :)

Cigi: Nálunk nincs bent cigizés. Soha ne mis volt és nem is lesz. úgy vagyok vele, hogy ha én, a házigazda ki tudok menni a minusz 20 fokban is, akkor legyen már más is képes rá. Anyósom otthon náluk bent cigizik, de én akkor is megmondtam neki hogy a gyerekkel egy szobában ne gyujtson rá, mert hazamegyünk. Az egy dolog hogy ki-ki magát mérgezi, de a gyerekeimet ne merje senki (főleg Bencét-ugye asztmás-gyanús)

Kaja: Kata nagyon régóta, 8 hós kora óta legalább (de lehet hogy régebben nem emlékszem) eszi a darabosat, lévén a 8 hós kortól való bébikaják is azok már. De mostmár nemigen fogynak a bébiételek mert azt eszi amit mi. Turmixolni már nem turmixolok semmit.

De ehhez kell egy olyan kajamániás csaj is mint a lányom :) Mondjuk Bencével se volt ilyen gond szerencsére sosem.

Timi! Jobbulást kívánok Hannának, tényleg elég nehéz lehet hogym indig beteg :( Nagyon drukkolok hogy rendbejöjjön végre :( És kitartást kívánok.
Bence is bepisil majdnem minden éjjel :( Nem tudok vele mit csinálni, ne mtudom mitől van, főleg hogy ő már ágytiszta volt.
Vizeletvizsgálatot csináltak, nem volt semmi baja.

Zsuzsi! Szandinak boldog hófordulót!!!

Edith: Krisztának is nagyon boldog hófordulót :) Én is mindig látom a kukacot, nálunk is Firefox van régóta.

Márti, jó hír hogy nem allergia a pötyik, de elég gáz hogy a doki nem ért ennyire hozzá (vagy ha nem ért, leg. ne írna fel olyat ami árthat)

Évi! Ha tudta mvolna hogy vmi ilyesmit akarsz venni, lefogllatam volna neked a babaszobán, tegnap árultak használtan 6500.-ért ugyanilyet. Újonnan asszem 9990 Ft volt (nem tudom mert Kinga, a keresztanyu vette neki)

De megéri, mert imádja nagyon :)

A szülinappal én is gondban vagyok nagyon, de szerintem a mocit fogja kapni, meg néhány keménylapos könyvet a "szavak" sorozatból, annak úgyis itt az ideje. Játékra aztán nincs szüksége:)

Márti, nekünk a 17-e tuti nem jó, Akkor les za családi szülinapi banzáj. 18 nem tudom még, mert lehet akkor jönnek anyósomék köszönteni.

Kata tegnap óta mondja hogy Szia!!!!! és azt hogy jajajajajjjj!!!
Olyan édi :)
Na megyek fektetni, utána befejezem az olvasást, ha tudom.

Pusz

Zsu

3 gyerek anyukája :)

Különcségeink: mosható pelus, hordozás, természetesség :)

Rendelj tõlem Lizann Mei tai-t!

www.mamami.hu
zsuzsófi
 
 


LÁnyok, fulladós sztorim nekem rengeteg van, mert kata rendre eljátszotta, hogy leszedte bencétől a kiflit-kenyérhéjat bármit, és rendre meg akart tőle fulladni. Szal én már rutinosan nyúlok a zsájába :oops: :oops: :oops: De én is minden alkalommal megilyedek bár szerencsére mostmár nagyo nritkán forul elő.

De tegnap sikerült a nagy játék közben félrenyelni, csak tátogott :( De azé ne mvolt semmi úgy fejrefordítan ia csajt hogy ne csússzon ki a kezemből :( Bence meg csak nézte :( Aztán azt mondta, anya engem is emelj fel!!! Mintha vmi jó játék lenne :lol: :lol: :lol:

Márti Szoninak jobbulást! Remélem gyorsan túl lesz rajta!

Ez a bepisilés elleni gyógyszer engem is nagyon érdekelne, mert egyrészt a pelus sem olcsó, másrészt a Bencét nagyon zavarja hoy bepisil :( Hadakozik a pelenka ellen, de ha ne madok rá, akkor tuti hogy éjfélre tiszta pisi a gyerek, a matrac, az ágy, és jéghidegen vacog szegény :( Szal megkérdezem erről a dokinkat.

Zsu

3 gyerek anyukája :)

Különcségeink: mosható pelus, hordozás, természetesség :)

Rendelj tõlem Lizann Mei tai-t!

www.mamami.hu
zsuzsófi
 
 


Flórának és Marcinak nagyon bpoldog első szülinapot kívánunk és sok-sok puszit küldünk!!!!!

Szoninak most is csak hőemelkkedése van és nem volt gond éjszaka!!!Majd max. felhívjuk a dokit.

A mamatalit én sem tudom, mert elnapoltuk a szülinapot lehet hogy akkor lesz!!!De én már nem mondok időpontot!!!!! :roll: :oops:

Szonja 2004.02.24.
Zsombor 2006.03.13.
Anissza 2008.01.09.
"Abból tudhatod, hogy a gyermekeid kezdenek felnőni, hogy olyanokat kérdeznek, amikre van válasz."
"Csak a szeretetet lehet vég nélkül osztogatni, úgy hogy közben mégsem fogy el."
bmo
 
 


Edith:nagyon örülök, hogy nincs komolya dolog a pöttyök hátterében, remélem én is hogy ez csak a múltkori betegség lecsengése!!!!!

Évi:köszi az érdeklődést a pötyik iránt :lol: , már javul a helyzet a pofija már nem annyira piros és már én sem látom olyan csúnyának!!!!(már káprázott a szemem annyit néztem, amíg nem tudtam biztosra hogy mitől van!!!! :roll: :shock: :wink: )Mármint a pöttyöket csúnyának, mert hogy a drágám így is gyönyörű!!!!!
Múltkor akartam írni, csak elfelejtettem, hogy édes lehet nagyon a virág símogató Samu!!!!! 8) 8) 8) 8) 8) 8) 8)

Zsandi:örülök, hogy csak a nyál miatt pöttyös a fiacskád!!!!Hamar el fog múlni meglátod!!!!

Szonja 2004.02.24.
Zsombor 2006.03.13.
Anissza 2008.01.09.
"Abból tudhatod, hogy a gyermekeid kezdenek felnőni, hogy olyanokat kérdeznek, amikre van válasz."
"Csak a szeretetet lehet vég nélkül osztogatni, úgy hogy közben mégsem fogy el."
bmo
 
 


MARCI, FLÓRA, NAGYON-NAGYON BOLDOG SZÜLETÉSNAPOT NEKTEK! ISTEN ÉLTESSEN SOKÁIG TITEKET, ÉS LEGYETEK MINDIG VIDÁMAK, BOLDOGOK! :) :) :)

A billentyűzetem rosszalkodik ismét, lehet, hoyg nem fogok tudni írni. Vagy csak betűhiányosan, és nem tudom kijavítani.

Márti, örülök, hogy Szoninak nem rosszabbodott a helyzete, és hogy Zsombinak is múlnak a pöttyei. :)

Andi, ilyen foltja Krisztának is szokott lenni az állán, bár már több ideje nem volt. Nem tudom, hoyg írtam-e már erre, de mindenesetre akartam... :oops: Én a Bepanthen-nel kentem be 2x-3x és nyomtalanul eltűnt. Az a hülyeség, hogy a foltok a Kriszta lábán ehhez az állán levő folthoz hasonlítanak leginkább, ezeket is kentem Bepanthen-nel, mégsem használt. :roll: :roll: :roll: Igaz, hogy itt nem érte nyál, hogy képződjenek, mégis olyanszerűek. :(

Timi, az allergiára én is rögtön gondoltam, és bár a dokinő még nem látta, a leírásom alapján szerinte nem lehet az. Persze, ha max. 2-3 napon belül nem lesz javulás, akkor máris intézkedem, akkor a háziorvoshoz már nem is viszem, hanem megyünk a szakorvoshoz. Azt mondja, hogy akkor sokkal intenzívebben mutatkozik, tele va a teste, égőpirosak a foltok állandóan, és zavarják is a gyereket, azaz vkarózik. Nos, Krisztánál ezek nem így vannak, és az a másik kérdés, hoyg vajon mire jöhetett ki allergia. Nagyon régóta nem kapott semmiféle új dolgot, a joghurt volt az utolsó, amit bevezettem kb. 9 és fél hós korában. Tojássárgát 9 hósan kapott először, azóta vagy 3x kapott összesen, de akkor sem mutatkozott semmi. Na, azért írtam le ilyen részletesen, hogy ezekből hátha valakinek eszébe jut valami okosság!
MOndom, eszem ágában sincs húzni-halogatnia dolgot, de fölösleges macerákba sem vágnék bele. (ami főleg rengeteg pénzbe is kerül, mert ha azt akarom, hoyg normálisan kivizsgálják, akkor fizetéses helyre kell vinnem. :roll: :oops: :cry: )

Évi, azt azért akartam kérdezni tőled, hoyg az ekcémás foltok hogyan néznek ki? nekem fogalmam sincs. Most próbálok utánakeresni, de ddig még képet nem találtam róla. Hátha azért mégis sikerrel járok.

Na, puszika nektek, mindenkinek szép napot!

Edith, Kriszta és Boróka
Kép
Kép
sedith
 
 


"A tünetek gyerekeken és felnőtteken elsősorban az arc a könyök, térdhajlat és a nyak területére, valamint a comb belső felszínére, ill. testnyílások környékére lokalizálódnak. Csecsemőkön a típusos lokalizáció a hajas fejbőr és az arc."

Több leírást is találtam az ekcémáról, de kb. ugyanez volt a lényege mindegyiknak. Végül sikerült találnom képeket is az ekcéma különböző fajtáiról és megállapíthattam, hogy Krisztának nem ilyesmije van. Legalábbis abszolút nem úgy néz ki. A babáknál amúgyis mind az arcon mutatta a pirosságot, de krisztának itt semmi sincs. Valamennyire megnyugodtam, bár korántsem teljesen. Az allergiát én még mindig nem zárom ki.

Legyetek jók! :)

Edith, Kriszta és Boróka
Kép
Kép
sedith
 
 


Edith:én is sokat gondolkoztam mikor pötyi lett a drága :shock: :roll: !!!!Talán próbálj meg te is calciumot adni , attól el kéne múlnia ha allergiás dolog!!!És az egész testén van?????De ha csalánkiütés dolog ami azt jelenti, hogy kajára, vegyszerre (mosópor...) hidegre-melegre jön ki akkor annak el kéne múlnia ha már nem érintkezik az allergénnel...vagyis én ezt találtam múltkor mikor a csalánkiütésről kutakodtam!!!!Akkor nektek a vírus kiütés szóba sem jött?????

Szonja 2004.02.24.
Zsombor 2006.03.13.
Anissza 2008.01.09.
"Abból tudhatod, hogy a gyermekeid kezdenek felnőni, hogy olyanokat kérdeznek, amikre van válasz."
"Csak a szeretetet lehet vég nélkül osztogatni, úgy hogy közben mégsem fogy el."
bmo
 
 

Vissza: Gyermekek / magzatok kor szerint

Jegyzetfüzet:

 

X
EZT MÁR OLVASTAD?