Új privát üzeneted érkezett!

Sziasztok!

Kata007
Gratulálok, hogy Dóri már tud állni.

Ilke
Még mi is szedjük a K vitamint és azt hiszem, hogy fel is iratok mégegyet a doktornõvel mert mire megszokja a gyümit és a fõzeléket az kb. még egy hónap.
Most mikor lesz akkor a találkozó? Nekem jobb lenne a csütörtök.
Mi sem mentünk be ma a munkahelyemre a hideg miatt.


Csics
Utólag is boldog születésnapot!

Csics, Kataa
Én is azért kérdeztem a nyaralót mert akkor majd tudunk találkozni.

Kataa
Mi még soha nem aludtunk együtt mert én úgy nem tudok rendesen aludni. Félek, hogy nehogy ráfeküdjek, meg hát elég szükös. Mi is 3 gyereket szeretnénk.

Beszti
Nekem is sokan kiakadnak mikor mondom, hogy a Petra csak tejet kap.
Császár utáni szülésre én is azt hallottam, hogy el kell, hogy teljen 2 év és utána már lehet normális hüvelyi szülés. Most kell vissza mennem úgyis az orvoshoz rákszürésre majd megkérdezem, hogy õ mit javasol.
A nõvérem meg pont most terhes és ma derült ki, hogy kislánya lesz. Úgy irigykedem pedig hát nekem itt van a Petra de mégis annyira jó volt babát várni.

Áfonya, Zsani
A Petra is szokott hálózsákba aludni, nekem nincs vele semmi bajom.

Nyuszi(ka)
Gratulálok, hogy sikerült elkészítened a profilodat.

Orsoly
Üdv. közöttünk.

Djeszter
Emlékszem rád. Ugye Te is a MÁV kórházba szültél? Jó, hogy jelentkeztél újra.

Panda
Most éjszaka nálunk is az volt mint nálatok. A férjem keltett fel, hogy a Petra már fél órája nyammog és nem kellene megetetnem. Olyan mélyen aludtam, hogy nem hallottam semmit. Ilyen még nem fordult velem elõ soha, igaz most, hogy külön szobába van így messzebb vagyunk egymástól.

Petra
petra2
 
 


Jo reggelt
Petra
jo akor majd nyáron viszatérünk a bilcsis talira Kép

Babagyártás
mi aban álapodtunk meg hogy össznél elöbb nem tervezünk ujabb babagyártást Kép

Emese
én is fogyni szeretnék mert nagy hasam van és a csipömön van egy kevés felesleg ezért én már várom a tavaszt hogy biciklizhesek ujbol Kép

Lányok
petike ágya a mi ágyunk mellett van igy mindketen hajuk ha sir és hol az egyikünk hol a másikunk kell fel hozá .

pusz Cics és petike Kép
csics
 
 


Sziasztok!

Jelentem jobban vagyunk. Láz teljesen elmúlt! KépKép
Sõt Dórikám rájött, hogyan kell mászni. Vagyis maga alá húzza a lábát és halad. Mászásnak még nem mondanám, de a technikára már rájött.

Áfonya!
Gratula Rékának a majdnem felálláshoz! Csúcs lehet amikor orra esik szegénykém. Ilyenkor annyira sajnálom õket, mert annyira esetlenek még. Dórinak is olyan furcsa arckifejezése van amikor feláll a francia ágy szélénél és nem tud leülni. Markolja a terítõt, beinog, és ordít olyan "anya csinálj már valamit" arckifejezéssel. A legjobban a ruhaszárítónál szeret felállni, ha az egyik oldala le van engedve. Olyan lepke (vagy minek hívják) szárítónk van, aminek külön-külön fel lehet nyitni a szárnyát. Ott fokozatosan tud felfelé és lefelé kapaszkodni.

Beszti!
Köszi, már jobban van. Láza nincs, csak enni nem hajlandó még. Semmi nem kell neki a cicin kívül. Ez viszont nem zavar túlzottan, mert azt viszont többször kéri naponta, tehát éhes nem lehet. Kép

Bera!
Sajnálom, hogy megijesztettelek. Nem állt szándékomban ugye tudod??? Kép
Dórikám nem sírt fel, semmi jelét nem adta, hogy õ ennyire lázas. Azt, hogy engem a forró kis teste, vagy az anyai ösztön ébresztett fel, nem tudom. Mindenesetre Dóri ezek után még egy darabig marad velünk egy szobában, pedig már gondolkodtunk rajta, hogy mehetne a saját szobájába lassan, de ezek után nem merem átköltöztetni.

Bringa!
Elhiszem, hogy megijednél. Nekem 3. lányom, de hidd el borzalmasan megijedtem én is.

Judy!
Mi is kimegyünk Dórival naponta kétszer szeptember óta, akár esik, akár fúj vagy éppen fagy. Csak most, hogy lázas volt, akkor kellett másképpen megoldani. Mi is az elsõs nõvérkét, Danit visszük suliba és Dórit nincs kire hagyni. Na meg nem is árt neki. Dóri 8 hónaposan még eddig nem volt beteg. Aztán jött a téli szünet, amikor 2-3 napig ki sem dugtuk az orrunkat, és tessék azonnal megfázott. Szerintem a gyerek rendesen edzett volt, hogy minden reggel és délután kint voltunk fél-fél órát.
Én is úgy öltöztetem, hogy csak a szeme és az orra van kint.

Ildikó!
Én azt mondom, hogy az anyai ösztönnek ilyenkor mûködnie kell. Annak ellenére, hogy nemtudom nálunk mi miatt ébredtem fel.

Petra!
Köszi!! KépKépKépKép

Kata

KépKép


KépKép
kata007
 
 

 
 

Sziasztok,
En is itt ulok ahelyett hogy foznek,de Alex alszik es inkabb irni van kedvem.Ugye megertitek : )))
Delben jon a dokineni oltani : (((
A tegnapi delutan eleg nyugire sikerult,azt hittem attol hogy nem kakilt mar 4 napja,aztan eletemben eloszor beadtam neki egy glicerines kupot.5 perc mulva minden a pelusban volt.Viszont utana is nyugi volt,de azert fel oras kuzdes utan elaludt reggel 8-ig.

Beszti,
Na akkor a kovetkezo babanal is varhato kisebesedes,ne keserits el.Azt hittem hogy a kovetkezonel mar nem fog fajni semmi mert edzett lesz a mellem.

Kviki,
Te milyen szololet is adsz Levinek???:ehet hogy en is lassan kiprobalnam ha nem normalizalodika helyezet kaki ugyben.

Panda,
Miert nem ugy csinaljatok hogy egyik nap a mamad masik nap te,igy leglalbb nem kene minden nap meg ezzel is torodnod.
A szomszed csaj is a nagymamanal lakik es nekik O foz,cserebe a lany takarit.Ugy irigylem oket+mindig van kire hagyni a babat.

Szilcsike,
Ez babaszokas hogy nyomkodja az oklet es nyalzik,nincs meg semmi koze fogakhoz.

Emese,
Orulok hogy Robert mar nem hasfajos.Hiaba itt is latszi khogy nem mindenkinek jo be ugyanaz.Biztos eleg neki az az ido amig szopik,kulonben nem hagyna abba,ne aggodj.

Agi,
Hat igen ha melletem van en sem tudok jot pihenni mert felek hogyrafekszek es persze ugy alszik hogy mindket keze szet mimeg az agy szelen kuporgunk.
Az agya a mienk mellet van onnan is hallom a szuszogasat.
Gratula a noverednek,en is imadtam terhesnek lenni.Bar a kovetkezo biztos nem lesz egyszeru ha mar a nagy itt fog szaladgalni korulottunk.
OK nyaron feltetlenul talizunk.: )))

Pusz
Kataa es a ma 14 hetes Alexander

Kép
Kép
kataa
 
 


Sziasztok!
Egyelõre nem olvastam, csak gyorsan írok.

Mona!
Te írtad, hogy szoktál a fiúkkal közlekedni, egyszerre a kettõvel. Ez tömegközlekedéssel is zajlik? Mert érdekelne, hogyan csinálod, ugyanis holnap el kell mennem a munkahelyemre, és muszáj vinni mindkét gyerkõcötKép.

Kicsit félek, ha valakinek van valami ötlete, írjon!
Itt a helyzet kritikus, az utakon bokáig érõ hó, alatta jég, azt sem tudom, hogy fogom tolni a babakocsitKép.

Köszi,
Panda

panda
Halásztelek
 
 


Sziasztok!

Petra!
Én is emlékszem rád. Igen a MÁV-ban szültem. Még néztem is, hogy utánam fogsz szülni. Aztán jól beelõztél. Olvastam, hogy császárral szültél. Én is. Ha van kedved írj emilt és összehasonlíthatjuk az élményeinket.
m_eszter@axelero.hu

Panda!
Nem tudom, hogy nálatok mekkora a hó, de én naponta 2* járok olyan helyen, ahol elég sok hó van. Rájötem, hogy ha a babakocsi elsõ bolygó kerekét lefixálom sokkal könnyebb tolni, bár neki kell feszülni. Ahol már végképp nem megy ott vagy felemelem, vagy áthúzom. Vigyázz hogy ne erõltesd, mert nekem 7 éve már sikerült kitörnöm így babakocsi kerekét.

Djeszter
djeszter
 
 


Panda!

Hol van a munkahelyed? Pesten? És mikorra akarsz menni?
Mert reggel 7-8 felé a férjem megy be Pestre (holnap a Kolossy tér felé (budai oldal a Margit hidon túl)), esetleg el tud vinni (ha nem is a végcélodig, de legalább valami jobb tömegközlekedésig). És nem okoz neki külön gondot!!!

A babakocsi egyébként abuszolut rossz ötlet szerintem, ha én nekem kellene menni, akkor a nagyobb gyalogolna, a kicsi pedig hordozókendöbe kerülne. Tudom, hogy Noémi kisebb, mint Beni, de tömegközlekedésen babakocsizni...

Kataa!

Egyáltalán nem törvényszerü a kisebesedés. Söt nálunk pont forditva történt: a nagyobbal semmi ilyen gondom nem volt, hirböl sem ismertem a mellsebet és -gyulladást.
Én azt gondolom, bár lehet, hogy nem igaz, hogy a mostani gondjaimat a császármetszés miatti mozgási gondok okozták (nem tudtam oldalra fordulni, illetve huzamosabb ideig ugy maradni, ezért többször kellett elvennem töle a cici, lehet, hogy ekkor rontottam el valamit).

Kata007!

KépKépKép

Petra!

Én dierkt rákérdeztem mind az orvosomnál, mind a szülésznönél, hogy mikor lehet újabb, föleg ugy, hogy esetelg hüvelyi szülés legyen, és ök mind ketten az 1 évet mondták a szülés és a fogantatás között, tehát a két gyerek között min. 21 hónap lehetne. Mondjuk én amugy sem vállalnám, hogy kevesebb legyen a kettö között. Nekem nem menne a kettö együttes ellátása (kivéve persze, ha ikrek Kép), kell, hogy a nagyobb már viszonylag önálló legyen.

Beszti

KépKép
KépKépKép
beszti
 
 


Sziasztok Lányok!

Reggel míg a pöttömke aludt (nagyi vigyázott rá), gyorsan bevásároltunk a TESCO-ban. Hát ilyenkor kell menni úgy látszik, mert fél óra alatt megvettünk mindent, ugyanis nem kellett kerülgetni senkit sem, alig voltak. Így mire hazaértünk pont akkor ébredt Dancsi is.

Kataa
A hasam nekem is a régi, még a régen kidolgozott (na jó ez egy kicsit túlzás) kockáim is látszanak, pedig csak nagy ritkán ha eszembe jut a hasizomerõsítés.
De jó, hogy neked volt csíkod! Én véig úgy szerettem volna magamnak linea nigrát, de nem volt semmi Kép(( Pedig az én bõröm már a Hófehérkéénél sem lehetne világosabb... Remélem legközelebb lesz.

Panda
Nálunk a fõzés is külön megy, ugyanis a férjemnek kell mindig fõznöm, mert nincs a melóhelyen kajáldájuk, ha meg rendelne, akkor képes lenne minden nap sült krumplit rántott hússal enni Kép Így egy kicsit változatosabb a menüje, mert azért szeret sok mindent. Változó, hogy mikor fõzök, van amikor a Dani alszik, van, hogy reggel gyorsan, de olyan is, hoyg eset 9 után, vagy együtt a Danival (ez a legjobb, mert annyira cuki, amikor nézi mit csinál anya Kép ). Hétvégéken elõre megbeszéljük ki fog és mit fõzni, hogy mindenkinek jó legyen, ilyenkor az alapanyagokon osztozkodunk pénzileg + a rezsi is így oszlik el. ez így bevált, nincs tartozása senkinek a másik felé. Anyósom is külön szokott fõzõcskézni, õ sem minden nap, mivel az apósom 1 körül már végez a melóval és õ is otthon eszik.
Gratula Ádámnak a 7 hónaphoz!

Szilcsike
Mi is fakopáncsolásnak hívjuk, amikor jelzi, hogy éhes Kép
Jól csináltad, hogy sebes mellel is felvetted a harcot, látod, hogy megérte? Pedig én is majdnem felhagytam vele, de az akaraterõm erõsebb volt!

Nyuszika
Én is kaptam megjegyzéseket, hogy girnyó vagyok, illetve girnyóbb, de elnézem a munkatársaimat, amikor havonta bemegyek, ,valahogy mindegyik mindig egy kicsivel kerekebb, pedig férfiak. Én jól érzem magam így, majd helyrepofozódunk, nem igaz?

Daninak a Color együttes Féltelek (most feldogozva Auth Csilla énekli Szolnoki Péterrel)c. száma a kedvence + a Bee Gees.

Emese
A Laktoherb teát én is abbahagytam, mert csak durrantam tõle, ráadásul a gyerekdoki (aki nagyon otthon van szopi témában is) mondta, hogy kezdõ szoptató anyukák, amíg nem áll be a tejtermelés, addig nem nagyon jó ha isszák. Tej uis nem ettõl lesz, de ezt már írtam.

Pocira én szülés után fitness gumis övet használtam, ,így könnyebben visszahúzódott a löttyedt bõr. A férjem addig csak "sárhasúnak hívott" Kép Kedves... Kép

Ha csak 10-15 percet szopizik és nem kell neki több, akkor biztosan elég neki. Nálunk is volt, hogy eleinte 30 perc, de volt, hogy 10 perc volt mindkét cici, akkora volt a gyerek huzata. Most meg már olyan hamar végzünk, hogy nem hiszem el.

Szemeske
Akkor ezért e nicknév, mert szemekkel foglalkozol Kép

Ildikó
Szerintem a védõnõ oltári nagy baromságot mondott. Én még nem hallottam olyat, hogy levegõvételtõl lyukad a szív, már csak azért nem, mert a férjem unokatesója is lyukas szívvel született uh és minden ellenére, megmûtötték még 1 évesen és azóta él és virul, sõt nem a legszenvedélymentesebb életet éli, úgy füstöl, mint egy gyárkémény.

Dani egyre többször fordul a hasáról a hátára, végre, mert már csak az én gyerekem volt ilyen lusta, bár más olyat meg már tudott, amit a nagyobbak nem. De annyira örülök neki. amikor megfordul és néz rám, akkor nevet, biztosan tetszik neki is!

Kataa
Nem törvényszerû, hogy a következõ babánál is sebes lesz a melled. Pl. anyukámnak velem semmi baja nem volt, a hugomat viszont csak 4 hónapig tudta szoptatni, az egyik mellébõl el is apadt a tej a sbesedés miatt. De nagy franc volt a hugom, mert csak addig cicizett, amíg jött a tej a szájába, amikor már meg kellett éret dolgozni, akkor már lusta volt a nõszemély.
Nekem, ha még1x ilyen leszm akkor is végigcsinálom, ,mert megérte!

Djeszter
A MÁV-ban csak szültél, vagy jártál a Forgács Katihoz kismamitornára is? Lehet én is ismerlek, mivel én jártam hozzá (most is, csak baba-mama tornára), bár nem a MÁV-ban
szültem.

Na most befejezem, majdmég benézek, összedobok valami gyors kaját.

Szép napot nektek!
pusz
gumicukor és Dani (28 hetes)

KépKép
KépKép
gumicukor
 
 


SziasztokKép

Köszönjük mindenkinek a hozzászólásokat szopi ügyben. Most próbálom gyakrabban etetni, illetve kisebb megszakításokkal (kb. 5 perc) visszatenni cicire. Így egy etetés eltart néha egy óráig is, de legalább jóllakik. Tegnap elég nyugis napunk volt. Egész nap szinte csak evett meg aludt. Kicsit én is ki tudtam pihenni magam. Egyébként meg kiderült, hogy a mérlegünk nem jó, nem mér ponotsan (nem mindegy, hogy hova teszem a gyereket). Holnap visszük le Gergõt a védõnõhöz, és megnézi, hogy most pontosan milyen súlyú. Kíváncsi vagyok!

Most viszont a köldöke miatt aggódóm. A köldökcsonk már nagyon hamar leesett (8 napos korában), de a köldöke azóta is vérzik, illetve véres váladékot termel. Amikor a gyerekorvos látta, akkor még nem volt ilyen, de a csonk már leesett. Ö azt mondta, hogy most már nem kell alkohollal kezelni, esetleg csak hintõporozni. A védõnõ meg azt mondta ma, hogy nem lett volna szabad abbahagyni az alkoholozást. Volt valakinek hasonló problémája?

BesztiKép

A dokival nagyon meg voltam elégedve. Szinte végig velem volt, mindent elmagyarázott, fogta a kezemet, simogatta az arcomat. És nem csak a szülés alatt volt ilyen rendes, hanem a terhesség alatt végig. Tudod, nekem amúgy is elég problémás volt a terhesség a cukorbetegség + inzulin miatt. De nagyon odafigyelt. Nem is tudom, mi lett volna, ha az elõzõ dokimnál maradok?! Szóval nagyon örülök, hogy õt választottam, és mindenkinek csak ajánlani tudom.

Sziasztok
Tüni és a ma 2 hetes Gergõ
tüni
 
 


Sziasztok!

Gumicukor!
Csak szülni voltam a MÁV-ban. Tornázni nem. Az elsõ 4 hónapot és az utolsó 2,5-et végig feküdtem. Sajna.

Djeszter
djeszter
 
 


Tettem fel Daniról újabb képet a profilomba. Kicsit még nagy rá a kalap, mivel 1 évesre való...

gumicukor és dani (28 hetes)

KépKép
KépKép
gumicukor
 
 


Tüni!

Az elsõ hónapban Gábor 1-3, sõt volt, hogy 4 órákat cicizett egyfolytában és olyan is volt, hogy fél óra szünetet engedélyezett csak. Kicsit mosott rongy voltam, de ki tudja, hogy mi lett volna, ha betartom a 3 órákat!? Igy persze elárasztott a tej. Az elsõ 3 hétben fél kg-ot hízott, a másik 3-ban meg 1-et. Azóta havi másfél kg-okat produkál. Igaz, hogy még csak 3 hónaposKép de 8 kg. Hidd el menni fog. Nekem nincs jó mérlegem. Van egy 24 éves, de nem használom, mert nincs meg az a része amibe a gyereket kell rakni. Így csak a havi dokilátogatásnál tudom meg mennyit hízott a fiú.
Köldökrõl nem tuodk semmi! Nekünk több mint 2 hét alatt esett le és szép volt. De én még utána is 1 hétig alkoholoztam neki. Hiszen nem csak szárit, de fertõtlenit is.

puszi
sasha

Kép
sasha
 
 


köldöktémában nagyon én sem vagyok járatos, annyit tudok, hogy a csonk leesése után még pár napig nedvedzik + fürdésnél nem érheti víz egy darabig.
Daninak már a kórházban lepottyant a csonk, annyir hamar gyógyult, nagyon szép volt, de én is elég sokáig alkoholoztam és hintõporoztam még ennek ellenére is, nehogy valami ne legyen jól.

na, megyek, eddig engedélyezte a fiatalúr a számcsigépezést, most sikongat a kiságyából Kép

gumicukor és Dani(28hetes)

KépKép
KépKép
gumicukor
 
 


Sziasztok!

Szemeske: Mi a Taksony u.ban lakunk.

Lányok az északánk nekünk is jó volt, reggel viszont egy kis nyügi volt.

Egy kérdés szerintetek mennyit kell ennie egy 3hetes babának? Tegnap telefonon felhívot a védõnõ és kérdezte, hogy vagyunk és mennyit eszik a kicsi, mondtam neki, hogy 70-80gramm körül annyi van a két cicibe összesen sajnos.
Erre õ azt mondta nem baj az a lényeg, hogy 50grammot megegyen és ha esetleg nincs annyi tejem mert van hogy csak olyan 30gramm körüli, és akkor kitodom neki tápival, mert nagyon éhes, na ebbõl csak annyit akartam kihozzni, hogy a védõnõ azt mondta, nem baj ha éhezik a gyerek annál többet fog szopizni. Szerintetek is éheztessem?

Na most csak ennyi
sziasztok
Andy
andy78
 
 


Andy,
orulj neki, vegre valaki, aki egy ertelmes vedonot fogott kiKép
Ne eheztetesnek fogd fel, kinald meg surubben, akar orankent is, ha ehes. Ha kitoldod mindig tapival, ellustul, nem fog megdolgozni a tejcsiert, es egyre tonbbet kell majd potolnod tapszerrel. A tejed is fogyni fog ezzel aranyosan, hisz minek termeljen a melled, ha ugysem fogy el? Es a vegeredmeny az lesz, hogy csak tapszerezni fogsz, pedig a mostani helyzeted tokeletes a szopõtatasra, hisz irod is, hogy van eleg tejed egy 3 heteshez.
Es azert azt aruld mar el, milyen merleged van, mert en is akarok egy olyant, ami egy izgo-mozgo-siro 3 hetes gyereket 3 dkg pontossaggal merKép Probald majd ki egyszer, merd le a babat, emeld fel es tedd vissza megegyszer, mit mutat majd?
-Afonya
/tobbiektol bocsi, de ezen mulik minden ilyenkor, eluszhat az egesz szoptatasKép/
Afonya
 


Tul vagyunk az oltason.Szegenykem sirt keservesen ,rogton cicire tttem az megnyugtatta.Aztan evett es fel ora siras utan most alszik.Vegig borogattam es most is rajta van a zsepi.A dokino mondta hogy legalabb 6-ig legyen rajta a borogatas mert igy elkerulheto a csomosodas.
Ugy dontotte, hogy inkabb egyben adatjuk be neki az agyhartya gyulladas elleni oltast 1 eves kora utan,mert 3*kene most megszurni es ugy sajnalom.
Ja igen es a lenyeg hogy o is azt mondta 5 honapos kor elott nem kell elkezdeni a hozzataplalast,mondtam hogy errol jo lenne ha avedonot is felvilagositana.Viszont a nemkakilasra akart irni valani gyogyszeres szirupot ,mondtam hogy nem szivesen gyogyszereznem.Erre mondta o is a szololevet.A kerdes csak az hogy hogan nyomja mki a szolo levelt???van valakiniek otlete???

Beszti,
De most megnyugtatal,remelem a kovetkezovel nem lesz semmi negativ elmenyem.Biztos hogy lazabban fogom felfogni a dolgokat.
Nalam a kisteso tema is minimum 2 ev kulonbseg ,de jobb lenne tobb cviszont par honapra nem lehet visszamenni dologzni.
Ja igen es a ha az ember akkor lesz terhes ha mar a 20e GYED-et kapja akkor rogton tappenze megy ugye??Azert kerdezem toled mint ketgyerekes anyukatol,es persze mindenkitol aki tudja.
A lenyeg persze az hogy mennyi a tappenz ilyenkor,itt is az elozo evet nezik, mert akkor csa aGYAS+GYES osszege van ami nem tul fenyes ugye.

Gumicukor,
Nekem iscsak ahasam kozepeig volt csikom,viszont a hasam is eleg lent volt talan ezert.Persze engem is csak az nevez girnyonak aki nem tudott meg 10 evvel a szules utan sem lefogyni,hat olyenek a joindulatu kolleganok : ))

Tuni,
Par nap verezgetes ok de max 4-5,ha regebben van kerdezd meg a dokit.

Jaj megyek mert eddig tartott az alvas.
Kataa

Kép
Kép
kataa
 
 


Sziasztok,
Végre vissza tudtam mindent olvasni, mert Zsófinak ma nagyon alvós napja van.Képkérdés hogy meddig.


Kataa,
Megkérdezhetem,hogy hívják a barátnõdet akinél voltál, mert az én egyik barátnémnak is van egy 7 hónapos kisfia, akit szintén Marcinak hívnak.


Ági,
Tényleg ilyen jól le lehet fogyni a szoptatástól? Én 18kg-t híztam a terhesség alatt, mióta itthon vagyok 5kg-t fogytam, de még 8kg rajtam van, szerintetek ez torna nélkül is lemegy?

Az igaz, hogy a tornától romlik a tej mennyisége és minõsége. Ha van idõm napi 15 percet tornázok, ugye ez nem sok?, vagy inkább ne csináljam?

Judy,
Nekem a gyerekorvos azt mondta, hogy minuszban nem szabad kivinni a kicsiket a levegõre.
Én még csak szellõztetem a szobát ilyen hidegben, de már alig várom, hogy kimehessünk.

Lányok, ti hány percig szoptattok?, mert nálunk van amikor 20-30 perc alatt benyakalja a 100-at, de pl. esténként 1 órát is lóg a cicin, és persze néha cuminak használja. De én ennyi hozzászólás után már nem is merem leírni, hogy nem lett sebes a mellbimbóm, igaz Garmastannal kentem minden szopi után, és már a kórházban 50-eket evett a kis Zsófigombóc, akinek olyan tokája van, hogy alig férek hozzá.

Andi,
Szerintem ne idd a Lactoherb teát, mert nálam is most bizonyosodott be, hogy ettõl is fáj a pocakja Zsófinak. Tejserkentõ lehet még az Alfa C a védõnõm szerint nagyon jó. Szopival kapcsolatban is csak azt tudom mondani, amit a többiek, egyél sok husit is, fõleg baromfit ( nekem ettõl több tejem van, legalábbis úgy érzem ) sok-sok folyadék!!!!! és szugeráld be magadnak hogy sok tejed van !!!! Szerintem a pszichés dolgok nagyon sokat számítanak.

Lányok, azt tudjátok, hogy nem szabad melltartóban aludni, mert éjjel telítõdik igazán a cici tejjel, és ha oldlra fordulunk nyomhatja a melltartó és csomók keletkezhetnek?! Na most ez van nálam, és különbözõ pozitúrákat veszek fel szopi közben, hogy kiürüljenek a csomók.Csak rám ne nyisson valaki a négykézlábas pózban.

Szilcsike,
Nagyon ügyesen csináltad, hogy nem adtad fel a szopizást!

Linea nigrám nem volt, ellenben a fenekemen szép piros csíkok vannak még mindig, majd mehetek a kozmetikusomhoz testekezelni.

Képzeljétek, tegnap rámmosolygott Zsófi, sõt a védõnénire is tegnap!! Egy pár napja kezdi a kezét is ízlelgetni, de néha nem sikerül beletalálni a szájába. Tegnap és ma rekordot aludt éjjel, este 22 –tõl reggel 4:30-ig durmolt, de én azért felébredtem 2 óra körül, hogy mivanmá, nem kell szopi?, de õ csak aludt, így én is visszaaludtam.

Zulu, már nálatok is megy a mosolygás gondolom, és Anna baba megtalálta már a kezét? Kezd már hullani a haja?

Tüni,
Zsófinak is hamar leesett a csonk, és utána egy pár napig kicsit véres váladék jött belõle. Az alkoholozást NE hagyd abba, szépen töröld ki, húzd is szét egy kicsit a köldökét, és utána jöhete a hexa…..hintõpor.

na majd jövök

pusza mindenkinek

Brokkoli és a 6 hetes Zsófi
brokkoli
 
 


Sziasztok

Csipõszûréssel kapcsolatban tegnap megkérdeztem a dokinénit, hogy nekünk mikor lesz. Erre az volt a válasz, hogy "csak azokat küldi el csipõszûrésre, akiknél a családban elõfordult már ilyen probléma, de ugye nekünk nem volt ilyen". Én meg közöltem vele, hogy de igenis volt kettõ is, úgyhogy szeretnénk elmenni. Meglepõdött. Ezek szerint mégsem kötelezõ?

Oltást jövõ héten kapunk, elõre rettegek tõle. Remélem nem lesz semmi komolyabb baj........

Hozzátáplálás
Mikor érdemes elkezdeni kóstoltatni vele a dolgokat? Mi most voltunk 9 hetesek, és még én nem is akarom, de talán 3-4 hónaposan már jó lenne, nem? Ti mikor kezdtétek?

Tüni
Minket úgy engedtek haza a kórházból, hogy nagyon-nagyon csúnya volt a köldöke, csonk még elég sokáig rajta volt. És még utána is sokáig váladékozott. Nekem azt mondta a doki néni, hogy amig váladékozik, addig alkoholozzam, és kizárólag gyógyszertári hintõport használjak. Nálunk elég sokáig tartott, mig rendbe jött teljesen.

Laktoherb tea
Én is ittam egy darabig, de tejem nem lett tõle több, viszont a picinek fájt a hasa tõle. Azóta ott pihen a szekrényben, majdcsk kell valakinek

Mi már jobban vagyunk. Tegnap reggel 7-tõl este 11-ig nem aludt, csak vigyorgott. Én meg ájuldoztam már mellette. És amit már régen nem csinált, felébredt éjszaka kétszer is, és enni kért. Nagyon remélem, hogy ez nem lesz valami új szokás, mert már olyan jó volt végigaludni az éjszakát.

Fõzés
Én mindig bajban vagyok, hogy éppen mit fõzzek. Kitalálni tovább tart, mint megcsinálni. Párom nem eszik meg nagyon sok mindent, semmi zöldség, tészta, rizs. Kizárólag krumpli és husi. De én meg már UNOM. Kétfélét fõzni meg ugye egy gyerek mellett........., mostanában bújom a szakácskönyveket, hátha van benne valami olyan kaja, amit talán Õurasága is meg hajlandó enni, vagy legalább kóstolni.

Fogyás
Pont most volt itt egy barátnõm, nem látott minket egy hónapja, és közölte, hogy milyen sokat fogytam. Jót tett ez a megjegyzés, kellett már a lelkemnekKépKépKép
mondtam is neki, hogy jöjjön sûrûn KépKépKép

Na megyek mert készül a vacsi a páromnak
Sziasztok

Szilcsike és Szilvike (9 hét)
szilcsike
 
 


Kataa!

Nem tudom, hogy van, mert nálam ugy volt, hogy Beni májusban született, most 2002-ben töltötte a 3-at, tehát 2001. májusától már GYES-en voltam. Persze lehet, hogy visszamehettem volna papiron, aztán rögötn táppénzre, de nem tettem, mert tudtam, hogy a sulinak az elég macera (helyettesekkel kellene szórakoznia valahogy), ugyogy májusig GYES-en voltam, aztán júliusig, amig Nátán megszületett, kivettem a felhalmozódott fizetett szabimat (augusztus közepéig elég lett volna!Kép). Igy az új TGYÁS-omat és GYED-emet már aszerint a pénz szerint számolták, amit a fizetett szabi alatt kaptam (GYES nincs beleszámolva, valahogy másképp teszik). Igaz még igy sem jártam a legjobban, emrt most már diplomás minimálbér illetne meg, de hát mindegy. Ugysem én vagyok a pénzkeresö, hála Istennek a férjem ugy keresKépKép, hogy nem számit, hogy én mennyit kapok. Most például nem kapok GYED-et, mert dec. 22-én lejárt a TGYÁS, de elfelejtettek szólni, hogy intézzük a papirokat, amit ugysem tudnánk megtenni, mert ugye a születési anyakönyvre rá akarják irni (hogy minek, azt még nem fejtettem meg, hisz bármikor kérhetnénk (1500 Ft-ért) egy másolatot, aztán azon ugysem lenne rajta), de Nátán anyakönyve névváltoztatás miatt a Belügyminisztériumban van, és ott kb. 6 hónap az az idö, amig elintézik. Ugyhogy ki tudja mikor lesz pénzem megint.

Brokkoli!

Az nem igaz, hogy nem szabad melltartóban aludni, csak az a fontos, hogy a melltartó semmiképpen ne szoritsonKép, és nem feküdjél hasra, ne nyomd el a melledet. Ha nagy a mell, akkor fontos lehet, hogy éjszaka is tartsa valami.

Tüni!

Nálam a doki inkább aludt!Kép Na jó, csak vicceltem, mindenesetre amikor csak tehette, pihent (szombat éjszaka 1-kor keltettük). Igaz, nekem volt választott szülésznömKép, meg a férjem is.Kép
Viszont aztán profin császározott!Kép

Beszti

KépKép
KépKépKép
beszti
 
 


Tali,
No, akkor lefoglalom csütörtök 2-tõl a Mikkamakkát, aki tud jöjjön! Én kb. 3 körül fogok szerintem odaérni.

Kata007,
Örülök, hogy Dóri jobban vanKép!

Balcsi,
Lányok, ha taliztok nyáron majd, akkor szívesen csatlakoznék én is mert a férjem szülei a balcsi közelében laknak, mi is gyakran járunk le hozzájuk.

Panda,
Esetleg kenguruban jobb lenne, mint babakocsiban, nem? Amikor leesett ez a nagy hó, abban vittem le Lilit, és nagyon nem bántam megKép.

Kataa,
A hasim nekem is teljesen jó már, és szerencsére hízási csíkocskáim sincsenek.

Brokkoli,
Én úgy tudom, hogy nem a tej minõsége, hanem a mennyisége csökkenhet a mozgástól, persze nem törvényszerûen, de ennek tudatában én sem mertem elkezdeni tornázni.
Szerintem annyi ideig szoptass ameddig Zsófibaba igényli. Lili is este sokkal többet van cicin, mint napközben.

Szilcsike,
Szerintem 4 hónapos kor elõtt semmiképp ne kezd el a hozzátáplálást!

Puszi,
Ilke

KépKép
KépKép
ilke
 
 


Sziasztok!

Brokkoli!
Egyet értek Besztivel. A lényeg, hogy ne szorítson.Nem is tudom mit csináltam volna, ha nem melltartóban alszom, benne a betéttel. Igyis sokszor ébredtem úgy, hogy csupa tej volt minden.

Szilcsike!
Tudomásom szerint kötelezõ a csipõszürés. Minket 3 hónaposan vissza is rendeltek, kizárolag azért, mert nekem volt gondom vele.
A hozzátáplálással még bõven ráérsz. A babáknak fél éves korukig bõven elég az anyatej. Az én kisfiam 5 és fél hónapos, és még csak most kezdi kostolgatni az almát. Azt is csak két szopi között.

Errõl jut eszembe. Képzeljétek a védõnõnk mesélte, hogy az õ körzetében 4 hónapos korig a babák 98%-a kizárolag anyatejet kap. 92% 6 hónapos korig, utána pedig még kb. 70%-uk szopizik még. Nem akartam hinni a fülemnek. Ez fantasztikus.

Laktoherb tea
Én egyáltalán nem ittam ilyen teát, mert nem bírom a teákat. Ásványvíz, gyümilé. Nem volt gondom a tej mennyiséggel.
Mikor csak kérte Marci mindig cicin volt. Császáros voltam, de a gyakori mellre tételnek köszönhetõen a szülés után 2 nappal már megindult a tejecske (persze eleinte nagyon kevés).

Gumicukor!
Nagyon édi a fiacskád!!

Djeszter
djeszter
 
 


Sziasztok

Ilke

Képzeld, Emike nem nagyon szereti az etetõszéket...sajnaKép...még eddig nem sikerült 2 percnél tovább benne tartanom. Azért próbálom szoktatni, de továbbra is ölben etetem egy párnának döntve.
A legújabb szórakozása egyébként az, hogy ül az ölemben és a dohányzó asztalon matat...és persze mindent leszór a földre és várja hogy anya fölvegye.Kép

Szilcsike

Ne siess azzal a hozzátáplálással ha van elég tejed. Mi csak azért kezdtük 4,5 hónaposan, mert kezdett kevés lenni a tejem a Manónak.Kép

Nyuszi

KépKép
KépKép
nyuszika
 
 


Hali!

Brokkoli!
Milyen ügyi Zsófi! Mosolyog is és ráadásul végig alussza az éjszakát pár óra híjjánKép Gratula!

Szilcsike!
Minket 3 hetesen küldtek el az ortopédiára csípõszûrésre. Utána meg kaptunk UH-ra is beutalot amin a csípõ csontokat nézik meg. Jó meglepõdtem, hogy minek, hiszen azt mondták nincs semmi baja. Azt mondták rutinból!!!!
Hozzátáplálni bõven ráérsz fél éves kora után, akkor amikor már nagyobbacska. Addig teljesen felesleges! 1. Az anyatej a legjobb táplálék neki, 2. az emésztõrendszere nincs még felkészülve más táplálék befogadására. Ezért is van sokszor az, hogy ami bemegy felül szinte ugyanugy kijön alul... Kép Ha Gábor nem igényli akkor nem fogom elkezdeni a hozzátáplálást! És az igényli nem egyenlõ a "kinéziaszámbólakaját" c. dologgalKép Én legalább 7-8 hónapos koráig szeretném ha csak anyatejet enne, de ma is óránként evett, lehet, nem jön össze.Kép De mivel 3 hónapos lehetséges, hogy fejlõdési ugrás van ezért eszik többet.Kép Ha 1 hét múlva nem rendezõdik akkor sajna elõbb kell kezdenemKép

Lányok!
Gabi ma óránként evett! Remélem csak a 3 hós fejlõdési ugrás miatt! Ugye csak amiatt?!

puszi
sasha és a 14 hetes Gábor

Kép
sasha
 
 


Sasha
Nem biztos hogy 1 hétig tart a fejlõdési ugrás! Amúgy valószínû hogy Gabó azért eszik óránként. Kép

Lányok nem tud senki semmit Zsaniról!!!!! Nem lehet elérni, és itt sem volt már nagyon régen.

Ilke
A tali nekem jó, feltéve ha Levi addigra meggyógyul.

Kataa, Sasha
Grat a 14. héthez Kép

Forti

Kép
Kép
forti
 
 


Beszti!
Köszi, nagyon kedvesek vagytok! Szerencsére nem Pestre kell mennem, csak Szigetszentmiklósra. A kengurura én is gondoltam (hordozókendõm nincs), de Ádám nagyon nehéz (a sok cuccban több, mint 10 kg). A kabátom alá nem fér be, és azt hiszem, ha csak lógna kívül, fázna, mivel nem tudom betakarni. Noémi meg alig tud menni, ha overállban van, fogni kell a kezét, különben elesik. Úgy gondolom, marad a babakocsi, majd ráültetem Noémit a rúdra, és tolom õket. Valószínûleg bele fogok rokkanni, mert a hóban nem lesz egyszerû mutatványKép.
Aztán felmegyünk Anyukámhoz, és munka után értünk jön a férjem.

Ma kipróbáltuk a banános Mildiépet. Hát, mit mondjak, nem aratott nagy sikert. Ezen és a HIPP-en kívül van még másik fajta tejpép is? Sajnos HIPP-et itt nem lehet kapni, talán holnap Miklóson sikerül vennem.

Kataa!
Alexnak sok-sok gyógypuszi! Remélem, hamar kiheveri az oltást!

Szilcsike!
Picit korai még a hozzátápláláson gondolkodniKépKépKép! Majd 6 hónapos kora körül...

Brokkoli!
Ádám sem az a maratoni szopizó, õ kezdettõl fogva max. 20 percet szopott, de ez hamar lecsökkent 10-re. Ne aggódj, ha hízik, biztos elegendõ tejhez jut ZsófiKép.

Most megyek , mert jön az esti program...
Panda

panda
Halásztelek
 
 


Sziasztok,
Hu ez az oltas nagyon kikeszitett mindekt.Egesz delutan sirt vagy ha nem akkor csak azert mert evett.Most vegre elaludt a hordozoban de nem tul melyen mert nyoszorog: (((
Hat m lesz itt kovetkezo oltasnal mar elore felek.Nem vagyok en hozzaszokva hogy egesz delutan nyugi legyen Alex,ugy sajnaltam mert tuti fajt a laba.

Brokkoli,
Nevetni fogsz de ket baratnom is van akinek Marci es 7 honapos a babaja,az egyik Andi a masik Alice.Igy ???
Lemegy majd ne izgulj de szerintem ne tornazz ,nem ajanlott igy az elejen.
Jaj de jo az amikor radmosolyog eloszor: )))Bar most is imadom mert napjaban vagy 50* csinalja.

Szilcsike,
Nekem is azzal van a problemam hogy mit ,nem azzal hogy meg kell csinalni a fozest mert enni imadok.Bar teny es valo hogy jobbizuen eszem azt amit nem en fozok,talan mert akkor nem erzem a fozes szagat.

Beszti,
Ja en elfelejtettem hogy te tanar vagy.En azon kevesek koze tartozom akit bejelenttettek a munkahelyen a valodi berrel.
Hal istennek nalunk sem szamit az amit en kapok,de jo ideig fuggetlen csjszi voltam es most olyan fura hogy mar nem teszek a csaladi kasszahoz annyit mint eddig.
Bar buszke vagyok hogy Alexra es sosem voltam karrierista tipus.: )))
Na jo majd utanakerdezek a munkahelyemen.Bar nem olyan surgos meg,csak hat itt megint megmutatkozik az elorelatasom.

Ilke,
Persze akkor mar 4-en vagyunk Agi,Csics+Te+En.
De jo mert en ugyis le szeretnek menni hogy apa nelkul csakhat akkor uncsi lenne.

Forti,
Sajnos nem tudik en sem Zsanirol,remelem jol vannak csak epp mas dolga van a neten kivul.

Panda,
Koszi a gyogypuszit,szukseg van ra nagyon.

Na most ebredt fel de nem sor sot kacag az apjaval.Remelem kialudt a sirossagat.
Puszi es pihenteto ejszakat mindenkinek!!!!
Kataa

Kép
Kép
kataa
 
 


Sziasztok,
Hu ez az oltas nagyon kikeszitett mindekt.Egesz delutan sirt vagy ha nem akkor csak azert mert evett.Most vegre elaludt a hordozoban de nem tul melyen mert nyoszorog: (((
Hat m lesz itt kovetkezo oltasnal mar elore felek.Nem vagyok en hozzaszokva hogy egesz delutan nyugi legyen Alex,ugy sajnaltam mert tuti fajt a laba.

Brokkoli,
Nevetni fogsz de ket baratnom is van akinek Marci es 7 honapos a babaja,az egyik Andi a masik Alice.Igy ???
Lemegy majd ne izgulj de szerintem ne tornazz ,nem ajanlott igy az elejen.
Jaj de jo az amikor radmosolyog eloszor: )))Bar most is imadom mert napjaban vagy 50* csinalja.

Szilcsike,
Nekem is azzal van a problemam hogy mit ,nem azzal hogy meg kell csinalni a fozest mert enni imadok.Bar teny es valo hogy jobbizuen eszem azt amit nem en fozok,talan mert akkor nem erzem a fozes szagat.

Beszti,
Ja en elfelejtettem hogy te tanar vagy.En azon kevesek koze tartozom akit bejelenttettek a munkahelyen a valodi berrel.
Hal istennek nalunk sem szamit az amit en kapok,de jo ideig fuggetlen csjszi voltam es most olyan fura hogy mar nem teszek a csaladi kasszahoz annyit mint eddig.
Bar buszke vagyok hogy Alexra es sosem voltam karrierista tipus.: )))
Na jo majd utanakerdezek a munkahelyemen.Bar nem olyan surgos meg,csak hat itt megint megmutatkozik az elorelatasom.

Ilke,
Persze akkor mar 4-en vagyunk Agi,Csics+Te+En.
De jo mert en ugyis le szeretnek menni hogy apa nelkul csakhat akkor uncsi lenne.

Forti,
Sajnos nem tudik en sem Zsanirol,remelem jol vannak csak epp mas dolga van a neten kivul.

Panda,
Koszi a gyogypuszit,szukseg van ra nagyon.

Na most ebredt fel de nem sor sot kacag az apjaval.Remelem kialudt a sirossagat.
Puszi es pihenteto ejszakat mindenkinek!!!!
Kataa

Kép
Kép
kataa
 
 


Sziasztok!

Tetten fel a profilomba képet Emmáról, remélem sikerült. Olyan szépek voltak a ti képeitek, hogy megirigyeltem.Kép

Kataa!

Milyen jó, hogy írtál a biztosítósokról. tegnap engem is felhívtak hogy ajándékot hoznának Emmának, mire közöltem hogy nem kérjük. A csaj annyira meglepõdött hogy erõszakoskodni is elfelejtett!
Én adtam szõlõlevet Emmának korábban, amikor még nem ment a kaki. Én 3-4 szõlõszemet átpréseltem simán ujjal egy mûanyag teaszûrõn, amit erre a célra vettünk, és semmi másra nem használtuk. ebbõl lett kb 20 ml szõlõlé. én azt cumisüvegbõl megitattam, Emma szerette.

Fogyás: Hát nagyon irigylem aki még fogyott is szülés után.Kép Én amit a terhességtõl híztam azt lefogytam, de még így is van rajtam kb 10 kg plussz, szívesen leadnám.Kép Az is a baj, hogy ugyab kilóra ugyanannyi vagyok mint terhesség elõtt, de valahogy más eloszlásban, nagya hasam, sajnos csíkos is, és a mellem is nagyobb.Kép Nem tudom fog e még alakulni, reménykedem.

Emma sajnos még mindíg ugyanolyan náthás, ráadásul a gyógyszertõl nem volt jó a gyomra, úgyhogy beszüntettem, csak szívom az orrát. Kiváncsi vagyok holnap mit szól az orvos.

Manó és Emma

KépKép
KépKép alt="Lilypie Fourth Birthday tickers" />
manó
 
 


Sziasztok!
Gumicukor!
Erre nem is gondoltam, hogy ezért ez a becenevem, így hívtak a szobatársaim a koleszban.Amúgy Emese vagyok.Kép

Djeszter!
Képzeld!Nekem meg a védõnõm adott egy doboz melltartóbetétet, mondván, hogy a körzetében rajtam kívül másnak nincsen rá szüksége.Kép

Ilke!
Hát bizony nõdögél a kisasszonyKépMár 6620g, épp tegnap mértük. Csak még mindig 3 óránként eszik, ami nappal nem zavar, de az éjszakát szeretném már átaludni.

Kata007!
Örülök, hogy jobban van Dóri. Én is teljesen beijedtem, hogy mit csinálnék, ha Gréta ilyen rosszul lenneKép De gratulálok neki a mászáshoz, biztosan nagyon aranyosKép

Sétáltatás: Ha tehetjük, mi is megyünk minden nap, de a védõnéni nekünk is a mínusz 5 fokos határt mondta.És ködben sem szabad kivinni a piciket.Ilyenkor a szellõztetés közbeni levegõzés a megoldás, bár Grétus is nagyon szeret sétálni.

Andy!
Akkor nem is fogunk olyan messze lakni egymástólKép

Lányok!
Gréta csuklója és bokája folyton reccsen egyet, amikor megmozdítja, pedig nem is erõsen csinálja.Már egész pici kora óta így van, de azt hittük, kinövi. Nektek nem volt ilyen? Mitõl lehet?

SZORÍTSATOK!Holnap megyünk a szemészetreKépKép

Pusszancs
Pemeske és Gréta 17 hetes
pemeske
 
 


Lányok, holnaptól akciós a Milupa tejpép a Rossmannban!
szilcsike
 
 


Pemeske

Nem akarlak megijeszteni , de a 3 óránként evés még el fog egy darabig tartani, Emília holnap után lesz 6 hónapos és még mindig 3 óránként eszik. Igaz átalussza az éjszakát 2 hónapos kora óta.Kép
A csukló recsegés nálunk is megvan, fõleg akkor, ha kapaszkodik a kezembe és húzza fel magát. Én nem tulajdonítottam neki semmi jelentõséget.Valszeg még mindig nagyon lazák az izületeik.
Jó húsban van a lánykád, Emília súlya is ennyi.Kép

Panda

Szurkolok, hogy mégse rokkanj bele.Kép Azon filóztam, hogy hogy fogom bírni majd két gyerkõccel, mikor már most majd beszakad néha a hátam eggyel, pedig még nincs 7 kiló sem...És a nagylányt bírtad cipelni terhesen?

Valszeg nálunk is fejlõdési ugrás van, mert napok óta hajnalban kelünk, pedig este jóllakik a kisasszony.Kép És naponta 6-szor eszik.

Megyek is aludni....jó éjszakát mindenkinek!

Nyuszi és a 26 hetes Emília

KépKép
KépKép
nyuszika
 
 


Panda!

És Szentmiklósra se vigyen át?
Igaz elég korán lenne, szerintem 8 körül elmegy legkésöbb.

Ilke!

Ha mindenböl kilábalunk (márpedig ugy néz ki a dolog, hogy minden rendben lesz (már nem köhög Nátán, meg az orrát sem kell szivni, emrt nem folyik)), akkor nekem is jó a csütörtök.

Beszti

KépKép
KépKépKép
beszti
 
 


Sziasztok!

Ma bementem végül a munkahelyemre mert nem volt olyan hideg. Kenguruval mentem mert babkocsival elég körülményes, négy jármüvel kell mennem. A Petra annyira félõs, hogy mikor a buszon voltunk minden ajtó nyitásra és csukásra sírva fakadt. Mindenki minket nézett annyira keservesen sírt, meg sem tudtam vigasztalni csak mikor leszálltunk.
A munkahelyemen is csak addig volt jó amíg nem szólt hozzá senki.

Szilcsike
De jó, hogy jelentkeztél. Gratulálok Szilvikéhez.
Milyen volt a szülésed? Tudod én is annál a doktornõnél szültem akinél te.


Minden babának jobbulást kívánok aki beteg! (Szilvike, Elõd, Noémi, Levi) bocs ha valakit kifelejtettem.

Zsani
Különben még a Petra sem volt beteg, még megfázva sem.

Panda, Ilke
Én is kiváncsi vagyok, hogy mennyit hízott a Petra egy hónap alatt. Csütörtökön megyünk mérésre.

Panda
Hogy vetted észre, hogy az Ádámnak nem elég a kajcsi?
Képzeld el szerintem a Petrának is. Ma fél ötkor szopizott és hatkor már szopizta a polómat és megetettem megint ekkor mind akét mellembõl evett pedig õ egyszerre csak az egyibõl szokott. Este olvasztottam fel a hütõbõl fagyasztott tejcsit de nem annyira ette meg. Lehet, hogy én csinálok valamit rosszul de az üveg nem kell neki, ha pohárból itatom akkor szerintem több megy a ruhájára mint a szájába. Olyan kis butuska lógatja a nyelvét a pohárba. Kanállal meg elég lassú. Ti, hogy csináljátok?

Beszti
Mennyire hasonlít Beni és Nátán egymásra.
Ha kevés lesz a tejem akkor melyik a jobb a tápszer vagy a tejpép? Én arra gondoltam, hogy inkább tejpépet veszek neki. Lehet, hogy hülyeség de én eléggé idegenkedek a tápszertõl. Vagy adjak neki gyümölcsöt még mindig nem kapott. Különben lehet, hogy csak bemesélem magamnak, hogy kevés a tej mert egyáltalán nem nyügös. Lehet, hogy azért érzem így mert már nem fejek és most állt be a kereslet-kínálat. Csak engem úgy idegesit, hogy puha a mellem és már nem feszül mert addig legalább éreztem, hogy van benne tej.

Ilke
Mi az, hogy kifli alak?
Mikor neked a Lili állandóan szopizott utána egy-két nap múlva több tejed lett? Most megint elkezdtem inni a teát.
Majd összehozzuk a Balatont.
Képzeld el a Petrának ez a második nap, hogy nem kakilt. Ilyen még azóta nem volt amióta megszületett. Remélem holnap már lesz valami.

Bera
Sétálás: mi kenguruval megyünk amióta leesett a hó mert nálunk sem takaritják az útat.

Nyuszi, Ilke
A petrának is van több szoknyája de én sem szeretem nagyon mert szerintem nem praktikus. Felemelem és az egész felcsúszik rajta. Karácsonykor azért abba volt. Szerintem a legjobb nekik a body és a rugi. A szoknya majd akkor lesz jó ha már állnak és mennek, majd nyáron.

Zsuzsa
Nekem is még mindig nagyon hullik a hajam. Már megõrülök tõle, az egész lakásba mindenhol csak az én hajam van.

Áfonya
A Petrának is jár keze-lába szopi közben.

Kataa
Már minket is hívtak telefonon, hogy kössünk biztosítást. Alig lehetett lerázni. Ezek az ügynökök eléggé rámenõsek, erõltetik magukat.

Erika
Biztos te is le fogsz fogyni szép lassan. Én sem csináltam semmit. Nem tornáztam csak szoptatom a Petrát. Ja és rengeteg csokoládét eszem mert nagyon szeretem.

Djeszter majd küldök e-mailt

Ági
petra2
 
 


Sziasztok!

Ma volt itt a dokinéni, Dani szépen fejlõdik, azt mondta nagyon erõs izomzatú a kis pasi. Hát hiába apukától is kapott jócskán, ugye.

Holnap kezdhetjük a fõzelékezést, el is szaladtam lábaskákért és mûanyag tárolódobozokért, amiben majd fagyasztok, addig apázott a gyermek.
Annyira izgi, ,kíváncsi vagyok, hogy fogadja majd. Az állaggal nem lesz gond, mert a pépeket már megszokta a gyümölcsök után.
azt mondta, hogy pároljam meg a zöldséget és krumplival vagy rizzsel sûrítsem be, egy mokkáskanál olivaolajat bele és egy kis anyatej, de ezt akkor, ha egy kicsit már kihûlt, nem olyan forró.

Megkérdeztem a Milupa reklámcuccokat, ,hogy jók-e, ,de teljes elutasítást kaptam. Mivel Danimég elég szépen szopizik is, ezért nem is kell elválasztó "follow-on-milk" tápszer, de a tejbedarapép sem jó, mivel szinte mindegyik tejalapú. A bébiételek közül a Hipp-et ajánlotta õ is, ami, ahogy ti is mondtátok bio, viszont agyon vannak benne fõzve a zöldségek. Persze ezt nem tudom honnan veszi. De én inkább kotyvasztok itthon.
Szóval mindenki mást mond. Mondjuk nálunk a férjem és az apósom + apukám tejérzékeny, ha isznak 1 pohárral, akkor tuti 5 perc után a slozin kötnek ki Kép, így ebbõl kifolyólag Dani még nem kap semmitejalapú dolgot, az én tejcsimen kívül, mert ugye az nagyon fincsi Kép

Fogacskák is kezdenek beindulni az ínyvizsgálat szerint.


Brokkoli
Inkább örülj, hogy nem lett sebes a cicid, te ilyen vagy, mi megy amolyanok. Esténként én is szoktam hagyni kicsit örömcumikázni, ennyi csak jár neki, ha már egyáltalán nem is tudja milyen a cumi. És ettõl nem lesz rossz a mellnek.

Én úgy szugeráltam magamnak a tejet, hogy mondogattam magamban a "Szoptatás " szót, és erõsen koncentráltam a cicijeimre, és éreztem is párszor a tejleadó reflexx beindulását. Az elején volt olyan is, hogy ránéztem a Danira, vagy ahogy készültünk a szopihoz és az ölembe vettem, elkezdett csöpögni a tej eláztatva szegény gyerek fejét.

Csomók nem a melltartótól vannak, ekkora balgaságot!
Nekem eg mondták, hogy jobb, ha éjjel nappal abban vagyunk, mert nem fog lógni, na meg a melltartóbetét sem marad magától a cickón, vagy cseréljek inkább minden nap lepedõt? A kis mellnek is nem árt, ha tartja valami! Láttam én már kicsi cicit kinyúlva, elég gáz! Klényelmes cicifixet kell venni, nem merevítõset.
Csomókat klasszul ki lehet masszírozni és a baba szívja le a legjobban a tejet!

Szilcsike
Hozzátáplálással szerintem még ráérsz, hadd edzõdjön a babád emésztõ és immunrendszere, ilyenkor a legtökéletesebb neki az anyatej, ennek híján a tápszer. Ha van elég tejed, akkor ráérsz az 5-6. hónap körül, de akkor is még csak kóstoltatni! nem fogsz lemaradnisemmirõl sem!

Én próbálok rendszeresen itthon edzegetni Dani 4 hónapos kora óta (persze nem mindig jön össze), mert én Dani elõtt és míg nem született meg rendszeresen csináltam, de nem tapasztaltam, hogy csökkent volna tõle a tejem. Persze nem nyomok végig 2 step -aerobic órát, hanem csak lightosan csinálom. Viszont, amit tényleg nem szabad, az a mellizomgyakorlat szoptatás alatt.

Szemeske
Ne aggódj, Danimár 6 és fél hónapos, és még sokszor eszik 2 és fél óránként, de már kezd kitolódni 3-4 felé. Éjjel 1x eszik, néha 2x. Kép De én szeretek felkelni hozzá, olyan jó, mikor odabújik hozzám és keresi a cicit félálomban Kép

Most jó éjszakát, Dani már 2 órája durmol, ,fogja a kócos maci lábát.

pusz
gumicukor és Dani (ma pont 28 hetes)

KépKép
KépKép
gumicukor
 
 


Ági!
az, hogy nem feszül a melled, nem azt jelenti, hogy már kevés a tejet, hanem beállt már a kereslet kínálat. Nekem már csak reggelente szokott kicsit feszülni a cicim, de napközben puhák, de ha szoptatok belõlük, akkor szépen jól lakik belõle Dani.
Nem biztos, hogy ha adzs gyümölcsöt,akkor azzal kiválthatod, hogy nem lesz éhes. Én azt vettem észre, hogy Daninak sokkal jobb az étvágya mióta gyümit is kap, szinte ugyanannyit szopizik. Így ha akartam volna sem tudtam volna elhagyni valamelyik szopit.

gumicukor

KépKép
KépKép
gumicukor
 
 


Jo reggelt
Gumicukor
nagyon aranyos Dani baba Kép vásárolni mi is korán reggel szeretünk vásolni mert tényleg nincsenek sokan és lehet nézelödni Kép

Andy
nekem a doktornéni azt mondta mikor petikéhez kijött 1 hetesen hogy egy 3hetes babának egy nap meg kell ennie 600gr de egyéni eltérések lehetnek Kép a 70-80ml nagyon szép csak igy tovább Kép

Mano
aranyos Emma baba a képen Kép

Lányok
tegnap voltunk a doktornéninél Petike ugyan anyivolt mint 1 hétel azelöt igy most 3oránként eszünk nappal +tejpép sürüre készitve napi 2x és sütötökös csirkehusit kell ennie Petikének és ma megyünk laborba hogy kideritsük nincs -e vas hiánya Petikének vagy egyéb baja tegnap meg a Sebészeten voltunk mert apjuk hétvégén körmöt vágot Petikének és kicsit rosszul vágta véletlenül az egyik lábán le a körmöt és begyuladt most be van kötözve az egyik lába mert csak igy lehetet megovni azt az egy lábuját mert a rgtapaszt helyben lerugta Kép szoritsatok hogy ne legyen semmi komolyabb baj a vérképel Kép és holnap kell vszamenünk a doktornénihez sulyt mérni ezért nem tudok a talira elmenni sajnos .

Pemeske
drukk megy ezerel KépKép



SZilcsike
a csak anyatejel táplált babáknak nem kell 6 hónapos korig más kaját adni csak a tápos babáknak kell 4-5 hónapos koroktol mást is adni hogy nelegyen vashiányosak többek közt

ILKE
én bizti nem tudok menni a talira mert petikét viszem az orvoshoz majd elmesélitek mien volt és a köv.talira ha tudok megyek Kép jo gyere te is majd megbeszéljük hogy ki mior és medig lesz a balcsin Kép és talizunk Kép

Sasha
ne aggodj bizti csak fejlödési ugrásrol van szó és párnapon belül minden rendbejön Kép

Pusz csics és Petike Kép
csics
 
 


Sziasztok!

Kataa, Ti jartok babauszasra ugye? Elmeselned /vagy mas, aki jar/, hogy miben usznak a babak, marmint pelus vagy valami naci, meg milyen vizben? MEg azt sem tudom elkepzelni, hogy hogyan lehet megoldani, hogy kijon az ember a medencebol, kozben a gyerek a kezeben, nem esik orra, nem csuszik el? Vagy hogy mindketten csupa viz vagyunk, ha a gyereket szaritom, oltoztetem, addig en kozben ott fagyoskodom vizesen? Van kulon pelenkazo a gyerekeknek? Bocsi a sok hulyee kerdesertKép

Csics,
gyogyulast PetikenekKép Azt nem ertem, 2 nap mulva miert kell menni sulymeresre? Annyi ido alatt biztos nem hizik merhetot, nem? Hany kilo most PEtike?

Mano,
szep KisManod vanKép

-Afonya
afonya
 
 


Panda!

A Hippen és a Mildipépen (Nutricia gyártja) kívül létezik a Milupa Milupépjei. Egyébként a Mildipépböl a málnás a legfinomabb felnött érzékekkelKép.

Ha bármilyen kell valamikor (és pont nem jártok ilyen közelében), akkor szólj csak nyugodtan, hetente egyszer megyünk valami nagyobb bevásárlóközpontba, és nem esik nehezünkre venni (pl. az Auchanban is lehet kapni többfélét), meg valószinü olcsóbb is (bár ki tudja).

Kataa!

Én már megszoktamKép, hogy nem teszek sokat a családi bevételhez. Nem az én dolgom. Igy egyeztünk meg. Már a házasságunk elejétöl gyakorlatilag igy van, mert bár mindketten ugyanott végeztunk, de én elmentem tanárkodni, ö meg elment egy informatikai céghez, már akkor is a 3-szorosát kereste az én pénzemnek. Azóta...
Ö is ugy kezeli a pénz(é)t, mint ami kettönké, nincs külön számlája, mindegyikhez van társkártyám és teljes rendelkezési jogom. A pénzt is én osztom be.Kép
Pénzügyben egyébként nagyon jó az elörelátás, föleg, hogy gyereked is van, és azért nem mindegy.

Ági!

A gyümölcs szerintem nem oldja meg a "több hami" kérdést, talán a fözelék igen. Ha választani kellene a tejpép és a tápszer között: hát nem tudom, én azt hiszem tejpépeznék. Igaz én könnyen beszélek, emrt nekem volt tejem Beninél is addig, amig akartam. Még anyatejeztünk, amikor már kapott tejpépet. De a tápszer az olyan lenne, mintha az anyatejet akarnám helyettesiteni, a tejpép az meg inkább a fözelék/gyümölcs kategória nálam.

Szerintem minden szoptatós mama néhányszor aggódik csemetéje miatt, hogy eleget gyarapszik-e, van-e elég tej neki. Ez ugye akkor nem kérdés, ha cumisüvegböl eszik, mert akkor látszik, de a ciciböl kiszivott mennyiséget nem látjuk.
Engem pl. pont a héten nyugtatott a dokim asszisztensnöje, amikor mondtam, hogy Nátán nem hajlandó szinte semmit elfogadni a tejcsin kivül. Azt mondta, hogy a babák tudják, különben sem ugy néz ki, mint aki éheztetnek.KépKép Amugy meg nyugodt, vidám gyerek, sokszor nem is hajnaldó a másik cicit elfogadni, nem godnolnám, hogy akkor az, amit eszik, kevés lenne.

Beszti

KépKép
KépKépKép
beszti
 
 


Nyuszi,
Sajnálom, hogy Eminek nem szimpi az etetõszék. Esetleg próbáld meg, hogy amikor beleteszed, kicsit bohóckodj vele, hogy minél több kellemes dolgot tudjon a székhez kapcsolni. Biztosan megkedveli majd.
A dobálás már nálunk is megy vagy 1 hete. De olyan kis rafinált, mert ahogy eldobja a játékot rögtön rámnéz, és gondolom várja a hatástKép.
Akkor ezek szerint nem csak én félek a második gyerektõlKép? Azért várom ám, fõleg a terhességet, de amikor belegondolok, hogy hogy fogok kétfelé figyelni, meg egyáltalán a hétköznapok, hát nem tudom valamit ki kell találjak majd. Azt hiszem szert teszek majd egy jó bébiszitterre és egy kicsi autóra.
Ti tudtok jönni a talira?

Sasha,
A ti babadokitok, mit szól ahogy, hogy 7-8 hónapos koráig csak tejcsit akarsz adni a babádnak? Csak azért kérdezem, mert az enyém megbotránkozott.
Nálunk is volt ilyen gyakori evészet a fejlõdési ugrásoknál. Volt, hogy éjszaka 6x evett, pedig nekem bõven volt tejem. Szerintem ne csak 1 hetet várjál. Adj magatoknak 2-3 hetet is, nálunk legalábbis ennyi kellett, hogy beálljon az a helyzet, hogy elég legyen neki is és továbbra is tudjak fejni.

Forti,
Nem tudok Zsaniról semmit. Reméljük minden rendben velük.

Pemeske,
Majd mesélj, hogy mit mondtak a szemészeten, ti miért is voltatok?

Ági,
Próbáld meg esetleg a csõrös poharat. Egyébként Lili sem szereti a cumisüveget, nem is nagyon tud belõle enni, csak tartja a szájában de nem csinál vele semmit, szerintem nem érti, hogy mit akarok veleKép.
Szerintem várj még 1-2 hetet, ha pedig Petra nem nyûgös akkor tényleg nincs ok az aggodalomra. Az én melleim is D kosárról szépen visszaálltak B-re és C-re. Épp múlt héten vettem új melltartókat, mert a régiek nagyok voltak, pedig Lilinek elég a tejcsi. Tápszert én 6 hónapos kor után nem adnék, akkor már jöjjenek a gyümik, zöldségek és szép lassan a többi is. És ha jól válogatod meg õket akkor azok nem allergizálnak. Nálunk a gyakori szopi mindig meghozta a várt hatást, szerintem legyél türelmes.
A kifli alak, azt jelentette, hogy a feje és a lábai bal oldalra hajlottak ahogy feküdt, de sokat hasaltattam, és szerencsére ez teljesen elmúlt.
Kakival kapcsolatban, esetleg próbáld meg kicsit bicigliztetni a lábát, az kicsit megmozgatja a pociját. A hasalás is jó lehet.

Gumicukor,
A rizses sûrítés az milyen, rizsliszttel? A te dokid mit mondott, hogy mikor kaphat majd a baba elõször tejet? Nálunk is a férjem allergiás, viszont nekünk az mondták, hogy nem csak a lisztet amire õ érzékeny, hanem az összes allergént kerülni kell 2 évig. Te hogy fogod a tejet helyettesíteni? Gondolok itt a kalciumra.

Csics,
Drukkolok, hogy ne legyen semmi baj Petike vérképével. Azért küldtek el vizsgálatra titeket, mert 1 hétig nem hízott semmit? Mert Lili szinte az elmúlt hónap alatt nem hízott semmit, mégsem csinált különösebb ügyet belõle a doki.

Puszi,
Ilke

KépKép
KépKép
ilke
 
 


Hali!

Ilke!
A dokinénink szoptatás párti, és amúgy meg semmi köze hozzá és ha más is lenne a véleménye az se érdekelne és én meg is mondom ha úgy alakul, és azt is lelkiismeretfurdalás nélkül a szemébe vágnám, hogy nem vagyok köteles hozzá járni, nem úgy mint a védõnõhöz! Orvos az szabadon választható! De kétlem , hogy bármit szólna, hiszen látja, hogy Gabi másfél kilókat hízik havonta az anyatejtõl. Ha igy marad akkor hova eröltessem a hozzátáplálást? Nem ráér egész életében gyümit stb. enni??? Anyatejet meg csak most ehet, amig kicsi és van.

LÁnyok én nem is tudom, hogy mi van?! Most van tejem/nincs tejem dilemma van! Kezdem azt hinni nem azért nyügös, mert nem elég a tejci, hanem valami másért! Mindjárt felhívom avédõnõ!!!
sasha

Kép
sasha
 
 


Sziasztok!
En is idetalaltam, koszi mindenkinek, aki segitett. Kép

Nagy kerdesem lenne: A ti babatok hol alszik? Mert a mienk a nagyagyban. Egyszer probaltam berakni ejszaka es persze rogton felebredt, elolrol kellett kezdeni az egesz altatasi programot.
Ahhoz tul nagy dolog, hogy vegre elalszik, hogy mindig kiserletezgessek, megmarad e az agyaban, vagy nem.
Arra is gondoltam, hogy erzi a melegunket, es en meg hirtelen atteszem a relative hideg agyaba.
Eleg nagy az agyunk, nem is ez a baj, de attol felek, utana majd teljesen megszokja, es nem lesz mit tenni.
Egyebkent, ha ujra elunk majd hazaseletet, nem nagyon praktikus, ha mellettunk fekszik.
Mi a megoldas?
Udv
Kakukkfu
Emma 12 napos
kakukkfu
 
 


Szia Andy!

Koszi az sms t, de nem tudtam valaszolni, mert pont most fogyott ki a telefonom. Kép
Most mar itt leszek,
puszi
Kakukkfu
kakukkfu
 
 


Sziasztok,

Kataa,
hát nem Andi és nem Alice, õ Berni, milyen sok 7 hónapos Marci van?Kép

Kakukkfû,
HA a babád igazán alszik, akkor simán át tudod tenni szerintem a kiságyába. Én Zsófit pelenkáztam már úgy hogy aludt és nem ébredt fel! Sõt van amikor ( ált. napközben ) berakom a kiságyába és elnézelõdik, majd elalszik. Szerintem a kiságyhoz kell szoktatni, hogy ott jól érezze magát, de ez csak az én véleményem a kemény 6 hetes tapasztalatommal.

pusz

Brokkoli és a ma 6 hetes Zsófi
brokkoli
 
 


Áfonya
Mi járunk november eleje óta úszni, az Almássy térre (bõvebben a [url=http://www.babauszas.hu" TARGET="_top]http://www.babauszas.hu[/url] oldalon), korábban már írtam róla. Mi Huggies úszópelusban úszunk, de van,aki nejlon pelenkavédõt használ, erre jön rá még egy fürdõruhaanyagból készült kis naci. (ha megnézed a profilomban levõ webcímen Danit, akkor láthatod). Nekünk még nemvolt olyan, hogy belecsinált volna. Fürdõnacit mi varrtuk, de lehet kapni az usziban is.

Én viszek külön papucsot, ez rajtam van zuhanyzáskor is és addig, amíg a vízbe megyünk, na nem csak a csúszás miatt, hanem én közös vizesblokkban nem szívesen mezítlábaskodom.

Az Almássy tériben sok pelusozó van + járóka is átmeneti tárhelynek Kép, a szekrényeket zárni lehet és mindig van ott egy néni, aki vigyáz a cuccokra.
Mi apuval együtt járunk, így õ elõbb kimegy vagy éppen én, és mire kimegyünk a vízbõl, addigra õ már vár minket a törölközõvel. Utána lehet melegedni a szaunában, ,ami nincs felforrósítva, ,mint a felnõtteknek, csak kimondottan egy kis megmelegedésre szolgál.

Az öltözõben felöltöztetem Danit, addigra apu kint vár és átveszi, aztán én gyorsan öltözöm. Az öltözõben 1000 fok van, ,úgyhogy nem nagyon lehet megfázni.
Remélem elég az info, ,de szívesen írok még, ha kíváncsi vagy valamire.

ilke
Rizs az = rizs párolva és összebotmixerezve a többi cuccal. kb. 1 éves koráig nem ihat tejet, viszont kalcium nem csak a tejben van, hanem a gabonafélékben. Kezdetben ezért ajánlják a krumpli, rizs, barnarizs esetleg kukoricaliszt sûrítõket, mert ezek gluténmentesek. Sajtot, túrót, joghurtot már ehet elõbb is, mint tejet, mert azokat más eljárással készítik.

Csomósodni nem a melltartótól csomósodik a mell, akkor fejjél 2 szopi között is, mert nem tud rendesen ürülni a tej, vagy tedd többször mellre a babát! az tuti lesz, meglátod!

Sasha
Védõnõhöz sem vagy köteles járni, olvastam valahol. az enyém annyira kis butuska, hogy az már fáj, ráadásul még gyereke sincs, és õ oktatott, hogyan szoptassak... ajvééé
Ha akarod, akkor nem is kell, hogy kijárjon hozzátok.
Én azenyémet szépen elküldtem karácsony elõtt (na nem végleg persze), mert 20-án, mikor pakoltunk, hogy megyünk a szüleimhez vidékre, telefonált, hogy felugorna, ha nem gond. Gond volt, így elküldtem. Nehogy már én üljek otthon ölbetett kézzel és várjam!

Kakukkfu
Mi az elsõ naptól kezdve, hogy hazahoztuk Danit a kórházból a saját ágyában alszik, , ezt szokta meg. Nem is akartuk sosem magunk közé venni, nemcsak a házasélet miatt, hanem hogy megszokja, ,hogy hol van az õ kis helye. Persze néha reggelente felvisszük magunk közé, de nem alszik köztünk, így mindenki nyugodtan tud pihenni.

Egyébként irigyellek, hogy tudsz egy 12 napos baba mellett netezni is. Dani nagyon nyugis baba volt mindig, mégsem tudtam rendszeresen jönni 4 hónapos koránál elõbb. Le a kalappal...

gumicukor

KépKép
KépKép
gumicukor
 
 


A lényeget meg elfelejtettem, pedig ezzel akartam kezdeni.
Ma megkezdtük a fõzelékezést.
Csináltam pici lábaskában párolt kruplit sárgarépával, a fõzõlét leöntöttem, bele anyatejcsi és 1 mokkáskanál olivaolaj és mix.
Felvettem videóra hogy fogadja Dani, de csak az elsõ kanálnál fintorgott, ,benyomott 100 grammot, aztán szopizott egy hatalmasat, most meg durmol. ez ilyen egyszerû lenne? gondolom, biztosan lesznek kevésbé ínyére való hamik is.

Pénz
Nálunk fordítva van, én viszem haza a több manit és nem a férjem, még így is a tgyás ideje alatt, bár az már lejárt, most a tavalyi szabimat és a betegszabimat vettem ki, februártól uis (mint már írtam) itthonról dolgozom. De nálunkez nem gond, nem magamnak keresem a zsozseszt, , hanem a családomnak. Bár most a férjemnek is az állandó melója mellett sok külön bevállalt is bejött, úgyhogy most kb. egyenlõ az arány.
Kell is, mert már nagyon szeretnénk saját lakásba költözni.

gumicukor és Dani (28 hetes)

KépKép
KépKép
gumicukor
 
 


Hali!

Gumicukor!
A védõnénivel semmi bajom! Neki is vannak gyerekei, akkorák mint én! Ma felugrott mert erre volt dolga, persze elõbb kaputelefonált! Felettünk lakónak kb 3-4 hetes a babája. Én örültem neki, hogy jöttKép

Kakukkfu!
Gábor már 3 hónapos elmúlt, de nagyon el van kapatva és már bánom nagyon! A nagy baj az az, hogy megszokta nagyon, hogy nem hagyom sirni és vagy cicit kap, vagy ringatom. Igy nem tud magától elaludni! Fõleg nem a kiságyban! Nem szeret nagyon benne lenni. Most próbálom az ágyába szoktatni némi sikerélménnyel! 1 hét alatt 2x alllud el benne, az egyiket fél órás üvöltés elõzte meg, de azóta sem tudom elaltatni ott. Igy viszont éjjel arra ébredek, hogy szétszakad a hátam, mert ha mellettem van akkor mozdulatlanul alszom és igen rosszul. Ha már pár naposan oda lett volna szoktatva akkor semmi baj nem lenne és akkor kevesebb ordítástól is kifáradt volna mint most amikor már nagyobbacska. 1 hét alatt megszokná, de a családi béke megköveteli sajna, hogy ne hagyjam.

Na puszi
sasha

Kép
sasha
 
 


Bocs Sasha, akkor valamit félreolvastam, örülj, hogy neked ilyen védõnénid van! Nekem csak ilyen jutott Kép

gumicukor

KépKép
KépKép
gumicukor
 
 


SZIASZTOK
Áfonya
köszönjük a jo kivénságot remélem nem lesz semmi baja különben Petike 6250 gr .

Ilke
nem azért mert 1hétalat nem hizott semmit hanem azért mert 1 hónap alatt 20dkg hizot csak Kép és ez kevés nagyon

Lányok
halotatok már olyanrol hogy egy gyereknek azért nem jött ki a foga mert cumizott ? mert én még nem ma voltam anyukámnál Kép és ott volt az egyik vele egykoru munkatársa ö mesélte ezt mert hogy Petike a tejpépet cumisüvegböl eszi igy megeszi a 150ml is de kanálal jo ha a felét megeszi Kép ráadásul anyukám máig nem tudta megbocsátani nekem hogy tápit atam adok Petikének mindenkinek azt mundja hogy nem szoptatam Petikét pedig nem igaz csak nem volt elég neki a tejcsi ezért kelett neki a tápit is adni sajnos Kép ugyhogy ma megint felboszantotam magam mert a tizorai pépjét nem cumisüvegböl adták neki hogy tudjon egy egész adagot is enni hanem kanálal aminek következtében csak ugy 60-80ml evet meg Kép ráadásul anyukám szokásához hiven megint megakarta mondani hogy mit tanujak és mit nem szerinte én alkalmatlan vagyok kutyakozmetikusnak menjek inkább gyógymaszörnek de én kutyakozmetikus szeretnék lenni mert imádom az állatokat Kép .

Kakkukfü
Petike a saját ágyába alszik már ujszülötkorátol és csak hajnalban vagy reggel hozzuk a mi ágyunkba mikor fent van bár mostanába ha nagyon fáj a hasa akor meletünk fekszik mig elnem alszik és utána viszem át az ágyába

na megyek mert megint regény lett Kép
Pusz Csics és Petike Kép
csics
 
 


Sziasztok!

Gumicukor,
koszi az infot babauszasugyben. En gyori vagyok, es amit itt talaltam babauszas, az sima "biciklisgatyo"-ban zajlik, mindenfele pelus nelkul, ami kisse elgondolkoztatott. Apucival valo uszkalas, nem is rossz otletKép

Kajalas: nalunk sem volt vele semmi gond, Reka /eddig, kopp-kopp/ mindenevo, nem valogat. Szereti a foztomKép Mondjuk, en nem fuszerezem a kajat es 2-3 napig siman kapja ugyanazt, hisz egy adagnyiert nem erdemes osszekoszolni a turmixot sem.

En valahol hiszek benne, hogy a gyerekre mi ragasztjuk ra a stresszeinket, felelmeinket, akar kajaugyileg, akar oltasrol van szo, ha meguti magat, stb. Ha nyugodt es termeszetes az anyuka, a gyerek sem kinlodik annyira. Persze, ami faj, az igy is faj, de nem traumakent eli meg a gyerek. Nezzetek meg, ideges anyukaknak mennyire kezelhetetlenek, kiegyensulyozatlanok a gyermekei is.

Kakukkfu,
csatlakozom Brokkolihoz, ha jol belealszik egy csecsemo a szopiba, siman at lehet pakolni egyik szobabaol a masikba. Nalunk mondjuk csak akkor mukodott, ha hasra tettem le, a hanyattra egybol felebredt.
Nalunk is kulon szobaban alszik, sajat agyaban, masodik naptol kezdve. Viszont minden "hatarozott" sirasara, amikor latszik, nem csak rossz alombol valo felsiras, felkelek es egybol atmegyek hozza, megnyugtatni. Ez a hatranya, foleg 2-3 orankenti ejszakai etetesnel az elso honapban. Viszont en csak igy tudok kenyelmesen, nyugodtan aludni. Van, aki meg pont akkor nyugodt, ha ott szuszog mellette a baba, es hat az se mindegy , hogy szopihoz nem kell felkelni hozza. Szerintem az a lenyeg, ne masok velemenyevel torodj, haenm a 3-toknak /az sem mindegy, hogy IfjuApa mennyire tud pihenni igy/ megfelelo megoldast valaszz, viszont abban legy kovetkezetes.

Melltarto: nekem se kicsik a szopis mereteim, raadasul csak hason tudok aludni /terhesen is legalabb feloldaltKép/, melltartot se hordok ejjel, megse volt mellgyulladasom. Lehet, hogy adottsag is.

Sasha,
Rekat sem hagytam sirni sose, O is mindig kapott cicit, mig kicsi volt, most mar inkabb jatek van vele /na jo, ringatni csak ha nagyon muszaj volt, elso hetekben, babakocsiban/ vagy hatsimogatas /hajturkalast elvezi nagyonKép/, enekeles, megsem lett "elkenyeztetett". Igaz, en csak akkor teszem le aludni, mikor latom rajta, hogy almos, nem pedig napirend szerint. En sem tudok elaludni, mikor nem vagyok almosKép
Ezzel csak azt akartam mondani, hogy gyerektol fugg, mennyire anyas, mennyire tudja elaltatni magat. Nalunk most epp egy pelus a meno, amit szopi kozben szorongat es azzal is alszik el. Volt idoszak, amikor a furdes lefarasztotta, utana kajcsival jol elaludt, volt, mikor furdestol felebredt, hancur es csak utana alvas. Figyelni kell a baba jelzeseit, nem hallgatni a "bezzeg a .." jotanacsokra es menni fog. Nincs ket egyforma baba, nincs hasznalati utasitas hozzaKép

Beszti,
mar akartam kerdeni, csak elfelejtettem, mit valtoztattok Natan neven? Olyan jo nev.

Megyek mosogatniKép
afonya
 
 


Áfonya!

Nem a NátánKép néven változtatunk, az marad. Viszont a mai magyar törvények szerint (ami talán most már megváltozott, de Nátán születésekor még nem) a gyerek automatikusan az apja vezetéknevét kapja. Sajnos nem lehet elöre kérvényezni, hogy ez ne igy legyen. A párom vezetékneve elég gyakori név (Tóth), és ugy döntöttünk, hogy a gyerekeink mindkettönk vezetéknevét viseljék (kötöjellel). De ehhez az kell, hogy bemenjünk az anyakönyvi hivatalba, kérvényezzük, aztán a Belügy dönt, amikor akar. Na már az anyakönyvbe se volt egyszerü eljutni (vagy a párom nem ért rá, vagy az anyakönyv nem volt nyitva, de volt olyan is, amikor épp csak az anyakönyvvezetö hiányzott), kb. 3-4 hónapos lehetett Nátán, mire sikerült. + kb. 6 hó a Belügynél (rossz esetben).
Azt értem, hogy elöször miért volt rá szükség, de miért kell ezt gyerekenként elismételnünk??? Persze minden alkalommal 5 e Ft az illetékbélyegKép.
Bár a mi ugyis már az új változattal használjukKépKép, és a kiskönyvére is az került rá, mert mondtuk a kórházban, hogy ugyis ugy lesz. Sajnos a hivatalos iratait majd még le kell cserélni (lakcim-, TBkártya).
A Nátán névvel egyébként csak egy "baj" van. Senki nem érti elsöreKép, mindenkinek legalább kétszer kell elismételni (néha le is kell betüzni), ráadásul le se birják irni, már irták Nathan-nak is.KépKép
Bár a csúcsot a múltkor egy fiatal védönö döntötte meg, aki Nátán adataiból 1-et nem tudott helyesen ráirni egy receptreKépKép (név (amiböl ugye kettö van), születési idö, lakhely).

Alvás: hát az elsö gyereknél én sem tudtam elképzelniKép, hogy valaha egy gyerek velünk fog aludni. Most viszont ez van, mert Nátán még mindig felébred éjszaka (néha többször is), és kényelmesebb, ha velünk van. Pontosabban este a szopiba bealszik, megy a saját ágyba, aztán éjszaka áthozzuk (amikor enni kér) és már nem is viszem vissza (föleg ha én is bealszok a szopibaKép, mert akkor esélytelen is lenne). Már nem zavar egyikönket sem, ha ott van, valahogy megtanultunk ugy aludni és még egész jókat pihenünk is.

Beszti

KépKép
KépKépKép
beszti
 
 

Vissza: Gyermekek / magzatok kor szerint

Jegyzetfüzet:

 

X
EZT MÁR OLVASTAD?