Új privát üzeneted érkezett!

Nyuszifül!

Igen, nekünk inszem volt, de nem sokkal volt olcsóbb, mint a lombik, mert egy kanyi vas utazási térítést sem fizettek, másrészt pedig, injekciót kaptam én is mint a lombikosok, /persze nem annyit/.

Munka után sokszor már csak arra van erőm, hogy bezuhannyak az ágyba, vagy ha olvaslak benneteket, akkor a válaszra nem marad energiám. :(
Én nem mondtam, hogy feladom, nem is tehetném, mert nekünk ez adatott, csak nagyon fáradt vagyok mindenhez.

Jeni99
jeni99
 
 


Nyuszifül!

Sírógörcs?Akkor inkább maradjon meg ez a nevetőgörcs.
Mesélj!

Jeni!

Ismerem azt amiről írsz,bár nekünk szerencsére "egyenlőre" nem jelentett gondot az anyagi része.De az tény,hogy nagyon nehéz látni,hogy mindenhol csak úgy potyognak a babák,mi meg szanaszét szurkáljuk magunkat,összevissza hazudozunk a munkahelyünkön,(mi még a barátok és a család elött is),és még így sem garantált a siker.

De reméljük egyszer majd ezek a dolgok eltörpülnek mind,amikor végre eljutunk az út végére.Csak ki tudja,addig hányszor esünk el,és hányszor bírunk felállni.De menni kell előre,különben nem kerülünk közelebb a célhoz.

Kívánok nektek is sok erőt és kitartást.
Nálatok a párod miatt nem lehet spontán baba?

Erika!

Gondolom már mentek hazafelé,vagy tán már otthon is vagytok.
Pihenj,amennyit csak tudsz!És majd gyere,mesélj!
Vendég
 


Most megyek Utrózni,délután még jövök.
Vendég
 

 
 

Nyulasz!

Nálunk a biopsziánál sem találtak egy élő spermiumot sem.

Jeni99
jeni99
 
 


Sajnálom Jeni! :(

A párod hogy viseli ezt a dolgot?
Gondolom milyen nehéz lehet neki is.

Remélem ez a betegség amivel otthon vagy,semmi komoly!
Most már tényleg megyek,mert várnak a kis hüvelygolyócskák.
És azzal feküdni kell.
Vendég
 


Nyulasz!

Na jó, azért nem görcs, de bárhol bármikor képes vagyok elkezdeni sírni. Gyakorlatilag az összes olyan helyzetben, amikor korábban csak szonorú vagy mérges voltam és persze ha babákat látok.
Csak néhány példa: Postán, önkormányzatnál, buszon, stb. ha bunkók velem (korábban simán kiosztottam volna őket), játékboltban ha karácsonyi dalok mennek (ez még Karácsony előtt volt). Tegnap meg utánam rúgott egy hajléktalan, mert véletlenül világtalan szarvas módjára elé vágtam és akkor is nem felháborodtam, hanem majdnem elsírtam magam, hogy miért bánt. :oops: Szóval semmi extra, csak hiperérzékenység. :D

Erika! Várjuk a híreket!

nyusziful76
 
 


Nyulasz!

Mi a legnagyobb nyomorunkon tudunk a legjobbakat nevetni.
Már három éve szeretnénk babát, és szeretném ha történne már végre valami.

Jeni99
jeni99
 
 


Jeni!

Tényleg sokszor belefárad az ember és nem csodálom, hogy a munka mellett nem marad már energiátok, meg akkor gondolom az utazgatást nehéz összeegyeztetni is a munkával, még az anyagiakon túl. :( Azért kívánom, hogy mihamarabb ti is neki tudjatok kezdeni!

nyusziful76
 
 


Nyuszifül!

Az a helyzet, hogy egész héten reggel 9:00-től, este 18:00-ig dolgozom, és a hivatalos ügyeimre sincs időm, itt a városon belül. A lombik pedig egész embert kíván, mint a munkahelyem.

Jeni99
jeni99
 
 


Nyuszifül,
nagyon jó lehetett a magzatmocorgás :) Én is imádtam anno.
Jeni,
sajnálom hogy betegeskedsz, jobbulást!
Van egy tippem, de lőj le érte nyugodtan (nekünk bejött): ha félsz hogy sosem lesz babád álljatok sorba örökbebabáért. Közben lombikozhattok is, és sikerülni is fog természetesen, de megnyugszol, hiszen az út végén 100% hogy baba vár, és komolyan bármilyen próbálkozásnak sokkal nagyobb nyugalommal futsz neki, így nagyobb eséllyel is.
Erika,
gondolok rád!!! Majd gyere mesélni!

Köszönöm mindenkinek a kislányom dícséretét, szép gyerek csak marha fárasztó néha, ha elfogy a mondanivalója elkezdi elölről, vagy egyszerűen zajong, képtelen csendben lenni (épp mint anyósom :) )
Vendég
 


Áfonya!

Én nem tudnék öribabás gyereket elképzelni magunknak, még a gondolatára is kiráz a hideg. Nem tudnék jó édesanyja lenni.

Titokban hiszek a spontán terhességben, de tudom, hogy a lotto ötösnek nagyobb az esélye :? :( .

Engem a tétlenség bosszant, hogy nincs se pénzem, sem időm lombikozni.

Jeni99
jeni99
 
 


Jeni,
persze ha nem, nem. Van aki el tudja fogadni, van aki nem, ettől senki nem több vagy kevesebb. Csak azért hoztam szóba (és ne hidd hogy csak neked ajánlgatom, megrögzött híve vagyok a dolognak) mert nagyon sokan későn döbbennek rá (vagy legalábbis nagyon sok idő után) hogy mégsem terhesek akarnak lenni, hanem egy kisbabát szeretnének.
Vendég
 


Sziasztok!

Jeni!

Így utólag belegondolva,bár az is lehet,hogy szerencsénk volt,de talán 2-3 napot leszámítva,elég lett volna a leszívás után itthon maradnom.Az meg ugye 2 hét szabi.
Nekünk pont az UH-k is hétvégére estek,egy esett hétköznapra,
meg a szurikat is be lehet később is adatni,munka után.Én azt hittem,hogy sokkal több bejárást fog igénybe venni,és már előre kivettem két hét szabit,ami a beültiig el is ment,így most betegácsiba még kihúzom az eredményhirdetésig.
És sokan úgy vannak vele,hogy csak az első héten vannak itthon beülti után,a második héten dolgoznak.Ez attól is függ,hogy 15kilós kutyatápokat kell-e pakolnod,vagy könnyebb a munkád.
De az tény,hogy mivel előre pontosan mindent nem tudsz,nehéz mit kezdened a munkahelyeddel.Ettől én is nagyon féltem.Hogy hogyan tudom majd megoldani.De sokszor menet közben megoldódnak a dolgok.Persze erre nem lehet építeni,hogy majd csak lesz valahogy.
Vendég
 


Erika???????????????????????????????
Vendég
 


Jeni sajnálom, hogy betegeskedsz. Miharabbi gyógyulást kívánok.

Nyuszifül, érdekes dolgokat tud müvelni a testben a hormonváltozás :)
Képzeljétek felhivtam a BMC, és kértem időpontot. Május 5-re akartak adni.

Erika mi van feléd? Biztos pihengedsz, vigyázz magadra.
csibe32
 
 


Május 5?????????
Hát az nem most lesz.(mellesleg a legszebb dátum!)

És akkor most ??????????????
Vendég
 


Léci ezt nézzétek meg!Ez a kedvencem,bár lehet,hogy sokan már láttátok.Hangszórót is kapcsoljatok!

http://videa.hu/play.php?v=x7v19JNubSAe1Eo6
Vendég
 


Képzeljétek, felhivtam a bmc-is Koncz magánrendelését, és az asszisztensnő azt mondta, hogy ha kérek időpontot és felkeresem a dokit, akkor ugyanúgy bekerülök a bmc-is rendszerbe, és nem kell megvárnom a központ álltal adott időpontot.

Csibe
csibe32
 
 


Sziasztok

Na végre haza értünk! (délután kb. 3/4 7-re)
mert a beülti után még elmentünk biciklis boltba, és a tesóm keresztanyjához beteglátogatóba + megcsinálta az adóbevallásunkat.

És a lényeg, a Mágus megkérdezte hogy mennyit szeretnénk - mondtam hogy 3-at - és ő is 3-at javasolt (mert azt mondta hogy a 4. nagyon nagyon pici még stb.) - úgyhogy láttuk a picurjainkat és a párom végig a fejemnél ült.
A beülti most nem volt valami kellemes, 3x szor is olyan volt mintha áram csapott volna meg ott belül, így hülyén hangzik de hangosan krákognom meg köhögnöm kellett - azt nem tudom hogy mire volt jó, na mindegy a dokival megbeszéltük hogy a lényeg hogy jó ragaszkodóak legyenek, vagy legalább egyikük.

Nyulasz
én is kaptam olyan fincsi Choragon injekciót!

Áfonya
nagyon édi a nagy lányod!

Csibe
Papp prof: a férjem is előszőr azt mondta hogy ő nem megy vissza hozzá, de a másik nőgyógyászom is őt ajánlotta, így ő maradt, de a műtétnél nagyon rendes volt, végig mondta hogy mikor mit csinál, és hogy mikor fog fájni, úgyhogy a párom végül nagyon meg volt vele elégedve!

Sziasztok

Erika

Kép

Kép
erika13
 
 


Sziasztok!

Erika!

Végre!
Isten hozott a hármasikrek klubjában!
Na jó,tudom,hogy hülye vicc volt :wink:

Neked nem fáj a pocid?
Choragon ma egy egész,és kétnaponta fél,háromszor?
Örülök,hogy mostmár neked is a pocidban vannak!!!!!

Csibe!

Ez szuper,hamarosan bekerülsz a nagy pörgésbe!
Vendég
 


Szia Nyulasz!

Annyira nem hülye vicc! :lol:
Na jó elég lenne 1-2 babóca is, de ha a sors 3-at akar akkor legyen!

igen a Choragont ugyan úgy kell mint neked.
Pocak: csak annyira érzem mint a a leszívás előtt - ill. óta, semmi különös.
És te?

Sziasztok

Erika

Kép

Kép
erika13
 
 


Én is.De sokkal nagyobb,mint álltalában.Remélem ez jó.
Bocsi,de én most kikapcsolom a gépet,mert minimum 5 perc kell neki a frissítéshez,és ehhez már nincs türelmem.Teljesen lelassult.
Holnap jövök,
És Erika:

Mégegyszer GRATULÁLOK!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!
Vendég
 


Erika, akkor minden a tervek szerint ment, kivéve az áramütéseket. :roll:

Nekem nagyon feszül a hasamalja. Bár tegnap délután talán jobban fájt. mondjuk reggel alíg bírtam kiegyenesedni. Szerintetek ez normális? Már túl vagyok a PÉ-n. Lehet, hogy ciszta? Fel is vagyok fújódva.:(

Nyulasz, már csak egy hét!!!!!
pihi
 
 


Szép jó reggelt mindenkinek :D , már csak azért is jó a reggel, mert holnap már hétvége lesz :D :D .
csibe32
 
 


Sziasztok!

Csibe!

Örülök a jó kedvednek,csak úgy sugárzik a monitoron át. :wink:

Pihi!

Tőlem azt kérdezte a Kaáliban az asszisztens még a hét elején,hogy nincs-e puffadás.Mert ha van,az jó,mert akkor dolgoznak a petefészkeim.
Reméljük te is pont ezt érzed.
Hajrááááááááááááááááá babák!!!!

Princess!

Nem voltál az este :(
Ugye azért minden rendben?
Lehet,hogy elfáradtál a tai-chi-n? :wink:
Vendég
 


Jeni!

Jobban vagy?
Meddig leszel otthon?
Vendég
 


Nyuszifül!

Van gép,van elem,meg van kábel is.Sőt még az internet is működik.
De ugye nem vagy szabin???????????????????????
Vendég
 


Nekem nemsoká el kell indulni,mert ma még kapok egy jó kis szurit.
Bár eddig is naggyából egyedül voltam,azért elköszönök. Sziasztok! :wink:
Vendég
 


Sziasztok!

Itt vagyok, csak a védőnőnél kezdtem. Minden egyben van a fotóhoz, csak most :evil: a számítógép nem látja a fényképezőgépet, ahogy össze vannak dugva. Nem tudjátok mi lehet a hiba? :?: :?: :?: Próbálok a kollégáktól is segítséget kérni.


Erika! Örülök, hogy minden rendben ment. Vigyázz nagyon a babókra! Neked mikor kell tesztelni?

Próbálkozom tovább...

Nyusziful

nyusziful76
 
 


Sziasztok

Nyuszifül
örülök hogy minden ok!
Nagyon várom én is a fotót!


teszt: én nem kértem, mert Ákosnál is vissza vittem, én vérvételre fogok menni 7-én, csak az a baj hogy aznap a Mágus nem lesz bent!

Nyulasz
azt szeretném kérdezni, hogy neked nem mondta a Mágus hogy szedjél folsavat? mert nekem csak a Magne B6-ot mondta, de megnéztem a füzetem és Ákosnál folsavat is szedni kellett.

Én most nem vagyok olyan rosszul mint Ákosnál voltam, igaz a hasam még most is érzem, olyan mint amikor meg akar jönni, de hát ez normális terhesen is. Illetve voltam a boltba és ott már félig meddig olyan rossz volt mint Ákosnál. Igaz a levegőre kijőve elmúlt.
Szerintetek tapadnak a gyerkőcők?
Néha viszont a minimálisnál is minimálisabban még olyan nagyon gyengén érzem a gyomrom - olyan hányinger jellegűen. de tényleg csak épp épp épp hogy valamit.

Sziasztok

ERika

Kép

Kép
erika13
 
 


Erika, Nyulasz,
szedjétek a folsavat ha mondták, ha nem!!! Fontos!!!

Még valami,
a suliban be kell mutatnom egy fiktív céget PPT formában pár percben az előnyeit domborítva. Ha valaki vállalkozó vagy van a családjában egy kis cég, és van róla elektronikus promóanyag még ha nem PPT is, nagyon megköszönném ha segítene! Ha kell megváltoztatom a cég nevét, székhelyét, így nem felismerhető, bár reklámnak sem utolsó (igaz csak kb 20 ember látja és egyiket sem érdekli).
Vendég
 


Szia Áfonya!

sajna nekünk nincs cége senkinek!

Szia

Erika

Kép

Kép
erika13
 
 


Sziasztok!

Nyulasz!

A héten nem megyek dolgozni. Szeretnék sokat pihenni, mert úgyérzem, hogy túlhajtottam magamat.
Köszönöm kérdésedet, amióta itthon fekszem nem voltam lázas, és nagyon-nagyon jól esik a punnyadás. :)


Erika!

Ez jót is jelenthet! :wink: +++++++++++++++++++



Pihi, Nyulasz!+++++++++++++++++++++++++++++


Nyuszifül!

Várom a képet a pocaklakodról! :)

Jeni99
jeni99
 
 


Lányok! Ezt nem hiszem el.... :evil: :evil: :evil: Senki nem érti, hogy mi a probléma.... Már csak arra gondolunk, hogy lehet, hogy le van tiltva a külső periféria csatlakoztatása, bár nem jelez ilyet sem. Hétvégén megpróbálom a tesómék otthoni gépén, hogy lemezre/CD-re mentsük és elhozom úgy. Nagyon sajnálom, már egy csomó ismerősömnek is megígértem, hogy elküldöm, ők is reklamálnak. Vagy hétfőn bevitetem a férjemmel, hogy próbálja meg ő. Ekkora blamát. :( :( :(

Erika! Áfonya! Nektek a védőnő milyen vizsgálatokat csinált? Az enyém megkérdezte ( :?: ) a súlyomat, megmérte a vérnyomásom és beírta a leleteimet a kiskönyvbe. Ennyi... Én meg olvastam, hogy vizeletvizsgálatot is kellene csinálnia. Egyelőre nem értem, hogy mi a funkciója a védőnőnek a terhesség alatt... :?

jó hétvégét!

nyusziful

nyusziful76
 
 


Sziasztok!

Megkaptam(elvileg) az utolsó szurimat.Bár ezt már többször gondoltam a stimu alatt,de most talán vége.

Nyuszifül!

Ez a fényképező már találkozott korábban ezzel a számítógéppel?
Úgy értem,hogy mindegyik fényképezőhöz adnak egy lemezt,amivel fel lehet installálni a gépre.

És a védőnő mit mondott?Minden oké veled?
Vendég
 


Erika!

Nekem is csak Magne B6-ot írt fel,pedig a folsavról én is hallottam,hogy kell.Sőt,nekem van itthon Elevitem,bár tudom,hogy nem mindegyik doki szereti,de gondoltam rákérdezek transzfer után,de persze elfelejtettem :oops:
A folsavat hogy kell kérni?Csak így?

Szerinted,megkérdezzük Harcit?

Jeni!
Jól teszed,néha besokall az ember,és akkor kell egy kis feltöltődés.
Pihenj,és remélem láz és egyebek nélkül tudsz még punnyadni! :wink:

Áfonya!

Nálunk van cég,de amit írtál,az totál kínai nekem.Szóval nincs semmilyen anyag a cégről.Remélem sikerül találnod valakit.

Nyuszifül!
Már mész is pihenni?
Neked is jó hétvégét!!!!
Vendég
 


Látom sehol senki,megyek dugni. :D
Utrót. :?
Vendég
 


Nyuszifül,
nálunk egy nagyon normális fiatal csaj a védőnő, súlyt, vérnyomást mér, elsőnek nem néz pisit de utána igen. Viszont Pesten voltam terhes a nagylányommal és ott nem nézett semmit a védőnő, pisit se. Tehát védőnője válogatja. Amúgy a jó védőnő kincs, nálunk ő adja a vérvételes beutalókat is, meg majd félidőn túl magzati szívhangot ellenőriz, szól mikor hova menj, figyelmezetet ha elszabadul a súlyod... ilyesmi. Aztán ha a baba megszületik is sokat segít ha jó!!! Ha meg hülyeségeket beszél bólogatni kell és pont úgy csinálni ahogy te jónak látod.
Nyulasz, Erika,
szépen kérlek szedjetek folsavat! Igen, csak így kell kérni, ez van a dobozán is, a 3mg-ost vegyétek. Ez egy B vitamin, és az esetek 70%-ában megelőzi a velőcsőzáródási rendellenességet!!! Hiányában nyitott gerinc (élettel összeegyeztethetetlen!!!) farkastorok, nyúlszáj alakulhat ki a babánál. Itt a babaneten egy kedves ismerősöm 20 hetes magzatát kellett emiatt megszülnie, nyitott gerince volt, nem élhetett volna születése után! De megelőzhető!!! Ezzel ártai nem tudtok, de életet menthettek, csodálom hogy nem mondták nektek.
Vendég
 


Sziasztok!

Áfonyának igaza van a folsavval kapcsolatban, sőt azt érdemes korábban is szedni, mert csökkenti a nyitott gerinc lehetőségét, és még egypár hasonló fejlődési rendelenességet. Ja és kedvezően hat a vérszegénységre is, mert segiti a nyomelemek felszivódását, illetve a segit megelözni a mélyvénás trombózist is.. Ha jártok orvoshoz kérjétek meg, hogy irjon fel nektek Huma folacidot 5mg-os. Terheseknek 2x1 szoktak javasolni. Ha valaki csak megelőzéskép szedi elég 1 tabletta.
Nyuszifül XP-és a géped?

Nyulasz szoritok, hogy ne kelljen többször szurnod :) +++++++++

Erika biztatóak a tünetek :wink: , de jó lenne, ha ez már a terhesség tünetei lennének.

:D :D

Jenni jobbulást és jó pihizést :D

Princess,Pihi merre jártoK?

Csibe
csibe32
 
 


Sziasztok

Nyuszifül
az én védőnőmnek mindig kellett vinni reggeli vizeletet, és lakmuszpapírral megnézte + amiket leírtál és kész!

Nyulasz
én ma megkérdeztem Harcikát folsav ügyben, azt írta hogy nyugodtan szedhetem - olyan vitamin féle csak
Elevit és társai: tudtommal Krizsa dr is és tutira az én nőgyógyászom sem szereti ezeket, merthogy többségében nagyon nagy babák születtnek tőle
Igen, simán folsav - gyógyszertárban

Most is csak - délelőtt óta a hasamat érzem, olyan mint akinek meg akar jönni, de ez így volt a terhességem elején is, mikor már a másik nőgyógyászhoz jártam, akkor ő azt mondta hogy normális, remélem hogy most is, délelőtt óta a gyomrom is ok
de Harcika azt írta hogy minden terhesség más, Hát én nagyon bizakodom!!!!!!!!!!!!!!!!

Sziasztok

Erika

Kép

Kép
erika13
 
 


Sziasztok

Nyuszifül
az én védőnőmnek mindig kellett vinni reggeli vizeletet, és lakmuszpapírral megnézte + amiket leírtál és kész!

Nyulasz
én ma megkérdeztem Harcikát folsav ügyben, azt írta hogy nyugodtan szedhetem - olyan vitamin féle csak
Elevit és társai: tudtommal Krizsa dr is és tutira az én nőgyógyászom sem szereti ezeket, merthogy többségében nagyon nagy babák születtnek tőle
Igen, simán folsav - gyógyszertárban

Most is csak - délelőtt óta a hasamat érzem, olyan mint akinek meg akar jönni, de ez így volt a terhességem elején is, mikor már a másik nőgyógyászhoz jártam, akkor ő azt mondta hogy normális, remélem hogy most is, délelőtt óta a gyomrom is ok
de Harcika azt írta hogy minden terhesség más, Hát én nagyon bizakodom!!!!!!!!!!!!!!!!

Sziasztok

Erika

Kép

Kép
erika13
 
 


Jó,akkor nem szedem az Elevitet,vestek folsavat.Még a nyáron vettem Elevitet,egy dobozzal be is szedtem,majd vettem még egyet,de közben kiderült,hogy ez nem lesz egyszerű menet,így abbahagytam.Azt tudom,hogy fontos!
Én is úgy érzem,mintha meg akarna jönni.És akkora a hasam,hogy lassan kismamaruha kell.Még a szabadidőim is szorítanak.
Vendég
 


Egy gyors kérdés.
Elég gyengének érzem magam,pici hőemelkedés is van.Ez lehet tünet?

Princess!

Ugye minden rendben veled?
Tisztára lelkiismeretfurdalásom van,most érzem csak igazán,hogy egy jó ideje csak magamról meg az érzéseimről bírok írni. :oops:
Vendég
 


Sziasztok!

Két napig nem tudtam írni, annyi munkán volt, még itthon is. Azért olvastalak Benneteket, csak éjszaka már nem volt erőm írni.
Köszi az aggódást, jól vagyok, csak folyton pörögnek a gondolataim, mit is csináljak. Nagyon foglalkoztat Áfonya javasolta, hogy már most sorba lehetne állni az örökbefogadásért, hiszen 4-5 évet kellene várni egy újszülöttért. És ha nem sikerülne a lombik, akkor már ennyivel is közelebb kerülnénk a babához. Persze hülyeség ilyen pesszimistán kezdeni egy lombikot, de ahogy Áfonya is írta, valószínűleg nyugodtabb lennék tőle, és nem lenne mindig ez a rettegés, hogy, mi van akkor, ha nem sikerül.
Jövő héten azért szeretnék lépni a műtéteim ügyében is.
Közben azon is agyalok, hogy most júniusra lettem beírva lombikra, de nekem júliusban két hetet mindképpen külföldön kellene töltenem, talán le tudnám egy hétre is szorítani, de lemondani nem lehet. Szerintetek ez nem okozna problémát? Tudom, még ez messze van, de most mindenen ennyit gondolkodom.

Áfonya!
Nagyon szép a kislányod! Én is kislányt szeretnék!
Le adtad a szakdolidat? Gondolom gyerkőc mellett nem volt könnyű megírni.
Szerinted normális, hogy nekem mindig alacsony a hőmérsékletem? 35.8. Soha nem megy feljebb.

Nyulasz + Erika!
Annyit gondolok Rátok, és nagyon szorítok, hogy sikerüljön. Ikrekért szurkolok, nem is tudom, hogy örülnétek e neki?
Az Elevitről én is azt hallottam, hogy növeli a gyerek súlyát.
Erika! A 3 mg Folsav tejcukrot tartalmaz, így nem javasolt a cukorbetegeknek. Az 5 mg Huma Folacid viszont laktóz mentes, én is szedtem, mikor még spontán próbálkoztunk.

Nyuszifül!
Nagyon várom az UH képet. De jó, hogy már mocorog a kislányod.
Tényleg, az új kismama ruháidat már hordod?

Csibe!
Nem akartok Ti is elmenni Kopa dr-hoz? Mi nagyon tartottunk Tőle, de annyira kedves volt. Szóval, nem csak szívtelenül közölte a rossz hírt (amit már úgyis tudtunk), hogy a páromnak alig van spermája. Még nem is írtam, hogy a magánrendelés helyszín is barátságos, nálunk ez is fontos volt. És szinte csak fiatal párok voltak nála!

Jeni!
Örülök, hogy most többször fogsz jelentkezni. Legalább valami előnye is van a betegségnek. Azért pihenj is!

Puszi: Princess
princess
 
 


Sziasztok

Nyulasz
nem tudom hogy amiket le írtál jó jelek-e vagy sem, fogalmam sincs, kérdezd Harcikát.

Princess
a Humanan Folacid olyan mint a folsav?
amit a júniusról és a júliusról írtál szerintem kérdezd meg a dokid, mert sok minden függ attól is hogy mennyi ideig tart a kezelés nálad.
Szerintem ha te úgy gondolod hogy lelkiekben kiegyensúlyozotabb lennél ha elindítanátok az örökbefogadást, tegyétek, az bizti hogy akkor az már elindulna, ill. ha sikerül a saját lombik baba akkor le is lehet mondani, vagy szüneteltetni (tudtommal).

Sziasztok

Erika

Kép

Kép
erika13
 
 


Szia Erika!

A Huma Folacid is folsav, csak 5 mg. Nekem még a nőgyógyász javasolta, hogy a laktóz allergiám miatt csak ezt szedhetném. De úgy tudom, a cukorbetegnek a tejcukorra is figyelni kell.

Princess
princess
 
 


Sziasztok

Princess
köszi szépen a felvilágosítást, akkor most hétfőig még sima folsavat eszem, de hétfőn veszek ilyet amit írtál is.

Mégegyszer nagyon szépen köszi!

Sziasztok

Erika

Ti mit csináltok ma?
Mit főztök?

Kép

Kép
erika13
 
 


Szia Erika,

Ha jól emlékszem ezt a Huma Folacidot receptre adták. De azért kérdezd meg.

Én most takarítok és mosok. Húslevest főzök, a másodikat még nem tudom. És nálatok mi lesz a menü?

Princess
princess
 
 


Sziasztok

Princess
ebéd: hát ez hogy fogalmunk nincs,
hús levest főzünk de holnapra, apjuk dolgozik így most csak anyukámmal együtt 3-asban vagyunk, de még fogalmunk sincs,
talán majd most séta közben bele szaglászunk hogy mások mit főznek és hátha ihletet kapunk!

Sziasztok

Erika

Kép

Kép
erika13
 
 


Sziasztok!

Szép jó napot mindenkinek.:D
Huma Folacid 5 mg-ost csak receptre adják, bárki felirhatja.
Gynovacot próbálta közületek valaki?
Princess még gondolkodunk andrológus ügyben, Papp ápr. 2-án műtené. Jövő héten sok minden ki derül majd.
Nyulasz merre jársz?

csibe
csibe32
 
 

Vissza: Fogamzás

Jegyzetfüzet:

 

X
EZT MÁR OLVASTAD?