Új privát üzeneted érkezett!

Hát, nem vagyok túl magas! 160cm. És ne gondoljátok, hogy jó az a 46kiló! Most próbálok hízni ezerrel. Szívesen fogadok kilókat :lol: szerintem a szoptatás miatt van. Nem is értem, hogy lehet, hogy valaki hízik, valaki meg fogy tőle...

Veruska viszont már öt és fél kiló! Kicsit nehéz cipelgetni.


Nekem a nemfizetős baba mama szoba nagyon jó volt. A fürdőszoba részleg volt csak ócska, de a szoba jó volt. Öten voltunk, viszont mivel nem volt tévé, nem is nézte senki! :wink:
Ezt csak azért írtam, mert egyszer voltam fizetősben, amikor a cukromat állították be, és a szobatársam háttérzaj mániás volt, így éjjel is ment a tévé. Ráadásul az újszülött gyereke is ezt hallgatta. Én meg nem akartam konfrontálódni, úgyhogy nem veszekedtem. Szerintem a fizetős többágyas szobánál erre számítani kell sajnos. :(

Rozus

KépKép
rozus
 
 


Sziasztok!

rozus: egyetértek veled. Én is szintén akkor voltam fizetős , 2 ágyas kórteremben, amikor cukorporfil vizsg. voltam, a fürdöszoba közös volt a másik két ágyas kórteremmel. Sajnos egyik oldalról sem lehetett zárni, és ez engem zavart. Az extrát csak a tv , ill. egy kis hűtőszekrény jelentette a kórteremben. Az ágy számomra olyan kemény volt, hogy alig vártam a reggelt hogy felkelhessek belőle. A szülés után én is az első emeleti baba-mamás kórtermet választottam nagyon jó kis csapattal ismerkedtem össze. A közös fürdöszoba nem volt éppen higénikus igy én, lehet hogy furcsán hangzik, de domestos sprayt vittem és előtte, és magam után is lefertőtlenitettem.
A hizásról: sajnos én is abba a kategóriába tartozom, aki szoptatás alatt már több mint 10 kg híztam, holott terhesség alatt összesen 8 kg-t sikerült felszednem, köszönhető a diétámnak amit a magasabb cukorszint, ill. toxémia miatt kellett betartanom.
szilvi3

Kép

Kép

Kép
szilvi3
 
 


Kinga küldtem üzit. Remélem átment.

PHPBB kód:
Kép


PHPBB kód:
Kép
banyanszki
 
 

 
 

Erika, megkaptam!!! De azt hiszem csak holnap tudok válaszolni! Puszi

Kép
németh
 
 


sziasztok!

Én a fiammal annak idején egy egyágyas fizetősbe voltam, é meg kell mondjam élveztem... A látogatóimmal nem zavartam senkit, és egész nap nyugodtan gyönyröködhettem az én kis Manómban :)
A mellettem lévő szobában volt két aranyos anyuka a babáikkal, "összejártunk", tehát egyedül se voltam...
Most is szeretnék majd ilyen körülményeket...

Üdv. Dóra

Kép

Kép

Kép
dojika
 
 


Nah, most feladtátok a leckét :D
Azt hiszem az lesz a legjobb ha lefoglalok egy szobát és majd ha nem tehetem meg vagy mégse akarom akkor nem vonulok be :D
Szóval ennél okosabbat nem tehetek jelen pillanatba... :lol:
Köszönöm a véleményeket :)

KépKép
KépKép
akíra
 
 


Sziasztok!

Segítséget szeretnék kérni, hogy ha valaki tud valamit Dr.Ferenczi Miklósról, hogy mi lesz vele a kórház bezárása után, kérem írjon, mert nagyon el vagyok keseredve.
Veszélyeztett terhes vagyok és ragaszkodom az orvosomhoz, de nem tudok semmit...most néztem a Parlamenti közvetítést és most már biztos, hogy nem lesz kórház!!!
Köszönettel: Zsuzsa
zsuzsa30
 
 


Sziasztok!

Kicsibaba2 gratulálok! Hallottam MArikától kibújtatok! Hihetetlen, az egyik farral, a másik fejjel!!!!!!!!!! :P

Írd majd le milyen élmény volt....ikreim talán sose lesznek!

Én ma voltam bent Marikánál a barátnőmmel, mondta, hogy most mentetek haza!

Gondolom egy ideig nem leszel, de amint elalszanak tudass magadról, nagyon várunk!

Sziasztok, szép estét Anett

Kép
manó-v-29
 
 


SZia Anett,

Marikáról tudsz már valamit, hogy hová kerül ???

Judit
angel068
 
 


Szia Judit!

Sajnos Marika sem tud semmit, sőt a többiek sem. 300-an dolgoztak a kórházban, ebből 50-et már elbocsátottak, a többiek még hisznek a csodákban, de az utcára kell menniük, mert máshol is leépítések vannak, nincs állás.
Kósa ma tudta meg, hogy bezár a kórház, szabin volt, vannak olyan kósza hírek, hogy a Kökény magánklinikát akar, olyat, mint a Kaáli...Kósa azt mondta, ha ez igaz, akkor még van remény, hogy maradhatnak és lehet valamit csinálni odabent, ha nem iugaz, akkor még ő sem tudja.

Ha lesz hírem mindenképpen írok!

Szia

Hogy vagytok? Már mi is eszünk ezt azt...nagyon ízlik neki minden...egy tündérem van!

Kép
manó-v-29
 
 


Sziasztok!

Először is gratulálok Kicsibabáéknak! (Ha egyszer lenne ideje elolvasni ezeket az üzeneteket.)

Másodszor. El tudom képzelni a doki fejét... én csak kétszer láttam idegesnek, de az meggyőzött róla, hogy teljesen normális ember, mert ki tud akadni rendesen. :lol: :lol: Teljesen megértem Marikáék gondját. Ha valaki jobb az átlagnál, vagy jobb híre van, ugyanolyan nehéz állást találnia egy ilyen helyzetben, mintha rossz lenne. Az még a jobbik eset, ha megmondja kerek perec, hogy a saját álllását félti az aki nem veszi oda. (Ez nyilván azokra vonatkozik, akik speciális dolgokat tudnak.) A többiek meg kiszorulnak hiszen mindenhonnan küldik el őket. Már csak arra lennék kíváncsi, most nem baj-e véletlenül, hogy az állam drága pénzen kitaníttatta őket és elmennek akik tudnak külföldre. A vége meg az, hogy azért nem érted mit mond az orvos, mert valamilyen egzotikus idegen nyelven beszél...

Manó!

Az előző oldalon található pépes kérdésemre már én is tudok válaszolni: :D Jók azok a pépek, a kiscsaj nagyon szereti őket. Szerintem próbáljátok ki ha érdekel, bio boltokban lehet kapni.

Sziasztok:i
iloly
 
 


Talán semmi sem szebb az életben, mint találni egy emberi lényt, akinek szavai megnyugtatnak, s akinek egyszerű jelenléte elég ahhoz, hogy boldogok és vidámak legyünk.

BOLDOG VALENTINT MINDENKINEK!

Szép napot! Noémi,Málna,Jázmin
Kép
Kép
nszoke
 
 


Sziasztok!

Nagyon le van lassulva a topik. Mi történt veletek?

Gratula Kicsibabának! Várom én is a történetet.

Akíra veled mi a helyzet? Egyben vagy még? Tudom ez még egy kicsit korai kérdezni. De láttunk már ilyet is. Nagyon nyűgös vagy már? Kitartás!!

Erika

PHPBB kód:
Kép


PHPBB kód:
Kép
banyanszki
 
 


Sziasztok!

Csak jelzem, hogy én élek, de mivel senki nem ír, hát mit írtam volna?!

Biztos mindenki adót vall be, meg jelmezt készít...meg csinosítja magát a helyi bálokra.

Én csak jelmezt gyártok mostmár két hete.

Szilvi!

Megszerezted már a pecsétet?


Jó bálozást:i
iloly
 
 


Sziasztok :)

Hát lefoglaltam a héten a szobát, aztán majd meglátjuk, hogy mi lesz :)
"Sajnos" egyben vagyunk még, az osztódás még várat magára, de hát tudom, ez csak az én kényelmem, hogy szülessen már meg, neki az a jó ha minél tovább ott marad!
Szóval számolom már vissza a napokat, alig várom, hogy láthassam :)
Nyűgös vagyok, fáj mindenem, de hát az ő érdekében kibírom :)

Mit tudtok a vizitdíjról? Nekem mint kismamának is fizetnem kell?
Vagy nem? Mert, hogy ugye most már hetente megyek CTG-re és hát sok kicsi sokra megy, bár persze nem vágna a földhöz, de hát akkor is...
Meg én itthon vagyok betegszabin, és két hetente megyek a papíromért amit leadok a munkahelyemen...most ezért is fizetnem kell majd, hogy egy papírt megkapjak?
Ti mit tudtok erről?

KépKép
KépKép
akíra
 
 


Hali

Sajnos vizitdíjból analfabéta vagyok. Nem tudom, hogy hogyan fog működni.
Elvileg a gyerekeknek és a kismamáknak nem kell fizetni. De azt nem tudom, hogy a ctg és társai is bele tartozik e. Sajnos saját bőrödön kell , hogy megtapasztald.
Hová jársz ctg-re? A kórházba, vagy Szabolcshoz?
Én mindig Szabolcshoz mentem. És nem kellett hetente. Úgy örültem neki, hogy nem kell a kórházba járkálnom. Egyrészről problémás lett volna, meg amúgyis útálom a kórházakat. Így sokkal kényelmesebb volt. Nem kellett napokat várni.
Továbbra is kitartás!
Erika

PHPBB kód:
Kép


PHPBB kód:
Kép
banyanszki
 
 


banyanszi, én nekem az első CTG Szabolcsnál volt, de nekem az is kicsit messze van, és itt nekem egy utcányira van a védőnőm és itt is megcsinálják, és így kicsit kényelmesebb, csak átfaxoljuk neki mindig a leletet...
Legközelebb hozzá elvileg 26.án megyek, tehát nem ragaszkodik szerencsére nálam se a heti dologhoz... :)
De lehet elmegy szabira és akkor nem tudom mi lesz...
És ha nekem beindul a szülés? És ő "nyaral"...? :shock:
Akkor kinél szülök? Tényleg az ügyeletesnél fogok szülni akkor?
Hát mondjuk én nagyon örülök, hogy a Herczegh ilyen jól felkészült rendelővel rendelkezik, mert tényleg nem kell se ultrahanra se CTG-re se semmire a korházba menni...
Én azt hiszem talán kétszer voltam...a terheléses cukor miatt meg talán egy normál vérvétel miatt, szóval nagyon örülök én is!

KépKép
KépKép
akíra
 
 


Ha el is megy szabira, akkor biztos fog ajánlani valakit és biztos meg is beszéli vele a dolgot. Nem hinném, hogy itt hagy bizonytalanra. Vagy ha nem is szól bent biztos megkér valakit, hogy vegye át a szüléseit. Szerintem. Én eddig soha nem csalódtam benne. Mindig kéznél volt, és sógornőmet is felhívta Olaszországból két éve nyáron, hogy mi a helyzet vele , mert nagyon görcsölt, meg vérzett is egyszer. Szóval lehet rá számítani. Biztos kihúzod addig amíg haza jön. Van még majd egy hónapod.

A vérvételek voltak az egyetlen dolgok , amit nem csinál meg a rendelésen. Ezt én itt a helyi SZTK-ban (vagy minek nevezzem) intéztem. Ez nekem teljesen megfelelt.
mennem kell
hali

PHPBB kód:
Kép


PHPBB kód:
Kép
banyanszki
 
 


Sziasztok!!!

Akíra!

Nem kell fizetned!!! Mert egy A/3as lapot olvastam el kb.8as betűmérettel két napja, anyukám gyógyszereiért mentem.
Kb.2cm-er hogy miért kell fizetni, 40cm a kivétel és 10cm, aki visszakapja a befizetett vizitdíjat. gyes, gyed, kismama, nem kell fizetni, sem akkor ha valaki a "kötelező szűrésekre megy, mint pl.nőgyógyász,rákszűrés(ek), tüdőszűrés...stb.

Köszi Erika!
Megkaptam és kitaláltam, pedig nem szoktak az ilyesmik menni, de ez viszonylag könnyű volt, becsapás szempontjából...

Én nem készítek jelmezt, de a camponában lesz farsang a játszóházban, elvigyem Zsebit??? Nem korai még? Mert a játszóház nagyon tetszik neki, a héten elvittük-hát odavolt nagyon és imádja a gyerekeket...mindenkit puszilna, ölelne, minél közelebb szeretné tudni magához.
Adó-nem is tudom magamnak csináljam e vagy sem??? MErt igazából nem értek hozzá, de egy csomó barátom mondja, hogy tök egyszerű a neten, már utána is néztem, tényleg egyszerű, de honnan tudjam milyen kedvezmények illetnének meg??? Én nem vagyok benne ezekben a törvényekben így nem tudom mi járhatna és mi nem...szerintetek?
Beadtam a felvételiket! Drukkoljatok!!! Még adok be...

volt valaki ezen vagy a másik schöpfis topicon akivel régebben beszéltem, hogy érdeklik az ilyen orvosi-egészségügyi dolgok,,,ki volt az??? :oops: :oops: :oops:
mondta hogy akár szívesen tanulna szülésznőnek is vagy csecsemősnek...nem ismer magára senki??? :roll:

No jó éjt mindenkinek!!!

Szép napot! Noémi,Málna,Jázmin
Kép
Kép
nszoke
 
 


Akíra kikerestem neked(és a többieknek akit érdekel vagy nem találkoztak volna még vele) a neten azt a kis táblázatot amit olvastam, ez elég egyértelmű, áttekinthető, és rövidke:

1171659041.47.doc

és itt az oep oldala ahol találtam és még sok sok okosság van itt, ezzel kapcsolatosan:

http://www.oep.hu/portal/page?_pageid=3 ... ema=PORTAL

nem tudom jó lesz e így, ha nem akkor www.oep.hu és ott rögtön a kezdőlapon látszik a vizitdíjról írás-a tájékoztatóra kattintva sokat megtudhatunk...
puszi mindenkinek...

Szép napot! Noémi,Málna,Jázmin
Kép
Kép
nszoke
 
 


ja viszont azon az oldalon egy word mellékletben benne van részletesen, hogy a terhesség során, melyek azok a vizsgálatok amik "kötelezőek, indokoltak" vagy hogy is mondjam és azért nem kell fizetni, de ha neked uh kell pl a 25.héten amikor amúgy a terhesség egészségben lezajlása szempontjából "nem lényeges" azért fizetned kell. Tehát ha valami pluszt akarsz az pénz...
Nagyjából magyarázom egy ilyen kis példával, nem tudom érted e...?

amúgy pedig napok, hetek kérdése és mindjárt találkoztok a kisbabáddal....juhéjj de jó. Jó szülést kívánok neked már most!!! :D

Szép napot! Noémi,Málna,Jázmin
Kép
Kép
nszoke
 
 


nszoke nagyon szépen köszönöm neked az infokat, mindjárt meg is nézem őket :)
Minden érthető volt, tökéletes a magyarázat, köszi :)

Hát igen, most már csak három hét van hátra, és megláthatom a hercegnőmet...alig várom :lol:

Igen, eddig nem csalódtam még a Herczeghben én se, remélem most sem fogok, és nagyon remélem hogy nála szülhetek :)
Tényleg, ha nem nála szülök akkor is adjak ponzt szerintetek? Ti mit tennétek?

KépKép
KépKép
akíra
 
 


Hello!

Hát akíra kitartás. Lehet, hogy az a három hét még négy is lesz. Én még a 4.-nél is alig akartam elhinni, hogy egyszer mégis megszületik. :lol: (Mondjuk az elsővel már a 41. hetet is betöltöttük mire meglett.)

Szerintem azt, hogy a helyettesnek adjál-e pénzt azt majd úgyis csak akkor tudod eldönteni, ha túlvagy rajta. Amit én mérlegeltem, amikor véletlenül az ügyeletesnél szültem az a következő volt.

-nem voltam bonyolult eset, csak gyorsan kellett cselekedni
-akihez a gondozásra jártam, nem maszek volt, nem kapott egy fillért se a gondozás alatt (de nem ezért nem ért oda, elindult, csak én későn mentem be a kórházba)
-akinél szültem a kórházban létem alatt mindig foglalkozott velem, saját betegeként kezelt
-kontrollra az eredeti orvoshoz mentem
- ígyhát elosztottam a neki szánt összeget a másik orvossal

Szóval gondold végig mi a fontos, és majd meglátod hogy akarsz-e neki is fizetni.
DE addig is jó várakozást!

Sziasztok:i
iloly
 
 


Sziasztok !

Iloly: Megkaptam a Kósától az igazolást, Múlt héten kedden a párom ment be érte, amikor visszajött a szabiról, 5 perc alatt kiállította. Mondanom sem kell 1000-en voltak nála.

Nszoke: Igaz nem velem beszéltél a továbbképzéssel kapcsolatban, de érdekelne engem is. Szerettem volna fősulira jelentkezni, de nagyon gondolkodóba estem, mivel a lányom most megy ősszel suliba. Valószinű jövőre megpróbálom, de szivesen "meghallgatnám", te hová jelentkeztél,, ill. lehetne e még ?
Kismamák kitartás, már nem sok van hátra, tudom könnyű ezt mondani, mikor az utolsó időszak számomra is olomlábakon telt, és borzasztóan türelmetlen voltam, már a 35. héttől, bár a toxémiám miatt /ahogy irtátok/ 37. héten osztódtam.
Puszi mindenkinek: szilvi3

Kép

Kép

Kép
szilvi3
 
 


Mégegyszer sziasztok !

Iloly: nem tudod véletlenül, hogy a Kósa hová megy, ha a kórház megszünik.
Köszi :)
szilvi3

Kép

Kép

Kép
szilvi3
 
 


Sziasztok!

Akíra!
Hálspénz: hááát, én akinél szültem volns és gondozásra jártam amíg toxémiás nem lettem, az elhajtott, neki terveztem egy kis összeget adni, az általában vett tarifái alapján, de így az ügyeleteshez kerülvén, sőt hogy császároztak, ennek a nőgyógyinak adtam az eredeti felét meg apa az anesztesnek és a műtősnőnek is adott ott hirtelenjében. Nekünk egy kicsit szükség volt "pénzzel kihozni belőlük a legjobbat", mert ugye 27.hétre szültem-és nem ártott ha a legnagyobb odaadással "dolgoznak", ezt pedig egy kis pénz feltuningolja...sajna ez a mai világ, de amikor bentöltött 2hónap alatt beszélgettem anyukákkal, kismamákkal elámultam...sokan a fogadott orvosuknak nem adtak annyit mint én az ügyeletesnek, akit akkor láttam életemben először...meg nemsokára utóljára is...szóval van aki az ügyinek vett egy üveg bort és pááá. attól függ hogy azért az orvosodnál maradsz és csak véletlenül kerülsz ügyihez, vagy helyzettől függ, de nagyon váltózók ezek a dolgok szerintem...van akire előre adja a pénz(mint az hiszem pl.Manó) van aki szülés után közvetlen, van aki "csak" a 6hetes kontrollon...ki mire esküszik...orvos függő is...na eldugultam... :lol:

Szilvi!
Jaj de jó!!! Egy "sorstárs". Szóval én kereskedelmi marketing-managerként érettségiztem(olyan jól hangzik, de sz@rt sem ér :oops: :lol: )akkoriban nagyon oda voltam a gazdaságtól ezért a ZMNE-VSZTK-ra járok, most 3os vagyok. Gazdálkodás szakon. Viszont eléggé "ellinkeltem" a szülés miatt, utána meg nem tudtam itthon hagyni egy-egy konzultáció miatt, így most nagyon el vagyok maradva, de most meglátom, hogy mit vagyok képes ebben a félévben behozni...ha sikerül folytatom, ha nem akkor...ezért jelentkeztem máshova(febr.15ig lehetett, majd nyáron lesz pótfelvételi, de azok mind költségtérítésesek és csak a lukas helyekre). Közben rájöttem hogy jobban érdekelnek az emberek, a gyerekek-így valami eü-s iskola érdekelne(most hogy így haldoklik meg leépítik-nyerő szakma :wink: ) na mindegy. Eltudnám magam képzelni nővérnek, mentősnek, szülésznőnek....de gyerekekkel leginkább...viszont mivel nappalira nem tudok menni, ezekről le kell tennem, mert főiskolán levelezőn munkaviszonyt kell igazolni, így először szakközépbe megyek(újra érettségizem, mert muszáj :D :evil: ) De beadtam az ELTE-gyógypedagógiára és szoc munkásnak is..., gyógypeden, értelmifogyatékos gyerekek felé venném az irányt, szoc.peden pedig szintén gyerekek, mint pl.gyámügy, vagy szociálisan rászorult gyermekek helyzetének javítása...ilyesmi...mellette elkezdek egy eü középsulit, a szenthágotai-n van lehetőségem csak, a felnőttképzés miatt... :? de jó suli hír alapján...

Szeretnék valami olyat tenni ami azokon az embereken segít akiken valóban kell, valami olyan vezetőbeosztásban lenni, aki rászorultságot illetően "dönt" vagy bizonyos rossz helyzetben levőkről"dönt", hogy jobbá tegyem ezen emberek életét, de tényleg csak azokét akiknek ez kell is. Nem pofára...osztani a segélyeket...pl.
Ha valaki jár ilyesmire, vagy járna, vagy csak ötlete van akkor szívesen veszem és köszönöm is előre.

Szép napot! Noémi,Málna,Jázmin
Kép
Kép
nszoke
 
 


Sziasztok!

Valamiért azt jelezte a fránya babanet, hogy senki nem ír már napok óta...most hogy beengedett, meglepve látom, hogy töménytelen az üzenet!

Sajnos suliügyben nem tudok hozzászólni, én az eü gondolattól, a biológiától már messziről rosszul vagyok...még egy szálkát se vagyok képes más kezéből kiszedni. :oops: Nem tudom mi lesz, ha Árpi összetöri magát!

A nagyfiam képzeljétek kóstolgat minden kezdő finomságot! Hihetetlen de még semmit nem köpött rám! Először főztem neki almát, aztán próbáltam krumplival keverni, de az nekem se ízlett...most végig kóstoljuk a kecskeméti repertoárt. Az eddigiek mind lecsúsztak! Holnap viszont szigorítanom kell a dolgon, mert a cicit alig akarta ma elfogadni! Úgy kellett beleerőltetnem a tejet!
Persze, ha a kanálból finomabb jön...
Csalafinta manó! Holnap nincs nasi csak tej!

Szeretném a véleményeteket kérni a bébikompról! Én eddig csak rosszat hallottam róla, ortopédiai problémák, lustább lesz, hosszabb idő mire megtanul menni...stb. szóval inkább a tapasztalatok érdekelnének, mert ha valakinek volt már az csak jobban tudja...köszi!

Érdekes Noémi, amit találtál az oep honlapján! Mi pénteken voltunk a párommal a dokinál, mert lejárt a jogsija...ők is kaptak papírt! Kérdeztem tőle nekem, mint kismamának mi a helyzet? Felolvasta...a terhesgondozás alatt, a szülésnél, valamint a gyermekágyi időszakban, azaz az első 6 hétben van ingyen, a többi vizitdíjköteles! Most melyik a hivatalos??????????
Amúgy olyan jó sztorink volt! Bedobtuk az automatába az első 200-at, aztán a 3. százast nem akarta bevenni...sokszori próbálkozás után, és kígyózó sorral mögöttünk azt gondoltuk visszakérjük a bedobott 200-at, mivel más százasunk nem volt...nem adta vissza!!!!!!!!!!
A biztonsági őr megszánt minket kicserélte a százasunkat...a háziorvosnál viszont kiderült, hogy rossz jegyet vettünk, mert a háziorvosok maguk adják, az automata csak a szakrendelésekre szól! Sebaj, mert úgyis el kellett mennie emberemnek EKG-ra szóval felhasználtuk! Kalandos nap volt a péntek!

Szép estét sziasztok!

Kép
manó-v-29
 
 


Sziasztok!


Nszoke: Én is eü. szakközépbe jártam, e területen szeretnék elindulni. Arra gondoltam először az angol nyelvet kellene gyakorolgatnom, de sajnos időhiányban szenvedek a három gyerek mellett. Nov. óta 4 napot voltak oviban, igy szinte napközben minden percem bevan táblázva. Fogalmam nincs hogy lenne időm emellett még a tanulásra is, de egyre jobban erősödik bennem, hogy meg kellene próbálni vmit. Szurkolok neked, hogy sikerüljön behozni a lemaradást, hát tudom könnyű mondanom de nem szabadna abbahagynod, neked legalább ennyi előnyöd van, hogy már elkezdted. Bár ahogy olvasom időközben teljesen más felé orientálódtál, gondolom nehéz most döntened. Mindenesetre szurkolok :)
mano-v-29: Én is hallottam rossz vélemnyeket a bébikompról, többek között sokan azt mondták, hogy ezzel később tanul meg menni a gyerkőc. Ennek ellenére már az első gyereknél vásároltunk egyet.
Eszternek nagyon tetszet, és ahogy teltek a hetek egyre jobban használta, bánta ezt a virágom, az asztalteritőt, és mindenféle tárgy ami útjába került. Ő 11 hónaposan elkezdett menni.
Hanna: u.a tudom mondani. Ő 13 hó-an indult el.
Sára: most 7 hónapos és ő is kezdi felfedezni vele a lakás.
Sokszor úgy nézett ki a nappali mint háború után, de a lányoknak úgy éreztem szabad teret adtam ezzel, és nem utolsó sorban, annak ellenére, hogy oda kellett rájuk figyelnem számomra is egy kis szabadságot nyujtott.
szilvi3

Kép

Kép

Kép
szilvi3
 
 


Manó!!!
Elvileg, ha ahogy a szavaidból kivettem férjurad egy intézményben végeztette el a vizsgálatokat? Mert ha így van, akkor is elvileg csak egyszeri vizitdíjat kell kifizetni :shock:
Ez is sajna olyan dolog, hogy attól függ melyik orvos hogy értelmezi.
Pl.: a szomszédom ma volt az ügyeleten(ami elvileg most is ingyenes, kivéve ha az orvosi vélemény nem indokolja a sürgösséget-bár kérdem én mindennemű eü-s rálátás nélkül, ha hasmenésem van, fejem fáj, hányok(bocsi)taknyom nyálam egyben-az számomra sürgös ellátást igényel, de ha a doki nem így látja fizetnem kell...hát honnan tudjam én hogy sürgős e engem ellátni amikor tök rosszul vagyok??? :shock: :shock: :shock: :evil: :evil: :evil: )szóval szomszéd! Neki azt mondta a doki 1000ft.mert ügyelet, 300 a vizsgálat(vizitdíj) és 300 a receptfelírás!!! 4gyermekes anyuka, mint főállású anya mindennemű más jövedelem nélkül, 3iskolás gyerek egy ovis és 1600ért még csak megmondják neki mi a baja, de még gyógyszert nem is vett...háááááát. Mit mondjak erre???
NEm akarok nagyon elkanyarodni, mert jó lenne ez a vizitdíj, de megint az jár jól akinek nem kéne s megint az b.szik rá akinek nem kéne....s már be is fogtam..

Bébikomp: nekünk volt, de jó lenne, csak az én gyerekem talán csak a földön van "biztonságban" (mert onnan már nem esik le) abból kihajolt előre s kiakart esni, a babakocsiban rendszeresen feláll, s épphogy nem esik ki és még sorolhatnám, mert ő ilyen "vad" gyermek ebből a szempontból, semmit nem tud rendeltetésszerűen használni, DE én nagyon szívesen neked adom...és akkor nem kerül semmibe és majd eldöntöd hogy jó e vagy nem. Ez egy egyszerű komp, kis tálcával az elején, ami etetésre meg játékra jó, meg amire használod. Nos? Érdekel?

Suli:hát ez a baj hogy ugye már nem igazán érdekel ez a dolog ezért nem túl nagy a motiváció a vizsgák sikeréhez sem...te hova jártál eü-be Szilvi?

Szép napot! Noémi,Málna,Jázmin
Kép
Kép
nszoke
 
 


Sziasztok !

Noémi: én óbudára a Kossuth Zsuzsa Eü szki-be jártam.

Most pedig teljes döbbenettel illesztettem be ide ezt a linket, szerintem majd ti is szörnyülködve olvassátok el ezt az esetet.

http://www.babaszoba.hu/forums/topic?tid=180370
Szilvi3

Kép

Kép

Kép
szilvi3
 
 


Szilvi és többiek!

Ebbe a Moflys ügybe nem folynék bele, már 2-3éve megy legalább sok-sok fórumon kavar(nak) valaki(k), de igazából mindenkit hidegen hagy, mert valószínűleg beteg az illető, kezelésre szorulna, és követhetetlen...

Engem tovább nem érdekel!!!

Szép napot! Noémi,Málna,Jázmin
Kép
Kép
nszoke
 
 


Sziasztok!

Bocs Noémi!
Engem azért döbbentett meg annyira mert még, én ilyen dologról nem hallottam. Igazából és sem szeretnék vele foglalkozni, mivel nem tudni mire képes még.....
szilvi3

Kép

Kép

Kép
szilvi3
 
 


Jó reggelt!

Szilvi ezt mármint az előző hozzászólásomat pont így értettem, hogy inkább javaslom mindenkinek akinek nem hiányzik hogy áskálódjanak az életébe az jobb ha nem is folyik bele, mert tényleg beteg állítólag a nő és tényleg nem tudni mire képes, viszont valóban felháborító...

És egyetértek veled..

Amit írtam én is csak hallottam szerencsére nem tapasztalat...

Szép napot! Noémi,Málna,Jázmin
Kép
Kép
nszoke
 
 


Hát nem semmi, hogy mire képesek emberek, még ha beteg is, remélem ez volt az első és az utolsó, hogy találkoztam vele, és közelbbi "kapcsolatot" nem is szeretnék vele...

Bébikomp...hát én is gondolkoztam már rajta, bár nekem még messze van, de annyria különféle dolgokat hall az ember róla, hogy szerintem mindenki maga tudja csak eldönteni, gyerekfüggő...én így vagyok most a babaúszássl és a cumival és sok-sok mással, hogy nem tudom mi volna a jó...szerintem sose fogom megtudni, legfeljebb ha rászoktatom valamire és később kiderül, hogy rosszul tettem...

KépKép
KépKép
akíra
 
 


Sziasztok!

Köszi a sok tippet, és tapasztalatot! Noémi köszi a felajánlást, de a párom tesójának is van egy használaton kívüli...csak a gyereket nem akarom elronatni. Az a bajom, hogy Árpi a kis örökmozgó, nem szeret már fekve...hiába mondja orvos, védőnéni...stb, hogy gyereknek ebben a korban feködni kell...szegénykém folyton ülne fel, de az még nem megy, ha felültetem tök jól érzi magát, csak ugye fogjam, mert magától kb 5 perc, és eldől mint a sózsák.

Még tépelődök, de asszem mi is belevágunk kompolni! :lol:

Akíra!

Ne aggódj, a manóka kiharcolja magának amit akar! Én nem voltam ellene semminek, azt mondtam, ha cumizni akar cumizni fog...de ÁRpi a szájába sem veszi...ki se nyitja, hogy betehessem, nincs cici íze. :(

A babaúszás engem is nagyon érdekelt volna, de itt vidéken...bevinném én Pestre, de a párom jobban aggódik azon, hogy összeszed valami fertőzést, ettől én is rettegek!
Nem tudhatjuk mivel frtőtlenítenek, mert ha nem abőre, akkor attól, amit lenyel. Tudom nem lehet kalitkába zárni, de szeretném, ha nem ilyen picin kelllene mindenféle szaron kersztülmennie. Én majd úsztatom ovisan, addig marad az esti kiskádlubickolás... :lol:

Noémi!

Igen egy az intézmény, de a háziorvos csak véletlen, mert mi hozadékok vagyunk. Azóta a néni az intézmény üzemorvosa. Az ő vizitdíja 300, de a vizsgálatok díja EKG, szemészet, az szakorvosinak számít az megint más, tehát az ismét 300, ja és kell beutaló! De vicces, ha nem kérsz beutalót, azt is lehet néhány helyen 600ft-ért, semmi árengedmény, hihetetlen, ha ugyanannyit kell fizetni beutalóval, csak két helyre, mint beutaló nélkül, akko rminek álljak kétszer sorba! Ki kell tapasztalni! Bár remélem minél kevesebbszer lesz szükség rá! Én a nőgyógy, és a fogdokimon kívül nem nagyon járok orvoshoz, szerencsére, hozzájuk meg a magánrendelésre...ott meg tök mindegy!

Szép napot! Bocs, hogy hosszan locsogtam!

A linkelt oldalt még nem néztem, de most megyek szörnyülködni!

Üdv Anett

Kép
manó-v-29
 
 


Sziasztok!

A linkelt oldalhoz én sem fűznék hozzá semmit. Inkább kihagyom, szörnyű és kész.

Anett
Nálunk nagyon szerették a kompot. Gréti 5 hónapos volt mikor először beleült. Ezt követően 9 hónaposan már szaladt. Igaz nála a séta kimaradt. Soha nem tudott lassan menni. Ez nem hiszem , hogy a komp következménye lenne.
Atit viszont csak 7 hónaposan ültettem bele, mert a dokinéni azt javasolta, hogy minnél később annál jobb. De ha egyátalán nem használná az lenne a leges legjobb. Ő is viszonylag korán tudott menni. Sőt tudott sétálni is . De a két gyerek között hatalmas nagy eltérés van vérmérsékletbe. Ati nyugodtabb a mai napig.
Nem tudom, hogy ez mennyire befolyásolja a dolgot.

Tipp:
Ha nem szeret Árpi feküdni, akkor tedd hordozóba. Nekünk nagyon bevált és a doki néni sem ellenezte. Imádták. Abból mindent láttak és ha véletlenül gázos volt a helyzet kicsit meg kellett ringatni és már megint nyugi volt.

Erika

PHPBB kód:
Kép


PHPBB kód:
Kép
banyanszki
 
 


Köszi Erika!

A hordozó jó dolog lenne, de ha becsatolom az a világvége hangulattal egyenlő, ha nem csatolom be akkor ugye kiesik, mert a lelkem azonnal megfogja az oldalát és már a hasán is lenne, de ugye úgy ott már nincs hely... :oops:

Ma egy tündér volt egész héten nem aludt ennyit...de azt hiszem kipróbáljuk a kompot mi is!

Kép
manó-v-29
 
 


Úgy látom nem tombolnak az üzik.

Akíra
Hogy viseled ezt a szörnyű időváltozást?

Anett
Hová mentek nyaralni? Én is szeretnék!!!!! :P Nem tudom nekünk idén össze jön-e? Szeretnék már váltani. Minden évbe Hajdúszoboszlón kötünk ki. Igaz tavaly voltunk Alsópáhokon is, de az botrányba fulladt. Pedig szuper jó hely. Nagyon bánom. Ja és marha drága. Idén Sóstóra szeretnék menni. Tök jókat láttam a tv-be róla.
Na meg persze üdülési csekkre szerettem volna pályázni, de idén nincs családos. Nem tudom miért? Vagy majd később teszik közzé?
Mennem kell már megint.
Erika

PHPBB kód:
Kép


PHPBB kód:
Kép
banyanszki
 
 


Sziasztok!

Szilvi!

Én nem vagyok túl jól informált, szerintem innen Manó az, aki a leghamarabb fogja tudni, Kósa dr. hova készül. A magán rendelőjében úgyis elérhető lesz.

Egyébként pont egy általatok említetthez hasonló esetben láttam igen felindultnak a doktort. Pár éve volt egy 60 körüli nő, aki a kórházban lézengett állandóan, hogy szült egy gyereket és időnként felmutatott különféle bizonyítékokat mint uh felvétel, stb. Valamiért pont a harmadikon kötött ki amikor én is ott voltam. A reakciókból gondolom, nem először... :shock:

Nekem már sokszor megfordult a fejemben, hogy vannak egy-két topikban (itt nem mielőtt bárki megijedne) olyanok, akik sportból rosszat írnak dokikról, vagy úgy általában hülyeségeket. Van olyan aki ahány topikba ír ugyanazon a héten, mindig különféle ideje terhes. :lol: :lol: (nem egy hét eltéréssel)

Persze benne van a pakliban, hogy valaki nem egészen az igazat írja. :(

Sziasztok: i
iloly
 
 


Sziasztok!

Háát igen csak kevéske a HSZ.

Banyanszki!
Üdülésicsekkre pályázni??? :shock: HOgyan, hol?
Hajdúszoboszlón hova szoktatok menni? És Sóstón hova mennétek? Csak ötletet lopnék! :wink:

Akíra!
Hogy vagytok? Minden rendben?

Szép napot! Noémi,Málna,Jázmin
Kép
Kép
nszoke
 
 


Iloly!

Igazad van ebbe! Mármint hogy benne van a pakliban, csak számomra hihetetlen az ilyesmi...ezen ember mániákus hazudozó vagy mi? Mert nem könnyű folyamatosan hazudozni több helyen hogy ne derüljön ki...nem? Hazug embert előbb utolérik...

különféle ideje terhes :shock: :lol: :lol: huhaaa

Szép napot! Noémi,Málna,Jázmin
Kép
Kép
nszoke
 
 


Hajdúszoboszlón egy nyaralót szoktunk kivenni. Elég jó árba van. 2000Ft/éjszaka/fő és a gyerekekért vagy nem kért eddig semmit, vagy mondjuk tavaly a két gyereket egynek számolta. Szerintem elég jó. Igaz kaja nincs , de mindig hozatunk vagy elmegyünk vacsizni. Én nem főzök. Mivel elvileg pihenni megyünk, vagy mi a szösz. Két szintes ház és alul , fölül mi vagyunk. Tehát nem zavar senki. Kényelmesen elférünk és már bejáratott. A nőci a szomszédba lakik, de nem zavar sok vizet. Aranyos nagyon, mindig kérdezi, hogy nincs -e szükségünk valamire. Nagyon segítőkész.

Sóstóra még nem találtam konkrét helyet, de 2 vagy 3 hete láttam a tv-be és tök szuperül meg van csinálva. Nagyon jó a fürdője. Tele van gyerekmedencével, meg amúgyis most újították fel.

Az üdülési csekkel kapcsolatban a
www.udulesicsekk.hu -t
nézd meg. De most én nem találtam olyat, amelyik családi lenne. Tavaly lekéstem a határidőt. Idén pedig nem tudom beadni, mert egyikbe sem férünk bele. Esetleg tesómnak, mert ő mozgássérült és azoknak lehet. Majd meglátom. De olyan jó lenne ,, ha idén is adódna alkalom. Tavaly olyanok is megkapták, akik télen kubába szoktak járni. Ezt viszont elég nagy szemétségnek tartom. Aki meg tényleg rászorulna , meg kuporgat, hogy 3-4 napra el tudjon menni valahova nyáron, az meg nem kapja meg, mert nincs internete vagy lemarad róla.
Na jó nem durrogok tovább.
Nézzétek meg azért hátha nagyobb sikerrel jártok! Lehet, hogy csak béna vagyok és csak nem találtam meg a nekem szóló pályázatot. Sok sikert!
Erika

PHPBB kód:
Kép


PHPBB kód:
Kép
banyanszki
 
 


Ez nagyon jól hangzik, mármint ez a nyaraló Hajdún, nincs interneten? Gondolom telefonon szoktál vele értekezni! Közel van a fürdő lehetőség? Ez érdekelne ha kérhetek ilyet!

Szép napot! Noémi,Málna,Jázmin
Kép
Kép
nszoke
 
 


persze, megadom a számot majd előkotrom
Remélem, meg van még a nyaraló, mert tavaly ki volt rá rakva az eladó tábla. De 13 m azért egy kicsit sok
Majd meg nézem neked
Erika

PHPBB kód:
Kép


PHPBB kód:
Kép
banyanszki
 
 


Köszönöm, de ha tudsz még hasonló jó helyeket, az jöhet nyugodtan...végülis egy csomó hely érdekel, mert még a 10% Magyaro-t sem jártuk be...

Szép napot! Noémi,Málna,Jázmin
Kép
Kép
nszoke
 
 


Hát sziasztok :)

Egyenlőre az üdülés nálunk valószínűleg elmarad, és majd talán jövőre gondolunk ilyenre :lol:

Az időjárás nagyon megviselt tegnap, már azt hittem, hogy szülünk, mert 11:24-ko aztán 12:24-kor, majd 13:24kor és 14:24kor is volt fájásom, közbe meg hányingerem és légszomjam is és majdnem összeestem, ugyhogy ráparáztam a dologra, de szerencsére nem az volt, mert lefeküdtem, aludtam egy órácskát és azóta nem volt ilyen!
Vagyis a keményedések persze vannak de nem szabályosak, szóval nem aggódom :)

Voltunk ctg-n de ismét rémesen sikerült, ugyhogy a reggeli eredmény nem is lett elfogadható amit a védőnő csinált, így most este mehettünk be a dokihoz (persze ez már így nem volt ingyenes, de mindegy) és ott próbálkozhattunk újra, de ott se igen sikerült, ugyhogy végül szerencsére a doki elfogadta a reggeli borzadalmat meg az esti semmit és azt hogy az aszisztense mondta, hogy jó volt a szívhang, szóval igy a 3ból elfogadta :lol:

Nem egyszerű a lányom az tuti :D
Nektek nem volt ilyen problémátok?

KépKép
KépKép
akíra
 
 


Sziasztok!


Mi a nagyszülőkkel megyünk 5-ösben, és azt tartottuk szem előtt, amit Erikáék is, hogy egyedül legyünk egy házban. Az országnak sok olyan része van, amit még nem láttunk, majd szépen sorban...most az Őrség a célpont, Farkasfa...egy 5 fős házikó, teljesen felszerelt, hatalmas kert, piknik..stb, Szentgottárdon pedig Húsvétkor nyílik egy élményfürdős strand, de van a közelben horgásztó nem is egy, ahol fürdeni is lehet...ez ugye kis súlyfelesleggel ideálisabb :oops:
A lényeg, hogy 12000ft/éjszaka/ház....itt sincs kaja, viszont minden adott a főzéshez, amire anyummal mi sem vagyunk hajlandóak, viszont reggelit készítünk, aztán vacsira sütünk nyárson, ebédre meg vigyenek minket a fiúk!!!! :twisted:

Már le is foglaltam, és annyira büszke voltam magamra, hogy 30 perc alatt sikerült találni, és lefoglalni a neten! Ilyen gyorsan még semmire nem volt példa!



HÍÍÍÍÍÍÍÍÍÍÍÍÍÍÍÍÍÍÍÍÍÍÍÍRRRRRRRRRRRRRRR!!!!!!!!!!!!!!

Most beszéltem a szülésznőmmel, azt mondta 10000 aláírás elment már, kellene még 10000 minimum, mert még mindig van esély!

Küldeném az ívet bárkinek, ha adtok emilt, vagy ötletet, hogy hová tegyem, hogy bárki letöltse!

Köszi Szép estét!

Kép
manó-v-29
 
 


Hali Anett!
Ide tedd fel a ívet. Én letöltöm és híresztelem. Aztán majd eljutatom valahogy. Ja és a babafalvára is fel lehetne rakni. Sajna több babás oldalt nem ismerek,
Talán Noémi ő biztos tájékozottabb.
Erika

PHPBB kód:
Kép


PHPBB kód:
Kép
banyanszki
 
 


Nekem küldheted az ívet.
Meddig kell bevinni a kórházba?

p.k.agi@interware.hu

Kép

Kép
pkagi
 
 


Nekem is jöhet az ív és szerintem itt is minden olyan topikra nyomd be nyugodtan ahol várandósak vannak, mert tuti sokan lesznek akiket érdekel a dolog!
A gyerekek/ magzatok kor szerintbe is van sok ilyen topik meg a Várandosoknál is...szóval szerintem rakd fel mindenhova!
És küldd el nekem is, a címem orsi26@citromail.hu
Sőt iwiwre is fel lehetne rakni szerintem, vagy valami hasonló oldalra, elindítani mint egy lánclevelet, és mindenki küldje, az összes ismerősének, mindegy ki irja alá, lényeg, hogy sok legyen!
Szerintem gyorsan össze fog jönni!

KépKép
KépKép
akíra
 
 

Vissza: Szülészetek, kórházak

Jegyzetfüzet:

 

X
EZT MÁR OLVASTAD?