Új privát üzeneted érkezett!

Lányok

Ti leveteitek a köldökzsinórvérből az őssejtet?
Én a Zelion Kft-ről tudok, aki ezzel foglalkozik, és 350 e Ft-ba kerül 20 évre a tárolás.
Amikor bent voltam a kórházban a múlt héten, nekem a szülésznők hívták fel a figyelmemet, hogy csináltassam ezt meg, ha lehetőségem van rá.
Írjátok meg léci, hogy Ti megcsináltatjátok-e.

Zsuzsi

Kép
zsuzsi73
 
 


Zsuzsi :D
mi levetettük a fiúkkal, Liliné is fogjuk. A krio rt-nél csináltattuk.

Orsi
KépKépKép
icsilya
 
 


Orsi! Én is oscillo-t szoktam nyomni a gyerekbe, csak most idő előtt elfogyott, és hogy kórházba kerültem, nem figyeltem rá. :(

Katyerina! Majd olvaslak, mikor a finish-be érsz, mennyi lesz a para! :lol: Tudod, oké, h a fiam 3450g volt 37 hétre, de azért oxigént kapott, és látszott rajta kicsit az "éretlenség", és a szopi is nehezen indult. Pedig az a debreceni klinika volt, bababarát, meg a legszuperebb hely, itt meg semmi nincs, még Magne B6 se volt, mikor bent voltam, úgy hozattam be. A másik, hogy én nem kb. 3 cm-es méhnyakkal hordom a terhességet, mint mások, hanem mindössze 1 cm, azaz amikor valakit lefektetnek azért, mert megrövidült a méhnyak - na az nálam már a kezdetektől fennál. És szerintem a 6 öltés se segíti a stabilitását. Vis ha elkezdek köhögni meg orrot fújni, az mind plusz nyomás lesz... én pl. ezért vagyok itthon a kezdetektől, mert féltem attól, hogy idő előtt kinyílik a méhszáj (+ a 3 vetélés, amiből egyszer műszeresen kellett befejezni - ezek mind hajlamosító tényezők a koraszülésre).
Egyébként meg igazad van, tiszta para vagyok, de szerintem mindannyian, akik ilyen sokat vártunk a babáinkra. az elsőnél eszembe nem jutott, h bármi baj lehet, v a gyereknek baja lehet...

Melcsi! Orvosom hazaért, mikor kórházban voltam, a síelésből egyenesen hozzám jött. Azóta hetente megyek, mert a méhlepény öregedése miatt meg kell nézni az áramlást. Ha ugyanis nem jó, akkor a baba nem kap elég tápanyagot és oxigént - gondolom, akkor azonnali császár. :cry:

Pompi! Az a fura, én mondtam is a dokinak, h ez a gyerkőc (szerencsére) nem mozog kevesebbet, sőt tiszta tornászbajnok. Ha szólok neki, 99%-ban reagál, és ettől függetlenül is képes órákon át mocorogni. Szó szerint órákon át. Viszont ha alszom, soha nem ébreszt fel, de ha felébredek és megkérdezem, megsimogatom, hogy van, azonnal dörömböl. Hihetetlen szimbiózis, én ezt vagy nem figyeltem, vagy nem tapasztaltam az előző terhességem során. Az NST-n is kérdezte a dokim, hozzon-e csokit, hogy felébresszük a babát, mondtam, nem kell, majd szólok neki, h most mocorogni kell! :lol:

Zsuzsi! Én nagyon szerettem volna levetetni a köldökzsinór vért, de a párom nem akarja (pedig biológia szakos). A dokimat is megkérdeztem, aki azt mondta, h leveszi, de egyelőre a leukémia gyógyításában alkalmazható, és abban a vérvonalban ugye újra benne lesz a leukémia esélye. Én ennek ellenére megcsináltattam volna szívem szerint. De azt hiszem, én már lemaradtam erről, előbb kellett volna ebben az ügyben a sarkamra állni. :cry: Ezt sajnálom, mert megnyugtatott volna. Akinek anyagilag nem megterhelő, szerintem mindenképpen csináltassa meg. (Egészségpénztárra elszámolható, és a 30%-a az adóból visszaigényelhető - így az ár elfogadhatóbb!)

Bocs mindenkitől, h ilyen hosszú lettem.

dkata
 
 

 
 

Sziasztok :)

jobbulást kívánoka betegeknek :wink: :wink: vigyázzatok magatokra!
Eddig minket elkerült,a nátha,gyorsan le is kopogom(kopp-kopp),csak a férjemnek volt hangszálgyulladása.l :?

Ma délelőtt a 2 testőrben volt szó az őssejtekről.
Szerintem is jó dolog,de hát az anyagiak sem elhanyagolhatók :( :( de ahogy Kata Te íród,hogy valamennyit visszalehet igénylni az adóból,már egypicit barátibba dolog :wink:

Zsuzsi,itt van egy link,gondolom töb cég is foglalkozik ezzel a dologgal,de itt vannak árak is.
http://www.sejtbank.com/koltsegek.html

Pomi,nagyon szép a kocsi amit vettetek :P gratulálok hozzá!!!!
:P :P :P :P
Írtam a lághajós szervezetnek és március közepére kértünk időpontot,az elsősegély tanfolyam elvégézésére.
Egy telcsiszámot és e-mail címet kérte,és hogy egyedül vagy párommal mennék.
Jelentkeznek majd :wink:

Megyek főzőcskézni,mert a Drágám remélem nemsokára jön a dolgozóból :P

Szép napot Neketek

KépKép
napszemcsi
 
 


Napszemcsi :D
léghajózni szerintem érdemes párban menni.
egyrészt nagyobb valószínűséggel lesz bármelyikőtök is a gyerekkel, ha ketten mentek és ne adj isten baj történne, a másik, hogy még a tanfolyam ellenére is be lehet pánikolni ha gond van, és akkor jó, ha ott a másik, aki tudja, hogy mit kell tenni.... akár telefonon keresztül is tud segíteni.

Kata :D
nem késtél el a KZSV levétellel. ha sürgős a dolog, akkor secperc alatt lehet szerződést kötni és a köt. vizsgálatokat is utólag is be lehet mutatni.

Orsi
KépKépKép
icsilya
 
 


Orsi :) Barnus is jön :P :P :P ahogy mondtam Neki,hogy van egy ilyen lehetőség,rögtön azt mondta,hogy Ő is jönni szeretne :P
Nagyon örültem neki,mert ahogy Te is írtad,jobb,ha mindketten tájékozottak vagyun,és ha pánik lenne,akko a férjemnek szerintem nagyobb a lélkjekenléte :wink:

KépKép
napszemcsi
 
 


kata,
ari, hogy így össze vagytok hangolódva! :D

napszemcsi,
köszi a gratulát. Ti hogy álltok a kocsival? Megvettétek?

Megpróbálok felrakni egy pocakképet. El fogtok képedni, mekkorát nőttünk... :shock: :P Kép

KépKép
pompomlány
 
 


ja, zsuzsi,
én is levetetném a k.zs.vért, azt még nem tudom, melyik céggel szerződjünk. Nagyon sok szó esik róla, hogy az elkövetkezendő időkben ez lesz az orvostudományi kutatások középpontjában.

kata,
szerintem sem késő, ha úgy döntesz...
Azt mondták, csak meg kell venni a szettet, viszed a kórházba a dobozt, az orvosok meg már tudják, mit kell csinálni.

KépKép
pompomlány
 
 


Pompi :D
gyönyörű ez a pocak :D :D és már nagyobb mint az enyém :D :D :D

Orsi
KépKépKép
icsilya
 
 


Pompi! Gyönyörű-óriás pocakod van!!!

Orsi! Azzal késtem el, hogy a férjemet meggyőzzem (nincs pénzünk, nincs pénzünk - mindig ezt hallgatom). :cry: A légzésfigyelőnél is ez volt, azt sem akarta, csak az anyagilag kisebb tétel volt, így elmentem és megvettem. De ezt egyedül nem tudom kivitelezni. :( És bánt is a hozzáállása, mert kiszámoltam, kb. 20-22 ezer ft/év a költség, ami szerintem rosszabb helyre is elmegy.) Sőt elárulom, hogy a babakocsit meg mindent egyedül vettem, hasonló okból (nembírom, ha valaminek csak az árát nézzük, és nem a gyerek érdekét).
Orsi, ti 10 vagy 20 évet választottatok? És ha 10 évet választ az ember, akkor utána még lehet hosszabbítani, ugye? (Mert az 1-es konstrukciót esetleg be tudnám vállalni egyedül is.)

dkata
 
 


Kata :D
a férjed mindenképp kell hozzá, mert a vért a krionál pl. oda kell vinni az intézethet 48 órán belül a szülést követően.
mi 20 év tárolást kértünk, de egészen biztosan 10 évnél is lehet hosszabbítani.
ill. azt nem tudom, hogy az orvostudomány addira hova fog fejlődni és lehet, hogy megszűnik az a krlát, ami most van, hogy felnőtt korban a dolgok mostani állása szerint még nem igazán tudják használni, mert ahhoz elég kevés.

Orsi
KépKépKép
icsilya
 
 


Pomi,helyes a pocókád :P :P :P :P
Igen,megvettük a babkocsit :) :) :) nagyon örülök neki,mert könnyen lehet tologatni,irányítan :)
Súlyáról most nem beszélek,mert az egy kicsit húzós :( de majd a tárolót intézi a férjem,és akkor árcsak azt kellkitalálni,hogy hogyan viszem le Őket a tárolóig,és amíg kiviszem az ajtón a babkocsit,addig a babákt hova teszm :shock: :?:
De majd megoldjuk:):)

KépKép
napszemcsi
 
 


Orsi

a Krio Rt-nél mennyibe kerül?
A múltkor raktál fel pocakképet, és egy nagyon szép ciklámen szinű kismama blúz volt rajtad. hol lehet ilyenket kapni? én még egyáltalán nem nézelődtem (miután még a lakásból se nagyon mentem ki), de tavasszal szeretnék majd csini rucikat venni.
az én közelemben csak egy Brendon van (mondjuk az is 60 km), ott van ilyesmi? a mi városunkban nincs kifejezetten kismama butik.

Pompi

nagyon szép a pocakod, jó nagyra meg fog még nőni.
végre nekem is kezd valami látszani, de még nincs értelme feltenni, mert Ti nem vennétek még észre, csak én látom, mert előtte teljesen lapos hasam volt.

Kata

sok pasi sajnos nem úgy áll a témához, mint mi. nekem a gyerek mindennél fontosabb. és nálunk is én fogom a 350 ezret kifizetni, mert még csak vitázni se vagyok hajlandó.

Zsuzsi

Kép
zsuzsi73
 
 


Sziasztok

Dkata
méhlepényöregedés - rossz áramlás: nálam nem volt rögtön császár, pedig ki tudja mióta volt,
én bementem a klinikára a dokimhoz a 35.héten (pont a napján)
és a CTG-re azt mondta hogy még jó, de rögtön küldött UH-ra hogy az áramlást nézzék meg, és az UH- hölgy arcán rögtön láttam hogy baj van, és már nem is mehettem haza, azt mondta a dokim hogy jó lenne még 2 hétig együtt maradni, ebből lett pont 3 hét. De minden nap volt 3 CTG + 1 UH + napi 1 infúzió benne diaphilinnel, és a 3 hét alatt 3 szülőszobai CTG megfigyelés, és így a 3. végződött császárral.
És mikor kérdeztem hogy a gyereknek ettől lehet-e baja, hogy ki tudja mióta rossz az áramlás azt mondta több doki is hogy nem mert ők odabent még nagyon jól tudnak regenárolódni (a sejtjeik), és most hogy 1 elmúlt 1 éves minden ok vele, és volt is.
Úgyhogy szerintem nem bizti hogy rögtön csaszi a vége.

Sziasztok

Erika

Kép

Kép
erika13
 
 


Zsuzsi :D
a krio.hu honlapon fenn vannak a mostani árak és konstrukciók.
a felső tök piros :D és a 2in1ban vettem, de a brendonban is van teljesen ugyanilyen - szerintem a 2in1 szállítja be, ahogy a bodyt meg a PO.

Merrefelé Békés? mert anyósomék ott laknak, Orsoháza és B.csaba között.

A békéscsabai brendonban nem néztem a kismamaruhát, mert csak a leendő babakocsit mutattam meg apának - épp múlt héten voltunk ott-, de gondolom ott is van. ca. akkor mint itt a veszprémi és itt van kismamaruha.

Orsi
KépKépKép
icsilya
 
 


Erika! De ha nem jó az áramlás, akkor nálam már kiveszik a bébit, mert 37 hetes leszek és a súlya is megvan. Nekem csak hetente nézik, gondolom, ha rossz lenne az eredmény, nekem is úgy kezdődne, mint neked, h kórház, figyelgetés, és ha nagyon gáz, akkor császár. Csak már gyorsabb tempóban, mivel ez a 37. hét.
A másik az, h NEM SZERETNÉK császárt, bár tudom, h nem kívánságműsor, meg is beszéltem a dokival, h ha a baba miatt kell, akkor azonnal, de ha ő jól van, én meg bírom, semmit nem kérek. Csak ha nagyon sokáig tartana, akkor kérek fájdalomcsillapítást, de semmit ami a babához átjut. De a gátmetszés varráshoz lórúgás érzéstelenítőt rendeltem, mert nekem az fájt a legjobban. Azt mondta, ahhoz kaphatok külön akár vénás injekciót is. Holnap megint rákérdezek, mert egyszer kaptam migrénre vénás injekciót, attól majdnem kinyúltam, szó szerint.

Zsuzsi! Nem mondom, h jó hallani, h nem csak az én férjem ilyen... A baj nálunk az, h most költöztünk, és a házat+mindent benne én fizettem... Meg a kölcsönt is. (Ő meg fizeti a gyereke után a tartásdíjat, de mindent otthagyott. Ami nem is lenne baj, ha a pocakomban lévőre is fordítana annyit, legalább amikor kérem.) Így eléggé el vagyok adósodva. :cry:

Orsi! A Zelionnál meg a sejtbanknál elviszik a vért. Nem tudom, mi legyen. Megint megkérdeztem, megint NEM volt a válasz.

Zsuzsi! Érdemes kicsi boltokba is betérni, meglepően szép cuccokat lehet kapni! Vagy bababoltokban is van kismama ruha, én csak ilyen helyeken vettem és nagyon szépek, jó részük később is hordható.

És egy tegnapi pocakkép:
Kép 36 hetes pocak

Holnap szorítsatok, megyek a dokihoz!

dkata
 
 


Kata!

Tényleg ne haragudj, nem akartalak megbántani. Persze én is parázok és rengeteg félelmem van. Az egyik pont a koraszülés és persze megnéztem a klaudia műsorát is, de engem az is inkább beparáztatott mint megnyugtatott. Szóval hidd el nekem is meg van a parám, főleg mikor olvasom a rossz történeteket. Tudomásul vettem és tisztában vagyok a saját lehetőségimmel, de ugy gondolom ha igyekszem kizárni a rosszat és a pozitív dolgokra koncentrálni akkor nem lehet baj. Ahogy sokszor irták, a beültetések után is, hogy az agyban sokminden eldől én ugy gondolom, hogy a terhességre is igaz. Mégegyszer bocsánatot kérek! :oops:
Hatalmas pocak :) Szorítok nagyon az orvosnál!

Lola!

Nem a munkanélküliek védelmében, de mivel én is munkanélkülin vagyok még 1 hónapig, sajna van tapasztalatom róla. Nem tudom nálatok hogy működik, de nálunk mikor a határozat átvétel volt akkor katonás, parancsolós hangnemben kiadták, hogy távolmaradás nincs, maximum indokolt, orvosi igazolással, és ha nem vagy ott akkor elhajtanak a fenébe. De sajnos ismerős a társaság, amikor kötelezően meg kell jelennem akkor is az ajtó szegletben ácsorgok, mert influenza nélkül is katasztrófa a légkör, 25 hetes ikerterhesen meg aztán nem szívesen fogok bemenni, pláne hogy a multkor is beletolta a hasambe egy rühes öregasszony a széket, mert nagyon fontos volt leülnie. Lehet hogy jobban jársz, ha kiiratod magad :roll:

Orsi!

Majd kiderül hogy válik be a kenguru :), pont azért választottam az amerikait, mert azt szét lehet szedni 2 külön kenguruvá és ugy is lehet cipelni mintha 2 külön mózeskosár lenne, vagy az oldaladra is akasztani, szóval sokféleképpen variálható adnak hozzá használati videót meg mindent :) Szóval nekem most ez a heppem, lehet hogy két hordás után a sarokban landol, de meg van rá a lehetőségem hogy kipróbáljam :)


Pompi!

Te is szépen gömbölyödsz :)

Napszemcsi!

ti végül melyik kocsit vettétek meg?


A Madarász utcai légzés figyelős tanfolyamon akkor nem volt senki?
:( :(

katyerina
 
 


Katyerina :D
mi nem ott voltunk, ezért nem tudok semmit arról.
mi a léghajóra mentünk.

Orsi
KépKépKép
icsilya
 
 


zsuzsi!

www.brendon.hu

nagyjábol fenn van ez egész katalógus kínálat és meg tudod nézni, hogy van-e a ti áruházatokban, vagy lehet a webáruházukból is rendelni

katyerina
 
 



www.leghajo.hu

komplex tanfolyam, nemcsak a légzésfigyelő a lényeg, hanem az összes kisgyermekkori vészhelyzet. korrekt újraélesztést tanítanak, amíg nem csinálod rendesen nem kelhetsz fel :lol:
van szó a gyerekkori betegségekről, mérgezés formáiról, lázról, lázgörcsről... stb.

Orsi
KépKépKép
icsilya
 
 



Orsi

Csorváson laknak? Ha igen, akkor a férjed is odavalósi?
Én Orosházán lakok, a Békés a megyét jelenti, anno rosszul töltöttem ki, és azóta se javítottam ki.
De tényleg, Békéscsabán is van Brendon, ez eszembe se jutott, nem kell nekem Szegedre mennem.

Kata,

jó nagy a pocakod, ez már tényleg minden naposnak néz ki.
Szorítok neked holnap!

Zsuzsi

Kép
zsuzsi73
 
 


Zsuzsi :D
a békés alatt én is a megyét értettem :lol:
Magyarbánhegyesen, és a férjem is odavalósi.

Orsi
KépKépKép
icsilya
 
 


Orsi

Ja, de gondolhattál volna Békés nevű városra is, hisz olyan is van :D
A Magyarbánhegyes jó kis távolság tőletek, de legalább nem kell gondolom sűrűn megtenni :D

Emlékszel, amikor a múltkor beszéltünk a tb-ről? és tudod, írtam, hogy nekem minden lombikom ICSI-vel lett leszámlázva. na, képzeld el, a novemberi még most került fel a tb honlapjára, s most először nem volt ICSI-m. 85,000 -el kevesebbe is került.

Zsuzsi

Kép
zsuzsi73
 
 


Zsuzsi!
Neked fizetni kellett a lombikokért?
Kata!
Hatalmas pocakod lett! És gyönyörü a hajad! Vajon milyen arcot takar? :D
Pompi!
És a Tiéd is igazán szépen nő!

[url=https://lilypie.com]KépKép[/url
melcsi1967
 
 


Zsuzsi :D
jó kis távolság... autópályákon 340 km, keresztbe meg 300... de autópályán időben lényegesen rövidebb.
Én most annyit mondtam, hogy 1szer megyek még ilyen hosszú útra ca. 1 hónap múlva és utána nem. (amúgy olyan havonta - 1.5 havonta megyünk ált. 3 napra)
Este megyünk a fürdés után, a fiúk így végigalusszák az utat.

érdekes ez az elszámolás még mindig :roll: :roll:

Orsi
KépKépKép
icsilya
 
 


Melcsi,

nem kellett fizetnem érte.
most megy a NGC-n az ikres Élet az anyaméhben. holnap reggel 6-kor is megismétlik.

Zsuzsi

Kép
zsuzsi73
 
 


Orsi

nagyon sűrűn teszitek meg, én ezt évente 1-2 alkalommal vállalnám be. az én anyósom a szomszéd utcában lakik, de oda se megyek havonta :D

Zsuzsi

Kép
zsuzsi73
 
 


Na, én is készülök ám rá mindig 1 hetet :D :D
de nekem apósom a fő gond. anyósommal semmi extra gond.
az unokákat meg látni akarják, szóval menni kell.

Orsi
KépKépKép
icsilya
 
 


Ja, gondolom az még mindig a jobbik eset, ha Ti mentek, mintha ők szállnának meg benneteket :D
Na, jó éjt, mennem kell kúpozni :(
de már csak pár nap és vége :D

Zsuzsi

Kép
zsuzsi73
 
 


Zsuzsi! A kúp az Utro? Meddig kell? Én tovább szedtem a Duphastont, azt hiszem kb. a 15. hétig... Ja, és neked is ekkora pocakod lesz! :lol:

Melcsi! Köszi a hajdícséretet, most vágattam le 1 hónapja... A kép nem pont ide készült, a fejfordítás sem volt direkt, de ez lett a legjobb kép, amin látszik a pocakom. :lol:

Katyerina! Nem bántottál meg, és nem kell bocsánatot kérned!!! :lol: Mondtam, hogy igazad van a parákat illetően! A Babavilágot meg én konkrétan végigbőgtem, és meglepődtem, mikor a lombikot mint koraszülési rizikót említették. :roll: Én is igyekszem a pozitív dolgokra koncentrálni, még a gyerekem bizonyítványán is próbáltam nem kiakadni, pedig :twisted: ... Meg nagyon sokat beszélgetek a pocakmanóval, énekelek neki, mindig elmondom, hány napot kell még várnia, hogy találkozzunk. És minden este megdícsérem, mert minden pocakos nap ajándék mindkettőnknek.
Úgyhogy semmi bocsánatkérés, mert nem haragszom.
És hogy a mondókákhoz hozzátegyek egy kicsit:
http://www.egyszervolt.hu/ret/index.html
http://mese.tv

dkata
 
 


Lola :D
Azt tudom, hogy 1 bébival a 16. hét semmi problémár nem okoz a munkában :D Én április közepe vége között hagyom majd abba, ha minden jól megy.

Zsuzsi :D
Szeretnénk levetetni a köldökzsinórvért, majd utána kell olvasnom a lehetőségeknek.

Pompi :D
Annyira formás pocid van!

Kata :D
Hú, hatalmas poci, de mellette szép vékony maradtál!

Orsi
Sajnálom a vírust.
Körülöttem is mindenki beteg, remélem még bírom :D

Uram hazajött 4 nap után külföldi útjáról. Örvendezünk egymásnak most nagyon :D
A héten AFP-mizéria, de még nem hergelem magam előre :D

Kép
Kép
emma1976
 
 


Emma :D
az afp-n előre végképp ne aggódj :D :D :D

nálunk a fiúk szerencsére jól vannak, engem öröm hallgatni, ha köhögök... iszom a mézes teát ezerrel (merthogy terhesen nincs az a köptető, amit be lehetne venni... max. a stodal, de az meg annyira nem köptet szerintem).

az éjjel viccesen telt. Apa felébredt 4kor és nem tudott visszaaludni, ezért összepakolt és ment Pestre, ahogy becsukta az ajtót átcaplatott Máté az ágyunkba, majd ingázott 2 kört a sajátja és a mienk között... mire Máté elcsendesedett felébredt Lili :D akinek sehogy sem volt jó, ahogy feküdtem... szóval olyan 5 felé sikerült elaludnom... 6 kor meg kelt Levi :D
Jó a népes család!!! :lol: :lol: :roll:

Orsi
KépKépKép
icsilya
 
 


Sziasztok Lányok :)

Kata,nagyon szép a pocakod,és szerintem,szülés után nem marad rajtad felesleges kiló :D :D :D
Olyan aranyosan írsz,hogy mennyt beszélgetsz a babáddal :) biztos vagyok benne,hogy nagyon anyás lesz :P :P :P :P
Babavilágon én is el-ek pityeredtem,mert ha belegondolok,azok a babák akiket bemutattal,akkor születtek,mint ahány hetesek az én Édikéim!Tegnap este meg megnéztem az ikres filmet,hát maradjanak még jó sokáig bent,és hízzanak,nőjenek nagyra :wink: :wink:

Katyerina,para bennem is ott van :shock: de nem olvasok semmi olyat,amiben valami szörnyúség történt a babával(kal).
Elég volt a 18.héttől a 1,5-2 hét!
Azért is szeretek ide jönni,mert itt nincsenek rossz hírek csak jó tanácsok,és mindenki mosolygós arcokat használ,az írásaiban. :)

Pomi,Katyerina,és persze többiek,akik gondolkodtok ezen a léghajós tanfolyamom:) nem megyük együtt?
Azt írta a szervező,hogy szombatonként van és 10 fős csoportokat szerveznek.2fő részére a tamfolyam 10000Ft.
Gondolom a párotokat is hoznátok?
Időpontot márciusra tudnak adni,az elejére,vagy 2 hét múlva,ha lesz jelentkező.
Én a közepére kértem időpontot,de olyan mindegy,hogy mikor mennénk,he Nektek az eleje jó?!
Gondoljátok meg:wink:

Katyerina,azt a kocsit vettük meg,amit a múltkor mutattam
:D nagyon tetszik!
Ha is vittem anyuéknak,majd otthon kimossuk a huzatokat ha jó idő lesz.
Mindenkinek nagyon tetszett,és már alig várják,hogy tologathassák őket :D :D :D :D
A hordozókat nem vettük meg hozzá,mert nagyon rossz állapotban voltak,de láttam a Poppet oldalán ua.hordozót.
Kép

KépKép
napszemcsi
 
 


Orsi :P az alvás dolgot akartam már többször kérdezni Tőled.
Amikor Te a fiúkat vártad,akkor hogy aludtál?
Oldalt,háton,hason???
Ezt azért kérdem,mert én hason egyátalán nem is szerettem,szertek alaudni,csak a jobb oldalamon dudok igazán jól elaludni.
De hát most,a Drágáim rögtön kopogtatnak,ha valamelyik oldalamon fekszem,hogy ez így nem az igazi.Így legtöbbször háton alszom,ami egy idő után kényelmetlen.
Ha oldalt fekszem,nem nyomódnak nagyon odabent?
Van még annyi helyük,hogy arréb tudjanak kúszni?
Lehet,hogy hülység amit kérdezek
:oops: :wink: :oops: :wink:

Azt hiszem,hogy Pomi írta,hogy néha kap be magzatvédő vitamint.
Én még szedem a Gravidát+ a folsavat+Béres Magne B6-ot.
Az orvos nem mondott rá semmit,csak azt hogy szedjem :P

KépKép
napszemcsi
 
 


Kata,

igen, az utrot használom, azt mondta a dokim, hogy a 12 hét után csökkentsem az adagot (3*2 ment odáig), s kb. 10 nap után elhagyhatom.
én már 2-szer bevéreztem, remélem, hogy a utro után nem fogok, de a doki szerint a 13,5 héten tényleg abba lehet hagyni.

Orsi

Lili mikor mozdult meg először?

Zsuzsi

Kép
zsuzsi73
 
 


Napszemcsi :D
oldalt. Én hason alvós vagyok, Lilivel még néha megy, de van, hogy tiltakozik.
Háton egyltalán nem tudok aludni ill. a kispasikkal iszonyú hamar elkezdetm háton keményedni, ha valami miatt úgy kellett feküdni.
és nyugodj meg, nem nyomódnak :D
aludj úgy, ahogy tudsz.

nekem az alvás nem jelentett problémát ca. a 34. hétig. Akörül kerültünk kórházba és onnantól voltam ágyhoz kötve... na a végén már mindenem fáj a fekvéstől.

Zsuzsi :D
Lilit már nagyon rég óta érzem... 5-6 hete biztos.
Először oldalt fekve tiltakozott, hogy az úgy neki nem jó... most már kívülről is azonosítani lehet.
Ráadásul hajnalban, ahogy oldalt feküdtem, teljesen kitolta a hátát, egyértelműen tapintani is lehet már, ha épp úgy fekszik.

no, megnyugtatok ám mindenkit, hogy parám nekem is van :D
leginkább az izgat most, hogy miért érzem mindig a méhszájamnál a gyerek lábát. Annyi helye lenne máshol lenni, de állandóan a méhszájam rugdossa.
No, meg azért a koraszülés nekem örök para... de 10 hétig még bent marad :D ez a minimumterv :D :D :D

Orsi
KépKépKép
icsilya
 
 


Alvás
Akkor az nem igaz, hogy bizonyos héttől háton nem szabad, mert vmit elzár? Na ezt aztán jól megfogalmaztam, de nekem ilyesmi rémlik :D Mondjuk én világ életemben oldalt aludtam, szóval maradok is ennél. Hason már 3-4 hete nem jó....

Kép
Kép
emma1976
 
 


Emma :D
nem az igaz, hogy nem szabad, hanem bizonyos kismamáknál okozhat szédülést.
a háton fekszel a méh megnövekedett helyigénye elnyomhat bizonyos ereket, ami szédülést ill. ájulást okozhat. De ha úgy kényelmes, akkor lehet nyugodtan háton aludni.

Orsi
KépKépKép
icsilya
 
 


nagyon rossz hírrel jövök,nagyon megijesztettek az ultrahangon!
petezsák 26*14mm,a petezsákban szikhólyag látható,embrió sejthető.számítottnál kisebb 1 hét múlva kontroll.
szabálytalan petezsák.nem volt szívhang.
teljesen ki vagyok.a dokim azt mondta 1-2 nap eldől.mindenki azt kérdezte,nincs vérzés?használjam az utrot!
annyira lelkiismeretfurdalásom van,hogy ha itthon pihentem volna, mi lett volna!hogy alakult volna a dolog!
emlékszem egy lányra aki hasonlóan volt,felkészült a legrosszabbra,és mikor visszament,minden rendben volt!
ha olvasol,írd már meg nekem a részleteket!köszi
mi a véleményetek?
ja és ez egy szuper felbontású uh.

Kép


fú, Lola, most tudom, hogy bíztatást vársz, de én nem tudlak megnyugtatni...
Bárhogy is lesz, semmi sem azon múlott, hogy feküdtél vagy sem! Ez biztos!

Kép
Kép
emma1976
 
 


Lola :D
sokat én sem tudok hozzáfűzni.
Lili nálunk is kisebbnek indult, és elég későn volt szívhang, pedig jók voltak a gépek, amiken nézték.
De tényleg hidd el, hogy a fekvésen nem múlik semmi! ha gond lenne nehogy magad vádold, mert hülyeség.
"mi lett volna ha" kérdéseket meg sosem szabad feltenni, mert azon kívül, hogy fájdalmat okozol magadnak előrébb nem jutsz.

Drukkolok nagyon!

Orsi
KépKépKép
icsilya
 
 


Drága Lola!

Lehet hogy rám gondolsz! Nem tudom... Nekem eleve szabálytalan petezsákkal indult a terhesség. És engem már a 6. hét előtt riogattak hogy nincs szívhang. Pedig szerintem köztudott hogy szívhang a hatodik héttől várható. Azért leírom hogy hogyan volt. Dec. 12-én (5+3 naposan )15 mm-es petezsák volt 3mm -es szikhólyaggal, majd 4 nap múlva már 4mm-es dobogó szívű embrió volt. Ugyanazzal a készülékkel. Nekem kicsit fura volt hogy 4 nap alatt 4mm-esre nőtt picúr. Mindenesetre szerintem biztató lehet nálad hogy embrió sejthető. Az biztos hogy a 8. héten ez egy kicsit picike.Olvastam már olyat hogy ilyenből baba született. Abba meg teljesen biztos vagyok hogy ez nem a fekvésern múlik. A bevérzések lehetnek esetleg nem fekvéstől, de a baba fejlődése semmiképpen sem ezen múlik. Figyelj amíg nem biztos a tuti addig próbálj meg bízni. Ráérsz akkor is sírni ha már tényleg baj van...
Na jó nekem is írhattak anno bármit...én se tudtam nyugodt maradni... :?
Kitartást!
Zsu!

Zsu&Borka
KépKép
bzsuska
 
 


Sziasztok Kismamik! :) Nemsokára csatlakozom hozzátok remélem!! :) Azt szeretném kérdezni, hogy most hogy kell számolni a heteket? Hiszen mi tudjuk, hogy mikor fogant a baba napra pontosan és mégis az utolsó mensitől számolják?? Most hogy is van ez?? :shock: :? :roll:

Dkata :) Hatalmas a pocakod. Hogy bírod?? Könnyen viseled??

Kép
Kép
kiscsillag
 
 


Kiscsillag :D
ET - 2 hét az uts. menstr. első napja. Onnan számolják hivatalosan.

Orsi
KépKépKép
icsilya
 
 


Sziasztok

Emma
én már kb. félidőnél nem tudtam háton aludni, sem csak úgy feküdni, mert fájt a derekam és a hátam, erre a dokim azt mondta, hogy ne feküdjek háton mert a gyerek ilyenkor elnyom valamilyen eret, ami nem jó. Úgyhogy csak oldalt. Én amúgy hason szeretek aludni.

Lola
++++++++++++++++++++++++++++++++++++++
csak pozitívan gondolkozz, a rossz gondolatokat hesegesd el!

Szaisztok

erika

Kép

Kép
erika13
 
 


SZIASZTOK!
köszi a biztatást!nem adom fel,és reménykedem.harcika is azt mondta lehet ott babó,hisz nőtt a petezsák.bennem volt még decembertől a gonal f, lehet hogy a 20.napon ért a kis pete.és akkor termékenyült meg!
a teszt is csak a 31. nap mutatott vmit halványan!

Kép


ennek a kisbabának meg kell születnie!nem akarok több angyalkát,mert már így is sok!
csak megerősíteni tudom,amit eddig is tudtam:
HARCIKA EGY FÖLDÖNJÁRÓ TÜNDÉR!

Kép


Orsi

miért parázol a koraszüléstől?
ha a fiúkkal a 35 hétig húztad, miért a min. 30 hét van most kitűzve?

Zsuzsi

Kép
zsuzsi73
 
 

Vissza: Szülészetek, kórházak

Jegyzetfüzet:

 

X
EZT MÁR OLVASTAD?