Új privát üzeneted érkezett!

Kedves Tus!

Ti még nagyon az elején jártok, úgyhogy biztos vagyok benne, hogy a fáradozásaid majd sikerrel járnak.
Mintha a mi sztorinkat olvasnám, olyan az általad leírt.
A én kisfiam is rengeteget "zabált" már 2 hetesen is, volt, hogy 140 grammot is, és rá 1 órára már éhes volt. Hidd el, a babák tudják, mikor mennyit. Dani, amikor már nem kellett neki, akkor vagy elszunyókált, vagy lecuppant a cicirõl vagy éppen a cumisüvegrõl. Egyébként a cumisüveg használata nem rontotta a szopási technikáját. Most csak akkor kap cumisüvegbõl, ha én éppen nem vagyok otthon.

Most néztem bele a babanaplómba, volt sok olyan nap,a mikor napjában 10-12x evett a Dani! Hát nem volt semmi, ahogy így visszagondolok, mára már napi 6x-orival is beéri, bár elõfordul, hogy néha repetázik. Most úgy 2-2,5 óránként eszik még 5 hónaposan is, de nekünk ez így jó, már beállt a rend.
2 hetesen volt, hogy hajnalban 100-140 grammokat, napküzben 30-60 gramm között evett. Az 5-6.hét környékén pedig mindez duplázódott, ekkor van egy növekedési stádium is a babáknál.
Azt mondják, hogy ha nem ébred fel éjszaka, akkor 3 óránként jó, ha felkeltik a babákat a kiszáradás miatt. Mi nem keltegettük,, mert nem volt szívem megzavarni a pihenését, Dani felébredt, amikor õ akart és megszívta az adagját. Én meg álladóan a kutacsát lestem, nincs-e nagyon behorpadva, mivel ez mutatja a kiszáradás elsõ jelét, erre az orvos is felhívta a figyelmemet. Perzse minden rendben volt vele és van azóta is.Õ már 6 hetes korától hagy minket éjjel nyugodtan aludni. Lehet Te is ezen szerencsések közé fogsz tartozni.
Ha igény szerint táplálod a babádat, akkor felesleges számolgatni, hogy hányszor eszik egy nap, a babád tudni fogja, mikor elég neki és lassan csökkenni fog a non-stop evések száma.
Te csak légy nyugodt! És a méricskélést mi is abbahagytuk már elég korán, elég volt a babám elégedett, jóllakott ábrázata és tudtam, hogy minden rednben.

Pusz:
gumicukor

KépKép
KépKép
gumicukor
 
 


még annyit, hogy Dani nem született a manapság olyan gyakori 3 kg feletti súllyal, csak 2900 gramm volt. Én sem születtem nagypobbal, sõt csak 2500 gramm voltam, szerencsére egészséges, mint a makk. Anyukám elmondása szerint nagyon szerettem enni, jól és sokat szopiztam. Úgy tudom, hogy a kisebb súllyal született babák jobban ráerõsítenek és sokszor be is hozzák nagyobb súllyal született társaikat. Pár kismama ismerõsöm 4 kg közeli súlyú babákat szültek és panaszkodnak, hoyg milyen keveset és rosszul eszik a babájuk. Szerintem õk inkább csak a súlyhoz képest nem falnak annyit, mint cingárabb társaik.
Dani 2900 grammal született, 2700 grammal hoztuk haza, és most 5 hónaposan 7,5 kg, szép dundi kisfiú, de nem vitamingolyó, rendkívül mozgékony.
A Te babád mennyivel született?

üdv:
gumicukor

KépKép
KépKép
gumicukor
 
 


Kedves Gumicukor!
Beni sem az az óriási baba, 2950 grammal született (bár igaz, hogy 3 héttel korábban bújt ki). Még nem igazán merem igény szerint táplálni, de az utóbbi két etetésre végre magától ébredt! Kíváncsi vagyok, milyen lesz az éjszaka: felébred-e vagy kelteni kell. (Egyébként a méricskélés tényleg az ember és a baba agyára megy, és lassan abba kellene már hagyni, hogy ne idegeskedjünk miatta. Nehéz döntés, mert mégis jó tudni, mennyi jött a cicibõl...)
Gratulálok a 7,5 kg-hoz!
üdv:
Tus
Tus
 

 
 

Szia Gumicukor!Kép
Ismét megtaláltalak!Kép
Tudod ki vagyok? Ha nem, nézd meg a profilom!
Írhatnék e-mail-t is, de így viccesebb!Kép
Szóval nagyon szerettünk volna találkozni veletek, de egyrészt már nagyon hamar sötétedik és Réka nehezen bírja, másrészt szombaton nyelvvizsgázom angolból, és minden pillanatot kihasználok! De majd jövõre bepótoljuk, OK?

Többieknek bocs az off-ért!

Mindenkinek nagyon jó babázást!

Pussz,
Zafi
zafi
 
 


Sziasztok!

Sajnos nem voltunk itthon a hétvégén így most látom mekkora felfordulást csináltam.

Ezer bocs, de én pénteken 14.56-kor mosoly jelet tettem az írásom után. Vagyis nem gondoltam ám komolyan. Kép
Jó elsõ olvasásra marhára rosszul esett, de ez tényleg nem tartott sokáig. Szóval amikor írtam még tényleg fájt egy kicsit, de nem akartam Sashát megsérteni és azért tettem a vigyorfejet.
Na meg tudom, hogy Sasha miért ezt az intervallumot adta meg topiccímként. Tényleg a másik topicba tartoznánk, de hát itt van mindenki jóformán akikkel együtt voltam pocakos. Õszinte leszek: jó veletek lenni, és szeretnék veletek is maradni.
Most már azt mondom várjuk meg mit mond a szerkesztõ.
Mert azt is elovastam ám, és el is sírtam magam. Kép

Sasha Drága!
Szépen kérlek ne harizz rám! Hamarabb járt az ujjam a billentyûkön mint az eszem. Istenbizony nem akartam Neked lelkiismeretfurdalást okozni! Honnan tudhatnád mikor született Dóri napra pontosan? Meg ugye Te a másik topic mintájára csináltál egy következõt, ami teljesen logikus.
Mégegyszer kérlek ne haragudj rám!!!!!!!!!

Most még olvasom az itteni lemaradásom és megyek az újba. Egyenlõre csak "tiszteletbeli tagként" ahogy Afonya írta. KépKépKép


Kedves Névtelen!

Sejtem ki vagy, épp ezért azt is sejtem, hogy nem fogsz válaszolni, de kérlek olvasd el az alábbi pár sort! Köszönöm!

Elárulnád miért vagyok bosszantó?
Mert nem reagáltam azonnal a lányok kérésére, hogy menjek a másik topicba?
Talán mert nem tudok állandóan a neten lógni, és csak most olvastam az írásokat. Azt hiszem tisztességesen elnézést is kértem érte!
Talán elítélendõ, hogy a netezés helyett beteg anyukámnak segítettem a hétvégén? Ha ennyire figyelsz rá mit írok, akkor a Miskolc topicban minden bizonnyal olvastál róla, hogy mi baja van édesanyámnak.
Hidd el épp elég bajom volt az utóbbi idõben emiatt, és talán ennek az állapotnak tudható be, hogy hamarabb írtam azt a bizonyos pénteki hozzászólást, mint gondolkodtam!
Mégegyszer mondom, azt hiszem becsülettel elnézést is kértem a kavarodásért amit okoztam.
Én sem akarok veszekedést, de ezt le kellett írnom neked, mert jogtalanul vádoltál meg, ráadásul névtelenül!

Kata

KépKép


KépKép
kata007
 
 


Petra,
Sajnos nem lehet megnézni a profilodatKép((.
Köszi a szülinapi üdvözlést!Kép

Puszi mindenkinek, de ha nem haragszotok, akkor én ezentúl a másikba írogatnék. Kata007 természetesen ott a helyed velünk!Kép

Pusz,
Ilke és a holnap 150 napos LiliKép

KépKép
KépKép
ilke
 
 


Tus
anyiszor etesd a babád ahányszor kér enni de általában azt mondják hogy 24óra allatt 6x-szor egyen de azt sem baj ha többször eszikKép keveset és ha lehet nekeldsd fel a babát éjszak had aludjon neki még nagyon-nagyon sok alvásra van szüksége és természetesen neked is Kép .

Gumicukor,Tus
nekem se születet nagy sulyal 3100gr és mire hazajötünk 2800gr volt a petike .

Puszi Csics és Petike Kép
csics
 
 


Sziasztok!

Tegnap éjjel már elolvastam Kata007 hozzászólásait amit a "kedves" Névtelennek irt. És most itt ÁLLJON MÁR MEG A MENET!

Névtelen forumozó társam.
Az új topikot én nyitottam önkényesen egy bizonyos személy javaslatára. Kata007 az illetõ. Annyit filóztunk az új topik cimén, hogy meguntam. Ezért nem is értem, miért zavarja a csõrödet hogy "kaptam" a fejemre. Igaza volt és én egyáltalán nem sértõdtem meg érte. Semmi jogod nem volt ezt irni neki! Se nem szõrszálhasogató se nem bosszantó és ahogy elnézem csak TE gondolod így! Most megmondom, hogy nem szeretem az ilyet. Nem a véleményedet nem szeretem, azt nyugodtan leirhattad volna a kedves neveddel együtt, hiszen azt állitod "közénk" tartozol. Megbeszélhettük volna tisztességesen ezt a dolgot, de te a gerinctelenebbik utat választottad. És ez az ami nem tetszik. Sajnálom, ha megbántottalak, de mivel nem tudom kit, ezért nem is érdekel! Elõbb utóbb úgyis kiderül ki vagy, hiszen szerintem ezek után nem leszek a kedvenced, mert akárki is legyél mostmár te sem tartozol az én kedvenceim közé!

Kata007!
Most úgy õszintén! Miért törödsz egy névtelen véleményével aki nem meri vállalni saját magát? Mindenki más az ellenkezõjét mondta. Mint ahogyan én is! Megsértõdni pedig eszem ágában sincs ahhoz túl régóta dumálunk és túl sokat segitettél.Kép Sõt! Teljesen jogosnak tartom hogy szóltál, hiszen az ötlet amiért egy teljesen új topikot szerettünk volna nyitni azért vetõdött fel tudtomal, mert TI, Te és Dóri kinõttétek a topikot és nem szerettük volna ha velünk már nem dumcsizol, csak néha-néha bekukkantasz "vendégként". Szóval? Ugye jössz azért a másik topikba?KépKépKép

puszi
sasha és a 8,5 hetes Gabi

Kép
sasha
 
 


Sziasztok!

Sasha!
Köszi, hogy nem haragszol! KépKépKép

Tudod alapesetben tuti nem törõdnék egy névtelen véleményével. Nem szeretem a vitát, fõleg ha az illetõ nem meri a nevét adni hozzá. Szerintem az ilyen csak bántani akar, de sajnos azt hiszem a napokban kicsit érzékenyebb vagyok, ezért is esett rosszul amit írt.

Hogy érsd mi a helyzet: anyukámnak volt egy trombózisa, ezt követte egy tüdõembólia. Talán mindenki tisztában van e két betegséggel. Kép Sajnos én nagyon is megismertem most mindkettõt. Kép És ez még nem elég, a térdérõl le kellett szívatni egy kis vizet (mint utóbb kiderült 3 dl-t). Mivel szedi a véralvadásgátlót nem lehet megszúrni. Viszont szúrni muszáj volt, tehát abba kellett hagyni az orvosságot. A lábára hetek óta alig bírt állni, úgyhogy vállalta. Orvosi szemmel biztosan nem olyan vészes egy pár napra abbahagyni, hiszen akkor nem csinálnák.
Viszont ha valakinek az Egyetlen, Drága Édesanyjáról van szó, nem hiszem, hogy félvállról venné a dolgokat.

Szóval ezért érintett kicsit érzékenyebben a "kedves névtelen" megjegyzése. Hogy ezek után az illetõ mit érez, az már nem érdekel, de tudom, hogy e sorokat is olvassa és egy kicsit magába száll.

Megértettem volna a megjegyzését ha tovább "lovagolok" a témán, hogy miért az lett a topic címe, ami lett, de könyörgöm egy mondat volt az egész amiben szóvá tettem. Ráadásul vigyorfejjel a végén!!!

Természetesen megyek a másikba is, és ezt a topicot is hûségesen olvasom tovább, hiszen lesznek még itt válaszra váró kérdések az új anyukáktól, ugye?
Még nekem 3. babás anyukának is voltak kérdéseim és nagyon megnyugtató volt amikor egy-egy nagyobb babás mami válaszolt.

Pusssz! Kata

KépKép


KépKép
kata007
 
 


Tus,
Gumicukor mar reszletesen leirta ugyan de en is hozzatennek meg nehany dolgot.
Dehogy lesz sok a tapszer,O meg olyan kicsi es tenyleg etetni kell 3 orankent,ha nem kel fel keltsd fel nyugodtan.Ejszak viszont lehet hagyni 5 orat aludni.Nekem is nagyon alvos volt Alex es igy csinaltam.Amikor felkelt evett is rendesen.Bar en mindig ugyanannyit adok mostmar neki kb 30 a cicibol es 120 az uvegbol.(Tej vagy ha elfogyott akkor tapszer ).Bar anyatejbol nem borja ki a 3 orat,2 ora utan kel fel ujra.
Most hogy 2 honapos mar ejszaka hagyom aludni 7-8 orat is.
Szerintem te ha 7-szer eteted az boven eleg.
Az en babaum is 3100-al szuletett 2 hettel hamarabb es most mar 5 kg!!!Es nem egy felfujt baba a tapszer ellenere sem.
Sok sikert es nyugalmat!!!
Kataa

Kép
Kép
kataa
 
 


Sziasztok!

Koszonom a kezi fejessel kapcsolatos valaszokat. Szoval akkor nem csak nekem kenyelmetlen?Kép

Agci,
azert kene neha fejnem, mert most ez a hozzataplalas dolog bezavar. Valtozott sok minden, pl egyszer van mar csak kaka naponta, mig eddig 3-4 alkalommal, kora delelottig mar csak 4-4 es fel orankent van kajcsi az eddigi 3 orankentival szemben, igy mig eddig estere erezhetoen kevesebb tejcsim volt, most neha "marad" is, ami reggelre mar zavaro mennyisegge valik, valamelyik este mar csopogtem is, pedig ilyen meg az elso hetekben sem volt! Viszont alapvetoen megnyugtat, ha estere meg van boven tejem /mert eddig hat honapon at stresszelt a dolog, mivel Rekam sovanyka tipusu/, nomeg egy-egy rosszabb napon este 9-tol felorankent szopiztatom, hogy vegre elaludjon, es olyankor jol jon, ha van mibolKép

Kicsit hosszu lettem, csak probaltam leirni minden oldalt.

Es akkor en is kiiratkoznek innen, irni mar jobbara amasikba fogok, sziasztok.

-Afonya
afonya
 
 


Sziasztok,

Gyorsan bekukkantottam innen messzirol...Kép Nemsoka jovunk am haza!!! De meg egy kicsit hadd elvezkedjen az angol nagypapi es nagymami.Kép

Gumicukor

De jo hogy megint itt vagytok...!Kép Mar csak Halacska hianyzik a regiek kozul. De O is olvasgat am minket ,csak nem tud irni,mert nincs otthon netjuk.

JA , a babauszas minket is erdekel...Kép

Most megyek, mert kesz a vacsi.Es nem en foztem...KépKépKép

puszika

Nyuszi es a holnap 21 hetes Emilia
Nyuszi
 


Kedves Mindenki$

Itt ülök és szomorkodom, ugyanis ma elkapott valami nyavalya, eddig csak délután 9x volt felülrõl output és lázas is vagyok. Kicsit félek, nehogy a tejnek annyi legyen. Hál Istennek Daninak nincs semmmi baja, csak én vagyok cudarul, de nagyon. Valamit összezabálhattam, vagy valami vírus a gyerekdoki szerint, pedig tök vugyázok, meg eszek egy csomó gyümölcsöt is.

Nektek volt hasonló eset? Babamasszázson is majdenmk otthagytam csapot papot, ott kezdõdött az egész, de kibírtam hazáig. Remélem a többi baba nem kapja el, meg azt is, hogy holnapra már kutya bajom.

Most kekszen és vízen élek... Meg ettem 1 banánt, mert nagyon kívántam, szerencsére még bent van...
Na, nem is rontom itt tovább a vírusaimmal a levegõt...


Zafi!
Hát persze, hogy emlékszem! Réka nagyon klassz kiscsaj! Jövõre persze, hogy találkozunk, ha vvan hozzá kedvetek, akkor Petra babát is elhívhatjuk majd.


NA pusszantás:
üdv:
gumicukor és Dani 23 hetes

KépKép
KépKép
gumicukor
 
 


Sziasztok!

Most csak bejelentkezem, aztán majd bombázlak benneteket a kérdéseimmel, csak most szaladok, mert a lányzó most ébredt fel. A születéstörténetem a "Friss"-ben olvashatjátok.

puszi

Brokkoli és az 1 hetes Zsófi
brokkoli
 
 


Sziasztok! Annyira jó, hogy ilyen sokan válaszoltatok a szoptatási kérdéseimre. Azóta már rendesen eszik a kisfiam, bár még mindig fele anyatej, fele tápszer. Az elmúlt héten két különálló napon is próbálkoztunk azzal, hogy leszoktatjuk a tápszerrõl, de mindig az lett estére, hogy megsajnáltuk, és adtunk neki pótlást. A próbálkozás közben volt olyan is, hogy másfél óránként szopott egy egész óráig (azt hittem a végére, hogy lecsatolom a cicijeim...), de sajna így is legfeljebb 30-40ml-t tudott kiszippantani. Ráadásul szinte egész nap sírdogált az éhségtõl.
Gumicukor, ti pontosan hogyan kezdtétek elhagyni a tápszert és meddig tartott a leszoktatás? (írtad, hogy 2-3 nap, de godnolom nem olyan drasztikusan
üdv,
Tus
Tus
 


Szia Tus!

A 2-3 nap nem a tápszerrõl való leszoktatás volt, hanem a tejci növelése. Vagyis, amikor már nem hallottam, hogy nyel, csak olyan volt, mintha üresen szívná, akkor is rajta hagytam, hogy hagy érje minél több inger a cicit. A tápszert 3 hétig kapta kiegészítésként 3-6 hetes koráig. Csináld úgy, hogy mindig egy kicsivel tovább hagyod a cicin, kínáld meg többször is mindkét melledbõl, legközelebbi szoptatáskor pedig azzal a mellel kezd a szopit, amelyikkel abbahagytad. Én pl. még a mai napig váltott mellel szoptatok, mivel, amit egybõl kiszív, az nem elég neki, ,de kettõ az már igen, sõt a másodjára kínált cicibõl még fejni is szoktam. Szóval hagyd mindig kicsit tovább a cicin, és a tápszerbõl mindig kicsivel kevesebbet adj szopi után pótlásnak, így folyamatosan 5-10 grammonként csökkentheted az adagot. Persze mindez nagy türelmet igényel és fokozatosságot. Ha gí csinálod, akkor biztosan sikerülni fog.

Ha megadod az emailcímed, akkor elküldeném azt az anyatej.doc-ot, ami nekem is sokat segített. Egy ismerõsöm ikres anyukája írta le, õ hogyan csinálta, ,és képzeld 14 hónaposan is szoptatja még mindkét babát, pedig õ is hasonlóan kezdte, mint mi.

Kitartás és úgy fog hamizni a babád, hogy öröm lesz nézni!

Pusz:
gumicukor

KépKép
KépKép
gumicukor
 
 


Ismét én vagyok. Már kezdtem azt hinni, hogy normalizálódik a helyzet, de egy újabb problémával kellett szembesülnünk. Nektek volt olyan, hogy egyszerûen nem akarta a cicit a szájába venni a baba? És ha mégis, akkor olyan technikával kezd enni, amitõl csillagokat látok, és amitõl persze õ sem lakik jól, mert nem jön rendesen a tej. (Dúl-fúl, tol el, de közben tátog, sír, mert éhes.)Ez megy már tegnap este óta...
Kedves Gumicukor, az emailcímem: drella@freemail.hu
Tus
Tus
 


Sziasztok!
Kata007
Köszi, megkaptam a jelszót.

Ilke
Rájöttem nem jó a profilom, majd probálkozom még.

Velünk nincs semmi különös. Én egész nap csak tanulok, már egy hete nem olvastalak titeket. Kicsit lelkiismeret furdalásom is van mert a Petrával is kevesebbet tudok foglalkozni. Egyik nap is letettem a szõnyegre és én tanultam utána megnéztem és láttam, hogy elaludt szegényke a földön a játékaival. Még karácsonyig három vizsgám van, de utána majd bepótolom.

Mi csütörtökön kaptuk az 5 hónapos oltást. Nem volt vele semmi különös, lázas sem volt. Már 5610g és 63 cm.

Petra
Petra
 


Petra!

Jézusom! Akkor a Te 5 hónapos babád 1 kg-al könnyebb,mint az én 2 hónaposom! Most a 2 hónapos oltásnál mérték és 6500 g volt és 62 cm. Mennyivel is született a Petra? 3 kg alatt ugy emlékszem! De azért az milyen durva, hogy elvileg a fiam úgy néz ki mint egy 5-6 hónapos!

sasha

Kép
sasha
 
 


SashaKép
Tudom, hogy semmi bantot nem akartal irni ezzel, es remelem, nem haragszol meg, de kicsit gondolj bele, hogy mi, "sovany" gyerekek Anyukaja mennyit stresszelunk alapbol is, eleg-e a tej, nem hizik-e keveset, stb.. szoval akkor meg ilyet olvasni, nem epp megnyugtatoKép. Tudom, hogy Neked ilyen jo sulyban levo Gabi mellett ez eszedbe sem jut, nem tudod, milyen erzes, ezert szolok.

-Afonya
afonya
 
 


Áfonya!Kép

Elnézést!Kép Tényleg nem jutott eszembe, hogy lehetnék figyelmesebb! BOCSÁNATOT KÉREK MINDENKITÕL!Kép
Nem tud senki megbántani olyannal amiben igaza van! Úgyhogy ettõl ne félj! Viszont köszi, hogy szóltál, mert magamtól észre nem vettem volna, hogy sértõ amit irok, tudod ez nemcsak itt a neten van igy, hanem a magánéletemben is. Meg amióta az eszemet tudom. Pedig figyelek ezekre a dolgokra, de nem mindig tünik fel.Kép
Pedig én is éreztem ám, azt amit ti! Eleget eszik, van elég tejem, stb, hiszen elsõ babás lévén mérleg nélkül egy állandóan bömbölõ kis csomagról nehéz volt megállapitani mi baja van. Most már tudom, hogy a hasa fájt, de az elsõ hónap nálam is aggódással telt el. Szóval ne harizzatok!
Petra! Te se harizzál! Nem állt szándékomban megbántani titeket, csak egyszerüen felfoghatatlan számomra, hogy oriásbébi a fiam, meg a doktornõ hitetlen tekintete lebeg a szemem elõtt, hogy tényleg jól látja e a mérleget.Kép Szóval ez a gyarapodás sem általános, sõt attól félek, ha igy folytatja a hizást akkor kórházba utalják, mint engem. Remélem nem fogkák, mert én nem engedem el az biztos!

Kicsit mintha eltértem volna a lényegtõlKép Szóval ha mégegyszer lesz ilyen akkor nyugodtan tessék rámszólni, hogy szálljak már le a földre és nézzek elõre!Kép
sasha

Kép
sasha
 
 


HAHÓ! Petra! Áfonya!

Elolvastam amit irtam Petrának és lemaradt a fele amit irni szerettemvolna tegnap! Kicsit késõn irtam az igaz... Ezt ne mentegetésnek vegyétek, csak helyesbitésnek! Illetve a gondolatom befejezésének!

Szóval kérdezetm mennyivel született a Petra mert úgy emlékszem, hogy 3 kg alatt. Mert a súlya az nagyon szép, hiszen fél éves kora elõtt majdnem megduplázta! És én úgy tudom az a normális, bár minden baba másképpen fejlõdik.

Áfonya!
Én meg tudod mitõl félek? Hogy a túlságosan nagymértékü hizás valami betegségre utalhat. Engem is beutaltak fél véesen a kórházba, azt hitték cukros vagyok, remélem csak rám ütött a gyerek és nincs semmi baja. Mert ha beutalják én nem engedem el.

Tiszta pöttyös a gyerek nyaka, válla, mellkasa. Olyan mint a smirdli. Tegnap elõtt óta. Azt hiszem a babaolaj a bünös. Elfogyott a napraforgó olajam és volt itthon Jonsons babaolaj. Úgy voltam vele, egyszeri alkalomtól mi baja lehet... pöttyös baba lett belõle. Mi ilyenkor a teendõ?
Tejtõl nem pöttyösödhetett ki, mert azt iszom már régóta és nem lett baja. Ja még pöttyös lehet a mogyorótól is... ettem egy mogyorós marcipánt...
Elég sokat tüsszög is és mintha ma köhögött is volna 3x! Mit gondoltok, ha az egészséges rendelésre viszem az baj? Persze, hogy baj, hiszen ha meg tényleg megfázott akkor a többi baba is elkaphatja, de na meg nem fázott meg akkor tuti megbetegszik a beteg gyerekeke között. Azért nem vagyok benne biztos, hogy "igazi" köhögés volt, mert sokszor nyeli félre a nyálát is, nem tudom hogy csinálja és most nem tudom az volt e. Hapcizni meg eddig is hapcizott a sok protól.

sasha

Kép
sasha
 
 


Sasha!
A túlhízáson ne aggódj. csak szopizó baba nem hízik el. Ráadásul amikor forgolódni, kúszmászni kezd, majd lassul a gyarapodás is.
A köhécsen ha aggódsz, hívd fel a dokitok!
További jó növögetést!
Borcsa + Luca (6,5 hó)

Borcsa
KépKépKép
borsts
 
 


Sasha,
orulok, hogy nincs haragKép
Kiutesre: mogyorotol is lehet allitolag, de gondolom, azert "tekintelyes" mennyiseget meg kell enni hozza, hogy annyi atjusson a tejbe, hogy a babat is kiverje. Nopersze akinek sokat eszik a babajaKép
Szerintem ne csinalj vele semmit, el kell mulnia magatol egy nap alatt. Esetleg arra figyelj, ne izzadjon bele a ruhajaba, mert attol megjobban kiutheti.
En mindig egeszseges rendelesre viszem Rekat, "tanacsadasra", mert O nem kohogi meg ossze a varot, nem tusszog, akkor se, ha epp nathas. Es altalaban amugyis O a legkisebbKép
-Afonya
afonya
 
 


Áfonya!
OkKép

Friss anyukák! Azért mert nem pörög mostanában ez a topik nem kell megijedni! Ha kérdés van irjatokKép Vagy a Gyermekek topikon belül vagyunk a 2002 május 1-2003 április 31 közötti gyerekek cimüben!

cupp
sasha

Kép
sasha
 
 


Sziasztok!

Azt szeretném kérdezni tõletek, hogy létezik-e az, hogy kislányom esetleg a Laktoherb teától lenne hasfájós. Mármint én iszom a teát, csak szegénykémnek sokat fáj a pocakja és nagyokat pukizik. Gondoltam hátha ettõl, mert a kajákra nagyon figyelek hogy mit eszek. VAgy esetleg attól van, hogy nagyon mohó?
Sab Simlexet adok neki, ismeri valamelyikõtök?

Raktam fel képet Zsófiról a profilomba, a múlt héten készült


köszi és üdvi
Brokkoli és a 2 hetes Zsófi
brokkoli
 
 


Szia BrokkoliKép!

Nagggyon édes a kislányod! Pocakfájás lehet a teától, sajnos elõfordul, hogy az édesköményre így reagál a baba. Szerintem próbáld ki, hogy nem iszol egy ideig. Addig is szedhetsz Urtica Urens C5-öt, ez egy homeopátiás tejszaporító, sokaknál bevált, nálam is. Remélem hamarosan elmúlik ez a hasfájós idõszak, mi most megúsztuk, de a kisfiam nagyon szenvedett a pocijával. Nála használtuk a Sab Simplexet, késõbb a Woodwards Gripe watert, mindkettõ javított vmit a helyzeten, de az igazi az lett, mikor kinõtteKép.
Zulu

Kép

Kép

Kép
zulu
 
 


Brokkoli,
az en lanyomnak is a Laktoherbtol fajt a hasa, amikor abbahagytam az ivasat /mellesleg a tejtermeleshez sem volt sok koze szerintemKép/, elmult a hasfajas.

-Afonya
afonya
 
 


Sasha!

Ne aggódj, biztos, hogy nem kell kórházba menni. Teljesen normális ez a gyarapodás is bár nem általános. az én kisfiam 3960 gr-al született, és 8 hetesen volt 6450 gr. , 9 hónaposan volt 9 kg. Lwe fog állni ez a gyarapodás, nálunk kb. 1 éves kora után kezdett megállni ez a gyarapodás, mert 12 hónaposan 10 kg körül vot és 15 hónaposan 10 kg 70 dkg. Most 3és fél évesen teljesen normális a súlya, ha valaki ránéz meg sem mondaná hogy ilyen nagy baba volt.
Jó babázást mindenkinek, Kata
SFKata
 


SFKata!

Köszi a biztatástKép Remélem leáll a gyarapodása. Az aggodalmam abból adódik hogy én 6 hónaposan 11 kg voltam és 3300-al születtemKép Szanaszét szekáltak a kórházban, még szerencse, hogy nem emlékszem rá, de legalább már tudom miért utálom a kórházakatKépKép

puszi
sasha

Kép
sasha
 
 


Van olyan, hogy "csecsemõkori kövérség", érdemes rákeresni a neten esetleg.
Névtelen
 


Sziasztok,
Rég nem irtam, de hát ugye a karácsony meg minden...
Jó náthásak voltunk (mind a ketten),a fölöttünk lakó áztat minket, és mostanáig nem volt hajlandó engedni, hogy megbontsák a konyháját, úgyhogy már a lámpából is folyt a víz... Holnap elvileg jön a szerelõ, és õ is beengedi majd. Olyan szinten felidegeltem magam, hogy sírtam is. (Dec 23-án, a békés ünnepi készülõdés közepén).

Solymi szuper aranyos, ezerrel nevetgél, gügyög és nyúlkál minden után. Szépen alszik egyedül, és egész jól elvan ébren is.

Sasha,
Ez a növekedés alkati dolog. Solymi is 6100 kg volt a 2 hónapos oltáson, és még csak nem is néz ki nagyon dagadtnak. A párom családja ilyen nagydarab, azt örökölhette... Biztos nálatok is van a családban egy kis genetikus "óriásság".

Üdv:
Zita és a 13 hetes Solymi
parazita
 


Kedves tapasztalt anyukak!

Mar a 41. hetben vagyok, es a babo nem akar kibujni. Mondjatok legyszi valami praktikat, mert nem is magam miatt szeretnek mar szulni, igaz, hogy azert nagy megkonnyebbules lenne, de attol felek o nem fogja jol erezni magat benn.

Tudom, malnaleveltea, de az a baj, hogy keson kezdtem el inni, mert 1 honapja kinyiltam 1 ujjnyira, es feltem, hogy tul hamar kibujik, ha meg rasegitek. Hallottam, hogy a csipos kajak is segithetnek, de attol nagyon eg a gyomrom es vizesit is. Marad a szex, de az meg nagyon kenyelmetlen, meg hat ki kivanja ilyenkor. Lehet, hogy megis meg kellen probalni?

Adjatok legyszi valami tanacsot, remelem hamarosan johetek kozetek, a Frissben korulottem mar majdnem mindenki szult.
koszonom
Puszi
Kakukkfu
kakukkfu
 
 


Szia Kakukkfu
Nagy szakértõje vagyok a témának, így is 41 hetesen szültem ... Kép
Szóval: tonic - de ne vidd tólzásba, mert a kinin beindíthat, de nagy mennyiségben azért ne idd. Nálam nem hasznmált
szex - orgazmus=oxitocintermelés. sperma= méhszájtágító. Viszont, ha már kinyíltál, akkor inkább csak az elsõre hagyatkozzatok, s használjatok óvszert, nehogy fertõzés legyen (bár az csak akkor lenne, ha repedt a burok, de jobb az elõvigyázatosság) - nálam nem használt
csípõs kaják= vérbõséget okoznak - ettem kínait, nem használt Kép
guggolás - veszélyes is lehet, a köldökzsinór tekeredthet tõle. - nálaM EZ SEM HASZNÁLT
ablakpucolás - kétszer pucoltam le minden abalakot - nem használt Kép
mellbimbóbizergetés= oxitocin
Írok még, ha eszembe jut vmi. De én azt tapasztaltam, hogy nem lehet siettetni. Kitartás, a babu jobban tudja Kép
pusszancs
bringa és a már több mint 4 hónapja kibójt Hanna
bringa
 
 


kibójt= kibújt
bringa
 
 


Hali!

Kakukkfu!
Nálam sem használt semmilyen praktika a Bringa által leirtaknak! Én is a 41. héten szültem, de rajtam a doktorbácsi segitett egy burokrepesztésselKép Igaz én már akkor 3-4 ujjnyira nyitva voltam, szóval mindenórás, de már vagy másfél héttel a szülés elõtt is.Kép A baba meg csak nem akart jönni...

pusza
sasha és a lassan 12 hetes Gábor

Kép
sasha
 
 


Bringa, Sasha!

Koszi a valaszokat, majd meglatjuk. Mindenesetre, ma ejjel sem tortent semmi.

puszi Kép
Kakukkfu
kakukkfu
 
 


Hali!
Benéztem most ide is!

Én az ablakpucolást sem ajánlanám, mert attól is elõre eshet a köldökzsinór.

Én mondjuk a 39. hét elején szültem, spontán beindult szülésem volt, és nekem is csak utólag mondták, hogy ne nyújtózkodjak...

Javaslom, hogy beszélgess a babáddal és bíztasd, hogy bújjon ki. Én kezdettõl fogva mindig meséltem neki a inti világról, talán ezért si jött kicsivel elõbb, mert már kíváncsi volt, mint, amilyen most is Kép

Azon pedig ne aggódj, hogy rossz ott neki bent, mert ilyenkor már többször is vizsgálnak a dokik, és ha valami nem jó, akkor mindenképpen indítják a szülést, nem hagyják, hogy a babádnak rossz legyen odabent.

Nagyon irigyellek, én nagyon szerettem szülni, igaz, eddgi még csak 1x, de már nagyon várom a következõt is. Egy hatalmas érzelmi bomba, amit akkor érzel, rendkívül intenzív, és a legeselegjobb érzés a világon!

Ügyes légy és kívánok nagyon szép, egészséges, jókedvû, kiegyensúlyozott kisbabát!

gumicukor és Dani(1 nap híján 6 hónap)

KépKép
KépKép
gumicukor
 
 


Helló Kakukkfû,

Nekem a szülés elõtti napon, amikor CTG-n voltam, azt mondta a nõvérke, hogy mossak ablakot vagy ilyesmi, mert ebbõl nem lesz egyhamar semmi. Másnap hajnalban már szültem, pedig csak sétáltunk egy jót a Ligetben, meg megnéztük videón a Gyalog-galoppot Kép Talán ez volt a titka? Kép Nekem is azt mondta a doki, hogy várjunk hétfõig, akkor megindítják, és erre vasárnap magától elindult. Különben is lehet, hogy nem is 41. hetes vagy - hacsak nem vagy tutira biztos a fogamzás idõpontjában.
Mûködik már az új szülõszoba?

Lányok, nem lesz valamikor megint tali? Solymi most már van annyira úriember, hogy el tudnám vinni magammal...Kép

Drukkolok, üdv:
Zita
parazita
 


Szia Tus!

Mi van veled? A szopis doksit megkaptad e-mail-en? Mi van veletek? néha olvasgatom ezt a topicot is, de nem látlak mostanában!
Remélem jól vagytok és már s zopi is beállt a rendes kerékvágásba!

Pusszancs
gumicukor és Dani (26 hetes, ma 186 napos Kép)

KépKép
KépKép
gumicukor
 
 


Sziasztok Mamik Kép

Lehet, hogy a "frissbol" emlekeztek ram...
A szules ota nem nagyon volt idom netezni Kép

Tudtok nekem segiteni?

Ádám baba arcán az utóbbi néhány napban furcsa pattanások lettek. Meg ki is van pirosodva picit. De miután csak az arcán vannak és sehol máshol, amúgy jókedvû, hatalmas az étvágya ezért még nem mentünk vele dokihoz. Mostmár viszont kezdek aggódni, miért nem múlnak el ?

A babás könyvek szerint ez lehet az anyai hormonok miatt is ... vagy melegkiütés...

Ha melegkiütés akkor lehet, hogy túlöltöztetem ? (ált.egy kis body és plüss rugi van rajta, ha alszik akkor pedig egy paplannal takarjuk be. Egy könnyû sapekot is adtunk rá eddig a lakásban is.)

Volt már valakinek hasonló ? Talán mégis jobb lenne dokihoz menni ? Szerdán megyünk védõnõhöz, addig vajon ráér?

Elõre is köszi ,

Kamelia és a hat hetes Ádám baba

u.i. Ja és nem jártunk vele sehol, ahol valami fertõzõt elkaphatott volna, se kisgyerekes látogatóink nem voltak. Ezért bizom benne, hogy nem pl.bárányhimlõ. Na meg csak szoptatom ami elvileg védettséget adna amúgy is.
kamelia
 


sziasztok!

Lányok mi van veletek?
mindenki el van tünve melyik topikba irtok?

Sziasztok
Andy és a 9napos Márk
andy78
 
 


Kamélia!

Ádám arcán valószínûleg "anyatejes kiütések" vannak, semmit nem kell velük tenni, teljesen normális! Kép Egyik napról a másikra fognak elõ- majd eltûnni, szinte minden szoptatott babánál elõjönnek! Nem kell kezelni õket sehogy, sem kenni, sem mosni, sem egyebet! Néha elõfordulhat, hogy úgy néz ki, mint egy apró kamasz Kép, de ez sem természetellenes! A melegkiütés tapasztalatom szerint fõleg nem az arcon, hanem a nyakon és a hajlatokban jelentkeznek, ott, ahol nagyon megizzad a baba és kevésbé jól szellõzik!

Remélem, megnyugodtál! Kép

Márti+Ármin (aki már 14 hónapos lesz)
márti
 
 


Andy!
2002.május 1-2003.ápr.30 közötti gyerekek. Gyere Te is!Kép
Zulu

Kép

Kép

Kép
zulu
 
 


Kamelia,
tettem fel ide egy kepet Rekamrol, egy honapos a kepen es tele anyatejes kiutessel. A doki azt mondta ra, ez meg szepnek mondhato, latott ennel sokkal rondabbat isKép
-Afonya
afonya
 
 


Kamelia!

Az én Danim már 6 hónapos múlt, de nekünk is volt 6 hetes kor körül ilyen kiütése, ami valóban az anyetjtõl van. Nem kell vele csinálni semmit, el fog múlni magától. Nekem még a nagymamám is emlékezett, hogy apukámékon is volt. Ez természetes, ne aggódj. Az anyatej is mindig változik, ezért ez a pöttyösség.

Remélem megnyugodtál!

gumicukor és Dani (26 hetes)

KépKép
KépKép
gumicukor
 
 


Marti, Afonya, gumicukor, Zsuzsa, Kép

Nagyon koszonom a megnyugtatast ! ! !
Tenyleg majdnem olyanok a kiutesek mint a kepen Rekanak.
Szerdan megyunk vedonohoz, kivancsi vagyok ad e ra valamit.
Ugy latszik akkor most van egy masfel honapos kamasz fiam KépKépKép

mindenkink kellemes hetfot !
kamelia
kamelia
 


Sziasztok!

Hol találom az uj topicot?, nem találom azt amit irtál Zulu.

Na most csak ennyi
Sziasztok
Andy és a ma 2hetes Márk
andy78
 
 


Sziasztok!

Na vegre megerkeztem kozetek. Kép
A frissben leirtam a szulessztorit, jo gyorsan ment minden.

Itthon vagyunk mar, Emma baba mar 1 hetes.

puszi
Kakukkfu
kakukkfu
 
 


sziasztok!
A témáknál a "gyermekek", azon belül van. Sajnos linkelni nem tudok, de talán erre téved egy szakasszonyKép.
Zulu

Kép

Kép

Kép
zulu
 
 

Vissza: Gyermekek / magzatok kor szerint

Jegyzetfüzet:

 

X
EZT MÁR OLVASTAD?