Sziasztok!
Petra, nekem visszerem még nincs (remélem nem is lesz, nem vagyok rá hajlamos), viszont a striákat nem úsztam meg, köszönhetően a már meglévő túlsúlyomnak...pedig bíztam benne, hogy édesanyám példáját követem majd – semmi elváltozás nincs a bőrén, pedig már 50 éves -, de így jártam
Errefelé semmi hó nem volt, de “szülőföldemen”, Salgótarjánban sem tapasztaltam.
Elizabeth, az én +kiló eredményem január 8-ig 1,5 kg volt, de azóta biztos kiegészültem 3-ra
Köszi a gratut (neked is, meg mindenkinek), Anna Luca lesz, ha megmarad lánynak a szülésig
Skat, az Andriska “munkacíme” a gyerkőcnek, hamarabb találtunk fiúnevet, mint lánynevet
Ebben nagyrészt benne volt az is, hogy Apa inkább fiúra “számított”. De már büszkélkedik a lányával, és a Kopaszkutyából idéz: “Minden normális embernek lánya van”. Egyébként a vonalzómat egy darabig még biztosan megtartom, így Andriskásan...
Húha, én nem szeretném elérni a 18kg-ot, mert eleve nagy súllyal startoltam (cigiabbahagyás után jött a nasikorszak...). Nem hiúsági kérdésből, de évek óta kínlódok a gerincemmel, és ha ennyit magamra engedek, félő, hogy nem engednek természetes úton szülni. Eddig szerencsém volt, nem tagadok meg semmit magunktól, mégsem hízok rohamosan
Ildi, ez aztán részletes UH leírás, ilyennel még csak két részletben találkoztam...nem szoktak ilyen alaposak lenni. Hol jártál? Magán, vagy kórházi?
(Mi babucink 30dkg
)
Aranyosak a pocakos képek, rendszeresíteni kellene!
Szonibaba, nekünk 1,1 lett, az orvosom szerint tökéletes. Szvsz az 1,6 biztos, hogy nem gáz.
üdv:
Judit