Új privát üzeneted érkezett!

...de lehet még mindig jobb mint ha mi ketten állnánk neki... a másik variáció ugyanis az volt...

Kép
Kép
Kép
mamacka
 
 


"Viharciklon közeledik

Vasárnap estétől ér hozzánk a Közép-Európán átvonuló viharciklon. Éjszaka és hétfőn egész nap viharos nyugati majd északira forduló szelekre számítsunk, helyenként a 100 km/órát is meghaladhatják a széllökések. Jelentős károk és forgalmi fennakadások is keletkezhetnek.

Fokozott lesz a balesetveszély. A viharos oldalszél fokozza a megcsúszás veszélyét a vegyes csapadéktól csúszós, vizes, havas utakon. Északon, északkeleten hóátfúvások is kialakulhatnak az éjszaka folyamán."


Ez az origón vót.

Mariann,
hát igen, álltam ott kb. 5 percet, de még mindig jobb, mint a régi verzió, mikor el kellett kutyagolni a húsért a piachoz, amíg nem volt itt a Sparban hentesáru.
Viszont találkoztam Kármenkával :lol: és a nagymamájával (talán emlékeztek rá, itt lakik a mi lépcsőházunkban, mindig egy néni szokta tologatni és a bölcsibe is járnak időnként), annyi idős mint Livi, hát, valami zabálni való volt. Vitte a piros bevásárló kosarat a kezében, pakolászott bele, de mindent szépen vissza is rakott első szóra, a felvágottas pultnál szó nélkül állt sorba a mamájával, mondogatta, hogy mami meg anya, a pénztárnál meg láttam, hogy majszolja a felvágottat, úgy ácsorog. Nagyon tündér volt.
Livit már a csillárról kellett volna leszedni... :oops:

Mamac,
tényleg fantasssssztis mézeskalácsokat csináltál. :shock:

Képzeljétek, mióta Mancsusz kivasalva visszaküldte az ex Livi ruhákat, amik olyan guszták voltak, azóta én is vasalom őket. Pontosabban csak a bodykat és a pólókat. Egész más így betenni a szekrénybe. :) Még időt sem nagyon vesz el, mert ezeket a picuri ruhákat egy mozdulat kivasalni.
Ééééés, nemcsak a vasalást vettem át Mancstól, hanem az összehajtogatás technikáját is, mert én eddig máshogy csináltam és az övé sokkal jobban tecc. :)

Remélem a csehek megverik a dánokat. :?

Kép

Kép
gabuska
Budapest
 
 


Most olvasom, milyen zagyvaságot írtam előbb: Kármenka szó nélkül állt sorba, miközben mondogatta, hogy... :oops:

Kép

Kép
gabuska
Budapest
 
 

 
 

Gabus nos látod, milyen jó dolog a vasalás! Vukán és engem mindíg úgy csodálkoztok, hogy mennyit vasalunk. Mi is szeretjük a szépen vasalva elrakott ruhákat. :lol:

Kép
vanília
 
 


Livi előtt én is vasaltam ám, mint a kisangyal, de aztán volt jobb dolgom is.
És mostantól is csak Livi bodykat és pólókat fogok vasalni, a miénket már nem. Annyi időt már sajnálok rá. :twisted:

Csehek kikaptak. :cry: Pedig megérdemeltük volna a továbbjutást. Sztem.

Kép

Kép
gabuska
Budapest
 
 


Képzeljétek, holnap kérek doktornénitől laborbeutalót, hogy megnézzük a hormonszintet, aztán kezdődhet a buliiiiii! 8)
Őméltóságú főméltósága Livicsek 1 évig szedette velem a gyógyszereket, remélem ketteske nem lesz ilyen ráérős. :roll:

Kép

Kép
gabuska
Budapest
 
 


Hajrá Livi tesó! :)

Kép
Kép
Kép
mamacka
 
 


Mamac,
köszi, ari vagy!
Ez csak úgy lesz hatásos, ha közben petárdázol és pénztárgép-szalagot is dobálsz! Mindezt persze Hajrá Livitesó feliratú sállal a nyakadban. :lol: :lol: :lol:

Jó éjt mindenkinek!

Kép

Kép
gabuska
Budapest
 
 


:lol:
majd igyekszem fejlődni a szurkolás terén! :)

Kép
Kép
Kép
mamacka
 
 


jó éjjt!
Kép

Kép
Kép
Kép
mamacka
 
 


Sziasztok,

az elmúlt napokat olvastam eddig vissza, és nincs több erőm írni, majd holnap. Úgysem megyünk sehova ekkora szélben! :roll: Remélem Apa is óvatosan megy majd reggel dolgozni, ilyenkor szoktam ám aggódni rendesen.

Szóval pénteken voltunk Tücsiéknél, szmbaton Budaörsön anyáméknál, ma meg aludtam, mert bekopogott Mikike, és eléggé lerobbantotta a délelőttömet. Együtt aludtam Marcival, du meg Apa is csatlekozott, így családi alvást rendeztünk. A konyha kissé úszik, a fürdőszoba is, meg a lakásban is már rohangálnak a porcicák, de mindent lesz...rtam, semmihez nem volt sem idegem, sem erőm ma...lehangol az is, hogy kise nagyon mehetünk ebbe a hülye szélbe... :(

Meg valami geb.sz van a dvd-írónkkal is, és szét kellene szedni agépet, de most nem állok neki... :twisted:

Na szal nincs jó napom...

De majd holnap! :lol:
Holnap majd írok nektek, meg majd lesznek klikkes képek is Tücsiékkel, de most már megyek csicsikálni...

Kép
----------------
B&M
bubek
 
 


Sziasztok!
Csak beköszönni jöttem,még élünk.

Gabi!
Írd meg Nektek melyik nap jó a tali és hol!Sz-Cs-P :?: Esetleg Nálunk :?: :wink: Nekünk fél3-3tól jó.Többi Kispesti csatlakozik :?: Mindenkit szivesen látok! :lol:

Jók legyetek(ha tudtok :D )!Pussz.Dia

Kép
Kép
lldicsi
 
 


Halihó!

Olyan szép van, az összes meleget kiviszi itt a tizediken a lakásból. :cry: Ádusz még alszik. :lol:

Gabi hajrá szurkolunk nektek!!!

Dia szívesen csatlakozunk a titeket meglátogató csoporthoz. :lol:

Kép
vanília
 
 


Sziasztok!

Már megint egy ideje nem irtam,de sikerült olvasgatnom azért benneteket!Bár nem biztos,hogy mindenki hozzászólásához sikerül reagálnom.

Micsoda éjszakai élet folyt itt!

Mi különben jól vagyunk,Szilvi sem eszik mostanában semmit,állandóan a szájában van a keze ,már nagyon várom,hogy kibújjanak a fogai szegénynek.

Sajti:

Nagyon ügyesen kézműveskedtél!Kár,hogy ilyen messze van tőlünk ez a klub,én is szeretek ilyeneket csinálni.

Ilba,Gabi:

Jók lettek a talis képeitek!Jól kifárasztották egymást a gyerkőcök! :D

Ilba:

Szilvi vacsira főzit kap és tápszert,majd még félórát szopizik.Azért kap tápit,mert a tejet nem issza,igy vettem neki humana3-at,és abból szivesen iszogat.

Gabi:

Hajrá kistesó!
Copfos Livi tündéri!!!

Tücsi:

HURRÁ!Végre eszik Gergőke!És nem is keveset!

Mamac:

Nagyon szépek , és kedvesek a rajzaid!

Cool:

Még remélem nem adtad fel a rendelést,mert én is szeretnék rendelni .


Vasárnap reggel alakot formálni voltunk Vaniliával.A torna végére már reszkettek a lábaim,úhy megdolgoztatott bennünket a csaj!De mára nincs izomlázam szerencsére.
Remélem Vaniliának sikerül még többször elrángatni tornázni :D

Végül Tibi lebeszélt a z autósülés vásárlásától.Szerinte azért,mert egy évben 2x megyünk kocsival valahova nincs szükség venni ülést.A kölcsönzés jobban tetszett neki.

A szél úgy fúj,hogy a függönyök mozognak a csukott ablakon keresztül :evil:

Kép

Kép
novum
 
 


Timi, még nem rendeltem, tudod, Jumam még mindig senyved, meg Kormi is megálmodja még jövendő körömszínét..... és várok, hátha Gabus beérik az idők folyamán, és vöröskörmös amazonként szándékozik rettegésben tartani a környék lakóit :wink:

A kölcsönzés tényleg jobb beruházásnak tűnik, főleg, hogy ha nincs kocsitok, valahol a lakásban kéne tárolni az autósülést, ami egy monstrum ugye...

Kép Kép
coolasa
 
 


Jó reggelt!!!

Képzeljétek, tegnap reggel Livi már 8-kor felkelt, ennek megfelelően este kidőlt 9-kor. :lol: Így kéne mindig. Nem 11-től 11-ig.

Dia,
köszi a meghívást, egyeztetünk a többi kispestivel és megyünk. :wink:

Mariann,
itt kivágta a csukott konyhaablakot a szél.
Lehet, hogy nem kell metróznom meg villamosoznom, kiállok az erkélyre felemelem a két kezem és elrepülök a rendelőig. 8)

Timi,
Livi is kevesebbet eszik mostanában és tejből is kevesebbet iszik. És nem egyszerre hajtja fel, mint eddig, hanem sétálgat vele, rágja az itató csőrét és időnként kortyol egyet.

Van egy új szokása, minden ok nélkül odajön, megpuszil és megöleli a nyakamat. Igaz, utána rögtön szalad is tovább. :lol:

Kép

Kép
gabuska
Budapest
 
 


Na itten vagyok én is! :wink:

Nem mondanám, hogy kialudtam magam, ez a hülye szél... :evil: Az ablakunk előtti fa állandóan be akar jönni, mert ugye eléggé északnyugati az az oldal, és onnan fúj, és szagény akácfa olyan mintha tényleg egyszercsak betörné az ablakokat, és bajönne a nagyszobába. Néha olyan erővel ütődik az ablakhoz iszonyú szélzúgás közepette, hogy ijesztő... :roll:

Na amiket tegnap még akartam:

Sajti,
te tényleg ügyes vagy ám!! Nekem nincs ehhez türelmem azt hiszem...illetve lenne, csak MArci nem hagyná hogy legyen...Ha meg nem tudok odafigyelni rendesen, akkor meg nem akarnám csinálni....Nagyon szépeket csináltál!

Mamac,
ilyen mézeskalácsházikót nem is láttam még...Milyen szép!! És mennyi munka lehetett benne!!! Elképesztő dolgokra vagytok képesek. Ja a másik: Tök jó azaz ing Ádámon az egyik kari képen. Már máskor is volt rajta, de nekem nagyon bejönnek ezek a népies bő újjú ingek. Szép, na.

Ilba,
Nagyon jó volt az amikor Beni leesett az ágyról és aludt tovább. :wink: :lol: Szopi utáni bealvás: HAjrá!!! És be tudtad így tenni az ágyába?

Erről jut eszembe, képzeljétek tegnap este, amíg én itt szórakoztam a géppel (dvdíróval :evil: ), Apa kijött MArci mellől, és kiment a lépcsőházba cigizni. Aztán jött vissza, valamiről beszélgettünk, és indult volna vissza a nagyszobába, de ahogy kinyitotta az ajtót, MArci ott állt, és jött kifelé a szobából. Felébredt, nem volt senki a szobában, és elindult a keresésünkre. :lol: Hálózsákostul, ahogy Livicsek szokott. :lol: Nagyon édi volt...

Gabi,
Hajrá Kis Tesó!!!
Édes Livics a kádban! Nekem is most egy ilyen fürcsis a kedvencem...ehune:
Kép

Cool,
én nem kérek semmit köszi. Utoljára az esküvőmön volt körömlakk a körmömön, azóta mindig vágnom kell Marci miatt, mert hajlamos vagyok rendesen karmolászni. Szóval most kezdenek a körömlakkjaim beszáradni.

Amúgy nekem is vagy egy rahedli szépítőszerem, meg arcpakolásom, meg mittoménmik, de amióta nem dolgozom, nem nagyon nyúltam hozzájuk...minek? A tükörnek? :?

Kozmetikus: 16 évesen elmentem egy lábszörtelenítésre, az volt az első és utolsó alkalom, amikor is betettem a lábam oda...ill még egyszer voltam, az esküvő napján, akkor csak egy smink erejéig... de se előtte, sem azóta. Én is itthon oldom meg, amit kell, és nem bántam meg még, hogy így csinálom. A fodrász: talán évente egyszer vagy kétszer megyek vágatni - és most ugye életemben először volt, hogy csíkok is kerültek a hajamba...
Szóval Gabi és Sasha mögé én is sorbaállok... 8)


Tücsi,
Gratula mégegyszer, ügyik vagytok. Én lááttam az ominózus sűrű levesevést, melyet jól meg is örökítettem:
Kép Kép

Meg nagyon jót játszottunk ám utána. Ízelítőül:
Kép Kép Kép Kép Kép Kép

és végül...na ki flangált ebben egész végig????Majd besz.rtam a röhögéstől amikor csak megláttam... :lol: :lol: :lol:
Kép

Nemtom még mit is akartam...ja Budaörs: Marci jól érezte magát:


Apa ez a virág el akar száradni, látod?
Kép

Locsoljuk meg!!!
Kép

segített egy kicsit a nagyinak is...
Kép

aztán elbújt...hova is????
Kép

na jó, nemtom még mit akartam, majd ha eszembejut szólok...

Ja igen:
Jövő kedden TALI!!!!

Kép
----------------
B&M
bubek
 
 


Gabi:

Ez az új szokás nálunk is van :D Szilvi odajön és megölel,puszit ad,néha egymás után többször is.Mikor Fanni szól neki,hogy engem is szeressél meg,akkor oda megy hozzá és őt is megöleli!Nagyon zabálni való!

Cool:

Akkor küldök,majd emailt!Köszi!

Kép

Kép
novum
 
 


Ja igen, még :

Timi,
tök egyetértek a kölcsönzéses autósüléses megoldással!!!

Kép
----------------
B&M
bubek
 
 


Gabi, írtam Livit, hogy tegnap hogy kelt. HA 9h-kor kidőlt este, akkor ma mikor kelt?

Kép
----------------
B&M
bubek
 
 


Mármint Gabi, TE írtad, nem én... :lol:

Kép
----------------
B&M
bubek
 
 


Jaaaj, tudom már mit akartam még:


Zsódíajumam,
a képek egyszerűen zseniálisak!!! Annyira jó, hogy tesói vannak Julcsinak....az nagyon jó két kép, amikor Danival van. Olyan érzésem van mindig, hogy nálatok mindenki-legyen gyerek vagy felnőtt- baromira szereti a másikat!!! Nagyon eltalált érzelmek vannak a képeken...és a mail is azt hiszem pont erről a szeretetről szól, amit küldtél!!! Jó ezt látni nagyon!!! :D

Kép
----------------
B&M
bubek
 
 


Sziasztok,

ez a szél, kéééééééééész. Elálhatna már, Bence nem bír elaludni tőle, hallom, hogy tekereg, pedig hót álmos.
Éjszaka is 3x fent volt, pedig ő már nem szokott. Annyi rizstejet ivott, hogy reggelre minden hót pisi lett, átázott menthetetlenül. :roll:

Timi, Mariann, elismerésem a torna miatt. 8) Nem semmi. :)

Gabus, remélem minél hamarabb összejön a kistesó. Ezek a fránya hormonok. A barátnőmék már két éve szenvednek vele, egyelőre sajnos nem sikerült még a baba. :( Azért jó, hogy nektek még gyógyi mellett nem kellett mást is bevetni. Olyan sokan küzdenek a babáért, őket igazán nagyon-nagyon nagyra becsülöm, irdatlan melót visznek véghez.

Dia, ezért nektek is nagy elismerésem!

Tücsikém, remélem hosszútávon beindult a kajadolog, és remélem te is megnyugodhatsz egy picit. :)

Bubek néni, nagyon édes ez a fürcsis kép! Marcinak olyan édes mosolya van. :)

Liviapu, köszönjük a képeket, igazán büszke lehetsz a gyönyörű lánykádra. :)

Én ma már mindent megcsináltam, kitakarítottam, vasaltam egy rahedlit, mosott is a gép, szóval ma már csak pihi. A boltba kéne lemenni, dehát ebben az orkánban hogyan?????? :roll:

Mancsikám, várom, már hogy gyere gyakrabban! :)

Pussssz


És, hadd dicsekedjem. Bence most már kifejezetten rám és nekem mondja, hogy nyenye, nene, enenene. Szóval azt, hogy anya. Teljesen meg vagyok hatódva, és olyan kis édes. :wink:
Vendég
 


Tücsi, kűdtem csomó-csomó mailt, csomó csomó képpel, a gmailre, szóval onnan üríts, mert van vagy 30 mega...

Kép
----------------
B&M
bubek
 
 


halihó!

Ez a fránya szél, pedig úgy süt a nap, annyira szerettem volna menni sétálni :cry: A 4 napos tapasztalatom alapján :lol: azt mondhatom, hogy mintha utána éhesebb lenne Gergő. Amúgy a csoda 3 napig tartott, tegnap már nehezebb volt, és ki is maradt az uzsi, de most nem adom fel. És megmondom őszintén nem érdekel, ha kell megtömöm. Most ne döbbenjetek, igen úgy döntöttem, hogy nem fog kikészíteni a gyerek evésügyben. Még ma is magam előtt látom keresztanyám aki a ma már 22 és 18 éves unokaöcséim úgy etette, hogy a fakanál az asztalon volt. :lol: Mára az egyik egy szobortestű nagyon sportos katonatiszt, a másik is 180-on felül van és jó nagy darab :lol: És nem utálták meg a fakanáltól az evést :lol: Na én azért ezt nem akarom bevetni, csak bíztatom magam, hogy egy kis szigortól nem rontok el mindent. .... talán.

Ilba:
az történt, hogy szólt a párom, hogy a gyereknek csokit kínált (már úgy gondoltuk egyen bármit csak ne haljon éhen :lol: ) persze a szokásos utálkozás, fejrázás, nyafi stb. Erre fogta magát és beletömött egy pici kockányit. Úgy volt vele, hogy olyan nincs, hogy valaki azt utálja. És csodák csodája erre nyújtogatni kezdte a nyakát, hogy ő még enne. Na erre rohadtul bepipultam, hogy a kölyök szívat minket :lol: lehet hogy fárasztó és unalmas neki a kajálás a fene tudja. Lelkileg felkészítettem magam egy este alatt, és másnap elkezdtem a libatömést :lol: Persze ez alatt a pár nap alatt volt, hogy amit megevett azt vissza is adta, de majd csak belejövök, hogy mikor hisztizik csak úgy és mikor van tényleg elég. Nekem is meg kell tanulnom őt, eddig ilyen téren nem volt alkalmam.

Azt mondhatom a pár napból ítélve, hogy sokkal kiegyensúlyozottabb mint eddig, többet játszik, és nem lóg állandóan rajtam. Viszont már azt is tudom, hogy nem a kaja miatt ébred éjjel. Azóta éjjel még többet szopik :oops: Valószínű hogy az a rohadt ekcéma viszket a fülében, ez most a következő nagy feladat ezt megoldani.

Képzeljétek most beleolvastam az nlc-n egy ekcémás topicba, erre ott találtam egy anyát, aki a 2 ekcemás gyereke közül az egyikről, akit már szinte biztosra autistának diagnosztizáltak, kiderült, hogy anyagcserezavara van, meg glutén meg mittudomén milyen érzékenysége és ez okozta az autisztikus tüneteket. Amióta diétáznak, elkezdett fejlődni, és a bőre is tiszta stb. Én meg úgy beparáztattam magam, hogy azóta csak ezen agyalok.
:oops: én sem vagyok komplett

Bubek:
köszi hogy a csecse lábaim feltetted :lol: amúgy még csak egy mail jött át, de szorgalmasan ürítek. Gergő bőre nem a kajától ütött ám így ki, most rájöttem, hanem egyszerűen nem bírja a szelet. Szombaton is ilyen lett a sétálás után.

Gabus:
te már a múltkor kérdezted, csak nem válaszoltam. Sajnos ketteske nagyon úgy tűnik hogy nálunk nem lesz :cry: Apát nem lehet megingatni. A helyzet, hogy ez egy nagyon kényes pont nálunk, ahányszor szóba kerül annyiszor veszünk össze.... nem is kicsit :oops: No comment. Neked viszont drukkolok nagyon.
Na majd Fenyőharaszton akcióba foghattok, hogy meggyőzzétek az én kedvenc páromat, hogy milyen jó is lenne nekünk egy kistesó :lol: :lol:
Vendég
 


Hahó!

Jövök mindjárt rendesen, de el kell, hogy újságoljam, hogy megvolt az első HAJVÁGÁS!!! :lol: :lol: :lol:
Biztos nagyon fájt, mert üvöltött szegénykém, mint a sakál, de annyira cuki lett. :D

Na visszaolvasok.

Kép
Kép
Kép
ilba
 
 


Sziasztok!

Piszkosul megszivattam magam a hétvégén. Az előtörténet az, hogy a védőnőtől kezdve anyámon keresztül mindenki arra biztat. hogy szoktassam le Leventét az éjszakai szopiról, csak rossz szokás, úgyse éhes, stb. Szombat este már háromszor altattam vissza szopival, majd fél 12-kor elszállt az agyam, előtte 10 perccel szopizott. NAGY elhatrozás: szopi nélkül fogom visszaaltatni. Levente másfél órát üvöltött a kezemben, bármit próbáltam. Néha tartott egy kis szünetet, de folytatta. Letelepedtünk az ágyra, még fél órát nyűglődött, kicsit csendesebben, de látszott, hogy nem hajlandó aludni. Feladtam, kapott szopit, de erre úgy döntött, hogy OK, ő nem álmos, elkezdett játszani az ágyon. Ekkor én hisztérikus állapotban kimentem a nappaliban a páromhoz, hogy aludhat ő a hálóban, majd én alszom a kanapén, csak azt a problémát kell megoldani, hogy az ágyon grasszál egy miniszörny. Cseréltünk, hallgatom kintről kb 15 percet az üvöltést, bejövök, párom betette a kiságyba, Levente veszettül felháborodva. Csere vissza, végül szopival valamikor 3 felé aludt el. Reggel hívtam anyámat, hogy mit csináljak, szerinte alapból elrontottam, így ezt már nem lehet megcsinálni, ő nem hagyta volna ennyit sírni, majd valahogy megoldjuk, meg hogy anno Benedeknél is ő tudta leszoktatni.
Napközben se tudtam tegnap pihenni, így estére annyira fáradt voltam, hogy már az se számított, hogy Babó egész éjjel a cicin cumizott, pár óránként felriadtam, hogy nekem elég sz*r, testhelyzetet változtattunk, aludtunk tovább. Ja, s minél inkább ki van akadva Levente, annál inkább harap. Lassan jöhet a piercing, a lyukak már megvannak :P

Jövök még...

Kormi

Kormi


Lilypie - Personal pictureLilypie Kids Birthday tickers

Lilypie - Personal pictureLilypie First Birthday tickers
kormi
 
 


Tücsi, össz 14 mail asszem

Kép
----------------
B&M
bubek
 
 


Timi,
És mennyi tápit és mennyi főzit? Azért kap tápit, mert már nincsen annyi tejed, vagy már kevesebbet szopizik?
Azért kérdem, mert még mindig nem tudom, hogy mit adjak Beninek vacsira, ez a gabonás tejpép jó, csak van mikor a tejet mikor eszi rá, akkor kijön az egész. A főzi+tej egyértelműen sok volt.
Figyi, én akkora hülye vagyok! :oops: Ha megvesszük februárban azt az olcsóbb ülést, akkor például ha mi visszük Novum család egyik részét, akkor abban tud Sziszkó utazni. Na? :wink:

Bubek,
Aha, ilyenkor be tudom tenni a helyére.
Marci tényleg nagyon aranyos ezen a képen. :)

Tücsi,
Totál megértelek, csinálj mindent úgy, ahogy gondolod!!! Én is azon vagyok/voltam ki, hogy meg sem kóstolja azt, amit adni akarok. No, ilyenkor volt, hogy én is beleerőszakoltam 1 fél kanálnyit, aztán láss csodát, tátogott rá. De igazából én nem panaszkodom már, bár most nincsen jó passzban evés ügyileg.
:roll:

Kép
Kép
Kép
ilba
 
 


Bubek
Annyira nem nehéz ám elkészíteni!
Az ablakokra vagyok büszke valahol hallottam ezt a receptet a tv-ben...
Töltetlen keménycukorkát össze kell törni és a tepsibe helyezett ház (oldalfal) ablakaira halmozni... alá alufóliát tettem... ez a sütés alatt szépen beleolvadt majd elég hamar megdermedt és kész az "üvegablak"
Az inget még esküvőre vettük éjfél utánra de aztán végül nem vette fel az embör ugyanis anyjuk nem varrt rá gombokat... azok hiányoztak ugyanis... nem tom miér új volt... talán a várban vettük márc 15.én.
Kozmetika terén én is ebbe a csapatba tartozom! :)

Novum
Köszönöm...
Lassan de azért haladok, hogy megint kiküldözgessem a referencia anyagomat kiadóknak... csak töki mellet ez nem egy egyszerű művelet! :)

Gabus
Jó alvó Lívit nagyon irigylem...

Kormi
Én is ettől félek, hogy még rosszabb is lesz mint volt, pedig én is azon agyalok, hogy az éjjszakai szopikat meg kellene szüntetni...


Ilba
Új frizuráról képet is kérünk ám! :)

Tücsi
Olyan jó, hogy ilyen jól alakult nálatok az evészet! :) :) :)
Kistesót sajnálom.... de még lehet majd meglágyul nem?...

Eszti
Csodabencéhez továbbra is gratula! :)


Képzeljétek életem első pizzája sül a sütőben! :)
Nagyon izgi... de hogy ezzel mennyi macera van... remélem majd ebéd után elmondhatom, hogy megérte... :)

...megyek meg is kuksizom...

Kép
Kép
Kép
mamacka
 
 


Így kifáradt a mai délelőttben:

Kép Kép

Kép
Kép
Kép
ilba
 
 


Bubek, azon túl, hogy az aktuális Marcifürdős kép tényleg nagyon kópés, még az szenzációs, amit Görgőcskéről készítettél a klikkesedéskor: mégpedig a 2. fotó, jobboldalt. A precízen körformában kipirult arcával olyan, mint valami orosz népművészeti faragvány, a kép címe simán lehetne „pinokkió ebédje”… 8)

Kép Kép
coolasa
 
 


Éjszakai szopileszoktatás nálunk is terítéken van, én most az éjjel 3 órát tűztem ki célnak, hogy addig nem kap. Ez mondjuk 5ből 3x sikerül is már. (Most éjjel 5kor szopizott először, úgy nyelte, mintha éheztetném :D ) Majd ha ezt elértük, akkor gondoltam az 5 órára, hogy addig nem, aztán utána - remélem tavaszra - már sikerül a reggeliig kihúzni.

Kép
Kép
Kép
ilba
 
 


Új frizkóról majd csinálok képet, de Mamac pl. Te, aki csak képről láttad mostanában, szerintem észre se vennéd. Hisz itt arról beszélünk, hogy a 10mm ből lett 5mm. :D
De kiváncsi vagyok a többiek észre veszik-e majd kedden. Valószínű igen, mivel most már jól felhívtam mindenki figyelmét. :lol:

Kép
Kép
Kép
ilba
 
 


Cool,
Pinokkió orosz????? hííííha.... :shock: :wink: :lol:

Kép
----------------
B&M
bubek
 
 


Uhhh olyan jól laktam... le is fotóztam első műremek kisséodaégettkiszáradtdeazértfinom pizzámat... majd megmutatom...

Ilba
Az lehet :oops:

Kép
Kép
Kép
mamacka
 
 


Nekem is van ilyen éjszakai nemciczünk szokásom mostanság...van, hogy könnyen visszalszik egy kis simivel is, és akkor tök jó, de van, hogy muszáj a cici, mert különben hangosan nyávog, és az apja is ott alaszik mellettünk. Ezért várom már nagyon a tavaszt, egy kicsit melegebbet, hogy átjöjjünk a kisszobába, és akkor aztán nyafizhat, ha akar...akkor úgyis elringatom cici nélkül majd...most hogy pirosbetűs napokat élek, most meg egyfolytában két cicizünk alvásoknál, mert sokkal kevesebb tej van, és most nem tudom babakocsiban sem altatni, mert nem megyek vele ki ebbe a szélbe.... :? Olyan üresre szopizza a két cict, hogy már lassan kong... :lol:

Kép
----------------
B&M
bubek
 
 


Bubek, nem, Pinokkió nem orosz, Burattinora asszociáltam, azért írtam pinokkiót, mert ő ismertebb, mint a tolsztoj agyszülemény... :wink:

Kép Kép
coolasa
 
 


Ja még akartam kérdezni:
van pár 5-6 hós hipp bébikajánk, Marci már nem hajlandó megenni a nagyon pépeset, így ezeket szívesen átprotezsálom valakinek, akinek esetleg még szüksége lehet rájuk. Mert nálunk csak áll a szekrényben...szóval szóljon akinek kell 4-5 db van, azt elviszem majd a talira. HA nem írtok igényt rá, akkor nem viszem el.

Ilba, kettővel vagy 3-mal ezelőtti talin (vagy a szülinapon, vagy egyel előbb) csináltál rólunk tök jó avatargyanús képeket, viszont nem lelem..Biztos elküldted azokat is?

Zsódajumam, tőled is várnék még a szülinapról, mert azok nagyon jók lettek Marciról. Lécci-lécci!!!! Köszi szépen!

Kormi, gyertek el kedden ti is megint! Olyan jó volt, hogy ott voltatok, és a gyerekek is tök jól érzik ott magukat!! Naaaa!!!

Kép
----------------
B&M
bubek
 
 


Húúú, Cool, rendesen megkeverted az én agyamat is... :lol: :lol: :lol: Nem baj, Gergő csudaaranyos szerintem is azon a képen! :wink:


Mamac, nálunk Apának van egy nagyon-nagyon egyszerű pizzareceptje, ha nem felejtem el, akkor majd megosztom veletek. Kb negyedóra alatt összerakja, és a sütőben ugyanennyi, és bazi fincsi...a feltét meg az, amit rátesz az ember....ami csak szemszájnak ingere...

Kép
----------------
B&M
bubek
 
 


Sziasztok,

ma jártunk egy nagy kanyart.
Reggel voltunk UH-n az István kh-ban.
Vittünk video kazit, erre nem sikerült felvenni :evil: Vszleg nem volt bedugva a kábel vagy nwemtudom :evil: :evil: :evil: :evil:
De az a lényeg minden OK.
Aztán voltunk a munkahelyemen elintézni egy pappert.
Utána elmentünk a Camponába a Tropicáriumban.
Nekünk nagyon tetszett, de Zsófinak nem nagyon :lol:
Félt a halaktól. Meg a krokodiltól vagy mi volt az :lol:
Mondta, hogy nem nem :lol: :lol:
Aztán megebédeltünk egy-két üzletbe benéztünk.
Kocsiban alvás.
Apa meg most alszik :lol: :lol:
Várom, hogy keljen fel, mert sütünk palacsintát és én nem tudom hogy kell bekeverni :cry:

Gabi,
olyan édes ez a pici lány.
Ti hanyas csizmit vettetek?
Nekünk 20-as kéne, de sehol nincs.
Illetve volt 11 e, de annyiért most nem veszünk, mert lehet, hogy 1-2 hónap múlva vége a télnek aztán csöcs.

Kép

Kép
sajtine
 
 


Még tertozom a pogival is, azt is mindig elfelejtem megkérdezni apóstól... :oops: 8)

Kép
----------------
B&M
bubek
 
 


Hűűűűű, én időközben régi lettem...az ezer az sok???? :lol: (ááá, nem hiszem, mert itt annyia vagytok már régiek, én csak olyan kis új régi vagyok....na ezt hámozzátok ki! :lol:

Kép
----------------
B&M
bubek
 
 


Gabi,
milyen gyogyót szedtél Livi előtt?

Kép

Kép
sajtine
 
 


ebéd...

Kép Kép Kép Kép Kép Kép
Kép Kép
...nemtudom észreveszitek-e gyönyörű szájkontúrom paradicsomszószból!... mit nekem tetkó...
Kép Kép
...anya nemlehetne inkább abból amit ti esztek?...
Kép

Kép
Kép
Kép
mamacka
 
 



Bubek
Vevő lennék egy egyszerűbb receptre! :)
előre is köszi

Kép
Kép
Kép
mamacka
 
 


Bubek
Áron meg még szinte csak a nagyon bébi kajákateszi meg öklendezik ha darabosabb bár azért haladunk...
Nem merem mondani hogy hozd el mi tuti ott leszünk :lol: :lol: :lol:

Kép
Kép
Kép
mamacka
 
 


óóóó ilyen is ritkán van, hogy én nyitom az oldalt! :lol:

Kép
Kép
Kép
mamacka
 
 


Mamac, ez a pizza durván gusztusos.... és mekkora emeletes feltét....

Bubek, én nem merek semmit mondani a bébiételadományodra, mert az utóbbi hónapokban lassan többet segélyezel minket, mint a WHO egy átlagos etióp családot...

Kép Kép
coolasa
 
 


Bubek, mi is vevők vagyunk rá, és mi tényleg tuti, hogy megyünk. :)

Készítettem pár képet, megosztom veletek. :)

Ilba, mi is tegnap vágtuk Bence haját, tök kiskrapekos lett, nagyon vagesz. De Bence nem ordított, sőt, meg se moccant, szerintem annyira meglepte a szituáció. :wink:

Két zoknim is van, juhhhé
Kép

A kis pilincka lábú Kép
Kép Kép Kép
Vendég
 

Vissza: Szülészetek, kórházak

Jegyzetfüzet:

 

X
EZT MÁR OLVASTAD?