Új privát üzeneted érkezett!

Szilcsike
Jajj, hát én igazán meg tudlak érteni :roll: már előre félek, hogy mi lesz, ha akicsi megy oviba. ő még bölcsibe sem jár, nem tudom mennyit számítana, mennyit lenne beteg.
mi is már mindent kipróbáltunk, de szerintem ez alkati dolog.
Jobbulásta derekadnak is :!:

Az Immuno kidet még nem próbáltuk, ezt hol lehet kapni??

na megyek, holnap lesz (remélem) az utsó vizsgám.

Ja, és Gergő sem ment ma oviba, fájlalta a fülét :roll: :roll: már úgyis csodűlkoztam, hogy karácsony óta nem volt beteg :roll: :roll:

Judy

Kép
Kép
Kép
juti
 
 


Kataa!

Nem lenyelni kell, hanem széttörni egy nagy kanálba beleteszed a negyed tablettát és egy kiskanál hátuljával szét lehet nyomni, felereszteni vízzel és kész.
Mondjuk az algora az van írva hogy 30 kg-ig nem adható, de nekem a gyerekorvos azt mondta lehet ha nagyon nem megy le a láz és az oviban is ezt szoktak adni a gyerekeknek aki belázasodik, amíg érte jön a szülő.

Szilcsi!

Elhiszem hogy kiborultál. Még szerencse hog ytényleg nem dolgozol. Épp tegnap baletton volt egy anyuka 3 kislánnyal, egy 5 éves és egy 4 éves ikerpár és mondta hogy ők már vagy 3x elkezték az ovit, sőt bölcsit is, de mindne héten lebetegedtek ahogy elkezdtek ajárnia gyerekek, már minden vitamint kipróbáltak, de nem ahsznál. Szóval van ilyen. Szerintem csak valami komolyabb immunerősítőt lehetne megpróbálni, amit pl Panda is írt, vagy nem tudom , meg kell kérdezni dokitól. Én gyerekkoromban pl valami immunerősítő injekció kúrát kaptam, mert állandóan tüdőgyulladásom volt. Jó hír hogy kinőttem, most kifejezetten nehezne kapok el bármit is.

KépKép
KépKép alt="Lilypie Fourth Birthday tickers" />
manó
 
 


Láz:
Gergőnek szerencsére le szokta vinni a Nurofen. Pedig volt már, hogy 40,2-t mértem a fenekében :roll:
Az antipyretikus kúp is jó, azt receptre adják.
Meg van algopyrin ampullás is, de az nekünk nem jött be, mert iszonyú keserű és kihányta. azt mi is arra az esetre kaptuk a dokkertől, ha más már nem használ.
priznicet még nem próbáltam, de pl. a karjára szoktam én is rakni állottvizes borogatást. elég jó az is, nem olyan durva mint a priznic, meg a hűtőfürdő.

Judy

Kép
Kép
Kép
juti
 
 

 
 

Nincs valakinek véletlenül doublettás szakácskönyve??? Kaptam egyet, kipróbálám, csak nincs hozzá könyv :(
anemona7
 
 


Szilcsi, Juti,

Én is ezen izgulok, hogy mi lesz, ha Csongi oviba megy...

Láz: Nálunk még szerencsére nem volt ilyen levihetetlen magas láz - a kolléganőm a hűtőfürdőt javasolja...

zit
parazita
 
 


Na, Dani is itthon van, tegnap este már gyanús volt nekem, sak ült és nézett maga elé bambán, az én gyerekem, aki 2 percet sem tud a fenekén ülni... De láza nem volt. Már a mesét is úgy hallgatta, hogy teljesen le volt eresztve. reggel szól a párom, hogy hőemelkedése van. Ült kint a kanapén, és tiszta szürke a gyerek, szakad róla a víz. Benyakalt egy pohár teát, de enni nem nagyon akar, nem fáj semmije. Mikor újra megmértem a lázát, semmi, teljesen normális, és már mintha színesebb lenne a feje. Délután elviszem a dokihoz, de olyan ciki, folyton ez van, hogy reggel ki van ütve, mire oda megyünk, meg látszólag nincs baja... még az orra sem folyik, nem is köhög, mi lehet ez?
még jó, hogy én jobban vagyok, meg a párom is itthonról dolgozik.

KépKép
KépKép
gumicukor
 
 


Sziasztok

Alex tegnap ota nem lazas (hat remelemar igy marad)es ugral itthonminta bakkecske,ugyhogy remelem jobban is van tenyleg :)
Nekem meg mindig van hoemelkedes ,este laz,de gondolom ki kell varni a 6 napot nekem is. :roll:
Jo lenne honlapra mar jo lenni,mert anyu mar nem lesz itt :?

Nyuszi
OK ,megbeszeljuk :)

Ilke
Es goygyszert is kaptal,vagyaz majd holnap?
Latod elboldogul mas is a gyerekekkel,ne aggodj :wink:

Szilcsi
Reszvetem,akkor ugyanababn vagytok mint mi, Alexnak is 15 perc allatt ment fel a laza :x Jobbulast,nekem maannyira elegem van ebbol,hogy csak na,talan mert en is beteg vagyok :?
Mi homeopatias immunerositot szedunk hebe-hoba,de nem rendszeresen.Szetszort anyja sajnos neha elfelejti :oops:
De lehet hogy amugy sem beteges, es azert valt be nalunk,O kozossege 2 eve alatt most harmadszor lazas beteg es az orra sem szokott folyni.
A Broncho Vaxomot is ajanljak,az is gyogyszer es kura szeruen kell szedni,unokatesonak ez jott be.

Judy
Holnapra drukk,de neked ugyis sikerul :wink:

Mano
Aha mar ertem,anno en isigy sedtem be,utalok bogyot lenyelni a mai napig,csak az Elevit ota tudom igazan lekuldeni a torkomon :lol:

Ja akkor en neztem el es nem lesz tali,OK.

Pusz
Kata

Kép
Kép
kataa
 
 


Kataa
Köszi, azt hiszem most rám fog férni, ha egyátalán eljutok holnap.

Gergőnek is pillanatok alatt felszökött most délután 39-re és megint nagyon sírt hogy fáj a füle. annyira sajnáltam szegényt, annyira szenvedett, hogy nem bírja ki. telenyomtam nurofennel. most elvitte apa a fülészetre.
azt hittem már nem kell ezt újra átélnünk, a mútét miatt, de hiába :cry:

puszi

Judy

Kép
Kép
Kép
juti
 
 


Sziasztok!

Szuper volt a Múzeumban, nekem is nagy élmény volt. Gyerekek igazán jól érezték magukat, az üveglapos padló nagy sláger volt. 3x mentünk be, aranyosak voltak, mind2 bab szorongatta a kezem, féltek egy kicsit, nehogy beessenek a korallzátonyba :lol: :lol:
Olyan nagyon jó volt, mindenfélét kérdezgettek a gyerekek, minden érdekelte őket, szépen jöttek velem, nem kellett szigorkodnom, rájuk szólnom.
Bizti, hogy gyakori vendégek leszünk, 15 perc alatt ott voltunk autóval.
Úgyhogy, Rit! Amint lehet nagyokat sétálni a parkokban szívesen veletek tartanánk. :lol: Egyébként a környéken még milyen zárt (télire való) látványosság van?
Ma annyira hideg volt, hogy letettem az Orczy parkban való sétafikálásról.
ja, még egy fontos: Akartam már írni, hogy megnéztem a fényképeket, nagyon szépek a csajok és Te is tök csini vagy :lol:

A mai nap +poénja: Márkom WC-be termelt ma egész nap! Bocs Mindenkitől a témáért, de most ez nagy esemény nálunk, tényleg csak lesek, hogy egyik pillanatról a másikra a kis pelenkásomból önállóan WC-ző nagyfiam lett :lol: :lol:
jajistenem olyan gyorsan nőnek :cry:

Judy! Nagy kalappal a vizsgához! Hogy van Gergő?

Kata! Örülök, hogy jobban vagytok!
Nagyon lázasak az én gyerekeim sem voltak sokszor (talán eddig 2-3 alkalommal), ellenben a tavalyi oviévet végigtaknyoltuk.
Idén klasszisokkal jobb a helyzet, remélem ez a javuló tendencia végleges lesz.

Ilke! Pihengessél JÓÓÓÓÓ sokat! Nagyon gyors gyógyulást Neked!

Gumicukor! Mit mondott a doki? Hogy van Dani?

Továbbra is Gyors jobbulást Minden kis-nagy betegünknek!
pusssz:

Magdi
Nóri (2002.09.24.) Márk (2004.05.02)
mléna
 
 


Jaj, Judy! Most olvaslak. :cry: Bassszus.... nagyon sajnálom!
Jobbulást a kis fülesmackónak!

Magdi
Nóri (2002.09.24.) Márk (2004.05.02)
mléna
 
 


Farsang 2007 február 24-én szombaton!
Farsang, jelmezvásár, jelmezbemutató jelmezbál!

http://www.szulokhaza.com/szulokhaza_pr ... ujabb.html

Helyszín:

Szülők Háza Családi Központ és Játszóház
Budapest XI. Gazdagrét, Eleven Center
1118 Bp., Rétköz utca 7. I. emelet (P2 szint)

Program:

10:00 - 11:00 Kreatív játékok, kalandfal, alkotó
foglalkozás (kézműves)
11:00 - 12:00 Varázserdő: zenés drámajáték a
gyerekek részvételével
12:00 - 13:00 Jelmezvásár, könyvvásár,
arcfestés, farsangi köröm az anyukáknak
- szünet -
16:00 - 17:00 Kreatív játékok, kézművesség,
kalandfal
17:00 - 18:00 Bábelőadások
Hol lakik az idő?
Manómese
18:00 - Zenés jelmezbemutató: mutasd meg
magad, és ha kedved van, mondj verset, énekelj,
táncolj az otthon készített, vagy a délelőtt itt
vásárolt jelmezedben; ajándékok a résztvevőknek.

Árak:

Gyerek jegy:
1.500,- Ft / gyerek (1-14 év)
Kísérő jegy:
500,- Ft (14 év fölött)
Családi jegy:
3.000,- Ft / család
szulokhaza
 
 


Sziasztok!

Nincs időm most végig olvasni majd esteleg este.
MInden betegeskedőnek jobbulást kívánok!

Velünk annyi, hogy az Olivérnek karácsony óta még mindig foliyk az orra és megint elkezdett köhögni. Éjjel 3-7 ig fent voltunk mert annyira köhögött, hogy nem tudott aludni. Az ölembe fogtam és kinyitottuk az ablakot. Adok neki stodal de most már kezdem azt hinni, hogy semmit sem ér. Az orvosnál múltkor is voltunk de nem kapott semmit, az torka nem piros. Különben semmi baja, játszik egész nap. Ez normális, hogy egy nátha 1 hónapig tartson? Ma ebéd után is 1/2 14-14ig aludt mert a köhögéstől teljesen felébredt.

Ilke
Szörnyű, hogy ilyen beteg lettél. Vigyázzál magadra nagyon. Azt nem értem, hogy hogyan lett ilyen súlyos mikor már az elején elmentél a dokihoz és kaptál gyógyszert is.

Nyuszi
Akkor most hétvégén vagy jövőhéten elmennénk a ruháért. Nektek mikor jó? Vagy az is lehet, hogy apa arrafelé megy mikor jön haza mert a 2/A szokott menni. Megadom a számom, te is írd le és akkor majd egyeztetünk. 06(20)3826698

Rzsuzsa
Voltunk a játszóházban, tetszett nekik nagyon. Zárásig ott maradtunk (20ig). Utána nem volt gond az alvással mert jól kifáradtak. Az egytlen egy baj csak az volt, hogy mindig kellett velük menni mert nem tudtak egyedül felmászni. A Petra már csak-csak de az Olivérnek a nagy züld csúszda a nyakáig ért. Nem baj mi is kiélhettük magunkat. Hát elég sokat voltak szombat délután, biztos jobb lehet hétköznap.

Ági
petra2
 
 


na, megjártuk a dokkert, vírus van Daniban is minden bizonnyal, csak nem döntötte le annyira, mint általában másokat, azért bágyadtabb csak, meg színtelen :lol: . kaptunk azért homeos bogyókát, meg a héten már nem megy oviba, inkább pihit javasolt, és ha nem lesz rosszabb, akkor mehet hétfőn. láza változatlanul nincs. szóval talán megússzuk...

KépKép
KépKép
gumicukor
 
 


Sziasztok
Ilke
hogy a csudába szedted össze mellhártyagyuladást és hörghurutot,együtt :? Jobbulást :)

Szilcsike
Mi immuno kidet szedünk és nagyon jo náthásak szeptember ota nem voltunk :D .ezt a vitamint gyógyszertárba lehet kapni .

Juti
fentebb irtam szilcsinek hol lehet kapni az immuno kidet.

csics
csics
 
 


Helyzetjelentek, aztán húzok is, mert múlt éjjel nem aludtunk, 39,3 alá nem tudtuk vinni a lázát.
Voltunk dokinál, semmit nem látott egy kis mandulagyulladáson kívül, de az nem okozhat ilyen magas lázat. Most ab-t kapott, de a szokásos 3*1 helyett 1*1-et. Attól ma már jobban volt. Estére lett lázas, de a fürcsit elnyújtottuk kicsit, így hűtőfürdőbe ment át, és levitte neki a magas lázat.
Elkiabáltam. Felsírt, egy merő víz a pizsije, tiszta láz. Ma sem alszunk.
szilcsike
 
 


Szilcsike, Ilke, Juti és minden kis és nagy betegnek jobbulást kívánok!
Ez szörnyű volt még így olvasni is, egymás után a sok rémtörténetet. Hihetetlen!

Juti!
Sajnos a mandulaműtét nem mindig oldja meg a helyzetet. Daninak februárban lesz egy éve, hogy kikapták. Idén télen többet volt beteg, mint nem! A rekord idáig kerek két hét volt, amit a bölcsiben kibírt, de aztán 1 hónapig beteg. Nálunk még annyi eredménye volt, (ha-ha-ha) hogy mostanában inkább asztmás hörghurutok jönnek, ami szintén nem jó, de legalább nem fáj annyira.

Ilke!
ez a mellhártya gyuszi nagyon rossz lehet. Anyukámnak is volt és ő is nagyon panaszkodott, mennnyire fáj. Bár neki elsőre észrevette a háziorvos sima hallgatózással, ami után elküldte rtg-re és a többire. :?

Szilcsi!

Remélem sikerült levinni a lázát.

Kép
sasha
 
 


Sziasztok!

Anyukám küldte ezt az e-mailt. Nézzétek meg remélem megnyílik.
http://mail.google.com/mail/?realattid= ... f8b7588001.
Képek is vannak benne, nem tudom meg lehet-e nézni.

Andi
andrea27
 
 


Hát úgy néz ki hogy mégsem:
Bemásolom. Nem tudom mi igaz belőle, de én inkább nem próbálnám ki. A képen egy üveg Colába beledobták a cukrot, és egész magasra fellövellt az üccsi.

Vajon hogyan készül egy igazi, egy valódi

BOMBA!!!!!!

Most megtudhatod!

Múlt év áprilisában egy 10 éves gyerek, a Dante Alighieri (São Paolo /Brazília) általános iskola diákja, összeesett az órán, anélkül, hogy bármilyen betegség előzetes jelét adta volna.

Azonnal kórházba vitték, de csak a halál beálltát tudták megállapítani..

OK:

A gyomor felfúvódása okozta, fulladásos halál.

A bonctani vizsgálat megállapítása szerint, állapotáért az elfogyasztott ital és táplálék tehető felelőssé…


Mely egy üveg Coca Cola Light és egy Mentos cukorka volt…


„A gyermek halálát egy valóságos BOMBA okozta, amely a két termékben lévő anyagok keverékéből állt elő.”

Doktor Alexandre B. Mergenthaler, szerint, aki a francia vegyi intézet,

l’Institut USP, tanára,

a ‘light’ összetevői, mint az

Acesulfam K INS930

vegyülve a Mentos cukorkában lévő aromával,

egy végzetes összetevőt hoznak létre:

Ta9V4.

Ez az anyag olyan mennyiségű gázt képes felszabadítani amely robbanáshoz vezet!!

1/26/07

hora Brasilia PPS-®Redoma-cs


Időközben, sem a

Coca-Cola sem a Mentos nem nyilatkozott az esttel kapcsolatban.

Andi
andrea27
 
 



Kép
sasha
 
 


Andi!

Ezt az emilt én is megkaptam, és tényleg nagyon érdekesnek találtam. Szívem szerint kipróbálnám... lehet veszek egy literes colát meg egy csomag mentost... egyszerre enni-inni előtte nem fogok belőlük :wink: , de beledobok pár szemet.

DE azt viszont nehezen hiszem el, hogy egymás után nem ivott-evett soha senki még ezekből... több milliárd ember...

Kép
sasha
 
 


Andi, kis keresgélés eredménye:
Igaz nem ugyanaz amit kaptunk emilben...

http://video.google.com/videoplay?docid ... 7129821058

Kép
sasha
 
 


Ez meg a következő... cáfolatnak tűnik még nem olvastam át.

http://www.urbanlegends.hu/2006/10/01/d ... nd-mentos/

Kép
sasha
 
 


És egy hivatalos kísárlet, talán ismeritek a műsort a Discoveri-ről...

http://www.youtube.com/watch?v=EWsv3IQ7HMI

Kép
sasha
 
 


Szia Sasha!

Bevallom, én el sem kezdtem keresgélni, csak megmutattam, hátha más nem tud róla. De te nagyon ügyi vagy. :) Azért azt hiszem, hogy én nem enném ill. innám egymás után őket. A gyerekek nálunk még nem esznek cukrot, a Colát meg nem engedem nekik. Éppen elég lesz ha már nem tudom szabályozni hogy mit egyenek és igyanak mert már akkorák lesznek. :wink:

Andi
andrea27
 
 


Istenem, mennyi a beteg! :( Mindenkinek jobbulást! Nálunk szerencsére még nem jelentkezett a láz, a köhögés pedig majdnem teljesen elmúlt.

Megvan valakinek a Gryllus-féle MASZKABÁL DVD-n? Solymi látta a szomszédasszonynál, teljesen rákattant, és megígértem, hogy szerzek neki... Előre is köszi!

Holnap kirándulunk :)

Zit
parazita
 
 


Zita

Videon van meg a Maszkabal, az enyimek is imadjak....

KépKép
KépKép
nyuszika
 
 


Nyuszi,
Sajnos a szomszédasszonynak is videón van, és azt nem tudjuk lekopizni :(

Ilke,
Mi van???

Zit
parazita
 
 


Nekünk megvan DvD-n a maszkabál

KépKép
KépKép alt="Lilypie Fourth Birthday tickers" />
manó
 
 


Sasha
Nektek nem volt valamilyen fülműtétetek? Vagy rosszul emlékszem?erre a tubusbeültetésre gondolok.
rokonság most ezzel gyötört ma reggel.
Most eléggé el vagyok kenődve, mert megint kifakadt a füle Gergőnek. Csütörtökön ugye nagyon fájlalta, de a dokinő azt mondta nem veszélyes, kicsit piros, cataflam, orrcsepp, nurofen.
erre pénteken látom, hogy már kijött a trutyi.
Nekünk ugye az orrmandulaműtét volt október végén, azóta fülgond most jött ki. ennyi idő alatt csak nem vissza a mandula. az előtt is mindig ez volt, hogy egy éjjel alatt kifakadt neki. már akkor is idegesített, nehogy a hallása károsodjon. ezért is akartam a műtétet.
ma hajnalban megint fájt neki, csak nurofennel tudott aludni :(
na mind1, jövő 7-en úgyis vissza megyünk, majd megkérdezem.
meg reménykedem, hogy kinövi.

a vizsgákat viszont letudtam.
jó 7végét.

Judy

Kép
Kép
Kép
juti
 
 


Juti, nem csak orrmandula műtét volt, tubustól isten mentsen meg minket.
Én már azt is javulásnak fogom fel, hogy nem egymást érik a füles betegségek, (2-3naponta és addig volt tünetmentes amígy be nem szedte az utcso adag ab.-ot), hanem azért 1-2 hét van és nem feltétlen fül. Én (én!) nem adnék szakavatatlan véleményére, hanem megbízom a fülészünkben és a háziorvosunkban (kiben másban? hiszen fülészt vagy 5-öt próbáltunk) és az ő véleményük a mérvadó. Tehát ha valaki tubust ajánlana, akkor azt csakis a fülészünk szájából venném komolyan.

példaként egy orvosos eset.
Háziorvosunk nem volt kedden,amikor kontrollra kellett menni a Danival. 20 perces agymosást kaptam a vadidegen helyettesítő dokinénitől, hogy a Dani ne egyen semmilyen tejterméket, ne egyen semmilyen tartósítószer gyanús ételt (még sonkát se, sőt semmmit, de még dobozos gyümölcslét se) és felírt tápszert tej helyett. Ja és miközben elkezdtem komolyan gondolkodni a javaslatán közölte, hogy az asztma gyógyszert ő nem kúraszerűen adná, hanem folyamatosan. Megkérdeztem, hogy ez mit jelent és hát éveken keresztül kéne adni neki? De mirefel?! Azért mert asztmás jellegű hörghurutja van? Nem lehet, hogy az a sok vírus nála így jön ki? Könyörgöm, a gyerek nem asztmás, és mégis folymatosan kapnia kéne a szteroidos asztma gyógyszert? Közöltem vele, hogy a fülészünk allergológus is egyben és ő nem lát összefüggést az esetleges allergia és a betegségei között. Pedig allergológusnak tartják. Úgy jöttem el, hogy kétkedve fogadtam a szavait és hogy majd kikérem a háziorvosunk és fülészünk véleményét. Persze másnap a Gergivel mentem, mert ő is elkezdett sípolni... tudom-tudom, ő is asztmás :evil: De neki csak spiropentet írt és megjegyezte, hogy nahát a kicsi is beteg, akkor mégiscsak vírusa van... :evil: :evil: :evil:
és ez egy szintén orvos.

Kép
sasha
 
 


Ja és azt se felejtsem már el leírni, hogy a Dani a karácsonyi ünnepek alatt (kb 2 hét) és még utána 2 hétig nem volt beteg. Tehát egy hónapig egészséges volt holott ezeket az élelmiszereket ugyanúgy fogyasztotta. És a tavalyi m. műtét után is volt még fülgyulája, bár kevesebbszer és idén is, de mindig szépen elhatárolható a gyógyulás és az újabb betegség kezdete! Javulni fog! :wink:

Kép
sasha
 
 


Sasha
Maximalisan egyetértek Veled, és mi is ezt válaszoltuk (férjem), hogy van fül-orr-gégészünk, majd ő megmondja mi a teendő.
Csak tudod milyen idegesítő az ilyen dolog.
Mert hogy halloták, hogy xy gyerekének is ilyenre volt szüksége, stb...tudom, hogy jót akartak csak, de most valahogy nagyon türelmetlen vagyok és csak még idegesebb lettem.
Egyébként mi is 3 hónapot megúsztunk a műtét óta fülbaj nélkül.
ami akár haladás is lehet, hiszen előtte 7-szer volt neki, ebből 3-szor szeptember-októberben.
Csak megijedtem, hogy megint kezdődik az egész előről. :( hát majd kiderül.

Látom, Neked sem egyszerűbb az életed :roll: Jobbulást :!:

Judy

Kép
Kép
Kép
juti
 
 


javítás:
e helyett:
Pedig allergológusnak tartják

ez a jó
Pedig kíváló allergológusnak tartják]

Jutiű!

Tudom, hogy mennyire agyrém, ha még a családtól is ezt kell hallgatni, de tényleg csak a jószándék vezérli őket. Szerencsére az én anyám tubus helyett inkább a kövirózsát szorgalmazta...
És hát 3 hónap tünetmentes időszak az nagyon szép! Nagyon örülök neki!!!! Bár mint írtam nálunk már az is javulás, ha csak hetente kap el valamit :lol: katasztrófális, de még mindig jobb, mint ami tavaly volt

Kép
sasha
 
 


Sziasztok!

Nyuszika! Tegnap egy cseppet morci voltam. Tök jó idő volt egész nap, nyugodtan mehettünk volna :?
Na, azért nem ültünk otthon, délelőtt jó nagyot sétáltunk a hóesésben, Márk teljesen le volt nyűgözve, próbálta megenni a hópelyheket.
Du. Apa kedvéért elmentünk a Természettudományi Múzeumba, ismét nagy sikere volt.

Zita! Hová kirándultatok tegnap?

Sasha, Judy! Ez a minden orvos mást mond tényleg nagyon idegesítő. :cry:
Sasha! A kövirózsával kapcsolatban leírod a tapasztalatodat? Mikor kell elkezdeni csepegtetni (odanyúlkál a füléhez, fájlalja), naponta hányszor, hatása?
Bea! A Te tapasztalatod is érdekel!!!!!

Beszti! Egy másik topikban megcsodáltam Simont (ismét). Nálunk miért nem dicsekedsz ezzel a gyönyörű fiúcskával? :lol:

Ilke! Hogy vagy?

Szép napot Mindenkinek:

Magdi
Nóri (2002.09.24.) Márk (2004.05.02)
mléna
 
 


Magdi

Ugye, ugye, en mondtam, hogy gyertek!:)

Ilke

Tenyleg nagyon eltuntel, remelem javulsz!

KépKép
KépKép
nyuszika
 
 


Sziasztok!

Vagyunk, nálunk is pici betegséggel, de közel sem olyan vészes a dolog, mint sokatoknál (Beni picit lázas és folyik az orra, Nátán néha köhög (de az orvosi szintet nem éri el), Hannának volt egy enyhe kötőhártyagyulladása). A kisebbek valószínű amiatt, mert állandóan mezítlábaznak a hidg kövön... Beni meg a suliból hozhata.
Simon és mi jól vagyunk. :):)
Bocs, hogy nem töltöm fel még egyszer, de itt vannak a képek:
http://www.babanet.hu/tarsalgo/viewtopi ... 28#1302928

Judy!

Borzasztó, hogy megint füleztek. :(

Ilke!

Jobban vagy?

Szilcsi!

Nektek is jobbulást! :)

KépKép
KépKépKép
beszti
 
 


Sziasztok,
Köszi a hiányolást, aranyosak vagytok, hogy gondoltok rám!:)
Jobban vagyok, a mellkasom már szinte egyáltalán nem szúr, csak ez a köhögés múlna már el teljesen...Anyós még a héten is itt lesz, furcsa a segítség :wink: . Bocsi most mennem kell, honap majd igyexem bővebben írni.

Jobbulást a betegeskedőknek!

Puszi,
Ilke

KépKép
KépKép
ilke
 
 


Sziasztok

Mi meggyogultunk vegre,pentek ota Alex is meg en is jol vagyunk vegre.Azert meg ket napot itthon tartom,mar ugy megszoktam hogy egesz nap lefoglal 8)

Gumicukor
Melyik volt az a honlap ahol Thomas szetteket lehetett venni???Te raktad fel meg kari elott.
Hogy van Dani?Egyebkent ha csak eppen lazas akkor nem ezt kapta el mint mi,mert ez mindenkit ledont,nem attol fugg ki kapja el. :x

Judy
Hogy vagytok???Lazas meg Gergo vagy csak a fule miat volt?
Egyebkent ugyeletes azt mondta ez a virus olyan hogy ha valaki hajloms fulre vagy kruppra azt ez elohozza.

Szilcsike
Jobbulast nektek is.Egyebkent Alexnak is csak a torka volt piros,mas tunet nem latszott.
Remelem te nem lettel beteg. Es hogy van a labad?

Sasha
Hu de raertel penteken.
Ezek szerint mindenki egeszseges,hurra :)

Beszti
Simon cuki pofa :D

Na mennem kell
Kata

Kép
Kép
kataa
 
 


Kataa
Köszi, most már jól van Gergő.
De szombaton annyira rosszul volt, nagyon fájt a füle és a lázát sem tudtuk levinni, pedig már kapott caraflamot, kúpot, nurofent.
Mivel a trutyi jött a füléből, én eléggé beparáztam és bevittem az ügyeletre.
Nagyon csúnya a garatmandulája is, ezt mondjuk gondoltam, a lehelete miatt.
kapott ab-t, úgy látszik rajtunk csak az segít.
vasárnap már egész jól volt.
ma visszaviszem a fülészetre. szombaton azt mondták, hogy vigyem be vasárnap a Heim Pálba az ügyeletre, de megkockáztattam, hogy nem vittem, mert jól volt. elképzeltem hányan lehetnek a Heim P-ben, ha csak abba az egy kórházba lehetett vinni :roll:

Ja, vettem Immuno Kidet, nem hajlandó bevenni :twisted: :twisted: buktam rajta 3e-t, mert a kicsi még nem szedheti...mééér ilyen nehéz este ez a kölök :?: :?:

puszi

Judy

Kép
Kép
Kép
juti
 
 


nehéz esetet akartam írni :lol:

Beszti
Simon nagyon kis szép :D irigy-irigy :!:

Ilke
további gyógyulást :)

Kataa
Akkor Ti is már jól vagytok, hurrá.

Judy

Kép
Kép
Kép
juti
 
 


sziasztok, most volt egy kis időm visszaolvasni....
sasha, judy
annyira szörnyű lehet ez a fülfájás! Nekem az a rémálmom, hogy egyszer valamelyik olyan beteg lesz, hogy éjjel nem is tud aludni csak sír, én meg szinte tehetetlen vagyok - szerencsére ilyen még soha nem fordult elő. Örülök, hogy javultok!!!

kataa
Mi is rendben, majd szólj, mikor talizzunk!

beszti
+néztem a képeket, az a kedvencem, mikor csak úgy lóg a karodon :) olyan cuki!!

én meg cseréltem avatart :) Voltunk Dodesz úszás bemutatóján - szept vége óta jár az ovival heti 1x....majd hanyatt estem a meglepetéstől: keresztbe háton átússza a medencét mindenféle segédeszköz nélkül!!!!

rit
anemona7
 
 


Sziasztok!

Örülök, hogy mindenki javulófélben. Jelentem végre egy hónap után Bálint is meggyógyult. :)

Juti! Jobbulást nektek. Nagyon rossz ez a fülfájósdi, mi most jöttünk ki belőle. Mondanám, hogy átveszem tőled az Immuno Kidet, de pont a múlthéten írattam fel a doktor nénivel Rybomunylt. Már kiváltottam, és bevették az első adagot. Sajnálom.
A doktornéni ugyan azt mondta, hogy nagyon jó ez a Rybunonyl, csak jókor kel elkapni az immunrendszert. Hát nem tudom, most ezt is kipróbáljuk. Ez sem olcsó, egy kúra 10.000Ft, :shock: de muszáj valamit, mert szeptembertől akarok visszamenni dolgozni, és ha ennyit lesznek betegek, akkor rövid úton munkanélküli leszek, az biztos.

Andi
andrea27
 
 


Hali

Andi

Ez kicsit huzos!!! Valami csodagyogyszer?:)
Es a kicsinek is fogod adni????

Panda

Ti szedtetek ezt ugye? Tenyleg ettol javult vajon meg Adam immunrendszere? Hany eves kortol lehet szedni?

Olyan fura nekem, irjatok ezeket az immunerositoket... en semmit nem adok nekik. Nem azert mert sajnalnam ra a penzt, de most alakul ki az immunrendszeruk es ugyis at kell esniuk ezeken a bacikon. Vagy ezek szerint ebben sincsenek egy velemenyen a gyerekorvosok? Vagy attol fugg, hogy mennyit betegeskedik a gyerek? Teljesen ossze vagyok zavarodva. Igaz meg nalunk csak 2szer volt enyhe fulgyuszi, Eminek, ilyen kifakados, meg nagyon fajos meg soha.

brrr ne is legyen

Sasha, Judy,Szilcsike

Gyors gyogyulast a kis betegeknek!!!

KépKép
KépKép
nyuszika
 
 


Nyuszika! Hat havi adag kerül ennyibe, de külön-külön. Mert a kicsinek is adom. Egy éves kortól lehet adni. Első hónapba 3 héten keresztül 4 napot, majd utána havonta 1 héten négy napot.
Nem tudom mennyire fog hatni, de mostmár nagyon sok volt a betegeskedés. Utóbbi időben, non-stop betegek voltunk. Sokszor egymást érték az antibiotikumok, mert mással nem múlt el. Ez sem a legjobb. Akkor meg adtam a Nolmaflort. És tulajdonképpen, most még csak a családban lévő gyerekekkel járunk inkább össze. Mi lesz, ha ovi ill. bölcsi lesz. Csomó idegen bacival. Nem tudom, mivel teszek jót. Így most belementem a komolyabb immunerősítésbe. Mert eddig polivitaplexet, és béres cseppet kaptak. De úgy néz ki, hogy ez nem elég. :?

Hoztam nektek képeket:
Kép Kép Kép Kép

Andi
andrea27
 
 


Nyuszi
Lehet, hogy elkerülte a figyelmedet amit írtam neked. Akkor már csak a mostani hétvége marad. Szeretnénk szombaton délelőtt kimenni hozzád az üzletbe a jelmezért. A számodat megtudnád adni?

Különben én sem adok nekik semmi vitamint de ők még nem szedtek soha antibiotikumot. Egyszer kérdeztem meg a doktornőt a bérescseppről és ő mondta, hogy nem betegesek így nem kell nekik adni.

Magdi
MI szombaton a Közlekedési Múzeumba voltunk, tetszett nekik nagyon.

Judy
Ez a füles dolog szörnyű. Kíváncsi vagyok, hogy mit mond majd a doki.

Én nem vittem ma a Petrát oviba a szélvihar miatt és holnap sem megy mert most kell vinni megint a vérvételre.

Ági
petra2
 
 


Hali,

Dani már ovizik, ma ment úszni reggel. Olyan cukik, ahogy a hurkán közlekednek a víz tetején. Ma kicsit később értünk oda, így Daneszt beletették zuhanyozás után a nagy vízbe, ami kicsit hüvös :) Volt egy kis tiltakozás, hallottam a hangját. De a kisablakon nézve pár perc alatt elemében volt.

Rit
Dodinak nagy gratula, milyen ügyi! Jó ötlet ez az úszásbemutató, rákérdezek én is, lesz-e nekünk valamikor, mert annyira őrzik őket, hogy be sem lehet tenni a lábunkat. mondjuk érthető, mert sok szülő dirigálna a partról, de egy két ilyen alkalom lehetne.

Thomas:
http://shop.modell.hu/
http://www.jatek-makett.hu/

Immunerősítés:
Mondjuk aki extra sokat beteg, annak nem árt. Mi tavaly BronchoVax-omoztunk, de mindig mikor abbahagytuk a kötelező szünetre, akkor lerobbant, a szedése alatt nem volt beteg, bár szottyos volt az orra. Jó nem sokat, sokan örülnének,ha így lenne. Idén én csak a homeos oscillot adtam neki októbertől, heti 1x, az eddig úgy néz ki jó, de lehet, ha nem adnám, akkor is ilyen lenne. Idén tényleg nagy szerencsénk van, még csak szeptemberben volt 1hetet beteg, meg most ez a kis szürkület csütörtökön, de az ilyet nem számolom komoly betegségnek, mert másnap már hétördög volt. Karácsonykor volt a szokásos orrfolyása, de láz nélkül. Idén már sokkal jobb volt az orra is, mint tavaly az első ovis évben, nem szüttyög, így éjjel sem horkol.

csak ennyi, mert dolog van, meg ma szülői is lesz, így előbb elhúzok

KépKép
KépKép
gumicukor
 
 


Judy
Na akkor a hetvegetek gondolom jo kis izgulas volt.Ma mit mondtak?
Probald azert meg meg hatha beveszi par het mulva a vitamint.

Rit
Nekem amikor beteg volt sem sirt csak nyoszorgott,meg csak nem is beszelt (na nala ez a fura :lol: )ki sem akart jonni az ugyelet,hogy miert vagyok en oda egy kis laztol.Mondtam azert mert most lazas masodszor az eleteben.Na erre mar nem tudott mit mondani a diszpecser :wink:
Jo lehetett az uszobemutato.Alex mellben ussza keresztbe a medencet.Sajnos iden meg nemvoltunk,mert vagya vizet nem futottek fel vagy most beteg volt.

Gumicukor
Ezzel en is igy vagyok,nem tudom eldonteni hogy az oscillo miatt nem beteges vagy egyszeruen ilyen,de a dokino szerint inkabb az utobbi.

Immunerosito
Hat en ha beteges lenne a gyerek,mondjuk ugy hogy tobbet van otthon az ovibol mint ott akkor biztos adnek neki ilyen gyogyszereket,mint Broncho vagyez amit Andi irt.De amugy tuti nem, minek beavatkozni a teremeszetbe.
Nekunk ez a harmadik tel kozossegben es most hianyzik masodszor betegseg miatt.Az orra sem folyik sosem,meg nem is kohog,ha ilyen lenne is otthon tartanam. Ha mindenki igy tenne ,nem kapnak el akkor azok akik hajlamosak a betegsegekre...de hat ez ugye alom.

Na megyek ,mert eddgi hagyott irni..marmint Alex.
Kata

Kép
Kép
kataa
 
 


Sziaszotok
Nyuszika
Nálunk muszáj az immunerösités mert tavaly 2 tüdögyuladás is volt petikénél :? igy meg nem kapott idáig semmit csak most :? .

Lányok
Petike ujra beteg ,pénteken ugynézett ki hogy meg gyogyult és ma mehetet oviba ere délelött lázas lett az oviba és ujra a dokinéninél kötötünk ki :? szerinte virúsos torokgyuszi , kezd elegem lenni a betegeskedésböl :x
pusz csics
csics
 
 


AGi

Jajj ne haragudj, teljesen kiment a fejembol.... a szamomat nem irnam ide a netre, atkuldom neked sms-ben, ok? Ha nektek ugy kenyelmesebb nekem ugy is jo, ha a parod egyik nap elugrik munka utan. Minden nap itthon vagyok 6 utan. Csak ne pentek legyen, mert akkor Debrecenben vagyok. De jo a szombat delelott is.

Kata

Nalunk tavaly rezgett a lec, Emike kb ugyanannyit volt itthon mint az oviban. De mondjuk en akkor sem viszem, ha kohog, vagy folyik az orra, komoly betegseg eddig kb. 2szer volt, 1 fulgyuszi es egy tudogyuszi. A tobbi nem erte el az orvosi szintet, ahogy Beszti fogalmazott. De engem tavaly pont a gyerekorvos beszelt le arrol ,hogy immunerositsek, mert mint mondta most alakul ki az immunrendszere. Persze ha annyit lenne beteg es olyan jellegu betegsege lenne, mint pl. Sasha vagy Judy fiokainak akkor lehet o is maskent beszelne, nem tudom. De lehet ugy gondolta, hogy mar eleve erosebb lehet az immunrendszere mint az atlagnak, ha nem teritik le ezek a rusnya fulbacik pl., viszont o meg mashol gyengebb. Kb. 5-szor volt hasmenese es egyik sem 2-3 napos volt.
Nalunk abatyam volt beteges, mindent hazahozott az ovodabol, 4 eves volt mikor szulettem. Es a gyerekorvos meg az en csodamra jart, mert egyedul csak a baranyhimlot kaptam el tole.:)

KépKép
KépKép
nyuszika
 
 


Csongi ma déltől este 7-ig nagyjából folyamatosan hányt, úgyhogy szuper volt, közben persze elmentünk a dokihoz is, ahol bejelentkezés ide vagy oda, egy csomót kellett várni, és akkor is úgy rontottam be hívás nélkül. Kb. 20 percet voltunk bent, ebből 2 perc volt a vizsgálat, 18 perc pedig az, amíg a minden bizonnyal kezdő asszisztens kislánynak sikerült megírnia a kórházi beutalót a számítógépen, kb. 3. nekifutásra.
A lényeg, hogy lefekvés előtt Csongi már nem hányta ki a kiskanalanként adagolt vizet, és a beszopott kis tejet sem. Szegény sírt, hogy "ví" (víz), meg "hamó" (hami), de hát nem mertem neki semmit adni.
Drukkoljatok, hogy éjszaka se hányjon...

Zit
parazita
 
 

Vissza: Gyermekek / magzatok kor szerint

Jegyzetfüzet:

 

X
EZT MÁR OLVASTAD?