Új privát üzeneted érkezett!

Sziasztok!

Andi: elmentem a kozmetikushoz akit ajánlottál, köszi, szerintem itt maradok. Egy valamivel nem voltam megelégedve, pedig annyira vágytam rá, a jó masszírozás. Nem tudom a Zsuzsa hogy masszíroz mert átadott egy tanulónak, vagy lehet hogy már nem tanuló volt, mindegy, de olyan volt az élmény, mint halottnak a csók. Nem éreztem semmit, és már legszívesebben mondtam volna, hogy hagyja inkább abba, ennek így semmi értelme, de nem akartam bunkó lenni. Mellettem volt egy törzsvendég, a Zsuzsa Őt masszírozta, gondolom fontosabb vendég voltmint én.
Cumi: az én lányom 7éves koráig szopta az ujját, de neki elég hányatott gyerekkora volt a viharos-brutális válás miatt, nem ez az átlagos. A nyuszit, mikulást, szegény szomszéd gyereket, akinek nem tudják megvenni a cumit, én is jó ötletnek tartom. :wink:
Beus kinyögte, hogy elhanyagolom a Lili miatt, és igaza van tényleg egész nap a kicsivel járkálok föl-alá, altatom, cipelem, játszok, vígasztalom, és Ő "mivel már nagylány" el van hanyagolva. :oops: Szégyellem magam és dühös is vagyok, de csakis magamra. Többet kellett volna hagyni sírni a Lilit, és akkor talán nem csimpajszkodna egész nap rajtam, hanem elfoglalná magát egyedül is, nem csak velem. Ezen nem késő még javítani?
Jó éjt:Bea
bey78
 
 


Sziasztok!


Milyen jó már hogy lassan el lehet kezdeni tervezgetni a nyaralást.
Én még nem tudom hogy hova megyünk. Mi általában belföldön szoktunk nyaralni. Egyelőre még engem a kistesó project és az angol köt le.

Cumi ügyben mi is érintettek vagyunk. Nálunk is csak alváshoz használjuk, de én is szeretnék már teljesn megválni tőle. Minnél nagyobb a gyerkőc szerintem annál nehezebb. Ez a Mikulás vagy nyuszis dolog tetszik, majd próbálom bevetni.

Bea!
Szerintem soha nem késő javítani , hogy egy kicsit függetleníts magad a Lilitől. Valószínű, hogy lesz egy pár nehéz hét, de fokozatosan szerintem tudsz rajta segíteni. Azért ne emészd magad, nem követtél el javíthatatlan hibát.

További szép napot mindnekinek!
Zsófi
gezso
 
 


Sziasztok!

Jöttem titeket képekkel bombázni!

Anna 1naposan:

Kép

Bence 1 naposan:

Kép

Anna 16hónaposan:
Kép

Számomra ezis ő.....

Kép

Kíváncsi leszek Bencére, milyen lesz. :wink:

De Zsolti se maradjon le.!
Kép

Sziszike.

Kép
sziszike1000
 
 

 
 

Épp csodáltam Szisziszike gyönyörű gyermekeit!

Akkor tehát Anikó,Gabi és Judit terhes!?Ki hol fog szülni és mi manapság a tarifa?

Nekem is lenne egy kérdésem!
Alexa szobatiszta,de a kakilást csak pelusba hajlandó végezni.Hogyan lehet leszoktatni róla?

Most csak ennyi!
sziasztok!
morozildi
 
 


Sziasztok!
Zsófi: köszi a bíztatást, tényleg elhatározom magam, ha nehéz is lesz. Tegnap itt volt a barátnőm, aki 13-14 hetes terhes, és mivel ő bébiszitterkedik is , orvosi egyetemre is jár, mertem sírni hagyni a Lilit. Életében először! A szívem szakadt meg érte, de 10 perc után elaludt, ahogy mondta. Nem mertem ezt még soha kipróbálni vele, mindíg fölvettem ha sírt, de mostanra annyira agresszív ha nyűgös, ha álmos, hogy karmol, húzza a hajam, és elviselhetetlen lett. Remélem végíg tudom csinálni, és főként, hogy lesz eredménye. :roll: Beus köhög, itthon maradt, de már első nap menekülni akart az apjához mert kiborította a Lili nyűgössége. Aztán odabújt hozzá a Lilike, és annyira szeretgette hogy nem volt kedve már átmenni. :wink:
Sziszike: megdöbbentő a hasonlóság a gyerekek között, mintha csak más pozícióból fotóztátok volna a 2 képet. Mindhárom gyerekedre büszke lehetsz!
Jó éjt : Bea
bey78
 
 


Sziasztok!

Felpörgött elég rendesen a topic.Alig győzök mindig utánaolvasni. Fannit megint elérte vmi vírus.Hasmenése van és lázas.Szerencsére rengeteget iszik, de már fáj a feneke a kakilástól és nem engedi ott mérni a lázát sem.

Anikó!Köszi a segíséget! Előreláthatóan június 10-én fogok szülni.A csíkot egyébként már megcsináltam,csak a beillesztés nem megy.

Bea! Fannival én is pont azt csináltam, mint Te Lilivel.Egyszerűen nem tudom sírni hagyni.Ennek az lett az eredménye, hogy most velünk alszik egy ágyban,pontosabban velem. Most, hogy jön majd a kistesó a nagy elhatározás már megszületett, hogy Fannit át kell szoktatni a szobájába külön ágyba, de nem lesz egy könnyű menet.Viszont ha ezt nem lépem meg, hiába a nagy ház, mi majd egy ágyban fogunk aludni mind.

Ildi! Én nem tudok tarifát mondani, mivel SZTK-ba járok, és valószínüleg az előzőhöz hasonlóan ügyeleten fogok szülni.Várhatóan a Szent Imrében.


Cumi ügyben mi nem vagyunk érintettek, mivel Fanni lelkesen szopja egyszerre két ujját.Nem tudjuk leszoktatni róla, még az se rettenti el, hogy már elvékonyodott a körme, és most, amikor hidegebb volt, ki is repedezett az ujja, és kenni sem tudjuk semmivel, mert rögtön a szájába veszi az ujját.

Szép napot!
Gabi

Kép

Kép
taga
 
 


Hello!

Gabi,: jól másoltad be, csak nem ezt a kódot kell, hanem ami úgy kezdődik, hogy url=.... , Jobbulást Fanninak!

Ildikó: Szerintem mondogasd neki nyugodtan, hogy kakiljon a bilibe vagy wc-be. De semmiképpen ne eröltesd, majd ha ő úgy érzi, tuti hogy változtatni fog ezen! Fogalmam sincs mennyi most 1 szülés! Én is már 3 éve szültem, ráadásul az ügyeletesnél, annak nem adtam csak 20 e-ret. :) Pedig baromi rendes volt, és jó doki!

Én meg most jól berezeltem, állandóan szomjas vagyok, és ez a cukorbetegség tünete lehet!!! Most olvastam, ha magas a vércukorszint, a korai terhessgében, akkor megszakítást szoktak javasolni, mert nagy a veszélye a rendellenességnek. Szorítsatok nekem, hogy jó legyen a laborom!

Üdv: Judit

mamiblue
 
 


Sziasztok!

Cumi ügyben egyenlőre én még nem tudom bevetni a télapós mesét, mert azt Cintus még nem értené. Most azt csináltam, hogy elalvás után kivettem a szájából, hogy legalább arról a részéről szokjon le. Légyszi mondjátok, hogy nem vagyok gonosz! De ő nem köpi ki elalvás után. Sokan azt mondják, hogy várjam meg amíg magától elhagyja, de én félek, nem akarom, hogy még suliba is ezzel menjen. Gondolom amikor már beszél még nehezebb, mert már tudja mondani, hogy azt akarja.
Szobatisztaságunk nagyott fejlődött, mert a kakit már tudja mutatni és néha a pisit is. Igaz ha idegen helyen vagyunk, vagy más is van jelen nem tud a bilibe termelni. Bea én úgy csináltam, hogy ha láttam, hogy jön a kaki rohantam vele a bilire és csak kettesben voltunk akkor.

Judit! Remélem nem lesz gond a cukroddal. Mi 50e-t adtunk a dokinak 15 hónapja. Végülis ki lesz a dokid? Mi is a Hotel Azúrba vettünk anyuéknak karira két vendég éjszakát, de még az is lehet, hogy mi is lemegyünk velük. Barátnőmék voltak és nagyon dicsérték.

Gabi! Sajnálom, hogy megint betegek vagytok. Hallottam, hogy most van ilyen járvány. Csak te nehogy összeszedj valamit. Kire hagyod Fannit amíg a vizsgálatokra mész?

Zsófi! Jó tanulást! Én most őszintén szólva nem érzek magamban sok erőt a német tanulására, szerintem majd ha megint kint leszünk nekiállok megint. Így mindig úgy érzem, minta nulláról indulnék.

Ildi! Igazából még nem tudom mi lesz majd ha lejár a gyes, én bízom egy második babában addigra. Majd kitaláljuk hogy legyen még. Véglegesen nem mondhatjuk hogy berendezkedtünk, van egy albérletünk és mi elég sokat ingázunk Cintussal.

Bea! Én is megyek a kozmetikába jövő hét szerdán. A masszázs nálam is fontos része a kezelésnek, én sem szeretem ha csak símogatnak. Legközelebb szólj, hogy kicsit erősebben csinálják. Biztosan tanuló volt, mert a Zsuzsin kívül csak azok vannak. Az altatással nekünk is gondok voltak, de akkor kb. hét hónapos volt Cintus. A kezemben aludt el, aztán akár mikor leraktam felébredt. Miután ezt 3-4-szer eljátszottuk kénytelen voltam ott hagyni. Azóta 1-2 kivételtől eltekintve ügyesen elalszik egyedül, de cumival. Viszont ő is egész nap rajtam lóg, nem igazán tudja magát elfoglalni egyedül.

Sziszike! Tényleg nagyon egyformák a gyerekeid a képeken. Hogy birod a strapát? Milyen baba a Bence? Jut időd/energiád a család többi tagjára illetve magadra is?

Anikó! Mi az aktuális helyzet nálatok ház kereséssel kapcsolatban? Csajok jól vannak?

Jó éjszakát! Andi
jazmin2005
 
 


Halihó!

Gabi!
Fanninak jobbulást kívánok!Kend be a kis popsiját sudocremmel.Nekünk mindig használt.

Judit!
A babádnak biztos nincs semmi baja.Lehet,hogy csak azért iszol sokat mert meleg van, vagy száraz a levegő.Nekem meg az a bajom,hogy sosem vagyok szomjas.
Semmi aggódás,semmi stressz.
Ha ez lehetséges két gyermek mellett.

Alexa is az ujját szopja,de már egyre ritkábban.

Az alvással nincs gond,nem is volt.Mindig kiságy most meg már gyerekágy.Szereti a szobáját csak mostanában lefekvésnél égve kell hagyni a lámpát az előszobában.
Vajon ebben a korban félnek már a sötéttől?

A vonalzót én is megcsináltam,de nekem sem sikerült beillesztenem.

Jó éjt!
Ildikó
morozildi
 
 


Sziasztok!

Köszi a jobbulást! Most már a régi rosszaság a kisasszony, csak nincs étvágya, és amit megeszik, az is kifolyik belőle.Szerencsére iszik rendesen.
Én is abban bízok, hogy nem kapok el tőle semmit.

A vizsgálatokra többnyire viszem magammal, mivel bonyolultabb lenne először átvinni máshoz, és onnan menni a vizsgálatra.Az ultrahangot még élvezi is. Persze, ha apuci itthon van, akkor vele marad Fanni.

Jól haladtok a biliztetéssel.Nálunk Fanni leállt teljesen.Időnként közli, hogy pisilek, és akkor rohanok vele, de gyakran csak átráz.Persze, mindig megdicsérem, ha produkál vmit a bilibe.
Ti hogy kezdtétek rászoktatni a gyerköcöket?

Szép napot Mindenkinek!

Gabi

Kép

Kép
taga
 
 


Sziasztok!

Köszi Judit a tippet!Végre sikerült bevarázsolnom a csikokat.

Üdv.
Gabi

Kép

Kép
taga
 
 


Sziasztok!

Itt vagyok alig várom már, hogy vége legyen a hétnek.

Nekem ez a közgazdaságtan olyan mint a kínai. Hogy lehet ezt megtanulni????

Húzok is, is mert bukta lesz szombaton.

Puszika mindenkinek!!!

Kép
Kép
Kép
bebi
 
 


A vonalzóval kapcsolatban!

Odáig eljutottam,hogy elküldtem magamnak e-mailban.De hogyan tovább?
Tudok néha szerencsétlenkedni!

Ildikó
morozildi
 
 


Sziasztok!

Eléggé levagyok megint maradva az írással. Nem tudom nektek, hogy van időtök mindennap írni?

Judit: Voltunk kedden a védőnönél. Megmérte Kittit de semmit nem hízott december óta. Valószinű a foga miatt nem akar enni, de azt is megállapította, hogy elég sápadt szegénykém, és ő azt tanácsolja, hogy csináltassak neki egy vérképet. Viszont én nem szeretném megszúratni, ha nem muszály. Szerinted mit csináljak?

Bea: Én is hagytam néha Kittit sírni, mert azért egésznap nem lehet folyton a kezedben Lili sem. Mondjuk nekem szerencsém van mert Kitti kiskorában utált kézben lenni szerencsére. Elaludni meg mindig egyedűl szokott. Szerintem te is hagyd egyszer-kétszer Lilit is sírni, nem lesz semmi baja. Talán akkor Beussal is többet tudnál foglalkozni, ő most van a kamasz korban és figyelni kell még rá.

Zsofi: Cumi még nállunk is van de csak alvásnál, sőt éjjel ki is köpi és ilyenkor ki is veszem tőlle. Én úgy érzem nem vagyunk elkésve, hogy elvegyük tőlle. De ezt mindenki saját maga tudja.

Sziszike: Nagyon szépek a gyerekeid. És mennyire hasonlitanak egymásra! Anna nem féltékeny a Bencére?

Ildi: Én amikor Kittit szűltem nekem fogadott dokim volt neki adtam 450000 ft-ot és a szűlésznőmnek pedig 20000 ft-ot. Ez akkoriban normális tarifa volt.

Gabi: Jó a csikod, így pontosan követhetjük mi is. Fannika jól van már? Te nem kaptad el?

Andi: Remélem jól éreztétek tegnap nállunk magatokat. Cintus egy örökmozgó baba. Elaludt haza felé? Jövőhéten akkor mi is meglátogathatunk benneteket?

Anikó: Kitartást szombatra drukkolunk neked!!


Mindenkinek további szép napot! Sétáljatok ebben a szép időben nagyokat!

Barbara
kutasi kitti
 
 


Sziasztok!
Első babánkat várjuk febr. végére. Szigetszentmiklósi vagy környékbeli gyerekorvos választással kapcsolatban szertném a tanácsototkat kérni. Csak néhány éve lakunk itt, ilyen téren nincs még tapasztalatunk.
előre is köszönöm
elmo
elmo
 
 


Szia Elmo!

Mi a faluban a Dr. Lakos Piroskához járunk. Én nagyon megvagyok vele elégedve, olyan 40 év körüli lehet, van három gyereke és szerintem jó orvos.
Milyen babátok lesz? Fiú vagy lány? Hol fogsz szűlni? Miklóson belűl merre laktok?


Barbara
kutasi kitti
 
 


Sziasztok!

Érdekes,hogy nekünk a gyerekorvosunk Erzsébeten van és még nem is jutott eszembe,hogy itt keressek.Pedig lassan nekünk is muszáj lesz mert a mi dr.bácsink 83éves.
Ez a Piroska dr.nő házhoz is jön?Vagy neked kell bevinni a gyereket?

Barbara!
Én azért tudok mindennap írni mert itthon vagyok.Hiába szeretnék dolgozni a férjem nem engedi.
Azt mondja nincs rá szügség.Engem meg néha megesz az unalom.Igy elhatároztam,hogy jövő héttől elkezdek edzőtermbe járni.Legalább látványos lesz az itthonlétem!

Ildikó
morozildi
 
 


Sziasztok!

Végül vettem egy vércukorszint mérőt! Megmértem evés után (kb 70gr ch) 1 órával és 7,2 lett. Kicsit megnyugodtam, mert ez jó érték. Bár sajna nem tudom pontosan mennyi szénhidrát volt abban amit ettem, de szerintem elég sok!:)
De holnap a laborban ugyis megnézik az éhgyomrit, de mostmár magamnak is tudom bármikor ellenőrizni.

Ildikó: én is reménykedem, hogy nincs semmi baj a picivel, de sajna olyan sok szörnyűséget hallani. De remélem ha mégis van vmi, akkor azt észre lehet majd venni UH-on. Ugyis jól megnézi majd a doki, mert én 30 évesen már nyanyának számítok! :lol:

Kitti: Én adok a csajoknak vaspótlást, ami olyan , hogy nem lehet túladagolni és nem lesz tőle székrekedése sem. Nálunk a Tami volt nagyon fáradékony, meg száraz volt a bőre, ezért kezdtem nekik adni. És használt is!:) Vérvételre én is csak akkor ha muszály! Gyártelepen vettem a gyógyszertár mellet, valami nagyon számomra kimondhatatlan neve van, de ott ajánlották. Céklalé meg méz meg ilyenek vannak benne, az ize is elég türhető picit savanykás...

Anikó: Szorítok neked szombaton! Nem tudom pontosan mit tanulsz, de a közgáz nekem mindig ment, meg a jog is...ha valamennyire megérted, akkor már tuti megmarad a fejedben!

Én dokinak most olyan 70 e-ret gondoltam, de én attól teszem függővé, hogy milyen lesz szülés közben. Nagyon gondolkodom, hogy kérjek-e majd érzéstelenítést, kicsit idegenkedem tőle, hogy a hátam szurkálják...ha az elsőt kibírtam kibirok mindent. :D

Ildikó: azt a kódot, ami az emailban jött és evvel az url=...al kezdődik, másold be a profilodba az "egyéb" ablakba, ha jól emlékszem. Profilba fent tudsz bemenni, ha lepörgeted a segédletek listát rögtön meg is látod!

Megyek, mert csajok kajásak! Szokás szerint....

Üdv: Judit
mamiblue
 
 


Szia Barbara!
Nekem is az lenne a kérdésem, ami Ildinek! Illetve még 1-2:
Hol van helyileg a rendelője? Előfordult olyan, hogy északa vagy hétvégén kellett hívnod telefonon? Vagy esetleg ilyen "extrém" időben volt olyan, hogy kiment hozzátok? Hogyan reagálta le a doki az ilyet?

Egyébként mi sem ragaszkodunk Miklósi dokihoz. Lehet felőlem bárhol Dél-Budapesten. Ne legyen öreg, vaskalapos doki. Nagyából ennyi.

Mi egyébként a Buckán lakunk és kislányunk fog születni a Schöpf Mérei kórházban.

köszi, Andi
elmo
 
 


Sziasztok!

Voltam uh-on! Még csak 9 és fél hetesek vagyunk! De a kórház szörnyű, most gondolkodom rajta, hogy ne menjek-e máshová...
Amúgy tök jó volt az uh, de még csak most fejlődnek a végtagjai, de láttam a pici szivecskéjét....

Anikó: Te melyik kórházban fogsz szülni?

Szült már vki a Dél-pestiben? A szobák is ilyen szörnyűk vagy csak maga a kórház?Egyébként nem vagyok annyira igényes, de egy bizonyos szint alá nem mennék, ha nem muszály! Bementem a mosdóba, és képzeljétek le volt szakadva az álmennyezet...harmadik próbálkozásra sikerült egy olyan mosdót találnom, ahová be is lehetett menni...de ott se volt ülőke ( nem mintha ráültem volna) víz se folyt a csapból...

Andi: A Schöpf Mérei-t nem zárják be? Persze azért gondolom nem egyik napról a másikra...
Merre laktok a buckán? Mi is ott építkezünk a csépi út végén.

Bocs, ha hosszú voltam, de kicsit kikattantam a látványtól!

Üdv: Judit
mamiblue
 
 


Sziasztok!

Anna nem féltékeny, sőt nagyon kedves az Öccsével, anyáskodó!
Engem is meglepett, mert féltem kiszedi, majd a kezemből, hisztizik..stb, de semmi!

Egyenlőre nagyon jó dolgom van.

Párom nagyon sokat segít, ami nagyban megkönnyíti az esti fektetéseket. Bence?? Ő egy angyal: eténként 5órákat alszik, majd eszik és tovább szundit.
Nagyon jó baba. Napi 4-5kakis pelusunk van és szerencsére anyatej is van bőven!

Nagyon jól vagyunk, csak időm kevés még, de már alakulgat a napirend is!

Puszi: Sziszike.
sziszike1000
 
 


Szia Judit!
Igen, az a hír járja, hogy a Schöpf Méreit bezárják, de ez még nem biztos. Mindenesetre biztos, hogy nem egyik napról a másikra. Biztos vagyok benne, hogy ez engem nem fog érinteni! A Dél-Pestiről semmi infóm nincs... :?
A Csépi út végefelé lakunk mi is (közel a Taksonyi hídhoz) a Héja utcában. Ti merre építkeztek?
elmo
 
 


Sziasztok!

Milyen orkán szél fúj egésznap, alig lehet kinn megmaradni. Az éjjel is füleltem nehogy levigye a cserepet a szél. Nem szeretem az ilyen időt van egy kis félelem érzetem.

Judit: megvárom még a januárt és akkor döntünk a vérvételről. De szerencsére napok óta jól eszik most Kitti. Örülök, hogy a cukrod jó, nekem is kijőtt a terhesség alatt. 200 gramm szénhidrát diétára fogott a doki, majdnem be is fektetett. Mert volt 9,6 a cukor értékem is. Úgyhogy vigyázz magadra.
Én nekem a nővérem szűlt a Dél-Pesti korházban 12 évvel ezelőtt, akkor még az egyik legjobb korház volt. De most csupa rosszat hallok én is róla, eléggé le van pukkantva. Én az I.női Klinikán szűltem a Baross utcában, nekem nagyon bejőtt. A második babát is biztos ott fogom megszűlni.

Sziszike: Tényleg nagy szerencséd van a gyerekeiddel!

Elmo: Az én lányom a 14 hónap alatt kétszer volt olyan beteg, hogy orvost kellett hívnom hozzá. Mind a kétszer kijőtt a doki, és nagyon rendes volt. A rendelője a faluban van a Dr. Lengyel Lajos utcában. Hogy fogják hívni a babát?

Mindenkinek szép napot!

Barbara
kutasi kitti
 
 


Sziasztok!
Üdv Elmo! Mi Dr. Gyurkó Zsuzsannához járunk, Ő a Lakos Piroska váltótársa. Nagyon jó orvos, ha szükséges, kijön a babához, ami nekem hiányzik, és a másik dr.néninél van a homeopátia. Remélem előbb-utóbb Ő is fogja alkalmazni. :) Egyébként mi is a buckában lakunk, a Tebe soron.
Kismamák, a 2.sz. női klinikát most felújították, 1 ágyas szülőszoba van, uh, ctg, én mindennel meg voltam elégedve.
Lilinek megrepedt az ínye, tehát valószínűleg lesz foga, mi meg már azt hittük egész életében bébiételt fog enni. :wink: 10 hónaposan illő is, hogy kibujjanak a fogacskái.
Ezzel egyidőben el is indul a kisasszony, már 3 métert is ment ma egyhuzamban, és nagyon tetszik neki a dolog. Néha megáll, leguggol, aztán újra föláll, és inogva bár, de továbbmegy. Aztán 2-3 órán keresztül csak segítséggel hajlandó járni. Beuskám lelkesen tanítgatja járni. annyira jó ez, hogy az egyik gyerekem tanítja a másik gyerekemet járni. :P
Vigyázzatok magatokra:Bea
bey78
 
 


Sziasztok!

Rövid leszek. Már a babszem sem megy a popómba.

Én a Jánosba fogok szülni. Az is elég lepukkant. Szerintem nem sokkal jobb mint az elfekvő. A doki viszont bejön.

Barbara! Te tényleg 450.000ft-ot adtál a dokinak vagy csak többet írtál egy nullával.

Elmo! Üdv. köztünk. Doki ügyben nem vagyok illetékes. Mennyi idős a pocaklakód?

Sziszi! Örülök, hogy jól vagytok. Én is reménykedem, hogy álom jó babám lesz.

Judit! Humán erőforrás menedzser leszek kb három év múlva.

Kellemes estét mindenkinek!!!

Kép
Kép
Kép
bebi
 
 


Jó estét mindenkinek!

Szerintem a Barbara elírta az árat.De pesti viszonylatban én ezt elfogadhatónak tartom.

Anikó!Mit jelent az,hogy humán erőforrás menedzser?Szavanként még értem,de így egyben már sok nekem!Három gyerek mellett is betudod fejezni?Van segítséged?

Elmo!Mi a kersztneved?

A barátnőmék is a buckában laktak vagy négy évet.De alig várták,hogy elszabaduljanak arról a környékről.Én is utálok végighajtani a Csépi úton.

A másik barátnőm szült a Dél-Pestben két éve és a másodikat is ott fogja szülni két hónap múlva.Ő azt mondja nem rossz.Neki is jó az orvosa.Ami a lényeg,hogy a gyerekágyra nem engednek be látogatót.Szerintem ez fontos.
Mivel én Pécsen szültem mind a kettőt nincs itt tapasztalatom kórház ügyben.
De az Istvánt jónak tartják.

Ildikó
morozildi
 
 


Sziasztok!

Üdv.köztünk Elmo! A Schöpf Méreiben az osztályokon is olyan fejetlenség van, mint a járóbeteg rendelésen?Idáig még csak 2-szer voltam itt, legutóbb pont tegnap vérvételen, de olyan szervezetlenséget, ami itt van, még nem sok helyen tapasztaltam. Kedden megyek az eredményemért, és csak reménykedek benne, hogy olyan jó lesz, hogy többet nem kell odamennem.

Sziszike! Én is nagyon irigyellek a gyerköcök miatt.Nekem már semmi illuzióm nincs Fanni után. Egy igazi kis rosszcsont csajszi.Szerintem min.3 fiú veszett el benne. Jövő ilyenkorra valószínüleg már folyamatosan a hajamat fogom tépni, hacsak Fannival csoda nem történik.

Ildi! Te hogy kerültél Pécsről Szigetszentmiklósra? Egyébként még nem is mondtam, hogy én pedig komlói vagyok, csak főiskola után fentragadtam Pesten.

Barbara! Fanni már jobban van.Egyre többet eszik, persze zömében olyat szeretne, amit én még nem adnék neki egy ilyen hasmenés után.Amikor nem kapja meg, akkor pedig jön a hiszti, én meg kegyetlen anyának tartom magam, aki majdnem mindenre nemet mond a lányának.
Idáig úgy tűnik, hogy én megusztam a dolgot, de a következő pár napban kiderül.

Bea! Anno én is azt hittem, hogy Fanninak nem lesznek fogai.Már majdnem egy éves volt, amikor elkezdett szinte egyszerre kibújni neki 4.De azóta is mindig egy hosszabb szünet után egyszerre jön neki több.

Anikó! Hogy állsz a közgázzal?Mikor lesz a vizsgád?Vagy már volt, csak én vagyok lemaradva?

Szép napot mindenkinek!

Gabi

Kép

Kép
taga
 
 


Sziasztok!

Üdv.köztünk Elmo! A Schöpf Méreiben az osztályokon is olyan fejetlenség van, mint a járóbeteg rendelésen?Idáig még csak 2-szer voltam itt, legutóbb pont tegnap vérvételen, de olyan szervezetlenséget, ami itt van, még nem sok helyen tapasztaltam. Kedden megyek az eredményemért, és csak reménykedek benne, hogy olyan jó lesz, hogy többet nem kell odamennem.

Sziszike! Én is nagyon irigyellek a gyerköcök miatt.Nekem már semmi illuzióm nincs Fanni után. Egy igazi kis rosszcsont csajszi.Szerintem min.3 fiú veszett el benne. Jövő ilyenkorra valószínüleg már folyamatosan a hajamat fogom tépni, hacsak Fannival csoda nem történik.

Ildi! Te hogy kerültél Pécsről Szigetszentmiklósra? Egyébként még nem is mondtam, hogy én pedig komlói vagyok, csak főiskola után fentragadtam Pesten.

Barbara! Fanni már jobban van.Egyre többet eszik, persze zömében olyat szeretne, amit én még nem adnék neki egy ilyen hasmenés után.Amikor nem kapja meg, akkor pedig jön a hiszti, én meg kegyetlen anyának tartom magam, aki majdnem mindenre nemet mond a lányának.
Idáig úgy tűnik, hogy én megusztam a dolgot, de a következő pár napban kiderül.

Bea! Anno én is azt hittem, hogy Fanninak nem lesznek fogai.Már majdnem egy éves volt, amikor elkezdett szinte egyszerre kibújni neki 4.De azóta is mindig egy hosszabb szünet után egyszerre jön neki több.

Anikó! Hogy állsz a közgázzal?Mikor lesz a vizsgád?Vagy már volt, csak én vagyok lemaradva?

Szép napot mindenkinek!

Gabi

Kép

Kép
taga
 
 


Sziasztok!


Bocsi tényleg elírtam egy 0-val tőbbet.
Csak 45 e ft adtam a dokinak a szűlésért.

Remélem minden anyuka és baba jól van, és élvezzétek a szép időt!

Barbara
kutasi kitti
 
 


Sziasztok!

A közgáz vizsgát megcsináltam. Írásbeli volt. Hét oldal durva nagy dolgokkal. Reménykedem!!!! Szerda körül lesz eredmény. A lényeg, hogy görbüljön.

Ildikó! Személyügyis vagy munkaügyis vagy valami hasonló dolgot jelent magyarul. Emberek felvételével, toborzásával és kiválasztásával ill. tovább képzéssel, kiképzéssel, tanfolyam szervezésével foglalkozik általában.

Szuper jó kori pálya van Erzsébeten.

Szép napot!!!

Kép
Kép
Kép
bebi
 
 


Hello!

Sziszike: Úgy irigyellek, hogy már túl vagy rajta! Én ezt a 7-8 hónapot végig fogom izgulni....

Andi: Mi a Madarász utcában építkezünk. Egy nagy Borsodis ponyvával letakart alap, de nemsoká folytatjuk, főleg ha ilyen jó marad az idő. ha tudjuk már tetőig kész lenne! Csak sajna férjem elég elfoglalt és nem ér rá építkezni.:(

Barbara: Szerintem ha profi laboroshoz kerültek, nem fog neki fájni. Én pld, most meg sem éreztem a vérvételt! De ha muszáj, akkor tényleg jobb, ha túl lesztek rajta!

Ildikó: Igen, azt tudom, hogy látogatók még az 1 ágyas szobába sem mehetnek be. Ez jó! Kár, hogy anyósomékat, még ez sem fogja visszatartani, hogy eljöjjenek. :lol: Nekem tetszik a bucka, a Csépi utat meg ugyis felújítják, ha le lesz rakva a csatorna, sőt a taksonyi híd felé már fel is van, kár hogy nem tudják kiszélesíteni...

Pá: Judit

mamiblue
 
 


Sziasztok!
Matildának boldog születésnapot kívánunk!!!
Most én leszek rövíd, egy kérdésem van, hol van az a koripálya pontosan Anikó? Pont tegnap nyúzott vele a lányom, hogy mi soha nem megyünk sehova, ahol ő is kikaapcsolódna, mióta megszületett a Lili. Ma voltunk az Ikeában, de neki pl. a korcsolyázás jobban bejönne. Elhiszem. És tudod mennyi a beugró és lehet-e kicsibabával csak úgy nézelődni, ha valaki nem akar korizni, csak nézné a gyerekét? Köszi:Bea
bey78
 
 


Sziasztok!

Anikó!
Gratula a közgáz vizsgához.Várjuk szerdán az eredményt!
A koripályára a nagylányomék járnak rendszeresen a sulival.Tényleg jó.Bár én még nem voltam!

Judit!
Matildának boldog születésnapot! :lol:

Gabi!
Nyáron volt két éve,hogy felköltöztünk Pestre.A férjem idehozta a cégét így mi is jöttünk vele.Pesterzsébeten laktunk albérletbe majd nyáron költöztünk ide a lakóparkba. :D

Jó éjt mindenkinek!
Ildikó[/url]
morozildi
 
 


[url][url=http://babafalva.hu]Kép[/url][/url]


Viktória lányomnak sikerült az ami nekem nem!Hiába,ezek a mai gyerekek már mindenhez értenek!

Ildikó
morozildi
 
 


Sziasztok!
Bey78: Azt írtad, hogy a másik dr néninél van homeopátia. Ez alatt Lakos Piroskára gondoltál?
Milyen a rendelőjük?

Bebi: Sajna kevés kórház nem lepukkant. Szerintem is a doki számít elsősorban! Én a héten kezdem a 35. hetet. Neked akkor már nagyok közeli a szülés?

Taga: Eddig még én is csak vérvételen voltam a Schöpfiben. Nekem se a szivem csücske a hely... dehát ott az orvosom, akiben maximálisan megbízom. Egyébként meg vitathatatlan, hogy nagyon jó szakemberek dologznak ott.
elmo
 
 


Sziasztok!

Hú megint milyen csodálatos időnk van ! Vétek a házban maradni, olyan csodálatos a levegő kinn!

Judit: Először is Matildának én is boldog szűlinapot Kívánok!
A vérvétellel kapcsolatosan februárban kapunk úgy is 15 hónapos oltást és akkora minden féleképpen döntünk, hogy mit csináljunk Kittivel.

Ildi: A férjednek milyen cége van? Mivel foglakozik pontosan?
Mekkora lakásban laktok most? Hány nm-es ?

Elmo: A Lakos Piroskánál van a homeoterápia én úgy hiszem. Mi lesz a baba neve? Kitartást neked, ezek az utolsó hetek a legnehezebbek. Apás szűlést terveztek?

Mindenkinek szép napot!

Barbara
kutasi kitti
 
 


Sziasztok!

Kori pálya: Tényleg szuper. A mediterán lakóparknál van. 500 a gyerek és 600 a felnőt. Van nézőtér. Kisérőknek nem kell fizetni. Elég hideg van. Korit is lehet bérelni. Van büfé is. Címszavakban ennyi. Én speciel otthagytam a lányom a barátnőivel, mert fáztam és később vissza mentem éret. Mondjuk mi nagyon közel lakunk. Ha nem lennék terhes beáltam volna.

Matildának boldog születésnapot!!!

Képzeljétek négyes lett a közgázom. Azt hiszem most már másodikosnak tekinthetem magam.

Szép napot!

Kép
Kép
Kép
bebi
 
 


Szia Barbara!
Szerinted van rá lehetőség, hogy a doktornőhöz előre megbeszélt időpontba menjük? Mikor rendel?
A nevet illetően még nem döntöttünk, valószínűleg Petra, de még változhat. Ha nem lesz semmi komplikáció és a párom is bírja :D , bennt lesz szülés közben.

További szép napot Mindenkinek!
elmo
 
 


sziasztok!


Anikó: Gratulálunk a vizsgádhoz nagyon ügyes vagy! Te melyik főiskolára jársz?

Elmo: Szerintem meg lehet vele beszélni. Leírom a számát: Dr Lakos Piroska 06-24-466-283 a mobilja 06303037888 ez is jó ha megvan. A rendelő a Dr Lengyel Lajos utca 3 szám alatt van. Hétfőn 8-11 óráig, kedden 14-17 óráig , szerdán 8-11 óráig,
csütörtökön 14-17 óráig, pénteken meg változó a rendelése de vagy ő vagy a Gyurkó doktornő ott van mindig.

További szép estét! Barbara
kutasi kitti
 
 


Hello!

Köszönjük a jókívánságokat! Nőnek a lányok, szépen!:D

Anikó: Nagyon ügyes vagy! Én tuti nem lennék képes így tanulni...

De én egyébként is agyonra bonyolítok mindent!:( Ezzel a kórházzal kapcsolatban még mindig gondolkodom! Az baj, hogy pont a legnagyobb nyári szabadságban fogok szülni!Az ügyeletesnél meg nem akarok szülni, ha a dokim is pont akkor nyaral!:( Bárcsak tudnám, hogy mit csináljak!!!

Majd felteszek 1 képet, csak le kell kicsinyítenem!

Kellemes estét! :lol:
Judit
mamiblue
 
 


Ha sikerül... Kép

mamiblue
 
 


Szép estét mindenkinek!

Hír van!
A bölcsiben tombol a bárányhimlő és a skarlát.A bárányhimlőn Alexa túl van,skarlátos még nem volt.Egész este böngésztem a netet és olvastam utána.Holnap megyek és kérek penicillint.Azt mondják nem kell megvárni míg elkapja.
Tényleg a skarlát az egyetlen fertőző betegség amit ismételten ellehet kapni?

Judit!
A lányok várják már a tesót?Elkészül a házatok amikorra jön a baba?

Barbara!
A lakásunk 96nm. Három szoba,két fürdő,közlekedő,nappali+konyha-ebédlő.Egyenlőre elég,de ha még egy tesó lesz ...................
www.radeco.hu Evvel foglalkozik a férjem.

Jó éjt! Ildikó

Ki,hogy készül a farsangra?Mik lesznek a gyerekek?
morozildi
 
 


Sziasztok!
Barbara! Köszönöm a hasznos infókat! Fel fogom keresni a doktornőt! :D

:shock: :shock: Van Miklóson koripálya!?! :shock: :shock: Hol van ez a mediterán lakópark?
elmo
 
 


Elmo!

A koripálya a XX.kerületben van, Pesterzsébeten!

Ildikó
morozildi
 
 


Halihó lányok!

HOVA TÜNT MINDENKI?
morozildi
 
 


sziasztok!

Én itt vagyok, csak kissé fáradtan! Ráadásul hétvégén gyerekzsúr, és ki kéne pucolnom a lakást, erre én , csak hogy még kevesebb időm maradjon pénteken délután megyek kozmetikushoz...

Ildikó: csajok nagyon várják, bár Tildus kijelentette, hogy már csak a Tamarának lesz kistesója, mert neki van már 1. :) Szép nagy lakásotok van! Nem sok takarítani? :roll:

JÖvőhéten húzzák fel a főfalakat, tök jó! Remélem nem jön mégsem a hideg, én úgy élvezem ezt az enyhe időt, szerintem a "tavaszi" fáradtságom is ettől van, de akkor sem hiányzik a hó!

Most azon gondolkodom elmenjek-e erre a fizetős Down-kó szűrésre! űCsinálnak uh-ot, meg vmi vérvizsgálatot is. Nem olcsó, de kifizethető!

Szép estét mindenkinek!
És írjatok, hogy mi újság!

Judit

mamiblue
 
 


Judit!

Minek kell down-kór szűrés?Ha valami van az uh kimutatja.Nem?Emlékszem amikor Alexa volt a pocakomban elmentünk 4D-re 16 hetesen.Mert akkor már kimutat mindent!

Ildikó
morozildi
 
 


Sziasztok!

Judit! Előszöris mi is BOLDOG SZÜLINAPOT KÍVÁNUNK Matildának!!!
Nekem a korom miatt ajánlotta a doki, hogy csináltassam meg a Down-szűrést, de végül az előzetes vizsgálatok alapján a Schöpf Méreiben tegnap nem javasolták a vizsgálatot, mert nagyobb lenne a vizsgálat közbeni vetélés kockázata, mint a beteg baba lehetősége. Egyébként a vizsgálat nem sima ultrahang és vérvétel /ezek csak az előzetes vizsgálatok/, hanem itt be is fektetnek egy napra a kórházba, és a magzatvízből vesznek mintát a hasfalon keresztül.

Anikó! Gratulálok a vizsgádhoz! Hogy bírod a terhességet Bius mellett?

Andi! Mi van veletek???Hogy van Cintia? Szoktatok a sárga házba menni kedden?

Ma voltunk ultrahangon is.Úgy tűnik, hogy rendben van minden a babával, és a kínai hóroszkopnak ellentmondva nem kislány lesz, hanem kisfiú. Apuci már most nagyon büszke.Fanni pedig egyfolytában kajával tömne, mintha vki felbérelte volna, hogy anyát etetni kell. Ma már a ropit is úgy ette, hogy egyet Fanninak, egyet anyának egyet pedig a kistesónak.Irtó aranyos volt.

Szép estét Mindenkinek!

Gabi

Kép

Kép
taga
 
 


Sziasztok!

Igen, én csak uh-ra mennék, meg vérvételre. Ha esetleg rosszak lennének az eredmények, akkor kéne elmenni magzatvíz vagy korionboholy mintavételre. Az baj, hogy az uh és a vérvétel sem ad 100%-os eredményt, de elég nagy az esélye, hogy észreveszik, ha lenne vmi!

Gabi: Miért , hány éves vagy? Én 31 leszek áprilisban. 35 fölött szokták ajánlani.

Judit
mamiblue
 
 


Sziasztok!

Judit!
Decemberben voltam 34 éves, és a doki javasolta, hogy csináltassam meg a vizsgálatot.Így teljesen dijtalan volt minden, és ha az ottani orvos is javasolta volna, akkor a magzatvíz mintavétele is díjtalan lett volna.Így viszont, ha én az ő ellenjavaslata ellenére ragaszkodtam volna a vizsgálathoz, akkor már valószínüleg fizetnem kellett volna.De nem is ez a lényeg, hanem az, hogy a vizsgálatnak nálam nagyobb kockázata lett volna, mint annak, hogy beteg lesz a baba.És ez a vizsgálat se 100%-os.
35 felett pedig nem ajánlják, hanem kötelező, állítólag.Persze akkor se szúrnak meg mindenkit, hanem kombinált AFP csinálnak, mint most nekem is, és csak akkor szúrnak, ha rossz az eredmény.


Gabi

Kép

Kép
taga
 
 

Vissza: Lakóhely szerint

Jegyzetfüzet:

 

X
EZT MÁR OLVASTAD?