Új privát üzeneted érkezett!

Na, én is mentem.
Jóccakát!

Kép
Kép
Kép
ilba
 
 


Esti mese. lehet, hogy ismeritek. nem én írtam, de nagyon szeretem aki írta.

Négy fohász


Az első. Hogy is mondták? Mélyen beszívom a levegőt, kicsit bent tartom, aztán lassan, szakaszosan kifújom. Na, még egyszer. Vége. Milyen jól ki van találva… hálásan gondolom, de jó, hogy szünetet hagy a fájdalom.
Valaki azt tanácsolta, hozzak könyvet. Itt van a fejem alatt, nem veszem elő. Magamra akarok koncentrálni, meg arra, aki órák óta fájdalmasan jelzi, hogy itt az idő. Mindjárt gyerekem fog születni! Fogom az ágy szélét, nézem a hasam, ami eddig hullámzott, dudorodott, most meg görcsös nyugalomban van. Ha készülődik, hogyhogy ilyen csöndes? Jót jelent ez? Vagy bajt? Semmit sem tudok erről az egészről.
Istenem, csak egészséges legyen! Úgy érzem, már nem segítenek a légzések, próbálok összébb görnyedni. Azt mondják, nem kell. Föl kell húzni a lábam, nagyon erősen, tartsam így. Nem bírom. A szülés nem betegség, természetes folyamat. Jaj, Istenem természetes, az egész természetes… mindenki segít, ügyes vagyok, nem kiabálok. Most! – mondja az orvos. Most! – kiált újra.
Mi volt ez…?
Kislány, mondja valaki. És úgy elomlik bennem a jó, hogy újra szeretném csinálni az egészet. Csak ezért a jóért. A fájdalom kikúszott, mintha nem lett volna, könnyű vagyok, odanézek a lábaim közé, az a hihetetlenség ott, a kislányom.
A második. A tudás mégiscsak erőt ad. Az ismeretlentől most nem félek. Csak attól, amit már tudok. És ez nem a fájdalom. Olyan lesz megint minden? De hát nem ismétlődhet semmi. Most testvér születik. Megint fohászkodom, csak egészséges legyen. Ez a bizonytalanság megszokhatatlan. Ez nem oszlik. Járt útja van a babának, könnyű lesz – biztat az orvos. Hogyan lenne járt útja, gondolom. Hiszen először járja és én is vele. Itt csak az apró dolgokban lehet rutint szerezni. A lélegzésben, a lazításban. A titokban nem. Minden egyes gyereké megfejthetetlen. Segíteni akarok neki, sürgetni akarom, azt a felejthetetlen jót várom, ami szétoszlik bennem az első sírással, ami előtt feszítő, hasító fájdalom akar leteríteni. Látni akarom már, látni szeretném…!
Fiú! – hallom messziről. És sírunk, sírunk mind a ketten, ő ott lenn, én itt fönn, most nincs erőm odahajolni hozzá. Majd mindjárt. Mindjárt…
A harmadik. Fényes dél van, megint készülődünk. Most vajon kivel? Már sokat tudok. Nem sokat érek vele. Hárman vagyunk a szülőszobában. Az egyik asszony nagyon kiabál, könyörög és szitkozódik, aztán nemsokára kisfia születik. Hová szállnak a szitkok? És hová a könyörgések? Mivé lesznek a fájdalmak? És honnan jönnek az örömök? Kérdem az orvost is, széttárja a karját. A legszebb szakmája magának van, mondom. Igen, bólint. Lélegeznem kell, okosan, szépen. El is várják, gyakorló kismama vagyok. A fejemnél valaki a spanyol bikaviadalokról mesél… Jaj, csak egészséges legyen…! Menjen már el innen! Egyedül szeretnék maradni, kiabálni szeretnék… Odahaza most ránk gondolnak, milyen jó rájuk gondolni! Már nem segít a légzés. A fájdalmak, úgy látszik, nem kopnak. Egyszeriek, de újrakelnek.
Olvastam valamit a fájdalom nélküli szülésről… mi emberek minden kínlódást ki szeretnénk hagyni az életünkből. Mindent le akarunk alkudni. De ára van, mindennek, amit az ember kicsikar magának. A természet nagy adakozó. De mi nem ismerünk határt… Kicsi gyerekem, szüless meg, megint türelmetlen vagyok. Kíváncsi… Most! Most! Tessék, itt van! – kiált és simogat a jól ismert hang.
Kislány, mondja még, és megint árad bennem a jó. Fekete haja van és gyönyörű.
A negyedik. Tizenhárom éve nem született gyerekem. Most fog. Az elhatározásunkra az orvos a fejét csóválta aztán megnézett és bólintott.
Olyan jó igent mondani a világra. Erre a mostoha, elrondított, mégis gyönyörű világra. Megint kisgyerekünk lesz. Meggondolták? – kérdezték sokan. Öt év után első sülésnek számít, mondta egy ismerős… Istenem, csak egészséges legyen. Fekszem az ágyon, nyári meleg van, csatakos a lepedő. Az elfelejtett fájdalmak elárasztanak, és itt vannak az enyhülést hozó szünetek megint. Ki van találva… Gyengék a görcsök, az istennek se erősödnek. Pedig megint sürgetném már… Végre újra fáj, a szapora kis szívdobogás pattanásig gyorsul. Próbáljuk meg, mondja az orvos. Ennyi év után első szülésnek számít… Pihenés. Újra. Pihenés. Újra. Kint vannak a nagy gyerekeim az apjukkal együtt hallják, ahogy felsír. Sír!
Kislány, hajol valaki fölém. Észre sem vettem, hogyan halkult el a szívdobogás, csak megint ez az elterülő meleg, nagy jóság. Gyerekem született.


szép álmokat!
jumam
 
 


Petra felsírt, de 5 perc után visszaaludt. Kíváncsi vagyok hányszor fog még ébredni.
Mindenkinek jó éjt!

É&P&G
Kép
Kép
vuka
 
 

 
 

Jó reggelt csajok. :)

Na milyen volt az éjszaka Vuka?

Többiek?

Őrület, hogy mindjárt Petike is elindul. Nekem ő mindig újszülött, ha rá gondolok, talán azért, mert egyelőre ő még a legifjabb a topicon. :)

Bence most már egyáltalán nem szopizott, visszanéztem, már két napja. Valószínű, hogy nem is szopizhatott nagyon sokat (mennyiségre) az utóbbi időben, mert a cickók simán átálltak, sőt, ha megnyomkodom, már nem is spriccel, csak egy-két csepp csurran.

Viszont a rizstej iszonyúan bejött neki. Éjszaka ébredt egyszer (fáj szegénykémnek a torka még), próbálkoztunk a szopival, de nem kellett, melegítettem neki rizstejet, bevágott 2 dl-t csőrösből, és azonnal aludt is vissza. Este lefekvés előtt is másfél decit betolt, betettem a kiságyba és elaludt. Szóval úgy tűnik, most ez lesz a pótlás. :)

Jó hétvégét nektek.
Vendég
 


sziaaasztok
Inárcsról jutott most eszembe, hogy én jártam ott többször, laktak ott ismerősök, és hiába van játszóház, a faluban amúgy az égvilágon semmit nem lehet csinálni. inkább szavaznék hegyes-dombos vidékre.
jumam
 
 


http://www.c-travel.hu/akcio/oszi_csomag

ERRŐL MI A VÉLEMÉNYETEK?
Vendég
 


Tücsi, nekem nagyon tecc. A kastélyszállók amúgy is favoritok álam.

Igaza lehet Jumamnak, hogy azért szép legyen a táj, először, mikor inárcsot javasoltam, azt gondoltam, ha 1 éjszakát vagyunk ott, úgy sincs annyi időnk, hogy kimenjünk a városba, tehát mindegy, mi vár ránk a falakon kívül, ám ugyanakkor ha csak játszóház van, akár a kacajklubbot is kibérelhetnék 1 teljes napra, és ez a kirándulás ennél jóval többről szólna..

Jumam: különbözőségek: mikor emlíed Julcsi anyatejes anyagcseréjét, és hogy képzelhetjük, milyen intenzíven működik most ettől...... hááát, mikor Nokinak még nem kezdtük a hozzátápit, és csak a.t.-et kapott, heti egyszer produkált a pelusba, pontosan mindig a 7. napon...

Kép Kép
coolasa
 
 


megkaptuk szüleimtől a karácsonyi fotókat, íme az ízelítő ömlesztve.
A teljesség igénye nélkül némi magyarázat hozzá: Nokedli az új szetetősszékében az ülést gyakorolja, Nokiapa végre megkapta karácsonyra hőn áhított szűrős öntöttvas teáskannáját (a szűrőnek különösen örül), kislánya pedig az FP dinóját.

Kép
Kép
Kép
Kép
Kép
Kép
Kép

Kép Kép
coolasa
 
 


ezeket is most kaptuk meg, bár korábbiak.
Nincs apropójuk, simán csak az lett megörökítve, ahogy figyel.

Kép Kép Kép Kép Kép

senki nem szereti ezt a gyereket...
Kép

Kép Kép
coolasa
 
 


Cool:
jóóóóóóóképek!!!

Nálunk rossz hír van:
Gergő életében először lázas, kúp, lemegy, visszakúszik, csak nem vírus? Most figyelgetem. Mai tanulásnak (is) annyi.
Vendég
 


utolsó képen is te vagy?
Vendég
 


Jumam,
Megbőgettél az esti meséddel, pedig reggel olvastam. (Vagy ebben azért nagy szerepe van a hormonoknak is?)

Kép Kép
Viki 15,5 éves, Zsófi 12,5 éves
jucus733
 
 


Tücsi, igen én (csak hogy biztosra menjünk, én balsól az első vagyok).
Görgőcske! Te jókisfiú vagy, a jókisfiúk nem lázasak, háló!

Jumam meséje nekem is tetszett, megragadta a lényeget, és még az én kényes ízlésem szerint sem volt nyálas, úgyhogy nyugi Jucus.... :wink:
Azaz Jucus8486848383884 8)

Kép Kép
coolasa
 
 


Noki boldog hófordulót!!!

É&P&G
Kép
Kép
vuka
 
 


tücsi, szerintem is nagyon szép ez a hely!!

Az árak úgy tűnik, mindenhol ekörül mozognak.

Cool, nagyon cool képek!!! Én is megkérdeztem volna ha
Tücsi nem teszi, hogy te vagy-e az utolsó képen! Ott olyan 14 évesnek nézel ki :wink: . Csak a sok babahajból látszik, hogy jónéhány hónapja te szülted azt a gyereket. Sztem az etetőszék közepére fabrikáljatok egy lécet, hogy nehogy középen kicsússzon Nokedli!

Örülök, hogy tetszett a mesém, ahonnan ez jött, ott van még több is, mondom, hogy nagyon jók! Hát még, hogy coolasánknak is!!! (egyébként nem véletlen, profi az illető, Schaffer Erzsébet, a Nők Lapja újságírója). Majd még megörvendeztetlek egyszer egyszer az írásaival (talán már ma is lesz esti mese :wink: )

Jucus, a hormonok, ilyenkor nagyon tudnak bőgetni, Julcsi születése előtt 2 nappal volt Zsozsóéknál anyáknapi ünnepség, a dolog lényege számítógépről vetítés, gyönyörű gyerekek képeivel és szöveggel, mintha egy közvetlen a születése előtt álló kisbaba beszélgetne a jóistennel, hogy milyen lesz idekinn stb. az osztály pedig ott guggolt a vetítővászon alatt és a mondatokat időnként ismételték. Olyan volt, mint amiket lehet kapni időnként emailen biztos tudjátok, az élet értelméről, szeretetről stb. Elég hatásvadász volt az egész, józan szemmel nézve, bár az ilyesminek én amúgy is könnyen bedőlök. Hát én úgy bőgtem, mint a vízfolyás!!! Nyilvánosan!!! Csak azért nem volt annyira ciki, mert nagy volt a pocakom. :wink:
Ráadásul Jucus 85623692, épp a negyediket előtt állsz :wink:
jumam
 
 


Jumam, mármint kinek a kobakján lévő babahajra célzol? Mert azon a képen többünknek is van.. :wink: (nagy fájdalmamra) :cry:

Ja, ha profi írta, akkor viszont már nem vagyok iylen elnéző. Azt hittem egy "ámátőr", civil anyuka, az eddig olvasott beszámolókhoz képest ez nem ömlengős, hanem értelmi síkon is megragadta a születést, tehát ehhez képest mérten mondtam, hogy érdekes. Ha profi tollából származik, akkor viszont nálam legalábbis nem üti meg a mércét. :?
Szörnyű szigorú vagyok. De a legnehezebb dolga nálam a humoristáknak van, vagy azoknak, akiknek az a dolga médiában, hogy így vagy úgy viccesek legyenek. Ott is folyton azt érzem, hogy ha azt biz poént egy civil mondta volna, akkor rendben van, nade valaki, akinek hivatásosként ez a dolga, ahhoz képest említésre sem méltóan lapos. Hja, intoleráns maximalizmus.

Kép Kép
coolasa
 
 


Leszedtük a karácsonyfát, Petrának még a pellusában is találtam tűlevelet, nem tudom miként csinálta, de hempergőzött rendesen a fa alatt, míg mi szedtük a díszeket. :evil: (remélem nem evett meg egyet sem)

É&P&G
Kép
Kép
vuka
 
 


ígértem nektek Bubekférj keze munkáját:

Kép
Kép
Kép
Kép
hiányzik még az ülőpárna, de az is lesz 1x :D

ja és a komód azért asszimetrikus, mert előtte szokásosan falkiállás van, és Bférj ötletesen így oldotta meg, hogy az ajtót ki lehessen nyitni. Köszönjük Bubekcsalád! :lol:
Vendég
 


ezeket meg csak úgy:
játszunk:
Kép

8fogú:
Kép

kukucsjáték:
Kép
Vendég
 


Nem is tudom, hirtelen akkor most kinek gratuláljak a gyönyörű előszobabútorért :wink: Elképzelem, milyen lehet Bubekék lakása: tele szebbnél szebb fabútorokkal...hmmmm..
Tücsi, tetszik a függönyötök is, ezt hívják organzának, ugye?
(Ja, és a fiad is tetszik, de ezt már csak úgy mellékesen említeném meg, mivel ez közismert.. :wink: )

Kép Kép
coolasa
 
 


Tücsi nagyon szupik a képek.
Gergőnek jobbulást!!!

É&P&G
Kép
Kép
vuka
 
 


Sziasztok!

Hát ez az altatás téma kemény dolog. :? Nekem legalábbis.

Éjjel megébredt, szopi, vissza, de felébredt. Persze mellém akart jönni. No, gondoltam, próba cseresznye. Hát cseresznye lett. :D Kb.negyed órát egész jól elvolt, üldögélt a sötétben, én szinte levegőt se mertem venni, aztán panaszkodott, nézelődött, kukucskált az ajtó felé, azt hittem megzabálom. Aztán 20 perc után már üvöltött, felállt, és innen nem sokáig bírtam. Magam mellé vettem és hüppögve elaludt. Annyira sajnáltam. :cry:

Egyébként próbálkozom, 2 napja vacsira kap egy kis tejbepapit a tejcsi mellé, hátha éhes és ezért ébred. Később is kelt először mindkétszer jó 1 órával, bár este meg később is feküdt. :roll: Szóval még nem tudom mi van, tovább kisérletezem.

Most is egyébként szopi után betettem az ágyba, kijöttem. Úgy néz ki 15-20 perc a tűréshatára, mert addig elvolt, azután megint éktelen üvöltés. Bementem, 2 perc szopi és elaludt. :roll:

Jumam,
Szerintem is nagyon szép ez a mese, és Cool-lal most kivételesen nem értek egyet. Nekem ha tetszik valami, akkor mindegy, hogy azt 1 gyerek, 1 felnőtt, 1 író, vagy akárki is írta, ha meg nem tetszik, akkor szintúgy. Nem várok el senkitől "egy színvonalat", a lényeg, hogy megérintsen az, amit ír.

Cool,
A képek nagyon jók, amikor azt a kék kis kardigánt adod rá, azon annyira aranyosan néz.
Nokedli! Boldog tizediket!

Tücsi,
Görgőnek jobbulást! Egy kis cukipofa! :D
Szépek lettetek!

Gabi híradó: jól vannak, szerdáig biztosan nem lesz gépük. :(

Kép
Kép
Kép
ilba
 
 


Hali csajok!
Megint csak az utolsó oldalt tudom bűvölni, de ez is valami!
Szonjaapa felhívta a neteseket akiknél úgy szerepelünk mint lemondók és nem mint megrendelők. Ez aért is érdekes mert, az előző lakónál se volt hálózat :shock: Kissé ideges lettem! Az ablakosok tegnapi ténykedése már csak csúcs volt a fenyőfa helyett az idegrendszeremen :twisted:
Cool, nagyon jók a képek. Mindegyik, de ahol ketten vagytok Nokedlivel és te fehérben az nagyon-nagyon tetszik!
Tücsi a te sorozatodban meg a vízcseppes kép a kedvencem :)
Apropó Marciapa asztalos????? Nem ér rá véletlenül ha kell hozzánk is vmi szépet csinálni? Pl asztalt? Előszobát meg hasonlókat? Csak úgy felmerült,....
Ja, Cool a etetőszéketek nagyon szép! Remélem Nokedli jókat lakomázik majd benne.
Szonja mindent maga akar evés terén. És így nem eszik a kezünkből nagyon. Kissé idegesít a dolog, de csak nem nagyon éhes.
Eszti, örülök, hogy Bencének bejött a rizstej!

Próbálok visszaolvasni,...hátha engedi!

Kép Kép
natasa1975
 
 


Halihó!

Megjöttem a suliból. Teljesen lefáradtam. Gyerek alszik és apja is. Ezek a férfiak nem bírják a gyerek felvigyázást. :lol:
A hely szép, csak az árom alkudjunk egy kicsit.

Tücsike szépek a képek, tegnap én a kukucs játék közben kaptama fülembe egy pohár vizet. :lol: Már nem játszom ilyet. :cry:

Bubek férj! Tuti szép bútor.

Kép
vanília
 
 


Sziasztok!

Tegnapi nagy hír, hogy Levente megpróbált kapaszkodás nélkül elindulni felém! Csak egy fél lépés sikerült, de nagyon látszott, mi a célja, s az igyekezet.

Hozzátápiban is haladtunk, hál istennek kiderítettem, hogy a gluténnel nincs probléma (behaltam volna egy lisztérzékeny gyerektől). Azért merült fel a kérdés, mert amikor először próbálkoztunk gluténes dologgal (hétgabonás pehellyel sűrítettem a kajáját) nagyon csúnyán hasmenéses lett, s pettyes fenekű. Eddig vártunk az újabb próbálkozással. Menet közben az is kiderült, hogy a kölesre viszont tuti allergiás, így a hétgabonásban is az lehetett a ludas. Szegény Benedeknek magyarázhattam pl tegnap, hogy a Babúnak nem szabad kölesgolyót adni (pedig kivételes nagylelkűséggel nekiállt Leventét etetni), hiába lehetett régebben, már nem lehet.
Ehhez kapcsolódó kérdésem: rizsgolyót hol lehet beszerezni (mert a kölesest azt egy csomó helyen láttam, rizst még nem)?

Ma tescozni voltunk, visszafele a kocsiban aludt a két gyerek vagy 5 percet, szerintük a délutáni alvás letudva. Legközelebb viszünk babakocsit is, mert bár Babú jól elvan a bevásárlókocsiban ücsörögve, amint áru kerül mellé, mindent megenne. Azt már nem is tudom, melyik polcról marta le azt a két árucimkét, amit a szájából enyhén megcsócsálva halásztam ki.

Kormi


Lilypie - Personal pictureLilypie Kids Birthday tickers

Lilypie - Personal pictureLilypie First Birthday tickers
kormi
 
 


Mamac,...cisztával műtenek
Ilba, de az Istvánban, de nem a dokim hanem a férje. Maradok családon belül :wink: Csak ne f..nék annyira a dologtól még röhögni is tudnék :?
Ja, az ismerősünknek úgy ahogy tervezitek sikerült leszoktatni a gyereket az éjszakai szopiról. Lehet majd egyszer pl ha már kész lesz Szonja szobája mi is ehez folyamodunk mert, Szonja sem kér apától cicit csak simán elalszik vele. Sok sikert!
Vuka, ha nem akarsz teherbe esni akkor tényleg résen kell lenni, mert lehet pont az első peteérést csípitek el. Viszont az a tuti ha már ismét bizonyítottan menstruálsz szerintem :wink: Én meg még nem :roll: (Cool, remélem ettől még nem pirulsz :lol: ) És mivel Szonja sem egy nap alatt sikeredett így nem hiszem abban, hogy a tesó meg majd csettintésre bár nem lenne rossz :)
Jumam igaz én már későn vettem észre, de a teszveszen vagy a Vaterán vannak kafa borostyánkő babaláncok :wink:

Szonjaapa ma este-éjjel dolgozik :cry:
Már alig várom, hogy én is tehessek fel képeket. Sikeredett pár egész jó az ünnepek alatt meg pár káoszos Vukának :lol:
ÉÉÉÉÉÉÉS tegnap levágattam a hajam! Most álig és! Semmi extra máskor is ilyen volt csak sűrűbb. Hiába nézem, semmi babahaj :( És sajnos látványosan kevesebb a hajam még ha ezt nem is hiszitek el :(

Ma kipróbáltam szupi sütőm grillfunkcióját és nagyon fincsi halat csináltam csak azt nem tudom mivel tisztítsam le az odafroccsenéseket :shock:

Megjöttek a sétálók,..mennem kell!

N.

Kép Kép
natasa1975
 
 


Kormi,...én rizsgolyót az Örsön levő piac bioboltjába veszem. Máshol nem néztem Az Árkád bioboltjában viszont tuti nincs :(

No, tényleg léptem!

N.

Kép Kép
natasa1975
 
 


Köszönjük a hófordulós tüzijátékot!

Natasa, azt az etetőszéket a Vaterán vettem egy fazontól 3000 ftért, a padlásán találta. Még kifejtette, hogy borzasztóan ősrégi, mert 1975-ös. Mivel én pont ezen jeles évben születtem, e megjegyzésénél megsemmisítő pillantást vetettem rá. 8)

Jumam, igazad van, kéne oda középre valami, mert 1x már próbáltam benne Nokit etetni, és az egyik lábammal kellett folyton megtámasztanom elöl a széket, mert olyan kicsusszanós érzésem volt nekem is. De mivel még úgysem tud derékszögben magától ülni, egyelőre a babakocsijában bekötve szoktam etetni, és valamiért az a kényszerképzetem, hogy mire megtanul etetőszék-képesen támaszkodás nélkül ülni, már tömörgyönyör kisgyerekké válik (merthogy amúgy is a gyors hízásáról híres - A Szerk.), és akkor nem tud alul kibújni.

Natasa, örülünk, hogy itt vagy, és lélegzetvisszafojtva várjuk azt a pillanatot, mikorra bekötik hozzátok a netet. Szerencsre itt a legtöbb anyuka pont ezidőtájt fog nyugdíjba menni, így újból lesz sok időnk veled levelezni.. 8)

Kép Kép
coolasa
 
 


Natasa, én kiscit aggódnék, ha a drnőm férje műtene, ő ugyanis nyomdász. :wink:

Kép Kép
coolasa
 
 


:idea: Van ötletetek mi finomságot tudnék csinálni Beninek karfiolból? A krumpli, karfiol, hús turmixon kívül?

Kép
Kép
Kép
ilba
 
 


Ilba, mivel a karfiol amúgy nem túl karakteres ízű, akár gyümölcsöt is tehetsz bele, nem? Legalábbis én a répa, karfiol stb cuccokba pl körtét reszeltem, és így bármiféle főzelék lecsusszan nokedlinél, még az ilyen amúgy ízetlenek is. Nálunk a krumpli nem játszik annyira, fogós természete okán.

Kép Kép
coolasa
 
 


Ilba, én a karfiol mellé répát és cukkínit, esetleg padlizsánt szoktam tenni, husit, és fűszerezem, pl. egy kis hagymát is mellé főzök, kakukkfüvet.
Amennyire Coolnak jó mellé a körte, én annyire berzenkednék ettől. :) Ízlések ugyebár. 8)

Cool, nagyon jók a képek, Nokipapának olyan kedves arca van, főleg, amikor a lányával van. :)

Tücsi, végre képek, olyan más lett Gergőcske arca, ő is nagyfiúsodott.

Nahhh, hát Benyófinak meg középfülgyuszija van, mára reggelre kifakadt neki (szerencsére így nem kell szúrni). Most folyik néha belőle a trutyi, antibiotikumot kapott, melegítő sapit vettünk, és reméljük, hogy a nehezén már túl vagyunk.
Kedden megyünk vissza a dokinénihez, nem tudom, hogy a társasági életben mennyire tudunk részt venni, lehet, hogy nem.

Ilba, kitartást a továbbiakhoz.

Bubuek, Tücsi, nagyon faja ez a bútor, Bubekapukának nagy gratula. :)

Vuka, tűlevelek. :lol:
Vendég
 


ja, és tudtam, hogy még azt akartam írni, hogy Cool a karácsonyi képeken nagyon cool a hajad!
Vendég
 


Peszti, ezzel a körteberzenkedéssel most elbizonytalanítottál. (Vagy nem? :wink: ) Lehet, hogy nokedli csak azért falja, mert engedelmes kislány, és belátta, hogy még néhány hónapig úgysem tud anyukája brilliáns főztje elől elszaladni?

Kép Kép
coolasa
 
 


Peszti, annak ellenére, hogy lemosol főzésben, milyen szimpatikus vagy, főleg ahogy a frizurámat dícséred. (azért cool, mert belevágtam)

Kép Kép
coolasa
 
 


Cool, őszintén, te megennéd a karfiolt körtével? (bár ha Nokedli kedveli, biztosan nem lehet annyira rossz) :lol:
Én biztos, hogy nem, de én a sushit se, szóval.... :wink:
Vendég
 


Halihó!

Bocs a nemjelentkezésért, de semmi időm nincs. Petike egyáltalán nincs el egyedül, és egész nap menni akar. Fogni kell a kezét, és úgy rohangászik (szó szerint!!!) a lakásban. Nekiálltam megint magunknak is főzni. Amikor csak időm engedi, csinálom. Már hiányzott. Mbának be kellett állnia 2 napozni (2 nap meló, 2 nap szabad) így kicsit többet tud itthon lenni. Viszont ha épp úgy van járat, akkor pl. éjjel 3-ra kell mennie (ma reggel is ez volt) úgyhogy kicsit kusza a dolog...

A szilvesztert már itthon töltöttük, gyenge, kistársaságos beszélgetős "buliban". Szerencsére elkerülték a környéket a rohadt petárdások. Az éjféli tüzijáték-orgiára felébredt Petike, így az ablakból néztük Mbá utcai tüzijátékát. Nagyon tetszett neki, érdeklődve nézte, meg nevetett rajtuk. Aztán leraktam, és alukált. Persze ébredezett közben. Én jól elvoltam, bevertem pár Mbá által gyártott szupi koktélt, icipici fehérrummal :wink: Úúúúgy hiányzott már! (alkesz azért nem vagyok... :wink: :lol: )

Az éjszakák iszonyú zűrösek. A legtöbb, amit alszik egyhuzamban, az 2 óra. De inkább 1-1/2 óra. A legdurvább a félóránkénti kelés. Fáradt vagyok nagyon, és iszonyú feszült :evil: Nem tudom, hogy kéne leszoktatni az éjszakai ébredésekről. Merthogy éhes nem lehet, az biztos. Ugyanis főzeléket kap vacsira, jó laktatót, ahogy javasolják is. Egyenlőre kivárom, míg átköltöztetjük a szobájába (1-2 hét, remélem :roll: ) lehet, hogy ott nyugodtabban fog aludni.

Kép
mancs
 
 


Folytatom...

Cool,
nagyon jó így összefogva a hajad! Nokedlinek boldog tizediket!!! A karfiol körtével nekem is bizarr...

Eszti,
ma megcsináltam a májas kaját, amit írtál. Tök jó lett, ízlett Petikének! Köszi!

Jucus, Vvolga,
nagyon drukkolok Nektek, és picit irígykedem is... :wink: Olyan jó, hogy írtatok!

A Kisinóci túristaházat én ismerem, sokat voltam ott. Nagymaroshoz tartozik, tudjátok... Lehet, hogy azóta megcsinálták, de pár éve még elég szutyi volt... Meg az már nagyobbacskáknak való, erdei ovi, erdei suli...

Kép
mancs
 
 


És megint folytatom... Bocsi, de mindig fel kell ugrálnom Petikéhez...

Szóval:
Ha a Börzsöny a cél, akkor az én javaslatom: www.szentorban.hu
Ez is Nagymaros irányában van, csak Kismaros és Nmaros között félúton el kell kanyrodni Kóspallag felé, és arra. Rég voltam ott, de már akkor is szupi volt, és most látom az oldalán, hoyg sokat fejleszetettek, bővítettek rajta. Szép a környezet, és ott aztán tényleg harapni lehet a levegőt! Egyszer egész éjjel egy elkószált kisfiút kerestünk, és ott is meg kellett nézni, hátha...

Eszti,
nemisigaz, mert Julcsi a legkisebb a topicon :wink: De már nem sokáig... :D

MAjd jövök még fotókkal is, de most elolvasom Jumam Jucusmegbőgető meséjét. Ja, összvissz 2 oldalt tudtam visszaolvasni.

Cool,
lécciléccilécci, nem írnál egy laza összefoglalót karácsonyig visszamenőleg?

Kép
mancs
 
 


Hát ezen én is bőgtem :oops: :wink:

Kép
mancs
 
 


Szia Mancs, összefoglaló volt Vaníliának, 424.old, jan02, 10.25 óránál találod.
Szerintem a különszoba muszáj, hogy segítsen Petike alvásának beállításán, mert szeparáltan az embernek nagyobb a tűréshatára, értem ezalatt azt, hogy hosszabb ideig bírja tűrtöztetni magát, amíg berohan a gyermekhez és elkezdi vígasztalgatni.

Peszti, ha valamilyen új ízre nokedli első alkalommal fintorog, nálunk egy kis reszelt alma-körte mindig megoldja a kérdést... de a múltkor úgyis megállapítottad, hogy ő kevés dolog tekintetében olyan, mint mások, és akkor ez illik is a képbe.. 8)

Kép Kép
coolasa
 
 


Mancs, 8)

Cool, 8)
Vendég
 


Na, a burokrepesztés miatt már nem kell, hogy fájjon a fejem.
Elfolyt a víz, megyünk szülni!

Kép Kép
Viki 15,5 éves, Zsófi 12,5 éves
jucus733
 
 


Jucus!

Azt hiszem, a topik itt fog izgulni egész éjjel!
Jó babázást!

Kormi

Kormi


Lilypie - Personal pictureLilypie Kids Birthday tickers

Lilypie - Personal pictureLilypie First Birthday tickers
kormi
 
 


Kicsivel több, mint 1 órája fektettem le, és most ébredt. Víz nem kell neki, így maradt az ölben tutujgatás, majd lerakás, és most a sírni hagyás. Nagyon szar. Próbálom a félóránkénti ébredés-rémálmot magam elé képzelni, így könnyebb egy picit :cry: :roll:

Húgyúti fertőzésről... :evil: :evil: :evil:
én iszonyú módon és könnyen fel tudok fázni. Rengeteget szenvedtem vele, és olyan rossz volt, mert ugyebár a munkám sem az a típusú, hogy felállok az íróaztal mellől és kimegyek a wc-re, akár 2 percenként... Ezért sajna nálam ennek szinte mindig táppénz volt a vége, mert képtelen voltam ilyen állapotban a feladatom ellátni. Gondolhatjátok... Ha kicsit hüsibb lett az idő, több réteg a nadrág alá... És sokszor volt olyan, hogy -20 fokban kellett 12 órát gyalogolni :evil: Miután több tonnányi Sumetrolim és egyéb lórúgásnyi ab már nem segített, próbáltam más irányból közelíteni a dolog felé. Ezeket használom (bár már kb. 2 éve nem kellett -lekopogom): Urogin (ez egy gyógynövénytartalmú folyadék, iszonyú hatásos), Gentos (gyógyszerész ajánlotta, és a reklámmal ellentétben nemcsak prosztatára jó, hanem még gyerekeknek is adható homeós izé), ülőfürdő, vagy tea az alábbi növényekből: medveszőlőlevél, cickafark, kamilla meg asszem zsurló. Ha beleülni nem akarsz, lehet úgy is, hogy csak a forró gőze fölé guggolsz. És ilyenkor rengeteg áfonyalevet iszom, napi több litert, mert az áfonya tartalmaz olyan anyagokat, amik kiölik ezeket a gonosz bacikat. Ez az egyik legfontosabb, hogy rengeteg folyadékot igyon az ember, hogy jól mossa át a hólyagot, vesét, mindent. Lefekvéskor pedig melegvizes tömlőt rakok a hasamra +a lábam közé, ez tutijó. Olvastam egyébként azt is, hogy vannak bizonyos szexpozitúrák, amik elősegítik a h. fertőzés kialakulását (lovaglópóz). Lehet kapni a gyógyszertárban már olyan bogyót, ami áfonyakivonatot tartalmaz, pont felfázásra.

Kisebb-nagyobb lendülethullámokkal, de még mindig sír. Nem megyek be hozzá.

Kép
mancs
 
 


Jucus,
+++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++

HAJRÁ!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!

Kép
mancs
 
 


Mindjárt jövök képekkel, elöljáróban egy:

A tesóm szobájában készült, Petike csürdöngölőst táncol :lol: :lol: :lol:
Kép

Kép
mancs
 
 


halihó!

Ádusz alszik apukája meg kimenőt kapott ma estére.

Natasa kérnénk képeket a tutti kis Veresi házikóról.

Mancsi jó, hogy köztünk vagy. Petike meg beállt a pocsékul alvő gyerekek táborába.
Esküszöm már tényleg össze kellene jönni és elmélkedni személyesen gyermekeink alvási marhaságain. :o
Nekem tetszik a Sz. O. Hotel. És van erdei vasút az a gyengém. :lol:

Most mondja a tv, hogy járvány lehet ebben a jó időbe. Megint köhög, orrfolyik minden gyerek.

Kép
vanília
 
 


Jucus!

NAGYON DRUKKOLUNK!!! ++++++++++++++++++
De jó Neked! :D

Kép
Kép
Kép
ilba
 
 


Jucus, de izgi!!!!!!!!!!!

Kép Kép
coolasa
 
 

Vissza: Szülészetek, kórházak

Jegyzetfüzet:

 

X
EZT MÁR OLVASTAD?