Új privát üzeneted érkezett!

Az IKEA-s favonat kompatibilis a TESCO-sal? Próbálta már valamelyikőtök?

Eveka

Kép
eveka
 
 


Eveka

Köszi,tudom nem vagyok egyedül ezzel a problémával, egyszer már Juc is kérdezte.
A mai hiszti az M5-os Brendonban volt. Amíg ruhákat próbáltam az eladó csaj nagyomn készségesen lefoglalta, aztán a pénztárnál véres szemmel néztek rám. Sőt! volt ott egy kis játszórész, mellette állt egy nőszemély akinek gőzöm nincs mi volt a feladata de közölte velem, hogy a cipőt le kell venni. Basszus, annyira bunkó azért nem vagyok hogy agyerkőcvagy én utcai cipőben járkáljak a szőnyegen, úgyhogy elég "kedvesen" visszaszóltam, hogy tisztába vagyok vele. Ezek után Fanni odarohant a pénztárhoz, ahol elkezdte a Kecskeméti bébikaját követelni,mondván,hogy az nínó! Na a pénztáros se volt kutya, féltette hogy a gyerek eltöri a drága kaját, ahelyett hogy segített volna elvenni tőle csak nézett rám véres szemekkel.
Utána persze kapott olyan nínót,amilyen kell neki, de ha odaadtam az volt a baj, ha nem bontottam ki az, ha kibontottam és odaadtam az, szóval passz.Montam neki, hogy akkor menjünk, öltözzünk, elkezdett üvölteni, hogy anya nem, sapka nem....én meg ott áltam két kabáttal, kistáskával, nagyszatyorral, pocakkal, hisztiző gyerekkel...komolyan mondom a végén már én is bőgtem.

Eddig nálunk nem voltaka bevásárlás során ilyen hisztik, angyalian jön utánam, pakol be mindent a kocsiba, telejesen kezelhető, nem értem ma mi történt vele.
Biztos agyára ment a sok Süsü meg Teletubbies....
Mi lesz vele jövőhéten? teljes megvonás!
Amúgy itthon teljesen kezelhető, általában,ritkán van zizis napja.
Kipp-kopp az alvás is rendeződött, 8 körül kelünk, 1után szundi és ma is aludt már fél 11-kor.

Amúgy Gran Canariara utazunk, remélhetőleg tényleg fincsi meleg lesz. Ruhákkal elég hadilábon állok, olyan furcsa most előszedni a lazább cuccokat, teljesen elfelejtettem hogy kell öltöztködni 23-25 fokban.

Juc
Anno Marci hogy bírta a repülést? nekünk kb. 5 óra lesz az út.
Mostani újjítás szerint állítólag nem lehet semmi kézi poggyásza az embernek, max. iratok. Azt se tudom Fanninak milyen játékot vigyek magamma, hogy lefoglaljam, ha felébred a repülés közben. Remélem könyvet felengednek neki.

Na lépek vasalni, vár a halom.
Jó éjt!

Timka

Kép
Kép
timka76
 
 


Jó reggelt!

Hú, Timka, én is lemaradtam, hogy ti már mentek is! De szuper nektek!!! :D :D :D Jó nyaralást, és kérünk sok-sok képet, hadd irigykedjünk!!! :lol: Mennyi időre mentek? Egy hétre?

Repülés: Marci szuperül bírta, igaz, az csak 2 óra volt, odafele aludt, visszafele olvasgattunk, énekeltem, a vége felé már kezdett volna türelmetlenkedni. De ha izeg-mozog Fanni, gondolom, lehet mászkálni is a sorok között, pláne, ha ez ilyen hosszabb út.

Hiszti: nálunk szerencsére nem durva a helyzet, egyszer-egyszer fordult elő eddig, hogy volt egy kis toporzékolás. Az egyik viszont az utcán, amikor Fankáékhoz indultunk volna vmikor decemberben. Akkor én szépen megfogtam Marcit, és "hazavontattam", hogy majd ha lenyugodott, akkor megyünk vendégségbe, na, mondnaom se kell, ettől még jobban bedühödött, meg én is :x , úgyhogy itthon mindenki kitombolta magát :lol: , aztán kicsit összebújtunk, és újra elindultunk.

Bunyó: nálunk az nem hisztiből van, hanem azt hiszi róla, hogy az jó játék, mondja is, hogy "bonyó, bonyó" :lol: , és csapkod... Nálam is csak az használ, ha halkan azt mondom, legörbülő szájjal, hogy "maminak ez fáj, jajjaj, mami sír...", Ilyenkor odabújik é megpuszilgat, de van hogy csak azért, hogy utána még nagyobbat keverjen le... :lol: :shock: A kis gazfickó!!! De ha kiabálok vele, csak eldurvul a helyzet.

Eveka, én ma megyek vonatokat próbálgatni, én a thomasossal szeretném összepasszítani vmelyiket, nektek ikeás van? Majd lemérem őket! :lol:

Jut eszembe, láttátok, hogy a Minimaxon nincs mostanában Thomas??? :( :( :( A super rtl-n asszem van, de még 8 előtt, szóval koránkelőknek való. Bár olyantájt már fönn van Marci, de mire eszembe jut, már mindig késő. Viszont a Bob the Builder van utána, az is aranyos.

Na, megyek, összeszedem a kis gézengúzt.

Juc

Kép
juc14
 
 

 
 

Jóreggelt!
Na tegnap már nem volt időm jönni! Most meg szakad az eső, hogy megyünk így sétálni????:(

Nyuszko,
remélem megúsztátok a bacikat, mi van Ákossal?
Kérdezted Lilit, igen, azt hiszem kezd normalizálódni a helyzet, már nem ordít annyit, de sajnos még mindig elég ölbebaba! Viszont már 5,30 deka, hatalmas, rengeteget vigyorog ha ébren van, és imád dumálni, olyankor olvadunk ám rendesen! Azért igaz, hogy tényleg minden héttel jobb a helyzet, már in is úgy megszoktam, hogy kettő van, el sem tudnám már képzelni nélküle a napjaimat, és tényleg lehet mind a kettőt nagyon-nagyon szeretni, semmit sem vesz el a másiktól az új gyerkőc a szeretet "mennyiségéből"! Na ez elég zagyva lett, de nem tudom jobban leírni!

Timka,
jó utat nektek, nem akarlak elkeseríteni, de nálunk is voltak ilyen hisztik, főleg a pocakosságom végén, szinte naponta, de mióta Lili megvan csak ritkán. Lehet, hogy érezte, hogy a pocakkal is többet foglalkoztam már és, hogy valami készül, valami ismeretlen, ami végül is kibújt és már kézenfoghatóvá vált, ettől talán lenyugodott. Néha rájön most is, de tegnap mint egy kisangyal úgy vásárolt velem!
Pedig azért az sem lesz majd könnyű, egyedül kétgyerekkel elindulni, vásárolni! Még az a szerencse, hogy Marci már elég önálló, így vele kezdem az öltözést, majd ő kimegy addig a kertbe szétnézni,amíg Liló is elkészül, majd ő is repül ki az ajtó elé, és akkor én is beleugrok a cipőmbe és a dzseki, majd újabb műsor az autónál!:D
Van elég nyári cuccod? Tudok adni, ha gondolod!
Mit hozzunk Nektek kintről?

Thomas
Nekünk nincs ikeás, de elvileg jó hozzá, nekünk eichhorn van, meg valami ismeretlen gulliveres. De azt tudom, hogy a brioval jó, meg elvileg a thomasossal is.
Film:
na tegnap apa ki is írta DVD-re, 26 epizód van rajta, minimaxról vette fel valaki. Hogy melyik évad azt nem tudom, de aki kéri annak elküldöm, apa szívesen átírja. Majd felírok róla néhány címet, csak msot lent van.
Juc,
apánk át tudja írni a gyári dvd-t is, így majd egyszer kölcsönkérhetnénk?

Jaj, ma Marci ráizgult a szituációs játékokra, most boltosat, vasutasat, meg postásat játszunk! Annyira élvezi, komolyan csak lesek milyen mozdulatokat, szavakat jegyez meg egy-egy helyen! Most a lavor az autója a postásbácsinak, félelmetes fantáziája van!:D

Eveka,
hogy vagytok? Azért az nagyon dúrva, hogy három hónapig semmi társaság!

Juc,
mi szerdán megyünk Ikeába délelőtt, mert reggel viszem Marcit az Örsre szemészeti szűrésre, és utána délelőtt ott leszünk, ha van kedvetek gyertek el, na meg akinek még van kedve!!!!

Évi
nagyon jó a családi fotó, nálunk mindenki ezzel nyúz, hogy csináljunk már egyet, ahol mindenki rajta van, na jó, de hogyan!???

Kirándulás
nekünk mindegy, tudunk alkalmazkodni, bár a febr 10-i hétvégén lesz a szülinap ünneplés, akkor talán nem mennénk!:D

Na mennem kell vonatozni egy kicsit, amíg csak a fiamé tudok lenni, mivel Liló szundizik éppen.
Írjátok meg ki mit szeretne és megpróbálunk hozni! Én dagonyaruhát mindenképpen akarok venni Marcinak, mert a tavalyi 86-os már csak halásznadrágnak jó rá! És itthon kerestem, de nem találtam mostanában.
Szép napot, remélem hamr eláll az eső és mehetünk kifelé!

TamEsz
KépKépKép
tamesz
 
 


Évi!
Violka tiszta Te!!!

Timka!
Jó utat Nektek! Áááááá, nem vagyok ám irigy :D

Eveka!
Durva lehet ennyi ideig semerre nagyon kimozdulni!

Tamesz!
Tök jó, hogy Liló "javul"! Na meg az is, hogy Marcit egyedül ki lehet engedni az udvarra. Azért itt mi még nem tartunk. Tuti lezúgna a lépcsőn, mert hogy azon mászkálna fel-le az bizti. És ugyebár a lépcsők(pl terasz, egyéb) még szűz, tehát korlát még semmi nincs.

Nyuszkó!
Igazán rakhatnál fel már pocakképet :) Ákosnak remélem kutya baja!

Juc!
Birtam mikor írtad, hogy otthon mindenki kitombolta magát. Oly kíváncsi lennék, hogy ez a Te esetedben mit jelent?! :)

Tudom régebben volt ez téma, de most én nagyon kíváncsi lennék, hogy Apáitok mennyit foglalkoznak a gyerkőcökkel, és hogyan. Annyira szeretnék viszonyítási alapot kapni az én párom ilyen jellegű "teljesítményéhez".

Muki
KépKép
KépKép
mukika
 
 


Sziasztok,


Timka,
De jó, biztosan gyönyörű lesz majd a kirándulás. El ne felejtsd a fényképezőt!

Hiszti:
Nálunk is többször előfordult, sajnos. És egyszer-egyszer úgy ki tud akadni, hogy nincs mit tárgyalni vele. Nálunk általában bevált az, hogy, ha időben észrevesszük a kitörni készülő vihart, eltereljük a figyelmét. De ha már nem sikerül, akkor szépen hátat fordítok neki, és otthagyon, hadd tomboljon. Persze kinnt ez nem kivitelezhető, egyszer megpróbáltunk úgy tenni, hogy továbbállunk és otthagyjuk, de jelét sem mutatta, hogy utánunk jönne, úgyhogy... A legnehezebb az, hogy a poci miatt még cipelni sem igen tudom, hogy mondjuk kritikus helyzetben felkapjam és gyorsan hazacipeljem. Remélhetőleg nem tart sokáig ez a dolog.

Tamesz,
Egyelőre úgy néz ki megúsztuk a betegséget. Most tömöm is rendesen Ákost C vitaminnal. Meg én is vettem be.
De jó, hogy Liló túllépett a görcsös perióduson!
Emlékszem annak idején írtad, hogy Lilóval sokkal nagyobb volt a pocid. Hát ez nálam is így van, már mindjárt semmibe nem férek bele, és még van jó két és fél-három hónap! Az érdekes az, hogy hízni nem híztam anyit, mint Ákossal, és mégis óriási vagyok. Aludni is elég nehezen tudok, annyit forgolódok, sehogy sem kapom a helyem :? . Na de elég a panaszból :D

Mukika,
Felteszek egy képet, de nem igazán látszik a poci valós mérete. Az igazság az, hogy mostanában többet filmezünk és az a pár fénykép, ami készül, többnyire Ákosról van.
Kép

Kép
Kép
nyuszko
 
 


Sziasztok!

Csak gyorsan helyzetjelentek: a tescós favonat kompatibilis a thomasszal!!! :D :D :D Nem 100%-osan ugyanaz, de nem gond az összeillesztés. Az ikeában így végül nem voltunk, de itt vannak a méretek:

A sínek 4 cm szélesek (a thomasos 4,2 cm, de a nyomtáv ugyanaz, szóval nem gond az a 2 mm), a nyomtáv 1,8 cm (ennyi van a 2 vájat között középen), egy vájat 6-7 mm. Középen egy pilinszkával lehet összeilleszteni őket. Így:

Kép

Kép

Remélem, elég kimerítő volt a leírás... :lol:

Juc

Kép
juc14
 
 


Na, és a vonatok:

Kép

Kép

Most már eldugulok... :lol:

Juc

Kép
juc14
 
 


TIMKA,
jó utat, pihenjetek rá Kittire!:D Nekünk az a nap kettesben apával Dubrovnikban nagyon jót tett!:D Vigyázzatok egymásra és fotózzatok sokat, várjuk a képeket!!!:)
Játéklista?

Juc,
nem semmi precizitás!:D Én a Tescosat kicsit drágának találtam az ikeásnak van egy sin készletes kiegészítője, szerintem az még jó áron van. Jól néznek ki a vonatok! Apa még talált két helyet ahonnan most jönnek még a Thomas filmek! Ja ma délelőtt megnéztünk 5 epizódot Marcival, ahogy láttam ezek azok, amik mostanában is voltak a minimaxon, pl szépségverseny, csirkék az iskolában, Percy fütyül, Thomas túl sokat vállal, ....
Tényleg mikor lesz a nagy táncolás??? Képeket mindenképpen kérünk majd!:)

Muki,
nagyon tetszettek a képek, annyira édes Lizi a hatalmas szemeivel!
Marci elég jól közlekedik a lépcsőn, ma flehozta az emeletre a kisszékét!:D Szóval Lizi is egyre bátrabb lesz!
Apa és a gyerekek? Hát nálunk most kezd visszaállni a normál családi élet, hogy apa is itthon dolgozik, és reggel elmegy, de este jön haza, és onnantól kezdve csak együtt vagyunk és gyerekezünk, vacsi, fürdetés, játék, kakaógyártás, zsákba be, Marci visszaterelés, ugyanis most esténként ezzel szórakozik...:D
Marci minden nap nagyon várja a papát, amikor meghalljuk az autót, rohan az ajtóhoz, hogy nyitom, és apának két percen belül itthoni játszóruhában már vele kell foglalkoznia! MA pl gyurmáztak, nagyon édesek voltak együtt, én meg Lilót etettem, és néztem őket. Ez mindaddig lesz ilyen ideális, amig apának nem sűrűsödik be a munka, meg ha beindul a kert szezon, akkor az estéket kint fogjuk tölteni. Holnap együtt mennek kocsit mosatni, meg apánk "elfekvő" autóját megnézni a kereskedésben, mert ez férfi program!:D De egy hete pl kettesben voltak bevásárolni, és ügyik voltak!

Nyuszko,
sajnálom az alváshiányt, átérzem, a helyzeted, még elég friss! Én mostanában néha a ciciktől nem tudok aludni hajnalban, mert már nagyon nyom, feszít! Azért látszik kicsit a pocakod! Nekem 13 cm-vel volt nagyobb a körfogatom a végén, mint Marcival, de hízni nem híztam most sem sokat, csak 6 kg-t a végére, ebből 1-et az utolsó héten kaptam magamra!:)

Kellemes hétvégét! Mennem kell ganajozni, mivel Kunka győri hetünk óta nem hajlandó kacsázni!:(

TamEsz
KépKépKép
tamesz
 
 


Tamesz!
Én meg olyan gyagya vagyok, múltkor én reklamáltam Liló fényképről, aztán nem is írtam, hogy mennyire tetszettek. Édes a kiccsaj, pláne azon,amelyiken olyan kis ferdén mosolyog.
Köszike a dícséretet, no és a választ az apa-gyerkőc dologra :)

Nyuszkó!
Hát tényleg nem látszik igazán a pocak, értem én, hogy inkább Ákost fotózzátok, na de a mi kedvünkért lehetne egy oldal nézetből fénykép Rólad, nem?! :wink:

Muki
KépKép
KépKép
mukika
 
 


Sziasztok!

csak beugrottam elköszönni.
Ma egész nap jöttünk-mentünk, mostanra talán be van pakolva, még Fanni játékeit kell beraknom és alvás,ha tudok. 3-ra jön a taxi, mert horror áron tudnánk kint parkolni a reptéren 8 napig.

Tamesz
Köszi,van elég rucim, bevásásroltam, úgyis jön majd a tavasz és szerintem poci nékül is horhatóakat sikerült választanom.
Játéklista elmarad, talán majd ha mennek ki Jucék, őket bízom meg valami szülinapi játék vásárlásával. Nagyon fáradt vagyok már a bogarászgatáshoz, meg aztán március még messze van.
El is kell azt érni!

Jajj,úgy fosok most ettől a repüléstől, kijöttem a gyakorlatból, meg aztán nehezékkel és egy gyerekkel se repültem még soha.
Ráadásul lazítani se tudok valami kis alkesszal!

Fénykézezőgép, elemek,töltő elrakva,majd jövök a rengeteg sok képpel meg az élménybeszámolóval.
Napsütéses szép meleg hetet nektek jövőhétre és tündi-bündi szófogadó gyerekeket!

Timka

Kép
Kép
timka76
 
 


Sziasztok!

Remélem, Timkáék jól "nyaralnak" majd, és nekik tényleg szép napsütéses meleg idejük lesz.

Tamesz, a tescós vonat drága??? :shock: Nekem rettentő olcsónak tűnt, biztos a thomashoz képest, de pl. egy olyan 30 darabos alapszett, sínekkel, vonatokkal, házikókkal, hidacskával 3 ezer vmennyi forint volt. Jesszus, az ikeás még ennél is olcsóbb??? És az is ilyen méretű így ránézésre?

Akkor mi kérünk szépen a thomas-dvd-kből! Majd rendezzünk egy börzét, ahol cserélgetünk! :lol:

Azért nem semmi, hogy Marci már ilyen önálló, és pl. ki lehet addig engedni, amíg Lilit öltözteted, ez tök jó. Nálunk még sokszor azt sem bírja megvárni, amíg én fölkapom a kabátom... :shock:

Nyuszkó, igen, kérünk rendes pocis képet!!! :D

Muki, apa-téma :lol: : én nem panaszkodom, nagyon rendes apánk van, játszik is sokat Marcival, fürdet, fektet, ha kell, talán kakaót nem biztos, hogy tud csinálni magától, ja meg a ruhákat ki kell készítenem Marcinak, mert különben nem tudja, hogy mit adjon rá :lol: , de egyébként sokszor reggel is ő kel föl vele, és én még kapok egy félórát szundítani.

Tombolás nálam :lol: : hát ha nagyon durva a helyzet, akkor párnába sikítás :lol: :oops: (kb. évente kétszer), egyébként párnapüfölés, csapkodás... :lol: :lol: :lol:

Na, szép hétvégét mindenkinek, ma kimenőm van, színházba megyek a volt osztályommal. Ja, a tánci febr. 2-án lesz. Estélyi ruhám még nincs... :?

Sziasztok!

Juc

Kép
juc14
 
 


ziasztok!!!
Hu Timka irigykedünk ám nagyon!!!
Éppenséggel engem is kimeritettek az ünnepel kapcsolatos pörgések,olyannyíra,hogy utána Apa még 4 napig otthon volt és semmit se csináltam,éppencsak főztem és mosogattam,bár ahoz se igazán volt kedvem!! :roll: :roll: :roll: :oops: Na meg tegnapelött elintéztünk olyan banki,elmű stb...ügyeket amit már régota halasztgatunk.Na meg Kírával voltunk börgyogyászaton mert a könyökhajlatába ídőközönként kijött egy nagy vörös folt,ami már egyre durvábban nézett ki az utobbi időbe,de semmi extre csak egy kis ekcéma,amit krémmel kell kezelni,a hajhullására kapott kamillás hajszeszt.Ettöl felbuzdulva tegnapra bejelntkeztem vele szemészetre,mert észrevettem,hogy nagyon közel hajol írásnál és olvasásnál a könyvhöz,és már a tanitonéni is észlelte,hogy valami nem kerek a gyerek szemével.Na de ennyíre??? :shock: :shock: :shock: :shock: 5 dioptiás szemüveg kell neki!!! :cry: :cry: :cry: Azt hittem lehidalok amikor mondta a dokinő.Most irt egy 2,5-eset hogy szoktassa,és fél év mulva emeli. :twisted: :twisted: :twisted:
Ma elmentem kereteket nézni,hát kész vagyon lesz,jó ha 20000-böl megusszuk az elsőt,és fél év mulva ujra kell másik lencse!!
Hát ennyí!!!
Mimivel hála ístennek minden rendben de ezek után most őt is vinnem kell megnézetni,19-ére kaptunk időpontot.Remélem vele megusszuk,őt nem tudnám szemüvegbe elképzelni,viszont Kírának nagyon jól áll!Majd jővő hétvégére meglesz akkor rakok be róla képet!!
Látom mindenkinél nagy sláger a vonat!!Tesco???Hát erre nem gondoltunk,de lehet,hogy holnap elmegyünk megnézni!!Ma nem érek rá,talizunk pár oszt.társammal (általános) megyünk sörözni meg vacsizni eggyett. :D :D :D :wink:
Lépcsőn lemegyek egyedül már nálunk is megy,de azt hozzá teszem,hogy nálunk iszonyu meredek és keskeny.Tetőtérbe lakunk,még néha mi is félve közlekedünk,de Mimi már elég bizosan jőn-megy rajta,igaz,hogy ha meglátom megáll az ütőerem,de muszáj hagyni,hogy megszokja,a teraszokrol már nyáron szépen közlekedett.A szobatisztaság viszont nem akarodzik,egyáltalán nincs rá késztetése,ja és beszélni se tud összefüggően,Kírának ilyenkor már be nem állt a szája!! :lol: :lol: :lol: De lehet,hogy jobb ez igy még egy darabig!!
Na jó most megyek,hogy ídőbe elkészüljek estére!!
Mindenkinek szép napokat!!!
Vendég
 


Sziasztok!

Gyors kérdés: január 20-ai hétvége kinek jó topikkirándulásra?

Juc

Kép
juc14
 
 



Sziasztok!
Látom mindenki kihasználja a szép napsütést, mi mind a két nap jó másfél órákat legeltünk és sétáltunk kint, hihetetlen, hogy január van!
MAjd rakok fel képeket is!

Andi,
nem semmi az 5-ös dioptria, és eddig fel sem tűnt? ő nem is szólt, hogy rosszul lát? Remélem hamar meg fogja szokni a szemüveget, és még időben sikerül korrigálni a szemét. Mi szerdán megyünk Marcival, mert anyósoméknak van valami szembaja, ami örkölhető, de tavaly nem látta a dokinéni, de abban maradtunk, hogy évente vigyem vissza. Remélem ő ne örökölte és Liló sem, bár őt majd csak 1 évesen lehet megnézni.
MEgnyugodtam a szobatisztaság miatt, Marci sem hajlandó most semmire, remélem majd újra eszébe jut.

Juc,
nekünk még kérdéses a 20-i hétvége, és hová mennénk? mennyi időre? Nekem még kellene majd egy hátiputit nézni Lilónak, mert szerintem a kenguruba nem fér bele az overállal együtt, de a hátiba meg még nem szabad belerakni??? Na majd meglátom!
Nem kéne lasssan ruhát nézned???:D
Ok, DVD-ket kiíratom Nektek is, és feladom postán, úgy jó?

Csilla,
már akartam kérdezni, hogy győzöd a munkát? Olyankor a nagyszülők vigyáznak Adrira? Mizu a vezetéssel?

Timkáék remélem már pihiznek a kellemes tavaszban!!!
Most nekiállok képeket kicsinyíteni, majd jövök velük vissza!

TamEsz
KépKépKép
tamesz
 
 


Bocsi, most csak képekkel akarlak Titeket elárasztani, mivel Lizi szobája kezd hasonlítani a véglegeshez(csak a kiságya van még a mi hálónkban), és meg szeretném mutatni, meg pluszba pár közös képet is dobok. Kép
Kép
Kép
Kép
ez a sárkány a kedvencem, ez a mennyezeti lámpa
Kép
Kép
Kép
Kép

Kép
bibibí én már kacsintani is tudok

Muki
KépKép
KépKép
mukika
 
 


Jó estét!

Hú, csajok, ezt az időt!!! 8) 8) 8) Jó nagyot kisvasutaztunk meg kirándultunk ma a barátainkkal, gyönyörű volt!!! :D Dobok pár képet is.

Muki, nagyon helyesek vagytok a képeken! Jó a szoba is! Van benne kinyitható ágy is, jól látom?

A 20-át csak kérdeztem, semmi konkrét tervem nincs, ill. mi vszeg az az előtti héten megyünk kirándulni valahova (Ausztria?), és gondoltam, ha akkor hétvégén lesz, akkor csatlakoznánk hozzátok, pláne ha mondjuk Sopronban lenne a buli... :lol:

Szép estét, szép hetet!

Kisvasútbámulás:
Kép

Huncut:
Kép

Hűvösvölgyi nagyrét, napsütésben:
Kép

Juc

Kép
juc14
 
 


Jóestét!
Hú ma 150 képet csináltam csak, nehéz válogatni:D

Muki,
nagyon aranyos a szoba és látom a tulaj is jól fogja benne érezni magát. A sárkány lámpa angyon állat!!!:)
Marcinak még nem megy ilyen jól a kacsintás! Jól néztek ki a közös képeken is!!

Juc,
látom Ti sem bírtátok bent a hétvégén, mi is élveztük a napsütést, én még délután elsétáltam a ksiboltba Lilóval, mert annyira élveztem a napot, majd gyönyörű volt az ég, jön az a kép is!:)
Kis vasutasaink rendesen be lettek oltva! Mi majd a vasúttörténeti parkba akarunk elmenni, csak ahhoz kicsit melegebb kellene! De legközelebb csatlakozunk egy kis úttörővasúthoz is szívesen, bár nekünk elég messze van, de a vonatért mindent!:D

Képek
Még mindig sláger a dömper! Kép
Gyerkőcök együtt: Kép
Lili már ilyen ügyesen tartja a fejét! Kép
Ezt a ruhát is már majdnem kinőtte, Marci még 4,5 hósan is hordta, szóval már ilyen nagy a csaj: Kép
vonatozás ezerrel: Kép
DARUUUUUUU: felemel, viszíííííííííí, letesz!!!!!! ezek a Kunka vezényszavai!!!:D Kép
Apa altatás, Kunka mesél, lehet, hogy kicsit rövid az ágy???:D Kép
szerény giccses naplemente! Kép
egy megbolondult bokor a kertben virágzik! Kép
Na mégegy és eldugulok, a mai kecvencem, apa és lánya: Kép
Szép álmokat, bocsánat a sok képért, de nem tudok választani, még lenne egy pár!!!!:D
Többiek mizu? Tessék jelentkezni!!!!

TamEsz
KépKépKép
tamesz
 
 


Juc,
a huncut kép nagyon tetszik!! :D Jó lenne már összeereszteni a gazfickókat!!!

Marci és a sapka története:
így rohangált a kertben, és kergette az apját: Kép
próbálta megigazítani:
Kép
Hát nem lett jobb :D Kép

TamEsz
KépKépKép
tamesz
 
 


Jó reggelt!

Tamesz, nagyon édesek a gyerkőcök!!! Ahogy Liló vigyorog!!! :lol: :lol: :lol: Biztos nagy csibész lesz ő is!!!

Ja, azt akartam írni, hogy nem kell feladni postán a dvd-ket, inkább fussunk össze valahol, ha mégsem lesz tali vagy kircsi mostanában. Az Örsig csak eljutok én is valahogy, mondjuk a szerda pont nem jó, de hétvégén vagy jövő héten csak összehozhatunk vmit. Addigra megpróbálom lemásolni a mi dvd-nket is, vagy elviszem kölcsönbe, ha nem sikerül.

Szép napot!

Juc

Kép
juc14
 
 


Juc!
Huncut Marci nagyon aranyos!!! Tiszta nagyfiús ahogy így hátratett kézzel ballag :)

Tamesz!
Nagyon szépek a gyermekeid!!! Kíváncsi vagyok, Lilónak is ilyen kék szemei maradnak-e. Nagyon cuki a kicsi lányka azzal a teli vigyorral, és tényleg jó nagy már, pedig még csak most született. Marci szobája is iszonyat klassz. Az a lapulevél a szitakötőkkel az ágya felett baromi jó(tudom ez már a kezdetektől megvan).

Amúgy Lizu szobája olyan kis egyszerű, de sztem aranyos.

Andi!
Nem gyönge ez a dioptria hallod!?! Hihetetlen, hogy Kíra eddig nem jelezte, hogy rosszul lát, pedig sztem messze volt a látása az élestől. Az enyém csak 1-1,5-es lehet(már 3 éve nem hordom a szemügét, fogalmam nincs mennyit romlott), de én is sokszor hunyorogva koncentrálok, hogy vmit el tudjak olvasni, ami kicsit messzebb van. Ez a hajhullás dolog.....hát nem értek hozzá, de sztem az a kamillás szesz nem sokat érhet, vagy láttak vmit a fejbőrén, ami arra utal, hogy külső dolog miatt hullik neki? Mert sztem egy ekkora gyerkőcnél inkább valami ásványi anyag hiány, vagy gyulladás okozhatja, nem?

Muki
KépKép
KépKép
mukika
 
 


Sziasztok!

Bocsi megint az eltűnésért, csak hát Violka gondoskodik minden percemről! Kicsit Timkáékhoz kezdünk hasonlítani, este 11-nél előbb nem megy ágyba, és reggel 9-ig alszik! Így aztán el vagyunk csúszva! Hát, majd csak változik a helyzet!

Tamesz, Mukika, Juc!
Nagyon jók a képek, öröm látni a gyerkőcöket, ahogy nőnek. Tényéleg ki is kezdi a szülinapot?

Nyuszkó!
Látom, azért ez a házikó is bejött Ákosnak! Csinos vagy!

Mukika!
Asszem te kérdezted, hát nálunk nem ilyen rózsás a helyzet apa ügyben! :( Imádja a kislányt, de mintha nem tudna mit kezdeni vele! Hazajön, lóbálja, kicsit, csiklandozza, ez kb. negyed óra, aztán kb. ennyi. Néha leül vele játszani, de nem tart ez se tovább, az meg elképzelhetetlen, hogy ő altassa, fürdesse, vagy esetleg boltba menjen vele! :shock: Többek közt ezért se vállaltam egyelőre a második babót, egyedül tényleg nagyon nehéz! Mondjuk elég stresszes a munkája, sokat is dolgozik, ha hazajön inkább olvas, vagy szakanyagot böngész a neten, de tegnap kicsit kiakadtam, amikor anyukája feljött (kertszomszédok vagyunk), én végre elolvastam egy oldalt a könyvemből, és leküldte az anyját, hogy most ne zavarjon minket, én meg ne most olvassak! :shock: Kb. egy hete nem volt időm olvasni, mivel éjfél körül kerülök ágyba általában. És a slusszpoén, hogy elment fürdeni, én meg ugyanúgy Violkával játszottam, mint minden nap! Szóval néha kiakaszt rendesen, de alapvetően jól megvagyunk, csak hát én sem egészen így képzeltem, és bolondság lenne így még egy gyerkőc, mert kettővel egyszerre nem tudom, hogy birkóznák meg!

Nem akartam nagyon lehangoló lenni, előre is bocsi!
Évi

KépKép
KépKép
KépKép
jevi26
 
 


Még valami lemaradt:
A topiktali nekünk úgy néz ki nem jó, férjem nem tud most szabira menni, persze attól függ, hova mennénk, péntek délutántól vasárnap estig érünk mi rá!
Évi

KépKép
KépKép
KépKép
jevi26
 
 


És két hétvégi kép:

Hóvirágnézés a kertünkben:

Kép

Kép

Évi

KépKép
KépKép
KépKép
jevi26
 
 


Sziasztok!

Megvagyok ám én is, csak folyton jövünk-megyünk...itt van Ausztráliából a férjem unokatesója, vele csinálunk programokat. Most hétvégén pl Szegeden voltunk, útközben megnéztük a "kötelező giccsparágé" Feszty-körképet. Leteszteltük a már emlegetett szegedi hunguest hotelt nektek :lol: :lol: : tényleg szuper, de szerintem Sopron pont ugyanilyen jó (+erdő is van).

Odafele az autópáályán, képzeljétek, mi történt! Mentünk 130al a belső sávban, egyszer csak azt vesszük észre, hogy jön velünk szembe (!!)egy fényszóró nélküli kocsi, teljes gázzal. Olyan hirtelen történt minden, a férjem megpróbált kimenni a jobb oldali sávba, de ott voltak kocsik, így az utolsó pillanatban sikerült két kocsi között centire elférnünk (ami szembe jött, és egy jobb oldali sávban haladó). Semmit sem lassított az az őrült, még le sem húzódott, jött velünk szemben, mintegy bolond! Utána félreálltunk, a férjem felhívta az autópályarendőrséget, hogy egy idióta a forgalommal szemben közlekedik, de a diszpécser szrint már több bejelentés érkezett, épp akkor kapták el a barmot. Anyósom, aki egy másik kocsiban utazott a visszapillantóból nézte végig az egészet, kisebb idegosszeomlást kapott, biztosra vette, hogy ütközni fogunk. Elhiszitek, hogy van ilyen??? Nem értjük, mi lehetett az oka, talán rossz irányban fordult rá az autópályára, vagy direkt öngyilkos szándékkal közlekedett így, minden esetre senkinek sem kívánom ezt az élményt!

Szeged egyébként még mindig gyögyörű, pláne ebben a januári tavaszban, teszek majd fel képeket, ha lekicsinyítettem.
A januári tali nekünk biztos nem jó, elég sűrűn utazgattunk mostanában -kiürült a buksza :lol: , mi tavasszal szeretnénk elmenni valahova.

Tamesz
Hát, nagyon szépek a gyerekek, tegyél csak fel képet bőven, öröm nézegetni!!
Juc
Marci is nagy zsivány az egyik előbbi képen!
Muki
Lizi is nagyon drága, főleg a kacsintóson, aranyos kis szobája lesz!
Évi
Viola is tündéri, olyan szép haja van!

Nem tudom már ki kérdezte: nekünk Tescós vonatunk van, nagyon jó, bővíthető minden féle alagúttal, sorompóval, karácsonyra mi csak az alap készletet vettük meg (30 db). Ránézésre kompatibilis az ikeással, de asszem ezt a kérdést már Juc alaposan körbejárta :lol: .
Szobatisztaság: Panni nyár végén már szinte mindig kérte a bilit, kakilás előtt, pár hónapja meg látni sem akarja, sőt nem is szól, hogy kaki van, nyugodtan eljátszogatna teli pelussal :roll: :roll:. Asszem 2 éves koráig nem erőltetem, aztán újra próbálkozunk.

KépKép
fanka
 
 


Hahó!

Hú, Fanka, jesszusmária, nagyon durva lehetett az őrült autós élményetek!!! :shock: :shock: :shock: Még jó, hogy a férjed ilyen rutinos sofőr, hogy sikerült megoldania a helyzetet! Bele se merek gondolni, hogy ha pl. én ülök a volánnál, mi lett volna egy ilyen szituációban... :shock: Remélem, azért utána sikerült megnyugodnotok!

Évi, nagyon helyes kislány Viola!!!

Szülinapokat a mostani aktív topiktagok közül Andi Mironja kezdi, most vasárnap, 14-én. De megpróbálom összegyűjteni a neveket meg a dátumokat, max. képként vagy dokumentumként feltöltöm, ha máshogy nem veszi be.

Szobatisztaság: nálunk is pihen a téma, pedig Marci tök ügyes volt már elég régóta, de ősz óta valahogy egyre kevésbé akart bilizni. Úgyhogy most meg- megpróbálom, ha akar, ráül, és belekakil, -pisil, de ha nem akar, nem erőltetem. Majd nyáron biztos könnyebb lesz leszoktatni a pelusról.

Na, leírom én is a mi rémsztorinkat :shock: , Marci ma egy cukrászdában szétharapott egy poharat :shock: , a szájából szedtem ki a szilánkokat, de hálistennek nem vágta meg sehol, és nagyon remélem, hogy nem is nyelt le kis üvegmorzsákat ( úgy tűnt, megvan a pohár összes nagy darabja), mindenesetre rendesen kivert a víz, és még mindig nem nyugodtam meg teljesen... :shock:

Na, megyek, mert nagy a randalírozás.

Juc

Kép
juc14
 
 


Fanka!
Nem egyszerű volt ez az autópályás eset, hihetetlen, hogy milyen állatok vannak a világban! Még jó, hogy nem történt semmi komoly.

Juc!
Hogy a csudába volt ez a harapás? Olyan vékony volt az üveg, vagy Marci fogai ennyire erősek, a betyárját?

Tényleg köszi az apás beszámolókat, Évi, akkor meg vagyok nyugodva, hogy nem csak az én emböröm kicsit passzívabb e téren. Érdekes most pont Lizuval játszik, de ez nem a leggyakoribb esetek közé tartozik, pláne az, hogy teljesen magától jusson eszébe.

Lizu mostanság kezdett bilizni, de max akkor kéri, ha épp peluscsere van, és érzi, hogy kell, vagy ha én pisilek és erről eszébe jut. Na, mindegy, mi ennek is nagyon örülünk.

Muki
KépKép
KépKép
mukika
 
 


Szép jó estét!

Juc
Ez nagyon durva! Remélem a kis pohárevő nem ijesztget többet ilyen mutatvánnyal :shock:! Egyébként ma Panni fel akarta hívni telefonon kis szerelmét, de sikerült megnyugtatnom, hogy találkoznak a héten :lol: .

Egy pár szegedi kép:


Kép
rögtönzött motorverseny a dóm-tér rámpáin
Kép
az alábbi óra harangjátékát bámuljuk a téren...


Kép
óra


Kép
Dóm

KépKép
fanka
 
 


jóestét!
Köszönjük s fotó dícséreteket, nekem is ők a legszebbek!!!:D Csak kicsit vagyok elfogult????:D
Hú miket olvasok!!!:(

Fanka,
nem semmi milyen őrültekkel találkozhatunk az autópályán, én egyszer pécsre mentem a 6-os úton,amikor egy köcsög BMV-s előzött egy teherautót az összesen két sávos úton, és fogalmam sem volt, hogy én hová férek el, mert szalagkorlát volt, végül egy buszmegállóba tudtam hirtelen behúzni a kocsit, de akkor én is azt hittem, hogy na itt végünk, ráadásul diákjaimmal mentem, elég kínos volt! Ügyes volt a férjed!! De azért jól sikerült a hétvége???
Szegedi képek nagoyn szupik, tényleg mehetnénk oda is valamikor, nagyon hangulatos hely, igaz MUKI??? Marci nem szereti ezt a fajta motort, inkább sétál, nem értem mi baja van vele!

Juc,
nem akarlak elkeseríteni, de nálunk a cslaádban én voltam pohárevő, minden félét szerettem, a kristály és a sima vizespoharat is, és soha nem vágta el a számat és a nyelvemet sem, csak mindenkit a sírba vittem vele, de állítólag, mire 5-6 éves lettem kinőttem!:D
Na komolyan, remélem tényleg semi baja nem lett Marcinak!!!

Évi,
hihetetlen, hogy már hóvirág van nálatok, nagyon aranyos a kiskertész!:)
Na most megyek gyorsan pihizni, szép álmokat! Holnap lemerészkedek a gyógyszertárba, mert a szopis homeos golyóim elfogynak, remélem már nem lesznek ezren, próbálok rákészülni!

TamEsz
KépKépKép
tamesz
 
 


Sziasztok,


Micsoda sztorik :shock: . Mi kisvárosban élünk, errefele nincsenek autópályák, csak ritkán van alkalmunk autópályán utazni, de ilyen élményt igazán nem kívánok. Meg a pohárevés! Jó, hogy senkinek semmi komolyabb baja nem történt az ijedtséget leszámítva.


Tamesz,
Hogy mekkorát nőtt a kiscsaj, és milyen angyali mosolya van :wink: .
A két Marci igazi csibész :) , és a két nagylány is gyönyörű.

Mukika,
Lizi szobája tényleg jól sikerült, biztosan jól fogja érezni magát benne. Sikerült átszoktatni a saját szobájába vagy még folyamatban van?

Az idő nálunk is gyönyörű, jó meleg van, süt a nap. mintha tavasz lenne! Nem csoda, ha kibújnak a virágok. Na de hol a hó? Nem lesz részünk benne?

Ma ki is használtuk a szép időt és jó két órát voltunk kinnt a délelőtt. A ti kis lurkóitoknál nem fordul elő, hogy lusták kijönni a házból? A tegnap délután semmivel sem tudtam kicsalni, határozott nem volt a válasz :shock: .

Közkívánatra akkor felteszek két pocis képet :D

Kép


Kép

Kép
Kép
nyuszko
 
 


Sziasztok!

Andi
Én mindig szemüveges akartam lenni, de "sajna" tök jó a szemem, még azon is gondolkodtam kamasz koromban veszek egy sima üveglencsés keretet :)

Tamesz
Munka inkább itthon. Papalival (nagypapa) imád lenni Adri. Úgy köszönnek egymásnak: "Szia csillagom!" :) Vezetek persze, csak keveset egyedül, szuper ez az autómataváltó. Már megint nagyon jó képeket csináltál, nyugodtan ömlesztheted!!! Sapka story :lol: :lol: Érdekes, most Marci kezd rád hasonlítani, Liló meg inkább apára.

Muki
Nagyon jó lett a szoba, a lámpa is szuper, ilyet még nem is láttam! Nem is túl lányos, hercegnős, így jöhet bele egy kisfiú is :wink:
Apa ügyben majd a válás után nyilatkozom :wink: :( :lol:

Juc
Adri is nézi a Thomast, fel is ismeri, de a múltkor voltunk játszóházban, ott nem kötötte le a vonatozás sajna. Inkább a Süsüt, teletabbiet nézi, és itthon kiabálja: "Segítség sárkány! Süsü sírt, nem fél!" Fel akartam venni csengőhangnak, de csak belesuttogta a telefonba "segítség sárkány" :lol:
Nálunk öcsém volt nagy pohárevő. Anyu mindig figyelt, hogy idegen helyen mindig jó vastag pohárból igyon.
Adrinál a kaki általában már csak a biliben köt ki, órákat tudna ücsörögni, játszani rajta, úgy kell lekönyörögni.

Évi
A te képeid is nagyon jók. Hóvirág, de jó!! Merre laktok?

Fanka
Mázlitok volt! :? :shock: Remélem elvették a jogsiát!! Adri sajnos nem motorozik, pedig azt szeretnék venni a szülinapjára.

Nyuszko
Irigylem ám a pocidat.

Nálatok a kölkök nem rajzolnak? Adri imád papírra firkálni.

Figyi: van kedvetek bábszínházba jönni? Van egy új darab 0-3 éves korig csak 20-30 perc. 650.-/fő Nagyon nehezen lehet rá jegyet kapni, de megpróbálom, 15én kezdik árusítani februárra 9 órától 10re már el is fogy. http://www.szinhaz.hu/index.php?id=1386&cid=17871

Marciknak Boldog névnapot!!!!!!

chincho
 
 


Sziasztok!

Nyuszko
Húha,mekkora már a pocak!! Lehet már tudni a nemét? És nagyon aranyos a kis harisnyás is!

Chincho
Nekem lenne kedvem menni bábszínházba! Panni már látott egyszer egy rövid előadást, teljesen odavolt érte, napokig emlegette! Ha tudsz jegyet foglalni, megköszönöm.
Panni is imád rajzolni, meg gyurmázni, egyedül is elvan vele, de a legjobb persze, ha leülök én is mellé. Süsüke nálunk is sláger, gyűjtjük is a cd-ket, a Napi Ászhoz adják keddenként (reklám :) )

Autópályás őrültet lenyomoztattuk, kiderült, hogy egy 77 éves alig beszámítható bácsi volt, akit előzőleg már figyelmeztettek, mert szintén rossz irányban akart rátérni a pályára. A jogsiját elvették.

KépKép
fanka
 
 


Sziasztok!

Marcelloknak mi is boldog névnapot kívánunk, ha ma tartják! De nem úgy volt, hogy a szülinapok közelsége miatt áttettétek máshova? Kellene egy névnapos táblázat is! :lol:

Én viszont megpróbálok egy szülinapos táblát feltenni, remélem, nem hagytam ki senkit, aki mostanában aktív topiktag, és remélem, jó dátumot írtam mindenkihez! Sajnos csak ilyen körülményesen tudtam megoldani, képként feltölteni, mert sehogy nem bírtam táblázatot vagy dokumentumot csatolni, ide beírni meg pláne nem sikerült normális formában.

Kép

Na, egyelőre ennyi, majd este jövök.

Juc

Kép
juc14
 
 


Sziasztok!

Fanka!
Nagyon ijesztő ez az autópályás sztori, még a hideg is kirázott, amikor olvastam! Most lehet, hogy gonosz vagyok, de én 77 éves embernek már nem adnék jogsit! Egyszerűen a reakcióideje miatt sem!
Viszont a képek nagyon jók újfent, már akartam kérdezni korábban is, hogy a férjed nem profi fotós? Tényleg nagyon jó képeket készít!

Juc!
Marci sem semmi, a kis fakír! :)
Nagyon jó a táblázat! Köszönjük!

Nyuszkó!
Pocis képet köszönjük, én is irigykedem ám!

Tamesz!
Hát igen, bosszankodunk is rendesen, hogy erre még mindig nincs autópálya, bár, ahogy látom, ez sem életbiztosítás!

Chincho!
Én meg gyerekként voltam szemüveges, gyűlöltem, nem is hordtam, szerencslére rendbe jött, én kancsal voltam.
Pécsen lakunk egy kis kertes házban, itt terem a kertünkben a hóvirág!
Mi is rajzolgatunk, Violka is nagyon szereti!

Üdv mindenkinek: Évi

KépKép
KépKép
KépKép
jevi26
 
 


Juc!
Még korábban kérdezted, hogy Lizunak jól látod-e, hogy van kihúzhatós ágya. Hát igen, mert ugyebár Ő, napközbeni alváshoz már vagy 1000 éve nem használja a kiságyát. Ez az ágy Anyuméknál vált feleslegessé, és nekünk pont jó, mert alacsony, könnyen lejön róla.

Nyuszkó!
Jóóóóvan, látom alakul szépen az a poci :D
Babaszobába való szoktatás még folyamatban, éjjel még velünk egy szobában alszik. Az a legrosszabb, hogy egyelőre még én nemtom elképzelni, hogy külön legyen, pedig már amúgy sztem itt lenne az ideje, de úgy megszoktam születésétől kezdve, hogy minden mocorgását, szusszanását hallom(már amit észlelek). Meg aztán elég sokszor van, hogy már igen korán hajnalban, vagy inkább éjszaka felébred, és akkor jön közénk, aztán félek, hogy megijedne, ha az ő szobájában tápászkodna fel a kiságyában éjjel, és nem látna minket. De ez olyan hülyeség, hiszen nem alhat velünk 18 éves koráig, na meg a két szoba totál egymás mellett van.

Tamesz!
Hát igen, Szeged hangulatos város, habár nekem ez a megszokott, így én annyira nem érzékelem. Az viszont tény, hogy tavasszal, nyáron a Kárász u. és Széchenyi tér áraszt egy bizonyos hangulatot, full teli emberekkel, és az utóbbi években egyre divatosabb, hogy minden cukrászda, pub, ilyesmi kinti teraszt is üzemeltet, ami megint csak tök jó. Amúgy én meg a hegyvidékes tájaktól vagyok elalélva, mint alföldi :)

Chincho!
Múltkor nem is mondtam, hogy a cicás arcfestéssel annyira jól néztetek ki Adrival, hogy nnnaaa!
Valóban a szoba nem hercegnős....nem nagyon komálom az olyat, meg az az igazság, hogy vannak dolgok, amiben az unisex-ségre hajtok, lsd szoba, drágább ruhák, mint cipő, overál, mert ha véletlen kisöcsi érkezik egyszercsak, akkor egyszerűbb legyen néhány dolog. Egyébként korábban én sem láttam ilyen gyereklámpát, csak olyan spot-os, meg ernyős féléket, de ezt ahogy megláttam egy üzletben, egy katalógusban, mindjárt beleszerettem.

Egyébként a 2 szoba(mármint a mi hálónk, és a babaszoba) ennyire egymás mellett van(nyugodtan mondjátok, hogy hülye vagyok a vacillálás miatt:))
Kép

Muki
KépKép
KépKép
mukika
 
 


Jóreggelt!
Hú, micsoda forgalom lett itt tegnap estére!:)
köszönjük a köszöntést, bár mi augusztusban tartjuk, Juc jól emlékszel!!:D

Csilla,
Szinház minket is érdekel, persze nem tudom lilót lehet-e vinni, bár ő még nem lenne közönség!

Juc,
köszönjük a táblát, nagyon jó egyben látni a csapatot!!!!

Na megjött Kunka, mennem kell készülődni, mert ma megyünk szemészetre, szerencsére a vizsgálatra eljön apa is, hogy egyszerűbb legyen a két gyerekkel! Utána pedig Ikeázunk, mert megígértem Marcinak, hogy megyünk csavarogni oda.
Majd délután jövök!! Addig is szép napot!

TamEsz
KépKépKép
tamesz
 
 


Jó reggelt!

Nagyüzem van nálunk, tegnap óta itt táboroznak a vízszerelők, és verik szét a vendégvécét, mert áztattuk az alsólakót, és ki kell cserélni az egész ejtőcsövet, födémet átütni, falat lebontani, csempét leverni stb. :shock: :shock: Kissé magam alatt vagyok... :? :( Jó, hogy a ház költségére, mert nem a mi csöveinkben van a hiba, de mire ez újra szép lesz... :? Viszont így akkor megvalósulhat a tervem, hogy a vécé helyett egy spájz legyen ott, mert arra nagyobb szükség lenne, mint erre a plusz vécére.

Közben Marci tegnap lázas lett, meg ma már köhög is egy kicsit, úgyhogy dokinéni is jön. :( Remélem, semmi komoly, egyébként nagyon jól elvan a szerelőkkel, rohangál ide-oda, nem tűnik túl betegnek. Anyukám is beteg otthon, úgyhogy mára az unokatesómat kértem meg bébiszitterkedésre, mivel nekem ma is kell mennem táncolni, nem nagyon merem már kihagyni, mert nyakunkon a bál, és még elég bénák vagyunk...

Na, mennem is kell, talán este tudok majd jönni.

Szép napot!

Juc

Kép
juc14
 
 


Hali!

Színház: február 17. és 23.án 9:30 és 11 órakor van előadás. Én 15én megyek jegyet venni. Kinek kell még, mikorra? Vagy lefoglaljam és elmentek érte? VI. ker Jókai tér 10. (Oktogonnál)
Mi 17én szeretnénk 11re menni.

Muki
Tényleg messze lenne Lizi :lol: Vegyél bébiőrt a megnyugtatásodra.

chincho
 
 


Sziasztok,

Csak egy gyors bekukkra telik, mivel a kis tróger nem hajlandó elaludni. Igaz a reggel nagyon későn kelt.

Mukika,
Szerintem nyugodtan vágj bele a költöztetésbe. Én is hasonló cipőben úsztam, folyton halogattam, és úgy véltem, szegény Ákos,. hogy meg fog ijedni, ha éjjel megébred és nem vagyunk ott. Közben, mint kiderült, sokkal nyugisabban és mélyebben alszik, mióta egyedül van a szobájában. Csak én éreztem furán magam az elején, de most már megszoktam és mindannyiunknak sokkal jobb. Azóta pl. szinte minden éjszakát átalszik.

Kép
Kép
nyuszko
 
 


Sziasztok!

NA ma jól elfáradtunk, de végül is mindenki jól érezte magát!
Szerencsére a szemészeten minden rendben Marcival, majd egy év múlva kell újra elvinnem, de akkor már Lilót is megmutatjuk.
Nagyon ügyes volt, kapott egy kis műanyag kengurut, összebarátkoztak a dokinénivel. Ikea jó volt, régen voltunk, piszkosul elfáradtunk, Marci nagyon élvezte, kitombolta magát, mindenkinek megvettük amit kért, bár a végén marha jól nézhettem ki, mert Marci ült a nyakamban, Lilit toltam a babakocsiban, a másik kezemmel, meg a bevásárlókocsit, alig néztek hülyének!:) Ja és kisfiam az összes tűzoltókészüléket megvizsgálta, de szerencsére még nem tudja kifújni!:D

Juc,
jobbulást a kislegénynek, remélem semmi komolyat nem talált a dokinéni, majd azért mesélj! Sajnos az ikea is tele volt köhögő gyerekekkel, hát jó lenne, ha nem szedtünk volna össze semmit!!!
kitartás a kamra kialakításhoz, próbáld így nézni, a WC, megy sutty, eltűnik a munkásokkal együtt egy pár nap alatt! Anyukádnak is jobbulást!

Nyuszko,
reggel már nem volt időm írni, de tök jó nagy pocakod van már, annyira jó rátok nézni, komolyan mondom, már hiányzik, ne nem az, hogy most még egy gyerek itt legyen :), csak maga a pocakos lét, és mondjuk a 36.ik hétig, amikor még nem érzi az ember magát bálnának.:D

Muki,
nálunk Marci 1 hónapig aludt velünk egy ágyban, azóta külön szobájában alszik, anno légzésfigyelővel. De már Lili is így van 3 hetes kora óta, mert hajnalra megtelt az ágy és már nem lehetett pihenni. Most este Lili még az ölemben alszik el -tudom, tudom, helytelen:) - és repül a kiságyba, a külön szobájába. Marci most karácsony óta szíííííííívat minket, mert este lefekszik az ágyába, zsákba bele, nyau-nyau pléddel betakarjuk, kakaó a kezébe, könyv a másikba meg is issza a kakaót, majd egyszercsak trapp-trapp-trapp rohan, és ott röhög a mi ágyunka. Na akkor megy a visszatessékelés, zsákba be, betakar, .... kb -szer esténként! Remélem még néhány hét és ezt is elfelejti!:D

Csilla,
holnap megkérdezem tőlük, hogy lehet-e kistesót vinni és hogyan, na meg apát, hogy van-e kedve és mikor, utána szólok. De köszönjük, hogy utánajársz a dolgoknak!!!
Akkor most már te is mobilabb vagy az autóval, akkor lehet hozzánk jönni:)

Fanka,
azt hiszem én sem engedném már vezetni az öregurat, de miért nem vették el a jogsiját már az első alkalommal??? Hát igen, látszik ki a profi fotós!:D

Tényleg, akkor most valamikor majd összefutunk? Úgy látom a hétvége az nehezebb ügy, meg lehet, hogy talán érdemesebb melegebb időben menni. Képzeljétek öcsémék hazarepülnek húsvétre egy kicsit, mert a nyáron költözni fognak és nem lesz idejük, úgy örülök neki, legalább megismerik Lilót is élőben!!!

TamEsz
KépKépKép
tamesz
 
 


Sziasztok!

Húú, nagyon gáz a vécénk, már szinte romokban, és még ma sem fejezték be az emberek a munkát, így holnapig nem használhatjuk Marci fürdőszobáját, mosógépet, konyhában a mosogatót, mosogatógépet... :shock: :shock: :shock: Még jó, hogy van még egy fürdőszoba, jó lesz a kis mosdóban mosogatni... :? :? és akkora volt a por az előszobában, hogy harapni lehetett... Hát kissé elegem van már, nem egy nagy élmény ez, főleg így beteg gyerekkel...

Dokinéni volt, nem talált semmi különöset, kicsit piros Marci torka, valami vírus lehet. Még ma is volt láza szegénynek, meg köhög is, de továbbra is marha élénk. Remélem, nem azt jelenti a betegség, hogy eddig tartott a homeo bogyó hatása... :? Gondolom, abban is segít, hogy hamarabb kilábaljon belőle.

Tamesz, köszönjük a jókívánságokat, igyekszünk gyógyulni.

Chincho, köszi a szervezést, nekünk sajna az a hétvége nem jó, Marci szülinapja miatt, biztos akkor lesznek a köszöntések, pláne, hogy az enyém is olyantájt van (ugye, Andi? :lol: ), úgyhogy itt fog tolongani a család.

Muki, tényleg elég nagy az a távolság!!! :lol: :lol: :lol: Azért ha összegyűjtötted a bátorságodat, vágj bele! :D Mi anno a költözéssel kapcsoltuk össze a külön szobába rakást (Marci 7,5 hónapos volt), simán ment, persze olyan a mai napig van, hogy átjön éjszaka, visszavisszük, vagy velünk alszik tovább, de nem ordít a félelemtől. Nálatok nem lehetne megmagyarázni Lizunak, hogy itt a szép új ház, ahol már neki is van külön szobája, és ez milyen jó?

Tali jó lenne vmikor, ha nem is kirándulás, de azért fussunk össze!

Szép estét!

Juc

Kép
juc14
 
 


Tali felőlem oké, még itt lakunk a belvárosban. Adrival 10-12 és 17-20 között lehet programot csinálni.

Tamesz
Jó lenne kiugrani hozzátok, csak félek eltévedek egyedül :) , és délelőtt nagyon kevés az idő, mire kiérek, jöhetnék is vissza. Majd még átgondolom, hogy tudom megoldani. Bocsi.

chincho
 
 


Sziasztok!
De jó, hogy tettetek fel sok-sok képet! annyira jó nézegetni a gyerkőcöket!

Tamesz,
milyen nagy már Lili! És úgy mosolyog, mint egy nagylány! Szerintem is az apukájára hasonlít!
Marcit is vinni kellene szemészetre, de félek, hogy ott is összesed valamit :? . Sokan voltak az Örsön?

Annak is örülök, hogy többen is írtátok, hogy nem motorozik a gyerek. marci sem akar, bár tegnap egy kicsit küzdött vele az udvaron a gyeprácson. Könnyebb terepet nem is találhatott volna :). Marci is inkább sétál. Azt viszont rengeteget és már csak egyszer-kétszer próbálkozik meg azzal, hogy ölbe kérezkedjen, de erről is könnyen le lehet beszélni.
Egyébként nem kuksolunk itthon. Hétvégén leugrottunk a Balatonhoz és sokat mászkálunk a jó időben. Csak zárt helyre nem viszem, meg bölcsis és ovis gyerek közelébe. De már "csak" 2 hónap. Ma oltották influenza ellen, 4 hét múlva kapja ebből a 2. adagot. Aztán március elején a pneumo ellenit (Prevenar) és ezzel egyidejűleg az agyhártyagyulladás ellenit, amit már egy éve megkaphatott volna, de a doki is és én is megfeledkeztem róla. Viszont így három alkalom helyett csak egyszer oltják.
Majd ezt követően a kullancs ellenit, mert tavaly annyit volt beteg, hogy ez is elmaradt. Szegénykém...
De ma nagyon büszke voltam rá. A combjába kapta az oltást és egy kicsit sem sírt. EGy ideig még néztünk egymásra a dokinénivel, hogy mikor tör ki belőle de elmaradt a sírás. Úgy örülök neki, mert annyi oltást fog mostanában kapni, hogy jó lenne, ha viszonylag könnyedén fogadná ezeket.

Fanka,
elég ijesztő volt az autópályás történet! Örülök, hogy nem esett bajotok. Én biztosan pánikba estem volna a férjed helyében.
Nagyon jó az "óranézős" kép!

Juc,
a pohárharapás se volt sokkal kevésbé ijesztő történet! Marci tényleg nagyon huncut a képen :)! Kitartás a kényszer-felújításhoz!

Mukika,
nagyon jó Lizi új szobája! Nagyon édes a kacsintós kép! Marci is szinte egész éjszaka velünk alszik, pedig elalvás után mindig becsempészem az ágyába. Egy ideig működött ez, 6-9 órát aludt az ágyában, aztán szólt, áthoztam és aludt tovább. Mostanában azonban nagyon zűrösek lettek az éjszakák. Legfeljebb 2 órát alszik az ágyában. Most megint jönnek a fogai (az utolsó kettőböl eddig összesen 3 csúcs jött ki), remélem ez az oka. Ha a fogak kibújása után sem változik a helyzet, akkor kezdenem kell valamit a nagyfiammal. Bár nekem sincs igazán ellenemre, ha ott szuszog mellettem, de az jobb volt, amikor legalább 5-6 óráig a saját ágyában volt és csak utánajött Szuszogi.
Nálunk az elalvás is nehezen megy mostanság...

Nyuszko,
mekkora pocakod van már! Nagyon jó a kép, amelyiken összebújtok Ákossal!

Évi,
Violka olyan cukin mosolyog, ahogy elől mindig kidugja a 2 fogát! nagyon nagylánynak tűnik!

Brigiről tudtok valamit? Már nagyon rég nem írt, vagy csak én maradtam le...

Szép napot Nektek!

Eveka

Kép
eveka
 
 


Sziasztok!
Eveka,
hú nem semmi mennyiségű oltást fog kapni Marci! Tényleg akkor ebből a pneumococcusosból elég egy két éves kor után?? Kullancsot Marci is fog kapni, meg magamat is beoltatom, a másik agyhártyásat ő megkapta 7 hósan, meg 10 hósan.
Az örsön nagyon rendesek voltak, időpontra mentünk, senki nem volt és 10 perc volt az egész, van egy dokibácsi, meg egy dokinéni, mi a nénihez mentünk, még járékot is kapott Marci tőle. Lehet beutalóval és anélkül is menni.
Na szüttyög Lili most megyek...........

TamEsz
KépKépKép
tamesz
 
 


Hahó, csak gyorsan, mert most már én is rettentő sz.rul vagyok :? , torokfájás, hidegrázás... , és sajnos Marci sem javult. :(

Szóval Tamesz, azt az agyhártyás oltást (Neisvac, ugye?) meg kell ismételni 2 éves kor körül, ez vmi új rendelet! A mi Marcink is kapott ilyet, de kell egy emlékeztető. Úgyhogy nálunk is sorozatban jönnek az oltások tavasszal, ez meg a kullancs elleni, és még a pneumococcusról nem is beszéltem...

Na, most mennem kell, szép estét!

Juc

Kép
juc14
 
 


Sziasztok :D

Gyorsan bekukkantok én is, míg fürdenek a pasik :D

Marciknak utólag én is nagyon boldog névnapot kívánok!!! :lol:
Brigi Mátéjának és Andi Mironjának pedig előre is nagyon boldog 2.szülinapot!!! :lol:


Oltásokról:
Én is beadatom a Pneumococcus ellenit Kristófnak, már itt pihen a hűtőben, még várakozik 2 hetet, míg betölti Kristóf a 2-őt, aztán beadja neki a dokinéni.
És 2 éves kor után tényleg elég belőle egy.
Én még azért váltottam ki most gyorsan, mert így is nagyon húzós ára van, 16600Ft, hétfőtől pedig gondolom még drágább lesz.

Muki
Nagyon szép az új házatok :lol:

Tamesz
Csodaszép a leányzó :lol: És tényleg nagyon nő :lol:

És Lizi, Marcik, Ákos, Viola, Panni, mindenki nagyon-nagyon helyes :lol: (bocsi, ha valaki kimaradt :oops: )

Favonatról jutott eszembe, látom, sokan kaptak ilyet karácsonyra.
Egyik gyerkőc se fél tőle? Kristóf visít, ha beindítjuk és magától megy. Csak úgy jó, ha ő tologatja. De ugyanez van mindennel, ha elemmel vagy távirányítóval megy, egyszóval mindennel, amit nem ő irányít, hanem látszólag magától megy. Kapott egy szuper távirányítós sportkocsit is karácsonyra, hát, bőgő-visító görcsöt kap tőle, amint elindul.

Most mennem kell, érkeznek a fiúk :lol:


Babus

Kép
babus2005
 
 


Köszke a dícséreteket :)

Köszi a költöztetős hsz-eket, most már komolyan fontolóra veszem a dolgot, majd apát megkérdem, hogy mikor van kedve szétszerelni a kiságyat(mert egyben nem fér ki, ill. be :? ). Mondjuk, ha ezen fog múlni Lizi "átpakolása", akkor lehet, hogy még egy ideig nálunk szundizik.

Húúú, ahogy soroljátok itt a szurikat, hát nyilván meg kell kérdeznem a dokinéninket, hgoy miket ajánl beadni Lizunak. Én ezzel kapcsolatban sosem voltam képben :oops:

Juc!
Gyógyuljatok gyorsan!

Babus!
Jöhetnél gyakrabban is :)

Brigi!
Már én is többször akartam kérdezni, hogy merre vagy elveszve!

Motorozás nálunk sem nagy kedvenc, gondolom majd tavasszal kitanulja a dolgot.

Eveka!
Mi a gond az elalvással? Nálunk hál'Isten, ha fáradt, akkor gond nélkül elalszik, csak akkor gavallérkodik, ha túl sokat aludt du., vagy túl későn ébredt a du-i alvásból.

Muki
KépKép
KépKép
mukika
 
 


sziasztok
Kedves vagy Jucc hogy benne vagyunk a táblába:-)

Hogy áll a wc?vagy exwc?

Olvasgatok szorgalmasan,imádom a képeket,storykat.Bár gondolom az ilyen autópályás meg pohár harapós történeteket kihgyytátok volna.Elképesztő :roll:

Mukika
tök jó a szoba:-)Lizi tündéri
Én is úgy érzém ez az elszakadás nekünk rosszabb ,mint a gyereknek.Én már egy éve szoktatom magunkat a külön alváshoz,de még mindig akkor alszom nyugodtan ha mellettem van.
Maja kapott új ágyat abba kezdi az éjszakát és legkésőbb reggel áthozom.

Nálunk az alvás katasztrófa,bújva alszik csak el és már nagyon elcsúszott a napirend.10-fél 11 körül kelt fel eddig aztán pörgés kb. 2ig akkor aludt egy másfél órát aztán este 11-12ig fent volt.Most már egy órával előre tekertem:-)

Szilveszterkor fél 2 után aludt el

Babus
Kristóf alszik néha napközbe?

Tamesz
annyira édesek a gyerekek.-)

mennem kell,remélem Timkáék jól vannak

Timurr Kép
Vendég
 


Sziasztok!
Hétvégén valószínűleg már nem jövök, így én is most kívánok NAGYON-NAGYON BOLDOG SZÜLETÉSNAPOT MÁTÉNAK ÉS MIRONNAK IS!!!

Tamesz,
köszi az Örs-infót. Marcit már rég vissza kellet volna vinnem szemészetre és ortopédiára :oops: . Hétfőn kérek időpontot.

Mukika,
Marci borzasztóan élvezi az elalvási procedúrát. Ez úgy zajlik, hogy mindhárman befekszünk a "Nagyágyba" és Marcinak be nem áll a szája. Elmesélteti az összes általam költött mesét háromszor (most már bele is javít:) ), elénekelteti a kedvenc dalait. Aztán pukizik nagy erölködve néhányat nevetve, majd közli, hogy "kaka is van". Persze nincs, csak szivat minket. Egy ideig szórakóztató és Apával együtt nagyon élvezzük, hogy milyen okos és milyen hihetetlen dolgokat talál ki, csak hogy ne kelljen aludni. A délutáni elalvás egy kicsit könnyebben megy. Most elhatároztam, hogy reggel fél nyolc-9 között felkeltem és délután legkésőbb fél 2-kor elaltatom. Talán így elfárad majd estére is eléggé. Ja, a csúcs az (ez inkább délután van), amikor én alvást színlelve azt látom kukucskálva, hogy már csukódnak le Marci szemei, de a gyerek inkább megrázza a fejét, nehogy elaludjon... Remélem, ha jön a jó idő és délután is többet tudunk kint lenni, akkor majd jobban elfárad.

Timurr,
Majának gyönyörű haja van!

Holnap én is öregebb leszek egy évvel... Sajna már kerek szám, azért remélem túlélem mélységes depresszió nélkül :lol: !

Még egy dolog a pneumoval kapcsolatban. Ha van idős ember (nagyi, dédi) a családban, én ajánlom ezt az oltást vagy legalább tartsátok távol tőlük a gyereket, ha erős náthás tünetei vannak. Apukámék még mindig (karácsony óta) betegek (Marcitól kapták el). Ráadásul a szívbeteg anyukámnak tüdő- és mellhártyagyulladása lett tőle.

Remélem vége lesz ennek az orkán erejű szélnek és tudunk Marcival majd csavarogni délután. Itt délelőtt +8 fokban tombolt a szél és szakadt a hó...

Jó hétvégét Nektek!

Eveka

Kép
eveka
 
 

Vissza: Gyermekek / magzatok kor szerint

Jegyzetfüzet:

 

X
EZT MÁR OLVASTAD?