Új privát üzeneted érkezett!

Sziasztok!
nincs időm visszaolvasni (csak Timkáéét és Jucét, ami ezen az oldalon volt)és nem is tudom mikor jövök legközelebb, így most gyorsan írok. Marci 24-ére belázasodott, azóta is nagyon szarul van. Tegnap már kihívtuk az ügyeletet, ma pedig jött a szabin levő dokinénink. Marcinak tüdőgyulladása, talán megússzuk a kórházat, de még nem biztos. Még soha nem volt ilyen szarul. Nem eszik semmit, de tényleg semmit, csak a 6 féle gyógyszert. Azért a karácsonynak örült és az ajándékoknak is. Anuyék itt vannak, így naponta negyed órát velük tölt és nem az ölemben. A dokinénink szerint a pneumococcus vírus egyik alfaja okozta a betegséget, amit egyébként a szomszéd kisfiútól kaptunk el, ugyanúgy, mint 3 héttel ezelőtti betegséget, őt nemrég adták be bölcsibe. Az oltás miatt írok. A pneumococcus és még kb. 16 féle vírus okozta fertőzések ellen van egy oltóanyag (a nevét persze elfelejtettem), ami 16e Ft, viszont 2 éves kortól már nem 2 db-ot kell belőle beadni, ahogy anno Timka írta, hanem csak egy alkalommal és életre szóló védettséget ad. Gondoltam talán érdekel Benneteket.
Marcit már most is beoltatnám, de most 2 hónapig nem lehet, utána 3 héttel meg már elég neki az egy db. Ja, és képzeljétek, márciusig el vagyunk tiltva minden olyan gyerektől, aki közösségbe jár :(. A dokinéni szerint még normális Marcinál ez a sok betegség, de ha 2 és fél -3 éves korára sem javul a helyzet, akkor már ki lehet vizsgálni, hogy sejtek szintjén normálisan működik-e az immunrendszere.
Juc,
nálatok mi újság? Hatott Marcinál az echinacea bogyó?

Egyébként az említett szomszéd kisfiú eddig soha nem volt beteg, most ő is ugyanolyan szarul van, mint Marci. Én most már teljesen bölcsiellenes vagyok :(. EGyébként a dokinéni is azt mondta, hogy a bölcsi a legrosszabb, mert ott egyáltalán nem szívják a gyerek orrát és minden folyik mindenhova... Persze egy erősebb immunrendszerű gyerek biztosan jobban veszi a "kanyart". Remélem a szilveszter idén itthon töltjük és nem a Bethesdában vagy a Lászlóban (mint tavaly).
Timka,
a Bethesdában van fül-orr gégészet a 2 ünnep között.

Ha nem tudnék jönni addig, akkor:

NAGYON_NAGYON BOLDOG ÚJ ÉVET KÍVÁNOK NEKTEK ÉS JÓ BULIZÁST SZILVESZTERKOR!

Eveka

Kép
eveka
 
 


Sziasztok!
Eveka,
nagoyn sajnálom, hogy megint benyaltatok valamit, kívánom, hogy mielőbb meggyógyuljatok, és nagy ívben elkerülhessétek a kórházakat! köszi az oltás infót, ha 2 éves kor után tényleg csak egy db oltás kell, akkor lehet, hogy én is benevezek rá!
Sok-sok erőt Neked, és kitartást, remélem tényleg hamar rendbejöttök és Marci nem fog sokáig koplalni!

Timka,
nagyon vagyány a babakonyha, Marci is élvezné, de azt mondtuk, majd Lili kap, most nem fér a járókától!:) És persze nagyon csini Fanni, tényleg rengeteget változott!
Jó utat a hétvégére nektek és gyógyulást Fanninak!

Juc,
látom Győrben is hideg van!:) Mi reggel megyünk, akkor még rakok be egy-két meleg cumót!:D Nagyon vagány a vonat, és látszik rendesen a boldogság is Marcitokon!

Többiek? élménybeszámoló? Fényképek? Majd én is teszek, csak már becsomagoltam a gépet és lusta vagyok lemenni és kibányászni!
Na futok pihizni, meg Marcit ágyba nyomni, mert még mindig itt kukorékol!Szép álmokat!

TamEsz
KépKépKép
tamesz
 
 


Először is, nagyon aranyosak a képek!!!!Miron nem gyönge mocit kapott! Fanniról nagyon cuki a pózolós kép! Marcinak meg tök édi göndör fürtjei vannak, és látszik, hogy a vonat "betalált"! Maja kisasszony is jól megnőtt már, nagyon csini a képeken!

Eveka!
Gyors gyógyulást Marcinak, remélem hamar rendbe jön, és persze Neked sok erőt!

Én is dobok pár képet(lehet, hogy kicsit sok lesz).

Lizi amikor felébredt pénteken a déli alvásból, nem volt idő átöltöztetni, mert elkerülhetetlen volt, hogy észre vegye a fát, így játszós ruhában bontogatott(ez nagyon tetszett neki, mindenkiét ő bontotta ki). Később azért kapott ünneplős rucit is, mielőtt útnak indultunk. Először anyósékhoz ugrottunk be, utána mentünk a szüleimhez, mert ott szentestéztünk. Amúgy Lizinél a búgó csiga volt az egyik legérdekesebb ajándék, na meg ő is kapott babakonyhát, nem olyan szuper mint Fannié, hanem "lájtosabb" fajta, de az is leköti egyelőre.

Tamesz!
Lilóról régen láttunk már képet, úgyhogy légyszi :D


Kép
Kép
Kép
Kép
Kép
Kép

Muki
KépKép
KépKép
mukika
 
 

 
 

Oszt, hogy miért pénteket írtam, azt nemtom.....szóval vasárnap volt nálunk is a Jézuska :)

Muki
KépKép
KépKép
mukika
 
 


Sziasztok!

Eveka
Nagyon gyorsfelépülést kívánunk Nektek.
MI ma megyünk dokinénihez,rákérdezek megint erre az oltásra. Amúgy a mi dokinénink is bölcsi ellenes, ez is közrejátszott abban, hogy úgy döntöttem inkább nem adom még be. Meg aztán Fanni főleg afelső léguti betegségekre hajlamos, akkor nagyon beteg tud lenni. mOst is úúúgy köhög, rossz hallgatni, de szerintem javulgat az Ambroxoltól.

Tamesz
Tényleg kérünk sok-sok képet kárpótlásul. Mikor jöttök haza?

Juc
Nagoyn vagány a favonat. Kiderült,hogy nálunk is van Minimax, csak nem 100%-os a kép, kicsit szemcsés. Majd megmutatom én is neki ezt a Thomas-t.
Ez a ruci 86-os méretű, alig hittem a szememnek amikor láttam hogy jó rá, hozzá voltam szokva hogy óriás méretű rucikkal is van valami bibi, szűk s feneke vagy a dereka.
Amúgy egy fényképezéshez vettem, mert még hiányzott pár jó kép a szokásos éves naptárhoz, amit Karácsonyra kaptak a nagyszülők, dédszülők Fannitól.
Rakok még be pár műtermi képet.
Kép
Kép
Kép
Kép

rohanok szervízbe meg bankba meg orcvoshoz....
szép napot!

Timka

Kép
Kép
timka76
 
 


Sziasztok,

Nagyon szépek a képek, és látom, hogy mindenkinek gazdag angyala volt, főként a kicsi topiksztároknak :D . Nálunk dédi segített be, elvitte Ákost délután sétálni, így nyugisan feldíszítettük a fát (míg aludt nem lehetett, mert abban a szobában állítottuk fel a fát, ahol alszik). Úgyhogy mikor hazajött rendesen eltátotta a száját, előbb a karácsonyfa láttán, majd az alatta levő ajándékok miatt. Nálunk a legmenőbb ajándék végül nem is a házikó volt, hanem egy kis távirányítós mozdony.
A tokisütit illetően: én nagyon elbénáztam valamit, mivel még azóta sem puhultak meg a mézespogik :( :oops: . Még mindig kitartóan neylontasakban tartom őket, de...

Feldobok én is pár képet:
Máris szereli az ajándékba kapott kisautót, nem tudom meddig fog tartaní:
Kép
Ez a házikó:

Kép
A kartonhóemberrel, sajnos idén már csak ilyenben lesz részünk:

Kép

Kép
Kép
nyuszko
 
 


Jó estét!

Képek nagyon helyesek! :D Én is dobok még egyet, ez a kedvencem :lol: , nálunk még a fürdés is Thomassal megy... :shock: :lol: Na, nem a favonattal, hanem Thomas habfürdő dobozával.

Kép

Mindjárt írok is, csak ezt elküldöm, mert kicsit belassult a babanet.

Juc

Kép
juc14
 
 


Szóval itt vagyok.

Eveka, borzasztó lehet ez a tüdőgyulladás! :( Szegény Marcid... :( :( :( Nagyon sajnálom szegényt. Remélem, minél előbb meggyógyultok, a kórházra ne is gondoljatok!!! Ha jobban lesz Marci, akkor nem adsz neki vmi immunerősítőt? A dokinénitek nem javasolt vmit? Nálunk - nem akarom elkiabálni, de úgy látszik - nagyon bevált ez az Echinacea bogyó. Holott én elég szkeptikus vagyok a homeopátiával szemben, a férjem meg egyszerűen kiröhögi :lol: , gondolom, a dokinénink sem a híve, mert még soha egyetlen szóval sem említette; mindenesetre amióta a bogyókat szedi Marci (2 hónapja), azóta egyszer sem volt beteg (2 nap minitaknyot leszámítva), és hízott 1 kilót! :shock: :lol: Lehet, hogy csak véletlen egybeesés :lol: , de azért én adni fogom neki továbbra is.

Oltás-infót köszi, én is megvárnám vele a 2 évet, aztán majd meglátjuk. Marci tavasszal kap 2 oltást is :( (kullancs-emlékeztető, meg asszem, a Neisvac emlékeztetője), nem tudom, lehet-e vmelyikkel együtt adni ezt a Pneumo-oltást, mert nem akarom folyamatosan kínozni szegényt.

Tamesz, remélem, odaértetek Győrbe! SAjnálom, hogy elkerültük egymást, de szerettem volna itthon lenni az ünnepek között. Mi meg szombaton visszük vissza Marcit anyukámékhoz, akkor meg ti jöttök majd hazafelé? Integetünk az autópályán??? :lol:

Timka, hogy van Fanni? Remélem, nem kellett a fül-orr-gégészetre mennetek! Gyógyuljon minél előbb a kisasszony! Echinacea bogyó titeket nem érdekel?

Ja, bölcsi: én sem vagyok nagy híve, szerintem csak akkor kellene oda beadni a gyerekeket, ha tényleg nagyon vissza kell menni az anyukának dolgozni, anyagi okokból. De hát a közösséget, vagy az olyan gyerekeket elkerülni, akik közösségbe járnak, szinte lehetetlen. A mi dokinénink is ilyen parás volt Marci 1 éves koráig, addig tilos volt (lett volna :lol: ) a tücsökzene, babatorna, a sulimba se vihettem be megmutatni, utána meg ő is azt mondta, hogy vigyem közösségbe, edződnie kell. Igaz, azért a tücsökzene más, mint egy bölcsi.

Nyuszkó, sajnálom, hogy nem sikerült a topiksüti :( , ahogy hallottam, másoknak is jó lett, vajon mi lehetett a baj?

Tegnap itt voltak Fankáék vendégségben, hát gyerekek, a szerelem kezd kihűlni :lol: , Marcit jobban érdekelte a vonatja, Pannit meg az én vaníliás kiflim... :lol:

Kb. így:

Kép

Na, sziasztok, szép estét!

Juc

Kép
juc14
 
 


Úgy látom, kiirtottam a topikot... :( :( :(

Juc

Kép
juc14
 
 


Jóestét!
Juc,
nem írtottad ki, csak mindenki el van havazva???:D És nagyon köszönjük a meglepetést, ma ért ide, nagyon szép a képeslap, ez is saját gyártmány???
Mi hazaértünk Győrből, a tegnapi nap húzós volt, egész délután váltva jöttek a vendégek, estére mindenki hulla volt.
Ma plázáztunk apával és Lilivel, sikeresen bevásároltunk 50% kedvezménnyel a C&A-ban meg a H&M-ben egy-két dolgot! Megmutattam apának a Thomas favonatokat, dobott egy hátast, majd ausztriában veszünk ha megyünk tavasszal. Azért a habfürdős flakon már túlzás!:D:D:D

Timka,
jobbulást, nagyon profik a képek, tényleg rengeteget változott Fanni, most már kész hölgy!

Nyuszko,
akkor végül is megérkezett a sátor? A szerelés nálunk is megy ezerrel, majd teszek fel róla én is képet! Most már jön a hó, lesz igazi hóember is, mert már nagoyn hasogat a műtött térdem!!!:)
Na szép álmokat, megyek, mert Marci kibújt a zsákból és ide akar ülni hozzám, pedig már olvasnia kellene!:D

TamEsz
KépKépKép
tamesz
 
 


Tamesz, jópofa ez a magyar posta, azt a lapot 20-án adtam föl... :shock: :lol: :lol: De azért örülök, hogy odaért... Ez már nem saját gyártású. :lol:

Na, megyek, csinálom tovább a szilveszteri vetélkedőt... Ha valakinek van kedve, még lehet jelentkezni! :lol: :lol:

Juc

Kép
juc14
 
 


Sziasztok!

Nálunk is jól telt a karácsony, Adri azóta is azt emlegeti, hogy az angyalka csönget. Fogalmam sincs hová fogom tenni ezt a rengeteg játékot. Mi is elvagyunk havazva (készül a kuckónk :wink: ). Mostmár tényleg jöhetne egy kis hó is.

Juc
Végül én is kipróbáltam a topiksütit, tényleg nagyon finom!!

Eveka
Mielőbbi gyors gyógyulást kívánok Marcinak!!

Gyorsan dobok pár képet:
Kép Adri főz Kép Karácsonyi királykisasszony

Mindenkinek további jó pihenést, és ha nem jönnék Nagyon Boldog Új Évet kívánunk!!!

chincho
 
 


Sziasztok!
:)
Bocsi a zavarásért!

Kat vagyok, a pici fiam dec. 15-én töltötte az 1 évet. Képzeljétek, vettünk karácsonyra nagy örömmel Gergőnek Fisher Price tanuló zeneszéket, már novemberben. Aztán a karácsonyi ajándékbontáskor kiderült, hogy selejtes. Igaz a baba nem tudja, de mi nagyon mérgesek vagyunk, :evil: mert 11e Ft-os játék, és nem gondoltuk, hogy ilyen márkás cuccokból selejtet fogunk kikapni. Ha valaki ismeri, nem működik a lámpa része, a könyv, és az óra része sem. A blokkot kidobtuk.

Azt szeretném kérdezni, kérni, ha valaki esetleg vett ilyet, és megvan a blokkja róla, és kölcsönadná nekem a blokkot, nagyon hálás lennék érte, mert blokk nélkül semmiféle reklamációt nem fogadnak el. Előre is köszi.

Ha valaki tud segíteni, priviben vagy e-mailt írj, köszi!

(Ha valaki "pofátlannak tart", bocsi!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!)

és BOLDOG ÚJ ÉVET MINDENKINEK!!! :D :D :D
katherina
 
 


jóestét!
Látom mindenki a szilveszterre készül, mi is, a krumplisali már kész, a többit majd holnap dobom össze, nagy buli lesz nálunk édes négyesben!:D

Juc,
nagyon aktív vagy, távvetélkedni is lehet???:D

Csilla,
nagyon jók a képek, látom a babakonyha tényleg nagy sláger, mi majd jövőre veszünk Lilónak a járóka helyére!:D
Nagyon csini volt a királykisasszony, én még most kezdek beleszokni a lányos rucikba, de élvezem ám!!!:D

Na és akkor kép halom, mert már hetek óta nem volt erőm nekiülni, de most elszórakoztam, csak nehéz választani, ezért sok lesz, előre is bocsi!:)
Kunka segít a topiksüti szaggatásban: Kép
Liló: Kép
közös fotó a gyerkőcökről: Kép
Liló nem sokáig élvezte a dolgot:) Kép
Lili karácsonyi csini ruciban: Kép
A hatalmas fa és mi, Kunka még kissé bambulínó:D Kép
"Nehezékkel" és fél kézzel is lehet gyurmázni???
Kép
Marci és a vonatok, immár két doboznyi:
Kép
Apósom ausztrál kalapjában a csibészke!
Kép
Na azt hiszem, idén már nem rakok fel több képet, mert elég volt belőlünk!:D:D:D
Szép álmokat, jó készülődést holnapra!

TamEsz
KépKépKép
tamesz
 
 


Sziasztok!

Tamesz, állati jók a képek, meeekkora nagylány már ez a Liló!!! :shock: :D :D Marci meg nagyon csibész fejű abban a kalapban! :lol: Nagyon szép a fátok is, na és a vonat!!! Azt hiszem, nekünk is kell gyorsan vmi kiegészítő (híd vagy ilyesmi), remélem, jók hozzá az ikeás vagy a tescós sínek is!

Csak azért jöttem különben, hogy mindenféle jókat kívánjak, mert aztán beindul a mai készülődés is, este meg buli, kicsit izgulok már, hogy minden kész lesz-e időben. Marcit tegnap elvittük Győrbe, ott voltak az unokatestvérei is, jól eljátszottak, a "nagylány" (3 éves) mindig rászólt, hogy "Marci, ezt nem szabad" :lol: , ő meg rettentően élvezte, hogy egy másik gyerek dirigál neki (nem mintha szót fogadott volna :lol: :lol: ). De a nagyszülőkkel is jól megvan, nem is nagyon emleget minket, csak amikor meglátta anyukám kezében a telefont, akkor mondta, hogy "mami", hogy hívjanak föl engem. :D Ja, és újabban mindent becéz :lol: , mamika, papika, husika... nagyon arnyos... :lol: :lol: :lol:

Na, szóval akkor

MINDENKINEK NAGYON BOLDOG ÚJ ÉVET KÍVÁNUNK!!!



Kép

Juc

Kép
juc14
 
 


Sziasztok,

Juc,
Szerintem a topiksütivel szerintem az volt végül a baj, hogy túl sokáig pihentettem, és valószínűleg ellustult :D . Pont úgy sikeredett, hogy délután 6 körül gyúrtam be, és kb. 11kor kellett volna nyújtaní, így elhalasztottam másnap reggelre. De az íze nagyon jó, csak még mindig kemény :) .

Tamesz,
Nagyon aranyos a két gyerkőc, Liló nagyon sokat nőtt, és milyen ügyi Marci, hogy így segít neked.

Chincho,
Adri valóban nagyon szép kisasszony, nagyon csini a ruciban.


Mindenkinek Békés Boldog Új Évet kívánunk!

Kép
Kép
nyuszko
 
 


Sziasztok!
Nálunk most éppen nagy durmolás van, mert elmentünk délelőtt egy nagyot sétálni és Liló még azóta alszik a kocsiban a garázsban, mert ott még hűvös van és csend, így beöltözve is tud pihenni. Marci meg apja éppen altatják egymást, hát nem tudom ki fog hamarabb beájulni!

Juc,
jó bulizást estére, biztosan nagyon jó lesz, hajrá!!!

És mi is kívánunk Mindenkinek nagyon-nagyon boldog, babaesőben gazdag Új évet!!!

Tényleg, januári Bakonybél? topiktalinak?? Hátha addigra lenne hó!!! Kinek lenne kedve? nekünk igen, kivéve január utolsó hétvégéjét, akkor apa tanfolyásra utazik.

TamEsz
KépKépKép
tamesz
 
 


Sziasztok!!!

Én is csak bekukkantottam,bár mi nem megyünk sehova csak igy a szűk család leszünk,éppen az imént nyítottam ki a boromat,szépen lassan elszürcsölgetem utána aludni megyek!!! :lol: :lol: :lol: :lol: Most még csínositgatom a csajokat,mert ők viszont mennek egy képzeletbeli bulira!!! :lol: :lol: :lol: :wink:

Szóval akkor:

Minden kedves topiklakonak nagyon boldog új évet kívánunk!!!!

Kép Kép Kép Kép
Vendég
 


BOLDOG ÚJ ÉVET KÍVÁNUNK MI IS MINDENKINEK!!!


Kép Kép


Babus és Kristóf

Kép
babus2005
 
 


Megcélozni a legszebb álmot,
Kinevetni a világot, gyűjteni a barátságot,
Mindig szeretni és remélni,
így érdemes a Földön élni! B.Ú.É.K.! Kép Kép Kép
Vendég
 


BUÉK mégegyszer, remélem mindenki jól szórakozott, mi igen, mivel délután élvezhettük a földrengést, mivel elég közel voltunk hozzá. Hú, félelmetes volt a morgás, majd az, ahogy az egész ház elkezdett remegni, poharak csörömpölni, de szerencsére mind a két kölök aludt éppen, de azért megijedtünk rendesen! Szerencsére az este már nyugiban telt!
Kellemes pihenést és józanodást az új év első napjára!:D

TamEsz
KépKépKép
tamesz
 
 


Sziasztok!

Nagyon boldog új évet kívánunk mi is!!


Ági, Panni

KépKép
fanka
 
 


Sziasztok, BUÉK-BUÉK!!! :lol: :lol: :lol:

Remélem, jól telt a szilveszter mindenkinél!

Tamesz, akartam is kérdezni a földrengést tőled sms-ben, de aztán, gondoltam, nem rontom ilyenekkel a szilvesztereteket. :shock: :lol: De tényleg durva lehetett olyan közel az epicentrumhoz! Nálunk csak a férjem érezte, én meg kiröhögtem, hogy biztos már nagyon rágyúrt a partira... :lol: Állítólag megremegett itt is a ház meg a kóla a poharában, nekem nem tűnt föl... :shock: Utána én is kicsit betojtam, gondoltuk, hogy de jó, legalább Marci megmarad, ha minket betemetnek a romok :shock: , de utána megnyugodtunk. Ja, és egy kis reklám: persze egyből rákerestünk a neten, bekapcsoltuk a tévét, rádiót, sehol semmi, csak az index fórumában nyílt rögtön egy olyan topik, hogy "földrengés volt az előbb?" :lol: , hát csúcs az a fórum, ott mindenről van topik, onnan lehet első kézből tájékozódni.

Nálunk elég jól telt a buli, 17-en voltunk, mondjuk nem volt nagyon vad :lol: , bár a zene hangos volt, de csak páran táncoltunk, én is csak néha, mert nem izzott annyira a hangulat. A vetélkedő jópofa volt, nekem tetszett :lol: , de azért a többieknek is, filmeket kellett fölismerni előzetesből, filmzenéket csengőhangokból, színészeket a szemükről (na ezt meg lehet oldani távolról is :lol: , Tamesz, elküldöm neked priviben :lol: ).

Ja, és amit elfelejtettem, hát az Évákat nem köszöntöttük föl, most már értem, miért olyan rossz, ha ilynekor van az ember szüli- vagy névnapja :? , teljesen elfelejtődnek... :(

Szóval Eveka, Évi, boldog névnapot nektek így utólag is!!! :D :D :D

Eveka, hogy vagytok? Remélem, már jobban!

Na, megyek, kicsit pakolok a buli után, bár nem vészes a helyzet...

Sziasztok!

Juc

Kép
juc14
 
 


Szebb napot!
Ma is készülnénk levegőzni, de itt esett sajna!:(

Eveka,
én is este emlegettelek apának, hogy remélem nem bent töltitek a szilvesztert, ha majd lesz időd jelentkezz, hogy hogy van a kislegény!!!

Hú és tényleg mi is minden szépet és jót kívánunk az Éváknak, tényleg nem túl szerencsés időpont, mert mindenki a karácsonnyal van elfoglalva! Bocsika!

Juc,
tiszta kolis vetélkedő volt akkor!:D Én szeretem az ilyeneket, apánk kevésbé! Földrengés tényleg félelmetes volt, éppen a hidegtálat pakoltam be a hűtőbe amikor kiezdődött és hirtelen azt sem tudtam melyik kölökért rohanjak, de addigra már vége is lett, szerencsére.

Mi az este játszottunk, vonatoztunk, gyurmáztunk közösen, ma pedig megfőztem a szokásos lencsét, bár én most Liló miatt abból sem ehetek, de majd jövőre!:D Képzeljétek, hogy jártunk a pezsgővel, apa kibontotta, és nem volt benne semmi szénsav, így kis is öntöttük!:D Én ittam egy üveg sört az este, jól beosztva, és reggelre annyi tejem, lett, hogy már folyt kifelé és alig vártam, hogy lili felébredjen!
Na fiúk mennek aludni, én meg úgy hallom, felébredt a kisfőnököm!:D
Szép napot!

TamEsz
KépKépKép
tamesz
 
 


Mi is nagyon boldog új évet kívánunk Mindenkinek!!!!

Éváknak utólag is boldog névnapot!

Muki
KépKép
KépKép
mukika
 
 


Nagyon-nagyon boldog Új Évet kívánunk mindenkinek!

Sziasztok!

Hát csak így utólag..... mert nagyon kalandos napjaink voltak. Szombaton indultrunk Gyulára, Fanni fél 8-kor egy hányással indított, amit indulásig még 2 követett majd az úton egy és végül még egy mikor megérkeztünk. Szinte végig aludt az úton egész nap tök bágyadt volt, csak anya, anya...kellett neki. 31-én már jól volt, akkor kora estére én purrcantam ki, hasmenés+hányás, úgyhogy jól elbúcsúztattam az óévet. Szinte semmit nem tudtam enni, főztem pedig éjfél utánra lencsefőzeléket, meg vacsira krumplisalit, de ez utóbbiba bele se tudtam kóstolni.
Fanni délután aludt, így koccintásig ébren volt majdnem 1-kor feküdtünk le, de akkor már hulla volt.
Újévi meglepije egy 5-től fél 6-ig tartó hiszti volt, visított és semmi nem volt jó neki, az egész házat felébresztette. Fél 8-körül mg kaptunk egy kis ráadást, de hamar vissza trudtam altatni kb. 10-ig. Azóta angyal, jókat játszott és hazaúton végig aludt.
Úgyhogy érdekesen végződött a tavalyi év és az idei indulása se volt kutya, remélem ezitán csak jobb jön...

Tamesz
Földrengésről én ma hallottam, egyből eszembe is jutottatok. Biztos szörnyű lehetett,én csak nagyszülők elmeséléből tudom hogy milyen. Hát jó lenne, ha nem ismétlődne meg!!!
Képek szuperek, milyen nagy csaj már ez a Lili baba!
Tényleg, anno én is ittam az alkohol menetes sört, amikor úgyéreztem hogy kevesebb a tejem, és nagyon sok tejcsim lett tőle. Pedig én annyira utálom a sört, de legyűrtem.

Juc
Mikor hozzátok haza a nagylegényt?
Biztos jó lehetett ez a vetélkedő, Te állítottad össze egyedül?

Nyuszkó
Nekünk maradt még topicsüti, küldjek???

Éváknak mi is boldog névnapot kívánunk.
KÉpeket majd dobok fel én is holnap...

Timka

Kép
Kép
timka76
 
 


Sziasztok!

Timka
Sajnálom, hogy így sikerült a szilveszter, remélem az év többi napja sokkal jobb lesz.

Tamesz
Épp a XVII. kerületben lakó barátnőmmel telefonon beszéltem, mikor a földrengés volt. Megijedt ő is.

Éváknak utólagosan boldog névnapot kívánunk!

Eveka remélem jól vagytok!!

Itt a belvárosban rengeteg petárdázó volt, bár szerencsére inkább tüzijátékoztak. Mi is vettünk, Adrinak tetszett, bár az utcán kicsit félt a trombitázóktól így csak 10 percet voltunk lent. Itthon már bátran mesélte, hogy trombitáztak, meg nézzük az ablakból a tüzijátékot.

Kép Adri és anya cica szilveszterkor

chincho
 
 


Sziasztok!
Köszönöm a névnapi jókívánságokat és a sok aggódást is!
Már jól vagyunk. Marci ma reggel még kapott antibiotikumot, de már sokat eszik, viccelődik, huncutkodik, szóval újra a régi. Sajna Anyukáméknak is nekem is jutott a bacikból és senki nem bír kilábalni belőle. Azért nálam nem vészes (egy jó kis arcüreggyulladás), de anyuékért aggódom, mert ők idősek, és nem túl jó náluk az orvosi ellátás, hogy finoman fogalmazzak... Reméljük, minden rendben lesz velük is.

Majd teszek fel néhány képet a karácsonyi örömködésről és a szilveszteriről is. Szilveszterkor feldiszítettük Marcinak a lakást és felfújtunk neki 20 lufit. Nagyon örült! Főleg annak, amikor elkezdtünk az apjával lufikardozni. Egyre csak azt hajtogatta, hogy "hangos legyen" a lufikardozás :). Egyébként baromi sokat fejlődött beszédben a betegsége, vagy inkább azt írom, az ünnepek alatt. Reggelente csak azt hallom, hogy lemászik az ágyról, próbál kijutni az ajtón, de nem éri el a kilincset. Ekkor ezt mondja magának: "Nem érem el kijincset. Anya eléji." Majd jön hozzám: "Anya, felkelek" (mármint én :) ). A csúcs az volt, amikor meghallottuk, hogy a kedvenc mondókáját motyogja magában: "Gyejekek, szejetik a pejecet, sósat, jopogósat". Szóval mostanában Apával csak fülelünk és jókat kuncogunk, persze csak halkan, nehpgy észrvegyen minket és abbahagyja :).

Próbáltam visszaolvasgtani, de nem túl sok sikerrel.

Tamesz,
a földrengés tényleg ijesztő lehetett. Nálunk (Zugló) csak áramszünet volt 20 percig, a fűtés leállt, mi meg azt sem tudtuk, hová menjünk a beteg gyerekkel, ha nem áll helyre az áramszolgáltatás. A szomszédasszonyom érezte a földrengést, mi nem. Lili nagyon csini nagylány lett, Marciról pedig az ausztrál kalapos kép tetszik nagyon-nagyon!

A karácsonyi fotók nagyon jók lettek. A lányok: Adri, Fanni, Lizike igazi is hölgyek lettek a szebbnél szebb ruhácskákban! A fiúk, a sok Marci pedig igazi nagyfiúk már. Kíra pedig már igazi nagylány. Mironnak a bukósisakos képe tetszett a legjobban :).

Timka,
remélem Fanni már jól van és Te is rendbejöttél!

Nyuszko,
látom Te most vagy a 28. hét körül, remélem nálatok nem így lesz, de nálam ekkor derült ki, hogy mégsem kislányunk lesz, hanem Marci. Bár én nagyon örültem, mert elsőre fiút akartam!

Juc,
Ti elemes Thomas vonatot vetettek Marcinak? Láttam, hogy itthon horror árak vannak. Ausztriában sokkal olcsóbbak?

Csilla,
a cicás kép nagyon tetszik!

Én nem válogattam ki túl nagy sikerrel a karácsonyi ajándékokat. Kapott Marci csúszdát, IKEA-s egyszemélyes libikókát, IKEA-s favonatot, mindegyikkel játszott kicsit, szenteste örült is neki nagyon, de azóta hanyagolja. Leginkább az igazira megszólalásig hasonlító kínai szerszámkészletet szereti, amit Anyuék angyalkájától kapott. Egyébként folyton házat épít (ennek örülök), fa építővel, de semmivel nem játszik egyedül. 5 percig sem. Na, jó, egyedül a bejárati ajtó kulcsával, de azt kis tudja nyitni. Szerencsére nem megy ki, egyelőre :).
Ennek és a betegség ellenére azért nagyon meghittre sikeredett a karácsony, nem tudtam betelni az érzéssel, hogy igazi család vagyunk.

Szép napot Nektek, ha elég sokáig alszik még Marci, talán tudok képeket feltenni!

BOLDOG ÚJ ÉVET KÍVÁNUNK MI IS MINDENKINEK!!!

Eveka

Kép
eveka
 
 


Képözön, előre is bocs :):
Kép Pózolás még karácsony előtt

Kép Szerszámkészlet

Kép Libikóka

Kép Szilveszteri karácsonyfa

Kép Lufik

Folyt. köv. :)

Kép
eveka
 
 


Folyt.:
Kép Ott is lufi!

Kép MI

Kép Apa-dzseki :)

Vége :).

Kép
eveka
 
 


Sziasztok!

Én is készültem pár képpel.
Amúgy én már jól vagyok, szerencsére csak 1 napig tartott, de Fanninak továbbra is sok híg kakaija van egy nap.
Adom neki a Normaflort és mától megpróbálom beadni neki a Smectát is. Úgy hallottam hogy vmi hányós-hasmenős vírus terjeng, nagy agyanúm hogy ebből nyalt be valamit a csaj.
Ma voltunk védőnéninél, holnap reggel 7-re mehetek vércukorterhelésre.
Most alszik amanó, de 1 óra alvás után pellust kellett cseréljek mert teledurrantotta.
Rakom a képeket aztán húzok mellé pihozni egy kicsit:
Kép Szilveszteri sms-ezés
Kép Virsliválogatás
Kép Csajok
Kép Pezsgős-papír bontás 1-én
Kép Anyósneyelvezés

Timka

Kép
Kép
timka76
 
 


Sziasztok!

Most nagyon dühös vagyok, mert tök sokat írtam, és elszállt az egész! :evil: :evil: :evil:

Szóval: Mindenkinek nagyon boldog új évet kívánok én is!

Jól teltek az ünnepek, nem is tudtam gép közelébe kerülni!

Néhány kép karácsonykor:

Kép

Kép

Kép

Kép

Ez a kedvencem:

Kép

A szilveszter is jól sikerült, barátokkal voltunk, Balatonszabadiban, erről majd később lesznek képek, mert még nincs meg a CD, mi nem fényképeztünk.

Tamesz!
Mi tervezzük, hogy elmegyünk jan.ban Bakonybélbe, úgyhogy mi benne vagyunk a topiktaliban! Többiek? És még a lurkóknal is ingyenes!

Bocsi, hogy mindenkinek nem reagálok külön, kicsit elmaradtam az olvasásban, de a képeket megnéztem, örülök, hogy mindenkinél jól teltek az ünnepek! Öröm nézni a bontogató kis manókat, nagyon helyesek!

Most már majd igyekszem gyakrabban jönni: Évi

KépKép
KépKép
KépKép
jevi26
 
 


Ez lemaradt, bár az "elszállt-ban" benne volt: nagyon köszönöm a névnapi köszöntéseket! :)
Évi

KépKép
KépKép
KépKép
jevi26
 
 


Hali!

Szuperek a képek!!!!

Jevi
Honnan Viola szőke haja? :)

Bakonybélben mi is benne vagyunk, főleg ha esik a hó! Tamesz megszervezed? :oops:

chincho
 
 


Sziasztok!!!
Tényleg nagyon jók a képek!!!Violának az a kis meglepödött arca,nagyon édes!!
Nálunk is szőke mindkét gyerek (Mimi nem annyíra) kiskorunkba voltunk párommal mindketten szőkék,bár Kíra nem ugy néz ki mintha sőtétedne neki.Mondjuk nem is bánom!! :P :P :P
Eveka!!
Marci pozolos képe nagyon jó,ez a gyerek egy nagyon jól síkerült gyerek lett!! :lol: :lol: :lol: Szép kis pofija van!!
Timka!!!
Csajok??? :lol: :lol: :lol: :lol: Fogsz te még pocakos képet berakni a fiatokkal is!!! :lol: :lol: Sztem!!Fanni tényleg nagyon lefogyott.Kíra ellenben hízásnak indult,ugyhogy most mindig szekálom őt,hogy akkora segge lesz mint nekem.Ja és letiltottam a nutellárol. :twisted: :twisted: :twisted:
Chinco!!
Látom neked nem lesz gondod a farsangi arcfestéssel!!Én tavalyelött Kírának nem tudtam egy normális bohoc festést csínálni!!Szépek vagytok!!
Tamesz!!!
Lilo,nagyon nagy már!És még mindig rád hasonlit!!!
Juc!!!
Marcinak azok a göndör fürtök állatiak!!Az jutott eszembe most,hogy közelegnek a szülinapok,nem akarsz megint táblázatot dobni???Tudom,hogy valaki van elöttünk de nem tudom kicsoda,de az már napokon belül esedékes lesz!!
Miminek Thomasokat veszünk szülinapra,kérem az ajánlatokat,tapasztaltokat!Meg vettem neki a falára dekoráciokat,auto,repülő,pingvin stb...Majd ha megkapja megmutatom,hungarocellböl készült és szép szinesek!!Nagyon tetszik!!!
Amugy velünk semi extra,hála ístennek na meg a homeos bogyónak nem vagyunk betegek már honapok óta,(lekopogtam )pedig körülöttünk mindenki haldoklik.Apa még holnap otthon van,de nincs kedve semmihez,ugyhogy a lakásfelujitás várat magára tavaszig,na nem mintha én bánnám.Elfelejtettem feladni a Gyes igénylésemet,pedig még karácsony elött beszéltem velük,hogy miket kell beküldeni,és meddig.Hát én akkor szépen minden beraktam egy boritékba,és az a fránya boriték nem ment el a postára!! :lol: :lol: :lol: Ma adtam fel,pedig 5.ig bekell érkeznie.Remélem,bár nem sokat (23000.-ret) :shock: :shock: :x :x kéne februárban mellöznöm ha emiatt nem kapnám meg időbe!
A gázpapirt is késve adtam fel,és még ráadásul apukám nevén volt az ora,ugyhogy párhuzamosan adtam fel a névátirási kérelmet a támogatási kérelemmel.Hát ez van,majd összeszedem magam,de most még olyan jó lustulni. :oops: :oops: :oops: Pedig ma már a suli is kezdödött Kírának,ugyhogy beindul ujra a délutáni macera!!
Na jo megyek mert kisült a pizza és éhesek a gyerekek,már ott állnak a sütő elött. :lol: :lol: :lol:
mindenkinek szép napokat
Vendég
 


Sziasztok!

Elaludt Viola, bár akkora szél van itt, kicsit nehezen ment a dolog! Képzeljétek, mostanában kezd el félni, ez normális? Fél az árnyéktól, hangoktól, fényektől, széltől, ha erősen veri az ablakot! :shock: Persze, megmagyarázom neki, mi micsoda, és akkor már bátrabb, és azt vettem észre, hogy amitől fél, azt jól megijeszti ő is, rákiabál, hogy "vá-vá", jó hangosan, talán azt hiszi, hogy akkor ő jobban megijed! :D Pl. hozza ma az egyik plüss állatát, egy fehér majmot, és ijesztgeti nagy bőszen (ritkán játszik vele, a nagy plüsshalom belsejében rejtőzködik), kérdezem tőle, félsz a majomtól, azért ijesztgeted, és bólogat. :shock: Nálatok is van ilyen?

Chincho!
Eredetileg én vagyok szőke, csak befestettem a hajam, most épp visszaalakulóban vagyok, csak kicsit lassan megy a dolog! Persze már inkább sötétszőke vagyok, de gyerekként olyan voltam, mint Viola.
Nagyon jó lenne a topiktali, remélem sikerül összehozni, nekünk valamelyik hétvége lenne jó!

Még jó múltkorában olvasgattam bele a tavalyi írásokba, mert ugye akkor én még nem írtam ide, a táblázat tényleg jó ötlet, de kinek van erre ideje? Tényleg, ki kezdi a sort? Persze a szülinapi vonalzókkal talán egyszerűbb a helyzet!

Andi!
GYES-papírokat lassan nekem is intéznem kell, bár nagyon nem fűlik hozzá a fogam!
Szülinapra talán Legot kap Viola, nincs még neki, nem igazán van más ötletem egyelőre!

Nálunk most igazi szülinapi dömping van, anyu kezdi 4.-én, aztán én 9.-én, párom 12.-én, végül ugye Viola febr. elején! Azért jó dolog ez nem, ilyenkor le van tudva minden egy kalapban, aztán egész évben semmi! :shock:

Timka!
Ti lassan készülődtök, ha jól emlékszem, hát nem kicsit irigyellek most titeket! :)

Namegyek, mert még vasalnom kell, üdv: Évi

KépKép
KépKép
KépKép
jevi26
 
 


Sziasztok!
Évi,
Viola nagyon aranyos a képen, amelyiken meglepődik! Persze a többin is :). Egyértelműen Rád hasonlít!
Mi barnák vagyunk mindketten, Marci mégis szőke, bár az Apja gyerekkorában szintén szőke volt és dagi :).

Andi,
köszi, szerintem is nagyon jól sikerült Marci, nem is értjük a férjemmel, hogy hogy lett ilyen :).

Timka,
szerintem is nagyon csini lett Fanni. Igazi nagylány lett, ahogy lefogyott. Egyébként Marci sem hízott szinte semmit egyéves kora óta.

Topiktali nálunk nem esedékes, mert márciusig minden gyerektől el vagyunk tiltva. Nekem ez egy kicsit túlzásnak tűnik, majd beszélek még egyszer a dokinénivel.

Mi ma csak az erkélyen levegőztünk, mert nem mertem Marcit kivinni ebben a nagy szélben. Szerencsére hazajöttek a cirkuszos szomszédaink, így kukkolt a majmot a lakókocsijában :).

Szép napot Nektek!

Eveka

Kép
eveka
 
 


Andi,
én azt tervezem, hogy gyurmát veszek majd Marcinak, meg vízfestéket vagy valamilyen spec. festéket, amivel ujjal festhet. Ezen kívül a LegoVille (?)-ből néztem ki egyet, amiben bárányok vannak, meg kisrépa, talicska. Lehet, hogy egy Marci-méretű talicskát is kap. Ugyanis Marci parasztnak készül :). A legnagyobb élménye, ha kapát vagy kaszát lát :). A Nagyapjáékat úgy engedte haza, hogy vegyenek neki otthon "kicsi kaszát". Kíváncsi leszek, hol fognak találni :)!
A LEGO-hoz tipp : www.legobolt.hu , ez a Délinél van, ha Petsen jártok. Én még nem voltam itt, de az áraik jóval kedvezőbbek, mint máshol. Egyik barátnőm szokott itt vásárolni.

Azért még én is szívesen várom az ajándéktippeket!

Mennem kell vasalni.

Eveka

Kép
eveka
 
 


Hali! Megvagyok én is, csak vagy sok a dolgom, vagy nem alszik Marci délután :? , így nem nagyon tudok jönni, max. esténként, de olyankor meg férjurammal nézzük a 24 óra nevű sorozatot, amit megkaptunk karácsonyra az öcséméktől. :lol: Ismeritek? Asszem vmelyik itthoni adón is megy.

Kérdeztétek a táblázatot, amióta ilyen szuper ez a babanet :lol: , hogy van benne vonalzó is, azóta én nem is vezetem a táblit, gondoltam, jobb annál a vonalzó. persze, előkereshetem a régit, fölfrissítem, ha lesz időm, berakhatom az új tagokat, de kirpóbáltam, nem ugyanabban a formátumban kell feltölteni, mint régen, ahhoz meg nem értek, hogy átalakítsam, szóval nem ígérek semmit. Andi, annyit megnéztem, hogy előtted csupa olyanok voltak, akik már nem írnak, pl. Rusovszky, Kriszta, Lego.

Betegeknek gyors gyógyulást!!!

Na, mentem is, ennyi voltam, mert az ifiúr itt randalírozik a géppel.

Juc

Kép
juc14
 
 


Ja, még egy: Fanka azt mondta, hogy csak nekik volt annyira olcsó az a Bakonybél, mert az a vállalati üdülőjük. Most megnéztem, 6600 egy 2 ágyas szoba reggelivel, nem rossz az a hotel, csak Fanka szerint semmi extra nincs benne. De ha szép idő lenne, hóval, akkor biztos jó lenne. De én nem ígérek semmit januárra, mert már vannak programjaink hétévégkre is, közeleg a szalagavató is, és még lehet, hogy Ausztriába is kiruccanunk. Azért ha szerveződik valami, lehet, hogy benevezünk!

http://www.bakonyhotel.hu/

Juc

Kép
juc14
 
 


Sziasztok!

Na, sikerült megint jól eltűnnöm :oops: :oops: .
Karácsony nálunk is szuper volt - nem részletezem, már olyan rég volt... Panni tőlünk fa kisvasutat kapott, meg egy babát, a sztár-ajándék egy kétszintes babaház volt, bútorokkal, lakókkal. Tényleg nagyon jó, azóta minden nap alig várom, hogy játsszunk vele :lol: !

Kép
első ajándék: kisvonat
Kép
csinos ruciban unokatesómmal

Szilveszter is jól tellt, bár sajnos nem mentünk Jucékhoz. Itthon van Ausztráliából a férjem unokatesója, ezért az ő kedve szerint alakítottuk a programot. Délután voltunk az Ügetőn, hatalmas buli volt, megnéztünk 3 futamot is. Fogadni nem tudtunk, mert olyan sokan álltak sorba, na meg nem is igazán voltunk képben, hogyan is kell :roll:. Aztán hazajöttünk és ettünk egy halom virslit, utána éjjel 3ig Capitalyztunk. A tv idén (is) nézhetetlen volt.

Én nagyon élveztem az ünnepeket, olyan jó volt látni Panni örömét karácsonykor, még az állandó jövés-menés sem viselt meg, mindenhol nagyon izgul, mit hoz vajon a Jézuska?? A legnagyobb szám a karácsonyfa volt, mai napig rohan ki reggel a nappaliba, és közli, hogy széééééép! Szóval megérte a sok készülődés, sütés-főzés! Azért kicsit "leeresztettem" mostanra, olyan hamar eltelltek ezek a szép napok! Tényleg jó volna elutazni valahova! Apropó, olvasom, hogy nagyon készülődik ez a januári topiktali. Őszintén, csajok: szerintem ne Bakonybélbe menjünk! Annyira azért nem jó hely (a szálloda), sokkal szuperebb helyekre lehet menni sokkal olcsóbban. Tényleg nincs semmi plusz szolgáltatás, olyan családi panzió "fílingje" van az egésznek. Inkább olyanok szállnak ott meg, akik szinte egész nap az erdőt járják, és csak aludni mennek a szállodába. Az árban csak a regeli van benne, ebéd nincs és az étteremben kapható kaja...hát, elég húzós ára van és alig van választék! Persze biztos vannak jó kis falusi vendéglők a környéken, de nekünk nem igazán volt kedvünk esténként kocsiba ülni és kimozdulni. Egy 2 ágyas szoba ára pedig - ahogy én látom a honlapon -15.000 ezer fotrint...
Na, remélem nem vettem a kedvet az utazástól, csa nem akarom, hogy Bakonybél csalódás legyen.
Van egy másik tuti hely, ahová szinte minden éven elmegyünk: Sopron. Ez egy Hunguesthotel, közvetlen a Lővérek szomszédságában, szóval itt is nagyon jó a levegő, és erdő is van. Most néztem a honlapon, 3 éjszaka félpanzióval, uszoda, jacuzzi, szauna, fittnessterem 22.000 forint/fő. És 4 éves korig ingyenes.
http://www.hunguesthotels.hu/informatio ... 0&nyelv=hu.
Na, befejezem a "tourinform"-ot, bocsánat, hogy ilyen hozzúra sikeredtem....
Igyekszem majd gyakrabban jönni!


Én is teszek fel képet a múltkori gyerekrandiról:




Kép Kép

KépKép
fanka
 
 


Hali!

Oké, akkor Bakonybél storno. Egyéb ötlet? Többiek? 22e/fő nekünk kicsit húzós.

chincho
 
 


Sziasztok!
kicsit elvesztem, de apánk 2-tól sajnos már dolgozik, és gyorsan eltelnek a napjaink. Délelőttönként sokat sétálunk, bár tegnap hideg szél fújt, sajna.
Ma Lidliben és a DM-ben voltunk, visszacseréltünk egy 2-es pelust, mert már kicsi a csajra és vettünk helyette hármast, meg Marcinak is 5-ös aktív fit pelust, hát az nagyon szupi, olyan, mint a horvátoknál a sensitiv volt, fincsi puha, gumis derekú.

Topkitali:
Fanka köszi az infókat, akkor bakonybél kilőve, de a soproni tényleg szupinak néz kis, Eveka nem Ti voltatok ott? Te Hunguestes vagy, vagy rosszul emlékszem?
Találjunk egy jó időpontot és én szívesen letelefonálgatom!

Thomas hírek:
-apa talált a neten epizódokat DVD-re, most tölti, akit érdekel majd szóljon!:D
-vsz. ha minden igaz jövő szombaton kimegyünk bécsbe és a Toys'R'us-ba is, némi ajándékért a kölöknek, meg ruhákért a leárazásokról. SZóval itthon megnéztük és egy Thomas-os vonat, ami a fa sínekre megy és elemes, az 6200 forintocska, kint vsz. jóval olcsóbb, mert ennyiért egy doboznyi thomas cuccot adnak. De erről Jucnak gondolom pontosabb infói vannak.:D
http://www.toysrus.at/index.php?mapid=1 ... 359ca74f59
SZóval, ha valaki szeretne valamit szóljon!
Na most ennyi, mennem kell altatni, mert Marci még mindig itt tombol, hiába ment el egy fél órája aludni!:(

TamEsz
KépKépKép
tamesz
 
 


Sziasztok,

Hát nálunk is minden visszaállt a régi kerékvágásba. Apa tegnaptól dolgozik, ráadásul délután. Tegnap Ákos is kitolt velem, mert nem volt hajlandó délután aludni, úgyhogy sok szabad időm nem volt. A tegnap délután átléptünk egy barátnőmhöz, akinek van egy Ákossal szinte egykorú kislánya, nagyon jól elvolt a két gyerek. Viszont ma telefonált a barátnőm, hogy a kislány lebetegedett, lázas és hányik. Remélem nem valami vírusos nyavalya, hátha nem nyaltuk be. Még ők sem tudják pontosan miféle betegség, a délután viszi orvoshoz.

Tényleg Tamesz,
Lilónak még vanak görcsei?

Jevi,
Ákos is néha elég ijedős. Őt az erősebb hangok riasztják meg, pl. ha a játszótéren valamelyik gyerek visít, egyből elsírja magát és mondja is, hogy megijedtem anyu.

Kép
Kép
nyuszko
 
 


Fanka,
már vártam Panniról a csinos képeket! Tényleg csini volt! Ti milyen favonatot vettetek?

Tamesz,
igen, én hunguestes vagyok (voltam), viszont Sopronban még nem voltam. A kollagenaőm szerint koszos a szálloda, csak ennyit tudok róla. Meg annyit, hogy a két ottani szálloda közül érdemes a jobbikat (árban sajna drágábbikat) választani. Nekem a tapolcai és a galyatetői szálloda a csúcs. Árban elég húzósak, de nekem dolgozói kedvezménnyel olcsó. Ezeket tudom ajánlani, ha van valami jó kis akciójuk. Igaz, Tapolcán a gyerekmedence nem fedett rézen volt. Viszont van egy gyerekmegörző, ahol nyáron volt bent medencerész is. Galyatetőn van egy kis játszótér is az udvaron és vannak medencék is. A kaja a'la carte mindkét helyen drága viszont akció keretében lehet, hogy elfogadható. Kérjetek írásban közös ajánlatot, ha nagyon üresek, úgyis engednek az árból, főleg, ha együtt foglaltok.

A háromcsillagosok közül Pécsen voltuk (ez jó), Debrecenben (ez is jó), SZegeden (ez nagyon-nagyon jó szálloda, amit a városi stranddal zárt folyosó köt össze, van nagy udvara és közel van a centrumhoz, a személyzet pedig kiváló volt) és Gyulán (na, ezt nem ajánlom, olyan mintha egy hetvenes évekbeli szocüdülőben lennél).

Hajdúszoboszlón az Aqua Solban nem voltam, de arról is csak jókat hallottam, meg a Répce Goldról is.

Eveka

Kép
eveka
 
 


Szegedi hétvégi akció:

Hunguest Hotel Forrás - Szeged
Hétvégi ajánlat (péntek-szombat-vasárnap)


(Szobák csak korlátozott számban állnak rendelkezésre!)Árak Ft/éjszaka 2006.09.01 - 2007.04.08

Manzárd szoba 1 fő részére 6 200
Manzárd szoba 2 fő részére 8 300
Classic*** szoba 1 fő részére 8 300
Classic*** szoba 2 fő részére 10 600
Superior*** szoba 1 fő részére 13 500
Superior*** szoba 2 fő részére 15 600
DeLuxe**** szoba 1 fő részére 15 200
DeLuxe**** szoba 2 fő részére 17 300
Pótágy 4 900


Tartalom: szállás svédasztalos reggelivel, a hotel fedett uszodájának és szaunájának használata, valamint minimum 2 éjszakás itt tartózkodás esetén korlátlan átjárási lehetőség – fedett, fűthető folyosón keresztül – a szomszédos fürdőkomplexum gyógyvizes-, úszó-, és gyermekmedencéihez, ÁFA.
Vissza az ajánlatok listájához

4 éves korig ingyenes.

Most látom, hogy Sopronban a Maroni már nem a Hunguesté. A Szieszta viszont igen, ami a jobb szálloda.

Ja, az egri szálloda is jó állítólag, bár nekünk soha nem adtak szobát :twisted: .

Eveka

Kép
eveka
 
 


Sziasztok!

Hú, egészen turisztikai jelleget öltött a topik... :lol: :lol: :lol:

Akkor Bakonybél kilőve? Most néztem, tegnap frissíthették a honlapot, mert nekem még 6600-as árat írt ki tegnap, most meg már 7250... :? Biztos megneszelték, hogy oda készülődünk... :lol: De most jól megszivatjuk őket...

És ti melyik hétvégére gondoltatok?

Látom, a favonat is téma: mi nem elemes Thomast vettünk, csak simát, ebből 10 euró körül volt 1 mozdony, az is szép ár :shock: , de 2-t fizet, 3-at kap akció volt. Egy elemes mozdonyra viszont mi is beneveznénk, Tamesz, ha kinézem a honlapról, és mi nem járunk arrafelé mostanában, esetleg megbízhatlak a feladattal? :D Előre is köszi! Bár mennénk mi is Ausztriába, de kirándulni, nem vásárolni, és még nem tudom, mikor, lehet, hogy csak februárban, amikor talán hó is lesz...

Szeretnék vmikor a tescóba meg az ikeába is eljutni, hogy megnézzem, hogy összeillik-e a thomasos sín amazokkal, mert vennék pár kiegészítőt. De sajna az autó aksija tegnap kipurcant (miután égve hagytuk benne az utastér-világítást... :? ), majd ma bebikázza a férjem.

Ja, még Thomas: mi kaptunk karácsonyra egy eredeti angol Thomas dvd-t, ha sikerül lemásolni, akkor szólok, ha érdekel vkit. Ezen még régi epizódok vannak, a narrátor Ringo Starr!!! :lol: :lol: :lol: Viszont a vonatokon is látszik, hogy régebbiek, a zene is más, de Marcinak ez is tetszik. Tamesz, nektek melyik évad lesz meg?

Pelus: mi is szoktuk az új Pamperst használni, igaz, nekünk még bőven jó a 4-es... :lol: :lol: :lol: A múltkor a bnőmék féléves kislányának is adtunk belőle kölcsön, rá is jó volt! :lol:

Sziasztok!

Juc

Kép
juc14
 
 


Ja, Tamesz, most láttam a linkedet thomasról, mi ugyanezt az alapszettet vettük meg Marcinak a mozdonyok mellé, de ez nem elemes!!!

Juc

Kép
juc14
 
 


Sziasztok!

Kicsit elvesztem, mert ezerrel készülődök az utazásra, tegnap bőröndökből újítottunk be kettőt, ma nekem vásároltam tavasziasabb ruhákat, holnap lehet a csajnak kell nézni még valami cipő/szandi félét, csomagolás és szombat hajnali 3-kor irány a repcsitér.

Csajok, totál ki vagyok akadva, ma Fanni akkora hisztit vágott le a Brendonban, hogy TOTÁL tehetetlen voltam. Ha A-t mondtam, ő B-t, ha B-t, akkor ő A-t. Egyszerűen az agyáig se hatolt el semmi, csak visított és ordított. Így maradt el az ő cipővásárlása ma. Hazafelé elaldt de még kb. 10 percig félálomban is hüppögött.
Aztán hazaértünk és bementünk vásáolni a CBA-ba, ott is akkora hisztit csapott mert kinthagytuk a nínóit (gyümipudingot) a kocsiba.
Nagyon nehezen lehetett csak megnyugtatni, fél bolt minket bámult. Mit lehet tenni ilyenkor??????
Most fel akartam rá próbálni a tavszi,nyári ruháit, szerintetek engedte????
Asszem kezdődik a dackorszak és meg beadom a felmondásom! Kölcsönadom valakinek a gyerekem 1-2 évre, kinek kell egy csaj?

Tamesz
Lehet élünk a lehetőséggel és megkérünk hogy ha lesz vegyél nekünk pár jákót, ahogy Fanni mondja. Decsak ha tényleg nem baj.

Juc
Nekünk is megvan a 24, férjem tegnap megnázte az első részét, szerinte nekem is nagoyn fog tetszeni. Kíváncsi vagyok...eddig csak BK és Lost függő vagyok.

Na megyek mert dolog van.

Timka

Kép
Kép
timka76
 
 


Timka,
én lemaradtam. Hova utaztok? Már épp kérdezni akartam, hogy mi lett a szilveszteri utazással. Biztosan valami fincsi meleg helyre mentek. Én is úgy mennék valahová. ajd tegyél fel sok képet!!!
Marcinál is megy a hiszti. Volt egy időszak, amikor nem is mertem vele boltba menni. (Egyébként is igazi pasi, utálja a vásárlást, az apja nagy örömére.) Aztán időnként javul a helyzet. Most itthon egy kicsit kezelhetőbb, de nagyon karatos, mindent azonnal szeretne (mosssssssst! felkiáltással) és verekszik is. Egyetlen módszer vált be nála: csendben maradok, leülök, nem mozdulok, legfeljebb annyit mondok, hogy ez fájt és nagyon szomorú vagyok. Hagyom, hogy egy kicsit kitombolja magát. Utána mindig bocsánatot kér és látszik rajta, hogy bántja a dolog. Ez egy áruházban nem kivitelezhető :). Itt azt szoktam csinálni, hogyha normálisak az eladók, úgyis odajönnek elterelni a figyelmét, ha nem vagy még be is szólnak, akkor Marci szabadon garázdálkodhat (számomra ésszerű határok között). Ha valamit itthon szeretnék tevékenykedni és emiatt hisztizik, akkor az segít, ha neki is adok egy részfeladatot.
De megy a "menj be a szobádba és gondolkodj egy kicsit "is. Sokszor be is zárja a szobaajtót maga után, aztán áll az ajtóban, várva, hogy kiengedjem, ugyanis a kilincset nem éri el :). Ilyenkor kuncogok egyet, aztán "kiszabadítom".
Ami nagyon nem jött be: a kiábálás. Ez csak tovább hergeli.
Ha mennünk kell valahová, akkor bizony hiába sír szegénykém, viszem és kész. Egy kicsit hangosabban szól ilyenkor az autóban a rádió és azt tapasztaltam, hogy néhány perc után -minden átmenet nélkül- a hisztiből beszélgető kisangyallá változik.
Hú, a Kitti névről is lemaradtam. Nekem tetszik :).

Nyuszko,
remélem Ákos nem lett beteg!

Jó éjt Nektek!

Eveka

Kép
eveka
 
 

Vissza: Gyermekek / magzatok kor szerint

Jegyzetfüzet:

 

X
EZT MÁR OLVASTAD?