Új privát üzeneted érkezett!

Sziasztok

Nszoke
nagyon jó beszélőkéd lehet, nekem sajnos egyenlő a nullával ilyen téren, én inkább megkukulok, mintsemhogy tudván tudva hülyeségeket beszéljek csak azért hogy járjon szám. De persze egy olyan valakinek mint te akinek azért van fogalma az adott témáról + jó beszélőkéje az ügye más.
Ha nekem ilyen beszélőkém lett volna akkor már lenne diplomám is, de hát ugye így nincs, magolni meg utálok.

Mamy
mint írtad itt bárki bele olvahat bármibe és ha látja még a fényképemet is akkor már azonosított is, és olyan dolgot fog tudni rólunk amit még mi sem tudunk hogy elmondunk e valaha a gyereknek, mert még a család nagy része sem tudja.
Nagyon szépen angyalian alszik a kicsi Geszteny. Mindig ilyen békés?

Bárány
mint az előbb írtam Mamyank az indokot + azért nem akarom hogy bárki is beazonosítson mert kishazánkban a lombikos babák már nem téma, de azon belül a donoros még sokak számára nem elfogadott.

Sziasztok

Erika

Kép

Kép
erika13
 
 


Sziasztok!
Voltam uh-on,megint ugyan az, még egy hetet kell várnom,kezdem unni.Megint csak petezsák van igaz 2-szer akkora mint a múlt héten ,de a doki szerint már kéne valami életjel is.
Na mindegy bejelentkezek műtétre de várok még egy hetet!

Erika,miért nektek donoros?nem is tudtam...
Vendég
 


Szia Bárány!

Istenem még meddig nézegetnek téged? Hogy hogy nem tudja eldönteni hogy akkor most mi a helyzet?

Igen donoros.

szia

Erika

Kép

Kép
erika13
 
 

 
 

Szia mamy!

Abszolut nem tudom az utcaneveket, de ott van mellette egy nagyobb út, ahol valamilyen troli is jár. A bejárat előtt egy zöldséges van, meg az épületen belül egy lottózó. Így ismerősebb, hogy melyikről beszélek? A talit pedig nagyon várom. Édesek a képek, nagyon szép kis manód van.Írj, ha tudsz

Kép
zsutita
 
 


Sziasztok!

Erika!
Most már értem, hogy miért írtad amit írtál. Sajnos tényleg így van, nagyon maradi ez az ország ezen a téren.
Azt szabad megkérdezni (ha túl indiszkrét akkor ne válaszolj) hogy női vagy férfi donorlás volt?...

Bárány!
Még egy hét?... :shock: Hát én ezt nem értem, a dokid miért húzza az időt. Ha nincs életjel, akkor sajnos egyértelmű a dolog szerintem. Kitartás...

Zsutita!
Igen, sejtem melyikre gondolsz, ez az ami közelebb van hozzánk, oda járunk vásárolni! :lol: De jó, hogy tudunk majd talizni, itt tényleg olyan jó sétálni, már van több bejártatott körünk is, majd megmutatom. Remélem, az időjárás kegyes lesz még hozzánk és lehet még sétákat tenni, bár én hóban is ki fogok menni Gesztivel, nem lesz semmi baja, ha jól felöltöztetem. Persze ha -20 lesz akkor nem, de remélem olyan nem lesz...
Majd írok mindenképpen és összefutunk!!!

Bocs most mennem kell mert Geszti éhes.
Szép napot mindenkinek, igyekszem még jönni.
Köszi szépen a dícséreteket, bezsebeltük!!!
:lol:

Kép
mamy
 
 


Sziasztok,Erika,fogalmam sincs meddig nézeget,de már a családvédelmis is azt mondta,hogy 20mm-es petezsákban már simán kéne embriónak lenni,sőt szivhangnak is,de mostmár a hasam is görcsöl.Kezd nagyon elegem lenni,ha látja,hogy semmi nem lesz belőle akkor miért nem esünk már túl rajta...?

Ez azt jelenti,hogy egy idegen férfi spermájából csinálták!Légyszives ne haragudj meg a kérdésért,tényleg csak kiváncsi vagyok,én azt hittem magyarországon ilyet nem lehet kérni.
Mi alapján választják meg az donort?Lehet tudni a paramétereit,szemszin bőrszin magasság,családban előforduló betegségek,ilyesmiregondolok!
De tényleg ne haragudj meg!!!!!
Vendég
 


Sziasztok

Mamy
férfi

Bárány
nem haragszom, csak nem igazán szeretek róla beszélni, mert ilyenkor lelkileg kicsit gyagyás leszek
ha jól emlékszem akkor mi már 4 de 6 hetesen már tuti láttuk a pici szívkezdemény pulzáló mozgását, és meg van UH képen is, ezért nem értem hogy mit vacakol veled az a doki
ilyen lehetséges, a női változat az érdekes mert az sokkal de sokkal jobban van törvényileg szabályozva, vagyis ott ha jól tudom csak nyíltan lehet csinálni
Paramétereket megmondják, illetve hosszú kivizsgálások után maradhat csak benn a rostán, vagyis nagyon szigorúan vizsgálják őket, és fél év után ismét, és csak ekkor lehet donor és persze csak 35 év alatt.

Sziasztok

Erika

Kép

Kép
erika13
 
 


Erika!
Nem is tudom hogy mondjam, és nem is akarom nagyon ragozni a dolgot és abba is hagyom, csak annyit akartam még ehhez hozzáfűzni, hogy minden elismerésem, igazi kemény nő vagy, mert ezt lelkileg tényleg nagyon nehéz lehetett feldolgozni, és magamból kiidnulva nem is tudom hogy bírtam volna ki, de biztos kibírtam volna, ahogy te is, a cél érdekében. Le a kalappal előtted, így ismeretlenül is. És a lényeg, hogy van egy gyönyörű kisfiad!

Kép
mamy
 
 


Hú én annyira gyagya vagyok mert még mindig nem jöttem rá hogy női vagy férfi donor volt,de hagyjuk elöbbit nehezen ,utóbbit simán fel tudnám dolgozni,sőt még örülnék is hogy ennyi rostán kell megfelelnie.

Már utánna olvastam és van olyan akinek már 3 hetesen látszik a szivhang,nekem meg csak egy üres petezsák,marha jó.Szerintem én ennél többre tán már nem is vagyok képes.
Fáj a hasam is,vagy csak az idegtől?
Vendég
 


Sziasztok!
Zsutita,most olvastam vissza amit írtál a tanitással kapcsolatban,valahogy eddig nem vettem észre,nem is értem,na mindeggy...
Lényeg,hogy értem az érveidet,de én csak gyes melett gondoltam a korrepetálást,de azt is megértem,hogy 5 után nem megy.
A lányomra nagyon rá férne most 5.-es de ne tudd meg mennyire nem megy neki...Sajnos most nem tudom neki megfizetni!!!
Elküldték csórit az iskolából ilyen pszihológiai vizsgálatra mert az ofője kétségbe vonta,hogy ki van a 4 kereke,meg,hogy nem-e diszlexiás.Szerintem eggyik sem.Csak simán lusta és nem egy éles eszű,de van ilyen.Nem lehet mindenki zseni!!!
A matakot én is utáltam ,igaz,hogy 3-ra érettségiztem,de nem én irtam,hanem egy osztálytársam!Nem hiszed el de nem tunék papiron szerintem osztani sem,mit várjak a gyerektől.Mondjuk neki a nyelvtan és az angol a gyengéje.A mataekot szereti.Most is tiszta ideg volt mert a tanár nem fogadta el a háziját.Valami olyasmi volt,hogy a megadottak közül melyik a legnagyobb téglalap,és ki is tudta számolni,de nem lett jó mert volt ott négyzet is és a tanár azt mondta,hogy a négyzet is téglalap,de ezt pl én sem tudtam.Na jó befejezem mert már érzem,hogy ez uncsi kategória.....
Vendég
 


Sziasztok!
Zsutita,most olvastam vissza amit írtál a tanitással kapcsolatban,valahogy eddig nem vettem észre,nem is értem,na mindeggy...
Lényeg,hogy értem az érveidet,de én csak gyes melett gondoltam a korrepetálást,de azt is megértem,hogy 5 után nem megy.
A lányomra nagyon rá férne most 5.-es de ne tudd meg mennyire nem megy neki...Sajnos most nem tudom neki megfizetni!!!
Elküldték csórit az iskolából ilyen pszihológiai vizsgálatra mert az ofője kétségbe vonta,hogy ki van a 4 kereke,meg,hogy nem-e diszlexiás.Szerintem eggyik sem.Csak simán lusta és nem egy éles eszű,de van ilyen.Nem lehet mindenki zseni!!!
A matakot én is utáltam ,igaz,hogy 3-ra érettségiztem,de nem én irtam,hanem egy osztálytársam!Nem hiszed el de nem tunék papiron szerintem osztani sem,mit várjak a gyerektől.Mondjuk neki a nyelvtan és az angol a gyengéje.A mataekot szereti.Most is tiszta ideg volt mert a tanár nem fogadta el a háziját.Valami olyasmi volt,hogy a megadottak közül melyik a legnagyobb téglalap,és ki is tudta számolni,de nem lett jó mert volt ott négyzet is és a tanár azt mondta,hogy a négyzet is téglalap,de ezt pl én sem tudtam.Na jó befejezem mert már érzem,hogy ez uncsi kategória.....
Vendég
 


Basszus 2szer ment!!!!
Vendég
 


Sziasztok, majd írok később vagy holnap, mindenkinek, mindenről, de apával búcsúéjszakát tartunk. Dumcsi, romantika, simogatás és miegymás, jaj de fáj a szívünk... :cry: :cry: :cry:

Már csak 7órahossza és indul, eddig csavarogtunk vásároltunk,, papírokat intéztünk.

Szép napot! Noémi,Málna,Jázmin
Kép
Kép
nszoke
 
 


Sziasztok

Nszoke
akkor most karácsonykor sem lesz itthon? :cry: :cry: :cry: :cry: :cry:
Hát ez így nagyon rossz. Én nem engedném el nincs az a pénz, én bele is halnék a hiányába :cry: :cry: :cry: :cry: :cry: :cry:

Sziasztok

Erika

Kép

Kép
erika13
 
 


Sziasztok!

Erika!
Remélem, nem bántottalak meg!!! :roll:
Geszti egyébként többnyire ilyen békés, de azért tud ám ördögfióka is lenni, mint minden eleven, energikus baba. Persze jó értelemben. :lol: Elaludni nem nagyon szeret, de ha már sikerült, akkor alszik mint a bunda!

Bárány!

Az jutott eszembe, nem lehet hogy a dokid a könnyebbik végét akarja megfogni a dolognak, és ő már tudván tudja hogy ez nem élő terhesség, és arra vár hogy magától kilökődjön? Ne haragudj kérlek hogy ilyesmit írok, csak ez fordult meg a fejemben. Annak idején, amikor az első babánkat elvesztettük, délután derült ki hogy nem él, és még hazaküldött a doki azzal, hogy másnap reggel menjek vissza, mert még egy doki megnézi, és ha tuti nem él akkor délután megcsinálják a műtétet. Hát azt a lelkiállapotot nem kívánom senkinek, azt az estét, amikor hazamentem, a férjemről nem is beszéve, hogy ki volt borulva. Másnap reggel megerősítették hogy valóban nem él, és megint hazaküldtek!!! azzal, hogy majd délután menjek be és akkor befektetnek éjszakára, és másnap reggel lesz a műtét!!! Én hülye, meg kába fejjel kibőgött szemekkel csak jöttem-mentem mint egy robot, és hazamentem. Aztán délelőtt otthon rámjöttek a görcsök, és a wc-ben elvetéltem. Jaj bocs mindenkintől ez elég durva így leírva, de ez történt. A párom úgy rohant haza a munkahelyéről, és vitt be a kórházba ahol a dokim bent se volt, az ügyeletes vizsgált meg, szerencsére a vezető főorvos volt éppen az ügyeletes, azonnal hívta a dokimat, miután elmondtam neki mindent hogy tegnap óta húzódik a dolog, és úgy lecseszte a telefonban, hogy szerintem izzott a vezeték végig egyik kagylótól a másikig. Jött is rohamléptekben az én link dokim, megcsinálta a műtétet, még aznap hazamentem, és egy rohadt buznyákot sem adtam neki (miért is kellett volna?). Aztán nagy ívben otthagytam és nem is mentem vissza hozzá, kerestem másik dokit, szerencsére sikerült.
Na csak azért írtam ezt le, mert vannak sajnos iszonyú linkóci dokik, vagyis inkább felelőtlennek mondanám. Egy ilyen dolog amúgy is borzalmas lelkileg, és akkor még küldözgetik az embert ide-oda, meg várakoztatják! Felháborító!!!
Remélem, hamarosan és viszonylag könnyen (?) megoldódik a helyzeted.

Noémi!
Jaj szegény, hát én is totál kilennék ha a párom elutazna. Miért is megy Spanyolországba? Bocs ha már írtad, nem emlékszem. Mennyi időre? És pont kari előtt?...

Jó éjt mindenkinek!

Kép
mamy
 
 


Sziasztok!

noémi! Én is nagyon sajnállak, rossz lehet neked, de szerintem a párodnak se lesz túl jó. Sajnos tényleg így van, hogy a pénz az nagy úr. Nekem is két kismamirmerősnél néz úgy ki, hogy itt hagyja őket a férjük, mert mennek melózni külföldre.Ők is félnek tőle. Kitartást!!!

Mamy! Mit szólnál egy holnapi közös sétára? Mikor lenne jó nektek? Ha tudsz, írj.

Jó éjt mindenkinek!

Kép

Kép
zsutita
 
 


Sziasztok!
Nem a saját dokimhoz mentem,mert most nincs egy fillérem sem,hanem abba a korházba ahova körzetileg tartozom.Ott mind a kétszer más-más csinálta az ultrahangot és más is vizsgált meg.
De ettől függetlenül lehet,hogy azt várják,hogx magától kilökődjön.De az nekik mire jó?????Befejezni akkor is kell,az meg pont ugyan az mint ha most megcsinálná.Nem??
Nem tudom meddig akarnak szórakozni velem!

Nszöke,meg volt a búcsú???Ne szomorkodj,nemsokára hazajön.
A gyerek ott van és ez a lényeg!!!!Meglátod egy szuszogó bébinél nem is kel jobb hálótárs,de ezt tudjátok ti is....

Sziasztok,ma irjatok Klauszka holvan?????
Vendég
 


Miért nem volt senki ma????Megszününk????
Vendég
 


Miért nem volt senki ma????Megszününk????
Vendég
 


Sziasztok!

Bárány!
Hát remélem nem szűnünk meg csak azért, mert 1 napig nem írt senki... :shock:
A dokidat akkor sem értem, abban egyébként igazad van, hogy ígyis-úgyis be kell fejezni, de mégsem értem miért húzza az időt.

Zsutita!
Csak most olvastam a tegnapi írásodat. :oops:
Sajna ma amúgy sem lett volna jó, férjem itthon van hálistennek végre (szabin van a héten) és ma pihi nap volt, és ebben a hülye időben nem nagyon volt kedvünk lemenni. Holnaptól meg jövünk-megyünk, bevásárlás, rokonlátogatás stb. De azért tuti hogy lesz alkalom talizni!!! Ha máskor nem, jövő héten!

Rohanok mert Geszti nyüszizik.
Jó éjt mindenkinek!

Kép
mamy
 
 


Sziasztok!

ma elmentem a körzetihez hogy megcsináltassak jó pár vérvételt a tesóprojekthez, időpontra mentem de nem hívott be, csak sorrendben mentünk be, és erre közölte, hogy amit 2 éve lehetett azt ma már nem, úgyhogy nem tudom most mi lesz (ez csak azért idegesít, mert mikor időpontot kértem direkt mondtam neki a telefonba hogy mit akarok, erre most meg közli hogy nem lehet)
na mindegy
holnap délután a pestre a nőgyógyászomhoz, kivancsi leszek hogy ő mit mond majd a vérvételekre, de ha ő is azt mint ma a körzetim hát nem tudom mit csinálok,
na mindegy is majd lesz valahogy

Bárány
kicsi fiad hogy van?
mikor is mész megint dokihoz?

Sziasztok

Erika

Kép

Kép
erika13
 
 


Sziasztok!!!!

Nagyon rossz hogy apa elment most még bírom,de már érzem hogy iszonyúan hiányzik. Most örülök, hogy anyuéknál lakunk, mert tök egyedül lennék és az nem jó.

Tök ideg vagyok, kijutott mára. Van egy 17éves öcsém. Jár edzeni valami nuncsakus karatera. Suliból odament. A Nyugatitól a Batthiányira. Most telefonált, hogy kirabolták az öltözőt és csak egy gatya van rajta meg az a baseball ütője, mezítláb.
Elloptak mindenkinek mindent. A gyerek cuccai kb200ezer. Nike cipő, aranylánc, iratok, farmer, kabát, pénztárca, pénz, telefon, előfizetéssel mindent. Anyu kicsit kivan. Kulcsra zárt öltöző egy suliba és kívűlről a rácsot feszítették s az ablakon törtek be. Durva. Ro.adjon meg az ilyen.

Velem ennyi. holnap megyünk iratokat csinálni, meg a munkahelyemre kell egy kereseti, jó dús programunk lesz. Lassan összeírom a tennivalókat, mert nem bírom követni.

Szép napot! Noémi,Málna,Jázmin
Kép
Kép
nszoke
 
 


Bárány én ezt az orvost nem értem, de ha már itt tartunk Erikájét sem. Valminek lennie kell amiért nem foglalkoznak veletek érdemben. Nem tudom mi de valami van.

Matek, statisztika. Nem fogadhatok el segítséget ha nem viszonozhatom. De küldök pár feladatot majd ha odáig jutok, de probálkozom még az egyetemen valami mentséget szerezni, talán megy talán nem.

Klauszka? miért nem jössz? Remélem jól vagytok és nem azért mert valami baj van.

Erika és Bárány tőletek várom a történteket. Kinek mit mond az orvos.

Mamy, Zsutita, de jó nektek hogy gtalálkozhattok, csak nehogy az legyen hogy jól összebarátkoztok minketmeg hanyagoltok majd. :cry:

Közösen nem talizunk majd? Jó tudom nem a legjobb a hőmérséklet, de mondjuk nyáron? de hüle vagyok, tavaszt akartam írni.

Szép napot! Noémi,Málna,Jázmin
Kép
Kép
nszoke
 
 


Na jó éjt indenkinek, bár még benézek.

Mosmár időm mint a tenger. :( :cry:

Apa Hiányzik!!! Még egy kicsit pityergek is titokba, hogyha olyan pillanatom van. :?

Szép napot! Noémi,Málna,Jázmin
Kép
Kép
nszoke
 
 


Szia Nszoke!

Ne sírj, mert sírni fog a babócád is!

Én csak holnap este tudom megírni hogy mit mondtak a dokik, ja és a táblázat nincs elfelejtve csak most nagyon sűrűk a napok, és ha nem baj akkor valszeg csak a 2 ünnep között, mert holnap még délelőtt takarítok délben zötyögök pestre a nőgyógyászomhoz, és utána csütörtökön megyünk bő 1 hétre a szüleimhez, és ott sajna nincs internet. De nincs elfelejtve, legkésőbb szilveszter éjjszakáján, mert akkor sajnos csak 2-esben leszek kicsi fiammal, mert apjuk sajna dolgozni fog.

Sziasztok

Erika

Kép

Kép
erika13
 
 


Még valami!!!

Tudtok nekem segíteni abban hogyan lehet laptopra hordozható internetet csinálni és melyik szolgáltatónál a legjobb, meg olcsó.?

Kell valami kártya meg egy csomó okos dolgot mondtak bizonyos helyeken, de alig értettem.

Szép napot! Noémi,Málna,Jázmin
Kép
Kép
nszoke
 
 


Sziasztok!
Nszoke,szerintem azért nem foglalkoznak velem érdemben,mert nem a saját dokimhoz mentem,akia Baross utcában van és Ádám Zsolt,hanem abba a korházba ahova tartozunk körzetileg.Szerintem ezek ilyen bénák!!!Jövő hétfőn még egyszer meg akarja nézni uh-on,hogy biztos nincs-e magzat!!Egyenlőre nincs,oda is forditotta a monitort és mutatta,hogy csak egy ürezs petezsák van ami egy babszemnyi körvonal,én ennyit láttam.

Erika,Szilveszter már a héten jár oviba(kopp-kopp),de most kelt föl és látom,hogy tiszta piros a szeme és csipás !Amúgy 9-en vannak a csoportból a 17-ből!

Nszöke,remélem már kicsit megnyugodtál,a magányt illetőleg
Öcsinek,meg azt kivánom,soha-soha nagyobb baja ne legyen ebbe az életbe.És szokták mondani"ezzel menjen el a rossz"
Majd még jövök,Sziasztok
Vendég
 


Sziasztok!

Szenyaság ez az öcsivel,mert a rendőrség csak holnapra csinál jegyzőkönyvet, addig itthon van s nincsenek iratok, meg semmi.

A dokidat illetően valószínűleg igazad van.

Most ünnepelünk vagy mi? Szindi? Nem értem a vonalzót. Már 11évesnek kéne legyen, nem?

Megnyugodtam a páromat illetően, de ez nem lesz jobb. Napról napra csak rosszabb. Hiányzik, de majd hozzászoktatom magam.
Zsebi hajnal 3tól nem aludt. Nyöszörgött és ült nézve az üres ágyat. Az Apja helyét nézte. ugy sajnálom, tuti miatta kelt fel.

Szép napot! Noémi,Málna,Jázmin
Kép
Kép
nszoke
 
 


Sziasztok,Nszöke ne búasulj majd haza jön a férjed.Lehet,hogy Zsebi amúgy is fölkelt volna!!
Szindi holnap lesz 11 éves csak a vonalzón nem eggyértelmű,de dec 14-én született.
Hétvégén ünnepeljük!!
Vendég
 


Elég gáz ez a vonalzó, nem értem hogy lehet 4hét és több napos, nekem kicsit nem tiszta, talán a 30-31napos hónapok miatt?

Nézzétek el nekem a férjem miatti nyafogásomat, de még 1napot sem voltunk egymástól távol amióta megismertük egymást, és ez így elég szokatlan és fájó, de ígérem nem nyúzlak titeket a hisztimmel. és köszönöm a sok biztatást.

Mit veszel Szindinek?

Nem látszik senki vonalzója csak az enyém. Miért vajon?

Szép napot! Noémi,Málna,Jázmin
Kép
Kép
nszoke
 
 


Sziasztok

Nszoke
nyugodtan nyafogjál csak, ez ezzel jár. Én már az elején megmondtam a páromnak hogy nélkülem sehova, akkor inkább kenyér és víz, vagy mehet de csak velem.
Szegény pici lány, ő is hiányolja apucikáját. Egyem a kis szívét.

Bárány
[img][img]https://www.babanet.hu/tarsalgo/attachments/1166031017.95.gif[/img] Boldog Születésnapot Kívánunk a te pici nagy lányodnak!!!!!!!!!!!!

Hát ma én is megjártam a nőgyógyászt, és olyan sikeresen hogy már holnap megyek is vérvételekre a klinikára és amit ő sem tud megcsináltatni azt utána a Kaáliba, és a vizsgálatokat (rákszűrés + chlamydia) pedig majd a 2 ünnep között, mert most technikai akadályai voltak.

Sziasztok

erika[/img]

Kép

Kép
erika13
 
 


Sziasztok!
Erika köszönöm szépen vagyis Szindi itt áll melettem és ő köszöni szépen.
Remélem minden vizsgálatod rendben lesz,és minnél hamarabb el tudjátok kezdeni az egészet,gondolom először a fogamzásgátlót kell szedned egy hónapig(barátnőmtől tudom).de kivánom,hogy minnél hamarabb sikerüljön minden.Hány petesejtet fogsz visszaültettetni?Remélem ikreid lesznek!!(vagy ne kivánjak ilyet?)

Nszöke,én szivesen olvasom akár minden nap amit írsz,legyen az bármi...Mindenkinek megvan az aktuális problémája,én is mindig fárasztalak titeket!
Egyébként mindenki vonalzója látszik,te nem látod??Nem értem.

No majd jövök hello mindenki!!
Vendég
 


Nszöke 4 hét az csak 28 nap ezért mindenki lehet 4 hetes és több napos,mert egy hónap az több mint 28 nap.Tehát ma 29nap mert 4hét plusz egy nap.Holnap lesz pont11év.
Vendég
 


Sziasztok!

Most látom a vonalzókat.
És értem a napokat a vonalzón. Eszembe sem jutott :oops:
na mindegy!

Erika nagy drukkolás innen tőlem, remélem miinden rendben lesz, folyamatos tájékoztatást kérünk! És akkor ezekszerint mégis lehet ugyanazt amit Ákos idejében.?!

Szupi, nos jó éjt.

Ja és nem is nyafiztam. :cry:

Szép napot! Noémi,Málna,Jázmin
Kép
Kép
nszoke
 
 


Sziasztok

Bárány
én Ákosnál sem szedtem fagamzásgátlót, és valszeg most sem fogok, de ki tudja, Én Suprefact injekcióval kezdtem.
visszaültetés: hááááááááááát még nem tudom, a pici fiúnknál 3-at kértünk vissza, és a dokibácsi is 3-at javasolt, igaz a 13 leszívottból csak 3-4 termékenyült meg, de végülis lett belőle babóca - a kis drága. Úgyhogy most nem tudom 2 v. 3-at kérünk majd vissza, Én szeretnék ikreket, de a férjemnek elég lenne 1-is még. Végülis mindegy csak sikerüljön, és legalább 1 babóca jól jó helyen megtapadjon, és egészséges legyen.

Nszoke
hogy érted hogy "ugyanazt amit Ákos idejében"?

Sziasztok

Erika

Kép

Kép
erika13
 
 


Amit mondtál, hogy a körzetid időpontot adott és be sem hívott és azt mondta hogy már nem ugy van mint akkor, nem olyan egyszerű.

Erre értettem. Amugy Ákosnak hyvjátok kicsifiad vagy becézitek?

Szép napot! Noémi,Málna,Jázmin
Kép
Kép
nszoke
 
 


Sziasztok!

Bocsi nem jelentkeztem egy ideje, mert el vagyok havazva a tennivalókkal. Boldog szülinapot Szindinek, és sok sikert a babócához.Nem teljesen értem miről van szó, de azért szorítok. Mi jól vagyunk, csak megy a bevásárlás ezerrel, plusz a hétvégén megyünk anyósékhoz(4 napra) előkarácsonyozni. Aztán két napig itthon leszünk, és indulunk 2 hétre Debrecenbe Anyukámhoz. Szóval egy idejig nem igazán leszek.
nszoke: ne aggodj, ha mamyval egyáltalán sikerül majd leegyeztetni egy talit(ami szerintem már csak január lesz, a saját programomat nézve) akkor sem hiszem fogunk hanyagolni benneteket, én legalább is biztos nem.Te se mamay, ugye?
Olyan vagyok mint egy hulla.Balázs hónapok óta éjszakázik, nem tudtunk aludni egy jót régóta.Tudtok valami ötletet adni? 6 hetes kora óta aludt egész éjszaka, és 7 hónaposan szokott rá, hogy 1-2 körül felkel, onnantól pedig félóránként. Tápszeres, tehát az éjszakai evés nekünk régóta nem volt. Próbáltunk egy pár dolgot, de egyik sem jött be. Tudtok valami tippet adni? Megköszönöm.
Puszika mindenkinek és jó éjszakát! Kép

Kép
zsutita
 
 


Szio!

Ritka rossz tipp mi betettük az ágyunkba, de azóta ki sem megy belőle. :oops:

Szép napot! Noémi,Málna,Jázmin
Kép
Kép
nszoke
 
 


Szia Nszoke!

Ákos = Kicsi Bogár = Tünci Bogár = Tünci Bogárka stb.
vérvétel: egy részét a nőgyógyászom, más részét a Kaáliban (fizetek érte) csinálják meg, 1-pedig lemarad (doki bácsi azt mondta nem baj)

Sziasztok

Erika

Kép

Kép
erika13
 
 


Igen, ez az amit én nem akarok

Kép
zsutita
 
 


Sziasztó jó reggelt mindenkinek
Örülök,hogy este itt voltatok,nem tudom mi lehet Klauszkával!!!

Zsutita,Azén fiam Szilveszter,8 hónapos korától,3 éves koráig nem aludta át az éjszakát és ha felkelt torka szakadtából orditott,meg sem lehetett vigasztalni,már 3 éves kora körül ott tartottam,hogy beviszem korházba ilyen alváslaborba egy napra(aztán nem vittem)
Én sem akartam kivenni a kiságyból,de amikor már nem birtam tovább kivettem,és akkor melettem orditott,volt,hogy fél óránként,mert ahogy nőt nem hogy jobb lett volna a helyzet hanem egyre roszabb.Húúúúú rémálom!!!!!!
Na ezt csak azért itam,hogy nincs tippem mit csinálj!!
Vendég
 


Hááát! Ez nem túl megnyugtató. Én olyan büszke voltam rá, hogy pár hetesen is 6 órát aludt éjszaka egybe, aztán 6 hetes korától este leraktam 8-kor, reggel meg felkelt 6-kor.
Az a poén, hogy igazából fel se ébred, álmában sír, addig, amíg nem kap egy pár kortyot inni. Egyébként ma 4-től 1/2 5-ig ordított, kivettem magam mellé, egyből bealudt, én meg ugye nem mertem, nehogy ráfeküdjek. De nem szeretném kiszoktatni.

VALAMI HASZNOS TIPPET ADJATOK LÉGYSZI!

Köszönöm, egyébként jó reggelt mindenkinek! Kép

Kép
zsutita
 
 


Olyat sajna nem tudok!Esetleg próbálj meg minden este citromfü teát itatni vele,volt amikor bejött....
Vendég
 


Sziasztok

Zsutita
én ha felsír éjjszaka akkor kiveszem, álltalában magamra fektetem és néha ok a dolog, de újabban már fel kell vele állni megyek vele pár lépést és már alszik is, és utána vissza a kiságyba és szépen durmol tovább.

Sziasztok

Erika

Kép

Kép
erika13
 
 


Sziasztok

Nszoke
most hallottam a TV2 híradó előzetesében, hogy narancsszedésre szedtek össze itt embereket akiket jól átvágtak, ügye nem volt köztük a párod?

Most kb. 1 hétig nem leszek, mert megyünk haza a szüleimhez, és nekik nincs internet, addig nagyon vigyázzatok magatokra!

Ha tudok akkor ma még jövök!

Sziasztok

Erika

Kép

Kép
erika13
 
 


Sziasztok!

Zsutita!
Dehogyis fogunk hanyagolni benneteket!
Ha január, akkor talizunk akkor. Most nekünk is elég sűrű a december.

Alvás ügyben nem túl biztató, amit írtatok...
Geszti most kb. 1 hónapja hogy átalussza az éjszakákat, addig mindig megébredt egyszer hajnalban, teljesen változó időpontokban. Mióta nem ébred meg, nagyon jókat alszunk! Például tegnap este 9-kor tettük le, és ma reggel 8-ig aludt!!! Nagyon remélem hogy így is marad, bár ezek szerint kicsi az esélye. Persze ha majd jön a foga, akkor meg pláne kicsi.

Bocs most mennem kell, tornázni fogunk, aztán pancsi, stb.

Jó éjt mindenkinek

Kép
mamy
 
 


Sziasztok!
Nekem ma csak rossz híreim vannak,voltam a korházban a lombikos barátnőmnél,és sajnos meghallt a baba a hasában,2-3 hete lett volna hátra szülésig.Igy viszont ma kell megszülnie...
Sokat bőgtem és fogok is ma még.Úgyhogy megyek is...
Vendég
 


Sziasztok

Bárány
:cry: a barátnődnek őszínte részvétem, nem is tudom hogy mit mondjak - írjak, hihetetlen hogy a sors ilyen!

Sziasztok

Erika

na megyek csicsikálni mert mindjárt reggel

Kép

Kép
erika13
 
 


Sziasztok!

Nálunk Spanyol téren minden rendben, em narancsot ment szedni :lol:
én is láttam a tvben.

Erika jó utat és vigyázzatok magatokra.

Zsutita mi a helyzet alvás terén?

Bárány, hááát...kiba..ott szemét az élet, a gyomromösszeszorult, a torkom ég és a szemembe könny szaladt. Ezzel mindent elmondtam. :cry: :cry: :cry: :cry: :cry: :cry: :cry:
Őszintén sajnálom, kitartást és sok sok erőt neki, mert bár most nagyon nehéz, de gondoljon arra, hogy nem eshet össze mert biztos küld a picibabája egy kistesót "vigaszként" akire vigyáznia kell és nevelni majd.
És mi történt? Mit mondanak az orvosok???????????????????????

Szép napot! Noémi,Málna,Jázmin
Kép
Kép
nszoke
 
 


Kép

a szörnyen sok rossz hír mellett ne felejtsük el Szindikénk szülinapját sem!!!!!!!!!


Sok sok BOLDOG SZÜLETÉSNAPOT Szindike és még 100évet kívánok.

Szép napot! Noémi,Málna,Jázmin
Kép
Kép
nszoke
 
 

Vissza: Szülészetek, kórházak

Jegyzetfüzet:

 

X
EZT MÁR OLVASTAD?