Új privát üzeneted érkezett!

Sziasztok!

Hű hát termeltetek az elmúlt napokban :P alig tudtam utánolvasni.
Köszönjük a sok jókívánságot! Jobban vagyunk, bár egyre nehezebb. Lili a válla miatt nem eshet el (nehogy újból eltörjön), Bálint az álla miatt (nehogy felszakadjon a varrat). Na hát nem könnyű két ilyen eleven gyereket fékentartani. :roll:
Hallottatok már ilyet, pénteken voltunk dokinál hogy átkössék a sebét. Előtte napokban én már többször átkötöttem, mert állandóan eláztatta (nyál, innivaló...) mivel nem szabad áztatni a sebet. Tehát pénteken direkt korán felkelünk, lementünk. Doktorbácsi behívott ránézett. Ő ilyen jó minőségű kötést nem tud rárakni, ezért le se vette. Megkérdezte milyen volt a seb mikor leszedtem a kötést. Majd elküldött, hogy kedden jöjjünk varratszedésre. MAGYAR EGÉSZSÉGÜGY :!:

Juti! Jobbulást Gellikének. Lilinél mi is elkezdtük a abot, mert nem javult semmit.

Beszti! Drukkolok neked, hogy babóci úgy gondolja hogy ki akar bújni. Ne kelljen indítani. Akkor valószínű hogy nem hagynak annyit sétálni, legalábbis amíg a babus feje be nem illeszkedik.

Mléna! Nálunk az otthon rosszak máshol jók a gyerekek. Most is a mikulás előadáson, minden gyerek hangosan kiabált. Az én lányomnak a hangját sem lehetett hallani, vagy csak suttogott. :P
Otthon bezzeg! :roll:

Kata! Én egy hétig vártam a pótlással, de végül csak belementem. Nem szokott le a ciciről. De én amikor csak tudtam magam mellé vettem. Együtt aludtunk, amikor ébredt rögtön szájába a cici és sokszor azt sem tudtam mikor melyikünk aludt el előbb. Így könnyebb volt nekem is kipihenni magamat, és több volt a tejcsi. :P

Andi
andrea27
 
 


Sziasztok!

Délelőtt voltunk a Gödöllői kastélyba. Voltak állatok, különböző kézműves foglalkozások, árusok... Sétáltunk egy nagyot és felültünk a kisvonatra az Olivér legnagyobb örömére.

Halacska
Milyen volt a KippKopp a tömeget leszámítva? Én is megakartam nézni de elég hülye időpontban volt (1/2 14). Jövőhéten lesz a hókirálynő majd lehet arra elmegyünk.

ParaZita
Jobbulást Solyminak! Én is úgy izgultam, hogy nehogy beteg legyen a Disneyre. Erre szerdán voltak apával és pénteken már nem volt oviba mert olyan csúnyán köhög és folyik az orra, láza szerencsére nincs.

Kataa
19-kor kezdődött és 1/2 23-re értek haza. 2x1 óra volt rövid szünettel. Az első részben volt a kis hableány, hófehérke, mulán, csipkerózsika, aladin és a második rész az végig a hamupipőke volt. A Petra azóta erről beszél és, hogy szeretné megnézni megint.

Ne aggódj szerintem rendesen gyarapszik Leon. Annyira változóak. A Petrát mikor hazahoztuk 3 hetesen akkor evett olyan 20-30ml-t és kelteni kellett (2kg volt). Az Olvér már a kórházban 3-4 naposan megette a 200ml, mindenki szörnyűlködött és mondák a csecsemősök, hogy ne adjak neki ennyit. Én a Petrát 3-4 óránként ébresztettem szerintem 2 óránként az azért elég sűrűn van. Annyira azért nem kicsi Leon és teljesen időre született, nem? Majd megkeresem a füzetet, hogy a Petra mennyit hízott.

Juti
Jobbulást nektek!
Lehet, hogy maradi vagyok de én is betartottam a 3 órákat és egyszerre csak az egyik mellből és elég volt neki így is. Én nem akartam egésznap szoptatni és nagyon hamar beállt erre a rendszerre mind a kettő.

Ilke
Lili még mindig ilyen hányós?

Panda
Köszi a receptet, kipróbálom. Nálunk is ez megy most a Petra kapott hamupipőkés fogkefét és az Olivér verdásat, meg karácsonyra olyan hálóinget az Olivér meg pizsit.

Lányok
Hol árulnak juharszirupot? Én ezt nem ismerem, ez nem allergizál? Ki tud róla valamit?

Ági
petra2
 
 


Bea!
Ádám viszont a legnagyobb súllyal születettek közé tartozik, ha nem a legnagyobb volt (3850 g), és én is éjjel-nappal 2 óránként szoptattam, több mint egy éves koráig :lol: . Bár, ez nálam inkább :cry: , mert neki aztán simán elég lett volna a nappali szopi, olyan kis dagadt volt, de ha nem adtam neki, visított, mint egy malac. A végére azt hittem, megzavarodok, olyan fáradt voltam állandóan. Megmondom őszintén, én egyáltalán nem saját akaratomból tettem így, ha nem sajnáltam volna annyira, mikor bőgött, simán leszoktattam volna az éjjeli szopiról. Majdnem 3 évig bírtam az éjjeli szopikat, de aztán végleg elegem lett, és befejeztem vele az egészet.
A kisfiúval azóta nem beszélnek a mikulás dologról (legalábbis ők nem hozzák szóba), hátha leülepszik benne ez az egész, és helyére tudják tenni a dolgokat.
Jó hely ez a kastély :) !


Kataa!
Érdemes megpróbálni fejni a szoptatás után (vagy két szopi között), bizti növekedni fog a tej mennyisége. Mikor Ádám 6 hónapos lett, hirtelen kevés lett neki a tej, de mást meg egyáltalán nem volt hajlandó elfogadni. Ő addig is gyakran szopott, de méginkább lerövidítettem a szopik közti időt (ezt sztem nektek nem kell). És a szoptatás után még gyötörtem a cickókat oldalanként 10-10 percig (brutálisan hangzik, tudom). Az első napon ÖSSZESEN a 8 szopi után 2-3(!!!!) ml-t sikerült összehoznom, ami gyakorlatilag azt jelenti, hogy vagy 20 csepp volt az üveg alján. 2 hét után már 2 dl, 3 hét után pedig napi 3 dl volt, amit a szopik után sikerült lefejnem. Végülis 3 hétig csináltam, aztán láttam, hogy már bőven elég, és leálltam a fejéssel. Utána sosem volt gond.
De lehet, hogy Ilkének van igaza, és az kell nektek, hogy hosszabb időnként többet egyen Leon :) .
Na, tessék, itt egypár jótanács, válogass :wink: .

Magdi!
Szerintem is felháborító ez a lejárt-kaja ügy :evil: ! Egy csomó dolgot azok közül gyerekeknek vesz az ember. Itt volt a mikulás, rengetegen vettek olcsó (és elvileg jó miőségű) édességet a gyerekeiknek. Nem is a pár hete lejárt bosszant, de a 3 ÉVE lejárt jégkrém azért nagyon durva :cry: .



Az idegösszeomlást szerencsésen megúsztuk, ugyanis nem mentünk sehová :cry: . A férjem tegnap este foci közben rosszul lépett, és kifordult a bokája, alig bír menni, tök csúnya szerencsétlennek. Úgyhogy előre látom sötét jövőmet, megint egyedül kell majd rohangálnom az ajándékok után. Szerencsére már a gyerekeknek szinte minden megvan, csak Ádámnak kell még venni egy-két dolgot. A többit meg majd meglátjuk.


Jó meleg volt ma, pólóban voltam kint a kutyáknak kaját adni, és abszolút nem fáztam.
Van az oviban egy meteorológus anyuka, aki szerint ilyan sokáig tartó enyhe idő után nagyon hidegnek kell jönnie :roll: . Kár, pedig bírnám a meleget még pár hétig.


Panda

panda
Halásztelek
 
 

 
 

Solymi kezd kicsit jobban lenni (bár továbbra is úgy köhög, hogy szertem jövő héten se lesz ovi), ennek örömére Csongi is lázas lett és köhögni kezdett, valamint én is köhögök, és apának is fáj a torka. Azzal nyugtatom magam, hogy legalább karácsonyra jól leszünk, és nem pont akkor tör ki majd a kórság...

Ági,
Én mintha dm-ben is láttam volna juharszirupot, de jobb bioboltokban biztos van...

Zit
parazita
 
 


Bea
Csak karácsonykor megyünk már haza.
Név: Dorka lett volna, mivel labraDOR, de mivel van ilyen ismerős, ezért Zorka lett :lol: :lol:

Ági
nem írtam, hogy maradi vagy, ne menjünk ebbe bele, sokszor sokhelyen összecsaptak már, hogy igény szerint vagy óra szerint.
Örülj neki, hogy Nektek elég volt a 3 óránkénti egy mell. Én is megpróbáltam, a gyerek nem hízott, a végén már egész nap és éjjel is csak nyöszörgött vagy ordított, és amikor pótolni kellett 100 ml-et lehúzott levegővétel nélkül.
én csak segíteni akartam, hogy kisebb súlynál nem kell megijedni a gyakoribb szopiktól, ami tejszaporító hatású is és ha több lesz, lehet hogy amúgy is ritkábban fogja kérni.
itt többen is így szoptattak, ahogy olvasom. mondjuk nálam a kicsivel nem kellett pótolni és ő sűrűn szopizott éjjel is nappal is, Gergő viszont átaludta már 3 hónaposan az éjszakát, szóval lehet hogy az igény szerintiek rosszabb alvók lesznek.
na asszem részemről téma lezárva. úgyis mindenki maga tapsztalja ki, hogy mi működik és mi nem.

Judy

Kép
Kép
Kép
juti
 
 


Juti

Tudom, hogy nem írtad én nem akartalak megbántani csak úgy általánosan írtam. Én magamról írtam ezt mert mostanában mindenhol az igény szerinti szopit írják. Én anyukámra hallgattam mert mi 5-en vagyunk testvérek és gondoltam neki már van tapasztalata a szoptatásban és nekem is ez bevált. Szerintem a Katának már annyi variációt írtunk, hogy győzzőn csak választani. Tudom, hogy mindenkinél más jön be.

Ági
petra2
 
 


Sziasztok!

Mennyi beteg :cry: Jobbulást Mindenkinek!

Panda! Gondoltam Rátok, én tegnap este fél8-kor elmerészkedtem a Tescóba, de mivel ott SEMMI nem volt, amiért mentem átmentem az Auchan-be. Hát..... ott sem volt pont az, amit akartam, de muszály volt valamit vennem, mert ma nagy nap lesz. :lol: :lol: Erről holnap mesélek, de előrebocsátom, hogy nagyon boldog vagyok!!!!!! :lol: :lol: :lol: :lol: :lol: :lol: :lol: Most még TITOK :lol: :lol: :lol: :lol: :lol: :lol:

Szóval, a lényeg, hogy gondoltam Rád, mert még este is egy csomóan voltak. Az Auchan tele van jobbnál-jobb játékokkal. iszonyat választék van. Hova akarsz menni vásárolni? Ha jó Neked az Auchan, akkor egyik este szívesen elmegyek veled. :wink:

Egyébként mostanság én rászoktam az esti vásárlásra, egyedül elrohanok, így sokkal hatékonyabb vagyok. gyerekekkel kifejezetten hosszadalmas és idegörlő vásárolni. Tegnap azt néztem, hogy egy csomó gyerekes lödörgött még 9-kor is az áruházban, láttam egy csomó félig ájult és egy csomó hisztis gyereket. Ráadásul bacibányák is ezek a bevásárlóközpontok...brrrr.

Tegnap napközben mi játszótereztünk és horgásztunk. Már 3 csuka figyel a fagyasztóban, jó lesz karácsonykor :wink:

Időjárás: Remélem a 2 ünnep között még jó idő lesz, megyünk 4 napra Kőszegre. :lol:

Andi! magyar egészségügy :cry:

Kata! Leonról rakjál fel képet!!!!!! :lol: :lol:

szép napot Mindenkinek:

Magdi
Nóri (2002.09.24.) Márk (2004.05.02)
mléna
 
 


Magdi!
Köszi :) . Valószínűleg sz lesz, hogy jövő héten egyik nap anyukémnál alszanak a gyerekek, és akkor estefelé elmegyünk vásárolni. Olyan nagyon sok dolog tényleg nem kell.
Na, mi az a nagy dolog?????? Kíváncsivá tettél :lol: !


Sasha!
Mi van veletek? Rég írtál.

Beszti!
Nem akar kibújni a kismanó? Ha esetleg mégis, valakit értesíts, mert itt mindenki tűkön ül már :lol: :lol: !


Sziasztok,

Panda

panda
Halásztelek
 
 


Sziasztok

Tegnapi meres eredmenye: 2830 gramm :D 1 hete volt 2650,ugyhogy megnyugodtam mert hizik mostmar utemesen.Remelem a kovetkezo 1 hetben is fog meg,hogy megnyugodjon a dokineni is.
Sot tegnap eleg volt neki a cici is,delutantol van fent tobbet alatalaban,de most elaludt mar este es ejjel O keltett minket hogy ehes aztan szepen visszaaludt.Ugyhogy tegnap nem kellett bevetnem a poharat sem. :lol:

Gumicukor
Persze en is ugy szoktam hogy kimaszirozom mindig es meginditom a tejet,de igy is nehezen tudja bekapni meg a rossz oldalt mert mas formaju.

Judy,Bea
Veletek ertek egyet,pont azert mert pici,meg pont a tej miatt jo neki ha surun szopizik.Nem gond ez nekem,most csak erre koncentralok itthon ha egyedul vagyunk.
Viszont par honap mulva azert remelem beall valami rend es magatol keri ritkabban,hogy valami masra is jusson idom.

Rit
Na akkor megvan az ok,mert mi is aludtunk mar tegnap jol.
Hat szerintem reggel O ehes,mert nem ebresztem ejjel,magatol kel,pont azert mert ejjel kell hogy pihenjek en is meg toltodjon a tejraktar :D

Bea
Alex is tud am borzaszto lenni,de azt most rafogtuk a tesora.Remelem lassan helyre all a rend,mert neha hisztizik ok nelkul...
Ahogy irtam szerintem O meg nem igen tudja hogy milyen napszakvan,persze ejjel kovetem a praktikakat,nem beszelek csak szukseg eseten cserelek pelust es nincs villanyfenyaradat.
Hat oszinten szolva a szoptatas (bar most vegre erzem a tejleado reflexet,amit Alexnal sosem )nem olyan euforikus nekem.Nem a problemak miatt.Csak talan en nem vagyok ilyen alkat,nem imadom jobban Leonnal az osszebujast mint anno Alexxal,pedig ugye O uveget is kapott.Sot emiatt nem is szeretnem jobban szeretni a kicsit ,csak pont olyan nagyon, mint Alexet.
Teny hogy egyszerubb ez es emiatt kuzdok hogy minel tovabb megmaradjon.

Andi
MEg nincs potlas,megvarom a honap veget es a doki tanacsat,vagy a magam jozan eszere bizom.A kovetkzo honap is iranyado lehet,ugyhogy meg varok vele.
jobbulast a kis sebesulteknek :!: :)

Agi
Koszi,akkor 5 korul vege van,es meg odaernak a szulinapi buliba apaval.
Leon idore szuletett csak nem tul nagy sullyal esa betegsegem miatt 1 hetig semmit nem hizott ,azt kell most behoznia.
Vedono szerint 3 kg alatt ki sem vihetem levegozni,hat ha tudna hogy mar mult hetvegen volt kis 10 percet :oops: :wink:

Panda
Ahogy irtam nem hasznalhatom a kezi/gepi mellszivot a gyulladas ota..tehat a kezzel fejes marad ami sajnos nem megy.ugyhogy csak szopival tudom szaporitani,amit meg is teszek renduletlenul.
Pontezert eszik 2 orankent,koztem eg van 1 ora amig pihen a cici,akkor nem maceralnam.
Jobbulast a ferjednek.

Zit
Na ti megint csaladilag kikaptatok :? jobbulast!!!

Na megyek mert jonnek Alexek,a dediek mostmlatjak majd eloszor Leon babat :D
k

Kép
Kép
kataa
 
 


Sziasztok!

Már túl vagyunk a finom vasárnapi rántott csirkén. :lol: Csak ne lenne ennyire olajszag :roll:

Zsuzsa
Nem emlékszem erre a színházas sztorira. :oops: Szegény Előd!

Kata
Úgy látszik, szinte mindegy, hogy mikor jönnek a kistesók, csak megzavarják az idősebbeket. Vagy legalábbis a királyságukat. :lol: Alex okos kisfiú, biztos rájön, hogy mi a szitu és megnyugszik. Ezek szinrt ő is jól működik. :D

Magdi
Ez nem ér! Így felcsigázni minket, majd eltünni. Muszáj megvárni a holnapot???? Mi lehet az, amit az Auchanban nem kaptál? Tippelni nem szeretnék. :lol: Inkább vallj színt. :wink:

Judy
Névválasztás ravasz. :wink: Dorka. Megszokott nálatok könnyen?

Zita
Jobbulást családilag!!! Szedtek vmilyen immunerősítőt? vagy nem jön be semmi? Én adtam Pancsinak egy Broncho Vaxom kúrát de nemtom eldönteni, hogy használt-e.

Ági
Juharszirupot régen Tescoban láttam, de sztem más multiban is találsz a nemzetközi részlegen.
Petra volt akkor a legkissebb topikbaba ezek szerint. De ő is szépen megnőtt. :wink:
A vonatozásért kellett fizetni? Anna természetesen a lovaskocsikázást választotta, így a vonatra már nem ültünk fel.
Kipp- kopp-ból amennyit láttunk aranyos volt. Marionettekkel báboztak. Zene és ének is volt benne.

Panda
Azta! te egy hős vagy! Engem az egy év éjjel-nappali szoptatás is megviselt, dehogy bírtam volna két évig csinálni. Persze akkor nem is voltam ennyire dagi, mint most. :cry: Egy éves korában drasztikusan elválasztottam éjjelre. Apa ment át hozzá, először vízzel kínálta, majd azzal se. Leszokott és átaludta. Nekem akkor kezdtek kisímulni a vonásaim. Két év az nagggyon hosszú idő! Minden elismerésem!!

Andi
Ügyes vagy a kötözéssel!! drukk, hogy már ne történjen semmi rossz nálatok az idén! Persze jövőre se!

Conti
Nem emlékszem, hogy írtad-e, hogy miért nem jöttök a Mikibulira. :oops: Nekem hiányoztatok!

Nyuszika
Mit kap Emi karácsonyra? Van nála vmi favorit mostanában? A Thomast ő is csípi?

Lányok!
Mi lesz nálatok az ünnepi menü? Tudjátok már? És a fadíszítést hogy oldjátok meg?

b.

Anna 2002. június 30.
Keve 2007. június 29.
halacska
 
 


Sziasztok!

Halacska
A vonat 200FT/fő volt. Sajnos a lovaskocsit mi nem láttuk pedig azért is rajonganak.
Igen a Petra kicsi volt de ő 35 hétre jött.

karácsony: nálunk úgy szokott lenni, hogy ebéd után alszanak és apával mi turbóval feldíszitjük a fát. Előtte még be se hozzuk a szobába. Délelőtt szokta apa befaragni és mi addig bent játszunk.

ParaZita, Halacska
Köszi akkor megnézem majd valahol. Itt van nálunk egy gyógynövényes és a tesco sincs messze.

Magdi
Én is olyan kíváncsi vagyok!!

Beszti
Mi van veled? Sikerült már döntened kórház ügyileg?

Kataa
Megkerestem a füzetemet. A Petra súlya:
1 hét 2150g
2 hét 2310g
3 hét 2570g
4 hét 2845g
5 hét 3045g


Ma megyünk ha felkeltek a gyerekek ide hozzánk a művelődési házba mert Kolompos táncház lesz. Kíváncsi vagyok, hogy milyen lesz. A minimaxon már volt reklámozva és a gyerekeknek nagyon tetszett. Mondjuk nekik minden jöhet ami zene vagy tánc.

Ági
petra2
 
 


Zsuzsa
Na elvezed mega munkat?Anyukad nem farad le estere? :wink:
A mintabol kiderult hogy sima borbakterium csak epp felkuszott a seben es bement a tejmirigyekbe es az okozta a gyuszit.
Hat agyban leves az Alex miatt ugye ugrott,meg nalam fekve szopi sem jatszik ,merethiany miatt :wink: De a szopis fotelem nagy nyeremeny volt, mar behozta az arat annyit ulok benne :)
Viszont a szopis parnat meg nem is hasznaltuk,ugyhogy azt hiszem azt eladom,valahogy nem all kezre raja a gyerkoc...
Pihenni pihenek szinte egesz nap azzal nincs gond,de a delutani jatszas sem faraszt Alexxal.

Bea
Ma anyuek hoztak az ebedet,ugyhogy legalabb apat kimeltem :wink:
Hat megzavarni nem annyira zavarta meg mint vartam,azt hittem esetleg nem fogja szeretni Leont,de imadja.
Viszont latom a szofogadas eletkori hianyossaga topicban is ,ugyhogy talan nem is a teso csak most jobban eszrevesszuk....
Egyebkent Oannyira nem hisztis hogy a napi 1 hisztije is feltunik mar..igy ertettem :lol: Viszont tovabbra is segitokesz mindenkinek ,ugyhogy ennek orulok :wink:
Nalunk Lazac lesz kapros krumplival meg salataval.Ja ez az itthoni kis csaladi menu,anyueknal tuti halaszle :D
A fat mar tavaly is egyutt diszitettuk,az ajandekot hozza a Jezuska a fat nem mert az egyutt is valasztjuk ki.

Agi
koszi,Petra szepen hizott,nekunk az egy het betegseg maradt ki az utembol...

Latszik hogy raerek,fiuk az eloadason baboca meg itt szunnyad a kezemben :D Imadom ahogy szuszog,annyira jo erzes megint ez a kis baby,egyfolytaban vizsgalgatom,hogy mindenr eemlekezzek majd,ugyis ez az utolso babazas.

k

Kép
Kép
kataa
 
 


Sziasztok!

Bea, milyen aranyos vagy, hogy hiányoltál minket :) Az volt, hogy apukám András és akkor névnapoztunk+mikulás volt a bátyáméknál, persze felismerték a gyerekek de jól szórakoztak. Sajnos ex apuka is morog, ha változtatok a programon, vagy épp akkor "kell" nekem is a gyerek, mikor ő vinné el. Sok dologról lemaradunk így, de inkább nem vitázom, jobb ha nem kell hozzá szólnom.
Bettinek nem mertem virgácsot venni (bár megérdemelné hasonló okokból mint többi topikgyerkőcnél) mert tavaly nagyon megsértődött mikor kapott. Azért elővettük a tavalyit és azzal játszott. Irigyellek a sok progiért, én most megint hordom hétvégére haza a munkát a francba.

Andi27, én is üdvözöllek, Lilid elvitte a leghosszabb hajú lány címet a lányomtól :D Bettié is ilyen hosszú amúgy, de nem ilyen dús. Szépek a gyerekeid!

Magdi, már régebben akartam írni, csak sose jutok az írásig, olvastam régebben amit a karácsonyról írtál. Nekem is elegem van abból, hogy a családtagokkal versenyezni kelljen, kötelezően vásárolni dolgokat, aztán nem is biztos hogy örülnek pont annak. Eldöntöttem, hogy az idén a kultúrát terjesztem és mindenki könyvet kap + valami apró kiegészítőt, ez alól a lányaim a kivételek, kicsinek azért kell a játék, a nagynak meg ....(titok)
Ami az idén megdöbbentett: Tesco: RÓZSASZÍN műfenyő :roll:
Játékok közül: Smikelhető LÓFEJ, hát ki az a marha aki ezt megveszi? Van kislány fej is, hát istenem azt lehet sminkelni, de egy lófejet? Nem Sziciliában vagyunk, hogy lófejet vegyek ajándékba!

Bettinek persze MINDEN kell ami a reklámokban van, még a Hátvakaró 2000 is :D

Kata, örülök, hogy jobban vagytok! Nálam is volt sebesedés, de elviselhetően. Szopi: kialakul ez szépen. Nekem óriásbébim volt 4000-el született a Betti, iszonyú aluszékony volt az elején, keltegetni kellett, aztán beállt a rendszer.

Beszti, remélem minden úgy alakul ahogy szeretnéd! Halgass az ösztöneidre és minden rendben leszl! Én mindkettőt túlhordtam, Barbit két héttel, be is kellett feküdnöm, persze másnap megszültem, szerintem a stressz miatt beindult. Bettinél egy hetet engedett a doki, mert cukros voltam, de végül is két cestis tágulás volt már az indításkor. Sok sok drukk Nektek!

Kari: én szívesen veszem, ha segítenek a gyerekek feldíszíteni, aztán eddig a délutáni alvás után volt az ajándék, de mivel már nem nagyon alszik, rejtély, hogy lesz az idén. Kaját még tervezem.

Puszi!

Conti :) :) Barbi 22éves Betti 9 éves
conti
 
 


Magdi
nálunk is én vásárolok, de nekem muszály gyerekkel - legutóbb újítottam, hogy legalább Dodit ne vigyem - hát ne tudd +, mit kaptam, hogy őt kihgytam belőle.

Kataa
hát most nálunk is pirosbetűs ünnep van: Rege baba csak reggel f6kor kelt! ilyen még nem volt :) úgy látszik a múltkor nagyon összejöttek a dolgok, azért keltünk 2 óránként. 2 foga is kibújt, napkitörés és még mászni is megtanult, leaggalábbis már határozottan nem rákul közlekedik, sőt fel is ül! Azt vettem észre, hogy ilyen fejlődési ugrásokkor is extra nyűgös, épp mint a tesója anno.
ja, és csak, hogy ellenvéleményt is hallj, de csak azér, mert a múltkor nagyon egy cipőben jártunk: nnekem a fejés egyeltalán nem jött be. Abszolút nem lett több a tejcsi, sőt, minden alkalommal megette az előző lefejtet is. Eljutottunk oda a végén, hogy egy-egy szopi alkalmával mindkét cicit csumára kiürítette. Végül ffeladtam a fejést - és csodák csodájára újr lett elég tejcsi, sőt,, 1 ciciből elég. nekem pl. a cicipihi kellett.

rit
anemona7
 
 


Sziasztok
Halacska
nálunk rántot hal lesz és halászlé ,bejgli ,torta,(imike szülinap ) :D
Fa diszités nem tudom mert idén gyökeres fenyöt szeretnék venni mert végre van erkélyem :) de még nem látam ilyen fát :( idén,

Lányok
Hol lehet idén gyökeres fenyöt kapni ?

Conti
Hátvakaro 2000 :lol:

Lányok
Ma voltunk a Müvészetek Palotájába volt játszoház,müsor ,mikulás ,kézmüveskedés és ez mind ingyen nagyon tetszet a fiuknak . :)

Pusz Csics
csics
 
 


Sziasztok!

Még egyben!:D:D
Köszi mindenkinek a hozzászólást, bíztatást! :):)
De azért feltennék egy-két provokatív kérdés:
Ti szülnétek ügyeletesnél? Hisz most már orvost nem választhatok, tehát ha Máv, akkor ügyeletes doki. Érdemes föladnom az amúgy megbízható, jó szakember orvosomat (mert bár most indítani akar, azért tagadhatatlanul jó orvos), akinél 3 gyereket szültem? Mi számít jobban, az orvos vagy a kórház???

Remélem még lesz módom elolvasni a válaszaitokat! :D:D

KépKép
KépKépKép
beszti
 
 


Beszti, nekem a hely volt fontos, meg a szülésznő támogatása. De nekem nem jött be a férjem, ha számíthattam volna másra (anya, testvér), a szülésznő is hátrébb kerül. De most hogy ezt a pár szót leírtam, mégiscsak fontos volt az orvos is, (az előzőt másnál szültem), mégiscsak ő kísérte végig a nem komplikáció mentes terhességem, jó hogy ott volt és tette a dolgát. Akkor én sem mertem ellenállni, hogy ne indítsa meg a szülést, abban a helyzetben az ember mit mondjon? Én nem tudtam vele vitatkozni, de más volt a szitu. Végsősoron nálam első a kórház, szülnék ügyeletesnél, de csak ha van velem bent valaki.

Conti :) :) Barbi 22éves Betti 9 éves
conti
 
 


Conti!
Hátvakaró :lol: . Ádámnak is kellene. Neki sokat viszket a bőre így télen, és mindig engem kér meg, hogy vakarjam meg a hátát. Mikor meglátta ezt a reklámot, mondta is, hogy "Jaj, anya, de jó lenne nekem egy ilyen hátvakaró" :lol:

Bea!
Az az igazság, hogy mi többször is megpróbáltuk Ádámot leszoktatni az éjjeli szopiról, végül azt sikerült elérni, hogy az 5-6 ébredés lecsökkent 2-3-ra. Nekem már ez is mennyei volt. Mikor elhatároztam, hogy nem csinálom tovább, akkor viszont se éjjel se nappal nem adtam neki. Azért vártam annyi ideig, mert elkezdte a bölcsit, és gondoltam, hátha felturbózza egy kicsit az immunrendszerét. Hááááát... Szinte örökké beteg volt :cry: . Tudod, mikor éjszakáztam, és sem így néztem ám ki, mint most :wink:. Azóta felurott vagy 5-6 kilócska :cry: , de nem nagyon izgat. Vagyok már olyan öreg, hogy ne érezzem magam rosszul emiatt :lol: .

Beszti!
Én nem tudom, mit csinálnék. Nekem csak azért lenne fontos a doki, mert mikor bent voltam (még terhesen) Ádámmal, láttam, milyen az, amikor valakinek nincs dokija :( . Mivel ő már jól ismer, viszonylag gyorsan jött 4 baba, tudja az előzményeket (ami a császár miatt nem mellékes), lehet, hogy a dokihoz ragaszkodnék.
A kórház nekem csak azért lényeges, mert ahol én szültem, ott van PIC, és (valószínűleg szakmai ártalom :) ) számomra az fontos volt. De a nők 90 %-a az orvoshoz ragaszkodik, és nem a helyhez. Ha csak azzal "bosszantott fel", vagy inkább ijesztett meg, hogy esetleg meg akarja indítani a szülést, akkor beszélj vele. hassál rá pedagógiailag, végülis ebből van diplomád :lol: .
Noémi születésénél 3(!!!) ügyeletes dokihoz is volt szerencsém, ebből 2-vel maximálisan minden oké volt, sőt az egyikről elhatároztam, ha nyudíjba megy a mostani dokim, valószínűleg hozzá pártolok :) (bár, most, hogy van ez az új rendszer, nem is tudom....). A 3. dokiról inkább nem ejtek szót :wink: .


Csics!
Gyökeres fenyőt ált. kertészetekben, faiskolákban lehet kapni, de sok helyen árulják utcán is. Hogy Pesten hol, azt nem tudom, de itt nálunk vidéken szinte mindenhol.

Kataa!
Jaj, bocs, traktállak itt a fejéssel, elfelejtettem, hogy neked nem ajánlatos :oops: .
Sokáig gondolkodtam, mi lehet az a "borbaktérium", de rájöttem, hogy bőrbaktérium :) . Jó hogy "dagad" Leon, csak így tovább!!


Magdi!
Mi van már????? Tiszta lyuk az oldalam :wink: !


Ez tök offtopik, de annyira tetszett, belinkelem

http://www.dailymotion.com/visited/sear ... 9oo_jerome


Jó éjt,

Panda

panda
Halásztelek
 
 


Panda, de jó ez a link! Köszi!

Conti :) :) Barbi 22éves Betti 9 éves
conti
 
 


Sziasztok!

Zit! Jobbulást az egész családnak! :!:

mléna! :?: :?: Titok :P
Én megoldottam péntek szombat a vásárlást. Pénteken anyu vigyázott a Lilire, szombaton Apával volt. Én meg a Bálinttal végigjártam a Boltokat. Ővele még lehet. :P

Kataa! Ha már beindult a hízás, akkor nem hiszem hogy baja lenne a doktornéinek. Általában az anyatejes táplálást szorgalmazzák. Legalábbis az mi dokinénink ill. védőnőnk így volt vele. :P

Halacska! Eddig a fadíszítést mindig déli alváskor oldottuk meg. Mostanában Lili, egyre ritkábban alszik délbe. Így lehet hogy együtt díszítünk. A karácsonyi menüre én is szívesen vennék ötleteket, mert dunsztom sincs mit csináljak. :roll:

Conti! Megnéztem a lányaidról a képeket. Szépek, tüneményes a kicsi lányod. :P
Lófej , hátvakaró :lol: :lol:

Beszti! Lehet, hogy én egyedül vagyok ezzel a véleménnyel itt, de én a dokit választanám. Nálunk, a kisfiammal burkot repesztettek majd később előlre csúszott a köldökzsinór és elnyomta a vállával. Gyengült a oxigénellátás, és végén életmentő műtétet hajtottak végre, megcsászároztak. Leállították a fájásokat, és 2perc alatt a műtőben voltunk altattak. Ha akkor a doki és a szülésznő nem figyel ránk ennyire, lehet hogy nincs kisfiam vagy értelmi fogyatékos az oxigénhiány miatt. Isten őrizz hogy megijesszelek, ez egyedi eset, de sok múlhat az orvoson. Szerintem fontosabb, mint az hogy van e labda, bordásfal.. a szülőszobában.

Andi
andrea27
 
 


Panda! Nagyon jó ez a link! Kösz! :P Én először azt nittem, hogy a pasi keze van a fejben. :shock:

Andi
andrea27
 
 


Beszti
Nem csak januártól van, hogy nem lehet orvost választani?
Hát ez jó kérdés? Nekem az orvos azért sokkal előrébb van mint a kórház meg azért az egész élettörténetedet tudja. Szerintem ha mész hozzá akkor mond meg, hogy mi bánt és hogy hogyan szeretnéd. Lehet, hogy tök normálisan áll a dologhoz és feleslegesen aggódtál. Nincsenek még fájásaid?

Csics
Nálunk is mindenhol van gyökeres fenyő, főleg a kertészetekben. Nálatok nincs kertészet? Kispesten is rengeteg kertesház van biztos van arrafelé is.

Na, voltunk a táncházba és nagyon jól sikerült. Volt egy fickó mikrofonnal és mondta, hogy mit kell csinálni és ő is mutatta a lépéseket. MIndenki táncolt a gyerekek és a szülők is, sőt csomó apuka is beszállt. Élő zene volt. A vége felé jött a mikulás és kérdezte, hogy ki szeretne verset mondani és az Olivér szólt nekem, hogy ő akar. Felment a színpadra és odament a télapóhoz, megmondta a nevét és elkezdte mondani a csiga-bigát de mindenki annyira nevetett rajta, hogy szegény zavarba jött és nem fejezte be. Azért mondtam neki, hogy nagyon büszke vagyok rád és nagyon bátor voltál. A Petra ilyet soha nem csinálna.

Ági
petra2
 
 


Sziasztok!

Titok: Azért volt titok, mert az illető olvashatja a topikot. :lol: Most már leírhatom:

AZ ÉN EGYETLEN DRÁGA TESVÉRKÉMNEK TEGNAP VOLT AZ ELJEGYZÉSE!!!!! :lol: :lol: :lol: :lol: :lol: :lol: :lol: :lol:
Nagyon szuperül megszervezte a Gábor, tesóm SEMMIT nem sejtett, először egy utazás, egy wellnes-hotel, aztán a gyűrű, a lánykérés, aztán hazafelé meg az egész család öszegyűlve várta őket. Hát csajok, tesóm először meg sem tudott szólalni, minden ott volt az arcán, a boldogság, a meghatottság, a szeretet minden, minden....
Tudjátok, sokszor írtam már, hogy mennyire erős köztünk a mai napig a kötelék, nekem tényleg Ő az egyetlen közeli hozzátartozom (kis családomon kívűl), és éveken keresztül vártam ezt a pillanatot, hogy végre jöjjön egy fiú, aki normális, kedves, és szereti igazán a tesómat. Annyira megérdemli a boldogságot, évekig volt magányos, sok elbaltázott kapcsolat, és depressziós év után neki már csak jót és szépet adhat a sors.
Nagyon boldog vagyok, komolyan, mintha az én kezemet kérték volna meg :lol: :lol: :lol: :lol: :lol:

Szóval ez az én nagy titkom, ami most már nem titok :lol:
Gáborom eléggé későn szólt nekem a tervéről, csütörtökön kérte meg tőlem Eszter kezét (Apukánk nevében természetesen igent mondtam :lol: ), így 2 napom maradt, hogy kitaláljam, hogy milyen emlékkel lepjem meg őket. Írtam nekik versikét, levelet és eszembe jutott egy tök jó ajándék is..... szóval Végre kitaláltam, de sajnos amit kitaláltam, azt SEHOL nem kaptam. Na mindegy, majd az ESKÜVŐRE :lol: :lol:

Írok ma még, most mennem kell, Márk felébredt
Szép napot Mindenkinek:

Magdi
Nóri (2002.09.24.) Márk (2004.05.02)
mléna
 
 


Sziasztok!

Magdi
Nagyon nagy gratula a testvérednek! És neked is leendő férjéhez! Tényleg kedves fiú lehet, aki ilyen eljegyzést talál ki. :) Ezt a titokot azért nehéz lett volna kitalálni. :wink:

Ági
Mi is megyünk néha Kolompos koncertre, Csömörre és a XVI. kerületbe is. Legutóbb színházi előadásukon (Vitéz Levente)voltunk, az is remek volt!
Vonatozással olcsóbban megúsztátok. :wink: A lovaskocsi kettőnknek egy 1000-es volt.

Beszti
Nem ilyennek ismertelek meg! Ez már a közeli szülés miatti változás benned! te egy határozott nő vagy, aki tudja, megérzi, hogy mit kell tenni. :wink: Biztos vagyok benne, hogy jól döntesz! :lol: Szép szülést és egészséges babát kívánok nektek természetesen! Nagyon izgi, hogy kiegyenlítődik-e nálatok a nemek aránya vagy a pasik elhúznak. :wink:

Panda
Kac kac, neked plussz kilóid?? Ha tényleg így van akkor mikibulira fűzőt vettél fel! :wink:

Conti
Elég durva, hogy még hétvégéznéd is kell. :cry: És pont így kari előtt. Én is megyek vissza a mókuskerékbe januárban és már előre kiver a víz.

Kata
Hogy tetszett Alexnek Disney? Nem fázott?

Eddig mi is alvásidőben díszítettük a fát. Mostanában viszont nem alszik Pancsi ezért kérdeztem, hogy ki hogy csinálja. Valszeg mi is együtt csinosítjuk majd fel a fát és az ajik lesznek a meglepetés.
Tegnap Anna felhívta a keresztszüleit, hogy nekik is feltétlen legyen karifájuk mert akkor a Jézuska nem tudja az ő ajándékát náluk hagyni. Ezt onnan vette, hogy tőlük is kapott mikire ajit azzal a szöveggel, hogy náluk tette le a mikulás. Jövőre már nem lesz semmiféle mellébeszélés, nagyon úgy látom. :oops:

Lányok!
Én sem vagyok valami nagyon jó helyesíró. Ezért talán nem is szép tőlem a következő megjegyzés de annyira bántja a szememet. Nagyon sokan írják rosszul. Remélem, nem sértődik meg senki!!! A muszáJ az pontos j. Bocs.

B.

Anna 2002. június 30.
Keve 2007. június 29.
halacska
 
 


Conti
Nekem is voltal az agyamban,hogy miert nem jossz mostanaban ,de rajottem, hogy neked ez most nagyuzem :oops:
Rozsaszin fenyo,na ez mar tenyleg tulzas :lol:
En is sok konyvet vettem iden Alexnak,es csak 1 nagy ajandek lesz.Anyuekat is visszafogtam,mert nem ferunk be a szobajaba lassan.

Rit
nagyon egyutt mukodunk szopi ugyben....Ja meg nem si hasznaltam az olajat,mert minidg kennei kell a sebes cickot,ugyhogy a hatasarol nem tudok beszamolni.Talan majd lassan elkezdem,csak sebnek kell elotte begyogyulni..'

Beszti
En csaszis leven a korhazat mondanam,ezert is lett eloszor SOTE..de aztan rajottem hogy a szules az csak egy dolog ami utan jon az az igazi,ezert lett az Istvan ,itt meg kerstem egy uj orvost akit csak hallomasbol meg a netrol olvasva ismertem.De megbiztam benne,plane hogy egy oreg masik doki is bent volt a mutetnel.
En a helyedben a korhaz mellett dontenek,de nem akarok beleszolni tenyleg.Sok sikert es nagyon drukkoljunk!!!!

Na eddig tartott,mert jelez a kis alvogep hogy ehes :lol:

Kép
Kép
kataa
 
 


Na, most van egy kis időm, hogy leírjam az egész történetet, mert eddig igaziból csak félinformációkat adtam, amire nem is lehetett volna pontos válaszokat adnotok.
Szóval az egész 2 éve kezdődött igaziból, amikor a dokim elment a Mávból, és másoknál volt kérdés, hogy ők mit válasszanak most (persze van, aki közvetlen szülés előtt volt már). Én akkor egyértelműen a kórház mellett voltam.
Aztán mikor a babánk megfogant, akkor úgy gondoltam, hogy adunk egy esélyt a dokinak és az új kórházának.
A dokival továbbra is minden rendben, de a kórház az elejétől kezdve nem győzött meg (10 hetesen megpróbáltunk szülőszobát látogatni, sikertelenül, de már a külső körülmények is egészen mások voltak, a szobákról nem beszélve).
Tudjátok, hogy én nagyon szopipárti vagyok, az előző szülésemnél nem is csak a szülés volt a felejthetetlen élmény (minden fájdalma ellenére), hanem az, hogy utána 10 percet volt csak külön Hanna (a 2 órás együttes megfigyelés után, miután átvittek a gyerekágyra), és utána megkaptam, és onnan csak egy 1/2 órás fürcsi erejéig vitték el naponta. Nekem a gyerekágyas részlegen ez volt a vágyálmom és szuper volt, hogy teljesült (és ez kapcsolódik ahhoz, amit Kataa is írt, hogy fontos a szülés, de nagyon-nagyon fontos az utána lévő dolgok).
A Máv 1995 óta (elsők között lett) "Bababarát kórház", már 1999-ben Beni születésénél is 24 órás rooming-innel. A Rókusban mai napig nincs 24 órás rooming-in, csak külön kívánságra esetleg, ha engedélyezi a gyerekorvos (miért függ az én gyerekem más ember kénye-kedvétől azt nem értem). És talán több esélyem van rá, ha fizetős szobát kérek (jó kérdés, hogy miért fizessek azért, amit máshol ingyen megkapok, engem nem zavar a másik anyuka, a babája sem, ezért nem gond a többágyas szoba, csak az, ha az enyém nem lehet nálam).
Ráadásul az első napon nem lehet őket lebeszélni a cukros vizes itatásról... De igazán azt se tudom, hogy napközben mennyit macerálnának még..
De még talán ez se lenne gond (de az :D:D), de ráadásul a terhességem elején még úgy volt, hogy a Rókusban is elkészülnek a szülőszobák már addigra biztosan, amíg mi szülünk, hát ez se valósult meg. Én tudom, hogyan viselkedem szülés közben, és eléggé elképzelhetetlennek tartom, hogy hogyan valósítható meg normálisan a szeparálás, hisz ha véletlenül 3-an szülünk, akkor már csak szerencse kérdése, hogy mi lehetünk-e egyedül. A korábbi szüléseim után (ahol az alternatív szülőszobában magunkra csukhattuk az ajtókat, még a saját orvos és szülésznő se jött be feleslegesen, de más orvos, vajúdó pár végképp nem) elég elképzlehetetlennek tartom, hogy mások szülését hallgassam, főleg amit írtam, hogy majd rámszólnak, hogy most "ne jöjjön két lépést balra, nehogy átlásson a függönyön"! :D
Mindent egybevéve mi már az elején egyszer döntésre jutottunk, hogy Máv és új doki (gondolkoztunk Telkin is, de az meg nem nyújt annyival színvonalasabb szolgáltatást a Mávhoz képest, hogy érdemes lenne 6-700 eFt-ot kiadni érte).
De aztán közbeszólt a vérzés, és az, hogy a dokim megint annyira normális volt (persze biztos, hogy az csak nekem volt pánikhelyzet, neki megszokott dolog, de azért jó, ha az embert rendesen kezelik), így tulajdonképpen nem döntöttünk, csak hagytuk magunkat az árral sodródni. Igaz, hogy ezzel tuladjonképpen "megerőszakoltam" az elveimet és érzéseimet...
Biztos ti is jártatok már úgy, hogy valamitben nem döntöttetek, csak hagytátok, hogy megoldódjon, aztán vagy jól megoldódott vagy az ember mégis kénytelen szembenézni rendesen a problémával és dönteni.
Na ez utóbbihoz érkeztünk most.
És a fő ok nem is az indítás, az csak talán az utolsó csepp, a kiváltó ok, a katalizátor. (De pl. csütörtökön láttuk a Rókusban, hogyan hozzák "kenyereskocsin" a babákat az anyukákhoz, és ezt én nagyon nem szeretem (bocs, ha valakinek még így hozták). Olyan érzésem van, hogy olyan dolgokhoz mennék vissza a Rókussal, amit annyira örültem, hogy elkerülök, mintha visszamennék a számomra egyáltalán nem szimpatikus múltba.)
Igen, a másik meg a doki. Persze, ismer, meg ismeri az előzményeket, uyganakkor most olyan dolgok izgatják, amiknek még két éve semmi jelentőssége nem volt. Pedig akkor "friss" császár után voltam. Akkkor nem mért hegvastagságot egyszer sem. Ha a mostani számítás szerint nézzük, akkor nem zavarta, hogy eleve +6 nap túlhordással számolunk (mert akkor fura módon nem zavarta a 22. napi fogantatás kérdése, elfogadta), és még ahhoz képest +1 nappal egy viszgálaton sem volt szó semmiféle indításról. (Hanna hivatalosan 40+2-re jött, a mostani dokiszámítás szerint ez már +8 lenne). Pedig Hanna nagy babábak számított (3800 g), ezt a doki jelezte is, hogy ekkora lesz kb.
És nem fura, hogy az ember azon gondolkodik, hogy egy ügyeletes orvos, aki egyébként épp a megfizetett (ha nem is általunk) hivatalos munkáját végzi, az rendesen végzi-e?? Hiszen ha más a munkaidejében nem végzi rendesen a munkáját, akkor azt kirúgják, nem??? Szóval annak tök természetesenek kéne lennie, hogy ügyeletben is normálisan szülhet az ember, mégha annyit nem is fogalkoznak esetleg vele (nekem nem kell fognia a kezemet :D:D), mint ha külön megfizeti őket az ember. De a maximális ellátásnak itt is járnia kell, ami a szülés orvosi részét illeti (tehát pl. az már elfogadhatatlan, ha pl. egy köldökzsinór előreesést ügyeletes orvos nem vesz észre, hisz akkor szakmailag volt gondatlan :shock: ).
Na ennyi az egész. :D
Meg annyi, hogy már kapcsolatba léptünk a mávos szülésznővel (aki szerintem egy normális, komplikácómentes szülésnél sokkal fontosabb, mint a doki, sőt, ha van fogadott, akkor még a komplikáció kiszűrésében is segít, hisz bizonyára nagyon sok tapasztalata is van ebben is), aki azt mondta, hogy ha úgy döntünk, akkor nagyon szívesen vár, bejön miattunk. Így azért könnyebb, már az ügyeletes orvosos szülés sem kérdés.
Mindenesetre még holnap van egy vizsgálatunk a dokinál, meglátjuk...
Ha meg addig elindul, akkor úgyis mindenképpen dönteni kell! :D:D:D

KépKép
KépKépKép
beszti
 
 


Ja lanyok kerdezni akartam,hogya hasfajossag mikor is kezdodik???
Mert Leonha jolvn lakva es bufizett amde nem almos szepen elnezget a kisagyban/agyunkon.Mint anno Alex :wink: Ugyhogy remelem megint szerencsenk lesz :wink: 8)

Panda
En meg emlekszme amikor kimerult voltal a sok szopitol.Hat latod ez sem vedte meg a betegsegektol elso evben a bocsiben.
Nagyon kitarto vagyaz biztos,en max egyevig tervezem a szopit,marha minden igy alakul tovabb :wink:
borbakteriumon jot nevettem,eszre sem vettem hogymas jelentese is lehet :lol:
Ma reggelvoltaz utolso ab-m.Hat vagy 15 eve nem szedtem ugyhogy ennyi mar kijart nekem :shock:

Andi
Nalunk si a dokino+vedono abszolut anytejes beallitottsagu.Ezert ivalottam dokit anno.A regi mar nyomatna tapszert hogy igy meg ugy a baba erdekei miatt..de mar ezt nem veszem be.

Magdi
Gratulalok a tesondnak,tenyelg kedves lany emlkeszem ra Recseis bulorol.Sok boldogsagot nekik!!!

Bea
Nagyon tetszett neki,egesz este meselt,es kibirta ulva az egeszet ,ami nagy szo :lol: Apanak is tetszett es azt mondtak hogy tobb volt a felnott minta gyerek,fura.ja es telt haz volt,azert nem semmi,hogy ennyi eloadast meg tudnak tolteni.
ja es utana a szulinapi buli a havernal is ugy lefarasztotta hogy nem kellett este rabeszelni az alvasra :D

Ma ketszopi kozott kiprobaltam a hazban levo uj mesterfodraszt,nagyon jo kis frizkot csinalt,ugyhogy uj anya vagyok.
Matol en megyek Alexert ujra az ovba,ma apa itthon van meg,holnaptol meg minden nap jon Evi neni,amig nem tudom a kicsit is vinni magamtol. Es delutan is marad hogy Leont szorakoztassa en emg Alexra tudjak koncentralni.

Ja apa ma megkerdezte ,hogy mit kerek karacsonya.Mondtam hogy irja egy papirra hogy x ido Evi neni, ez most a legjobb ajandek nekem :wink:

K

Kép
Kép
kataa
 
 


magatol az magammal akart lenni.

Csics
Neked akartam meg irni hogykepzeld nincs Thomas konyv az Alexandra onlineon sem,minden rendelt konyv megjott csak ezek nem :oops:

Kép
Kép
kataa
 
 


Az előbb küldtem egy üzenetet, de sehol nincs :cry: .

Bea!
Pluszkilók csak és kizárólag deréktól lefelé találhatók rajtam. Azon a részen viszont 2 számot nőtt a méretem, a 36-os nadrágok helyett már simán kell a 40-es (ami deréban viszont bő...). abszolút nem bántam volna, ha abból a 6 kilóból mondjuk fél a mellemre megy :) , és vagy 3 eloszlik máshol. A többi maradhat :lol: .

Beszti!
Ha ennyire egyértelmű, hogy a Mávot szeretnéd, akkor hajrá! Ha bevállaltátok 3 pici gyerekkel azt az angliai kalandtúrát, akkor egy ügyeletes doki már meg sem kottyan nektek :wink: .
De ha annyira nem jó a Rókus, akkor 1 nap után haza lehet jönni saját felelősségre. Csak hát 3 másik gyerkőc mellett ez ugye nem könnyű. Hacsak nem vállal be 2-t valamelyik nagyszülő. Vagy egy ide, egy oda 3-4 napra.

Magdi!
Gratulálok a tesódnak :!: :!: :!: Ő az a kedves hallássérült fiú, akiről legutóbb hírt adtál, vagy más? Bár az is lehet, hogy valaki mással keverem a tesódat :oops: .


Na, mennem kell, mert mindjárt jönnek ellenőrizni a kazánt.

Panda

panda
Halásztelek
 
 


panda - édes vagy :D
"Gáborom eléggé későn szólt nekem a tervéről, csütörtökön kérte meg tőlem Eszter kezét (Apukánk nevében természetesen igent mondtam )" - Ergo Magdinak lány a tesója, Eszter. :):):)

rit
anemona7
 
 


Rit!
Nem a tesója hallássérült, hanem a fiú :wink: . Csak azt hittem (hiszem?), hogy valaki más tesójának a barátjával keverem.
Bocs, ha nem voltam érthető :oops: .

P.

panda
Halásztelek
 
 


:lol: :lol: :lol: :lol: :lol: :lol: Akkorát nevettem!

Rit! Te is édes vagy. Gáborról kérdezte Panda, hogy ő e az a bizonyos nagy Ő?? És igen. Panda! kitűnő a memóriád, írtam már Gáborról, ő az, akinek gyerekkorában félrekezelték a fülecskéjét , így van egy kis halláscsökkenése. Na, ennyit a félreértésekről :lol:

Lányok! Köszönöm, hogy velem örültök! Ez tényleg nagyon fontos esemény az életemben.

éééés a jó híreknek itt még nincs vége, a sógornőmék 1 hete jelentették be, hogy augusztusban nagynéni leszek (végre :lol: ). Most 6 hetes a Pocaklakó, már most nagyon szeretem és nagyon várom Őt. Augusztusban lesz a közelemben icipici bab BIBI!!! :lol: :lol:
Zárójelben: Tesóm is nyitott a témára, elméletileg 1 éven belül náluk is beindul a projekt :wink: :wink:

Szóval repkedek a boldogságtól, azt hiszem, hogy csodálatos időszak elé nézünk-nézek. :lol: :lol:

Beszti! Csak ismételni tudom magamat: Bízz az anyai ösztöneidben. Biztos jól fogsz dönteni. Én személy szerint ragaszkodom a dokimhoz, nagyon-nagyon bízom benne, el sem tudtam volna képzelni, hogy másnál szüljek. Mások meg szülészmőkhöz ragaszkodnak :wink:

Kata! Márk már az első héten hasfájós volt. Drukk, hogy Titeket elkerüljön ez a probléma!

Szép estét Mindenkinek:

Magdi
Nóri (2002.09.24.) Márk (2004.05.02)
mléna
 
 


Sziasztok
Beszti
Én korházat nem választhatam ,szülésznöm nem volt és mind 2x ügyeletesnél szültem semmi gond nem volt velük ,rendben teték a dolgukat .Petikénél még az ügyeletes szülésznö-orvosnö páros igy is kapot pénzt :) .Ja és nekem ott volt mind 2x a párom szerencsére :) .

Ági
Én nem tudok kertészetröl itt kispesten ha csak nem az Obi kertészti részlegét nem veszük anak :D LÖrincen van azt tudom max ott veszek. :D

Halacska
Nálunk is most hétvégén mindenki dolgozik párom is viszont csütörtök,péntek szabad :) .

Kataa
Sajnálom hogy nem kaptad meg a könyveket :( mit mondtak miért nincs ? .

Karácsony
amugy fenyönk az erkélyen lene feldiszitve ott is állna az ünnepek allat is .az ajándékok meg a szobákban lenének .

Pusz Csics
csics
 
 


Kataa!

A kolléganőmék találtak egy helyet ahol még volt thomasos könyv, így én is vettem, 200 Ft/db új ex libris könyvkereskedés 13. ker Váci út 19 340-4878, 239-3995

nagyon jópofák, thomas és a diesel, thomas és a hurrikán és még egy volt nekik még két hete. Az alexandránál akkro már írták is hogy nem rendelhető.

Magdi!

Tesódnak nagy gratula:)

KépKép
KépKép alt="Lilypie Fourth Birthday tickers" />
manó
 
 


Mano
Koszike nagyon,apat megkerem vegyen,lesz nagy sikere.Nekunk van par angolulu aszokatszotauk olvasni,de ugye az dupla ido mert forditani is keri a fonok :wink:

Beszti
Szerintem is Te mar eldontotted a MAV-ot csak megerositest keresel. Ugyi vagy Te a szuleszno ugyis a lenyeg,es ha abban megbizol akkor hajra!!!

Magdi
De jo ez a sok jo hir :D Kicsit ujra babazhatsz :wink:

Kata

Kép
Kép
kataa
 
 


beszti
szerintem is hallgass az anyai ösztöneidre és aszerint dönts. én csak azt nem értem, ha ennél a dokinál már 3 gyereket szültél, akkor miért így áll hozzá a 4.khez, hiszen ismeri már a "szülési szokásaidat" igényeidet.
Drukkolok, hogy ne kelljen semmilyen macerálás, hacsak nem muszáj. Nekem a szülésznő volt ügyeletes, a doki választott volt Danival, és nem volt semmi gond. Persze az orvossal már más helyzetben lettem volna, ha ügyeletes, de elvileg neki is uúgy tennie kell a dolgát, mintha a saját kismamája lenne. csak a másik oldalon meg ott van, hogy ő azért nem ismeri a terhesség(ek) történetét, nem tudom mennyire elegendőek a papírok, amikből ilyenkor tájékozódik, hiszen az nem annyira személyes. Próbálj megnyugodni, 4eske biztosan segíteni fog neked, koncentrálj befelé, egymásra és jönni fog a segítség!

nekünk már tavaly is műfenyő volt, nincs kedvem kiadni 6-8000 ft-okat arra a pár napra, hogy utána meg kidobjuk. a műfenyő viszont annyira élethű, és szép formás, hogy nagyon megszerettük, pedig én azért szeretem a fenyőillatot.ezt is sikerült megoldani illóolajokkal, keverem a narancsot és az erdeifenyőt.idén is csinálok mézeskalácsot, annak is fincsi illata lesz a lakásban. jól emlkészem, úgy marad puha, ha egy dobozba teszem és közéjük egy almát?

nálunk a menü 24-én paradicsomleves (fiúk azt rendelték), kakukkfüves vajban párolt krumpli, göngyölt töltött csirkehusival jó sok sajttal rásülve a tetején, beigli (idén csinálok először) esetleg tiramisu. kari másnapján jönnek anyukámék és tesómék, akkor meg majonézes krumpli, zöldséges rizs, sült hal, vagy mézes sült csikrecombocskák, húsleves. 26án meg anyósomékhoz megyünk ebédre, és ezzel le is zárul a busójárás. a fát együtt díszítjük Danival, az ajándék nálunk is meglepi lesz, szerintem fürdés közben odacsempésszük. a férjem egy rubik kockát kap, teljesen be van rá sózva,de szerintem fogalma sem lesz, hogy azt kap. viszont anyósoméknál a hétvégén megláttam azt a könyvet, amit ajándéknak szántunk :(. nemrég vette és azt olvassa. Moldova György: Kádár János. Akit esetleg gérdekel, eredeti fóliás csomagolásban van még, ki sem bontottam, szívesen eladnám. 3500 volt, 3000-ért vihető.

KépKép
KépKép
gumicukor
 
 


Magdi,
Nagyon nagy gratula a tesódnak!!!! Éljenek boldogan!

Beszti,
Tényleg az számít a legtöbbet, hogy hol érzed nagyobb biztonságban magad... Hajrá!

Jó betegek vagyunk, én már hányok a sok köhögéstől, és tele a fejem takonnyal, Csongi sincs még jól, de legalább már nincs az a kezdeti magas láza... Viszont Solymi már végre megy holnap oviba :)

Zit
parazita
 
 


Sziasztok!

Köszönjük a kedves szavakat :lol: :lol: :lol: :lol:

Zit! Jobbulást!

Ma Nóri sem ovizik: Apa szokta őt reggel vinni. Ma reggel fél6-ra vitte az autót a Mozaikba vizsgáztatni, gondoltuk, hogy 2 - 2és fél óra alatt csak hazaér. Hát nem. :roll: Nekem meg nem volt kedvem fél8-kor nekiállni kapkodni, 2 gyereket összekészíteni, reggeliztetni, hogy fél9-ig beérjünk.
De tiszta gyogyi Nóri, látom rajta, hogy hiányzik neki az ovi, a közösség. Most betettem neki egy mesét, pihenjen egy kicsit :wink:

Karácsony: Mi idén icikepicike karácsonyfát veszünk, 2 ünnep között úgyse leszünk itthon, vendégeket nem várunk, így most elég egy kicsi jelképes fácska.
24-ére kell csak főznöm, de nem viszem túlzásba, mert nem akarom a hűtőt telepakolni. Nálunk gesztenyével / sajtal-sonkával töltött pulykamell lesz a menü, fini salival (görögsali :?: ), előtte húsleves.
Nórimmal és tesómmal megesszük a csukákat is. Ezen még filózom, hogy hogyan készítsem el. ÖTLETEKET szívesen veszek!
26-án vendéglőbe megyünk kajálni a Gyurika családjával.

szép napot Mindenkinek:
Magdi

Magdi
Nóri (2002.09.24.) Márk (2004.05.02)
mléna
 
 


Kataa!

remélem még lesz:) Ez egy nagy udvarban van, és lépcsőn kell lemenni a pincébe és ott van kis és nagyker, de tök jó dolgok vannak olcsón.

KépKép
KépKép alt="Lilypie Fourth Birthday tickers" />
manó
 
 


Lányok!
Tud valaki segíteni??? SOS kellene egy munkajogász (vagy valaki, aki ért ilyesmihez).
Konkrétan, hogy jár-e az egyházi személyeknek a gyed????? A barátnőm nemsokára szül, és nem tudja. Rendes minmálbért kap, fizetnek utána minden játulékot, mégis most azt mondták ott, ahonnan kapja a fizut, hogy csak gyes jár neki. Tényleg???

Beszti!
Döntöttél?

Zit!
Atyaég :cry: ! Ennyi betegség... De legalább karácsonyra egészségesek lesztek, mint a makk :lol: !


Sasha!
Veletek mi van?????

Panda

panda
Halásztelek
 
 


Sziasztok!

Hú, Thomas? Nálunk a gyerekek azt se tudják, mi az, de nálunk csak 3 csatorna van, és azt se nagyon nézik. Inkább DVD-t, ha nagyon olyan van. Így nálunk inkább Micimackó a nagy sláger. Nátán odavan a Tigristől, de mivel ez minket sem zavar, szokott kapni is dolgokat, most pl. Tigrises mamusz kap, Hanna meg Malackásat. Tényleg, nem tud valaki olyan helyet, ahol 31-es méretben tudnék Micimacis mamuszt venni? Csak ennél kisebb méretben láttam eddig csak...

Magdi!

Nagyon jó lehetett az eljegyzés, igazán emlékezetesre sikerült! :):) De msot aztán fel kell kötnie a srácnak a gatyáját esküvő ügyben! :D

Zita!

Gyógyuljatok meg mindannyian!

Kataa!

Nem, már megerősítésre sem várok! :D:D Igaziból már tegnap is teljesen nyugodt voltam az ügyben, mert csak dönteni volt nehéz.
Meg én eléggé "hűséges" típus vagyok, valahogy úgy éreztem, hogy tartozom is a dokinak, pedig ha jobban belegondolok, ez azért jórészt üzlet is, szolgáltatás a részéről, hisz mi magánrendlésre járunk, és a szülésért is keményen fizettünk (nem csak amennyit gondolunk alapon, hanem általa előre megmondott tartifát (csak hogy érzékelhető legyen: a mostani szülésnél doki + szülésznő + különszoba 120-130 eFtunkba kerülne, ha semmi extra nem jön közbe (tehát pl. nincs érzéstelenítés, császár)).
És itt szinte mindenki azt mondta (ahogy egyébként a többség gondolja szerintem ma Mo-n), hogy a biztonság a fogadott orvosban van...
Fodrász: jó lehetett! :):) Én is voltam a múlt héten, festettem is (gondolva, hogy már úgysem okozna gondot), hogy a baba már szépen lásson! :):)

Gumicukor!

Igen, az orvosom kísérte végig mindhárom terhességem, viszont a mávos szülésznő az előző kettőnél fogadott volt (igaz, Nátán születésénél végül nem tudott ott lenni, de Hannánál végig ott volt). És ugye egy sima szülésnél a szülésznő jóval többet van az emberrel, mint a doki. Hála Istennek, a terhességeim amúgy problémamentesek voltak (kivéve most az a vérzés, de utána ez is), tehát a doki sem tud alapból többet (néha összesen 5 percet töltöttünk nála vizsgálaton, mert nem volt semmi kérdésem se). Ha tényleg ott szülünk, akkor mindeképpen fogok vele még beszélni, meg a szülés elején is minden olyan dologra, ami érdekes lehet, felhívom a figyelmét még egyszer (előzmények).
Én nem szoktam almát tenni a mézeskalácshoz, bár tényleg szokták ajánlani. Szerintem idő kell a felpuhuláshoz (az alma ezt gyorsítja), de az almával vigyázni kell, nehogy megrohadjon és tönkretegye a mézest.

Panda!

A két kisebb megy a nagyihoz arra az időre, amíg kórházban leszek. Most nem akartam, hogy ő jöjjön, mert így a lakást rendbentartjuk, amíg elmegyünk, aztán remélhetőleg a páromnak se lesz sok gondja vele. Nem kell hamiról gondoskodni, stb.
Igen, én is gondolkodtam a hazajövetelen, de az meg azért nem OK, mert csak akkor kivitelezhető, ha nincs semmi gubanc. Ha meg pl. császár van, akkor nem.

Na, ezt még du. írtam.
Azóta megjártuk a kórházat és a dokit is. Most már biztos Máv, és bár beszéltünk orvossal ott is, aki elméletileg bejönne, de közel nem biztos, hogy bejön (vannak napok, amire kijelentette, hogy tuti nem). Mindegy, nem is fontos, csak az esetleges császárra mondta a szülésznő, hogy nem mindegy ki csinálja. Ha pont olyan lesz ügyeletben, aki jól csinálja, akkor nem is fogom kérni, hogy behívják, tök mindegy, kit nem ismerek. :D:D
A dokimmal kicsit kellemetlen volt beszélni (nekem), de az is megvolt.
Most már csak azért drukkoljatok, hogy minden simán és gyorsan menjen, ne kelljen megbánnom a dötést.
A Mávos doki szerint egyébként még biztos van időnk, méhszájam még mindig majdnem zárt (nem kéne nyitva lennie, de nem is puhult, és annak kéne), és a baba is nagyon magasan van. Szerinte a terminus is inkább 16-a...

KépKép
KépKépKép
beszti
 
 


Manó,

NAgyon köszi a Thomasos infót, apa hazafele be is ugrott és megvette mind a hármat:), nekem tetszenek!:) Mehetnek majd a fa alá ezek is:).

Beszti,
NAgyon drukkolok neked! Számomra is egyébként inkább a kórház volt a lényeg, azon belül is, hogy 24 órában velem lehessenek a mazsolák. Nekem a Margit Kórház nagyon bejött ilyen szempontból, teljesen meg voltam vele elégedve, igaz a doki választott volt, de csak a 4-5. hónaptól kezdtem el hozzá járni, a szülésnél meg szinte végig a párommal voltunk egyedül, néha bejött hol a szülésznő, hol a doki, de nekem tetszett, hgoy békénhagytak, csak a végére jöttek be.

Magdi,
Gratulálok, minden jót és sok boldogságot a tesódéknak!:)

Csütörtökön karácsonyozunk az oviban, holnap meg mézeskalácsot sütnek majd bent a gyerekek, már össze is állítottam a tésztát nekik, több mint 2,5 kg lett, kiakadt a mérlegem tőle :lol: :lol: :lol: , ők kiszaggatják majd és megsütik, LIli már gyakorolt is vasárnap velem, akkor is sütöttünk egy adagot, elég jó lett mert még aznap el is fogyott mind :lol: .
Puszi, most mennem kell, mert apa egész iccaka dógozni akar a gépen...:(

Ilke

KépKép
KépKép
ilke
 
 


Sziasztok!

Zit! Jobbulást mindannyitoknak!

Beszti! Azért ez nem semmi, nem egész két éve szültem de akkor megállt 70000Ftnál. De ez már majdnem a duplája. :shock: Vagy én vagyok ennyire lemaradva.

Magdi! Gratulálok a testvérednek, és sok boldogságot kívánok! :P

Andi
andrea27
 
 


Hahó

Magdi
Nagyon gratulálok Tesókádnak :) szupi. akkor megoldódik amiről beszéltünk a talin :) :)

Beszti
Ha az én szüléseimre gondolok, akkor jól döntöttél. bár én mind2-t ugyanott szültem, de két év alatt sokat véltozott a szemlélet és sokkal jobb volt úgy, hogy végig velem volt Gellért, szülés után a két órában a szülőszobán és utána is végig éjjel nappal, a vizitek alatt is kivéve a fürdést. meg nem volt cukrosvíz, tápszerezés.
Mondjuk én amúgy is jobban szeretek szülés alatt kettesben a férjemmel lenni, a szülésznő az ügyeleets volt de tényleg csak a vizsgálatot, előkészítést csinálta, meg hozott homeos bogyezst meg cseresznyemagos zsákot, de amúgy nem zargatott. a dokinak pedig az utolsó fél órában volt szerepe és utána a varrásnál. de nekem tényleg seemi nem volt, még egy infulziót sem kötöttek be, csak a gátmetszés voltmeg a burokrepesztés a beavatkozás.

Bea
a kutyus megszokott könnyen, a kutyaházba is rögtön bement, pedig féltem hogy nem fog, mivel volt elődje. sokat foglalkozunk vele, nagyon igényli az embert, de nagyon okos a labrador. perse mivel kölyök nagyon játékos, bár rám már nem ugrál, Gergőre se, de gellike ugye még nem tudja jól kezelni, ezért rá igen, azt nem csípi. Gergő nagyon szereti, mindig vele akar foglalkozni. a kert mondjuk tele van a játékaival, az összes labdát kilyukasztotta, mindent rág :lol: :lol: :lol: dehát még kölyök.

Thomast enyémek sem ismerik, nincs minimax. dvd-ket néznek csak.
Most Gergő rákapott a szg-re, az egyszervoltos játékokat már tudja egyedül. pár hete még nem tudta az egeret használni, most meg egy nap alatt megtanulta, pedig balkezes és az egér jobbos. mondjuk nem engedem sokat itt ülni.
Gergő várat kap, Gellike micimackós játékokat (kirakó, dominó, dvd) és kapnak 2 focikaput labdával. mag a nagy kap rendes focimezt 8)
a nagyiktól meg diavetítőt, játéklaptopot kapnak.
a menü nálunk se lesz extra, mert csak 24-én vagyunk itthon, rántott hal, majonézeskrumpli. meg sütikék, mézeskalács, stb...
idén is próbálom úgy szervezni, hogy ne kelljen a fa alá ájulni fáradtan.

puszi

Judy

Kép
Kép
Kép
juti
 
 


Panda
Ezt hogy érted, hogy egyházi személy? Egy egyházi szervezetnél van alkalmazásban? Megkérdezem majd G-t, ő munkajogász.

Judy

Kép
Kép
Kép
juti
 
 


nálunk is van számítógépes nap, heti 2x játszhat, vagy zenét mixelhet (ennek eredménye, hogy a Piramis: SZállj fel magasra c. szám első versszaka már egészen jól megy neki, altatáskor újabban ezt kell énekelnem neki :lol: Nagyon cuki a cérna hangján). Dani motoros és autóversenyes játékokkal szokott ilyenkor játszani. a gamepad, egér, sőt a gép ki be kapcsolása nem okoz neki gondot, szabályosan ki- és belogol a gépen, nem kattintgat ész nélkül. még a játékok angol felirata sem zavarja pikk-pakk kiválasztja a motort, a pályát, én meg sokszor azt sem tudom, mit hol találok :lol: . mivel nálunk óhatatlan a szakmánkból kifolyólag a számítógéppel való éritnkezés, ezért elleste, megmutattunk neki dolgokat. Dani is a jobboldalon használja az egeret, pedig balkezes, uúgy ahogy a párom is. nálunk ez lassan 2 éve működik már így, és ha figyel rá valaki, akkor nem lesz gépfüggő a gyerek. egyébként hihetetlen ahogy a cross motoros játékkal megy, itt leglább kiélheti a versenyszellemét, mert mindig első vagy második helyen végez (a koripályán sem bírja, ha nem ő ér elsőként a palánkhoz...). ennek következménye, hogy a biciklin, kismotoron próbálja utánozni a figurákat, sokszor elég röhejesen :) van egy földút a közelünkben folyton ott kellett nyáron bicizni, mert úgy hívta, hogy recés kerekű pálya :)
van egy csomó jó szoftver, amivel az ügyességet, matematikai-logikai, képalakotó érzéket lehet fejleszteni. csak nagyon kell figyelni, hogy ne üljön ott folyton, csak beosztva, egyensúlyban a többi hagyományos játékkal. én úgy látom, hogy ettől, ami nálunk folyik nem lett gépfüggő, és azért már megérte, hogy nem tekint a gépre úgy, mintha misztikum lenne, hanem teljesen biztosan kezeli és vigyáz rá. emlékszem én a informatikai tanulmányaim kezdetén mennyire féltem a géptől, mi lesz, ha megnyomok valamit és tönkremegy, és évekbe tellett, amíg rájöttem, hogy ez nem így van. de azért a mi gyerekeinknek sokkal könnyebb lesz, hiszen ebben nőnek fel, természetes lesz a kezelése. Daniéknak az oviban van játéklaptop, de azt mondta, hogy nem annyira jó, mint az ottoni igazi, mert kicsi a képernyője, meg alig van rajta valami :oops: hát persze, más azért a kettő.

a párom otthon, hangja nuku, szerencsére láza nincs, de nincs túl jól. nagyon remélem, mi megússzuk.

megvannak az ovis képek, csak tegnap elfelejtettem beszkennelni őket, de majd felteszem.

a mikis képeket meg azért nem töltöttem fel, mert a babanet fotóalbumban csak 3 album készítésére van lehetőség és már beteltek. majd feltöltöm máshová.

KépKép
KépKép
gumicukor
 
 


Sziasztok!

Nálunk is a Lili most kezdett el a számítógéppel foglalkozni. Én is próbálom korlátozni, hogy egyszerre ne üljön sokat a képernyő előtt (napi egy másfél óra) vagy szerintetek ez már sok? De így is állandóan alkudozik.

Judy! Aranyos lehet a kutyus, mennyi idős?

Gumicukor! Jobbulást a párodnak!

Andi
andrea27
 
 


Sziasztok!

Csak lesek itt a nagy számítógépguru gyerekeken. Bevallom nálunk nincs számítógépezés. Én akkor szoktam netezni, amikor, vagy alszanak, vagy mesét néznek. Emiatt valahogy nem is érdekli őket a dolog. Egyszer-egyszer (eddig talán 2 alkalommal) Nórival megnézek meseoldalakat, de én a napi 1 DVD mese nézést is soknak találom. :oops: Pontosan ezért nincs már mesecsatornánk, amíg volt Minimax önkiszolgáló módon bekapcsolták a TV-t, azt bámulták amíg ki nem folyt a szemük. Én kikapcsoltam, ők bekapcsolták. Még akkor is bekapcsolták, amikor valami egészen mással játszottak, erről pedig (mármint a háttértévézésről) nagyon rosszakat mondanak a pszichomókusok.
Így egyszercsak meguntam, beszigorítottam, egy ideig sz.r volt (a gyerekeknek), de most teljesen elfogadták a az új rendet. Néha-néha Nóri szokta is mondani Gyurinak, hogy "Apa, ma már megvolt az egy mese" :lol: :lol: :lol:

Andi! Ha már így kérdezted: szerintem sok az 1-másfél óra :wink: De persze mindenki úgy csinálja, ahogy jónak látja. Én ilyen vaskalapos, szigorú mami vagyok. (Mármint a TV-számítógép ügyben.) Egyébként kenyérre kennek a gyerekek és megesznek reggelire, annyira engedékeny vagyok. :lol: :lol:

Gumicukor! Párodnak jobbulást!

Képzeljétek tegnap ellopták Gyuri autóját. :cry: Tutira a vizsgaállomásról adták le az infót a tolvajoknak. "fényes" nappal, 16 és 18:30 között történt a dolog. Az állandó lakcíme teljesen más, mint ahol lakunk, de pont tegnap egy haverjával találkozott az anyukájáék háza előtt (ez az állandó lakcíme). Lerakta az autót, elmentek a sráccal és mire visszértek hűlt helye volt az autónak. A rendőrségen ez volt az első kérdés, hogy volt-e szervízben a kocsi mostanság :? Nagyon kivagyok. Ilyenkor úgy érzem, hogy erre a világra kár volt gyerekeket szülni. Komolyan annyira szomorú ez az egész. Egészségét nem kímélve dolgozik egész nap kőkeményen, hogy mindenünk meglegyen és egyszer csak egy ilyen sz.r, szemét alak elviszi a munkájának a gyümölcsét.
Az anyagi kár mellett az is nagyon fájdalmas, hogy pont karácsony előtt vagyunk, nekem kéne intéznem mindenféle ügyeket, nem is beszélve Nóri szállításáról az oviból.
Úgyhogy nagy a baj. :cry: persze este megbeszéltük Gyurival, hogy ez legyen a legnagyobb bajunk. Lenyeljük a békát, de Cserébe azt kérjük a sorstól, hogy 100 évig egészséges legyen mindenki a családból.
Az tuti, hogy amíg Budapesten lakunk csak valami sz.r autót fogunk venni, az én autómat meg nem mostom le addig, amíg nem költözünk vissza Dunaharasztiba, kertesházba.
Szóval ez van.. :cry: A nagy örömökre mindig jön valami baj, ez nálam sajnos törvényszerű. :cry:
Talán az egy kis reménysugár, hogy van térfigyelőkamera ott, ahol történt a dolog, remélem van felvétel a tettesről. Ha az autó már nem is lesz meg (valószínúleg már szétszedték), legalább bünhödjön meg a szemétláda.
Áhhhh... szörnyű, hogy nem lehet nyugodtan szervízbe vinni az autót, nekem anno az első autómat kisértetiesen hasonló módon lopták el, a szervíz utáni napokban. :cry:

Nem szeretem Amerikát, de 1 dologban nekik van igazuk: A magántulajdon szent és sértehetetlen, ott megvédheted az értékeidet és lepuffanthatod a gazembereket. Itt nálunk a törvény még védi a bűnözöket, JOGAIK vannak :shock: Könyörgöm...amíg nincsenek szigorú büntetések, addig nem lesz kevesebb a bűnözés. Áhhh.... most mindenféle szánalom nélkül ölni tudnék....

Na, befejezem, bocs, de muszály kidühöngenem magam, mert megőrülök :evil:
pussz

Magdi
Nóri (2002.09.24.) Márk (2004.05.02)
mléna
 
 


Magdi
Autó :( nagyon sajnálom. én is mindig ettől rettegek, hogy egyszer csak hűlt helye lesz.
remélem volt cascotok. meg hogy meglesz a tettes.

Andi
én max napi fél órát engedélyezek Gergőnek. ő csak az egysezrvolt.hus játékokat szokta próbálgatni.
de ő nincs itthon, mert ovis. ha itthon lenne, biztos többet kérné.
Zorka karácsonykor lesz 3 hós.


Gumicukor
sokkal ügyesebbek már a mai kölkök. én is először milyen bamba voltam hozzá a fősulin, dbase4, semmit sem értettem az egészből.
meg a gimibe, amikor mondta a számtech tanár, hogy bólintsunk rá (enter gomb), mi meg bőszen bólogattunk a fejünkkel :D :lol:

Panda
Megoldódott a dolog? sajna nem tudtam még megkérdezni. de szerintem ha befizették utána a tb járulékot akkor jár. ha a szülés előtti két évben legalább 180 napon át biztosítva volt, akkor jár. tb kifizetőhelyen dolgozik? ha nem, akkor meg kellene érdeklődni a területileg illetékes eüpénztárnál.

Gellike meg sajna a dvdlejátszót kezeli profin és nálunk ugyan nincs mesecsatorna, de ő meg azt kapcsolgatja. mondjuk a mesék nem kötik le, csak kb 5 percet néz belőle.

na dzsá, megyek Zorkázni.

Judy

Kép
Kép
Kép
juti
 
 


Szóval akkor ezek szerint ez sok, akkor még inkább visszafogom a kisasszonyt. A tv kapcsolgatása nálunk is megy. Ha én kikapcsolom, Lili már megérti hogy nem szabad bekapcsolni, de Bálint térül fordul, és már megint be van kapcsolva. A dvd eléggé fenn van ahhoz, hogy csak a Lili érje el. Neki viszont nem szabad kezelnie. Egy ideig volt belőle vita, mert kiszolgálta magát.

Judy! Akkor Zorka még nagyon pici kutyus. :P Édes lehet. Kint van az udvaron?

Andi
andrea27
 
 

Vissza: Gyermekek / magzatok kor szerint

Jegyzetfüzet:

 

X
EZT MÁR OLVASTAD?