Új privát üzeneted érkezett!

Sziasztok!
Évi!
Sajnálom amint keresztül mentetek. Ilyenkor az a legrosszabb, hogy az ember tehetetlenül nézi, hogy szenved a gyereke. Én más betegség miatt, de egy hetet töltöttem a Dáviddal az intenzíven amikor 2 hetes volt, azt hittem belehalok.
Erzsó!
Sajnálom, hogy gyomorrontást kaptál. Én éppen ezért nem nagyon merek étteremben enni, habár már otthon sem tudhatja az ember, hogy mit eszik látva a híradóban, hogy mennyi és mennyi húst foglalnak le. Nem lehet tudni, hogy a forgalomba mennyi került ki.

Nálunk a helyzet változatlan. Hisztike ugyan nem lázas, de annyira hisztis, annyira be van durranva a fogínye, hogy én még ilyet nem is láttam, pedig ugye már 2szer átéltük a fogzást. Nagyon szépen eszik ami kicsit megnyugtat, de a hátam meg az idegeim kezdik felmondani a szolgálatot. Gondolkoztunk férjemmel, hogy talán már elég nagy ahhoz, hogy külön szobába menjen, de az utóbbi időben még éjjel is kel, úgyhogy marad velünk.
A Dávid újabban meg nem eszik :( (azaz eszeget, de csak hideg kaját, a főtétel nem kell neki)A dokinéni annyit mondott rá, hogy ha ez folytatódik, akkor elküldi egy alapos kivizsgálásra a Klinikára, na azt nem akarom. Inkább behordom minden nap, de nem hagyom ott. Sztem nincs semmi baja, csak féltékeny lehet a picire. Lehet, hogy ez most jön rajta ki, mindenesetre kedden íratok neki valami étvágygerjesztőt.

Mamavica!
Utólag is nagyon boldog névnapot Andrisnak. Nagyon édi baba.
Marcsy
marcsy
 
 


Sziasztok!

Erről a vírusról jut eszembe, amit említettem Norbi unokaöccse is valószínű ezt nyelte be. 2 napig állati lázas volt, volt kis hasmenés aztán ennyi. Szerdán már mehetett suliba.

Marcsy!

Kitartás! Többet sajna nem tudok mondani. :( Sok sok +++++! :D

Netty!

Sajnálom hogy Máté megszenvedte ezt a csúnyaságot annak idején! Ettől függetlenül szerintem is szemérmetlenül drága ez az oltás. Ha van olcsóbb, akkor érdemes elgondolkozni rajta, de szerintem is mindennek van határa. Mi is biztosan olyanok lennénk ha lenne babánk, akik ezt nem tudnánk kifizetni és ez nem azért van, mert adott esetben nem aggódnánk a babánkért, hanem egyszerűen anyagi okok miatt. Ezért szemétség ez az egész szerintem. :evil:

Mamamvica!

Nagyon aranyos a manókád! :lol:

Jevi!

Remélem Violka hamar erőre fog kapni! Sajnálom ami vele történt! :(

Legyen szép napotok!
Én ma megyek leszámolni. Remélem a volt főnököm nem fog műsorozni (bár tőle ezt sem lehet remélni)!

Monee

Monee

Lilypie Kids Birthday tickers
Lilypie First Birthday tickers
monee85
Chorley, Egyesult Kiralysag
 
 


Sziasztok!

Erzsó!

Gyomorrontás :cry: Pedig mi is olyan sokszor kajálunk az Aranygalusba, de eddig még nem történt baj.
A férjem viszont múlt héten a Plázában evett egy girost, és alig tudott hazavezetni, mert annyira csikarta már a hasa. Utána meg egész estig a WC-n ült!
Én is úgy élveztem minden Uh-t ahol láthattam Zsófit. Nekem a 4D-s volt a csúcs, ott annyira élénk és eleven volt, hogy győztük kapkodni a fejünket. És ott láttuk először ahogy a szájába veszi az újjacskáját, meg nagyokat ásít! :lol: Nagyon jó dolgok ezek!

Jevi!

Nagyon sajnálom Violkát. :cry: Ahogy olvastam futkosott a hátamon a hideg. Biztos én is kikészültem volna, ha látom,hogy a baba mennyire szenved.
Jobbulást kívánok nektek!

Mamavica!

Nagyon édes az Andris baba. :lol: Így utólag is boldog névnapot!

Marcsy!

Dávid nem evése :cry: Azért szerintem sem kell rögtön a Kórházba menni vele. Inkább tényleg próbálj meg valami étvágygerjesztőt. Drukkolok,hogy rendbejöjjön az étvágya!

Monee!

Csak nem fog bunkóskodni a főnököd! Remélem minden rendben megy a leszámolásnál. Új melóhely van kilátásban? Igaz, szerintem januártól nagyobb az esély, mert így év végén ritkán vesznek már fel embert.

Timi!

Taminak úgye csak a gyümiktől van hasmenése? Nehogy szegényke beteg legyen :cry:
Már régen nem taliztunk! Hétfőn nem randizunk?

Hétvégén nyakamba veszem a várost ajándékok ügyében.Már ideje elkezdeni! Nagyon széppé szeretném tenni ezt a Karácsonyt, elvégre ez az első év,hogy 3-asban vagyunk. Igaz,hogy Zsófi szerintem majd jövőre fogja teljesen élvezni a Karit, de azért már most is tudja majd nézegetni a sok színes égőt, díszeket, fényeket.
Szal nagyon várom! :lol:

Jó hétvégét mindenkinek!

Sziasztok:Andi

Kép

Kép
noviandi
Pécs
 
 

 
 

Sziasztok!!!
nagyon köszönjük a sok dícséretet Ádám nevében is.
Andris a nagy 10 éves mamlaszom, neki volt a névnapja!!! Az ő nevében is köszi a jókívánságokat.
Eszméletlen, hogy már itt a nyakunkon a karácsony! Vasárnap meg kell gyújtani az első gyertyát, én meg még nem készültem semmit. A nagyfiaim már teljesen be vannak sózva, hogy hétvégén díszítjük a lakást! Persze majd ahogy Ádi engedi, mert mostanában napközben nagyon keveset alszik és persze ilyenkor igényli a társaságot. Hát valahogy majd alakulnak a dolgok. Ti már készülődtök?
Szép napot Nektek!

Évi
Kép
Kép
Kép
mamavica
 
 


[

Évi
Kép
Kép
Kép
mamavica
 
 


Akartam egy vonalzót, de nem sikerült!
Légyszi segítsetek!
Köszi:

Évi
Kép
Kép
Kép
mamavica
 
 


Sziasztok!

Én is itt vagyok végre!

Férjem lábát ma megint megműtötték, most már nagyon fájlalja is. :(
Peti kicsit orrfolyós lett, de jókedvű, és eszik is rendesen :D talán nem lesz baj :)

Megnyílt a házunkban a kozmetika, fodrász, masszőr, szoli, műköröm...stb........ ma, így holnap végre lemegyek a kozmetikába, már baromira rámfér :oops: sőt karácsony előtt egy fodrász is rámférne, de azzal megvárjuk a fizetést! :lol:

Peti ma reggel 8.37-ig aludt :lol: igaz előzmény: éjfélig kergettük, majd mellémfektettem és szopival elaludt nagy nehezen! :(

Viki&Peti

Viki&Peti&Eszti
Kép
Kép
viki27
Pécs
 
 


Sziasztok!

Úgy látom, kihalt a topic... :(
Sehol senki?

Rólunk: Violka már jobban van, csak még nem nagyon akar enni sajnos. Persze nem erőltetem, mert még van egy kis hasmenése is!
Csak olyan kis sovány. Sajnos most nincs egészen 10 kg sem. :(

Marcsy!
Te talán tudsz segíteni, mivel roboráljam Violát? Mit lehet neki adni, 22 hónapos, hogy megerősödjön? Marslakócskákat lehet már?

Viki!
Férjednek jobbulást kívánok!

Mamavica!
Ádi nagyon helyes kis kölyök!

A változatosság kedvéért most én vagyok beteg, annyira köhögök, hogy majd kiszakad a tüdőm... :(

Remélem ti jól vagytok, üdv: Évi

KépKép
KépKép
KépKép
jevi26
 
 


Erzsó!
Írtam privit!

Évi

KépKép
KépKép
KépKép
jevi26
 
 


Kép Kép Kép

Viki&Peti&Eszti
Kép
Kép
viki27
Pécs
 
 


Sziasztok!

Jevi!

Jobbulást! Neked is meg Violának !

Viki&Peti

Viki&Peti&Eszti
Kép
Kép
viki27
Pécs
 
 


Sziasztok!
Évi!
Hát, sajnos én nem tudok segíteni, nálunk semmi ilyen "csodaszer" nem vált be. A marslakócskák meg ha jól tudom csak 7 éves kortól adható :( Próbálj meg sok sok gyümit adni neki ha szereti, nekünk a narancsot, almát, banánt javasolták. Vagy kérdezd meg Violka orvosát, tuti ír föl valami vitamint. Bár elég kevés van, ami 3 éves kor alatt adható :(
Viki!
Nagyon édes Petike :)
Marcsy
marcsy
 
 


Sziasztok!

Na mi jól megszívtuk a csípőszűrést! :evil:
Ugyanis kedden a Gyerekkórház éppen dugig volt beteg gyerekekkel, amikor átkocogtunk rajta, h. eljussunk a játszósszobáig, ahol az Uh-os szűrés van. Én addigra vizesre izzadtam a kenguru alatt. Utána még haza is kellett jutni.
Ráadásul annyi eszem volt, h. még aznap beadattam a gyereknek a 2 hónapos oltást is! :evil:
Na másnapra már tiszta nátha voltam, ami még nem lett volna baj, de péntek reggel már Gergő is köhögött :cry: , úgyhogy irány a doktornő, kapott ACC 100-ast, meg Augmentint.
Azóta a teljes család, beleértve anyámékat is, elkapta a nyavalyát.
Úgyhogy döglődünk. :cry:
Éjjel is fel kellett kelni, mert alig kapott levegőt a gyerek. :cry: Kiporszívóztuk az orrát, utána meg alig lehetett elaltatni!
Viszont reggel 8-ig aludt!

Lilypie Kids Birthday tickers

Lilypie Kids Birthday tickers
rambóka
 
 


Sziasztok!

Mamavica!
Nagyon szépen fejlődik Ádám, szép nagy baba. :)

Viki!
Klasszak a képek! :D Na, milyen volt a kozmetika? Én fodrászhoz valószínű csak a két ünnep között jutok el, akkor ha igaz itthon lesz a párom. Férjed lába. :cry:

Jevi!
Jobbulást neked is! Hát Violka valóban nem egy vasgyúró, talán hamarosan visszatér az étvágya! :)

Rambóka!
Nektek is sok erőt, hogy kikeveredjetek a nyavalyából. Az izzadás és az orrszívás ismerős, én is ezt játszom minden nap. :(

Tami már 3. napja eszik alma-őszibarack bébiételt, de délután olyan hasmenése lett, megint szünetelünk kicsit. Más érdekes most nálunk nincs.

Sziasztok: Timi

Kép
hódocska
 
 


Sziasztok!

Rambóka!
Kitartást nektek, jobbulást kívánok! Én is benne vagyok, szörnyű!!!
Violka szerencsére csak köhög, de az sem vészes, még az kellett volna, hogy ez is kitörjön rajta!
Szerencsére jobban van, már iszik szépen, de az evéssel még vannak gondok! Nem erőltetem, mert még van hasmenése is! :(

Már nagyon várjuk a Télapót, hozzánk kivételesen holnap jön, mert szerdán apa ügyel, és egész nap nem lesz otthon. :(

Üdv: Évi

KépKép
KépKép
KépKép
jevi26
 
 


Sziasztok!

Végre én is ide jutottam!
A hétvégénk elég macerás volt. Pénteken vettünk egy ülőgarnitúrát, amit szombaton hoztak ki. Viszont a régit csak vasárnap vitték el, addig nem lehetett a nappaliba megmozdulni. ma még takarítás stb....

Jevi!
Nem jött meg a privi :cry: :cry: :cry: !!!
Sajnálom ami Violkával történt! Gyógyuljatok meg hamar!!!!!!!
Próbálj neki adni Vitacolan szirupot, vagy Tuti Gumitamin vitamint!
Mind a kettőt már 1 éves kortól lehet adni. Mi Adélnak mind a kettőt kipróbáltuk, de a Vitacolan nekünk jobban bejött. A 3. nap után már szinte "zabált" a Drága!
A közös dokinktól pedig azért jöttem el, mert nem tetszett ahogy az anyagi dolgokhoz állt. Én tisztába vagyok azzal hogy egy magánrendelésen fizetni kell DE nem értek egyet azzal, hogy 2006-ban a tanácsadás 4000ft (ez a váróban ki is van függesztve)
viszont mivel én jövőre fogok szülni tőlem már 5000-et kért!
A másik dolog pedig az, hogy amikor kiderült hogy jön a baba, akkor én a klinikán kerestem meg. Közölte, hogy legközelebb a magánrendelésre menjek, mert vannak vizsgálatok amit csak ott tud elvégezni :roll: ! ennek ellenére uh-ra és vérvételre is a klinikára kellet mennem!

Rambóka!
Jobbulást az egész családnak!!!

Viki!
Szépülj meg az ünnepekre és kápráztasd el apát :lol: !
Petike nagyon édes! Azok a kék szemek!!!!!

Próbálok én is feltenni képeket Adélról!
Pont ma jutott eszembe, hogy 2 hónap és ovis lesz a Prücsök!

További szép estét!
Erzsó

Kép

Kép
erzsó78
 
 


Kép Pogácsa sütés Kép Jázmin barátnőmmel Kép Babák krémezése

Kép

Kép
erzsó78
 
 


Hali!

Erzsó!
Már nem is lényeges a privi, a dokiról akartam kérdezni, megértem, hogy eljöttél tőle! Az igazság az, hogy ha még fogok szülni, nem nála tervezem én se.

Vitacolan nálunk nem jött be, te hogy adtad neki? Mindenbe megérzi a szagát, és nem issza meg! :(
Adél nagyon tüneményes, ha megkérdezhetem, melyik oviba fog járni? Anyu is óvónő Komlón, csak ezért kérdezem. Akkor Adél is februári? Viola is, csak ugye egy évvel későbbi.

Évi

KépKép
KépKép
KépKép
jevi26
 
 


Sziasztok!

Minden betegnek gyors gyógyulást kívánok!!!

Timi!

Köszi, a kozmetikus jó, volt és már nagggggggggggyyyyyyyyyyyyyyon rám is fért! :lol: Valószínű, hogy még fodrászhoz is eljutok az ünnepek előtt! :wink:
Párom lába :( ez van, csütörtökön megy varratszedésre!
Jó, hogy Tami megeszi az őszibaris kajcsit! Amúgy attól Petinek is hasmenése volt, sőt sokszor, amikor nem kakilt rendesen, direkt azt adtam neki, és ált. segített
:D

Erzsó!

Adél nagyon szép kislány!!! Vigyázz magatokra nagyon!
Kozmi: tudod, azért igyekszik az ember lánya :wink:

Jevi!
Ki volt a dokid, megírnád nekem is priviben? Mi volt a baj vele? Egyik barátnőm most készül babásodni, és kéne neki ajánlani valakit, de az én dokim nem akarja, és kíváncsi lennék, hogy kit ne ajánljak!

Rambóka!
csípő uh. :( gyógyuljatok meg hamar!

Viki&Peti

Viki&Peti&Eszti
Kép
Kép
viki27
Pécs
 
 


Sziasztok!

Hát én is itt vagyok, bár csak gyorsan-gyorsan, mert a Norbi kollégája már itt van és vár a gépre.

Huhhh... a karácsonyi készülődés jegyében kezd tele lenni a bugyrom. :D Egész hétvégén 2 ablak feldíszítésével küzdöttem, bár megérte, mert nagyon szép lett, legközelebb felrakom majd a képet. Katának is elkészült az adventi naptár a zsacsikákkal, sajna csak közvetve tudtuk neki odaadni, mert nem volt otthon, úgyhogy azt sem tudom örült-e neki. :( :lol:
Most éppen amerikás karácsonyi cipő (tudjátok a kandallóra akasztós mikulás csizma) gyártás van folyamatban. Megnéztem mennybe kerül egy szál mikulás csoki, ami ráadásul még sz@r is, uh. úgy döntöttem hogy inkább ezt kapnak. :D Ez eddig a legnagyobb vállalkozás. :oops: :D

Bocsi hogy nem válaszolok most mindenkinek egyenként!
Munka ügyben az a helyzet, hogy tegnapi nap is voltam egy interjún, meg most is megyek reggel. Remélem hamarosan lesz valami, mert Norbi lenyakaz ha nem.
Szerencsére a volt munkahelyemen minden oké volt. Hamar lerendeztük a dolgot, és csak egyszer szólt be a volt főnök ember. Némi kárörömömre szolgált, hogy az elmúlt két hét alatt a behívott 2 titkárnőből az első 1 napig bírta, a másik 2 napig. :twisted:

Legyen szép napotok!
Monee

Monee

Lilypie Kids Birthday tickers
Lilypie First Birthday tickers
monee85
Chorley, Egyesult Kiralysag
 
 


Sziasztok!

Csak gyorsan pár szóra ugrottam be.
Ma voltunk a városba és az egyik boltban találkoztunk a Télapóval. Hát Adélt nem nagyon érdekelt :cry: , pedig még csomagot is adott!
Nálunk is ma este jön a Mikulás. Kiváncsi vagyok az én lányom mit fog szólni hozzá! Habár ha édességről van szó :oops: :oops: :oops:

Jevi!
Én mindig este a kakaójába vagy gyümölcslébe kevertem bele. Hát az biztos hogy rém büdös!!!! Most még az jutott eszembe, hogy talán a Béres csepp is jó lenne.
Adél febr.3-án tölti a 3-at és 5.-én kezdődik az ovi. Violka hányadikán született?
A Tompa Mihály Útiba fogunk járni, ez van a legközelebb és elég jó híre is van! Anyukád melyikben van?

Monee!
Megy a drukk neked!!!!!!!!!!!!!!

Ja és köszönjük a dicséreteket Adél nevében is!! :lol:

Este még jövök!
Erzsó

Kép

Kép
erzsó78
 
 


Sziasztok!

Szerencsére gyógyulunk a kis csajjal, úgyhogy talán a holnapi télapó ünnepségre is el tudunk menni, ami az egyik játszóházban lesz, ahová járunk néha. Majd csinálok képeket...

Erzsó!
Violka febr. 7-én lesz kettő, anyu pedig a Sallai úti-ban van, Kökönyösben.

Most sajna mennem kell, mert felébredt a kislány.

Évi

KépKép
KépKép
KépKép
jevi26
 
 


Kép Kép Kép Kép Kép Kép

Viki&Peti&Eszti
Kép
Kép
viki27
Pécs
 
 


Sziasztok!

Ez történt a tegnapi Mikulás ünnepségen a suliban, ahol anyósom dolgozik! :)
Most mennem kell, majd még este jövök!

Viki&Peti

Viki&Peti&Eszti
Kép
Kép
viki27
Pécs
 
 


Sziasztok!

Viki!
Nagyon jók a képek, mi is voltunk ma Mikulás ünnepségen, de nem nagyon tudtam fotózni, félt a Mikulástól, és csak akkor kezdte el érdekelni, amikor már kiment. :) Azért előtte még lekaptam játszás közben:

Kép

Kép

Sajnos privit nem tudtam küldeni, valamit elszúrok, de a Werhling dr.-ról van szó, klinikai.

Üdv: Évi

KépKép
KépKép
KépKép
jevi26
 
 


Sziasztok!

Jevi!

Megkaptam a privit is!!!! :o

Ezek szerint már jól vagytok! Örülök, hogy tudtatok Mikulásbulizni!

Peti várakozásaommal ellentétben nem félt a Mikutól!!! Sőt majdnem letámadta idő előtt!!! :shock:

Nagyon szép kislány Viola, mindig csodálom az óriási nagy szemeit!!! :D

Viki&Peti

Viki&Peti&Eszti
Kép
Kép
viki27
Pécs
 
 


Sziasztok!

Viki!

Nagyon édi Peti! :lol: Nekem a csodálkozos kép tetszik a legjobban.

Jevi!

Viola is tündéri. Tényleg nagy szemei vannak! :lol:

Férjemék munkahelyén jövő héten fog jönni a Mikulás. Kicsit megkésve ugyan, de biztos sok dolga volt és csak most ért ide. :lol:
Kíváncsi vagyok,hogy Zsófi mit fog szólni hozzá. A mikicsomag tartalmára már erősen pályázok. :D Zsófi szerintem be fogja érni most a zörgős papírzacsival. :D
Ma kaptuk meg a 4 hós oltást. Volt picike sírás, de utána már rötyögött. 65 cm és 6110 gr. 1 hónap alatt 30 dkg-ot hízott, de azt mondták hogy az jó. Csak azért lepődtem meg mert eddig mindig 75 dkg. és 50 dkg között volt a hízás. Igaz, most már rengeteget mozog, forgolódik.

Monee!

Milyenek voltak az interjúk?

Sziasztok:Andi

Kép

Kép
noviandi
Pécs
 
 


Sziasztok!

Erzsó!
Nagyon csinos a nagylányod! :)

Monee!
Várjuk ám a képeket a szép díszítésről! :D Meg a híreket, hogy melyik hely lesz majd a befutó!

Viki!
Édes Petike, ahogy bámulja a nagyszakállút! :) Örülök, hogy jó volt a kozmi. Én most csak álmodozom róla, szinte együtt szültem a kozmetikusommal, uh. még azt is kéne keresni, de a lényeg, hogy most nincs rá időm (meg épp pénzem se). Azért egy fodrász már rám is rámférne. :)

Jevi!
Tényleg hatalmas szemei vannak Violkának, de ezt már írtam párszor. És ő is egyre szebb kiscsaj lesz! :)

Andi!
Jó, hogy túl vagytok az ojtáson! Remélem nem okozott ez sem problémát. Tegnap mi is váratlanul dokilátogatóban voltunk, csak receptért, de ha már ott vagyunk, méreckedés, vizsgálat.... Tami kis vasgyúró, 7890 gramm, ott is elpanaszoltam, hogy lusta (bár most megint "lemászott" a játszószőnyegről), csak ugye nem akar forgolódni. Kíváncsi leszek mit mondanak hétfőn a fejlődésneurológián. És most kaptunk egy beutalót is a kardiológiára. Ha valami mégis lesz, legalább tudom, ha meg minden oké, legalább tényleg megnyugszom végre. Meglepődtem, mert ezt nem én szorgalmaztam, hanem a dokinő kérdezte, hogy mikor megyünk kontrollra, előtte viszont mindig azt mondta, hogy nem kell, mert minden oké. :shock: Majd meglátjuk, biztos megint végigvisítja az ekg-t meg az ultrahangot.

Tiszta jó idő van újra! :P
Sziasztok: Timi

Kép
hódocska
 
 


Sziasztok!

Most csak gyorsan benéztem, mert tökre kiakadtam. :evil:
Képzeljétek az előbb volt nálunk a védőnő,- persze most is váratlanul, hiába kértem,hogy előzetesen egyeztessünk időpontot,-na mindegy! Viszont kérdezte,hogy Zsófi még mindig felébred-e éjjel. Mondtam,hogy igen 1-szer és akkor adok neki cicit. Erre ő: "Ennyi idősen már végigalhatná az éjszakát". És hogy próbáljam meg,hogy adok neki 1dl vízben feloldott 1 kávéskanál kristálycukrot, mondván,hogy akkor megfelelő kalóriához jut éjjel, és mégsem kell tejet adni neki. :shock: Én meg mondtam,hogy nem szeretném ilyen cukros löttyel itatni, sőt szerintem ha éjjel rájönne,hogy nem kap tejcsit, csak ezt a löttyöt, lehet,hogy reggelig üvöltene.
Ja, és a kórházban is kapott 1naposan ilyent, és egyből hányta ki az egészet!
Bocs, hogy most így kifakadtam,de nagyon felhúzta az idegemet ez a nő!

Sziasztok:Andi

Kép

Kép
noviandi
Pécs
 
 


Sziasztok!

Andi!
Nem csoda, hogy kiakadtál, én is kiakadtam volna! Teljesen normális, hogy fölkel éjszaka tejcsiért, hiszen még csak 4 hónapos :!: :!: :!: Én biztos panaszt is tennék ellene, hogy ilyen hülyeségeket beszél! Ez tényleg kiborító!

Évi

KépKép
KépKép
KépKép
jevi26
 
 


Sziasztok!

Andi!

Láttalak benneteket sétálni, gondolom még utána toppant be a védőnő. (Amúgy nem lehet, hogy ma Zsófi az oltástól volt nyügi?) Szerintem is agyament ötlet amit mondott. Ha már úgyis felkel és mindenképp valamit adnál neki, nem tök mindegy, hogy az micsoda?? Illetve hát persze hogy nem, nyilván inkább az anyatej, mint a cukros víz. Szerintem itt max. abban lehetne változtatni (de ezzel még egyáltalán nem vagy elkésve), hogy nem eteted meg, megpróbálod visszaaltatni, bár szerintem akkor meg korán kelne fel. De hogy a tejcsi helyett cukros vizet adj??? Hát ezt én sem értem miért gondolja, mikor csak 1x kel fel és utána alszik reggelig.
De hát meg is mondtad neki mit fogsz tenni, csináld is úgy és vegyél egy mély levegőt! :D

Mi ma sütőtököt ettünk- és ez is sikert aratott (eddig mindent megevett, amit adtam). Tegnap meg vettem azt a szilinkonkefés fogápoló szettet, amiben gondolom a fogkrém a drága (ezt egyelőre félre tettem) és majdnem 1700 Ft volt, megáll az ész! :shock: :evil:

Sziasztok: Timi

Kép
hódocska
 
 


Sziasztok!

Timi!

Igen, séta után állított be a védőnyanya. Zsófi meg annyira bealudt a sétánál,hogy feltudtam hozni úgy a lakásba,hogy még aludt!!! Ilyen se volt még,mert eddig mindig a lépcsőházban már felébredt. Szóval kitettem még az erkélyre, és aludt ott 1,5 órát.
Lehet tényleg,hogy még az oltástól nyügi szegénykém.
Tényleg jó borsos ára van a fogápoló szettnek. :shock:
Örülök,hogy ízlett a sütőtök Taminak! :lol:
Holnap tali, ha ráérsz?


Na mától egyedül vagyok vasárnapig! :cry: Férjem meg Balatonszemesen fog értekezni, este meg uszikálni a hotel medencébe, meg szaunázni, meg iszogatni meg ilyenek. Nagyon irigylem ezért!
Párom felkészített,hogy jövő héten is lesz 3 napos elmenete, és januárban is. Hát nagyon nem örülök neki, dehát ez van!

Sziasztok: Andi

Kép

Kép
noviandi
Pécs
 
 


Sziasztok!

Andi!

Védőnő :( :( :( Elárulom Neked, hogy Peti a mai napig felkel éjjel szopizni, nem is egyszer, hanem min.2x egy éjszaka!!! (nem mondom, hogy ez tök normális dolog, de most mit tegyek vele, az én kisfiam, és én így is szeretem, még ha sokszor fáradt is vagyok) Én nem mondtam ezt sem a doktornőnek, sem a védőnőnek, de szerintem, ha mondtam volna sem adtak volna "hasonló jó tanácsokat". Szerintem is tedd azt és úgy amit és ahogyan Te érzed, ahogy szerinted jó. :D )
Férjed meg irigylem, téged már nem annyira! Kitartás!

Timi!

A fogkrémet még elteheted egy darabig! :) Hol vetted ilyen drágán? Én itt a mellettünk levő patikában vettem kb. 4-5 hete akkor még 1490 ft volt!
Kis vasgyúró Taminak jó, hogy ízlenek az új ízek. :D További jó kóstolgatást!
Ekg-hoz és Uh-hoz : remélem minden a legnagyobb rendben van/lesz! :)
Kozmetikus: én detto: én is kb együtt szültem az "eredeti" kozmetikusommal (ő 2 hónappal előttem
:lol: ) akkor jöttem ki kertvárosba a Krisztina térre, a csaj leköltözött a Varsány u-ba, oda még mentem utána, de most kiment uránvárosba! Na az már gyerekkel nekem messze van, így jó ez a ház aljában lévő is! Tök aranyosak és szép a hely is! :) Fodrászhoz is ide megyek majd! :lol:

Viki&Peti

Viki&Peti&Eszti
Kép
Kép
viki27
Pécs
 
 


Sziasztok!!

Engem is kiakasztott ma a védőnő!!! Én is rühellem, hogy csak úgy beállít, nem szól előre. Nem mintha felnyalnám a lakást a kedvéért, hogy minden csillogjon villogjon, de ma éppen hazaestem a boltból, még el sem volt mosogatva, a gyerek éppen cicizett, szóval nagyon gáz volt. Erre itt ült 1,5 órát és közben a saját felnőtt lányairól és a hülye macskájáról süketelt! :evil: :evil:
Ádi is szopik éjjel és szopni is fog amíg ő úgy akarja. A nagyfiaim is szoptak még 1 évesen is éjjel. A cukros vízre nem is tudok mit mondani! Igyon ő cukros vizet! :D
Kedden voltunk tanácsadáson, Ádi most 7200 g és 65 cm. Napról napra édesebb! Próbálkozunk mi is a gyümivel naponta, de nem igazán csípi a témát, inkább cicizne 2 óránként, kis haspók. De ez a dolga!

Mindenkinek jó éjszakát! Kép

Évi
Kép
Kép
Kép
mamavica
 
 


Sziasztok!
Huh, ahogy látam mindenkinek elege van a védőnőből. Nekünk már 3 volt, a 2.-nál megcsináltam azt, hogy hiába csengetett, nem mentem ki. Nálunk az a jó, hogy kertes családi ház, így nem hallhatta, hogy tényleg otthon vagyunk-e :lol: A mostanival teljesen meg vagyok elégedve. Nem nagyon szól bele a dolgokba, azért sem szól, hogy Hisztike 9 hónaposan is kel éjjel, hogy szinte mindig azt eszik amit mi...sőőt, azt mondta, elég ha ő tudja, hogy mit eszik a pici, a doki néninek mondjuk azt, hogy bébiételt eszik, de azért egy teljes tányér paprikás krumplit még ne adjak neki.
Mi is bekaptunk valami nyavaját. A Domcsi szinte egész éjjel sírt, hogy el van dugulva az orra, köhög, fáj a torka...szerencsére még nem lázas, de azért ma már nem megy oviba :cry: Ezt most tuti nem a sztrájk miatt csinálja, mert az most úgy néz ki megszünt :)
Elvittem a Mikulásra a Dávidot az oviba, hááát, nagyon élvezte. De azért amikor kijöttek a teremből az volt az első kérdése, hogy anya, mikor megyünk már haza? :lol: Reggel 5 órakor keltek, már akkor menni akartak, nehogy lekéssék, már azt hittem meghülyülök mire indulhatunk végre.


Marcsy
marcsy
 
 


Sziasztok!

Andi!
Az a védőnő egy barom :evil: ! Az ilyennel nem is tudom mit kellene tenni! A pécsi védőnőnk nekünk is ilyen okoska volt :( . Szerencsére itt mind a kettő jó! Akinek a körzetéba tartozunk az eddig kétszer látta Adélt. Egyszer amikor ideköltöztünk meg most amikor mentem hozzá a kiskönyvemért. Totál elvolt ájulva, hogy milyen összetett mondatokban és választékosan beszél a gyerek. No meg hogy szobatiszta éccakára is.
Szopira visszatérve Az éjszakai cicizés nálunk kb. másfél éves koráig tartott. Úgyhogy Zsófinak van még bőven ideje :wink: !

ma kicsit zsúfolt napunk lesz. 3-ra megyünk apa munkahelyére, jön a Mikulás! Utánna pedig 6-ra dokibácsihoz.
Majd csinálunk képeket és teszek fel párat. Elakartuk vinni a kamerát is, de bemondta az unalmast, ponz így ünnepek előtt :evil: :x ! Remélem karácsonyra megtudják csinálni!

Marcsy!
Az tök jó, hogy így várták a gyerköcök a Tálapót!
Tegnap nálunk a Spar-ba is volt de Adél még a szaloncukrot is félt elvenni tőle. Az én kezemet tuszkolta hogy vegyem el :lol: .
Kíváncsi vagyok hogy délután mit alakít, ráadásul itt még krampusz is lesz :wink: !

További szép napot mindenkinek!
Erzsó

Kép

Kép
erzsó78
 
 


Sziasztok!
Tudnátok nekem ajánlani egy jó nő gyerekorvost a Lánc utca környékén? :evil: Az sem baj,ha egy kicsit messzebb, de ne kelljen kert vagy urán-ba utazni :( Azért fontos, hogy nő legyen, mert a Domcsi elég szégyenlős és nem akarom, hogy még a szeretett doki nénijétől is elszakítom, és viszem egy férfihoz :(
Előre is köszi a válaszokat, ha nem akartok ide írni, akár privibe is jöhet.
Marcsy
marcsy
 
 


Sziasztok!

Andi!
Csak most olvastam a topikot, bocsi. Én is szalmaözvegy vagyok, férjemék rendezvényt szerveznek, szerintem ettől egész hétvégén tiszta ko. lesz, nem tudom reggel mikor ér majd haza. :cry:

Viki!
Itt a közeli gyógyitárban vettem a nenedent-et (azt mondtad te is szoktál ide járni), lehet, hogy épp most emelték? 1600 valamennyi volt, én is csodálkoztam. :shock:

Mamavica!
Ádi szép kis vasgyúró és milyen édesen alszik! :) Nekem a védőnővel olyan nagy bajaim nincsenek, de az számomra is problémát okoz, hogy mindig váratlanul jön. Mit gondolnak, hogy alkoholisták vagyunk, vagy titkolunk valamit? Ha telefonálni nem is "tudnak" egy határidőnaplóba azért be lehetne írni, hogy jó, akkor 1 hónap múlva ekkor jövök. Legalább a napot. Én sem szoktam az ő kedvéért takarítani (mindig rend van :lol: :oops: ), de az azért elég kellemetlen, ha még épp pizsamában vagyok, vagy ott tornyosul a mosogatnivaló, mert valamiért elcsúsztunk reggel.

Marcsy!
Dominak jobbulást! :)

Erzsó!
Na, hogy tetszett Adélnak a Miku?

Ma "merényletet" követtem el a kislányom ellen, úgy sajnáltam szegényt. Mind a négy főzőlapon főzőcskéztem (magamnak és külön neki), szóval igyekeztem, hogy krumpli répával, kis tápival, összemixelve, de fini is lesz. Hát eleve nem is igazán ízlett neki (ilyen még nem volt) és a 4. falatnál félrenyelt, elkezdett fuldokolni és ahogy felkaptam kihányt mindent a vállam fölött. Tudom, hogy hozzá kell szoknom a gyerekkori hányásokhoz, mert még biztos lesz, de olyan rémisztő volt és nagyon rossz érzés, hogy ezt én idéztem elő, nem egy betegség, vagy hogy -nagyobb korában- ebéd után felrázta a gyomrát. Na, hát vannak ilyenek is, sajna. :(

Nem tudom, ti hogy vagytok vele, de nekem valahogy még mindig nem sikerült ráhangolódnom a karácsonyra, olyan remek az idő! :P

Sziasztok: Timi

Kép
hódocska
 
 


Sziasztok!

Éjjeli ébredés: hát nálunk Cicó még azután is gyakran ébredt, amikor már bőven nem szopizott éjszaka (16 hósan besokalltunk, amikor 5-6 alkalommal kelt már hónapok óta, és zordan leszoktattuk, három nap sírás-rívás árán). Igazi éjszaka-átalvás már csak majdnem kétévesen következett be nála, igaz, akkor egyik napról a másikra, minden szoktatás, trükközés stb. nélkül.

Zeze pedig most is szopizik éjjel :oops: Menetrendszerűen egyszer kel hajnaltájban. Ha nem adok neki (nem mindig ugrok azonnal), akkor vagy dühöng ("miabajmiabaj...semmibaj-mingyáákapszcicáááááát!!!!!!"), vagy keservesen sír, közben ott alszik kb. egy méterre Cicó, szóval nemigen szoktam variálni, amíg ébred, addig úgyis ez a legkevésbé fárasztó és a leghalkabb módszer visszaaltatni. Hozzá kell tenni, hogy este nem szopizva alszik el, sőt délután sem mindig (bár akkor - gondolom, az ingergazdagabb terep miatt - jobban kell neki alváshoz).

Marcsy,
a Lánc utcában van pl. Dorozsmai doktornő. Mi nem hozzá járunk, csak párszor helyettesítette a mi dokinkat, és nagyon jó benyomást tett rám: kedves, laza, meglehetősen naprakész. A mi dokinkat akkor nem ajánlom, de csak azértnem, mert férfi, egyébként minden szempontból :)

Timi,
hányás: hát látnod kellene a fiamat kb. egy hétig. A másfél éves fejével máig öklendezik szinte minden darabos kajától (amit megeszik: a gyümölcsjoghurt gyümölcsdarabjai, lilahagyma, sültkrumpli, kiflicsücsök, pizzatészta, nagy ritkán alma, banán, de mindenből csak pár falatot), mennyiséget csak pépesen eszik. Ha vmi nem tetszik neki, azonnal eldobja a rókabőrt :(
kriszi
 
 


Sziasztok!
Kriszi!
Köszi szépen, hétfőn az lesz az első, hogy felhívom :) Sztem először személyesen találkozni szeretnék vele, de az is lehet, hogy ők is
úgy vannak, hogy megbeszélés alapján fogadnak át betegeket. Ezt úgy értem, hogy szóban megegyeznek a dokik, hogy egymás betegét nem veszik át :evil: sajnos ilyen is van.

A Munkácsy környékén is rendel egy doki, azt ismeri valaki? Sajnos a nevét nem tudom :oops: Most nagyon sürgősen kell váltani, Hisztikémet már semmiképpen nem akarom visszavinni a mi "dokinkhoz".
Marcsy
marcsy
 
 


Sziasztok!

Megpróbálok gyorsan írni, hátha nem ébred fel a Máté, bár már 2 órája alszik. Voltunk tanácsadáson kedden, megint rengeteget hízott a Máté, most 10,65 kg és 78 cm. Azt mondta a doktornénink, hogy nem is kell menni vele 1 hónap múlva, ráér, ha 1 éves lesz, mert olyan szépen gyarapodik. :) Az alvásproblémánkról is beszéltünk, a pszichológust ő nem ajánlja, mert inkább azokon a gyerekeken tud segíteni, akik már beszélni tudnak. Nekünk azt tanácsolta, hogy ne vegyük ki az ágyból, próbáljuk meg kibírni az üvöltést, pár nap alatt megtanulja, hogyan kell aludni. Hát két napig kibírtuk, másfél órát üvöltött éjszaka, de most már két napja elég jól alszik, nincs hiszti, nincs másfél órás ébrenlét az éjszaka közepén, néha felsír, kicsit megsimogatom és már alszik is tovább. Remélem hogy nemcsak véletlen, hanem hosszabb távon sikerült nála eredményt elérni. Nagyon sajnáltuk mindkét éjszaka, de már annyire kimerültek voltunk, hogy gondoltuk nincs mit veszíteni.

Védőnő téma: úgy látszik most ez a trend a védőnők között, hogy nem jelentkeznek be előre. Nálunk is így volt, de múltkor amikor becsengetett mondtam neki, hogy nem érek rá, megyünk sétálni, ha gondolja akkor séta közben megbeszélhetjük amit akar, egyébként jöjjön inkább máskor. Séta közben megbeszéltük, megkérdezte amit akart, bár szerintem sokszor annyira felesleges hogy meglátogat minket, mert nem tud gyakorlatilag semmit sem tanácsolni, csak a megtanult tankönyvi anyagot tudja, azt viszont kiválóan, csak egy gyereket nem lehet kizárólag könyből nevelni. Nálunk ez a legnagyobb probléma vele, hogy nagyon fiatal, nincs saját gyereke, sem pedig igazából tapasztalata, mert kb. 1 éve dolgozik védőnőként a főiskola elvégzése után.

Nálunk a télapó nem aratott nagy sikert, pedig hétvégén Fehérváron mozgó rénszarvast, télapót is mutattunk a Máténak, de nem foglalkozott vele. Az élő télapó sem hatotta meg, de igazából még az ajándék sem amit kapott. Azt hiszem, hogy még kicsi volt a témához.

Mindenkinek kellemes hétvégét, jövő héten nem valószínű hogy tudok jönni, mert a férjemnek csinálnak egy szívkatéterezést és hozzá megyek majd a kórházba minden szabad időmben. Remélem nem lesz semmi gond és tényleg hazaengedik majd 2 nap múltán.

Netty

Kép
netty11
 
 


Sziasztok!

Timi!

Sajnálom, hogy Tami hányt! :(
Mellesleg úgy tűnik, hogy tegnap ilyen hányós nap volt! Peti még soha (tényleg soha) nem hányt, még egész kicsi korában még bukni sem igen bukott (szerencsére) erre tagnap délután fél5-kor nyügösködött, dörgölte a szemét, és elkezdte lefejteni a pólómat! Na jó, mondom, lesz egy kis szopi, azt alszik egyet! Eddig jó, de a szopi közben egyszer hirtelen felült, és sugárban kihányt mindent, amit lehetett! :( Tele voltam én is, a ruhánk is, meg a kispárna, amin szopizott! Én úgy megijedtem, hiszen még soha nem volt ilyen, de még hasonló sem! Nagyon sírt is, de csak rövid ideig, azt egy fél óra múlva már vígan rohangászott, meg rötyögött! :) Szóval tulképpen semmi baja nincsen szerencsére! Este már szépen vacsizott is, meg azóta is minden rendben van vele! :lol: Fogalmam nincsen mi lehetett, semmi olyan kaját nem evett tegnap, amit korábban ne kapott volna, minden úgy ment ahogy szokott, tényleg nem tudom, hogy mi volt a baj, de a lényeg, hogy nem beteg!!! :D

Viki&Peti

Viki&Peti&Eszti
Kép
Kép
viki27
Pécs
 
 


Sziasztok!

Kriszi!

Zeze nagyon édes lehet! :lol: Annyira várom már, hogy Peti is elkezdjen legalább szavakat mondani! Egyelőre még semmi értelmeset nem mond! De így is aranyos :D Még a férjemnek is megmutattam amit írtál, annyira aranyos lehet, ahogy nyugtatgatja magát, hogy mindjárt kapsz ! :lol: haláli :lol:

Viki&Peti

Viki&Peti&Eszti
Kép
Kép
viki27
Pécs
 
 


Sziasztok!

Készítettem egy képet, igaz Tamara feje félig lemaradt, de a fogakra pályáztam. :P

Kép

Kép
hódocska
 
 


Sziasztok!

Győztelek visszaolvasni titeket, csüt. óta nem voltam, Zalakaroson voltunk a hétvégén férjemmel kettesben! :oops: Ránk fért, Violka pedig anyuéknál volt, ő is élvezte, imádja őket! Legközelebb majd őt is visszük, most így volt jó, hogy én is tudjak pihenni. :oops:

Andi!
Tényleg, ti nem mehettetek volna Zsófival? Ilyenekre nem lehet családtagot is vinni? Sajnálom, hogy sokat vagytok egyedül!

Marcsy!
Konkrétan történt valami, ami miatt váltasz, vagy csak összeadóttak a dolgok? Én sajna nem ismerek arrafelé senkit! :(

Netty!
Férjednek jobbulást! A Szívcentrumban csinálják? Remélem, minden rendben lesz!

Hódocska, Viki!
Engem ugye már nem lep meg a hányás :? , de tényleg ijesztő tud lenni! Mellesleg a gyerekek könnyebben hánynak, és talán jó is , mert megkönnyebbül a gyomruk tőle!

Most mennem kell, bocsi, ha kihagytam valakit, majd még próbálok jönni! Évi

KépKép
KépKép
KépKép
jevi26
 
 


Sziasztok!
Jevi!
Megint "kaptam" a fejemre, mert Hisztike állítólag csak 15 dekát hízott egy hónap alatt. Ez azért is furcsa, mert a ruhák kicsik rá, szemmel láthatóan hízik...
Adjak neki több kalóriát! De könyörgöm, az ebédje egy üveg bébiétel, 100 ml. tápszer. Ha gyümit eszik, az úgy néz ki, hogy egy banán, fél adag tejpéppel összekeverve, utána még van, hogy 100 tápszer is elfogy. Ő nem iszik vizet, teát, neki az ital a tápszer.
Eszik naponta 5ször, eszik éjjel is, akkor meg? Egész álló nap mozog, mászik, feláll, forog...
Amikor vártunk rá, egy kicsit nagyobb babát előrevett, nehogy beteg legyen a sok beteg között, mi meg vártunk rá kb. 1 órát, mert jött egy ismerőse és előrevette a kb. 5 éves lányát...
Hisztikének csak 2szer adjak tápszert mert elég az neki :evil: De ha csak 2szer kap akkor világvége, addig üvölt amíg nem adok neki.
Valami rugalmasabb dokit szeretnék, aki nem rinyál, ha nem hízik 70 dekát egy hónap alatt a gyerek és nem beszél hülyeséget. Azt elismerem, hogy kevés az a 15 deka(de szerintem elmérte), de egyszerűen meg sem áll egész nap, még evés közbe is mozog, úgy kell lefogni.

De van ám jó hírem is!!!
Van fogunk :) Egyszerre 2 is :lol: Most még nagyon idegesíti, piszkálja a nyelvével, az ujjával, de az a lényeg, hogy kint van.
Marcsy
marcsy
 
 


Sziasztok!

Most már vagyok én is, a hétvégénk kicsit sűrűre sikeredett!

Jevi!
Kicsit irigykedek a hétvégétek miatt :wink: ! Remélem jól éreztétek magatokat!

Marcsy!
Ne foglalkozz azzal amit a "nagy okosok" mondanak! Hallgasd meg amit mondanak és csináld azt amit Te jónak látsz. Hisztikét rajtad kívűl senki nem ismeri jobban, még a sokat tanult doktornő sem! Ja és gondolom gyerek táplálásban van már egy kis tapasztalatod. :lol:
Egyszer engem egy helyettes védőnő szidott meg, mert a másfél éves lányomnak nem üveges bébiételt adtam, hanem amit mi eszünk :oops: !
Gratula a fogacskákhoz!!!!

Pénteken volt a Télapó a rendőrségen. Adél félt! Mondjuk nem csodálom mert a krampusz olyan ronda volt.....!
Csengettek a bejáratnál. Minden gyerek rohant le. Adél nagy bátran oda állt az ajtóhoz, és teljesen megrémült hogy ott állt vele szemben a krampusz. Egyből szaladt Apához!

Ma voltunk Pécsen Adélnak bundás bakit venni! Félórát gyözködtük a boltban, mert neki világoskék csizma kellett, mi meg a piros baki mellett voksoltunk. Végül is sikerült rádumálni. Csak azért nem engedtem neki mert a csizma nem tartotta annyira a lábát.

Próbálok feltenni pár képet a Mikulás buliról!
További szép napot mindenkinek, megyek mézeskalácsot sütni :P :lol: :wink: !

Sziasztok
Erzsó Kép A kedvenc képem :o) Kép Kép Kép Kép

Kép

Kép
erzsó78
 
 


Sziasztok!

Kriszi!

Hú, hát nem tudom mit szólnék, ha Tami is így reagálná le majd a darabos kajákat. Nekem ez a hányás a gyengém, én "nem tudok", ha mégis, akkor meg meg akarok halni. :lol:

Netty!

Minden jót a párodnak a szívkatéterezéshez! Bent kell lenni 2 napig? Apukámnak májusban csinálták (nagyon bunkók voltak a Szívcentrumban, ezt írtam is itt), de csak azért kellett ottmaradnia, mert késő este álltak neki, reggel már jöhetett is (volna) el, csak a zárót kellett megvárni. Minden jót a férjednek, reméljük nem találnak semmi hibát. :)

Viki!

Akkor az egy hányós nap volt! :lol:

Monee épp most hívott, hogy Kertiben kapott állást egy textilforgalmazó boltban (már írta a nevét korábban), sajna nincs internetük és addig nem is tud jönni, míg ott hon nem lesz. Ez a 3. munkanapja és eddig jól érzi magát. :)

Mi ma voltunk a fejlődésneurológián, semmi gond nincs, a fordulásra meg azt mondták, hogy majd megfordul ha ő úgy akarja, semmivel nincs elkésve. Viszont 6 kerek szem meredt rám, mikor megkérdezték, hogy fog még nincs ugye? Én meg mondtam, hogy de már egy hónapja 2 is. :P
Ez a nap bazi gyorsan elment, én is megyek.
Sziasztok: Timi

Kép
hódocska
 
 


Sziasztok!

Jevi!

Én is nagyon irigyellek,hogy tudtatok kicsit kettesben lenni! Sajnos nem tarthattam a hétvégén a férjemmel,pedig jó lett volna. Talán lesz olyan összeröffenésük, amikor el tudok majd menni. Ő is nagyon szeretné ha ilyenkor együtt is tudnánk lenni.
Februárban egy wellness hétvégére fogunk majd menni, és oda visszük Zsófit is. Aztán majd nyáron talán 2-3 napra eltudunk menni majd vhová kettesben is.

Netty!

Szurkolok a párod szívkatéterezésénél,hogy minden rendben menjen!

Marcsy!

Én is eljutottam már oda,hogy meghallgatom amit a dokinő ill. a védőnő mond, aztán azt teszem amit én jónak látok. A gyerekemet csak jobban ismerem, mint ők!


Timi!

Nagyon cuki Tami a 2 fogacskájával. Gondoltam ma rátok,hogy minden rendben legyen a dokinál.! :lol:
De jó,hogy Monee-nak sikerült melóhelyet találnia!

Holnap férjemék melóhelyén jön a Mikulás. Nagyon kíváncsi vagyok Zsófi mit fog szólni hozzá, szerintem még nem igazán fogja felfogni. Majd a Mikulás zacsit megkapja! :lol:
Az a gáz csak,hogy este 6-kor fog kezdődni, először egy bábjáték lesz, és csak utána fog jönni a Miki. Zsófi estefelé meg már nagyon nyügi tud lenni.
Ma bejelentkeztem csípőkontrollra, mert 6 hósan kell majd elvinni. Gondoltam még annyi időm van, de hátha tudnak ennyivel előre is már adni időpontot. Február 6-ára tudtak adni. Zsófi jan.28-án tölti a 6 hót. Ezek szerint időben telefonáltam.

Sziasztok: Andi

Kép

Kép
noviandi
Pécs
 
 


Sziasztok. Tudna vki ajánlani Pécsett magán nőgyógyászt? Eddig az SZTK-ba jártam, bár még nem sokszor voltam,fiatal vagyok, de mindíg mogorvák voltak, és a kérdéseimre is csak rövid választ adtak, maguktól nem mondanának semmit. Szóval eddig rossz élményeim vannak, és 1-2 éven belül szeretnénk babát, és szeretnék egy normális orvost, egy szép rendelőben. Vagy ilyen nem létezik? :?
pitypang20
 
 

Vissza: Lakóhely szerint

Jegyzetfüzet:

 

X
EZT MÁR OLVASTAD?