Új privát üzeneted érkezett!

Sziasztok! Szép jó reggelt Mindenkinek!

Itt hétágra süt a nap! :lol:

Megjártuk szerdán az Árkádot. Na, legközelebb jobban meggondolom ezt a villamosozási dolgot. Hiába volt segítségem, nagyon fárasztó volt így a kiruccanás. A régi villamosra könnyebb volt felszállni és eltolni a vilingeren az útból a kocsit, mint az újnak mondható 3-as villamoson. Ki van jelölve a babakocsis felszállóhely az ajtaján, de alig fért fel. Pedig elég keskeny kocsink van.
Amúgy Anita nagyon jól viselte, nézelődött meg tentizett. Na de hazafele végig üvöltött. Ezt szó szerint kell érteni. Ahogy leszáltunk a lakótelep előtt a villamosról, rögtön abbahagyta és elaludt. Szóval ,még tegnap is ezt a kis kiruccanást pihentük (oda-vissza úttal együtt 2 és fél óra volt csak :? ).

Erika és Anid:
Ti vagytok a Kaális / Krizsa anyukák?
Régen én is nála voltam beültetésen.

_manó:
Nem sok különbség van korban gyerkőceink között.
Én énekelgetni szoktam neki és olyan aranyosan "dudolászik" velem.
Vagy kiteszem a nagy ágyunkra és bohóckodom a csörgős játékaival neki, ő meg vigyorog és rug-kapál.
Meg zenét szoktunk halgatni és a karomba tartva (amíg bírom, mert már néha fájnak a karjaim a 7 kg-tól) táncikálunk.
De nekem is csak ilyesmi játékok jutnak eszembe.

Prücsök:
Nagyon édes a kislányod és nagyon jól van fényképezve.

Timi:
Nem lehet semmi 4 gyerkőc meglepetéséről gondoskodni. És milyen aranyosak. Nem féltek szerepelni?

Milyen jó lenne, ha nekünk is lenne még babókánk, de már kifutottunk eléggé az időből, és apát nagyon megviselte Anita születésének körülményei. De remélem még egyet be mer vállalni rövid időn belül.

Kérdés:
Nektek is nagyon hullott a hajatok a szülés után? Nekem annyira hullik, hogy már megijedtem. Elöl két oldalt a frufrumnál már láthatóan kezdek kopaszodni. És nagyon viszket a fejem. Két naponta kell hajatmosnom. Azt tudtam, hogy hajhullásra lehet számítani szülés után, de nem gondoltam, hogy ennyire komoly.
Vettem sörélesztő tablettát, nem tudom mennyire hatásos.
Nektek van ilyen téren tapasztalatotok?

A kis betegeknek jobbulást, a pocakos kismamáknak kitartást kívánok.

Edina

http://babafalva.hu]Kép[/url]
educi
 
 


Szia Edina!

Igen mi Krizsa dr.-os anyukák vagyunk.
Te mikor jártál hozzá?, a pici babátokat nem ő "csinálta"? Sikerült spontán?
Nálunk is hétágra süt a napocska.
Nagyon szép nagy babátok lehet ha ennyi idősen már 7kg, Mi még most sem vagyunk 9 kg ennyi idősen, és sajna most hogy ennyire meg van fázva és fogjuk rá hogy eszik, mert amúgy sem egy csúcs evő, szerintem most még lehet hogy fogy is

Hajhullás: nekm olyan mint terhesség előtt volt, nekem a terhesség alatt nem lettek ragyáim, a hajam is jobb volt, nem zsírosodott úgy, de amint megszületett a kisfiam, már másnap minden a régi volt sajnos.

Megkérdezhetem hogy hány évesek vagytok, hogy kifutottatok az időből?

Na mennem kell mert szegénykém rettentően nyügi ettől a megfázástól.

Sziasztok

Erika

Kép

Kép
erika13
 
 


Sziasztok

Erika
Mi már voltunk manóval és jól le is fényképeztük a doki bácsinkat!
Akkor beszéltünk tesó projektről, s meg kell várnom a Mikut, kétszer, aztán jelentkezzek! Így nincs értelm időpontot kérni!
De ahogy számoltuk és látva az intézett telítettségét, tesóka így csak 2008 körül lesz!
Nálatok mikor indul? Kérdeznélek éna amásik fórumon is csak tudom, hogy gáz lehet babásan a nem babásoknál forgolódni. Szóval mi helyzetün kspeckós! Itt meg sokakat lehet hogy untatunk! Nem?

Educi
Te is Krizsa fanklubbos vagy?

Kép
anid
 
 

 
 

Hát a karácsonyi babavárásról annyit, hogy éppen ezért semmi karácsonyi hangulatom sincsen..:) Nem tudom tudok-e egyáltalán fát díszíteni, ajándékot csomagolni, szóval így nincs karácsonyi feeling. Na de sebaj! :D

Erika: képzeld, ma voltam az Ambrusnál, és kiderült, hogy az éjszakás nővér elfelejtette a véreredményeket elküldeni, ezért az egész cécó fölösleges volt. Fölöslegesen vették le a vért, és mentem be ma... Szupi... Egyébként jövő héten szerdán én is bent leszek a kórházban, de ne menj a Gimeshez, mert ő szabin lesz, engem péntekre hívott vissza!

Kép
Kép
Kép
mágnes
 
 
 
 
 


Erika13, küldtem privit.

Szia Anid!

Igen, én is boldogítottam a Krizsát. Hányszor vígasztalt.
De én még 97 végétől jártam hozzá.


Lányok, nálatok mi lesz a karácsonyi menü?

Edina
educi
 
 


Mágnes
Gondolj arra, hogy ez az utolsó karácsonyotok kettesben és hogy jövőtől már mindig ki kell kötni a fát :-)
Én tavaly pont azért rendeztem pocakosan nálunk a nagy karácsonyi vacsit, mert tudtam hogy idén nem lennék képes rá. Akkor még nyugodtam tudtam főzögetni, sütögetni... :wink:
Ja bár most látom, hogy karácsonyra már meg is lesz :oops:

Kép

Kép
gabek
 
 


gabek:
hát elvileg 30-án érkezik, dehát nem tudom hány baba jön pontosan... A sütés főzés már nem menne, hamar elfárad a derekam..:) Azért a fát még időben beszerezzük, csak tudnám, hogy honnan... Eddig a munkahelyemen lehetett rendelni, de erről idén lekéstem ):

Kép
Kép
Kép
mágnes
 
 
 
 
 


Sziasztok!

AAAAAAA :cry:!! Most vettem észre, h Vincus eltekerte az egyik gombot a mosogépen mosas közben. Igy 30 fok helyett 90 fokos vizben allnak a ruhak. Pont a mi ruhaink, az a kevés, ami jo ram, mind pamut, Apa ingjei, brühühü :cry: :cry:! Neeeeeeeee!
Most kikapcsoltam, "kivancsi" vagyok az eredményre. :x

Mano, mar akartam irni, hogy nagyon cuki a "kicsi" Imi. Kicsi pöty ott ül, egyem meg :)! Most hany kilonal tartotok :)?
En is kb ugy szorakoztattam V-t, mint Educi. Szeretett textilkönyveket nézegetni, csörgöket.... Néha leraktam körülötte egy csomo szép szines jatékot és csak nézegette egyedül én közben föztem mondjuk. Körberaktam paplanokkal az agyat, h ne tudjon leesni. Azért megvolt az allando ki-berohangalas, amit Anid és Toreau irt nem rég :wink:!
Azt olvastam, nem jo, ha nem tud egyedül jatszani a gyerek. Tehat nem jo, ha megszokja, h mindig van, aki csinalja a müsort. Ez a fejlödése szempontjabol is fontos, ha jol emlékszem.

Educi én sokat vagattam a hajam és nem nagyon hullott. Lehet nincs összefüggésben a 2 dolog, mert a hormonszintek ingadozasa miatt van a hajhullas allitolag :?....
7 kg 3 honaposan, szép :)!
A BKV sajnos nem az igazi babakocsival....

Anid, igen szeretném/szeretnénk, ha 2 nyelven beszélne a gyerek, kar lenne kihagyni, ugy érzem. Most egy masik forumon mondtak, hogy ezt elég komolyan kell venni, itt is nagyon fontos a következetesség, tehat nekem csakis franciaul szabad Vincéhez beszélnem. Apaval beszélhetünk magyarul, az mas. Eddig igy csinaltam csak a jatszon nem vagy, ha olyan környezetben vagyunk, ahol senki nem beszél franciaul. De ettöl összezavarodhat a pici. Ugy döntöttem inkabb nem foglalkozom azzal, h masok mit gondolnak és nyomom :lol:!


A fogyokuraval mi a helyzet?

Eljen, végre süt a nap :D :D :D!

Magnes, csatlakozom Gabekhez, utso karacsony kettesben :wink:!

Sára

Kép

Kép
saara
 
 


Sziasztok

Mágnes
tegnap délután mikor hívtam egy hölgy vette fel a telefont (tippen van rá hogy ki) és ő mondta hogy van még egy csomó hely szerda délutánra és majd hétfőn reggel 7-től hívhatom ez ügyben újra, mert hogy nem volt nála a papír és hogy ma sem megy be érte e klinikára, hát nagyon remélem, hogy tényleg lessz délután, mert akkor tolódik a tesóprjekt.
Ezt a nővérek már másnál is eljátszották (de szerencsére nem nálam), te szegény ott ültél és vártál rá hiááááááááááába.
És holnapra nem lesz meg az eredmény? Minek kell jövőhéten megint az egészet újra csinálni? szerencsére nálam ilyen gyakran nem csinálta, habár mi ekkor már javában béreltük a patológián az ágyikónkat.
Én Ambrus dokival jártam meg 2x v. 3x innen isten háta mögül fel vonatoztam hozzá, és vártam órákat, de senki nem közölte, ajtóra sem írták ki hogy nem lessz, mert beteg. Ezek után én már előző nap mindig felhívtam, hogy bent lessz-e, nehogy potyára menjek.

Edina
sajnos nem kaptam semmit!
karácsonyi menü: a szokásos, szenteste: halászlé, krumplipüré-hasábburgonya, rántott hal, tartármártás, és a szokásos sütik

Sziasztok

Erika

Kép

Kép
erika13
 
 


erika:
Ha te a magánrendelésére mégy, akkor biztosan rendel akkor. Nekem a kórházba kell mennem a ctg és uh miatt, és oda csak pénteken jön be.
jövő héten amúgy is be kell mennem profilra, minden héten szerdán befektet Ambrus.. Na de már nem sokáig. Lassan azért készülök arra, hogy egy ilyen profil alkalmával esetleg már haza sem engednek. Pedig én otthonról akarok szülni menni, és nem a patológiáról!

Kép
Kép
Kép
mágnes
 
 
 
 
 


Hellóka!

Kérdés a cékláról
Főzésen kívül mit is lehet vele még csinálni? Gabek?????
Keverketem krumplival és álmával, mert azokat szereti????? SOSOSOSOSOS!!! Mindjárt kész a krumpli!

Sára
Mi lett a ruhákból??
A kilók meg sem mozdulnak rajtam, sőt a mérleg egyre többet mutat!
Harakiri
Megyek és beszerzek egy láncfűrészt és lefaragom magamról!



A gyerkőc operaénekes lesz! Egész nap énekeleget, sikkangat, trilázik! Azért este 8körül már uncsi!! :shock: :shock: :shock: :shock: :shock:
Egyébként elszórakoztatja magát, héha kell visszaterelni a szőnyegre! A rohangálás azért van mert állandóan bukik (mivel a hasán ugrál) és arrébbteszem! :wink: :wink: :wink:

Kép
anid
 
 


Már akartam jönni egy ideje, de nekiálltam a nagytakarításnak, úgyhogy ha volt egy kis szabadidőm, akkor azt csináltam, pár napig meg nem volt internetünk, úgyhogy ezért voltam eltünve.

Saara, most tesztelhettem a két tisztítószert amit vettem, tök jók. Köszi, hogy megkérdezted, és várom a fejleményeket, hogy melyik hogy vállt be. Mi lett a ruháitokkal.? Hát igen, sajna csinálnak ilyeneket ezek a manók. :cry:

Mágnes, örülök, hogy jó híreket kaptál, reméljük minden rendben lesz. Mikor irod meg az adataidat Ágiboszinak, hogy bekerülj a privi táblába? De jó, nektek már nincs sok hátra, jó lenne, ha már mi is ott járnánk. De majd csak eljön az is. Tényleg nagyon izgi karácsonyotok lesz. :lol:

Anid, gondolom már nem aktuális, de nyugodtan keverheted a céklát krumplival, almával, vagy amit a babó szeret. A Jencike is nagyon szerette.

Brik, örülök, hogy jelentkeztél, remélem minden rendben lesz a költözéssel, és már ott töltitek a karácsonyt.

Karácsonyra: mi az elmúlt két évben naptárt ajándékoztunk a nagyszülöknek, idén meg vettem kulcstartós fényképkeretet, lefestettem, meg még dekorálom, és abba ragasztok képeket a Jencikéről. Mi is csak ilyesmiket ajándékozunk a családban, egyedül a gyerekek kapnak játékot.
Tök jók amiket csináltatok, Ágiboszi az a repesztőlakkos kép nagyon tuti. Mindenki nagyon dekoratív, lehet, hogy nyitnunk kéne egy kreatív topicot. :lol:

Na most ennyire futotta, még olvasgatlak titeket

Pusz
Ui. nálunk is nagyon jó idő van, éjen!!!!

Kép
Kép
angyalka2
 
 


Ja, még azt akartam írni, hogy Anid engem egyáltalán nem zavarnak a Krizsás hozzászolásaitok. Természetes, hogy Ti erről is szeretnétek beszélni, úgyhogy csak nyugodtan.

Kép
Kép
angyalka2
 
 


Erika13. Elküldtem megint, de nem találom az elküldöttek között.
Lehet, hogy nem ment át megint?
educi
 
 


Szia Educi!

Megkaptam, köszi szépen,

Én is írtam neked

szia

Erika

Kép

Kép
erika13
 
 


Helló Angyalka!

Kösz! Valóban összekevertem, és így már lecsúszott a cékla! tegnap csak krumplit kevertem hozzá és úgy nem ízlett Manónak! Úgy nézett ki mint egy kis vámpír! :lol: :lol: :lol: :lol:

Volna még egy kérsdésem:
A napi kajálás így néz ki: reggel táp(cicivel vkaló kínzás :twisted: ) 11 órakkor gyümölcs-ilyenkor megkínálom még táppal is és van amikor elfogadja, van amikor nem, 13-14 ebéd ,de ilyenkor is van még táp, majd 17 és 20 órakkor már csak táp!

Ez így jó? Vagy nem kell már ilyenkor tápot adni? Mikor tudom hogy nem kell kínálni táppal?
Nem vagyok bizots amennyiségben sem? Azért kínáléom meg még táppal!

Kép
anid
 
 


Szia Anid!

Én reggel fél nyolc és nyolc között adok neki reggelit - baba papa, majd kb. 10-kor gyümi, dél félegy ebéd, majd délután 3-kor gyümi, 5-kor baba papa (tejbegríz HA2-vel), és este 7-kor fürdés és utána HA2 tápszer, én mindig ennyiszer adtam neki enni. De a súlygyarapodást nem viszi túlzásba, a legútóbbi méreckedésen mondta is a dokinéni hogy nagyon vigyázz az alakjára ez a gyerek.

Szia

Erika

Kép

Kép
erika13
 
 


Erika
Akkor nagyjából egyformán etetünk!

Hagyjam el a 10-es gyüminél a tápot?

Kép
anid
 
 


Szia Anid!

szerintem ha megeszi akkor a tápot, és utána ebédnél is eszik rendesen akkor csak fokozatosan hagyd el, de ha a tízórai után nem eszi meg a kellő mennyiségű ebédet (főleg ha már rendesen adsz neki főzelékféléket pl. krumplit) akkor hagyd el.
De ez attól is függ hogy mennyi gyümit eszik meg egyszerre.

Nekem is volt eszembe a fényképeszkedés a gyerek és a dokibácsi. De nem mertem elvinni, nehogy azt mondja hogy nem engedi meg hogy lefényképezzük a gyerekkel.
Ti a gyerekkel együtt fényképeztétek le?
Mert ha igen akkor a legközelebbi alkalommal megpróbálom a dolgot.

Szia

erika

Kép

Kép
erika13
 
 


Sziasztok!

Büdös kölke nem akkor szarta és hányta össze magát, mire megfürdettem és túl volt a vacsin?
:lol:

Erika
Mi vittük Manót is, nagyon örült neki!

Hát ez az! A mennyiség! Fogalmam sincs mennyit eszik meg! :oops: :shock:
Céklát már adhatok neki?
Mi legyen a következő?Már eszi: alma, krimpli (ezt a szót mindig össze-vissza írom le! Miért?), sütőtök, cékla, banán! :lol: És elég jól kajál! :lol:
Szóval mivel folytassam??

Kép
anid
 
 



Kép
anid
 
 


Námelyik Miki 20 év börötnt érdemel! Szavazzunk melyik a leggázosabb!!!jó nézgelődést!

Kép
anid
 
 


Anid
bocs, de lemaradtam a SOS válasszal :oops: :roll:
A cékla mellé én is almát és krumplit szoktam adni, de még a répa is jó vele, akkor jó retro színű kaja lesz. Ma épp kis pipi husival adtam, de azt ti még nem esztek, úgyhogy majd csak idővel.

Céklát még lehet párolni, és sütőben alufóliában megsütni.

A gyümölcsnél ill. a zöldségnél is csináld azt, hogy fokozatosan növeled a gyümölcs/zöldség mennyiségét és csökkented a tápot. De egyszerre csak az egyiket váltsd ki teljesen. Tehát először szoktasd le az egyik utáni táptól, ha már megvan akkor szoktasd le csak a másik utáni tápról is. Hány kanál tápszert adsz még neki? Kb. 2-3 naponta adj mindig egy kanállal kevesebbet, ill egyre több mennyiségű természetes anyagot bele.
Most visszanéztem a kajálásaitokat, szerintem a gyümölcsössel kezd, mert ahhoz elég közel van a következő kajálás. Tehát holnap már adj neki egy kanállal kevesebbet és kicsit több gyümölcsöt.
Mert ha nem váltod ki teljesen a kajálást, akkor még minden egyes étkezése tápszer ízű :shock: nem mondom, hogy az rossz, de biztos unalmas és jó ha megismeri az igazi ízeket. :P
Én annyi zöldséges és gyülölcsös kaját adok neki, hogy kb. egy kis Aventes pohár tele legyen, és utána már nincs táp. Ez jó mérce szerintem, ezért a tányérból mindig visszakanalazom a kaját a bödönbe, hogy tudjam mennyit is adok neki, mert hát a tányérból fogalmam sem lenne :roll:
És ebből könnyebb a kanalazás is :P

Szerintem sem baj, ha írtok a kezdetekről, mert így legalább megcsillantotok egy kis reményt azoknak akiknek többszöri próbálkozásra sem sikerül, sajnos közelről is ismerek ilyet :?

Gabek

Kép

Kép
gabek
 
 


Már megint neked Anid: :wink:
Legyen a következő a répa és a sütőtök, ez utóbbi lehet főzve is.

Kép

Kép
gabek
 
 


Anid, a változatosság kedvéért :lol:
Lehet, olyat hogy az előző hozzászólásomat kitörölném? Mert látom, hogy a sütőtököt írtad, szóval ha most írnék, hogy mi legyen a következő akkor ez lenne:

répa-répa-répa :lol:

Bocs kicsit figyelmetlen voltam, pedig elmentek a barátaim és végre csönd van.

Na megyek el is pakolok utánuk, ja és ezzel dőlt is a fogyókúrám :oops:

Kép

Kép
gabek
 
 


Helló Gabek!

Meg van még a "fülbevalód"?

Én nem keverek a kajába tápszert. Az baj? Most akkor elrontottam a gyereket?
Tápból 135ml-t eszik meg alalmanként, néha már becsúszik 160 ml-s fogyasztás is.

Akkor vasárnap megpróbáljuk a répát! Mert ugye néhány napnak el kell telnie az új ízek között!
A húsevés még messze van!

Kép
anid
 
 


Sziasztok

Anid
szegény kicsikéd, mit adtál neki hogy ennyi minden itt és ott is kijött belőlle?
Az én gyerkőcöm válogatós, magába krumpli v. sárgarépa nem OK. Van hogy valamit megevett jóizűen mondjuk 1 hete, azt nem biztos hogy akár holnap is megeszi, volt már rá példa nem 1x.
Úgyhogy kaja terén nem igazán tudok példákat írni, mert én így sajnos mindig adok neki valami olyat amit meg is eszik, nehogy már éhezzen szegénykém.
Akkor a dokibácsi ölében volt a babóca, és így fényképeztétek le őket?
Vagy hogy csináltátok?

Gabek
neked jól eszik a gyerkőc?

Sziasztok

Erika

Kép

Kép
erika13
 
 


Erika
Semmi extra, nálunk a bukás menetrendszerű. Nem lehet csak úgy felvenni a ygerekt, mert úgyis lehány!
Mondtam is dokinőnek Mire ő: CSak a felsleg jön vissza!
Na jó, de kaja után 3 órával?????? :shock: :shock: :shock: :shock:
A kakival meg most ezt játsza néjhány napja, hogy fürdetés után termel! :twisted: :twisted: :twisted:

Pontosan, ölbevette és beszélt hozzá, megdicsérte, stb! Nagyon aranyos volt, még a haját is megigazította! Szóval én imádom a fazont! :lol:

Gabek Köszi!
Tényleg! voltatok a Minimaxos szülcsinapon? Hallottam nagy tömeg volt!

Kép
anid
 
 


A gépen össze-visznya van az idő!

Kép
anid
 
 


Látom zajlik az élet. :)

Hírek Blanka Panka háza tájáról:
6 napi őrült hajsza és csapdaállítás után mára elfogtuk az egerünket, akinek élete szó szerint derékba tört. :? Remélem meghoztam a családi házba készülők kedvét a vidéki élethez. :D Macska tartás ajánlott, de nálunk a kutyák mellett ez már kizárt.
Tegnap megvolt az első merülésünk az usziban. Tök jól ment, leszámítva, hogy a vállig érő vízben anya - azaz én - kicsit nehezen közlekedik a tökéletes kivitelezéshez. :roll:
2 napja főzelékezünk! :P Krumpli-alma felállásban nyomjuk sülve-főve és nagyon eszi a picur. Csak úgy tátja a száját! Nagyon bírom. Holnap érkezik a házi cékla és répa szállítmány.

Anid,
Főzi mennyiség nálunk kb. fél krumpli és negyed alma készül egyszerre, aminek egyelőre kb. a felét fogyasztja el a manó. Utána kicsi szopi.
Amúgy próbálom tartani a 3 órás szopikat és Blanka csak délelőtt kap egy kis almát a reggeli (ez nálunk kb. 9-10 órát jelent) és a déli szopi között.

Angyalka,
Hogy bírod még a nagytakarítást? :roll: Ügyes vagy, hogy így nyomod.
Jencike továbbra is jól megvan a nagyszülőkkel?
Tényleg, nálatok hogy megy a karácsonyozás? Együtt díszítitek a fát, vagy azt is a Jézuska hozza? Netán a Mikulás? (Az én szűkebb pátriárkámban újabban vallási okok miatt a Miki az ügyeletes ajándék szállító Karácsonykor is :roll: :oops: , pedig nekünk még a Jézuska hozta... Szegény gyerekem majd meg fog zavarodni, ha otthon leszünk anyuéknál. :? )

Edina,
Nekem is nagyon hullott és zsírosodott a hajam, bár nem kopaszodtam feltűnően. A dokim azt mondta, hogy hormonális és 6 hónap alatt ez is :roll: rendeződik. Nekem kb. 4,5 hó után visszaállt az eredeti kerékvágás, de ha nagyon aggódsz, kérj a dokidtól egy labor beutalót és nézesd meg a vérképed.
És gratula az Árkádos túrához. Azért sikerült valamit beszerezni karácsonyra?

Siesta cipők,
A Bertalan Lajos utcánál (Gellért tér és körtér között félúton) van egy Siesta márkabolt. Nem tudom, hogy ott olcsóbbak-e a cipők, de gondolom van választék, ezért érdemes lehet megnézni, akinek aktuális.

Timi,
Én is irigylem, hogy ilyen sokan vagytok, mert mi is sokan voltunk (na jó, csak hárman :) ), és jó lenne ilyen nagy család, de nem mindig vagyok biztos benne, hogy bevállalnám. Majd alakul valahogy, egyelőre nem fixáltuk apával a felső létszámhatárt. :)

Mágnes,
Örülök, hogy a pocaklakó jól van. Akkor most már no para, sok pihi és mindjárt itt is lesz. :P

Mindenkinek napsütéses jó hétvégét! :lol:
Nálunk a férfi szakasz bútorozásilag barkácsol, a női szakasz pedig karácsonyilag nagytakarít, de majd olvasgatok.

Prücsök

prucsok
 
 


Toreau
Még mindig berreg a Berregő :-)

Erika
Szerencsére Berregő jól eszik :D , eddig a paradicsom volt az egyetlen, ami nem az ő ízlésének megfelelő, de azt hiszem hamarosan újra próbálkozom megint, mert kezdek kifogyni az ötletekből.

Anid
Megvan még a "fülbevalóm" ill. kaptam újakat a másik fülembe, ugyanis 2 hetente fület kell váltani. De persze édességet nem lehet mellette enni, na ez ma borult.
Nem-nem én sem úgy gondoltam, hogy a kajába kevered a tápszert, hanem utána adod oda nem?
Voltunk a Minimaxos Mikulásnál, de az nekünk egy külön teremben volt, csak a dolgozók gyerekeinek, nyugisan. Szegény Mikulás nem bírta volna el a zsákját, ha az összes ott lévő gyereknek kellett volna cipelnie az ajándékát :wink:
Az meg, hogy sok emberen kellett átverekedni magunkat mire eljutottunk oda, annyira nem zavart, Gergőt még keletegetni is kellett, pedig nem nagyon járunk ilyen zajos helyekre vele.

Kép

Kép
gabek
 
 


Angyalka:
A te időd is nagyon hamar itt lesz! Emlékszem, amikor a vonalzóm elején jártam, hogy vártam, hogy végre két számjegyű legyen! Mot meg az egy számjegy van kitűzve! :) Tényleg rohan az idő....

Ágiboszinak megírnám az adtokat, de mindig elfeljtem mit is írjak meg..:) Szita az agyam, de a férjem is mondta, hogy most még egy darabig sok agysejtem van.. ha megszületik Panan, megint csak egy lesz.... :?

Kép
Kép
Kép
mágnes
 
 
 
 
 


Sziasztok!

Tényleg nagyon jól sikerült a mikulás látogatás. :lol:
A finn mikulás Veszprémbe jött,el lehetett menni hozzá.A nagyokat az ovi vitte,ezért nem tudtam őket lefotozni,mert az ovisokkal csak kezet fogott és kaptak egy narancsot.A Hannát meg megkértem,hogy had ültessem az ölébe,aranyos volt egyből nyújtotta a kezét,hogy átvegye tőlem.Hát így készült a kép.
A nagycsaládos mikulás is az ölébe vette Hannát,a Rebiékről meg a színpadon készült a foto.Rebi ügyes nagylány volt,nagon szépen elmondta a verset,pedig nem is volt rövid,nem is hibázott benne.Előtte nem is gyakoroltuk,ő választotta,azt mondta azért ezt,mert ezt még más nem mondta.Nagyon büszke voltam rá. :lol:
Holnap meg tánc fellépése lesz,már nagyon izgul,hogy el ne rontsa.

Tegnap megvettem az ajándékokat karácsonyra.Találtam mindenkinek olyat aminek biztos örülni fognak. :lol:
Hát eléggé megcsappant a családi kassza az biztos,de hát karacsony lesz...... :roll:

Tényleg szép a nagycsalád,és köszönöm a dícséreteket is! :lol:

Legyen szép napotok!Kellemes hétvégét!
Kép

Pusz

Timi
Kép

Kép
Kép
Kép
ÁKI:1995.07.26.
timiban
 
 


Mágnes, kell a nick neved, a rendes neved, a lakcímed, tel.szám és e-mail cím. Ne aggódj nekem is akkora lyuk van az agyamon, hogy az már szitának se mondható :D

Anid
nagyjából nálunk is ilyesmi volt a kajálás, de az az igazság, hogy már teljesen elfelejtettem :oops: Hát hiába mindent én se jegyzeteltem, de úgy látszik kellett volna.

Prücsök
, köszi még elég jól megy a takarítás, csak szépen módjával, mindig egy kicsit. Azért is tart ilyen sokáig. Mondjuk most még nem nagyon nehéz 45 négyzetmétert kitakarítani, de jövőre nem is tudom mennyi ideig fogok takarítani ha átköltözünk.
Egér dolog ismerős, én is kikészültem tőle. Mondjuk bent egyszer volt, csak a kaparászás is elég idegesítő, mindig várni, hogy na most biztos bejön.
Ügyesek vagytok a főzelékezéssel, csak így tovább.

Mindig akartam kérdezni, hogy valaki nem tud véletlen valamit Kgiulia-ékról. Nagyon eltünt, remélem minden rendben velük, csak kicsit időigényes a két gyerek. :lol: Mindenesetre ha olvasol minket, akkor tessék jelentkezni.

Timi, nagyon ügyik a gyerkőceid, tényleg büszke lehetsz rájuk.
Meg magadra is, hogy már megvannak az ajándékok. Ezt gyorsan lerendezted. Rebinek biztos menni fog a tánc, hisz ügyi leányzó. :wink:

Nekünk nem volt valami fényes az éjszakánk. :cry: Apa céges bulin volt, mi meg ketten a gyerekkel itthon, csak éjszakára belázasodott és hányt rendesen. Reggel voltunk dokibácsinál, azt mondja most ez van, és hogy voltunk-e közösségben? Hmm, mondtam hogy gondolom honnan kapta, mert szerdán voltunk baba-mama klubban, és ott volt egy idióta (már bocsánat, de ez annyira idegesít) anyuka, aki tök betegen, gyógyszert szedve elhozta a leányzóját. :twisted: :evil: Már a végén ott jártam, hogy szólok neki, hogy menjenek haza, de aztán mégsem, hanem a Jencikét próbáltam a másik oldalra terelni. De szerintetek, hogy lehet valakinek ennyi esze? :twisted: :twisted: :twisted:

Na jó, lehiggadok, és megnézem az én alvó manómat, hogy minden rendben-e.

További szép hétvégét!

Kép
Kép
angyalka2
 
 


Sziasztok

Anid
nálunk is Ákos hónapokig bukott, akár a következő etetés előtt is. A dokinéni azt mondta hogy amig hízik addig nincs baj. És mióta ül, és pépes és szilárd ételeket eszik azóta megszünt, úgyhogy nefélj, szerintem nálatok is így lesz. Hogy majd szépen elmarad.
Kaki: mióta eszik babakajákat, de főleg az elején, felesleges volt ebéd előtt tisztába tenni, mert általában kaja közben dolgozott a kis drága, úgy hogy csak utána volt peluscsere. De mostmár ez is beállt, hogy van hogy délelőtt, van hogy délután, dolgozik a drága.
De egyszer régen csinált olyatis 2x hogy fürdés előtt már a törülközőn volt ügye velem szemben, és akkor szépen sugárban kiadta amit ki kellett. Még jó hogy az apja itthon volt, letudtam ápolni magam.
Na akkor legközelebb mi is visszük a fényképezőgépet. ÉN is nagyon imádom, és már hiányzott nagyon, és nagyon jó volt újra találkozni vele.

Sziasztok

Erika

Kép

Kép
erika13
 
 


Timiban
Hát tényleg nagyon ügyes lányod van :) no és Te is, főleg, hogy már meg is vetted minden gyereknek a karácsonyi ajándékát. Én még mindig csak tervezgetem, hogy ki mit kapjon, de vásárolni még sohasem jutottam el :oops:
Na jó ma voltam a kerületi bababörzénken és vettem 5 db gatyát Bergőnek 2.500 Ft-ért, de ez nem kari ajándék, csak próbálom követni a növekedését.

Gabek

Kép

Kép
gabek
 
 


Sziasztok!

Educi! Nagyon ügyesen megoldottad az Árkád-túrát! Sikerült jó dolgokat beszerzni?

Timi! Csodállak, hogy hogyan tudod 4 gyerek életét rendezgetni, nekem eggyel is meggyűlik a bajom néha... :)

Angyalka! Csak óvatosan takarítgassál, ne kapkodd el! Jencikének jobbulást! Sajnos vannak ilyen felelőtlen anyukák...

Sanyika ma elég nyűgös volt, gondoltam tisztába teszem. Mikor teljesen kibontottam, fogta magát és szökőkútszerűen lepisilt mindent. És persze elkezdett vigyorogni. :) Persze ezt már én sem bírtam ki röhögés nélkül. :)

Sanyika tegnap megtanult tapsolni. Azóta állandóan tapsol, olyan édes! :)

Megyek, mert kell a gép másnak is.
Sziasztok,
Móni

Kép
Kép
huncut
 
 


Sziasztok,

Üdv az újaknak! Én is jó régen voltam, de az ovinkban pár hete ez a vírusos hányás-hasmenés volt, és nekem még idejében sikerült kivennem erre az idöre a lányokat amíg ez "szépen" átmegy az egész ovin. Szerencsére megúsztuk, három hétig voltak velem itthon, de legalább nem betegeskedtünk. Nem unatkoztam egy pillanatig sem melletük.

Jövö héten hazarepülünk szüleimhez, szóval nem leszek egy jó darabig. Mi jól vagyunk. Viktor szépen cseperedik, súlya:8 kg, hossza:70 cm. Még mindig csak anyatejet kap, a védönönk mondta, hogy talán 6-7 hónapos korában el lehet kezdeni a hozzátápit. A lányok már nagyon várják, hogy utazzunk, imádnak Mo-on lenni.

Nagyon kellemes és boldog ünnepeket kívánok mindenkinek, ha addig nem jelentkeznék.

puszi
Csilla

Kép
Kép
Kép
csillah
 
 


Sziasztok!
Ismét a segítségeteket szeretném kérni. Hogy ha rendesen szül az eber lánya akkor amagára a szülőszobára milyen cuccokat kell/érdemes vinni.
Gondolok itt hálóingre, vagy azt adnak?

Mágnes!
Neked már tényleg nincs sok hátra. :) Ti milyen szülésre készültök?
Nekem azt mondta kedvenc orvosom kilóg nagyon az ikrek miatt a császár, de a hétvégén belegondoltam hogy azért gondolni kell a rendesere is mert hát azért soha nem lehet tudni. :)

Mindenkinek szép vasárnapot kívánok. :)

Zsebi
Kép
zseboroszlán
 
 


Hellóka!

Zsebi
Van akinek adnak hálóinget, van akinek nem már mint a sima szüklésnél! Szerintem célszerű egy hósszú pólót, vagy hálóinget bevinni, ami lehet hogy véres lesz és akkor kidobod(szerintem mosogatni nincs érteleme), vagy nem.
Papucsot, kis (törölgetéshez) és nagytörölközőt!
ApánaK pólót és ha nagyon izzadós rövidnadrágot, mert melege lesz!
Neked vizet, szőlőcukrot! Apának kaját, vizet!
Lehet zenét és azt kérheted!
De azt hiszem semmilyen nagy faxnira nem kell gondolni.
Jól vagy? És amnók?
További jó pocakosodást!

Csilla
Köszönjük szépen a jó kívánságokat! Jó utazást nektek ésboldog ünnepeket!

Kép
anid
 
 


Anid!
Köszönöm a tanácsokat. :) Azért ez is jó van akinek adnak van akinek nem. :( Wc papírt ekll oda vinni vagy nem?
Én megvagyok borzalmas hetem volt. Fájt sokat a hasam meg is voltam ilyedve és mire végre az elmút borzalmas viszketés lett urrá rajtam, persze kedvenc orvosom pont most van szabin. de fekvéssel elmúlt a pocakfájás és a viszketés is enyhült. Szóval alakulok.

Zsebi
Kép
zseboroszlán
 
 


Sziasztok

Zseboroszlán
WC papír: jó ha van nálad, én nem emlékszem hogy lett volna. De lehet hogy volt, habár én mindig vittem magammal mindenhova alapból, mert én nagy fogyasztó vagyok, főleg hogy a kórházban még ügye az ember maga alatt is kipárnázza a WC-t.

szia

erika

Kép

Kép
erika13
 
 


Helló Zsebi!

A viszketés túl azon ,hogy a bőr nyúlása, illetve száradás jele, azt hiszem jelent valmi rosszabb dolgot (toxémiát) is! A káalis lombikon fórumon olvastam erről! Szerintem kérdezz ott is erre rá, mielőtt megijesztenélek! De Timi is hátha nerre jár és tud segíteni!
Vigyázz magatokra!

Kép
anid
 
 


Zsebi
Úgy válogasd össze a cuccaidat, hogy legyen egy kisebb csomag, ami csak a szüléshez kell, és egy másik, vagy a többi pedig ami utána.
Szülüszobára is vigyél WC papírt, tusolót, én még ott fogat is mostam :) Vigyél valami nagyon finomat, ami a jutalmad lesz szülés után :D
Aztán kell még
- a szokásos tiszatsági felszerelés
- hálóinget vagy pólót mindenképpen vigyél, én nem láttam olyat akinek adtak volna, hogy milyet, arról korábban már sokat leveleztünk
- evőeszközök, pohár, szalvéta
- sok-sok folyadék
- haskötő!!!!
- mellszívó, ha van előre
- házassági anyakönyvi kivonat

Most ennyi jut eszembe, de Lillónak van egy profi listája, biztos átküldi neked is, ha megkéred :wink:

Gabek

Kép

Kép
gabek
 
 


sziasztok!

Timi! Olyat szívet melengető amiket írtál a nagycsaládos miku, és karácsonyi ceremóniáról, ügyi vagy, hogy mindent megvettél már!

Angyalka! Jobbulást Jencikének! Húzós lehetett apa nélkül :( Most az én férjecském sincs itthon (idióta kétnapos tréning, kihelyezett színtéren), és jobban elfáraadok így egyedül én is. Együtt érzek!

Gabi, Anid! Hűha, látom nálatok is megy a nagy ötletcsere kaja ügyben. Mi is eszegetünk ezt-azt. Most éjszakára adtam Robikának lepépesített zabkását. Raktam bele anyatejet, és egész jól csúszott neki. A Kismama táblicsku szerint lehet már 6 hósnak adni. Remélem jobban alszik majd tőle, mert már ki vagyok készülve. Mostanában hiába etettem meg 11-kor is, mégis felkelt már hajnal 4-5-kor, és persze napközben sem hajlaandó aludni ez a gyerek, esélyem nincs, hogy valamikor kialudjam magam. Hátha ma éjszaka 8) (nincs itthon a hortyogó medve se!)

Lilla! Én is ki szeretném próbálni a Holle rizspépet, Dm-ben, vagy valami elérhető helyen lehet kapni?

Ki hozza a karácsonyfát: nálunk a család anno mindig együtt díszítette fel a fát, és nem mondtak a szülők semmit, hogy ki hozta. Ez nagyon meghitt volt, mert azon ritka alkalmak egyike volt egész évben, amikor valamit együtt tudott csinálni a család, és békességben. Ez olyan hagyomány, amit érdemes továbbvinni, és persze szándékom sok olyan alkalmat teremteni, amikor békében együtt alkot a család, nemcsak karácsonykor! Remélem sikerülni fog, életreszóló emlékeket adunk a porontyainknak.

Finiselő kismamiknak továbbra is szorítok! Én is csatlakozom az előttem szólóhoz: szülőszobára elég a kis cssomag, aztán apa behozhatja a kórházi poggyászt.

KépKép
toreau
 
 


Hello lányok!

Egy gyors kérdésem lenne, főleg Timihez, mivel ő szakavatott, hátha jobban tudja. 2 napja meg tegnap éjszaka is volt egy olyan, hogy folyt belőlem valami vízszerű. De hígabb volt a folyásnál, és több is a mennyisége. Szerintetek mi ez? Hívjam a dokit?

Kép
Kép
angyalka2
 
 


Zsebi:
kb. 2 hete voltam az orvosunknál, és megkérdezte, hogy: magában 2 gyerek van? Na szívbajt is kaptam, mondom neeeem!! Aztán mondta, hogy ja persze, van egy másik kismamája 2 babával, de ő most volt előttem itt. Szóval szerintem te voltál:)

Mi természetes szülésre készülünk, eddig csaszi volt napirenden az aszthma miatt ,de mivel terhesség alatt nem jött elő, így nekirugaszkodunk a simának. (már ha az annak nevezhető :? ) kicsit tartok is tőle, mert én meg eddig a csaszira hangolódtam rá, de végül is Pannának jobb lesz így. nekem meg.....
A szülőszobai cuccost én pénteken kérdezem meg a szülésznőmtől, remélem addi még húzzuk valahogy...
Nekem is egyre többet vannak szúró érzéseim, meg mindenféle fura érzés a pocakban, főleg este..

Kép
Kép
Kép
mágnes
 
 
 
 
 


Angyalka, nekem szülés előtt két nappal volt ilyen. Bementem az ügyeletre, mert azt hittem magzatvíz, de nem az volt, ezt valamilyen lakmuszpapír-szerűséggel tuják ellenőrizni, meg zárva volt a méhszájam is. Viszont megfigyelésre bent tartottak egy éjszakára. Szerintem mindenképp hívd fel a dokidat, mert ez lehet magzatvízszivárgás is.
emma8
 
 


Szia Anygyalka,
mindenképpen beszélj a dokival személyesen,mert lehet magzatvíz szivárgás is.
Remélem nem arról van szó,de utána kell járni.Olyankor is elő fordulhat ilyen,ha sokáig ülőfördözöl vagy medencében voltál és a hüvelyből folyamatosan ürül ki a víz.(De ebben az esetben azért nem órák múlva folyik ki a víz)Szóval beszélj a dokiddal!
Írj mihamarabb,mert most itt izgulok értetek!
Pusz
Timi
timiban
 
 


sziasztok!

Köszönöm szépen a dícséreteket,nagyon jól estek.
Az ajándékokat meg azért vettük már meg,mert pénzem úgy sem lesz több karácsonyig-sajnos-a párom szabadnapos volt,meg a gyerekeket is már kifaggatam mit szeretnének,így összeállt a kép,na meg a fizetést is megkaptuk.Így történt a bevásárlás!
Sőt még a szülinapi ajándékokat és a tortákat is megrendeltem,hiszem Zsoltika 17-én lesz 4 éves,Hanna 20-án egy! :lol:
Szombaton ünnepelünk,mert apa vasárnap ügyel,igaz Hannáé így négy nappal előbb lesz,de nem akartuk külön tartani a kettőt.
Rebinek jól sikerült a tánc,jól érezte magát,de nem tudtunk végig maradni,mert nagyon sokan voltak.A Zsoltit nem kötötték le az események igaz volt játszóház is de olyan sok gyerek volt,hogy sokat kellett mindig várni a különböző játékokra.
Már nagyon várom a karácsonyt,olyan karácsonyi hangulatom van.

Egy pár kép: Hanna és a spagetti :)
Kép

Kép

Kép

De azért ízlett neki,miután kilökte a tányért a kezemből,jót evett belőle. :lol:

Pusz

Timi
Kép

Kép
Kép
Kép
ÁKI:1995.07.26.
timiban
 
 

Vissza: Szülészetek, kórházak

Jegyzetfüzet:

 

X
EZT MÁR OLVASTAD?