Új privát üzeneted érkezett!

Sziasztok, ezer éve nem írtam, de legalább két hete. Beteg voltam, aztán a gépet kellett javítani.
Forti, ez téged nem nyugtat meg, de engem igen, hogy nem csak az én lányom rángatja a fejét. Fogalmam sincs miért, de pl. elkezd szopizni, teljes átéléssel, aztán jön egy pillanat amikor kipattan a szeme, rámnéz és hátrarántja a fejét. Ezt van amikor 5-6 szor megcsinálja egymás után, aztán elkezd bõgni, de van amikor rögtön bõgni kezd. Ilyenkor felveszem, sétálunk, játszok vele, elterelem a figyelmét. Általában egy óra múlva "megjavul", vagy egy kis szundi után.
Az éjszakai mûszak hasonló a tiedhez. 2,5-3 óránként eszik mint nappal. Reggelre sajnos a melleim is teljesen kiürülnek. Az egyik egyébként is kevesebbet termel, a másik meg születése óta fáj (a mellbimbó). Úgyhogy lehet hogy most megköveztek, de elárulom, hogy 2-3 hete délelõtt gyümölcsöt adok neki kb. 100 gr-ot. Ez nem váltja ki a szopit teljesen csak 1-2 órával késõbb eszik. Ja és nappal nálunk is 2,5-3 óránként van szopi, mint éjjel. Én úgy döntöttem, hogy a következõ oltás után, két hét múlva elkezdem a fõzeléket, mert láthatóan nem elég neki a tej. Mert szerintem az se normális, hogy kétóránként etessem.

Vaku: szerintem nem árt.

Overall: Én vettem egy 74-eset, mivel Betti 68-as méretû és ugye még hónapokig kell. Hát a keze lába kb. 10 centire van a végétõl, cumiról szó sem lehet.

Jobbulást kívánok a beteg babuknak és anyuknak!

Conti + Betti egy hét múlva 4 hónapos

Conti :) :) Barbi 22éves Betti 9 éves
conti
 
 


Panda
A többi szupermanes mami nevében is köszönjük a megnyugtató választ. Ha elõbb tanul meg repülni mint menni, majd féken tartjuk õket. Kép

Forti

Kép
Kép
forti
 
 


Sziasztok!

Conti, Forti!
Mivel mi már lassan fél évesek leszünk Kép, tapasztalatból mondhatom, hogy túl fognak esni ezen a fejrángatáson.
Ha jól emlékszem a mi csemetéink is ilyen idõsek voltak amikor errõl panaszkodtunk. Azóta legalábbis nálunk ez elmaradt. Gondolom a többieknél is, hiszen mostanában õk sem írnak róla.
Sõt, azóta Dóri pl. tud cicivel a szájában vigyorogni, kacagni, beszélni, de legálább már nem nézi gumicicinek. Kép

Bringa!
Kíváncsian várom a tapasztalatodat a kenõccsel kapcsolatban. Kép

Pötyi!
Szerintem is vidd el a gyerkõcöt! Ha könnyebb akkor akár tanácsadásra a gyerekorvoshoz. Biztosan meg tudja mutatni, hogyan kell használni. Na meg azt is kérdezd meg, hogy mennyi idõt kell rajta lennie.
Ezt csak azért mondom, mert én anno kengyeles voltam. Állítólag anyukám minden peluscserét sírva csinált végig, annyira sajnált. Egy velem egykorú kislány anyukája, büszkén mondta anno anyunak, hogy õ bizony nem kínozza a gyereket vele, csak éjszakára adja rá. Hát az a másik lány azóta is lány, menni csak kerettel tud. Szóval vedd komolyan, és bármennyire sír is, légy kemény és gondolj arra, hogy az õ érdekében teszed!

Pusssz! Kata

KépKép


KépKép
kata007
 
 

 
 

Sziasztok!

Elore szolok, hosszu leszekKép

Csics, orrszivashoz nalunk a Sterimar "orrcsepp" jott be, ami csak tengerviz, semmi nyalkahartyamaceralo dolog nincs benne, csak arra van, hogy fellazitja a trutyit, igy konnyen kijon. Es hajra Petikenek meg mindigKép
Kata007, es mit kell azzal a borsonyival csinalni, elkenni vagymi?

Rita,
latom, Beszti mar irt Neked. Szerintem Vele kevertel ossze, legalabbis, ami a foglalkozas-ajanlast illeti. A tobbi stimm, en is meg akartam halni a szoptataskor a fajdalomtol az elejen, oszt megis itt vagyok, sot Reka is szopizik megKép

Zita,
abban egyetertek, hogy kajaban kell egyfajta mertek, hogy ne fajjon a hasa, ez minden babanal mas es mas, gondolom, en a 2-3 oranal huztam meg a hatart. Ez persze nem azt jelenti, hogy ha nagyon sir, akkor nem adok neki egy ora mulva, hanem hogy olyankor gyanakszom, hogy nem ehseg miatt sir s keresem az esetleges mas okot. Viszont azert 7 hetesnel en meg biztos nem varnam el, hogy egyedul elaludjon. Nem emlekszem, mikortol van igy nalunk, de 3 honaposnal nem volt fiatalabb Reka, az biztos. Sot, inkabb 4 volt, mikor mar forgolodott, "dödörgött" kozben, s ugy elaludt magatol.

Kajat en is ugy rendelek a Foodexpressztol, se kedvem, se energiam fozni. Ha belegondolok, hogy mi idot s energiat sporolok meg vele, rogton nagyon izlik, barmi is az aznapi kajaKép

Cicizes kozben Reka akkor szokott nyafogni, ha nem jon eleg gyorsan a tejcsi, az elejen. Aztan van egyfajta viselkedese, ha a bufi fesziti a hasat, akkor felidoben bufiztetes, aztan mehet tovabb a szopi. Aztan van egyfajta nyogese, ha egyszeruen unja magat, ilyenkor csukott szajjal elkezd folyamatosan nyogni, hogy tortenjen mar valami. De mire rajottem, hogy pusztan unatkozas miatt csinaljaKép Van egyfajta, amit akkor csinal, ha rotyizni keszul, gondolom, erzi mar a pocakja mocorgasat.
Es persze nalunk is megvan a szopi kozbeni fejforgatas, mert a vilag mar olllyan erdekesKép
NA, ezert nem irigylem az elso heteseket, mert akkor meg fogalmam sem volt, mikor miert sir eppen.

Ilke,
a plussoknel vigyazz, nemelyik nagyon tudja a szinet folyatni, jol avasd be oket varras elott!

Potyi,
jo hogy emlited ezt az ortopediat, nekunk is mennunk kene kontrollra.

LAnyok, akik moshato pelust hasznaltok, emseljetek, bevalt? NEm maceras nagyon? Milyen surun mostok mekkora keszlet mellett?

Na ennyi eleg is maraKép PEdig az utazasrol szoro reszt a "sajat" oldalunkra tettem fel, az "ismerjuk meg egymast" ala, jo lesz majdani naplomhozKép

Joejt:
-Afonya
afonya
 
 


Jaj, kihagytam a szupermamiknak a gratulaciot, edesek a babakKép Volt egy het, ugy 2 honaposan, amikor Reka igy fordult hasrol hanyatt anno, ilyen kifli alakban hintazva. Aztan elmult, azota mas technikaval, "normalisan" forogKép Szoval fejlodes resze szerintem is, idovel kinovik.

Kata007,
de jo nekedKép Idegen helyen engem meg mindig guminonek nez Reka, bar az is igaz, ha resen vagyok, es "megnyomom" az also allkapcsat, mikor elfordulna /vagyis nem engedem elfordulni addig/, akkor kiengedi a cicit egybol, tudja, hogy utana mehetKép

-Afonya
Névtelen
 


Jo reggelt
Ilke
a szombati naphoz képest jobban van petike de még mindig nem eszik sokat csak iszik de azt sokat .

Áfonya
mi nekünk is van so oldatunk azt is hasznájuk az orrsziváshoz meg az orrcseppet .

Lányok
tegnap délutánom iszonyu volt miután haza jötünk a doktornénitöl és felébredt petike azonal elkezdet sirni mert nem kapot levegöt hát megcsináltam az orrát az nem tecet neki utána azért sirt akor kapot egykis kaját nem kelet neki csak a tea gondoltam mostmár nyugodtamn letehetem magam melé és elkezdhetem a vacsorát csinálni (gombapucolás és szeletelés ) hát nem amint letetem elkezdet sirni keservesen felvetem kicsi szopi ,tea nyugalom elalvás kaja csinálás folyt.köv 15perc mulva megint sirás felveszem ringatom etetem ,itatom egyik se kell neki tovább sirunk de most már én is elkezdtem sirni csak hogy én azért mert nem tudtam mia baja a fiamnak mert még a pelenkáját is kicseréltem hátha az a baj de nem továb sirt . de mire apja haza jöt már nevetet és mikor elmondtam apjának az else akarta hini . persze nekem jut a siros rész apjának meg már nevet .ugyhogy estére már torkig voltam

na most jol kipanaszkodtam magam Kép

Puszancs Csics és Petike
csics
 
 


Sziasztok,

Kryss

El is felejtettem mondani, hogy visszavittem a babazsákot a Brendonba. Egy szavuk nem volt ,sõt azt sem tagadták, hogy már más is panaszkodott a babazsák szûk nyakára. Szóval kicseréltük. A mostanit overallá is át lehet alakítani és ugyanannyiba került.Kép

Ja és vettünk egy igazi autós ülést is a Manónak. Tényleg Nagyobb babás mamák, Ti miben utaztatjátok a lurkótokat? Nekünk babakocsira is rakható hordozónk van, de egy kicsit kezdi Emike kinõni... Fõleg most télen, amikor vastag cucc van rajta, alig tud megmozdulni szegényke... Az ülés amit vettünk 0-18kg-ig jó és van benne kiegészítõ párna kissebb Manóknak. Van valakinek tapasztalata? Én ki fogom próbálni, mert már alig bírom a Manót hordozóstul, pedig még nincs 6kg.(a gyerekKép)

És még egy kérdés. Mikortól lehet felültetni Manót a babakocsiban? Mikor már maga is tud ülni? Emília nagyon szeret az ölemben üldögélni és imádja az ülésbe húzás játékot, nem akar utána visszafeküdni...Kép De még persze nem tud egyedül ülni.

Csics

Meg tudom érteni a kiábrándultságodat. Én nem merek hozzáfogni fõzni, mert Manó hol két órát alszik, hol csak félórát.Sosem tudom elõre...Kép Inkább rendelek ebédet.

puszi

Nyuszi és Emike
Nyuszi
 


Sziasztok,
No megjöttünk a Baba-Mama klubból. Jó volt nagyon, sok érdekes dolgot hallottunk. Lili még mindíg alszik, pedig már 3 órája evettKép. Persze kaki képzeljétek vasárnap óta megint nincs. Nem tudom mit tegyek, szerintem nem egészséges, hogy 1 hete nem kakilt már magától. Vasárnap is csak a glicerines kúp segített.
Petra,
Te ott voltál?

Áfonya,
Köszi, hogy szóltál, épp ma vettem jó élénk pirosat, viszem is kimosni.Kép

Nyuszi,
Olyat vettetek amiben rendesen csücsül a baba? Már én is gondolkodtam rajta, mert Lili is centire pont végigér benne, szerintem 1 hónap múlva már ki fog lógniKép, szóval valamit be kell szerezni. De nekem is az a bajom, hogy még nem ül. Ha pedig ültetjük akkor néha elõrehajtja a fejét (lógatja), szóval még nem merném ülõ kocsiba betenni.

Pusz,
Ilke

KépKép
KépKép
ilke
 
 


Nyuszi
még szép hogy kicserélték a ruhát hamár olyan sok pénzbe került .mi csak az autos ülést csak akor hasznájuk ha megyünk valahová meg néha itthon és nekünk is volt betét bene de már kinötük igy kivetük a szükitöt belöle.én szeretek nagyon fözni csak néha petike nem hagy de végül is kész lett fél 8-ra a gombapörkölt mert mikor hazajöt apuci rögtön oda adtam hogy foglalkozon vele most már ö a fiával .

Puszancs Csics és Petike
csics
 
 


Afonya,

Egyelöre bejött a módszer, hogy ha látom, hogy álmos, és evés után nyugis, akkor leteszem, és minimális sirdogálás után elalszik. Persze ha tudom, hogy kialudta magát és látszik, hogy eleven, mint a csík, akkor nem is próbálkozom... Különben azért is szeretném, ha az ágyában aludna, mert a hordozóban vagy ölben alvás szerintem eléggé igénybeveszi a kis gerincét, valamint ha soha nem fekszik rendes sík felületen, akkor nem tanulja meg a fejét emelgetni, átfordulni, stb.
Éjszaka szépen aludt egyedül elõször 9-tõl 1-ig, aztán 1-tõl 1/4 6-ig. Akkor persze úgy felébredt, hogy öröm volt nézni, és esze ágában sem volt tovább aludni. Ha pedig ébren van, akkor továbbra is szinte állandóan kézben vagy hordozóban kell lennie, különben van nemulass.

Üdv:
Zita
parazita
 


Ilke

Rendes autósülés, csak van hozzá egy párna betét, hogy amíg kicsi és nem "tölti ki" rendesen ,addig se dõljön jobbra-balra...Kép
Végül is a szoptatós párnában kajcsi után néha szokott már üldögélni...Kép...persze úgy néz ki mint Döbrögi...tele pocakkal..Kép

Nyuszi
Nyuszi
 


Áfonya! BocsiKép

Ma voltam az István Kórházban szoptatós ügyben, mert a melleim még mindig sebesek. (Már 4 hete.)Nagyon kedves volt a doktornõ, aki megnézett, mondta, hogy rosszul van mellre téve a baba, és a száját nem úgy nyitja ahogy kéne. Az alsó ajka úgy áll, mintha cumit szopogatna és nem cicit. Hogy hogy fogom errõl lenevelni, még nme tudom. Õ azt mondta, kitartás, és megmutatta a jó pózt, de az annyira kényelmetlen, hogy csak na.
Kaptam kenõcsöt is, mert gombás is, nem csak sebes.Kép

Na, majd még jövök, sziasztok, Rita
ritasol
 


Sziasztok!

Eü.-sek, tud valaki segíteni? Vagy más, aki tájékozott? Lehet vitamin- vagy vmilyen ásványi anyag hiány miatt az embernek állandó fejfájása + ingerlékenység + sokszor szédülés? Mert ezek a tünetek. Tudom, aludni is kellene már egy valamire valót, de ez nem lehet csak attól, hogy nem alszom rendesen. Vagy igen? Már rég óta tervezem, hogy csináltatok egy kontroll vérképet, mert a szülés után vérszegény + vashiányos voltam, de eddig még nem jártam utána, hogy mi a helyzet most. De ez már nem mehet így tovább, teljesen kikészülök.Kép

Na, de hogy vmi jót is írjak, Ádám ma 5 hónapos, voltunk méretzkedni, és akkora, mint egy kiselefántKépKépKép 8220 g és 70 cm! Igazi férfi! Egy tanuló védõnõ volt ma meg -gondolom- a "felügyelõje" lehetett, és percekig csak dicsérték a gyerekeket.Kép Ez volt jóformán az elsõ alkalom, hogy nem tanácsolták a négyóránkénti etetést, teáztatást ée efféléket. Úgy látszik, a jöendõ védõnõ-generáció már a modern eszméket képviseliKépKépKép.

Megyek is, mert az aprónép követeli az ellátmányt. Pedig még nem telt el 4 óra az elõzõ kaja ótaKép.

Panda és Ádám

panda
Halásztelek
 
 


Sziasztok Lanyok,
Mar reg nem irtam de olvaslak Titeket!
Mi jol vagyunk meg mindig sokat alszik Alex,aminek nagyon orulok.Persze eddig volt mar 3* is olyan hogy sokaig sirt a semmiert,de hat ezt is meg kell szokni.
Szerintetek meddig tart ez az alomkor , 6 hetes koraig???
Mar 3.90kg es a tokaja is kialakult,olyan edes.
Sajnos a kapott anyatejtol eleg sok kiutes van az arcan,es nem azok a nagy pirosak hanem kicsik es egyes reszeken telis tele,es ott olyan szaraz hatasu a bore.A heten jon a doki neni,a vedono szerint ad ra majd kenocsot.

Zita,
Nagyon megertelek, es szurkolok hogy kialakuljon vegre valami rendszer.Neked az elejen sem aludt sokat???Mert Alex mindig magatol alszik el,persze ha nem faj a hasa es minden kenyesztetesben reszesult mar.

Rita.
Huha ez a masodik babanal is lehet gond.En pont azt gondoltam hogy nekem majd nem mondhatnak ujat es minden OK lesz szopi ugyben.Kitartas!

Csics,
Jobbulast Petikenek!

Zsani,
Remelem jol pihentetek azert es most mar visszaallt a szopi rend otthon.

Na megyek
Puszi
Kataa

Kép
Kép
kataa
 
 


Panda!

Valakinek korábban már irtam, hogy ezek tipikusan vashiányos tünetek (gondolom a fáradékonyság a sok éjszakázás miatt fel sem tünik).
Csináltass vérképet.
(Aztán lehet, hogy más is hiányzik. Nem gondoltál valami komplett készitmény szedésére? Ha Ádám ilyen jó súlyban van, akkor azt valahonnan el kell vennie, te meg egyébként is olyan kis vékonyka vagy.)
Ja, nem vagyok eü-s, de igyekszem tájékozódni.

Rita!

A póz arra vonatkozik, hogy ülve hogyan kéne szopiztatni? Mert nekem most az vált be nagyon, hogy amig gond volt, addig szinte csak fekve szopiztattam (ugy, ahogy a doktornö mutatta, nekem nem sikerült (nincs szopispárnám, más párnával meg nem lehetett)). Igy elég könnyü volt kontrollálni azt, hogyan veszi a szájába a cicit. Az alsó ajkát egyébként akkor is meg tudod igazitani, ha már rendesen bent van a szájába (egy picit óvatosan le kell húzni az ajkát).
Most meg már tudunk ülve is szopizni.

Beszti

KépKép
KépKépKép
beszti
 
 


Sziasztok!

Csics, ismeros ez az "apanak bezzeg vigyorgunk" sztoriKép

Ilke,
nekunk olyan hordozonk van, ami elvileg 9 kiloig jo, ha jol emlekszem. A laba mar "lelog" rola. En tobb okbol sem hasznalom masra, csaka kocsiban valo utazasra: egyik ok, amit Te is irtal, bazi nehezek benne ezek a gyerkocok, tiszta kenyelmetlen. A masik, amit Zita is irt, hogy a gerincuknek biztos nem jo hosszutavon. A szukitot en utazaskor meg benne hagyom, viszont nincs nagyon beoltoztetve, hisz ugyis futunk a kocsiban. Ti hogy oldjatok meg ezt a homerseklte-kulonbseget oltoztetesileg? MErt arra a 20 mp-re, amig beerek a hazba pl, nem akarom beoltoztetni nyakig, majd vissza. Viszont felek, hogy megfazik, ha csak siman egy takaroba burkolomKép

Nyuszi,
a hiv. allaspont az, hogy amit nem tud magatol /pl. felulni/, addig azt nem szabad eroltetni. Rekamon csak mostanaban latszik ez az ules utani vagyakozas, igaz, olben nem ultettem sose, lehet azert?Kép Setakor mar elofordult, hogy felig ultetve, vagyis inkabb kicsit megemelve volt, mert nem latott ki es nagyon bepoccentKép De mindig lecsuszott, igy aztan mikor mar az 5-dik ablakon neztek ki, ki ez a szivtelen anya, aki oli a gyereket, hamar feljottunkKép

Zita,
teljesen igazad van, ami a gerincet es a vizszintes helyzetet illeti. Sot, en is a sajat agyaban alvas hive vagyok, bar ez is sokmindentol fugg, kinek mi jon be. A korai keles ismerosKép Volt ido, mikor visszasirtam a hajnali etetest, mert akkor utana aar 8-9ig is visszaaludt a babyKép Nem tudod valamivel lekotni a figyelmet napkozben, mikor nem alszik? MErt az tenyleg nem jo, hogy allandoan kezben akar lenni.

Rita,
hajra. Szoritok, hogy a kenocstol gyorsan elmuljon a sebed, lehet, azert gyogyult sokkal lassabban. Irtad, hogy kenyelmetlen a "jo" szopi. Ezt hogy erted? Neked? A testhelyzet? Vagy a pottomkenek?

Panda,
nem semmi sulya van Adamnak. Vigyazz, mert legyur hamarosan TegedKép Nem "pofozkodik" még? En neha akkorat kapok, persze veletlenul, hogy ihajKép

Lanyok, moshato pelusilag senkinel semmi tapasztalat?!

-Afonya
afonya
 
 


Sziasztok!

Zita!
A mi Grétánk ugyanazt csinálta még a múlt héten, mint Solymi. Csak kézben volt hajlandó csendben maradni, elaludni.Aztán ha letettük, rögtön kezdõdött minden elölrõl. És anyukám nem értette, miért nincs idõm enni?!Kép Nem tudom minek a hatására, de pár napja mintha kicserélték volna. Min. fél órát elvan a kiságyban a felfüggesztett játékokkal, aztán amikor nyöszörörg, hasra fordítom, simogatom a hátát és elalszik. Nagyon büszkék vagyunk rá az apukával, csak el ne kiabáljukKép

Ha már a büszkeségnél járunk, hadd dicsekedjek egy kicsit.Kép Gréta baba "beszélget" velünk! Annyira édes hangokat ad, és közben mosolyog.KépKépKép

Csatlakozom a szupermamik társaságához. Grétus is ugyanígy alszik, és fürdés körben is így lazít.

Rita!
Olvastam, hogy voltál a kórházban. Ne izgulj, mi sem pont úgy szopizunk, ahogy ott mutatták, az sehogy sem jött össze. De ahogy a kenõcstõl begyógyult a seb, már a kevésbé tökéletes póz is szuper lettKép Kitartás!KépKép

Áfonya!
Én már fél éve megvettem a pelust, a baba születése elõtt, de sajna nem tudom használni, mert a nyakáig felér. Majd késõbb. Azt hiszem Zsani használ ilyet.

Na, lelövöm magam.
Pusszancs

Pemeske és Gréta 8 hetes
pemeske
 
 


Lányok
ti nem szoktatok olyat érezni hogy ha nem mentek el rövidesen valahová piheni akor "bediliztek" ? mert én nekem már vilog a fejembe a kislámpa hogy elkéne menem piheni mert ha nem megyek el hamarosan akor eluralkodnak rajtam a félelmeim és a fobiáim . mert ma is elkezdetem bögni és ez már a második nap hogy bögök ugyhogy kezd lemerülni a fejembe az " aku " kezdek paranoiás lenni és ez nem jo mert ez nálam azt jelenti hogy ideje lene elmeni piheni 1hétre mesze pestöl és az otthontol ahol szorakozni tudok és kikapcsolodni persze viném a petikét is Kép

bocsi a panaszkodás miatt
pusz Csics és Petike
csics
 
 


Sziasztok!

Panda!
Én is írtam a napokban, ha jól emlékszem Nyuszinak, hogy ez vashiányra utal.
Szerintem is csináltass vérképet. Nálam detto ez volt a gond. Amióta vaspótlást kapok, semmi gond.
Az én Dórim két hete volt 5 hónapos és az akkori mázsálás 8400 g-ot mutatott. Kép
Mondogatom is neki, hogy majdnem olyan mint egy pióca. Tapad rám állandóan, csak éppen nem a véremet szívja. Kép

Kata

KépKép


KépKép
kata007
 
 


Sziasztok!

Zita!
Szerintem is lehet meg varni azzal,hogy magatol aludjon el.Gyakran van,hogy az elsö idökben meg nagyon nagyon igenylik a testközelseget.Fiamnal ez nem volt annyira de most Rebeccanal igen.Eleg fura volt nekem atallni arra,hogy egy babo nem csak hamizik es alszik.Es nehez is volt ezt a massagot elfogadni,de sikerült.Es az elsö idöben szinte mindig karban volt Rebecca.Ejszaka szinte az elejetöl 2x kel,tehat azert aludni tudtam 4 orat egyben.Mert persze nem megyek 9körül aludni,mint ö.De ert Aaront is e tajban fektetem,Rebi is igy kerül agyba...
Szoval szerintem kicsi kitartas es Solymi is ugy fog elszenderedni egyedül es nezelödni,ha ebren van,mint Rebi!
Es nem akartam kötözködni Kép !

Afonya!

En moshato pelust hasznalok,mar a masodik gyereknel.Nalunk nagyon bejött.En most szamoltam meg:Csütörtök deltöl hetfö reggelig 16 -ot hasznaltam,persze az ejszakaihoz meg plusz egy betetet,hogy birja a sok pisit.Nedvesseg nem ateresztö nadragbol pedig 3 eleg.
Kb. 3 napig(4-ig is) lehet a pelust (a kakisat kicsit kiöblitve) vödörben,ecetes vizben tarolni.
Mosni eleg 60°C-ban a pelusok hasznalati utasitasa alapjan.Szerintem is eleg.Szaritoba lehet tenni,de akkor gyorsabban elhaznalodik.
Ja,es persze semmi öblitözes!
Szerintem nem tul sok plusz munka,a gep mossa,azert persze teregetni nekemkell,de engem nem zavar.
Es allitolag,azok a gyerekek,akik ilyenbe vannak pelenkazva,hamarabb lesznek szobatisztak.A csuda jol felszivo papair pelusoknal szinte eszre sem veszik,ha bele ment valami,ennel meg igen.
Ja, es semmi kencet nem hasznalok,csak,ha piros a popoja Rebinek.Nem gyakran!

Nyuszi!
Jo lehet,az olyan overalla alakithato zsak,annak biztos jo hasznat fogjatok venni!
En is ahoz tartom magam,hogy ha meg nem tud ülni,akkor nem ültetem es nem is tartom ugy,hogy a labait terhelje a sulyaval,mintha allna.MAjd,ha ö magatol mar meg tudja csinalni.Addig nem.
Ha a babakocsiban nagyon nem birja a vizszintest,akkor valamennyire meg fogom emelni (30-35°) -ra.Persze ezt azert nem szögmerövel fogom ellenörizniKép,de csak annyira emelem,amennyire midenkepp kell.

Csics!
Nalam nincs szerencsere ilyen problema,nem erek ra azon filozni,hogy tapetavaltasra lenne szüksegem.(ket gyerek mellett)Es a szorakozas tud varni,nem tart sokaig,hogy a babo valakivel otthon tud maradni.Ez a par ev soha nem fog visszajönni,ki kell hasznalni!
Es nekem nem is esik nehezemre,soha nem voltam olyan, aki nagyon sokat jart el.
BAr a sport,uszas, könyv olvasas, vagy csak semmit teves hianyzik,de.....
De miert ne utazhatnal el Petivel valahova!Az is fontos,hogy kedved legyen a baboval törödni,nem mindegy,hogy milyen a közerzeted!

Panda!
Akkor Te mar sulyemelönek szamitasz!Kép

Rita!
Kitartas!
En is azt mondtam,hogy a masodik gyereknel mar nem törtenhet semmi,szoptatasilag,de nekem szerencsem volt eddig.Tenyleg igy van.

Kataa!
Rebinek is es sok mas babanak is volt/ van ilyen kiütese.A mi dokinenink azt mondta,hogy allergiak.Es ne csinaljak semmit a pofijaval.Nem is csinaltam,csak kicsit kentem,mert a szarazsag miatt meg lassabban multak a pöttyök.
Es a lenyeg tudni,hogy a babot nem zavarja!Csak esztetikai "hiba"!

Es most eldugulok,mert masnak mar nem lesz helye irni!
Kryss & Rebecca(ma 16 hetes)

Szep napot, jo kedvet!
Kryss
Aaron (1999.X.13.)
Rebecca (2002.VII.23.)
Lea (2008.VI.19.)
Miriam (2010.X. 8.)
kryss
 
 


Csak gyorsan, mert késõ van, és aludni kell!
Tehát.
Kryss!
Én MONAPEL-t vettem, de nem tudom használni egyelõre, mert kicsi lett a midi külsõ, de már visszaküldtem, hamarosan megérkezik a nagyobb. Te is ezt használod? Meddig tudtad Aaronnál használni? Mert Ádámnak már most a legnagyobb kell, és még csak 5 hónapos. Kibírja vajon 2 éves koráig? Esetleg fel lehet vetni Lieseléknek, hogy készítsenek junior méretet isKép Ha majd lesz tapasztalat, megosztom szívesen.

Kata!
Pár év múlva mehetünk a szumó-meccsekreKép. Van ám nõi isKép!
Dóri milyen hosszú és mennyivel született? Mert az én "picikém" 3850-nel, vagyis már akkor sem volt kicsi... Pedig ránézésre nem kövér ám, csak éppen nem úgy néz ki, mint aki 5 hónapos...

Na, megyek, mert ma egész nap fájt a fejem, és jó lenne valamennyit aludni. Ttényleg, az Algopyrinren kívül lehet mást is szedni szoptatás alatt?
(Itt volt egy kis szünet, mert Ádám felkelt, visszaaltattam, úgyhogy 1 óra tuti alvásKép)

Jó éjszakát!
Panda

panda
Halásztelek
 
 


Sziasztok,
Hát bevallom, hogy tegnap nem bírtam már és megint adtam Lilinek egy glicerines kúpot. Délelõtt olyan büdiket pukizott, hogy majdnem leestem az ágyról, és kicsit görnyedezett is össze. Láttam rajta, hogy próbálja, de nem megy. Hát a kúp segített neki. Nagyon tanácstalan vagyok, mert nem akarok erre rászokni, de nem bírom nézni ezt. A tegnapi klubbon azt mondta a belgyógyász néni, hogy 5 napnál tovább bizony õ nem várna. Igaz olyan sûrû kakija volt tegnap Lilinek mint egy felnõttnek kb. Ma ha minden igaz akkor megyünk oltásra a dokihoz meg méreckedni, kíváncsi vagyok, hogy õ mit mond.

Áfonya,
Én amikor tudom, hogy kocsival megyünk el, akkor nem szoktam ráadni csak egy kombidreszt, zoknit és egy plüs rugit + sapka, így be az autósülésbe, aztán rá egy jó vastag téli pléd (Olyat sikerült most vennem a Mester u-ban ami nem szõrös, hanem nagyon finom puha plüsszerû anyag a borítása, belül pedig azt hiszem vatelin lehet.). Így azt a kemény 5 métert amíg a kocsiig érünk tutira kibírja, ott meg 2 perc alatt befûtünk. Persze ha hidegebbek lesznek akkor egy kabátkát is rá fogok majd adni.

Puszi,
Ilke és a 4 hónapos Lilibaba

KépKép
KépKép
ilke
 
 


Sziasztok!

Panda!
Vagy akár szkander versenyre is nevezhetünk, hiszen a karunk nem lesz piskóta ekkora gyerkõc után. Kép
Dóri 4000 g-al és 55 cm-el született. Két hete volt 8400 g és 66 cm.
Ránézésre Dóri sem kövér, csak éppen nem 5 hónaposnak néz ki. Kép

Ilke!
Kb. két hónapja nálunk is volt egy ilyen nem kakilok több napig dolog, bár nálunk a Maltofer cseppem miatt. Mióta Aktiferint szedek azóta semmi, sokszor naponta kétszer is van. Bizony én sem vártam még 4 napig sem. Segítettem neki lázmérõvel. Ennyitõl még nem tud hozzászokni, ezt mint 3. babás anyuka állíthatom. Nekem is többen mondták, hogy akár 10 napig is lehet, hogy nincs kaki, de amikor rásegítettem, és kemény volt, ráadásul majdnem emberes adag, úgy döntöttem, hogy szó sem lehet róla, hogy én 4-5 napig várjak. Dórinál 4-5 alkalommal segítettem rá, utána jött magától.

Pusssz! Kata

KépKép


KépKép
kata007
 
 


Jo reggelt lányok
Kryss
azért nem tudok messze meni pestöl mert apának nincs szabad szabatsága mert a maradék szabadságát már lekötöte karácsonyra igy csak karácsonytol lesz itthon 1 hétig de elhatároztam nem fogok bizonyos dolgokon mérgelödni .
csics
 
 


sziasztok!

Immaron a 4-dik alvasi probalkozast kezdtuk meg reggel 1/2 7 ota, remelem, ez tovabb fog tartani, mint 10 perc.

Pemeske,
uuugy irigyellek a tarsalgasotok miattKép Bar nalunk is a heten bovult a szokincs egy "ph" hanggal, ennyiKép

Csics,
en a hetvegi kirandulasunk utan ugy sejtem, harmasban kirandulni minden lenne, csak nem pihenes szamomraKép Te nem inkabb az Anyukadtol akarsz kicsit tavolabb kerulni par napra? MErt akkor ez a szokes csak ideiglenes megoldas, es ha tenyleg ennyire kikeszit, mindenkepp meg kene beszelned vele, vagy valahogy rendezni, mert nem jo, ha ilyen depis vagyKép

Koszi a moshatos pelus hozzaszolasokat, meg erosen gondolkodomKép Igazabol az az egyik problemam, hogy hol taroljak az 55nm-es panelunkben allando jelleggel 2 vodrot?
A masik, meg hogy ha valami okbol /pl lustasag/, nem aztatom be idoben a pelust, vagy nem mosom ki, akkor tk. dobhatom is el? MErt ahhoz kisse draga. De tudom, ez az en problemamKép
Panda, ugy remlik, egyszer Liesel valakinek azt valaszolta, hogy van nekik "junior" meretu pelusuk is, csak mivel kicsi az igeny ra, csak keresre gyartanak le.. Nem biztos, hogy pont igy irta, de a lenyeg az, hogy letezik.

Na megyek varrni kicsit, ha igy haladok, a tel vegere lesz kesz Reka nagykabatjaKép

-Afonya
afonya
 
 


Panda,

Nekem is volt ilyen szédülésem nemrég és arra a következtetésre jutottam, hogy itt a tél, kevesebb gyümit meg zöldséget eszek, biztos vitaminhiány. Úgyhogy elkezdtem szedni megint az Elevitet, meg iszom a pezsgõtablettákat ezerrel.(vas+C, calcium,multivitamin) És állítom, hogy javult a helyzet. Próbáld ki Te is!Kép

Ilke

Emília még mindig össze-vissza kakil.Úgy értem van hogy néhány napig naponta, aztán 4 nap kimarad, aztán 3 nap , aztán 5 nap stb. Tegnap például két pelust is telerakott...Kép Szerintem most kezd átrendezõdni a gyomruk, bélrendszerük a szilárdabb széklet "gyártására",Te is írtad, hogy ilyenkor pár nap után jó sûrû jön.Nálunk is ez van. És mivel anyatejes babák, ezt csak tejbõl elég nehéz összerakni. De szerintem se várj 4-5 napnál többet. Próbáld ki a lázmérõzést, nehogy hozzá szokjon a Glicerinhez, lehet hogy csak a fizikai inger kell neki...
Szurkolok, hogy rendben menjen az oltás.Kép

Kryss

Ahogy már azt hiszem írtam korábban, Emília imád az ölemben ülni.Kép És néha azt veszem észre, hogy unja magát hanyatt fekve.Kép És mivel nem tudok mindig alvásidõben sétálni vele, meg nem is akarok, azért gondoltam, hogy meg lehetne próbálni felülteni kicsit néha a babakocsiban. Legfeljebb viszek le kispárnát is segítségnek.Kép

Áfonya

Autózásnál és is csak sapit, meg maximum vékony kabátot (mert a garázsban azért hûvös van) plusz takarót szoktam ráadni. Fõleg ha vásárolni megyünk valamilyen zárt parkolós Plazába.Kép Kicsit ezzel meg is szívtam azt hiszem, mert mindig rágcsálja a kezét és ha viszont sétálni viszem,akkor kellene a babazsák, abban viszont még elvész és messze nem tudja a kezét a szájába tenni.Kép

puszi
Nyuszi és a mindjárt 4 hónapos Emília
Nyuszi
 


sziasztok
Mi megvagyunk, az alvás eléggé érdekes, de majd csak beletanulunk Kép
Hanna 6 és fél hetes kora óta tud visszamosolyogni, de sajnos nem olyan , mint a legtöbb babu, nem csinálja állandóan Kép, s dumálni sem mindig hajlandó. Persze, amikor rákezdi, akkor egyfolytában mondja Kép

Hordozó
Sajnos mostanában csak úgy tudunk menni sétálni, hogy a hordozót is rákkantintom a babakocsira, mert abban elvan, míg a babakocsiban fekve csak max 15 percig. Kibéleltem a horodzó alját, meg a vastag kezeslábas is enyhíti a pózt, úgyhogy remélem, a gerincével nem lesz baj.
A terpeszpelust szorgalmasan hordjuk Kép


Kataa
Üdv megint Kép
Szóval hanna is nagyon pöttyös volt. De nem úgy mint Alex. Nos ezek el is múltak, gondoltam, kinõtte. De aztán olyasmi lett, mint aMIT ÍRTÁL. S szerintem ez nem az anyatejtõl volt már, hanem a pelusok mosásánál használtam öblítõt. Mióta nem használom, elmúltak (most úgy mososm, hogy 90 fokon, clorox-szal, majd 60 fokon csak vízzel még egyszer. Gondoltam, hátha neked is bejön. Kép

Zita
Mi egyáltalán nem neveltük hannát, pedig õ is mindig kézben volt, hasfájós is, sokat sír(t). Most meg tündérien el tud játszani magában, s néha-néha már egyedül is lealszik. Szerintem is nagyon korai még. Hanna két hónapig velem aludt a szivacson (apa is Kép) , csak nemrég kezdtem az ágyba tenni, s nincs semmi gond Kép
Különben meg tényleg csakis az ösztöneidre hallgass! (rám se Kép

pusszancs,
bringa és hanna (12 hetes)
bringa
 
 


Sziasztok!
Végre van egy kis idõm, a Petra alszik.
Tegnap voltunk 17 hetesek és 5060g. Tényleg igazatok volt a múlt héten nem hízott semmit most meg 180g-ot. Csütörtökön megyünk szurira és akkor vissza is visszük a mérleget.
Szombaton megint voltunk az úsziba és már olyan feladatot kell csinálni, hogy megfogja az oktató leviszi a medence aljára, elengedi és egyedül kell feljönnie. Annyira aranyos és nem is sír.
Vasárnap volt a keresztelõje, ott is nagyon jó kislány volt. Egy hangja sem volt csak gagyogott amikor a pap hozzá szólt. Még amikor a hideg vízet a buksijára öntötték akkor sem volt pityergés pedig azt mondta a pap, hogy ilyenkor a legtöbb gyerek üvölt.

Ilke
Bocs, hogy nem mentünk el tegnap, de becsúszott egy vizsga és írni sem volt idõm, majd legközelebb. Milyen volt?
Még megyek holnap és szombaton is vizsgázni és utána csak négy hét múlva kell. Lesz egy kis nyugi.

Nyuszi
Én nagyon aranyos overallokat láttam a Corába (kb 5000-6000.-)

Forti
Nagyon aranyosak a képek Levirõl.

Csics
Én is hamar elkiabáltam, hogy a Petra átalussza az éjszakát.
Nálunk is már háromszor csak reggel 6.30-kor ébredt fel, most meg tegnap 4-kor, ma meg 2-kor. Nem tudom, hogy mi lesz így nagyon nem szeretnék vissza szokni az éjszakázásra.

Rita
Mikor a Petra kicsi volt nekem is berepedt a mellbimbóm. Én úgy csináltam, hogy amíg meg nem gyógyult addig mindig csak egy mellbõl etettem és a másikat meg fejtem. Igy kb 1 hét volt.

Képzeljétek el nem tudom, hogy mi lett a Petrával de csak a jobb mellembõl akar enni, ha megpróbálom a másikat akkor üvöltés van. Próbáltam már, hogy fordítva fekszem mellé de úgy sem jó. Nem lehet becsapni. Nálatok már volt ilyen?


Petra
Petra
 


sziasztok
Lányok
lene egy kérdésem szerintetek lehet adni egy 15 hetes babának fözeléket ,reszelt almát ,almalevet mert sokan monták már nekem hogy lehet adni .nektek eröl mia véleményetek ?

Puszant Csics és Petike Kép
csics
 
 


Petra
nálunk is volt ilyen de én se tudom mitöl volt nekem meg csak a bal mellemet volt hajlando szopikázni a jobat nem kérte ha azt adtam oda üvöltöt .

Puszant Csics és Petike
csics
 
 


Sziasztok,

Hat nem tudom Ti hogy vagytok vele,de nekem ettol az allando mosogatastol annyira szaraz a kezem hogy kenhetem barmivel semmi hatas.Azt hiszem kiprobalom a kesztyut ha mashogy nem megy.

Mas
A jovo heten megyek vissza a 6 hetes kontollra.
De elotte vilagositasatok mar fel lecci hogy van ez a tabletta szedes igy szoptatosan.Jelentem elmult mar a gyerekagyi cuccom de most akkor mikor kell vagy nem kell megjonnie es hogyan kell elkezdeni a tablettat ha nem jon meg????


Csics,
Hat igen ez tipikus oszi tunet .Nem eleg hogy a baba miatt allandaoan otthon vagyunk meg ez a sotetseg is.
Bar en kifejzetten orulok hogy nem kell a majd a nagy hidegben,hoban vezetni ja es dolgozni.
Fel a fejjel,szerintem menj el egy fel napra vasarolgatni ha van kire bizni Petieket es jobban leszel tole.

Kryss,
Ma volt doki neni es kerdezte hogy mivel mosok,biztos hogy nem hasznalok-e oblitot.Mivel nem talatuk ki az okat ezert felirt Hydrocortison kenocsot.

Ilke,
Hat nekem Alex csak 2-3 naponta kakil.Ma volta 3.nap es vegre kipakolt rendesen,mert latom szegenyen hogy annyira akarna es megsem megy.
A dokino tancsara adtam neki kamilla teat,de hat nem izlett neki.Olyan pofakat vagott hogy csak na.
EN azt hittem nalunk ez a tapszer miatt van,mertha nem eleg a kapott anyatej altalaban 2* azt adok neki.

Bringa,
Hat ez az en sem hasznalok oblitot.Es az erdekes az hogy kb 1 hete jottek csak ki.


Megyek mert valaki szuszmorog a hatam mogott.
Kataa

Kép
Kép
kataa
 
 


Sziasztok,
Csak egy percem van. Megkaptuk az oltást, volt is nagy sírás, mert hát mindkét combijába kapott. Eddig nagyon erõs voltam én is de most majdnem én is elkezdtem pityeregni. Szegénykém nagyon sírt meg is kellett szoptatnom, de még közben is sírdogált. Aztán hazafele elaludt, most pedig jókat kacarászik apával. Remélem az éjszaka nyugis lesz. 4 hónaposan kereken 7 kg.
Viszont a védõnõ szerint kifli alakja (a feje kicsit balra dõl) van ezért tornáztatni kell, meg forgatni és hasaltatniKép(.

Puszi,
Ilke

KépKép
KépKép
ilke
 
 


Sziasztok!

Csics, én már adok pár hete gyümölcsöt Bettinek és a fõzeléket is elkezdem hamarosan. De azt vettem észre, hogy a reszelt almát nem szerette annyira, mint az üveges bébidesszerteket. Ezek közül az alma-õszi és az alma-õszi-banán a kedvenc és nagyon szereti. Simán kanálból eszi egyszerre egy fél üveggel. Egyébként a kakilást is megoldotta a gyümi, addig szinte minden pelusban volt kaki, és mennyit panaszkodtam itt is, hogy gyakran kifolyt. Most csak 1x kakil egy nap gond és erölködés nélkül, és nem folyós. De a nyakamat teszem rá, hogy a többség azt fogja mondani, hogy hat hónapig csak tejet kapjon a baba, nekem ez a véleményem, hogy el lehet kezdeni.

Petra, nálam is volt már ilyen egyoldalas dolog, de egy fél-egy órás várakozás után csak elfogadta azt az oldalt is. Nem lehet hogy a füle miatt? Nekem gyakran kivakarja a fülét, és biztos rossz lehet azon feküdni.

Mindenkinek pusz
Conti+Betti lassan négy hónapos

Conti :) :) Barbi 22éves Betti 9 éves
conti
 
 


Sziasztok!

Afonya!
Miert kene kettö vödör?Nalam csak egy van hasznalatban.
Es most ugyan a pelenkazo alatt all,de amint Rebi elindul,ha csak negykezlab is,teszem be a kadba,nehogy kiboritsa.Persze a fürdes idejere ki kell tenni,de szerintem nem olyan veszes.Vegül is elöbb utobb szobatisztak lesznek...
Ha nem öblited ki?
HAt mi törtenik - beleszarad.Na es?Kép
Nekem az a szerencsem,hogy a pelenkazo mellett van a mosdo.Igy amig Rebi popojat levegöztetem,addig van idö kiöbliteni a pelust.Tevedes ne essek:A sarga szint nem mosom ki,csak a kaki foszlanyokat.

Csics!
Eszedbe ne jusson!
Ugy ertem mi is kaptunk mar annak idejen ket honapos kortol gyümit.
DE:A babok fö kajaja az elsö evben az anyatej.De feleves korig mindenkeppen csak anyatejet ajanlatos adni.Az emesztörendszerük fejletlen, nem jo, ha tul koran mar mast is kapnak.
De kerdezd meg Ibolyt a "szoptatas" topikban!

Nyuszi!
Szerintem azert csak nagyon ovatosan es ne sokszor csinald!Illetve ne tul hosszu idöre.

Kataa!
Gondolom a hydrocortisonban cortison van.En nem kennem a pofijara.Nem kezdenem el mindenfele gyogyszeres vacakkal kenni.Ezek a pöttyök minden kence nelkül is elmulnak.


Most ennyi eleg belölem!Kép
Kryss & Rebecca (16 hetes)

Szep napot, jo kedvet!
Kryss
Aaron (1999.X.13.)
Rebecca (2002.VII.23.)
Lea (2008.VI.19.)
Miriam (2010.X. 8.)
kryss
 
 


Conti!
Igazad volt!Kép
Feleves korig kizarolag anyatej az en javaslatom.
Kryss

Szep napot, jo kedvet!
Kryss
Aaron (1999.X.13.)
Rebecca (2002.VII.23.)
Lea (2008.VI.19.)
Miriam (2010.X. 8.)
kryss
 
 


Köszönöm a hozzászólásokat!

Pemeske,
Végre egy "kortárs". Különben én is úgy látom, hogy kicsit "megérett" a gyerek: gyönyörûen alszik egyedül, ha éppen olyan kedve van, hogy szopizás közben elpilled. Ha látom, hogy nagyon eleven, meg sem próbálom lerakni, mert tudom, hogy úgyis hiába... Õ is szépen elnézegeti a forgójátékot, meg elcsörög magában egy ideig, de azért ha fent van, még jobbára kézben van.

Szóval ne aggódjatok Solymiért, jól kezeli a helyzetet, és testközelségben továbbra sincs hiány, de muszáj volt egy kicsit "függetleníteni" magamat, mert már bõgtem a fáradtságtól és a tehetetlenségtõl - fõleg a mellgyulladások idején. Tegnap viszont elmentem fodrászhoz!!!! Kb. 2,5 hónapja nem voltam, és már nagyon torzonborznak éreztem magam. Találtam egy fodrászt a szomszéd háztömbben, és kb. 1/2 óra alatt letudtam az egészet.

Üdv:
Zita és a nemsokára 8 hetes Solymi
parazita
 


Sziasztok!

Csak gyorsan:
Kataa, a hydrocortison szteroidtartalmu kenocs /doppinglistan is van mellesleg/, ugyhogy szerintem ovatosan banj vele!
Gyogyszer: ha surun szoptatsz, allitolag nem jon meg a havid joideig, persze vannak kivetelek ebben is. Nekem eddig nyoma sincs. Szoptatas alatt ezt a Continuin /kb igy irjakKép/ gyogyszert irjak fel, amit orara pontosan javallott szedni. En felirattam, de aztan nem valtottam ki, mert kb egy ev mulva babat tervezunk, arra az idore meg nem akarok bekavarni a hormonjaimnak. De azt hiszem, valaki (tan Zsani) mar szedi "kozulunk". Ugy remlik, azt mondta a dokim, akkor kezdjem el szedni, amikor gondolom, csak jol megjegyezheto idopontbanKép

Lanyok, nektek is sikitozik neha a babatok? Reka tegnap kezdte, akkor, amikor sirt /hisztizettKép/, megijedtem, hogy valami baja van. DE ma pl nevetes kozben is csinalta, mintha elvezne a hangjat. Affene se erti.

-Afonya,
aki most nagyonis erti, mit akar a babajaKép
afonya
 
 


Na, sikerult talan letenni aludniKép

Az elozo irasomkor meg nem lattam Kryss hozzaszolasat, bocsi az ismetlesert.

Zita,
remelem, nem bantottunk meg! A fodraszert irigyellek, anno nem is gondoltam volna, hogy egy hajmosasnak ennyire tudok orulniKép

Kryss,
ugy remlett, egy vodor kell a pisisnek, egy a kakisnak. Tudom, hogy hulyen hangzik, hogy egy vodor elhelyezese gondot okoz, de tenyleg igy van. A szobak parkettasak, nomeg gyerekzonaKép, igy oda nem tennem, a konyhaban meg megse mutatna tul jolKép, marad a wc es a furdo. A wc-ben mar lakik egy felmosovodor, tehat kilove. Marad a a furdo. Ami kb 1,5m x 1,5m, tehat ha furdeshez kiteszem a tusolobol a vodrot, max "bele" tudok kilepni tusolas utanKép NA meg agyalok rajta.

Csics,
szerintem nezz be a hozzataplalas topicba, sok jo otlet van ott. Az en velemenyem: teljesen egyedi dolog, sok mindentol fugg, pl:
- alapbol egyetertek a "fel evig csak szopi"-elvvel. De ha pl nem gyarapodik a baba tobb hetig, vagy valamiert nem megy a szopi, stb., persze, hogy rugalmasan lehet kezelni
- Rekam ekcemas, en allergias vagyok erosen, a ferjem asztmas /volt/, a hugom etelallergias, igy Reka "jo" eselyekkel indul kaja teren isKép Mondta is a doki, hogy neki meg a banant se ajanlja kezdetben, mert abbol is lehet problema
- nem igazan van idenye a friss gyumolcsoknek, zoldsegeknek, tehat ha most kezded a hozzataplalast, vagy honapokig almat-krumplit kap, vagy
- bebietelt. Ami ugye alt. cukrozott, tejes /tudom, vannak olyanok is, amik nem, de kicsi a valasztek azert/. Nomeg ha egy-ket kanallal kezdek, akkoris eleg sok megy pocsekba, megha figyelembe veszem, hogy 3 napig eltarthatok bontva /ha jol remlik./ Nem olcsoak, mondjuk ez nem nagy erv, de erv.

A Te esetedben meg még kulon megfontolando a tejmennyiseg miatt. Ha jol remlik, Petike kap potlast, foleg este, ugye? A szilard kajat gondolom, del korul kapna, akkor megegy szopi ugrik, vagy legalabbis konnyen "elveszhet", es akkor egyre kevesebb lesz a tejed, ordogi kor.
Ha szepen fejlodik, nem torpant meg a sulya, nem latszik, hogy ehezne, akkor kulonosebb indok nem szol mellette.
Szerintem merlegeld az elonyoket, hatranyokat.

Ilke,
szep "kerek" sulya van LilinekKép

-Afonya
afonya
 
 


Csics
Nálunk is van ez orrszívás csak a Petra tényleg nem beteg csak mikor szörcsög és hallom, hogy nehezen kapja a levegõt akkor kiszívom neki. (ez naponta csak egyszer van). Különben én is használom a sóoldatot, de lehet, hogy megprobálom azt a krémet.
Gyógyulást a Petikének!

Fõzés: Én is mindennap fõzök, de mikor a Petra nyügizik akkor van amikor csak este 10-kor tudom befejezni.

Én nagyon szeretek otthon lenni, bennem még nincsen az , hogy el kellene mennem valahová, pedig a férjemmel mi mindig elmentünk kirándulni, kikapcsolódni akár több napra is. Most valahogy nem hiányzik.

Ilke
Mi is kerestünk plüss anyagot mert akartam varrni a Petrának de sehol sem lehetett kapni és így a végén flanelt vettünk az is elég puha. Tudom, hogy neked nem arra kell hanem játszószõnyegre.
Pszi
Én megkérdeztem még a kórházba és egyáltalán nem zavarja a kisbabákat a vaku.
Overall: A Petra is szopizza az újját és nem nagyon szereti ha ennyire beöltöztetem kicsit nyafizik és mikor kitolom az utcára egybõl elalszik és így meg van oldva az újjszopás.

Nyuszi, Zsani
Én is rendeltem a Foodexpressztõl mikor hazajöttünk a kórházból. Szerintem nagyon finom. Már én is gondoltam, hogy vizsgaidõszakba kellene rendelni mert semmire nincs idõm, szalad az egész lakás.

Forti
Most olvasom, hogy a Levinek is csak az egyik cici jó. Hát én nem akartam kifejni, egy órán keresztül próbálkoztam aztán meguntam és oda adtam neki a másik mellemet és abból persze kajált míg a másiknál csak üvöltés volt.

Sasha
Ismerõs ez a helyzet, nálunk is úgy van ha elmegyek otthonról többször is telefonálok és az egész utat végi aggódom.

Kataa
Az álomkor, hogy meddig tart? A Petra már 4 hónapos és tegnap is 12.15 kor kelt, ma meg 11.30-kor (közben azért szopizik csukott szemmel) és délután is alszik 3 órát és még elalszik 18-kor is egy órára.


Petra
Petra
 


Conti!

Azt gondoltad ugye, hogy leszedjük a fejedet a gyümi miatt, ugye? Hát azért se.KépKép
De ettöl függetlenül:

Csics!

Ha csak azért adnál bármit, mert mások mondják, akkor ne tedd.Kép Én annak a híve vagyok, hogy a gyerek kb. fél éves koráig kizárólag anyatejet kapjon, söt az se baj, ha tovább is csak azon él. A hozzátáplálás mindig magában foglalja azt a veszélyt, hogy az anyatej mennyisége csökkeni kezd.
Ugy tudom, hogy a babák gyomra fél éves kor elött éretlen arra, hogy az anyatejen kivül mást kapjon, ráadásul nagyobb a különbözö ételallergiák (és egyéb más, látszólag az evéssel nem kapcsolatos allergiák, ekcéma) kialakulásának veszélye. Az anyatej ideális táplálék, ideális höfokon, tisztán.KépKép A mai gyümölcsökröl túl sok jó nem mindig mondható el. A bébiételek mellett sem tenném le a voksom.
Igaz, engem nem zavar, ha kisfiam esetleg nagyon gyakran eszikKép, az sem, ha esetleg óránként teszi, mert végülis nem kell semmit tennem azért, hogy legyen mit ennie (fözés, fertötlenités stb.), egyszerüen kéznél van a mellem, bárhol, bármikor. Nem akarok Nátán nélkül elmenni sehova, ahova meg megyek, oda jöhet ö is (föleg mivel ráadásul ott van a nagyobb is...).
Ja, és ha a kaki is szóba jött: amig nincs semmi más, csak anyatej, addig a kaki sem büdös. Ez sem hátrány!
Depresszió, levertség ellen: menj el egyszerüen nagyot sétálni, nézelödni. Még vásárolni sem kell, csak ne légy a négy fal között. De ha ilyen gondjaid vannak, akkor gondolva ajövöre is, keress valami olyan elfoglaltságot, ami baba mellett is lehet csinálni (vagy pl. egy baba-mama klubbot).

Kataa!

Lehet, hogy a menzid még sokáig nem fog megjönni. Nekem Benivel 8 hónapig nem volt a szülés után.
A Continuint éppen ezért bármikor el lehet kezdeni, ha még nem volt menzi, a terhesség kizárása után (ha azt tanácsolta az orvos, hogy 6 hetes kontrollig ne legyél együtt a pároddal, akkor ez egyértelmüen kizárható). A védettség viszont nem alakul ki azonnal, addig mással is kell védekezni. Azonkivül azt is tudni kell, hogy a Continuin csak akkor hatásos, ha a baba elegendöen sokszor szopizik. Ha már hozzátáplálás van, vagy tápszer, akkor már nem jó (viszont ameddig valamennyit is szopztat az ember, addig nem lehet más fog. gátlót kapnia...).
Nálad ez hogy is van? (Bocsi, nem emlékszemKép)

Zita!

Alakul!Kép

Ilke!

Kép Nekünk 2 hét a következö oltás, ami két lábas lesz (szerencsére a 3 hónapos oltásnál olyan oltóanyagot kaptunk, amiben a kettö egyszerre benne volt, igy akkor csak egyet kapott, de most mi se ússzuk, meg már itt várakozik a hütöben akét oltóanyag).

Petra!

Na, akkor most megint gyarapszik.
Mivel ki van fizetve, én csak hónap végén viszem vissza a mérleget, addig még használomKép, a 0 dkg gyarapodás utáni 24 dkg után most 8 dkg-ot hizott. Ezek szerint tényleg nagyon egyenetlen innen már (a korábbi azonos hizásokhoz képest). Pedig nem eszik másképpen.

Beszti

KépKép
KépKépKép
beszti
 
 


Csics
Te a szüleiddel laksz együtt? Csak azért kérdeztem mert mondtad, hogy mindenbe beleszól.

Kataa
Én is akartam szedni gyógyszert de az orvosom lebeszélt mert akármilyen keveset is de tartalmaz hormont és õ nem javasolja fõleg, hogy kislányom van.

Ilke
Remélem a Lili nem lesz lázas. Mi holnap megyünk már elõre félek fõleg, hogy kettõt is kap.

Petra
Petra
 


No itt vagyunk, elég jó éjszakánk volt, a reggeli evés óta Lili még mindíg alszik. Ma állítólag nagyon jó idõ lesz, úgyhogy remélem napközben sem lesz nyüzi, mert jó lenne egy nagyot sétálni.
Nyuszi,
Ma megyünk Mega ToysbaKép, ha van kedved csatlakozz. Kb. 2 körül szerintem.

Mamik,
Errõl a kifli alakról amit írtam az elõzõ levelemben nem tudtok valamit? Mutatott egy lebegtetés nevû pózt a védõnõ tegnap de az nagyon gáz, nem tudom, hogy meg merem-e csinálni vele. Amikor õ mutatta, akkor is már rosszul voltam.

No pusz,
Ilke

KépKép
KépKép
ilke
 
 


Sziasztok!
Na megkaptuk az oltást. A Petra annyira sírt, hogy alig lehetett megvigasztalni, még a kocsiba is pityergett. A cici sem kellett neki. Kapott kúpot és most alszik. Remélem nem lesz lázas mert muszáj itthon hagynom mert suliba kell mennem.
Ja, megmérték és 60cm
Ilke
Jó lenne ha nekünk is jó éjszakánk lenne.

Petra
Petra
 


Sziasztok Kép

Rég nem néztem be ide, mert a lányom teljesen lefoglal. Kedden oltás, szerdán UH-szürések (persze hülye voltam, hogy most vittem oltásra, mikor elöjegyzésünk volt az UH-ra). Végig üvöltött szegény, mert az oltástól tök álmos volt, egész szerdán aludt szinte. Csak szopni volt hajlandó, azt is csukott szemmel, aztán szunya tovább. Ma meg babamasszázsra készültünk, de a védönö elfelejtett szólni hogy nem lesz... Nem mondtam rá szépeket, mikor Julit csak azért keltettem fel, hogy odaérjünk.
Juli 3 hónaposan 64.5 centi és 6170 g volt Kép Jó nagy ló Kép Most itt durmol az elöszobában a babakocsiban séta után KépKép

zsani
zsani
 
 


Olvasás után:

Pemeske: nem én használok mosható pelenkát. Mi Pamperst használunk, jól bevált.

Csics: én is szoktam olyat érezni, hogy bedilizek :/( De megnyugtatlak: ha elmész, akkor is ugyanolyan KépKép Nekem Julival még rosszabb volt, mert ugye nem szopott, csak kinok árán, meg egy szobában aludt velünk, és a nyüszögés-mocorgás-szuszogástól egyáltalán nem tudtam aludni. Olyan volt, mint akit megettek és egy pelusban ébredt...
Viszont ne depizz, inkább keress közelben lakó anyukát, és járjatok együtt sétálni. Nekem bejött.
Hozzátáplálás: szerintem is még kevesebb lenne a tejed, ha kihagynál egy szopit. Szerintem inkább szoptass, mig teheted.
Magamon látom, hogy az elején félvállról vettem ezt a dolgot eléggé, lazán adtam a tápszert, de most mikor nem akart szopni, úgy küzdöttem, mint egy tigris, és inkább "éheztettem" csak hogy nehogy leszokjon a szopiról. Szerintem gondolj arra, amit már elértél (3 hónap azért nem semmi, akárki akármit is mond), és ne hagyd félbe Kép

ilke: nem emlékszem, hogy Lili csak anyatejezik-e, ezért ugord át, ha nem tetszik amit irok. A házunkban lakó lánynak is nagyon nehezen kakilt a fia, mig egyszer nem itattak meg vele kb. 200 ml teát pluszban (véletlenül, mert a csaj bátyja nem tudta, hogy már kapott). Akkor jól felhigult a széklete, és amióta igy itatják, azóta "normál" állagú lett.
A babamasszázst ajánlotta az egyik "sétálótársamnak" a dokija a kifliség ellen. Juli is csinálta, mire mi azt csináltuk, hogy érdekes dolgokat raktunk a másik oldalra, hogy oda is nézzen, és leszokott a jobbra bambulásról.

Kataa: én sem kenném Cortisonos kenöccsel...

zsani
zsani
 
 


szisztok lányok
reggel már irtam egy szép hosszu hozászolást de nem tudtam elküldeni mert a tv-sek elkezték javitgatni a tv-t igy internetem sem volt na most megprobálom mégegyszer Kép

köszi szépen a hozászolásokat evés ügyben .
Áfonya
petike minden szopi után kap tápit .de én nem a szopi helyet adnám hanem szopi után de a tápi elöt és nem egy egész üvegel csak 1-2 kanálal és azt se biztos hogy megeszi hanem akor várok még vele vagy kap mást .

Beszti
igazad van de szerintem csak azoknál alakulhat ki ételalergia akiknél a szülöknél is az van vagy volt én nem vagyok szerencsére ételalergiás csak gyogyszeralergiás .

Kryss
én is kaptam rendes kaját anyukámtol már 6 hetesen és semmi bajom nem let töle .

Petra
nem anyukámal lakom hanem saját lakásunkba de elég közel anyukámékhoz kb10 percre és hát eltiltani nem akarom az unokájátol és csak ö van aki tud vigyázni petikére ha elkel menem valahová .

Beszti
én menék de mindig olyankor vanak ezek a baba-mama délutánok amikor mi tornászni járunk és a torna mégiscsak fontosabb Kép atol gyogyul kispeti Kép

Kataa
lehet hogy igazad van mert amig dolgoztam nem voltam depis csak miota petike megvan mert hogy én társasiági ember vagyok ja és napfény függö Kép tavasztol-késö öszig soha nem volt bajom .én egyszerüen utálok sokáig egyedül lenni Kép

Lányok
képzejétek petike is probálkozik az átfordulásal hátrol -hasra de még max csak a oldalára tud fordulni Kép más petikét lekelet költöztetni az ágyrol a földre igy nappal most már a földön van a takaroján vagy reggel amig beágyazok a kiságyába Kép

na mára eldugolok remélem ezt már eltudom küldeni nem ugy mint a reggelit Kép

Puszant Csics és a ma 15 hetes Petike Kép
csics
 
 


Zsani
én ha kimegyek a lakásbol és tudok beszélgetni valakivel már jobban vagyok és elmulik a depis hangulatom meg ha jol kiböghetem magam atol jobban leszek vagyok Kép

na most már tényleg eldugulok
Pusz Csics és a 15 hetes Petike :Kép
csics
 
 


Csics,
Mozdulj ki valahová egy barátnõddel vagy akár egyedül. Én is eléggé ki voltam akadva az elsõ hetekben, és egy jó kis séta vagy ilyesmi sokat segít. Ne hidd, hogy ettõl rossz anya vagy!

Tegnap este óta eléggé nyûgös a gyermek - lehet, hogy ez a meleghullám teszi. Most séta és szopi után sikerült letenni (egy kicsi sírás után), de egész délelõtt alig aludt.
Nemsokára nekünk is jön az oltás, már elõre félek.

Sértõdésrõl szó sincs - természetesen minden gyerek, minden anya és minden helyzet más... Az ember véleménye is változhat menet közben, a szituációnak megfelelõen.

Üdv:
Zita+Solymi
parazita
 


Sziasztok!

Szeretném megkérdezni azoktól, akik már túl vannak a két hónapos oltáson, hogy az milyen és vannak e jó fogások a könnyebb elviseléshez? Csak mert úgy emlékszem valamelyikõtök egyszer írta, hogy rögtön utána adta be a lázcsillapító kúpot. ? Bár lehet, hogy inkább majd engem kell összekaparni. Már a csípõvizsgálatot sem bírtam nézniKép

Csics!
Teljesen megértelek depi ügyben. Én sajnos eléggé hajlamos vagyok rá. A szülés utáni "szokásos" depit azt hittem nem élem túl ép ésszel. Nekem is a társaság és a jó kiadós bõgések segítettek. Fel a fejjel! Egyszer csak jó kedvû és vidám leszel, és elfelejted ezeket a napokat.Kép

Zsani!
Bocsi a pelus miatt. Valakivel kevertelek.Kép

Már két napja nagyon jó baba Gréta. Sokat nevetgél, beszél. Ma pedig csak 4 óránként kért enni.
Nem tudom most éppen gond e még valakinél a hasfájás, de mi most kaptunk egy gyógyszertári kanalas orvosságot, ami úgy néz ki használ. Ajánlom minden keservesen sírdogáló babának és mamánakKép

Pusszancs
Pemeske és Gréta 8 hetes
pemeske
 
 


Lányok!
Most nemigen leszek népszerû, DE
Mi hárman vagyunk testvérek. Mindhárman a régi rend szerint kaptunk 6 hetesen gyümit, 3 hónaposan fõzit, fél évesen már húst, meg jóformán mindent. Én azonnal tejallergiás lettem, (ne tudjátok meg, milyen vacak, ha 3 évesen te nem kapsz túrórudit, csak a tesódKép), a két testvérem most allergiás mindenfélére. A kutatók szerint van összefüggés, úgyhogy én úgy gondolom, ha nincs kényszerhelyzet, kár kockáztatni.

Egész más. Ilke! Nálunk, ha én sok sült tököt eszem, Luca 6x kakil másnap. Ha szereted a sütõtököt, egy próbát megér.

Borcsa + Luca (5,5 hó) + Réka (9 év)

Borcsa
KépKépKép
borsts
 
 

Vissza: Gyermekek / magzatok kor szerint

Jegyzetfüzet:

 

X
EZT MÁR OLVASTAD?