Új privát üzeneted érkezett!

Sziasztok!

Szomorúan olvasom, hogy sok kisbabab és anyuka is betegeskedik. Mindenkinek mihamamrabbi gyógyulást, hogy a Mikulást és a Jézuskát már mindenki egészségesen várja :D

Szerencsére mi jól vagyunk. Csütörtökön fog lejárni az uncsitesók skarlátos karanténja úgyhogy most már velük találkozhatunk majd.

Én olyan nagy Karácsonyi lázban égek. Már egy csomó dolgot megterveztem mit fogok főzni, sütni,és az ajándékok nagyrészét is már tudom. Sajnos a beszerzéssel még nem állok valami jól, de majd jövőhéten belehúzok.
Én is magam szeretek készíteni adventi koszorút meg egyéb díszeket is..

Anikó!
Jó sok vizsgád lesz decemberben :( nem írigyellek. nekem az angolhoz is alig van most kedvem az ünnepek miatt, de azért megerőszakolom magam.

Andi!

A szülinapi vacsi jól sikerült, de azóta mivel a Zoli este 10 és éjfél között ér haza senki nem tudta felköszönteni. Mindenkitől én fogadtam a jó kivánságokat. Remélem hamarosan vége lesz ennek a munkatempónak és haza fog érni a szokott időben. Szegény Barnus néha napokig nem látja. Na meg én is keveset :cry:
A te párod mikor fog haza jönni?

Nyuszi! Üdvözöllek én is köztünk.
gezso
 
 


Sziasztok!

Még egyben.:)

Jhéttől már csak magunkra kell koncentrálnom, babaruhák kimosása, v asalása, magamnak való összepakolás.

Tegnap volatm dokinál, de a méhszájam még zárva és fent van a babó is..szóval idő még van szte...

Zsolti 8napot, Anna 16napot késett...most kijárna nekem egy pontos babó, de jöhet kicsit hamarab is-vettünk neki télapós rugit, remélem beleszületik.:)
Igérem írok, amint van vmi.

Puszi.

Kép
sziszike1000
 
 


Sziasztok!

Először is jobbulást Mindenkinek, aki még beteg! Sajnos, tegnap Fanni is belázasodott ismét.Megint a fülével van probléma.De tegnap délutánra már megint előbújt belőle az igazi kis rosszcsont.

Sziszike! Örülök, hogy jól vagy és hogy újra jelentkeztél. Jogsidat megkaptad már? Vezettél már egyedül?
Jut energiád ill.erőd a karácsonyi készülődésre? Csak azt ne mond, hogy kész vagy szinte mindennel!

Orsi! Hogy haladtok a gyakorlatokkal?Szeret már hason feküdni a picur?

Anikó!Bius hogy van?Hogy tudsz mellette tanulni? Felhívtad azt a számot, amit küldtem?

Andi! Segítségről csak annyit, hogy Fanni születése után itt volt anyukám egy hétig.Nos, ez idő alatt kicsi lányom igazi rendes újszülöttként viselkedett.Evett, aludt.Akkor mondtam anyunak, hogy így mindent meg tudok csinálni mellette, nem lesz probléma.Amikor hazament, Fanni úgy gondolta, hogy elkezd ismerkedni a világgal és nem pocsékolja holmi alvásra az időt.Innentől kezdve egész nap nem aludt.És éjszaka se sokat. Rendesen 3 óránként szopott.És igényelte egész nap a társaságom. Elmondhatom, hogy most többet alszik, mint akkor aludt. Totál zombi lettem.Időnként anyósom jött át, hogy aludjak, de természetesen akkor meg nem tudtam.De túléltem azt az időszakot is. Most egyelőre attól a pár naptól félek, amikor kórházba leszek.Irtóra fog hiányozni Fanni.

Nyuszi22! Üdv a csapatban! Merrefele laktok?

Szép napot mindenkinek!

Gabi
taga
 
 

 
 

Szia Gabi!

Csak gyors bekukk.

Jogsim meg van már és 7végén oda-vissza én vezettem, de párom mellettem ült. ez azért biztonsáot adott.

Egyedül nem fogok azért még egy darabig..:)

Karácsony:díszek készítését elkezdtük, sütik a végén csak, verseket tanulgatjuk.
Ajándékok 95% meg van!

Puszi.

Sziszike.

Kép
sziszike1000
 
 


Sziasztok!

Decembertől ÚJ HELYSZíNEN vár Benneteket a FICÁNKA TORNA,(mozgásfejlesztő torna 1-3 éveseknek) a megszokott időben, minden hétfőn 10.00-10.40ig.

Helyszín: Sárga ház (Városi Könyvtár és Közösségi ház, Tököli út. 19) 1. emelet.
(A Bailador Táncstúdióban megszűnt a Ficánka torna)

Aki hallja adja át!

Köszi és továbbra is sok szeretettel várunk minden régi és új Ficánkolni vágyót!!!! :)

Viki és Émike
www.ficankatorna.fw.hu
csibe26
 
 


Sziasztok!

Csak benéztem. Bocsi, hogy nem vagyok mostanában. Tanulok ezerrel. Ház nézegetés leállt. Én tanulok a férjem dolgozik. Majd jövőre fojtatjuk csak. Köszi a segítséget de miután három randi hiúsult meg, feladtam. :roll:

Puszika mindenkinek.

Kép
Kép
Kép
bebi
 
 


Sziasztok!

hol van mindenki??????????????????

Tegnap lett készen az autónk..nagyon örültünk neki..:)
Viszont nekem egyedül kellett vezetnem haza..furi volt.:)

Viszont sikerült!! Alig vártam, hogy beparkolhassak vele, párom is büszke volt rám..viszont egyedül vezetést most inkább pihentetném.

Kellemes Mikuzást!!

Sziszike.

Kép

Kép
sziszike1000
 
 


Sziasztok!

Látom mások is elvannak havazva. Nem szeretném ha kihalna ez a topik. Olyan szépen beindult. Gyertek beszámolózni.

Sziszi! Már csak nyolc nap. Gondolom vágjátok már a centit. Hol fogsz szülni? Bocsi ha már mondtad de nekem szita az agyam: Mi lesz fiú vagy lány? És mi lesz a neve?

Puszika

Kép
Kép
Kép
bebi
 
 


Sziasztok!
Én sem tűntem el, csak sűrűbbek a napjaink.
Beussal sütöttünk mézeskalácsot, nagyon finom lett, esténként díszítgetjük, mikor a férjem tud vigyázni a kisebbikre. Fogadóóra, FODRÁÁÁSZ!, Beus fodrász, Anyut ajándékot venni-vinni, névnap, szülinap, ilyenekkel telnek napjaink. És mi még csak a keresztlányunknak vettünk ajándékot. Mostmár el kellene kezdeni beszerezni a többit is.
Remélem nem nagyon beteg senki babája, és a nagyobbacskák kirakták a kiscsizmájukat az ablakba. Lili nálunk vszleg csak jövőre fogja ezt élvezni. Mostanában hát és hasizomra "gyúrok", ugyanis Lilit nem lehet lelőni, csak állva jó neki. Mindíg nyújtja a kezét, hogy menjünk, lépcsőn föl-le, egyik szobából a másikba, fiókoknál,szekrényajtóknál leparkolva. Néha megáll 5-10 mp.-re de észre sem veszi hogy elengedte a kezem és egyedül áll.
Nektek van itt miklóson jó és nem drágán dolgozó kozmetikusotok?
Én az anyósoménál voltam fél éve, de most nem tudnék 7000 ft.-ot kifizetni, sőt asszem később sem, tehát váltani szeretnék. Ha tudtok egy jó kozmetikust légyszi írjátok meg nekem.
Jó éjt mindenkinek: Bea
bey78
 
 


Sziasztok!

Mi sem tüntünk el, csak állandóan rohangálok a számláink után, ugyanis a postás az utóbbi másfél-két hónapban nem hajlandó bedobni a leveleinket.
Fanni igazi kis rosszcsont. Nagyon szófogadatlan lett. A füle még mindig nem jött rendbe, holott neki semmi panasza nincs, a doki elküldött a fülészetre holnap.
A karácsonyi készülődéssel még sehogy sem állunk, mivel drága építési vállalkozónk mindig csak igérget, hogy csinál vmit, de tuti, ha nekiállok diszíteni a teraszt, akkor nekiállnak ásni.

Nálatok mit csináltak a babák mikuláskor? Fanni irtó aranyos volt.Tegnap este a szomszéd gyerköcök beöltöztek Mikulásnak, és átjöttek hozzánk.Nagyon ari volt tőlük. Még a csizmát is kitettük az ablakba.Reggel az én kis okos lányom emlékezett rá, és rögtön ment megnézni a csizmáit. Utána már alig bírtam rávenni a reggelire, mert csak a csomagokat szorongatta, és lelkesen kiabálta, hogy "anya, nézd".
Hát, sikerült elsírnom magam. Azt hiszem, nagyon érzelgős lettem.

Sziszike! Minden elismerésem a Tied!Ha a gyerköceid is ilyen energikusak, akkor velük is lehet jó sok dolgod.

Szép napot!

Gabi
taga
 
 


Sziasztok!

Már a múltkor olvasgattam ezt a topicot, bár én még nem vagyok miklósi. Most építkezünk ott és remélem jövőre be is tudunk költözni. Szeretném megkérdezni Tőletek, hogy tudtok-e egy jó orvost a környéken (nőgyógyászt), akinek van magánrendelése is. Illetve, hogy melyik kórházba szoktak innen a környékről szülni járni?

Sziszike: Te hol fogsz szülni?

Egyébként már van 2 kislányom, akiket Pesten szültem a 2. kerületben, az már messze lenne nekem, ezért keresek egy közelebbi helyet és egy jó dokit.

Légyszi aki tud írjon! Köszi!
Judit
mamiblue
 
 


Sziasztok!

Mi sem tüntünk el de mostanában valahogy nagyon sok a teendőm.
Nagy karácsonyi készülődésben vagyok. Már elég sok mindnekinek meg van az ajándék, de hétvégén ismét ajándék vadászatra indulunk.

Nálunk a Mikulás úgy szokott történni, hogy a nagypapa beöltözik mikulásnak és ő hozz a az ajándékokat. Barnus eleinte kicsit félt, csak úgy szorított az apukája nyakát, de utána elvett az ajándékokat.

Bea!

Kozmetikus: a sógornőm kozmetikus. Küldök privát üzenetet amiben benne vannak a részletek.

Judit!

Üdv köztünk! Én mikóson illetve a környéken rendelő nődokit nem tudok. Én a Szent István kórházba szűltem és pár ismerősöm is.

Mindenkine szép napot

üdv Zsófi
gezso
 
 


Bea!



Küldtem neked privát üzenetet. Ha nem kaptad meg kérlek jelezd.
Köszi Zsófi
gezso
 
 


Sziasztok!

Zsófi! Ha nem gond inkább jövőre tolnám a talit. Jan. 13 a közgáz vizsgám. Most lesz kari előtt még három ha nem bukok egyikből sem akkor jan. közepétől ráérek. Te mennyiért is jársz angolra/óra??? Most ajánlottak nekem egy 180 órás tanfolyamot, aminek a vége egy nyelvvizsga egy óra 875Ft. +40.000,- A New Headway könyv és cd. Mit szólsz drága? Komplett 200e körül lesz. Az ingyenes, amire tavaly jártam nem lesz. Amúgy sem ért sokat.

Gabi! Mi baja van a postásotoknak? Beszóltál neki? Lehet, hogy csak oda dob be cuccot ahol jattolnak. Na ez csak vicc volt. Hogy vagy? Babuci? Mennyi idős vagy? Nem készítenél egy csíkot magadnak? Azon jobban követhető lenne, nem kéne folyton kérdezni. Amúgy voltál már ultrahangon? Minden rendben van?

Bea! Én is akarok majd mézes kalácsot de majd csak 23-án lesz rá időm. Vásárolni ma voltam a gyerekeknek hamarosan minden meg van. Nálunk az idén az a speckó helyzet áll fenn, hogy mindenki helyett én vásárolok a gyerkőcöknek ajándékot. Így elég sok okosat kell kitalálnom, de tuti jó dolgokat kapnak majd.

Judit! Üdv a csapatban. Te már várod a harmadik babát vagy csak tervezgetitek? Amúgy én Csepeli vagyok és a Jánosba járok dokihoz. Persze a mostani új kormányrendeletek hatására még nem tudom, hogy hogyan lesz. Mi épp baba projektben vagyunk az urammal. Amúgy van már két lányom.

Többiek? Puszóka mindenkinek!

Kép
Kép
Kép
bebi
 
 


Sziasztok!

Kell valakinek iwiw meghívó?

Kép
Kép
Kép
bebi
 
 


Sziasztok!
Zsófi: megkaptam a privát üzit, köszönöm, megnézem merre van az az utca. A Dinasztiát ismerem, de nem voltam vele megelégedve ráadásul elég drága volt, kb 6 éve voltam ott. Ismerem is a Szilvit, nincs vele semmi bajom mint emberrel, nagyon kedves. A Klári még akkor asszem nem dolgozott ott.
Bebi: én szeretnék meghívót, kíváncsi vagyok rá. Köszönöm, ha küldesz. Mi a mézeskalács lap.hu-n a karácsonyi mézeskalács 2. recept alapján sütöttük, és nagyon jól sikerült. Ha nincs bevált receptetek, merem ajánlani.
Judit. én a 2.sz. női klinikán szültem mindkétszer, a mostani orvosom magánrendelője a Nemzeti Múzeum utájában van, a Múzeum utcájában. Meg tudom adni a számát ha érdekel, nagyon jó orvos. Én is üdvözöllek!
Jó éjt mindenkinek! Bea
bey78
 
 


Sziasztok!

Uzsoki kórházban születik a manó.:)
Fiú lesz. Anna is ott született..most nagyon közel is van a kórház hozzánk, 5perc alatt besétálok, ha van vmi.:)

Judit:üdv köztünk.:)
Nem ismerek arra felé kórházat, de talán jövőre kiderül a 3legközelebbi kórház, amit támogat az állam..sajnálom, hogy már nem választható!
Sztem várd meg, mert azt mondják még a dokit se választhatod, mert az ügyletesnél kell, amjd szülni. Persze ahoz jársz, akihez akarsz, de ez bosszantó. Vagy kifizetsz a kórháznak egy csomót vagy nincs válogatás.
Nézz utánna!!!

Én szerencsére még nem esem bele.:)

Azt számoltam, hogy lehet szerdára vagyok kiírva, de szombaton is jöhetne.:)
Miértis?

Zsolti hétfőn, Anna vasárnap született.
Zsolti 8napot, Anna 16napot késett, vagyis A picur jöhetne 4nappal korábban is. Kijárna nekem.:)

Eddig mindkétszer magzatvízszívárgással kezdődött. Olyan iváncsi vagok és annyira várom már!!

Puszi: Sziszike.

Kép
sziszike1000
 
 


Sziasztok!

Csak egy gyors üzi, mert Cintia épp szétszedi a tesóm szobáját. Valamiért nem jön be nálunk a babanet ezért nem voltam már napok óta. Most megpróbáltam itt a tesómnál és működik. Még a gólyás kép bejön, de aztán semmi. Nem tudjátok mi lehet ez? Amúgy jól vagyunk mostmár lassan két hete, de nem akarom elkiabálni, nagyobb társaságba viszont inkább nem megyünk. Szerdán megkaptuk az agyhártyagyulladás elleni oltást. Meg persze mi is ezerrel készülődünk az ünnepre. Majd valahgoy megpróbálom behozni otthon is a babanetet. Jó vásárlást, sütést-főzést nektek is!

Andi
jazmin2005
 
 


Sziasztok!

Bea! ha küldesz e-mail címet akkor megy a meghívó.

Többieknek is üdv! És írjatok sokat, én húzok tanulni.

Sziasztok!

Kép
Kép
Kép
bebi
 
 


Sziasztok!

Csak azért ugrottam be ismét, hogy megmutassam az új csíkocskámat. Új babuci a láthatáron. Nem akartam még elmondani de nem bírom magamban tartani.

Pusz!

Kép
Kép
Kép
bebi
 
 


Sziasztok!

Anikó!

Először is gratulálok nektek. Nagyon örülök a jó hírnek és írtó írigy vagyok :D :D :D csak nekünk nem akar összejönni a kis tesó :cry:

Találkozó természetesen jó lesz januárban is. Én is elég sok dolgot bevállatam már az ünnepek előtti időre.
Sok kitartás a tanuláshoz a vizsgáidhoz meg egy nagy kalappal.

Angol: mi 163e fizettünk de ebben benne vannak a könyvek, Cd-k árai is. azt hiszem 160 órás. Mi is a New Headway-t használjuk.

Andi!

Örülök, hogy már jól vagytok.

Többieknek is üdv.

Zsófi
gezso
 
 


Sziasztok!
Anikó: Nagyon örülök neki, hogy lesz még egy babátok, gratulálok!!! Ha jól emlékszem, nektek is Ő lesz a harmadik, mint a Sziszikééknél. Ugye? Akkor most per pill. 4 "kismamánk" van, amíg Sziszike meg nem szül. :wink:
Mindenki vigyázzon magára! Bea
bey78
 
 


Sziasztok!

Miért van pangás???

Bea! Küldesz e-mail címet? Anélkül nem tudom elküldeni a meghívót.
Ki a negyedik kismama? Gabi, Sziszi és Én de ki a negyedik? Lehet, hogy megint elvesztettem a fonalat?

Kép
Kép
Kép
bebi
 
 


Sziasztok!

Anikó én is gratulálok, de a fonalat ezek szerint én is elvesztettem. Ki a negyedik?

Jó éjt! Andi
jazmin2005
 
 


Sziasztok!
Anikó, küldtem címet priviben vszleg nem ment el. Akkor így: straus@e98.hu köszi
a negyedik kismamának a nyuszi22-t számoltam, de Ő eltűnt azóta. Akkor 3 kismama. Az sem semmi!!!
Sziasztok: Bea
bey78
 
 


sziasztok!

Köszönöm a válaszokat! Úgy látom mindenki pesten szül, nem pedig Kistarcsán. Ugyanis nekem azt mondták, hogy az lesz a kijelölt kórház. De oda tuti nem megyek.

Bebi: gartulálok! Nekem is 2 kislányom van már. Matilda 5 éves lesz , Tamara pedig karácsonykor 3. A 3. pedig útban van. De még nagyon picurka, kb 6 hetes. Ugyhogy kb egyszerre fogunk szülni.
A dél-pesti kórházat néztem ki magamnak, de azt olvastam róla, hogy még az apuka sem mehet be látogatni...ugyhogy nézelődök még. Van még pár hetem...meg később is lehet változtatni.

Sziszike: Kitartás! Fogalmam sincs, hogy alakul majd az orvos választás, azt hiszem az szabad marad! Tamarát mivel karácsonykor született és az orvosom éppen "nyaralt" az ügyeletesnél szültem, de nem volt semmi gond szerencsére. Te merre laksz?

Jó éjt mindenkinek!
mamiblue
 
 


Sziasztok!

Mamiblue! Megkérdezhetem a neved? Én Anikó vagyok, a Lányaim pedig Reni 11 és Bianka karácsonykor lesz kettő. Gartulálok a gyerekekhet. Valóban egyidősek vagyunk. Ennek kimondottan örülök. Ti merre felé fogtok lakni? És mikor költöztök?

Andi! Köszi.

Bea! Amint géphez jutok küldöm a meghívót. Sajnos az enyémen valamiért nem lehet belépni. Átmegyek a barinőmhöz onnan elküldöm. Már tudom ki a negyedik kismama. Te nagyon figyelmes vagy.

Szép napot!

Kép
Kép
Kép
bebi
 
 


Sziasztok!

Elég régen jártunk itt mi is. Nem győzöm vissza olvasgatni amiket írtatok! Nállunk is történtek egy s más dolgok. Kittike túl van az allergia vizsgálaton és nagy örömünkre negatív lett. Így adagolhatom neki a tejtermékeket. Készülgetünk a karácsonyra. De az ajándékokkal sehol sem állunk sajnos még.

Anikó: GRATULÁLOK én is a babához! Jó tanulást neked és sikeres vizsgákat! Hányadik hétben vagy? Dokinál jártál már? Rosszullétek vannak? Gyerekek örültek nekik?

Sziszike: Egyben vagy még?

Andi: Cintia hogy viselte az oltást? Nem lázasodott be? Hogy álltok

a készűlödéssel? Ha erre jártok anyukád felé nézzetek majd be hozzánk ha van kedvetek!!

Zsófi: Barnikád jól van? Régóta próbálkoztok a tesóval? Az angolt mióta tanulod?

Bea: Lánykáid, hogy vannak? Karácsonyi készülődéssel hogy állsz?

mamiblue: Üdv a csapatban! Olvastam, hogy két lányod van, és a kissebbiknek karácsonykor lesz a szűlinapja. Akkor duplán ünnepeltek. Merre felé laktok ?

Gabi: Pocaklakód jól van? Fanni fűle meggyógyult?

Puszi mindenkinek. Jó készülődést a karácsonyhoz!

Barbara és Kittike
kutasi kitti
 
 


Sziasztok!

Juditnak hívnak!
Építkezünk Miklóson a csépi út taksonyi hídhoz közelebbi végén. Az utca neve elvileg Madarász, de a térképeken Madár utcaként szerepel...sajnos még elég az elején járunk. Most még Tökölön lakunk a pesti uti lakótelepen, én nagyon szeretem, de azért csak a kert meg a ház lesz az igazi, főleg a picinek.

A wiw-en, Horváth-Fancsali Judit -ként szerepelek, ha van kedve valakinek bejelölhet.

Mikor Matilda született nagyon sokat jártam ide a babanetre, főleg munkaidőben, mivel akkor még nem volt netünk. Csak sajnos annyira lassú lett azóta, hogy chatelni már nem nagyon lehet. :(

Van albumunk is Horváth Matilda Anna , és Horváth Tamara Lina. Bár elég régi képek vannak rajta, ha egyáltalán megvannak még.

Minden kismamának GRATULÁLOK!

Üdv:Judit
mamiblue
 
 


Sziasztok!

Barbi! Jó téged is látni. A csíkom elárulja mi a helyzet. A dolog még nem teljesen pubikus. A férjem nem nagyon örül ha elárulom valakinek is. Még akármi is lehet. Így a család és a közvetlen környezet még nem tudja. Titok. Amúgy remekül vagyok.

Judit! Ha oda jutok én tuti megkereslek. Én sem vagyok miklósi, szerintem nem gond. A te férjed, hogy álla baba kérdéshez? Szeretne fiút? Neked tudja már a család? Örülnek?

Jó éjt!

Kép
Kép
Kép
bebi
 
 


Sziasztok!

Még egyben vagyunk mindig, amint van vmi, írok.

Már nagyon várom..napról-napra jobban.:)

Kismamák, hogy érzitek magatokat?
Vannak már tünetek??

Gabi: énis tarto a kórházban töltendő idszaktól..nehéz lesz mindenkinek.
Zsolti napközben oviban, Anna viszont apjával lesz, ami jó, mert biztonságban tudhatom őket, de Anna eddig csak velem volt, s már nagyon érezni rajta, vmi fog történni anya én ezt tudom.

Éjszaka nagyon sírt odamentem és megnyuodott, sztem ellenőrizte itthon vagyok-e még. Mostanság szinte minden éjjel eljátsza, vmikor ő jön át-eleinte azt hittem roszat álmodott, de megkérdeztem többektől és valószínű ráérzett a dolgokra.
Nem lesz könnyű.
Mindezek mellett Zsolti is nagyon érzékeny az elmúlt pár hétben.rá is oda kell figyelnem nagyon!

Puszi: Sziszike.

Kép

Kép
sziszike1000
 
 


Sziasztok!

Bebi: Férjem örül persze, hiszen tervezett baba, ha nem is gondoltuk, hogy ilyen hamar "összejön". Család még nem tudja, csak az anyukám, szerintem sem szerencsés rögtön az elején szétkürtölni, hiszen, ha teljesen egészséges vagy még akkor is történhet bármi. Nekem meg most volt 1 jó kis gyomorontásom, fogalmam sincs mitől, de szerencsére lázam nem volt, csak éppen 1 korty víz nem maradt meg bennem. Hétfőn éjjel felváltva látogattuk a WC-t a férjemmel. Remélem nem lesz gond ebből. Szerencsére csajoknak semmi baja nem volt.
Most legszivesebben rohannék ultrahangra, hogy lássam,hogy minden rendben, de azóta sem találtam még dokit, aki a közelben van, és nem kéne bejárkálnom uh-ra sem pestre...pld.
Én szeretnék 1 kisfiút is, de ha lány lesz tudom, hogy 1 percig nem fogok arra gondolni, hogy milyen jó lett volna ha kisfiú.

És Ti? Szeretnétek fiút? Merre laktok egyébként?

Sziszike: Jól bírod!

Éppen most beszéltem a munkahelyemmel, most megyek vissza szabadságra, aztán elmegyek táppénzre. Nagyon sejtelmesen mondták, hogy valamit még alá kell írnom, lehet elküldenek...De ugye terhesen nem küldhetnek már el? Ezt jól tudom vagy azóta már változott a törvény?

Üdv Mindenkinek! Judit
mamiblue
 
 


Sziasztok!


Barbi!

Köszi kérdésed. Szerencsére Barnus jól van egészségileg. Csak a személyisége egyre erősebb , kezd nagyon kis akaratos lenni, na de majd csak dűlőre jutunk:-)

Mi pont egy éve szeretnénk kistesót, sajnos sikeretelenül. Barnabás rögtön összejött.
Angolt már régóta tanulok több megszakítással, de én nem vagyok egy nyelv zseni, de muszáj ha valamit akarok majd kezdeni magammal. Ezt a tanfolyamot áprilisban kezdtem és márciusig fog tartani. Nagyon jó,úgy érzem, hogy sokat fejlődtem.
Ilyenkor tudok tanulni amikor Barnus alszik illetve este, de akkor sajnos gyakaran nagyon álmos vagyok.

Most megyek és mézeskalácsot fogok sütni. remélem jól fog sikerülni. Az Anikó receptjét csinálom, ami már tavaly bevált

Sziszi!

Biztos nem lehet most könnyű neked. kívánom hogy könnyű szülésed legyen és hogy minnél hamarabb otthon lehess a kis-nagy családoddal.


Judit!

Remélem már jól vagy és a férjed is. Bízzunk benne, hogy egy gyomorrontás nem ártott a kis pocaklakódnak.

Üdv mindenkinek

Zsófi
gezso
 
 


Sziasztok!

Judit! Én is remélem, hogy ez nem fog galibát okozni nálad. Én úgy gondolom lányom lesz, bár nekem most mindegy. Nem neveltem még fiút és valamilyen szinten tartok tőle. Nem a csecsemőkortól, hanem amikor agresszív és akaratos lesz, meg verekszik és ő lesz az osztály legrosszabb tanulója. Jó ez így bután hangzik de a fiúk köztudottan rosszabbak mint a lányok viszont anyásabbak és azt nagyon élvezném. Bianka teljesen el van ájulva az apjától.
Melyik kórházban szeretnél szülni? A barátnőm a Délpestibe megy a Krényihez. Itt van a maszek rendelője Csepelen. Ja, itt jegyezném meg, hogy Csepeli vagyok. Az ultrahang már én is várom. Nincs semmi tünetem, és így néha azt gondolom talán nem is vagyok terhes. Ne tessék röhögni rajtam, a másik két terhességem teljesen másképpen kezdődött. Neked van valami tüneted? Ja, hazudok mert rengeteget megyek pisilni na de az is csak azért van mert odafigyelek, hogy többet igyak. Köztudottan keveset ivó vagyok, kávával együtt max. fél liter naponta. Én úgy tudom de nem akarlak elijeszteni de szabi után kirúghatnak. Sajnos. Milyen cégnél vagy? Képesek megtenni. A bariném pont ezért nem kérte a szabit, mert előre közölték, hogy vigyázzon, mert utána kirúghatják. Bár szerintem ez szemétség. Én még nem beszéltem a cégemmel. Majd januárba fogok. Most megigényeltem a gyest.

Zsófi! Örülök, hogy jól vagytok. Én majd csak 23-án készítek mézes kalácsot ha minden jól megy. Bár mint ez vár várható volt a konyhám még nem áll a legfényesebben. Attól tartok rosszabbul járok mint tavaly. A doki mit mond a babáról? Miért nem jön? A másik barátnőmnek már évek óta nem jött össze és vetélése is volt mostanában, nekik a peteéréssel volt baj. Kapott gyógyszeres és most injekciós kezelést és most egy héttel fiatalabb a babája mint az enyém. Szurkolok nektek.

Sziszi! Itthon vagytok még? Én is szurkolok, hogy könnyű szülés legyen.

Gabi, Andi, Barbi, Bea Mi van veletek? Kihagytam valakit? Gyerekek kinél van az a bizonyos tábla? Küldenétek nekem privibe egyet?

Puszika!

Kép
Kép
Kép
bebi
 
 


Sziasztok!
Bebi: nem kaptam meg az iwiw meghívót, ha elküldted, nem jött át, ha még nem, bocsika. A legjobb barátnőm is babát vár, 6 hetes terhes. Örülök neki, de nem tervezték a babát, friss még a kapcsolat. Azt mondta, neki volt egy abortusza, soha nem bírná újra megtenni. És asszem ki fogják rúgni mert még próbaidős. :( Nem könnyű a helyzete, de én sohasem hittem ebben a számolgatós védekezésben.
Beus, Lili jól vannak, hála Istennek. Lili éjszaka 4 óránként eszik, tisztára mint egy csecsemő. :roll: Napközben olyan mint egy duracell nyuszi, gondolom ezért eszik éjjel is. A Bea teljesen más volt. Ő 3 hónapos korától végigaludta az éjszakát. Mondjuk most sem egy aktív gyerek, H valamire megkérem, inkább megcsinálom én mert azt a nyűglődést amit levág, rossz nézni. :roll:
Judit, nem annyira messze fogtok tőlünk lakni, mi a Tebe soron lakunk. Az a Csépiről nyílik. Kiadtátok egybe egy vállalkozónak a munkát vagy külön-külön mindenre más szakember van? Nem is tudom melyik a jobb :? sziasztok, mennem kell.Bea
bey78
 
 


Sziasztok!

Még mindig egyben vagyunk!!:)

Amint van vmi ír p0árom nektek.

Ma CTG, UH és doki!!

Puszi: Sziszike.

Kép

Kép
sziszike1000
 
 


Sziasztok!

Mi sem tünntünk el csak annyi a dolgom nekem is mostanában, hogy nincs nagyon energiám ide űlni a gép elé. Sőt Kittike mostanában teper ezerrel, felfedezi a világot maga kőrül. És ilyenkor szaladok én is utána. Na meg a háztartás, gyerek szóval szerintem senkinek nem kell ezeket a dolgokat bemutatni.

Nincs valamelyikőtöknek valami könnyű sűti receptje? Csak könnyű legyen mert nem vagyok valami jó cukrász! :D
Ha küldenétek megköszönném!!

Judit: Nem tudom, hogy gratuláltam-e a babához, ha nem akkor most megtenném. Hány hetes vagy? Doki látott már?

Zsofi: Babát mi is szeretnénk, de valószinű, hogy nem lesz egyszerű menet mert Kittike sem volt az. Kittike is akaratosabb lett, nehéz vele dűlöre jutni. Sőt ha ér egy kudarc vele kapcsolatban akkor egy kicsit elgondolkodom, hogy biztos, hogy most akarunk babát? De utána leintem magamat. Persze, hogy akarunk. Nem tudom, hogy ez normális-e! Remélem nem a depresszió jele. Hogy sikerűlt a mézeskalácsod?

Bebi: Megvagyunk mi is, csak sok a karácsonnyal kapcsolatos dolog. Neked mi híjja még a bútornak? Tanulgatsz a vizsgákra?Ajándékokkal megvagy már?

Bea: Rég hallottam felőletek, örülők, hogy a gyerekek jól vannak. Lilike, hogy hogy eszik éjszaka is?

Sziaszike: Jó, hogy még egyben vagy de gondolom azért egyre nehezebb a pocaklakó. Ha van valami hír akkor feltétlenűl jelentkezzetek. A házatok halad?

További szép napot mindenkinek!

Barbara
kutasi kitti
 
 


Hello!

Barbara: Még mindig a dokiválasztáson kínlódok, de azt hiszem megpróbálom ezt a miklósi dokit, azt hiszem a délpestiben dolgozik.

Bea: Ez szuper, hogy ilyen közel laktok, bár nekem fogalmam sincs mikor leszünk kész a házzal. 1 vállalkozóval akartuk felhúzatni szerkezetkészre, de jól befürödtünk vele. Az a baj, hogy férjem elég sokat dolgozik, nem ér rá munkásokat hajkurászni, így most kerestünk 1 másikat, ez elég jónak néz ki.

Bebi: Találtam 1 netes oldalt, ahol adnak jogi tanácsokat, ott megkérdeztem, hogy elküldhetnek-e. "Szerencsére" köztisztviselő vagyok, nem nagyon tudnak szemétkedni, azért vmi vállakozónál tuti jobban félnék. Én azért érzem már, hogy szűkebbek a gatyák, meg néha émelygek reggel, de nem vészes.

Szerencsére már jobban vagyok, de azért még óvatosan eszem!

Jó sütkérezést és készülődést mindenkinek! Én jövőhéten sütöm a mézeskalácsot a csajokkkal. Már nagyon várják!

Üdv: Judit
mamiblue
 
 


Sziasztok!

Először is gratulálok minden kismamának!!!Jó, hogy ennyien várunk kisbabát egyszerre.
Mi most épp a 11-12 hét környékén járunk.A héten voltunk ultrahangon és dokinál is. Eddig minden rendben van.Az ultrahangon Fanni is velem volt, és érdeklődve nézte a képernyőt.Mostanában sokat bújik hozzám, simogat, és mondogatja, hogy szeret.
Jövő héten megyek a Schöpf-Méreibe egyelőre még csak egy beszélgetésre a krómoszómavizsgálatról, de januárba valószínüleg be is kell majd feküdnöm.Hiába ez már a korral jár.

Anikó:Mostanáig nem vesztem még össze a postással, de múlt héten bent voltam, hogy írásbeli panaszt nyújtsak be, mert már tarthatatlan volt, hogy állandóan a számlaleveleket kajtattam, és hívogattam a különböző szolgáltatókat.Pont bent volt a postás is, és sikerült összevesznem vele, mert mindenki hibás volt csak ő nem. Sajnálnom kellett volna, mert 3 gyereke van otthon, és valószínüleg nem is adták fel nekünk a leveleket, igaz, két perccel előtte még azt állította, hogy megkérték, hogy a postán haggya a mi leveleinket.Amikor megkérdeztem, hogy ugyan már ki kérte erre, akkor már az volt a válasz, hogy valószínüleg összekever vkivel. Szóval, nem komplett a csaj.De azóta már egy férfi jár erre, aki érdekes módon már elsöre is tudta a házszámokat, és szinte minden nap van vmi levelünk.

Bea:Mit eszik esténként Lilike? Szopik még esetleg? Mert Fanni is nagyon sokáig szopott esténként is. Sőt a hajnali szopást hagyta el legkésőbb, másfél évesen.

Barbara:Valami gáz van az e-mailem körül, mert nem tudom fogadni a leveleket. Utolsó leveled még mindig nem jött át teljesen.
Szerintem, idén már nem tudunk találkozni, mivel a takarítás Fannival kissé elhúzodik, és a dokihoz járás is közbeszól.Még a védőnőhöz is be kellene néznem kedden. Szép lassan összecsapnak a hullámok a fejem felett.

Mindenkinek jó készülődést!

Jó éjszakát!
Gabi
taga
 
 


Sziasztok!

Én is rég nem voltam már. Most meg épp elszállt amit írtam, próbálom rekonstruálni.

Szóval mindig van valamit csinálni itthon. Cintus jól van, bár ma folyt kicsit az orra, viszont most meg az ekcémája jött ki eléggé. Több orvosnál is voltunk, de mindegyik szteroidos krémeket akar adni én meg azzal nem vagyok hajlandó kenegetni. Ha sikerül helyre hoznunk a bőrét mi is elmegyünk egy allergia vizsgálatra, hátha attól okosabbak leszünk.

Judit! Üdvözöllek közöttünk. Az én dokim itt Gyártelepen is rendel, amúgy meg a Barossban van. UH-ra oda kell járni hozzá. Ha gondolod megadom az adatait.

Bea! Találtál már kozmetikust? Én a Pizza Mundial mellé járok. Kb. 5 ezret szoktam fizetni. Ha érdekel megírom a számukat. Ilcsi termékeket használnak.

Barbi! Szerencsére oltás után nem volt semmi gondunk. Engem most Cintus bőre aggaszt nagyon. Köszönjük a meghívást, benézünk majd. Én a holnapra gondoltam, de meglátom hogy lesz Cintus reggel, írtam feljebb, hogy ma folyt a nózija. Ha okés akkor jelentkezem majd, elmentettem a számodat. Ti hogy álltok az előkészületekkel? Sikerült már beszerezni az ajándékokat? Sajnos nincs egyszerű süti receptem. Én most a Lakáskultúrában találtam egyet, remélem egyszerű lesz, mert én aztán nem vagyok egy konyhatündér.

Gabi! Milyen a terhesség egy már meglévő gyerkőccel? Tudod illetve szabad a Fannit emelgetni? Ki lesz vele ha kórházba mész? Párod itthon tud lenni az ünnepekre? Az enyém valamikor a jövő héten jön és szerencsére csak másodikára kell vissza mennie.

Sziszike! Ezek az utolsó napok nagyon rosszak. Az ember legszívesebben túl lenne már minden és inkább a kezében fogná a picúrt. Szorítunk nektek!

Anikó! A gyerekeknek mondtátok már a kistesót vagy még korainak találtátok? Hogy állsz a tanulással? Jut időd a karácsonyi dolgokra?

Zsófi! Szerintem nekünk sem fog már idén összejönni a tali, talán majd januárban. Ti jártok a sárga házba?

Tényleg jó, hogy egyszerre ennyien vártok babát. Én is irigykedek, de nálunk egyenlőre még tervben sincs a második baba. Jövőre a házon kellene csináltatnunk néhány dolgot, talán majd utána. Én is belekerülök a ti (többségetek) cipőjébe, tárgyalhatok a mesterekkel. Hurrá… Amúgy a karácsonyi készületekkel jól állunk, a fánk is meg van már.

Jó éjszakát! Andi
jazmin2005
 
 


Sziasztok!
Andi: megadnád a kozmetikus nevét és számát? Régen is szerettem volna meni hozzájuk, de pont terhes lettem, így nem mertem, utána meg anyósom mondta, h menjek az övéhez. Hátha most összejön.
Lili tápszert eszik, most sztem 20 perc és nyöszörög, hogy éhes, aztán meg 3-4körül újból.
Tényleg-ti mennyire voltatok lekötve, mikor 9 hónaposak voltak a gyerekek? ÚGYÉRTEM NORMÁLIS HOGY ENNYIRE RAJTAM LÓG A LILI?
Sokszor el sem engedi a kezem egész nap. Csak megyünk lépcsőn föl-le, ablakon kinéz, kicsit játszunk, eszik alszik.
De egy kis reménysugár: Ma 3 lépést tett egyedül a Beus felé. Már egyik kezünket nem is fogja, néha megáll fél percig, de ma álló helyzetből el is indult, aztán leült inkább. De mindkét gyerek arcán láttam a boldogságot, hogy ezt egymásnak mutatták meg először, és a Beus fölkapta a Lilit, és kiabálta, -Láttátok, láttátok? :P
JÓ ÉJT NEKTEK IS!
Bea
bey78
 
 


Sziasztok!!!!

Még egyben, de talán már ma..:)

Dokimról:
Ami bosszantó, hogy Anna 16napos késésénél nem esett kétségbe, de most ilyet szólt. Ha hétfőig nem szülünk, akkor elbeszélgetünk a megindításról, mert az sem jó, ha tovább, túl hordom.
Ennek a hátterében is tutti az ünnepek vannak és amikor mi haza megyünk neki is ott kell lennie, magyarul ne esen bele a karácsony, most ezen vannak!

Én viszont nem annyira szeretném a megindítást! De persze meghallgatom, majd mit mond.

Mai nap: CTG-m nem lett vmi jó, arra gyanakodott a drnő(Járányi) lehet belekaksitott a pici, szóval magzatvíz vizsgálatra küldött, ami teljesen tiszta volt.
Viszont ott azis kiderült, hogy 1 ujjnyira járható az út.:)
Ennek örültem, haza felére meg kaptam betkót, hátha vérzés stb lenne. Eddig semmi.:)

Este vissza kell mennem 7re CTG-ra újra....nagyon azt érzem itt vasárnapig babó lesz.:)

Puszi: Sziszike.

Kép
sziszike1000
 
 


Sziasztok!

Bea! Még nem küldtem bocsi. Menni fog de mint mondtam nem itthonról, úgyhogy bonyolult. El kéne vinnem a gépet a szerelőhöz mert már semmilyen e-mail nem megy át róla. A barátnődet igazán sajnálom, de megértem. Én egy gyereket sem vetetnék el. A számolós módszer és az önmegfigyelés hatásos lehet. Már aki tudja jól használni. Szóval amit igazán akartam mondani az, hogy ha jól csinálja és eltudja egy darabig titkolni akkor már kiskönyvvel a kezében nem rúghatják ki. Sőt legjobb ha ilyen a helyzet akkor nem is szól hanem elmegy betegálcsaiba amint lehet. Persze ez sem a legjobb megoldás mert kell 180 nap biztosított idő ahhoz hogy egyáltalán ellátást kapjon. Szóval érdemes végig gondolni a dolgot. Nem akartam okoskodni, inkább segíteni. Az én kicsikém még mindig hozzám van nőve. Reni nem volt ilyen nekem is furcsa. Amellett az apját is imádja, ez is furcsa nekem ilyet sem tapasztaltam még. Milyen érdekes nálunk is pont ez volt Bius, Reni felé lépett először egyet majd kettőt és csak később mutatta a tudományát nekünk is.

Judit! Elküldöd az oldal címét? Bár nem nekem kell, mert én Otp-s vagyok velem nem szívóznak sőt nagyon remélem, hogy segíteni is fognak. Eddig legalábbis nem volt problémám. Még nem szóltam a munkaügynek. Milyen területen dolgozol?

Gabi! Köszi, én is örülök, hogy többen vagyunk. A postás jó fej. Megérdemelte, hogy lecseszted. Most legalább rendben megy majd minden.

Andi! Még nem mondtam nekik. Még korai. Sőt a család sem tudja, két barátnőm és ti tudtok róla. A férjem szerint senkinek nem kellett volna elmondani a harmadik hó ig. Mellesleg igaza is van de nem bírtam ki. Javában vizsgázom. Remélem mind sikerülni is fog. Majd meglátjuk. Karácsonyi készülődésre nincs időm. A férjem épp szétbontotta a konyhát. Karácsonyra új bútort kapok. Mondja ő de én nem hiszem. Zsófi emlékszik talán mi volt tavaly karácsonykor. Kissé dezsavű érzésem támadt.

Sziszi! Várjuk a jó híreket.

Jó éjt!

Kép
Kép
Kép
bebi
 
 


Sziasztok!

Most rohanok, ajándékot vásárolni!

Bebi: tűsarok.org.hu , nekem azt írta a Hajni, hogy terhesen nem küldhetnek el...Egyébként a KSH (Központi Statisztikai Hivatal)-ban dolgozom,( dolgoztam), de tök rendik, még nem tudják, hogy babát várok megint, és kapok ruhapénzt, meg bérletet, meg kajajegyet.

Zsófi: Nem tudom mivel próbálkozatok már babaügyileg...ha én a Te helyedben lennék azt a mini mikrószkópot tuti kipróbálnám. Annak az a lényege, hogy a nyálat kell vele megvizsgálni, és mutatja, hogy mikor van peteérésed. Védekezésre is lehet használni, bár én ezt nem tenném. Nem is drága, asszem 4-5 e ft.

Sziszike: 3 éve, én is átéltem amit Te. Nagy pocakkal karácsonyozni...sütni-főzni, aztán 27-én érkezett meg Tamara. Akkor már vagy 2 hete minden éjjel azt álmodtam, hogy szülök, és reggel meg kissé csalódott voltam, hogy még mindig pocakkal ébredek. És szó szerint naggyal, mert a Tamni 4,5 kilóval született. Lehet, hogy közben már Te is babázol? :)

na, tényleg rohanok, mert már csúnyán néznek rám....

Üdv: Judit
mamiblue
 
 


Sziasztok!

Még nem babózok.:(:(:(

Ahogy van vmi apa ír nektek..puszi!

Sziszike.

Kép
sziszike1000
 
 


Sziszike: Ha még nem született meg a kisbabád, nem akarsz inni málnalevél teát? Nekem a férjem már a terhességem előtt mondta, hogy szülés előtti héten ilyen teát fog nekem főzni, hogy könnyebb legyen a szülés, de a szülésznőm is ajánlotta, tehát ittam. nagyon jó hatással volt rám, és valóban hamarabb és könnyebben tágult a méhszáj. Bocsi ha kicsit morbid, de felpuhítja a méhszájat, ezáltal könnyebben tágul, nekem gátvédelemmel is sikerült szülnöm ezáltal. A drogériában megmondják ? az ajánlott adag, de az interneten is utána tudsz nézni, ha érdekel. Általában utolsó 1-2 hétben szokták inni szülésig, de a másik 2 gyerekedből kiindulva, lehet hogy még nem késő elkezdeni, ha az "uraság" sem siet annyira. :wink:
Jó éjt mindenkinek: Bea
bey78
 
 


Sziasztok!

Sziszi!
Képzeld éjjel azt álmodtam hogy szülnöm kell és a dokinőm 22-től szabin van(ez egyébként igaz) és nagyon izgultam, hogy akkor kinél fogok szűlni ha nem akar jönni a a gyerkőc. Mert miután beértünk a kórházba elmúltak a fájásaim. Jó kis álom volt, de sajnos nem igaz:-(

Egyébként jól vagyunk. Már nagyon jól állok a karácsonyi teendőkkel. Az ajándékokat is becsomagoltam pénteken. Tegnap vettünk fát is.
A mézes sütim finom lett, csak kemény és nem akar puhulni.:-(

Judit!

Még nem próbáltuk a mini mikroszkópot, de majd lehet, hogy kipróbálom.

Anikó!
hát nem írigyellek a konyha miatt. Én annyira boldog vagyok,mert most már van szép étkező asztalunk és székek is így már teljes a kép. Vettem is szép azstalterítőt. Alig várom, hogy felrakjam, aztán majd jó gyorsan leessszük halászlével:-))))

Andi!
Egy jó ideje nem voltunk már mi sem a Sárga házba. Most el vagyok foglalava a készülődéssel meg közben az angolt is nagyon kell tanulnom. Amit persze sokszor elhanyagolok:-(
Tiszta karácsonyi lázba vagyok. Ha minden igaz 25-én itt lesz nálunk az egész család az én oldalaamról,még nagyim is jön Miskolcról úgyhogy nagyon várom és remélem jó lesz.

Mindenkinek nagyon szép napot.
SZISZ! Neked meg nagyon szorítok!

Üdv: zsófi
gezso
 
 


Sziasztok!

Andi! Hát, nem könnyű Fanni mellett babát várni. Állandóan ugrálna rajtam és cipeltetné magát. Sokat beszélek neki, hogy ezeket már nem nagyon szabad csinálni, mert árthat a kistesónak. Néha megérti, néha nem. Ha véletlenül megüti a hasamat és rászólok, utána mindig megsimizi, puszit ad. Szóval, a maga modján próbál vigyázni, de még nem tudja felmérni, hogy minek milyen ereje van. De mostanában egyre többet beszél, és már köti össze a szavakat.Pl.ma teljesen ledöbbentett, amikor megkérdeztem tőle, hogy kér-e mandarint, azt válaszolta, hogy "köszi, nem kérek most".
Párom, ha minden igaz, kedden jön haza, és csak januárban megy vissza. Még fogalmam sincs, hogy ki lesz Fannival majd, amikor kórházban leszek.Férjem azt szeretné, ha a szülei, de ők nem hajlandóak sétálni Fannival.Még soha nem voltak vele játszótéren, pedig náluk is van. A baba pedig június végére várható, én pedig nem szeretném Fannit akkor panelfogságra itélni.Most is alig lehet bírni vele, hogy nem lehetünk annyit kint, mi lenne akkor a nyár közepén vele???
Én annak örülnék a legjobban, ha ide jönne vki, és akkor nem kellene a megszokott környezetéből kimozdítani. Bárhogy is döntök, tuti, hogy vki meg fog sértődni.

Anikó! Eredetileg én se akartam elmondani a babahírt, de nem bírtam magamban tartani. Az ilyen hírt az ember szeretné rögtön világgá kürtölni. Igaz, amikor anyuéknak elmondtam, ők már sejtették.Pedig csak telefonon szoktunk beszélni, és amikor utoljára találkoztunk, még nem volt semmi.

Sziszike! Drukkolok neked, hogy a karácsonyt már otthon töltsd nagycsaládosként. Nem vagyok oda ezért az ünnepért, de nem tudom elképzelni, hogy Fanni nélkül töltsem el a következő pár évben.

Jó éjszakát Mindenkinek!

Gabi
taga
 
 


Sziasztok!

A hétvége sem hozta meg a várva-vár babát!!!:(

Anna szintén sokat ugrál a pocimon és azt használja széknek , ha leülök a hasamra akar ülni és elmegyünk sétálni, akkor tutti nekem kell cipelni...már nem esik jól, de mindent érte!

Azt hiszem nagy szüksége van rám, ezért csinálja, így próbálok vele lenni minél többet..nemis gépezek már...fennt van, így mennem kell.:)

Megyek CTG-re, majd dokihoz, ha végeztem írok.

Málnalevél teát a 37.héttől iszogatom, szóval 4hete...de sajnos eddig még semmi-én is hallottam róla, jótékony hatással lehet, előző babóknál nem iszogattam, most nagy reményeket fűztem hozzá...szedek mellé homeos bogyót is, szintén erre.

Majd a doki, hamarosan megmondja mekkora sikerrel.

Puszi: Sziszike.

Kép
sziszike1000
 
 


Sziasztok!

Pár nap kihagyás alatt annyi levél összejőn, hogy ilyenkor az ember olvashat vissza felé, kivel mi is történt. Nállunk a hétvégére a férjem robbant le, nátha gyanúval de szerintem ez tőbb mint nátha, csak úgye amilyen csökönyős szamár nem ment el dokihoz. Így a szombatunk nagyrész ápolással ill.jajgatással tellt, hogy ő mennyire rosszul érzi magát. Való igaz tényleg rossz bőrben volt szegénykém. Most azon drukkolok , nehogy Kitti karácsony előtt elkapja tőlle. Mert akkor szép kis űnnepeknek nézünk elébe.

Judit: Sikerűlt eldöntened, hogy melyik dokit választód, ha igen voltál már nálla? A mézeskaláccsal, hogy állsz? Megsűtötted?

Andi: Várunk akkor benneteket szerdán Kittivel. Sűti receptet végül is én is találtam, elég egyszerűnek tűnik és még finomnak is. Én szeretek főzni, állítólag tudok is viszont a sűtéssel hadilábón állok.
Az ajándékokkal nagyjából megvagyunk mi is.

Bea: Szerintem minden babánál van egy időszak amikor senki sem jó neki csak az annya, mi most vagyunk így Kittinél, folyton a lábam alatt van, senki sem jó neki álltalában csak én. Pedig mi 13 hónaposak vagyunk.

Zsófi: Megpuhult a mézes sűtid?

Anikó: Hogy áll a konyhabútorod?

Sziaszike: Mi lett a ctg eredményed? A doki mit mond?

Gabi: Nagyon elvagy tűnve, mi van e-maileddel jó már?
Írtam a másikra, megkaptad? Nem vagytok betegek?

Mindenkinek további szép napot

Barbara
kutasi kitti
 
 

Vissza: Lakóhely szerint

Jegyzetfüzet:

 

X
EZT MÁR OLVASTAD?