Drága
Tviky!
LEGYETEK NAGYON-NAGYON BOLDOGOK!
Lányok!
Bár ma kicsit túltengek, tudom, azért egy édes történetet még leírok Nektek!
Korában már említettem, hogy ma bennt jártunk a színházban. Traviátát játszottak Árpimék, én meg - a délelőtti előadásra való tekintettel - kihasználtam az alkalmat, hogy színházillatot szippanthassak.
Zizivel a karomon le is csüccsentem a büfében, aztán sétáltam a folyosón, beköszöntem a kollégákhoz, Apunk meg közben dallott.
Aztán eluntam magam, és merészet gondoltam: beosontam a takarásba, hátha látjuk Aput a színpadon!
Persze közel maradtam az ajtóhoz (ha esetleg megmukkan a Picúr, már fordulok is ki), de igaziból nem féltem Zitus reakciójától: otthon állandóan megy a komolyzene, Apu és Anyu gyakorol, a videóból meg folyik a szülőknek betett operamuzsika…
Szóval besurrantunk, Zitus meg vigyázba vágta magát az ölemben, úgy nyújtotta a fülét a zene irányába! Nagyon aranyos volt!
Azért a cumit a szájába tettem, mert képes ám beleénekelni, ha a nagyok nótáznak! (Édes kis cérnahangon dalolászik, a szöveg meg mindig ugyan az: aaaaaa)
Aztán szünet lett, mi is kimentünk Apáékkal a folyosóra beszélgetni. Ott mesélték, hogy milyen kevesen vannak ma a nézőtéren, az egyik kolléga még azzal is viccelődött, hogy mi is kiülhetnénk, annyira nincs közönség.
És képzeljétek! A második felvonásra komolyan kiültem Zizivel! Persze csak oldalra, az újságíró páholyba - kell a menekülési útvonal, ha gáz van!
De nem volt: kikönyököltem a párkányra - kikönyökölt Ő is, aztán néztük az előadást!
Jöttek, mentek a jelenetek, és Ő édesen figyelt, néha vezényelt a kezével és szopta a hangfogó-cumit.
A közelünkben ülő nézők meg összesúgtak, meg vigyorogtak oda nekem, hogy milyen édes ez a gyerek, ahogy szabályosan és tökéletesen némán figyeli az előadást.
Büszke voltam ám nagyon, pedig csak arról van szó, hogy Ő hozzá van szokva az ilyen kiművelt hangokhoz.
Végül úgy 20-25 perc elteltével szép lassan lecsukódott a szeme, és a diszkrét félhomályban, egy teljes zenekar, énekkar, Violetta és társai muzsikáján elaludt.
Hát ez volt! Azért nekem is újdonság ám, hogy ilyen tökéletesen ráérzett, hogy viselkedjen a nézőtéren – vagy csak ráragadt az anyja hozzáállása! Látszott, hogy érdekli a dolog!
Az Isten is nekünk teremtette ezt a szelíd, csupa mosoly, mindenre nyitott Angyalkát!