Új privát üzeneted érkezett!

Most olvasgattam egy csomó infót a hisztiről. És be kell vallanom, bármennyire szégyenlem is, hogy engem szerintem azért is hergelt fel annyira, mert mindig olyan érzésem volt, hogy szánt szándékkal csinálja. :oops: . Kaptam egy cikket és abból ki is másoltam néhány mondatot, amit fel fogok majd biggyesztení a hűtő oldalára, hogy mindig szem előtt legyen. Ez majd biztos segítení fog nekem higgadtnak maradni. Legalábbis remélem!

Íme egy rész belőle:

Mindig jusson eszébe, hogy kisgyermeke nem akarja bosszantani önt! A hisztik előre kitervelteknek tűnhetnek, azonban tudni kell, hogy a kisgyermekek nem tudnak uralkodni az érzelmeiken.

Kép
Kép
nyuszko
 
 


Sziasztok!
Megvagyunk mi is, csak zajlik az élet! Na meg nem nagyon merem elkiabálni, de mintha alakulna a csaj! (kopp-kopp-kopp) Ma délelőtt akkorákat nevetett és már dumál is, nagyon édes kis hangja van, persze amikor fotózni akarom, akkor véletlenül sem mosolyog, csak ordít!:( Most a hinta jön be neki, de ha megállítjuk azonnal felébred, szóval feltankolhatok elemekből!:) Viszont így tudok haladni tőle.

Nyuszko,
A képekre elfelejtettem írni a múltkor, hogy nagyon aranyos rajtuk Ákos, a hatalams szemei engem mindig elvarázsolnak! Kunka jól van, a bezártságot rosszul viseli, ezért ma is voltunk kint, bár undorító köd volt és fel sem szállt nálunk sem. Hiszti van nálunk is, de hát ez a hisztikorszak, akkor mit várok!?:) Én sem nagyon tudom bezárni, de nem is akarom, inkább azt szoktam mondani, hogy menjen és gondolkodon egy kicsit, ami kb 2 másodpercig tart, de közben lehiggad. Azért szerintem vannak előre kitervelt bosszantások már náluk is!!!:)

Timka,
tessék pihenni is a pocakkal, nem csak ugrálni, használd ki, hogy ott vannak a nagyszülők. Infókat köszi, majd beszálmolok idővel.
Marcink lassan tényleg utóléri Fanni, már 14.5 kg körül van, és Lili is 4.76 kg volt már tegnap este és a 62-es cumók még jók rá remélem lassít most már egy kicsit!:D
Guliverben is volt egy rakás konyha!

Juc,
voltunk hétfőn a Guliverben és ott láttam a Thomas vonatos játékot, elég húzós ára volt, de tegnap megnéztük Marcival a minimaxon, eddig nem kötötte lea TV-s rajzfilm, de a vonatot azt élvezi, köszi a tippet. Nálunk a favonat a sláger, tegnap is abból építkeztem vele 3-6-ig, míg apa haza nem ért, Lili meg az ölemben bambulázott, szóval pihinapunk volt, de ő is nagyon élvezte.

Muki,
pörgünk-pörgünk ezerrel!!! De ma volt segítség és sokat haladtam, mert ebédet is főztem, kivasaltam mindent és még pogácsára is maradt időnk, mert a hétvégi süti már efogyott tegnap reggel!:)
MA este jön anyósom ma itt alszik, mert ma is és holnap is pesten dolgozik, ma szerintem Flamesnél volt!:D
Na most gyorsan ennyi, majd este még megpróbálok jönni!

Tényleg Mikulásozni mentek? Mi pénteken megyünk apa cégéhez, kíváncsi vagyok mit szól majd hozzá Marci, még sajnos minden télepót TÖRPÉ-nek hív, nem tudom leszoktatn róla, és tanuljuk a verset is ezerrel!!!:D Nálunk az egyetemen vasárnap lesz, bábelőadás, de még kitalálom, hogy bebumlizzunk-e vagy sem, mert szombaton meg Egerbe megyünk, ugyanis a Dédinek van szülinapja és mindenki összeröffen, ez neki az ajándék!!!!
Szép estét, elveszettek jelentkezzetek!

TamEsz
KépKépKép
tamesz
 
 


Jó estét!

Na, gyorsan írok pár sort a Született feleségek előtt... :D

Tamesz, na, de jól alakul ez a Lili! :D Milyen az az elemes hinta? :shock: A szobai hordozótokra gondolsz? Az tud ringatni is? Hú, vasalás, pogácsa, főzés... nem is mondok semmit... :lol: :lol: Bár mostanában képzeld, én is kezdek rászoktni a vasalásra, na csak módjával :lol: :lol: , de a felnőtt pólókat már vasalom, eddig még azt sem vasaltam ki. :oops: Köszi a thomasos infót, odakint is elég húzós az ára, pl. egy fa kismozdony 10-11 euró :shock: , de szerencsére volt vmi akció, 2-t fizet, 3-at kap, úgyhogy beruháztunk! A minimaxon különben többször is van Thomas, azóta már okosabb lettem, szóval negyed 8, háromnegyed 10 és negyed 2, ha még vki rákattanna. Vigyázat, függőséget okoz!!! :lol: :lol:

MIkulás: a sulimban lesz a dolgozók gyerekeinek, asszem, megyünk is, addigra már lejár a bhimlő karantén is. Eddig szerencsére semmi jele nincs, hogy elkapta volna Marci, járunk is ki, csak a zárt közösségekbe nem viszem inkább most. Remélem, tényleg jó az oltás!

Különben Marci még nem hívja sehogy a Mikulást, én már 1-2-szer elénekeltem neki a HUllapelyhest, meg a tücsökzenén is volt már télapós dal, de eddig még nem mutatott nagy érdeklődést a boltokban látható Mikulások iránt.

Nyuszkó, én is vitába szállnék az idézettel :D , sztem is van olyan, hogy direkt csinálja a lurkó a rosszaságot. Pl. amikor százszor elmagyarázom neki, hogy nem szabad, és csakazértis csinálja, és közben végig emgem sasol, hogy mit reagálok rá, amikor meg rászólok, jókorát röhög, hát mi ez akkor, ha nem direkt huncutkodás?

Jaj, idő van, , megyek is, mert még be kell készítenem a gumicukrokat a kellemes tévézéshez... :lol: :lol: :lol:

Majd méd jövök később, vagy holnap reggel. Muki, én igyekszem pörgetni!!! :lol:

Juc

Kép
juc14
 
 

 
 

Na akkor én is "pörgetem" egy kicsit a topikot, Muki :lol:!

Hiszti- hát nálunk is beindult ezerrel, mondjuk nem sűrűn van, de akkor..húúú, nagyon ki tud akasztani. A múltkor azon borult ki a bili, hogy nem adtam kekszet ebéd előtt. Úgy behergelte magát, hogy komolyan azt hittem rosszul lesz. Ütött, rúgott dühében, bár asszem egy idő után már ő sem tudta, mi baja. Ott hagytam a szőnyegen tombolni, 3 perc után abba hagyta magától, és jött kajálni, mintha semmi sem történt volna :shock:. Az én is észrevettem, hogy, ha hagyom magam kiborítani és rákiabálok, a helyzet csak rosszabb lesz. Most megpróbáltam párszor "viccesre venni" a dolgot, egyszerűen közlöm vele, hogy idétlen, amit csinál, és megpróbálom másra terelni a figyelmét.
Nálunk napok óta a "micsoda ez, ez micsoda?" megy. Naponta vagy százszor megkérdezi, eleinte vicces volt, most már nagyon fárasztó kezd lenni, de gondolom ez is olyan dolog, amin túl kell esni :D.

Nálunk a legnagyobb gond most az, hogyan állítsam le a mesefilmnézésről. Sajnos nagyon elkapattuk, mikor beteg volt, folyton ment valami mese, attól legalább jó kedve volt. Már ki tudja cserélni egyedül a dvd lemezt, mondjuk bekapcsolni még egyelőre nem :roll:. A kockásfülű nyúl 1-2, és a futrinka utca van versenyben. A hisztik is legtöbbször a filmnézés korlátozása miatt robbannak ki. Már eljutottunk odáig, hogy ha már kell szólnia valaminek, akkor zenei cd-t hallgatunk. Mostanában Halász Juditot, nagggyon jó!!

Panni már be van sózva Mikulásra, Karácsonyra, nagyon. Vasárnap megyünk a papám munkahelyére ünnepségre, kíváncsi vagyok, mit fog szólni. Mikor kérdezzük, mit kér a Mikulástól, már hadarja, hogy: "csokit, banánt, narancsot!". Az áruházakban is el van ámulva a hatalmas télapó dekorációktól, a múltkor is vagy fél órát csodálta a budaörsi Auchan szemüveges- favágó Mikulás csodáit :D.

Másik érdekel dolog: Panni mostanában csomó dologtól elkezdett félni. A sötettől, szőrmókos dolgoktól, ismeretlen tárgyaktól... Úgy sajnálom szegényt, mindig rohan oda hozzám, ha megijed, és panaszkodik, hogy "bánt". Másoknál is van ilyen?

TAmesz
Örülök, hogy LIli baba kezd nektek megkegyelmezni, hajrá! Azért szívesen néznék róla új képeket... Engem leginkább a "kétgyerekesség" érzelmi oldala érdekelne, ha megosztnád velünk, hogyan lehet ugyanúgy szeretni mindkét apróságot, illetve lehet-e. Valszínűleg baromságot kérdeztem most, de én annyira félek, attól, hogy ha kettő lesz, valamelyik hátrányt szenved majd...

Juc
Remélem Marcin nem jön ki a bárányhimlő, és akkor a jövő héten már tudunk találkozni!

Off: Nem akarok senkinek reklámot, de a múlt héten vettem egy parfümöt a neten keresztül, egy olyan Valentinot, amit már itthon nem forgalmaznak, és a kedvenc illatom. Nagyon korrekt áron jutottam hozzá, és 100 % eredeti, bontatlan csomagolásban. Csak gondoltam, ha valakit érdelek a "parfümös lány " elérhetősége így karácsony körül, szívesen megadom privátban. Sokféle parfümöt árul, sokezerrel a bolti ár alatt.

Na, itt gubbasztok megint egy pohár Tokajival, férjuram dolgozik még, én meg kialudtam magam délután. Meg szomorkodom is: a legjobb barátaink válni készülnek - derült égből villámcsapás...

KépKép
fanka
 
 


Sziasztok!

Fanka, nekem megírhatod a parfümös lány elérhetőségét. bár mi most Bécsben megvettük a karácsonyi parfümömet :lol: , de jó lesz későbbre is, ha tényleg annyival olcsóbb. És nem utánzat, tuti? És mindenféle márka van?

Barátaitokat sajnálom :( , remélem, gyerekük még nincs.

Hú, ez a Mikulás-téma: minden gyerek így tudja, mi ez, csak Marci nem? :shock: Mondjuk, annyira nem is erőltettem a dolgot, de azért kíváncsi vagyok, mit szól majd hozzá a munkahelyi ünnepségen. Tavaly mi tartottunk egy Mikulás-bulit, egy barátunk volt a Mikulás, a felnőttek roppantul élvezték :lol: , a gyerekeket max. az ajándék kötötte le, pedig voltak köztük másfél-két évesek is.

Rajzfilm: hát nálunk is megy ezerrel, a Futrinka utca nagy-nagy kedvenc, na meg újabban a Thomas, én már bizony írtam is az öcsémnek Amerikába, hogy nem tudnának-e Marcinak Thomas dvd-t hozni karácsonyra :lol: , de remélem, azért még nem visszük túlzásba, egy nap kb. 20 percnyi tévézés, dvd-zés van, általában délelőtt (ilyenkor :lol: ), amíg én netezek, rendbehozom magam meg a reggelizőasztalt. Persze amikor be vagyunk zárva, vagy ha beteg Marci, akkor van, hogy több epizódot is megnézünk a Futrinkából vagy a Kisvakondból, az is sláger. Nincs nagy hiszti, ha kikapcsolom, de a dvd-t ő is szereli, ki- beteszi a lemezeket, a múltkor egy dvd be is akadt :shock: , úgyhogy ki is húztam inkább a konnektorból, ez az egyik tilos dolog különben, amit mindig csinál, holott nem szabad.

Na, megyek is, vége a Thomasnak. :lol:

szép napot, írjatok! :D

Juc

Kép
juc14
 
 


Ez az, írjatok sokat! :)

Nálunk különösebb mesenézés még nincs, nincsenek is ilyen jellegű dvd-ink, habár majd jó lesz beszerezni néhányat a télre. A normális mesékkel nincs bajom, de amik a tv-ben szoktak lenni, hát feláll a hátamon a nemlévő szőr is. Annyira nem szeretném, ha ilyeneket nézne, akár a jövőben is, dehát ha megtanulja kezelni a dolgokat, akkor gondolom nehéz lesz letiltani.

Úratya itt már minden gyerkőc ennyire klasszul beszél?? Lizi még mindig szótagokat mond, meg első betűket, de engem nem aggaszt egyáltalán, mert nagyon fejlődik, és szinte mindent megértet amit akar. Ma is annyira édes volt, főztem borsófőzeléket+pörit, és felvettem, nézze meg mit csinálok. Mondtam, hogy megkóstolom, mire ő: kó, kó, kó, mondom neki mit szeretnél? Hát mutat a szájára, hogy ő is megkóstolja, aztán mondta, hogy jóóó.

Juc!
Ne aggódj, Lizinek sincs semmi fogalma sem a Mikuról.

Hát igen, ez a hisztis korszak. Tegnap mi is bementünk egy bababoltba, mert gondoltam venni kéne vmi bordűrt a babaszobába, meg matricákat a falra(de nem vettem,mert baromira drágák), és Lizu rátalált egy motoros hintaféleségre, amiben baba volt, és elkezdte lökdösni, de ugye menni kellett haza, hát még az a félelmetes ordítás amit rendezett, nem volt semmi.

Muki
KépKép
KépKép
mukika
 
 


Sziasztok!

Nem tudtalak még végigolvasni titeket sajna, ugyanis kórházban voltunk. :(
Juc, asszem hasonló kórságot kaptunk el, mint ti, csak nálunk nem hasmenés volt, hanem hányás. Hétfő hajnalban kezdődött, először azt hittem, csak gyomorrontás, előtte való nap nagy zabálás volt anyuéknál, többek közt gombát! is evett Violka. Akkor kezdtem el gyanakodni, amikor már 15-ször is hányt, gyakorlatilag végighányta az egész éjszakát. Vizet is, mindent kihányt. Reggel elvittem dokihoz, aki mondta, hogy a kiszáradás jeleit látja nála, és beutalt a Gyerekklinikára. Csak tegnap délután jöhettünk haza!
Annyira sajnáltam szegényt, nem volt vénája, nem tudták bekötni a kanült, valami 10-szer szúrták meg szegényemet, végül a 4. orvosnak sikerült használható vénát találni! Együtt bőgtem vele a tehetetlenségtől, aztán megkapta az infúziót és már jobban is volt! Csak szerda hajnalban "bejött" egy extra hányás, amire már senki nem számított, csak ma reggel akrtak minket elengedni, de én kikönyörögtem a szerda délutánt! Azért 3 éjszaka aludtam összesen 5 órát, szóval én is zombi voltam, de végre túl vagyunk rajta!
Most ennek hatására kereken 10 kg-k vagyunk, szóval Juc, Marcival nagyon összhangban van a kis csaj! :)

Most mennem kell, majd holnap még jövök, csak most még rengeteg dolgom van, győzőm utolérni magam!
Mindenkinek jó karácsonyi készülődést: Évi

KépKép
KépKép
KépKép
jevi26
 
 


Jaj, Évi, szegény Viola... :cry: :cry: :cry: Azért nem kellett volna ennyire szolidárisnak lennie Marcival... :D :( Szörnyű lehetett a kórházban! De fő, hogy már otthon vagytok, és túl vagytok a nehezén! Lett vmi eredmény, hogy mi volt ez a betegség? Vagy vmi vírus, amit nem tudnak? Meddig kell diétáznotok? Marci most szerencsére elég jól eszik, nem akarom elkiabálni, talán a homeós bogyótól, mondjuk tömöm is :lol: , így hízik is rendesen, már több, mint 12 kiló!!! :lol: Pedig a kórházban nem volt 11 sem. Hát igen, ez a baj a sovány gyerekekkel, hogy nincs tartalékuk, és egy nagyobb hasmenés vagy hányás így kiüti őket. :( Remélem, Viola is minél előbb megerősödik. Gyógyuljatok gyorsan!!!

Juc

Kép
juc14
 
 


Úristen Évi, ez nem semmi! Szegény kicsi lány! Remélem sitty-sutty elfelejti a dolgokat!

Juc!
Marcid melyik immun erősítőt szedi is? Amelyiket Andi ajánlott? Volt egy cifra neve leírtam vmi papírra, de elveszett a költözésbe. Írd már le légyszi a nevét és hogy hogy kell szedni. Szeretném,ha én gyermekem is evősebbé válna. Köszike!

Tényleg Andi merre van? Már jó rég nem írt! Meg amúgy is, most úgy tűnik, tök kevesen vagyunk, ráadásul mindenki ritkán is írkál(tisztelet a kivételnek), ki ne haljon a topik :cry:

Muki
KépKép
KépKép
mukika
 
 


Jóestét!
Csak benézek gyorsan, ma zombi napunk volt nekünk is, lili délután 4-től ordított, most raktam le, remélem reggelig alszik!
Marci beverte az orrát a fotelbe, Lili az ölemben volt nem tudtam felvenni, és ezen úgy behergelte magát, annyira hisztizett és irdított, hogy jól összehányt mindent, szóval zuhany, öltözés,, takarítás, a hócipőm tele van mára. És én is leordítottam, hogy higgadjon le, mert hányni fog, de nem sikerült meggyőzni, de legalább nem minket hányt le Lilivel!:)

Évi,
nem semmi, hogy Ti is benyaltatok valamit, remélem most gyorsan visszaerősödik a csaj és tényleg elfelejtitek hamar ezt a pár napot! Sok erőt most Neked!

Muki,
nagyon be vagy izgulva mostanában!:D
Én vitalcolant adok MArcinak, ezt imádja, minden nap jön, hogy Dédi vitamint kér, mert a Dédi is ezt eszi!:D

Monazsu,
tegnap nem is írtam, de persze engem is érdekelnek a kétgyerekes tapasztalatok! Hogy mire figyeljek, mit hol lehet elrontani!

Bár erről azt hiszem Brigi és Andi is tudna mesélni, ha írna!!!:D

Fanka,
jó, hogy Te is írtál, hogy hogyan lehet kettőt szeretni? simán, én sem tudtam, de jött magától, már pocakban is szerettem Lilót és ahogy kibújt azóta is. Marci nagyon várt gyerek volt és 20 hónapig csak róla szólt az életem, de ugyanúgy imádom, mint eddig, kicsit sem kevésbé, csak most kinyílt egy újabb kapu a szívemben, egy új embernek, aki ugyannyi törődést igányel, mint a tesója, és próbálok is velük időben is egyformán foglalkozni, na meg összebújni, játszani, de néha nem tudom csak úgy lerakni Lilit.
Na szép estét és holnapra kellemesebb napot!:)

TamEsz
KépKépKép
tamesz
 
 


Muki! A homeós bogyó neve: Echinacea angustifolia 5 CH
Ez ugyanaz az Echinacea, amit pl. a dm-ben is lehet kapni csepp formában, csak az alkoholos, de én pl. azt szedem.
Én Andi utasítását követve :lol: úgy adom Marcinak, hogy 1 héten át minden nap 5 bogyó, azt jól elszopogatja, -rágcsálja, előtte-utána közvetlenül nem eszik, iszik, de én az 1 órát nem tartom be, amit Andi írt. Utána 1 hetet kihagyunk, és aztán újra előlről.

Vitacolant még régebben ittunk, most Polivitaplexet iszunk, na meg a Béres-cseppet, de sajna ezek nem voltak elég hatékonyak, sem étvágynövelésben, sem immunerősítésben.

Juc

Kép
juc14
 
 


Sziasztok!

Annyira pörög a topic, hogy alig bírom követni az eseményeket.

Rólunk röviden: megy ezerrel a kerítésléc alapozása, minden nap főzök, Fanni megint köhécsel, pocak nő csak lusta mozogni.

Voltunk ma dokinéninél, mert valahogy nem akarel múlni ez a fránya köhögés, mondta hogy nagyon fogzik és rettenetes a garata, a mandulái hatalmasak és sok trutyi csordog a torkára. Javasolta hogy menjünk el egy bacitenyésztésre, hogy megtudjuk mi lakik a torkába, így majd kapunk rá valami gyógybogyót.
Amúgy ez visszatérő betegség a csajnál, kipp-kopp eddig semmi komoly baja nem volt. Így én amelett voksolok, hogy ha elég nagy lesz akkor kikapjuk a manduláit mert nem szeretném ha állandóan betegeskedne vele. Anno nekem is bazi nagyok voltak az orrmanduláim, garatmanduláim, majdnem megfulladtam tőlük, Fannit nem szeretném kitenni hasonló veszélynek. Azóta meg kutya bajom, nem úgy az apjának, akinek após nem engedte hogy kivegyék,(mert jó az ha van!) így nagyon sokszor fáj a "torka".

Tévézés: nálunk nagy Teletubbies őrület van, BBCPrimeon adják, de hála az égnek kora reggel. Így csak akkor látja ha nem felejtem el felvenni videóra és napközben kiköveteli magának Lala-Pó-t.
Amúgy Minimaxunk nincs, csak Jetix, Nicelodeon, CN, de ezeken ahogy Muki is írta nagyon szörnyű rajzfilmek mennek.
Napközben játszunk,jövünk-megyünk, este szoktam én Fókuszt, BK-t nézni, ekkor nézi ő is haérdekli. Majdnem kifelejtettem az Esti meséket a Dunán és az MTV2-n, azt kötelezően nézzük, jó kis Lolka-Bolka, Leo és Fred, Mekk Mester...

Hiszti: kérdeztem ma a Gekkos csajt, azt tanácsolta hogy ott kell hagyni egyedül. Elmesélte,hogy anno mikor 2-3 éves volt az egyik fia és bevásárlásból tértek haza babakocsival a régi építésű 2 emeleti bérhézukba, mondta a fiának, hogy felviszi a kocsit és jön le érte,várja meg, a gyerek hatalmas hisztit rendezett. Ő otthagyta és a gyerek több mint egy órán keresztül üvöltött. Minden házban lakó sietett volna a segítségére, de Dorka megkérte őket hagyják békén a gyereket. A gyerek lent bömbölt ő meg fent. Aztán mikor vége volt a hisztinek lement érte, onnan kezdve egyszer sem volt hiszti. Ja és nem kell túlságosan megmagyarázni a gyereeknek mindent mert még nem érti az ok-okozati viszonyt, ha valamit tiltani akarunk, akkor egy harározott nem-el kell vele közölni, és a következetsség a legfontosabb!

Mikulás: még mi se tudjuk mi is az. Vasárnap megyünk apa cégéhez, lehetett ajit kérni a gyereknek tőle.Viszont a múltkor a Westendben egy játékboltnál véletlenül közel ment egys játék Mikihez,aki elkezdett zenélni és tándolni. Na attól nagyon megijjedt! Mikulásos verset még nem is tanítottam neki. Amúgy nagyon sok mondóka megy már neki, nem elejétől a végéig,hanem részletek belőle, akkormindig el kell neki mondani amíg meg nem unja. Kedvence a Zsip-zsup kenderzsup....és ezt mondatot szépen el is mondja.

Évi
REmélem gyorsan felépültök. Szegény Violának nem hiányzott ez a kórházi megpróbáltatás a sok szúrkálással. Gyors felejtést!

Tamesz
Szebb napot nektek holnapra. Marci tényleg behozza Fannit, dúrva demár nincs 1 kiló se köztülk. Ma mértem megint a csajt, 15,2 kg!!!! Emlékszem amikor Fanni17 kiló fölött volt, Marcid meg csak 12 körül....
Nem könnyű időszak ez Marcinak, de mejd csak kialakul előbb-utóbb a harmónia a két gyereke közt!
Jó hogy írtad ezt a szeretetes dolgot, nekem még nagyon furcsa belegondolni, hogy kettő van.

Na megyek, gyártom az adventi kis bozozkáimat,holnaptólmár nyitogatjuk én meg még felét se csomagoltam be. Majd teszek fel a remekműről fotót!

Jóéjt!

Timka

Kép
Kép
timka76
 
 


Sziasztok
Hát nem könnyű. Először mi már azzal elrontottuk, hogy időben nem szoktattuk át a külön alvásra. És amikor megszületett a hugi hideg zuhanyként érte a már kényszer különválás. Sz.tem oviba sem kellett volna beiratni. Vagy ha igen akkor a legközelebbibe kell. Nekünk reggel és délben elmenet 1,5-1,5 óra csak azzal, hogy elmentünk az oviba és hazajöttünk. Arról nem is beszélve, hogy nem aludhatott az oviba a kisfiam, mivel GYED-en voltam és ilyenkor úgy gondolják, hogy az anyukának rengeteg ideje van és a "gyerek" legyen otthon ebéd után. Ebből altatási gondjaink lettek. Mivel mikor indultunk délben az oviba Hajnal akkor aludt volna és így a babakocsiban mindig elaludt és mikor hazajöttünk már nem akart aludni. Így egyik gyerek sem tudott aludni, de ahhoz meg kevés volt az alvás, hogy kipihent legyen. Nem i gaz, húzza el a lányom a billentyről a kezemet, nem akarja, hogy itt legyek. :(
Jövők amikor tudok és folytatom.
Monika
monazsu
 
 


Jó reggelt!

Tévé: a tévézést azért nálunk sem úgy kell elképzelni, hogy minden nap kötelező jelleggel megy :lol: , ha időre megyünk vhová (tücsizene, csiribiri) vagy jobb programunk van, akkor elmarad, csak az uncsi szürke héköznapokon van ez reggelente. Este én inkább már csak akkor szoktam tévézni, ha Marci alszik, pl. mostanában a Barátok köztöt sem láttam :( , a kedvenc sorozataim (Szül.fel., Grace Klinika) alatt meg már szerencsére alszik Marci. Hétvégente szoktak még néha a férjemmel állatos ismeretterjesztő filmet nézni.

Timka, Muki: a Nickelodeonon is voltak piciknek való filmek, igaz, mostanában nem nagyon nézzük, a "műsorfüzet" ( http://www.port.hu/ ) viszont nem ír semmit a régi filmekből, lehet, hogy megszűntek? Pedig ment ott a Noddy, vmi kis pingvines film, aranyosak voltak. Viszont a Port szerint van olyan is, hogy Baby TV, sajna ilyen nálunk nem jön be, pedig jól hangzik.

Na, most csak ennyi, majd jövök! Szép napot!

Juc

Kép
juc14
 
 


Sziasztok!

Tegnap már nagyon eleven volt Violka, de ma visszaesett, ráadásul még a klinikán elkaptunk valami hülye köhögést, és éjjel tetőzött nála, most meg a köhögés torkollott hányásba reggel, sajna 4-szer is. Úgyhogy újra mosás, fertőtlenítés, arról nem is beszélve, hogy még az előző adag ágynemű vasalással sem végeztem :( Úgy érzem, hulla vagyok, és ilyenkor sajnos nagyon magamba tudok fordulni! Most alszik, de csak a vállamon volt hajlandó elaludni, ha le akartam tenni, üvöltött, és csak nézett a nagy szemeivel, még játszani sem akart! Mondjuk éjjel nem sokat aludt!
Ráadásul mára én is elkaptam, és még anyósom is, szóval fertőz ez rendesen, ahogy kell.
Nem mondták mi ez, de val.leg a Calicivirus, állítólag ilyen járvány van most...

Holnap anyukám jön, talán kicsit könnyebb lesz, de félek, hogy ő is el fogja kapni. :(

De a legjobban az idegesít, hogy nem nagyon hajlandó inni! 1 l-t kellene, de még a felét se issza meg. És annyira sovány!
Asszem én is kipróbálom ezt a homeos bogyót, a Vitacolant, Béres cseppet próbáltuk korábban, de egyszerűen nem hajlandó bevenni, és ha italba teszem neki, abban is megérzi, és nem tudom beleerőltetni :(

Bocsi, hogy ilyen lehangoló vagyok, de jól esett kicsit kiadni magamból.

Karácsony: az is lesz? Sehol se vagyok vele....
Évi

KépKép
KépKép
KépKép
jevi26
 
 


csak pár kép, mert rohanok
Kunka dolgozik :D Kép
Lili és a hinta, ez azért tetszik neki: Kép
Figyelek ezerrel és már a duma is beindult egy hete: Kép
A fürcsi a legjobb, az bármikor jöhet, nyugtató hatású! Kép
Minek nekünk tesókocsi, Kunka megoldotta!:D Kép
Kunka és az új ülése, pizsiben, kakaóval! Kép
megyek pakolok irány alvás után a mikulásozás, este majd igyekszem jönni, bocsi sok lett a kép!

TamEsz
KépKépKép
tamesz
 
 


Sziasztok!!
Mukika!!Köszi a hiányolást itt vagyok!!!
Húúú,olyan régen voltam,hogy most kb fél orája ülök itt és olvasok ezerrel.Remélem még hagynak írni is nyugodtan,rájuk parancsoltam ezerrel,hogy most anyának itt dolga van a gépnél,ugyhogy most benn örjöngenek a szobába!Ugy érzem lesz még ennek böjtje,hogy most itt ülők,de egyszerüen nem jutok ide mostanába.:(:(:(Este lenne még ugyan időm,de valahogy napok ota olyan depis vagyok,szédelgek egésznap,alig eszek :lol: :lol: ,és ídegbajos vagyok,ugyhogy inkább relaxálok az ágyba ha már alszanak! :roll: :roll:
Tímka!!!
Gratula a csajszihoz,de azért én még szurkolok,hogy fiu legyen persze ha nem baj!Teljesen más egy fiú,ők olyan anyásak,ugy tudnak bujni és hizelegni!Ezt csak az tudja akinek van lánya ís,mert alapjáraton a csajok is tudnak anyásak és hizelgösek lenni,de egy fiutol az teljesen más! :lol: :wink: Apa reakcioja amikor mondtam neki,hogy a második is csajszi lesz nálatok az volt hogy:"látod náluk bezzeg tud két csaj lenni,akkor nálunk miért nem??"Hát igen ő nagyon lánypárti,még most is!Símán vállalná a hartmadikat persze csak ha 100%hogy lány lesz! :o :o :o De azért dagad a melle ha Mircsí motorozik,vagyha a kocsimániáját peddzegeti. :D :D Nálunk is van TELETUBBIES örület! :twisted: :twisted: :twisted: Pedig azt hittem meguszom,Kírával már az összeset kivülröl tudjuk,mert nála ís örület volt!

Tamesz!!!
Te mondod Timkának,hogy azért pihenjen is??? :shock: :lol: :lol:
Őrülök,hogy Lili megjavult,de hiszen már volt hat hetes vagy nem???Nálunk is akkor lett jobb!!De azért még lesznek hullámok arra készülj.Nagyon édik a gyerekek,Lilibe van Marci is rendesen.:):):)
Mikulás:
Mircsí nagyon csodálkozva figyeli a karácsonyí diszkivilágositásokat(uristen ezt alig birtam leirni)nagyon tetszik neki a télapo,Kíra megoldja helyettem az énekléseket,mindennap énekel neki,ja és meséli neki,hogy milyen Mikulásstoryban volt már része!Olyan édes ahogy ott űl Kírával szembe és íssza a szavait!Csak sajna a rosszaságokat is elég hamar megtanulja Kírátol!Mi is megyünk Mikulásolni,de mi csak 6-án de akkor 3 helyre! :shock: :shock: :twisted:

Karácsonyí ajándék:
Mironnak vettünk egy nagy akumulátoros motort,ez fix volt és tervezett,ezenkivül kap még pizsamát,favonatot,barkácsasztalt,garázst kisautokkal,micimackós sátrat,meg micimackos ágynemüt is!Még mielött valaki megkérdezné,nem szakadt ránk az otp,ezt anyuval sogornőmmel és a dédivel közösen tervezve vettük,a többieket nem tudom az nekem is meglepi mit vesznek!
Kírának cd játszot veszünk mi,anyukám gyerek sminkkészletet világitos zenélös illatos dobozba,hercegnős ágyneműt,barbi sablonokat,társasjátékokat,mesekönyveket meg a farsangi jelmezt ís mert mindig februárra márcsak maradékok vannak ilyenkor meg olyan szépeket lehet kapni.De az még nincs meg ugyanis nem volt két egyforma hercegnős,mert tudjátok nálunk mindenböl egyforma kell a csajoknak.
Anyukám és aposom is telefont kapnak,mert már olyan ciki ha valahol előveszik,régi fél méter hosszu és kb 2 kilo sulyú mindkettöé.Apának megrendeltem a most megjelent MOTOGP-s könyvet,bár ő közölte amikor meglátta,hogy ennyí pénzt bizony ő nem ad érte.Hát én ilyen rendes vagyok ám,és megvettem neki!:):):)
Dédiknek aproságokat,sok sok édességet,ami kitart husvétig,mert ugyebár ha összeülnek a barátnőkkel traccsolni akkor közbe nélkülözhetetlen a nasí. :lol: :lol: :lol:

Évi!!
Huu!!!Nem irigyellek titeket,vigyázzatok nagyon a bogyokat pedig csak akkor kezd ha meggyogyultatok,de viszont ami nekünk nagyon bejött a nagy hasi-fosís hányásosnál az a SODIORÁL por.Ez egy infuzio por kimondottan gyerekeknek ilyen esetre,nekem akkor a Klinikák gyerekfőorvosa ajánlotta,amikor ugyebár nem voltam hajlandó egyedül bennhagyni Miront,ezzel itthon itattam,narancs ízű Mironnak ez bejött!Recept nélkül kapható és nem is horror ára volt még tavaly!Ja és ne felejtsd el a NORMAFLORE-t adni az fontos,hogy a bélfloráját helyrerakja,és persze ez nektek is aki elkapja ajánlott inni!
Bocsí ha okoskodásnak tűnik,csak jótanácsnak szántam!!
Vendég
 


Jó estét!

Tamesz,naggyon jók a képek!!! :D :D Hogy mekkora már ez a Lililány!!! :D És tényleg hasonlít Marcira is! Meg rád is! Na,és hogy hogy élvezi a vizet 6 hetesen, nem semmi!

Mesélj majd, hogy sikerült a Mikulásozás!

Évi, ezt a Sodioral port mi is ittuk pár napig, nekünk a dokinénink javasolta, és tényleg bejött,mint Andiéknál!

Andi, remélem, hamar kilábalsz a depiből, és semmi komoly bajod nincs! Nem a harmadik gyerek áll a szédelgés hátterében? :lol: :lol: :lol:

Na,megyek kicsit kézműveskedni,majd teszek föl képeket! Timka, te is fölteheted az adventi naptáradról!!!

Jóéjt, szép hétvégét!

Juc

Kép
juc14
 
 


NEM!!!!!!
Vendég
 


Andi, jóvanna, csak ugrattalak! :lol: :lol: :lol:

Látom, mindneki serényen készülődik a karácsonyra. :D

Itt vannak a tegnapi művek:

Adventi koszorú (én az ilyen egyszerűt csípem):

Kép

Képkeretek és dobozkák:

Kép

Szép estét!

Juc

Kép
juc14
 
 


Hú, Juc, ezek a mozaikos dolgok nagyon jól néznek ki! Nehéz ilyet készíteni? A jövő héten mindenképp kell taliznunk, Panni már kezdi elfelejteni MArcit, bár a fotójának mindig nagyon megörül, emlékszik rá. Bocs, hogy nem reagáltam a múltkori sms-re (szokásomhoz híven :oops: :oops: ), de nem tudtunk volna menni, karácsonyi "vásárkörúton" voltunk.
Én is megmutatom egy mai "alkotásom", sima fenyőkeretes tükörre szalvétáztam az alábbit.


Kép


Holnap 10re megyünk mikulásozni apukám mnkahelyére, kíváncsi vagyok, mit szól majd Panni. Majd teszek fel képet.

Tamesz,
Irtó helyes Lili, szerintem is nagyon hasonlít Rád, meg a tesóját se tudná letagadni!

Évi,
Írtam privát üzit, megkaptad? Hogy vagytok?

KépKép
fanka
 
 


Fanka, azért ez a tükör se semmi! :D :D Ki kapja?

Na, de hogy Panni elfelejti Marcit... :( :evil: :evil: Irgumburgum!!! :evil: Marci bezzeg, ha azt mondom neki, hogy "Mami nagyon szereti Marcit",akkor erre azt válaszolja, hogy Pannyó, Pannyó... :lol: Mármint, hogy ő meg Pannyót szereti... A kis hálátlan fiúgyerek, már elhanyagolja az anyját!!! :lol: :lol: :lol:

Juc

Kép
juc14
 
 


Ja, a mozaik nem különösebben nehéz, kicsit drágák a kövek, akkor éri meg beruházni, ha sokat csinálsz, bár az is igaz, hogy eláll jövő karácsonyig is, ha marad. Ma próbálkoztam 1-2 mintával is, ha kifúgáztam holnap, azt is megmutatom.

Juc

Kép
juc14
 
 


Sziasztok!

Fanka!
Nagyon köszi a segítséget, már jobban vagyunk, de valóban nem eszik szinte semmit, viszont most nagyon megnyugtattál, hogy nálatok is ez volt! Még hasmenése is van, úgyhogy tényleg nem erőltetem, csak az ivást.

A változatosság kedvéért most én vagyok beteg, de nem ám ugyanezzel, hanem most felső légúti fertőzéssel, már a hangom is elment, és annyira köhögök, hogy majd kiszakad a tüdőm... :(
Ezt még a Gyerekklinikán kaptam el... Viola is köhög, de nem annyira vészes...

Tamesz!
Lili kiköpött te vagy, nagyon aranyosak a gyerkőcök.

Tegnap mi is Pesten voltunk párommal, neki egy rendezvényen kellett részt vennie, én meg elmentem a tesómhoz, ott szenvedtem, mert igazán tegnap tetőzött a betegségem. El akartam menni kicsit csavarogni, nézelődni, de alig volt erőm, ráadásul én vezettem végig oda-vissza (ez hosszú történet, több a rutinom), úgyhogy maradt a tesóm. Nagyon ritkán jutunk fel, sajnálom, hogy így alakult. :(

Most mennem kell, üdv: Évi

KépKép
KépKép
KépKép
jevi26
 
 


Jóreggelt!
Na látom a hétvégén alábbhagyott a pörgés???:D

Jevi,
örülök, hogy Violka már jobban van, Te is gyógyulj meg minél hamarabb, remélem a leányzón ez már nem fog kitörni. Majd egyszer összehozunk egy talit amikor pesten jártok valamikor szép időben!:)

Fanka, Juc,
nagyon ügyik vagytok és szépeket gyártottatok, én most ilyenekre még gondolni sem tudok, örülök, ha a "kötelezőkkel" végzek!:( De majd jövőre már "nagyok" lesznek és nekem is rengeteg időm lesz, vagy nem? ANDI, szerinted???:D

Fanka,
mentek a Van Goghra? Tényleg nagyon ügyi vagy a tükörrel, egy ilyet én is elfogadnék!:D

Juc,
úgy látom nem sokat aludtál mostanában, ha ilyen sorozatgyártásba kezdtél, szerintem nagyon fognak neki örülni, várjuk a többit is!
Marci mit szól hozzá, hagy alkotni? nem akar segíteni? Én most még sajna arra is képtelen voltam, hogy neki valami újdonságot alkossak adventi naptárként, így marad minden napra egy kis zsákocska valamivel.

Muki,
nem lazsálunk, topicot pörgetünk, nem????:D

ANdi,
remélem már kimásztál a depis gödörből és jól telt a hétvégétek!! Ha van kedved mesélj!!!
Ügyi vagy, hogy már ennyi minden ajándék megvan, bár már mi is majdnem készen vagyunk. Nálunk is úgy van, hogy megbeszéltük a nagyszülőkkel, hogy ki mit kapjon, és így Marci favonat sinpótlást kap, meg gyúrmát, meg szerelhető autót, mert mostanában állandóan szerelni akar, nagyon ügyesen csavaroz már. Liló pedig egy puha állatot, csilingelő kislabdát, meg egy kis ruhát. Nálunk én kapok telefont, mert a másik már majdnem három éves ,és egyszerűen tragikus állapotban van, mert vagy lemerül két perc után, vagy eldobja a hívást és most volt a pannonnál egy dupla kedvezmény akció, így belevágtunk.

Nálunk a helyzet sajnos borzalmas lett a hétvégén, már péntek estétől tart folyamatos üvöltés Liló részéről, így semmire sem volt időm. Pénteken Marci nagyon élvezte a mikulás bilut, volt egy kis játék, színdarab, csocsi ajándék, hát a végén 10 percig vártunk, mire lehűlt annyira, hogy elindulhassunk, mert annyit rohangált, nagyon élvezte a gyerektársaságot. Lili volt a legkisebb, mindenki megbámulta, de egy hónappal nagyobbnak gondolták. Mondtam, hogy kicsit dagi:D
Na megyek, mert a csja már megint nyikorog, pedig egy jó órája szopizott, amikor apja nyüzsgött. Sajnos ő megint kiment, de már nem sokszor megy!
SZép napot!

TamEsz
KépKépKép
tamesz
 
 


Sziasztok,

Csak gyorsan pár kép a tegnapi mikulás-ünnepségről. Panni rettentően félt a mikitől, egy méternél közelebb nem mert menni, úgy is csak, hogy csimpaszkodott rajtam, és üvöltötte, hogy : "báááánt!!". Még a délutáni alváskor is emlegette, tökre kiborult az "élő" Mikulástól, szegényke. De, amikor eltűnt a télapó a színről, már nagyon jól érezte magát, élvezte a gyereknyüzsit, meg az ajándékcsokikat.
Most rohanok, majd jövök még..


izgatott várakozás,sósperec csipegetés
Kép

na, itt valami lesz...
Kép

áááááááá!
Kép

na, elment már végre az öreg?
Kép

most már minden oké!!
Kép

KépKép
fanka
 
 


Na Marcit eladtam két órára, így msot felugrottam egy pillanatra, mert Liló alszik véletlenül, bár a hinta rázza a seggét, de menni kell boltba, mert semmi sincs itthon, tragikus!

Fanka,
nagyon jók a képek és csinik vagytok rajta, nagyot nőtt Panni is, miniszoknya, harisnya, agyam eldobom, mik várnak még ránk is???!!!:D
Marci is megszeppent a Mikulástól, hármasban álltunk sorba, apa meg fotózott, Lili szundizott a kezemben, Marci meg rángatott, de amikor odaértünk, mint egy áldott jófiú, állt, megfogta a csomagot és modnta, hogy "Köszöm!" de amint eljöttünk, két lépést "bont, bont, bont" és már nyomta is befelé a csocsit!:)

Ja,köszönjük a kép dícséreteket!

Timka,
nálatok hogy sikerült a véges mikulás? Hány fababánál tartotok??:D

Eveka, merre jársz????
Brigi, nagoyn elvesztél, mizu veletek? Fiúk jól vannak??
Babus, és Ti? Remélem Kristóf nem betegeskedik!!!
Timurr, és te? hogy van a kisasszony?
Flames, tessék most már írni is, nem csak olvasni!!!
NA szaladok, majd ha délután esetleg nyugi lesz még benézek!

Tényleg ki mekkora és milyen fát vesz? vágott vagy cserepeset? Mi minden éven tipródunk a cserepesen, de a gyerkpcök miatt ügye megy a fűtés rendesen és félek, hogy kiszáradna és meg sem indulna tavasszal a cserepes, próbálta már valaki?

TamEsz
KépKépKép
tamesz
 
 


Halihó!

Csak gyorsan bekukkantunk Marcival,hogy pörgessük a topikot. :lol:

Panni nagyon szép nagylány a képeken :D , annyira, hogy Marci föl sem ismerte... :lol: :lol: :lol: Pedig állandóan emlegeti, lehet, hogy az mégis valaki más??? :lol:

Na, Marci nem is hagy többet írnom, őrjöng körbekörbe a lakásban, úgyhogy inkább megyek.

Majd du. vagy este jövök.

Juc

Kép
juc14
 
 


Sziasztok!

Fanka!
Nagyon helyesek vagytok a képeken, ahogy nézem, Panni alkata kiköpött Violáé, nagyon csinos a szoknyácskában!

Mi szerdán megyünk mikulásozni, ha végre jobban leszek, és nem köhögök már ennyit! :evil:

Tamesz!
Még mi sem próbáltuk a cserepest, de tavaly már gondolkodtunk rajta!
mi a nagy fákat szeretjük, szerintem idén is lesz 2 méteres, ahogy a férjemet ismerem. nagyobb gond, hogy hol lesz a helye?
Tavaly csak egy kis asztali műanyag fenyőnk volt, nem is volt semmilyen hangulat, Viola is még pici volt. De idén mindenképpen igazi karácsonyi hangulatot szeretnék varázsolni, remélem nem leszünk addigra már betegek, és végre a karácsonyi menü is összeáll addigra! :) Mert egyelőre fogalmam sincs...

Évi

KépKép
KépKép
KépKép
jevi26
 
 


Sziasztok,

Tamesz,
Gyönyörűek a gyerkőcök, Lili nagyon szépen fejlődik :) . Tényleg, akartam is kérdezni tőled, hogy hogyan oldod meg az esti lefekvést? Ki kerül előbb ágyba? Nem-e zavarják egymást ilyenkor?

Fanka,
Hát Panni már kész kisasszony kérem szépen :wink: .

Mi is készülünk a Mikulással való találkára, kíváncsi vagyok, hogy reagál majd az öcskös. Ahova járok terhestornára, oda fogunk majd menni Szombaton.

Körkérdés:
Volt-e valamelyiketeknek a terhesség alatt olyan érzése, mintha zsibbadna a méhszája? Mostanában elég sokszor előfordul nálam, és sokszor már szinte fájdalmas érzés. Nem tudom valamit nyom a pici vagy mitől jöhet ez?!

Jevi,
Remélem jobban vagytok, és hogy Violkának már megjött időközben az étvágya.

Pocak egyre nagyobb, majd teszek fel képeket is később :D . A kis tökmagnak vettünk egy kiságyat, ugyanis Ákos még túlságosan ragaszkodik a sajátjához és hely is van bőven benne.

Kép
Kép
nyuszko
 
 


Sziasztok,na itt vagyok megint.

Nyuszkó,kíváncsian várjuk a pocakos képet! Zsibbadás-ügyben nem tudok hozzászólni, nem volt ilyenem a terhesség alatt. Nézték vmikor a terhességed alatt a méhszájat is? MInden rendben vele?

Évi, remélem, meggyógyulsz szerdáig, és tudtok menni a Mikulásra. Jó hely lehet a ti gyermekklinikátok is, hogy betegebben jöttök haza, mint ahogy bementetek. :? Itt is ugyanez van... Bár mi hálistennek nem kaptunk el semmit a Lászlóban, de nagyon olyan híre van, és szegény Evekáék is ott lettek bárányhimlősek tavaly. :(

Mi úgy néz ki, megússzuk a bárányhimlőt, nem merem elkiabálni, holnap jár le a max. lappangási határidő, 21 nap, de eddig semmi jele szerencsére. :D :D Úgyhogy hatékony az oltás! :D A barátnőm 5 hónaposa viszont elkapta a tesójától :( , múlt héten jött ki rajta, és a bátyjánál is több pöttye van, de láza szerencsére nem nagyon. De szegényke elég nyűgös. :( Nagyon nehéz lehet így két gyerekkel végigcsinálni ezt a betegséget, pont mire meggyógyul az egyik, jön a következő... :(

MIkulás: mi is szerdán megyünk a sulimba Mikulásozni, hát kíváncsi vagyok, Marci is megijed-e, mert pl. a bohóctól ő is ordít. De ma elmentünk az utcán egy beöltözött Mikulás mellett, Marci rá se hederített!!! :shock: :shock: Ő már biztos tudja, hogy ez csak átverés!!! :lol: :lol: :lol:

Karácsonyfa: mi nem próbáltunk cserepest, mert ugye nem tudnánk hova ültetni aztán. Én kicsit tartok most attól, hogy Marci majd piszkálja a fát, meg magára rántja. Tavaly a földön állt egy elég szép nagy fa, idén lehet, hogy inkább asztalra raknánk, de azt is eléri ez a zsivány... :shock: :lol: Ti hova teszitek? Hogy véditek meg a lurkóktól???

Tamesz, remélem, Lili kicsit megnyugodott már! Apátok mikor jön haza végleg?

Hát a mozaikot csak este tudom csinálni, amikor Marci alszik, mert gondolom, kicsit besegítene :lol: , ha az orra előtt kezdeném csinálni. Ja, meg a ragasztó kicsit technokol-szagú, én is beszipuzok tőle :lol: , nemhogy Marci. Szóval van éjszakai programom mostanában.

Ja, azt hiszem, te kérdezted még régebben a táncot: a szalagavató csak február 2-án lesz, úgyhogy még van időm bőven gyakorolni. Én sem vagyok a parkett ördöge, de a partnerem még kevésbé... :lol: :lol: :lol: De mivel tanár létünkre táncolunk, és ez kuriózum :D , ezért első párnak rakott be minket a tánctanár :shock: , úgyhogy ott fogunk villogni legelöl!!! :lol: Ruhát már kinéztem és lefoglaltam egyet egy jelmezkölcsönzőből, madj teszek föl képeket februárban. Ja, igyekeztem egy nagyon egyszerűt választani, sima szoknya abroncs nélkül, meg egy egyszerű ki fölső, hát furcsán nézek ki benne :lol: , de Marcinak tetszett, amikor ott volt velem próbálni, és ez a lényeg!!! :lol: :lol:

Na, megyek, mert mocorgást hallok.

Szép estét!

Juc

Kép
juc14
 
 


Sziasztok!

csak gyorsan bekukkantottam.
Helyzet nálunk sem fényes,el is vagfyok kenődve. Fanni megint vagy még mindig beteg, és nem akar javulni. Már-már naponta megyünk a gyerekorvoshoz, aztán a Péterffybe a füll-orr-gégészetre.
Megint elkezdett folyni az orra, ez annyira nem aggasztana,ha nem köhögne olyan hurutosan sokat, főleg mikor alszik. Vettek még pénteken a torkából váladékot, hogy megnézzék van-e benne valami baktérium, eredmény viszont csak csütörtök-péntek körül lesz. Gyerekdokink szerint borzalmas a torka, megvan duzzadva a mandija és már azegész olyan ördögikörnek tűnik.
Ma a gégészeten végre kikunyiztam valami antibiotikumot, hátha ettől javul az állapota, csüt9rtökön kell visszamennünk.
Beruháztam egy infralámpába is, mikor alszik azzal melegítem az arcát, mert az is segít a válladék oldásában.
Gyerekdokink elküldött a pulmanológiára (vagy mire) egy allergia vizsgálatra is.
Remélem gyorsan túlleszünk mostmár rajta, mert annyirasajnálom szegényt.
Hála az égenek mostmár jobban van egy kicsit,utóbbi két napban eléggé kedvetlen sírós volt.
Ráadásul szinte semmit nem eszik, cska pár falatot, emiatt is aggódok, nagyon sokat fogyott, de szerencsére van honnan.

Mikulás party nem nagyon jött be neki, elég nyűgi volt, inkább az ölünkbe cipeltük és vártuk a fehérszakállút. Szóltunk hogy gyorsan kapja meg az ajit, aztán húztunk is haza.

Fanka,
Panni nagyon csini. Hol szereztétek ezt a kötött szoknya,kardigán együttest? nagyon édes!
Fanninak is van egy korbárson szoknyája, de ez a kötött jó melegnek tűnik.
Viszont az én csajom nincs kibékülve a garbóval.Tegnap adtam rá egyet és állandóan szedtevolna le, végénb le kellett cseréljük egy pulcsira.

Bocsi, de nem nagyon tudok másra reagálni,nem olvastam még el miket írtatok.
Nagyoban megy a festés nálunk, alapozással kész vannak, sőt kb. 100 barab már le is van festve kétszer Sadolinnal, lehetne felrakni, de én télire sajnálom. Asszem anyósék holnap vagy szerdán mennek haza,úgyhogy majd akkor tudoktöbbet jönni.

Timka

Kép
Kép
timka76
 
 


Sziasztok,

Köszi a bókokat a lány nevében is, hát igen, nagy csaj lett már :D !

Timka
A kötött rucit nagymama csinálta, nagyon menő szerintem is. Van még hozzá mellény is. Sajnálom Fannit, remélem hamar rendbe jön! Pocak hogy van?

Cserepes fát egyszer vettünk (már nem tudom milyen megfontolásból..), de nagyon hamar lehullott a levele, és olyan sokáig tartott a tél, hogy meguntuk rakosgatni,végül a kukába került szegény :( , úgy március körül....
Idén asszem kis fa lesz, de "nem hullós" típus, és felrakjuk egy kisszekrényre- így majdnem a plafonig fog érni!

KépKép
fanka
 
 


Tamesz!
Igazad van, jóvannna, pont én lapulok, mint ...., pedig én agóztam a pörgetésért :roll:

És Lili miért bőgőzik ennyit? Vagy Te is pont erre lennél kíváncsi? Remélem már javult a helyzet! Marci, "köszöm" :lol: Bont, bont, bont :lol: Nagyon édes!

Fanka!
Panni tök cuki a képeken! Nemtom miért, de mindig Lizi jut róla eszembe. Sztem 1 picit hasonlítanak! Na és ez a báááánt..... Lizu még ilyet nem mond, meg még különösebben nem is fél dolgoktól(persze van amitól igen, de nem soktól), viszont van az a majmos reklám, amikor a maki lenyeli a telefont,hát attól totál kiborul mindig.

Timka!
Gyógyuljon kisasszonyka gyorsan! De mért van olyan soká meg az eredmény?! Nekünk múltkoriban pénteki napon vették le, és hétfőn már megvolt(pedig még egy hétvége is közben volt).

Nyuszkó!
Húúú, vmiről lemaradtam??? A terhestornához ÖCSIKE mit fog szólni? Most akkor tudjátok, hogy fiúcska a pocilakó, vagy a megérzéseidre támaszkodva beszélsz így róla?

Fa: még nem esett róla szó :)

Na megyek, mert borzasztó álmos vagyok!

Muki
KépKép
KépKép
mukika
 
 


Jóestét!
Timka,
jobbulást Nektek, pedig azt hittem, hogy lassan már el tudtok jönni hozzánk egy kicsit csacsogni!!!:( Gyógyuljon a csaj gyorsan, várjuk az eredményeket! Remélem Te jól vagy, tényleg a pocaklakó milyen? Aktívabb, nyugisabb???

Nyuszko,
altatás az izgi, fpleg mikor így tök egyedül vagyok, mert mire pl Marci bealszik, Lili elkezd üvölteni, hogy fáj a hasa, na erre Marci szeméből kipattan az álom és ő is rázendít az ordításra, csak úgy poénból!:D Na az én hajam meg ilyenkor hullik legjobban!:) Előbb Marci szokott bealudni, majd apja elcipeli az ágyába, én nem, így most velem alszik, majd Liló, na őt még elbírom, bár már majdnem 5 kg. Kérünk pocakos képet! Tényleg egy szobában lesznek a kölykök?

Muki,
helyes, tessék csak pörögni!:D Liló sajnos hasfájós és anyás, ma délután pl a fotelben aludt rajtam két órát, de az ágyban nem volt hajlandó, ez mi? hiszti!!:D

Juc,
táncos képeket akkor majd később kérjük rajtad számon!:D
Örülök, hogy hatékony a bárányhimlős oltás, hát a barátnődet nem irígylem, két beteg gyerekkel. Egyébként nálunk is így volt, öcsém ovis volt, két hétig anyuval volt otthon, majd visszamentek és rajtam kitört, de annyira, hogy 3 hét a nagyinál következett, hajvágással, mert a fejem is tele volt, annyira tombolt rajtam.
Apa már csak karácsonyig megy ki, meg januárban egy alkalommal, ha minden igaz. De a jövő héten hétvégére is maradnia kell, így majd hívok társaságot, hogy ne "unatkozzak":D

Mikor lesz már jó? lassan szervezhetnénk közös szánkózást is, nem? vagy idén elmarad a tél???:D
Na jó, megyek inkább aludni, mert csak a hülyeség dől belőlem, látszik, hogy pihent vagyok???!:)
Szép álmokat, majd rakok fel fotókat, ma csináltam vagy 50 db-ot.

TamEsz
KépKépKép
tamesz
 
 


Sziasztok!

Tamesz
Jó, jó... Csak még felhasználónevet is váltani akarok. A válásnak még nincs vége sajna... :x :cry:

Mindenkit puszilok régieket, újakat! Nagyon nagyon köszönöm az emaileket, nagyon rendesek vagytok!!! :) Nemsokára viszatérek! :oops: :lol:

Csilla & Adri
flames
 
 


Flames!
helyes, többszöri felszólítás után azért csak írtál, na gyorsan találj ki valami új nevet és tessék rendszeresen beszámolni!!!:D

Mi megjöttünk Lilivel az uh-ról, szerencsére minden rendben, a koponyáját a belső szerveket és a csípőjét is alaposan megnézték, sajnos a belei tele vannak gázzal, így mondta a dokinő, hogy vsz. emiatt nyűgibéka, de majd idővel javul. Köszi!:D Nem tudom mikor fogja elhinni nekem a kisasszony, hogy c sak az övé a cickó ls senki sem eszi meg előle, akkor talán lassabban zabálna???!:(
Csütörtök este meg a nőgyogyihoz megyünk 6 hetes kontrollra 7 hetesen, de így kaptunk időpontot, remélem ott is minden ok lesz, mert apa már be van sózva.:)
Na megyek gyorsan főzök, mert jön ma apukám és valami ebédet kellene varázsolnom!SZép napot!

TamEsz
KépKépKép
tamesz
 
 


Marciről két tegnapi kép:
Komoly nagyfiú vagyok!!!!
Kép
De azért leginkább nagy csibész!:D Kép

TamEsz
KépKépKép
tamesz
 
 


Sziasztok,

Tamesz nagyon ari Marci, valóban olyan nagyfiús. Mi úgy tervezzük, hogy az elején a pici velünk fog aludni, majd egy idő után egy szobában lesznek, amíg nem sikerül építkezni. Nekifogtunk egy bankkölcsönnek, ami úgy működik, hogy két évig mi teszünk minden hónapban egy összeget a bankba és két éven belül felvehetjük a kigyűlt összeg dupláját, akkor szeretnénk majd építkezni.

Ákost tegnap külön szobába költöztettük, nagyon jól elvan eddgi, jjel meg sem ébredt és a délben is ügyesen elaludt, kopogjam le. Egyedül a reggel tűnt picit megszeppentnek, hogy nem a megszokott helyen ébred.

Muki,
Hát nekem nagyon az a megérzésem, hogy a második babóc is fiúcska lesz, de még konkrétan nem tudjuk. 14-én megyünk dokihoz.


Timka,
Jó gyógyulást Fanninak, remélem hamar legyűri a betegséget.

A beígért pocis képek sajnos elmaradnak, ugyanis a párom volt a fényképész és mint kiderül egyiken sem látszik a poci :roll: , úgyhogy újból gép mögé kell állítsam. :lol:

Kép
Kép
nyuszko
 
 


Sziasztok!

Flames, jaj de jó, hogy felbukkantál!!! :) Gyere és írj, remélem, minél előbb tudsz jönni!

Tamesz, tényleg nagylegény ez a Marci! :lol: REmélem, minden rendben lesz a 6 hetes kontrollon is.

Én is várom már a havat, oké, hogy nincs hideg most, ezt nem annyira bánom, de attól tartok, hogy így még márciusban is nagy tél lesz, ha így eltolódnak az évszakok... :?

Timka, remélem, most már gyógyultok, hat az antibiotikum. MIkor mentek a pulmonológiára meg az allergiavizsgálatra?

Marcit bennhagytam a szobájában, mivel mellettem képtelen volt elaludni, az előbb a fotelbe hajtotta a fejét, állva, úgy pihizett :lol: :shock: , de nem jön ki érdekes módon, megyek, meg is kuksizom, mit csinál. Lehet, hogy a padlón húzza a lóbőrt???

Juc

Kép
juc14
 
 


Sziasztok!

Marci ma megint nem aludt egész nap :shock: , ez már kezd rendszeressé válni... Jól bírta a gyűrődést, csak egy hiszti volt :lol: , az is azért fajult el, mert én is hisztis voltam, és nem voltam képes időben elterelni a figyelmét... MIndenestre visszafordultunk az utcáról, itthon mindketten kitomboltuk magunkat :lol: :lol: :lol: , aztán újra elindultunk.

Fankáékhoz mentünk különben, hogy végre összeeresszük a hősszerelmeseket :D , hát mit mondjak, Marci inkább a cicára koncentrált, nem Pannira :( :lol: , pedig Panni nagyon aranyos hízelgős, bújós kislány. Na jó, azért egy darabig mentek kézenfogva :D :oops: , de aztán a cica és a játékok Fankáéknál sokkal érdekesebbek voltak...

Ugye jól kipucoltátok a cipőtöket, gyerekek??? :D

Na, megyek, ügyködöm egy kicsit a Grace Klinika előtt.

Jó éjt, jó Mikulásozást!

Juc

Kép
juc14
 
 


Flames!
Jajj, de jó!!!!!!!!! Várunk nagyon!

Tamesz!
Marci igencsak szép kölök még mindig :D De hallod ez a fogszerkezet, nem gyönge :lol: Drukk a 6 heteshez, biztos minden oké lesz. Szegény Lilóka, az a sok fránya levegő a pocakban :(

Nyuszkó!
Akkor várom a 14-ét! Kép jöjjön!

Juc!
Na még ez a Marci....aztán majd később bánkódik, hogy elszalasztott egy ilyen csajozási lehetőséget. :)

Muki
KépKép
KépKép
mukika
 
 


A topik minden kis és nagy lakójának boldog Mikulást!!! :lol:

Kép

Juc

Kép
juc14
 
 


Sziasztok!!!

Mi is kívánunk mindenkinek kellemes mikulásozást!Mi még nem taliztunk vele élőbe,majd ma megyünk 3 helyre.De az ajándékoknak örűltek este!De azért mégiscsak jobb volt amikor be ís jött az a fránya mikulás,ugy izgibb volt,de sajna ídén elcsesztem és későn hívtam fel,és márcsak este 11-re tudott volna ídeérni!Reggel pedig suli!!:):)Nem baj majd jővőre fürgébb leszek,már husvétkor lefixálom vele az időpontot!:):):)

Kép Kép Kép Kép :lol: Dobok be pár képet a tegnap estéröl,de elöbb ezt elküldöm mert szarakszik a net,nehogy ítt elszálljon nekem minden!
Vendég
 


Na itt is vannak!!Délután még csínálok a mikulással is!!!
Flames!!!:):):):)

Kép Kép Kép Kép
Vendég
 


Sziasztok!

MI is kívánunk mindenkinek boldog mikulásozást!

Kép

Kezdünk jobban lenni, bár még mindig csúnyán köhög néha,de sokkal jobb kedve van. Anyósék ma reggel elmentek,szerintem mi is elhúzunk csavarogni most valahova. Alvásidőben majd jövök mert most anya gyere van....

Timka

Kép
Kép
timka76
 
 


Sziasztok!

Mi is mindenkinek boldog Mikulást kívánunk!
Ma volt a játszóházban is a Télapó, de Violka igencsak megszeppent tőle, még jó, hogy előtte lekaptam játszás közben, mert utána már nem lehetett. Bezzeg, amikor kiment a Télapó bácsi, nagy elánnal magyarázta, hogy itt volt, hol ült, miket osztogatott, és hogy apa látta tegnap a fehér szakállát este a sötétben! :D Merthogy nálunk tegnap este jött a Mikulás!

Íme a mai játszóházas képek, még a Mikulás előtt:
Kép

Kép

Évi

KépKép
KépKép
KépKép
jevi26
 
 



Sziasztok,

Utólag is boldog Mikulásozást, végülis van akinél 6-án jön, vagy nem? :wink: . Nálunk is nagyon jól sikerült az este a buli. Egy barátnőm kölcsönadott egy teljes Mikulás jelmezt: sapka, bajusz, szakáll, kabát, nadrág, öv és még csengettyű is járt hozzá. Apum beöltözött és berakta az ajándékokat egy nagy zsákba, úgy érkezett be. Nagyon hiteles volt, elváltoztatta a hangját, Ákos nem jött rá a turpiszságra. Az elején picit meg volt szeppenve, csak messziről pislogott feléje, és félve vette át az ajándékokat, de aztán felbátródott, megmondta a "Mikulsának", hogy őt Kománcsik Ákosnak hívják és majdnem kettő (mármint az életkora) és puszit is küldött neki. Aztán miután távozott a Mikulás és megjött nagytata, hát nagy izgalommal mesélte a történteket. Hogy a Mikulás öreg volt és köhögött és cipelte a zsákot és hozott sok-sok ajándékot :lol: . Szóval nagyon jópofa volt.

Kép
Kép
nyuszko
 
 


Chincho,

Jó hogy visszatértél :D :wink: .

Kép
Kép
nyuszko
 
 

Vissza: Gyermekek / magzatok kor szerint

Jegyzetfüzet:

 

X
EZT MÁR OLVASTAD?