Sziasztok!
Na, végre sikerült begépelnem a szüléstörténetet:
Ugye november 5-re, vasárnapra voltam kiírva. A dokim azt mondta a csütörtöki vizsgálatkor, hogyha nem szülök meg a kiírt időpontig, akkor 2 naponta NST, vizsgálat, és ha a belső méhszáj nyitott, akkor magzatvizet is néz.
Mivel 5-én sem szültem meg, ezért 6-án, hétfőn mentem vizsgálatra, ahol NST ok, belső méhszáj zárt. Elkenődve hazamentünk.
Szerdán, 8-án ismét be a kórházba. Doki megvizsgált, bő egy ujjnyira ki voltam tágulva, így magzatvizet is tudott nézni, és bár tiszta volt, de kevésnek találta, így visszarendelt délre (ő 2-ig dolgozott, és így addigra elő tud készíteni engem a szülésznő), hogy ma lesz a nagy nap, amikor találkozhatok kicsi fiammal.
Előtte még a biztonság kedvéért elküldött NST-re, de már annak az eredménye sem tetszett neki, így biztos volt, hogy vissza kell jönnöm.
Na, szépen hazamentünk a párommal, és félelem lett úrrá rajtam. Fogalmam sincs, hogy miért, de talán arra gondolok így utólag, hogy tudatosult bennem, hogy akkor itt a nagy nap. Ugye más lett volna, ha bent tartanak, és akkor már időm sem lett volna megijedni, de így.....
Akkor gondolkodtam is, hogy bejelentkezek a gépre, és elújságolom nektek, hogy mi a helyzet, de azt a kb. 3 órát Jázival töltöttem. Amire egyébként hazaértünk, megindultak a fájások is (többen mondják, hogy a magzatvíz nézése beindíthatja a fájásokat), így aztán 9 órától elkezdtem szedni a homeós bogyót, félóránként 5-öt, illetve annyit ittam, amennyit csak tudtam, mert már egyrészt ennem nem lehetett, másrészt a vajúdás alatt itt inni sem lehet, és az járt az eszemben, hogy kell a folyadék ahhoz, hogy meginduljon a tej.
Délre visszementünk a kórházba, persze mondanom sem kell, hogy milyen fájó szívvel hagytam itt Jázmint, még a könnyem is megeredt. Megtörtént az adatfelvétel, aztán a szép kórházi göncöt is felvettem, egy kis borotválás (kellemetlenebb volt, mint a beöntés), utána a beöntés. Aztán ennek is meglett az eredménye (3×
), utána elmentem tusolni. Közben hozták mentővel egy csajszit, aki 10 perc alatt meg is szült, ez volt a 3. gyereke. Amikor jött a mentős, kérdeztem tőle, hogy mi volt, és mondta, hogy 55km-ről hozták, amikor kimentek érte, még 10 perces fájásai voltak.... Ezután mondtam a mentősnek, hogy engem is elvihetne egy körre
, de azt mondta, hogy aznapra ennyi izgalom elég volt neki. A férjem a procedúra alatt nem jöhetett be, viszont a kereszttesóm szülésznő tanonc, és pont bent volt gyakorlaton, így ő mellettem volt 2 wc-zés között, meg egy másik nővér is ismerős volt, így szerencsére gyorsabban telt az idő (ez az ismerős nővér szegény férjem ugratta is, mert kiszólt neki, hogy 10 perc múlva baba, a párom meg csak lesett, hogy mi van. Persze aztán közölték vele, hogy csak ugratták
).
1/2 2-kor "végre" felfekhettem a szülőágyra, és bekötötték az oxitocint, illetve a párom is csatlakozott. Addig is voltak fájásaim, de az oxitocin+a fekvés még jobban beindította a rendszert. Nem volt jó sehogy sem feküdni, így mondtam a szülésznőnek, hogy hozza a szülőszéket, de azt mondta, hogy addig, amíg a doki nem jön, addig legyek fekve. Hát, már minden bajom volt, azt hittem sosem érkezik meg az orvos. Aztán 1/4 3 előtt befutott, megvizsgált, bő két ujjnyi, burokrepesztés. Na, ettől még jobban beindultak a fájások. A férjem beszélt a dokival, szerinte este 6-ra, 8-ra baba lesz. Na, amikor ezt mondta nekem a párom, azt hittem meghülyülök, mert én addig nem bírom ezeket a fájásokat. Szóltam a páromnak, hogy hívja a szülésznőt, hogy hozza a szülőszéket, mert már nem bírom fekve. Na, ekkor kellett várnom, mert egy másik szülést vezényelt le a drága. De végre megérkezett, és felkelhettem az ágyról. VÉGRE!!!!! Na a széken még kegyetlenebb fájások jöttek, nekem végig az járt a fejemben, hogy nem bírom ki estig, és mondtam a szülésznőnek, hogy adjon fájdalomcsillapítót. Ő azt mondta, hogy ad, de akkor jobban elhúzódik a vajúdás. Na, akkor azt mondtam, hogy mégsem kell. Közben néztem az NST-t, hogy milyen fájásokat produkálok, hááát, egymás után szép hegyek voltak a papíron. Ezt persze igazolták a fájásaim, mert szünet nélkül jöttek (így visszagondolva, akkor már tudhattam volna, hogy nem sok van hátra, elvégre egyszer már szültem, de ott akkor nem is tudtam gondolkodni). Próbáltam magam átadni a fájdalomnak, tudtam, hogy ha nem közreműködök a fájásokhoz, annál jobban késleltetem Zsombi megszületését. Így aztán csak levegő be-ki-be-ki. Aztán egyszer mondja a szülésznő, hogyha nyomási ingerem van, szóljak, nehogy elódázzam csak azért, mert nem akarok felfeküdni az ágyra. Persze ő már akkor látta az NST-n, hogy tolófájásaim vannak, viszont én még nem éreztem, csak utána, de akkor sem voltam még benne biztos, így vártam még egyet. Na, ezután szóltam neki, hogy akkor hajrá. Szépen felmásztam az ágyra, és már nyomnom is kellett (2 szülés után kijelenthetem, hogy a fájások sokkal intenzívebbek, ha fekszel.)Persze dokim sehol, szülésznő nincs beöltözve, így csak nagy rohangálás, én meg ott kiabáltam, hogy nyomhatok?, nyomhatok? mondja már valaki, hogy nyomhatok!, akkor nyomok!!! És nyomtam!
Ez volt az első adag tolófájás. A másodikra már ott volt a dokim, aki megvizsgált, és mondta, hogy a méhszáj eltünt, nyomjak csak nyugodtan. Közben megvolt a gátmetszés, amiből persze nem éreztem semmit. Aztán a harmadik adag tolófájáskor megszületett pici fiunk, akinek 2× volt a nyakán a köldökzsinór. Azt az érzést, amikor kicsusszant belőlem, sosem felejtem el. Mintha valami melegség járt volna át! Kereszttesóm, aki végig mellettem volt, mondta, hogy nyugi, megvan mindene, csak éppen a váladékot szívják le neki. Én meg közben a páromnak szóltam, hogy jesszus, nincs is nevünk!!! (ugye nekem a Zsombor volt a favorit, neki a Dávid, és sehogy sem tudtunk megegyezni). De ő megnyugtatott, hogy van
Persze akkor azt sem bántam volna, hogyha azt mondja, hogy Dávid lesz, de így utólag örülök, hogy Zsombort mondott, amikor kérdezték, hogy hogyan fogják hívni a babát. Aztán végre megpillanthattam én is Zsombit, és annyira gyönyörű volt!!! Odarakták a mellkasomra, én meg alig mertem megfogni, mert annyira pici volt, de olyan kellemes érzés volt, ahogy a forró kis teste velem érintkezett. Nem sokáig volt rajtam, mert elvitték mázsálni, 4060gr (38.hetes uh-on 3047gr-nak, 39.hetesen 3119gr-nak saccolták, szóval erről ennyit, mindenki nevetett a szülőszobán, hogy ezt a gyereket saccoltál 3 kilónak???!!!), és 59cm. Nem akartam hinni a fülemnek, hogy hol fért el a pocakomban egy ekkora gyerkőc. Ezután Zsombit elvitték a csecsemősök, nálam meg megtörtént a méhlepény megszületése, aztán a varrás. Elég pici vágásom volt, 1 vagy 2 öltés kellett csak. Az nem is volt kellemetlen, inkább előtte a Lidocain injekció
Na, de azt is túléltem, és utána visszahozták Zsombort már felöltöztetve, és csak gyönyörködtünk benne
Aztán elvitték, és az én 2 órás megfigyelésem is letelt, így felvittek az osztályra.
Sajna nem sikerült az egy ágyasba mennem, mert foglalt volt, így egy két ágyasban landoltam, ahol a másik ágy már foglalt volt. Végülis túléltem, mert legalább volt kivel beszélgetni, de akkor is jobb lett volna csak Zsombival kettesben, és úgy, hogy a család bejöhetett volna hozzám a szobába.
A kórházi napok elteltek, Zsombor kint volt velem, de estére beadtam, mert a tejem nem indult be, illetve előtejem volt, azt ki is szopizta ügyesen, meg fejtem, amikor csak tudtam, és odaadtam neki pohárból, de én nem láttam volna annak értelmét, hogy éjszaka csak bömbizzen nekem, mert éhes. Így aztán én is tudtam valamilyen szinten pihenni, mert amióta itthon vagyunk, ez nem igazán megy. A harmadik bent töltött napon kiderült, hogy Zsombinak eltört a bal kulcscsontja. Hát, egy fél órát biztos bőgtem miatta, pedig megnyugtattak, hogy ez neki nem fáj (bár azt nem tudom, hogy ők honnan tudják), és nem lesz semmi probléma vele. Már a nővérek is nyugtatgattak, hogy ne sírjak, mert belázasodok, és nem jutunk haza egy ideig. Másnapra (vasárnap) Zsombi besárgult, így ezért nem engedtek haza, mondanom sem kell, hogy megint jött ki belőlem egy adag könny. Persze tudtam, hogy Zsombi érdekeit kell néznem, és kibírnom, amíg bent tartanak, csak éppen semmilyen kezelést nem kapott, így nem sok értelmét láttam a bentlétnek. Szerencsére hétfőn hazaengedtek, így csak egy napot kellett ráhúzni, bár visszarendeltek 2× is vérvételre, de szerencsére az e heti érték már csökkenő bilirubin szintet mutatott.
A tejem a 7. napon indult be, így még itthon is fogyott Zsombor, de szerencsére tegnap már 3980gr volt. Az Urtica-t már a szülés napján elkezdtem szedni kúraszerűen, amikor lejárt a 6 nap, elkezdtem inni a Laktoherbet, napi másfél litert. Meg naponta eszek finom madártejet, meg legalább 1,5 liter őszilét behúzok, így egyelőre nem panaszkodok tej ügyben. És ugye ennek nagyon örülök, mert Jázmint abszolút nem sikerült szoptatnom, így ha holnaptól nem lesz tejem (ne adja isten!!!!), én már ennek a 2,5 hétnek is örülök, hogy sikerült szoptatnom Zsombit.
Anyukám itt volt segíteni a múlt héten 5 napot, de pénteken elküldtem, mert már nem bírtuk egymást elviselni. Ok, hogy ő mindent másképp csinál, mint én, én ezért nem is szóltam neki, de ő állandóan belekötött valamibe, hogy ő ezt nem így csinálja, stb, stb. Pl: én a madártejet leegyszerűsítve csinálom, 1 vaníliás pudingpor+másfél liter tej. De ő rendesen szokta tojással, stb. És az már úgy nem is jó, ahogy én csinálom. Én minek akarom a textil pelust 90 fokon mosni, nem pelenkázásra használom. Ja, nem arra, de a pelenkázólapra szoktam rakni, és ha Zsombi pisil (ami elég gyakran van tisztába tevés közben), akkor általában az is pisis lesz. Meg az esett rosszul, amikor beszélt nagynénémmel, és azt mondta neki, hogy itt vagyok Briginél, mert így illik. Ezen kiakadtam, hogy ő csak azért van itt, mert így illik???? Azért, hogy nehogy megszólják a szomszédok, hogy nem jött el segíteni???? Szóval múlt hét pénteken különváltunk, azóta fel sem hívott, hogy jól van e Jázi és Zsombi. Pedig azért nem zavartam el innen, csak finoman közöltem vele a dolgokat.
Szerencsére most a férjem itthon van még egy hétig, így ő lefoglalja Jázmint, én meg Zsombizok+főzés, mosás, takarítás, stb. Így aztán nem nagyon tudok pihenni, pedig muszáj lenne a tej érdekében, de nem is tudom hogy lesz, ha már a párom sem lesz itthon.
Amúgy Zsombi ügyesen szopik, egész nap csak eszik, alszik. Bár most 2 napja délután elég nyűgi, hogy az időre e, vagy csak a közelségre vágyik, nem tudom. Éjszaka általában egyszer kel, vagyis eszik este 11 körül, utána hajnal 3 körül, utána pedig reggel 6 körül. Eddig ebben mázlink van.
Jázmin mindig puszilgatja Zsombit, meg szereti simogatni, de ha magukra hagynánk őket, biztos, hogy kárt tenne az öccsében.
Na, nagyjából ennyi.
Tudjátok meddig írtam ezt??? Kb. 2 óra hosszáig. Persze nem egyhuzamban.
Brigó
Azért már egyre több keményedésem van, meg nyilallgat. 
A hétfői vizsgálatot még megvárnám, aztán usgyi 
Képzeljétek, anyósom fejébe vette, hogy a Léna név az Ilona megfelelője (az ő keresztneve) és hogy miatt adtuk neki ezt a nevet, meg hogy biztos a fia így akart neki kedvezni 
Hát az agyam eldobom. Előtte bezzeg fúrta agyba főbe a nevet, hogy gúnydal van róla, meg csúfolni fogják stb. Most meg biztos valamelyik barátnője mondhatta ezt neki. Egyrészt jó, mert "tudatlanságában" békén hagy minket, nem szajkózza folyton ezt, másrészt meg nem akarom hogy azt higyje utána nevezem el a lányom 
hogy jobban viseld a fájásokat és hogy enyhüljenek amíg ugy igazán be nem indul a NAGY ESEMÉNY.
