Új privát üzeneted érkezett!

Sziasztok

Bringa
Egyetértek Ágcival, szerintem is a legkevesebb idõ amit ki kell bírnia két etetés között min. 3 óra, hacsak nincs fejlõdési szakaszban. De az nektek még odébb van.
A másik, hogy ha eléri a baba a 6 kg-ot, akkor minden nap levegõre kell vinni még télen is, min. fél órára. A széllel kell csak vigyázni, a hideg ellen fel tudod öltöztetni. Tehát télen is KELL neki a rendszeres séta.

Kataa
Mindenképpen változik a baba alvása, de ez nem azt jelenti hogy hisztis lesz. Amíg ennyire kicsik mint a tied, nagyon mélyen tudnak aludni, szó szerint kiütik magukat. Ha már nagyobb, akkor kicsit éberebb lesz, többet is lesz ébren két etetés között, és bizony lesz olyan is, hogy nem fog tudni magától elaludni ha nagyon fáradt lesz. Levi most pont ebben a korban van, néha sajnos segíteni kell neki elaludni, pl. ha a nagyinál vagyunk és ott szétnyúzzák. Nem látják rajta hogy álmos, mosolyog ezerrel, és a következõ pillanatban keservesen elkezd sírni, potyognak a könnyei. Olyankor kellek én, jön a vállamra, kicsi ringatás és már alszik is. De ki fogod tapasztalni hogy milyen Alex, ne foglalkozz a "jóakarók" dumájával. A fejlõdési oldalakon amit írtam, nagyon sok jó dolog van leírva, ha van idõd olvasgasd, én sem magamtól vagyok ilyen "okos" Kép Kép Kép
Amúgy itthon semmi gond nincs, én úgy szoktattam Levit, hogy ha látom rajta hogy álmos, leteszem és szépen elalszik magától.

Zita
Jobbulást neked

Panda
Nem lehet hogy magától is csökkent (vagy elmúlt már) nálad a hajhullás?
Mert ahogy olvastam ez a mennyiség ami nálunk most hullik, az a 9 hónap alatti nem hullás eredménye, tehát az így is úgy is kihullott volna apránként, csak most egyben jön. Kép
Én is kínlódok vele, erre az okos apukám mondta hogy miért nem vágatom le. Nem tudom mibõl gondolja hogy rövid hajat jobb szedegetni mint hosszút, ezt legalább össze tudom fogni.

Pelus ügyben: én is csak akkor cserélek Levi alatt éjszaka, ha evés közben jön a kaki. Pisinél nem, csak reggel. Simán kibírja a pelenka és Levit sem kell éjszaka rángatnom, hanem evés utána ha bealszik tehetem le az ágyába.

Na most már befogom Kép
Pusz: Forti

Kép
Kép
forti
 
 


Kataa: Juli is jó alvó, és nem lett nyügösebb, ahogy nö, söt. Simán elalszik már magától a kiságyban. Egy ideig nézegeti a kezét, forgatja a fejét, aztán huss, elalszik.

Sétáltatás: azt mondta a védönö (tényleg okos, rendes nö), hogy a babákat- ha hozzá vannak szoktatva fokozatosan- akkor bármilyen hidegben ki lehet vinni, persze megfelelöen felöltöztetve. Nálunk bejött a +1 réteg dolog, a múltkor meg is számoltam KépKép Rajtam volt két pulcsi+póló, rajta a két lucsi alatt még rugi+body. Úgyhogy megnyugodtam, hogy nem fázik. De nem is szokott. A bundás lábzsák jól védi alulról, felülre pedig mindig +1 réteget adok. A vastag sapi meg a kapucni (ha van) meg védi a fejét.

Zsuzsa: szerintem sem gond a teli pelus, hiszen nem maradhat benne a sok felesleges folyadék...

Panda: Juli meg kezdettöl valami fura hangot ad... olyan sóhajtozásfélét. Mindenki jót somolyog rajta, mikor hallják Kép

Tegnap voltunk babamasszázson. Julinak tetszett, csak utána 3 órát durmolt KépKép Ezt végigsétáltuk KépKép Estére olyan voltam, mint akit megettek, aztán egy pelusban ébredt...

Juli kb. 2 napja többrészesen gügyög Kép Akarom mondani, mondatokat gügyög KépKép Nagyon édes, én meg dölök a röhögéstöl Kép

Na, befejezem, mert holnap elutazunk egy hétre, és még alig pakoltam össze valamit, a férjem meg nem lesz itthon a temetölátogatás miatt KépKép Néha úgy érzem, hogy csak az anyáknak vannak kötelességeik Kép Most jó morgós kedvem van ám, mert náluk a családban egész napos hajcihö ez a temetölátogatás (ami egyébként nem zavar egyáltalán), de most én maradjak itthon egyedül a két napja nyügci Julival, vasaljak, mossak, pakoljam be a böröndöket... Áááááááááá...

zsani
zsani
 


Jaj, még valamik:
Pemeske: gratula a szopihoz!!

bera: én is a rugi alá adom a zoknit.

És még két aktuális dühöngés:
1. miért nem lehet Mo-on nyilvános helyen (persze kulturáltan) szoptatni? Szerintem sokat lenditene a szoptatás helyzetén, ha az emberek nem bámulnának meg nem szólnának be, mikor az ember szoptat. Haljon éhen az a gyereK? Brrrrrrrrr.

2. Tegnap a babamasszázson volt 11 baba. Ebböl már csak 5 szopik. Kérdésem (költöi): mire vannak a védönök??!! Csak arra, hogy kioktassanak a hülyeségeikkel, és kiakasszák a kismamát? Az egyik csaj majdnem sirt, mikor a szopi szóba került, mert már nem szoptat (Julival egyidös baba). Próbált meggyözni, hogy nekem mennyivel könnyebb volt, meg hogy nekem bezzeg... KépKép Aztán mikor elmeséltem neki a tortúránkat a szopival, akkor ki volt akadva, hogy ha "ö ezt tudja" meg "ha ö ilyen karakán lett volna", meg hü meg ha... Olyan mérges lettem ott hirtelen, le tudtam volna ütni. Nem vagyok tápszerpárti, de úgy látszik, az én módszerem mégis jobban bejött, mint a védönö "éheztessük" ajánlása. (aki nem tudná: azt csináltam, hogy a 20-30 g tejemhez kezdettöl fogva hozzátápláltam, de mindig szigorúan betartottam, hogy elöször üresre szopi, csak utána üveg; azóta már nem 20 g tejem vanKép igaz hogy most sincs elég, de napközben már egyáltalán nem adok tápszert a kiscsajnak) Aztán rárontottam a védönöre, hogy mivel ugye többfélék vagyunk, nemcsak csesztetni kéne az anyukákat, hanem esetleg többféle módszert ajánlani. Pl. hogy nem mindenkinek jön be a szoptatós tea, de van akinél bejön a homeopátia v. az akupunktura... Vagy mit tudom én... Nálam pl. a homeos bogyó müködik.

Ja: Kataa: van egy akupunktör, aki foglalkozik "tejcsinálással" is. Érdekel?

zsani
zsani
 
 

 
 

Lányok!

Ha nem akartok erõs hajhullásnál kínlódni a lehullott hajszálakkal, vegyetek hajhálót. Persze csak otthoni viseletre. Nekem bevált. Így csak a fürdõszoba lesz tele hajjal, mikor kifésülöm. Ott meg inkább célszerû a WC, mosdó, vagy kád fölé hajolva fésülködni.

Pötyi
pötyi
 
 


Sziasztok Lanyok! Zsani nagyon tetszik,hogy ilyen kitarto voltal a szoptatasal, igaz nekünk nem volt ilyen problemank,de el tüdom kepzelni. En is a szoptatas hive vagyok a lanyom 1 evig szoptattam es a kisfiam is ilyen soka szeretnem. Itt Ausztriaban, nagyon termeszetes a szoptatas, en is szoptattam mar etteremben is, persze nem ugy minden lathato volt, Mit csinaljak ha ehes a gyerek.Egyelöre ennyi, most mennem kell sziasztok.
nyuli
 
 


Sziasztok,
Ma voltunk eloszor setalni es Alex vegig aludta az 1 orat.Amint megallt a kocsi az ajtoban akkor rogton ki is nyilltak a szemei.

Bera,
En fel literes uvegben kapoma tejet es a fele jeges a fele meg hig,de a hutoen a tarolas alatt teljesen kiolvad.
Viszont aztvetem eszre hogy anytejbol nem eleg neki a tapszeres adag,+30-al tobbet eszik csak igy tud elaludni tole magatol.

Zita,
Szegenykem!!!Es van eleg tejed igy is?Hat igen en is elmondtam az anyukamnak minden nap amig it volt 2 hetre hogy de jo hogy itt van.Foleg amikor a szopi koruli problemak voltak.
Most a ferjem van otthon egy hetig ,ezt is imadom.Mert igy legalabb meg O eteti uvegbol en uresre fejek addig.

Beszti,
Azt hallottam hogy kb 6 hetes kor utan,de en nem dolok be ennek a humbuknak.Ez is gyerek fuggo inkabb.Az en babam igenis ilyen jo kis angyal lesz tovabbra is : ))))Legalabb is remelem.

Afonya,
Ne haragudj,nem szandekos volt ,csak kerdeztem nektek mik a tapasztalataitok.De nem tudom ti hogy vagytok ezzel de mar kezdem unni az okoskodokat ,ja es perszi mindenki mast mond egy temara.

Panda,
Biztos nem mindenki csaszaros : ))
Egyebkent en mindig tiltakozom az ellen hogy ha valaki remuldozik hogy csaszarral szultem.Egyaltalan nem fajt jobban mint a szobatarsaimnak akik se ulni se pi…lni nem tudtak utana napokig.
Es azt sem ertem egyesek miert mondjak hogy nem erztek azt hogy megszultek effektive a babat.Es ha valkinek csak ez a valasztasa van az most mit csinaljon.

Forti,
Mar olvasgatom,koszi : )))
Zsani,
Hat koszi ,miert ne.Ha nem tul maceras esetleg kiprobalnam.
A vedonovel kapcs egyetertek,de ezt mar kifejtettem.
Jo pihenest nektek.

Kataa

Kép
Kép
kataa
 
 


Sziasztok,
Olyan rég írtam, hogy már nincs is az oldalon hozzászólásom, ez tarthatatlan, gyorsan pótolom isKép.
Az elmúlt napok igen eseménydúsak voltak. Csütörtökön Lili többször is az oldaláról a hasára fordult (a kezét is kihúzta maga alólKép), a Baby Gym játékát megfogta, csörögtette (eddig még egy játékát sem fogta meg így tudatosan) és a legjobb: felfedezte a lábacskáját. Mert hát mostanában csak ülni szeret, így elõbb utóbb össze kellett, hogy találkozzon a lábacskáivalKép. Annyira édes volt ahogy megfogta, nézegette õket. Most már annyira ráérzett az ülés ízére, hogy feküdni csak akkor hajlandó ha aludni kell, egyébként bömbölés van.
Viszont nálunk is gyakoribbak mostanában az evések, néha a 2 órát súroljuk. És lefejni is kicsit kevesebbet tudok az utóbbi 2 hétben. Gyanítom, hogy az étvágya nõtt meg, vagyis remélem. Úgyhogy elterveztem, hogy jövõ héten kipróbálom ezt a laktoherb teát. Mennyit kell ebbõl inni naponta? Úgy kell elkészíteni, mint a hagyományos teát?
Na és ez az óraátállítás, jó pár nap kellett hozzá, hogy õ is átálljon.

Áfonya,
Hanyatt fordulással kapcsolatban nálunk is ua a helyzet. Szopi közben többször is igazítgatom, de néha komolyan elgondolkozok, hogy biztosan kényelmes így neki? Valahogy neki is inkább a tekerjük ki a nyakunkat póz az igazi, akár ölben akár az ágyon vagyunk.

Bringa,
Én úgy oldom meg az olyan utakat ahol tutira nem tudok szoptatni, hogy viszek lefejt tejet (Aventes üvegben), mondjuk eddig 2-3 ilyen alkalom volt. Persze indulás elõtt jól beetetem, még ha nemrég evett, akkor is megkínálom, és rögtön utána indulunk. Ilyenkor 1-2 órát tutira kibír, ha elalszik akkor 3-at is. Ha autóval megyünk az a legjobb, mert ahogy a dokim fogalmazott: az egy mozgó szoba, ott bármit lehet. Egy dolog nem mûködik, hogy hideg helységben etessek, mert Lili nem hajlandó nyakig felöltözve enni, mondjuk nem is csodálom. Szóval én csak olyan helyen tudok etetni ahol kellõen le tudom vetkõztetni, és én is kényelmesen érzem magam. Hihetetlen, hogy egyébként mennyire megérzi ha én nem érzem magam jól. Rögtön Õ is nyûgös lesz. Most, hogy már lassan 4 hónapos, már nem izgulok a cumizavar miatt, igaz havonta kb. 1x van olyan alkalom, hogy cumisüvegbõl kap tejet. Játszó cumija pedig egyáltalán nincs.

Panda,
Én nem voltam császárosKép.
Nekem van itthon ilyen sampon! Következõ hajmosásnál bevetem, mármint ha lesz mireKép.

Zsani,
Nekem a legutálatosabb helyzetem a szopi alatt az volt. Amikor kocsiban etettem, és a mellettünk ideiglenesen megálló teherautóból lógó nyelvvel és dülledõ szemekkel bámult át a sofõr. Legszívesebben beborítottam volna. Brrr..Kép

Nyuszi,
Hogy vagytok, Emi babával mizujs? Tegnap voltunk a Mester u-i Brumi-Maci baboltban, magamra vettem a kenguruban és nálam is elaludtKép! Olyan édes volt. Vettünk neki ott nagyon szép vastag téli plédet, rugit, és egy tündéri nyuszis csörgõt. Imádom az ottani ruhákat, olyan bájosak, csak az a baj, hogy a legszebbek 56-62-es méretûek.

Pusz,
Ilke

KépKép
KépKép
ilke
 
 


Sziasztok!

Kepzeljetek,ma Rebi a hasarol a hatara fordult!KépPedig meg jo faradt is lehetett,3-4 orat setaltunk az allatkertben.
Es ma tettem elöször ugy a hordozokendöbe,hogy nem magam fele hanem a nagyvilag fele forditottam.Nagyon jol elnezelödött!

Ilke!
Nekem szerencsere ilyen undorito elmenyem nem volt az autoban szoptataskor!Söt en szerintem igen kenyelmes es persze, ha kocsival megyek valahova,az tuti,hogy ott szoptatok,es a hatso ülesen szoktam pelenkazni.Akkor is, ha az üles egy kicsit lejt.Kép

En is Ausztriaban elek,es hasonlo jo tapasztalatokat szereztem,mint nyuli!Kép

Panda!
En sem szültem csaszarral,hogy mi okbol is en nagyon biztam abban,hogy termeszetes uton születik meg mindeket gyerekem.
Valaki mondta nekem,nem erti,hogy miert tartok igy a csaszartol,hiszen az egy rutin beavatkozas.Es iranyithatobb, mint egy normal szüles.
Na, vegül is tök mindegy,legyeg az, hogy itt vannak a gyerekek!

Es sajnosKép -tegnap del ota folyik az orrom- igen kutyaul erzem magam.El kellett ma menni az allatkertbe,mert mar megigertük.Pedig nem volt nagy kedvem.Aztan vegül is az nem volt olyan rossz,de amiota hazaertük,igen vacakul vagyok.Torokfajas stb...Lehet,hogy megyek is aludni.Bar nem tudom,Rebi hogy tervezi az ejszakat,mert mar harom oraja (vagy negy) alszik, csak hamizasra ebred fel.Na,lehet,hogy pont ezert kene aludni menni,mert lehet,hogy ugy dönt hajnali negykor, hogy reggel van...KépKép

Akkor mindenkinek jo egeszseget es joccakat!
Kryss&Rebecca(hamarosan 3 1/2 honapos)

Szep napot, jo kedvet!
Kryss
Aaron (1999.X.13.)
Rebecca (2002.VII.23.)
Lea (2008.VI.19.)
Miriam (2010.X. 8.)
kryss
 
 


Sziasztok!

Ne haragudjatok, hogy belekotyogokKép, bár már 3xosan is kinõttünk innenKép
Ágci, nem értek egyet azzal, hogy ki kéne bírnia egy ilyen csöpp babának 3 órát evés nélkül. Gondolj bele, néha Te is hamarabb éhezel meg, néha késõbb. Attól is függ, hogy mennyit evett az elõzõ szopinál, meg az egyes napok között is van különbség, még ha nincs is épp fejlõdési ugrás. De az is lehet, hogy épp csak szomjas.
Bringa, én a szopiban azt (is) nagyon szerettem, hogy bárhol, bármikor kéznél van. Nekem többnyire nincs kire hagynom a gyerkõcöket, ezért, no meg a szopi miatt is, mindig vittem magammal õket. Nálunk is az vált be, hogy elindulás elõtt mindenképp megkínáltam, akármennyivel is evett elõtte. Így biztos volt, hogy valameddig azért kibírja. No meg kendõben viszem, mert a ringatózás és a testközelség még akkor is megnyugtatja, ha már éhes lenne.
Egyébként meg nagyon ajánlom a Mekiket, nem néznek ki akkor sem, ha nem is rendelsz semmit, épp csak szoptatni térsz be. Ott még le is tudod vetkõztetni valamelyest. Nyáron persze jóval egyszerûbb, de azért télen is meg lehet oldani.
Lefejt tejet napi használatra nem ajánlom a cumizavar miatt, no meg a cicit is kevesebb inger éri akkor.

Üdv: Pele
pelcsi
 
 


Sziasztok!

Pele,
1-1 alkalomra értettem, nem állandóan. én is igény szerint szoptattam a mai napig, de szerintem 1-1x azért kibírja. És sokx szvsz, nem azért nyûgösek, meg kezdenek el sírni, mert éhesek, hanem az ilyen helyek (ügyintézés, várakozás) "idegesíti" õket. Elunják magunkat stb. szóval egy kis ringatás, kézbevétel is megoldja az ügyet.Kép

Ágci

Kép
Ágci
 
 


Áfonya!

Én ezentúl ideirom, hogy mit szeretnék drága maszatomtól látni mozgásilag, és akkor 1-2 napon belül megcsinálja!KépKép Amióta legutóbb irtam, azóta majdnem oldalra fordulva játszik (az egyik rágóka különösen tetszik neki, azt általában meg is szerzi), és ma reggel megfordult hasról hátra (sajnos nem láttam, hogyan, mert a bölcsöben csinálta): apja kérdezte, hogy hátára tettem? Biztosan hasra tettem (ugy alszik)! Hurrá!KépKép

Panda!

Én most Nátánt császárral szültem, a vajúdás alatt derült ki, hogy valami nincs rendben, mert a fájások legerösebb részénél nagyon leesett a szívhangja. A doki megpróbálta megszüleszteni (kézzel tágitott, meg minden), de sajnos nem sikerül, ezért lett sürgösségi (altatásos) császár. Kiderült, hogy kétszer a nyakára és egyszer még a vállára is rá volt tekeredve a köldökzsinór.

Zsani!

Én azt nem birom, hogy ott, ahol ugyis mindenki eszik, miért nem lehet szopiztatni? A baba nem ehet? Ugyhogy engem nem szokott zavarni, igenis ö is eszik, persze diszkréten eltakarva, ettöl függetlenül mégis ugy érzem, hogy mindeki megnéz, mintha életükben nem láttak volna szoptató anyát, vagy szopó kisgyereket. De csakazért sem fogom mások miatt éheztetni, vagy emiatt elöre lefejni a tejet, mikor amugy kéznél van. Mos ugyan nagyon kellemes meglepetés is ért, az Ikeában van egy baba-mama szoba, ahol teljesen kultúrált körülmények között meg lehet szopiztatni, pelusozni. Bár csak minden nagyobb helyen ki tudnának ilyet alakitani, nem hiszem, hogy olyan nagy befeketetés lenne.

Kataa!

Biztosan jó lesz a gyerköcöd, söt egyre jobb!KépKép
Császár: hát én nem érzem, hogy nem szültem volna, emrt addig, amig arra került a sor, elég nehéz volt a vajúdás. De ha rögtön császár lett volna, akkor sem éreztem volna ugy, mert biztos oka volt a császárnak. Én egyedül az utána való tehetetlenséget és a fájdalmakat nem szerettem. Mert sajnos az átlagnál hosszabb ideig fájt (10 nappal késöbb múlt el, igaz akkor egyik napról a másikra).

Beszti

KépKép
KépKépKép
beszti
 
 


Ágci!

Akkor már értem, bocsi!Kép Egyébként azért viszem én is kendõben, mert így tovább tart a türelmeKép

Üdv: Pele
pelcsi
 
 


Sziasztok!

Kataa, nem vettem am olyan komolyan a remisztgetest. Szerencsere korulottem nincsenek "huhogok", vagy ha vannak is, nem mernek megszolalniKép
Seta: razni kell a fenekuket, nincs mese, egy percre nem lehet megallni. A macskakoves utak, vagy a gorongyos foldutak is nagyon jo altatok, probald kiKép

Potyi,
a hajhalot megjegyeztem mar multkor, kov. gyerkocnel tuti beszerzem. En meg osz hajszalakat fedeztem fel magamon, orvul tamadnakKép

Ilke,
Reka tegnap "ult" fel eloszor, legalabbis az a cel /bekapni az orromKép/ az volt, es ehhez emelnie kellett magat. Es mostanabana setakor plusz egy felorat tudok nyerni azzal, ha felig ulesbe teszem a hattamlat, ugy jobban tud nezelodni. Es mivel a sok ruhaban moccanni se tud, igy nem csuszik el/le.

Beszti,
jo taktikaKép A nagykonyvek is azt irjak, eloszor fordulnak hasrol hatra altalaban. Na nekunk ennek nyoma sincs, viszont hasra mint motolla. Erdekes. Milyen technikaval fordul hatra?

Szoptatas hazon kivul: valahol megertem embereket, hogy megneznek /szerintem nagyreszt mi erezzuk bamulasnak/, szerintem nem a mellt bamuljak, hanem magat a muveletet. Egyreszt szep latvany, masreszt erdekes is.. pl ha "serult" /vagy atlagtol eltero/ embert latsz, Te is megnezed valamilyen szinten. Vagy egy jo szabasu ruhat valakinKép. Mivel en nyugodtan szoptatok barhol /es meg vagyok gyozodve rola, hogy jol teszem/, ezert nem erzem bantonak, idegesitonek, ha "megbamulnak". Nem is erzem bamulasnak. Szerintem ha Teged feszelyez valamilyen szintn, akkor zavar a bamulas.

Forti,
Reka majdnem 5 honapos, de 3 oranal tobbet nagyon ritkan bir ki onkentes alapon, esetleg olyankor, ha alszik epp. Kicsi, torekeny fajta, en sem vagyok egy tejcsarnok, ennyi idore birja ki. Szerintem minden gyereknek mas az igenye, ahhoz kell igazodni. Mindenki tudja, hogy mennyit bir ki a gyerkoce alapbol, mikor szokott aludni, belekalkulalni, nyugoske-e aznap, hogy viseli sok idegen "kedveskedeset", es ugy tervezni. Aztan persze, Anya tervez, gyerek vegezKép

Kryss,
jobbulast.

Ja, es en sem csaszarral szultem, nem is EDAval, de oly kevesre emlekszem, hogy a Kispapa meselte el utana, mikor mi tortentKép

Tovabbi jo hetveget:
-Afonya
afonya
 
 


Panda!Kép
Én a szemem miatt voltam tervezett császáros.
Kábé nyolc éve volt egy lézeres szemmûtétem, elõtte jó alaposan rövidlátó voltam. Mikor a dokinak ezt mondtam, rögvest elküldött egy teljes körû szemvizsgálatra, ahol a szemészdoki kimondta az ítéletet. Szóval én a 20. hét óta tudtam elõre, így felkészültem lelkileg...
Egyébként testileg egyáltalán nem viselt meg, pár nap alatt felépültem. A kórházban már másnap fittebb voltam, mint sok természetesen szült kismama.

iancsa

Kép
Kép
iancsa
 
 


Áfonya!

Igen, biztosan zavar, ha megnéznek a szoptatáskor, mert igazándiból nem magamat akarom mutogatni, csak azt gondolom, hogy a gyerekemnek a szopi a legjobb. Soha nem monokiniznék pl., és legszivesebben a szopihoz is elbujnék, csakhát nagyon sok helyen nincs rá mód. Ilyenkor viszont marad az, hogy a gyereknek márpedig ennie kell.Kép
De azt is megfigyeltem, hogy nem ám a férfiak néznek meg legjobban, hanem a korosodó hölgyek. A múltkor pl. ugy szopiztattam egy nagyáruházban, hogy a gyerek szinte teljesen el volt takarva. Mégis egy idösebb nö ugy megnézett (folyamatosan bámult, még vissza is fordult), hogyha abban a pillanatban lett volna elötte egy villanyoszlop, tuti nekimegy!Kép

Hasrafordulás: most, hogy látom Nátán próbálkozásait, emlékszem, hogy Beni ugyanigy csinálta: hason teljesen lefekszik, aztán vagy elteszi oldalra az kezét vagy nem, mindenesetre a lábaival tolva felpupositja a fenekét, és elteszi a popsiját az egyik oldalra (egyenlöre következetesen a balra), aztán próbál magán lenditeni. Most még sorozatosan nem megy tovább a dolog, de ezek szerint már ritkán sikerül. A kézbeszorulás ilyenkor is lehet, csak talán könnyebben ki tudja húzni.

Beszti

KépKép
KépKépKép
beszti
 
 


Panda

En az elso hetektol tudtam, hogy tervezett csaszaros leszek, illetve miutan eloszor latott orvos, mert csipoficammal operaltak gyerek koromban es nem akartunk kockaztatni. A terhessegem vege fele azert meg megnezett egy ortoped szakorvos is, de o is megerositette, hogy jobb, ha csaszar lesz.

Ilke

Jol vagyunk, koszi. Kép Emike is probal forogni, egnek emeli a labait es lenduletbol a jobb oldalara fordul. Aztan neha tul nagy a lendulet es arcra borul. Ilyenkor megijed es visszalendul.Kép Tok ari . Hasra meg nem sikerult.De szerintem nincs messze...Es imad az olemben ulni!

Zsani

Emike is elkezdett gagyogni, tegnap szokasatol elteroen 3 orat aludt itthon, tehat nem babakocsiban es napkozben! Aztan miutan felebredt megetettem es rakezdte a dumalast. Nagyon ennivalo volt! Ugy latszik almaban megtanult beszelni..Kép

Lanyok

Volt - van valakinek jarokaja? Erdemes venni? Azon gondolkodtam, hogy nemsoka elkezd maszni es akkor majd allandoan a sarkaban lehetek...Kép Tegnap is a foldon fekve kb. 8-szor fordult jobbra es szabalyosan forgott a fejenel fogva korbe, mint valami oramutato...KépKépKép
Szoval vennek jarokat csak fogalmam sincs mit kell nezni...

puszika
Nyuszi es a 3.5 honapos Emike
Nyuszi
 


sziasztok
Köszi mindenkinek a hozzászólást a kinti etetéssel kapcsoltosan.
Voltunk csípõszûrésen, bár hanna még csak két hónapos, viszont kötött a csípõje, ezért vmi spec. rugit kell majd hordania. Van vkinek tapasztalata? Nem kengyel, hanem vmi más. Meg azt is mondták, jó ha sokat lesz kenguruban. De abba három hónapos koráig nem akarom tenni. Vagy lehet?

Képzeljétek, amikor hanna sírni kezdett ügyintézés közben, jót derültem az ügyintézõn. Mondja nekem, hogy adjam neki a teáját vagy a cumikáját. Mondom, egyik sincs. Erre õ: miért nem hozom magammal ilyenkor? Mondom én: mert egyáltalán nincs neki, nem kap teát, se vizet, se cumija nincsen. Teljesen kibukott, tiszta hülyének nézett Kép

Hanna felfedezte magát a tükörben. Jókat gagyognak egymással õ és a tükörképe Kép

Pele, Ágci
Köszi a tanácsokat. A 3 órát nem mindig tudjuk tartani, pontosan azért nem, ert van, amikor bealszik a szopiba, kevesebbet eszik, s aztán elõbb kér. De van, hogy 4 vagy 4,5 óra is eltelik a következõig. Sajnos a hordozókendõt nem szereti, persze lehet, hogy másként kellene bleültetnem.

pusszancs,
bringa és hanna (10 hetes)
bringa
 
 


Szisztok!

Megint énKép
Bringa!
Hogyan tetted a kendõbe? Mert elõl ültetve is lehet már vinni, és az jót tesz a csípõnek is. Jobb, mint a kenguru, mert a 2 lába között olyan szélesre lehet húzni, hogy teljesen terpesztartásban legyen a lába. A spec. rugi is ezt tudja, van a 2 lába közt egy betét, ami terpesztartásban tartja.

Üdv: Pele
pelcsi
 
 


Köszi a császáros magyarázatokat.

Bringa,
nyugodtan teheted kenguruba már most is. Az a lényeg, hogy a fejét tudja tartani, de az nálatok már megyKép

Nyuszi,
nekünk nem volt járókánk, mert nincs hely, ahová tehetnénk. De Noémi olyan sajtkukac, hogy nem is maradt meg egyhelyben semeddig sem. Így maradt az, hogy mindig mentem utánaKép Igaz, történt emiatt baleset is (a gázkonvektor mellett akart felállni, és megégette a kezétKép), de alapjában véve nem volt nehéz dolog. Egyszer bemászott a szekrény alá, és nem tudott kijönniKép De megtanulta...

Ádám is mocorog már oldalra, de még nem túl intenzíven.
Most viszont teljes erõbõl ordít, úgyhogy megyek!

Panda

panda
Halásztelek
 
 


Sziasztok,
Ma olyan jo volt,mert anyukam jott egy napra es mi mindent elinteztunk vasarlasilag es meg moziba is eljutottunk ket eves kozott.
Persze a tema a ferjemmel vegig Alex volt : )))

Ilke,
A Laktoherbre az van irva hogy 4-6 bogre/nap.En kb literenkent iszom.Neha megunom az izet ilyenkor osszekeverem rostos uditovel es jo kis mix lesz belole.: ))
10 percig kell aztatni a vizben.

Beszti,
Hat igen nekem meg nem indultak be durvan a fajasok amikor bementem es 2 oran belul megvolt a baba.Talan azert volt utana egysereubb a regeneralodas mert elotte nem faradtam ki.
Neked nem faj esos idoben a sebed???En ma azert erztem neha.
Gratula a forgashoz : ))))

Afonya,
Hat nekem is jellemzo modon azok mondtak akiknek nincs is gyereke.Meg jo hogy nem baratok csak ismerosok.
Hat igen macskakobol van eleg : ))))

Na minel hosszabb ejszkat mindenkinek!!!
Kataa

Kép
Kép
kataa
 
 


Sziasztok!

Na, most sikerult letennem Rekat aludniKép MAr tobb mint egy orat tologattam a babakocsiban, setalgattam vele a kezemben, cicizett is parszor, de nem.. pedig mar majd' leragadtak a szemei, latszott, hogy faradt, de azertse aludt el. Pedig napkozben sem aludt tobbet ossz 3 oranal.
Remelem, legalabb atallnia sikerul a mostani idoszamitashoz. Keresem az oromot az urombenKép

Beszti,
koszi infot hatrafordulasrol, akkor van remenyKép Fenekpupositasig, labfelhuzasig es elrugaszkodasig mar eljutottunk, csak meg a keze nincs jo helyen. Kitamaszt, hogy veletlenul se tudjon visszafordulniKép

Nyuszi,
nekunk van, mar 1-2 honapos koratol abban van Reka. Tobb oka van, amiert mi megvettuk:
- franciaagy csak a haloban van, oda meg nem akartam beszoktatni Rekat
- nem szeretttem, ha foldon volt, feltem, raesik valami, vagy ralepunk /fobiakKép/. Meg lent eleg huzatos volt szerintem.
- 2 honaposan mar annyit izgett-mozgott, hogy allandoan "korbeforgott". Tenyleg, Ti be tudjatok takarni gyerkoceiteket? Nem rugjak le magukrol? Nalunk csak a halozsak mukodik, de nem tudom, azt meddig lehet?
- ugy gondoltam, szokja meg, hogy az agy alvasra van, ha ott van, aludni kell. A "ketrec"ben meg mehet a jatek.

Mi a Brendonban vettunk szines muanyagot, ennek viszonylag nagy az alapterulete, es ami fontos volt meg szamunkra, hogy szetszedheto es befer a csomagtartoba /egyik nagyszulopar 250 km-re lakik tolunk/. Amit vasarlaskor nem neztem, pedig kellett volna: hogy milyen mely. Mivel alacsony vagyok, epphogy le tudom tenni, ill. fel tudom venni Rekat. Lattam azota olyan fabol keszultet, ahol nem ertem le az aljaig. Igaz, en kicsi vagyokKép /160 cm/.
Valahol a neten olvastam egy cikket, hogy a halosak nem igazan jok, mert nem tud bennuk megkapaszkodni a felallashoz /azok a kapaszkodofulek meg sokat nem ernek, ha meg nem tud allni/, meg ha egyszer elszakad, az eleg macera. Persze, sok gyerkoc felnott jaroka nelkul, meg a halosban levo gyerekek is megtanultak jarniKép
RovidenKép ennyi.

Joejt:
-aFonya
afonya
 
 


Ja, amivel kezdeni akartam:
Sasha, hol vagy, mi van Veletek?

-Afonya
Névtelen
 


Nyuszi!

Én is sokat gondolkodtam a járókán, néhány hete kérdeztem én is a többieket...aztán a mult héten vettünk egyet. Nálunk most nyitott a Cora (akciósan volt 9900Ft)és egy viszonylag nagyobb fa járóka mellett döntöttünk. Elõtte nézegettem már boltokban, ahol használt babacuccokat árulnak, de ennél vagy többe került, vagy csak hálós volt, de olyat én nem akartam. Lili most barátkozik vele, remélem elmarad majd benne.

Nálunk elég fárasztó volt az utóbbi 1-2 nap. Kép Sok vendégünk volt - névnapozás - fõzés, sütés...stb. No eldöntöttem, hogy egy darabig ezt nem ismételjük meg, mert totál kipurcantunk, Lili is elég nyûgös mostanában...szoval nem nekünk való még. De nemsokára itt a karácsony...nem is tudom, hogy kellene szervezni, hogy viszonylag menni se sokfelé kelljen, de ne is egyszerre jöjjön össze mindenki.

De most végre csend van, úgyhogy rászánom magam és megcsinálom a profilom...

bera
berka
 
 


Sziasztok!

Mivel meg naploirasban semmi elorelepest nem tettem, ezert ide irom be, hatha egyszer utolerem magam ezugybenKép Szoval ma felfedeztuk, hogy Reka ulesbe huzza magat, ha eletartunk valamit, amibe meg tud kapaszkodni. Nem egyszer, sokszor, es ugy is marad, igaz, kicsit gorben es neha beinog. Tokre elveziKép

Még jovok, reszkessetekKép
afonya
 
 


Sziasztok!

Sajnos nincs idõm olvasgatni titeket mert minden héten vizsgázom de majd bepótolom.

Tegnap voltunk elõször úszni. Nagyon élvezte a Petra nem is sírt pedig már az elsõ alkalommal le kellett merülni a víz alá.

Ilke
Kaptál te a tejesektõl levelet? Én kaptam valami meghívót nov.12-re és arra gondoltam, hogy nem megyünk e el együtt.

Ha lesz idõm akkor elolvasom, hogy mi történt és akkor majd többet írok.
Petra
 


Kataa!

Hát én nem tudom, hogy miért volt rossz ez az egész ennyire, de nagyon sokáig (ahhoz képest legalábbis, hogy mások 4-5 nap után teljesen jól voltak) fájdalomcsillapitón éltem (persze próbáltam elhagyni, de idönként olyan volt, mintha kést szúrkálnak belém).
Viszont az biztos, hogy nem az volt a baj, hogy az orvos nem csinált valamit jól, mert utána, hogy elmúlt, egyetlenegyszer sem éreztem fájdalmat, hogy valaha is ott megvágtak. Idöjárásváltozáskor sem.

Áfonya (és Nyuszi)!

Annak idején nekem is mondta a védönö, hogy a hálós járókán a kapaszkodó semmit nem ér, mert a gyerek ugysem használja. Hát nem volt igaza... Beni igenis használta a felálláshoz (nagyon érdekelte és nyúlkált is felé), söt ált. az szokott lenni, hogy ha sikerül felállni, akkor nem tudnak visszaülni, Beninek ebben is segitett a kapaszkodó.
Az biztos baj, ha elszakad a háló, de azért ezek a hálók eléggé erösek, nálunk meg biztos nincs kitéve olyan dolognak, hogy elszakadjon (a gyerekjátékok nem alkalmasak rá, hogy elszakitság, szúró- és vágószerszámot meg nem használunk ott).

Zsuzsa!

Sajnos nagyon nem értek egyet a dokinéniddel, föleg akkor nem, ha egyébként tejmennyiséggondjaid vannak. Mert ilyenkor éppen nem szabadna a "hányszor szoptatok egy nap" cimü mondatra figyelni. Én nem hiszem el, hogy 5-szöri étkezés elég lehetne nekik, föleg ha belegondolok, hogy egy felnöttnek is napi 5-szöri étkezést javasolnak. Az anyatej nagyon könnyen emészthetö. Azért vagyok a gyerek anyja, hogy felismerjem, hogy mikor akar enni a gyerek (idönként máskor is cicire kerül, mert esetleg csak szopizni akar a saját megnyugtatására), gondolom ezzel te is igy vagy. Igy viszont igenis elöfordulha, hogy gyakrabban kell neki, mert mondjuk fütött szobában van, kiszárad a szája. Ebben az emésztésdologban meg nem hiszek.

A seb: szerintem menj el másik dokihoz, mert nem szabadna gennyesnek lennie. Azt nem tudom, hogy pontosan mikortól volt már rendes a heg, de az egészen biztos, hogy a 6 hetes kontroll idejére már teljesen tiszta volt, nem volt gennyes, sebes. Most meg már olyan, mintha ott sem lenne. Én nem hiszem, hogy az jó, ha 11 hetesen még gennyes.

Áfonya!

Kép Nagyon ügyes Réka!

Beszti

KépKép
KépKépKép
beszti
 
 


Sziasztok

Szeretném megkérdezni hogy a ti babátok nem szokott kiabálni? Levi már 2-3 napja hangosan kiabál, és nem tudom eldönteni hogy valami baja van (éhes, szomjas, álmos stb.) vagy pedig csak a hangját próbálgatja. Úgy kiabál hogy sokszor nem halljuk egymást apával, zeng tõle az egész szoba.

Forti és Levi (14 hetes)

Kép
Kép
forti
 
 


Sziasztok lányok

Kataa
mi következetesen nem beszélünk sokat petikéröl ha csak ketesben megyünk valahová a kispapával inkább kedveskedünk hizelgünk egymásnak hisz egész héten mást se hall szegény párom mint hogy mivolt aznap kispetivel .ezért hétvégéken egy fél napra elszoktunk menni valahová ketesben kikapcsolodni .

Lányok
már 2 napja petike nem kell föl enni éjel 1szer sem csak hajnal 5kor kér enni Kép és utána még vissza alszik remmélem ez azt jelenti hogy átalusza mostantol az éjszakát Kép .

Átfordulás téma:
hason fekve petike is tudja a hátsofelét emelgetni Kép csak átfordulni nem akar söt az sem zavarja ha maga alatvan .viszont ma már egész szépen tartota a fejét nem inbolygot Kép remélem nem sokára már meg is tartja a fejét stabilan mert ez a feltétele a babauszásnak nálunk .

Puszancs Csics és Petike Kép
csics
 
 


Sziasztok!

Kiabálás ügyben nincs tapasztalatom, bár lehet, hogy csak élvezik a hangjukat. Nálunk Lili szintén kitalált egy új hangot, amit a legjobb indulattal Kép is csak hörgésnek tudnék nevezni. Neki nagyon tetszik, mi meg egy darabig rohantunk a gyerekhez, hogy mi baja. De semmi, csak neki nagyon tetszik...nekünk nem annyira Kép Kép

Mostmár Lilit is megkukkolhatjátok a profilomban Kép

bera
berka
 
 


Forti!

Szerintem ha egyéb baja nincs, akkor csak jókedvében kiabál.
Nálunk rendszeresen szokott Nátán, pedig semmi baja nincs, látszik rajta, hogy irtóra évezi, hogy ilyen nagy hanggal lehet (azt mondja, hogy "háááááá"Kép). A múltkor valahol vásároltunk, és közben csinálta, hát jókat nevettek rajtunk!Kép
(Egyébként érdekes, de Beninél nem emlékszem ilyenre... Lehet, hogy nem is volt?)

Beszti

KépKép
KépKépKép
beszti
 
 


Áfonya,
Teljesen magától ült fel? De jó, hát mi még messze vagyunk ettõl. Viszont már Lilinek szent meggyõzõdése, hogy a fekvés csak alvásra valóKép, egyébként ültessük az ölünkben, mert hát õ még magától nem tud.

Nyuszi,
A csücsülés, a csücsülésKép…hát igen most úgy látszik ezt a korszakot éljük, apucinak is ülve kacag a legnagyobbakat.
Mi is tervezzük a járóka vásárlást, jó lenne tudni, hogy milyet érdemes. Azért mi mindenképp szeretnénk valamilyet, ha sok hely lenne a lakásban akkor fában gondolkodnánk, de helyszûke miatt valszeg inkább egy összecsukható lesz belõle. Egyébként mi már pár hete az utazóágyat használjuk járóka gyanánt. Mikor megvettük, a párom összeszerelte, hogy csak megnézze milyen, aztán így maradt, mert Lilinek is tetszett, és most már a Baby Gym is ebben van.

Kataa,
Mozi? Hahhh…most kicsit irigykedekKép, jó lehet nektek, hogy valakire rá tudjátok bízni a kicsit.
Holnap megyek teát venni. Kíváncsi vagyok az ízére, nagyon rossz?

Petra,
Igen én is kaptam meghívót, mehetünk együtt, jó ötlet. Te honnan jössz? Voltál a múltkorin?

Forti,
Nálunk is mostanában kezdõdött a sikítozás. Akkor megnyugodtam, hogy nem vagyunk egyedül ezzelKép. Eleinte mi is néztünk nagyokat, hogy mi baja lehet Lilinek, de látszik rajta, hogy semmi szerintem csak a hangját próbálgatja.

Csics,
Igen, most már remélhetõleg szép lassan ezt is ki fogja tolni.

Pusz,
Ilke

KépKép
KépKép
ilke
 
 


Bera,
Nagyon édes Lili, tetszik ez a több kép egyben dolog, majd egyszer én is szeretnék ilyet...Kép. Az utolsó az nagyon ari...Kép

Pusz,
Ilke

KépKép
KépKép
ilke
 
 


Hát nem lettem sokkal okosabb. Kép De azért az vígasztal hogy úgy tûnik nem vagyok egyedül ezzel a jelenséggel. Csak az a furcsa, hogy Levi eddig ezt a fajta kiabálást akkor használta ha már unta hogy hanyat fekszik és szeretett volna hasira menni és aludni. Most meg akár mit csinálok vele, így kiabál. Kaja után, tisztábatétel után, játszás után, sehol nem jó, sem a nagy ágyon sem a sajátjába, sem kézben, sem a hordozóban. Szóval passz. És két napja már nem hajlandó egyedül elaludni (eddig így volt: fürcsi, szopi, bealvás, ágy). Most a bealvás elmarad, helyette kiabálunk, majd sírunk és végül popsiütögetés közben elalszunk.
Mire kiismerem a viselkedését a babámnak, addigra gyorsan változtat valamit, nehogy magabiztos legyek. Kép Kép

Forti

Kép
Kép
forti
 
 


Sziasztok!

Az új anyukáknak gratulálok a kisbabájukhoz!

A Petra kb. egy hete megtalálta kezét és fél órán keresztül is eltudja nézegetni. Olyan aranyos.

Csics
Múltkor mikor kaptuk a három hónapos oltást akkor a doktornõ írt fel szemcseppet és teljesen meggyógyult a Petra szeme. Így nem vittem el a Heim Pál kórházba remélem már nem is kell.

Kataa
Ne aggódjál a tej miatt higéniai szempontból biztos megfelelõ. Én is adok le és minden le kell fertõtleníteni és az ANTSZ is bevizsgálja. Kajáról meg annyit, hogy én sem eszem mindent mert nekem se lenne jó ha a kislányomnak fájna a hasa.

Bringa
Szerintem kaja után menjél sétálni akkor biztos nem lesz éhes. Én is így csinálom és két óránál több idõre meg nem megyek el.

Ilke
Én nem voltam a múltkorin mert csak októbertõl adom le. Te voltál? Különben a III. kerületbõl megyek. Még nem tudom, hogy hogyan de szerintem kell mennem vagy négy jármüvel.

Petra
Petra
 


Zsuzsa ,ilke
köszönjük szépen a dicséretet Kép ugynézki tényleg átalusza már az éjszakát .

Lányok
tegnap anyukám megint cumit adot a szájába amig ott voltunk mert hogy tegnap mig ott voltunk ö dajkálta és mivel elkezdet sirni miután felébredt és ahelyet hogy felvete volna és ringata volna vagy megnézte volna hogy szomjas -e cumit tömöt a szájába mire kiköpte és ujbol sirt én felvetem és kicsit megdajkáltam és minden rendben volt .mi az apukájával sose adunk neki cumit itthon csak a nagyi ad cumit neki pedig mindig mondtam neki hogy ne adjon neki mert nincs rá szüksége Kép de csak ad neki beszélhetek anyumnák napestig de anyi haszna van mint a falra hányt borsonak Kép

képzejétek tegnap megmutatuk neki a tükröt és nagyon tetszet saját maga tükörképe mert elkezdet nevetni bár sajna este már nem mosolygot magára a tükörben .

na abahagyom a regény irást továbi kelemes esös napot kivánok mindenkinek Kép

Pusz Csics és Petike
csics
 
 


Szép jó reggelt mindenkinek!

Sajnos nekünk nem olyan szép, mert Lili megnáthásodottKép, éjszaka is felébredt fél 2-kor, mert nem kapott levegõt úgy tele volt az orra. Aztán reggel 5-kor...bevetettük ezt a porszívós orrszívót, de egyfolytában folyik az orra, annyira sajnálom. És a szemei is olyan pirosakKép. Délután jön a doki. Szegényke olyn nyüzi, hogy csak az ölemben van el, néha még ott is sír, valszeg a torka is fájhat.

Most látom, hogy egy cinkepár felfedezte az erkélyünkön a madáretetõtKép, teszek is ki nekik egy kis napraforgóbelet.

Pusz,
Ilke

KépKép
KépKép
ilke
 
 


Sziasztok!
Ugy nez ki,hogy Rebi tenyleg megtanulta a a hatrol-hasra fordulast,mar nagyon gyorsan at tud fordulni,ha eszebe jut,hogy tudja csinalni!Kép
DE ö nem emeli a popjat egyaltalan,hanem elöször az oldalara fekszik,ugy hogy akeze maga alatt van felig -ez nem zavarja meg- es aztan onet mar szinte semmi,a hatara fordulnia.Csak a popojat kell a feje utan csavarni.

En meg mindig meg vagyok fazva,de annyira kutyaul nem erzem magam.De viszont most egyszer el van dugulva az orrom,egyszer meg mint a csap,folyik.Es köhögökKép!

Afonya!
Köszi,remelem,hamarosan vege lesz!Kép

Ilke!
Gyogypuszik Lilinek!Kép

Nyuszi!
Jaroka.Nekünk van,1mX1m es fa,Rebi Aarontol fogja örökölni.De Aaronnal sem hasznaltam sokat,csak,ha nagyon nagy szükseg volt arra,hogy "egyedül" csinaljak valamit.NAlunk azert kellett megis,mert Aaron azt hitte,ha az agyikojaba tettem,hogy aludni kell.Es akkor altalaban böges lett a vege.Meg en is szivesen kettevalasztottam a dolgot.Marmit az agyiko alvasra valo - cimüt.DE azert ha lehet, hagytam szabadon maszni megprobaltam ugy elpakolni,hogy ne törtenhessen nagyon nagy baj,ha epp megsem erek a nyomaba.

Es megvalami!
Elfelejtettem valaszolni,de örülök,ha Emikenek nincs baja a csipöjevel.DE azert en sem vennem 100%-ra a doki velemenyet,a Te tapasztalataid utan.Talan jobb lenne meg egy velemeny.....fene tudja,biztos,ami biztos.

Forti!
Rebi is szokott kiabalni,bar neha inkabb veszekedesnek hangzik.Nem mindig tudom,miert csinalja,de azert altalaban,ha valamit szeretne: enni,aludni.
DE azt is hiszem,hogy probalgatja a hangjat...

Bera!
Klassz a profilod!Jobban mondva: edesek a kepek!Kép

Most ennyi,sziasztok!
Kryss&Rebecca (majd´3,5 honapos)

Szep napot, jo kedvet!
Kryss
Aaron (1999.X.13.)
Rebecca (2002.VII.23.)
Lea (2008.VI.19.)
Miriam (2010.X. 8.)
kryss
 
 


Elfelejtettem!

Zsuzsa!
Gratulalunk Elödnek!KépKépKép

Kryss& Rebecca

Szep napot, jo kedvet!
Kryss
Aaron (1999.X.13.)
Rebecca (2002.VII.23.)
Lea (2008.VI.19.)
Miriam (2010.X. 8.)
kryss
 
 


Hali!
Gyors helyzetjelentés, mert alig van idõm!
Szóval Gabi baba még mindig fájlalja a hasát, a feneke is fáj szegénykémnek és még pluszba szájpenésze is lett és az is fáj neki! Nagyon ritkán alussza végig a 3 órát, többnyire másfél óránként kel, max. 2 órát alszik. Kicsit ki vagyok purcanva, meg idõm sincs. Úgyhogy most megyek is! Remélem mindenki rendben van!

sasha

Kép
sasha
 
 


Ilke,

Szomorúan hallom, hogy Lili Manó megfázott...Kép Reméljük hamar meggyógyul! Mi mostanában álomkórosok vagyunk és nappal is órákat alszunk...ki érti ezt? Biztos fejlõdési ugrás van megint.Kép A minap hajnali 5-kor felkelt enni!!!! Aztán visszaaludt délelõtt 10-ig.
Üldögélni Emike is szeret és újabban nézi a Tv-t.Kép

Bera,

Tündéri a lánykád és úgy tûnik egy számítógépzseni...KépKépKép

Forti,

Kiabálni mi is szoktunk, néha egész mérgesen. Tök aranyos olyankor.Kép

Kryss

Nagyon ügyi Rebike!!!Kép Emília még csak az oldaláid jutott el, illetve ha néha sikerül is hasra, beszorul a keze.Kép Sebaj, majd megtanulja.
Csípõszûrésre megyünk megint 3 hét múlva. Valahogy jobban hiszek az ortopéd klinikának merthát mégis csak õk a specialisták.És nem azért, mert õk mondták a jó hírt. Egyébként még mielõtt jártunk volna az ortopéd klinikán a gyerekorvos megnézte a papírokat és csodálkozott a Kútvölgyis doki diagnózisán, mert a sorozatos fejlõdés után visszaesést jegyzett le. Ami ugye elég fura, hogy a csontosodás hogy tud visszafele fejlõdni. Na mindegy. Szóval mindenképp vissza kell mennünk mégegyszer 3 hét múlva, biztos ami biztos.

Tegnap megnéztük a járókákat. Hát egy vagyonba kerülnek. Legalább is a fa járókák. De azt hiszem azt fogunk venni. Aztán megnéztük az etetõszékeket és megint elhûltünk az áraktól. Bár azzal még ráérünk.

Lányok

Tegnap este óta szédülök. Mikor terhes voltam úgy a 8-9.dik hét körül is volt ilyen egy hétig kb. És akkor sem tudta a doki, hogy mitõl lehet. Volt valakinek is még ilyen? Lehet, hogy valami hormonális dolog? Lehet hogy hamarosan meg fog jönni? Mit csináljak? Nem vészes, de azért elég idegesitõ. És a vérnyomásom rendben van.

Nyuszi és a holnap 16 hetes Emike
Nyuszi
 


Nyuszi!

Vashiány? (Ilyen tüneteket (akár ájulásig) tud produkálni...)

Beszti

KépKép
KépKépKép
beszti
 
 


Sziasztok!

Köszönjük a kedves szavakat, amiket a képekrõl írtatok!

Ilke!
Javulást kívánunk nektek, remélem kaptok jó tanácsokat a dokinénitõl, hogy miharabb meggyógyuljon Lili. Kép A porszívós orrszívó az elég erõsen szív? (Illetve olyan erõsen, mint amilyen a porszívó, vagy állítható rajta valami?) Azért kérdezem, mert nekünk elektromos van, de az szerintem semmit nem érne egy megfázás esetén, olyan gyenge. Max. arra jó, hogy a tejcsit kiszívjuk az orrából, ha muszály. De ez inkább pici korában kellett.

Kryss! Neked is jobbulást! Kép

Zsuzsa!
Gratulálunk a forduláshoz, kívánom, hogy szerencsésebbek legyetek, és ne felejtse el Elõd a hasról visszafordulást mire megtanul hasrafordulni. Mert Lili is sokáig tudott, de most elfelejtette, így marad a bõgés...

Sasha!
Hidd el napról napra közelebb vagy az alagút végéhez...

üdv mindenkinek

bera
berka
 
 


Bera!

Szerintem ennek az alagútnak csak 18 év múlva érünk a végére!
Névtelen
 


Hali!

Most gyorsan átfutottam a pár nap termését, Gabi alszik a helyemen úgy ahogy hagytam szopi utánKép
Köszönöm a hiányolást mindenkinekKép Nem is sejtettemKép

Most kéne menni az ortopédiára... 3-tól vannak. Még ilyet. Reggel elmentünk, anyukám direkt jött, hogy autóval elvigyen és csak délután vannak ott, mert orvoshiány van. Most meg olyan fáradt lettem... nem is csoda éjjel másfél óránként keltem, és minden szopi után pelenkázás, mert a kis feneke ugye fáj. Ráadásul elfelejtettem mondani, hogy nagyon szuszog az orra. Szopi közben fõleg, hiszen akkor nem tud a száján át lélegezni. Ha nem szopik akkor állandóan tátva a szája, mert nem kap elég levegõt a noziján.
Volt ma a védõnõ. Megdumáltuk a szájpenészt, megmutatta, hogyan töröljem ki gézzel a kis száját, meg mondott egy másik popsikrémet. Azt állitja, hogy nem fáj a szájpenészes nyelve a kicsinek, mert hogy a nagyokosok azt állitják... hát nem tudom. Mondtam neki, hogy a párom is azt monta, hogy nem is fájt annyira a szülés, mármint nekem! Na suzóval ennyit errõl.

Nem birom! 2-kor tettem le a gyereket és már hallom hogy ébredezik!!!

Ha nem jelentkezem sürün az azért van mert a gyerek még mindig nyafi!Kép
sasha

Kép
sasha
 
 


Petra,
Hû III.kerület, akkor nem lesz egyszerû nektek az út. Mi a IV-bõl jövünk. Akkor szerintem találkozzunk ott, esetleg utánna sétálhatnánk egyet. Igen én voltam a múltkorin, szerintem jó volt. Nagyon kedvesek voltak az ottaniak. Nagyon jó témákról beszélgettünk, legutóbb a láz volt napirenden (meg még més is). Szakértõket is hívtak, így kérdéseket is lehetett feltenni. Volt innivaló, rágcsálnivaló kikészítve a mamáknak, volt tombola is és külön szoba etetéshez, pelenkázáshoz. Szóval gyereKép)).

Sasha,
Szegény Gabi baba és szegény TeKép, kitartás és jobbulást a picikének!

Köszönjük mindenkinek, hogy együttéreztek Lillussal. Volt kint a doki, kaptunk orrcseppet és slussz. Semmi gyógyszer, amit azért nagyon nem is bánok. Viszont megnézte a dokibácsi Lili fejét és hát van egy kicsike koszmója. Komolyan én azt hittem eddig, hogy az azért alakul ki mert nem tisztítják rendesen a kobakot.(Mi minden nap szépen lemostuk, és mégis.) Szóval mondta, hogy ez alkati kérdés úgy mint a korpa vagy az ilyesmi, semmi köze a higiéniához. Így most nincs annyira lelkiismeretfurdalásom, de azért olyan rossz.

Nyuszi,
Nem lenne jó csináltatni egy vérképet?

Puszi,
Ilke

KépKép
KépKép
ilke
 
 


Bera,
Igen, elég erõsen szív, az apuci eleinte nem is akarta engedni, hogy használjuk, mert hogy biztosan ártunk ezzel, olyan erõsKép. Persze nem és hát ki kell valahogy szedni a trutyit a nóziból. Állítani nem lehet.

Pusz,
Ilke

KépKép
KépKép
ilke
 
 


Ilke,

Ha pár napig nem múlik el akkor csináltatok vérképet. De mikor terhes voltam szedtem vasat és mégis volt egy egyhetes szédülésem. Most elkezdtem megint szedni az Elevitet. Hátha segít.Mostmár úgyis kevesebb friss zöldség meg gyümölcs van.Kép
Emikének is van koszmója , már hetek óta küzdök vele. Nem tudom mit csináljak, hogy eltûnjön. Pedig lelkesen olajozom és samponozom neki. Meg kefélgetem a hajából.Mondjuk elég fehér bõre van. Apucitól örökölte.Kép A doktornénink is azt mondta, hogy az érzékeny bõrû babáknál általában van koszmó. De azért már eltûnhetne.

Beszti

Mint fentebb írtam, mikor terhesen szedtem a vasat is volt szédülésem. Mindegy, most majd talán az Elevit segít. Úgyis maradt egy csomó.Kép

Nyuszi
Nyuszi
 


Ilke ,Bera
az orrszivon nem lehet álitani csak a porszivon már akinek álithatos porszivoja van miénken lehet álitani a szivás eröségét én a minimumra teszem .

Ilke
jobulást kivánok Lilinek és küldünk neki gyogypuszikat KépKépKépKépKépKépKép

Puszancs Csics és Petike Kép
csics
 
 


Sziasztok!

Minket is utolert a natha.. ma el is vittem Rekat dokihoz, mondvan, hogy szorcsog, neha levego utan kapkod, kohog, ejjel is felebred. Mondjuk, ez a kohoges gyanus, szerintem sokszor direkt csinalja, jatszik a budos. Kettot kohhint, aztan harmadikra nem sikerul, akkor mar csak a hang jon: eeeKép Doki azt mondta, kicsit nathas, ha ir fel gyogyszert, akkor 1 het alatt meggyogyul, ha nem ir, akkor 7 napKép En vettem azt a Cebion-cseppet, ami C-vitamin folyekony formaban, azt adok neki, es hat porszivozunk. Itt a babaneten olvastam arrol a Sterimar-orrsprayrol, ami igazabol tengeri sooldat,na azt vettem, mert elotte ez a porszivozas eleg nagy hisztivel jart. Ez a spray szepen fellazitja a cuccost, es nagyon konnyen kijon, nem is sir, hallgatja a szorcsogestKép Sir helyette, amikor besprayzemKép, de az hamarabb megvan.

Ilke,
nem teljesen magatol ul fel, kell valami, amibe kapaszkodhat. De onnantol kezdve felhuzza magat, bar vedono szerint /s egyetertek/ nem kell siettetni, a gerince miatt. Nekem van jo kis gerincferdulesem, ezert ovom OtKép Ha elkuldod a kepeket Lilirol, szivesen osszerakosgatom egybe Neked.

Kiabalas: nem nagyon van, eleg csendes baba, aggodom is neha. Khhh- ezt jol tudja mondani, aztan egy kis sikongatos nevetes, ennyi a a tudomanya. Bar vedono azt mondta, nemelyik baba mozgasra gyur, nemelyik meg hangban erosKép

bera: Aranyos Lili, jo latni, hogy fejlodnek, nonekKép

Beszti,
errol a "haaaaa"-s vasarlasrol jutott eszembe: mi is vasarolni mentunk, lanykam a kezemben, odajottek ismeretlenek, hogy milyen edes hajasbaba, mennyi idos, stb... erre Reka akkorat, de akkorat bofogott /bufinek mar nem lehet nevezniKép/, hogy szerintem a haz sarkabol is visszafordultak sokanKép

Csics,
nem tudod "ellopni" azt a cumit? A tukor, az edes lehetettKép Azt, hogy az en-kepuk eleg keson alakul ki a gyerekeknek, azt tudtam. De hogy az nem zavarja Oket, hogy Anya szembol /a tukorbol/ vigyorog rajuk, es uakkor mellettuk is all egy, aki raadasul beszel is.. Ennyit az "anya csak egy van" teoriarolKép

Zsuzsa,
Elod hasrol forog hatara? Ugyes kis fickoKép Reka is csinalta egy ideig, aztan elfelejtette, most forgathatom enKép

Kryss,
Nektek is gratulaKép Reka sem emeli a popojat a hasrafordulashoz, az mar a visszafordulasi probalkozas resze /szerintemKép/

Nyuszi,
elso olvasasra nekem is a vashiany jutott eszembe. Ill. az alacsony vernyomas, de azt kizartad.
Kezbeszorulas: hamar meg fogja tanulni kiszabaditaniKép, grat. Nektek is. Tevere vigyazz, nehogy fuggove valjonKép /ez felig komoly/

Sasha,
hajra, tenyleg idovel javul azert a helyzet am. Pelenkazni ejjel miert szopi utan kell? Berottyant kozben? Mert elotte azert jobb lenne alvasilag... Mondjuk ugy remlik, egy honapos Reka is mindig szopi kozben rotyizott. Meg napkozben ha tudod, inkabb bufiztesd szopi utan, aludjon a valladon inkabb, ne maradjon fekve. Foleg, ha nem kap levegot, kapkod szopi kozben, mert akkor biztos sok levegot nyel, attol meg ugye fajhat a hasa.

Koszmo: huu, azzal mi is kuzdottunk egy hetig, mire legyurtuk. Raadasul Rekanak ugye jo nagy haja volt mar akkor is, hat nem volt egyszeru. Olajozni mar 2 oraval elotte beolajoztuk, jo boven, hogy felpuhuljon es mosaskor erosen dorzsolte az AptyaKép

Na, eddig Aptya vigyazott a Kolokre, azert volt idom ennyit irni, de most mar jelenesem van.
Nyugodt ejszakat mindenkinek:

-Afonya

ui: valakik irtatok, hogy fel napra kimenot kaptok, meg valaki moziban is volt, uuuugy irigykedtem. Nomeg a ho miatt is, imadomKép
afonya
 
 


Sziasztok!

Megint elaludt a kis drágámKép Kiváncsi vagyok meddig birja!

ÁfonyaKép

Igen! Imád szopi közben kakilni, meg még utána is ezért úgy csinálom,hogy amikor látom már jól van lakva akkor gyorsan pelenkázom és utána még jön a komfortszopi és igy alszik el.

Koszmo: Okos õseim mondták nekem, hogy olajozzam a kicsi fejét fürdetés elõtt/alatt/után amelyik szimpibb a koszmó elkerülése végett. Állitolag a száraz bõr miatt jön elõ és nem elég a fürdetés. Az olaj fellazitja. Sima gyógyszertári napraforgóolaj.

sasha

Kép
sasha
 
 

Vissza: Gyermekek / magzatok kor szerint

Jegyzetfüzet:

 

X
EZT MÁR OLVASTAD?