Új privát üzeneted érkezett!

Natasa,
köszönöm kérdésed, tegnap még úgy feküdtem le, hogy gombosítűk szúrkálták a torkomat, reggelre viszont husss! :shock: Fújkodtam bele tegnap Tantum Verde spay-t, tán azért. De orrom/orrunk folyik, ahogy Sasha írta, valami egészségtelen színű és állagú izé gyün belőle. :?

Kép

Kép
gabuska
Budapest
 
 


Orrcseppet nem használsz? Akor ez a Tantum V jónak bizonyult! Már hallottam, hogy dicsérik, de én még nem próbáltam. Ez is homeós, nem?

No, csak hogy lássátok, hogy mulattunk tegnap! /Remélem a többi anyuka nem haragszik meg, hogy mutogatom a szép gyerkőcöket./
Próbáltuk egy csoportba szedni a gyerekeket, de nem nagyon sikerült itt sem :)

Kép

Kép Kép
natasa1975
 
 


jó reggelt!

körkérdés:
ki ismeri Viviane Villamont Kisdarázs című könyvét??? Nekem kamaszkoromm egyik kedvenc olvasmánya volt, ötször biztos hogy olvastam, és úgy néz ki, hogy sikerül kiadni!!!!!!!!!!! Talán tavasz végére meglesz.

Éjszaka J sokszor majdnem ébren volt, azért majdnem, mert ott dumált, hülyéskedett mellettem de közben csukva volt a szeme. Néha aludt is. aztán reggel rájöttem, hogy valószínű kicsit kifolyt a pisi a pelenkájából, de ezt a vastag hálózsák miatt nem vettem észre. Reggelre meg majdnem megszáradt a kombidressze :oops:... Azért kicseréltem... :wink:
Most csak ennyi, puszz

Ja, Natasa megnyílt a Játékfutár játékbolt a Veres Péter úton, voltál már? a K's Kids játékokból annyi féle van, hogy csuda! mintha írtad volna, hogy ezek neked is tetszenek.
jumam
 
 

 
 

HELP!!!
Tegnapról maradt meg krumplipürénk, nincs ötletem, mit csináljak hozzá. Nincs valami ötletetek? Persze a rántott hús, sült hús, és fasírt kivételével. :wink:

Kép

Kép
gabuska
Budapest
 
 


Jumam,
én ismerem Kisdarázst, kb. 18 éves koromban olvastam, nagyon tetszett!!! Igaz, a végére már nem emékszem. :oops:

Natasa,
de, használok orrcseppet. :wink:
Sztem nem homeós a T. Verde, legalábbis nem derül ki a dobozáról ilyesmi.

Kép

Kép
gabuska
Budapest
 
 


Sziasztok!

Gabi:

Én is adok rá szandit,de már le tudja venni.A tornacipő meg már szétment,igy kidobtuk!
Ez a sok betegség az enyhe időnek is köszönhető,mert nem pusztulnak el a bacik.Ha minusz fokok lennének biztos nem betegednénk meg ilyen gyakran.

Ilba:

Szilvi evése változó.Még mindig a kedvenc az almás-banános,gyümölcsös kaják,de mindig kap a miénkből is,ha kér.Én is szivesebben adnék neki babatejet,de azt sem kéri.

Jumam:

Kisdarázs még talán meg is van,és én is nagyon szerettem.
Porszivó ügyben nem tudok segiteni,mert nem vizszűrőset vettünk,hanem porzsák nélkülit.

Natasa:

Egy kicsit megzavart ez a mondatod:hogy mától ismét rajta a lánc.Először egész másra gondoltam,de később leesett,hogy a nyakláncra gondoltál :D

Egyébként nálunk is előfordult,hogy a rokonok megetetnék Szilvit mindennel.Múltkot mogyorós csokit hoztak neki és erősködtek,hogy kóstolja már meg.Mondtam,hogy nincs még annyi goga,hogy a mogyorót megrágja,erre azt mondták,majd elszopogatja. :shock:

Na megyek,mert Szilvi kipakolja a krumplikat a kamra nevű szekrényből!

Kép

Kép
novum
 
 


Timi,
he-he, Livi nem veszi le a szandit, mert 3-3 csatt van rajta. :twisted:

Szegény nagymamám, múltkor elővett egy tábla csoki Livinek, felkockázta, kitette egy kistányérra, és mivel váratlanul toppantunk be és nem készült semmivel, úgy örült, hogy mégis tud adni neki valamit. Aztán mondtam neki, hogy nagyon aranyos vagy magymama, de ő még nem ehet csokit. Még kicsi hozzá. Hát, szegényke úgy elszomorodott. :roll: Aztán valami kekszfélét csak talált, azt odaadhatta neki. :lol:

Kép

Kép
gabuska
Budapest
 
 


Jó reggelt!

HELP!!!
Beni 2 napja nem hajlandó az ágyában aludni. :shock: Oda fektetem le, de az első ébredés után (1körül) nem tudom visszatenni. Hagytam most éjjel 20 percet ordítani, mert nem sírt, hanem torka szakadtából üvöltött, de meguntam, mert nem éreztem, hogy megunja, lefekszik és alszik. Kivettem magam mellé tettem és aludt is. Most mi van? Miért csinálja? És mit csináljak? Füldugó és majd elalszik? :(

Kép
Kép
Kép
ilba
 
 


Livicsek a korai kelés után visszafeküdt, még mindig durmol. ÉS NEM HORKOL!!! JUHÉÉÉ!!!

Kép

Kép
gabuska
Budapest
 
 


Ilba,
lehet, hogy megint fogacska. Vagy valami más fájhat neki esetleg, de nem nagyon, csak annyira, hogy ne tudjon elaludni. És ha érzi a közelségedet sikerül neki. :roll: Ha ez, akkor aludjatok együtt, ha megszűnik a baja, akkor visszaáll.
Más ötletem nincs.

Kép

Kép
gabuska
Budapest
 
 


Na. megérkezett a kukásautó, most eszembe jutott Mancs. :lol:

Kép

Kép
gabuska
Budapest
 
 


Nahát! Nem ébredt fel! :shock: :shock: :shock: Pedig a másodikra eléggé felhallatszik, főleg, hogy pont az ablak alatt állnak meg.

Kép

Kép
gabuska
Budapest
 
 


Gabi:

Visszaalvásért irigy!!!!Hát igen nálunk a szandi tépőzáras :D

Ilba:

Nem egyszerű eset az biztos!Az is lehet,hogy az akaratát próbálja,de az is,hogy megijedt vagy fájt valamije vagy megijedtvalamitől.Most vagy szőrősszivű leszel és hagyod sirni vagy az orditás közben bemész többször megsimized,de nem veszed ki az ágyából vagy ha sokáig ordit kiveszed ,úgy mint most.Remélem sokat segitettem! :D

Kép

Kép
novum
 
 


Bocs megijedtet 2x irtam!!! :oops:

Kép

Kép
novum
 
 


Kócbaba felébredt
Kép

Kép

Kép
gabuska
Budapest
 
 


Sziasztok!
Kócbaba nagyon aranyos :)
Jumam, köszi! Lehet ma meg is nézzük a boltot. Eddig folyamatosan néztem a honlapjuk, de folyton halasztották a nyitást. Most meg nem néztem erre tessék! Igaz, Szonjánál játék stop van, de az uncsitesóm kislányának akarok venni szülinapjára olyan kutyás hátizsákot.
Ilba, én is ijedtségre gondolnék. Én próbálnám megnyugtatni esetleg játszatok egyet nappal a kiságyban, hogy jól érezze magát benne.

No, mi meg megjártuk a dokeszunk. Szonja 9100gr és a doki nagyon elégedett volt vele. Érdekes, de annak nem örült annyira, hogy felállt mint annak, hogy egyedül le tud huppanni meg rendesen rág. Úgy látszik a szakiknak más a fontos. A lényeg, hogy minden okés. Rákérdeztem a Cebion cseppekre. Azt mondta adhatom, de csak télen ha akarom. Hát, egyenlőre nem tudom, hogy akarom e :roll:
Szonja rákapott a kölesgolyókra mert, azok nem csak finomak de kitűnően lehet velük játszadozni amíg sikerül a szájba gyömöszölni. Ezek ugyanis nem nagyok. Nekem meg van lehetőségem jókat mosolyogni :D

Nekem nem ugrik be semmilyen Kisdarázs, de egyre kíváncsibb vagyok rá, ha ennyien szeretitek :!:

N.

Kép Kép
natasa1975
 
 


Natasa,
Kisdarázs egy kislány, akinek vannak ugyan szülei, de árvaházban van, mert az anyukája valami rossz életű, ha jól emlékszem, vagy elfoglalt színésznő. :?: Apjára nem emlékszem már. Mindig várja, hogy egyszer majd hazaviszik, de csak időnként bemennek hozzá. Róla szól a könyv, ami aranyos is, meg szomorú is.
Régen olvastam, nem pontosan emlékszem, a többiek majd elmesélik rendesen. :wink: Arra viszont emlékszem, hogy nagyon tetszett, szerettem olvasni, pedig én nem vagyok egy könyvfaló.

Kép

Kép
gabuska
Budapest
 
 


Ennyiszer leírni az emlékszem szót egy bekezdésben... :oops:

Kép

Kép
gabuska
Budapest
 
 


Ha jobban belegondolok, felállni tényleg nem akkora szám, mint állásból visszaülni. :lol: :wink:

Kép

Kép
gabuska
Budapest
 
 


Gabus, köszi. Rémlik vmi,... Bár én a Kati az utolsó padban c regényre jobban emlékszem. Az ilyen történeteken napokig tudtam bőgni. szerintem én vagyok az egyetlen gyerek, aki a Vuk-ot is csak félig nézte meg, mert az elején elkezdtem sírni és inkább kikapcsolták a TV-t :oops:

Leülés,...már nem emlékszem a nehézségi fokára :roll: Bár anno az egyetemen pár pohár bor után Szonjához hasonló stílusban csinálhattam :oops: :lol:

No, csajom felébred akkor megyünk a játékboltba :D
Ja, a Tantum V tényleg nem homeós. Megnéztem. Vmivel keverem :?

Kép Kép
natasa1975
 
 


NAGYLÁNY FANNINAK NAGYON BOLDOG SZÜLETÉSNAPOT KÍVÁNUNK!!!

Sóskát csináltam Petikének és a szokásos morgással jelezte, hogy ízlik neki. Vmint azzal, hogy megette az egészet :D Juhéééé!

Kisdarázs nekem sem rémlik, pedig nagyon sokat olvastam gyerekekkoromban is :roll:

Kép
mancs
 
 


Én a Fülesmackón sírtam (esti mese volt anno) amikor a végén elkezdte énekelni, hoyg "jó éjt gyerekek búcsúzik a Füles mára" :oops: :D :roll:

Kép
mancs
 
 


Mancsi,
hogy kell a sóskát csinálni?

Fanni! Boldog 14.-et! :D 8)

Kép

Kép
gabuska
Budapest
 
 


... bújjatok Ti is be hamar a jó puha ááááááááááágybaaaaaaaaaaaa :lol:

Én meg azért sírtam egyszer egész éjjel, mert mérges lettem a babámra, meghúztam a haját és furdalt a lelkiismeret. Komolyan. Nagyon szar érzés volt. Meg a tesóm valami gorombaságot csinált velem, persze játékból, én bőgtem, Apu meg megcsinálta vele is, hogy lássa, hogy milyen. Na, én ilyet sosem fogok. Olyan rossz volt nézni, azt hittem belehalok, hogy bántják a tesómat. Na ne gondoljatok valami szörnyűségre, nem lett kékre-zöldre verve. :wink:

Kép

Kép
gabuska
Budapest
 
 


kisdarázs nekem sem rémlik (nyugi, csak szünetet tartok a prison break-ben), ellenben Natasa féle utolsó padban igen, de a kedvencek abigél, írnok és a fáraó, winnetou..

Kép Kép
coolasa
 
 


Abigél nekem is. De csak tévében. :oops:

Most jóbarikat nézem, Récsel visszamegy dolgozni, mikor a babája 3 hónapos lesz. :shock: :shock: :shock:

Kép

Kép
gabuska
Budapest
 
 


Mi az a prizonbrék? :oops:

Kép

Kép
gabuska
Budapest
 
 


Gabus: a szökés. Most megy az első évad az rtl-en, csak én egyben nézem dvdn, most épp update vagyok az usabeli részekkel, mert ott is most tartanak a 12-13. rész körül.
A belgák, hollandok is 4 hónapig vannak otthon kisdedeikkel, addig teljes fizut kapnak, aztán irény vissza dolgozni.

Kép Kép
coolasa
 
 


Na, én ezt el nem tudnám képzelni. Mikor még pisilni sem mertem elmenni mellőle... :oops:

Kép

Kép
gabuska
Budapest
 
 


Gabus,
tudomásom szerint csak nálunk ilyen "jó" a szociális háló, hogy 3 évig maradhatsz otthon a gyerkőccel. Bár a gyes és gyed összegéről inkább ne beszéljünk... :evil: Sóska: fagyasztottból csinálom, tegnap végre kaptam olyat ami sima sóska felaprítva és fagyasztva, még nincs megízesítve. Pici olajon felolvasztom a sóskát, amikor felolvad, anyatejet teszek bele hoyg "gyengüljön", és krumplival sűrítem. Tettem még bele pici cukrot is :oops: Olyan erőteljes, savanykás íze volt a sok at. és krumpli ellenére is... De Petikének nagyon csúszott, pedig nekem még úgy is savanyú volt :roll: Úgyhogy mára megvolt a sikerélmény! :D
Uzsira meg az imént bevert 2 nagy körtét, meg utána még szopizott is :D

Kép
mancs
 
 


Cool,
ez ilyen tvnézős nap :wink: Én a tegnap este felvett kedvenceimet (Vészhelyzet, Grace klinika) néztem, míg P. aludt :wink: A Vészhelyzetben megkönnyeztem a kismajmot, amelyik meghalt :cry: :oops:

Kép
mancs
 
 


Meghalt a kismajom? Nem láttam a végét. :cry:

Az oké, hogy szociális háló, de azért a 4 hónap az nagyon durva. Most őszintén, van köztünk valaki, aki 4 hónap után otthon hagyta volna a gyereket? Otthoni meló oké, de munkahelyre bejárni... Még ha részmunkaidő is, akkor sem vagy otthon fél napig. Ez időnként elmegy, van olyan, hogy dolga van az embernek, de nap mint nap... 4 hónap arra sem elég, hogy Te megismerd a saját gyerekedet, nemhogy otthagyni másra. Nem egy darab fa.
Nem nyalizni akarok, de nálam a legalsó korhatár erre a 2 év körüli, mint Diáéknál.

Kép

Kép
gabuska
Budapest
 
 


Mancsusz, a felnőtt sóska is érdekelne. :wink: :lol: Még sosem csináltam. :oops:

Kép

Kép
gabuska
Budapest
 
 


Bevitték mégegyszer a kh-ba, mert rosszabbul lett. Kiütötték, újraéleszették. Meg bevitték a majommamát is, hogy elbúcsúzzon tőle :cry: Megható volt, de tényleg.

Kép
mancs
 
 


:cry:
A Vészhelyzetben nagyon profin ki vannak találva ezek a sztorik. Hatásosak.

Kép

Kép
gabuska
Budapest
 
 


sziasztok Fanni vok!

Mancs, Gabus:
Köszönöm a köszöntéseket!!!

Kép

Kép
novum
 
 


Holnap este a Házon kívül-ben az ügyeletesnél szülős rendeletről lesz szó. Most volt az előzetes. Egy csaj elsírta magát, miközben mesélte a tévésnek, hogy nem a saját dokijánál szült. Mert van egy kórház (nem derült ki melyik), ahol már most is úgy van. Egy másik nő meg azt meséli, hogy 2 héttel a szülés előtt tudta meg, hogy ez lesz a rendszer a kórházban. :shock:

Kép

Kép
gabuska
Budapest
 
 


Fanni szívesen! :lol:

Kép

Kép
gabuska
Budapest
 
 


Halihó!

Megjártuk a doki nénit, aztán séta az Európarkba. Gyereknek nincs semmi baja. T.V a torokra, valami Heim Pálos orrcsepp az orrába, és valami zselé ízé nyákoldásra. Most alszik.
Ettem Mekibe egy Happí menüt. Megvan a boldogság a napra.

És nagy hír megvolt az első öt lépés egyedül!!!!!!!!!!

Én nem szívesen mennék másik dokihoz és más kórházba. Már egyet megszoktam dokit is és kórházat is. Ez szerintem a szabadságjogok korlátozása. :cry:
Én is sírtam a Fülesmackón. :cry:

Fanni boldog névnapot!

Kép
vanília
 
 


Sziasztok!
Jumam, voltunk a játékboltban, de minden amit kinéztem pont itt a 16 ker-ben nincs :( Így megrendelhetem neten és elmehetek érte személyesen ha akarok :?
Novum, Fanninak én is sok boldogot kívánok! Ő mit kapott szülinapjára ha már egyszer a pisiseket kitárgyaltuk?
A majmocskát én is megkönnyeztem majdnem, de én ilyenkor megyek pisilni, amikor szakadna a film. Vagy a sminkemre fogom :oops:
Csajok tudtommal az USA-ban 6 hétig lehetsz rendesen otthon, de nem a gyerek hanem, magad miatt :roll: Megjegyzem én sok olyan csajszit ismertem /pontosabban inkábba dolgozó férjeiket/ akik nem dolgoztak, de így is sitter vigyázott a gyerekekre meg bejárónő takarított. Ők meg eljártak barátnőzni. Ez is egy felfogás.
Egyébként én nem szívesen hagynám senkire Szonját hacsak apuka nem maradna itthon. Rá szivsebben bíznám, persze ha muszáj van az más.
Részemről ez az "ügyeletesnél szülés" nem egy felzaklató élmény. Pontosabban ha minden doki korrekt akkor én továbbra is magához az intézményhez ragaszkodnék inkább mint az orvos személyéhez. Lehet azért, mert engem nem nagyon érdekel, hogy mikor ki, hogyan lát pl szüléskor. Hallottam már azt is, hogy vki nem engedte az ügyeletesnek megvizsgálni inkább várt, amíg nem jött a dokija. Számomra cseppet sem okozott problémát, hogy más is meg akar nézni vagy kötelező neki. Egyébként ez sem "normális" máshol, hogy saját dokid van.
De, elfogadom, hogy nem mindenki érzi így.

N.

Kép Kép
natasa1975
 
 


Ádusznak is gratula a meneteléshez!

Kép Kép
natasa1975
 
 


Mariann,
videót!!!

Vagy legalább fotót. :wink:

Kép

Kép
gabuska
Budapest
 
 


Vanilia:

Köszi a köszöntést,de szülinapja van Fanninak! :D
Úgy látom Ádám is hamarosan követi majd a csajokat!
Holnap mi is megyünk délután Europarkozni,mert szülinapi buli lesz szombaton és kéne egy-két dolgot venni.Na meg egy jó kis Mekis menüre meghivtam Fannit :D

Natasa:

Köszi neked is!Fanni kapott tőlünk egy csizmát és egy ezüst fülbevalót.Az apukájától meg parfümöt és egy kapucnis pulcsit.Neki igy kétfelöl jönnek az ajándékok.A nagyszülőktől pénzt fog kapni azon lehet,hogy Web kamerát vesz.

Én azért ragaszkodnék a dokimhoz a szülésnél.Hiszen végig a 9 hónapig csak ő foglalkozott velem,ő ismeri,hogy mit szeretnék,milyen bajom van.Vagy ezentúl a vizsgálatokat is mindig más csinálná?Az nagyon vacak lenne!

Kép

Kép
novum
 
 


Nekem sem a szemérmesség miatt volt fontos, hogy ne egy vadidegen orvos járkáljon be a szülés közben, hanem mert a saját dokim mellett éreztem magam és a babát biztonságban. A szülésznő nem választott volt, akkor láttam először, mikor bementünk szülni. Többször is megvizsgált, engem sem zavart, a vajúdás alatt bejöhetett volna az ördög öreganyja is, de mikor már elindult kifelé Livi, a saját orvosom mellett voltam nyugodt.

Valaki írja má meg nekem, hogy kell sóskát csinálni. Felnőtt sóskát. :wink: Köszönöm!

Kép

Kép
gabuska
Budapest
 
 


Gabi:

Én csak fagyasztottból szoktam,igy:a fagyott sóskát vizzel felöntöm és felolvasztom.Bele só,cukor és tejfölösen behabarom.Utána még botmixerrel összezutyulom,hogy szép sima legyen.Ennyi.

Kép

Kép
novum
 
 


Gabi,
nekem uez, de tejföl helyett tejet teszek bele, meg az elején alá egy pici olajat. Kevés liszt még bele és kész. Ha nem fagyasztottból készíted... Na így még nem csináltam én sem, csak anyósom... De asszem úgy van, hogy kiszeded az erét meg a szárát a sóskának, pici olajon megpuhítod, mixer, és a többi uaz :wink:

Kép
mancs
 
 


Vacsira bevert egy tele Aventes pohárral :D

Kép
mancs
 
 


Hali!

Elkaptam a gyerektől a kórt, hogy a fene enné meg :twisted:

Gabus:
inkább a járókelőknek volt Valóvilág, ugyanis előttünk a következő található: a saját kicsi előkertünk, a járda, egy háromsávos úttest (jó zajos) utána pedig a sírköves :D :D Ugyebár temető mellett lakunk :lol:

Ádusznak nagy gratula. Ügyi!!!

Nekem is fontos lenne a doki is meg a kh is. Nem minden orvosnak ugyanaz a véleménye a dolgokról. És a kh-ak sem azonos felfogásúak. Valahogy le kell rólunk rántani a lóvét. Aztán ennek lehet mindenféle okot adni. :twisted: :twisted:

A szökés:
Mégis ez hány részből áll? Meddig van az a csávó a szöktetés előtt a siralomházban? 10 évig :?: :?:

És hogy beszámoljak nektek online lakásunk állapotáról, már 90%-ban nem zsinóron lógó körték világítanak, hanem LÁMPATESTEK!!!! JUHÉÉÉÉÉ!! :lol: :lol:
Vendég
 


Nekem nem mindegy, választhatok-e orvost, vagy sem. Az én következő gyermekem is szándékaim szerint császárral jönne világra, és egy ilyen lényegtelen kis műtétet nem bíznék az éppen ügyeletes, szakmailag borzasztóan motivált orvosra. Másrészt tombol bennem némi intimszféra utáni vágy, amibe nem igazán fér bele az, hogy az vizsgáljon, akit épp arra fúj a jószerencséje. A szülés az nem nátha, mégcsak nem is vakbélműtét, amit bármely jólképzett szakember - kis szerencsével - kikezel, ez bizalmi jogviszony, ami feltételezi a választás lehetőségének szükségességét.

Kép Kép
coolasa
 
 


Nekem nem mindegy, választhatok-e orvost, vagy sem. Az én következő gyermekem is szándékaim szerint császárral jönne világra, és egy ilyen lényegtelen kis műtétet nem bíznék az éppen ügyeletes, szakmailag borzasztóan motivált orvosra. Másrészt tombol bennem némi intimszféra utáni vágy, amibe nem igazán fér bele az, hogy az vizsgáljon, akit épp arra fúj a jószerencséje. A szülés az nem nátha, mégcsak nem is vakbélműtét, amit bármely jólképzett szakember - kis szerencsével - kikezel, ez bizalmi jogviszony, ami feltételezi a választás lehetőségének szükségességét.

Kép Kép
coolasa
 
 

Vissza: Szülészetek, kórházak

Jegyzetfüzet:

 

X
EZT MÁR OLVASTAD?