Új privát üzeneted érkezett!

ja meg ebbe az a jó ha mondjuk csaszi ugye akkor nem mászkálhat az ember lánya már betétet nem adnak és ha mondjuk abból nincs nálam elég akkor mi a helyzet? ciki

Zsebi
Kép
zseboroszlán
 
 


Sziasztok

Zseboroszlán
csaszi után engem (és a csaszisokat) az őrzőbe vittek, Nekem a császár délután 16.00 kor volt, és már aznap este az ágyban forgolódnom kellett jobbra és balra, másnap reggel pedig már kikisértek mosakodni, és utána én már járkáltam, és délelőtt már le is vittek (mentem) a gyerekágyra. és ott is járkáltam, egyedül a fekvésből való felkelés volt horror. De mászkálni kell - mozogni amennyit csak tudsz, hogy a bélmozgások is beinduljanak, mert ha nem akkor infúzió, de adnak kanalasat is (nekem nem használt pedig repetáztam is és kúpot is kértem), Úgyhogy mostmár csaszinál is mozogni kell.
Betétből pedig akkor fel kell tankolni, de a II. klinikáson az egyiken az egyik csaj azt írta hogy adnak.

szia

Erika

Kép

Kép
erika13
 
 


Kedves Zsebi!

Először is engedd meg, hogy gratulááljak a babákhoz! Sok sikert kívánok Nektek hozzájuk, és még sokáig boldog babavárást!
Nem ismersz engem, egy barátnőm miatt kísértem figyelemmel a topikotokat, és itt ragadtam olvasóként.
Ami miatt írok, az a bébiőr. Ha nem tudod eladni itt a várandós társaidnak, vagy nem veszik vissza akkor én átvenném. De természetesen ha itt a topikon kell valakinek akkor Ővé az elsőség!
Semmiképpen sem akarok tolakodni!!!!

Minden jót Nektek!!!

Ági
Kép

Kép
rozsagi
 
 

 
 

Ági!
Írtam privit. És köszönöm a szép szavakat. Jólesik. Te Zsu révén kezdtél el olvasni minket nem?

Viki!
Még mindig szeretnéd kipróbálni a sima mosható pelust. Mert mi kaptunk két gumibugyit teljesen origi csomagolás szívesen odadom mert mi biztos nem fogjuk használni. :)

Zsebi
Kép
zseboroszlán
 
 


Zsebi :D
összekapom magam és válaszolok :D kicsit lezsibbasztott a két kispasim.

röviden: engem azonnal vittek a szülőszobára, mert Máté farossága miatt feküdni kellett. A párom pakolt össze, és másnap vittük át a cumókat a gyerekágyra.
(nekem jó sok cuccom volt, mert ugye 2.5 hetet előtte már bent voltam)

Orsi
KépKépKép
icsilya
 
 


Orsi!
De nem féltél hogy valaki ellopja a cuccaidat?

Zsebi
Kép
zseboroszlán
 
 


Zsebi :lol:
Mosható pelus ügyben még nem döntöttem. :roll: , viszont voltunk reggel dokinál, aki egy angyal.
Babákkal minden rendben van az A baba medence végü a B baba most haránt fekvéses volt, de ez változó.
Viszont a szüléssel kapcsolatban azt mondta, hogy az IVF, az ikrek és a fekvésük miatt több mint valószínű, hogy császár lesz.
No, de lesz ami lesz többen túlélték már...... :lol:
Te jól vagy?

Viki
nviki
Budapest III. kerület
 
 


Sziasztok

Zseboroszlán
nálam a 3 hét alatt több mint 10 szoba társam volt, de szerencsére mind nagyon rendesek voltak, szerintem valamilyen szinten ha van hely az ápolónők megpróbálnak 1 szobába hasnoló tipúsu kismamákat összerakni - na ezt jól meg fogalmaztam, és mindenki segített a másiknak a bajban pl. az összecsomagolásban, és a csomagok őrzésében, nálunk a szobát sem hagytuk soha üresen - valaki mindig ott maradt örizni a többiek cuccait,
max akkor van gáz, ha olyanokkal raknak 1 szobába és jön hozzájuk az egész pereputty, nekem is volt 1 ilyen, vagyis nem mert hozzá mindig csak 2-3 ismerős jött, és ő mindig ki ment velük a társalgóba, de a folyosó másik végén volt olyan (ahol a CTG-van) hogy az egész szoba csak a pereputyból állt. Úgyhogy ha jó szoba társaid vannak akkor nincs mitől félteni a cuccodat, és persze én nem igazán tartottam bent pénzt, (de nekem is volt cuccom rendesen a 3 hét alatt)

Szia

Erika

Kép

Kép
erika13
 
 


Zsebi :D
a szekrényben volt minden. én 3 ágyasban voltam, rendes szobatársakkal, figyeltek a cumómra.

Orsi
KépKépKép
icsilya
 
 


Orsi, Erika!
Akkor jó. ... hihi olyan furcsa dolgok jutnak eszemben. izgulokmostmár hogy majd ha eljön az idő akkor minden legyen nálam amire szükségem lehet.:)

Viki!
Örülök hogy jól vagytok. :) Nekem is az egyik baba jelenleg fejvégű a másik keresztben. A doki nekem is mondta hogy mindere való tekintettel nem fog egy percig semhabozni ha a baj pici jele látszik azonnal császár a lényeg két egészséges baba. Hát ez van majd kiderül..... szobaképet kapunk.

Zsebi
Kép
zseboroszlán
 
 


Zsebi :lol:
Igen, de azért egy kicsit fosok a császártól, meg tulajdonképpen mindentől, meg hogy meddig kell majd a kórházban lenni meg ilyesmi.... 3 hét múlva már CTG-re kell mennem. Jövőhéten már össze kell csomagoljam a kórházi cuccokat magamnak meg a babáknak, hogy ne az utsó pillanatban kelljen kapkodni. Ááááááááááááááááááááááá Félelmetes :shock:
Szobaképet rakok fel, ha teljesen kész lesz a szoba. Szerdán a párom elhozza a szőnyeget, függönyt kell megvarrni és kész is van.
No, szóval mindjárt készen van. :lol:

Most az jutott eszembe, hogy ha eljön az idő akkor a cicink legyen majd nálunk, mert arra biztosan szükségünk lesz a többit meg majd valaki utánunk hozza. :lol: :lol: :lol:

Viki
nviki
Budapest III. kerület
 
 


Viki!
Ez mókás cicink legyen nálunk. hihi
Az is foglalkoztat engem hogy amikor mondjuk megszülök akkor utána ha minden ok a babákkal cicire szeretném tenni, ha viszont csaszi vagy megfigyelésre viszik el akkor ze nem lhet akkor mikor kezd el fejni az ember lánya hogy minél előbb legyen tejcsi. Meg kézzel vagy hogy.... valaki ilyenkor is a gépire esküszik.


Biza nagoyn izgi hogy már itt tartasz.:) Nálatok nagyon karácsony körül lesz a babák érkezése a legszebb ajándék.
Engen nem érdekel mennyit kell kórházban lennem. :)

Én mostanában nem tudok reggel tovább aludni mint hat óra. Este meg már kilenckor leragad a szemem. :)

Zsebi
Kép
zseboroszlán
 
 


Zsebi :lol:
A koránkeléssel én is így vagyok. :lol: , vasárnap 4:30-kor fent voltam.
Ez a szoptatás kérdés különben engem is izgat, már hogy a császárnál biztos elviszik őket és csak később kapjuk meg.
Császárnál bent lehet az apuka vajon?
Ja, a házassági kivonat a kórházba kell? És mikori?, mert mindenki mást mond.... :roll:

Viki
nviki
Budapest III. kerület
 
 


Viki :D
a sote IIn nem lehet, van kórház, ahol bent lehet. változó.
viszont a sote IIn a csaszi után kb. 1 órát az appuka van a picikkel, amíg téged stoppolnak, ellátnak miegymás.

a sote IIn mindent elmond az anyakönyvvezetős néni, aki már a kórházban összeírja a gyerek adataid.
minden papír nem ott kell, hanem a helyi jegyzőnél, ahol az anyakönyvet kiváltjátok.

Zsebi :D
a babákat is megfigyelésre viszik, akkor nicns szopi.
másnap érdemes fejni kezdeni és kézzel, ha nem teheted valami oknál fogva mellre a kicsiket. ha igen, nem kell fejni.
kézzel fejés: azért kézzel, mert ilyenkor annyira kevés és sűrű az előtej, hogy a fejőt csak összekoszolja, de a tartájba minimális jut. míg ha kézzel fejsz, akkor minden cseppet fel lehet használni.

Orsi
KépKépKép
icsilya
 
 


De jó Nektek, hogy már ilyen magabiztosak vagytok kórház tekintetében! :roll:
Én még vacillálok, mert amit ajánlottak, hogy az milyen szuperul felszerelt, az nem a mi kerületünkben van, sőt, elég messze esik tőlünk. A másik meg pont mellettünk, a szomszédos utcában található (Uzsoki).
Nem tudom előre, hogy a "beígért" 100 E Ft-os díjat érdemes-e kifizetni elővigyázatosságból, vagy végül is talán mindegy, mert azért csak minden kórházban megvannak a szükséges eszközök, és az orvosok is azért val.szeg mindent megtesznek kivétel nélkül.
Sokat olvasgattam persze a "Szülészetek, kórházak" topicban, de mindenhol vannak lelkendezők és huhogók egyaránt, úgyhogy ez asszem nem vitt közelebb az igazsághoz.
Ti milyen szempontok alapján döntöttetek? Egyáltalán hogy lehet előzetesen JÓL tájékozódni?

:roll: Pompi

jaj, még valami: zsebi,
a festék-szag mennyi idő múlva lesz semleges? nem ártalmas azt szagulni?!?

KépKép
pompomlány
 
 


Pompomlány :D
internet... tájékozódás :D
nekem ikresen szempont volt, hogy legyen PIC hogy ha gond van ne kelljen a babákat szállítani.
szempont volt, hogy ne sote I, mert az az országos központ és ott a mamit 3 napon belül kiteszik, míg a sote IIn megvárhatod a kórházban a babát, addig maradhatsz.

festés: a falfesték ált. vízesbázisú, abban nincs oldószer, nincs mit szagolni :D :D

Orsi
KépKépKép
icsilya
 
 


Orsi :lol:
Köszi a gyors választ, asszem' majd megkérdezem a dokimat, hogy mik a helyi szokások.
Amúgy, te hogy érzed magad? Mikor mész Uh-ra?

Viki
nviki
Budapest III. kerület
 
 


szerdán lesz UH :D én nagyon változóan vagyok, az émelygés néha rámtör.
a fáradékonyság állandó, érdekes módon az álomkór most nem olyan rémes, mint a fiúkkal emlékeimben szerepel ill. most inkább nappal vagyok álmos, velük 9kor mentem aludni a 8-12. héten :D

és ahogy elnézem a válaszaim sebességét, ma sem a hatékonyságáról lesz híres a munkám... azon agyalok, hogy lehet, hogy haza is megyek :D
tegnap iszonyú sokat vasaltam, el kellene pakolni még mielőtt a fiúkkal hazamegyünk együtt majd du.

Orsi
KépKépKép
icsilya
 
 


Viki!
Orsi már mindent megválaszolt. :lol: Ja házassági anyakönyvi kivonat ügyben a SOTE II-n elfogadják a 300 naposat, viszont Tolcsván ahol házasodtunk ott közölték 30 napnál régebbi nem lehet és nem is hajlandók kiadni. Így majd azt akkor postázzák legkésőbb február 3-án mert ugye márc háromra vagyok kiírva na túlhordani nem fogom őket az biztos. :)

Pompi!
Festékszag úgy van ahogy Orsi írta semmit nem zavar be, mert vizes bázisú sőt a gyerekek óráját is azzal festettem lakkozni meg anyu lkkozta. :)
Én hasonló okok miatt választottam a SOTE II-t mint Orsi van PIC ami nagyon fontos ha ne adj Isten baj van azonnal minden segítséget megkapunk. Ha olyn kórházat választasz is ahol nincs és idő lőttt indul a szülés vagy a SOTE I, II vagy a Szabolcsba visznek és én nem akartam idegen helyen szülni. Így inkább oda járok. Hát igen hogy az eü reform mit hoz az egy másik kérdés......

Ma felkerültek a függönyök az ágyakat szombaton elhoztuk még nem szereljük össze és az óra is a falon van este készítek képet és megmutatom hogy állunk egyenlőre. A lámpa az gáz mert nincs lámpánk még de majd felhajtok egyet ami tetszik nekünk. :)

Zsebi
Kép
zseboroszlán
 
 


Zsebi :D
nyomd az orruk alá a tv-t :D :D (na jó, rendeletet....), hogy a 300 nap az 300 nap :D

Orsi
KépKépKép
icsilya
 
 


Orsi!
Á már nem foglalkozok velük. NEm érdekel. Így legalább anyós is intézhet valamit. hihi Párom ott magyarázott nekik, de ők jöttek ezzel a harminc nappal.

Zsebi
Kép
zseboroszlán
 
 


no, persze anyósnak is kell mit tennie :D

Orsi
KépKépKép
icsilya
 
 


icsilya, zsebi
köszi a gyorssegélyt! :) Bár fogalmam sincs, mijaza PIC? Mi az?

Internet-tájékozódásról ponty azt mondom, h mindenféle van meg ugyanannak a véleménynek az ellenkezője is. Pl. minden kórháznak a honlapján az szerepel, h "kórházunk nagyon jól felszerelt a legkorszerűbb eszközökkel". Hát így légy okos, Domokos! 8)

KépKép
pompomlány
 
 


Sziasztok Lányok!
Kezdek jobban lenni, néhány napja inkább estefelé jön rám az émelygés stb.
Mi van Anikóval? Csak ezt az oldalt olvastam vissza, itt nem irtok Róla.
És Andával? Ő hol tarthat mostanában?
Pompika!
Te nem vagy rosszul? Köztünk csak 5 nap van!
Viki,Zsebike!
Hogy rohantok Ti már a cél felé!

Harcika!
Ha olvasol itt esetleg. Köszi! Most megint szombat reggel óta nem volt.

[url=https://lilypie.com]KépKép[/url
melcsi1967
 
 


Jé megbolondult ez a gép! A dátum az nem az igazi rajta. Mi lehet vele?

[url=https://lilypie.com]KépKép[/url
melcsi1967
 
 


Most meg kijavitotta a rossz dátumot

[url=https://lilypie.com]KépKép[/url
melcsi1967
 
 


Sziasztok

Melcsi
Örülök hogy mostmár egyre jobban vagy, pici lányod hogy van?


Pompomlány
nekem senki ne mondja, hogy van 2 teljesen egyformán felszerelt kórház, pl. nekem senki ne mondja hogy a születendő babák ugyanazt az ellátást kapják a II-es klinikán mint mondjuk az Esztergomi kórházban, (egomi kórház - nincs koraszülött osztály, ha valami baj van és mire pestről ide ér a baba mentő és vissza pestre bármi lehet, míg esetleg ott a klinikán minden 5 percre van)
Sziasztok

Erika

Kép

Kép
erika13
 
 


Pompomlány!
Szóval a PIC az koraszülött intenzív. :)Koraszülött osztály sokhelyen van de intenzív csak a fennt említett három kórházban. :)

Ne a kórházak oldalán kerss véleményt hanem fórumokat. Bár szerintem mindenhol lesz egy kórházról jó és rossz vélemény is sőt magam is azt mondom mindne kórházban van ami rossz, de nem mindegy hogy mi. A SOTE II-n nekem a kaja nem jött be az egy hét alatt amíg ott voltam de az ellátás maximális volt és nekem ez a lényeg.

Melcsi!
Örölük, hogy jobban vagytok!

Zsebi
Kép
zseboroszlán
 
 


Sziasztok

kórházi kaja
szerintem a klinikán elég jó, én láttam hogy a szabolcs utcaiban mit adnak a nőgyógyászaton (tesóm keresztannya ott volt tavaly nov-dec-ben) hát az tényleg ehetetlen, mikor megláttam hogy hogy néz ki, hát az ember gyomra ............, úgy nézett ki mintha már 3 napja főzték volna, úgyhogy én ezek után nagyon jónak találtam a klinikás kaját.

Zseboroszlán
tényleg a klinikán a patológián ott van még az a takarítónő aki minden hajnalban mindenkit a kávéjával zaklat?

Sziasztok

Erika

Kép

Kép
erika13
 
 


Erika!
Nem tudom mert én nem patológián feküdtem hanem a nőgyőgyon. Tudod mert nem tudták hogy fertőzök-e és egyágyas szobába raktak. :)
Lehet nekem azért sem izeltt a kaja mert diétáznom kellett, de nekem nem jött be. De ez legyen a legkevesebb. :)

ANDA HÍRADÓ!
Jól vannak mindhárom baba kapott már két tüdőérlelő szurit még egyet kap pénteken 30 hetes. Puszil mindenkit. :)

Zsebi
Kép
zseboroszlán
 
 


zsebi,
köszi a további infókat. Sajna megint elvesztettem a fonalat, h melyik az a 3 kórház? SOTE II... és?
Nekem a Bajcsyt ajánlották, ott nemtom pontosan mi a helyzet, de majd utánajárok.

Melcsi,
mostanában olyan ritkán hallatsz magadról... Nagyon rosszul vagy? Nekem már múlóban az émelygés. Eleinte hülyének néztem, aki hányinger ellen reggelit javasolt, amit én pl. sosem eszem, de aztán lassan rászoktattam magam, és most már tényleg egyre jobb. Mondjuk még mindig van úgy, hogy éhség helyett kezdem érezni azt a bizonyos állatkát (ugye, milyen ravasz?), de ha eszem, elmúlik.

KépKép
pompomlány
 
 


Sziasztok

a tüdőérlelő szurit hogy adják? Én úgy tudtam eddig hogy infúzión keresztül kapják a mamán keresztül. Legalábbis én így láttam a vajúdóban.

Anda
++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++
++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++

Zseboroszlán
egyébként az röhej a kajánál (a kórházban) főleg az ebédnél, hogy van hogy a diétás is sokszor ugyan az mint a normál, és a keserű teát úgy kell jóformán kikövetelni (és a kaját a takarítónénik osztják - ezzel nem is lenne baj - csak sokszor 1 betegnek adta oda a keserű teát, és a többiekre nem gondolt)
Vigyázz nagyon magatokra.
Ja még azt szerettem volna kérdezni, hogy egy másik topikon olvastam, hogy igaz-e, hogy az UH-ra is már be kell-e jelentkezni, és hogy állítólag ott már nem csinálnak vérvizsgálatokat (legalábbis ezt írta egy csaj) de én úgy tudom hogy Gimes csak az ottani vérvételi eredményeket fogadja el. Ezért hihetetlen számomra.

Szia

Erika

Kép

Kép
erika13
 
 


Sziasztok Lányok!

Hát most tudtam a géphez jönni, mert eléggé leharcolt a meglepi babánk, nagyon hulla voltam és bár nem hánytam de folyamatosan úgy éreztem hogy na majd most mindjárt. Így el sem utaztam. Sajnos. A párom ment el a nagyobbik fiával hogy ne vesszen kárba a befizetett pénz. Bár ajánlotta hogy marad, de anyukám jött minden nap így úgy voltam vele hadd menjen, jobb is ha nem látja ezt az állapotot. Folyamatosan úgy éreztem, hogy már egy hete nem aludtam. Szédültem, kóvályogtam. Vasárnap már kipórszívóztam a lakást de 10 percenként ledőltem mert fájni kezdett a hasam és azonnal szurkált. Így kicsit sokáig tartott. Ma már egész jó voltam. :)

Zsebike - valamelyik nap eszembe jutott, hogy kérdezted még korábban, hogy visszatehetsz-e a táblába de aztán elfelejtettem válaszolni, hogy persze, örülnék neki.
Te hol fogsz szülni?

Mondták már valakinek, hogy szedjen a terhesség alatt Rutascorbint? (A hajszálerek falát erősíti, rugalmasságát javítja-vitamin). Nekem a barátnőm csodálkozott, hogy nem mondta az orvos, mert neki annak idejét szednie kellett, aztán a védőnőt is megkérdeztük, hogy szedhető-e, ő is azt mondta, hogy nem árthat. A papírja persze azt mondja hogy orvosi utasításra alkalmazható. Jó az ha így orvos nélkül szedek bármit is? Igaz, hogy vitamin....

Sziasztok! Manó
potykamanó
 
 


Pompi!
SOTE II, SOTE I, Szabolcs és még a Shopmerei de azt be fogják zárni.

Erika!
Hát ez nlam úgy van hogy a genetikai uh-t azt mindig a Gimes intézte ő kért időpontot. Aztán az alagsorban a szobája mellett most voltam először múlt hét előtt, de mivel ő akkor szabin volt csak mondta menjek be amikor kedvem van így én kértem. Most is én kértem az időpontot mert azt mondta hogy jövő héten valamikor amikor nekem is jó menjek terheléses cukorra met azt nem csináltákmeg :( és kérjek uh-ra időpontot és menjek hozzá is. De nekem ez nem gond. :)

Vérvételre oda küld engem mindig. Nem hallottam ilyet hogy nem csinálják meg megírja a papírt és mehetsz is. Nekem azért nem csináltak terheléses cukrot csak étgyomrit mert szerintük nem volt a papíron kitöltve, na most leírta nekik töviről hegyire hogy mit is kér.hihi

Azt nem írta Anda hogy milyen formában kapják a tüdérlelőt.

Manó!
Nekem a védőnéni azt mondta nem szabad pórszívozni mert az nagyon megdolgozza a pocakot .
Akkor ennek ígykellett lennie hogy nem mész utazni. :)

Én a SOTE II-n fogok szülni.

Lehet szedni a rutascorbint. Akkor szokták a dokik jobban ajánlani ha barnázol vagy vérzel. Nekem ez sem segített. Anikó szedte még. :)

Zsebi
Kép
zseboroszlán
 
 


Zsebi :lol:
Jó, hogy írod, hogy nem szabad porszívózni, ma kiporsziztam az egész házat. :lol:
Képzeld, kimostam a babaruhákat meg pelenkát meg fürdőlepedőket.
Holnap vasalásos nap lesz ééééééés kórházi csomag
összekészítéses. :roll: :shock:
Ja, köszcsi a gumibugyi felajánlást, de már vettem én is.

Hali

Viki
nviki
Budapest III. kerület
 
 


Orsi :lol: biztos lányod lesz, nekem is ezek a tünetek voltak a legelején. :lol: :lol: :lol:

Viki
nviki
Budapest III. kerület
 
 


Zsebike - hááát ez a porszívózás már elmult :lol: Majd legközelebb ráugrasztok valakit a családból. :P
Kár, hogy Pest messze van, szívesebben szülnék ott. :(

Nem hallottatok valamit Zsúról, régen rendszeresen járt ide?!
potykamanó
 
 


Hali,

zsebi, köszi a felsorolást. :D

Ma beszereztem a "Hol jó szülni?" c. könyvet, úgyhogy mosmá naon okos leszek. Voltam a védőnőnél is, nagyon ari, ő bátran ajánlotta az alap-kórházat is, mondta, hogy a lombikosai közül mindegyik rendben volt, úgyhogy mi se úgy induljunk neki.
Megmérték a vérnyomásom, illetve aszonták, h szinte mérhetetlen, olyan alacsony 90/60. Ja, mondom, nyugodt kis életem van mostanság! :D

KépKép
pompomlány
 
 


Potykamano!
Ritkán szokott írni. Nem tudom hallottad, olvastad-e a szörnyűséget ami velük történt. a 4. lombikjuk sikerült ikrek és valami fertőszés miatt a 20. héten elvetél. Szegényt nagyon sajnálom.
Azóta ritkán jön.

Pompi.
Nekem is a béka segge alatt volt világ életemben a vérnyomásom és most már 100/60 hii szépen megyeget felfelé, de inkább alacsonyabb mint magasabb.

Én is arra rendezkedem be hogy nmlesz szüksége a babáimnak a speciális ellátásra, de azért jobb félni mint megijedni.

Zsebi
Kép
zseboroszlán
 
 


Sziasztok :)

Potykamanó :)
Én egyszer barnáztam az elején, akkor nekem is azt mondta a dokim, hogy szedjek Rutascorbint. De mivel utánna többet nem fordult elő én nem szedtem. Szerintem ha nem mondta külön az orvosod nem muszáj szedni. Esetleg ha legközelebb mész kérdezz rá.

Viki :)
Hihi, kórházi csomag. Hamar eljött az idő nem? Vagy csak én érzem úgy, hogy milyen gyorsan telik.

Zsebi :)
Jól nagyon haladtok a gyerekszobával.
Terheléses cukor nem olyan vészes, nálunk direkt mondták, hogy csavarjunk bele egy fél citromot. Úgy olyan volt, mint egy nagyon édes limonádé.
Nálunk kétszer is van cukorterhelés volt egy a 16 héten, az AFP-ve egyidőben meg lesz majd a 26. héten is.

Melcsi :)
Remélem jobban vagy. Bár gondolom, akkor többet jelentkeznél. Szóval jobbulást, a rókát küldd át a friss kiskmamákhoz.

Képzeljétek, úgy néz ki, hogy egy unokatestvéreméktől kapunk mindenféle cuccot, kiságyat, autósülés, babakocsit :) Mivel az ő gyerekeik már kinőtték, de még megvan nekik minden. Ez elég jó pénztárcakimélés :)
Egyébként mi jól vagyunk. A baba mostmár érezhetően ficánkol általában többször is napközben, de egy biztos időpont van, amikor lefekszem este aludni. Akkor tuti rákezdi, úghogy elalvás elött mindig beszélgetek még vele egy kicsit :)

wish
 
 


Zsebi - :cry: nem olvastam róla, csak akkoriban amikor még én is nyüzsögtem itt, Ő is sokat járt és Ő is kecskeméti mint én, és eszembe jutott, de ezt nagyon rossz volt hallani, nem is tudom mit mondjak, jól megkönnyeztettél. A 20. héten?! Azt hittem ha az első 12 hetet átvészeli az ember akkor már nem kell félni ilyesmitől. :?:

Wish - köszi, nekem nincs ilyen vérezgetéses panaszom, csak a barátnőm egy nagy kérdőjellel :?: az arcán nézett rám, hogy ezt a vitamint meg miért nem mondta nekem az orvos, hiszen ezt jó ha szedi az ember. Na jól van, majd ha itt lesz a dokim akkor megkérdem.
potykamanó
 
 


Sziasztok lányok!
Olvasgatok ám szorgalmasan, sokat írtatok! :lol:

Melcsi! Örülök, hogy kicsit jobb a helyzet, nekem annak idején Chesti a kólát ajánlotta hányinger ellen. Mindig az ágyam mellett tertottam, 1-2 korty jól jött!

Orsi! Egyetértünk, én is a 28. hetet várom, aztán a 35. hét körül leszek kicsit nyugodtabb. Fontos, hogy minnél tovább bent legyen a baba, de ez ikreseknél nehezebb. Nekem a fiam 37 hétre született, de így is 3500 g volt.

Wish! Én is ilyen kölcsonkapott holmiknak örülök nagyon, a barátnőm kisfia szept. 1-én született, de már kinőtte az 56-62 ruháit, így tegnap egy halom ruhával jöttem haza! :lol: Meg kismamaruhákat is kaptam kölcsön, már nagyon fel vagyok szerelve minden téren.

A nagyfiammal vettünk a babának egy felhúzhatós plüss játékot, szokta hallgatni a pocaklakó, azt hiszem, szereti - ficánkol nagyon.
Egyébként is nagyon sokat mozog, imádom. Én annyira szeretem, hogy pocakom van, imádom ezt az időszakot, és igaza van Zsebinek, Wishnek, hogy irtó gyorsan telik... Pedig annyira gyönyörű...
Egy hete rettenetes fogfájással küzdök, gyökérkezelik, de nem biztos, hogy megmarad... Állandóan a fogorvosnál ülök... De szombaton megnéztük a pocaklakót, aki FIÚ!!! A súlya 823g, 25 hét 5 napos átlagnak felel meg, pedig még csak 24 hetes voltam. Szóval nem kicsike, de én sem vagyok az! :lol: Imádom a kis mocorgót! Én babasarkot tervezek a hálószobánkba, mert külön szoba csak úgy van, hogy emeletet kell mászni, úgy meg hogy szoptatok éjszaka. Úgyhogy addig mindenképp velem lesz. Nekem a fiam is egy szobában volt velem sokáig, mégsem szokott át az én ágyamba, és aludt 8-kor, mint a bunda. Szerintem szoktatás kérdése.
Babakocsi ügyben kérdeznék, mert még nem találtam olyat, ami tetszene: rugózzon, magasan legyen a baba, teljes vízszintes mózeskosár, velem szemben legyen a sportkocsi változatnál is (azaz lássam a gyereket, én ilyen "önző" vagyok ) és teli tolókar legyen, ne az a "markolatos". Esetleg a hordozót rá tudjam tenni...
Jó babakocsis oldalt tudtok a neten?
Kiságyat én kicsit veszek, annak idején átalakíthatós volt, de most van klassz ágyunk nagyobb korára.

Bocs, hogy ilyen sokat írtam, ritkán írok, de akkor kiadósat... de mindig olvaslak ám benneteket! Mindenkinek boldog babavárást és babázást!
Katyerináról nem tudtok valamit?

dkata
 
 


Manó!
Nem akartalak elszomorítani és megsíratni. :oops:
Azért szerintem ilyen nagyon ritkán fordul elő. Valami fertőzést kapott és ettől nyílt a méhszáj és ez volt a baj.

Wish!
Engem nem zavar a tehreléses cukor, csak már jólesz ha végre leveszik. Viszek én is citromot. :)
És utána megnézem őket megint a pocakomban. :) Bizony bizony halad a szobájuk. :) Gyűlnek nekünk is a kapott ruhácskák és cuccok, amiknek én is rettentően örülök, mert így is már rengeteget költöttünk. De még mindig ne annyit mint a lombikokra.

Kata!
Örülök hogy Te is jól vagy. :)

Zsebi
Kép
zseboroszlán
 
 


Csajok :D
csak rövid leszek, mert még mindig nem vagyok jól.
tegnap történt velem valami - én terhesség alatt előkerülő migrénre gyanakodom... de tényleg nem tudom. nem vagyok fejfájós, szóval no tapasztalat.

tegnap 2 körül az irodában elkezdtek összefolyni a betűk (volt már ilyen) hazajöttem. lefeküdtem. iszonyúan fájt a fejem.
3kor elmentem a fiúkért, de anyuhoz be kellett vinnem őket, mert nem álltam a lábamon - tényleg szó szerint.
az összes családtagom eléggé megrémült.
prom hazajött Pestről, én egész este felkelni nem tudtam. sötét és csönd kellett.
ráadásul ez párosult vmi iszonyú hányingerrel. este f9kor tudtam 3 katonát megenni.

ma már jól vagyok, de most látom, hogy a monitort nem látom normálisan....
voltam belgyógyásznál, alacsony a vérnyomásom, de többet nem mondott (ez meg nem újdonság, mindig is alacsony volt)

szóval ez van velünk

holnap UH

Orsi
KépKépKép
icsilya
 
 


Sziasztok

Icsily
és nem hívtad fel a nőgyógyászod, hogy szerinte mi lehet?

Szia

Erika

Kép

Kép
erika13
 
 


nőgyógyászt?
tuti nem nőgyógyászati.

Orsi
KépKépKép
icsilya
 
 


Wish :lol:
Igen, az idő nagyon-nagyon-nagyon gyorsan telik, de úgy látom nálad is! 20.hét!!!!!! :lol:
A cukorterheléses dologgal én is egyetértek, a citromos megoldással tényleg nem olyan világvége mint azt sok helyen mondták.

Hányós Lányok!
A hányingerre nem próbáltátok még a B6 vitamint? Nekem az is jó volt. Meg reggelente még az ágyban kell egy-két kekszet megenni, ja, és nem egyszerre sokat zabálni, hanem többször keveset.

Orsi :lol:
Akkor én is mondok valami okosat: nem lehet, hogy egy kicsit túlhajtod magad, meló, gyerekek stb. és egy kicsit pihenned kéne???????


Hali

Viki
nviki
Budapest III. kerület
 
 


Sziasztok

Orsi
az előbb jutott eszembe, hogy volt régen pár éve egy munkatársnőm, akinek a terhesség olyan fejfájást hozott elő, ami sajna megmaradt neki utána is hogy amikor előjött annyira fájt neki hogy sírt a fájdalomtól, és semmilyen bogyó nem használt, csak 1 fajta injekció, és ilyenkor szegény mindig telcsizett egyet a dokijának és ment a szuriért.
De remélem hogy neked nem ilyen!

Szia

Erika

Kép

Kép
erika13
 
 


Drága Zsebike - hiszen én kérdeztem róla és Te csak elmondtad, hogy mit tudsz, ezért ne pironkodj!
Tudod én is, mint amolyan kisbabára sokat várakozó anyuci jelölt, aki megjártam a hadak útját, persze hogy sírva fakadok ilyen eseteken, nem jó ha ilyen dolgok történnek, legyen szó bárkiről is!!!

Jó éjt! Manó
potykamanó
 
 


Nem tom miért írt 22:28-at nem is annyi az idő.

...még valami, és akkor a gombám biztos nem fertőzhet fel, ha nem kezelik még egy hétig? Félek ám! De nem akarok ilyenekre gondolni, tudom, hogy nem szabad! Jajj, alig várom már hogy hazajöjjön az orvosom!
potykamanó
 
 

Vissza: Szülészetek, kórházak

Jegyzetfüzet:

 

X
EZT MÁR OLVASTAD?