Új privát üzeneted érkezett!

Elfelejtettem a Kinder pinguit (11g CH) és a túró ice-t (6 g CH) említeni. Nekem egyik sem emeli a cukrom. :D
dfjudit
 
 


Megjöttem a kh-ból. NST, UH hála Istennek rendben. Holnap profil a laborban.
Én sem értem a 8,2-t. Én már azon háborogtam, h az egyik kismamának 7,5 lett, és az orvosa azt mondta, h az még jó. Hát akkor minek a 7,0 határ?
Kórházi kaja: nálunk napi 4 diabos kiflit adnak, azt kell beosztani egész napra (mármint a kisétkezésekhez és a reggelihez), nagyon finom, és 1 kifli 24 CH. Este zsemlét adnak, de én akkor is kiflit szoktam enni.
Mi is kaptunk már zöldborsófőzeléket többször, hááát, érdekes. Meg amikor 5 tonna franciasaláta az ebéd, panírozott hallal. Szerintem aki főzi, az sem tudja igazán, mennyi benne a CH...
Azt hiszem, én már maradok csoki nélkül erre a hátralévő időre. A múltkor a férjem vett gyümölcsjoghurtot (a kedvencem volt), és egy kanállal adott belőle, hát olyan édes volt, mintha egy kanál cukrot ettem volna meg. Hihi.
Na, megyek enni! Nektek is jó étvágyat!!!
zsuzsanna47
 
 


Judit,
nagyon jó lenne, ha nekem sem kellene befeküdnöm az inzulin beállításra, de sajnos a Margot Kórházban így szokták, és a doki kinevetett, amikor említettem neki ezt a távbeállítás lehetőségét. Abban bízom, hogy két-három nap alatt beáll, és akkor nem kell tovább maradnom.

Timi
Kép
Kép
Kép
timi72
 
 

 
 

Sziasztok Lányok!

Igértem, hogy én is rendszeresen jövök, hát most itt vagyok... :).

2 hete 8,0 lett a terhelésesem, így a dietetikus adott egy vércukormérőt, 175g diétán vagyok, napjában 3szor szurkálom magam (keddig), és mérem az értékeket, első napokban nagyon kiakasztott, de most már megszoktam ezt a helyzetet, viszont egyet nem tudok, mi a jó érték. A fő étkezések nekem 5,0 és 6,5 között vannak, ez még jó? Mikortól van az inzulin?
Mágnes, mi lett végül veled? Kapsz inzulint? Mennyi volt az értéked? Tapasztalt kismamatársak segítsetek!!!! :)

Kép

Kép

Kép
luisa
 
 


Luisa,
az én dokim szerint ha az evés kezdetétől számított 1,5 óra után nem megy 6,8 fölé, akkor jó (mások szerint kaja befejezésétől 1 óra, de ez nagyjából ugyanaz az időpont). Ha rendszeresen efölött van, akkor a diéta nem elég, inzulin kell. De úgy tűnik, Neked nem lesz ilyen problémád!
dfjudit
 
 


Timi,
sajnálom, de biztosan hamar beáll. Csak ne fogadd el minden fenntartás nélkül a kórházi kosztot! :wink:
dfjudit
 
 


Sziasztok,
bocs, hogy ismeretlenként idejövök, de hátha tudtok válaszolni nekem.
24 hetes terhes vagyok, most kaptam meg a vércukor-inzulin-mérés eredményét. A vércukor jó: 4,3 és a 120 perces 5,0; de az inzulin rossz, majdnem a normál érték kétszerese: a 120 perces 40,98.
Szerintetek ez nagy baj? Ezzel kell/lehet valamit csinálni?
Csak egy hét múlva megyek a dokimhoz, de már nagyon kíváncsi lennék, hogy ez mit jelent.
Köszi!
Emese
mse9
 
 


Judit! Az otthoni mérő nem 1 egészet téved a vénáshoz képest? Mármint a vénás több 1-gyel, ezt hallottam. Viszont otthon akkor max. 6,0 elfogadható, nem?
Emese: én ezt az inzulin mérést még nem hallottam...
Zs
zsuzsanna47
 
 


Zsuzsi,
Nekem az otthonira mondta a 6,8-at...
Én úgy tudom, csak 0,5 eltérés van, és az otthoni mutat többet, mint a vénás.
Emese,
nem értem ezt az inzulint, nekem nincs is ilyen a leletemen.
dfjudit
 
 


luisa:
ma jöttem én is a dokimtól, a reggeli utáni cukrom 8.00 lett! Pedig 4 egység inzulin megy már hétfő óta. Most megemelte 8 egységre,hát majd meglátjuk szerdán mi sül ki belőle....
Azt mondta, a szülőszobára rendeljek egy dobostortát, és be is abrakolhatom! Na akkor inkább Szamos marcipán. Szóltam is a páromnak:)
Nekem otthon nem kell mérnem.. Nem lenne egyszerűbb otthon mérni és nem befeküdni folyton?? Vagy nem megbízható a mérő?

a diabetikus Milkák is nagyon fnik, én azt veszem mindig.. A macskanyelv viszont nagyon tré....
Hol lehet olyan diab.-os nutellát kapni? Nem láttam még sehol.

Kép
Kép
Kép
mágnes
 
 
 
 
 


Sziasztok!
Tegnap végigszórakoztam a profilt, hát lehet, h a kórházi befekvés mégis kényelmesebb, igaz, az legalább 5 nap lett volna így a hétvégével. Az esti vérvételek között már befeküdtem az NST szobába, mert annyira nem bírtam állni/ülni.
A nővér nagyon rendes volt, megnézte a gépen, van-e már eredmény, h ne kelljen hétfőig izgulni, a reggeli előtti/utáni 5,1 és 6,6 lett (1 óra után, vénás). Igaz, már csak 20 CH-val reggel, de a nap többi részére elosztom, h kijöjjön a 150 CH. Vagy szerintetek kell reggelre a 25, és inkább legyen inzulin? Nekem már mindegy, csak a bébi jól legyen...
A HbA1C 4,1, azt hiszem, az is jó. A többi eredmény hétfőn lesz...
Egyre jobban csábít egy diabetikus Milka gondolata... hihi. Éjjel somlóival álmodtam....
zsuzsanna47
 
 


Sziasztok!
Mágnes, nem akarok nagyon okoskodni, mert nem vagyok orvos, de ha a reggeli utáni 4 egység inzulin mellett 8, az is simán lehet, hogy már a reggeli előtti is magas, ami az előző napi értékek következménye lehet... Mindenesetre mindenképpen vegyél egy cukormérőt (csodálkozom, hogy az orvos nem mondta, ráadásul inzulinosan már receptre is jár), ha másért nem, már csak azért is, mert inzulin mellett bármikor hipózhatsz, és ezt csak azonnali cukorméréssel tudod leellenőrizni és korrigálni!!! Én a helyedben 1 napig otthon magamnak mérnék minden főétkezés előtt és után, mert nem csak a reggeli után lehetnek magas értékek, és akkor a többi kaja előtt is korrigálni kell inzulinnal. Saját tapasztalat: reggeli után nekem 7,3 volt a maximum, ebéd után 8 valamennyi. Reggeli előtt én 5 egység actrapidot kapok, nekem fokozatosan emelték egységenként 3-ról ötre, amíg beállt a reggeli érték, ugyanígy történt az ebéd is. De a reggeli érték is csak akkor stabilizálódott, amikor már az egész napi cukorszintem helyre volt hozva. És onnantól kezdve, hogy inzulint adsz magadnak, minden kaja után (vagy minimum minden olyan kaja után, ami előtt inzulint adtál) mérni kell, hiszen csak így tudod ellenőrizni, hogy nem túl so vagy kevés-e az inzulin. Estére pl. nekem 3 egységet mondtak, de mivel a 3 egységgel 3 egész vmennyi volt kaja után, rögtön le kellett csökkenteni. A célom persze nem az volt, hogy a frászt hozzam rád, remélem nem is így sült el, de mérni tényleg sűrűn kell, főleg kezdő inzulinosként.
Jó, hogy írtad a macskanyelvet, mert pont most néztem ki vmelyki újságban. de akkor inkább nem veszek... :D A mogyorókrémet a corában vettem, a diab.pultnál. Most éppen milka noisette-et majszolok... :)
dfjudit
 
 


judit:
A kórházban nézték az összes étkezés utáni cukor értékemet, na meg a reggeli előttit is. Azok mind jók voltak, pedig a kórházi ebédet meg sem ettem, helyettesítettem.. (diab. csokival....)
a Milka noisette a kedvencem:)
Tényleg! az étkezések között lehet nassolni? Vagy szigorúan az öt étkezést lehet betartani?

Kép
Kép
Kép
mágnes
 
 
 
 
 


Judit,
köszi a bíztatást ! :) tegnap egyszer 8,3 volt ebédnél, de bűnöztem (krumplileves galuskával, rántott hal rízzsel), én arra jöttem rá, hogy a rízs a bibis... Azóta rendesen eszem, és jók az értékek.

Mágnes:
szerintem is mérd otthon, így sokkal megnyugtatóbb, én pl minden nap kisérletezem, reggelente emeltem a tejadagom, és kiderült 2dl belefér, és így fogok tenni minden kajával...

Kép

Kép

Kép
luisa
 
 


Mágnes,
akkor jó! :wink:
De amit a mérésről írtam, akkor is fenntartom! :wink: Nekem eddig hipó szerencsére csak egyszer volt (ezt most gyorsan le is kopogom), de állandó készenlétben vagyok a szőlőcukorral...
Én ha már nagyon éhes vagyok étkezések között (erre uzsonna és vacsora után rendszeresen sor kerül), akkor ch mentes kajákat szoktam nassolni pl. sajt, sonka paprikával, paradicsommal vagy tojás stb. Vacsi utánra pedig beiktattam egy pótvacsit (feltéve, ha jó a vacsi utáni cukrom), ilyenkor jön a nap fénypontja, a mogyorókrém, aminek most már rabja vagyok :D
Luisa,
a rizs könnyen lehet, az nekem is jobban emel, mint a krumpli. Különösen a rizs krumpli és galuska után :)
Én ma sütőtököt ettem, fogalmam sincs mennyi ch van benne, mert nem volt nálam a tápanyagtáblázat, de nem lett tőle semmi gond. Pedig utána a tescoban még kóstoltattak velem happy hippot és túróhabot is... :D
dfjudit
 
 


Sziasztok!

Bocsanat, hogy csak igy bepofatlankodok, de volna egy kerdesem.
Nem igazan cukorbeteg vagyok, csak PCOS-m van.
Egy evi probalkozas es 8 havi metformin utan vegre terhes lettem. Meg csak 5 hetes vagyok. Tegnap voltam orvosnal es a napi 3x1 metforminomat lecsokkentette 2x1-re. Van ebben tapasztalatotok, hogy nem baj ez a csokkentes? Mert azt tudom, hogy a 12. hetig minimum szedni kell, de azt nem tudtam, hogy mar az elejen igy csokkentve.
Ha tudtok valamit errol, kerlek valaszoljatok!
Koszonom.
kolibri
 
 


Szia Kolibri!
Én lombikbébi programban kaptam Adimetet (hasonló a Merckforminhoz), szintén PCO miatt. Ha jól emlékszem, kb. a 9-10. hétig szedtem, 3x1-et (persze nem tudom, h hány mg-os a Te tablettád). Azt gondolom, az orvos tudja, mit kell tenni, és mindenkinél egyénileg állítják be terápiát.
Biztatásul: nálam a PCO-t 8 év és 3 vetélés után fedezték fel, az Adimet vált be (a Merckformint mindig kihánytam), és most a Manócskánkkal a 35. hetet töltöttük, és nagyon reménykedünk, h decemberben meg is fog születni épen-egészségesen!
Többek között a PCO miatt már kezdettől nagyon figyeltem, mit eszem, és a 20. heti cukorterhelés igazolta is, h terhességi cukrom van/lett, de egyenlőre diétával sikerül tartani az értékeket.
Zsuzsi
zsuzsanna47
 
 


Judit! Azt szerettem volna kérdezni, h az otthoni cukormérőnél milyen gyakran kell a tűt cserélni a szúráshoz? Eddig én mindig újat vettem elő, de igen gyorsan fogy és egy ismerősöm mondta, hogy ha csak én használom, akkor lehet 4-5x. Mit gondolsz?
Köszi Zs
Ja, a sütőtökben 16 CH van... Sajnos...
zsuzsanna47
 
 


Zsuzsi,
minden alkalommal???? Nem csoda, hogy gyorsan fogy! :D Én kb. másfélhavonta cserélek, napi 3-4-szeri mérésnél. Kb. ennyi idő után kezd el kopni a lándzsa (bőrvastagságtól függően), ezt lehet érezni a szúráson. Pont múltkor beszélgettem erről a diabetológián az 1-es diabosokkal, mert bennem is felmerült, hogy nem cserélek-e túl ritkán, de ennél gyakrabban senki nem cserél. Ja, még annyit, hogy most accucheck softclix szúróm van (nem tudom, Te milyet használsz), ez sokkal jobb minőségű, mint a d-cont-os szúró, abban hetente cseréltem a lándzsát, mert gyorsabban kopott.
Igen, én is megnéztem a sütőtököt azóta. Nem baj, az a pici darabka nem ártott meg... :)
Lehet, hogy most nagy butaságot fogok kérdezni, de elárulnátok mi az a PCO?
dfjudit
 
 


Judit! Azért cseréltem eddig állandóan a tűt, mert az van ráírva a szúró papírjára nagy felkiáltójellel. De akkor így jobb lesz! Nekem is accucheck softclix van, akkor azt egy darabig lehet használni... Jaj de jó!
A PCO vagy PCOS policisztás ovárium szindróma (azt hiszem), és azt jelenti, h a petefészkek tele vannak cisztákkal. Nálam valószínűleg az évekig folytatott és eredménytelen stimulációk miatt alakult ez ki. Akinek PCO-ja van, annál (terhességben) ún. inzulin-rezisztencia alakulhat ki, így függ össze a cukorral, tehát maga a PCO is hajlamosít terhességi cukorbetegségre - bár ez egy nagyon laikus megfogalmazás!!! És biztosan sokkal bonyolultabb dolog ennél. Műteni nem nagyon érdemes, mert állítólag visszanőnek a ciszták 1-2 hónap múlva. Így a terhesség vállalása előtt és az első pár hétben cukorgyógyszert kell szedni. Legalábbis nálam így volt.
Persze azt is hallottam, h cukorgyógyszert terhesek egyáltalán nem szedhetnek (ezért az inzulin, nem?), de legújabb kutatások szerint állítólag sikerrel alkalmazható a PCO kezelésében... Hát én kb. ennyit hallottam/olvastam a dologról...
zsuzsanna47
 
 


Judit!
Megvan a profil értékem. Hááát, a reggeli előtti nem 5,1, mint ahogy csüt.ön (el)néztem, hanem 5,4...
Re: 5,4 Ru: 6,6 Ee: 5,1 Eu: 6,7 Ve: 5,0 Vu: 5,1. Az éhgyomrira mennyi a max. elfogadható érték? Valahol 5,5-öt is olvastam, de 5,0-t is...
A másik, h a vacsorai értékeket AccuCheckkel is mértem. Ve: 5,3, Vu: 5,7 volt AccuCheckel. Tehát kevesebb, mint a vénás, de az eltérés egyszer 0,3, egyszer 0,6. Mindkét esetben kb. 5 perccel a vénás után mértem... Én ezt nem értem... Az otthoni mérő ezek szerint abszolút nem mérvadó? Illetve van, akinél pedig több a vénás mérés, akár 1 egységgel is....
Kérlek, írj!!!
Zs
zsuzsanna47
 
 


Sziasztok!

Az otthon i mérőkékhez csak annyit, hogy nyílván vannak tévedései.

Ahogy írtad Zsuzsi 5 perccel utána mérted, akkor ne csodálkozz, ui. a vénás és ujjbegyes érték eleve nagyon más, ui az utóbbinál már fogyott a cukorból hiszen a sejtjeid vettek fel belőle, és 5 perc is sok idő. MOst képzeld el, hogy 7 körülről lemegy az érték 1 óra alatt 5 körülire, ez azt jelenti, hogy 5 perc alatt 2-3 tized simán változhat.

Ezen kívül minden mérőeszköz téved, van amelyik jobban, van amelyik kevésbé.

De hogy ez miért nem gond. Azért mert most képzeld el,hogy minden reggel mehetnél vénás vérvételre. Elég zűrös lenne, a labor is csődbe menne. Ez elég hetente, kéthetente, ...

Arra meg jó ez is, hogy nagyon ne szálljanak el az értékeid. A hét körüli értékek, főleg ha van belőle 1-2 nem okoznak semmi problémát. A gond akkor van, ha huzamosabb ideig rendsszeresen magas értékeid vannak.

Tehát ne izguljatok. Teljesen jó az, ha otthon mértek, és időnként van vénás ellenőrzés. Nálam még az sem volt, csak a heti egyszeri mérés, és az is ujjbegyes a kórházban.

És Gyuri, amikor még néha benézett hozzánk azt mondta, hogy elég 1-2 alkalommal megnézni hetente. Nem kell állandóan ezzel stresszelni magatokat. Ráadásul drága is.

Pusza
Panni
uran
 
 


Sziasztok!
Csatlakoznék Pannihoz a mérést illetően. Amit múltkor mondtam mágnesnek a szigorú, minden kaja utáni mérésről, azt írtam is, hogy az inzulin miatt kell, és azt továbbra is úgy gondolom. Zsuzsi, amúgy is van egy "egy mérés nem mérés" c. alapelv, azaz egy tendenciát kell látni, hogy jól működik-e a diéta, elég-e, és nálad a számok azt mutatják, hogy igen. Annak a pár tized eltérésnek semmi jelentősége nincs. Ha gond van, az otthoni mérő is mutatja a magas értékeket, hidd el. Amúgy amikor a fiammal voltam terhes és nem inzulinos, nekem is csak hetente 1x mérték a diabetológián...
Reggeli előtt 5,5-ig jó. Szerintem időnként nézd meg reggeli/ebéd után, mert úgy tűnik azok nálad a határközeli értékek, de ha nem megy 7 fölé többször, nincs gond.
Köszönöm a pco-ról a tájékoztatást!
dfjudit
 
 


Panni, Judit! Nagyon köszönöm, h írtatok! Fél órája sikerült felhívnom az orvost is, ő is mondta, h ez még jó.
Örülök nagyon, meg ne haragudjatok, h ennyit zaklatlak Benneteket...
Üdv, Zsuzsi
zsuzsanna47
 
 


Szia Zsuzsi!
Koszonom, hogy valaszoltal. En 500-as metformint szedek, de meg nem mertem lecsokkenteni. Te a 9-10.hetig szedtel 3x1-et, aztan csokkentve hagytad abba, vagy csak egyik naprol a masikra?
Kevesebbet ettel a terhesseg alatt, mint amit kivantal, vagy csak meggondoltad, hogy mit? Mit szabad csipegetni, ha valamit ugy ennek? Gyumolcsot lehet barmennyit, barmikor?
kolibri
 
 


Zsuzsi,
ne hülyéskedj, örülök, hogy tudok segíteni. Sajnos az elmúlt néhány hónapban elég nagy tapasztalatra tettem szert...
Kolibri,
A cukorbeteg diéta elég összetett dolog, és természetesen csak akkor van szükség rá, ha esetleg kiderül, hogy tényleg magas a cukrod (ha jól értelmeztem Zsuzsi szavait, azért ez nem törvényszerű). Akkor viszont szükséged lesz a tápanyagtáblázatra és a diabetológián a főbb irányelveket és az egyénre szabott, fogyasztható szénhidrátmennyiséget el fogják mondani, a többiben pedig majd segítünk! :wink: De amíg erről nincs szó, addig kár vele foglalkozni!
dfjudit
 
 


Kolibri!
Szerintem ne kezdj önkéntes diétába, hanem mindent egyeztess az orvossal!!! Ez nagyon fontos!
Nekem a PCO-n kívül az is egy tényező, h a szüleim mindketten cukorbetegek, ami még jobban hajlamosít a terhességi diabéteszre. Amit jó szívvel ajánlani tudok (de csak mint laikus!), h esetleg a cukortehreléses vizsgálatot már a 20. hét körül csináltasd meg, szintén az orvossal egyeztetve, mi erről a véleménye!
Amúgy én Adimetet szedtem, ami szintén 500 mg-os (megnéztem a dobozt), a Kaáliban volt a terápia része, és azt hiszem, h a 9. hét után mondta a Kaális orvos, h most már abba lehet hagyni, nem emlékszem, h csökkentve vagy egyből... Ő mondta, h figyeljek oda az étkezésre (sok zöldség, gyümölcs, napi többszöri étkezés, lehetőleg fehér liszt és cukor ne - de hát ez minden kismaminak jót tesz). A CH számolós szigorúbb diétát pedig csak azóta folytatom, amióta a cukorterhelés nem lett jó.
Azt is fontos tudni, h a PCO hajlamosít a terh.i cukorra, de az nem minden esetben alakul ki.
Ne izgulj, és irány a doki!!! Nyugodtan kérdezz még, ha épp itt vagyok, szívesen írok!
Zs
Szóval minden kételyedet, bizonytalanságot beszélj meg az orvosoddal, mert az én esetem nem ugyanaz. Kérde
zsuzsanna47
 
 


Sziasztok!
Szerintetek normális az, hogy szúrás után, amikor a tűt kiszedem, inzulincseppek maradnak a tűn? lehet, hogy rosszul adagol? Légtelenítettem ,szóval ezzel nem lehet baj.
A másik pedig, hogy van, amikor a szúrás helye vérzik kicsit. Ilyenkor rossz helyre adhatom?

Kép
Kép
Kép
mágnes
 
 
 
 
 


Mágnes,
nekem is marad egy-egy csepp, de mivel jók a cukraim (kopp-kopp), nem tulajdonítok neki jelentőséget. Szúrás után hagyd benn a tűt 7-8 másodpercig úgy, hogy közben az adagolót folyamatosan benyomva tartod. Akkor elvileg minden bemegy, aminek be kell mennie.
Ha vérzik, az attól van, amit már írtam, hogy eret találtál el. Kicsit kellemetlen... :x Erős megvilágítás alatt jobban látod, hogy hol futnak hajszálerek.
Amúgy a 8 egységgel beállt a cukrod?
dfjudit
 
 


judit:
köszi a tanácsot, megnyugtattál:)
holnap megyek a 8 egység óta először cukorprofilra. Hát kíváncsi leszek.. De jobban izgat ennél, hogy holnap lesz életem első ctg-je! :D Mindig erről sóvárogtam, hogy csak már ott tartanék!

Kép
Kép
Kép
mágnes
 
 
 
 
 


Sziasztok Kismamak!

Mar megint problemazok! Az magas, ha az atlagos cukorszintem naponta 6.2mmol/L? Van itthon gepem, onnan tudom. A reggeli utan kifejezetten felugrik a cukrom, ma 8.3volt.
Mit kellene csinalnom? Kevesebb eves? Vagy mast enni?
Nagyon aggodom a babokam miatt.
kolibri
 
 


Szia kolibri,
mit értesz átlagos vércukorszint alatt? ha ez 24 óra teljes átlagát mutatja, akkor bizony magas. Vagy konkrét mérések átlagát mutatja?
Kaja után 8,3 is sajnos magas. Mennyi szénhidrátot ettél előtte? Általában reggelire 25-35 g CH-t szoktak előírni egyéntől függően, biztos mondott Neked is mennyiséget a dokid. Ha emelett is 6,8 fölé megy a kaja kezdetétől számított másfél óra múlva mért érték, akkor valószínűleg be fog állítani inzulinra, de emiatt ne aggódj, én is túléltem. :wink: Mindenesetre azt javaslom, hogy menj vissza az orvosodhoz és beszéld meg vele, hogy mi legyen!
dfjudit
 
 


még annyit, hogy ne ijedj meg, néhány ilyen kilengéstől semmi baja nem lesz a babának!!! Lényeg, hogy beszélj az orvossal, és pillanatok alatt helyre fogják állítani!
Közben jutott eszembe, hogy olyan otthoni cukormérőről nem tudok, ami 24 óra átlagát mutatná, úgyhogy gondolom a mérések átlagát számolta?
dfjudit
 
 


Judit!

Olyan készülék létezik, amit 2-3 napra rádkötnek és az viszonylag sűrűn mérve tényleg képes mutatni a 24 órás átlagot. Az a neve, hogy CGMS. Olyan, mint a vérnyomásmérésnél az ABPM. x időnként automatikusan mér, s ezeket rögzíti, amely értékek utólag kiértékelhetőek. A "gond" az vele, hogy nem jelzi ki az eredményeket, csak utólag értékelhető, viszont arra nagyon jó. Másik "hátránya" az ára. a 2-3 napi mérés "anyagigénye" 10-12 ezer Ft. Úgy gondolom, hogy terhességi cukorbetegségnél ez "felesleges luxus" lenne.

Ági

Ui.: Az Accu chek-hez létezik egy "Accu cheq Smart Pix" szoftver, amely a vércukormérőben (és bizonyos inzulinpumpákban) lévő adatokat beolvassa a számítógépre, különböző kimutatások és grafikák készítésére alkalmas. Segítségével (szakavatott szemnek) könnyebben felismerhetőek az esetlegesen szükséges kezelés-változtatások.
aszemenyei
 
 


Ági,
de jó, hogy újra látunk! :)
Már megint tanultam vmit! :wink:
Az ABPM-ről már többszöri személyes tapasztalatom van, de ilyenről még nem hallottam. Mondjuk azt valóban nem hiszem, hogy terhességi cukorbetegségnél alkalmazzák. A második verziónak amit írtál meg szerintem szintén nincs túl sok értelme terhesség esetén, hiszen a terhesség egy relatíve rövid időtartam, kolibri esetén pedig még inzulinkezelés sincs, tehát "kezelésváltoztatás" szükségessége nem igazán merülhet fel (diétaváltoztatás szükségességét pedig nem így nézik).
dfjudit
 
 


Sziasztok!
Megint emelték az inzulint, 12 egységet kell adnom. Folyton eltalálom az eremet!
Tegnap nem bírtam tovább, és besütiztem..... :?

Kép
Kép
Kép
mágnes
 
 
 
 
 


Sziasztok!

Kicsit más téma, de sokakat érinthet közületek az alábbi oldalon (az egészségügyi reform kontra kismamákra vonatkozó petíció):

http://www.babafalva.hu/portal/modules. ... le&sid=314


Panni
uran
 
 


Mágnes,
milyen érdekes, hogy mennyire másképp működünk, én is 12E-t adok, de azt 3-szorra elosztva..Te ugye az egészet reggel adod? És az ebéd/vacsora utáni értékeid még mindig jók?
dfjudit
 
 


judit: igen, eddig jók voltak a reggelin kívüli értékeim. Ezért csinálom azt, hogy ha nagyon nem bírom, inkább este bűnözöm..:)
Nekem minden értékeddel gond volt?

Kép
Kép
Kép
mágnes
 
 
 
 
 


Csak egy olyan napról tudok beszámolni, amikor már mértem, de még nem kaptam inzulint, mert utána rögtön elindították az actrapidot. Akkor (inzulin nélkül) a reggeli utáni 7,3 volt, az ebéd utáni 8 valamennyi, vacsi pedig 6,8. Most 5-5-2 egységet kapok, ezzel általában 6 alatt maradnak a kaja utáni értékeim. Nálam is az este a legjobb, hiszen akkor csak 2 egység kell, gyakorlatilag nem is nézem, hogy mit eszem (persze azért ésszerű határoka között), és így is 4 vmennyi szokott lenni vacsi után. Én is ilyenkor bűnözöm, tegnap még a kinder csoki is belefért! :D
dfjudit
 
 


Sziasztok,
látom sokan nem bírjuk ki, hogy néha nem bűnözzünk egy kis diabetikus desszerttel. Ti mit tesztek majd a karácsonyfára? Van diabetikus szaloncukor?
Ti hogy álltok a kg-kal? Én amióta diétázom azóta fogytam 2kg-ot, pedig sosem vagyok éhes, csakhát mást eszem, kicsit aggódik a férjem, hogy a baba kárára megy. Mostanság csak reggel kell mérnem a cukrom az olyan 5,5-6,5 között van reggeli után egy órával. Cukrot még nem ettem azóta, meghát kevés kenyér, krumpli, rízs, de mit csináljak, hogy ne fogyjak? Ha magas lenne az esti cukor azt látnám reggel is? Állandóan nem akarom szurkálni magam, meghát nagyon drága az Accu-Check-es tesztcsík, ti mit gondoltok?

Kép

Kép

Kép
luisa
 
 


Szia Luisa!
Van Norbi szaloncukor, zselés és kókuszos, én még nem kóstoltam (bár közeli terveim között szerepel), de állítólag a zselés finom, a kókuszoos kevésbé. Ezen kívül van diabette szaloncukor is, ami anyósom szerint pocsék :D
És tudom még ajánlani a horvát utcai cukrászdát (ha pesti vagy), azt hiszem www.cukormentes.atw.hu a weblap. Minden sütijük fruktózzal készül, isteni finomak, és a CH érték is fel van tünteve. És beiglit is készítenek rendelésre.
Ha a reggeli utáni cukrod jó, nem valószínű, hogy az esti rossz lenne, de azért erre nem mernék megesküdni, ha itt visszaolvasod az utóbbi hozzászólásokat, máris láthatod, mennyire másképp működik mindenki... Azért szerintem néha szúrópróbaszerűen nézd meg ebéd/vacsi után is. Nem tudom milyen diétára vagy állítva, de a fogyást jelezd a dokinak, mert azért azt nem kéne. Én 170g-on vagyok, és egyáltalán nem eszem pl. kevés krumplit vagy rizst, kb. annyi az engedélyezett mennyiség, amennyit amúgy is ennék. De lehet pl. sok sajtot nassolni, az is rendesen hízlal :wink: Én az előző babánál ettem túl keveset (értsd: fogytam), megnyugtatlak, nem lett az ég világon semmi baja, de elég kis súllyal született. Ebből okulva most zabálok :D De azért ezek a csöppségek elég strammok, sok mindent kibírnak :wink:
dfjudit
 
 


Judit! Pont emiatt akartam írni ide, amit legutóbb írtál!
Ma voltam UH-on, és a bébi most 2548 g, ma 37+0. Írod, hogy az előző babánál túl keveset ettél, végül mikor és mennyivel született? Nekem a CH 160, tartom is nagyrészt, a kalóriát pedig tömöm magamba.... De sajnos én is fogytam, főleg az elején, hónapokkal ezelőtt (kezdettől diétáztam), ez már megállt, de 10 kg-val kevesebb vagyok, mint a terhesség elején...
Akkor emiatt lehet, hogy 2 hét alatt csak(?) 250 g-ot nő a baba? Mondjuk én is 2550 g-mal születtem, először ilyenre is gondoltam, de nem tudom, a cukordiéta mennyiben befolyásolhatja...
Üdv, Zs
zsuzsanna47
 
 


Zsuzsi,
nem tudom, orvosilag milyen összefüggés lehet a cukordiéta és a baba súlya között, csak a saját tapasztalatomat tudom leírni. Nekem nem tűnik a babát különösebben "alulsúlyosnak", maximum nem lesz óriásbébi, de ez gondolom nem baj :) Az enyém 39 hétre született, 2400 grammal, és mint említettem, teljesen egészségesen. Ha 10kg-val kevesebb vagy, mint a terhesség elején, gondolom volt vmennyi túlsúlyod (bocs, ha rosszul feltételeztem :wink: ), így van honnan tartalékolnia a szervezetednek. Én tényleg csont és bőr voltam szülés után 47kg-mal jöttem ki a kórházból, ami a 165 centimhez nem túl sok...(normál állapotomban 52-53 vagyok) A fiam a 9. hónapban egy dekát sem hízott (pont akkortól, amikor elkezdtem nagyon diétázni), úgyhogy én ezért gondoltam erre az összefüggésre, és más okot nem találtak rá az orvosok sem.
De amúgy szerencsére úgy tűnik, már nincs miért aggódnod! :D
dfjudit
 
 


Sziasztok!

Ez a téma már egyszer szerepelt, és akkor is vitáztunk Judittal, ha jól emlékszem, még mintha akkor akartál volna tőlünk megválni, de szerencsére nem tetted.

Én vagyok az ellenpélda. Én az első babámnál 32. héten kezdtem a diétát, és a szülésig (40. hét) fogytam én is 2-3 kilót. A babaám 3710 gr-mal született. Semmi baja nem volt.

A másodiknál uez.

A szervezet a cukrot előállítja a zsírból, úgyohgy semmi gond. Kevés a cukor neki esetleg, akkor csinál zsírból. Ezért ha nem eszel Ch-t alvileg az sem kellene, hogy baj legyen.


Viszont mivel a cukorgond rongálhatja a méhlepényt, és annak elégtelensége okozhatja a baba nemnövekedését. Ez logikusabbnak tűnik nekem. És Judit, mivel nálad elég gyorsan kellet az inzulin, lehet, hogy később let felfedezve a cukorgond, mint ideális lett volna. Ami szerencsére nem gond, de az orvosok nem fogják reklámozni, hogy az UH-n nem vették észre a méhlepény elégtelenséget. Szerintem. De persze ez csak egy elmélet.

A lényeg, hogy a CH-diéta miatt nem lesz kicsi a baba. Ha így lenne, akkor ez kiderülne statisztikailag a cukorbeteg kismamák között.

Ja és Juditnál lehet igen az is probléma, hogy már nem volt honnan zsírt elvonni. És ezért nem nőtt a baba.


Na a lényeg, hogy a fogyást lehet említeni az orvosonak, ártani nem árt, de nem hinném, hogy probléma lenne.

Panni
uran
 
 


Judit, Panni! Nagyon köszi, h máris írtatok!
4-kor felébredtem, azóta nem tudok aludni, annyira ideges vagyok a bébi fejlődése miatt, pedig tudom, h ez nem jó hozzáállás. Ráadásul ma egész nap profiloznom kell a kh-ban, az is elég strapás lesz, de legalább Ti írtatok.... Köszi!
Az biztos, hogy volt rendesen túlsúlyom a terhesség előtt, most mondja is mindenki, h milyen jól nézek ki, de én már kolbászt eszem szalámival, a tojás a fülemen jön ki, h hízzam egy kicsit... Ki gondolta volna... Szóval kb. most vagyok normál súlyban elvileg...
Panni! Viszont írod, h a cukorgond rongálhatja a méhlepényt?! De gondolom, ezt inkább arra érted, ha nem figyelnek rá oda! Ugyanis: 4 hete "nem érett" volt a lepény, addig még nagyobb is volt 9 nappal a Kismanó az átlagnál. 2 hete "I. fokban érett" - akkor feleannyit gyarapodott, tegnap pedig "II. fokban érett" volt a lepény. Persze eszembe jutott ennél is, h esetleg a diéta miatt, de a kh-ban az UH-on nem lehet kérdezgetni, mert nincs idő. Szerdán megyünk a férjemmel a dokihoz, ott esetleg rákérdezek.
A doki tud a fogyásomról, de mivel eddig szépen nőtt a baba, azt mondta, minden rendben. Igaz, tegnap is ezt mondta, de sztem én már nem vagyok beszámítható, úgy aggódom mindenért.
Gondolom, a lepény érését nem tudom befolyásolni a táplálkozásommal...
Köszi szépen a türelmeteket!
Zsuzsi
zsuzsanna47
 
 


Zsuzsi!

Csak ismételni tudom valamikori régi hozzászólásomat, melyben leírtam, hogy ismerősöm 25 !!!! kg-ot fogyott a terhessége alatt és gyönyörű, egészséges kislánya született, aki most olyan 5-6 év körül van már, s azóta a testvére is megérkezett! Szerintem semmi aggodalom, az orvosaid úgyis figyelik a babát, a fejlődését. Kár feleslegesen stresszelni magadat!

Ági
aszemenyei
 
 


Judit,
köszi a tanácsokat, azóta találomra mérem az ebédet és a vacsit is, persze csak azt, ami szerintem kirívó 6,8 fölé hála egyik sem ment, 6,2 körüliek azok az étkezések, ahol úgy gondolom magas lesz, szóval a többi ennél alacsonyabb lehet, a reggeli még mindig 6 alatt van, szerinted, szerintetek így jó?

Látom mások is problémáznak a fogyással, és a baba kis méretével, remélem Urannak igaza van, és nem függ össze a diétával, ha pici a baba testsúlya, én másfél hét múlva megyek 31. heti nagy UH-ra, más alig várom, hogy méretetket tudjak :)

Mágnes, mi újság veled?

Szép hétvégét mindenkinek!

Kép

Kép

Kép
luisa
 
 


Sziasztok!
Panni, a méhlepényemmel elvileg nem lehetett gond, mert a cukorra tekintettel állandóan többen külön vizsgálták, és többen mondták még a legvégén is, hogy tökéletes állapotban van. Na mindegy, ez már a múlté. Viszont a barátnőm (akinek szintén terhességi cukra volt) dokija mondta neki, amikor elkezdett diétázni, hogy számítson arra, hogy aki rendesen betartja a diétát, ott viszonylag gyakoriak a 3 kiló alatti babák, úgyhogy lehet, hogy mégiscsak van ilyen statisztika...Hétfőn megyek a saját dokimhoz, majd megkérdezem őt is. Mindenesetre az én baráti körömben 4-en szültek terhességi cukorbetegséggel, mind a 4 baba 3 kiló alatti volt, tudom, hogy ez nem reprezentatív felmérés, de nem akkor is jelent valamit. De a lényeg, hogy szerintem ez a kisebb súly kifejezetten előnyös dolog, hiszen sokkal könnyebb megszülni egy kisebb babát :wink: Na majd megírom, hogy mit mondott a dokim!
dfjudit
 
 


Sziasztok!

A terhességi kor előrehaladtával az teljesen normális, hogy a méhlepény érettsége egyre magasabb. Úgy emlékszem valahol 4 után kezdenek esetleg aggódni. De erre már nem vennék mérget. LÉnyeg, hogy a 2. még teljesen normális.

Én vagyok az ellenpélda a 3710-zel, és a 3750-nel, amennyikkel születtek az én gyerkőceim. Ja és 2500 születtem normál terhességből én.
Mellesleg a kisebb babák pl. abból is adódhatnak statisztikailag, hogy a cukorbetegek babáit, ha jól tudom szeretik korábban megindítani. Javítsatok ki, ha rosszul emlékszem. agy csak befeküdni kell? De nekm úgy rémlik, hogy sokszor nem várják meg a 40. hetet, mert a végén szeret borulni a cukor. De ez csak az eleve diabosokra vonatkozik.

Na a lényeg, ne aggódjatok, ami a babának kell, azt elveszi. Higyjetek nekem. Ezt a természet megoldotta. A diétákat gyönyörűen csináljátok, így aztán fel a fejjel, a babáknak meg lassan le a fejjel, ha még fenn hordanák az orrukat, és élvezzétek még a hátralévő nyugodt heteket. :)

Pusz
Panni
uran
 
 

Vissza: Várandósság

Jegyzetfüzet:

 

X
EZT MÁR OLVASTAD?