Új privát üzeneted érkezett!

Zseppy,

Bocs, de rá kell cáfolnom. Nem tudom mikoriak a kórházi tapasztalataid, én augusztusban szültem és externista a választott orvosom. Egy percig sem éreztették velem azaz nem éreztem, hogy ebből hátrányom származna és azt pedig végképp nem éreztem, hogy nem foglalkoztak volna velem úgyan úgy mint mással akinek "benti" azaz közalkalmazotti jogviszonyban dolgozó de szintén választott vagy nem választott, de bent dolgozó dokija lett volna. Ezzel csak azt akarom mondani, hogy nem éreztem diszkriminációt sem azért mert volt választott orvosom, sem pedig azért mert externista a dokim.
Kika
kika
 
 


Én is jól meglepődtem most. A kórház honlapját nézegetve rácsodálkoztam, hogy az én dokim is externista. Én nem vettem észre különbséget, igaz a dokim szeretett mindent maga megnézni, ellenőrizni. Tehát én sem éreztem semmi hátrányt, nem hiszem hogy másokkal többet foglalkoztak volna. Igaz, én sosem érdeklődtem a státusza iránt.
Amikor a szülőszobán voltam, és nyitva volt az ajtó, akkor is folyamatosan néztek rám különböző dokik, hogy hogy állok. Szerintem akkoriban az én esetemet majd minden doki ismerte.

amandi
 
 


Zseppy,
mit jelent az, hogy a "kórházban nem igen foglalkoztak a külsős dokik betegeivel"? Mármint ki nem foglakozott (veled), vagy egy külsős beteggel?
Szerintem foglalkozzon velem az orvosom és a szülésznőm. Ők meg (ki)választottak :D voltak és asszem (remélem) jól együtt is működtünk.
Bár az is lehet, hogy ha félnapokat vajúdtam volna mindkét esetben, akkor másképpen is felállhatott volna a segítség számomra, de van olyan babanetes ismerősöm, akinél ez így volt, szülés közben még műszakváltás is volt és még sem érzett meg semmit az általad említettekből.
Bocs, tényleg nem kötekedésből, de milyen hátrányokról tudsz? :shock:
laga
 
 

 
 

Ja és nyelvtanár vagyok - egyrészről. :wink:
laga
 
 


Sziasztok,

én ugyan csak két esetben voltam a Margitban "bent", és mindkettő a vetélés utáni műtét volt, nem szülés (sajnos), de rám nagyon odafigyeltek, mondhatnám kiemelten, bár a dokim "externista".

Ági

Kép
székelyné
 
 


Lányok,
örülök, hogy mást tapastaltatok. Mellettem volt egy externista kismamája. Császározták éjszaka,és nem igazán fordítottak arra nagy erőfeszítést, hogy a dokiját elérjék a műtét előtt (sőt, mikor beért a kórházba).Az volt a szerencséje, hogy indulás előtt beszélt dokijával, a doki meg nem értette miért nem hívják a kórházból. Persze foglalkozzon az orvosod veled, de ha gáz lenne (nálam pedig volt) nem mindegy. MEg mondjuk lehet én vagyok ilyenre érzékeny, de vizitnél a külsősöknél csak megállapították kinek a betege oszt kész. Ezek februári élmények, de meglepő volt.

Zseppy&Enci&Zsolti
Kép
Kép
zseppymano
 
 


Zseppy,
volt választott szülésznőd?
laga
 
 


Csatlakozom a cáfolókhoz :wink:
Én sem éreztem annak hátrányát, hogy az orvosom "külsős". Sem most, sem az első szülésem alkalmával.
Sőt! nem csak a szülésnél, de a terhesség közben is volt egy 4 napos bent tartózkodásom és ezalatt sem hanyagoltak el:-)
pl. a Te dokibácsid Zseppy "keze alatt" is voltam.
Most, a második alatt is jártam hétvégén az ügyeleten, és az ügyelő orvos is kedves és alapos volt.

Vannak persze nem törődöm dokik, de nem hinném, hogy az alapján látnak el/vagy nem látnak el, hogy kinek a betege vagy.
Maximum az alapján, hogy a választott orvosoddal szimpatizál e vagy sem...
mucus
Tm
 
 


Az én szülésemnél teljesen mindegy volt, hogy van-e választott orvosom vagy szülésznőm vagy sem. Egyik sem ért volna oda. :)
Mire az ügyeletes doki felért a baba ott volt az ölemben. A választott orvosomnak pedig esélye sem lett volna, hogy beérjen.
Ja! és jó szokás szerint megint akkor ment el szabadságra, amikor szültem :) De leadott a szokásos helyettesének és le a kalappal előtte!!!!
Nekem nem volt semmiféle negatív tapasztalatom senkivel, mindenki a lehető legpozítivabban állt hozzánk. A csecsemősöktől kezdve a dokikon át a szülésznőig.
Amandi, ha nem titok mi volt a "te eseted"?
Nem tudom meddig, de mi is témát adtunk az ott dolgozóknak. :)

Zseppy
Mi van veletek?
A levelezőlista sem működik mostanában, vagy senki sem ír oda :(
hmmc
 
 


most már másodszorra játsza el velem a babanet, hogy megírom a hozzászólásom, és menetközben elveszik. :twisted:
Később megpróbálom újra legépelni az egészet.

Andi

amandi
 
 


Köszi mindenkinek a tanácsot. Csütörtökön megyek a védőnőmhöz, majd vele is kitárgyalom ezt a doki dolgot.

Lenne még egy lehet, hogy buta kérdésem :oops: : csütörtökön megyek életem első uh-ra. Ott is kapok majd valami lelet féleséget? Mert ha majd megyek a dokimhoz, akkor neki is tudni kéne mi volt a vizsgálaton, ugye? Ok, hogy a képekért, felvételekért fizetni kell, de a lényeg mégis csak az, hogy megnézzék a babóval minden rendben. És ott egyből meg tudják állapítani, hogy minden ok?
Vendég
 


Hfnzs,
persze hogy kapsz papírost a baba méreteiről, elhelyezkedéséről, koráról. Az a lényeg. A képek meg a felvétel csak hab a tortán.
Ja és ne lepődj meg, ha az uh hüvelyi. :roll:
Az időpont viszont csúszhat - szokott is rendesen. De megéri türelmesnek lenni. Olyan jó látni a picit! Ettől én mindig meghatódtam...
laga
 
 


Sziasztok!

Még cirka 10 hetem van hátra.. Dr Ruzsvánszky István a dokim és Tódor Éva lesz a szülésznőm.. Első gyerkőc, úgyhogy parázom.. :)
Van e olyan közöttetek aki szintén január elejére várja a babáját??

Adri
macskafüle
 
 


Laga!

Köszi! Számítok rá, hogy hüvelyi lesz, gondolom az kellemetlenebb, mint a "sima", de az a lényeg, hogy végre lássam, és tudjam, minden rendben! :D
Vendég
 


Noémi
Még az is szempont lehet, hogy nő vagy férfi nőgyógyászt keresel. :lol:

Mindenkinek jó pocakosodást! Irtó jó emlék számomra! :P
nikcsi
 
 


Sziasztok,
Lányok,
nem nálam volt az, hogy nem érték el a dokit. Nekem nem volt választott szülésznőm, mert eleve császár volt, szóval ezért nem választottam. Viszont az tény, hogy akkor is jó lett volna. Legközelebb fogok is!

Noémi,

bizony az első uh még hüvelyi lesz, de ne izgulj miatta. másra fogsz koncentrálni :):):):)

Sőt,
szerintem az is szempont lehet megadja-e a számát a doki.

Zseppy&Enci&Zsolti
Kép
Kép
zseppymano
 
 


Sziasztok!

Adri, nem kell izgulni, minden megy majd magától. Élvezd ki a pocakosságot, majd nosztalgiával fogsz rá gondolni.


A vizit szerintem mindenkinél ugyanannyira nem ért semmit se :)

Hmmc, hát én 2 napot is eltöltöttem a szülőszobán. :) Eredetileg csütörtökre voltam kiírva, de hétfőn még semmi jelét nem mutatta a fiam, hogy jönni szeretne, semmi előfájás nem volt, a CTG szinte egyenes vonalat húzott. Azt mondta a doki, hogy akkor másnap, kedden megindítja. Reggel megkaptam a zselét, és befeküdtem a 3-as szülőszobába. Ez pont szemben van a műtővel, ezért minden doki aki arra járt benézett hozzám. Tehették ezt azért, mert nyitva volt az ajtó, hiszen nem volt "akció", ültem és olvasgattam. Egy fia fájást sem sikerült produkálni. A dokik meg is jegyezték, ez a kismama még nem fog szülni, mert még nagyon mosolyog. Valahogy dél körül úgy döntött a doki, elnapoljuk a dolgot. Másnap megint nekifutottam a dolognak. Ekkor már mindenki vigyorgott rám. Végigjátszottunk mindent, zselé, oxitocin, burokrepesztés, de még mindig nem voltak elegek a fájások, végül császár lett.
Azért az nem mindennapi, hogy valaki 2 nap is befekszik a szülőszobára. Ráadásul az első nap a dokik is nagyon ráértek, mert talán 1 kivételével, minden szülés császár lett.

Az első uh, az valami nagy csoda. Akkor érzékenyül el az ember igazán. Olyan valós lesz minden. Igaz, én már 7 hetesen is láttam, amikor először mentem el dokihoz a gyanúmmal. Párom sajnálta is, hogy nem volt ott. A 12 hetesre már elcipeltem. Ott aztán egy kicsit bevágta a durcit, és nem akart bejönni, de mondtam az aszisztensnőnek, hogy hívja be, ő meg ellentmondást nem tűrően hívta, és végül nem bánta meg, hogy eljött :)

Andi

amandi
 
 


Sziasztok!

Tegnap voltunk életünk első uh-n. Iszonyat nagy élmény volt! Annyira jó volt látni a picit. A kezecskéivel nagyon kalimpált. Hüvelyi volt, de hason keresztül is megnézték, mert a hüvelyinél nem látszódtak a lábacskái. :D Teljesen másképp érzem most már magam. Igazi kimamának, és azóta folyamatosan mosolygok, azt a képet látom magamelött, mikor elöször megláttam. Hihetetlen jó! Párom nem jött be, mert azt mondta nem akarja nézni ahogy dugdosnak valamit belém. :roll: Hiába neki is ez az első, egyke gyerek is, és kicsit régimódi. A védőnő le is tolta, hogy igazán be mehetett volna, és a következőn mindenképp legyen ott. :D A védőnőm iszonyat jó fej, ezt tegnap is bebizonyította. :D Azt mondta, hogy 3 hét múlva mennyek oda a terhesgondozóba, és követeljem ki, hogy most már lásson egy orvos is, mert nagyon fontos, hogy a 16. hetet pontosan belőjük az AFP miatt. Szerintetek ha csak úgy odamegyek időpont nélkül bejutok valakihez? Ti időpontra szoktatok menni, vagy csak odamentek?
Vendég
 


hfnzs!
nem látott még orvos? nem úgy van, hogy UH-ra csak terheskönyvvel vagy orvosi beutalóval fogadnak?
vagy csak én emlékszem rosszul?
szilvamag
 
 


Kiskönyvem van, csak azt kérték el. Úgy volt, hogy kb a 7. héten elmentem a Csobánka térre ahhoz aki éppen rendelt. Ott kaptam papírt amivel kellett mennem a védőnőhöz, utána a háziorvoshoz. A védőnőnél megkaptam a kiskönyvemet. A háziorvosnál megkaptam a beutalót a laborba és az EKG-ra. Ezekkel a leletekkel, és az uh-s lelettel mentem újra a védőnőhöz. Mikor beszéltem a terhesgondozóval, ott azt mondták, hogy a 16. héten kell jelentkeznem. Tehát igen az uh-n aki volt azon kívül doki még nem igen látott. :roll:
Vendég
 


Noémi
Nem akarlak riogatni, de szerintem nagyon fontos lenne, hogy elmenjél dokihoz. Én is úgy voltam, ahogy Te bementem az sztk-ba, majd a védőnőnél kaptam a kiskönyvem. Sajnos a kiskönyvembe automatikusan beírták, hogy ő a választott orvosom. Hozzá mentem terhesgondozásra a 13. héten (elő is vettem a kiskönyvem). Bombáztam a kérdéseimmel, na és a válaszok, ill. hozzáállás alapján rájöttem, hogy nekem nem ilyen dokira van szükségem! 18. héten (köv. "kötelező" orvosi vizsgálatkor) elmentem egy itt ajánlott dokihoz, ő közölte velem, hogy 1. félidősen nem vesz át, 2. az előző dokitól nem vesz át! Nagyon kiborultam, és jött a köv. "jelölt". Most már hálával tartozok mindenkinek, és mindannak, ahogy ez történt. Azóta (20. héttől) van a kedvenc nőgyógyászom.
Mi ebből a tanulság? NE HALOGASD SOKÁIG A VÁLASZTÁST, mert ha nálad is az első találkozás nem lesz a legmegfelelőbb, akkor félidősen nem lesz könnyű a kórházon belüli orvosváltás! Ez csak egy jó tanács, az én esetemből okulva!
Régebben úgy volt, hogy a terhesgondozás ajtaján kívül (legelső ajtó ahogy az épületbe lépsz) ki volt ragasztva, hogy melyik orvos mikor rendel. Ha van már jelölted, akkor nézd meg, hogy mikor rendel és menj hozzá akkor. Sok orvos van, és szerencsére elég különbözőek (volt dolgom néhánnyal), szerintem a szülésnél egyáltalán nem mindegy hogy kinél szülsz, főleg, hogy első (remélhetőleg) élmény lesz!
Bocs, hogy nagyon rábeszélős vagyok, de volt néhány kellemetlen tapasztalatom, és attól próbállak "óvni". :lol:
nikcsi
 
 


Nikcsi! Köszi, hogy ezt leírtad. Bár most már tényleg nem tudom mit tegyek. :roll: Nekem nem lenne sok kérdésem a dokihoz, csak annyi, hogy minden rendben van-e.
Vendég
 


Noémi
Nincs mit! Most még ha nincs kérdésed, akkor se mindegy hogy áll a szüléshez (kedvesen, vagy mintha a futószalag mellett állna). Sajnos ez az egészségügyi állapot lassan romba tiporja azt, hogy az orvosoknak ezek a dolgok a hivatásuk legyen! :cry:
Remélem minden rendben lesz! Jó pocakosodást!
nikcsi
 
 


Sziasztok,
már nagyon régen olvasgatom a topikot, de írni még egyszer sem írtam. Most viszont lenne egy kérdésem.
Ma volt nálam a védőnő és mikor mondtam neki, hogy úgy néz ki császáros szülésem lesz, megkérdezte, hogy Magenheim drnő végezhete e császárt, mert ő úgy tudja, hogy pár hónapja még nem végezhetett? Bennem ez idáig fel sem merült, hogy nem csinálhatja ő, pedig én hozzá járok.
Tudja esetleg vki, hogy lehet e neki, vagy sem?
Válaszotokat előre is megköszönöm, niki
ebin
 
 


Ebin!
szerintem kérdezd meg a doktornőt
Tőle biztos korrekt választ kapsz :wink:

Noémi!
akkor mégiscsak látott orvos :wink:
szilvamag
 
 


Ebin,
Szerintem is kérdezd meg a doktornőt, mert ha jól tudom valamikor mostanában fog, vagy már le is szakvizsgázott!!! :)
myra
 
 


Myra, Szilvamag,
köszönöm, megkérdezem, csak bíztam benne, hátha vkinek már volt közületek császáros szülése Ritánál.
Amúgy mindenkinek nagyon jó és kellemes babavárást és szülést kívánok!
ebin
 
 


Druszám Ebin
Ezt pontosan én sem tudom, bár nála szültem. Javaslom, hogy a Margit kórházas fórumba (http://www.freeweb.hu/margitkorhaz/news.php) kérdezz rá, vagy írjál neki privát üzit. Szinte ugyan így van, mint itt. Rámész egy magenritás hozzászólásra, és ott megjelenik, hogy pü. Oda küldjél üzit, pár hete én is ezt tettem. Jó pocakosodást!
nikcsi
 
 


Szia Nikcsi, köszi az ötletet. Remélem, hogy nem egy másik dokinak kell csinálnia... Korinak is és neked is sok puszi, niki
ebin
 
 


Sziasztok!!!

Dr Mestyán Rezsőt ismeri esetleg közületek valaki? Minden érdekelne Vele kapcsolatban :oops: Mi még csak a 13. hétben járunk, de szeretnék biztosra menni :) Ha esetleg valaki tud nekem segíteni, azt nagyon szépen köszönöm előre is :)
Jó éjt mindenkinek!!!
csillag83
 
 


Csillag 83!

Nekem Dr. Mestyánról sajnos nincs jó véleményem, félidős terhesen megkérdeztem tőle, hogy akkor vállalja -e a szülésemet, és akkor azt mondta:
"Ha nem kérek számlát akkor 80.000,ha igen akkor kicsit több..."
Ez volt 2004. év vége felé...

Ugyhogy új orvost kerestem, nem is az összeg miatt, hanem a hozzáállás nem tetszett, mert végig a magánrendelésére jártam sok pénzért,fel se merült bennem , hogy nem fizetem meg....
soso
 
 


Szia Soso!!!

Nagyon szépen köszönöm, hogy megírtad a véleményedet Mestyán dokiról. Jajjj, nagyon elkeseredtem :cry: Mert nekem első látásra nagyon kedvesnek tűnt... Viszont a teljes bizalom még nem alkault ki nálam, és érdekelne, hogy vajon szülésnél is megállja e a helyét :? Első babámat várom, és olyan tanácstalan vagyok... Annyi rossz tapasztalatom van már a dokik terén, hogy inkább kifizetem azt a 80e ft-ot, csak biztonságban érezzem magamat...
Azért mégegyszer köszönöm, hogy válszoltál nekem!!! :)
(és ha esetleg valaki szült is nála, és leírná a tapasztalatait, azt is nagyon köszönöm!!!)
csillag83
 
 


Szia nikcsi!

Kűldtem Neked privit :)
csillag83
 
 


Csillag83,
privi ment.
laga
 
 


Szia soso!!!

Az orvos váltás mellett döntöttem!!! És iszonyúan bánom, hogy a múltkor azt írtam, hogy "inkább kifizetem azt a 80e ft-ot, csak biztonságban érezzem magamat... " Olyan hülye voltam :cry: Többet ennek a dokinak a közelébe sem megyek!!!
Szóval Neked is, és mindenkinek nagyon szépen köszönöm, hogy a butaságom ellenére rávilágított a Mestyán doki igazi énjére...
Ezerrel keresem a megfelelő orvost, és már kaptam 1-2 nevet is, úgyhogy megnyugodtam nagyon!!! :)
Puszi!!!
csillag83
 
 


Csillag,
szerintem nagyon jól döntöttél és még időben. :):):) Én is azt írtam volna csak, hogy akármennyire is első baba, én bizony elgondolkodtam volna, ha végig magánrendelésre járok még megszabhatja-e, hogy mennyit fizessek a szülésért.

Hmmc,
én mostanában sokat betegeskedem (ill.betegeskedünk). Kenjük egymásra, vagy nagyfiam hozza haza az oviból. Szerencsére Encinek eddig max. az orra folyt, megköhögött, de még hőemelkedése sem volt. Beszélni akarok Doki nénivel van-e valamilyen immunerősíítésre lehetőség. Eddig az oscillocociniumot adtam fiamnaak, de sajna úgy tűnik nem elég. Az echinaceától sajna csak betegebb lett, valszeg érzékeny rá a lelkem. Nem tudom a többiekkel mi lehet.

Noémi,
én bizony nagyfiamnál az első uh alatt és után is sírtam rendesen, annyira örültem. Szerintem, ha Párod nagyon idegenkedik valamitől ne erőltesd a dolgot. Szerintem a pasiknak sokkal nehezebb feldolgozni, hogy apák lesznek. Igazából akkor fogják fel, ha már kint van a pocakból. Biztos vannak kivételek, de nekem az ismerettségi körömből ez a tapasztalatom.

Zseppy&Enci&Zsolti
Kép
Kép
zseppymano
 
 


Zseppy
Jobbulást nektek!

amandi
 
 


Sziasztok, Tami vagyok, olyan kérdésem lenne hozzátok, hogy valaki nem tud-e otthoni bedolgozásos munkát, olyat ami nem csak egy átverés?????

Kép
tami2900
 
 


Tami ilyet én is keresek! De eddig csak olyannal találkoztam, hogy fizess be ennyit, aztán lesz valami. Mi? Hát pofára esés. :cry:
nikcsi
 
 


Szavazás van az év kórháza címre!

http://www.hazipatika.com/simple/hosp2006/stat

Aki csak teheti látogasson el az oldlara és támogasson minket!

Köszönjük! (Ezt kaptam a Margit kórházból, egy ott dolgozótól)
nikcsi
 
 


[quote="macskafüle"]S írta:macskafüleziasztok!

Még cirka 10 hetem van hátra.. Dr Ruzsvánszky István a dokim és Tódor Éva lesz a szülésznőm.. Első gyerkőc, úgyhogy parázom.. :)
Van e olyan közöttetek aki szintén január elejére várja a babáját??

Adri



Szia!

Nagyon jól választottál a szülésznővel, én is Tódor Évánál szültem, nagyon rendes volt pedig én nem választottam, csak ő volt ügyeletben. Ne félj, jó kezekben leszel. A dokiról sajnos nem tudok nyilatkozni, nem ismerem, de az Éva nagyon jó fej.
Jó egészséget mindkettőtöknek!
zsutita
 
 


[quote="mucus"]C írta:mucussatlakozom a cáfolókhoz :wink:
Én sem éreztem annak hátrányát, hogy az orvosom "külsős". Sem most, sem az első szülésem alkalmával.
Sőt! nem csak a szülésnél, de a terhesség közben is volt egy 4 napos bent tartózkodásom és ezalatt sem hanyagoltak el:-)
pl. a Te dokibácsid Zseppy "keze alatt" is voltam.
Most, a második alatt is jártam hétvégén az ügyeleten, és az ügyelő orvos is kedves és alapos volt.

Vannak persze nem törődöm dokik, de nem hinném, hogy az alapján látnak el/vagy nem látnak el, hogy kinek a betege vagy.
Maximum az alapján, hogy a választott orvosoddal szimpatizál e vagy sem...



Sziasztok!

Rólam írt Zseppy, nekem volt a dokim külsős. Már akkor gondolhattam volna, hogy nincs minden rendben, hogy a CTG-re el kezdtem járni a kórházba.Előtte sose jártam ott, X. kerből nem akartam átjárni, csak a dokim magánrendelőjébe jártam át Budára. Akkor( a 36. héten) voltam először, és amikor megtudták, hogy ki a dokim, vágtak képeket a terhesrendelésen. A következő CTG-re úgy mentem, hogy a dokimhoz is bemenjek(egy órát rendelt ott), és amikor odaértem megkérdeztem, hogy tudják-e mikor jön.Erre a képembe vágták, hogy hívjam fel, ha tudni akarom, mert ők már 2 napja próbálják elérni. Végül is befutott a dokim.
Aztán eljött a február 2-a, este 9-kor elment a magzatvíz, 11 körül értünk be a kórházba. Fájásaim nem voltak. Úgy indultunk el itthonról, hogy felhívtam mobilon a dokit, hogy megyünk. Azt mondta rendben van, a kórház majd szól neki időben, készül.
Benn Musztafa volt az ügyeletes, burkot repesztett, felkente a tágító zselét, és én többet nem is láttam. Mert hát "majd jön a Szép doktor!".2 óra elteltével kiderült, hogy gáz van a vérnyomásommal, szegény szülésznő rohangált állandóan, kérdezgette Musztafát, hogy mit csináljon, de a doki egyszer se nézett rám. Ez odáig fajult, hogy rosszul lettem, de elmúlt. Ekkor mondták,hogy hívják az orvosomat, mert császár lesz belőle, mivel mindketten veszélyben vagyunk. Telt az idő. kimentem aWC-re, épphogy kijöttem, összeestem a folyosón.Elájultam.Csodák csodája, megjelent az ügyelets Musztafa(aki 4 órája vett fel), és elkezdett sápítozni, hogy ő nem gondolta, hogy ilyen nagy baj lesz velem.TOXÉMIA!És a dokimat nem érik el. Az összeesés után 20 perccel már toltak a műtőbe, és amikor érzéstelenítettek, akkor került elő SZép doktor.Simán lezajlott a műtét, bár utólag mindták, hogy kétszer volt a vérnyomásommal nagy probléma+ a gyerek már belekakált a magzatvízbe.
Utólag beszéltem az orvosommal, és mondta, hogy már nem tudta elképzelni, hogy miért nem szólnak neki, ezért elindult a kórházba. Amikor a kórház kapujánál járt, akkor érték utól telefonon, és SOS engedték be a kapun, mert én már bent voltam a műtőben.
A mai napig nem értem, hogy ha én tudtam, hol lehet elérni, akkor a kórház miért nem.A becsületessége mentett meg Musztafától, mert már aggódott értem. örök hálával tartozom neki, mert egy egészséges, gyönyörű Balázs babám született február 3-án, Balázs napon. Két naponta látogatott, csak miattam jött be akórházba, én voltam az egyetlen betege ott. A varratszedésre is csak berohant két munka között, mert nem akarta, hogy más csinálja.
És tudjátok mit csinált Musztafa?
3 nappal a szülés után bejött és elkezdett velem bájologni, hogy hát ő nem gondolta volna, hogy így megijesztem őket. Nem tudtam mosolyogni egy olyan emberre, aki rám se nézett, mert-ahogy ti írjátok-nem szimpatizál a választott orvosommal.
A szülésznőm, Tódor Éva teljesen más eset, ő az első perctől kezdve maximális segítséget nyújtott, és hiába voltunk egyszerre négyen a szülőszobában, szinte kizárólag velem foglalkozott. Úgy tűnt, hogy ő az egyetlen, aki a dokimat szereti ott.


És szülés után jött az 5 nap az osztályon. Zseppy igazat írt, egy szobában voltunk végig, hogy az orvosok a viziten le....., az 5 nap alatt egyszer sem nézték meg a sebemet.Sőt az első éjszaka a nővér majdnem szembeköpött, mert megkértem, hogy segítsen az ágy háttámláját letenni, mert a friss sebbel nem tudtam erőlködni. És még mertem kérni gyógyszert is!
De persze ez nem általánosítható, a többi nővér nagyon rendes volt. Érdekes, nekik mindegy volt, ki az orvosom.Csak épp a töbi orvos éreztette, hogy én kitaszított vagyok.
Ettől függetlenül kellemesen éltem meg a benti napokat, sokat nevettünk, nagyon jó társaság jött össze, és a csecsemősök nagy része is rendes volt.

Hát ez az én felháborodást keltő kis történetem!

Sziasztok Kép a legszebb baba
zsutita
 
 


Szia Zsutita,

Örülök, hogy végre vagytok. csak egy a baj, nem látszik Bali hatalmas haja!!!!!!!!

Mondjuk én arra is gondoltam , hogy a csaszim előtti napon (már be kellett feküdni), jött egy dokibácsi, aki ott előttünk a szobában vizsgálta meg az egyik kismama gátsebét, melleit (biztos én vagyok érzékeny erre, de ez szerintem vizsgálóba való). Hát Ő is külsős volt.

Zseppy&Enci&Zsolti
Kép
Kép
zseppymano
 
 


Szia Zseppy!

Majd lesz másik fotó is, csak egyenlőre szerencsétlenkedek a programmal. Még nem volt időm mindent tanulmányozni, hogy kell használni.

Ja!Egyébként a drágaságom beteg, itthon lábadozik, a dokik szerint vírus, szerintem gyomorrontás.Ha vírus lenne, már mi is betegek lennénk Manóval.
Ti gyógyulgattok?
Puszi

UI.: Tényleg durva lehetett ott vizsgálni a csajt, olyan megalázónak tűnő. Nem lettem volna a helyében.
zsutita
 
 


Sziasztok!

Zsutita
Nem semmi a történeted! :o :arrow: :cry: Engem el is képeszt, hogy ennyire ilyenek legyenek emberek (főleg orvosok), rá se néznek szüléskor valakire (aki esetleg mint Te is életedbe először vagy ott), mert választott dokija van? Azt sajnos én is tapasztaltam, hogy egyes orvosok között valami van, valamiért nem vesznek át, nem foglalkoznak velünk... :shock: Továbbá nekem is volt negatív tapasztalatom Mustafával (archívban megtalálható). De egy szülésnél ennyire ne foglalkozzon egy szülés előtt álló nővel? Szép dr. nekem kedves emlék (azt hiszem ezt is megírtam anno), ő paszírozta ki végre a kislányom. (Azt hiszem mint egy hozzá nem értő, hogy így jobban jártam, mintha császároztak, esetleg vákumoztak volna!)
nikcsi
 
 


Sziasztok!
Szerintetek van rá lehetőség, hogy bármikor UH vizsgálatot kérjek a korházban? nem a kiírt, szokásos időpontokra gondolok (12, 18 hét stb.)
Köszi
ricello
 
 


Szia Zsutita!

Elképesztő a történeted, valójában kicsit megijedtem, én most vagyok 15 hetes és szintén külsős az orvosom és a magánrendelője Budán van, sőt a "Szép doktor" leírásból, mintha ráismernék. Megkérdezhetem, hogy BL-ről van-e szó?

Köszi
ricello
 
 


Ricello!
szerintem nem, de hívd fel őket telefonon, úgyis úgy kell időpontot kell kérjél
ott megadják a magán UH rendelő számát is, oda bármikor mehetsz
miért kérsz egyébként plusz UH-t?
szilvamag
 
 


Szia Szilvamag!
Nincs semmi gond, vagy legalább is remélem, csak Erdélyből származom és most utazunk haza Karácsonyra a szülőkhöz, még senki nem tudja otthon a babát és gondoltuk a nagy meglepi mellett egy aktuális fotó is jól jönne. 4D-sre most még nem akarok befizetni, majd csak 23 hét után, klnben sem sok látszana.
ricello
 
 


Halihó.. már csak 2-3 hetem van hátra! Tódor Éva eddig nagyon szimpi, a CTG-ken nagyon kedves, jófej és közvetlen, nagyon meg vagyok elégedve!!!

Szép dokival kapcsolatban nekem nincs jó tapasztalatom.. 4 éve anyukám orvosa volt, hozzá járt hosszú ideje, amikor is miómák meg egyebek miatt el kellett távolítani a méhét, nem is jött be a műtétre,pedig pont akkor rendelt, mert ő vette fel reggel anyukámat az osztályra mert annyira vérzett hogy majdnem el is vérzett szegény.. Az ügyeletes orvos műtötte meg végül és utánna egyszer sem jött be anyumhoz.. pedig aznap bennt volt! és elvileg ő volt a dokija, bíztunk benne!! Akkor még nem volt külsős doki úgy tudom.. Szóval no comment.. :(

Valaki kérdezte az előbb kire utal szép doki leírása: Neki ez a vezetékneve szóval ez nem fantázianév.. Dr. Szép József..

Ruzsinál szült valaki???? Vagy valami tapasztalata vagy sztorija van esetleg???
macskafül
 
 

Vissza: Szülészetek, kórházak

Jegyzetfüzet:

 

X
EZT MÁR OLVASTAD?