Új privát üzeneted érkezett!

Sziasztok!

Na végre sikerült belépnem. Nálunk nem volt babanet már két napja. Gondolom a többiek is azért nem írnak.
Nagyon édesek a babák, már jó lenne, ha én is kézben tarthatnám a kis Sárát. Már mindenki így hívj, pedig nekem a Viola jobban tetszik. Aztán a végén nehogy fiú legyen. Az egyik rokonom szerint tuti fiús a pocakom.
Csütörtökön voltam a dokinál. Mindent rendben talált, igaz csak ultrahangozott. Rákérdeztem a súlyra, és azt mondta, hogy azt csak nagyjából tudja becsülni, de pont akkora amekorának lennie kell. A Bpd: 9,5 az Ac: 29,8
Jövőhéten mehetek először Ctg-re, és sikerült a szülésznővel is beszélnem telefonon, és vele is jövőhéten találkozunk. Ugyanaz a szülésznőnk, aki a Rezinél volt.

Sajnos nem tudok segíteni a sírást illetően, mert nálunk a cumi bejött. Én nagyon cumis voltam kiskoromban, és a Rezi is állandóan kérte. Most nyáron meg simán eltudtam tőle venni, és nem is hiányzik neki (na jó talán egy hétig emlegette). Igaz az utcára soha nem mentünk cumival, csak mikor még babakocsiztunk.
Nem lett tőle görbe foga, és nem is beszél tőle csunyán.
Azt viszont nem tudom, hogy a Sára kap-e majd cumit.

Koda!
Tényleg nyugodj meg mostmár. Istenem, hogy milyen sovány vagy. Én ma már csak almát vacsoráztam. Lassan már a 10 kg-nál tartok.

Titi!
A görbéd tényleg érdekes, de akkor nem értem ezt a PG53-at. Miért mutat peteérést.

Momo!
Húú már nincs sok hátra. Jobb is, ha van melleted valaki éjszaka. Mióta iszod a málnalevél teát?

Ági, Sziszi merre vagytok?

Ancsi!
Tényleg jó szomszédotok lehet.
Végülis vettél be valamilyen gyógyszert? Nekem is begyulladt a fogam szoptatáskor, de én bevettem egy algopirint, és ugynúgy szoptattam. A védőnő nem mondta, hogy nem lehetne, pedig nekem is volt tejem lefagyasztva rendesen.

Juci!
Hogy bírjátok? Kialakult már valami napirend?

Bufo!
Jó az idő, és rögtön te jutsz eszembe. Biztos sokat vagytok most kinnt.

Virág!
Mikor jön érkezik haza a párod? Mensinek mikor kell jelentkeznie?

Anubias?
Veletek mi a helyzet? Jobban vagy már?

Na mostmár tényleg sikerült regényt írnom. Bocsi érte, de ritkán jövök. Biztos kihagytam valakit.

Mindenkienek kellemes hétvégét, és használjátok ki a jó időt.
Millió puszi:GYöngyi

Kép

Kép
oné
 
 


Sziasztok lányok!

Nekem végre elég szerencsésen alakul az életem.Pénteken levették a 24 órás EKG-t és vérnyomásmérőt,és be voltam rezelve rendesen ,mit mond a doki.Nagyon rendes volt és azt mondta,hogy egy picit tényleg magas néha a vérnyomásom,de az EKg-m tökéletes,a szívultrahang is negatív,és adhatna Béta blokkolót,amit a terhesség alatt is lehet szedni,de szerinte még fiatal és egészséges vagyok és mivel a vérnyomásingadozást a nagyon erős gyulladás okozta,ami a nyakamban,vállamban volt,így szerinte magától meg fog oldódni,nem kezdene gyógyszerrel.Mondta az életmódválást,mire én mondtam,hogy nem iszom soha alkoholt,nem dohányzom,nem kávézok,viszont napi 1,5 L zöld tea,minden héten jóga,egészséges kaják...Azt mondta,hogy ez így teljesen jó,viszont kezdjek el sportolni,az ülőmunka árt a keringésnek,és ne legyek annyira stressszes.Na ez utóbbit nem tudom,hogy oldjam meg.nagyon izgulós tipus vagyok.Ezen kivül csütörtökön megjött,És semmi akadálya,hogy mostantól próbálkozzunk.Ezer bocsi,hogy csak magamról írtam,de még jövök,és írok majd mindenkinek.

Jó pihenést

Eszter

Kép

Kép
anubias
 
 


Jajj lányok.

Erre a cumi témára visszatérve.Nekem még az is bevált,hogy szopi után kapott a fiam teát,vagy vizet cumisüvegből.Tehát szopi,utána megbüfizettem,és letetem a kiságyba,ha sírt és nem akart megnyugodni,akkor kapott egy kis forralt vizet,vagy HIPP instant babateát.Gondolom azóta ennél szuperebb dolgok vannak,ebben nem vagyok otthon.Viszont az nálunk tény volt,hogy Bálint sokat evett,nagy súlyú volt és zsíros tejem volt.Amire a védőnő szerint megszomjazik a baba.Így gyakran pár korty tea után tényleg eleludt és az itatáshoz már nem vettem fel,csak fogtam picit az üveget,és ő álomba itta magát 1 perc alatt.Elkezdődött a fűtés,biztosan magas a folyadékigényük,ha nem is annyira mint nyáron.Szerintem ezt is kipróbálhatjátok.

Puszi

Eszter

Kép

Kép
anubias
 
 

 
 

Sziasztok!!!

Eszter!

Olyan jo,akkor majdnem minden rendben van..a vernyomas sokszor tenyleg stressz fuggvenye...emlekszem regen nekem a dokinal mindig 140 volt a felso ertek,meg is voltam gyozodve hogy nekem magas a vernyomasom.AMikor elkezdtem mericskelni magam,akkor derult csak ki,hogy tulajdonkeppen inkabb alacsony...ezt hivjak feherkopenyes vernyomasnak.. :lol:

Akkor harcra fel :!: :!: :!:

One!

Hat mar te is kozeledsz....nalad mar a 35. heten megkezdik a CTGt??Itt csak a betoltott 37het utan,bar en kiharcoltam,hogy nalam hamarabb. :lol:

Rimar!

Hat,akkor nem fog bejonni ez a SUttogo???Pedig nagyon remenykedem benne.Nem tudom mit is lehetne csinalni Bazsival...nekem aztan tenyleg nincs tapasztalatom...de a cumit en se vetem el...vettem is.A viz se lehet rossz megoldas...bar azt irjak,hogy nem kell vizet adni anyatej mellett...de peldaul nalunk Kuwaitban rendszeresen adnak vizet a babanak..ki is szaradna a hosegben..igy elofordulhat hogy tenyleg picit szomjas.A Hipp teat en ugy tudom,hogy csak 4 honapos kortol lehet adni.
Reiki fogas:a pocakjara teszed az egzik kezedet,a masikat a homlokara,attol megnyugszanak allitolag.Tudom,hogy nem vagy reikis...de ez a energia azert aramlik bennunk,es anya es gyermeke kozott mukodnie kell beavatas nelkul.

MOnaszisza!

Hat max. neked is ezt tudom javasolni,dehat neked meg mar o a masodik babad...gondolom van tapasztalatod. :lol:

Titi!

Nagyon szep lett a haz szinezese+terasz is ahogy alakul...nekem is nagyon tetszik ez a szin.

Tegnapelott es tegnap anyukamnal votlam,most meg o van itt,bar lesz ezutan ket ejszakam egyedul.AZert kicsit fura...most en vagyok ugy,hogy mikor lefekszem filozom,hogy talan akkor most....Tegnaelott egesz nap rendszeresen kemenyedett a hasam..Tegnap meg egesz nap a Home Centerben boklasztunk,nyilaszarokat,burkolatokat neztunk+vasaroltunk...onnan gyaloglas haza,majd Arkad es este fel 8ra ertunk haza hozzam.ANyukam teljesen ledobbent,hogy hogy birom.Hugom szerint vihar elotti csend. :roll:
De szerintem azert meg maradjon bent jovo hetvegeig.

Jaj de jo,kisutott egy picit a nap! 8)

Tovabbi szep napot mindenkinek!!!!
momo35
 
 


sziasztok!

ancsi imádnivaloak!na és a kis szerelmem is nagyon édes ahogy bujik a kistesohoz!az a pofi amit meg barnus vág hihetetlen!huh ugy megdögönyözném a babáitokat csajok!de remélem ha decemberbe megyek akkor megengeditek hogy megnézzem öket meg titeteket is!

huh momo visszaszámlálás!!!mostantol érted izgulhatunk ha nem jössz!de igazad van még maradjon bent legalább jövöhét végéig!
ahogy elnézem a nagyzsongásod közepette bent is fog!


Nutellás - mogyorós fonott kalács / vadrózsa

Hozzávalók: 50 dkg liszt, 2,5 dl tej, 1 tojás, 1 tojás sárgája, 4 dkg élesztő, 1,5dkg cukor, 15 szem Süssina édesítő tabletta ( vagy + 6 dkg cukor), 7,5 dkg olvasztott margarin, csipetnyi só

A kenéshez: 20 dkg Nutellát, és 15 dkg margarint a micróban 300 Watton megpuhítunk annyira, hogy jól kenhető legyen, és jól összekeverjük. Nem kell nagyon folyékonyra olvasztani!

Töltelék: 10 dkg részben darált, részben apróra vagdalt pirított mogyoró, 5 dkg Nesquick kakaó, 1 dkg őrölt fahéj, + ízlés szerinti mennyiségű mazsola

A kenéshez: 2 tojás, 1 ek. porcukor, 1 ek tej ( mindezt felverjük)

Elkészítése: a tejben elkeverjük a cukrot, és felfuttatjuk benne az élesztőt. Hozzáadjuk a liszthez a felfuttatott élesztőt, a többi langyos tejet (ebben először feloldjuk az édesítő tablettákat), a tojást, és tojás sárgáját, és a sót. Jól kidolgozzuk, majd hozzáadjuk az olvasztott margarint is.
Ha jó simára dagasztottuk, langyos helyen duplájára kelesztjük.

Ekkor lazán átdolgozzuk, és kinyújtjuk.
3 részre osztjuk, és négyszögletesre nyújtjuk.

Megkenjük a nutellás margarin 1/3 részével, és megszórjuk a mogyorós töltelékkel, tetszés szerinti mennyiségű mazsolát szórunk rá, majd feltekerjük.
Ezt megismételjük mind a 3 résszel, és 3 –as fonásba fonjuk. Sütőformába rakjuk, ahol még 1 órát kelesztjük.
Megkenjük a felvert tojás + tej + cukor keverékével, és előmelegített 200 fokos sütőben sütjük.

gyöngyi!hogy hogy ilyen hamar kell ctg-re menned azért neked még van egy kis idöd ha nem is sok de még van!a Viola név nekem is jobban tetszik!:)kislányod lesz tudod anyukám már az elején megmondta!eddig kinél is tévedett?
a párom pénteken jön haza a mensimet meg holnapra várom!

anubias örülök hogy minden rendbe!juhu mostmár izgulhatunk veled a pozitiv tesztért!ugy örülök!ezt már nagyon vártam veled együtt!

titi eddig is tetszett a házatoknál az a lépcsö de ez a terasz fantasztikus!

juci hogy vagytok?igy lefoglal a kis nunis?:)

puszi mindenkinek akit kihagytam annak duplán és bocsi

Virág
Kép
Kép
virág22
 
 


Sziasztok lányok!

Jelentem, megtörtént az első igazi együttlét a párommal. És természetesen ma reggelre leesett vissza a hőm 36,2-re. Reggel megnéztem a PG53-at, és az viszont nem mutatott termékeny napot. Viszont attól félek, hogy holnapra felmegy a hőm, hisz a 18. napon volt a múltkor is (a babás hónapban) pé-em, az pedig holnap lesz. Szóval, ha holnap lesz tényleg pé, akkor még jobban fogok izgulni, vajon meg fog-e jönni a ciklus végén. Az igazság az, hogy még nagyon szeretném, ha megjönne, legalább még most az egyszer. Bár a páromnak is azt mondtam, lesz ami lesz, hisz úgysem mi döntünk, hanem odafent. Szóval, hiszek a sorsban.

Juci, de jó, hogy megint ilyen hosszú regényt írtál nekünk. Köszike a jó tanácsot a termékenység figyelésére! Majd meglátjuk, hogy alakul ez a hónap, mindig várom a másnap reggelt, hogy lássak valamit a hőgörbémből.
A cici kisebesedése biztos szörnyű lehet. :( De nem lehet az, hogy akkor szopik többet, amikor ilyen sokat alszik előtte? A kollegáim mesélték, hogy nekik is aludna a pici, de ők felkeltik rendszeresen, hogy egyen, mert utána meg telezabálja magát a kis drága, és fáj a pocija.

Oné, látom, szépen növöget a bébitek. És hogy már a 34. hetet kezded?! Hogy szalad az idő. És ilyenkor már CTG-znek? Azt hittem, csak a 36. héttől van rendszeres CTG.

Momo, csak óvatosan a sok jövés-menéssel. Bár, mivel már időben vagy, akármikor meg is indulhatna a szülés, gondolom, már nem bánnád. De nem válaszoltál a kérdésemre!!! Hogy fogsz bemenni és szülni? Anyukáddal szülsz? Taxival mész be? Hogy tervezed? Gondolom, ahogy esik úgy puffan, de mégis, gondolom azért van előre eltervezett forgatókönyved, mit hogy szeretnél.

Aranyosak vagytok lányok, én is imádom ezt a házat, bár belül sajnos még nem tudtunk vele haladni, így még mindig a régi bútorainkkal van berendezve. De majd szépen lassan.
Elvileg kedden jön a kőműves, és el kezdi burkolni a teraszt, úgyhogy talán jövő héten be is fejezi. Tényleg mázlink van az időt illetően!

Na, megyek is, mert rakom el a muskátlikat télire, aztán festem a korlátot a bejárati ajtónál.

Használjátok ki lányok a szép mai időt!

Puszi mindenkinek!
titi_27
 
 


sziasztok!

Gyöngyi!Névnapod alkalmábol sok boldogsátog kivánok! Kép

szép napot mindenkinek puszi

Virág
Kép
Kép
virág22
 
 


Haho!!


Gyongyi!

Boldog nevnapot kivanok neked.Viragtol masolom,mert bocs...elvagyok varazsolva...es nem is tudom igazan hogy kinek mikor van a nevnapja.Na,ezt jol megirtam.Szoval megegyzser:BOLDOG NEVNAPOT!!!


Ja,malnalevel teat most iszom masodik hete...elmeletileg az utolso honapban lehet,en 3-4 poharral iszom.Erleli a mehszajat+a meh izomtonusat is erositi,igy elmeletileg konnyiti a vajudast. :roll:
Bar most vettem eszre,hogy az van rairva,hogy megfazas eseten torokoblitesre ajanljak es hasmenesre is.AKkor ezert nem mennek olyan konnyen a dolgok...pedig pont igy a vege fele nem lenne jo. :lol:


Virag!

Koszi a receptet,en is kimasolom...jo lenne megcsinalni,biztos sikerulne is mert otthon en is nagy sutemenysutos vagyok.Csak kellene gy vagodeszka,mert olyan "luxus" munkapultot valasztottam ki anno hogy meg egy csepp viz is foltot hagy rajta...igy nem merek rajta dagasztani.Vagyis a nyujtashoz kellene valami...majd kitalalom.Ha ezen a heten se jon Zumike,akkor lehet,hogy belevagok.
Hajra akkor a paroddal!!! :lol: Neha irigyellek titeket...marmint akiknek van (vagyis otthon van) a parjuk.Bevallom,nekem nagyon hianyzik a szex,bar most mar azert inkabb mas is foglalkoztat. :lol:

Titi!

Bocsi ha nem valaszoltam.AMugy tegnap este most engem nem engedett be a babanet.
Szoval tervek vannak,de ...
Egyik forgatokonyv ha itthon vagyok egyedul es tenyleg beindul a szules(ahhoz meg gondoom ki kell varni jopar fajast es hogy rendszerezodnek-e) akkor felhivom a hugom es anyukam es ha hugom parja otthon van akkor mind a ketten jonnek taxival es ugy megyunk be egyutt.Ha nem,akkor vagy anyukam jon vagy a hugom...es majd kesobb jon a masik...ha esetleg gyorsan mennek a dolgok akkor egyedul bebattyogok,mar ha fajasok kozott tudok menni.Kicsit hulyen jon ki..mert kb. 400 lepes tolunk a korhaz,es van egy gurulos szulos borondom+ a koldokzsinoros szatyrom,tehat elmeletileg be tudok menni gyalog is.A taxis biztos furcsanak talalna,hogy egy saroknyit se kell mennie.
Dehat az is lehet,hogy egy CTG utan akarnak majd bent tartani....mondjuk en akkor is hazajonnek a dolgaimert.

Masik variacio ha anyukamnal vagyok...onnan nehezebb bejutni(17.kerulet) ,eleg nehez taxit talalni.

Dehat gondolom nem egy ora alatt fogok megszulni. :lol:
Es hosiesen bevallom hogy neha nagyon jol vagyok es batornak erzem magam...de neha nagyon be vagyok tojva!!!!

Tegnap a ferjem biztatott,hogy uvoltsek torkom szakadtabol ha jol esik(ott a nok ezt szoktak :lol: ).
Ma van Eid,vagyis a Ramadan veget unneplik,jo par napos unnep,szolt elore hogy ne essek ketsegbe ha se telefonalni nem tud,se sms,ilyenkor annyira leterheltek a vonalak. :cry:

Na,szoval ez a terv Titi,dehat tudod,"Ember tervez,Isten vegez."

Juci!

Jo volt beszelni!!!!
AMugy szerintem osonkodj be mas babas forumokba is,ott eleg sok szoptatos problemat beszelnek meg.
Eszterrol nem is volt ido beszelni.De tenyleg,amikor raersz(eppen nem alszol,szoptatsz,furdetsz,takaritasz stb) akkor kuldj egy smst,es felhivlak,ok?? :wink:

Na,harcra fel!

Mosok,aztan szeretnek egy kicsit takaritani,plusz meditalni es megcsinalni a szulopozicios jogat is.Es elvezni ezt a fantasztikus idot,bar kezd beborulni.

Tovabbi szep hetveget nektek!!!!
momo35
 
 


Megint elfelejtettem.

Titi!

Ahogy Juci is irta,jobb ha tobbfele dologgal probalkozol egyszerre..mert mire a hod ujra felmegy,addigra mar megvolt a peteeres.Nekem az ovulacios teszt jott be...total pontos volt!!!DMben,Rossmannban is aruljak,5 van egyben,tehat ha nagyjabol tisztaban leszel a ciklusoddal akkor egy doboz eleg egy honapra,csak a szerinted varhato ovulacio korul kell tesztelni.

Hogy mi tortenik ebben a honapban,vagyis hogy osszejott -e veletlenul,az tenyleg sorszseru.Persze celszeru lenne meg varni ...de ha osszejott akkor annak biztosan meg van az oka es ugy kell lennie!!!! :wink:

Bocs a kihagyott lanyokert...Agi gondolom elfoglalt vagy,Bufo szintugy,Es Rimar is babazik,ANcsi is....

Na,most mar tenyleg megyek...jon a masodik adag ruha kiteregetese.

Ma en szeretnek fozni valamit,valoszinuleg ratatoullliet(vagyis olyan lecsofelet,ez francia es van benne padlizsan es oregano).

Puszi
momo35
 
 


Gyöngyi,én is szeretnék neked nagyon sok boldog névnapot kivánni és még azt,hogy minden álmod valóra váljon. :)

Szép napot.

Eszter

Kép

Kép
anubias
 
 


Sziasztok Lányok!

Olyan drágák vagytok! Köszönöm a sok jó kívánságot. Nagyon jól esett. Amúgy is valahogy egy kicsit depis voltam, de nektek köszönhetően újra jó a kedvem.
Nem tudom miért de tegnap minden hülyeségen sírni tudtam volna. Ráadásul egész éjszaka alig aludtam.
Momo!
Rögtön rád gondoltam. Biztos együtt virrasztottunk. Azért napközben pihenj nekem.

Titi!
Szerintem is majd a sors eldönti, de ha most sikerülne a babó akkor se izgulj.

Ja, kérdeztétek a Ctg-t. Hát az én dokim ilyen. Már a 35. héten elküld Ctg-re. A REzinél is már a 34 héten kezdtem, aztán a következő a 36 héten volt.

Virág!
A süti tényleg nagyon jól hangzik. Decemberben csinálhatnál nekünk, amikor jösz.

Juci!
Hogy vagytok? Vérzés már megszünt?

Bocsi, hogy nem írok mindenkienek, de majd este jövök, ha tudok. Nálunk is sokszor rossz a babanet.
Puszi:GYöngyi

Kép

Kép
oné
 
 


Sziasztok lányok!

Aranyosak vagytok lányok, igen, Momo, jól írod, Ember tervez, Isten végez. Így élem én is a napjaimat, és ezt a ciklust.

Lehet, hogy tényleg beszerzem ezt az ovulációs tesztet, de még az évet kivárom, hisz lehet, hogy nem is lesz rá szükség.
Ma hál' Istennek még csak 36,3 volt a hőm, de a PG53 megint termékenységet mutatott, vagyis a pé még mindig várat magára. Talán így megúszom ezt a tegnapi együttlétet. Őszintén megvallom nektek, hogy még nem állok készen, és ez most derült ki. Sem lelkileg, sem pedig testileg nem vagyok még felkészülve a babára. Nekem még nagyon kell ez a 2 hónap. De majd meglátjuk, a SORS hogy tervezi ezt. Ugyanígy gondolja-e, mint én.

Momo, mi ez a köldökzsinór szatyor, amiről írsz?!

Oné, én is kívánok Neked nagyon boldog névnapot! Remélem, már nem vagy depis. Gondolom, ez csak olyan várandós rosszkedv, ugye?

Na, megyek lányok, készülök holnapra a munkába. :(
titi_27
 
 


One!

En tegnap "aludtam",vagyis masfel oras turnusokban...egyik oldal,felebredes,wc,vissza,atrendezgetem a dolgokat a masik oldalra es igy tovabb.Bar reggel 8kor a hugom koltott,mondvan,hogy aggodott hogy meg nem hivtam. :roll:

Amugy tegnap en is sirtam egyet este...dehat a ferjemmel valo telefonok utan ez mar eleg rendszeres nalam.

Titi!

Azt hittem irtam,hogy a koldokzsinorverlevetel mellett dontottunk a ferjemmel,igy ennek van egy egesz nagy doboza amit be kell vinni.Abban van minden ami szukseges ehhez es a dokinak kell odaadni.Utana meg a futarszolgalatot kell hivni hogy erte jojjenek.Anyukamnak is mondtam,hogyha rohanni kell esetleg akkor ezt a szatyrot kapja fel! :lol:

ALlandoan szirenaznak az autok,unom mar!

Na,tovabbi szep estet!
momo35
 
 


Sziasztok!

Oné
Nagyon Boldog Névnapot!
Gyorsan szálljon el a rossz hangulatod. :D
Igaz ez a kismamákra nagyon jellemző, hogy pillanatok alatt képesek hangulatot váltani.
Tényleg jó korán kezded a ctg-re járást. Nem baj, csak inkább időigényes. Te mit csinálsz addig Rézivel, ki vigyáz rá? Nekem ez volt a nehéz mindig valamelyik családtagot mozgósítani aki Dáviddal volt.

Juci
Örülök, hogy jól vagytok. :D
Nagyon irigy vagyok az éjszakai alvásotokért, Áron még mindig tartja a 3 órákat. Nem tudom mikor fogja ezt egy kicsit kitolni. Nappal persze van 4 és fél órás szünet is.
A cici sebesedésre tényleg a legjobb ha szopi után hagyod rászáradni a tejcsit és szabadon hagyod. nekem is kirepedt Dáviddal és akkor ezzel 1 hét alatt helyrejött.

Titi
Szép lett a ház, és milyen jól fog kinézni, ha kész lesz a terasz is.

Meg tudom érteni az aggályaidat a pé-vel és az együttléttel kapcsolatban. Szerintem is a természet mindent elrendez.. Hidd el ha még nem érzed magad készen akkor nem jön a baba. Az viszont szupi, hogy újra jól működik a dolog a pároddal. Ez már nekem is hiányzik. Ráadásul holnap lesz a 8. házassági evfordulónk és még másfél hét van a 6 hetes gyermekágyból. :cry:
Még vacsizni sem tudunk most elmenni kettesben ahogy eddig, a többiről nem is beszélek.

Virág
Biztos nagyon fini ez e süti, de sajna ilyenre nekem most nincs időm, de elmentem a receptet még később jól jön. :)
Ma utolsó gyógyi, ez jó. Rögtön íd meg mikor jött meg, nagyon kivi vagyok ez helyre tette e a dolgokat. Szurkolok!

Anubias
Remek hírek! Látod zöld az út a babához. Most már csak mindent bele kell adni. A vita ilyen helyzetben nem meglepő, már olyan régóta vártsz/tok rá. Felejtsd el gyorsan. Nagyon drukkolok!

Momo
Hogy vagy? Jól sikerült a kaja?
Tényleg te hol szerzed be a hozzávalókat a nem magyaros kajákhoz?
Szinte hihetetlen, hogy szalad az idő, már mindjárt te is babázol.
Az egyedüllét tényleg nem jó ezért sajnállak, de legalább a tesódra és az anyukádra tudsz támaszkodni.

Ancsi
Nagyon tündériek a fiúk!
Igazán büszke lehetsz rájuk.

Bocsi, hogy néhány napig nem jöttem, de estére volt csak időm gép elé kerülni, de akkor nem működött ez a fránya babanet.
:oops:
Képzeljétek kiselejteztem a régi ruháimat amiket már régóta nem hordtam, és megmondam a férjemnek, hogy kérek újakat helyettük. Teljesen egyetétrett vele, sőt kétszer el is vitt vásárolni. Vettem gatyát pulcsit cipőt. Nagyon jó érzés volt kicsit kimozdulni gyerekek nélkül és mással foglalkozni.
Ma egész nap pakoltam takarítottam, már amennyire ezt két gyerek mellett lehet. Természetesen mostanra már nem is látszik, hogy egész nap meg sem álltam. Dávid gondoskodik róla, hogy mindenütt újra kupi legyen.
Holnap van a 8. házassági évfordulónk, hát bevallom őszintén egy éve még nem gondoltam, hogy eljutunk idáig. sajnos estére nem sikerül elmenni vacsizni ahogy eddig minden évben, mert a vacsi fürdés nem megy most nélkülem a nagyinak. Így marad az itthonlét és a gyerekek lefektetése után egy kis romantika.

Na már én is kezdek regényt írni, de még nem érem utól Jucit!

Puszi mindenkinek!

Puszi!

Kép

Kép
bufo
 
 


...!
tulipika
 
 


Tulipika!

...? :D Elég szűkszavú hozzászólás volt,de üdv köztünk. :wink:

Kép

Kép
anubias
 
 


Sziasztok lányok!

Vagyok, csak egy kicsit rendezetlenül:
Apa megint benn van a Kossuth téren... :cry: :cry:
Vivinek be van gipszelve a keze péntek óta, mert focizott...
Nekem a munkahelyemen az új fönök nem egyszerű sajnos, úgyhogy minden este ki vagyok purcanva :(

De mindig olvaslak titeket, és figyelem ám, hogy kivel mi történik! :)

Gyöngyi,
Nagyon boldog névnapot neked!!
Kép

Igérem jövök majd részletesen is!
Puszi,
Ági
csné
 
 


Sziasztok!
Bocsi, hogy ilyen ritkán írok, de nem nagyon van időm.És ráadásul gondok is vannak a folyásommal.Nagyon be vagyok tojva!A 16. napon vagyok és még mindig véres-barnás, ráadásul tegnapra már bűzösnek éreztem.Iszonyúan megijedtem!Úgy tűnik, lochia pangás alakult ki és nem ürült ki rendesen a méhem.A szülésznő azt mondta, hogy lehet attól, hogy túl gyorsan húzodott össze a méhem és nem tudott kiürülni, vagy esetleg bentmaradt valami szövetdarab és fertőzésnek indult.
Most kell felhívnom a dokit, úgyhogy lehet, hogy össze kell pakolnom a babót és irány pest.
Most nincs kedvem másról írni, bocsi.
A baba egyébként jól van, sokat szopizik és alszik, úgy tűnik beállt nála a rend.

rimar
rimar
 
 


Hali!

Rimar!

Szegenykem...biztosan behiv a doki,jobb ha megnezi.Drukkolok,hogy ne az utobbi legyen.

Agi!

Hat,neked se konnyu.Torott kez...uj fonok+tegnap este eszembe jutott,hogy biztosan a te ferjedet is megint kivezenyeltek.De ma mar minden ok ugy tunik,legalabbis nappal,remelhetoleg igy is marad. Azert a 27et nem hagyjatok ki,ugye?? :wink:

Bufo!

Boldog hazassagi evfordulot!!!Azert otthon ettetek valami fincsat??Uj ruha vasarlas...az joooo!!!EN is varom mar nagyon!
A fuszereket otthonrol hozom,bar sok egyebet itt ha meg is lehet talalni,az nem olyan.De terhessegem alatt most nagyon nem kivantam a fuszeresebb kajakat.Tegnap megse foztem,mara hagytam a dolgot.Ugyis jon anyukam,legalabb lesz mit ennie,nem mindig pulykas-sajtos melegszendvicset kap. :lol:

Sut a nap es olyan jo! 8)
Menni akarok a gyogyszertarba olyan halos bugyiert+kell meg malnaleveltea+jogazni kellene es megbeszelni Zumikevel a dolgokat.Mert nem szeretnek pentekrol szombatra virradolag szulni frontkor...akkor lonenek a nyugis szulesnek,maganszobanak...szoval vagy elotte vagy utana lenne jo.Persze,majd o eldonti. :lol:

SOkszor kemenyedik a pocakom,dehat ertheto hiszen mar szinte mindenhol ot erzem masaallah,ejszaka meg a csontjaim ott lent ugy fajnak es ahogy fordulok akkorat roppannak,mintha mindjart eltornenek.Ettol fuggetlenul jol vagyok masaallah.

Tovabbi szep napot nektek!!!

Juci!

ANyukadek csodaljak Dudit mi???? :wink: PIHENJ HA TUDSZ,ne akarj a szuper anya,haziasszony cimre palyazni!Csermelyt felhivtad??Biztos megnez surgosen ha kered.

SOk puszi
momo35
 
 


sziasztok!

bufo gratuláloka házassági évforulotokhoz és nagyon örülök hogy a tavalyi év után ezt is megünnepelhetitek!kivánok még sok sok boldog évet nektek! Kép

rimar huh ez nem hangzik valami jol!mondjuk én sajnos ehez nem tudok mit mondani mert én nem simán szültem!remélem mindent rendbe talál a doki és tényleg csak azért vérezgetsz mert gyorsan huzodik a méhed!
a barátnöm augusztusba szült de még mindig nagyon sokat vérzik és nála is ez volt a gond!de smmi komolyabb baja nincs kapott rá bogyot!

momo jézusom nálatok még olyan hálos bugyit sem adnak?hát ilyen sporolosakat!nem is értem hogy van kedvük igy az embereknek szülni amikor ilyenek a körülmények otthon!itt magamat kell csak bevinni meg szülés utánni háloinget meg tisztálkodo szert!semmi mást!még innivalot sem mert azt is adnak!
mmondjuk amint olvastam kinti kismamik történetét én szerencsés vagyok az itteni korházzal!
na akkor beszélgess zümikével hogy maradjon még bent!legalább jövöhétig:)

kicsijuci ha ott anyukád akkor te csak magaddal meg kicsivel foglalkozz:)mostmár nem te vagy kicsi:)
ha a tejed miat aggodsz akkor meg rakd rá igény szerint a hercegnödet cicire!az a leghatásosabb!és az hasfájásra is jo meg hát nem fog sirni mert érzi a közelséged is!

rolam: vasárnap vettem be utso bogyot és mára vártam a mensit!de semmi jele ugyhogy nem hiszem hogy a bogyo segitett!most megvárom még a drágám hazaér és visszamegyek a dokihoz!

szép napot mindenkinek

Virág
Kép
Kép
virág22
 
 


Jaj, Rimar, felhívtad a dokit? Gondolom, rögtön behívott, hogy megnézzen. Talán tényleg kapsz valamit rá, és rögtön jobb lesz a helyzet. Jó, hogy nem hanyagolod el, és vigyázol ezzel is. Majd jelentkezz, ha van fejlemény!

Juci, tényleg pihenj!!! A lényeg a kicsi Eszter, és Te! Úgy vetted észre, hogy kevesebb a tejed? Még mindig végigalussza az éjszakát? Nem kelted fel éjszaka enni? Hátha akkor nem egyszerre eszik sokat. Tudod, amit a múltkor írtam. Vagy hülyeség volna? Én ugyan nem értek hozzá, csak hallottam...

Momo, tényleg péntekre mondják a frontot, szerintem tuti megszülsz a hétvégén! Az idő már úgyis itt van.

Bufo, hát nagyon-nagyon boldog házassági évfordulót kívánok Nektek! Hát, igen, most nem egyszerű nektek ünnepelni, de azért csak volt egy kis romantika, ahogy írtad is. Én sajnos kezdek rájönni, hogy a párom nem egy romantikus alkat, pedig annak idején annak tűnt. Néha azért nagyon is hiányoznak a közös séták, meg az olyan romantikus dolgok... aztán mi lesz, ha gyerekek is lesznek?! Még ennyi sem lesz?! :(

Lányok, én kezdek betojni... mindjárt meglátjátok, hogy miért.
titi_27
 
 


Kép
titi_27
 
 


titi várjuk meg a végét!és ne toj be nem lesz gond!a baba ugyis jön a akar de ha te nem akarod akkor nem lesz baba!és meg is értem hogy mostegy kicsit kétfelé vannak az érzelmeid!ez érthetö!de majd kiderül!várj még!

Virág
Kép
Kép
virág22
 
 


Olyan rossz,mert írtam nektek és elszállt.

Titikém!

Ha megfogan a baba,akkor a tested felkészült,ha pedig így lenne,akkor hidd el a lelked is ujjászületik majd,ha azt mondja a doki,igen ön terhes és minden a legnagyobb rendben van.Szóval ne félj.De amúgy nekem is volt 1 görbém,ami egyben az egyetlen is,és az is gyanús volt.Csak semmi pánik.Veled vagyunk. :wink:

Rimar!

Bízom,benne,hogy semmi nem maradt bent,nagyon át szokták nézni a méhlepényt.Remélem nem lesz gond,mielőbbi gyógyulást.

Most meló :cry: ,puszi

Eszter

Kép

Kép
anubias
 
 


Rimar,
nagyon szorítok érted. Remélem nincs nagy gáz!

Juci,
sajna nem hogy nem gyógyultam meg, sőt belázasodtam rendesen Napok óta most érzem jól magam először, bár most is hőemelkedésem van most is. KAptam antibiotikumot.

Gyöngyi,
nagyon boldog névnapot.

Titi,
szerintem ne idegeskedj. Eszternek igaza van, ha megfogan a baba, akkor a szervezeted már felkészült.

Virág,
Veled mi a helyzet?

Momo,
mostmár szerintem ha tudsz maradj bőrönd közelben:):):) Szorítunk érted.

na, megyek pihizni...

Zseppy&Enci&Zsolti
Kép
Kép
zseppymano
 
 


Sajnos napokig nem tudtam bejutni a babanetre,számomra rejtélyes okokból!

Rimar!

Ne aggódj,nem lesz semmi baj,nekem 5 hétig tartott a vérzés,méghozzá elé intenzíven.Bár én sírógörcsöt kaptam,amikor egy zuhanyzás alkalmával ökölnyi alvadt vércsomó csusszant ki belőlem(bocs,nem valami gusztusos,amit írtam..),de a védőnő és a doki is megnyugtatott,hogy ez a tisztulási folyamat része,és vizsgálat alkalmával sem találtak elváltozást.Nem szörnyű,hogy mennyi mindent kell egy nőnek kiállnia?

Titi!

Nagyon szorítok neked,olyan jó lenne,ha minél hamarabb összejönne a baba!
a házatok nagyon tetszik,remélem egyszer a miénk is teljesen kész lesz.

Virág!

Nálunk még pelenkát sem adtak a babának,csak napi 1 darabot fürdetéskor!

Mona
monaszisza
 
 


Sziasztok,

Rimar,
mi újság azóta? Van valami új hír? Beszéltél a dokival? Jelentkezz kérlek!
Viszont az nagyon jó, hogy már ennyire beállt a napirendre a kis drágád! :)

Bufo,
Nagyon boldog házassági évfordulót nektek! :)

Juci,
az nem jó, hogy Eszti hasfájós...
Gondolom, akkor pihenés megint szinte semmi, mert rázzátok folyamatosan a kis seggét!? :lol:
Várjuk már nagyon, hogy láthassunk titeket!

Momo,
jelezd valakinek azonnal, ha indulsz majd!
Dukkolok, hogy minden úgy legyen, ahogy elképzelted előre a szülést!
Ja, és a dokinak nem ér leharapni a fejét vajúdás közben majd, ha segíteni akar! :lol:

Mesiről tud valaki valamit?? Titi nem beszéltél vele mostanság?

Nekem a 27.-e áll, bár bevallom őszintén a tegnap előttöt se töltöttük tétlenül :oops: ...valószínűleg akkor volt pé-m is :)

Jó éjszakát,
Ági
csné
 
 


Sziasztok!
Na itt vagyok újra.Alszik a picúr, néha fel-felsír, nem tudom miért?Minden nap van egy alvási fázis amikor kicsit felületesebben alszik, úgy látszik ez normális.Mondjuk ma még nem kakilt, úgyhogy lehet, hogy ez a baj.Tegnap is csak egyszer volt kaki, pedig sokat eszik.Remélem, nem lesz székrekedése.Anyukám azt mondta, nekem volt ilyen pici koromban.Nem tudom, mit lehet vele csinálni?
Beszéltem a dokival, elmondtam mi a helyzet és azt mondta, hogy ez egy 2 hetes kismamánál normális.Ne izguljak, nincs semmi bajom.Azt mondta, hogy amíg nincs lázam, addig nincs gond.Mondta, hogy írassak fel Ergam cseppet (méhösszehúzó)és szedjem, ez gyorsítja a méh ürülését.De az az igazság, hogy nem szedtem be, mert bele van írva, hogy szoptatás alatt nem javallt mert elapaszthatja a tejet.
És már javult is a helyzet.Kicsit meditálnom kellett a dolgon(szó szerint) és megerősíteni az önbizalmam, ráadásul mostanában kicsit elszaladtam a negatív gondolatokkal is, ezeket is ki kellett söpörnöm a fejemből.
Végiggondoltam a dolgot és a arra jutottam, hogy keveset mozogtam és ezért nehezen ürült a váladék a méhemből.Úgyhogy meditálás után elmentünk a babóval egy órás sétára és utána már jobban is lettem, ráadásul kijött egy nagyobb darab belőlem(bocsi), ami a gondot okozhatta, mostmár jobb.

Kicsit ideges voltam azért emiatt és picit fogyott is a tejem.Hozattam a férjemmel homeopátiás tejszaporítót-urtica urens 5ch-, bevettem belőle egy adagot és pár óra múlva úgy megduzzadt a cicim a sok tejcsitől!Nem is vettem be azóta, mert közben megnyugodtam és újra sok tejcsi van :)

Na megyek, visszaolvaslak titeket.

rimar
rimar
 
 


Momo!
Már nagyon várom a híreket Tőletek!Izgulunk értetek!

Juci!
Ha tudsz gyere!Mi újság nálatok?Evés, alvás, peluscsere?Kezd már kialakulni a napirend?A fürcsit végigüvölti?Vagy szereti?Mi először 37 fokos vízben fürösztöttük, ahogy a dr.nő és a védőnő mondta, de végigüvöltötte.Mondtam a férjemnek, hogy próbáljuk meg 39 fokosban, hátha olyan fázós mint az anyukája :D és bejött!Azóta tisztára ellazít fürcsi közben és egy hang se jön ki a torkán, csak élvezkedik.Próbálgatni kell.

Míg el nem felejtem!Lányok!Meg szeretném köszönni nektek, hogy bármikor amikor valami gondom van, közétek jöhetek!És mindig kapok Tőletek válaszokat, ez nagyon sokat jelent ám!Egy elsőgyerekes friss anyuka annyi hülye kétséggel küzd, néha persze teljesen ok nélkül,és ilyenkor nagyon jó, hogy van hova menni a kérdésekkel!Szóval köszönöm nektek a jó tanácsokat , a tippeket és a nyugtató szavakat, mindig segítenek! Kép

Zseppy!
Remélem már jobban vagy és sikerült kipihenni a hőemelkedést!

Virág!
Mikor jön haza a párod?Akkor mész dokihoz is?

Mennem kell, nem tudom, miért most megint olyan felületesen alszik a drága.Meg össze is kell pakolnom, ma jön a védőnéni.Nem szeretem, hogy mindig jön, engem zavar.Na mindegy.

rimar
rimar
 
 


Sziasztok!

Rimar:)
Már nagyon vártam, hogy jelentkezz! Olyan jó, hogy elvileg normális a dolog, amit tapasztaltál. Már kezdtem azt hinni, hogy tényleg bent tartottak. Abban viszont igaza volt a dokinak, hogy nagyon rosszul lennél, ha tényleg komoly lenne a baj. De a helyedben és is tuti elmentem volna orvoshoz.
Védőnő hozzám is jár, csak épp nem tudok mikor. Így álandóan pakolhatok össze, hogy ne legyen kupi :D tegnap volt itt,így 4 hétig lehet rendetlenség:-)

Momo:)
Jól vagytok?? Tessék bejelentkezni!

Zseppy:)
Hogy vagy? Ugye sikerült a lázat legyűrni? Csak fog már hatni az antibiotikum!
Gyógyulj meg nagyon hamar!!!!!!!

Titi:)
Ment feljebb a görbég? Mert az igen jó lenne! Majd tedd már fel!

Virág:)
A helyedben én is sűrgőges visszamennék a dokihoz. Ez nagyon nem jó így. A méhnyálkahártyád már olyan régen nem tudott leválni. És ez baj. Szerintem más gyógyszer kellett volna, ami tuti meghozza a mensidet. Én még most sem értem, miért pont fog. gátlót adtak.....

Gyöngyi:)
Ugye elmúltak a borús gondolatok? Bár én sem vagyok mindig a toppon. Mindig találok valami aggódni valót...
És utólag is nagyon sok boldogságot kívánok névnapod alkalmából:)

Juci:)
Eszter jól van? Kicsi pocakja? Remélem nem lesz hasfájós, mert az nagy szenvedés lesz mindenkinek.


Én megvagyok, pihengetek, bár tegnap a konyhában sürögtem. Sütöttem egy finom kenyérkét. Ami nem vízzel, hanem sörrel készült. Nagyon jó lett.


Tudnátok segíteni????

Az orvos mondta, hogy szedjek vasat. De nem írtak fel semmit receptre. Mit szedhetek? Amit patikában is kiadnak recept nélkül és várandósoknak való? Valami ötlet??? Ugyan is csak 4 hét múlva megyek megint dokihoz. Addig jó lenne valamit szedni.

Köszi

Koda

Kép

Kép
koda
 
 


Hali!

Koda!

En a Ferrocomp forte-t szedem,bar ebben csak 10mg vas van,de almapektinnel es nem okoz szekrekedest,sajna nem olcso.Eszembe is juttattad,hogy alig van mar nekem is.A masik amit a dokim irt fel anno folsavval kombnalva,abban oriasi dozis vas votl,de szerintem az elefantoknak valo. :lol:

ANyukam most ment el,en is indulok nemsokara es gondoltam irok hogy ne aggodjatok.Azert olyan jo erzes hogy hianyoltok es aggodtok.. :wink: :wink:

Meg nyaron meg akartak buntetni minket parlagfu miatt de akkor lekaszaltattam,elinteztem...erre kapok egy levelet,hogy eljarast inditanak ellenunk.Ugyhogy beszeltem a novel,ma inkabb szemelyesen kimegyek a 17. keruletbe...azt mondta,ogy ez csak formaisag es nem lesz buntetes...hat inkabb irasban is kerem tole ezt.Pont ez hianyzott meg nekem.Ugyhogy utana mar anyukamnal alszom es csak holnap tervezem delutan a hazajovetelt inshaallah.

Juci!

Ez az ejszakai alvas nagyon jol hangyzi.En is beszereztem az urtica urenst,te mennyit vettel be belole?


Rimar!

Hala Istennek akkor minden ok veled.Es milyen jo hogy sikerult"helyre raknod" magad.Annyit szamit a meditalas...vagy sokszor csak az hogy az ember egyedul legyen egy kicsit.

Velem is elszalad neha a lo es kezdek nagyon aggodni a szules miatt....es ilyenkor jo eloszedni a meditalast..remelem szulesnel is sikerulni fog majd.

Kicsi Virag!

Tenyleg el kellene menni dokibacsihoz es jobban kivizsgaltatni magadat mert ez igy tenyleg nem jo. : :roll:

Titi!

Hol tart a hod??Tudom hogy porgos vagy de kerlek szanj magadra idot...(nem fodrasz,angol,edzes) hanem amikor csak magad lehetsz fel orara,mondjuk kadban furdes gyertzaval ,vagy csak ugy vonulj el..nem kell meditalni,csak engedd a gondolataidat szabadon.

Ferjek es romantika...az enyem se valami romantikus...dehat ez van.Ha nem figyelmeztetnem elfelejtene siman a szulnapokat,hazassagi evfordulot...de viszont spontan szokott meglepni dolgokkal,ami azert jol esik. :wink:

Na,indulok...

Fura,hogy szamolom a napokat.Mar azt se tartom kizartnak,hogy tovabb akar bent maradni,mert a nov. 2 az ultrahangos datum,de ciklus szerint nov. 10 volt anno.
Olyan kemeny joslofajasaim mint Jucinak es es Rimarnak meg nem voltak,csak neha egy-egy menzeszes fajas,es fajnak ott lent a csontjaim,a farokcsontom is beleertve.AMi viszont rendszeres,hogy gondolom a kis fejevel ugy mozdul hogy a jobb combomon fent az ideget ugy megnyomja hogy felorditok es lepni se tudok.Ez eleg ciki volt a multkor egy uzletben ,nem tudtam egy ideig tovabb lepni.Ez normalis??Ez olyan kb. mint amikor a konyokodet vagod ott be az idegnel.

Na,kisregenyemnek vege...

ZseppY!

Hat,akkor meg mindig jobbulast kivanok neked szegenykem! :roll:

Puszi mindenkinek!
momo35
 
 


sziasztok!

se hire se hamva a mensimnek!és nem is érzem hogy megjönne!kezdek aggodni hogy lehet az a folt amit a doki látott ciszta!csak hát nem értem mert eredetileg azért csinált uh-t hogy megnézze van e ciszta!és a foltra nem mondta hogy lehet az!jövöhétig ha nem jön meg visszamegyek és rákérdezek!
de nem nagyon ugrálhatok biztositás nélkül de mindenképp meg kell hozatnom a mensit!minden reményem a bogyo volt erre nem segit!

rimar örülök hogy nincs semmi gond!ne idegeskedj mert tényleg apasztja a tejet!amugy meg friss anyukáknál ezek a rossz gondolatok tök természetesek!nekem is volt mindenen aggodtam!elmulik!

zsepy jobbulást neked!

juci tök jo hogy azért néha sikerül jönnöd!majd tegyél fel uj képeket!ez minden anyukára érvényes!

koda be tudnád irni ennek a kenyérkének a receptjét?nincs egy normális kenyr receptem!

momo visszaszámlálás indul:)irj ám valakinek ha indulsz!

anita merre vagy?

akiket kihagytam azoknak sok puszi!

Virág
Kép
Kép
virág22
 
 


Sziasztok!

Itt vagyok, énis, de nagyon sűrűre sikerültek a napjaim mostanság..


Mi jól vagyunk szerencsére..holnap megyek dokihoz és nagyon rohan már az idő.:)

Még 1hónapig szeretném húzni, aztán jöhetne a picurka.:)

Hétvégén voltunk mindenfelé és képzeljétek vettünk egy autót is a nevemre.:) Suzuki Maruti, nagyon tetszik.:)
Ma eredetvizsgázott és ma irattuk át.
Megnéztük a házacskánkat és már a tetőnél tartanak.:)
Voltunk szüreteni, csináltunk mustot is..nagy élmény volt, főleg Zsoltinak.

Pocaklakót mostanság Zsebinek hívjuk..az egész onnan jött , hogy én az erszényemben hordom a picit-mondta Zsolti vagyis Zsebi baba van a hasamban.:)

Szép napot, majd írok többet is, de most megyek vezetgetni.

Puszi:Sziszi.

Kép
sziszike1000
 
 


Sziasztok lányok!

Na, végre hogy tudtam jönni közétek. Már reggel is akartam, de egyszerűen elhavaztam. Megint nincs a kolleganő, akit szoktam helyettesíteni, így a héten most én számlázok. Ilyenkor a délelőttöm fullon van az ő munkájával, délután pedig jön a sajátom. Gondolhatjátok!

Rólam néhány mondat... a hőm a tegnapihoz képest kissé lentebb van, szóval fogalmam sincs, mi van odabent. Lehet, hogy nincs is peteérés. Kezdek most attól fosni. Már bocsánat a kifejezésért. Mindjárt felteszem a görbémet.

Mesi... őszintén szólva nem írtam neki mostanába, de igyekszem rászánni magam valamikor. Csak megint olyan zsufi az életem. Ma torna, holnap este Miskolc, hétvégén Liszka (tényleg, hallottatok az olaszliszkai esetről? Ott lakik apukám, meg anyukám is odavalósi, szóval hétvégén oda megyek), mindenszentek miatt, szóval teljesen tele van a fejem.

Tegnap elég érdekese alakult a fodrász sztori. Eredetileg szőkét szerettem volna továbbiakra is, de nem akartam már tovább szívattatni a hajamat. Így csak szőke festéket tettünk rá, ami rendesen nem szívta meg a hajam, tök narancssárga lett. A fodrász szerint teljesen normális, hogy terhesség után ennyire megváltozik a haj. Csak nagyon sajnálom, mert így a jövőben csak úgy lehetek szőke, ha mindig leszívjuk előtte. Ezt pedig már nem igazán akartam. Szóval, most átmenetileg bebarnítottuk, úgyhogy jó sötét homokszőke lettem. Fura a nagyon világos után, de most muszáj megszokni, aztán ha besikeredik a baba, talán jobb lesz így átmenetileg, úgysem akarom túl sokat festeni a várandósság alatt, és így legalább nem látszik majd a lenövés annyira.

Rimar, nagyon örülök, hogy minden rendben van. Bár ettől a "nagy darab most jött ki belőlem"-től egy kicsit megijedtem. Nekem nem volt ilyen darabos vérzésem. Arról azt hallottam, hogy nem jó. Lányok, ti mit tudtok erről? De ha már jobban vagy, akkor valószínűleg nincs semmi baj. Ezt az Ergam cseppet Bufo is írta nekem a múltkor, ha jól emlékszem. Bufo? Ezt terhesség alatt szedted? De a doki sem mondta volna, ha nem lehet szedni, nem?

Én is szeretem a meleg vizet, ez jó ötlet tőled, ha majd itt járunk, mármint a fürdetés...

Koda, gyógyszertárban kérdezted már, hogy terhesség alatt milyen vasat lehet szedni? Biztos tudnak adni konkrétan ilyet, ha így kéred, nem?

Momo, várom a híreid a parlagfű miatt. Remélem, semmi gáz nem lesz, de tényleg. Ha lenyírattad, akkor mi a fenéért jelentettek fel? Bár minket télen akartak, mert nem volt ellapátolva a hó. A férjem külföldön volt, én meg terhesen álltam már neki a végén. De legszívesebben beledöngöltem volna a hóba azt, aki fenyegetőzött. Vagy a kezébe adtam volna a hólapátot. Annyira önzőek és szemetek az emberek!

Nekem is mennem kellene már az önkormányzathoz beadni a lakhatási kérelmünket, de előre félek az ellenőrzéstől. Annak a kisháznak a sorsától nagyon tartok.

Jaj, SOS vissza kell mennem a munkámhoz. :(
titi_27
 
 


Zseppykém, JOBBULÁST!!! (Pedig ezzel akartam kezdeni az előző hozzászólásom!)
titi_27
 
 


Sziasztok!


Rimar!


Én is szedtem ergam cseppet szülés után,akkor mindenkinek felírták a kórházban.Nekem volt tejem,nem zavartak be a cseppek.

Juci!

annyira jó lehet,hogy Eszter így alszik éjjel.nekem ez volt a legnagyobb gond,hogy Bálint soha nem aludt egyben 3 óránál tovább,és ez így ment vagy fél éves koráig.Annyira fáradt voltam,hogy leírhatatlan.De te nagyon szerencsés vagy.Remélem a mi második babánk is ilyen lesz.Hasonlíthat ebben is Eszterre és remélem olyan kis szép is lesz,mert ez a kislány annyira gyönyörű. :) Nem akarok erőszakosnak tűnni,de annyira kiváncsi vagyok a szülésedre. :oops: Ha lesz időd majd írsz róla?

Zseppy!

Én is jobbulást kivánok. :wink:

Puszi

Eszter

Kép

Kép
anubias
 
 


Sziasztok!

Sajnálom, hogy egyre ritkábban tudok jönni közétek. :(
Van amikor csak olvasni van időm írni nincs, így legalább képben vagyok. a jövő héten talán jobban tudok írni,mert Dávid anyukámnál lesz. Nagyon menni akar, így hát nem tiltakozom. Egy gyerekkel mégis csak könnyebb, lesz időm kicsit másra is.
Hála az égnek még jó idő van így továbbra is sokat vagyunk levegőn. Nem tudom mi lesz ha beszorulunk a lakásba, mert Áron is jobban alszik kint mint benn.

Köszönöm mindenkinek a jókívánságokat a házassági évfordulónkra.

Rimar
Azt hiszem te írtad, hogy kaptál Ergam cseppet, de nem szeded be. Szerintem nyugidtan vedd csak be nem csökkenti a tej mennyiségét. Én Dávidnál is és most is már a kórházban is kaptam és végig a 6 hét alatt szedtem. Tényleg hatásos a méh összehúzásában és a kiürülésben.

Koda
Nekem a ferro-folgammát kellett szednem a vas pótlására a terhesség alatt. Van még egy bontatlan dobozom ha megírod a címed akkor el tudom küldeni ha kell. Recept nélkül is lehet vasat venni a Béresnek van, de nem tudom a nevét.
Pihenj sokat, és gyarapítsd a babát!

Titi
Remélem elfogadták a lakhatási kérelmeteket ls nem kekeckedtek a terasz miatt.
Ne keseredj el a hajszíned miatt, fogd fel úgy, hogy most újítottál egy kicsit. Néha az is kell.
Kíváncsi vagyok mi lesz a hőddel, hogyan fog alakulni, de továbbra is azt mondom, hogy lélekben is érettnek kell lenni és akkor sikerül a baba.
Küldök néhány képet, ha tudod felteszed. Már nagyon ég a képemről a bőr, hogy mindig téged zargatlak ezzel, de mit csináljak béna vagyok hozzá. :oops:

Juci
Tényleg pihenj addig amíg az anyulád segít utánna úgy sem lesz erre lehetőséged. Meg tudod az a 6 hét erre való, majd utánna virgonckodj.

Zseppy
Remélem jobban vagy már, ha nem akkor jobbulást kívánok!

Anubias
Ne aggódj ennyire, mert ez nem tesz jót! Csak nyugalom ha minmdene ennyira rágod magad akkor nem leszel szerencsés az első hónapban. Tehát csak lazán. :D
Lassan már próbálkozhattok is ugye, mert vége a mensinek?

Ági
Ne foglalkozz a főnőkkel. Tudom nem lehet könnyű de próbáld meg. Különben is mindjárt két csíkos teszted lesz és akkor tehet egy szívességet. :lol:

Virág
Mi a helyzet mensi ügyben, megjött már?
A lányoknak igazuk van, ha nem jön meg akkor tényleg menj vissza a dokihoz, ne halogasd..Remélhetőleg erre nem lesz szükség.

Momo
Sikerült elintézni ezt a parlagfüves dolgot?
Már nagyon szorítok neked, ha nem jössz akkor mindig azt gondolom, hogy na itt az idő.
Hétvégén jön a front lehet, hogy hatással lesz rád, bár a fiúk szeretik váratni a mamájukat.

Sziszi
Ügyesen a vezetéssel!
Gratulálok az autódhoz, anyukámnak volt ilyen kocsija és én nagyon szerettem.

Sajnos most megint mennem kell.
Remélem nem hagytam ki senkit, ha igen akkor bocsánat nem szándékos.

Puszi mindenkinek!

Puszi!

Kép

Kép
bufo
 
 


Lányok, merre vagytok? Szomorú, én meg holnaptól nem tudok jönni közétek 3 napig.

Bufo, tudod, hogy én ajánlottam, és még mindig áll, sőt mindig is fog, hogy küldd csak a képeket, szívesen teszem fel őket. Örülök nagyon, ha legalább ennyivel is segíthetek.

Annyira édesek a fiúcskáid, és hogy a kis Áronbaba milyen szöszi! :) Nagyon helyes. Jó, hogy így vigyáz rá Dávidka.

Nálam semmi fejlemény, nagyon valószínű, hogy még mindig nem volt peteérés, de most nem is igazán bánom, hogy nem lesz baba. A következő hónapban mindenesetre már azért próbálkozni fogunk, úgy döntöttem. És decemberre hátha tényleg besikeredik, már nagyon várom.

Lányok, én holnaptól sajnos 3 napig nem fogok tudni jönni, mert megyek Miskolcra. Sajnos a lakhatásival kapcsolatban semmi változás, még egy papírt mindig ki kell töltenünk, és azzal vissza kell mennem, de a hölgy a többit elvette. Aztán majd meglátjuk, mi lesz, ha kijön felmérni a helyzetet.

Puszi mindenkinek, és használjátok ki ezeket a csodás nyári napokat. Hihetetlen, hogy máskor ilyenkor már nagykabátot hordtunk!

BUFO ÉDESEI:

Így üvölt a kis Áron, ha éhes:

Kép

Dávid szórakoztatja Áront:

Kép

Kép

Séta közben:

Kép
titi_27
 
 


Ez pedig az én csúnyaságom:

Kép
titi_27
 
 


hihetetlen....

elkezdtem regényt írni, aztán lapoztam visszafelé, hogy elolvassam megint gyorsan, amit írtatok, a reagálás miatt...erre eltűnt amit eddig írtam.... :twisted: :twisted:

Szóval,
Zsuzsa!
a gyerkőcök egyszerűen gyönyörűek!!!:)
Hatalmas a kis Áron baba!!! Hány kilónál jártok már????
Kis szöszi:)

A vérzéssel kapcsolatban...
hát, lányok én is sokáig véreztem, a 7. hét vége felé kezdett "megkopni", de azelőtt is elég fura volt, volt hogy azt hittem vége, aztán megint újból indult... :roll:
(darabok voltak nekem is, de inkább valami hártyaféle, nem alvadt vér....bocsánat :oops: :oops: )


Hoztam megint képeket:)

KépKép
KépKép
régiancsi
 
 


Sziasztok!

Sajnos hétfő délután már nem tudtam visszajönni, mert jöttek a vendégek. Mégegyszer köszi minenkinek a köszöntést.

Bufo!
Így utólag is Boldog évfordulót. Akartam én írni előbb, de nem sikerült. Végül volt romantikus vacsi?
Már akartam kérdezni, hogy Dávid még szokott veletek aludni?
A fiúk nagyon édesek, irigykedem is most rátok. RÁadásul az idő is tényleg szuper a sétákhoz.

Virág!
Merre vagy? Megjött már? Nagyon remélem, hogy igen. A párod, akkor holnap érkezik, igaz?

Titi!
Szerintem se izgulj a hajszín miatt. Biztos jól áll neked. Nem raksz fel nekünk képet róla?
Jó utat, és siess vissza hozzánk.

Rimár!
Örülö, hogy végül nem lett semmi baj. Jól ránk ijesztettél. Most akkor végül szeded a cseppeket?

Juci!
Tényleg, pihenj amíg van segítség. Voltatok már kinnt a levegőn?
Biztos élvezni fogja a kis szerelmed, és jokat alszik majd ott.

Momo!
Merre vagy?
Amit írtál múltkor, az nálam is előfordul néha(mármint a mensi görcsök, és a láb fájás). Az egyik lábam szinte zsibbadt múltkor,mert valamit nyomhatott.
Tényleg még sokat mozgolódik a kicsi?

Koda!
Én is a ferro- folgammát szedtem, de most a doki a Maltofer rágótablettát írta fel.Nem tudom, hogy vény nélkül kapható-e, de kérdezz rá a gyógyszertárban. Remélem sokat pihensz, és közben eszel is rendesen.

Ági!
Holnap 27.-e!!! Mindent bele.
Vivi hogy viseli a gipszet? Meddig lesz rajta?

Anubias!
Akkor mostmár ti is próbálkoztok? A cicákkal pedig vigyázz.

Sziszi!
Gratula az új kocsihoz. A házatok is szépen halad. Mikor szeretnétek költözni?
Hogy van a pocaklakód?

Zseppy!
Jobbulást kívánok én is. Gyere gyakrabban, ha tudsz.

Rólunk:
Ma voltam Ctg-n. Minden rendben van. Igaz a babó olyan aktív, hogy már előre félek mi lesz, ha már nem lesz a pocakomban. Olyanokat rugdal most is, hogy sokszor felszisszenek.
Azt tudni kell, hogy a Rezi nem mozgott ennyit, és a Ctg volt olyan is, hogy rendesen megmozgatták a pocakom. Vittem csokit is mindig, hogy hátha attól mozogni fog.
Na most is vittem csokit, de nem volt rá szükség. Úgy mozgott a pici, hogy 2X kellett igazítani az érzékelőt, mert annyira elugrott. Ráadásul voltak fájások is rendesen. Néha még a 100%-ot elérte, amit én persze nem éreztem. Gondolom edződik a méhem, és lassan készülődik a szülésre, hiszen akkor nem mozogna ennyit a baba.
Tényleg nektek a végefelé sokat mozgolódott?

Na sikerült regény írnom. Bocsi érte!
Holnap jövök.
Vigyázzatok magatokra!
Puszi:GYöngyi

Kép

Kép
oné
 
 


Képek:

Barni fürcsi után:
Kép

egy véletlenül így sikeredett fotó :D
Kép

vajon ma még lesz tejcsi??? :lol:
Kép

először az autósülésben:
Kép

ilyen édes vigyori mostanában:
Kép

nosztalgikus fotók 1. (hangos babakacaj:))
Kép

nosztalgikus fotók 2.
Kép

KépKép
KépKép
régiancsi
 
 


jaj, ezt még muszáj :oops:

Bálint valamelyik nap tortát "sütött" nekem, szépen díszítette is:)
Kép

Gyöngyi!
Utólag is boldog névnapot neked!
Már vághatod a centit!!! Nemsoká érkezik az újabb bébi!:)

Zsuzsa!
Nektek pedig boldog évfordulót!
(meg még nagyon sokat..)

Titi!
Kíváncsi vagyok, milyen az új hajszíned! Van fotó róla??


Azt hiszem, van még mit pótolnom, már ami az olvasást illeti, Sziszikéről nem tudok semmit, Ágiról is rég olvastam :(

megyek is,
mindenkinek pusszantás
és jó éjszakát!

Ancsi

KépKép
KépKép
régiancsi
 
 


Muszáj még gyorsan bejelentkeznem hozzátok, aztán már pakolok holnapra.

Képzeljétek, megjött a boncolási jegyzőkönyv. Végigolvastuk a párommal, olyan szörnyű így leírva. Minden leírva feketén-fehéren.
Benne van minden, többek között szájpadláshasadék, meg az összes garati fejletlenség, aztán ha jól értelmeztük, nem volt nyelve sem szegénykének, persze sokminden latinul, amit nem értettünk, de a párom nem is engedi, hogy utánakeressek. Igazából úgysincs értelme már. Azért ez olyan szörnyűséges! Így papíron leírva. :(

Fotót csinálok majd az új hajamról, aztán felteszem, de szerintem már csak hétfőn.

Na, megyek, muszáj volt ezt megosztanom veletek, mert annyira szíven ütött!

Sziasztok!!!
titi_27
 
 


Titi!

Jaj még olvasni is rossz volt ez a néhány sort.......Igazából nem is tudom, hogy ez jobban megnyugtataja a leleked, vagy elkeserít.
Az biztos, hogy a következő terhességednél sok plusz uh-ra fogsz járni. Nagyon fognak rátok vigyázni:)

Ancsi:)
mit is mondhtanék? A képek magukért beszélnek :)
Ettél is a tortából? :lol:

Zsuzsa:)
A gyerekek imádnivalóak. Az a sírós kép meg egyenesen tündéri :D

Igen-igen, nagyon szeretném a vasat, ha már neked nincs szükséged rá. A patikában sajnos tényleg semmit sem adtak recept nélkül. Ezért külön meg nem mennék Barcikára. Szóval nagyon megköszönném, ha elküldenéd. Nem tudom mennyibe kerül, de térítek mindent:)

Ádámné Kovács Tímea
3530 Miskolc
Szent István u. 12/a 2/1.


Gyöngyi:)
Igen, eszek rendesen. Álandóan a kaja körül jár az agyam. Mindíg csak ennék :)
Örülök, hogy nálatok rendben van minden! Nekem Marci sokat mozgolódott végig, csak akkor nem, mikor már szültem. Vagyis előtte úgy 2 órával. Akkor mintha beállt volna irányba és úgy is maradt. Egy mozgást sem érzetem.

Koda

Kép

Kép
koda
 
 


Szep jo reggelt Lanyok!!!

Es meg mindig sut a napocska :!: :!: 8)


Titi!

Hat,ez olyan borzalmas....de elore kell nezni ahogyan te is teszed.Erezd jol magad Miskolcon es edesapaddal...dehat most mar biztosan uton vagy.A hajad...legalabb ujitottal valamit. :lol:

Regiancsi!

Megintcsak edi kepek...latszik,hogy mennyire szeret kis(nagy)fiad...tortat "sut" neked. :lol:

Bufo!

A tieid is szeretik egymast...legalabbis a fotokon ez latszik :!: Hihetetlen hogy milyen gyorsan telik az ido!!!

Parlagfu...azt mondta a no ,hogy bar tudja,hogy lekaszaltattam,kifizettem,nekik hivatalbol kotelessege lefolytatni az eljarast...es majd kikuldni par napon a hatarozatot,amit ha at tudok venni(mar ha itthon leszek) akkor azzal lezartnak tekinti majd az egesz ugyet.Remelem ugy lesz.

One!

100%os fajasok..hogy csinalod??Nekem eddig max. egyszer volt egy 45%,atlagban 10-20% es tobbnyire aludt.Felkoltottek azzal a kis valamivel(mint egy kis sokkolo...szegeny! :roll: )de utana vissza is aludt.Hetfon kell mennem CTGre,plusz remelem a doki is megvizsgal...jo lenne ha csinalna ultrahangot is megha szar is a korhazban.Mert neha olyan erzesem van mintha keresztbe allna a hasamban estenkent.
AMugy mostanaban kicsit tobbet mozog...dehat mar helye alig van biztosan.O nem rugdos csak helyezkedik,de neha annyira fesziti a hasam hogy azt hiszem mindjart szetszakad.
Tegnap is fajdogalt a hasam,sokszor kemenyedett,ejszaka is fajt de ennyi.
Most mar en is minden reggel ugy ebredek,hogy talan ma????

Ma azert meg tervbe van egy piaci bevasarlas,bolt,posta,bank,fozes...Rajottem,hogy sokkal jobban erzem magam ha mozgok,tegnap es gyalogoltunk kb. egy orat anyukammal,jol esett. :lol:

TOvabbi szep napot nektek!


Juci,Rimar!

Jol vagytok.TUdom,most babaztok...de azert gondolok ratok sokat!!! :lol:
momo35
 
 


Na,kozben irtatok!

Koda!

Az jo ha eszel.Te aztan tenyleg megengedheted magadnak! :lol:
Fura,hogy ilyen furik a gyogyszertarban,kutya kotelesseguk lenne ajanlani valamit. :cry:

Juci!


Annnnyyyyyiiiirrraaaa edes,es a tesokkal is!!!!!!!!!!!!!!Bejelentkezek latod,es neked irok elsonek ha van valami ok???!!! :lol:

Virag!

Merre vagy,paroddal vagy???


ANubias!

Es te hova lettel???Ne csak a masik topikba irjal am!

Agi!!!


DRUKKKKK!!! :lol:

ZSeppymano!

Na,ma mar azert biztosan sokkal jobban vagy nem?
momo35
 
 


Titi!
Igaza van a férjednek, szerintem sem kell utánanézned, nincs is értelme, csak fájdítanád a szívedet.Előre kell nézni, dehát te ezt is teszed.

Gyöngyi!
Igen, nekem a vége felé is sokat mozgott.Amikor elindultak a fájások, akkor állt csak le.

Ancsi!
Szuperek a fotók!És az a nevetős!Szinte hallani, ahogy kacag :D :D :D

Juci!
Neked is köszi a fotókat!Olyan jó nézni, hogy milyen jól érzi magát nálatok a kis hercegnő, főleg szopi után! :D És gyönyörű 3 lányotok van!

Nálunk annyi az újdonság, hogy most, hogy ilyen jó idő van, minden nap kimegyünk sétálni.Először csak szoktattuk: 5perc, 10 perc utána 15...stb.Tegnapelőtt bementünk Egerbe a városba sétálni.Nagyon jól esett nekem is kicsit kimozdulni.Tegnap pedig Felsőtárkány után sétáltunk az erdőben.A bükk ilyenkor nagyon szép, és a babó jót aludt.Ha felébredt, ma is megyünk sétálni.
Az alvási periódusa egyébként 3 napja 4 órásra nőtt, éjszaka 5 órát is alszik.Néha ébreszteni kell, hogy szopizzon mert szétdurranok a tejcsitől és ha nem muszáj, nem akarnék fejni.

rimar
rimar
 
 


Sziasztok!

Itt vagyok én is,csak sajnos a munka és a főnökeim nem mindíg engedik,hogy írjak nektek.Most nagyon tele vagyok lelkesedéssel és optimizmussal.A napokban várom a pé-met,remélem lesz és sikerül nyakon csípnünk.Nem is akarok belegondolni,mi lesz,ha nem . :roll: A lényeg,hogy boldogan mérem a hőmet és apát 2 naponta berángatom az ágyba.(ő sem hadakozik ellene) :lol: Boldogan olvaslak titeket és nagyon sokat gyönyörködök a babáitokban.

Akik pedig szülés előtt állnak,azoknak drukkolok a könnyű szép szülésért.most is izgulok Momoért,mert mondja a frontot,ki tudja,talán ma bújik ki a kis Zümike? :D

Drukkoljatok nekem,hogy hamar összejöjjön a baba. :oops:

Puszi

Eszter

Kép

Kép
anubias
 
 


Sziasztok!

Drága Titikém,
ez nagyon szörnyű lehetett, ezt végigolvasni :cry:
A miértekre adtak választ? Arra gondolok, valami koraterhességi fertőzés, vagy valami ilyesmi művelhet ilyet? Mi lehetett az oka?
Hát, én is nagyon büszke vagyok rád, és úgy érzek, mint Juci, szégyellem a saját boldogságom :?

Juci!
Tündérek a csajszik! :) Pici lányka édes mogyorócska, és ahogy indul levegőzni....hát egy cukifalat, még integet is :lol: :lol:

Koda!
Ha már ilyen jó az étvágyad, akkor semmi baj nem lehet!!! :lol: :lol:
Ha gondolod, küldök a "tortából".....bár reggel ahogy indultunk az oviba, azt mondta Bálint:
"Anya, már nem tudsz enni a tortából! Teljesen szétfagyott!!" :lol:

Momo!
Te is számolhatsz visszafelé...ha már ilyeneket érzel!
Jaj, de izgi! :)

Rimar!
Jó lehetett a séta, gyönyörű ilyenkor a Bükk tényleg, mi a Mátrába szoktunk "felszaladni", nagyon közel vagyunk, imádom a színes leveleket, teljesen megbabonáz...majd hozok ilyen fotókat is!
Egyébként miért nem akarsz fejni, ha nem muszáj? Így is soknak érzed a tejcsit, vagy épp fordítva, pont elégnek? (hű, ez jól megaszontam :oops: )

zseppy,
jobban vagy már? Én Augmentint szedtem és agyonvitaminoztam magam, 2-3 nap alatt már rendbe is jöttem.
Szedsz valami gyógyszert?

Mindenkinek szép hétvégét,
pusszantás,
Ancsi

KépKép
KépKép
régiancsi
 
 

Vissza: Várandósság

Jegyzetfüzet: