Új privát üzeneted érkezett!

Kép

Kép

KépKép
zsuzsi78
 
 


Sziasztok!

Edith: a netes rendeléssel eddig szerencsére nekem sem voltak rossz tapasztalataim - bár épp tegnap láttam a babszobán, hogy ott már létezik egy feketelista is azokról, akik vagy nem fizetnek, vagy nem jó minőségű árut küldtek.
Én a pelenkafutárnál a küldöncnek fizettem, mint a pizzafutár esetében, de pl ha könyvet vagy repcsijegyet (ilyen ugyan mostanában nem volt) rendelek, akkor bankkártyával fizetek.
A szopipárnánál pedig átutaltam előre az összeget. A leginkább rizikós szerintem, ha magánszemélytől vásárolsz valamit neten, és előre fizetsz, ilyenkor jobb inkább személyesen átvenni a megrendelt dolgokat, vagy a postai utánvét is jól működik - ez is védi valamelyest mind a vevőt, mind az eladót.

Munka: nekem óriási mázlim van ezzel, mivel nagyon szeretem, amit munka címén csinálok, és jelentős részben itthonról is el tudom végezni. Egyrészt egyetemen tanítok, de most az óráimat betettem 1 napra, másrészt emellett tanácsadó (vagyvalamiilyesmi) is vagyok, ez időnként egy-egy megbeszélésen való részvételt jelent és jelentősebb itthoni munkát. Mindez elég sok szervezést és a kollégáim részéről egy jó nagy adag megértést igényel ebben a félévben, de így legalább sok időt tudok Samuval tölteni. (Hetente 1,5 napot vagyok tőle távol)

Nagyon cukik a babák és tényleg látványosan ügyesednek. Tegnap lekaptam Samut, amint épp a babakocsiját babrálta, íme:
Kép
Ez nem egy spar reklám akar lenni...

Van valamelyikötöknek valami jó kis gesztenyés receptötlete? Ez a kelbimbó ugyan izgalmasan hangzik, de Samunak még nem szeretnék kelbimbót adni.

Most lépek, mert Samu nyűglödni kezdett, majd még benézek.
É

Lilypie Kids Birthday tickers
Lilypie Kids Birthday tickers
Lilypie Kids Birthday tickers
erpé
 
 


Árpi:"küldtem" 1 vállalkozó kedvű munka keresőt!!!!! :wink:

Szonja 2004.02.24.
Zsombor 2006.03.13.
Anissza 2008.01.09.
"Abból tudhatod, hogy a gyermekeid kezdenek felnőni, hogy olyanokat kérdeznek, amikre van válasz."
"Csak a szeretetet lehet vég nélkül osztogatni, úgy hogy közben mégsem fogy el."
bmo
 
 

 
 

Évi:nem spar, hanem sütőtök reklám!!!! :wink:

Edith:majd este rakok fel képeket, addig harapj azért valamit!!!!! :wink: :lol:

Kiskrapekom már mindenhol felkapaszkodik, nagyon vicces rongyláb sheriff 8) de viszont már ügyesen borul!!!!!

Szonja 2004.02.24.
Zsombor 2006.03.13.
Anissza 2008.01.09.
"Abból tudhatod, hogy a gyermekeid kezdenek felnőni, hogy olyanokat kérdeznek, amikre van válasz."
"Csak a szeretetet lehet vég nélkül osztogatni, úgy hogy közben mégsem fogy el."
bmo
 
 


Ismerős volt a telcsiszám, de én hülye azzal voltam elfoglalva, hogy én barom, a saját mobilszámomat adtam meg a hirdetésekben, mire rájöttem, ki az... Mindjárt visszahívom és neki is elmondom, egy önéletrajz kellene nekem emilben. Nem ígérek semmit, mert a főnököm horoszkópilag is megvizsgál mindenkit, az is befolyásolja a döntésben. Gondolom az esetemben az lehetett a pozitívum, mert a valóság közismert... :lol: :lol: :lol: :wink:

Priviben átküldöm a hirdetés szövegét.
Vendég
 


Köszönöm a segítséget! Végül az Árpi által javasolt programot töltöttem le.

Évi: nagyon cuki Samu!

KépKép
zsuzsi78
 
 


Árpi:elküldtem, nem kell ígérni semmit.Egy próbálkozást megér! :wink:

Szonja 2004.02.24.
Zsombor 2006.03.13.
Anissza 2008.01.09.
"Abból tudhatod, hogy a gyermekeid kezdenek felnőni, hogy olyanokat kérdeznek, amikre van válasz."
"Csak a szeretetet lehet vég nélkül osztogatni, úgy hogy közben mégsem fogy el."
bmo
 
 


Barbi, Livi lányom határozottan azt gügyögte otthon, hogy felháborítónak tartja, hogy csak a nővérét jelölted be ismerősnek az iwiw-en.
Vendég
 


Árpi,
mond meg Livinek, ne haragudjon, de csak a Dorinát találtam meg! :oops:
Máris megkeresem. :lol:

Barbi
Kép
b_barbie
 
 


Már be is jelöltem!
Bocsánat mégegyszer. :oops:
Csókolgasd meg helyettem, szólj neki, hogy a Barbi tök béna, annak is örült, hogy a Dorinát megtalálta! :wink:

Barbi
Kép
b_barbie
 
 


Éva, pedig kipróbálhatnád a kelbimbót már szerintem Samunál! Én egyszer adtam krisztának párolt káposztát, nyers, reszelt almával, és ízlett is neki, meg semmi baja sem volt tőle. lassan aztán adhatsz mindenféle zöldséget, kicsinként. Ezekkel én kissé bátrabb vagyok, mert ugye a zöldségek nem okozhatnak allergiát, legfennebb puffadást, görcsöt, de ha gond van, akkor leállunk. eddig még semmi nem bántotta Krisztát. Sőt, a tegnapi nyűgi sem a borsó vagy a hagyma számlájára írható, mert aztán folytatta délután és este is.

Márti: Igen, már faltam vagy kettőt, szerencsére Zsuzsi és Éva segített benne! :) :P :P :P

Edith, Kriszta és Boróka
Kép
Kép
sedith
 
 


Ja, képzeljétek, a lányom egy birsalmát majszolgat! Na, nem tud harapni belőle, ne féljetek, de tök jól elvan vele! Vagy két helyen benne is hagyta a foglenyomatát! :) Jó illetos, és az ínyeknek - gondolom -nagyon jó! :)

Edith, Kriszta és Boróka
Kép
Kép
sedith
 
 


Elfelejtettem az előbb írni,

Zsuzsi,
Szandin is látszik, milyen alultáplált. Látom a gödröcskéket a kezén, és a hurkát a csuklóján. :lol: Nagyon aranyos. És hogy kukucskál! :D

Andi, örülök, hogy már meggyógyultak a gyerekek.

Edith drága, milyen az az illetos alma? :wink:

Mennem kell, leszüreteltem a sóskát, petrezselymet, magától nem pucolódik meg és mászik a hűtőbe, valamit kezdeni kellene vele. :?

Barbi
Kép
b_barbie
 
 


Kicsi fiam alig evett!!!!! :cry: :cry: AZ egy dolog hogy a padlizsánt nem ette, de utána kinyitottam 2 üveges kaját is és nem kellett egyik sem!!!!! :cry: És az utolsó az a finomfőzelék volt , amit a múltkor belapátolt!!!!
Nem tudom mi baja, lehet hogy a foga miatt???Nagyon duzzadt az ínye és most már mintha csík lenne nem csak folt!!!!Kivagyok.... :( :cry: :( :cry:

Szonja 2004.02.24.
Zsombor 2006.03.13.
Anissza 2008.01.09.
"Abból tudhatod, hogy a gyermekeid kezdenek felnőni, hogy olyanokat kérdeznek, amikre van válasz."
"Csak a szeretetet lehet vég nélkül osztogatni, úgy hogy közben mégsem fogy el."
bmo
 
 


Sziasztok!

Drev: "...Nem ígérek semmit, mert a főnököm horoszkópilag is megvizsgál mindenkit, az is befolyásolja a döntésben..."

ez ugye nem komoly? csak vicc lehet - merthogy melyik horoszkóp a hiteles? a kínai? az indián? vagy a csillagjegyekre épülő havi bontást használó asztrológia? (bocs, senkit nem akarok megbántani, de hogy ezen múlhat valaki munkahelye - ?)

Edith: Samu sajnos élete első 3-4 hónapjában elég massziv hasfájással kínlódott, ezért kerülöm kicsit a puffasztó dolgokat - egyelőre. Bár tegnap betolt egy jó nagy adag brokkolit, és nem volt semmi nyűgi amiatt. Birsalma jó ötlet - pláne hogy ma reggel fogatlan Samufiam a kezébe adott almaszeletből "leharapott" egy nagyobb darabot, és alig tudtam kihalászni a szájából... volt egy kis izgalom.

Zsuzsi: Szandi nagyon bájos kiscsaj!

Márti: biztos az a fránya fog okozza ezt az étvágytalanságot, csak kibújik már az is!

Lilypie Kids Birthday tickers
Lilypie Kids Birthday tickers
Lilypie Kids Birthday tickers
erpé
 
 


Ő tanulta is ezt a dolgot, gondolom hisz is benne. De mivel engem is felvett, erősen megkérdőjelezhető a hitelessége... :lol: :lol: :lol:
Vendég
 


Izáék kutyusa, Figaró:
Kép


Kép

Szonja 2004.02.24.
Zsombor 2006.03.13.
Anissza 2008.01.09.
"Abból tudhatod, hogy a gyermekeid kezdenek felnőni, hogy olyanokat kérdeznek, amikre van válasz."
"Csak a szeretetet lehet vég nélkül osztogatni, úgy hogy közben mégsem fogy el."
bmo
 
 


Drev: végülis mindenkinek szíve-joga olyan módon meghozni a döntéseit, ami a saját maga számára elfogadható - van aki hosszú pszichológiai teszteket töltet ki, van aki grafológiai elemzést végez, és egyiknek sem biztos, hogy nagyobb a találati aránya, mint egy horoszkópnak.
Azért én mindenesetre kiba* ideges lennék, ha kiderülne, hogy azért nem vettek fel valahova, mert a csillagjegyem szűz és az aszcendensem mittoménmicsoda :)

Lilypie Kids Birthday tickers
Lilypie Kids Birthday tickers
Lilypie Kids Birthday tickers
erpé
 
 


Sziasztok!

Ezer meg egy éve nem tudtam jönni, ne haragudjatok, de rengeteg intéznivalóm van:( Ráadásul a hugom végülis Pesten fog szülni, és itt lakik nálunk. Így ha egy kis időm van, akkor inkább dumálunk, nem a gép előtt ülök:)

Nagyon nem történt velünk semmi, nem is tudom hirtelen mit írjak:(

Samu tündéri:)

Drev! Ha aktuális még a munka, nem tudnál pontosabbat mondani? Apu keres munkát, ezért érdekelne...
Az e-mail címem lentebb megtalálod:) És megsúgnád a lányok vezetéknevét is, mert megkeresném őket én is iwiw-en:) Enyim gyerekek is fent vannak:)

Puszi mindenkinek:

ZSu

3 gyerek anyukája :)

Különcségeink: mosható pelus, hordozás, természetesség :)

Rendelj tõlem Lizann Mei tai-t!

www.mamami.hu
zsuzsófi
 
 


Barbi, drága, éppencsak "illatos" akart lenni az az alma :oops: :oops: :oops: , de ez a fránya kezem nem m indig engedelmeskedik az agyamnak! :) :lol: :lol: :lol: :P :P :P

Éva: Én a birset egészben adtam oda, így egyelőre még nem veszélyes. Legalábbis gondolom, illetve remélem. Na, ezt jól elmondtam! :roll: :roll: :roll: Mindjárt kisül, hogy szörnyen életveszélyes! :lol: :lol: :lol: Egyszer én is adtam egy szeletke almát Krisztának és nagyon öklendezett tőle, inkább várok még vele.
Kriszta is kb. 3 és fél hónapos koráig volt hasfájós, de azóta nincs gondunk. Hatalmasakat pukizik, és annál nagyobbakat is kakil. Pedig voltak problémáink a kemény széklettel is, amikor áttértünk a tápira! :)

Az a horoszkóp engem is zavarna, de ki tudja, lehet, hoyg az én főnököm is aszerint vett fel annak idején. :x Csak egyvalamit nem értek. Márti, hogy vagy te szűz két gyerekkel? :oops: :P :P :P :lol: :lol: :lol: :roll: :roll: :roll: :wink: :wink: :wink:
Sajnálom, hogy kicsi fiad ma ilyen étvágytalan. valami oka mégiscsak van! Vagy csak egyszerűen nem éhes? Az is meglehet. Ha fogacska, akkor remélem, hogy hamar kibújik és békénhagyja.
Mondd már meg nekem, hogy mi is az a finomfőzelék? Már többször hallottam, de nem tudom, mi van benne?! :oops:
Kriszta ma céklát evett krumplival, mind bevágta amit készítettem. Egy kisebb cékla és egy krumpli. NA, tudom, hogy ezt most nem ildomos reklámozni, amikor a te fiad nem eszik rendesen, de el kellett mégis mondanom.

Zsu: Örülök, hogy jelentkeztél, és hogy minden rendben. Szorítunk a húgodnak. Még van sok hátra vagy már minden ercen jöhet a babóca? :)

Különben köszönöm mindenkinek a hozzászólását a netes rendeléshez, lehet, hogy egyszer kipróbálom, igaz, úgy gondoltam, hogy valami olcsó dologgal, hogy ha nem válik be, akkor nem sajnáljam igen erősen! :) :oops:
Na, megyek üvegeket mosni a káposztának, még csak ma jutottam oda, hogy összegyúrjam a hozzávalókat! :)

Edith, Kriszta és Boróka
Kép
Kép
sedith
 
 


Edith:finomfőzi:répa, krumpli, karfiol, zöldborsó ez van a bébikajában, de felnőtt kaja is van ilyen.
Foggggalmam nincs mi volt a fiammal, azóta benyomott kb. 3 dl gyümipürét és egy kis üveg gyümilét is ivott!!!!Szerintem a foga macerálja csórikámat, de nem volt ma nyűgi, igaz keveset aludt... nem tudom.
Na megyünk a képekért!!!! :wink:

Szonja 2004.02.24.
Zsombor 2006.03.13.
Anissza 2008.01.09.
"Abból tudhatod, hogy a gyermekeid kezdenek felnőni, hogy olyanokat kérdeznek, amikre van válasz."
"Csak a szeretetet lehet vég nélkül osztogatni, úgy hogy közben mégsem fogy el."
bmo
 
 


Edit, ma töltötte a 40. hetet:)

Zsu

3 gyerek anyukája :)

Különcségeink: mosható pelus, hordozás, természetesség :)

Rendelj tõlem Lizann Mei tai-t!

www.mamami.hu
zsuzsófi
 
 


Jaj, csajok, tettem el Katának a fagyóba sütőtököt, sütőtök-krumplit, és sütőtök-szilvát is, ill májat krumplival:) Máris teli van a fagyó, pedig ez még 2 heti kajának se lenne elég...hogy tegyek el neki bármit is télire? :(
Pedig most úgy belejöttem ebbe a főzőcskébe:)

És a lány is imádja a főztöm:) (ha épp nem égetem oda)

ZSu

3 gyerek anyukája :)

Különcségeink: mosható pelus, hordozás, természetesség :)

Rendelj tõlem Lizann Mei tai-t!

www.mamami.hu
zsuzsófi
 
 


Hát, Zsu, jobb ötletem nincs, mint kicserélni a fagyasztót egy hatfiókosra! :P Akkor férne röbb is! :lol: :lol: :lol: :lol: :lol: :lol:

Na, ha már ennyire a határon van a tesókád, akkor nagyon drukkolok, hogy mielőbb meglegyen a baba. Különben Kriszta 41 hét és 2 napig nem méltóztatott kibójni. A másik fórumon én tartottam a rekordot ezzel a túlhordással, múlt héten viszont az egyik kismama 10 nappal hordta túl a babáját.

Jó éjt nektek, holnap reggel - ha élek - jövök! :)

Edith, Kriszta és Boróka
Kép
Kép
sedith
 
 


Edith,
tudom én, hogy az illatos akart lenni :lol: (még írtad is, hogy szarakodik a billentyűd), csak szívóztam. :lol: :lol: :lol:

Zsu,
miért raktál sütőtököt a hűtőbe? Az szinte egész télen lesz. :wink:
Már nem emlékszem milyen, de egyszer valami leves maradt meg, és beraktam a fagyasztóba. Hát, mikor kivettem a zöldség szinte ehetetlen volt belőle, a krumpli is és a sárgarépa is olyan plötyi lett. Szerintem majd kóstold meg, mielőtt nagyon betárazol, nehogy ne legyen finom. :wink: :D
A hugodnak szorítok. Hogy bírja?

Márti, utána sem evett a Zsombi? Vacsi?
Milyenek a képek?

Julcsi, lehet, hogy már milliomosok vagytok? Tudod, hogy szeretünk! :lol: :lol: :lol:

Barbi
Kép
b_barbie
 
 


Képek a keresztelőről!!!
Édespofa:
Kép

Jókat mond ez a bácsi:
Kép

Széééétpuszilnak:
Kép

vicces Zsombi:
Kép

keresztanya elég már!!! :shock:
Kép


Zsombi keresztanyával, Szoni anyával:
Kép

Szonja 2004.02.24.
Zsombor 2006.03.13.
Anissza 2008.01.09.
"Abból tudhatod, hogy a gyermekeid kezdenek felnőni, hogy olyanokat kérdeznek, amikre van válasz."
"Csak a szeretetet lehet vég nélkül osztogatni, úgy hogy közben mégsem fogy el."
bmo
 
 


Izáék kertje:
Kép

Kép

Kép

Kép

Kép

Szonja 2004.02.24.
Zsombor 2006.03.13.
Anissza 2008.01.09.
"Abból tudhatod, hogy a gyermekeid kezdenek felnőni, hogy olyanokat kérdeznek, amikre van válasz."
"Csak a szeretetet lehet vég nélkül osztogatni, úgy hogy közben mégsem fogy el."
bmo
 
 


Na sziasztok!
Hát kb. most jutottam ide...

Márti, NAGYON jók a képek!!! Nekem az a kedvencem amikor a pap éppen beszél valamit és te gyönyörű vagy(nem vagyok hajlamos de olyan anyaian sugárzó vagy, vagy mi. Érted?), Zsombi bambulizik a papra, Roland meg nem tom. Ott olyan szépek vagytok mindannyian.

Nekem nagyon érdekes dolgokat művel a babanet. Ezért gyors is leszek mielőtt ellszállna.
Tegnap egész nap keresztelő ruhákat hajkurásztunk. Az egyik bóóótban (kenguru g.) nem volt a két csajra megfelelő méretű de ugyanabból a fazonból. Átmentünk másik bóóótba (szintén kenguru) na ott ugyanúgy. VISZONT ott találtunk egy harmadik fazont és volt a gyerekekekre jó méret. Így most már megvan nekik is a ruhájuk. De, hogy én miben leszek...
Szóval a csajok rucija egyszerű fehér kisgatyó trapéz fazonnal és csajos mini alig látszó fehér hímzéssel vagy mivel az egyik lábszáon. A kabátkán szintén szolid hímzés az egyik oldalon. A sapóka az olyan fejőlányos... ha nincs rajtuk a többi ruha. De a ruhával már tök jó. Na mindegy nekünk nagyon tetszik...

Kép Livi vihog


Kép Dorka is

KépKép
kgiulia
 
 


Julcsi:gyönyörűségesek a lányaitok!!!!!!És zoknira már nem futotta!!!!????? :shock: :roll: :lol: :wink:
Mindenki el lesz tőlük ájulva.És az meg ki a szöszt érdekel , hogy te miben leszel???? :shock: Nem te vagy a lényeg!!!!! :wink:

Annyira jók lettek a fényképek, majd még rakok fel.....Szoniról is vannak szép fotók, pl.:mikor hisztizik még akkor is csudaszép!!!!!
Na megyek , kezdek rámolni, hogy az Izáék majd betudjanak jönni az ajtón!!!!! 8)

Szonja 2004.02.24.
Zsombor 2006.03.13.
Anissza 2008.01.09.
"Abból tudhatod, hogy a gyermekeid kezdenek felnőni, hogy olyanokat kérdeznek, amikre van válasz."
"Csak a szeretetet lehet vég nélkül osztogatni, úgy hogy közben mégsem fogy el."
bmo
 
 


Jó reggelt, mindenkinek!

Na, ma aztn tényleg nem keltünk korán! Mire a párom jött, hogy ébresszen, hogy reggelit készítsek neki, már indulóban volt, mert megreggelizett ő magának! :roll: :roll: :lol: :lol: :lol: :lol: :lol: Jó vicces volt ma reggel! :P Kriszta is csak akkor, 3/4 8-kor kelt fel. Most reggelizett és már túrkálja a kiürült popsitörlős neylont. Állandóan rajta kell lennem, nehogy a forró radiátorhoz menjen! Ti ezt hogy oldjátok meg?

Barbi: Tudom, hogy b...gattál, én is úgy írtam vissza neked, csak sajnos, a hangsúlyomat nem hallottad! :P :P :P :lol: :lol: :lol:

Különben a krumplit valóban nem jó lefagyasztani, de minden más zöldséget lehet. Én mindig szoktam levest, maradék pörit, ezt-azt lefagyasztani, de sosincs gond!

Márti: Olyan szépek a képek! Zsombi tünemény, és milyen jól érti, hogy mit mond a pap bácsi! :P :) :) :) :lol: :lol: Nekem is az a kép a kedvencem, bár az összes többi is tetszik. Ja, és Szonó sem marad el semmiben sem mögötte! Gyönyörű "banya"! :)
Szép az Izáék kertje és a kutyusa is, kívánok nektek kellemes időtöltést, jó dumcsizást mára! Na, és igyekezz azokkal a hulladékhegyekkel, éjszakai romokkal, hogy valóban be tudjanak menni a házba! :lol: :lol: :lol: :lol: :roll: :roll: :P :P

Julcsi: Jaj, de édesek a lányok :) :) :) ! Élvezik a pózolást! :wink: :wink: :wink: Nagyon szép ruhákat vettetek nekik, de tényleg, azért zoknira is futhatta volna :P :P :P :P :P ! (Ezt már akkor is akartam írni, amikor még nem tudtam, mit írt Márti! :) ) Nem baj, most elkel a lakás, aztán majd jut! :roll: :roll: :lol: :lol: :oops: :oops: :oops:

Képzeljétek, Tegnap Kriszta elindult hozzám a konyha felé (ja, persze, mászva) de az előszóba közepénél elakadt valami dobozoknál. Egyszer csak hallom, hogy bumm-buff-baff, mi történt, hát Kriszta felfedezőútra indult! Eddig még csak a fürdőajtóig "merészkedett ki"! Nem örvendek neki, de csak azért, mert még gyapjúszőnyegem van az előszobában, az új szalagparketta csak vagy 2 héten belül lesz meg. Majd mutatok képet, de még nincs a gépben! :)
Na, mentem! Legyetek jók, kellemes napot mindenkinek! :)

Edith, Kriszta és Boróka
Kép
Kép
sedith
 
 


a gyönyörű hisztis banyánk:
Kép

tündérkénk:
Kép

az esküvői vőfélyünk és a párja, meg mi :lol:
Kép

Szonja 2004.02.24.
Zsombor 2006.03.13.
Anissza 2008.01.09.
"Abból tudhatod, hogy a gyermekeid kezdenek felnőni, hogy olyanokat kérdeznek, amikre van válasz."
"Csak a szeretetet lehet vég nélkül osztogatni, úgy hogy közben mégsem fogy el."
bmo
 
 


Edith:igyekszem a rendrakással, köszi a bíztatást :lol: .Csak egy kicsit nehéz így mert a banyám villámgyorsan káoszt tud teremteni, de mondtam neki, hogy jönnek vendégek és most RENDET csinálunk, nem kupit!!!! :wink:

Szonja 2004.02.24.
Zsombor 2006.03.13.
Anissza 2008.01.09.
"Abból tudhatod, hogy a gyermekeid kezdenek felnőni, hogy olyanokat kérdeznek, amikre van válasz."
"Csak a szeretetet lehet vég nélkül osztogatni, úgy hogy közben mégsem fogy el."
bmo
 
 


Jó reggelt!
Mártikám, nekem is az a kedvenc képem, amikor a pap előtt álltok. Tényleg nagyon szépek vagytok rajta! :lol: Úgy sugárzol. :P
Az Ádámnak megmutattam, szerinted melyikre kezdett mosolyogni? Nem találod ki, ugye?
Hát persze, hogy a Szonira. :lol: Ti sehol sem vagytok! :wink:

Julcsi, nagyon szép ruhájuk van a csajoknak. Trapéz gatya? Mint a nagyoknak? Nagyon dögös! :wink:

Barbi
Kép
b_barbie
 
 


Barbi, Edith:hogy azokat a háromnegyed 8ig alvó édes drága babáitokat csóloltatom!!!Barbi drágám, jó lenne ha erről az élményéről Ádámkád 4-én kiselőadást tartana a fiamnak :lol: :wink: :P 8) :D !!!!!
Én meg a sugárzás :shock: , még szerencse, hogy deréktól lefele nem látszom, mert akkor nem nyilatkoznátok így az összkép láttán!!!!! :roll: Bár az tény hogy nagyon boldog voltam aznap!!!!És főleg a templomban! :lol: :lol: :lol:

Szonja 2004.02.24.
Zsombor 2006.03.13.
Anissza 2008.01.09.
"Abból tudhatod, hogy a gyermekeid kezdenek felnőni, hogy olyanokat kérdeznek, amikre van válasz."
"Csak a szeretetet lehet vég nélkül osztogatni, úgy hogy közben mégsem fogy el."
bmo
 
 


Márti: nem tudom, mit rejthetsz deréktől lefele :wink: , de az tutti, hogy én az embereket nem az alakja szerint ítélem meg. Nekem az arcod nagyon kedves, és valóban sugárzol. Szeretnék majd magamnak is annyi energiát, amikor nekem is lesz egy kiscsávóm a majdani "banya" mellett! :)

Igen, Barbi, nem tudtad, hogy most a csajokat nagyon csajosan lehet öltöztetni? Én is kiakadtam, amikor hímzett trapéz farmert kaptam ajándékba a lányomnak! Majd megmutatom.

NA, bemásoltam a képeket, csak még kicsinyítenem kell, hogy ide is feltölthessem! Még jövök! :)
Pussz!

Edith, Kriszta és Boróka
Kép
Kép
sedith
 
 


Sziasztok!

Olvasgatok ám, csak nem írom, mert időm semmi. :(

Nagyon cukorborsók a bébik. :)

Alex jól van, már nem taknyol, csak most szerintem a foga bántja, mert másfél hete nem lehet vele bírni. Iszonyat hisztis, meg nyügi. B@szik aludni, örülök, ha 2 órát alszik összesen napközben.. Ha nem vagyok vele, jön az ordítás. A fenek javúl. Jah, h vasárnapra tiszta pötyi lett. :( Valszeg a kaksitól. Meg olyan szuperérzékeny kis bőre van.
Én nem vagyok a toppon. Hétfőn voltam megint fogorvosnál a fogammal. Kezelgeti a doki, nagyon meg akarja menteni, de baromira fáj. Még rosszabb, mint volt. Catafamon élek, nem tudok ráharapni.:( Nyirokmirigyem megint be van durranva azóta, úgyhogy tök jó. 1,5 hét múlva megint megyek. Addigra biztosan megint elviselhető lesz , aztán megpiszkálja, és megint kileszek.
Cickóm alakul, már nem fáj annyira. Szereztem rá jó kis kencét, és attól javulóban van.
A lakás tiszta gané, egyszerűen nem jut energiám rá. Tudom, megvár. :)

Esküszöm nem panaszkodni jöttem, de most ez van. Azért jókat mosolygok rajtatok, ahogy osztjátok egymást. :)

Barbikám, ha mentek séta szóljál, mert 2 napja ki sem dugtuk az orrunkat. Már muszáj lenne, pedig olyan hideg van, h befagy a senekünk. :) Ma még a Lillához is megyünk.

Csumpa!

Kép

Kép
nancsika
 
 


Képek:

Kép Múltkori kertészleány :)

Kép Tegnapi birsalma

Kép Az előszobában :) - Anyu, már megint valami rosszat tettem? :wink:

Kép Céklaevés - ugyancsak tegnap

Kép Ezt a kupit ma sikerált teremteni, seperc alatt! :roll: :roll: :roll:

Kép Odamászok Anyuhoz, hogy megvigasztaljam: Ne haragudj a kupi miatt! :)

Edith, Kriszta és Boróka
Kép
Kép
sedith
 
 


Édes Mártikám,
kit érdekel, hogy deréktól lefelé hogy nézel ki? Így szeretünk és kész! :wink:
Ja, energiát nekem is küldhetnél, olyan vagyok mint a lassított felvétel. Pedig annyi dolgom lenne... :?

Anikó, szólok, ha megyünk, de tegnap csak a kertig jutottunk, oda is zenélő babakocsiva. Az összes szomszéd hallotta, hogy kint vagyunk! :lol:
Már ott eltörött a mécses, mikor felöltöztettem. Utána jött a sikítás, megfeszítés, és ami ilyenkor szokott. :wink:

Edith, igen én is láttam nagyon aranyos ruhákat. Az Ádámnak vett az apja olyan motoros kabát félét, ha felébred lefotózom. (bent van a szobában ahol alszik) Baromi aranyos.

Barbi
Kép
b_barbie
 
 


Csajok! A zokni azért hiánycikk a képeken mert épp a fürcsihez készültünk amikor rájuk dobáltam a ruhákat. a keresztelőn asszem harisnyájuk lesz, mert nem tom milyen hideg a templom. Meg kell még kiscipő és body is. Szóval még nem teljes a készlet. De a neheze már megvan!

Edith, kertész lesz a lányod? Nem félsz, hogy megeszi a virágot? Én paráznék. Vagy a tiéd nem legelős "fajta"?

A 3/4 8-ig alvó babákat külön várjuk a talin. És bízunk benne, hogy enyimeknek is elmesél egy-két titkot. Dorka kb. 5-kor megint felkelt basszus hatig csendben énekelt, dumált az ágyában.

Mártikám! Nem a kilók tesznek széppé vagy nem széppé egy embert. És a kilók sem véletlenül vanank rajtad, mintahogy egyikünkön se. :? :lol: :lol: :lol:

KépKép
kgiulia
 
 


Edith:nem én állítottam, hogy szűz vagyok, hanem az Évi!!!!Most árnyékra vetődtél!!!!! :wink: Én vagyok az egyetlen bika a kiscsaládomban, az összes többi mindenki halak!!!!! :lol: :lol: :lol:

Julcsi:igen én harisnyára szavaznék!!!!!Hosszú vagy rövidujjú bodyt szeretnél?????Van 1-1 de ugye nem egyforma, de a Dorkára lehet hogy jó lenne...de ha egyformát szeretnél azzal nem tudok szolgálni! :shock:

Én reggel még bedugtam (hátha visszaszundizik :roll: )a cumit a kiskrapek szájába, gyorsan arrébb "libbentem", hogy ne lásson, erre felült az ágyban hogy mi a szent szöszt sasszézok én korán reggel az ágya körül!!!! 8) Így jártam :wink:

Szonja 2004.02.24.
Zsombor 2006.03.13.
Anissza 2008.01.09.
"Abból tudhatod, hogy a gyermekeid kezdenek felnőni, hogy olyanokat kérdeznek, amikre van válasz."
"Csak a szeretetet lehet vég nélkül osztogatni, úgy hogy közben mégsem fogy el."
bmo
 
 


Tesztelem az almás-fahéjjas muffint az Izáékon!!!Hátha legközelebb azt csinálok nektek, ha megbocsájtok a kókuszkocka nemevésetekért!!!!!! :shock: :wink: Majd még lássuk!!! 8)

Szonja 2004.02.24.
Zsombor 2006.03.13.
Anissza 2008.01.09.
"Abból tudhatod, hogy a gyermekeid kezdenek felnőni, hogy olyanokat kérdeznek, amikre van válasz."
"Csak a szeretetet lehet vég nélkül osztogatni, úgy hogy közben mégsem fogy el."
bmo
 
 


Sziasztok!

Na tessék! Pár napig itt olvasgattam jó géppel, és amikor újból a feketeséget kell bámulnom, akkor meg itt egy rakat kép! Úgyhogy nem látok belőlük semmit, de majd anyósomnál megnézem ám őket!

Ha lesz egy kis időm, és a szemeimet is beizzítom, akkor vissza is fogok olvasni, most ki kéne használnom az időt, hogy alvás van, fut a ház.

Amiért jöttem: A két overallt, amit születésük után hordtak a törpéim, el szeretném adni. Egyet már sikerült, még van egy. Mi már kinőttük, sajnálom is nagyon, mert jó kis meleg volt. Tudom, hogy a ti gyerkőceiteknek sem passzol már méretben, de ha van esetleg ismerősötök, aki nemrég, vagy mostanában szül/szült, azoknak esetleg szóba jöhet.
Szóval, kék, 56-os (mi kb. 1,5 hónapos korukig használtuk, akkor jött a jobb idő, de elvesztek benne), vastag, az elején macis patent van, van hozzá kesztyű (szintén macis) és cipő. 3000 Ft-ot gondoltam érte.
Próbálok tenni képet is, ha sikerül a nagy sötétségben kiválsztanom azt, amelyiken az overall van, és nem mondjuk Apa. :D

Kép

Andi
Kép
zsandi
 
 


Andi: Nagyon aranyos az overall! Remélem, találsz vevőt rá mihamarabb! :) Én is ezen a héten próbáltam rá Krisztára, hoyg jó-e még a kis bundás overallja, de még tudjuk használni! Én is úgy vettem valakitől!

Márti, bocs, hogy szűzességgel vádoltalak meg :roll: :roll: :roll: , nem tudom, hogyan sikerült összekevernem a dolgokat! :oops: :oops: :oops: :P :P :P Mindegy, azért Évának is "rossz" lehet szűznek lenni egész életében! :lol: :lol: :lol: :P :P :P Na, én nem is voltam, nem is leszek! :D :D :D Faltörő Kos maradok, mint a lányom! :wink: :wink: :wink:

Edith, Kriszta és Boróka
Kép
Kép
sedith
 
 


Sziasztok

Ismét ébredős éjszakánk volt, nem is tudom, hányszor keltünk.
Persze amit éjjel ébren töltött most pótolja, egész nap szunyál.

Márti: én már este megnéztem a képeket és én is azt néztem milyen szép-szépek vagytok! Gyönyörű családod van! A két gyerkőc nagyon hasonlít egymásra, főleg a szemük.

Julcsi: nagyon szépek a lányok, csinos a ruhájuk!

Edith: Kriszta nagy huncut lehet, mindennel ismerkedik

Zsu: drukkolók a húgodnak, hogy könnyű és gyors szülése legyen! A babával is hozzátok megy vissza? Miért kellett dokit váltania?

Edit: merre jársz? Jobban vagytok már?

Ma hívott a védőnő, hogy holnap jönne, csak azt tudnám minek. Amikor még szükségem lett volna a segítségére sz@rt a fejemre, most meg mit akarhat?! :?

Zsuzsi

KépKép
zsuzsi78
 
 


Sziasztok!

Nálunk tegnap volt védőnős nap - bár itt mi megyünk, nem ő jön hozzánk. Volt mérés - Samu ismét magára kapott 1 kilót, jelenleg 9400 gramm. Ezt csinálja már 3 hónapja, havonta plusz 1 kg-val többet nyom. Remélem, hogy ez a buzgalom azért hamarosan alábbhagy, mert esélytelen lesz, ho felemeljem.
Épp azon tünödtem, hogy mennyit bírok ezen a súlykérdésen agonizálni - 4-5 hónapos korában nagyon nem akart hízni (akkor volt az egy hónap alatt 25dkg - és akkor gyütt a táp), most meg azon aggódom, hogy túl sokat szed fel - mi lesz így a vonalaival? :)
Hossza viszont most nem változott - 71 cm.

Gyönyörűek a gyerköcök (Zsombi, Szoni, az ikrek, Kriszta) és a keresztelőruhácskák is jól néznek ki nagyon! Ti mindannyian megkereszteltetitek a babócákat? Nálunk ez fel sem merült - én sem vagyok megkeresztelve, meg a párom sem... Mondjuk, nálunk a házasság sem merült fel :)

Most elutazom néhány napra vidékre, de majd hétvégén valamikor megint leszek.
Üdv:
a szűz :)

Lilypie Kids Birthday tickers
Lilypie Kids Birthday tickers
Lilypie Kids Birthday tickers
erpé
 
 


Évi:jó utat!!!

Most mentek el az Izáék!!!Meséljek????? :shock: :P

Szonja 2004.02.24.
Zsombor 2006.03.13.
Anissza 2008.01.09.
"Abból tudhatod, hogy a gyermekeid kezdenek felnőni, hogy olyanokat kérdeznek, amikre van válasz."
"Csak a szeretetet lehet vég nélkül osztogatni, úgy hogy közben mégsem fogy el."
bmo
 
 


Évi, az Ádám sincs megkeresztelve, tekintettel arra, hogy én sem vagyok, így nem tartottam fontosnak.
Mondjuk, ha találnék egy papot, aki így is megkereszteli, hogy az anyja pogány, lehet elvinném. De, ha csak úgy megy, hogy előtte engem kell megkeresztelni, akkor ez kimarad az életéből. :?
És csakúgy mint nálatok, nálunk is ez a helyzet. Sem esküvő, sem keresztelő. :lol:

Márti, mesélj! :wink:

De előtte felrakom a dögös kabátját.
Kép
Kép

Barbi
Kép
b_barbie
 
 


Márti! Mesélj ám! Gyönyörűek vagytok. Én is megállapítottam, hogy nagyon hasonlít a két gyerkőc egymásra. Már én is izgulok a keresztelő miatt.

Edith! Kriszta nagy kópé! Jöhet az elpakolás, állandó szem előtt tartás. Én így nem bírom etetni Virágot ölben, állandóan hadonászik.


Julcsi! Mikor lesz a keresztelő? Nagyon jók a rucik! Kapnak még fölé valamit? A hideg miatt kérdezem. Meg ne fázzanak!

Zsuzsi! Úgy tűnik, Virág könnyebben megússza, Barni még köhög, szerintem viszem holnap vissza a dokihoz. Sajna a nem alvásért, nálunk is ez volt, de én már kezdem megszokni.

Szomorú vagyok, holnap a barátnőm 9 hetes terhességét meg kell szakítani, nem él a baba.

Mennem kell, nyügi van.

Edit

KépKép

KépKép
edit74
 
 


Ja, Andi,
a Maja ugye örökli az Ádám ruháhát, de van egy ismerősöm, 1 hónap múlva szül, megkérdezem tőle,hátha kell az overál.

Barbi
Kép
b_barbie
 
 


Barbi: nagyon vagány a kabát, ebben biztos nem fog fázni az Ádám!! :lol:

KépKép
zsuzsi78
 
 

Vissza: Gyermekek / magzatok kor szerint

Jegyzetfüzet:

 

X
EZT MÁR OLVASTAD?