2002.10.08 09:41
Szerző: Anonymous
Élet és Irodalom, 2002. szeptember 27.
György Péter: A Média mulat
"A halikarnasszoszi Hérodotosz a következõkben foglalja össze történeti kutatásai eredményeit,
hogy az emberek között megesett dolgok az idõk folyamán feledésbe ne merüljenek, s ne
vesszen el nyomtalanul azoknak a nagy és csodálatra méltó cselekedeteknek az emléke,
amelyeket részben a hellének, részben a barbárok vittek véghez" (Hérodotosz: A görög-perzsa
háború I., Muraközi Gyula fordítása).
"A költõvel szólva: "A Big Brotherrel mérd magad"" (Egy baráti sms 2002 õszén).
"...a valóság egyszerû ábrázolása soha ilyen keveset a valóságról nem mondott. Ha csak
lefényképezzük a Krupp Mûveket vagy az A.E.G.-üzemeket, jószerivel semmit sem tudunk meg
róluk..." (Bertolt Brecht, fordította Pór Péter).
Elérte hazánkat a nyugati világban hódító, számos - egymással összefüggõ - emlékezetpolitikai,
történeti és morális kérdést felvetõ Big Brother-divat: esszémben ezt kívánom elemezni.
Mindenekelõtt, noha a BB gazdag kultúr- és politikatörténeti utalásokban, megannyi metaforát
használ, számtalan kulturális emléknyomot idéz fel, nincs azonban olyan egységes értelmezési
keret, amelyet mindenkori és helyi létrehozói kívánatosnak gondolhattak, nincs kulturális minta,
amelyet az ismétlés és variáció kettõsségében haladva követne. A BB a történeti tudat
elhomályosulására, a hallomásból vett, félig tudott ismeretekre, a lazán szõtt összefüggésekre
épít. Sietve jegyzem meg: mindez önmagában nem érdem, de nem is bûn: a kollektív felejtésbõl
születõ értelmezés nem új jelenség, a BB szerzõinél jelesebbekkel is elõfordult már. Dante
például nem olvasta Homéroszt, mégis õ tette mûvében az európai irodalom atyjává.
1. A számos halvány elõkép közül elsõ helyen érdemes említeni a "kivonulás a Szigetre" toposzát
mint az egyéni szorongás és a társadalmi feszültség oldásának metaforáját. A BB-ben
visszaköszön az Idõk mélyérõl a Boldogok szigete, amely az antikvitás szerint a föld nyugati
szélein helyezkedett el: "...ott sohasem csal meg, bõ termést ád az olajfa, / s a fán, nem oltva bár,
sötétlik ért füge" (Horatius: 16. epódosz, fordította Radó György). A BB-házban sem kérdés,
honnan kerül az asztalra étel s ital. A terülj asztalkám része a nagy játéknak, még akkor is, ha az
élelem "kiérdemlése", az érte folyó "harc" alkalomadtán a valóságnak nevezett fikció része.
Nekünk, moderneknek a romlatlanság földjét jelenti az ismeretlen sziget, Robinson a "primitív"
Péntekben az ártatlanság megtestesülését látja. A félelem csak utóbb jött. William Golding A
legyek urával már vészesen megközelíti Petri György kíméletlenségét: "Jégbezárt hajón a
matrózok köztudottan egymást eszik."
A Sziget-élmény elkomorulása azonban nem ért véget az irodalom narratíváinál. Az igazi
kannibalizálását a tudományos interpretációk hozták el. Az izolált körülmények közötti
viselkedés megfigyelésével, befolyásolásával élõ szociálpszichológia (e hagyományt a BB szerzõi
világszerte kedvelik fontos elõzményként hangsúlyozni) meglepõ eredményeket nemigen hozott,
a költõvel szólva: "romlott kölykökre leltél pszichoanalízisben". Kiderült, hogy romlandó, esendõ
az ember, gyötrés esetén kevéssé hajlik hõsies teljesítményre, sokkal inkább etikai vétségekre,
az agresszióra, árulásra. A következtetéseket azóta is használják a lélek mérnökei, a
reklámpszichológusok és a politikai piárkampány-szervezõk. Mindenesetre amennyire igyekszik
a BB elfeledkezni arról a történeti láncról, amelyben csupán egy szem, annyira kedveli kiaknázni
a tudományoskodó hókuszpókuszt. A tv2 a minap szociálpszichológiai kísérleteket mutatott be,
interpretált a BB egyenes ági õseként. Nem mellékesen a Mérei Ferenc és Vass Judit filmjébõl,
a Módszerekbõl átvett kockák alatt egyetlen szóval sem említette a szerzõk nevét, amely eljárás
nem véletlen, s nem is vagyok biztos benne, hogy a magyar változat szerzõinek megbízható,
"széles és átható mûveletlenségébõl" ered (Copyright by Osvát Ernõ).
2. Különös vonása a BB-nek az Orwellhez való viszony, illetve a viszony hiánya. Mintha a BB
írói, következésképp közönsége az egy jelmondaton kívül nem ismerné a nagyszerû angol író
mûvét, az 1984-et, a kommunizmus és fasizmus társadalmának, a totális televíziós ellenõrzöttség
állapotának utópiáját. A hatalom szava: "Big Brother is watching you", nem tréfa. Ellenkezõleg:
egykor maga volt a rémület. A BB-eszme szórakoztatóipari tréfává alakítása önmagában intõ jel.
A történeti felejtés általánossá válását mutatja: mondjuk ki, az 1984 "termõre fordítása", azaz
kommerciális kihasználása elég figyelemre méltó eredmény. Nem a tanáros szigor szemüvegén át
kellemetlen látvány, hogy a BB 2002-ben a lassan globális irodalmi hagyomány
kannibalizálásának metaforája lett. Nem az a baj, hogy ma már semmi sem szent, szó sincs róla.
Minden travesztia és kisajátítás lelkesítõ - ha autonóm, ha új világot épít és teremt, vagy
legalábbis radikálisan kritizálja a régit. A kultúrtörténet nem holt tárgyak múzeumi tárlója, hanem
a szabad rablás terepe. Csak hát rablás-e a puszta felejtés kultúrája? A BB-szókapcsolat
kiragadása kontextusából, az ellenõrzöttségre való rájátszás oka evidens: korunkban mindenkit
és mindent ellenõriznek, az elektronikus kontroll olyan formái jelentek meg, amelyektõl Orwell
szeme is fennakadt volna. Ez igaz. Ez a rossz közérzet (ez Freud volt, kérném tisztelettel és
sajnálattal) a kultúrában bizony jogos: érdemes hát rájátszani. Csakhogy a BB üzletet, divatot
csinál a rossz közérzetbõl, a megfigyeltség torzulásaiból, konfliktusaiból, élményeibõl, oda-vissza
interpretációkból, a hol a színpad, kint-e vagy bent, urak, asszonyságokból. Mindez kizárólag a
nézettségi indexek miatt. A konkurens reality show, a Való Világ és a BB között háború folyik:
ez igaz. Ezt a küzdelmet a pénzért vívják, ez az egyetlen komor aspektusa ennek a travesztiának,
ahol nincs kecmec és niksz pardon. A rossz közérzettel, Orwell-lel, a szociálpszichológiával
addig és annyiban kell és érdemes játszani, amíg pénzt hoz, minden más vonatkozás lényegtelen,
illetve eltüntetendõ. Ami persze érthetõ: a televíziós hagyományközösség interpretációs kulcsa a
pénz. A múlthoz való viszony kulcsa a pénz. A közönséggel való kapcsolattartás oka és formája
a pénz. Más kérdés, hogy a fentiektõl függetlenül a BB nem más, mint a megvalósult 1984. A
beszéd, amely a villában hallható, a newspeak maga. S a szereplõk szeretik a Big Brothert, amint
a közönség sem nagyon tehet mást. Lehet-e a BB-ért rajongani anélkül, hogy ki-ki ne szeretné
meg a Big Brother-szellemét?
3. Mi történik tehát a BB-ben. Kosztolányi Április bolondja címû novellájának durva
medializálása és megtagadása. Ebben az írásban két fiatalember április elsejei tréfa gyanánt
elrejtõzik a nagy diófaszekrényben, hogy meglesse társát. "Gyanútlanul mozgott. Megtörölte
homlokát. Azután vizet ivott. Máskor nem így iszik. Akkor nem ily hanyag és formátlan. Most
nem is sejti, hogy lesik... Egy embert láttam magam elõtt, arcán a munka utálatos fáradtságával,
irtózatos egyedüllétben..." Kosztolányi hõse végül nem bírja tovább a leselkedést, s feladja
magát társánál. A novellában még bûn volt a leselkedés és szégyen a meglesettség. Ma már
érdem leselkedni, lesve lenni pedig út a hírnév felé. A BB-ben mind a lesett, mind a leselkedõ
azon igyekszik, hogy elfelejtkezik arról, amit tud, s igyekszik a valóság látszatát kelteni. A nagy
ígéret tehát a kukucskálás részben izolált, részben közös öröme lenne. A BB közönsége a
leselkedõk hagyományközösségét teremti meg - de hát ez sem új elem. Minden színházi
elõadáson valami ehhez hasonló történik. De azért érdemes emlékeznünk a különbségekre. A
színházi csók s halál ugyan kísértetiesen emlékeztethet az eredetire, adandó alkalommal épp az
illúzió teljessége az alkotás célja, de az eljárás mégis az imitáció. A mûalkotás abban áll, hogy
mûalkotásként szemléljük. A modern kultúrában csupán az avantgárd hagyomány tünteti el az
idézõ- és zárójeleket: a happening különféle mûfajai épp azzal provokáltak, hogy a mûvészek
nem csak úgy tettek, mintha, hanem szó szerint úgy tettek, amint. A happening ennyiben semmi
más, visszavonja, szó szerint érti a metaforákat. A BB e tekintetben a happening valóságát
sajátította ki s medializálta. A "valóságon" ezúttal az illúzióteremtés hagyományának kifordítását
kell értenünk.
Szó sincs játékról, amit látunk, az a "dolog" maga. Más kérdés, hogy aztán ennek az egyszerû
trükknek mi köze a "valóság" nevû, bonyolult társadalmi konstrukcióhoz. A reality show
leginkább peep-show-hoz áll közel, ahol ugyancsak az történik, ami történik. Ennyiben a BB
beemeli a pornófilm eddig lenézett hagyományát a mindennapi közkultúrába. A pornóról ugyan
eddig is szó esett, sõt a pornósztárok beszélgetõpartnerek az olyanfajta, az ember ember általi
megalázását színpadias banalitással elõadó magazinoknak, mint a Claudia-show, de a
pornográfia eddig még nem volt része a mainstream kultúrának. A Claudia-show most veszélybe
került, hirtelen komoly vetélytársa támadt. Eleddig a pénzhez és a nézettségi indexhez vezetõ
úton elég volt bárkit megkérdezni, hogy mi van a szexszel. Mostantól nem lesz elég.
A televíziózás aktuális fordulata tehát dicsfénybe emeli az eddig marginalizált leselkedési
formákat: végre szemtanúi lehetünk, hogy egy átlagmagyar miként vizel. "Hátha grimaszt csinál az
arcával, egy szokott csúf, hideg grimaszt, amit mindig csak akkor mer mutatni, mikor egyedül
van..." Na, épp erre vagyunk mi oly kíváncsiak.
De vajon tényleg csupán ennyi az egész BB? Nem szalasztjuk-e el a lényeget, ha nem követjük
tovább a nyomot: kik azok az átlagemberek, s mit tesznek egyetlen életük mindennapjaiban?
4. A BB nem kevesebbet ért el, mint az álteljesítményen alapuló televíziós kultúra lényegéhez
tartozó hírnév kikezdését. S ez bizony döntõ fordulat, nem szívesen lennék a tévésztárok
helyében. Eleddig a tévében való lét a kiváltságok kiváltsága volt, ám most megvalósult a
hírnévért folytatott eszelõs küzdelem jeles interpretátora és szenvedõ hõse, a nagyszerû és üres
Andy Warhol évtizedekkel ezelõtti jóslata: bárki híres lehet 15 percre, vagy ha bejutott a BB-be,
több hétre. Íme, az illúzió és valóság együttes jelenléte elég ahhoz, hogy én vagy te
bekerülhessünk a jelen világtörténetébe. Aminek a tévék szeretik feltünteti magukat. Íme, nem
pusztán az érdem szerint híreseket figyelhetjük s csodálhatjuk, hanem saját magunkat,
érdemteleneket. Átlagembereket. A XVIII. század felfedezte a születéssel szemben a tetteken
alapuló kiválóságot: mindenki a tarsolyában hordta a marsallbotot. A nemesek világa (a
reprezentatív nyilvánosság) helyére a cselekvõk köztársasága lépett. Julien Sorel nem hírhedt
senki akart lenni, hanem híres valaki. Mindhalálig. A Big Brother - újabb visszaélés a
teljesítményeken alapuló világ hagyományával - ennek épp az ellenkezõjét ígéri. Bárkibõl semmi
teljesítményért hirtelen valaki lehet. Egy pillanat alatt híressé válhat például, aki megmutatja a
testét. Tovább: feltárja genitáliáit a kameráknak, s úgy tesz, mintha a kamerák nem volnának ott.
Vagy ami még roszszabb: elõbb-utóbb, ahogy a hetek múlnak, elfelejti, hogy ott vannak. (Már
megszereti a Nagy Testvért.) Ezen felejtés a BB-hókuszpókusz tudósainak nagy örömélménye.
Íme, a "kísérlet" így meg úgy mûködik. A hírnévért folyó küzdelem radikális fordulata ez. Ahhoz
semmiféle képesség nem kell, hogy a nagyság látszatához testi valónk mediális kiárusítása által
hozzájussunk. Mindez messzehangzóan morajló, nagy népi válasz, méltó bosszú mindazokon,
akik évek óta elhihetik a közönséggel, hogy különleges képességek kellenek a képernyõ
meghódításához. A BB proletárforradalma széjjelzavarta a Heti hetes felkent bunkóságát. Immár
nemcsak az értelmiségiek tárhatják nárcizmusukat a nyilvánosság elé. Nemcsak Havas Henrik
híres, hanem Judit is. Mi a különbség köztük? Semmi! Mindketten éppúgy és azért érdemtelenek
vagy érdemesek. Mindketten földi halandók, akik csupán esendõségükben érdekesek. Judit és
Zsanett éppúgy felkerülhet a Pizza Hut hírneves emberek tenyérlenyomatait õrzõ falára, mint
bármely olimpiai bajnok. De ez sem különösebben új dolog. A tulajdonságok nélküli ember
hõse, Ulrich épp azért dönt úgy, hogy semmiféle foglalkozást nem kíván betölteni, mert azt
olvassa egy tárcában, immár egy versenyló is zseniális lehet. Hát akkor minek.
5. De igaz-e, hogy az átlagemberek, akiket végre mi küldtünk be a Hírnév Templomába, semmit
sem tesznek, tehát érdemtelenek? Nem, ez ennél bonyolultabb. A helyzet úgy áll, hogy a
munkásosztály fiai gyakran többet tesznek a hírnévért, mint azok a médiasztárok, akik mondjuk
Moszkvába szaladnak álriportért egy "izgalmas valóság" nevében. Õk ugyanis nyilvánosan
szenvednek, léteznek, élnek a laboratóriumi körülmények között, amelyiket ki kell bírni, heteken,
hónapokon át, hogy visszajussanak a világba. Senki (különösképp értelmiségi) ember fiának nem
kívánnám, amit a BB hõsei kibírnak. Nem olvashatnak. Nem írhatnak. Folyamatosan piszkálja
õket egy hang. Idióta gyakorlatokat csináltatnak velük, hogy ott a tévé elõtt mégse unatkozzunk.
Cukorkavárat kell építeniük, táncolni, dalt írni, pörköltet fõzni. Idekint a világban magukat még
mindig pszichológusnak nevezõ tudósok különféle mókákat eszelnek ki, hogy kiderüljön, amit
eleve mindenki tud. Szigorú képpel kommentálják, hogy mi történik odabenn. A BB - és ez
komoly eredmény - elérte, hogy a médiatudósokat kiröhögje a közönség. Míg a pszichológusok
nagy körülményesen okoskodnak, addig odabenn bizony nem könnyû. Persze, hogy esendõek
ott - még mi is azok vagyunk, ahogy a néma sötétben, a fotel mélyén meglapulva örömmel
nézzük szenvedésüket. Persze részben a magunk alteregóját látjuk bennük. Átlagemberek
néznek farkasszemet átlagemberekkel. A rács mindkét oldalán ketrec. A fene se tudja,
melyikünk a tükörkép. Ki Dr. Jekyl, ki Mr. Hyde. S minden BB egy hõsi saga, korszerû
Odüsszeia. A szigetrõl Robinson viszszajut a világba. A világból való önkéntes kizáratás
egyszerre történik meg a medializálódással, a hõsök maguk nem tudják, hogy miként is ítélik meg
tetteiket, azaz összezárt életüket a közönség. Megfeszített munka ez is, lenni a kamerák elõtt, s
ezt minden irónia nélkül állíthatjuk. Jégbezárt hajón a matrózok... A figyelem a jellem felé fordul,
mint egykor a nagy regényekben: vajon a kiszavazottak vagy az utolsók a jobbak? Melyik véglet
a nagyobb jellemhiba? Túlélésre ki alkalmasabb, aki bennmaradt, vagy aki kijött? Emberségbõl
melyiküknek jutott több? Így lesznek az élõ happening résztvevõi szereplõk egy bonyolult
drámában, a kultúra nagy drámájában, amelyben mindannyian érintettek vagyunk. (Lásd Karl
Kraus: Az emberiség végnapjai.) Féltékenységrõl, sértésrõl, sértõdésrõl, az Egóról és a
teljesítmény hiányáról szól ez a darab, amelyet játszunk s írunk. Hérodotosz egykor tettekrõl
beszélt. Különösen kínos, hogy itt bizony minden egyszerre igaz. A BB-t nézheted élõképnek, s
láthatod folytatásos regénynek. Tekintheted röntgennek, s vélheted rémképnek. Mindegyik
változatban magunkra ismerhetünk. Ezért van, hogy a BB világszerte lázat okoz.
6. Itt most akkor egy ország szavaz folyamatosan. S bizony ez is kihívás. A hatvanas években,
az állampárt idején a Táncdalfesztivál volt az elsõ nagy szavazási próba. Akkortájt minden
politikai választás megalázó tortúra volt annak, aki még tudta, mit jelenthet a többpárti
demokrácia. Ehhez képest Kovács Józsefet a Jöjj vissza hozzámmal visszaszavazta a közönség.
A kívülálló proli százezreket késztetett vallomásra. Mellé állni s rászavazni, akit mi küldtünk be
közéjük. Most ugyanazt látjuk itt a demokrácia idején. Nem fontosabb-e mindez a parlamenti
választásoknál, vagy legalábbis nem érdekesebb-e? Viktor vagy Péter Magyarországa jöjjön-e
el? Judité vagy Zsanetté? Kéthetes parlamenti ciklus van az elitnek, kiszavazóhét, jelölõhét jut a
parlamenti patkó cirkuszán kívül élõknek. Mennyi érzelem, mennyi lelkes és szomorú ember, aki
mind szavaz. A politikusok országa mellett megjelent a mi hazánk világa. A méltó és nemes nép
most élvez, szavaz, uralkodik. Nézzünk magunkba, lássuk valónak, amit a tévé mutat.
7. Mindez közben igazi karnevál. Íme, a medializált õrjöngés. Könyvek nélkül, hírek nélkül,
tettek nélkül, illetve idióta áltettekre kényszerítve ülnek az átlagemberek. Megélhetési
médiamunkások. A BB Magyarországon pornográfia, a konkures Való Világ a viktoriánus vicc
útját járja. Megalázásban persze itt sincs hiány, a közönség hol emberekre szavazhat, hol disznót
juttathat el a bezárt közösségbe tagként. A Család tévéjétõl a mocskos malackodásig tartó úton
nyilván szerepet játszott az identitás, az úgynevezett mission statement hiánya. Pisilés és kakilás,
felláció és böfögés mint nagy tettek. És a Való Világ mint neokonzervatív kényszer - mondván,
ha a másik csatornán folyik minden testnedv, akkor nekik mást kell tenniük. A kísérlet érdekes,
a peep show egyik ablakán hirtelen egy korai Moldova György-regény szexuális normái szerint
társalognak a hõsök.
8. Akármint legyen is: ez azért kultúrtörténeti esemény, igazi határpont. A textuális kultúra uralma
itt s most ért véget a szemünk elõtt. Íme, egy új kínálat s ajánlat, egy új szerzõdés az élõ
Magyarországgal. A haza önmagával ismerkedik. A BB eddigi egyetlen politikai eseménye,
Pongó Orbán Viktorra vonatkozó ostobaságának, "botrányos" szavainak sorsa igen
figyelemreméltó. Az a tény, hogy a BB producere azonnal kivágta, egyben felhívta rá a figyelmet,
hogy a mûsor címe mégsem pusztán ártatlan utalás. A Nagy Értelmiségi Testvér azt mondta az
átlagmagyaroknak: a politikába ne szóljatok bele. Azaz szaporodjatok, disznólkodjatok, de a
nagyok dolgába bele ne avatkozzatok. A Big Brother odavágott: a nép legyen csak nép, s
mulattasson úgy, amint az uralkodó osztály kívánja. Mindenesetre nekik nincs joguk beleszólni.
Az ostobaság, sértés, a tébolyult politikai nézetek hangoztatása az elit joga. Radnai Péter, a
mûsor producere televíziós hozzáértésrõl s mélységes cinizmusról tett tanúbizonyságot. A
cenzúra eredményeként a BB hõsei a beszélõ, szórakoztató szerszámok, világló testek
látványosságává válnak. Egykor New York állatkertjében két majom közt kiállították Ota
Bengát, a pigmeust. Beletelt pár hónapba, amíg aztán az emberség nevében nagy nehezen
kivakarták onnan. A magyar BB legjobb úton van efelé. A nép bejutott a tévébe, megmutathatja
genitáliáit, és fogja be a száját.