2002.09.26 19:39
Szerző: Anonymous
A szülésem története:
A kisbaba születését szeptember 10. és 15. között vártuk. Szeptember 13-ára megbeszéltük az orvosommal, hogy bemegyek ctg-re, és hozzá. Azon gondolkodott, hogy ha 15-ig nem szülök meg, befektessen-e a kórházba. De erre nem került sor, mert 13-án reggel fél hatkor egy fájásra ébredtem, ami erõsebb volt a korábbi jóslófájásoknál, aztán felültem, hogy kimenjek a fürdõszobába, mire elfolyt a magzatvíz. A férjemmel felkészültünk az idnulásra és taxit hívtunk.
Útközben tovább folyt a magzatvíz, és a kórházban is még, amikor megvizsgált az ügyeletes orvos, aki megállapította, hogy már két ujjnyira kitágultam. Egyébként ébredéstõl folyamatosan voltak kb. 4-5 percenként fájásaim. Mire az orvosom megérkezett, már túl voltam a ctg-n, a borotváláson meg a beöntésen, aztán õ is megvizsgált, és kijelentette, hogy délre meglesz a baba. Egészen "laza" volt minden addig, amíg fel nem feküdtem a szülõágyra, hogy bekössék az infúziót. Ekkorra már meglehetõsen felerõsödtek a fájásaim, és lényegében nem is volt szükség a fájáserõsítõr, amit még adni akartak.
Számomra lenehezebb az utolsó három óra volt, amikor a legerõsebbek voltak a fájások, amikor a tolófájások jöttek, és az az óra, amikor szülés után "rendbeszedett" az orvos. A tolófájásokkal kezdetben nem is tudtam mit kezdeni, nem is csináltam jól, ezt megmondta az orvos, de a végére valahogy belejöttem, és 11,25-re megszületett Álmos.
Nem terveztünk apás szülést, mert egyikünk sem akarta igazán, a végén mégis úgy alakult, hogy a férjem bent maradt. Bár a fájások alatt egy kicsit inkább zavart, hogy mindig simogatni akart, mert szeretett volna segíteni, csak nem tudta, hogy. Én viszont abban a fázisban dühös voltam az egész világra, és nem voltam simogatós hangulatban. De a tolófájásoknál nagyon jó volt a jelenléte, mert akkor már tudott segíteni. És annak is örültem, hogy míg a szülés után velem foglalkozott az orvos, a kicsi nem volt egyedül vagy idegennel, hanem vele.
Egyébként a szülésznõ és az orvos is nagyon rendesek és türelmesek voltak velem, annak ellenére, hogy eléggé elvesztettem az öruralmamat és jajgattam stb. És mindkettõjük személye is megnyuktatóan hatott rám.
Sikerült elcsípnünk egy egyágyas szobát, aminek azért örültünk, mert hármasban lehettünk a férjemmel és a babával, meg a külön fürdõszoba is jól jött, nem kellett messzire mennem, mert igen kimerültnek éreztem magam végig bent a kórházban. Így nem bántam, hogy éjszakánként a kicsi nem maradt velem, habár korábban úgy gondoltam, hogy magamnál tartom, hacsak lehetséges. Egyébként 28 ezret fizettünk a négy napért (kedden jöttünk haza).
A legtöbben, akik azt hallják, hogy 30 évesen az elsõ kisbabát 6 óra alatt a világra hoztam, azt mondják, hogy irigylésre méltóan könnyû dolgom volt.
A szoptatással még akadt egy kis gondunk, ami lényegében most, a második hét végére kezd megoldódni, de ez már egy másik történet.
Vöcsök