Új privát üzeneted érkezett!

Timi:még nem mesélted a születésüket a manóidnak!!!!Úgyhogy csak nyugodtan, várom nagyon!!!! :lol: :wink:
Biztos azért küldte el 2x, hogy tutira elolvassuk!!!!! :P

Szonja 2004.02.24.
Zsombor 2006.03.13.
Anissza 2008.01.09.
"Abból tudhatod, hogy a gyermekeid kezdenek felnőni, hogy olyanokat kérdeznek, amikre van válasz."
"Csak a szeretetet lehet vég nélkül osztogatni, úgy hogy közben mégsem fogy el."
bmo
 
 


Már korán reggel bőgéssel indul a napom az irományaitokon.

Hát akkor csajok íme az én szüléstörténetem is.

Mikor elhatároztuk a kistesó jövetelét, már abban a hónapban azonnal megfogant a kisbabánk. Nehezen szántam rá magam az előző terhességem viszontagságai miatt, de tudtam, hogy mindenképpen szeretnék még egy kiscsajt. Már a beágyazódáskor tudtam, hogy terhes vagyok. A menszesz időpontja előtt vettem egy tesztet, ami azonnal mutatta a terhességet még a következő ciklus megjövetele előtt. A férjemnek folyamatosan hajtogattam, hogy áldott állapotban vagyok, de nem hitte el. Akkor lett valóság számára is, mikor hivatalosan megállapította az orvos. Mivel az első szülés nem úgy sikerült, mint szerettem volna, orvost váltottam, és a helyi kórházat választottam.
Természetesen itt is szembesültem a méhnyak elégtelenséggel és a terhességi diabétesszel. Folyamatosan koraszüléssel fenyegettek, mindentől eltiltottak. Semmi munka, semmi megerőltetés, szex tiltólistán, plusz állandó diéta. Két hetente vérvétel, három hetente méhnyakellenőrzés. Annyira nem bízott a doki a sikeres kihordásban, hogy a 30. hét betöltése után bevallotta, hogy biztos volt benne, hogy a 28. hétig sem jutunk el. Betartottam minden korlátozást, de iszonyatosan szenvedtem. Emlékszem a téli estékre, mikor Barnival fekve játszottam. Vettünk egy csomó műanyag fellépőt, hogy mindent elérjen, emelni ne kelljen. Hogy kezet tudjon mosni a kagylónál, hogy a fürdőkádba segítséggel, de be tudjon mászni, hogy kis széken ülve tudjam öltöztetni, hogy be tudjon mászni az etetőszékbe. Én meg mindvégig rettegtem, hogy elég egy rossz mozdulat, és vége. Mindvégig kisebb volt a babám a koránál, amit annak tulajdonítottam, hogy a természet tudja, hogy egy nagy babát esélyem nem lenne kihordani.
Aztán eljutottunk a 37. héthez, minden orvosi diagnózist megdöntve. Azon a napon térden állva köszöntem meg a templomban Istennek, hogy vigyázott ránk. Innen minden aggodalmam elszállt, minden félelem nélkül vártam, hogy találkozzunk végre.

Március 20. volt a menszesz szerinti nagy nap. Reggel a CTG nem mutatott semmit. Az orvos sétát és Apával együttlétet javasolt, amiből csak a séta valósult meg. Egész nap éreztem, hogy a csontjaim feszülnek, de fájás nem volt semmi. A Győzike show alatt kezdődtek a keményedések, de fájás egy sem volt. Teljesen szabálytalan időközönként jöttek az összehúzódások, amik egyáltalán nem fájtak. A show vége után próbáltam aludni, de nem bírtam. Jött a hasmenés, és ha felálltam, nagyon nyomott a baba feje. Felébresztettem Lacit, hogy indulni kellene. Az öltözködés alatt olyan hirtelen jöttek az óriási fájások, hogy úgy éreztem, nem jutunk el a kórházig. Szerencsére Anyós itt aludt, így már Barnival nem volt gond. De idő sem lett volna, valószínű, áthívtam volna a szomszédot.
Könyörögtem Lacinak, hogy taposson a gázra, mert mindjárt megszülök a kocsiban.
A kórházhoz érve a kerítésbe kapaszkodtam két fájás között. 23.50-kor érkeztünk a szülőszobára, ahol egy nagyon kedves szülésznő fogadott. Szólt az orvosnak telefonon, majd szép komótosan elkezdett a szülőszobán tenni-venni. Éreztem a tolófájásokat, könyörögtem, hogy jöjjön már az orvos. Már az ügyeletes orvost akartam hívatni, mire belépett a dokim. Elcsípte a burkot, és egy nyomásra 00.35-kor kirobbant belőlem Kis Virág Dorottya. Tudtuk, hogy picike lesz, de annyira szép formás és erős kisbaba volt. Rögtön felsírt, 10/10-es Apgarral látta meg a napvilágot. A mellemre tették, rámnézett csodálkozó szemekkel. Abban a pillanatban elfelejtettem a 9 hónap rettegését, minden aggodalmát és egy földön kívüli nyugalom és béke szállt meg. Boldog voltam, hogy sikerült és hogy épen és egészségesen született meg.
A szülés utáni megfigyelést Apával éjjeli csendben, félhomályban, nyugalomban töltöttük. A baba sajnos nem volt velünk, inkubátorba tették, ami ebben a kórházban automatikusan működik. Nézegettük a füdetéskor készült képeket és videókat és próbáltuk feldolgozni az eseményeket. Barnus ébredésére hazaküldtem Apát, így Ő szeretgette meg helyettem is.
Mikor a két gyermekem első találkozására sor került, tudtam, hogy beteljesedett az életem.

Edit

KépKép

KépKép
edit74
 
 


Sziasztok!

Edit,
nagyon meghatódtam,és örülök,hogy ilyen gyorsan és rendben zajlott minden! :lol:

Márti,
akkor megírom majd nektek én is,de most kelt fel Hanna,majd még jövök!

Timi
timiban
 
 

 
 

Még szerencse hogy tényleg van nálam zsepi!!!!! :lol: :wink:
Edit várandóságából is kiderül, hogy a nők nagyon sok mindent kibírnak, és sok mindenre képesek a cél elérésében főleg ha a cél egy pici baba!!!!! :lol:
Nekünk az is nagyon jó volt ebben az itthon szülésben, hogy a Szoni már pár órásan láthatta, megérinthette a tesókáját, igaz lent aludt a mamáéknál, de nagyon izgatta a Zsombi már korán jött fel másnap is!!!! :lol:

Na csajok akkor ki tud eljönni október 2-án?????
Remélem Zsandiék jönnek!!!! :wink:

Szonja 2004.02.24.
Zsombor 2006.03.13.
Anissza 2008.01.09.
"Abból tudhatod, hogy a gyermekeid kezdenek felnőni, hogy olyanokat kérdeznek, amikre van válasz."
"Csak a szeretetet lehet vég nélkül osztogatni, úgy hogy közben mégsem fogy el."
bmo
 
 


Jaj csajok, most meg bánatomban sírok!!!Írtam mailt Rillisznek, hogy mi van???Aggódtam, biztos megéreztem valamit.Weimarban vannak , mert múlt hét szerdán elfolyt az egyik babó magzatvize!!!
Bemásolom inkább a levelet:
Kedves Marti,

Denes vagyok az Izabella ferje.Sajnos nincs jo hirem.Mult
het szerdan este a hotelszobaban voltunk Weimarban amikoris
a harmadik babanknak elment a magzatvize.Rogton mentok
vittek minket a korhazba ahol Iza azota fekszik.A baba
el,meg fejlodik is csak sajnos nincs meg mindig viz,ami
nelkul nem tud jol tovabbfejlodni.A masik ketto baba jol
van,csak ennek az allapotnak sok veszelye van.Iza
folyamatosan antibiotikumokat kap(a babakra nem
veszelyeseket)mindent figyelnek nehogy elinduljon a szules
mert meg csak a 19.hetben van.Szoval most nagyon nehez,de O
fantasztikusan hosiesen csinal mindent es ugyan vannak
melypontjaink de azert nagyon remenykedunk.Utazni nem
lehet,ugyhogy itt maradunk vegig.Nagyon sokan segitenek es
en is lemondtam a koncertjeimet,hogy vegig egyutt tudjunk
lenni.Nagyon sokszor puszil Teged,nagyon hianyzik Neki a
Babanet es a Veled valo beszelgetesek.En 2 naponta nezem az
emaileket majd mindig beszamolok.
Szeretettel udvozollek
Denes

:cry: :cry: :cry:

Szonja 2004.02.24.
Zsombor 2006.03.13.
Anissza 2008.01.09.
"Abból tudhatod, hogy a gyermekeid kezdenek felnőni, hogy olyanokat kérdeznek, amikre van válasz."
"Csak a szeretetet lehet vég nélkül osztogatni, úgy hogy közben mégsem fogy el."
bmo
 
 


Timi:mikortól vannak jó esélyei egy újszülöttnek????
Ha akartok üzenni neki, én írok Dénesnek, vagyis már írtam 2x, de még írok majd úgyis!!!! :( :cry: :cry:

Szonja 2004.02.24.
Zsombor 2006.03.13.
Anissza 2008.01.09.
"Abból tudhatod, hogy a gyermekeid kezdenek felnőni, hogy olyanokat kérdeznek, amikre van válasz."
"Csak a szeretetet lehet vég nélkül osztogatni, úgy hogy közben mégsem fogy el."
bmo
 
 


Márti, Istenem! :cry: :cry: :cry:
Reggel azzal keltem, hogy mi lehet Rilliszékkel, mert már rég itthon kellene lenniük.
Kérlek írd meg nekik, hogy nagyon sok erőt és kitartást kívánok én is, és ha bármiben tudunk segíteni...
És most mi lesz?

Barbi
Kép
b_barbie
 
 


Edit, olvastam a történeteteket. Nagyon szép, és büszke lehetsz magadra, hogy ennyire erősen végigcsináltad, minden orvosi vélemény ellenére. :lol: :wink:
Azt szokták mondani, hogy egy nő két dologért képes mindent megtenni. Hogy legyen gyereke és hogy ne legyen.

Barbi
Kép
b_barbie
 
 


Ha hiszitek, ha nem, én meg este gondoltam Rilliszre, hogy nagy a csend Nála!

Márti!

Másold be légyszi Nekik!

Drága Rillisz és Dénes!

Tudom, mennyire nehéz lehet most Nektek! Nem is tudom, mit írjak vigasztalásul. Kérem a jó Istent, segítsen Nektek!

Szeretettel: Edit

KépKép

KépKép
edit74
 
 


Márti küldtem neked mailt, majd küldd át Rilliszéknek.

Edit, neked is nagyon szép szülésed volt. Látod, milyen erős vagy? Hidd el egy ANYÁNÁL nincs is erősebb. Egy anya minden akadályt le tud győzni hiszen vér és verejték árán adott életet is. Ami szerintem nem kis dolog.

Timi, írjál. A szülésről is meg Rilliszékről is. Te mégiscsak szakértő vagy.

KépKép
kgiulia
 
 


Hát akkor nekikezdek.

A terhességem alatt végig minden rendben volt, leszámítva, hogy az 5. hónapig hánytam.
A vérnyomásomat különösen figyelte minden doki, mert előtte vérnyomáscsökkentőt szedtem. De ezzel sem volt gond, sőt!
Aztán a 33. héten jött az ödéma (vízesedés). De olyan szinten, hogy már nem volt zokni, amit feltudtam volna venni. Addig dolgoztam, de akkor azt mondta a doki, hogy talán el kellene dönteni, hogy kórház, vagy otthon pihenek.
(Én az egész terhesség alatt attól rettegtem, nehogy kórházba kelljen menni valamiért.) Persze otthon maradtam, de hiába
pócoltam fel a lábam, olyan volt mint a mamutnak. Akkor még más gond nem volt (mert a toxémia ugye az ödéma, a fehérje
a pisiben és a magas vérnyomás)
Ekkor már 2 hetente kellett menni a dokihoz. És mikor a következő vizsgálatra mentem már sejtettem, hogy ennek nem lesz
jó vége, itthon már előtte 2 nappal horror vérnyomást produkáltam. (170/130)
Persze másnap reggel kórház (megnyugtatásomra azt mondta a doki, hogy ennek fele sem tréfa, kell a kórházi megfigyelés
és legkésőbb csüt-ön szülünk, vagy még 2in1, de hazaenged)
Ez volt a 35. héten, szombaton.
Szóval bementem és mit ad Isten, a fogadott szülésznőm volt aznap. Borzasztóan örültem, legalább egy ismerős arc.
Rámugrottak, ctg, vizsgálat: méhszáj zárt, vérvétel: eredménye pocsék, pisi: benne fehérje.
Ott tipródtak, hogy akkor műtét vagy nem műtét. Én persze zokogtam, nem gondoltam, hogy ilyen komoly a dolog. Az István (a párom) majdnem elájult, hogy hát nem szülni jöttünk, csak kapkodta a fejét és nagyon megijedt ő is.
Sűrgősséggel megismételték a vérvételt, vártuk az eredményt. Na, ez egy fokkal jobb lett. Közben mondogatták, hogy jobb lenne a babának még bennt maradni, úgyhogy megpróbálják gyógyszerrel helyrehozni a bennem lévő káoszt. (vérnyomás, vérkép, stb.)
És persze elkezdődött a vesszőfutás, naponta 2x vérvétel, 3x ctg, flowmetria vizsgálat (ez nézi a méhlepény állapotát).
Már úgy volt, hogy csütörtökön hazajövök, reggel még átmentem ctg-re, mire jött utánam a doki, hogy nem mehetek sehova, hiszen semmi javulás. (azt mondta, hogy ilyen eredményekkel reggel egy jó ctg. és estére elhalhat a baba.)
Én végig csak sírtam, ez a naponta 3x műtjük vagy nem műtjük teljesen kikészített. Azt kívántam, legyen már vége, én ebbe bele-
őrülök. És nem hiszem, ha én ennyire szarul vagyok, akkor ez jót tesz a babának. Ja, de még akkor a kis agyammal mindig nem gondoltam, hogy császár lenne. És akkor csüt-ön a doki közölte, hogy sajnos nem lehet rendes szülés, mert ilyen vérnyomással, amit a fájás csak felvisz agyvérzést kaphatok. Úgyhogy császár.
Persze csak sírtam, sírtam, sírtam.
Jött a péntek, reggel flow, ahova a dokim is elkisért. Ott tanakodtak a másik orvossal, hogy látod, ez már változott. (a zárón rajtavan, hogy beszűkűlt flow)
Akkor közölte, hogy 1 1/2 óra múlva találkozunk a műtőben. Felhívtam az Istvánt, jöjjön. A gerincérzéstelenítő nem igazán fájt, a műtétből csak az rémlik, hogy zsiborog a lábam, nem tudom megfogni mert kivagyok kötözve, és ettől a tehetetlenségtől mindjárt megőrülök. Mint egy fóbia, amikor sikítani szeretnél.
A babát nagyon gyorsan kiemelték, az István a műtő ajtóból nézte végig (minden elismerésem), aztán szaladt abba a szobába, ahol a gyerekorvos vizsgálta. Ő egy pillanatra megfoghatta. Mielőtt elvitték visszahozták nekem egy puszira. Csak a két sötétkék gomb szemére emlékeszem, ami kilátszott a takaróból. És persze csak bőgtem.
Az anyuék a szülőszoba előtt vártak, egy fotó és már rohantak is vele az intenzívre.
Miután az Ádámot kiemelték kaptam valami bódítót, akkor már jobban viseltem. Aztán bevittek a császáros őrzőbe, már ketten voltak, akiket előttem műtöttek. Mindenkinek ott volt a babája, nekem nem. Jött a dokim és kérdeztem hol van a pici? Azt mondták, az intenzíven inkubátorban, mert nyögve vette a levegőt. De nincs semmi gond, nyugodjak meg, ez 2 nap múlva elmúlik.
8 óra múlva felkelhettem és mentem megnézni az Ádámot. Kis szöszi volt, kiterülve az inkubátorban. Másnap délelőtt azt mondták, egyre jobban van, este már megpróbáljuk megetetni.
Este felmentünk az Istvánnal és az anyukámmal, de már megint ott volt az oxigén az orrában. Kérdeztem a dokit, hogy már délelőtt kivették, most mi van?
Erre ő, jó hogy jöttem, már hívta a koraszülött mentőt, hogy átvigyék máshova, mert nem javult. Én majdnem elájultam, és mikor akart nekem szólni?
Hát, hogy a Peter Cerny alapítvány készít róla egy fotót, azt itthagyják nekem. Köszi.
Lementem a szobámba, mondanom sem kell, bőgve, erre a szülésznők mondták, ha úgy érzem és megnyugtat, nyugodtan menjek utána.
A mentősök megnyugtattak, nincs semmi életveszély, nem is csinálnak vele semmit, de a másik kórház sokkal jobban felszerelt, ha bármi gond lenne.
Az anyu felöltöztetett, (egy napos császár után), az István bepakolt valahogy a kocsiba és mentünk a szirénázó mentőautó után, ami a gyerekünket vitte.
Hát, nem kívánom senkinek, még az ellenségemnek se, hogy érezze azt, amit akkor mi.
A kórházban a doki is csak nyugtatott, reggelre többet tud mondani, menjünk nyugodtan vissza, itt jó kezekben van.

Az volt a gond, hogy nem tudták eldönteni, hogy adaptációs zavar (a kis tüdeje nem állt át ehhez a világhoz, vagy vírusfertőzés miatt veszi nyögve a levegőt)
Elkezdték rögtön egy általános antibiotikummal kezelni, mert a vérvétel eredménye, mire kitenyésztik az kb. 1 hét.

És onnantól kezdve minden nap mentünk hozzá. Hétfőn kikerült az inkubátorból, le a csecsemőosztályra. Én még akkor ugye a másik kórházban voltam, úgyhogy az István minden nap jött értem, bementünk az Ádámhoz, aztán visszavitt.
Abban a kórházban, ahol az Ádám feküdt "nagyon kedvesek" voltak az ápolónők. Először lecsesztek, mit keresek itt 3 napos vágott hassal, miért nem pihenek, így nem lesz tejcsi. (erre megkérdeztem, hogy magának van gyereke? nem ugyanezt csinálná?) Akkor másnap azért kaptam, hogy miért nem vagyok itt
minden etetésnél, hogy fogunk így szopizni.
Én minden este bőgve jöttem ki tőle, az István kint várt (mert egyszerre csak egy szülő lehetett bent nála) és tiszta ideg volt. Egyszer kihúztam egy széket, hogy leülök, mert nagyon gyenge vagyok, akkor rámszóltak, hogy ez az orvos széke, ide nem lehet. Erre adtak egy sámlit, na arra meg nem tudtam leülni.
Persze akkor is sírtam. Az István már olyan ideges volt, de nem szólhatott rájuk, hiszen otthagyjuk a gyerekünket.
Normális esetben egy ilyen nőt 2 mp alatt elküldenék a pi...ba, de most csak sírtam, sírtam, sírtam.

Hétvégén a fogamat összeszorítva ültem az ágya mellett reggeltől estig. Próbáltunk szopizni, de mire nekem beindult a tej, addigra őt már cumisüvegbő etették.
De úgy, hogy megfordítottam az üveget és kifolyt belőle az egész, ne kelljen nagyon dolgoznia. Aztán meg kicsit besárgult, nem akart szopizni. Akkor meg azért kapták ki a kezemből, hogy erre nincs idő, ennie kell mert kiesünk az ütemtervből. Úgyhogy megint cumisüveg. Én meg csak fejtem az egyre kevesebbet.

Hétfőn mehettünk érte. Persze megint megcsinálták a balhét, nem akarták hazaengedni, mert nem ette meg a kellő mennyiséget. Na, akkor már kicsit összeszedtem magam (mert közben megjött az eredmény, semmi vírus, a nyögés 2 nap múlva elmúlt) és mondtam, hogy akkor is hazavisszük, ha úgy kell kilopnom, mert az amúgy teljesen egészséges gyerekemet meddig tartják még itt? És mire várnak, hogy odaüljön az étkezőasztalhoz? És tulajdonképpen miért kell neki ugyanannyit enni, mint a vele együtt bentlévő 2-3 hónapos babáknak?
Azt mondta a dokicsaj, persze, vigyük ez nem börtön, de úgyis visszafogjuk hozni, nem fog nekem otthon enni. Elég szép?
Hazajöttünk és jött a mi dokinénink. Rögtön mondta, hogy ez egy baromság, ezt felejtsük el. Annyit eszik, ami neki elég, ne görcsöljünk.
És 2 nap múlva elkezdett rengeteget enni.
És miután hazajöttünk lettünk végre egy boldog család, egy gyönyörű, mosolygós, kiegyensúlyozott kisfiúval.


Nem tudom megemészteni, hogy nem élhettem át azt az időt, mikor az utolsó hónapban már csak magadra és a babára figyelsz, pihensz, készülődsz az érkezésére. A szülés beindulásának izgalmát.
És, hogy ugye normális esetben a szülést követően veled marad a baba, és nyugodtan ismerkedhettek. Az én drágámat műtétileg kikapták, berakták egy gépbe és igazán akkor ölelhettem magamhoz, amikor hazajöttünk. És ő egyedül volt, nem lehettem mellette.
Azt sem felejtem el soha, ahogy a kórházban bántak velünk, hogy nekik köszönhetjük a szopizásunk sikertelenségét.

Tudom, tudom, túl kell lépnem rajta, van egy gyönyörű gyerekem és az élet szép. Majd egyszer eljutok ide, most még sajnos nem megy.

Barbi
Kép
b_barbie
 
 


Barbi:elhiszem , hogy milyen szörnyű volt neked is meg a párodnak és persze az Ádámnak is!!!!! :cry: Idő kell , hogy ezt megemészd, de szerintem igazán majd a kistesó születése fogja(nem semmissé tenni :!: ) begyógyítani a sebeidet!!!!Addig is itt vagyunk neked, nyugodtan panaszkodj!!!! :wink:

Szonja 2004.02.24.
Zsombor 2006.03.13.
Anissza 2008.01.09.
"Abból tudhatod, hogy a gyermekeid kezdenek felnőni, hogy olyanokat kérdeznek, amikre van válasz."
"Csak a szeretetet lehet vég nélkül osztogatni, úgy hogy közben mégsem fogy el."
bmo
 
 


Sziasztok!

ELKEZDTEM A MAI HSZ-EKET OLVASNI ÉS NAGYON ROSSZ HÍREKET OLVASTAM!
MOST CSAK GYORSAN RILLISZÉKRŐL!(MERT TOVÁBB NEM OLVASTAM,TEHÁT BARBI MAJD A TE SZÜLÉS TÖRTÉNETEDET IS REAGÁLOM MIHELYT EL JUTOK ODÁIG,DE MA EGYEDÜL VAGYOK A GYEREKEKKEL,A PÁROM ÜGYEL,ESTE MAJD A TÖBBIT)
HÁT 19 HETESEN SAJNOS NEM SOKAZ ESÉLY,VAGYIS SEMMI,GONDOLOM ŐSZINTESÉGET VÁRTOK TŐLEM!24 HÉTTŐL LEHET SZÜLÉSRŐL BESZÉLNI,ADDIG NAGYVETÉLÉSRŐL VAN SZÓ!NEM TUDOM,HOGY MEDDIG LEHET ÍGY A BABA,DE SZERINTEM MOST AZ LENNE A CÉL,HOGY A MÁSIK KETTŐ BABA TOVÁBB FEJLŐDJÖN.NEM TUDOM AHOL MOST VANNAK MENNYIVEL JOBBAK A KÖRÜLMÉNYEK,ITT A FEJLETTSÉGRE,FELSZERELÉSEKRE GONDOLOK!
SZÓVAL A 24 HÉTTŐL MÁR VAN ESÉLY DE SZÁMOLNI KELL AZZAL,HOGY 3-AN VANNAK ÉS ILYENKOR KISEBB A SÚLYUK IS!
NEM AKAROM,HOGY SZÍVTELENNEK GONDOLJATOK,CSAK ŐSZINTE VAGYOK!
MÁRTI,
KÉRLEK ADD ÁT RILLISZÁKNEK,HOGY GONDOLOK RÁJUK ÉS A LEGJOBBAKAT KÍVÁNOM!
KÉRLEK ÍRD MEG NEKÜNK A FEJLEMÉNYEKET,HÁTHA AKKOR ÉN IS TÖBBET TUDOK SEGÍTENI,VAGYIS NEKTEK TÖBBET TUDOK MONDANI AZ ESTRŐL.ÍGY NAGYON NEHÉZ,HOGY NEM ISMEREM A TÖRTÉNETET,MEG HOGY MIT CSINÁLNAK ÉPPEN VELÜK!

AKKOR MAJD JÖVÖK,HA MÁR NEM NYÜZSÖGNEK A GYEREKEK KÖRÜLÖTTEM!

TIMI
timiban
 
 


Sziasztok!

Akkor itt vagyok,látom utánam nem igen volt hozzászólás,ezekszerint nem csak nekem volt zsúfolt estém!Igaz mire befejezem a nem éppen rövid írásomat,már biztosan leelőz vki! :lol:

Mielőtt részletesen elkezdem,leírom,hogy a terhességeimmel semmi gond nem volt,se hányinger,se görcsök semmi!Csak az elején nagyon alacsony volt a vérnyomásom,amit egy idő után megszoktam.
(a történeteket nem szakmailag fogalmazom,hogy minden érthető legyen)

Ákos születése:
Még szülésznő tanuló voltam-utolsó éves-amikor Ákos megfogant.A szülés már a képesítő vizsgák utánra esett,de így sok mindent nagy pocival csináltam meg!Az utolsó vizsgám,a záró,a szülés előtt 5 héttel volt!
Ákos Pesten szültem a Nyírőben,mert ott voltam két évig tanuló és ott mindenkit ismertem,a dokim is ott volt,akit a mai napig tisztelek!
A 36.héten a második NST-m nem sikerült vmi fényesen,és az UH is igazolta,hogy a lepényem meszes,úgy néz ki,mintha már a szülés előtt állnék,de ugye még 4 hét vissza volt!Azt tanácsolták a kollégák,hogy naponta járjak NST-re,hogy figyelni tudják,meddig funkciónál rendesen a lepény!Hát ez már nem volt olyan könnyű,mert időközben hazaköltöztem Veszprémbe,onnan nehezen tudtam volna feljárni naponta! :lol: Így befeküdtem a kórházba.A volt férjem már megszokta ezt az állapotot,mert egy hónappal ezelőttig is csak hétvégén jártam haza!
Természetesen mindig minden rendben volt!Elérkezett a kiírás napja,júl.24.A méhszájam szinte zárt,fájások sehol,én meg már túl akartam lenni rajat.A dokim szabin,de bejött többszörhozzám.Így volt azon a napon is,hétfő volt,azt mondta holnap beindítja,ha addig nem lesz változás.Hát nem volt..Reggel jött és kérdezte,hogy mit keresek még az osztályon,hisz ma inditás van,már a szülőszobán kéne lennem.Mondtam neki,hogy nekem senki sem szólt,hát ő sem értette.Természetesen az egyik főorvos-akivel nem nagyon csíptük egymást-nem referált a nagy főnöknek rólam,így az inditás elmaradt.Délután megvizsgált a doki,hát nem úgy álltam,mint aki szülni akar!Egyszer vmifolydogálást éreztem,szóltam a szülőben,hívták a dokit,azt mondta burok repedés,igaz magasan,de akkor ma mégis szülünk.
Hívtam a családot,anyu és a volt férjem elindultak Pestre.
Este 7-kor kötötték be az infúziót.Na először még nevetgéltem,nem voltak erősek a fájások,aztán olyan 11 körül,már nem igen tdtam nevetni,hol anyu hol Péter volt benn.1 után már nem igazán tudom mi történt,mert veszettül fájt,az oxi meg csak folyt,én meg alíg tágultam!Na meg végig hánytam az egész vajúdást.2 után egy kicsit leállították az oxit,hogy pihenjen a szervezetem,meg feltöltöttek folyadékkal,amit sikeresen kihánytam.3 körül folytattuk,akkor lehettem 4-5 cm.Aztán a dokibácsi segített tágulni a fájások alatti vizsgálattal,de ezért akkor és most sem haragszom,mert már,ha nem ő van vittek volna a kés alá,amit igencsak el akartam kerülni!4 után tolófájásaim kezdődtek.Annyira megörültem neki,hogy összeszedtem az összes erőmet,amikor mégcsak próbálgatni akarta a doki a nyomást,hogy nagyon beindult a dolog.Szegény kolléganőm,aki épp akkor esett ki egy másik szülésből,alíg tudott odakészülni.Kb.4-5 nyomhattam,amikor 07.26-án 4.25-kor megszületett Áki fiam 4300gr,56cm-vel.Egyből felsírt,igaz elvitték rendberakni,majd visszahozták,de én annyira elfáradtam,hogy a varrást is végig aludtam.A családom hazajött,én meg 7-ig aludtam a szülőszobán.Aztán kitoltak a helyemre,saját lábon nem lehetett,ez volt a szabály.Vettem egy jó tust,aztán mentem a fiamért,aki végig mellettem volt,igaz éjszakára bevitték,mert akkor még nem volt 24 órás rooming-in.

Rebi születése:
Szintén eljött a kiírás időpontja,júl.24.ekkor már Veszprémben,mert már itt dolgoztam,semmi nem történt.A máhszájam zárva.Másnap be kell feküdni,ez a szabály.Bementem,de minden rendben volt,így megbeszéltem,hogy hazajövök,mert a férjemnek-ő már a mostani-aznap volt a szülinapja,-a fiamnak másnap,de ő már anyuéknál volt-és azt szeretném vele tölteni.26-án bementem,NST,ami rossz lett,jött a terheléses vizsgálat,rövidenOPT,-még szó lesz róla,úgyhogy így fogom használni,ha nem baj-az sem lett vmi fényes.A főnököm inditást rendelt el,de hát a méhszájam zárva volt,ilyenkor méhszájérlelő zselét tesznek fel,tehát ezt rendelt.Este az orvosom fel is tette.Hát fájásaim nem igen voltak tőle,még aludni is tudtam.Reggel jött,hogy megnézze vajon mennyit tágultam-szerencsére a baba leletei nem voltak annyira rosszak-hát nem sokat,de már nyitva voltam.Megegyeztünk,hogy burkot repeszt-ennek meg volt a kockázata,mert a korai burokrep.a szülés elnyúlásához vezethet-de én már túl akartam lenni rajta.8-kor repesztés,fájások sehol.Egy óra múlva már volt vmi,szóltam a szülésznőmnek-nekem is volt saját-hogy jöjjön be,mert már kezd fájni.10-kor jött az oxis infúzió,még az sem volt szörnyű,csak amikor emelték az adagot.Ahogy erősödtek a fájások én ismét el kezdtem hányni.Délben már nagyon fájt,12.15-kor jött is a doki,hogy megnézzem,hát 4!!!cm voltam.Na akkor azt hittem itt a vég,én már szülni akartam olyan fájásaim voltak.De kaptam egy kis kábító inj-t,ami nem kábított,de azért valamennyire jobb lett.Az oxin természetesen emeltek,én meg hánytam.12.45-kor kakilnom kellett,meg pisilnem.Ki be tette a kolléganőm az ágytálat,én meg csak nyomkodtam,mire ő azt mondta,hogy mostmár megnéz mit nyomkodok én itt 4 cm-es méhszájjal.Ez még egy óra előtt volt,hát megvizsgált,már nem volt méhszáj és jött a lányom.Doki sehol,csak a csajok,én meg szülök!Gyorsan előkerítették,addig Zsuzsi tette a dolgát,na meg én is.Megjött a doki,kértem,hogy vágjon,annyi idő még maradt,aztán 07.27-én13.07-kor megszületett Tuba Rózsa Rebeka lányom,3950gr,55cm-vel,egyből odaadták,majd elvitték.Aztán összevartak,most nem aludtam el :lol: ,mire kész lettünk,anyuék is ott voltak,együtt mentünk ki hozzájuk.Majd kivittek a helyemre,zuhany és már mentem is a lányomért.

Most egy kis szünet,ezt elküldöm,mert nem tudom egyszerre milyen hosszút engedélyez a rendszer!
Az esetleges hibákért bocsi,de már fáradt vagyok! :oops: :lol:
timiban
 
 


Na akkor folyt köv.

Zsoltika születése:
A szitu hasonló,mint a Rebinél.Csak a kiírás előtt két nappal rossz lett az NST-m,felvétel,OPT,az is rossz lett,inditás.Ez volt dec.16-án.Mivel a méhszájam alíg volt nyitva-már megszokott tény nálam-jött a zselé.Du.3-kor lett feltéve,és voltak tőle fájásaim,igaz nem erősek,de jobbak,mint Rebinél voltak.Este 10-kor jött vissza a dokim,már azért tágultam,mert 3-4cm voltam,természetesen Zsuzsi is bejött,mert a párom otthon volt a többi gyerekkel.Ja azt kihagytam az előbb,hogy ott volt a Rebi születésénél!Megtörtént a burokrep.és egyből megkaptam az infúziót.Még elvoltam egy jó órácskát az elviselhető fájásokkal,de az oxitocin adag emelésével csökkent a jó kedvem,viszont most nem hánytam!Zsuzsi meg is jegyezte! :lol:
Éjfél után már nagyon erősek voltak a fájások,6cm voltam,a doki nem ment sehova ott beszélgetett a csajokkal,mert okulva az előző szülésemből,nem akart lemaradni róla,mert szülni azt gyorsa tudok!Fél egy után már kakilnom kellett,volt még egy kis méhszáj,de a fej már nagyon lent volt.Még nem nyomhattam,na ez rossz volt,mert én már csak azt éreztem,hogy nyomnom kell!
Aztán pár fájás után Zsoltika szívverése lassult,oxigént lélegeztem be,meg nekiáltak nyomatni!Természetesen hánytam.Nagyon muris volt így utólag,mert egyszerre kellett volna mindent csinálnom...Nyomni,szívni az oxigént,közbe meg hánytam!De pár nyomás után megszületett Zsoltika,12.17-én 1.07-kor,3900gr 58cm.Felsírt szerencsére annyira nem viselte meg.Őt is megkaptam egyből,majd elvitték.Ismét volt vágás a szívhangok miatt.Még visszahozták egy kicsit,majd bevitték az osztályra.Mivel pont teltház volt a szülészeten csak egy hely volt,az is egy hat ágyas kortermben,így nem mentem át,nemakartaméjszaka a többieket zavarni!Reggel átsétáltam,de még az éjjel vettem egy jó zuhanyt.Igaz a babáért nem mehettem mert az nem rooming-in-se szoba volt,még nekem se engedték,hogy ott legyen velem a gyerekem.Így én voltam nála,szinte egésznap a csecsemőben voltam.Természetesen aznap nem lett üres hely,de másnap bemehettem egy ágyasba.Mindegyikkel ott voltam.Na ezt nem azért írom,hogy felvágjak,nálunk 4 egy ágyas szoba van,nyilván a protekciósok előnyt elveznek :lol: de egyszerre nincs 4 protekciós és a kedvemért nem költöztettek ki senkit,megvártam míg vki hazamegy!

Hanna születése:
Szerintem már kitaláljátok mi történt.Nálam minden kezdés egyforma.Ezt meg is mondtam mindenkinek.Csak röhögtek rajtam,hogy én a negyedik gyerekemet sem tudom spontán megszülni,ezt is majd inditani kell.Hát így is lett.Dec.19-re voltam kiírva.Közel volt a karácsony!Mondtam,ha nem szülök meg 20-áig,akkor már csak az ünnepek után,mert szerettem volna a gyerekek miatt itthon lenni szenteste!19-én szintén rossz lett az NST,OPT,már reménykedtem,hogy akkor megint inditás és akkor biztos megszülök,mert a méhszájamra nem bizhatom a dolgot,mert zárva volt!Szokás szerint!Hát az OPT jó lett,tehát nincs teendő,minden rendben!Ennek én örültem,csak annak nem,hogy nem szülök!Egy éjszaka feleslegesen a kórházban...
Reggel NST-gondoltam ha jó lesz akkorirány az otthon és majd bejárok a vizsgálatokra-hát nem lett vmi jó,de nem is olyan rossz!Az egyik kedvenc kolléganőm volt,ő hitt bennem és tudta,hogy én csak egy kis rásegítéssel szülök meg.Hát kértem a segítségét,hogy beszéljen a főnökkel,minek huzzuk már a lepényem ugyis meszes javulni úgysem tud,hadd szüljek már meg.Beszélt vele,azt mondta ez az NST tényleg nem a legjobb,inditás.Most a zselé helyett hüvelytabletta van,ez érleli a méhszájat és indítja be a szülést.Reggel 8 óra,felkerült a tabletta.9-kor 2 perces fájásaim voltak,de rövidek.Felhívtam a Zsuzsit,hogy kezd fájni,de még maradhat otthon,hiszen a méhszájam nem igazán állt jól.10-kor már nagyon fájt,szóltak a lányok a dokinak,hogy nézzen meg,mégis 4x szülő vagyok,nehogy meglepjem őket!Nagyon nyomódott lefele a drága,mindig pisilnem kellett.Na ekkor voltam 3!cm!Hát nem sok,de haladunk.A párom még nem volt bent,mert azt beszéltük meg,hogy otthon marad,pont a vizsgálat után hívott,mondtam is neki,hogy nagyon fáj,de még nem sokat tágultam.Azinfúziót elkerültem,mert elég hosszúak lettek a fájások.11-kor hívtam a Zsuzsit hogy jöjjön,mert már nagyon fáj.Ahogy megérkezett,nem sokra rá a párom is,mert nem bírt otthon maradni!Sokat mászkáltam,végre megtehettem mert nem voltam az ágyhozkötve.Elmntem pisilni,de ekkor már nagyon nyomott lefele a fej.Visszavánszorogtunk a szülőszobára,ráültem a labdára,na azon nagyon jó volt vajúdni!Még állt a burok,senki se nézett felénk.Nekem csak az volt a fontos,hogy a Zsuzsi ott volt,meg tudom én orvos nélkül is szülni ezt a babát!Ahogy vajúdok a labdán,jött a szokásos sztori a hányás.Zsuszi gyorsan lefektetett,mert tudta,hogy mindjárt szülünk.Negyed egy után lehettünk.Ekkor belépett a főnök a párom meg szólt neki,hogy jöjjön vki,mert én mindjárt szülök,mert már nyomnom kellett,a burok meg még áll.Hát jött is az ügyeletvezető,vizsgálat,repesztés,szülés.ZSuzsi csak egy kesztyűt tuduott húzni,mert olyan gyorsan jött Hanna.12.20-án 12.37-kor megszületett.4000gr,56cm.Most nem volt idő vágni,én szerettem volna,gátvédelem volt,de repedtem,mert Hanna kezecskéje a feje mellett volt!
De hogy vmi más is történjen velem túl a negyedik csodálatos szülésemen,nem vált le rendesen a lepény,így betapintást csináltak.Ehhez elaltattak,tehát a varrást is alatásban végezték.
4 óra múlva saját lábamon átmentem az osztályra,majd tus és mentem a Hannáért,aki végig mellettem volt,mert már 24 órára is nálunk lehetett a baba,igaz csak az egy ágyas kortermben!

Hát ennyi volt,tudom hosszúra sikerült,de négy szülést leírni rövidebben nem lehet,így is csak a lényeget írtam.Ha netán kérdésetek lenne,akkor szívesen válaszolok rá.
Na megyek aludni,mert leragadnak a szemeim!
Bocsi a hibákért!

Timi
timiban
 
 


Timi:és miért nem indult be egyik szülésed sem spontán???Azt nem lehet tudni???És miért szerettél volna gátmetszést :shock: ????A repedés könnyebben gyógyul, és nem roncsolja annyira a szövetet, nem olyan mély.

Tegnap voltunk beszélgetni a pappal, nagyon szimpatikus volt.A keresztény nevelésről volt szó.
Aztán bementünk a templomba, ott maradtunk a misén, nem sűrűn járunk, de most a Rilliszék miatt is éreztem(imádkoztam értük), hogy be kell mennünk.Szoni velünk volt:élvezte, mert volt egy hasonló korú kislány aki kiflivel tömte :lol: , meg játszottak is.Áldoztunk is így Szonit megáldotta a pap.Zsombi nem jött mert ő itthon uzsonnázott a mamával.

Szonja 2004.02.24.
Zsombor 2006.03.13.
Anissza 2008.01.09.
"Abból tudhatod, hogy a gyermekeid kezdenek felnőni, hogy olyanokat kérdeznek, amikre van válasz."
"Csak a szeretetet lehet vég nélkül osztogatni, úgy hogy közben mégsem fogy el."
bmo
 
 


Timi, hát... nem semmi.
A Zsuzsi a szülésznőd, ugye? És miért csak a végefelé hívtad be?

Márti, holnap lesz a nagy nap? Akkor most gondolom van ezer dolgod. És végül milyen a kispasi ruhája?
Fényképezzetek sokat!
Van valami új híred Rilliszékről?

Barbi
Kép
b_barbie
 
 


Húúú, Timi tök jó ha ennyi szülése van az embernek. Tényleg miért kelett mindig rásegíteni? És miért meszesedett olyan hamar a lepény? Ez adottság? Vagy van valmi oka? Bocs a hülye kérdésekért, de olyan jó, hogy tőled lehet butákat kérdezni, max. kinevetsz?

Márti, izgi a holnapi nap! Gondolok rátok és főleg Zsombira. Hányra kell mennetek?
Rilliszékről írj ha tudsz valamit, habár tudom, hogy ezt felesleges volt írnom.

Barbi, nem semmi amin végigmentetek. Ez most fáj és soha nem fogod elfelejteni a fájdalmakat, aggódást. Viszont sokat fog enyhülni. És valóbana majd a kistesó születése feledteti igazán a dolgokat. Ill. nem feledteti de akkor tudod majd igazán feldolgozni. Én ezért voltam annyira kibukva. Amíg a kórházban voltam, nem tudtam senkivel megbeszélni a történteket. A szobatársak az más és Árpival akartam bezsélni, rá volt szükségem. Viszont gyenge voltam a váróban állni, a szobába nem jöhetett be, na meg a csajokat is 3 óránként etetni kellett meg sokminden gátolt ebben. Szóval első este itthon nem sokat aludtunk el kellett mesélnie a szülésemet. Akkor még nem sok mindnere emlékeztem, csak később jöttek elő dolgok. Én ha előjött a szüléses depim, mindig megölelgettem, megszeretgettem a gyerekeket. A kórház megúszására szeretnék legközelebb itthon szülni. Feltéve ha nem sokan lesznek bennem és Árpi is beleegyezik. Nem tudom lennék-e olyan bátor mint a Mártiék. Ha igen Timi várlak szeretettel. :D

KépKép
kgiulia
 
 


Nincs hír Rilliszékről, azonnal írok ha lesz!!!!

Ma reggel majd bepisiltem a nevetéstől!!!!Kispasim megint hajanalban kelt, majd másfél órát visszaszunyált!!!! :lol: Nagyon rendes volt.AZtán együtt lustiztunk a nagyágyon és ez a kisbetyár odamászott hozzám, a pofimra tapasztotta a száját és fújt jó nagyokat!!!!Mi ezt szoktuk vele csinálni a pociját, nyakát így fújkáljuk, na most visszaadta!!!!! :lol: :wink: Édespofa volt!!!

Ja lesz meló, tegnap megsütöttem a muffinokat, ma majonézes salikat megcsinálom, na meg rendet vágok ebben a hodályban, aztán holnap a husi meg a többi!!!Fél 12-kor kezdődik a keresztelő, majd rakok képeket holnap este, ha még élek!!!! :lol: :wink: Bár én ilyen alkalmakkor nem igazán fáradok el!!!!Aznap is mikor elfolyt a magzatvíz Zsombival, nagy családi pizzázást csináltunk, úgyhogy hajnal óta nem aludtam, és ugye már aznap este sem tudtam, és így lett meg másnap délután a kistökös!!!!! :lol: :wink:

Szonja 2004.02.24.
Zsombor 2006.03.13.
Anissza 2008.01.09.
"Abból tudhatod, hogy a gyermekeid kezdenek felnőni, hogy olyanokat kérdeznek, amikre van válasz."
"Csak a szeretetet lehet vég nélkül osztogatni, úgy hogy közben mégsem fogy el."
bmo
 
 


Sziasztok!

Ne haragudjatok, hogy tegnap nem jelentkeztem, de mire elolvastam volna az írásaitokat, addigra már mindig mennem kellett! :( :-P
Most is csak épp befejeztem Ákos születését, de már nincs több időm. Nem lesz így pöri ebédre! :)

Jól vagyunk, különben, Rilliszéknek így ismeretlenül is szorítok, hogy minden rendben legyen mindhárom babóval!

Ja, még annyi, hogy Márti, én vagy béna vagyok, vagy béna vagyok, de a fotókat megnéztem a Zsombi születéséről, a történetet viszont sehol sem találom. Csakis én lehetek a béna, mert olvastam, hoyg másoknak sikerült elolvasni! :roll: :roll: :roll: :oops: :oops: :oops:

Kellemes napot mindenkinek! HA tudok, még jövök!

Edith, Kriszta és Boróka
Kép
Kép
sedith
 
 


Sedith:a képek ahol vannak, azon az oldalon lejjebb vannak a születéstörténetek ott van a miénk is!!!Tehát nem a képsorozat alatt, hanem a kezdő oldalon:felül a születések képekben, alattuk pedig a történetek. :wink:

Szonja 2004.02.24.
Zsombor 2006.03.13.
Anissza 2008.01.09.
"Abból tudhatod, hogy a gyermekeid kezdenek felnőni, hogy olyanokat kérdeznek, amikre van válasz."
"Csak a szeretetet lehet vég nélkül osztogatni, úgy hogy közben mégsem fogy el."
bmo
 
 


Márti, írd már meg nekem is mégegyszer, hogy hol találom a szülésedet, szívesen elolvasnám mégegyszer. :wink: :P n

Barbi
Kép
b_barbie
 
 


Ja, nem is meséltem!! :oops: Beszéltem a Zsandival, jól vannak, csak még mindíg vacak a számítógép!!!! :roll:
Jönnek október 2-án csak még nem tudják, hogy 1 manóval vagy a Marcit is hozzák, mert hétfőn jönnek fel és aznap mennek is haza !

Arra gondoltam, hogy aki jön, ne vacakoljon reggel a bébikaja gyártással, majd én főzök!!! :wink: Paradicsomos krumplit tutira tudok, meg borsósat (extra gyenge fagyasztott borsóból szoktam csinálni), husit is tudok belerakni kívánság szerint!!!! :lol:
Felnőtt kajában még nem gondolkodtam!!! :oops: Majd kitalálok valamit!!!! :lol:

Szonja 2004.02.24.
Zsombor 2006.03.13.
Anissza 2008.01.09.
"Abból tudhatod, hogy a gyermekeid kezdenek felnőni, hogy olyanokat kérdeznek, amikre van válasz."
"Csak a szeretetet lehet vég nélkül osztogatni, úgy hogy közben mégsem fogy el."
bmo
 
 


Szép jóreggelt!!!!
Husi a sütőben :lol: :mézes-mustáros-barackos pipicici , ha jöttök csinálhatom ezt , ha szeretnétek!!!??? :lol:
Már csak a köretet kell megcsinálnom és kész a főzőcskézés!!!
Majd azért próbálom nézni az emailjeimet, ha ír Dénes akkor jelentkezem, gondolom megint nem lesz ma nagy mozgás!!!! :lol: Mindenki családozik :wink: , szép napot, sétáljatok sokat a manókkal ma jó idő lesz!!!!

Szonja 2004.02.24.
Zsombor 2006.03.13.
Anissza 2008.01.09.
"Abból tudhatod, hogy a gyermekeid kezdenek felnőni, hogy olyanokat kérdeznek, amikre van válasz."
"Csak a szeretetet lehet vég nélkül osztogatni, úgy hogy közben mégsem fogy el."
bmo
 
 


Jó reggelt!
Márti, aztán fotózzatok sokat és este, ha még lesz erőd, várjuk a képeket! :lol:
Nem válaszoltál, milyen ruhában lesz a kispasi?

Ja, séta. Megbeszéltük, hogy ma csavargunk egy nagyot, ugyanis ezután az Istvánnak nem igen lesz szabad hétvégéje. És ki tudja még meddig lesz jóidő. :roll:
Erre kiütötte a kórság. Fáj a torka, feje, stb... :?
Ennyit a csavargásról :cry:

Barbi
Kép
b_barbie
 
 


Barbi:annak az öltönynek vagy minek a gatyója lesz rajta, az a kapucnis pulcsi amit vettünk, kapunk kölcsön az 5 hónappal idősebb unokatesójától 1 fehér harisnyát, és kap tőlük 1 fehér sapót, ja és 1 fehér rövid újjas body lesz még rajta!!!!
Sajnálom, hogy ágynak dőlt a párod!!!! :( Azért legyen szép napotok így is!!!!Hiszen :" A boldogság forrása nem rajtunk kívűl van, hanem bennünk."!!!!!! :lol: :wink:

Szonja 2004.02.24.
Zsombor 2006.03.13.
Anissza 2008.01.09.
"Abból tudhatod, hogy a gyermekeid kezdenek felnőni, hogy olyanokat kérdeznek, amikre van válasz."
"Csak a szeretetet lehet vég nélkül osztogatni, úgy hogy közben mégsem fogy el."
bmo
 
 


Sziasztok!

Tegnap nem igazán jutottam el a géphez! :roll: Egy csomó mindent szeretnék írni,nem tudom mennyire lesz időm!

Márti,
először is sok sikert a mai naphoz,nagyon fincsit főzöl! :lol:
Ami a kérdéseket illeti:
Hogy,miért nem indult be egyik sem nem tudom.Nyilván,ha kivárom lehet,hogy beindult volna spontán,de ebben nem vagyok annyira biztos,mert egyik sem indult be.Még a negyedik se.Volt olyan kolléganőm,aki nem is értette,miért nem várom meg míg magától beindul,hisz általában a negyedik szülést nem kell indítani,ha minden oké!De a gyakorlat engem igazolt,hisz a tabletta feltevése után,már 2 perces fájásaim voltak!Lehet,hogy én így vagyok beállítva! :lol: :wink:
A méhszájam védte a terhességem,túlzásba is vitte!Én egyáltalán nem éreztem,hogy belehajszoltam volna magam a szülésekbe,mert egyszer sem volt fájásgyengeségem,és elhúzódó szülésem!Csak az első lökést kellett megadni! :lol:
Gátmetszés:
Szakmailag gátvédelem párti vagyok!Tehát az én történetem nem ábrázolja,amit a munkám során teszek,ill.vallok!
Már az Ákinál sem volt mély metszésem,mert éppen csak tudott vágni a doki,természetesen gondom sem volt vele,hamar gyógyult,ülni is tudtam!
A Rebinél tudtam,hogy nem biztos,hogy lesz vágás,mert az akkori dokim nagyon a gátvédelem híve volt!Zsuzsira bíztam magam.Írtam,hogy nagyon gyorsan jöttek az események,és nagyon erősek voltak a tolófájások!Nyilván megkérdezte a doki a Zsuzsit a viszonyokról,amit persze én is hallottam,azt mondta kifér vágás nélkül is.Ekkor végigfutott rajtam,hogy ez mivel jár és nem éreztem magamban azt,hogy végig tudom csinálni,úgy ahogy kell!Tehát magam miatt kértem,hogy inkább egy kicsit vágjon,mert nyomás nélkül nem bírtam volna ki a fájásokat!Gátvédelemnél ugyebár nem szabad rányomni!Volt vágás,igaz nagyon kicsi és nem mély!A sebbel semmi gondom nem volt!
Zsoltinál,mert felkészültem,tudtam,hogy meg kell tudnom csinálni,hisz a harmadikat nem szülhetem vágással!
Meg is beszéltük a Zsuzsival,hogy mindent megteszek,hogy sérülés nélkül sikerüljön!
Hát itt már a leírtak miatt lett metszés,mert nem akartak kockáztatni,hisz Zsoltika nem érezte már jól magát!Így egy fájással kint volt,most is csak kis metszésem volt,ami szintén szépen gyógyult.
Hannánál,már én kértem a Zsuzsit,hogy legyen,mert hát az előzőeknek a hege ott volt és féltem,hogy az fog szétmenni.
Azt azért még le kell írnom,hogy kedvenc dokim meghalt,Hannát már nem vele szültem,és nálunk a halála után a főnök nem endette az orvos választást az ügyeletesnél kellett szülni,vagyis kell,nálam se volt kivétel.Tehát most már csak a Zsuzsiban bizhattam,na és magamban!Itt is gyorsan jött a baba,mint írtam,mondta az ügyeletvezető,hogy nincs vágás,mert már nem tud és ne nyomjak.Hát könnyű mondani,amikor olyan tolófájásaim voltak.Rá tényleg nem nyomtam,tehát az,hogy veszel egy nagy levegőt és nyomsz az nem volt,mégis úgy jött,mint a rakéta!Hát repedtem,mint írtam a keze miatt.De a Zsuzsi megdicsért,hogy nem volt rossz,és,ha nincs ott a kéz akkor sérülés sincs.Sajnos nem volt felületes,kicsit mély lett,varrni kellett,hát ezzel több bajom volt.Szépen gyógyult de sokáig érzékeny volt!
Ezért Márti egy kicsit megcáfolnám amit írtál.Ugye nem baj.
Egy kicsi metszés sokkal könnyebben gyógyul,mint egy repedés.A vágott seb hamarabb összesimul,mert nem roncsolt a sebszél,mint a repedt,mert az roncsolódik.Egy papír lap is szebb,ha vágjuk,mintha tépjük.Ezt arra az esetre írom amikor a repedés nemcsak"horzsolás",tehát varrni kell!A repedésnek is több fokozata van 1-4ig,ez a súlyosságát mutatja,nyilván mekkora szövetroncsolással jár.A vágott sebet is tovább lehet repeszteni,tehát,ha van vágás akkor is kell gátat védeni,mert további sérüléseket okozhatunk,ha nem tesszük!
Na ennyit a gátvédelemről.
Szakmailag a gátvédelmet tartom jónak,de nem minden áron!Ha nem lehet elkerülni az esetleges sérülést,akor inkább egy kisebb metszés legyen!
Most mennem kell,igérem a többiek kérdéseire is válaszolni fogok!

Pusz

Timi
Kép

Kép
Kép
Kép
ÁKI:1995.07.26.
timiban
 
 


Sziasztok!

Akkor folytatom,csak teregetnem kellett,meg Hannát leraktam aludni,mert nyügös volt!

Barbi,
először is a szüléstörténetedre reagálnék.Sajnos ez nagyon rossz,amikor olyan kórházban szül az ember,ahol nincs PIC,ami a te esetedben jobb lett volna,de hát az ember nem arra számít amikor szülni megy,hogy gond lesz a babával és intenzív ellátásra lesz szüksége!Ahogy olvastam Ádámnak szüksége volt rá,de ahogy ott viselkedtek veletek azt inkább nem minősíteném.Teljesen felháborított,hogy ilyet tettek,nem igazán mama és bababarát ez a hely ahol voltatok!Elég nagy csapás az anyukának,hogy a babáját elválasztják tőle,és teljes bizonytalanságban van,erre még a normálisnak vélt körülményeket se képesek biztosítani! :evil: Le a kalappal,hogy frissen műtötten is a baba melett akartál lenni,és szoptatni,ami a "kedves"ápoló személyzetnek köszönhetően nem sikerült! :evil:
Kérdésedre válaszolva:
Igen Zsuzsi a szülésznőm volt.Nem azért választottam őt,mert a többiekben nem bíztam volna,hisz a kolléganőim,de úgy éreztem benne maximálisan megbízhatok minden tekintetben.Vele sokat dolgoztam együtt és az egyik legtapasztaltabb bábák egyike!Azért van egy két kolléganőm akiknél nem szívesen szültem volna,nem azért mert szakmailag nem feletek volna meg,inkább nem voltunk annyira jó viszonyban,nem mindenkivel eveztem egy hullámhosszon!
Szerencsére mindig olyan kolléganőm volt mellettem,amikor elkezdődtek az események,akikkel nem volt gondom,talán ezért sem rángattam be Zsuzsit egyből az elején.Hisz amíg elnevetgéltem,amíg nem voltak nagy fájásaim,mindegy volt ki van velem.Meg mindig úgy jött ki,hogy Zsuzsi vagy előtte dolgozott vagy utána,tehát hagytam pihenni!Mikor már nem bírtam szóltam,hogy jöjjön!Zsoltit éjjel szültem,tehát akkor már este bejött,amikor még alíg vajúdtam,de így volt az egyszerűbb.Szülés után is ott maradt,mert nem tudott mivel hazamenni,a bába szobában aludt,reggel meg kezdte a saját műszakját!

Julcsi,
Mártinak írt válaszomban azt hiszem a kérdésedet is megválaszoltam,annyi kiegészítéssel,hogy az indítás mindegyik esetben indokolt volt a lepény nem megfelelő működése miatt!Ezek a vizsgálatok,NST,OPT,mind azt a célt szolgálják,hogy a lepény működését ellenőrizhessük.Ide tartozik még a flowmetriai is,ami a legjobban meg tudja mutatni,ha már gáz van.Szerencsére nálam az áramlás mindegyik esetben jó volt,tehát akut teeendőre nem volt szükség,csak az indításra.Hogy a lepényem miért volt meszes nem tudom,előbb öregedett,a gyerekeim "kifosztották",hisz mindegyik nagy baba volt,táplálkoztak belőle rendesen.Sok tényező meszesítheti még,pl a dohányzás.Sajnos én dohányzok,a terhességeim alatt nem tettem :!: de a szervezetemben benn van a nikotin,a kátrány,ami gondolom ilyenkor is kihathat a lepényre!De a gyerekeim súlya mutatja,hogy elegendő táplálékot kaptak,és a terminus végén lettek rosszak az eredményeim és még a vajúdás alatt is megfelelő oxigénellátást biztosította babáimnak!
Van olyan kolléganőm aki soha életében nem gyújtott rá,mégis gond volt a lepényével,már a második trimeszter közepétől.Folyamatosan ellenőrizték,flowkat csináltak,nézték fejlődik e rendesen a baba.Egyszercsak megállt a fejlődése,alíg nőtt hétről hétre.De amíg jó volt a flow nem akartak semmit csinálni,mert a baba még kora volt,és a tüdeje fejleteln.Aztán jött az a bizonyos nap amikor stopja lett a flown,eddig bírta a lepény,azonnali császár,a 33.héten,1400gr-os koraszülőttel!A lepénye nem volt nagyobb egy tenyérnél,tele elhalással és mésszel!Szerencsére minden rendben volt a babával,októberben lesz 10 éves!:lol:
Ezt csak azért írtam le mert nem igazán lehet ezeket a dolgokat megmagyarázni,hisz nála semmi olyan nem volt ami ezt indokolta volna!

Szívesen megyek hozzád szülést kisérni!:lol: :roll: Mikorra tervezitek?


Márti,
lehet,hogy lemaradtam vmiről?Milyen talit szerveztek?Kik lesznek ott?Vagy csak pár embert érint?Bocsi,hogy kérdezősködök,nem akarok pofátlan lenni!

pusz

Timi
Kép

Kép
Kép
Kép
ÁKI:1995.07.26.
timiban
 
 


Timi:jaj dehogy vagy pofátlan, akartam már kérdezni, hogy ti nem tudtok jönni????(bár nem tudom, hogy merre laktok :shock: )Mondjuk ez 1 hétfői nap okt.2., ekkor jönnek fel a Zsandiék a Flórával a Kelen kórházba, a hemangiómáját (ha jól írom :oops: ) megmutatni 1 dokinak, és ezért gondoltuk, hogy összejöhetnénk, és azért nálunk, mert ez itt van a XI.kerületben, nem messze tőlünk.Én várok mindenkit szeretettel!!!!Szóval holnaphoz 1 hétre!!!!

Szonja 2004.02.24.
Zsombor 2006.03.13.
Anissza 2008.01.09.
"Abból tudhatod, hogy a gyermekeid kezdenek felnőni, hogy olyanokat kérdeznek, amikre van válasz."
"Csak a szeretetet lehet vég nélkül osztogatni, úgy hogy közben mégsem fogy el."
bmo
 
 


Timi, sajnos elég sok kórházban megszüntették a komolyabb gyerekintenzív osztályt.
Nálunk szerintem az lehetett a baj, hogy akkor este, mikor az Ádámot átvitték, egy fiatal doki volt ügyeletes. És nem merte bevállalni az éjszakát. Volt rajta kívül egy idősebb doktorbácsi, vér profi. Lehet, ha ő lett volna aznap este, jobban ért hozzá, másként alakult volna. (mert szerencsére kiderült, hogy csak adaptációs zavar)
Mondjuk azt megint nem értem, hogy amikor az Ádám megszületett, akkor rögtön vért vettek tőle és elküldték kitenyészteni. Hátha vírus. Ennek másnapra meglett az eredménye, hogy nem az. Akkor miért kezdett a doki kételkedni, lehet, hogy mégis vírus és küldte át máshova?! És ott miért ismételték meg a vérvételt és kellett újra várni a tenyésztésre?
Mondjuk most már mindegy. Már hiába gondolkozom azon, hogy mi lett volna, ha...!
Az én szülésznőm is éjszakás volt, szegény éppen hogy hazaért már hívtam is. De én mivel már előtte való nap tudtam, hogy császár, mondtam neki, hogy nem akarom becitálni, nem zavarom.
Ő mondta, hogy együtt kezdtük, együtt csináljuk végig. Lelkiismeretfurdalásom volt, mikor éppen hogy lefeküdt aludni én már telefonáltam, hogy jöjjön, de annyira jó volt, hogy ott volt velem. Már mikor megláttam sírtam. (persze ez nem meglepő, végig sírtam :lol: )

Julcsi, már akartam kérdezni, mi van a Lívi (azt hiszem őt írtad :oops: ) kajálásával és hízásával? Gyarapodott már? Eszik rendesen?

Márti, tart még a buli? Ha igen, akkor majd később számolj be részletesen! :lol:

Barbi
Kép
b_barbie
 
 


Timi:értem én ezt a gátvédelmes dolgot, meg én sem mindenáron akartam, ha kellett volna vágtak volna, csak azt hittem ahogy írtad, hogy te inkább a metszés híve vagy, azért volt furcsa! :wink: :lol:
Jó volt a keresztelő, kicsi Zsombi jól bírta, bár odafele az 5 perces kocsiút alatt elaludt, de aranyos volt végig.Igaz izgett-mozgott mint egy sajtkukac, néha kiköpdöste a cumit, belefújt a kezembe, de bámulta a gyertyát, szóval édespofa volt!!!!Jó volt a buli is, kaja elég lett, szerintem jól érezte magát mindenki, de persze itthon hagytuk a fényképezőt, úgyhogy várnotok kell, vagy a fotós képeire, vagy szóltam bátyámnak, mert ő a templom előtt csinált 1-2 képet hogy küldje át.Így jártunk :oops: :lol: , de majd holnap teszek fel a mai napról!!! :lol:

Szonja 2004.02.24.
Zsombor 2006.03.13.
Anissza 2008.01.09.
"Abból tudhatod, hogy a gyermekeid kezdenek felnőni, hogy olyanokat kérdeznek, amikre van válasz."
"Csak a szeretetet lehet vég nélkül osztogatni, úgy hogy közben mégsem fogy el."
bmo
 
 


Márit, örülök, hogy minden rendben volt. A fényképekre akkor várunk még egy kicsit. :wink:

Barbi
Kép
b_barbie
 
 


Húúúúú Barbi Ádámnak boldog 6 hót!!!!!Csak most eszmélek!!!!! :oops:

Vígasztalásul most rakok fel mai képeket!!!! :wink:

Keresztelő utáni ébredés:
Kép

Szonja 2004.02.24.
Zsombor 2006.03.13.
Anissza 2008.01.09.
"Abból tudhatod, hogy a gyermekeid kezdenek felnőni, hogy olyanokat kérdeznek, amikre van válasz."
"Csak a szeretetet lehet vég nélkül osztogatni, úgy hogy közben mégsem fogy el."
bmo
 
 


Keresztszüleimmel és anyával:
Kép

Szonja 2004.02.24.
Zsombor 2006.03.13.
Anissza 2008.01.09.
"Abból tudhatod, hogy a gyermekeid kezdenek felnőni, hogy olyanokat kérdeznek, amikre van válasz."
"Csak a szeretetet lehet vég nélkül osztogatni, úgy hogy közben mégsem fogy el."
bmo
 
 


Most mi van????? :shock:
Kép
Tudom, hogy ferdén van a cumim és igen jól látod mászom!!!!! :wink:

Szonja 2004.02.24.
Zsombor 2006.03.13.
Anissza 2008.01.09.
"Abból tudhatod, hogy a gyermekeid kezdenek felnőni, hogy olyanokat kérdeznek, amikre van válasz."
"Csak a szeretetet lehet vég nélkül osztogatni, úgy hogy közben mégsem fogy el."
bmo
 
 


Most leiszom magam:
Kép

Szonja 2004.02.24.
Zsombor 2006.03.13.
Anissza 2008.01.09.
"Abból tudhatod, hogy a gyermekeid kezdenek felnőni, hogy olyanokat kérdeznek, amikre van válasz."
"Csak a szeretetet lehet vég nélkül osztogatni, úgy hogy közben mégsem fogy el."
bmo
 
 


Szoni a hintájában:
Kép

Szonja 2004.02.24.
Zsombor 2006.03.13.
Anissza 2008.01.09.
"Abból tudhatod, hogy a gyermekeid kezdenek felnőni, hogy olyanokat kérdeznek, amikre van válasz."
"Csak a szeretetet lehet vég nélkül osztogatni, úgy hogy közben mégsem fogy el."
bmo
 
 


Sziasztok

Az elmúlt napokban nem volt időm írni, de mindent elolvastam. Én is végig bőgtem a szülési történeteket.
Én nem vagyok vallásos, imádkozni nem tudok, de bízom benne, hogy Rilliszéknél minden rendben lesz, remélem a sok pozitív energia eljut hozzá.

Márti: nagyon szépek a gyerekek! Szonika egy kis szépség, a Zsombi meg tiszta kis hapsi!
Talival kapcsolatban, én nagyon szeretnék menni, és remélem semmi nem jön közbe!

Barbi: Ádámnak boldog 6. hót!

Most megyek, mert nem jut eszembe semmi, pedig egy csomó mindent akartam írni.

Zsuzsi

KépKép
zsuzsi78
 
 


Még egy pár kép,(nem tegnapi), hogy jó kedvűen induljon a hetünk!!!!!! :wink:
Kiskirály:
Kép

Szonja 2004.02.24.
Zsombor 2006.03.13.
Anissza 2008.01.09.
"Abból tudhatod, hogy a gyermekeid kezdenek felnőni, hogy olyanokat kérdeznek, amikre van válasz."
"Csak a szeretetet lehet vég nélkül osztogatni, úgy hogy közben mégsem fogy el."
bmo
 
 


Pucér babáink másznak:
Kép

Kilógtam a kőre:
Kép

Szonja 2004.02.24.
Zsombor 2006.03.13.
Anissza 2008.01.09.
"Abból tudhatod, hogy a gyermekeid kezdenek felnőni, hogy olyanokat kérdeznek, amikre van válasz."
"Csak a szeretetet lehet vég nélkül osztogatni, úgy hogy közben mégsem fogy el."
bmo
 
 


Naptesók:
Kép

Puttony :lol: :
Kép

Zsombi pelussal a fején:
Kép

Szonja 2004.02.24.
Zsombor 2006.03.13.
Anissza 2008.01.09.
"Abból tudhatod, hogy a gyermekeid kezdenek felnőni, hogy olyanokat kérdeznek, amikre van válasz."
"Csak a szeretetet lehet vég nélkül osztogatni, úgy hogy közben mégsem fogy el."
bmo
 
 


Köszönjük szépen a köszöntéseket. :lol:

Márti, már így mászik? Ez nem semmi!
De pár képet nem tudok megnézni. :oops:

Barbi
Kép
b_barbie
 
 


Szia Barbie!

Boldog fél éves szülinapot Ádámnak!

Kép

Pusz

Timi
timiban
 
 


Timi, köszönjük szépen.

Olyan harisnyát vett neki az anyu, aminek tapadóka van a talpán.
Nagyon aranyos. :D

Ja és tegnap ettünk először pipicicit. Nagyon bejött neki. :lol:

Barbi
Kép
b_barbie
 
 


Barbi:miért nem tudod megnézni????? :shock: Én mindet látom, vagy csak az én gépemen jön be mind????? :shock:
Voltunk most de. boltban, postán, OTP-ben, gyógyszertárban:Zsombi jól kifáradt , elaludt hazafele jövet!!!! :lol:
Kicsit megbuzeráltuk a receptet :oops: , mert nem volt ráírva hogy hány grammos tápit adjanak, és az első helyen a kicsit akarták!!!!Én meg ezért nem rohanok vissza a dokihoz, igaz hogy holnap megyünk, de akkor már másik receptet szeretnék kérni!!!!Igaz, hogy más színű tollal írta rá a párom, meg szinte belevéste a papírba, mert nem fogott az a vacak, de megoldottuk!!!!! :lol:
Pénztárnál Szoni a kezemben , beletúrt a hajamba , apánál Zsombi ő meg tépte a hajamat!!!!! :wink: :lol:

Szonja 2004.02.24.
Zsombor 2006.03.13.
Anissza 2008.01.09.
"Abból tudhatod, hogy a gyermekeid kezdenek felnőni, hogy olyanokat kérdeznek, amikre van válasz."
"Csak a szeretetet lehet vég nélkül osztogatni, úgy hogy közben mégsem fogy el."
bmo
 
 


Márti, jóvanna, már látom. :oops: Mire másodszor beléptem már mutatta mind, előtte csak x-et rakott pár kép helyére ez a gyagyás gép. :wink:
Bank, posta, OTP, gyógyszertár... minden felesleges pénzeteken túladtatok? :lol:
A párna alól is kiszedted? :wink: :lol: (úgyis csak nyomja a fejed alvás közben! :lol: )

Barbi
Kép
b_barbie
 
 


Bizony szétszortuk az összes manit, ami még akadt, jövő hétig csak kibírjuk...remélem :roll:
Na mi van csajok????Mindenki eltűnt???? :shock:
Sajnos Dénes sem jelentkezett!!!!
Kicsi Zsombim lázas volt most:38 fokos, remélem semmi komoly, mert én lassan már kiszaladok a világból!!!!De annyira rág mindent, remélem csak a foga!!!! :roll:

Szonja 2004.02.24.
Zsombor 2006.03.13.
Anissza 2008.01.09.
"Abból tudhatod, hogy a gyermekeid kezdenek felnőni, hogy olyanokat kérdeznek, amikre van válasz."
"Csak a szeretetet lehet vég nélkül osztogatni, úgy hogy közben mégsem fogy el."
bmo
 
 


Sziasztok

A Szandival betegek vagyunk. :cry: :cry:
Egész éjjel fent voltunk, Szandi óránként ébredt és üvöltött. Azt hittük, a foga, de délelőtt mentünk oltásra és akkor mondta a doki, hogy vírusos torokgyulladás. Várható, hogy belázasodik, és hogy nem akar enni. Egyelőre egyik sincs, csak nagyon nyűgös. A nem irt fel semmit, csak C vitamint és lázcsillapítót.
Megnéztem a homeós könyvemet, torokgyulladásra jó a Belladonna. Nem volt a gyógyszertárba, csak holnapra lesz, de remélem segíteni fog.

Márti: én meg tudtam nézni az összes képet! :wink:

Megyek is, mert nagyon nyöszörög.

Zsuzsi

KépKép
zsuzsi78
 
 


Zsuzsi:szegény Szandi baba!!! :( Remélem hamar meggyógyul!!!!!

Zsombi most egyenlőre láztalan és simán kimászott a fürdőszobáig :shock: , úgyhogy most már rohangálhatok utána.Már mászik, néha szétcsúszik, elterül mint 1 kisbéka, de újra feltornázza magát és megy, még kicsit rozoga, de nagyon ügyes, úgy néz ki a kúszás kimarad!!!Az nem gond szerintetek????? :shock:

Szonja 2004.02.24.
Zsombor 2006.03.13.
Anissza 2008.01.09.
"Abból tudhatod, hogy a gyermekeid kezdenek felnőni, hogy olyanokat kérdeznek, amikre van válasz."
"Csak a szeretetet lehet vég nélkül osztogatni, úgy hogy közben mégsem fogy el."
bmo
 
 


Drev:hova tűntél!!!! :shock: :roll: :shock:

Szonja 2004.02.24.
Zsombor 2006.03.13.
Anissza 2008.01.09.
"Abból tudhatod, hogy a gyermekeid kezdenek felnőni, hogy olyanokat kérdeznek, amikre van válasz."
"Csak a szeretetet lehet vég nélkül osztogatni, úgy hogy közben mégsem fogy el."
bmo
 
 

Vissza: Gyermekek / magzatok kor szerint

Jegyzetfüzet:

 

X
EZT MÁR OLVASTAD?