Új privát üzeneted érkezett!

Sziasztok!

Ma végre szépen sütött a nap!!!Kép

Márti: tücsökzene foglalkozáson voltunk Dorkával a Marczibányi téri MÜv.Házban. Már fél éves kortól lehet odavinni a babákat. Dorka volt a legkisebb, de ennek ellenére eléggé élvezte a dolgot ( éneklés, táncikálás, dobolás, zizegés) Babák az anyukáikkal együtt énekelnek egy pedagógus segítségével. Csak fél óra, de ennyit bírnak ki ezek a babák. A többiek kb. 1 évesek voltak, max. 3 éves korig van a foglalkozás. Én azért próbáltam ki, mert Dorka annyira igényli a társaságot, és itt találkozhat babákkal, mellette még énekelünk is Kép Aranyosak voltak a gyerekek.

Cory: gratulálok az ösztöndíjhoz!

Borcsa: nem tudom írtam már-e, egy bioboltban találtam rá a gluténmentes lisztre, lisztérzékenyeknek készítik. Csupán 820,-Ft volt 1 kg Kép

Tejtermékek: Dorka mindjárt 10 hónapos, akkor ugye nem baj, hogy már kb. 1 hónapja eszik joghurtot és sajtot és husit is? Persze nem nagy mennyiségben. Ha ezeket nem ehetné, akkor nem nagyon hízna, csak a sajtos dolgok izlenek neki. Reggelire pl. mostanában sima natúr joghurtot eszik, mert gyümölccsel már nem fogadja el.

Cipõ: vettem neki cipõt, hogy ne fagyoskodjon szegénykém ilyen idõben. 9500,-Ft volt, de puha a talpa, könnyen hajlik és mégis van benne betét. A Dr. Leosokat (6500,-Ft)megnéztem, mindegyiknek tök kemény volt a talpa és állítólag nincs benne betét, mert szerintük, még nem kell. A doki szerint kell a betét. a védõnéni szerint a Dr. leo nagyon jó. Én inkább azt követtem, hogy melyik cipõnek hajlékony a talpa. Hihetetlen, de nagyon nehéz ilyen cipõt találni. A WEstendben láttam "csak" 12 ezerért, nagyon aranyosat és szépet, de az Árkádban vettem olcsóbban és talán jobbat, mert ennek van talpbetétje.

Fogorvos: képzeljétek a szuper dokim (akihez a mészáros doki után menekültem) eddig még egy forintot sem kért tõlem, megbeszéltük, hogy csak ha vége a szopinak, akkor mût meg, mert muszáj lesz. Panoráma röntgennel kijött, hogy a fogam fejjel lefelé fordítva nõ, alul van a zománc és felül a gyökér, és emiatt egy kis ciszta alakult ki. Azt mondta, természetesen csak a rosszul helyezkedõ fogat távolítja el, a jókat meghagyja. Még jó, hogy 2 hete nem engedtem kihúzatni 3 fogamat!!! egy kis röntgenfelvétel alapján és a doki felszínessége miatt. Kép
Márti te hogy vagy fogilag?

Minden betegeskedõnek gyógypuszikat küldünk!

üdv: Zsuzsiék
zsu26
 
 


Sziasztok!

Napocska még mindíg náthás, és mivel belázasodott szerdán megint nem lehett leoltani az orr váladékot hogy kiderüljön mi a gond! A láza el múlt már most a szokásos orr folyás maradt némi fül huzigatással.
Öcsikém valószínûleg mumszos lett éjszaka sírva ébredt hatalmasra duzzadt fájó nyirokcsomókkal és lázasan. A hét minden napján taliztunk már az orvosunkkal, kissé ránk jár a rúd! KépKépKép
Holnap kell vinni Mátékát a kórházba a fertõzõ osztályra ahol vért vesznek tõle hogy kiderüljön valóban mumszos- e a gyermekem. Igazából azt nem értem hogy minek kap mumszra oltást 15 hónaposan ha egyszer így is megbetegszik. A nagy fiam is így járt pár évvel ezlõtt.
Remélem Napcsiga nem kapja el tõle!

Ha esetleg valakit érdekel teszek fel folyamatosan új képeket a gyermekeimrõl [url=http://www.babanet.hu/ujgep/discus4/messages/283/6342.html?1032815324" TARGET="_top]ide[/url]

Danimama
Köszönöm kedves soraidat, szerintem minden nehézség ellenére nagyon jó nagy családos anyukának lenni. Remélem sikerülni fog míg élek ösze tartanom a családot.

Olvasgatok szorgalmasan de nagyon fáradt vagyok már íráshoz.


Pusssz: Dzsili
dzsili
 
 


Sziasztok!
Zsuzsi! Épp a gluténmentes kenyérpor ára miatt kisérleteztem! A recept elég kb. Szóval egy rész finomra reszelt krumpli, egy rész kukoricaliszt, egy rész rizsdara (kávéõrlõben ledarált rizs), csipet só, csipet szódabikarbóna, kicsi anyatej - evés utáni, hogy jó zsíros legyen. Összegyúrva semmi tésztaszerû nincs benne, de kisül, krumplis pogi íze van.
Borcsa

Borcsa
KépKépKép
borsts
 
 

 
 

Sziasztok!

Folytatás a tegnapi napról.
Tudjátok, hogy én is folyton a gyerek súlyával foglalkoztam, és amióta „nem érdekel”, jelszóval, hogy a lényeg, hogy egészséges és jókedvû, azóta ismét kezd számomra is elfogadható gyarapodást mutatni. (múlt héten 18 dkg!)
Tehát tényleg a tapasztalat mondatja velem, nem a súly a lényeg, sõt valószínûleg az is befolyásolhatja a gyarapodást, ha aggódunk rajta. (negatív irányba!)

Gorsi!

Az egyik barátnõm kisfiának is volt ekcémája, akkor keresgéltem neki a neten és találtam is róla egy-két dolgot, ha érdekel, nagyon szívesen átküldöm neked.

Márti!

Úgy látszik, fiamnál már mûködik a freudi elírás, pedig még nem is lehetett éhes!

Képzeljétek nálunk még nem fûtenek, pipa is vagyok, ugyanis tavaly a sok (már bocsánat a szóért) bolond öregasszony itt a házban elõbb bekapcsoltatták a fûtést, mert fáztak, most meg, hogy szegény babóm itt van, senki nem jelezte csak mi. Remélem azért nem kell kivárnunk az október 15-ét, mert hivatalosan csak akkor kapcsolják be a fûtést. Ma, hogy itthon van a párom, elmegyünk nekem cipõt, manónak meg meleg holmikat vásárolni.
Kedden voltunk a kardiológián, de szerencsére a „szokásos” csecsemõkori szívzörejen kívül nem találtak semmit. Kicsit „zenei” (a doktor néni mondta így), de az attól van, hogy harang alakú a mellkasa.
Szerdán pedig voltunk egy megbeszélésen babaúszással kapcsolatban és teljesen belelkesedtem.
Ami az egészben a legjobb, hogy apuci is jöhet velünk, olyan idõpontban lesz!

Cory!

Gratula az ösztöndíjhoz!

Sziasztok!

Szilvi és alvó Petike
bszilvi
 
 


Sziasztok!

Ágci:
Nekünk egyelõre 2 hálózsákunk van: 1 ami kb. 86-os, és mindjárt kinövi Tomi, a másik egy francia kb. 16 éves holmi, amit a többiek kb. 2,5-3 éves korukig használtak, de még mindig olyan, mint a vadiúj Kép

Márti:
Szuper vagy, hogy sikerült visszavetetned az ajtórácsot!

Szila:
Nekünk még sarkunk sincs a szekrényhez Kép De tegnap láttunk az IKEAban egy megfelelõt. Ráadásul csillárt is találtunk, nagyon jót és szépet és az ára is megfizethetõ! A szekrényt csak a jövõ héten veszzük meg, mert üres a kassza Kép Mindenesetre már tegnap átrendeztem Tomi szobáját, hogy lássam, hogy is fog kinézni a szekrénnyel. Nagyon jó lett Kép Kap még egy ládikót is (szintén IKEA), ami egyben ülõke is. Már bevált Julinál és Daninál. ABban lesznek a most használt játékok.

cory:
GRATULÁLOK a 4,4-hez és az ösztöndíjhoz is! Nem semmi vagy!!!
Egyetértek Ágcival tejügyben. Elég az anyatej, a dobozost meg inkább ne!

Zsuzsi:
Nem irigyellek a fogtörténetedért. De most már kitartás!

Jaj, de jó, hogy süt a nap Kép

A gyerekeimet idõnként az õrületbe kergetem azzal, hogy folyton átrendezek. Persze nem az egész lakást, csak fiókokat, szekrényeket. No, nem az övékét. Régebben én sem értettem, hogy lehet folyton rendezkedni, de most nagyon élvezem Kép
Tomi délelõtt vagy 2 órán keresztül csúszott-mászott a földön és borzasztóan élvezte. Azóta alszik rezzenéstelenül Kép

Hú, de sokat írtam. Bocs!!!
bogancsi

bogancsi
Zsófi-Juli-Dani-Tomi :-)
bogancsi
 
 


Sziasztok!

Na, tali hétfõn a Molnár utcában lesz, pontos címet este.

cory

cory + Liza 2006.03.11. + Zsoma 2003.08.31. + Balu 2001.09.12.
cory
Budapest
 
 


Sziasztok!

Cory! Gratula a 4,4-hez! Csak így tovább! Kép

Képzeljétek, Romola hajnalban belázasodott, 38,7 volt a láza popsiban mérve. A dokinéni szerint torokgyulladás, tõlem kaphatta el. Érdekes, nekem csak egy picit kapar a torkom, hõemelkedésem sincs. Napközben már csak hõemelkedése volt/van, és sokat alszik.

Lehet, hogy kútba esett részemrõl a hétfõi tali? Pedig én olyan ritkán jutok el, és úgy örültem, hogy a párom pont el tudna vinni... Kép

Ráadásul kaptuk valami antibiotikumot, amit semmi kedvem sincs beadni Rominak. Megpróbálom lebeszélni róla a páromat, nem lesz könnyû menet... Kép

Sziasztok: Laura
p_laura
 
 


Még valami: raktam új képet a profilomba, de nem tudom, miért lett ilyen rossz minõségû. Kép

Laura
p_laura
 
 


Sziasztok!

Dzsili, Laura
Gyógyuljatok meg mindannyian! Sok-sok gyógypuszit küldünk. Kép

Szilvi
Köszönöm, az jól jönne. Nekem mostanság semmi idõm sincs böngészni. Az e-mailem a profilban.

Bogancsi
Ha nem mennék a férjem agyára vele, akkor úgy 2-3 havonta átrendezném az egész lakást.Kép

Puszi mindenkinek, végre van fûtésünk.Kép
Gorsi
gorsi
 
 


Sziasztok!

Képzeljétek, tegnap csak egyszer, hajnali fél ötkor kelt fel Hangus.Kép

De azért ma elkezdtük az alvás tanulását. Hát, elég kemény volt, de viszonylag hamar, 28 perc alatt sikerült elaludnia. 20:42kor tettük le, 21:10-kor már aludt.Kép Kíváncsi vagyok, mi lesz éjjel.

Bogancsi, GOrsi,
én is állandóan átrendezem a lakástKép, a párom meg szerencsére csak mosolyog.

Márti,
sima fenyõlécekbõl (nem kiságyrács) csináltuk, csak az a baja, hogy nagyon gyenge a fa. Úgyhogy ha ti csináljátok, akkor erõsebb fát vegyetek. A sarokszekrény meg nagyon jó, rengeteg minden fér bele. Én imádomKépKépKép!!!!!!!!
Cory,
gratula az átlaghoz és az ösztöndíjhoz.KépKépKép

Dzsili, Laura,
küldünk gyógyokat: KépKépKépKépKépKépKépKépKép

Csajok, az októberi Kismamában olvastam az egyik szüléstörténetet és végigbõgtem az egészet.

Na, sziasztok! Legyen mindenkinek jó éjszakája!

Üdv
Szila

Rakok egy táblázatot is, a kiegészítenivalókat léci írjátok meg.

<pre>
Anyuka neve Gyerkõc neve Születési idõ Születési hely Lakóhely (város-kerület) Többi gyerkõc
Zsuzska(Mazsi) Bence 2001. június 16. Budapest, Schöpf-Merei Kórház Budapest, XIV. ker.
Sophi Robert 2001. június 18. Budapest, Szent Margit Kórház tesó(3 múlt)
Zsorka Zsófi 2001. június 20. Budapest, Szent István Kórház Budapest, Soroksár
Katus Peti 2001. június 30. Budapest, SOTE II. Üllõ
ÉvaIII Máté 2001. július 18. Budapest, SOTE II. Budapest, Óbuda
Goanna Andris 2001. július 25. Budapest, MÁV Kórház Budapest, XVIII. ker. Peti(1998)
Moni Viktória Kitti 2001. július 31. Szombathely
Andi3 Luca 2001. augusztus 16. Budapest, Kútvölgyi Kórház Kerepes Zsófi(3,5)
MancsiManó Dorka 2001. augusztus 17. Budapest, Szet István Kórház Budapest, Rákoshegy
JéJé Panna 2001. augusztus 30. Frigyes (7), Kamilla (4)
Cory Balu 2001. szeptember 12. Budapest, Szent Imre Kórház Budapest, XXII. ker.
Heni (Henke) Barnabás 2001. szeptember 21. Budapest, MÁV Kórház Budapest, X. ker.
Peni Benedek 2001. szeptember 23.
Remama Réka 2001. szeptember 25. Debrecen, Kenézy Kórház Debrecen
Ági Bálint 2001. október 1. Budapest, BM Kórház
Momo Timi 2001. október 8. Budapest, Szent István Kórház Albertirsa
Ladányikata Peti 2001. október 17. Budapest, SOTE II. Budapest, XIX.ker.
Lara Hanga 2001. október 24. Szeged, Nõi Klinika Szeged
Ildianyu Lili 2001. október 28. Szeged Szeged
Orsi Sziszó 2001. október 29. Pécs Budapest
Norcsi Bánk 2001. november 1. Budapest, Schöpf-Merei Kórház Budapest, Kispest Annus(6), Julcsi(3)
Bencemama Bence 2001. november 1. Budapest, Kútvölgyi Kórház Diósd
Rebi Ildikó CSENGE 2001. november 7. Budapest, MÁV Kórház Budapest, II. ker.
Christi Bálint 2001. november 9. Nagykanizsa Nagykanizsa
Márti Ármin 2001. november 15. Budapest, MÁV Kórház Budapest, IX. ker.
BGabi Noémi 2001. november 18. Nyíregyháza Nyíregháza Flórián(2000.január 24.)
Tikk Hanna 2001. november 21. Budapest, Schöpf-Merei Kórház Budapest, XIX. ker.
Nyuszimanó Donát 2001. november 25. Helsinki
Bea Ajsa Soreya 2001. november 29. Budapest, MÁV Kórház Bicske
Laura Romola 2001. november 30. Budapest, Péterfy Kórház Budapest, XVI. ker.
Zsuzsi Dorottya 2001. november 30. Budapest, MÁV Kórház
Ágci Gábor 2001. december 4. Szeged Szeged
Kata Sári 2001. december 17. Budapest, Kútvölgyi Kórház Budapest, Gazdagrét Dani (2)
Zafi Réka 2001. december 18. Budapest, MÁV Kórház Budapest, Kõbánya
Bogancsi Tomi 2001. december 18. Budapest, MÁV Kórház Telki Zsófi (1986), Juli (1987) és Dani (1990)
Danimama Dani 2001. december 20. Vancouver, Kanada Kanada
BMárti PiciLaci 2001. december 23. Budapest, Szent Margit Kórház Budapest, III. ker.
Szila Hanga 2001. december 25. Budapest, Péterfy Kórház Budakalász
Sylvike Bence 2002. január 9. Budapest, SOTE I. Budapest, Kelenföld (XI.)
Pocaklakó(Andi) Liliána 2002. január 21. Cegléd Nagykõrös Dávid(3múlt)
Jucusmamus Soma 2002. január 22. Budapest, Budai Honvéd Kórház Budapest, Kelenföld
Dzsili Napsugár 2002. január 28. Budapest, Szent Imre Kórház Márk László (1992), Máté Richárd (1996)
Gorsi Peti 2002. február 1. Budapest, MÁV Kórház Budapest, IV. ker.
Menta Helena 2002. február 3. Budapest, MÁV Kórház Budapest, III. ker.
Jandora József (Kisjósti) 2002. február 15. Budapest, MÁV Kórház Budapest, Kelenföld
Szabó Borbála (Borcsa) Bátor 2002. február 25. Budapest, Kútvölgyi Kórház Budapest, XV. ker.
Kuga Balázs 2002. március 14. Budapest,
Virág Ráhel 2002. március 14. Budapest, MÁV Kórház Budapest, XV. ker. Ruben (5), Rebeka (4), Abigél (2)
Annamari Balázs 2002. március 20. Budapest, SOTE II. Budapest, VI. ker.
Andysj Madison Shannon 2002. március 22. Carrolton, TX USA San Jose, CA Fatime(8)
Jáhneszter(sztike) Anna Júlia 2002. március 25. Budapest, Schöpf-Merei Kórház Zugló Judit Réka (7)
Zkati Máté 2002. március 27. Budapest, MÁV Kórház Budapest, XV. ker. Gábor(14), Barbara(8)
Lola Ákos 2002. április 7. Budapest, SOTE II.
Teno Bálint 2002. április 12. Budapest, BM Kórház Budapest, XVI. ker. Nóri (3)
Edit Henrik Sándor 2002. április 29. Budapest Párizs
BSzilvi Peti 2002. május 1. Budapest, II. Nõi Klinika Budapest, XIII.ker.
Zsunya Peti 2002. május 8. Budapest, Szent János Kórház Budapest
Dojika Máté 2002. május 10. Budapest, Schöpf-Merei Kórház Budaörs
Borcsa Barbara Luca 2002. május 24. Budapest, HIETE Budapest, Kelenföld Réka Sarolta (1993)
Kanga-Zsebibaba Blanka Flóra 2002. május 27. Budapest, Szent István Kórház Budapest, VII. ker. Gergõ Tibor(3)
Kata007 Dóra 2002. május 29. Miskolc, Megyei Kórház Miskolc Anita(15), Daniella(7)
Norci Vili 2002. május 31. Budapest, Szent István Kórház Budapest, XI. ker.
Ildikó(Áfonya) Réka 2002. június 6. Gyõr Gyõr
Csics Peti 2002. augusztus 8. Budapest, SOTE I. Budapest, XIX. ker.
Évi Csongi 2001. Március
</pre>
Szila
 


Sziasztok!

Dzsili! Laura!

Megnéztem a képeket. minden gyerek nagyon helyes.

Cory!

Ösztöndíjhoz, átlaghoz gratula. És sose volt még ilyen éles a kép a tévén Kép

Márti, Tikk, Laura!

Köszia Devicsné könyvvel kapcsolatos infókat. Fenntartásokkal kezelem majd. Az olyan doki akiben így megbíztok írigylésreméltó. Én hadilábon állok az enyémmel, tudjátok (már tuti a könyökötökön jön kimég az elején a szopi miatt, hogy miért szopik Vili órákig meg a gyereket hagyni kell ordítani Kép szóval ezek után nem tudom mit fog alakítani hozzátáplálás ügyben, egyenl?re még nem mondott semmit. Múltkor kedves volt és dícsérte Vilit, no akkor nem morogtam rá.
A véd?n?ben meg végképp nem bízom, hogy a férjemet idézzem, szerinte az se igaz amit az a n? kérdez.

Ágci!

Köszi a linket, de ezzel is u.az a problémám mint a Devicsné könyvvel. Pl. italok csecsem?knek, "készítsünk ma egy adag limonádét" , "ízesítsünk citrommal", "banánturmix: tej + banán (egészen kicsiknek anyatej, vagy víz), stb. Szóval ezek után ebebn sem bízom, max. ötlet szintjén.
Majd inkább titeket kérdezlekKép ,emg a hozzátáplálás topicbanKép

Hálózsák: Vili kb. 68-as, mrg 74.-es ruhákat hord és 74-80-as hálózsákban alszik. Ujjas puha frotir szeru anyagbol van. Vili még nem forog rátekeredés kérdést nem tudom. Ha szoktál varrnia, akkor ujjatlanhálozsákot nagyon konnyu lehet, és most már lehet készen kapni steppelt paplanszeru anyagokat is. Gondolom az kevésbé tekeredik rá a babára, mint ezek a frotir meg pamutok. Bár ebb?l a változatból ami nekünk van, még nagyon nagy Vilire, még nincs tesztelve.

Márti!

Off.
A tej miért nem egészséges? Bár újabban ritkán veszünk, mert annyira vízízüek, ha meg nem, akkor meg mellék ízük van Kép

Képzeljétek Vili örökké szipog Kép valahogy úgy szopizik, hogy az orra telemegy tejjel Kép Szerintetek megtanult szipogni mikor meg volt fázva, vagy újra megfázott, de csak szopinál meg szopi után csinálja.


Lányok, ti hogy viselitek a babakocsi fölé hajoló idegesít? boltosokat, járókel?ket? Én nagyon rosszul Kép ma pl. bemegyünk a közértbe, Vili épp kezd visszaaludni, mire az eladó elkezd a bolt el?tt cigarettázó kollegának üvölteni "Piri nézd, de helyes baba, gyere" jön Piri a cigivel a babakocsihoz Kép , majd elkezd Vilinek cuppogni, meg csücsüríteni. Egyfel?l hízik a májam hogy mindenkinek tetszik Vili, másfelöl meg 1. haggyák Vilit aludni, 2. hamár felébresztik nem papagáj, szóval nem muszáj cuppogni meg csücsüríteni, esetleg értelemsen is lehet beszélni hozzá, 3. nem muszáj belefeküdni a babakocsiba 4. cigivel meg végképp nem. Rájuk szóltam, de visszafogtam magam és csakfinoman.

Ezek után mikor jöttünk haza, bunkó izomagy megfogta nekünk ugyan az ajtót, nézte ahogy felszenvedem a lépcs?kön a babakocsit és kaján vigyorral közölte "jó nehéz mi? lehet er?södni!" erre én: "különösen attól ha nézik" Nem az a baj, hogy nem segítenek, azt már megszoktam, nem várom el, de a bunkó beszólás hozzá Kép Kép Kép
Lehet, hogy nem dolgozom kezdek elszokni az emberi hülyeségt?l Kép , ezért ha mégis találkozom vele nagyon kiakaszt.

Bocs a regényért, meg a filozofálgatásért.

Jó hétvégét mindenkinek!

Norci
norci
 
 


Sziasztok!

Akkor hétfõn tali? De jó! Már nagyon készülök, remélem most tényleg össze is jön. Ma Bejáéknál voltunk, Bálint nagyon aranyos volt. Persze gyakran rászólt Beja sokszor, ennek eredményeképpen Hanna egyszer megismételte, hogy Bálint.Kép Jó nagyot néztünk. Tegnap meg utánam mondta, hogy maci.Kép Kicsit meglepõdtem mindkétszer. Valamint egyszer megállt kapaszkodás nélkül egy pillanatra.Kép

Cory! Gratulálok én is az ösztöndíjadhoz.

Márti! örülök, hogy a rácsos sztori jól végzõdött. Szerintem is meg lehet ezt oldani sk is. Próba szerencse.Kép

Hanna nem tud hálózsákban aludni, mert ö ha felkel, rögtön feláll és ebben fordulni se tud nagyon. Ha van még ilyen gyerköc, akkor ök miben alszanak?

Mi siesta cipöt vettünk 6600Ft-ért. Viszon most tudtam meg, hogy a Cukor utcában 50%-os árleszállítás van a siesta boltban.

Laura! Aranyos Romi, jó nagyot nött még hanem is súlyra.Kép Lehet azért nem olyan jó a kép, mert a felbontást nemállítottad be.

Lakásügyben egyelöre visszacsúsztunk a startvonalra, mert bejegyzés van a tulajdonilapon és így nem tudunk hotelt felvenni. Ezt a bejegyzést átírják 1-2 héten belül, de mivel így is kp-s vevöt keresett a néni, így hirdette tovább és talán talált is egyet. Ma lett volna a foglalózás és tegnap este már volt ez az új vevöjelölt. Vagyis tovább hírdette ezekután már csak a banya néven emlegetett néni.Kép
Szóval keresünk tovább.

Jóéjt

Tikk
tikk
 
 


Sziasztok!

Laura:
Szerencsére hiába rossz minõségû a fotó a profilodban, Romola báját ez sem csökkenti Kép Kép Nagggyon aranyos!!!
Ha scanneltétek a fotót, akkor lehet, hogy alacsonyabb minõségre állítódott a scannel és ezért lehet homályos.

Gyógyuljatok meg gyorsan!

Bszilvi: mit tennél akkor az én helyemben? Dorka borzasztóan keveset eszik Kép Könyörögni kell, hogy egyáltalán vizet igyon, 4 hét alatt sikerült 31 dkg-t híznia Kép Csak az nyugtat meg, hogy én is ilyen voltam Kép
A Fûtés miatt pedig verd ki a balhét, mert ha a nyanyák nyavalyoghatnak, akkor te aztán teljesen jogosan kérheted, hogy kezdjenek fûteni. Én a férjemet szoktam megkérni, ha valami házas ügy van. Egy férfinak nehezebben mondanak ellent és nem mernek visszaszólni. Azt utálom, mikor a közösképviselõ elkezd engem analizálni, hogy biztosan azért vagyok ideges, mert szoptatok és a hormonjaim össze -vissza vannak, nem pedig azért mert õ nem csinál semmit...Kép

Jaj Dzsili: nagyon rossz lehet, hogy Napsi és a Mátéka is beteg lett. Jó orvosotok van? Legyen elég energiád rájuk! Van segítséged ilyenkor?

Mi megvagyunk, Dorka ismét hatalmas hisztit levágott itthon, így 3 órát sétáltunk a Normafánál, hogy végre lenyugodjon. A végére jó hideg lett, szerencsére teát lehet kapni. Láttam a Cora szórólapját, egész olcsón volt kezeslábas, a leírás szerint tiszta pamut, holnap meg kellene néznem, de félek arra vezetni (egyedüli hely, ahol rossz érzésem van).

Vigyázzatok magatokra! Öltözzetek fel jól!

Jó éjt!

Zsuzsi
zsu26
 
 


Sziasztok!

Csak nagyon röviden, mert páromat elég nehéz volt innen kikönyörögni ... Manó még mindig ébren, most épp a labdája mögül kukucskál az apjával KépKépKépKép .. és hatalmasakat kacag Kép
A cím: V. ker. Molnár u. 13. fsz. 1. Zámodits

Vettünk mi is cipõt Csengének, olyat, és ott, mint Coryék, csak egy számmal kisebb, és barna Kép

Kicsit fáj a torkom, remélem, nem robbanok le jobban hétfõre... de a lakás mindenképp lesz talira, legfeljebb majd anyóom enged be Titeket!

jóéjt
Rebi

Csenge (2001.11.07.), Levente (2004.02.13.), Emese (2006.11.08.), Réka Zselyke (2009.03.11.)
rebi
 
 


Sziasztok!

Cory!Gratulalok az eredményedhez!

Norci!A boltos sztorirol jut eszembe.Multkor Riki az igazak almat alutta a babakocsiban,mig mi vasarolgattunk.A kocsira ra volt téve keresztbe a csörgô,amit elér,ha fent van.Erre odaszalad egy kissrac és elkezdi a csörgôt ütögetni.Szoltam neki(franciaul),hogy legyenszives fejezze be,mert alszik a baba.Csak nem hagyja abba.Odaszalad az anyjahoz,visszaszalad és folytatja.Az anyja valamit odanyôgött neki,de semmi több.Aztan odaszoltam a nôhöz,hogy a kisfiu talan nem beszél franciaul?Azt mondja:de.Mondom érdekes,mert alszik a kisbaba és ötször kértem mar,hogy hagyja abba a csörgôzést.Aztan elmentek.

Szoval ez is az emberi hülyeség egy példaja.Pedig latta,hogy mar marha pipa vagyok,de ra nem szolt volna a gyerekre.Mindenki mar odafigyelt!

De,hogy valami aranyosat is irjak.Ugyanigy volt minden.Vasarlas,Riki alszik,két éves forma kisfiu jön,hogy jaj pici baba.Anyukaja mondja,hogy csendben beszéljen,mert alszik.Olyan draga volt,elkezdte sorolni suttogva a csörgôn talalhato szineket.Utana,pedig,amikor az anyukaja hivta,hogy menjen,labujjhegyen lépdelt el a babakocsi mellett.Nagyon ari volt!

Van egy kérdésem.Szerintetek baj az,hogy nem kenem és soha nem is kentem Riki bôrét semmilyen testapoloval,vagy olajjal?Egyszer kentem be babaolajjal,de kipöttyösödött tôle.Egyébként nagyon szép kis bôre van.Nem szaraz,nem foltos,nem pöttyös.Koszmoja is csak két foltban jelentkezett,de az is elmult és azota sincs.

Napsugar,Romola:Gyogyuljatok meg minél elôbb!!

Bocsi,hogy hosszu voltam!

EDIT
edith16
 
 


Bocsanat!Kihagytm valakit!

Matéka!Te is gyogyulj meg hamar!

EDIT
edith16
 
 


Sziasztok!

Megpróbálok egy normális levelet írni, remélem, ma meg is marad...
Barnika még alszik, de nem csoda, tegnap 11-kor még játszott az apjával... Nem lesz ez így jó. Andris persze mondja, hogy hát se reggel, se este ne találkozzon a fiával?!
Ágci, hol írtad le, hogyan tanítottátok meg Gabót aludni? És azóta hánytól hányig alszik? (Hozzáteszem, ma éjjel, ha jól emlékszem, nem kelt fel Barni szopizni, csak reggeltájt - 8 körül. De lehetetlen, hogy az ágyában altassam el...)
Köszi, Cory, hogy leírtad az étrendet, de máséra is kíváncsi lennék! Még mindig nem vagyok biztos benne, hogy "jól" etetem Barnit. Lehet, hogy csak az fura, hogy már nem a régi Kisbuddha alkatú, sokat nyúlt, persze soványnak nem nevezhetõ. De fõleg amiatt aggódok, hogy minden szükséges vitamint, ásványi anyagot megkap-e.
Egyre többet kell vele foglalkozni, egyre ügyesebb járás terén is, de nagyon kis megfontoltan gyakorolja, nagyon drága! Már nem csak felénk indul el, hanem mondjuk a szoba közepe felé is a kanapétól, aztán 3-4 lépés után leguggol.
Tikk, nagyon édes lehet Hanna, amikor így megszólal! Barninak is vannak ilyenek, pl múltkor büdit éreztem, feltettem a költõi kérdést: "Barnika, bekakiltál? Kaka van?", erre egy csilingelõ hangocska: "Igen!" Majdnem lefordultunk a kanapéról! A kutyust már minden körülmények között megismeri, vau-vaunak hívja.
Tegnap kipakoltam a ruháskomódunkból a kinõtt ruhákat, és olyan üres lett! Kép

Szila, én is olvastam! Kép
Tikk, kitartás!
Minden betegeskedõnek sok gyógypuszit küldök!!! KépKépKép
Dzsili, azt mondják, jobb gyerekkorban túlleni a mumpszon, késõbb súlyosabb szövõdményei lehetnek. Ezt a védõoltásdolgot én sem értem. Amúgy gyönyörûek a fiaid is! (Pedig fiúkra ilyet nem szoktak mondani... Kép)
Laura, Romi is milyen nagylány lett! Nagyon édes!

Még sokat tudnék írni, de megmenekültök! Kép
Sziasztok, jó hétvégét.

Henke+Barni (még mindig alszik!)
gesztenye
 
 


Sziasztok!

A nagyszülõk felelõtlenségi versenyében azt hiszem apám vezet ... most annyira ideges vagyok, hogy nem is írom le, mit csinált, mert megint elbõgöm magam... Mit lehet csinálni neveletlen, megbízhatatlan szülõkkel????????

Csenge (2001.11.07.), Levente (2004.02.13.), Emese (2006.11.08.), Réka Zselyke (2009.03.11.)
rebi
 
 


Sziasztok!

Tali információk:
A cím, mint már Rebi írta: V. ker. Molnár u. 13. fsz. 1. Zámodits
Odajutás: A Molnár utca a Váci utcával párhuzamos és eggyel a Dunafelé van. A Ferenciek tere és a Vámház körút között kb középen található. Molnár u. és Nyáry Pál u. sarkán. Akkor itt találkozunk 11-kor.

Rebi: kitartás a nagyszülõkhöz!! Mit csinált?

cory

cory + Liza 2006.03.11. + Zsoma 2003.08.31. + Balu 2001.09.12.
cory
Budapest
 
 


Sziasztok!

Henke! Hanna is kb. úgy eszik mint Balu. Reggel min 2x szopik, aztán délelött gyümöcs vagy joghurt. Délben vagy inkább ebédre fözelék, pontosabban amit mi eszünk (ma pl. nem volt hajlandó a neki különkészítettet megenni, hanem gulyásleves, sajtostészta kellett.jól beevett, most alszikKép) Aztán délután gyümölcs, krémtúró gabonapehellyel, mikor mi, vacsora pedig hideg amit mi eszünk, kenyérfalatok mindenféle feltéttel vagy virsli. Én általában a fözeléket próbálom úgy készíteni, hogy a fontos dolgokat megkapja. Aztán fürdés után szopizik és még amikor akar délután is.

Újra elkezdõdött a nem alszunk éjszaka történet, nekem is jól jönne az aludni tanítás módszer. Éjfélig alszik utána visítá ezerrel, ma pl. 15 percenként kelt fel, pontosabban nem aludt el se szinte. Tényleg! Mikor jön a 9.fog és melyik lesz az? lehet, hogy megint amiatt van gondunk?

Rebi! Remélem jól van Csenge!!! És gyorsan tea meg minden, hogy hétfön találkozzunk!

Zsuzsi! Milyen overál? Ha megnézted elmeséled? az árát is?Kép

Betegeknek jobbulást!

Tikk
tikk
 
 


Rebi,
mi történt? Kép

Edit,
nem baj. Én sem kenem soha. Se olajjal, se mással. Csak õsszel-télen, mikor kiszárad a bõrük.

Ráhel felállt, képzeljétek eeeeeeeel! KépKépKépKépKépKép Puszi:

Virág
Virág (fiore)
 


Sziasztok!

Norci! Babakocsi fölé hajolás: én általában csak aranyos nézelõdõkkel találkoztam eddig, pedig felkészültem én is erre az öregasszonyosan bárgyú cuppogásra.
Nekem a legbunkóbb esetem eddig az volt, amikor a postán (ott olyan ajtó van, ami kifelé nyílik, de van rajta fölül ez a kar, ami azonnal becsukja - remélem, érthetõ voltam) szóval a postára akartam menni, kinyitom az ajtót, de rámcsukódik, miközben a babakocsit betolnám, szóval ilyen küzdelmes helyzetben újra kitárom az ajtót, mire egy hapsi a kisfiával vígan kisétál, mintha nekik nyitottam volna ki. Én persze jól hallhatóan, ironikusan megjegyeztem, hogy: KÖSZÖNÖM! Az ember érezte ugyan, hogy nincs igaza, de azért nem állta meg szó nélkül, hogy ki ne oktasson: elõször kimegyünk, aztán bemegyünk. Kép Barom. (Bocsánat.)
Ilyenkor kívánom minden férfinek, hogy csak egyetlenegy napig közlekedjenek egy félig megrakott talicskával: azzal próbáljanak meg BKV-n utazni, vásárolni menni, stb. Na mindegy...

Edit! Szerintem ha nem szükséges, ne kend Riki bõrét semmivel, max. popsikenõccsel. Múltkor Romolának száraz volt a bõre, bekentük Johnson's babaolajjal, és másnapra tele lett pici, piros pöttyökkel. Rohantunk a dokinénihez, aki azt mondta, hogy a nem akar rosszat mondani a Johnson's-termékekrõl, mert vannak köztünk nagyon jók, de nagyon sok sajnos allergizál közülük. Legjobbak a gyógyszertári termékek, és ez gondolom, Franciaországban sincs másképpen.

Köszönöm mindenkinek a jobbulás kívánást. Már jobban van Romi Kép , de talira semmiképpen nem megyünk. Kép
Szegénykém tegnap nagyon sokat aludt, éjszaka viszont nagyon nyugtalan volt, rengetegszer felébredt, ezért ma megint nagyon sokat alszik, már elõre látom, milyen lesz az éjszaka...

Dzsili! Nektek is jobbulást kívánok! Kép

Sziasztok: Laura
p_laura
 
 


Virág: gratula Ráhelnek! Kép

Rebi! Mi történt?
Nagyszülõkrõl: mi együtt lakunk a szüleimmel, és apukám még egyszer sem vette Romit a kezébe! Jól esik tõle ez a határtalan érdeklõdés... Kép

Laura
p_laura
 
 


Sziasztok!

Rövid bekukk, és egy kérdés.
Anyosómék beállítottak egy láda körtével, garantáltan nem permetes Kép a dédi kertjében termett, Vili ugye még csak anyatejet eszik, kb. két hónap van a hozzátáplálás elkezdéséig, de ebbõl tök jó lenne valamit gyártani és lefagyasztani. De, mit és hogyan? Szerintetek eláll addig, mire akutális lesz?
Ötleteket, tippeket várom!

Norci
norci
 
 


Norci,
csinálhatsz befõttet (persze kevés cukorral, tartósító nélkül), a reszelt körtének nem tudom milyen az állaga, ha felengeded fagyasztás után...

Lányok,
ma már csak 16 perc Kép kellett, hogy Hanga elaludjon. De ez is kevesebb lett volna, ha le tudna ülni állásból, mert már szinte állva aludt...Kép
Tényleg, Ágci, ha fogzás van, az mennyire zavar be az éjszakai alváskor? Mi még fogatlanok vagyunk...Kép)

Én már nagyon várom a Börzét, mert ott szeretnék õszi-téli cuccokat venni Hangusnak. A Corában is jó cuccok vannak most, de nagyon drágák.Kép

Jó éjt mindenkinek!

Üdv
Szila
Szila
 


Virág! Gratulálok Ráhelnek, de most jön 2 kemény hét, legalábbis nekünk volt, ugyanis leülninem tudott, sokáig állni nem bírt, így volt nagy huppanás, meg nyüszögés.Kép

Szila! Nem tudom milyen a normális fogzási éjszakázás, mert mi szerintem a másik végket vagyunk 6 hónapos kora óta kb 10 átaludt éjszakánk volt, a többinél min 3 ébredés.

Norci! Én hallottam olyat aki úgy tett el gyümölcsöt, hogy lereszelte vagy turmixolta és kis üvegben lefagyasztotta. amikor kienged akkor kicsit lédúsabb lesz, de azt meg leszürte gyümölcslének. Szerintem ez jó ötlet mert tudsz pici kotoló adagot is fagyasztani.

Jóéjt mindenkinek

Tikk
tikk
 
 


Tikk!

köszi a tippet. Fagyasztáshoz milyen edényt használtok?

Norci
norci
 
 


Sziasztok!

Laura,Virag!Köszi a megnyugtato valaszokat!Egyébként az az egyszeri alkalom nekünk is a Johnson's-tol volt.Rahelnek gratulalok!

Sajnos most Riki robbant le.Ezért csak egy gyors bejelentkezés.Szutyorog az orra,szegénynek.
Egyébként megtalalta a labat,most allandoan azt akarja fogni.
Na szerencsére elaludt!Megyek fôzôcskézni egy kicsit.

Jo éjt mindenkinek!

EDIT
edith16
 
 


Szia Lányok!
Nekem megvan az "Aludj jól, gyermekem", kifénymásolom a lényeget, és postázom valakinek, aki felrakja a NETre!
A könyv többsége hablaty, a lényeg csak pár oldal, az megoldható!
Jó lenne így?
Sziasztok
Csi
Csii
 


Sziasztok!

Végre süt a nap Kép Kép Kép
Tomival egyedül vagyunk ma itthon, mert a többiek - osztálytársakkal együtt - kirándulni mentek. Annyira jó, hogy nem esik az esõ!!! Jó nagy túrát terveztek, és nem lett volna jó, ha totál elázva jönnek haza.

Virág:
Gratulálok a felálláshoz!!! Mi még nem tartunk itt, csak mászkál össze-vissza a lakásban. Mindent felfedez.

Vidám napot mindenkinek!!!
bogancsi és Tomi

bogancsi
Zsófi-Juli-Dani-Tomi :-)
bogancsi
 
 


Láááányooooooook!

Csak egy gyors kérdésem volna, mert nálunk nagyon durva ez a fogzás. (Amiatt szedte össze szegénykém azt a vírusos torokgyulladást, amit én meg sem éreztem.)

Szóval: meddig tart még? Mennyi idõ alatt nõ ki egyetlen fog? (A teteje már kinnt van.)

Sziasztok: Laura
p_laura
 
 


Sziasztok!

Csi,
engem érdekelne az egész könyv is. Nem tudnád elküldeni nekem, lefénymásolnám, aztán visszaküldeném. Az internetre nem biztos, hogy fel lehet tenni, jogdíjak miatt. De ezt nem tudom. Szóval nekem most nagyon jól jönne, mert éppen az alvástanulásnál tartunk...

Ma nagyon szép idõ volt, voltunk sétálni, aztán mire hazaértünk, Hanga elaludt a kocsiban, úgyhogy Édesapa kint maradt vele az udvaron, én meg fõztem. Majdnem két órát aludt a kocsiban.Kép

Hajnalban, amikor felébredt, majdnem egy órát sírt.Kép De aztán negyed kilencig aludt.Kép

Laura, torokgyuszi miatt KépKépKép, mi még csak várjuk a fogakat.Kép

Virág,
gratula Ráhelnek a felálláshozKép!

Edit,
Riki gyógyulgassonKépKép!

Lányok, hányas cipõt vegyek Hangának?

A Corában nagyon klassz téli cuccok lesznek akcióban okt. 1-tõl.

Üdv
Szila
Szila
 


Sziasztok!

Laura
Csengének is torokgyulladása lett, amikor az elsõ fogai kibújtak. A torokgyuszi után egy héttel már kint volt mind a kettõ vége... de akkor már egyáltalán nem volt semmi gond ...

Most viszont bújik kifelé a felsõ (egyelõre csak a bal). Már pár napja is láttam kicsi fehér hegyeket, de még nem szakadt fel teljesen az ínye... ehhez mérten valami elképesztõ éjszakánk volt. Végig szigorúan cicin lógott, aztán kb. fél3-5-ig énekelt, dalolászott, vagy csócsálta a cicit. Ha nagy cselesen úgy fordultam, hogy már ne érje el, akkor inkább felült/felállt, de el nem engedte volna... Na és extra hisztis...

Virág
Ráhel áll? Hisz még csak most született ... ennyire rohan az idõ??? De gratula Kép Nemsokára már 4 csemete után rohangálhatsz.. szegényke ... Kép

Csenge úgy néz ki, hogy megúszta a tegnapi zuhét. A kiakadásom, azért volt, mert apa lejött, és mindenáron el akarta vinni Manót... kézben. Arra mondtam, hogy szó sem lehet róla (kezelésre jár a vállával, annyira ramaty - és mégis eszébe jut ilyen). Akkor legalább kocsival, mert jobb idõ lett, szakadozik a felhõzet. Mivel én már 2. napja nem voltam kint (hogy hétfõre teljesen rendbe jöjjek), hittem neki. Elindulnak, persze a kocsi esõvédõjét nem vitte el, merthogy minek. Egyszercsak látom, hogy szakad kint az esõ... rohanok ki (esõkabátban), hátha jönnek már, és kinyitom elõre az ajtót, de mondanom sem kell, sehol nem láttam õket... kb. 2 perc alatt a kabát tiszta víz... Már bõgve hívtam anyut hogy mi van, nem tudom, hol vannak. A tesóm megígérte, hogy elindul kocsival, és körbe néz, hátha beálltak vhova. 5 perc múlva aztán felhív, hogy nyugodjak meg, apa hazaért... Na akkor akadtam ki végképp. A kérdésemre, hogy nagyon megázott-e Csenge a válasza az volt, hogy egyáltalán nem ... persze.. mert az én tökéletes gyerekem fölött mindig süt a nap... legalább ne hazudna a "szemembe"... Aztán kiderült, hogy elkapta õket egy villamos megálló közelében az esõ... és õ nem az errefelé jövõ, hanem az ellenkezõ irányba menõ villamosra szállt fel.. aztán meg ha már a Moszkva téren van, akkor nem marad a villamoson, és jön visszafelé, hanem át a M. téren, fel a buszra (az egyáltalán nem babakocsibarát régi magas fajta)... itt meg a ház elõtt szállhatott volna le a villamosról, és fél perc alatt bent vannak ... Csengu elaludt út közben, teljesen beöltöztetve ... és bevitték a fûtött szobába... hadd melegedjen be jól az a gyerek, ha addig nem fázott meg, akkor legalább hazafelé megfázhasson. Külön a szájukba kellett rágni, hogy akkor vigyék ki legalább vmi hûvösebb helyre, meg ha felébred, a melegben vetkõztessék le, és várják meg, amíg már nem úszik az izzadságban. A tesóm világmegváltó ötlete az volt, hogy akkor bepakolják a kocsiba a gyereket, meg a kocsit, és lehozzák... óóó persze, autósülés nélkül, csúszós úton... Aztán végül sikerült megoldani, hogy elõbb lejött az ülésért, aztán a babakocsit is sikerült összecsukniuk (jól), és Manó is hazaért... De megmondtam nekik, hogy ha Csenge megfázott, akkor egy hétig nem is jöjjenek a közelébe ...
Laura... hát én néha nagyon örülnék, ha apa nem venné a kezébe... Annyira idegesít, hogy akárkinél van a gyerek, apu odaáll, és elkezd gügyögni, hogy "gyere ide nagyapóhoz"... (már az a nyagyapózás is idegesít, annyira erõltetett).. egy szót nem tud rendesen hangsúlyozva mondani, az névelõk közül az "az" teljesen eltûnt a szótárából.. és ha rászólok, hogy beszéljen rendesen a gyerekkel, akkor vérig sértõdik, hogy akkor õ már meg sem szólal ... Ha Csenge alszik, akkor kb. fél méterrõl bámulja...
... nem tudom, mit csináljak velük ... KépKépKépKépKépKépKép

... na.. jól kidühöngtem magam .... Kép
Most megint elvitték sétálni, de szigorúan csak mobillal vihetik...

sziasztok
Rebi

Csenge (2001.11.07.), Levente (2004.02.13.), Emese (2006.11.08.), Réka Zselyke (2009.03.11.)
rebi
 
 


Szasztok4
megint csak gyorsan írok,mert itt garázdálkodik Cumika.
Szila,
igen a fogzás nagyon bekavarhat az alvásba, és úgy írja a könyv, hogy nem szabad, ha beteg, vagy éppen a foga jön.

Henke,
szegedi topic (szept 19.)ill. a hozzátáplálás (jó hely, nem?Kép )
(Közben folyamatosan küzdök a fiammal...Kép

Az ehavi Kismama újságot ajánlom mindenkinek, nagyon jó!!! És az alvás a hónap témája.

(jaj,jaj szegény cd lemezek. Cumi úgy pakolja ki a fiókból, mintha kötelezõ volna)


Edit,
mi sem kentük soha a bõrét a babának, esetleg egy kis fürdetõkenõccsel, ha száraz volt. Olajat nem használtam, az arcocskáját most majd esetleg egy kis ajakápolóval, ha nagyon fújos szélben mennénk utcára.

No, befejezem, mert kirámolt, pakolom vissza!Kép Látnátok, mintha köteólezõ volnaKépKépKép!

Márti, könyvrõl írok, bocs eddig.

Ágci

Kép
Ágci
 
 


Sziasztok!

Most már tudom, mit csináljak a szüleimmel... nem vihetik Csengét sehova... Kép Jól össze is vesztem velük. Miután már 3 órája elmentek, fél órán keresztül folyamatosan hívtam õket, de nem vették fel a telefont.. elrohantam a játszótérig, hátha ott vannak. Amikor visszaértek, még nekik állt feljebb, hogy minek hívtam õket, úgyis azt mondanak a telefonban, amit akarnak, meg különben sem hallják (nade akkor miért vitték el???).. na meg megkaptam azt is, hogy minek császkálok a városban, hisz lám-lám megfáztam (=minek járok egyetemre+minek vettünk cipõt a gyereknek). Eddig lelkiismeretfurdalásom volt, hogy mi lesz velük, ha sikerül költözni, de most már azt sem bánnám, ha Záhonyba mennénk (na azért olyan messze nem készülünk Kép) ... ja és persze Csengével egyáltalán nem foglalkozom, csak épphogy megetetem ...Mit nem mondjak, ideális nagyszülõk ... Kép

torkom már nem fáj, orrom már nem folyik úgyhogy holnap leszek Kép

R.

Csenge (2001.11.07.), Levente (2004.02.13.), Emese (2006.11.08.), Réka Zselyke (2009.03.11.)
rebi
 
 


Sziasztok!

Rebi: akkor jó a 11-es tali? Ugye ott lesztek már? Kép
A nagyszülõkkel ne foglalkozz. Én is feladtam már, bár nálunk nem is akartak túlzottan unokázni Kép

Norci: találkozunk?

Virág: gratula Ráhelnek Kép

Betegeknek jobbulást!

Ma nagyon kómás vagyok, mert tegnap (vagy inkább ma? Kép) hajnali 4-ig társasoztunk haverokkal. Nagyon jó volt Kép Balu közben kétszer ébredt szopizni, de ez bõven belefért Kép

cory, aki már nagyon várja a holnapi talit Kép

cory + Liza 2006.03.11. + Zsoma 2003.08.31. + Balu 2001.09.12.
cory
Budapest
 
 


sziasztok!

Norci! Én bébiételes üvegekben fagyasztok kaját Hannának.

Laura! Nem akarlak elkeseríteni, de ha nehezen fogzó akkor sokáig, d elehet, hogy csak egy foga kínozza, szóval teljesen egyedi. Csak akkor tudod meg majd ha évek múlva meséled milyen volt amikor Rominak jöttek a fogai. Kitartás.Kép
Szila! Az cipõtõl és lábformától függ. Mindenképpen próbáld rá a boltban, meg állítsd fel, hogy lásd meddig ár benne a lába. Szerintem amúgy 18-19 körül.

Rebi! Aranyos történet.KépKép

Akkor holnap fix, hogy lesz tali? 11-kor?

Jaj mielõtt elfelejteném, Hanna ma többször kapaszkodás nélkül állt a szoba közepén.KépKép És azt hiszem a maci lesz az elsö amit kimond, legalábbis gyakorloja szorgalmasan.Kép

Tikk
tikk
 
 


Na akkor tali kérdést visszavonom. így jár aki egy óráig ül egy üezenten, megelõzik a többiek. Úgynéz ki Bejával megyünk.

Pussz

Jóéjt mindenkinek!

Tikk
tikk
 
 


Sziasztok!

Holnap nem tudunk menni a talira. Jön barátn?m, pocakos Kép és tök rég nem láttam és csak holnap tud jönni, meg a rakás körte is itt van, dálután meg ünnepelünk 2 éves házassági évforduló Kép

Cory!
Holnap nem találkszunk Kép , ma letöröltem végre Balu kéznyomait a vitrinr?l. Azért jöhettek máskor is Kép

Tikk!

Az üveg bírja a faqyasztást?

Norci

Ui. Megyek körtét hámozni, befogom apát is.
norci
 
 


Norci! Nagyon jól bírja, sõt én úgy tök fagyosan rakom be a mikroba is.

Jó munkát és kár, hogy elkerüljök egymást holnap, na de legközelebb már hátha találkozunk.

Tikk
tikk
 
 


Gorsi, Szila !
Köszönjük a gyógy Kép szükségünk van rá!

Norci
Örülünk hogy tetszettek a képek igyekszem mindíg újakat tenni!

Tikk!
Napsugár sem tud hálózsákben aludni mert õ is mindjárt fel pattan még felálomban is és az ágy végébe jön mert ott van az én ágyam kukkolni hogy ébren vagyok-e. Próbálom takargatni, nem igazán jó mert olyan mit egy sajt kukac, no meg fûtünk is hogy ha kitakaródzik se fázzon meg. /Már nem fog, mert voltaképp egy hónapja náthás!/
Hanna már beszél! Ez igen, fura hogy eddig az ülés, állás, fogacskák, és bebe, bubuk voltak most meg már látom hogy a nagyobbacskák beszélgetnek! Ez olyan jó! Akkor pár hónap múlva nálunk is várható lesz némi értelmes szöveg! Alig várom már, olyan édesek ilyenkor! KépKépKépKép

Zsuzsi
Köszi együttérzõ szavaid, ügy szoktam mondani hogy nekem igan sok ember segít. Itt van az Ildi, az Ildikó, a Dzsili, a Debreceniné /ez mind én vagyok!/
Sajna együdül csak megamra számíthatok de már megszoktam!

A péteki napunk borzalmas volt. Mátékától nem vettek vért mert a fertõzõn a doki szerint nem lehet mumszos mert kapott védõ oltást. Ez szerintem butaság meg az orvosunk szerint is, hiszen mi van ha nem jól adták be, vagy õ nem reagált jól, vagy gyengébb, régebbi volt az oltó anyag és még sorolhatnám. Így tényleg nem derül ki hogy mi is a helyzet. Ehelyett kiderítette hogy a nyálmirigyek vannak megduzzadva és ultrahangra küldte õket. Majd közölte hogy befekteti a gyereket aztán meglátják hogy mi lesz vele. Ezen a ponton apja / Õ vitte, és 3 óra cincálás után fõleg hogy férfiból van / kiakadt és elmesélte hogy talán nem a legjobb agyereket mindjárt kórházba dugni esetleg meg kellen próbálni otthon aztán ha rosszabbodna vagy nem változik még mindíg ott az infúzió. Szerencsére sikerült meggyõznie az orvost és haza jöhetett, hétvégén borogattuk a kis nyakát kapott gyógyszert, és mostanra jobban van. Holnap kell visszavinni kontrolra. Még mindíg nem múlt el teljesen.

Edit!
Köszi a gyógyító jókivánságokat Napocska és Mátéka nevében is! Szerintem sem baj ha nem krémezed, vannak babák akiknak ez válik be!
Jobbulást Rikinek! KépKépKép

Heni
Neked is köszi, bár látod mint írtam egyesek szerint nem lehet mumszos! Pedig a nagy fiam is volt, és õ is kapott védõ oltást! Hát erre kössünk csomót!
Barni is beszélget már, de jó, nagyon ügyi! KépKépKép

Laura
Neked is köszi a jobbulást. Fogacska szerintem már bármelyik pillanatban kint lehet ha annyira kínozza a babácskát és már nagyon látszik is meg egyebek, szorítunk nektek legyen pár nyugodt napotok!KépKépKép

Virág!
Gratula Ráhelnek, nagyon ügyi!KépKépKépKép

Napsugár most a felülést gyakorolja mászásból sikerül neki egyedül már felülnie úgy hogy nem támaszkodik. Eddig is ült persze ha leültettem, vagy popóra huppant, illetve ha egy kézzel fogott valamit de most már meg tud ülni úgy hogy nem támaszkodik!

Azért jó is történt hétvégén, nagy fiam karate versenyen volt Pápán és harmadik lett a korcsoportjában!
Büszke vagyok rá nagyon!

A tiszteletére kivételesen az õ érmes képét tettem be a profilomba, egy napra a hugi helyett, ha gondoljátok kukkantsátok meg!

Pussz: Dzsili
dzsili
 
 


Sziasztok!

Este gyártottam körtepépet. Lefagyasztottam, végül anyatejgyûjtõ zacsiba, úgy se tudok fejni már, bébiételesüveg, meg még nincs itthon Kép (Majd két hónap múlva)
Most akartam még kompótot csinálni, meg gyümölcssalátát, erre elzárták a vizet Kép Nem nagyon tudok, házimunkázni, Vili meg alszik, így írok nektek.

Látom a boltos sztorihoz hasonló sokaknak jutott Kép Most már kezdem megtanulni kezelni ezt is.

Rebi! Nagyszülõk Kép , szerintem én sose fogom rájuk bízni Vilit, amíg pici, ill. a fene tudja, lehet hogy rá leszek kényszerülve, de igyekszem nélkülük megoldani. Emlékszem gyakran aludt náluk tesóm kislánya, de akkor még én is ott laktam és többnyire velem volt, aztán mikor elköltöztem és megint ott aludt, az elsõ alkalommal úgy izgultam, jobban mint az anyja Kép de akkor már iskolás volt, szóval nem volt semmi gond.

Dzsili!

Látom nagyon büszke a fiad az éremre Kép Egyre kíváncsibban nézem a "nagyfiúkat" és képzelgek milyen lesz Vili, hogyan is kell kezelni, nevelni majd õt, a környezetemben többnyire csak lányok voltak.

A beteg gyerkõceidnek meg gyors gyógyulást Kép Kép Kép

Téli cuccokról. Elindultam Vilinek téli kezeslábast vadászni, (egyet örököltünk, de az nagyon vastag, (szõrmebéléses, és még nagy is egy kicsit) hát vagy csak ugyanolyan nagyot lehetett kapni mindenhol. Gondoltuk nagyobb babaáruházakba is megnézzük, hát ott is vagy újszülöttnek való zsák, vagy a nagyobbak és ráadás 10ezer forintnál kezdõdtek (szerintem az anyagköltsége is max. 1000 Ft), vagy jó Vilire csak épp lábfeje nincs, de annak mi értelme, õ még nem hord cipõt. Anyám meg mondta, hogy múltkor látott Auchanba lábfejeset, de már nincs, pedig milyen jó volt, de szerinte az ezekben a nagyáruházakban árult cuccok kínaiak, nézzem meg a kínai üzletben, végülis dzsekiben elég jók. Nekem ez eszembe se jutot, pedig igaza volt, ott sikerült venni jó áron, jó méretût és még tündéri is Kép

Tikk!

Köszi a jó kívánságot, és majd jövõ hétem szerintem mi is megyünk talizni.

Jó talit nektek!

Norci
norci
 
 


Sziasztok!

Mint mindig (sajna) eddig csak olvasni volt idom Kép. De most megint itt vagyok. Kisse megkesve de hozzaszolnek egy-ket dologhoz:

Zsu!
Kisse megkesve, de valaszolok. Madike kezeben egy csodalabda szeruseg van, zenel, vilagit, tukros...stb. Minden csoda jo van benne es Madike nagyon imadja.

Megneztem minden uj kepet a babocakrol. Minden baba nagyon szep!!Kép

Minden kis betegeskedonek jobbulast!!!!

Cory!
Utolag gratula az osztondijhoz!Kép

Virag!
Gratula Rahelnek!

Dzsili!
Jobbulast a fiadnakKép! Megneztem a kepet, mar kesz ferfi!Kép

Fagyasztas:
mi is a bebieteles uvegeket hasznaljuk. Tobb szempontbol is jo, hisz igy kis adagokban lehet lefagyasztani es mindig csak annyit vesz ki az ember amennyire szuksege van es igy nem megy semmi vagy csak nagyon keves karba. A gyumiket turmixolva fagyasztottam. Ha nem is siman, de barmi izesitesere lehet hasznalni.

Mi jol vagyunk. Mult het csutortokon kapta meg Madike a hat honapos 3 oltasat, szerencsere jol viselte, csak addig sirt meg beadtak neki, utana jol magamhoz oleltem, egy-ket gyogypuszi es mar mosolygott is. Utana se laz, se labfajas semmi nem volt.Kép O jo nagyra nott baba, hisz mult heten mar 9213 gr. es 70 cm volt. Kép Mult het ota o is az allast probalja gyakorolni, ahol csak lehet felhuzza magat es alldogal, majd egy ido utan leereszkedik, ulo helyzetbe. Majd kis pihi utan ujra probalja. Kozben hangosan nevetgel. Felhivja mindenki figyelmet, hogy o milyen kis ugyes. Kép Es imadja a billentyuzetet. Vasarnap elmentunk egy muszaki boltba, ahol szamitogepeket is arulnak, egyfolytaban kapkodta a fejet es nyult mindegyik fele. Semmi mast nem akart megkaparintani csak a billentyuzetet. Igy megorokolte a noverkeje kis nyelvoktato laptopjat, mondanom sem kell most o a vilag legboldogabb babaja. Nyomogatja a billentyuket es az zenel neki es meg egy csomo ugra-bugra allatka, figura tancol neki a kepernyon. Most ez lett az elso szamu kedvence.Kép

Jo napot mindenkinek,
pussz,
Andysj
andysj
 
 


Sziasztok!

Laura:
Tominak szept. 12én bújt ki az 1. foga, de azóta sem nõtt ki teljesen Kép

Edit:
Kb. 2 hónapos koráig kentem a popsiját egy spéci, barátnõtõl kapott, sok mindenbõl kikevert, babapopsibarát kencével, azóta csak kakik után. A testét egyáltalán nem kenem. Már lelkiismeretfurdalásom van néha, hogy annyiféle kencét lehet kapni, aztán én nem veszek semmit sem Kép

Dzsili:
Gratulálok a nagyfiadhoz!!! Jó fej!
Ja, és apához is gratulálok, hogy nem hagyta Mátét a kórházban! Remélem, jobban van! Küldök gyógynapocskákat Kép Kép Kép Kép Kép

Tomival tegnap vagy 2 és fél órát sétáltunk a csodálatos napsütésben. Végig fent volt, csak a kerítésünknél aludt el. Onnan viszont jó órát aludt a babakocsiban. Olyan jó színe lett! Kép
A nagyok és apa kirándulása is nagyon jól sikerült. Hullafáradtan jöttek haza, és se perc alatt eltüntették a levest és a rizsfelfújtat Kép

Kellemes hetet és jó talit mindenkinek! (Azt hittem, hogy ma tudok menni, de apa még a héten szabin van, hát nincs szívem itt hagyni egyedül!)

bogancsi és Tomi

bogancsi
Zsófi-Juli-Dani-Tomi :-)
bogancsi
 
 


Sziasztok!

Off:

Valaki keres Szadán telket, úgy olvastam, neki találtam egy hirdetést, mivel én is nagy keresésben vagyok. Többiektõl elnézést!

Strasser Csaba evicsabi@nextra.hu (02.09.28.)
Budapest, 1045 Klára u. 31. Tel: 30/919-3890
Kínálok
Szada csöndes részén 230 nöl-es építési telek gázcsonkkal, rendezett vízközmû hozzájárulással eladó. Irányár: 4,5 mFt.
zsu26
 
 


Bogancsi!

Írtad, hogy Tominak szept. 12-én bújt ki az elsõ foga, de azóta sem nõtt ki teljesen.
Ez azt jelenti, hogy azóta is fáj neki? Ugye nem?

Laura
p_laura
 
 


Sziasztok!

Képtelen vagyok utolérni magam (illetve benneteket Kép), két hét kihagyás, és örökre lemaradtam. 8 archív választ el a naprakészségtõl, és valahogy egyre több lesz ahelyett, hogy fogyna. Nem akarom átugrani õket, mert akkor nem értem, hogy most mirõl és miért van szó, de már hozzászólni se akarok a régen lerágott csontokhoz. Magunkról sincs túl sok írni valóm, jól vagyunk, nem történt velünk mostanában semmi rendkívüli.

Azért ragadtam mégis billentyûzetet, met egy pozitív élményt szeretnék megosztani veletek. Remek érzés jót mondani valamirõl, és sajnos olyan ritkán van rá ok... Kép Szóval, voltunk a hétvégén a KIKA-ban Életem Párjával. Régen nem voltam ott, úgyhogy nem tudom, mennyire új ez a figyelmesség, de nem csak hogy mindenütt minden úgy van kialakítva, hogy babakocsival is kényelmesen bejárható legyen, hanem még kölcsön-babakocsi is van, úgy, mint a Brendonban. Azért ez egy bútorbolttól igazán kellemes meglepetés volt nekem. Így simán el fogok tudni menni egyedül is, nandu kendõben tudom vinni PiciLacit a HÉV-en és a villamoson, ott meg kapok babakocsit, és kényelmesen nézelõdhetünk. Kép Tuti, hogy minden karácsonyi ajándék-beszérzést ott fogok elintézni! Kép

BMárti

BMárti
bmárti
 
 


Sziasztok

Debreceni Máté vagyok /az anya ír én diktálok/ én voltam ma kórházban vizsgálaton, már nem kell vizes ruha a fejemre /fülére/ eddig kellett,és köszönöm a vigyorokat! /ezekre gondolt Kép/

Szerett volna õ is írni, holnap még beteg álományba van így még nem alszik.

Márk is örült a dícséreteknem, de õ már szégyenlõs ahhoz hogy meg írja !/lévén õ már tud írni/

Pussz: Dzsili
dzsili
 
 


Andi
Nagyon nagy lett Madyke és ügyi baba már!KépKépKép

Laura!

Amikor ki bújt Napocska foga, kb. egy hét alatt szép nagyra nõtt úgy hogy minden nap látszott hogy egyre nagyobb. Szerintem ez az átlagosabb.
Valószínû hogy az a pár nap viseli meg a babókat inkáb amikor már nagyon vékony és érzékeny a bõr a fogacska fölött tehát mikor áttöri az ínyt. Napsinak a négybõl kettõ vérzett is. Neki most jönnek a metszõi.

Képzeljétek ma puszit küldeni gyakorolt! Máté mutatta neki, mi lepõdtünk meg a legjobban amikor õ is elkezdett cuppogni.

Mátéra azt mondták hogy neki anatómiailag van valami gond a nyálmirigy kivezetõ szakaszával, vagy görbe vagy szûk ilyesmi ezért ösze gyûlik a váladék és nem tud úgy ürülni mint kellene. Citromot kell hetente legalbb háromszor szopogatnis hogy élénkebb legyen a nyál termelése.

Én is köszönöm hogy gondoltatok ránk!

Pussz: Dzsili
dzsili
 
 


SZiasztok!

Ma alig írt valaki! Kép
Mi volt a talin? Jó volt? Kik voltatok ott?

Én sokat hezitáltam, hogy menjünk-e, de végül arra jutottam, hogy kihasználjuk még ezt a nagyon szép idõt valódi sétára, mert utána úgyis jönnek a lakásban ülõs hetek. És hát én sajnos mostanában több idõt kell, hogy itthon töltsek munkával, mint az Árminnak ideális lenne - szóval, gyõzött a friss levegõ és a lelkiismeretfurdalás, amit Árminnal szemben a munka miatt érzek.

Egyébként volt módunk "jól" kilevegõzni magunkat, mert ahogy elindultunk itthonról, megnéztem a postaládát és benne is felejtettem a kulcsot. Persze, ekkor még nem vettem észre, ezért boldogan gyalogoltam a ragyogó napsütésben. Voltunk patikában (vesszen a szájpenész - csak nem tudom, hogyan kell kiírtani????? KépKépKép Ugyanis Ármin nem engedi, hogy vizsgálgassam a száját, azt pláne nem, hogy keserû és büdös folyadékokkal dörzsölgessem, úgyhogy összeszorítja. Ha mégis kifeszítem - amitõl már én magam is lelkibeteg vagyok - akkor harap!) SZóval: nagy sokára elkezdtem azon gondolkodni, hogy hol lehet a kulcsom. Kipakoltam az út kp-én nyolcszor a teljes pakkunkat (babakocsi, táska, zsebek), aztán rájöttem, hol hagyhattam, Rohantam haza: postaláda nyitva, kulcs sehol Kép Már rémrket láttam, hogy valaki épp most rámolja ki a lakásunkat - szerencsére zárva találtam, de el sem mertem mozdulni elõle. Akiknek még van kulcsuk (András és anyukám), épp nem értek rá hazaszaladni, úgyhogy a levegõzésbõl jó 2 órát a folyosón fagyoskodtunk Kép De van happy end KépKépKép: aki megtalálta a kulcsunkat, nem egy galád volt, hanem egy rendes Kép, így leadta a gondnoknak és végül is visszakaptam. Ezután mentünk aztán tényleg sétálni.

Nem tudom, ti hogy vagytok vele, én szörnyen elbutultam Kép Nem haladok semmit, de már csak a munka gondolatától is görcsbe rándul a gyomrom és leblokkol az agyam Kép


Márti+Ármin
márti
 
 

Vissza: Gyermekek / magzatok kor szerint

Jegyzetfüzet:

 

X
EZT MÁR OLVASTAD?