Új privát üzeneted érkezett!

mot: látom ma nem én vagyok az egyetlen, akinek nincs kedve dolgozni :lol:

Kép
Kép
[/url]
korena73
 
 


Sziasztok!

Mot: én is gratulálok a sikeres művelethez. A mi környezetünkben is van egy két pár hasonló gondokkal. Az egyik pár szintén most várja a picit, a másik pár már a harmadik próbán van túl, de nem adják fel... örülök, hogy sikerült elsőre nektek. Tuti hogy nagyon jó helyre érkeznek az "ilyen" babák. Feleséged nagyon jól teszi hogy pihen, gondolom te is segítesz neki ahol csak bírsz. Jó kis csapat lehettek!! Én is szorítok állás ügyben..

Korena: én is most várok az AFP eredményre, de mi pont nyaralni fogunk mikor megjön.Majd a védőnőm fog utánaérdeklődni, aztán ha hazajövünk egyből másnap megyünk uh-ra. Férjem már alig várja, teljesen be van zsongva, hogy végre ő is láthatja a kis Borsót! Szerintem nagyon jó apuka lesz belőle....
Szerintem nem rossz, ha kis korban együtt vannak a gyerekek, biztos hogy szorosabb kapcsolat alakul ki köztük. Én is 14 éves koromig a bátyámmal voltam egy szobában, utána költöztünk családi házba, és azóta is nagyon szoros vele a kapcsolatom, olyan, mintha ikrek lennénk(másfél év van köztünk). Csak kár hogy évek óta külföldön és, és alig találkozunk. Ma éjjel ért haza, és most először (nem gyerekként) együtt megyünk nyaralni!

Na tegnap voltun babalátogatóba (1 hetes bébi) és szerintem még azért korai volt. Mindenképp szerették volna ha átmegyünk, hogy Endre csináljon róla képeket. Tündéri volt a baba, nagyon formás, szép igazi fickós arca van. Nekem azért tuti több idő kell majd otthon!

Felicitás csomag: én is csak Kismama próbaszámot kaptam a kiskönyvel együtt, abban nem találtam kupont, csak egy ingyenes újságszámhoz!

Kataa: köszi az infót.

Na én most elbúcsúzok mára, mert ezer dolgom van, este jönnek a barátaink Pozsonyból, holnap éjjel megy utazunk, úgyhogy van mmég mit intézni. Majd ha tudok, holnap még felkukkantok, hátha lesz itt valaki. Ha nem mindenkinek jó hétvégét, találkozunk 1 hét múlva!
Vendég
 


deszilvi: tuti jó apa lesz! Köszi a megerősítést közös szoba ügyben!
az UH.-n ott lesz az egész kis-családom. Viszem magammal a lányomat is, had ismerkedjen a tesóval :lol: Remélem beengedik. Sosem látott még ilyet, hogy hogy csinálják, jó kis közös élmény lesz. :lol:

Kép
Kép
[/url]
korena73
 
 

 
 

Szilvi :)

Köszönöm-köszönöm, nagyon aranyos vagy!

Kedvesem csak elméleti síkon segíthet mindenben. A nagytakarítás is engem vár!!!! Hurrrááá!! Persze drága anyósom nem tud szabit kivenni, hogy segítsen!!! Eddig végig azt hallgattam, hogy majd jön, meg így-megy úgy bla-bla-bla!!!! :)

Na mindegy! Megoldom!!! :)

Mindenkinek nagyon kellemes hétvégét!!

Hétfőn jövök!!!! :)
mot
 
 


Na, voltunk uh-n. Szerencsére nem nyíltam ki!!! Nagy kő esett le a szívemről, annyira aggódtam, mi lenne Zitával, ha be kéne feküdnöm.
Mehetünk Horvátországba is egy hét múlva, ha nem lesz panaszom, de persze pihenjek sokat, kíméljem magam...

Köszönöm, hogy aggódtatok értem, tök jól esett!

Cic, Neked mit mondott a dokid a rövidülésre? Nem kell magnéziumot szedned?

Ja, és még egy fontos hír, Niki figyelsz? Az már biztos, hogy nem Julcsi lesz. :D
Vendég
 


havtunde: Örülök, hogy nem vagy kinyílva. A rövidülés megvan? Az mitől van? Nem mondta a doki? Vicces, hogy pihenjél ....

Jól értem, hogy kisfiút vársz? Készült kép? Ha igen, tedd fel kérlek!

Kép
Kép
[/url]
korena73
 
 


Sziasztok Lányok és Mot :)

Mot,
Az én férjem is a közszférában dolgozik:)( NEm tudom melyik jel illik jobban ide.:)
És bár nekünk nem lombik bébink van, mégsem veszünk mi sem semmit babonából, de azért mi még a szülés előtt szeretnénk beszerezni a dolgok nagyját. Én nem akarnék kimaradni belőle!

Tünde,
Örülök, hogy mégsem nyíltál ki. Van képed amit feltehetsz?Ja és igen kisfiú, akkor bekékezlek:)

Szilvi,
Jó utat nektek!

Vásárlás:
Rengeteg embmertől hallottam, hogy a bolti pelenkázót csak nagyon rövid ideig tudják használni, mert mient a baba forogni kezd onnantól kicsi a hely neki és inkább ágyon pelenkáznak. Mit szóltok hozzá tapasztalt anyukák?

Én valószínű komódosat veszek, mert akkor azt tudom utána is használni.

Légzésfigyelőről mi a véleményetek? Én nem tudom, hogy köcsönözni érdemesebb-e, valószínű venni nem fogok, mert állítólag az is rövid ideig funkcionál.

Alvás:
Mi (a párom felvetésére), ugy döntöttünk, hogy beköltözünk a legnagyobb szobába és az egy térelválasztó polccal elválasztjuk, hogy legyen egy privátabb hálórész, és a másik felében pedig a babaszoba rész. A párom igényelt magának egy nyugis helyet, ahol tud tanulni, ezért ő megkapja most a hálószobánkat.:)

Segítség:
Egyre erősödik bennünk a gondolat, hogy nekünk is jobb lesz két-3 hétig hármasban a babával. Ez persze attól is fog függni, hogy mennyire készülünk fel előtte...
Én az anyósomtól és anyutól is ki tudok borulni, de egyébként hálát adok az Istennek, hogy anyósom ilyen, ő nem erőlteti ránk magát, sőt még anyukám sem, szerintem ők akkor fognak jönni amikor szólunk nekik.

csernusn
 
 


JA és ki kérdezte a Brendont?

Ilgya,

Én felhívtam őket, 9000 a 4D, videó ingyen van ha viszel kazit, a DVD az +3500, és van egy ajándék kép mindenképpen.

csernusn
 
 


a legzesfigyelo kolcsonzesen en is gondolkodom. ti jartok/jartatok ujraelesztesi tanfolyamra?

KépKép
felixanyul
 
 


Kistesó:

Kép Kép
Vendég
 


havtunde: Jaj de édes a kistesó! Tiszta baba formája van már!
Nem olyan kis ufó mint az enyém! :lol:

légzésfigyelő: tényleg csak akkor van értelme, ha tudsz újraéleszteni. Valahol olvastam, hogy úgy kellene árulni, meg kiadni, hogy a szülőket felkészítik arra, ha baj van.
Rákérdezek, majd itt is, hogy van-e a kismama felkészítésen ilyen.
Viki nem tudod véletlenül? Ha van, elmész?

Kép
Kép
[/url]
korena73
 
 


Korena: én azon töprengtem, hogy Evelin szeretné, hogy vele legyen a Kistesója? Nekem praktikus dolgok jutottak eszembe, hogy miért NEM tenném ekkora nagy lányom mellé a kicsit.
Gondolom Evelin iskolás, így biztos zavarná a baba ritmusa, nem ébred majd fel éjjel, ha a baba sír? A saját szobájában tanul? Vagy az csak háló, és nem lesz gond a kisbaba nappali alvási ritmusa?
Vagy legyen készenlétben egy B terveket, ha Evelint zavarná az éjszakai sírás, mászkálás, stb.
Köszi a dicséretet! :)
Vendég
 


Sziasztok!

Havtünde! :) Csak nem pöcsös???? :lol: :lol: És nagyon édes :)

Csajok! Én annyira pozitívan csalódtam ebben a topikban. Más topikokan ilyen témára, hogy együttalvás-különalvás, cicizés-tápszer, kell-e légzésfigyelő vagy nem, olyan marha nagy viták szoktak keveredni, hogy csak lesek. Jó, hogy itt mndenki kultúráltan fejezte ki a gondolatait.

Ja, igen, különszoba. Nálunk különszoba lesz, legalább az elején biztosan. Mégpedig azért, mert egyrészt picik a szobák. Másrészt nem szeretném, ha Gergő félpercenként szaladgálna be a játékaiért. Meg aztán ha ébred az egyik, ébresztené a másikat. Nem tudom egy alig kétéves még nem hiszem, hogy nagyon tolerálná. Aztán ha nagyobbak lesznek, és jól kijönnek egymással, akár össze is bútorozhatnak :lol:

ja, még Tünde! Nekem nem mondott a dokim magnéziumot. pedig rákérdeztem, hogy kell-e valamit csinálnom. A pihenést sem mondta, szerintem gondolta, hogy a fiam mellett úgysem lehet :wink: Mondjuk én nem is keményedtem még.

Csernusn! Nekünk kombi kiságyunk van, ami egyben van a pelenkázóval. Kis helyen elfér, nálunk fontos szempont volt. Meg igy meg volt mindennek a helye, nem hevert az egész lakásban pelus meg popsitörlő. Én igazából azóta pelenkázom ágyon, mióta tudom, hogy jön a testvére, hogy ne emelgessem. No meg azért egy pelenkázólapot jobbat lehet tisztítani, mint egy ülőgarniturát. :wink:

Légzésfigyelő: Nekünk van. Engem megnyugtatott. Mi beletartoztunk a rizikófaktorba, mert fiú, télen született, hason aludt, párom dohányzik én is sokat dohányoztam a terhesség előtt. Sosem riasztott be, csak mikor már nagy volt és lefordult róla. Én használtan vettem, olcsóbra jött ki, mint a bérlés. Egyébként a babák néha elfelejtenek levegőt venni, és már az éles sípolás is elég ahoz, hogy észbekapjanak. szóval sokan szidják a szerkezetet, hogy na, már megint tévesen riasztott, aztán lehet hogy nagyon is jól működött. Hát igen, tanfolyam kellene hozzá. Én nem voltam. Oktatófilmet láttam, elméletben tudom... Na de hogy miként kamatoztatnám a való életben... Ez ugyanolyan, mint hogy a jogsihoz is kellett elvileg eü tanfolyam, le is vizsgáztunk, de hogy menne élesben...? Nem tudom a tanfolyamon mi másabb. Aki volt, leírhatná.. komolyan érdekelne..

MOt! Hajrá nagytakarítás!!! :lol: És milyenre fested a falakat?

Jaj most olvastam egy lányról akinek meghalt a babája. Őszieknél. Annyira sajnálom, és úgy megrázott. Nem beszéltem vele, csak be-be lestem a topikjukba...de kész vagyok...:cry:

Na lelövöm magam!

Jóccakát!
cic
cicmerák
 
 


Pár kép:)

Kép Gergő magyaráz


Kép Itt nem tudom már min csodálkozik

Kép Igen, fel tudta nyitni az üveget...

Kép

Kép
cicmerák
 
 


Sziasztok!

ígéretemhez híven én is próbálok valamit behozni a lemaradásomból....mindenre reagálni lehetetlen :oops:

Először is köszi Niki!Végül is dvd-t kértünk,és adtak tényleg egy darab színes képet,és így lett összesen 12.500.- (Valahogy többre számítottam :D Dávidnál valami 14.000.- re emlékszem)

Kataa!
Írtad,hogy ti is a Kárpát utcaiba mentek,mi is ott voltunk 2 éve,de most találtam sokkal közelebb,és tényleg a színvonal hasonló.
Így könnyű,aki külföldre jár ..... :wink:
Babakocsik is jóval olcsóbbak kint,ez igaz?

Tünde!
Gratulálok a kisöcsihez!
És tényleg szupi,hogy nem nyílt ki a méhszáj!

Én is felfedeztem már az ajándék Baba magazin ill. Anyák Lapja előfizetést ,de nekem csak 2 havi jár :oops:
Még nem adtam fel,de gondolom még jó pár hónapig érvényes.

Az ingyenes csomag meg nem egy nagy szám...régebben azért voltak benne tök jó dolgok,de mostanra minden összement benne még a mosopor minták is.... :(

Szana!
A védőnénidtől kérd a kis fűzetet,amibe a kupon van.Legalábbis nekem ő adta. Várandós anyukák kézikönyve.

Mot!
Üdv újra!

Együtt alvás:)
Mi egy szobában vagyunk a Dáviddal,közvetlenül mellettem van a kiságya,így bármikor szüksége volt rám,ott voltam mellette. A kistesót is így szándékozom.....,megkapja Dávid helyét,persze előtte Dávid átmegy apa mellé egy kis saját ágyikóba,hogy ne érezze kitúrva magát. Igazából van az emeleten két külön szobájuk,de még félkész állapotban :oops: arra gondoltunk,hogy ha már fel tudnak egyedül lépcsőzni,akkor rendezkedünk át oda.De ha már nagyon nem férünk el,akkor azért előbb lesz a költözés. :D

Légzésfigyelő
Biztos nagyon jó dolog,de csak pánikot kelt,én úgy gondolkodtam,és nem is vettünk. Sajnos akkor is beriaszt állítólag,amikor nincs is oka,és tényleg ahogy Korena is irta,ha nem tudsz újraéleszteni,akkor majdnem hogy fölösleges......
Persze van ak másképp gondolja...

Babalátogatás
A közvetlen család jöhetett 3 héten belül is, a távolabbi rokonok,ismerősök szerencsére tapintatosak voltak...és későbbre halasztották látogatási szándékukat.
Ezt úgyse tudtuk volna elkerülni...anyósomék például alattunk laknak. Kicsit zavaró volt már,hogy jöttek éjjel-nappal,de úgy éreztem nem foszthatom meg őket ettől az élménytől,amit egy újjszülött jelent....
A sok jó tanácsot elengedtem a fülem melett,és így legalább béke volt és nyugalom.....

Pelenkázó
Mi pelenkázóval egybe kötött kiságyat vettünk,de félévet sztem nem használtuk :( annyira nincs kihasználva tényleg,hogy simán megbántam már ezt a döntésemet. Most nem adjuk el, mert át lehet alakítani majd az ágyat ,később jó lesz,de csak a helyet foglalta. Meggondolandó!!!!

És akkor jöjjenek a képek:
Nem tudtam betelni velük,és nem tudtam választani közülük,azért van ilyen sok:
Kép Olyan kis szégyellős volt a drága,hogy állandóan takargatta a szemeit:Kép
Kép
Kép
Kép

És akkor az egyértelmű jelek:
Kép

Timi? Merre vagy?

Na megyek aludni,holnap megyek dokimhoz magánrendelésre,aztán Tatabányára :D ismikhez.

Jó hétvégét mindenkinek!

Ildikó
ilgya1
 
 


cicmerak: az miert rizikofaktor, h fiú, télen született, hason aludt? a dohanyzast ertem.

en is hallottam egy megrazo esetet, azota szeretnek ilyen keszuleket es elvegezni egy tanfolyamot. elkepzelni is borzaszto, h tehettel volna vmit, ha kapsz figyelmeztetest es tudod, h mi a teendo. lehet, h zavaro, ha sokszor beriaszt feleslegesen, de inkabb szoljon tobbszor, mint akkor egyszer nem.

KépKép
felixanyul
 
 


havtunde: igen ez nekem is eszembe jutott, hogy úgy is az elején velünk lenne, hogy az éjszakai sírás ne zavarja az iskolás nyugalmát éjszaka, de vajon ez meddig tartana..... Lili jó kislány volt, nagyon hamar végigaludta az éjszakát, de ez most nem garancia :D Jaj anyám, tényleg tanácstalan vagyok...

cic: én nem ismerem a rizikófaktorokat bölcsőhalál ügyben. Kérlek mesélj még róla. Téli babánk lesz, talán fiú, a férjem dohányzik (nem a lakásban) szeretném hason altatni, - persze, ha szeret úgy -hogy ne legyen lapos feje... ez mind számít? Jesszus. Mesélj még.
Én is beleolvasok más topicokba, és látom én is, hogy milyen vita tud kialakulni piti dolgokon, mi tényleg szuperek vagyunk!!! :lol:
Zabálni való a gyerkőcöd!

Ilgya1: Tatabányára jösz? Hát Üdv itt nálunk. Naaagyon édes a bébi! Nekem nem olyan egyértelmű, sajnos én nem látom, hogy kisfiú vagy kislány :oops: Milyen lesz? Az ott egy kis kuki?

Kép
Kép
[/url]
korena73
 
 


Sziasztok lányok!
Hát jó sokat írtatok, vagy fél órámba tellett, mire végigolvastam. Kicsit keveredik is bennem, ki mit írt.
Hali! Én meg fogom tudni, hogy van-e ilyen tanfolyam. Azt tudom, ho gy a helyi kismama klubban mindent áttárgyalnak, de most nyári szünet van, majd szeptemberben indul újra. Majd elmehetünk, ha gondolod. Bár én végig akarok dolgozni, de szeptembertől csak minden második héten, így talán lesz időm elmenni, mert azért nagyon érdekel, miket mondanak. A témáról még annyit, hogy emlékszem, egyszer Anitának is gond volt a Szandrával és a férje megfogta a gyereket a lábánál fogva lógatta és rázta. Szóval valami ilyesmit kell csinálni. Mert ezt már másoktól is hallottam.
Tünde! Örülök, hogy nem nyíltál ki, még egy kicsit korai lett volna. Bár van egy vendégem, aki októberben szül, és már 3 hónapja kinyílt, pedig nem csinált semmit, és nem is dolgozik. Aztán mikor jötte a hidegfront be kellett neki feküdni 1 hétre, mert majdnem beindult a szülés. Valami infúziót kapott, és megállították. Szóval mindenre van megoldás. És gratuléálok a kisfiúhoz. Bár nem emlékszem mit is akartál?
Mot! Örülök, hogy minden rendben veletek. Pihenjetek sokat, mert az most ilyenkor nagyon fontos. Kataa! Nekem a vérvételes papíron nincs vas. Megnéztem a legelsőt, azon sincs. A másodikon csak cukrot, meg AFP-t mértek, most a harmadikon csak cukrot, meg a terheléses cukrot. Hacsak nem a vérkép autómatával-ban . De ott sem látok vasat. AMit ott szoktak nézni, a HGB, meg a HCT. Ennyi. Úgyhogy legközelebb rá gfogok kérdezni, hogy mi van a vassal.
Vásárlás: Én még most nézegetem a babakocsikat, meg a bútorokat. Még nem vettem. Amit vettem eddig: Egy plüss zsiráfot, 2 body-t, egy fürdőlepedőt, egy téli sapit. Meg egy szopipárnát, bár az félig az enyém, mert éppen 1 hete azzal alszom. Szóval majd szeptemberben akarok nekiindulni a vásárlásnak. A szeptemberi börzéről hallottatok valamit? Mert én csak a novemberiről tudok, de arra már nem nagyon merek elmenni.
Együtt alvás: Én úgy terveztem, h ogy a babának külön szobája lesz, de ez egy új lakásaban, amit úgy néz ki nem fognak addig átadni, mire szülök, szóval szerintem maradunk anyuéknál kertesben. Itt is lehet külön szoba, mert nagy a ház, de én teszek oda magamnak egy ágyat, mert szerintem ott leszek vele egy légtérben. Légzésfigyelpőt akarok, még nem tudom, hogy veszek, vagy bérelek, ez majd még kialakul. Egyébként a ó minőségűeknél állítolag nincs téves riasztás.
Látogatás: Háőt engem ez a probléma már régóta kezel. Azt szeretném, ha 3 hétig senki sem jönne, az is jó, hogy nem helyben szülök, met így csak a szűk család fog bejönni a kórházba. Mert egyébként állítom a fél vendégköröm bejönne, amennyire"szeretnek". De anyukámat természetesen szeretném, ha velem lenne, segíteni. A probléma az anyós. Már most mondogatja, hogy egy hónapra jön, ha meglesz a pici. Hát ez azért nem dob fel, mert alapjáraton nagyon fárasztó. Szóval nem tudom vele hogy értessem meg, hogy ne legyen sértődés. De talán majd minden megoldódik magától.
Csomag: Most gondoltam végig. Amikor először mentem a védőnőhöz, csak egy ajándék tavalyi kismama újságot kaptam a kiskönyv mellé. Abba nem volt semmilyen kupon. Aztán kb a 3. alkalommal kibontott egy fehér papírcsomagot amiben a következők voltak: 1 libero pelenka, 1 mimi delux melltartóbetét, egy matrica:baba az autóban, 1 pickwick teaminta. Ez lenne a Felicitas csomag?

Kép[url=https://lilypie.com]Kép
[/url]http://b1.lilypie.com/rRFUp1.png
kviki73
 
 


Jaj! Lányok! Bocsi, hogy ilyen sokat írtam, de mindenhez hozzá akartam szólni. Bocsi mégegyszer. :oops:

Kép[url=https://lilypie.com]Kép
[/url]http://b1.lilypie.com/rRFUp1.png
kviki73
 
 


Kolena
Sajnalmo,igy ertehet hogy semmit nem vesztek.
En a noveremmel egyutt voltam egy szobaban,es bar persze voltak kis veszekedesek,de nagyon jo volt egyutt.Szerintem egy nemu tesoknal ez nem gond,sot a jo kapcsolat alapjat erositi a jovore nezve.Fiu-lanynal azert en nem tennem egybe,de persze hely hianya az nagy ur.Mi olyan lakast vettunk hogy minden gyereknek legyen kulon szobaja,de most hogy ket fiucska lesz :D talan ha akicsi is nagyob lesz csinalunk egy halo es egy jatszo szobat.Ahogy majd Ok szeretnek.
Az en velemenyem az hogy a nagylanyod nak azert mar kell a nyugi a tanulashoz,ezert nem tennem oket egy szobaba,talan ha kicsi nagyobb lesz es Ok egyutt igenylik .
Alex szobaja ket fele vaj szinu kozepen vastag csikkal,a tesoe meg halvany barack.Na hat ez nem tul fius,ugyhogy lehet tapetazunk legalabb derekig csikkal.Bar az uj agynemu amit mar vettem,vajszinu-barack es nagyon cuki.

Szilvi
Nektek nem lesz gonda profi baba foto,haznal lesz a mester :lol:
Jo utazast nektek.

Tunde
Szuper hirek, gratula a kisfiuhoz is.
Egyebkent nekem is nagyon lent van a baba,Alexnal si igy volt es a 30.hettol mar 2100 voltam.Most is jol lent van a hasam,aggodom is,majs jovo penteken a dokitol megkerdem,mert szerintem nyomja rendesen a mehszajat ezaltal.

Niki
nekunk kulon pelenkazo komod van,amit most vettem.pont azert jo mert kesobb megmarad komodnak ha levesszuk a felso lapjat.
Lgzesfigyelonk nincs ,nem is volt,csak tanfolyammal vennek ha vennek.Sok velemenyt olvatam hogy a nem koraszulott a baba akkor nem szukseges,persze ha valakit ez megnyugtat akkor miert ne.

Cic
Gergo nagyon kis szinesz,aranyos nagyfiu :lol:
Alex korosztalyos topicjaban is votak ilyen nezet kulonbesegek,de sosem fajult addig hogy valaki elemnt volna tolunk es ez igy van rendjen.
Azert ez a tapser-szopi tema tapasztalataim szerint feljon meg ha megszuleti ka baba,es akkor elesebben,mert az akinek kell potlas es bar mindent megtesz,lehet rosszul esik ha a csak szopis mamik nem ertik mirol is beszel.Akinke sosme volt ezzel gondja az konnyen oszt tanacsot. :roll: :? Aztan kesobb jon a beszed-szobatisztasag,-stb kerdesek.Es ha valaki aki mondjuk anno oszotta az eszt szopi temaban nehezen veszi a kritikat esetelg szobatisztasag ugyben.Ugyhogyen szerintem a enyeg az hogy ne bantsuk meg a masikat, gondolkodjuk magunkat a helyzetebe eloszor.

Ilgya
Kislany ,latszik de nagyon :D
Na ugy tunik azon mamik kozul akik kistesot varnak egyedul nekem lesz ugyanolyan nemu babam. :lol:
Igen babakocsit is lehet olcsobban kapni.En most vettem egy babahordoz tolhato vazat,praktikus lesz ha megyek a nagyert az oviba,csak ki kell venni a csomagtartobol es rapattintani a hordozot.

Viki
Akkor kerdezz ra a dokinal a vasra.Talal a kovetkezonel mar nezik.

Jo hetveget,
Kata

Kép
Kép
kataa
 
 


Sziasztok!

Hát jó kis témákat hoztatok fel. Én is szeretnék légzésfigyelőt a baba mellé (alá), már csak a megnyugtatás kedvéért is. Soha nem lehet tudni, és biztos ami biztos. Annak persze szeretnénk mi is utánajárni, esetleg kurzust elvégezni, hogy mi a teendő, ha beriaszt! Férjemmel mindenképp szeretnénk menni ilyen szülőfelkészítő kurzusra, azt tudom ,hogy nálunk a korházban van ilyen.

Vásárlás: addig mindenképp szeretnénk mi is várni, amíg legalább ki nem derül a neme, hogy milyne színnel rendezzük be a babaszobát. Szeretnénk festeni valami nagy mesejelenetet a falra, aztán hogy ez hogy fog összejönni, azt még nem tudom.

Ilgya: először is gratula a képekhez, tényleg tündéri a baba. Nagyon jó minőségű fotók ezek! A barátnőm si most volt, de amit ő kapott, alig felismerhető, hogy azon egy babafej van...! Kisfiú, vagy kislány lesz?
Ami az olcsóságot illeti, Pécsnél Pest tuti olcsóbb, meg főleg neagyobb a kínálat. Viszont nekünk a barátaink pl minden babacuccot Bécsben vettek meg, és hát azt mondták, bőven megérte anyagilag kiutazni, mert minden olcsóbb kint. Mi úgy tervezzük, hogy nov-ben meglátogatjuk a barátainkat Pozsonyban, és onnét átugrunk mi is Ausztriába, és ha tényleg olcsóbb, akkor ott megveszünk néhány dolgot, pl babakocsi.

Na erről is annyira különböznek a vélemények: milyen babakocsit érdemes venni? Tudom, hogy ennek a pénztárca szab határokat, de én inkább arra lennék kíváncsi, hogy ilyen többfunkciós kocsi a jó, vagy hogy a gyerekülést jobb külön megvenni, mert azoknak a minősége jobb, mint amit a babakocsikhoz adnak???? Fogalmam sincs, ti mit hallottatok ebben a témában?

Még egy kérdés: mikor érdemes 4D-re menni? Hányadik héten? Erről is mindenkinek más a véleménye...Nálunk egyébként 15.000 Ft, kapsz egy 20 perces DVD-t, meg 4 képet hozzá!
Vendég
 


Sziasztok!

Kataa! Mindenképpen utánajárok a vasnak!

Deszilvi! Én szept 4-én megyek 4D-re. 13oooo. lesz. Nekem azt mondták, hogy a 20-28 hét között érdemes menni, mert akkor még belefér egészben a baba a képbe. De ha jó leszek a végefelé is el szeretnék menni. :P

Kép[url=https://lilypie.com]Kép
[/url]http://b1.lilypie.com/rRFUp1.png
kviki73
 
 


Sziasztok!
Nem győztem olvasni!
Deszilvi:
Én a Milupát használom a csíkokra. A 12. héttől találtam kettőt a hasamon, de azóta, kopogjam le , nem jelentkezett újabb. Inkább régiekk vannak a tavalyi hirtelen fogyásból. Szerintem is hajlam lérdése, bár én azt hittem, hajlamos vagyok rá...

Winnie:
A hüvelykúpot a kórházban nem engedték beszedni. Azt mondták, amíg vérzek, addig fel kell hagyni a hüvelyivel. Bár nem értettem, mert ha ennyire veszélyes hülvelyen át a kúp, akkor miért csináltak a vérzés alatt továbbra is hüvelyi uh-t...

Brigó:
Ahol én szülni fogok, ott a 12 és 18. héten genetikai vérvétel van. Down - kór, meg mindenféle betegség kiszűrés. Ott arányszámokat adnak, hogy mekkora az esélye egy hasonló életkorú nőnek, és ehhez képest mekkora nekem személy szerint. Ezt a két arányszámot keverte össze az orvosom, ezért akart amniora küldeni. Szerencsére még időben észrevette...

Alexa:
Én is nagyon babonás vagyok, az előző terhességem vetéléssel végződött. Éppen ezért sokáig nem mertük beleélni magunkat, hogy valóra válhat az álmunk. Nem akartunk mi sem vásárolni, de olyan akciósan tudtuk megvenni a kiságyat, hogy nem hagyhattuk ki. Így utólag nem bánom, rájöttem, hogy muszáj elkezdeni vásárolni, ha egyszerre vennénk meg mindent, azt nem győznénk anyagilag.

A héten teljesen rosszul voltam. Köhögtem, és előjött aszthmám. Az előírt adagnál többet kellett pumpálnom, mert különben nem kaptam levegőt. Tiszta ideg voltam, hogy mivel ártok jobban a gyereknek. Ha nem fújok, és nem kap elég oxigént, vagy ha többet fújok, és túladagolok...Szerencsére 2 napig tartott, mostmár nincs szükségem rá, de akkor nagyon aggódtam.
Van közületek aszthám?
Jövő héten megyek terhelésesre, akkor nézik meg azokat az értékeket is, amiket az első vérvételnél kellett volna (Wasserman, vércsoport meghat., toxoplazmózis, stb. ) Kiváncsi leszek hány fiolával csapolnak le...

Kép
Kép
Kép
mágnes
 
 
 
 
 


Sziasztok!

Köszönöm a gratulációkat a kissrác nevében!

Mágnes, én nem vagyok asztmás, de most a Bricanyl-t kell fújnom, ha keményedik a hasam.

Babakocsi
: a legfontosabb szempont: beférjen az autó csomagtartójába! Mi megszívtuk, elég nehezen lehetett begyömöszölni, le kellett venni a kerekeket, összecsukni, és élére fektetve befért, de nem sikerült sosem elsőre lecsukni a csom.tartót. Azóta vettünk egy kombi autót. :D

légzésfigyelő: nekünk nem volt, nem is lesz. Nem vagyunk (egyelőre) veszélyeztetettek. Itt Győrben pár éve meghalt egy baba hirtelen csecsemőhalálban. Kint aludt az erkélyen a babakocsijában, délután. Nem tudom, a kiságyában volt-e légzésfigyelő...

Most még valóban korán van, hogy viták robbanjanak ki, de higyjétek el, itt is tuti lesz, ha meglesznek a babák. Ez beletartozik egy topic életébe. Ahogy Kata is írta, lesz a tápszer-szopi vita, császáros-nem császáros, és akadnak még kényes témák, mi pedig nem vagyunk egyformák.

Nekünk külön pelenkázónk van, úgy kaptuk, Zita a 3. baba, aki használja. Ha már nem kell, át lehet alakítani kisszekrénynek. Nekem nem is kell venni semmit, csak egy kiságyat a babának, más minden van. Paplant nem veszek, Zitánál se használjuk. Amíg kicsi volt azért, nehogy magára rántsa és megfulladjon, most meg azért, mert lerúgja. Hálózsákban lesz a Kistesó is, szóval csak porfogó az ágy végében.

Ilgya, nagyon szuperek a képek!

Cic, Gergő nagyon hasonlít Rád! Az utsó két kép nagyon tetszik!!!!
Vendég
 


Sziasztok!
Kriszta vagyok és nagyon szimpi a topic, tényleg tök jó, hogy indulatok nélkül mindenki elfogja a másik véleményét adott témában. Én is így vélekedek sok mindenről.
Én most leszek félidős, tehát a jövőhéten lesz a babuci 20-dik hetes. Van egy kislányom, Csenge ő 15 hónapos múlt.
Már egyszer olvasgattam a topicot még talán 2,5 hónaposan, de akkor még nem voltam dokinál (az én dokimnak az a mottója, hogy az első 3 hónapot elintézi a természet, addig nem foglalkozunk a kismamával) szóval babonából nem akartam jelentkezni, hogy minden oké legyen aztán jött a nyár, stb.
De szóval itt vagyok és ha senki nem bánja én is csatlakoznék hozzátok a babavárás izgalmas időszakára és persze utánna is :D
Mint olvastam időnként felröppen az anyós, anya téma. Én mióta megszültem az anyósommal vagyok itthon (kertesházban lakunk és alattunk laknak) szóval már kezdek becsavarodni tőle.
Igazi szőke, és ez nem csak a hajszíne, hanem a gondolkozás módja. És persze ezért én nem csak néha kapok jó tanácsokat hanem folyamatosan amit sajnos egyre kevésbé tudok elengedni a fülem mellett, ezért egyre több a vita.
Ezért gondoltam, hogy egy kicsit kimenekülök időnként "itthonról" a netre.
Na röviden ennyit a bemutakozásról.
Sziasztok.
Remélem nemsoká különbséget tudok tenni, hogy ki kicsoda és igyekszem elolvasni a topicot.
Jól emlékszem, hogy valaki vezetett egy táblázatot a tagokról.
Tudtok segíteni, hogy hol találom meg?
Puszi mindenkinek:
Krista
krista
 
 


Sziasztok Csajok!

Ismét elveszve, de sajna nem tudtam hamarabb jönni :( Most itt vannak anyukámék, így most könnyű itt lennem :D

Korena!
Persze, szeretnék én is gátvédelemmel szülni, de majd ahogy a helyzet hozza. Ha a szülésznő szerint inkább vágás, mert pl. nagy a baba, vagy mittudoménmi, akkor hallgatok rá.
Én már 2 babát vesztettem el, még Jázi előtt, de apára én nem bíznám a bevásárlást. Ha elküldöm csak egy kenyérért, akkor is képes felhívni a boltból...
Nálunk helyhiány végett vagy velünk lesz a baba, vagy Jázival. És egyelőre az az álláspontunk, hogy 2 gyerek 1 szobában, aztán, ha sikerült a többi szobát is helyre hoznunk, akkor majd külön költöznek.

Deszilvi!
A Felicitas csomag egy csomag ( :) ), amiben elvileg hasznos dolgok vannak, mint pl. termékminta pelenkából, popsitörlőből, újságok, cumik, stb. Amikor megkaptam a védőnőtől a kiskönyvet, adott hozzá egy Kismama újságot, meg egy Várandós mamák könyve-t. És ebben a kis könyvben van egy kupon, amit a 3. trimeszterben leht beváltani bizonyos helyeken, és kapsz egy csomagot.
(asszem ez válasz volt Alexának is)
(látom, bár többen is írták, de most már azért sem törlöm ki :lol: )
Mellesleg jó nyaralást, pihenést!!! :D
Babakocsi:
nálam 3 fontos szempont volt, 1. teljesen vizszintesre dönthető legyen, 2. mind a két irányból tolható legyen, 3. mivel a párom 2m, én meg nem, ezért a tolókar magassága állítható legyen.
Én hordozót külön vettem, és sokaktól hallottam, hogy azért nem jó a többfunkciós babakocsi, mert a váz a végére kinyiffan. Hogy mi benne az igazság, nem tudom.
Ja, és persze fontos, hogy beférjen a csomagtartóba :) Sőt, attól függ, hol laksz. Mert, ha a 3.-on, és nincs lift, és fel kell cipelned, akkor minél könnyebb legyen. Ha "rázós utakon" jársz, akkor minél nagyobb kereke legyen, hogy felfogja a rázást, stb.

Mot!
Üdv újra itt! :)
Milyen volt a nyaralás?
Ez aranyos: lombik poronty :D
Barátnőmék most voltak az 5. beültetésen a BMC-ben, és megint nem sikerült nekik. :( Nagyon maga alatt van szegény.


Alexa!
Az első hetekben biztos, hogy együtt lesz velünk a pici, aztán, ha már átaludja az éjszakát, akkor lehet, hogy egy szobába rakom őket Jázival. Jó az, amikor éjszaka etetni kell 3 óránként, meg tisztába tenni, vagy csak megnyugtatni, és ott vagy "helyben" :) Vagy persze lehet a babaszobába is beköltözni, csak akkor az anyukának kell egy heverő.
Húúú, a rokonokat ne is említsd. Amikor Jázival hazajöttünk a kórházból, mindenkinek mondtuk, hogy legalább az első 2 hétben ne zavarjanak, amíg összeszokunk, stb. Erre férjem keresztanyja egy héten belül ott termett, még a babát sem nézte meg, csak behozta a sok holmit és ment is. Ennek persze az volt a lényege, hogy elmondhassa, hogy ő volt ott először (falu......) Szóval vannak ilyen gaggyant emberek, hogy hiába mondasz nekik akármit. Persze, ha nem engedtük volna be, akkor még ő lett volna megsértődve....
Ja, egyébként anyukám nem tudott jönni segíteni, mert beteg lett, és ugye anyósékkal laktunk együtt, ő meg semmit sem segített :( Azt mondta, hogy fáj a lába, de azért a kertbe tudott menni burgonyát ültetni... Szóval nagyon ki voltam akadva, mert mindent könyvből kellett megtanulnom (ok, a pelenkázást megmutatták a kórházban, de pl a fürdetést nem. így aztán a férjemmel bújtuk a Kismamák nagykönyvét.)
Mindenesetre most is ez lesz a "szabály", hogy 2, de inkább 3-4 hétig senki. Aztán majd kíváncsi leszek, hogy ki hogyan tartja be.
Én Jázminnal olyan 30-32 hetes terhes lehettem, amikor már a nagyobb dolgokat megvettük (kiságy, babakocsi, hordozó, stb), ruhákat és apróságokat pedig már előtte is vettem, meg még utána is. Szerintem nem érdemes mindent a legvégére hagyni, főleg, hogy téli babák lesznek, és minusz 10 fokban, a csúszos utakon kell rohangálni!

Cic!
Egyetértek veled, a babának minden kell, csak épp az nem, hogy alvás közben csend legyen. Úgy hozzá tudnak szokni, hogy utána a levegővételedre is felébrednek!
Én is olvastam Titi történetét. Hát, mit ne mondjak, kibuktam. Főleg, hogy ő 3 nappal várta korábbra a babáját, mint én, vagyis akár velem is megtörténhetne most :(
Szuperek a képek Gergőről! :P


Viki!
Nekem a vas úgy szerepel a papíron, hogy HGB (asszem hemoglobin "magyarul")

Tünde!
Gratulálok a kisfiúhoz, és hogy minden rendben veletek! Nagyon aranyos a kistesó! :)

Niki!
Jázi ma 17 hónapos, de én még mindig a pelenkázón teszem tisztába.
Nekünk van légzésfigyelőnk, és én nagyon örülök neki. Mielőtt Jázi megszületett, mondtam a férjemnek, hogy vegyük meg, de azt mondta, hogy ááááááá, minek. Aztán amikor hazajöttünk a kórházból, és párom egész éjszaka nem aludt, mert azt hallgatta, nézte, hogy Jázi vesz-e levegőt, nos, akkor másnap elindult, és beszerzett egyet. Mi egy éves koráig használtuk, mert a bölcsőhalál általában addig "jellemző". 2× be is riasztott.(nem volt sem koraszülött, sem kis súllyal született - 3850gr) És az, hogy kell e újraélesztő tanfolyat elvégezni vagy sem, nos, az szerintem attól függ, hogy milyen időtartamra állítod be a légzésfigyelőt. Mi az érzékelőjét úgy állítottuk be, hogy ha 10 mp után nem vesz levegőt, akkor riasszon. És ennyi idő után még nem kell újraélesztés, elég, ha csak megmozgatod a babát, vagy kiveszed az ágyból, és egy nagy sóhajjal vesz is levegőt. (legalábbis Jázminnál így volt)

Ilgya!
Nagyon édes a baba! Jól látom, hogy kislány?

Mágnes!
Nekem is volt ilyen vizsgálat. Hát, még jó, hogy a doki időben észrevette, hogy elnézte a számokat, mert ugye az amnionak is vannak veszélyei...
Sajnálom az asztma miatti rosszullétet :(

Topicvita biztos itt is lesz, de én a másik topicban is úgy voltam, hogy ne szólj szám, nem fáj fejem. Végülis (most ez így hülyén hangzik, de lényegében így van) mit érdekel engem, hogy xy mivel eteti a babáját, a lényeg, hogy én az enyémet el tudjam látni. És mit tehet zy arról, hogy meg kellett császározni? stb, stb
(na, most ez biztos többeknek nem tetszik...)


Húúú, és most értem végére az olvasásnak és az írásnak. Megyek, mert már egy órája itt vagyok a gépnél.

Kellemes hétvégét mindenkinek,
pá,
Brigó

Kép

Kép
brigó
 
 


Sziasztok!

Brigó! Én úgy tudom, hogy a HGB az a vérfesték. Lehet, hogy én tudom rosszul, de szerintem a vasnak úgy kéne szerepelni a vérvételes papíron, hogy SeFe. (szérum vas). Azért majd rákérdezek a dokinál.
Üdv: Viki

Kép[url=https://lilypie.com]Kép
[/url]http://b1.lilypie.com/rRFUp1.png
kviki73
 
 


Szia Viki!

Nos, nekem a dokim ezt szokta nézni, 120-160 közötti érték a jó, és tavaly is, amikor 114 volt, akkor írta fel a Ferro Folgammát.

Közben keresem az interneten, és ezt az oldalt találtam:
http://www.med-courier.com/index.phtml? ... g_id=42655

Tök jó, leírja a betegségek BNO kódját, meg a betegség okát, stb.

Ezt is találtam:

http://www.worwagpharma.hu/upload/worwa ... vhiany.htm


http://www.pirula.net/szakok/normalerte ... globin.htm


Na, persze azt nem találtam sehol, amikor a vérvétel eredményét analizálják.


Krista!
Üdv körünkben!
Látom, nálatok sem lesz nagy korkülönbség a gyerkőcök között. De ez a topic már csak ilyen :)
Pontosan mikorra vagy kiírva? És hogy viseled a várandósságot? Más, mint amikor Csengével voltál terhes?

Anyós téma!
Brrrrr. Én nagyon jól megvoltam vele, amíg tp-re nem mentem terhesen. Addig azt mondtam, hogy nekem van a legrendesebb anyósom. Ugye nem is talákoztunk, max. hétvégén, mert én melóztam, és amikor hazaértem, ők már bekuporodtak a szobájukba.
Na, de amikor otthon maradtam, és elkezdte az észt osztani..... Én pedig nem szóltam neki sosem, hogy állítsa le magát, ezzel próbáltam úgymond tisztelni. Hááát, kár volt, elszaladt vele a ló. :( Pl. ilyen ötletei voltak, hogy kb szülés előtt egy hónappal (ez tavaly februárban volt) verjük szét a szobát, és radiátor helyett legyen konvektor, mert úgy melegebb lesz majd a babának a szobában. Ja, ebben igaza is lehet, csak ne szülés előtt egy hónappal fogjunk már ennek neki, ráadásul a tél kellős közepén. És még a férjem sem értette, hogy miért elleneztem. Meg, jaj, annyit tudnék mesélni, de inkább nem terhellek titeket. De a lényeg, hogy az egyik ok, amiért költöztünk, az anyós volt.
A táblázatot Niki szokta csinálni, valamelyik korábbi oldalon biztos megtalálod.

Pá,
Brigó

Kép

Kép
brigó
 
 


Brigó, a vas jele az Fe a laborpapíron is, a hemoglobinhoz kötődik. Egyébként itt, Győrben sem nézik külön a vasat, hanem amikor a Hgb csökken, felírják a vasat, ez megdobja kicsit a vérképzést is.

Látom, sokmindenkinek van baja az anyósával... Az enyém szerencsére 180 km-re lakik. :D:D:D

Volt itt egy lány, aki újszülöttes nővér. Vele mi van? Már régen írt.
Vagy nincs otthon net-jük? Emlékszik valaki?

Krista, üdv!
Vendég
 


Sziasztok.

Brigó,

Azért megpróbálok minden oldalra írni. :lol: , úgyhogy Krista itt is fellel engem.

Képzeljátek egy vérképes papíromat sem találom., pedig egynek már kellene lennie, a másik a dokimnál van.Mindegy a kiskönyvben a HGB és a HTK van beírva külön.


Anyós téma:
Én rendszeresen összevitatkozom az anyósommal, mert mindketten Uralkodó személyiségek vagyunk, és én alapból azt tartom elvemnek, hogy mindig mondjuk ki amit gondolunk, ha még öt percig fáj is után nincs bennünk tüske, és én ezt el is várom másoktól is. Néha viszont már elgondolkoztam azon hogy jobb lenne változtatni rajta.:) Kíváncsi lennék ő hogy lát engem, de mindig azt mondja, azért szeret, mert mindig védem a fiát.:)

Krista,

Üdv itt és akkor az előző oldalon találsz egy táblát és az abban szereplő adatokat küldd el nekem. talán a privi a legjobb.:)Mert akkor külön mailt is kapok róla.

a nap jóhíre:
Van már babakocsink, bebihordozónk és utazókiságyunk. Persze ez mind az unokatesóm jóvoltából, akinek a padlásán volt elzsacskózva minden.:) De pont jó, mert könnyű mind, és szerintem megkímélt állapotban vannak, állítható kormány, vízszintesbe dönthető...:)

na jó éjt mindenkinek!

csernusn
 
 


Niki!
A mondat helyesen:

A táblázatot Niki szokta csinálni, valamelyik korábbi oldalon biztos megtalálod A TÁBLÁZATOT :D

Gratula a babaholmikhoz! :) 3 gonddal kevesebb :)


Tünde!
Lényeg, ami lényeg, nekem Fe nincs a papíron.
Jó neked, hogy anyós pajtás messze lakik. Bár még én sem láttam az enyémet, amióta elköltöztünk. Nem meri az én házamba tolni a képét 8)

Na, megyek, mert hulla vagyok.

Jó éjt,
Brigó

Kép

Kép
brigó
 
 


Jó reggelt Mindenkinek! :)

Terjedelmes olvasmány keletkezett hétvégén :)

A lakásfelújítás zajlik, de már csak 5 ajtófélfa, és 2 ajtó mázolása van hátra!!! :) Holnap otthon maradok és elkezdem a nagytakarítást!! :)

Anyós téma: már most félek, nem egyszerű nálunk se a téma!!! Az a mázli,hogy Százhalombatta 30 km Budapesttől!!!! :)

Az első három hetet otthon töltöm, jó lenne, ha akkor csak max a család jönne szakaszosan!!! :)

Tanfolyamokat már keres a Kedvesem!!!

A babuci a hálószobánkban kap helyet :) Majd kiderül, hogy én esetleg majd kiköltözöka nagyszobába :)!!!!

Péntek 4 D!!!

Kellemes napot!
:)
mot
 
 


Szép jó reggelt mindenkinek!
Hétvégén megvettem a kismamás lapokat. Egy csomó témát boncolgatnak, amiről itt beszéltünk! (mintha innen vették volna az ötleteket :lol: ) Nagyon jók!. Van egy érdekes cikk arról, hogy milyen szülni Angliában. Megdöbbentő. Össze tehetjük a két kezünket, hogy Magyarországon szülhetünk Komolyan.
Viki: szivesen megyek veled a tanfolyamra, remélem délutánonként van, mert ebben az évben én még dolgozni akarok.

Deszilvi: A babakocsi téma nálunk is mindennapos, egyszerüen nem tudom eldönteni melyik a jobb. Három kerekű az álmom, ami sportkocsi és bele lehet tenni a hordozót, amit egyszerűen beteszek az autóba. Láttam is ilyet, 100.000.-ért. Jaj. Hogy lehet az, hogy mindig az tetszik, ami a legdrágább? :lol: Nézegetek használtan is, néha látok is jó áron jó állapotban, de venni tudod nem merek. Majd ha venni akarok akkor nem lesz :lol: , na de közben filózok, hogy tényleg az a legjobb. Nincs valami oldal, ahol tesztelték a babakocsikat?

Havtunde: A hálózsák nagyon jó dolog, Lilit is abban altattam jó sokáig, mert mindig lerúgta a takarót. Ezt fogom most is használni.
Micsoda mázli anyós ügyben. Nekem 60 km is elég lenne. :lol:

Krista: üdv itt köztünk. Anyósodhoz kitartást! :lol:

Brigó: Na az én párom is szinte minden alkalommal felhív a boltból... :lol: Nem tudom, hogy fog menni ez a bevásárlás dolog.... addig kiképzem.... :lol:

Valaki mondta, hogy egy másik topikon egy lánynak meghalt a babája, én hülye átmentem megnézni, mi történt. Borzalmas dolog. Meséltem a férjemnek, aki rögtön le is teremtett, hogy nem vagyok normális mi a fenének olvasok ilyeneket? Igaza van, de nem bírtam ki, tudni akartam miért történhet ilyen borzalom. Mondjátok én vagyok cssak ilyen hülye?

Kép
Kép
[/url]
korena73
 
 


Jó reggelt mindenkinek!

Hali! Ha megtudok valamit a a tanfolyammal kapcsolatban, szólok. Szerintem nemsokára beindul a kismama klub, és azon belül lesz. Ja én is megnéztem a történeteket a meghalt babákról. Látom te is. Nekünk arra kell gondolni hogy nálunk nem lesz semmi gond és kész. Ráérünk aggódni, ha baj van. Addig pedig, aki nem bírja ne olvasson ilyen történeteket. Úgy tudom, ho g délután szokott lenni.
Lányok! A HGB-t nekem is nézik mindig, és eddig még mindig jó volt. Lehet, hogy akkor ezért nem kell nekem vasat enni? :roll:
Kriszta! Üdv itt közöttünk! Írj magadról többet!
Brigó! Köszi a címeket! AMint lesz egy kis időm, megnézem őket.
Csernusn! Tök jó neked, hogy ennyi mindent kaptál. Én még mindig nem vettem semmi nagy dolgot.
Most egy kicsit le kell lépnem, mert van egy-két elintéznivalóm.
addig írjatok sokat!
Üdv: Viki :lol:

Kép[url=https://lilypie.com]Kép
[/url]http://b1.lilypie.com/rRFUp1.png
kviki73
 
 


Jó reggelt mindenkinek,

Látom sokat írtatok megint, csak hajrá.
Nekem már csak ez a hetem telik szabadon, mert péntektől jön a helyettesítőm és akkor sajna már be kell tanítanom őt, ami azt jelenti, hogy "úgy kell tenni, mintha dolgoznék", sőt mindent át kell adnom neki, hogy minnél előbb mehessek táppénzre.:)

Szóval biztosan ritkább leszek errefelé.:(

A vitákkal kapcsolatban teljesen egyetértek Brigóval, ugyanis mindenkinek meg lehet az okat arra, hogy miért így csinálja vagy miért úgy. Én azért szeretem ezt a topicot, mert ha mindenki leírja a véleményét, akkor rengeteg hasznos infóhoz juthatsz, amit vagy beépítesz a saját elméletedbe, vagy elvetsz. Jó, hogy egy cipőbe járunk, és van kivel megbeszélni a dolgainkat.:)

csernusn
 
 


Sziasztok!

Anyós: Egy udvarban lakom vele, amolyan ikerház félében. Általában 2-3 havonta betelik nálam a pohár, és akkor kiborulok. Nem kopognak, csak jönnek, bekiabál az ablakon, hogy alszotok??? Szerencsére a férjem mindig mellettem áll, bár engem sem kell félteni. Mi is éppen azért akarunk elköltözni. Adtam egy évet magunknak, annál tovább nem vagyok hajlandó maradni.

Babakocsi: Én babakocsi mániás vagyok.:) Most találtunk végre nekünk, ill. a Manónak valót egy nagyon jó babakocsi nagykerben. Az ára is elfogadható, és itt 2 év garancia van rá. Máshol eddig egyet akartak adni. Jövő hónapban fogjuk megvenni, remélem abban a színben még lesz..

mot: Mi is lakásfelújítunk, ill. a férjem, most verték szét harmadszorra a szobát..:) Remélem készen lesz nem sokára. Bár a párom azt mondta, inkább menjek haza anyuékhoz, amíg fest, ne kapjak idegbajt a kupitól..:)

Nektek nem voltak bármiféle fura tüneteitek a terhesség alatt? Nekem az elejétől fogva viszket a talpam, mindig egy bizonyos ponton. Az egyik barátnőm nem bírt fülbevalót hordani... Érdekesek ezek a dolgok..

Kép
Kép
Kép
mágnes
 
 
 
 
 


mágnes: meg vagy áldva az anyósoddal. Ezek szerint magánélet egyenlő a nullával? A babakocsi nagyker címét megadhatnád. Ki vásárolhat ott mindenki? Ne fukarkodj az infóval!!! :lol:
Miért kellett 3X szétverni a szobát? (Itt az alkalom befalazni az anyóst! :lol: )
Nekem olyan tüneteim vannak naponta, mintha valaki hason bökne, amitől hirtelen be is görnyedek, mindha tényleg kaptam volna egy gyomrost. Nagyon kellemetlen. A férjemre hozom a frászt ezzel. A doki azt monja, hogy biztosan az előző terhességem miatt valami összenövés van a hasamban. Minél nagyobb a pocakom, annál nagyobbak ezek az "ütések". Kérdeztem már, de senkinek nincs ilyen tünete.....

Kép
Kép
[/url]
korena73
 
 


Sziasztok

Delszilvi
Babakocsi ugyben tenyleg aza szempont hogy hol laktok.Ha videki kertes hazban esetleg nem tul jo jardakkal akkor nagykereku 2 funkcius babakocsi az idealis,es kesobb egy jobb minosegu esernyokocsi.Ha tudod hogy nem sokat utaztok es nem lenyeg a merete a csomi tarto szempontjabol akkor plane.
Mi varosban lakunk es bar van lift de mi konnyu babakocsit kerestunk es ezert lett Graco.7 kg az egesz es annyira kicsire osszecsukodik egy mozdulattal hogy befer egy kisebb kocsi csomagtartojaba is :D teljesen vizszintesre dontheto,egyedul negativuma a tolokar hogy nem allithato,de ezt konnyen megszoktam.
Babahordozobol en a markasat vennem aminek jobb a biztonsagi teszje.Attl fuggetlenul lehet jo hogy a babkocsi araban benne van.Nekunk nem ez a marka,de ra lehet tenni.Bar most vettem egy vazat amire ra kell pattintani ezt is hasznalni fogjuk.Ja es Graco aza marka amit nem elhet elnyuni,nagyon szep allapotu a mienk is meg.Masfel eves koratol emg voltegy eserenyo kocsink ami aztan tenyleg pihe konnyu.
4D-re mar a 20.hettol elvezhetoen elhet menni,akkor mar csuda baba formajuk tud lenni :lol:


Magnes
A dokid biztos tud az asztmadrol,ha O azt mondja hogy jobb ha beveszed a gyogyszert mint ahog nem akkor ne aggodj.

Tunde
Nekunk si volt halozsakunk es Alex utalta,ugyhogy maradt a betakaras,nagyon jo alvo leven nem rugta le szinte sosem :D A csin bini agynemu tenyleg dekoraci o is,de a jo kis meleg puha takarok jonnek jol.Most azert beprobalkozom a zsakkal ujra aztan meglatjuk.

Krista
Udv itt.Tudjatok mar a nemet a tesonak?
Anyos miatt ne idegeskedj,azert gondolom van jo oldala is.
Egyebkent olyan fura mert en meg szeretnem ha lenne, (sajnos mar nem el), vigyazna a gyerkocre es nem mindig a babysitternek kene fizetni. Anyuek sem laknak kozel ugyhogy megbecsulnem :D

Tunde
Szerintem az Timi volt,talan nins otthon net azert nem ir.

Niki
Jok is az ilyen adomanyok :) Ennyivel kevesebbet kell venni.
Medig tervezel dolgozni? Nkeem penteken a dokinal kiderul,de en si mar csak par hetig.Az en helyettesem is csak a jovo heten jon eloszor :shock:

Kata

Kép
Kép
kataa
 
 


Sziasztok,

Most beszéltem uncsitesómmal, hogy van-e lábzsák, meg télitető hozzá, mert azt nem hoztuk át, de most ő nem tudja. Szóval szerintetek be lehet ilyen kiegészítőket szerezni valahol, mert gondolom, használtan nem nagyon árulnak, mert persze az a babákocsival van általában, kivéve, ha elkallódik.:)

Szóval ha tudtok esetleg PegPerego Veneziához ilyen kiegészítőket valahol, megköszönném az infót. De lehet, hogy még visszahív az unokatesóm, hogy megtalálta.:)

Krista,

Küldd el az adataidat!!!!!!!!!!! :wink:

csernusn
 
 


Sziasztok!

Csak beköszönök, aztán olvasok :)
holnaptól már vége a 4 hetes szabinak, azért nem panaszkodom, de jobb volt szabizni :)
múlt héten végre vásároltam, megvettem első nacimat. Ma meg megvettem a Suttogót, meg egy Mozart babáknak cd-t, hát kivi vagyok, milyen lesz.... :)
Most meg egyszerre kínoz az allergia és a megfázás, úgyhogy eléggé szenvedek.

No megyek olvasni,

winnie

KépKép

KépKép
winnie27
 
 


no, végig is olvastam.
Mindjárt megyünk dokihoz, most a magánba, itt is fogunk "mozizni", jön apa is :)

na, akkor néhány téma:

Babakocsiban én is tök tanácstalan vagyok egyelőre, mi nemsokára elmegyünk szétnézni a kínálatot, de vásárolni szerintem csak november magasságában. ugyanez érvényes minden egyébre.

Látogatás: Nálunk párom kivesz majd 1 hét apaszabit, ha kijövünk a kórházból, utána jön 1 hétig anyu, utána 1 hétig anyós, így tervezem. Anyuék két utcányira fognak lakni, ha majd odaköltözünk, de ők nem olyan "nyakrajárósak", úgyhogy tök jó lezs, hogy közel lesz. Másokkal szemben meg az lesz, hogy kórházba jöhet aki akar, de utána otthon ne jöjjenek egy pár hétig.Tél is lesz, meg hagyjanak "anyává válni" egy kicsit magamban :)

Légzésfigyelő: mi tuti fogunk venni, én elég parázós vagyok.... És tanfolyamot is tervezek elvégezni. Olvastam erről a Léghajó programról, ami egy általános babaelsősegélynyújtási tanfolyam asszem, azt szeretném majd elvégezni. www.leghajo.hu asszem, ha érdekel valakit, egy szombaton 4 óra, 10 eFt.

Alvás: Külön szobája lesz babának, így tervezzük kezdettől, aztán meglátjuk, fogjuk-e így bírni, esetleg nappaliban az elején, mert ott lesz mellette kanapé. De azt (most legalábbis így gondoljuk) nem akarjuk, hogy velünk aludjon. Apának elég húzós a munka télen, pihennie kell.

Asszem ennyi így gyorsan, majd holnap folytköv.
de most elég szarul vagyok, szerintem van egy kis hőemelkedésem is, nem tom, mit szedhetek, asszem konzultálok házidokival....

winnie

KépKép

KépKép
winnie27
 
 


Sziasztok!

Mot!
Kitartást!! Mi nem rég költöztünk, volt festés, stb, így aztán nem irigyellek.
Látom, már nagyon várod a pénteki napot! Na, de ha nem raksz fel képeket, lesz irgum-burgum :)

Korena!
Miért, milyen szülni Angliában? Nem kell az egész cikk, csak a negatívumok. Hátha jobban érzem magam azalatt a 3-4 nap alatt a kórházban :D

Niki!
Otthon van netetek?
Nekünk Pierre Cardin babakocsi van, de ugye Jázi tavaszi baba, így akkor nem foglalkoztam téli lábzsákkal (amolyan meg van), viszont most én is be akarok szerezni egyet. Itt találtam eddig a legjobb árban, bár azt nem tudom, hogy jó e a mi kocsinkhoz, vagy akár a tiétekhez, igaz, az van írva, hogy univerzális:
http://www.bambino.hu/index.php?m=babakocsikhoz

Én azt néztem ki, amelyik belülről gyapjú, és 6.990Ft. Megvárom, hogy lesz-e itt Egerben, mert az egyik boltban ígértek olcsóbban (asszem 6.000Ft-ért), de ha nem, megrendelem innen.

Innen volt anno Jázinak a baldachin szettje is :) , ami így néz ki:
http://www.bambino.hu/index.php?m=kisagyak_kiegeszitok

Remélem, hogy nem túl lányos, mert mi pont ezt a halványsárga színt választottuk, és ugye most elvileg Babszem fiú lesz.
Ááááá, így elő sem jön a képen, hogy milyen szép, ezért rakok fel egy képet :D

Kép

Az a téli tető mi lenne?

Mágnes!
Na, akkor neked sem lehet könnyű anyóssal. :( Sajna az én férjem nem állt mindig mellettem, és ezzel annyi kést szúrt a szívembe, hogy néha elgondolkodom, hogy szeretem-e még. De komolyan :( Bár ez egy másik téma.... Vagy inkább topic
Fura tünet terhesség alatt? Nos, nekem most van egy, már kérdezni is akartam főleg többedszer babát várókat, hogy ők éreztek-e ilyet. Szóval a lényege, hogy néha iszonyatosan megfájdul a hüvely-gát környéke, de annyira, hogy csak tyúklépésben tudok menni. Meg amikor leülök a budira, olyan, mintha már a szülőcsatornában lenne a baba feje, és feszítené a gát környékét. Mintha szétszakadna belülről a hüvelyem. Bocs a részletezésért, de foggggalmam sincs mi lehet ez. Voltam vele dokinál, de ő sem látott semmit. Méhszáj zárt, végülis ez a lényeg. Mert először arra gondoltam, hogy nem e visszér, de azt látta volna a dokim, aztán valahol olvastam, hogy, ha túl korán teherbe esel a szülés után, akkor lehetnek ilyen tünetek, mert az izmok, szalagok nem tudtak még megerősödni. Néha tényleg olyan, mintha izomlázam lenne ott lent. Na, erre mondjatok valamit. És persze az előző terhességnél abszolút nem éreztem ilyet.


Winnie!
Meddig dolgozol még?
Kitartást az allergiához és a megfázáshoz!


Olyan hányingerem van :( Bár, nem tudom, hogy mit panaszkodok, elvileg ez is terhességi tünet :D Csak nem a 30.héten.

Pá,
Brigó

Kép

Kép
brigó
 
 


Sziasztok!

Hú milyen forgalom volt itt a hétvégén!

Úgy izgulok,holnap este megyek dokihoz,remélem minden rendben lesz!

Péntek délben megyünk 4D-s UH-ra! Itt Fehérváron ha kazira vagy CD-re kéred,( neked kell vinned) :8000Ft, ha DVD-re, akkor 9000Ft. A DVD-t ők adják, és azon képek is lesznek. 15 percig UH-oznak.Már nagyon várjuk!Talán kiderűl,hogy kisfiú,vagy kislány lesz!

Én is olvastam a másik topicot,le vagyok súlytva!!

Mi majd szept-ben megyünk el kismamaboltokba nézelődni, aztán majd okt.-nov-ben vásárolunk.

Az én férjem is kiveszi az apukáknak járó 5 nap szabit. A szülést követő 2 hónapban lehet kivenni.Majd akkor lesz itthon , amikor kijövünk a kórházból.Utána pedig kb.3 hét leállás lesz a munkahelyükön,úgyhogy nem is alakulhatna jobban!

Winnie:ne engedd a lázat felszökni!! Jobbulást!Vigyázz magadra!

1-2 nap múlva jelentkezem!Sziasztok!

ALEXA.
alexa2006
 
 


Ja igen, újraélesztő tanfolyam:

Snoopy, igazán nem nekem kellene hirdetni :D , de

http://www.tiva-med.hu/artanfolyamok.htm

Egyébként nagyon rég nem jelentkeztél. Minden rendben veletek?


Alexa!
Akkor nálatok is nagy nap lesz péntek! :D Annyiért nem is drága az uh. És ti mire kéritek a felvételt?


Brigó

Kép

Kép
brigó
 
 


Brigó: DVD-re kérjük a felvételt.

Légzésfigyelőt szerintem mi is veszünk,nagyon parázós vagyok.

Mi szülésfelkészítőre megyünk, elvileg szeptemberben indul, várom már a levelet a kórházból , hogy mikor kezdődik!

Tök jó, a munkahelyemen most 4-en vagyunk kismamák!!
alexa2006
 
 


És mivel annyira, de annyira ráérek ( :D ), ezért kigyűjtöm nektek ide a kedvencek közül a bababoltokat (nem biztos, hogy mindegyiknél a főoldal jön be):

http://www.tiva-med.hu/

http://www.babavilag.fw.hu/

http://www.ildikobabadiszkont.hu/

http://bebibolt.hu/index.php?main_page=products_new

http://www.bambino.hu/

http://gportal.hu/portal/bababutor/

http://www.babaholmiolcson.hu/

http://www.babaruhabolt.hu/

http://www.helimexbaby.com/


Na, asszem ennyi. Persze van még jóval több oldal, csak hát meg kell keresni :)


Kép

Kép
brigó
 
 


Alexa!

Akkor így majd tudsz képet is felrakni nekünk! :lol:

Mi nem voltunk szülésfelkészítő tanfolyamon. Viszont a szülésznőm elmondta, hogy mi hogy lesz, megmutatta a szülőszobát, stb. Szóval ez a részéről egy mini gyorstalpaló volt.

Gondolom, akkor nem is sokat dolgoztok a melóhelyen, hanem a terhesség titkait beszélitek ki :D


Brigó

Kép

Kép
brigó
 
 


Niki! Sztem egyelőre felesleges a lábzsák, mert, úgyis adsz a babára harisnyát, nacit, jóóó meleg talpas overallt, és még be is takarod majd a babakocsiban. Bőven elég ez így, hidd el, Zita is így utazott télen, nem volt semmi baja. A télitető az micsoda? :oops: :shock: :roll: :?:

Winnie, remélem semmi komoly kórság nem kapott el!

Brigó! Nekem vannak ilyen tüneteim! Sőt, egyszer úgy belenyilallt a gátvarrás helyébe, hogy reflexből odaszorítottam a kezem, még jó, hogy itthon voltam. Én néha olyat is érzek, amikor anno Zitával tágultam, olyan fura csikizést a hüvelyem és a méhem között.

Na, nekem van még egy roppant kellemetlen tünetem, de ez azóta, amióta ezt a lórúgás magnéziumot szedem: basszus Lányok, olyan szeleket eregetek, hogy nekem is arrébb kell mennem. :lol: Így olvasva biztos elég röhejes, de kétszer is meggondolom, hogy elmenjünk-e itthonról, ha valahova be kell menni (vendégség, barátnő, bolt...)

Alexa, a munkahelyeden is örülnek, hogy 4-en vagytok kismamák? :D
Mi tavaly 3-an szültünk 3 hét leforgása alatt, hát a főnököm nem ugrott ki a bőréből, amikor bejelentettük neki, hogy mi a helyzet.
Vendég
 


Majd teszek fel képet, bár még sosem próbáltam. :? Van egy 16 éves tesókám,aki segít nekem! :D

Nem dolgozom ,de amikor bemegyek a kórházba(ápolónő vagyok a szemészeten), mindig megtudom, ki hogyan van. :D

Szép a babaágyatok,a sárga szerintem olyan szín,ami kisfiúnak és kislánynak is jó.

Mi ápr. elején költöztünk ,és mindegyik szoba sárgára lett kifestve.Rá 1 hétre derűlt ki, hogy Pocaklakónk van! Mégegyszer nem festünk, ez marad,ha fiú,ha lány.
alexa2006
 
 


Hasznos tanácsok babakocsi vásárláshoz


Újszülött babának kétirányból tolható babakocsit vásároljon, mert az elsõ használatnál kiderül, hogy az egyirányból tolható változat mennyi hátránnyal jár. Ügyeljen arra, hogy a belsõ betét könnyen kivehetõ legyen tisztításhoz. Figyeljen oda, hogy mindkét irányból könnyen billenthetõ legyen. Ez járdára felmenetkor hasznos. Nem ajánlott a túl puha rugózás. Fontos a rugóút hossza. Minél nagyobb annál tágabb súlyhatárok között használható. Nagy elõny ha elöl-hátul fékezhetõ a kerék. Az 5 pontos biztonsági öv és a 6 pozícióban dönthetõ háttámla a késõbbiekben lesz igen hasznos. Érdemes téliesíthetõ babakocsit vásárolni nyáron is, mert pár hónap múlva igen kellemetlen csípõs hidegek jöhetnek. A vastag huzat nyáron szigetel, ezért a nagy melegben hûvösebb a babakocsi belseje. A magasabb felépítményû babakocsival elkerülheti, hogy a baba szennyezett levegõt, kipufogógázt lélegezzen be. Érdemes tágas, kényelmes babakocsit vásárolni, mert a baba gyorsan gyarapodik és kinövi. Ez nagyon kellemetlen érzés a babának és csak sírással tud panaszkodni. Az EU-ban forgalmazott babakocsik fekvõ felülete nem teljesen vízszintes. A közepétõl két irányban pár fokos szögben döntött. A babakocsi nem ágy, ezzel közlekedünk. Billentésnél (járdára fel-le) a baba nem csúszik meg biztonságosan, stabilan fekszik. A másik nagyon fontos, hogy lejtõs úton haladva vagy megállva nem tódul a vér a baba fejébe. Érdemes az állítható magasságú tolókart kipróbálni, mert számos elõnye van. Minél nagyobb a kerék annál könnyebb tolni, de bizonyos méreten túl összecsukásnál nagyobb helyet foglal. A babakocsi súlyát ne ránézésre állapítsa meg. A tolókar emelgetése is csalóka lehet, mert a súlyérzet függ a tolókar hosszától és a babakocsi súlyelosztásától. A minõség felõl is érdemes tájékozódni.

Kép

Kép
brigó
 
 

Vissza: Gyermekek / magzatok kor szerint

Jegyzetfüzet:

 

X
EZT MÁR OLVASTAD?