Új privát üzeneted érkezett!

Andi: Szerintem a Frutapura olyan mintha gyümölcsöt adnál.
Pl. a Szandi megiszik 140 ml gyümölcslevet és nem kér már tápszert a köv. kajáig. Szóval szerintem gyereke válogatja, hogy kinek mi elég.

KépKép
zsuzsi78
 
 


Akkor délután, gyümi helyett adjam? Olyan kis kevéske. Vagy gyümi mellé, után? Tiszta anyagi csőd! :D

Ja, a gyerekeim már ébren vannak. Drága kismanók, mondjuk már kiszellőztettem, de az ő szobájukban még eléggé benntragadt a szag. Én sem tudnék ott aludni. A Flóra meg most olyat játszik, hogy sikítozik (szó szerint), ha meg meglátja, hogy közeledek, akkor átvált berregésbe. Marci meg néha rázendít, és ha odaérek hozzá, akkor vigyorog, és közben azért még kiabál, nehogy meggondoljam magam. Evés, ivás, peluscsere megvolt, nincs melegük és nem fáznak, szóval pusztán szeretetből csinálják. :D Ennél már csak az jobb, hogy ha este meglátják Apát, bármilyen fáradtak is, egyből vigyorognak, röhögnek, ordítás felfüggesztve. Egy szónak is száz a vége, unják a fejemet. :D

Andi
Kép
zsandi
 
 


Teszek fel képeket, de írni csak kb. két nap múlva tudok, szervizbe kell vinni a gépet, mert tetű lassú.

Kép

Kép

Kép

Annyira lassú a gépem, hogy nem bírok többet feltenni, ígérem ha megjavítják, pótolom. Legyetek Jók!

Edit

KépKép

KépKép
edit74
 
 

 
 

Zsandi:ez most az újságban is benne van!!!!Mától ennyi.Bár mi is amennyi auchanban járunk mindenhol másak az árak!!!!De az újságos terméknek ugyanannyinak kéne lenni!!!! :shock:
A fruta pura az gyümi, igen drága de ez van!!!
Zsombim most nem igazán eszik kanalasat, most 37.7 volt megint és a kádban ette meg a tápit, csak nehogy rászokjon a kádban evésre!!!!! :shock: :lol:

Szonja 2004.02.24.
Zsombor 2006.03.13.
Anissza 2008.01.09.
"Abból tudhatod, hogy a gyermekeid kezdenek felnőni, hogy olyanokat kérdeznek, amikre van válasz."
"Csak a szeretetet lehet vég nélkül osztogatni, úgy hogy közben mégsem fogy el."
bmo
 
 


Szegény Zsombi. A francba gyógyuljon már meg. Adjál neki egy kis kamillateát, hátha az is segít neki legyőzni a nyavalyás bacikat.

Edit, JÓK a képek! Virág arca egy kicsit kerekebb, nem? Vagy csak olyan mintha...?

KépKép
kgiulia
 
 


Márti!

Igen, épp most néztem az újságot, tényleg 119 Ft. Én tegnap vettem ugye, és az akció meg mától van. Így valszeg nálunk is ennyi most, csak tegnap még nem volt ma. :cry:
Azért már nem olyan magas az a láz, tényleg múlóban van a dolog szerencsére. Ha most rá nem is szokik a kádban evéshez, de alapozásnak nem rossz későbbre: medence, nők, pálmafák, koktélok.... :lol:

Edit!
Jók a képek, várunk vissza!

Andi
Kép
zsandi
 
 


ezt a tetű lassú babanetet :evil:
Mi is tegnap voltunk, de nálunk 1 nappal az akció előtt már átárazzák általában.Én sem céliráyosan mentem, csak megláttam, meg amúgyis kellett venni.

Julcsi:a kamillatea olyan mint a vindix????? :lol: Jó mindenre igaz???? :wink:
De most már vigyorgott az ágyban, mikor felébredt:ez jó jel :wink:

Szonja 2004.02.24.
Zsombor 2006.03.13.
Anissza 2008.01.09.
"Abból tudhatod, hogy a gyermekeid kezdenek felnőni, hogy olyanokat kérdeznek, amikre van válasz."
"Csak a szeretetet lehet vég nélkül osztogatni, úgy hogy közben mégsem fogy el."
bmo
 
 


Na mi van mindenki világgá ment???? :shock:
Banyám ma extra nyűgös:nem aludt 1 percet sem!!!! :(

Szonja 2004.02.24.
Zsombor 2006.03.13.
Anissza 2008.01.09.
"Abból tudhatod, hogy a gyermekeid kezdenek felnőni, hogy olyanokat kérdeznek, amikre van válasz."
"Csak a szeretetet lehet vég nélkül osztogatni, úgy hogy közben mégsem fogy el."
bmo
 
 


Márti: nálunk is ez a helyzet. Bár a kiscsaj most beájult.
Ráadásul iszonyúan fáj a fülem vagy a fogam. Azaz már én sem tudom melyik fáj melyiktől.
Kicsi Zsombi jobban van?
Tetszik a kádban etetés. :lol: én is gondoltam rá, amikor még szoptattam, mert ott mindig elindult a tejem. De végül nem próbáltam ki.

Barbi: ha jól emlékszem Ti esztek BEBA AR-t. Ha igen Te milyen cumival adod Ádámnak?
Nekem a MAM –ön nagyon lassan megy át.

Juli: hogy áll a takonykor?

Zsuzsi

KépKép
zsuzsi78
 
 


Na a kiscsaj fél 8kor beájult a nappali közepén, de úgy hogy kiabált:anya,anya mire beértem már aludt!!!! :lol:
Úgyhogy megbeszéltük a haditervet apával:én pancsiztam a Zsombival(szétröhögtem magam nyalogatta a lábamat, hasamat:biztos fürdővízhiánya van :wink: ), ő addig tusolt a zuhanyzóban.Ő vitte a Zsombit öltöztetni, én rohantam kúpot beadtam a fiacskánknak, azzal a lendülettel Szonót felkaptam a földről bepelusoztam , pizsi gatyót ráhúztam, aztán rohantam a Zsombor vacsiját elkészíteni!!!!!szoni szerencsére csak picit ébredt fel, de már vissza szundizott, most még a kiskrapek altatása van hátra!!!És kész!!!Lehet bezuhanni az ágyba!!!! :lol:
Kicsi Zsombimnak délutánra egészen virágos jókedve lett, mosolygott, kicsit eljétszogatott a földön, aztán nyűglődött, de szerintem a fáradtságtól:du-án csak20 percet szunnyadt!!! :shock:

Zsuzsi:sajnálom, hogy fáj az a valamid!!!!! :( Most akkor én se tudom, hogy mi ha te se!!!!Az sose jó ha fáj valami, na jó szülésnél nem árt ha fáj, mert ha nincs fájás nincs szülés!!!(extra bölcs vagyok most így este felé :shock: )

Szonja 2004.02.24.
Zsombor 2006.03.13.
Anissza 2008.01.09.
"Abból tudhatod, hogy a gyermekeid kezdenek felnőni, hogy olyanokat kérdeznek, amikre van válasz."
"Csak a szeretetet lehet vég nélkül osztogatni, úgy hogy közben mégsem fogy el."
bmo
 
 


Ja Zsuzsi:Szoni mikor a 3-as tápit ette , akkor mi azt főzis cumiból adtuk, mert a többit eltömítette az nagyon sűrű, de asszem az AVENTnek vagy valamelyiknek van variábilis cumija, nem igazán tudom, hogy mit jelent, de azt hiszem az ilyen célra való.(a végén még valami napkeleti bölcs lesz belőlem :oops: )Most már eldugulok,puszi mindenkinek, és nyugodalmas jóéjszakát!!!! :wink:

Szonja 2004.02.24.
Zsombor 2006.03.13.
Anissza 2008.01.09.
"Abból tudhatod, hogy a gyermekeid kezdenek felnőni, hogy olyanokat kérdeznek, amikre van válasz."
"Csak a szeretetet lehet vég nélkül osztogatni, úgy hogy közben mégsem fogy el."
bmo
 
 


Zsuzsi,
mi HA Start-ot eszünk. Rendes cumin, van egy szelepes cumija, azzal. De ez nagyon híg, bármin átfolyik.

Márti
lassan-lassan csak meggyógyul a kiskrapek. És látod, jó példa vagytok, nem kell az antibiotikum!

Barbi
Kép
b_barbie
 
 


Sziasztok:)

Keresztelés, nem tudom nálatok katolikusoknál hogy van, mi reformátusok vagyunk és semmiből nem volt gond sosem. Amikor Bencét kereszteltük, még apja sem volt és két katolikus keresztszülője volt akik még csak nem is egy pár voltak...az esküvőre se kellett még csak konfirmálni se, nemhogy ilyen tanácsadásra vagy mire járni. Azért szeretem a vallás ezen formáját, mert nem kényszerítenek semmit a za emberre, csak szeretik:) Sajnálom is hogy elköltözünk, és nem fogom látni a Kati nénit:( Ő adott minket össze, és ő keresztelte mindkét gyerekünket, no meg anno engem is:)

Fruttapura, vagy mi: Nagyon drága, én nem vennék....akkor már inkább turmiszkolok:) Kecskeméti: itt is ennyi, de ezt sem veszek...drága:( Ha ilyen kicsit akarok venni, akkor inkább a Pacific dobozos szívószálasát, ami mindig 108 Ft és 100%-os nem 20-25...ajánlom nektek is. A nem 100%-osa 85 Ft.

De van amikor litereset veszek, amit Kata meghagy, azt Bence úgyis megissza:)

Pelenka: Mi a 4-es pamperst használjuk, jól meg is lepődtem, mert rugalmas a dereka, nagyon kényelmes, azóta nem szorítja el a pelus KAticát:)

Kata: Agyon lett ma dicsérve tanácsadáson, nem tudom vajon a doktornő mindenkit ennyire dicsér, vagy csak én vagyok (ill. a gyerekek) a kedvence? Na mind1:)
Jah és a jány nem nől:( megint csak 1 cm egy hónap alatt....7140g, és 62 cm.
Ez 540g és 1cm+ egy hónap alatt.

De azt mondták emiatt ne aggódjak:) Szerintetek se?

Jó éjt:

Zsu

3 gyerek anyukája :)

Különcségeink: mosható pelus, hordozás, természetesség :)

Rendelj tõlem Lizann Mei tai-t!

www.mamami.hu
zsuzsófi
 
 


Megint lázas a pici fiam:38.6!!!! :cry: :cry: :cry:
Kivagyok, azt hittem, hogy tegnap du-án már jobban volt!!!!Majd beszélek a természetgyógyásszal!!!!! :cry: :cry: :cry:

Szonja 2004.02.24.
Zsombor 2006.03.13.
Anissza 2008.01.09.
"Abból tudhatod, hogy a gyermekeid kezdenek felnőni, hogy olyanokat kérdeznek, amikre van válasz."
"Csak a szeretetet lehet vég nélkül osztogatni, úgy hogy közben mégsem fogy el."
bmo
 
 


Hajnalban adtunk neki kúpot, amiből valamennyi felszívódott, mert pont utána kakilt úgyhogy a fele kijött!!!!Mindíg ezt csinálja.Most meg még hőemelkedése sincs:36.5!!!!!! :shock: Remélem így marad most már!!!!!! :roll: Nagyon ramatyul aludt:4x 5x felkelt az éjjel, én meg még ramatyabbul, mert nagyon aggódom hogy akkor most mi van!!!!! :roll:
Nagyon fáradt szegénykém:megetettem és leraktam a kiságyba a hátára, a mellkasára tettem a cumit, hogyha kell vegye el, elmentem wc-re mire visszaértem úgyanúgy feküdt kiterítve ,meg se moccant.DE mosollyal üdvözölt!!!! :lol:

Szonja 2004.02.24.
Zsombor 2006.03.13.
Anissza 2008.01.09.
"Abból tudhatod, hogy a gyermekeid kezdenek felnőni, hogy olyanokat kérdeznek, amikre van válasz."
"Csak a szeretetet lehet vég nélkül osztogatni, úgy hogy közben mégsem fogy el."
bmo
 
 


Zsuzsi, taknykor még itt időzik. Tavaly ilyenkor is lekaptam valamit vagy megfáztam hetekig nem tudtam kijönni belőle. Monjduk akkor nem szedem gyógyszert csak a népieket (kamilla, gőzölés, teák) de most se jobb.

Márti, nagyon gáz Zsombi. Tudod, hogy éjjel minden tünet felerősödik. Érdekes ez a hullámzás. Mikor kéne visszavinni a dokihoz? amúgy nincsenek fájdalmai? Gondolom, mert nem írtad. Most akkor egész nap csak tápit kap? Próbáld ki, hogy facsarsz neki jó sok almalét és add oda üvegből, abban sok a c vitamin. Szegényke! Na meg ti is. Én megőrülnék ha betegek lennének. Még sose voltak (remélem nem is lesznek), de az első betegség tuti engem is nagyon megviselne. Pedig télen tuti lesz orrfolyás.

Zsu, nekem 5 cm van a két gyerek közt, több mint születéskor. Ha a tendencia növenő akkor nem hiszem hogy aggódni kéne. Ilyenkor állítólag már nem nőnek olyan gyorsan.

Avent variabilis cumija: 3 vagy 4 féle van egyben. Ahogy forgatod a cumit úgy jön a megfelelő lyukon.

Én meg már nem tom mit csináljak. Livivel szenvedek evésileg. Egyszerűen nem akar enni tápot. Kétszer kapna egy nap reggel és este, de alig tudom megtömni. Egy nap egyszer eszik rendesen amikor nem kell vele sz..kodni, ebédet. De a többi kaját több részletbe adom neki, mert egyszerüen nem hajlandó enni. Bízom a gyerekben, hogy nem hal éhen, csak gondolom jó lenne ha enne tápot is. Vagy ne aggódjak? Végülis kap tejpépet meg friss gyümit is meg főziket is... De hát ilyen korban azért még kéne tápot ennie nem?

KépKép
kgiulia
 
 


Sms-eztem a természetgyógyásszal, mondtam hogy ma még hőemelkedése sem volt, azt mondta ezt a napot várjuk meg de ha megint belázasodik akkor be kell adjam az antibiotikumot!!!! :cry: Azt mondta ez egy nagyon erős fertőzés és másik homeós szer is kéne ellene, de az sajna nincs!!!!!Most már tuti csinálok homeós házipatikát!!!!De nagyon bízom Zsombimban, erős ügyes manó, remélem megoldja most már ezt!!!!!

Julcsi:nálatok vashiány nem lehet????Bár van ám az úgy hogy kevesebbet esznek szerintem, amikor épp más dolguk van:fogzás, mászás ilyenek.Mondjuk én valahogy szeretem a tápit, olyan szempontból hogy sok vitamin, meg ásványianyag van benne!!!És eddig is ezt ette????
Nincsenek fájdalmai, vagyis valamelyik nap biztos fájt a torka, mert nem akart semmit elfogadni 1 kis ideig üvegből, meg a cumit se akarta.De most reggel eljátszogatott a Szonival, el volt a földön, nem akart rajtam lógni mint eddig, és nem is egyből aludt vissza!!!!! :wink:

Szonja 2004.02.24.
Zsombor 2006.03.13.
Anissza 2008.01.09.
"Abból tudhatod, hogy a gyermekeid kezdenek felnőni, hogy olyanokat kérdeznek, amikre van válasz."
"Csak a szeretetet lehet vég nélkül osztogatni, úgy hogy közben mégsem fogy el."
bmo
 
 


Sziasztok!

Most csak rohanva irok,tegnap keso este ertem haza,most meg 1/4 10-kor rohannom kell probalni.
Epp hogy atfutottam a leveleket,este majd irok.
Zsombikanak nagyon drukkolok mara !!!!Gyogyuljon meg!!! :) :)
Tegnap gyonyoru volt latni Manocskaekat az uh-n.Vegul Telkibe mentunk,mert az orvosomnak pont szulese volt ott.Igy van megint egy video felvetelunk.
Gyonyoruen fejlodnek,es most teljesen utolertek egymast.Szinte egyforma nagysaguak :D :D :D
Esssssss? :oops: Semmi nem biztos meg,de amelyikuk kulon peteben van,szoval ott lathato volt egy pici vonal a labacskak kozott,eleg egyertelmuen.Lehet hogy lesz 2 kislanyunk es egy kisfiunk???
Hat nagy boldogsag lenne :D :D
Most rohanok,csak ezt meg akartam gyorsan irni Nektek.
Millio puszi mindenkinek,este jovok a netre.
rillisz
 
 


Rillisz:úgy örülök, hogy láttátok a pocaklakókat!!!!!Gondoltam ám rád tegnap!!!!! :lol: :lol: :lol: Ez a nembéli elosztás tök jó, de gondolom nem dől össze a világ ha nem így lesz!!!!!!

Szonja 2004.02.24.
Zsombor 2006.03.13.
Anissza 2008.01.09.
"Abból tudhatod, hogy a gyermekeid kezdenek felnőni, hogy olyanokat kérdeznek, amikre van válasz."
"Csak a szeretetet lehet vég nélkül osztogatni, úgy hogy közben mégsem fogy el."
bmo
 
 


Sziasztok

Végre nem fáj semmim, legalábbis egyelőre. Tegnap este megittam egy Flector port és az teljesen elmulasztotta.

Andi: kifaggattam a nővéremet Ő hogyan adja a Frutapurát. Gyümölcs helyett, tízóraira. De mivel nagyon kevés, tesz bele Dm-ben kapható Manner piskótát. Az Ő kislánya is bevág legalább kettőt. Szóval inkább akkor adja neki, ha elmennek valahova.

Márti: sajnálom kicsi Zsombit. Most már tényleg meggyógyulhatna. Egyetértek Julcsival, próbálj neki almalevet adni, hátha a vitaminok segítenek.
Ma elmegyek du.-án körülnézek cumi ügyben. Azt hiszem felvásárolok minden félét aztán majd meglátjuk.

Juli: Szandi se viszi túlzásba az evést. De én is bízom benne, hogy ő tudja mennyi az elég.

Rillisz: örülök neki, hogy minden rendben van. Ha így marad a nemek aránya, nőuralom lesz nálatok! Ha tudsz pihenj nagyon sokat, ha megszületnek már tuti nem lesz időd.

KépKép
zsuzsi78
 
 


Rillisz:neveken gondolkodtatok már??????AZ olyan izgalmas, mesélj!!!!! :lol: És lesz külön szobájuk?????

Szonja 2004.02.24.
Zsombor 2006.03.13.
Anissza 2008.01.09.
"Abból tudhatod, hogy a gyermekeid kezdenek felnőni, hogy olyanokat kérdeznek, amikre van válasz."
"Csak a szeretetet lehet vég nélkül osztogatni, úgy hogy közben mégsem fogy el."
bmo
 
 


Sziasztok!

Rillisz, úgy örülök, hogy minden rendben. Két csaj és egy fiú? Majd jól elnyomják a kis hapsit. :D
És igazuk van a lányoknak, nagyon sokat pihenj, utána úgysem igen lesz rá időd.

Márt, megint láz? Pedig én lázmentes jó éjszakát küldtem nektek. :? Azért, ha lassan is, de biztosan gyógyul a kiskrapek. És, ha jó a kedve, az már javulás, nem?

Zsuzsi, szimpátia fájásaim vannak veled. Mármint fogilag. Arra ébredtem, hogy megint fáj a bölcsességfogam. Csak az a baj, ha ismét bedurran, ezt már ki kell szedni. És rohadtul félek tőle, mert még ki sem nőtt.
Nem csodálom, hogy szegény gyerekek nyűgösek, ha jön a foguk. Ez borzasztóan tud fájni. :cry:

Barbi
Kép
b_barbie
 
 


Zsuzsi:örülök, hogy már nem fájsz!!!!!! :lol:

Zsombim de. 37.2 volt, remélem nem megy feljebb már!!!!!
Nem irigylek senkit a fogfájásáért!!!!!! :(

Barbi:boldog hófordulót kicsi fiadnak!!!!!Micsoda nagylegény már ő is!!!!!!Szonikám meg ma 2 és fél éves!!!!!! :lol: Nagy dolgok ezek!!!! :wink:

Szonja 2004.02.24.
Zsombor 2006.03.13.
Anissza 2008.01.09.
"Abból tudhatod, hogy a gyermekeid kezdenek felnőni, hogy olyanokat kérdeznek, amikre van válasz."
"Csak a szeretetet lehet vég nélkül osztogatni, úgy hogy közben mégsem fogy el."
bmo
 
 


Köszönjük.
2 és fél éves? Puszilgasd meg helyettem.

Barbi
Kép
b_barbie
 
 


Sziasztok!

Barbi, Ádám babának boldog 5. hófordulót, Márti, Szonidnak pedig boldog 2,5. szülinapot! Kép

Majd még jövök.

Andi
Kép
zsandi
 
 


Andi, neked is köszönjük.

Barbi
Kép
b_barbie
 
 


Na itt vagyok! Megcsinálták ezt a f@s gépet, remélem most sikerülnek a képek. Hozzászólást később írok, még vissza kell olvasnom.

1/2 3-ra jönnek az óvónénik családlátogatásra. Úgy izgulok!!!

Kép

Kép

Kép

Kép

Kép

Kép

Kép

Kép

Szerintem meg is untatok bennünket!

Edit

KépKép

KépKép
edit74
 
 


Sziasztok!

Edit!
Nagyon jók a képek, Barni nagyon hasonlít rád, nem? Virág meg mekkorát nőtt!! Nagyon ari Virág a sok autóval, látom Barni neveli. :) Sok sikert az óvónénilátogatáshoz, biztos jó benyomást fogtok kelteni! Miért mennek már most családlátogatásra?

Márti!
Mi újság Zsombival? Ugye nem lázasodott be? És az étvágya?

Rillisz!
Grat. a sikers UH-hoz, ha tényleg így vannak a nemek, akkor jó korán sikerült megkukucskálnotok őket! Én azért örültem annak idején, hogy vegyespáros (nagyon szerettem volna, hogy így legyen), mert állandó fóbiám volt, hogy nem tudom majd őket megkülönböztetni. Így meg tuti kétpetéjűek, bizonytalanság esetére meg elég a pelusba belenézni. Azóta már úgy gondolom, hogy biztos meg tudtam volna ismerni őket akkor is, ha egyneműek is. Kíváncsi leszek a te egypetéjűeidre.

Zsuzsi!
Köszi az infót a Frutapuráról! Azóta kigondoltam a frankót, soha nem veszek többet. 500 Ft ára almából és banánból (mert semmi más nincs benne, mondjuk ez szimpi), sokkal több turmixot tudok csinálni, mint ez a 4x100 g izé. És közben még a karikagyűrű sem esik le az ujjamról. :wink:
Cumis infóidra nagyon számítok, már elegem van belőlük. Nézegett noname-ket, de egyet sem láttam olyat, aminek széles lett volna szája. Olyan nincs is? Pedig én olyat szeretnék. :x

Zsuzsófi!
Szerintem nem gond, ha most csak 1 cm-t nőtt Katicád. Biztos mással volt elfoglalva, pl. azzal az 540 g-mal. Na meg a 4kézlábazással.

Julcsi!
Livid tuti eszik annyit, amennyi neki kell, bár tudom, hogy nehéz elhinni, én is mindig tömném őket, ha véletlenül nem fogy úgy az adag. Esetleg másmilyen tápszert nem próbálsz? Van olyan gyerek, aki egy idő után nem hajlandó megenni. Egyébként ti melyiket eszitek? Úgy értem, hogy már nem az 1-eset, hanem a 2-eset? Receptre is van olyan?

Nálunk most alvás van szerencsére, bár ma fél 10-kor keltünk. :oops: Reggel fél 6, ill. 6-kor ettek, visszaaludtak, úgyhogy aludtam én is velük.

Az előbb meg itt gyakorlatozott felettünk két vadászgép. Remélem nem tetszett neki a hely, így nem jönnek többet. Azt hittem, a dobhártyám fog kiszakadni. Még jó, hogy a repülőtér mellett lakunk. :?

Andi
Kép
zsandi
 
 


Edit: nagyon jók a képek! Gyönyörűek a gyerekek! Virág baba tényleg kikerekedet! :lol:

Barbi, Márti: boldog hófordulót Ádámnak és Szonikának!

KépKép
zsuzsi78
 
 


Zsuzsi, köszi. Voltál már cumit venni?

Edit, tényleg nagyon szépek a gyerekek. És szerencsére Virágon semmi jele, hogy beteg volt.

Barbi
Kép
b_barbie
 
 


Zsombi három körül 38.3 volt úgyhogy lassan visítva kirohanok a világból, ez a trev, majd azért megvárom míg apa hazaér!!!! :oops:

Köszi Szoni nevében is a köszöntéseket. :lol:

Edit:szépek vagytok,miért untunk volna meg????? :shock:

Azért nagyon utálni fogom beadni az antibiotikumot, ha nem megy lejjebb estére, de jó lenne ha meggyógyulna már a kicsi fiam!!!!! :oops:

Szonja 2004.02.24.
Zsombor 2006.03.13.
Anissza 2008.01.09.
"Abból tudhatod, hogy a gyermekeid kezdenek felnőni, hogy olyanokat kérdeznek, amikre van válasz."
"Csak a szeretetet lehet vég nélkül osztogatni, úgy hogy közben mégsem fogy el."
bmo
 
 


Márti: Te mindent megpróbáltál. Az antibiotikumból úgysem fogsz rendszert csinálni. Szerintem is ad be neki.

Teljesen elromlott a bébiőrünk. A Ferkó elment a számítógéphez venni valami alkatrészt, és az üzletben meglátott egy kamerás bébiőrt. Egy kisebb vagyon, de megvette. (soha nem lesz mosógépünk – pedig megígértem a szüleimnek, hogy visszakapják, amit elhoztunk) Ezentúl éjszaka is nézhetem a kiscsajt. Legalább rájövök, hogyan kúszik folyton arrébb.

Cumit még csak most megyünk el venni.

Andi: nem igazán értem, milyen a széles szájú cumi? A NUK nem széles?

KépKép
zsuzsi78
 
 


Na beadtam az antibiotikumot!!! :cry:
Olyan kudarcnak élem meg, hogy csak na!!!!Ha szoptatnám, biztosan másképp alakul.Ha meg azt nézzük, hogy már első nap is beadhattam volna neki és akkor már rég túl lenne rajta..... :cry: :cry: :cry: mindenképp én vagyok a hibás....úgy sajnálom!!!!! :cry:

Szonja 2004.02.24.
Zsombor 2006.03.13.
Anissza 2008.01.09.
"Abból tudhatod, hogy a gyermekeid kezdenek felnőni, hogy olyanokat kérdeznek, amikre van válasz."
"Csak a szeretetet lehet vég nélkül osztogatni, úgy hogy közben mégsem fogy el."
bmo
 
 


Márti: nem te vagy a hibás.
A nővéremnek novemberben született a kislánya és a mai napig szoptatja. Mégis már 2x volt beteg. Ennyit az anyatejről, ami megvédi!
Én sem értek egyet az antibiotikummal. Szerintem nem tettél semmi rosszat, hogy megpróbáltad elkerülni. Ne emészd magad, Te vagy az egyik legjobb anya akit ismerek, nálad többet senki nem próbálkozott volna. Fel a fejjel most már biztos meggyógyul!!

Vettem egy jó pár cumit. Minden félét van köztük noname-s is. Holnap majd tesztelem.

Mindenkinek jó éjszakát!

KépKép
zsuzsi78
 
 


Márti! Őszinte tiszteletem a kitartásodért, én már ennyi nap láz után rég adtam volna antibiotikumot. A dologhoz hozzátartozik, hogy nekem 3 éves koromig többször volt lázgörcsöm, utána kinőttem. 1 óra alatt felment a lázam 40 fokra, utána jött a görcs. Tudom, hogy a láz jó, de én már több orvos javaslatára az öröklődési hajlam miatt 38,5 (levonás után) csillapítom kúppal. Nagyon-nagyon sajnálom Zsombit, de hidd el, Neki jobb lesz így, ha végre meggyógyul. Hogy lennél hibás, mikor a legjobbat akartad kicsi Zsombinak!!!! Hidd el, van mikor már csak az antibogyó segít. Mit írt fel a doki? Hidd el, anyatej mellett is beteg az ember kölke!
Mi újság a tetővel?

Egy gyermekes Anyukák! Csak az első évet élitek meg nehezen, ha beteg a baba. Az a tanulás éve. A második gyereknél az a baj, hogy az első gyerkőc hazahord mindent. Egy hétig egyik beteg, majd a másik. Mi nem is tudtuk Barnabás 1 éves koráig, mi a betegség. Most meg? Gondolom az új közösség Barni esetében gyakori vendéggé tesz bennünket a gyerekorvosnál.

Rillisz! Én még nem üdvözöltelek körünkben, most ezennel pótolom. Szívből gratulálok a 3 kis jövevényhez? Megkérdezhetem, hogy természetes úton lett a három baba? Ha nem akarsz válaszolni, nyugodtan térj át a kérdés felett. Mikortól kell kórházba vonulnod? Gyakorlat ez, ahol te fogsz szülni? Császárra kell készülnöd?

Julcsi! Virág tényleg kerekebb sokkal. Most kb. 66 centi és 6900 gramm. Nem gondolkodtál még azon, ha a tápot nem eszi Livi, akkor teszel a főzibe, hátha akkor nem veszi észre? Másik tipp a gyümis tápszer. A péppel egy evést ki lehet váltani, már csak a másikat kellene valahogy megetetni vele. Esetleg Sinlacos gyümi? Mekkorák most a csajok?
Jobban vagy?

Zsuzsi! Bébiőr már nem garanciális? Kilested már Szandi technikáját?

Meg volt az ovónéni látogatás. Én annyira büszke voltam a fiamra. Végig társalgott, bölcselkedett az ovónénikkel, még játszottak is együtt. Megmutatta birodalmát, kedvenc játékait. El is mentünk délután venni tornazsákot és utcai tépőzáras cipőt. Megállapítottam, hogy két tündéri nénire bízom egy szem fiamat. Ja! Még játszótéren is voltunk, ott is folytatta a három évesek bölcsességét.

Csajok! Próbálta már valamelyikőtök kiolvasztani a leturmixolt, fagyasztós gyümit? Hogy kell? Melegvízben, mikróban, vagy szobahőmérsékleten? Nincs erjedt íze kiolvadás után?
Egyébként marha lassan rakta fel a képeket a babanet. Már ott megáll egy csomó időre, mikor rákkattintok a melléklet feltöltése gombra. Pedig akkor még nem is csinálunk vele semmit. Nálatok is ez a helyzet?

Na megyek csicsizni!

Edit

KépKép

KépKép
edit74
 
 


Márti!
Csak csatlakozni tudok Zsuzsihoz! Mindent megtettél, így alakult, ezt most nem lehetett megoldani antibiotikum nélkül ezek szerint. Folyton figyelted Zsombit, csillapítottad a lázát, nem szenvedett nagyon, nem tettél semmi rosszat. Remélhetőleg a gyógyszertől (ha már szükség van rá) gyorsan rendbejön. Az anyatej nem biztos, hogy megoldás lett volna. Ezt nem tudhatod, anyatejes babák is betegszenek ám meg! És betegség nélkül senki nem nő fel. Az én törpéim már két hónaposan kaptak antibiotikumot a kórházban, meg utána pár napig itthon is. Nem érzem, hogy rossz anya lennék ettől. És akkor még csak anyatejesek voltak! Túl vannak rajta, egészségesek, és ez a lényeg. Zsombid is az lesz pár napon belül, és te ugyanúgy imádod, és ő is téged! Eszedbe ne jusson magadat hibáztatni bármiért!!!!!

Zsuzsi!
Ami nekünk van itthon NUK-os cumisüveg, az szűk, hosszú. Az Avent és a MAM tömzsi és széles a szája. Ezeket könnyebb elmosni és a tápszert is könnyebb beletenni, ezért szeretnék ilyet. Majd holnap lefényképezem, hogy miről is beszélek, most már nincs erőm!

Jó éjszakát Mindenkinek!

Andi
Kép
zsandi
 
 


Köszi csajok a bíztatást.Zsombitól legalább annyit kaptam ajándékba, hogy csak én altathatom el!!!!Tegnap is addig balhézott este, meg most is amíg a karomba nem vettem!!!!! :lol: Azért ez jól esik, hogy tojik az apja fejére!!!! :lol: :wink:

Edit:na de tudtad hogy ilyen ügyes fiacskád van nem?????Csak megerősített a tegnap benne!!!!!
Szerintem az én csajom már most elzsongítana bármilyen ovónénit, a bölcsiben sem tudjék ám mit veszítettek azzal, hogy nem vették fel!!!!!!
Zsombi kapott 1 használt őrülten csinos keresztelő ruhát.Amiből talán a gatyót ráadom, mert az én fiam nem fog kis öltönyben és csokornyakkendőben feszíteni az tuti!!!! :P :roll: :shock: Nővérkéje tegnap azt mesélte, hogy ha nagyobb lesz Zsombi felveszi azt a rucit, együtt fognak táncolni és majd megfogja a kezét és együtt mennek az oviba!!!!!! :lol: :wink:

Szonja 2004.02.24.
Zsombor 2006.03.13.
Anissza 2008.01.09.
"Abból tudhatod, hogy a gyermekeid kezdenek felnőni, hogy olyanokat kérdeznek, amikre van válasz."
"Csak a szeretetet lehet vég nélkül osztogatni, úgy hogy közben mégsem fogy el."
bmo
 
 


Sziasztok!

Márti, mi újság? Hogy telt az éjszaka? Láz? Antibiotikum használ?
Mikor kezditek a tetőjavítást?

Edit!
Gratula a jól sikerült bemutatkozáshoz! Ha ilyen aranyosak az óvónénik, akkor Barni is biztos szívesen fog majd oviba járni. Várja már? Lesznek ismerős barátai, akikkel már a bölcsiben is együtt volt?

Tegnap voltak nálunk barátok, hozták az esküvői meghívójukat! Már vártuk, szept. 16-án lesz. A lány a mi esküvőnkön korszorúslány volt, na meg ő volt a szülésznőm is. Várom már, biztos szép esküvő lesz, jó sokan leszünk. A legénybúcsút jövő hétvégén, a lánybúcsút 2 hét múlva tartják. Úgy terveztem, hogy arra nem megyek, de mégis rá lettem beszélve. 9 után majd kiosonok, akkor már úgyis alvás szokott lenni reggelik.

Tegnap délután már fél 6-kor jött Zsolti, jó kis meglepi volt. Nem érkezett meg a parketta, amit rakott volna, így haza tudott jönni. Elmentünk a Tesco-ba, mert ugye pár napja voltam, és láttam egy utazóágyat. Akkor gondolkoztam, hogy megvegyem-e, de úgy döntöttem, hogy inkább megbeszéljük, és majd megvesszük együtt esetleg. A múlkor ugye eladtam azt az egyet, ami volt, gondoltam majd esetleg veszünk egyszer két egyformát, ha lesz valami jó, és nem túl drága. Nos, elmentünk, mert szerintem jó lett volna, 17 ezerről volt leárazva 9900 Ft-ra. Odaértünk, és láttuk, hogy újból 17 ezerbe kerül. Ez az én formám, kicsit sem voltam ideges.

Ma van a suliban az alakuló értekezlet. 6 éves korom óta most van először, hogy nekem nem kezdődik a suli. Olyan fura!

Andi
Kép
zsandi
 
 


Zsandi:(bár már elmeséltem msn-ben :lol: , de)Mosz már csak 37 fokos a manó, de az éjszaka szörnyű volt éjféltől 2 óránként kelt, már 4kor reggelizett mert tegnap 7kor evett utoljára, és 5ig képtelen voltam visszaaltatni!!!Remélhetőleg most már javulni fog a helyzet!!!
A tetőszigetelés jövő 7 hétfőn kezdődik, úgy néz ki egész 7en csinálni fogják!!!

Edit:normaflóra vagy mi ami vissza állítja a gyomor bélflóráját???Akkor az jó az antib. után???És most akkor 5 napig adjam neki???Az van ráírva, hogy min. 5 nap vagy a tünetek elmúlása után 2 napig!!!!Cecloretta a neve ennek a dögnek!!! :oops:

Szonja 2004.02.24.
Zsombor 2006.03.13.
Anissza 2008.01.09.
"Abból tudhatod, hogy a gyermekeid kezdenek felnőni, hogy olyanokat kérdeznek, amikre van válasz."
"Csak a szeretetet lehet vég nélkül osztogatni, úgy hogy közben mégsem fogy el."
bmo
 
 


Arra azért jó volt ez a kórság, hogy szerintem közelebb kerültem a kicsi fiamhoz.Eddig nem fürödtem vele, csak az apja, de olyan jó volt, főleg amikor pancsolt , lubickolt mint 1 halacska, meg nyalogatta a hasamat!!!! :lol: Meg persze egész nap rajtam lógott mint 1 kismajom :lol:

Szonja 2004.02.24.
Zsombor 2006.03.13.
Anissza 2008.01.09.
"Abból tudhatod, hogy a gyermekeid kezdenek felnőni, hogy olyanokat kérdeznek, amikre van válasz."
"Csak a szeretetet lehet vég nélkül osztogatni, úgy hogy közben mégsem fogy el."
bmo
 
 


Zsuzsi:mintha úgy emlékeznék, hogy régebben azt írtad, hogy anyukádék raktak el a ti babaruháitokból és azt is hordta a Szandi!!!!???Jól emlékszem????Ha igen, hogy rakták el mert néhány rucit én is szeretnék elrakni a manókank, amihez érzelmi szálak fűznek, meg amit imádok rajtuk!!!! :lol:

Szonja 2004.02.24.
Zsombor 2006.03.13.
Anissza 2008.01.09.
"Abból tudhatod, hogy a gyermekeid kezdenek felnőni, hogy olyanokat kérdeznek, amikre van válasz."
"Csak a szeretetet lehet vég nélkül osztogatni, úgy hogy közben mégsem fogy el."
bmo
 
 


Sziasztok

Ez valahogy nem az én napom.

Szandi egy pár napja megint rengeteget bukik. Tegnap délután a 6 órai kaja után szinte minden visszajött. Pedig már gyümit se adok neki, mert gondoltam hátha attól.
Ma már hajnali 5-kor felébredt. Nem sírt csak nyöszörgött, 8-kor nem bírtam tovább megetettem. De a fele megint visszajött.
Hétfőn megyünk gyomor uh-ra, most már csak kiderül, mitől van. Ha meg nem találnak semmit, bele kell törődnöm, hogy ilyen baba.
Végre elaludt gondoltam akkor kimosok. Bemegyek a fürdőbe áll a víz. Pár napja folyt a mosógép, tegnap végre sikerült úgy meghúzni, hogy nem csöpög.
Erre ma a csap kezdte.
Utálom ezt a lakást, amióta beköltöztünk (még nincs 3 éve) már 2 mosógép taccsra ment, a csapot is cseréltük már, szegény alattunk lakót nem tudom, hányszor eláztattam. Átok ül a fürdőszobán. :cry:

KépKép
zsuzsi78
 
 


Zsuzsi:ezek nem jó hírek!!! :(
Sajnálom.

Akit érdekel:a Corában kiárusítás van többek között babarucikból is 25-28-ig.Mi ma ,egnézzük, nem ártana pár őszi dolgot beszerezni a kiskrapeknek, sajna neki nem örökltünk, csak az van amit Szoniról elraktam neki!!!! :lol: Az meg nem sok!!!

Szonja 2004.02.24.
Zsombor 2006.03.13.
Anissza 2008.01.09.
"Abból tudhatod, hogy a gyermekeid kezdenek felnőni, hogy olyanokat kérdeznek, amikre van válasz."
"Csak a szeretetet lehet vég nélkül osztogatni, úgy hogy közben mégsem fogy el."
bmo
 
 


Andi: már értem a cumisüveget, csak én a cumira gondoltam azért nem értettem a széles szájat. De nem láttam a MAM-os és az Aventon kívül ilyen széles üveget.

Vettem Aventos variábilis cumit, tea-tej-pép attól függően melyik irányból etetem úgy folyik. – ezt reggel kipróbáltam nagyon jó! Ugyan ilyet vettem noname-ben is, mert az kisebb szájú üveghez jó.
+ vettem Babylove péphez 2-es, hatalmas lyuk van rajta.

Márti: a ruhákat csak a szekrénybe rakták be. Nem tették zsákba, de igy se lett semmi bajuk.

KépKép
zsuzsi78
 
 


Sziasztok :P

Tegnap este vegul keptelen voltam irni,(csak annyi erom maradt hogy az ikresekhez irjak egy szamomra uj ,szinten harom babat varo lanynak) regen voltam ilyen halalosan faradt :( Lehet hogy egy nagy marhasag volt a holnapi koncertet is nem lemondani az osszes tobbivel egyutt.A pannonhalmi apatsagban lesz,ami egy csoda hely,csak meg holnap el is kell oda menni.Tegnap a ferjem elutazott Svajcba(ez is persze mindig nehez,most utalok nelkule lenni)ma este jatszik.Szegeny holnap hajnalban utazik haza aztan de.10 korul megyunk autoval Pannonhalmara,ahol O is jatszik.Iszonyu faraszto Neki is.Csak en tudok vezetni,O most osszel fog megtanulni a babak miatt,mert eddig ez valahogy nem volt fontos,de most nagyon.Szoval remelem nem lesz gond nekem a babak miatt a 2 ora vezetes(rengeteget vezettem mindig is,bejartuk fel Europat kocsival,es eddig mindig inkabb kioldott),Szoval utana gyors ebed es 1/2 2 -tol proba a helyszinen
(csak 1/2 ora)este 1/2 9-kor koncert.A ketto kozott tudok pihenni,fekudni ,aludni hotelben legalabb 4 orat)Az en darabom kb.1/4 ora egy csodalatos Mozart mu.Ezert is vallaltam el ezt a koncertet,gondoltam szep lesz ezzel a darabbal bucsut mondani egy idore a szinpadnak.Utana Pannonhalman alszunk es csak masnap du. jovunk haza.
Mindenesetre most jol megijedtem,mert tegnap beneztem az ikresekhez es irt nekem Aanda aki szinten 3-asokkal pocakos,3 hettel van elottem.Neki most is fekudnie kell,es 2 het mulva osszevarjak a mehszajat.
En meg itt ugralok ossze-vissza.Talan nem csinalok nagy bajt???Kozben majdnem minden nap legalabb 3 orat fekszem is.
Az orvosom nagyon elovigyazatos,amikor fekudnom kellett megmondta hogy meg enni se kelljek fel(na jo azert enni felkeltem) es mivel most ilyen jol vagyok es nagyon rendben volt az UH is ,megengedte meg ezt az egyet....Mindenesetre ezutan en is elkezdem a hosszabb pihiket :)

Bmo,

En is gyulolom az antibiot es soha nem vettem be csak a legeslegvegsobb esetben.Ugyhogy nalatok most ez elerkezett. Mindent jol csinaltal,Zsombi tuti hogy hamarosan meggyogyul es igy talan a kis vedekezorendszere is aktivizalodhatott kicsit. :) :)
Neveken mar nagyon gondolkodunk,de meg nem egeszen biztos,mivel a nemuk sem az.Most lesz kulon szobajuk,de ott lesz egy dupla agy is nekunk ill.foleg nekem,mert barmennyire is lelkes a ferjem(teljesen oda van es alig varja Oket)en szeretnem ha O minel tobbet tudna aludni,mert en tudom milyen felelosseg kiallni a podiumra es mennyire jo idegek kellenek hozza,s ez faradtan hosszutavon nem megy.Persze ameddig jol esik Neki ,,ejszakazni" addig biztosan nem fogom banni. :D
Jovo nyaron szeretnenk beepiteni a tetoterunket,ami szuper lenne mert akkor font lenne a csaladi resz,lent pedig a munkaterulet.
Aandanak ad majd az onkormanyzat 1 eves korukig napi 3-4 orara segitseget.Kivancsi leszek Csomor hogy all a kerdeshez...

Zsuzsofi,

Aranyos vagy hogy felajanlod a segitsegedet,nagyon meghatott,es koszonom,de tudod mi Csomoron lakunk,es a masik hogy szerintem az elejen biztos hogy valaki olyat kell talalnunk,aki talan itt is lakik velunk egy ideig,amitol en egy picit most idegenkedem,de lehet hogy kesobb nem fogok.Es ahogy elnezem azt a 2 helyes fotot a kicsinyeidrol,szerintem otthon is nagy szukseg van Rad :lol:

Edit 74,

Koszi az udvozlest,persze hogy megkerdezheted.Annyira termeszetes uton jottek a picik,hogy joforman fel sem tudtuk hirtelen fogni :lol: Sokaig halogattuk a gyerek kerdest(bar gyerek bolondok vagyunk mindketten)Majd 14 ev hazassag utan vegre elhataroztuk magunkat majusban,es juniusban 3 kisbabank volt a pocakomban. :o :lol:
En most 36 eves vagyok es mindenki biztat hogy ez a legjobb kor a babazashoz is.Eddig minden nagyon jol megy(nyakiredo UH is tokeletes lett)Remelem minden szepen alakul tovabbra is.
Pesten a szent Istvanba kell befekudnom dec.elejetol es attol fugg mikor jonnek a babak-ha 35 het elott akkor atvisznek a Klinikara,ha kesobb akkor ugy nez ki hogy maradhatunk az Istvanban.Fantasztikus orvosom van,nagyon jol erzem magam Nala.
Termeszetesen csaszarral kell szulnom,3-asoknal nem kockaztatnak,nagyon veszelyes,joforman lehetetlen hogy mindegyikuk szepen bejusson a szulocsatornaba.De en ezt egyaltalan nem banom,lenyeg hogy minden rendben menjen. :D
Na most megyek,mert farkas ehes vagyok.. .
rillisz
 
 


rillisz:bizony vigyázz ám magatokra!!!Nekem probléma mentes volt ez a 2 terhességem, én Szonit is cipeltem a végéig ha kellett, olyan voltam mint 1 málnás :lol: (mi így mondjuk) szamár.De azért 3 baba az más tészta, bár kicsi Zsombim egyedül volt 4900 gr és 56 cm :shock: :lol: !!!

Csajok akkor most lesz tali szeptember 16-án????Tudom Editnek meg Zsandinak nem jó, de azért megtarthatnánk!!!!????Rillisz i is jöhetnétek ha szabadok vagytok!!!!! :lol:

Szonja 2004.02.24.
Zsombor 2006.03.13.
Anissza 2008.01.09.
"Abból tudhatod, hogy a gyermekeid kezdenek felnőni, hogy olyanokat kérdeznek, amikre van válasz."
"Csak a szeretetet lehet vég nélkül osztogatni, úgy hogy közben mégsem fogy el."
bmo
 
 


Sziasztok!

Márti, hogy telt a délelőtt? Remélem a láznak lassan nyoma sincs. És ne aggódj, ha elkerülhetetlen, akkor sajnos kell az antibiotikum. (Én úgy gondoltam, na én aztán majd nem adok a gyerekemnek, és erre a kis élete 2. napján már nyomatták bele.) Ha nem rögtön az antibiotikummal tömjük (és te aztán mindent megpróbáltál, hogy ne kelljen adni), akkor nem lesz semmi baj.

Rillisz, ha a doki megengedte ezt az egy utolsó koncertet, akkor biztosan nem lesz baj. De egyél rendesen és amikor csak lehet, pihenj!

Képzeljétek, tegnap az Ádám MEGFORDULT!!!!!! :D
A hátán feküdt, először oldalra, majd hasra fordult. Persze a keze teljesen alatta volt, nem tudta kivenni és kis idő után visszagurult. De már ez is valami. Üdvrivalgásban törtünk ki az apjával, szegény csak nézett, hogy teljesen meghülyültek az ősök?!

Barbi
Kép
b_barbie
 
 


Barbi:de örülök!!!!Látod azért kellett neki az az 1 hónap!!!!!Milyen ügyes, gratulálok hozzá!!!!! :lol: :wink: :lol: Éljen az Ádám!!!!
Látod ezt kaptátok az 5 hós fordulóra tőle ajándékba!!!!Rendes fiú, hogy rátok is gondol!!!!A kezét meg majd megtanulja kihúzni!!!Zsombi úgy csinálta, hogy felemelte a popóját!!!! :lol:

Én egyszer már "megmentettem " Zsombit az antibiotikumtól!!!!!Azzal,hogy itthon született, mert streptococcus fertőzésem volt és a doki azt mondta, hogy a kórházban már a vajúdás alatt egyből bekötnék!!!!Ezért is örülök, hogy sikerült itthon világra hozni!!!Kezeltem magam homeós szerrel és amúgy nagyon kicsi az esélye a fertőzésnek, csak eleve gyenge immunrendszerű babák kapják el!!!!De az én ügyes manómnak nem lett baja!!!!! :lol:

Szonja 2004.02.24.
Zsombor 2006.03.13.
Anissza 2008.01.09.
"Abból tudhatod, hogy a gyermekeid kezdenek felnőni, hogy olyanokat kérdeznek, amikre van válasz."
"Csak a szeretetet lehet vég nélkül osztogatni, úgy hogy közben mégsem fogy el."
bmo
 
 


Széles cumija van a NUK-nak is, és a Nuby-nak is. Hogy melyik milyen üvegre jó még, azt nem tudom. Széles NUK-os üveg van a Tesco-ba, de ez csak 150 ml. Én egy bababoltba vettem nagyot belőle, az 300 ml-es. Nuby-t is speckó bababoltokba láttam már.

Ma voltam ovis vásárlást rendezni. Kabát, nadrág, bőr őszi cipő, tornacipő, váltócipőt már vettem nem régen. Hát mennyibe kerülhet a suli, ha az ovi is ilyen húzós. Barni is izgatott, már ma menni akart. A legjobb barátja is abba a csoportba fog járni, már a bölcsibe is együtt jártak.

Márti! Te mikor viheted ill. viszed Szonit oviba? Bár már egyszer írtál róla, hogy évközben szeretnéd, csak nem emlékszem a pontos hónapra. Milyen az ovi ill. ovis néni? Tájékozódtál már?
Normaflóra a neve a bélflóra visszaállítónak. Az egyik legjobb dolog, amit kitalálhattak a gyógyszerészek.
Hogy van a kis drága?

Rillisz! Hát nem semmi utazásokat bonyolítotok. Azért csökkentsd a sebességet, tényleg most csak a gyerekek a fontosak.

Csajok! Lehet hogy indiszkrét a kérdés, de nektek is sokkal nagyobb mennyiségű szülés után a menstuációtok? Napokban számítba nálam ugyanannyi, de mennyiségben elég gáz.

Virág annyira rikácsol, mint egy kakadu. Zeng az egész ház, amikor rákezd sivalkodni. Most meguntam, és kiküldtem Apával sétálni Őket. Addig rikácsolt volna, hogy felébreszti Barnikát. A fülem ezt a frekvenciát rosszul tűri.

Edit

KépKép

KépKép
edit74
 
 


Sziasztok:)

Rillisz nagoyn szivesen:) Tudod ha már nincs pénzünk több babára, leg. másét élvezhessem:)


Lányok nagy hírünk van:)

1. kanálból eszünk:)
2. darabosat:):):):) És nem öklendezik tőle a jány, imádja:)
3. ennek örömére megrendeltem az etetőszéket, mert mindent összekenünk kaja közben:)

HOlnap, v. holnapután megyünk Pestre az állatkertbe, és benézünk a Kikába is:)

Juhééé:)

Pusz, most mennem kell:)

ZSu

3 gyerek anyukája :)

Különcségeink: mosható pelus, hordozás, természetesség :)

Rendelj tõlem Lizann Mei tai-t!

www.mamami.hu
zsuzsófi
 
 

Vissza: Gyermekek / magzatok kor szerint

Jegyzetfüzet:

 

X
EZT MÁR OLVASTAD?