Új privát üzeneted érkezett!

Sziasztok!

A kórházi cumóhoz csak annyit hogy nekem azt mondták érdemes vinni egy kisebb úszógumit és nedves,puha wc papírt is arra az esetre ha csinálnak gátmetszést.
Sőt, az én orvosom még azt is mondta hogy érdemes venni eldobhatós necc bugyikat is meg BEPANTHEN kenőcsöt,ha esetleg kisebesedne a mellbimbó.
Amúgy tudja valaki hogy a málna tea mire jó egész pontosan és hogy mikortól érdemes inni?
Mert én szeptember közepére vagyok kiírva és az egyik kolleganőm azt mondta hogy kezdjem el inni,de igazából ő sem tudja mire is jó!?
mano83
 
 


Málnalevél tea:

--MÁLNALEVÉLTEA:A mélnalevélből készült teát évszázadok óta a női termékenységet fokozó szerként fogyasztják. A hiedelem szerint erősebbé és feszesebbé teszi a méh izmait, a vajúdás alatt pedig segíti a méhösszehúzódásokat. Ha a kismama a terhesség utolsó pár hetében rendszeresen issza ezt a teát, csökkenhet a szüléskor oly gyakran fellépő súlyos vérzés kockázata, rövidülhet a szülési fájdalmak ideje, sőt még maga a szülés is könnyebbé válhat.A terhesség korai szakaszában azonban nem szabad inni belőle, minthogy egyes nőknél serkenti a méhösszehúzódásokat, s ezzel könnyen vetélést okozhat.
A málnalevéltea csillapítja a menstruációs görcsöket, ha a havi vérzés kezdete előtt néhány napon át fogyasztják.
Csecsemők és kisgyermekek esetében is alkalmazható olyan általános emésztési panaszok kezelésére, mint renyhe bélműködés, a hasmenés és a székrekedés. Enyhe vérzéscsillapító hatásának köszönhetően szájvízként is használható. A málnalevél tea jó még cukorbajra, vese és hólyagbántalmak ellen, izzasztó hatása is van, valamint számos teakeverék összetevõ része. De meghûléses betegségre használható a szárított málnalevél és bogyó fõzet is.
Ajánlatos, a szülés elõtti hetekben napi két csésze /max.1l/ teát elfogyasztani (a 38. héttől) Egy csésze teához egy kanál szárított málnalevelet teszünk, leöntjük forrásban lévő vízzel és tíz percig letakarjuk. (Beszerezhező patikákban és gyógynövényszaküzletekben
becsi
Iklad
 
 


Köszönöm Becsi!
Sokat segítettél!
Még egy kérdésem lenne:
olvasgattam a régebbi hozzászólásokat és sokan írták hogy a csecsemős nővérek nem igazán kedvesek, meg hogy mindegyik más mond, nem tudnátok segíteni abban hogy esetleg kit lenne érdemes keresni?
Előre is köszönöm!
Üdv: Kati
mano83
 
 

 
 

Szia Kati!

Keresd Terikét. Soha életemben nem találkoztam még nála jobb és kedvesebb nővérkével. Nemcsak a babára, RÁM IS NAGYON VIGYÁZOTT! Hozzáértő, és a babákkal úgy bánik, mintha az ő gyermekei lennének. nekem ez nagyon jól esett. Idősebb, szőkésbarna hajú. De egyébként mindenki nagyon kedves, legalábbis májusban még így volt... :)
klauszka
 
 


ja, kisebesedett mellbimbóra kenjetek anyatejet. megelőzésre szintén. semmilyen krém nem jó, ez pedig garantáltan működik, kipróbáltam!
klauszka
 
 


Sziasztok!

Nagyon szépen köszönöm a segítségeteket! El is készült a listám.
Jó, hogy tapasztalt anyukák tudnak segíteni, hogy mi kell és mi nem.
Még egyszer köszönöm szépen!

Pilla (26+4)
Vendég
 


Sziasztok!
Elég régen írtam már, de azért szorgalmasan olvasgatlak benneteket!:-)
Holnap töltöm a 12. hetet! El se hiszem!
Ma voltam EKG-n és találkoztam egy ismerősömmel. Kérdezte, hogy kihez járok. Mikor mondtam, hogy a Jurkó doktornőhöz akkor eléggé meglepődött, hogy engem elvállalt, mert ő gy tudja, hogy terhes és csak Októberig dolgozik! Hát teljesen kétségbe estem!!!
Igaz, hogy a múlt héten amikor voltam nála nem kérdeztem rá, hogy elvállalje-e a szülést, mert még korainak tartottam, de ez így elég kellemetlen, hogy teljesen véletlenül tudom meg, hogy már nem lesz sokáig!
Pedig ő annyira kedves és fiatal! Ismertek esetleg még hasonló fiatal doktornőt Kistarcsán! Abszolút tanácstalan vagyok, hogy most kihez menjek. Jövőhéten megyek genetikai UH-ra, azt nem a doktornő fogja csinálni. Azt mondta, hogy a 18.hetit sem, így vele csak utána találkoztam volna. Szerintetek elég lesz akkor keresnem valakit? Bár biztosabbanak érezném, ha lenne valaki akihez fordulhatnék ha esetleg bármi gondom lenne!
Légyszi segítsetek, mert ez a hír most eléggé kétségbe ejtett! :-(
Köszi
Tusi
Vendég
 


Sziasztok!
Elég régen írtam már, de azért szorgalmasan olvasgatlak benneteket!:-)
Holnap töltöm a 12. hetet! El se hiszem!
Ma voltam EKG-n és találkoztam egy ismerősömmel. Kérdezte, hogy kihez járok. Mikor mondtam, hogy a Jurkó doktornőhöz akkor eléggé meglepődött, hogy engem elvállalt, mert ő gy tudja, hogy terhes és csak Októberig dolgozik! Hát teljesen kétségbe estem!!!
Igaz, hogy a múlt héten amikor voltam nála nem kérdeztem rá, hogy elvállalje-e a szülést, mert még korainak tartottam, de ez így elég kellemetlen, hogy teljesen véletlenül tudom meg, hogy már nem lesz sokáig!
Pedig ő annyira kedves és fiatal! Ismertek esetleg még hasonló fiatal doktornőt Kistarcsán! Abszolút tanácstalan vagyok, hogy most kihez menjek. Jövőhéten megyek genetikai UH-ra, azt nem a doktornő fogja csinálni. Azt mondta, hogy a 18.hetit sem, így vele csak utána találkoztam volna. Szerintetek elég lesz akkor keresnem valakit? Bár biztosabbanak érezném, ha lenne valaki akihez fordulhatnék ha esetleg bármi gondom lenne!
Légyszi segítsetek, mert ez a hír most eléggé kétségbe ejtett! :-(
Köszi
Tusi
Vendég
 


Szia Tusi,

emlékeim szerint van ott egy másik fiatal doktornő is, valamilyen Réka (láttam őt, amikor vizsgálaton voltam a kórházban). Sajnos a vezetéknevére nem emlékszem... :(
Állítólag ő is jó.
klauszka
 
 


Sziasztok!

Klauszka,köszönöm a segítséget!
Tusi: én tegnap voltam bent a kórházba NST-n és reggel a kis vizitet egy fiatal magas doktornő csinálta,még hozzám is beköszönt,nagyon kedves volt.
A nevét sajnos nem néztem meg,de amikor én orvost választottam,a szülésznőm mondta, hogy két fiatal doktornő is van.
Amúgy szerintem ad egy biztonságos érzést az,hogy van kihez menned ha esetleg bármi probléma adódik!Szóval én a helyedben nem várnám meg a 18. hetet azzal hogy orvost keressek!

Kati
mano83
 
 


Sziasztok!

Tusi! Klauszka Dr. Kovács Rékára gondol! Nekem a szülésznőm mondta, hogy ő is nagyon jó doktornő. Szerintem rövid időn belül keresd meg, mert Jurkó doktornő valóban babát vár.

Szil
szil74
 
 


Sziasztok!

A legtöbb kistarcsai dokiról láttam, h van tapasztalatotok, egyedül Erdélyi Zsoltról nem láttam semmit. Tud róla valaki valamit (remélem jót) mondani?

Előre is köszi mindenkinek!
murphyke
 
 


Szia Murphyke!

Nekem Erdélyi doki az orvosom és meg vagyok vele elégedve. Nála fogok szülni november 18-án!
A magánrendelésére járok. Mindig kedves, végighallgatja a mondanivalómat, válaszol minden kérdésemre. A vizsgálatoknál részletesen elmond mindent és, ha valami plusz vizsgálatra kell menni elmondja, hogy mire lehet számítani.
Találsz itt a Babanet-en is topic-ot, ami róla íródott. A kismamák jó véleményeit olvashatod.
Nekem egyetlen dolog volt ami negatívumként jött le, hogy a dokibácsi kicsit feledékeny! De mondjuk ezt megbocsátom neki ennyi páciens mellett! :D
Vendég
 


Sziasztok!

Jó ötlet volt ez a fórum, most olvasgatok vissza.

Én Várkonyi doktor úrnál fogok szülni és szeptember 12-ére vagyok kiírva.
Ma is voltam nála ultrahangon, egy kicsit megijesztett, hogy kevés a magzatvizem.

Remélem találkozom valamelyikőtökkel személyesen is szeptemberben! :lol:
klmaria
 
 


Sziasztok!

klmaria:
ha minden össze jön én is szeptemberben fogok szülni, bár most azért küzdök hogy legalább szeptemberig kibírjam,nemhogy a közepéig!
Sajnos kinyílt a méhszáj és feküdnöm kell,de így is gyakorlatilag bármikor szülhetek!
Te mikorra vagy pontosan kiírva?
mano83
 
 


Kedves mano83!

Kitartás!
:roll: Elég kényelmetlen lehet most neked.
Én elég mozgalmas életet élek, aug.1-ig dolgoztam, ami már most nagyon hiányzik. Naponta pedig elég sokat sétálok a kutyám után főleg. :twisted:
12-ére vagyok pontosan kiírva, a neme pedig meglepetés lesz! :lol:
Kicsit bajban vagyok a vásárlásnál.
A 2 személyes szobába szeretnék majd menni, szülésznőt pedig nem választottam.
Várkonyi doktor urat nagyon szeretem és teljes mértékben megbízom benne, az asszisztensnője pedig egy tündér.
Mindig mondja a doki, hogy ha bármi gondom van, akármikor hívhatom, szerencsére még nem kellett igénybe vennem.
Sajnos a környékünkön nem találtam megfelelő orvost, akiben megbíztam volna, de ez az 60 km-es távolság nem akadály.
Csak időben útra kell kelni. :mrgreen:
klmaria
 
 


tusi írtam privit :wink:
becsi
Iklad
 
 


Én szeptember 11-re vagyok kiírva és én is kétágyas szobába szeretnék menni.
Szülésznőt már nyár elején választottam és ő keresett nekem orvost,akivel teljesen meg vagyok elégedve.
A Várkonyi doktornál egyszer voltam,ő csinálta a genetikai UH-ot a 19.hétben és tényleg nagyon rendes volt.
Amikor a kórházban járok és ő is bent van mindig köszön,de nem csak nekem hanem minden kismamának,de úgy vettem észre hogy az összes orvos ilyen.
Hát Hatvan tényleg nincs valami közel!Minden héten bejársz a kórházba?
mano83
 
 


Akkor remélem találkozunk.
Kocsival az út kb. 30-40 perc forgalomtól függően.
Nem járok be csak akkor, ha ő visszarendel.
Vérvételt Hatvanban csináltatok és ő azt elfogadja, védőnőhöz is ide járok.
Legközelebb 29-én kell mennem megint a UH-ra.
Te már tudod, hogy milyen nemű lesz a pocilakó? :wink:
klmaria
 
 


Sziasztok!

Igen,én már tudom hogy kisfiunk lesz,és ezt még a Várkonyi doktor állapította meg.
Az én orvosom meg azt mondta,hogy nyugodtan hihetek a Várkonyi doktornak,mert ő UH specialista.
Én kedden reggel megyek a kórházba NST vizsgálatra,de már egy ideje hetente járok.
Elég gyorsan beérsz Hatvanból.Én monori vagyok és nekünk is kb.ennyi időt vesz igénybe hogy beérjünk a kórházba.
Nekem UH-ot legutoljára a 30.hétben csináltak,azóta eltelt 6 hét!
Tényleg,nem tudja valaki hogy csinálnak-e még UH-ot,vagy csak külön kérésre?
Mert már nagyon kíváncsi vagyok hogy mekkora lehet a baba.
mano83
 
 


becsi
Iklad
 
 


Én azt már tudom mekkora súlyú, 2800grammos a picikém. :oops:
klmaria
 
 


Sziasztok!

Becsi:KÖSZÖNÖM!

klmaria:jó neked,hogy tudod!Szép nagy súlya van a babádnak!
re mélem holnap már én is többet tudok!!
mano83
 
 


Szia Naccempilla!

Nagyon köszönöm!
Én is magánrendelésre járok hozzá. A feledékenysége nekem is föltűnt, de pl. legutóbb direkt, mondta, h hívjuk fel az afp eredménye miatt, nehogy elfelejtse elhozni, szóval bizti tud róla:-)
Én igaz majd csak január végén fogok szülni, de pl. fogalmam sincs szülésznőt mikor kell fogadni. Neked ő ajánlott valakit?
Te szedsz valamilyen vitamint? mert nekem a doki azt mondta, h ne szedjek ha rendesen eszek zöldséget, gyümölcsöt. Viszont a védőnő totál leszúrt, h nem szedem az elevitet.

November 18? Ú az már jó közel van! Nem izgulsz? Én már most izgulok pedig még elég az elején vagyok.

Mégegyszer köszi az infót!
murphyke
 
 


Sziasztok!

Szülésznőt a 32. héten fogadjatok. ez a kórházi előírás. Zsolt majd ajánl, kérdezzetek bátran rá nála.

Üdv:

K.
klauszka
 
 


Megkérdeztem már a szülésznőről, azt mondta, ha itt lesz az ideje fog ajánlani egyet. Majd azért rákérdezek újra, hogy nehogy elfelejtse.
Nem kell semmilyen vitamint szednem, mert tökéletes volt a vérképem. A védőnő javasolta, hogy az utolsó 2 hónapban szedjek Elevit-et, Zsolt azt mondta, ha van kedvem szedjem, de a vérképem nem indokolja.
Nagyon izgulok, főleg most, mert kicsit magas lett a terheléses vérxukrom. Pénteken fél tízre be kell mennem éhgyomorra a kórházba vérvételre, utána reggeli és másfél óra múlva újra vérvétel.
Remélem nem kell befeküdnöm egy napra!!! Drukkoljatok majd!!! :)

Pilla (27+2)
Vendég
 


Sziasztok!
Köszi szépen a segítséget doktornő ügyben. Közben másfelől is érdeklődtem kicsit. Nem tudtok esetleg Cseh Erikáról valamit? Azt hallottam, hogy ő is jó és nagyon rendes, de jó lenne tőletek elsőkézből hallani valami infot róla :-)!
Holnap megyek a 12. hetes UH-ra, nagyon kíváncsi vagyok. Gondoltam, hogy rákérdezek, hogy mikor lehet ezt a doktornőt elérni, aztán majd 2-3 héten belül beszélek vele, hogy elvállalja e a szülést ill. a terhesgondozást? Szerintetek se gáz ugye, ha csak ezért megyek be hozzá esetleg ügyeleti időben?! Azért így biztosabb lenne, ha tudnék vele beszélni és nem kellene megvárnom a következő esedékes vizsgálatot.
Vigyázzatok magatokra!
Tusi

Becsi,
Köszi a levelet! Maj írok én is privit hamar! :-)
Vendég
 


Sziasztok!

Tudna nekem valaki segiteni?HSG-re kell mennem penteken,magan rendelesre jarok a S.T-hoz!A korhazban kell ezt megcsinalni,de azt nem tudom hogy ilyenkor kulon kell adni penzt?Ez is ilyen szabott aras dolog vagy majd en ahogy gondolom annyit adjak?Volt mar valakinek ilyen vizsgalata?

Kép
Kép
ancsa81
 
 


Sziasztok!
Képzeljétek, most jöttem a 12. hetes UH-ról. A Keresztes főorvost MESSZIRŐL KERÜLJÉTEK EL, ha tudjátok! Ez egy akkora tapló! Mikor bementem kérdezte, hogy kihez járok. Mondtam, hogy a Jurkó doktornőhöz. Erre azt mondja, mit váltogatom az orvosokat, minek mentem most hozzá! Mondtam, hogy a doktornő küldött, meg akkor már az asszisztensnő is beleszólt, hogy a doktornő nem csinál UH-t! Erre elkezdett vizsgálni, de mint egy állat! Baromi kellemetlen volt és tök megalázó. Elkezdte diktálni az értékeket az asszisztensnek aztán egyszer csak kivette az UH-t és abbahagyta. Azt mondta, hogy kész vagyunk, semmilyen rendellenességet nem lát. Még csak meg sem mutatta a képernyőt! Pedig úgy szerettem volna látni a picurkát, de abban a pillanatban csak azon járt az eszem, hogy minél előbb kijöhessek onnan! :(
Szerencsére utána tudtam beszélni a doktornővel. Töke rendes volt! Azt mondta, hogy ha megyek AFP-re akkor majd keressem meg és bemutat a Kovács doktornőnek. Mondta, hogy ne izguljak, minden rendben lesz! Legalább kicsit helyre tette a lelkemet, mert már majdnem sírva fakadtam mikor kijöttem attól a taplótól.
Remélem nektek nem lesz hasonló kellemetlen élményetek!
Sziasztok
Tusi
Vendég
 


Sziasztok!

Voltam reggel NST-n és ovosnál,sajnos tovább nyílt a méhszáj,de szerencsérev nem kellett bent maradnom.
klmaria:KÉPZELD, 3000 granmm fölött van a babám!
Azt mondta az orvos hogy szép nagy baba már most!
mano83
 
 


Szia Tusi!

Sajnálom ami veled történt! Sterencsére én még nem találkoztam ilyen dokival,de remélem nem is fogok!!!
Azt hallottam hogy a Kovács doktornő elég kedves és közvetlen,szóval szerintem miatta nem kell majd aggódnod!
mano83
 
 


Tusi:( sajnálom!!!!
becsi
Iklad
 
 


Sziasztok!

Tusi én is sajnálom! megjegyeztem a nevét és megpróbálom elkerülni!

Nacempilla, gondolok rád pénteken és nagyon köszi az infókat!

Még egy kérdés: van köztetek allergiás? Ha igen, mit tudtok tenni? mert én már nagyon kivagyok, főleg, hogy pont most van a főszezon :( Zsolt megnyugtatott, hogy nem lehet baj így az elején, később lehet veszélyes, a túl sok tüsszögés mert kinyílhat a méhszáj. viszont most meg már alig élek :(
murphyke
 
 


Mano83: gartulálok a nagy babócához! :D
Tusi! Sajnálom ami veled történt, az ilyen tényleg annyira le tudja törni az embert! :roll: De ne búsulj, legközelebb már úgyse hozzá mész!
Murphyke! Én is allergiás vagyok a parlagfűre, állítólag van olyan gyógyszer amit szedhetnénk, de most nekem eléggé normalizálódott a helyzet, alig fújom az orrom és kevesebbet is hapcizom. Ha elmész allergológushoz ő tud ajánlani valamit, de én azt olvastam valahol a neten, hogy a sóoldatos orröblögetés is használ, speciel nekem inkább a szemviszketés a kellemetlenebb. :wink:
klmaria
 
 


Murphyke!
http://www.babanet.hu/tarsalgo/show.php ... hp?f=39890
Ezen belül is allergia és allergia és várandósság topicban találsz érdemleges hozzászólásokat, remélem segít! :D
klmaria
 
 


Sziasztok!
Köszi az együttérzést, aranyosak vagytok!
Most beszéltem az egyik ismerősömmel, ő Szabó doktorúrhoz jár a magánrendelésére. Azt mondta, hogy alkalmanként4e. Ft-ot fizet. Havonta ennyi még eléggé kibírható. Jár esetleg hozzá valaki? Nem tudjátok, hogy ha pl. valaki hozzájár magánrendelésre akkor nála a szülésnek konkrét ára van? Vagy annyit ad neki az ember amennyit gondol? Esetleg szült már nála valaki?
Köszi
Tusi
Vendég
 


Tusi25!
Na igen!
Ez tényleg fogós kérdés!
Ez igaz nálam Várkonyi doktor úrra is, tudnátok benne segíteni?
Ilyenkor ugye egyértelmű neki, hogy nála szeretnék szülni, vagy külön fel kell rá hívni a figyelmét és rá kell kérdezni a szabott árra?
De ez olyan ciki. Vagy csak annak érzem.
Az a gond, hogy nem találkoztam még kismamával akitől ezt megkérdezzem a rendelésén és az asszisztensével sem maradtam még kettesben, hogy tőle megkérdezzem. :?
klmaria
 
 


Murphyke!
Valamiért nem az az oldal jön be, amit szerettem volna neked belinkelni, de a babanet társalgó várandósság topicban találod amit keresel!
klmaria
 
 


Sziasztok!

Eddig csak olvasgattam, amiket írtatok. Most írnék is egy pár sort.
Két és fél hete szültem a kistarcsai kórházban.
Azért választottam ezt a kórházat, mert nagyon emberi körülmények között lehet világra hozni a kisbabát.
Három szülőszoba van, minden jóval felszerelve.
Mind a három szobában van kád, labda, szülőszék, hagyományos ágy, amit állítgatni lehet igény szerint, zene, illóolaj, stb...
Az egyik szobában van egy "római kerék" (ha jól emlékszem a nevére). Azt mondták, hogy ez az egy van az országban, ez olyan új dolog. Ez a rész teljesen felujjított, nagyon hangulatos.
Én sajnos nem tudtam kipróbálni, mert menet közben császár lett a vége.
A szülészeti osztályon van két hat ágyas szoba.
A többi alapítványi. Vannak kétágyasok 3.000,- ft-ért, és van két családi 10.000,- ft-ért.
A családi szobák gyönyörűek. Mostanában alakították ki.
Fürdőszobával, konyha résszel, tv-vel, és pótággyal az apukának.
Itt a család együtt lehet éjjel-nappal a korházi idő alatt.
Mi ezt választottuk, és nem bántuk meg.
A párom velem együtt tanult meg mindent, első baba révén.
A bent töltött idő alatt elég sok orvossal, nővérkével, szülésznővel, baba-gondozóval találkoztam. Meglepődtem, hogy milyen kedvesek és segítőkészek voltak. Nekem csak jó tapasztalatom van. Az orvosok sincsenek "elszállva". Eléggé a magukénak érzik az osztály betegeit, dolgait. A mai világban ez ritka dolog.

Írnék még egy pár sort, ami eszembe jut, hogy mit érdemes vinni.
Nem adnak evőeszközt és poharat, bögrét.
Érdemes vinni joghurtot, sajtot, vajat, ami eláll a hűtőben, mert a korházi koszt gyengécske és nem is sok.
Én eldobható hálós bugyit vittem, betétet adnak.
Mellbimbó kenőcsből az AVENT-et ajánlom (2.300,-), mert azt nem kell lemosni. Egy tubus az egész szoptatási időre elegendő.
A babának adnak ruhát. Kisinget és angol pólyát. Édesek benne, mint a szaloncukrok.
Vinni kell popsitörlő kendőt és popsi krémet. Popsi krémből a Bepanthent ajánlják, ami jó is. Itthon én már azt használom, amit a gyerekorvos ajánlott. Gyógyszertári keverék.
Minden mást adnak a babának.
Saját tapasztalatomból mondom, hogy érdemes mindent jól kikérdezni a csecsemősöktől, mielőtt az ember hazajön.
Első baba révén én sokmindent ott tanultam meg. Olvastam előtte a szoptatásról és gondozásról, de más a gyakorlat.
Ami nagyon szinpatikus, hogy a szoptatást pártolják, és nem adnak tápszert a babának, csak orvosi utasításra, ha a mamának egyáltalán nincs teje.
Ami még tetszett, hogy a délutáni látogatási idő 3-7-ig van, de nem ragaszkodnak hozzá, így jöhetnek a látogatók szabadon.
Annyi, hogy idegen ne jöjjön be az osztályra, de ez érthető is.
A babát viszont ki lehet vinni megmutatni.
Összefoglalva: Nem csalódtam, baba-mama barát hely. Jó volt itt megszülni a kisfiamat.

Ha valami kimaradt, szívesen válaszolok.
Kellemes várandóságot mindenkinek!

Maimano
maimano
 
 


Köszönjük szépen a segítséget maimanó! :D
klmaria
 
 


Maimano egész jól leírta a tudnivalókat, májusban még popsikenőcsöt is kaptunk (gyógyszertári boraxos kenőcsöt, amit kezdetnek szoktak adni). A Bepanthen is jó, csak drágább.
Ja, aki császáros lesz a végén, ne felejtsen el naponta 2-3 kávét meginni a szülés után közvetlenül. nagyon sok kellemetlenségtől kímélheti meg magát (tapasztalat). sajnos én csak későn jöttem rá.
Lécci, lécci csak anyatejet kenjetek a cicire, higgyétek el, ez a legjobb és legtermészetesebb gyógyír. (és a legolcsóbb is...) :)
Aki ismeri az aloés termékeket, vigyen zöldkrémet és first-öt. jobban és szebben gyógyul a seb (Zsolt is ajánlja).
Boldog babavárást mindenkinek!
klauszka
 
 


Klauszka!
Köszönjük! :D
klmaria
 
 


Sziasztok! Már egy ideje olvasgatom a topikot, nagyon hasznos dolgokat tudtam meg. Én 26 évig laktam Kistarcsán, közel a kórházhoz, úgyhogy eléggé evidens volt, hogy ott szüljek (most sem lakunk messze). Surányi a dokim, már vagy 10 éve... :roll:

Amúgy január első napjaira várjuk Bébikét, pénteken megyünk UH-ra, remélem, most már a neme is kiderül! :)

Ancsa81: szerintem rajtad múlik, hogy ilyenkor adsz-e pénzt... engem tavaly műtött S.T., és nem adtam semmit, fizetek eleget a magánrendelésen. Azért a kórházi UH-k után szoktam adni, olyankor nagyon jó hangulatban vagyok. :)
Vendég
 


Sziasztok!
Szia Tusi!
Én 3 éve Szabó doktornál szültem a kisfiamat és most novemberben is nála fogom a másodikat, ha minden jól megy.
Akkor nem kérdeztem rá az árra, neki természetes volt, hogy ha hozzá járok rendelésre akkor vele szeretnék szülni. Utólag adtam neki pénzt, de ez nem befolyásolt semmi. A szülés után is naponta többször bejött hozzám érdeklődött és figyelt rám.


Néhány szó róla: állandóan rohan, kicsit olyan érzése van az embernek, hogy szét van esve az agya, de ha benn vagy nála a rendelőben akkor mindenre válaszol, csak kérdezni kell bátran.
A terhességet és a szülést teljesen természetes folyamatnak itéli meg és nem híve a mesterséges dolgoknak. (Pl.terhes vitamin, inkább zöldség, gyümölcs, helyes táplálkozás)
Nem egy bratyizós tipus, embere válogatja, hogy kinek milyen a jó doki.

Ha kérdésed van szívesen segítek ha tudok.

Szil
szil74
 
 


Sziasztok!

Örülök, hogy rátaláltam erre a topikra. Most járok a 28. héten, november 16-ra várom a babát. Várkonyi a dokim, de szülésznőt még nem választottam. A Zita nevű hölgyről ódákat zeng mindenki, érdeklődnék, hogy van-e info róla, mert elég megnyugtató lenne, ha ő működne közre. Vagy mást esetleg tudtok-e ajánlani? Egyébként ez ugyanúgy működik, mint az orvos esetében, hogy amikor megkezdődik, akkor a szülésznőt is behívják telefonon?
És még egy kérdés: szülésre felkészítő tanfolyamról tudtok-e a kórház szervezeésében?

Előre is köszönöm a segítséget.

Mali
mali
 
 


Sziasztok Kismamák, Anyukák!

Nem tudom, mit lehet tenni Keresztesi főorvos ellen, nekünk is csak negatív véleményünk volt róla. A vizsgálatot nem emberi módon csinálta, elmérte az eredményt, és nem tájékoztatott arról, hogy mi az, ami miatt további vizsgálatra küld.

Jurkó doktornő tényleg babát vár (gratula neki!), minket az utolsó hónapban adott át Kovács Réka doktornőnek. Én is láttam már a kórházban, remélem, hasonlóan kedves, mint Jurkó doktornő. Először szeptember 1-jén megyünk hozzá. Úgyhogy szülés előtt 3 héttel orvost váltani, hát, kicsit izgalmas. De azért még itt nyaralunk a Balatonnál :D A baba élvezi, nagyokat mozog (még én is érzem kívülről az erőteljes rúgásokat). Nekünk azt mondták, hogy kislány, de a legutóbbi ultrahangon Jurkó doktornő már nem nézte a nemét, szerintem most lehet a rosszullétes időszakban, mert most nem is mosolygot olyan szépen :oops:

Szóval szeptember 21-ére vagyunk kiírva, kérem a két ágyas szobára pályázókat, hogy előtte, vagy utána szüljenek, hogy legyen még számunkra hotelszoba :D Na jó, ez csak amolyan férfi poén volt!

Üdv:
az egyetlen (?) fórumozó kisapuka
ichtus
 
 


Szia Mali!
Hasonló időben járunk én a 30. héten vagyok.
Szülésznőt a 32. hétig kell választani. A Zita már nincs a kórházban,
én Makarészné Andit választottam, közvetett módon a Zitán keresztül jutottam el hozzá.

Szülés megindulásakor te hivod fel a szülésznődet és megbeszélitek milyen módon indult meg a folyamat és aszerint mondja, hogy mi legyen a következő lépés. Általában vele együtt érkezel a kórházba és majd ő értesíti az orvosodat.

Szülésre felkészítő tanfolyam minden hónap 1. és 3. keddjén 15.00-16.30 között van. Legközelebb szept. 05.

Szil
szil74
 
 


klmaria!

nagyon köszi, már meg is néztem az oldalt, és azt hiszem az első dolgom az lesz, h beszerzem az ott ajánlottakat. nagyon reménykedek a hatásban, mert szerintem már a pici is tutira unja az állandó tüsszögést és orrfújást :?

annyira örülök ennek az oldalnak, rengeteg jó dolgot írtok le! igaz egyelőre még csak kavarognak a fejemben a tanácsok, dehát január 26. még messze van :)

üdv

murphyke
murphyke
 
 


Mali,

ha esetleg nem indulna meg a szülés a kiírt időpontra, és befektetnek, akkor is úgy időzítik a szülés indítását, hogy az orvosod és a szülésznőd is ott lesz. A szülésznő mindent elmond majd, ha kiválasztottad. Ja, egyébként nem tudsz melléválasztani, én elég sokat megismertem közülük, mind jó fej volt (velem). Fel a fejjel! :wink:
klauszka
 
 


Sziasztok!

Köszönöm mindenkinek az információt. Érdeklődni fogok Makarészné Andiról a kórházban, hogy vállalna-e.
Ahogy olvastam az irományokat elég rémísztő ez a Keresztes doki, ha ő nem a választott orvos, akkor, hogy kerülnek kismamák hozzá vizsgálatra? Lehet, hogy buta kérdés volt, csak szeretném elkerülni.

Kell jelentkezni a tanfolyamra? Hol tartják? Apukák is mehetnek?
mali
 
 

Vissza: Szülészetek, kórházak

Jegyzetfüzet:

 

X
EZT MÁR OLVASTAD?