Új privát üzeneted érkezett!

Sziasztok!

Fülészet elnapolva, mert nem vagyunk túl jó passzban a fogzás végett. Tegnap este olyan ordítás volt 7 és 9 között, mintha élve nyúzás történt volna, éjszaka folyton cicizni akart, aztán persze hányt, mert igazán nem is kell neki. Szóval nem valami jó buli nálunk ez a fogzás dolog, de majd túl leszünk rajta. Csütörtökön úgyis itt lesz anyukám hármasban jobban neki merek vágni kocsival. :roll:
Köszönjük a gratulációkat!

Toreau: Köszi, hogy leírtad ezt a füles dolgot Robikával. Annyira megnyugtattál. Mostmár nem parázok annyira, hogy vajon mi baja lehet, mert tudok abban gondolkodni, hogy talán nem is kóros a dolog.
Még azt megkérdezném, hogy a büdi az nálatok milyen volt? Én ilyen pocsolyaszagúnak érzem. :( :?

Anid: Kiegészíteném a tanácsodat a császárosoknak azzal, hogy vigyenek mellszívót, és azonnal kezdjék meg a fejést, ha nem is tudnak szoptatni. Sokat segítenek magukon. Egyrészt könnyebben indul be a tej, másrészt a lefejt tejjel meg lehet itatni a babót, ha nem is akar még szopni.
Sajnálom, hogy ennyit kínlódsz a tejjel. De ez alkati dolog is lehet, hogy kinek mennyi van. Lehetne az élet igazságosabb, és adhatna mindenkinek egyformán minden küzdelem nélkül.
Hogy nyűgi-e B a fogzás óta? nagyon nyűgi!!! (lásd fentebb) és éjszaka is felkel legalább kétszer, amit már jó régen nem csinált. Napközben is sokszor szopizni akar, de nem kell neki a kaja, csak nyugtatja magát. Mindent a szájába vesz, rágcsál a textil pelustól az ujjamig, csak éppen a rágókáját nem, ami azért lenne. A cumit továbbra sem kéri, kiköpte mikor próbáltam. Hát ez van...
Remélem Nektek könnyebben megy majd. Nézd a jó oldalát, ha Kata már most sokat sír legalább nem lesz újdonság, nekem azért az, mert Bálint előtte egy nagyon csendes gyermek volt. :wink: Bár lehet Ti meg észre se veszitek, mert a fogzást meg majd jól tűri a kicsilány.



Dory: Én délután (2-kor) szültem, és utána azonnal behozták a kicsit egy kis időre(a férjem hozta be) bár lehet azért, mert én a vajúdóba mentem vissza, nem az őrzőbe. A vajúdóban töltöttem az éjszakát is, és még este 6 óra felé újra behozták Bálintot. Nem én kértem, maguktól. Szóval ez is változó. Bár én nem aludtam, EDA-s voltam.

Brik: Majd mesélj mi volt UH-n meg CTG-n.


Képzeljétek, a fiam lealkudott nekem egy cipő árat pénteken. :) Voltunk vásárolni, és megláttam egy nagyon klassz cipőt. Volt mintás és nem mintával ugyanaz, a mintás - ami nekem jobban tetszett - egy ezressel drágább. Volt a méretemben is, felpróbáltam, kényelmes is volt. Az eladónő szimultán foglalkozott velem, meg gügyögött Bálintnak, aki persze visszabájolt, mosolygott, gagyarászott. Végül kérdeztem az eladónőtől, hogy ugye akkor ez a drágább fajta cipő, mire ő azt mondta, hogy á nem, ugyanannyiért odaadja, majd kitépte belőle az árcimkét és beblokkolta :) (hozzáteszem, hogy a cipő eleve feleáron volt, mert 50%-os nyári vásár volt a boltban) elhatároztam, hogy ezentúl csak Bálinttal megyek vásárolni. :)

Dorka merre jár??? Olyan régen jelentkezett!

Lilla

lilló
 
 



Lilla!

Robinál a váladék olyan jó tömény fülzsír szagú volt. A gyerekorvos azt tanácsolta, hogy a hajlatokra való olajjal szedjem le a váladékot, de azt kipróbálva nem volt túl hatékony. Aztán kipróbáltuk az alkoholt is, attól biztos nem lesz semmi baja alapon, hisz fertőtlenít. Azt figyeltem meg, hogy amikor leszedtem vele a fülcimpájáról a váladékot, kis káterekben újabb folyadék termelődött. (Az alkohol csípte is a fülecskéjét). Szóval azok is valószínűleg olyan pattanások voltak eredetileg, mint ami az arcán kijött, csak abból másfajta váladék jött. Érdekes volt, hogy a fülkagyló külsején termelődött anyag is ugyanolyan szagú volt, mintha belülről folyt volna ki, és ugyanúgy ült ki a fülre. Szép gusztusos dolgok ezek...

KépKép
toreau
 
 

 
 

Sziasztok !


Kicsi elmaradtam, na mindjárt elmesélem, csak írom gyorsan, mert anniy mindent olvastam, amire reagálnék.

Anid !!! Neee nézd már más gyereke mennyit eszik, baromira függ a tej minőségétől, a gyerek étvágyától is. Vannak kis étkű felnőttek, meg nagy étkűek.
Én anno Petivel azon idegesítettem magam, amikor itt a babaneteten egy anyuka közölte: A Gyereke (2 hós volt asszem) napi 3x300 ml-t eszik, reggel, délben este, és este 6- reggel 10-ig alszik..... na ja.

Panni sosem evett 100 ml felett (azaz egy kétszer, de NEM IS MÉREGETTEM), mérleget tessék már száműzni, irgiumburgum, csak idegbeteggé tesz, miért evett ennyit meg annyit.
Írtam már. Hetente 1x azonos időben, körülmények között (Kaja előtt után, kaka előtt után - amennyiben volt kaka lemérni a teli pelust, hozzáadni). Örülök, hogy sikerül a dolog, most már vissza ne fordulj. Nincs hipoallergén tápszer, kész. Menni fog.

Viasat 3: hát sajnáltam a 2,5 éves anyukát, meg a kisfiút is ahogy zokogott. Nekünk semmi gond nem volt, így . Egyetlen egyszer a második napon kérdezte meg: ha meggyógyult cicizhetek? Én kedvesen mondtam: ugyan már kicsim, nagylány vagy, addigra elfogya tejecske.....
A 8 évesék meg nem voltak normálisak. Nem láttátok a nagymamát PL? Méghogy szülés után Ő etette meg a saját unokáját a saját melléből...... !!! Vajon kit szoptathat még mindig??? Mert az anyuka mondta, hogy az apukát az meg szokta szoptatni....bllleeee

Kórház: császár után a 7. hótól nézni fogják a méhheget. Én kértem, hogy nézzék meg. Lehet, hogy nem szólnak, de lesz ott egy olyan érték, amit nem mértek még az előző hónapokban. 1-10 között kell lennie. Azaz a fenét kell. A felső értéket nem tudom, nekem 4 volt a legmagasabb, amikor először mérték. 5 alatt automatikus császár, nem fogják mondani, de ez egyértelmű. Ugye minél vastagabb a méhheg, annál erősebben "köt". Ha ez vékonyodok (nekem a szülés napján 1 mm volt, csoda állítólag, hogy a műtőig eljutottunk), de ennek semmi jele nem volt. A fájások, a méhösszehúzódások pláne nem tesznek neki jót. Szétszakadhat, azt viszont inkább nem részletezem, hogy mi történik akkor.
Szval, üldözzétek a dokitokat, aki császár után 2. terhes, hogy nézze meg a heget uh-val. Az utolsó hetekben feltétlenül.

Szóval, ha ez a heg okés, az a legfontosabb rendes szülésnél.

Ha mégis császár, azt kell csinálni, amit én: Archívum 2004. március 6 és utánna lévő napok.

A lényeg: délben született (epidurállal), rögtön kértem, hozzák, szoptatni akartam, de a nővér (nem szívtuk ki rendesen az orrát mert nem sikerült) felkiálltással nem engedte. Na et sae biztos, hogy most hagynám. Hajnali 5-kor egy kis könyörgésre leengedett a csecsemőosztályra a nővér az intenzívről (első babások esetleges császáránál: Álljatok a sarkatokra, a ti gyereketek, Petit én is a 3. nap szoptattam először, mert zöldfülű voltam). Lementem, megkaptam: Anyuka csak ismerkedjenek.
Beültünk a tejszobába, csak lesett, hogy mit akarok a cicimmel, próbálkoztunk. Bejött acsecsemős: Jé, szoptat? Akkor jöhet 3 óránként. Le se lehetett engem vakarni:)
Tejszívót feltétlenül vigyetek, én az eventet ajánlom.
A lényeg: Ha bedurran a cici (kőkemény forró golyó lesz, egy kis lukon se jön pár csepp tej), na ez beparáztatott másodszorra is, fejtem volna, nem jött, sírtam, elindult (Petinél el is ért) a depresszió. DE HA TUDJÁTOK: 48 ÓRA ÉS MEGSZŰNIK MAGÁTÓL !!!!! akkor könnyebb kicsit. Babó persze segítsen, ha tud (na, itt nem kell pótlásokat elindítani), kicsit a bimbóudvar környékét kell maszírozni, hogy ott felpuhuljon, különben lepattan a kis szája. Cukros teát messzire űzni ! Én köszönettel kiraktam minden este, amikor elvitték fürdetni, és új teát beraktak.

A másik: szokás, hogy elviszik 7-kor a gyerekeket fürdetni, és 9-kor hozzák vissza (jobbesetben) mélyen alva.... na mitől vajopn??? a cukros víztől, vagy rosszabb esetben a táptól. Én egy matricát ragasztottam a kocsijára: Kérem, ne adjanak neki se tápszert, se cukros vizet ! És allergiás az egész család, ne jonson-al fürdessék.
A fürdetést betartották, a nem megetetésről meg én gondoskodtam, mert "véletlenül" mindig akkor szoptattam amikor vitték fürdetni, volt akinek kitépték a kezéből még így is a babát (mert nem akartak visszajönni érte) én mindig kedvesen megigértem, hogy viszem, ha kész van. Másrészt úgyis most evett, nem baj, ha a végére jut, mert tele a hasa, nem kéne össze vissza hajtogatni kaja után. Mert az a szokás: gyerk fürdik, másik nővér öltözteti, harmadik eteti tápszer/tea, hogy elhalgasson, a fürdetés okozta sokktól. Na, én kényelmesen belibbentem Vele úgy 8 után, és még volt vagy 10 baba. Mondom, akkor visszajövünk később, miek ordítson itt (azt nem engedték, hogy nézzük a fürdetést). Ilyenkor vagy előre vették, és amint kész volt megkaptam, vagy visszamentem fél óra múlva. Megérte a szoptatás érdekében.

Heim Pál fülészet: Csak arra vigyázzatok, hogy ne egy orosz (Tatanja?) nevű nőhöz kerüljetek. Már bocs, de egy sintér. Mindenki más nagyon kedves.


Felraktam egy hirdetést, de leírom ide, mert többeteknek is hasznos lenne szerintem: (Nektek persze olcsóbban adom)


WELLCARE relaxációs aromakészülék eladó.

Teljesen új, későn kaptuk ajándékba, a lányunkat már nem érdekelte. KIVÁLLÓ ALTATÓ !

Elemmel és adapterrel is működik.

15, 30, 45 percre be lehet állítani, magától kikapcsol.

7 különböző hangot játszik le:

- SZÍVDOBOGÁS
- FEHÉR ZAJ - ezt hallja a baba az anyuka hasában
- ÓCEÁNZÚGÁS
- PATAKCSÖRGEDEZÉS
- MADÁRDAL
- TÜCSÖKCIRIPELÉS
- NYÁRI ESŐ

4 féle illatgyöngyöcskével :

- Közérzet javító (ÓCEÁN )
- Élénkítő (CITRUS )
- Inhaláló (MENTA)
- Relaxáló (LEVENDULA)

A gyöngyöket a készülék oladlában lévő kis tartályba kell rakni, egy kis ventillátor fújja át rajtuk a levegőt, így kellemes illatú. Ki is lehet kapcsolni, hogy külön külön működjenek (csak hang, csak illat).

A megfelelő illat-hang kombináció fokozza a hatást.

Ha felhívtok, meg is mutathatom telefonon a hangokat.

Kata: 06-30/749-5607

KépKép
KépKép
csinga
 
 


15.000,-Ft

Kép a készülékről: Kép Kép Kép

KépKép
KépKép
csinga
 
 


Sziasztok!

Lilla!

Örülök, hogy Ritáék jól vannak és babával elmentek nyaralni:-))
Oké csütörtök délután mesélek hogy mi volt az UH- és a ctg-n, már nagyon várom:-))

Lilla nagyon ügyes kisfiad van:-)) Már most hódít:-)

Puszi!

Brik

Kép
Kép
Kép
brikancs
 
 


Sziasztok,

Dory
Én délben szültem, azzonnal rám rakták még a műtőben, majd kivitték és apa kezébe adták, majd nekem is felhozták, sőt délután is meglátogatott a babóm az őrzőbe.

A fürdetést a Gergő a kórházban elég rosszul élte meg, mindig sírt és nagyon zaklatott volt amikor visszahozták, ezért kicsit féltem az itthoni fürdetéstől is, de a sokk elmúlt és nagyon vidáman fürdünk itthon :-)

Prücsök
Felhívtam a MOM-ot masszázs ügyben, de csak annyit tudtak mondani, hogy "persze hogy lesz, szeptembertől"

Anid
A kiló kérdés nálunk is nagy para volt az elején, nem növekedett, sőt csak 3 hét múlva nyerte vissza a születési súlyát. De nézd meg, elmúlt 3 hónapos és megduplázta a súlyát, ahogy kell :lol:
Biztos bele fog jönni Kata is, a gyerekeknek iszonyat nagy életösztönük van :D
Nálunk megy a tápszer cumisüvegből és simán ciciczik is mellette, semmi gondja nincs egyikkel sem, másikkal sem.

Ma Gergő betöltötte a 100. napját :lol: :lol: :lol:

Üdv,

Gabek

Kép

Kép
gabek
 
 


Sziasztok!

Gabek Isten éltesse Gergőt 100 napja alkalmából!

KépKép
toreau
 
 


Sziasztok!

Gabek,
gratulálok a századik naphoz!!


Látom megosztottam a véleményeket,betap.és az altatás ügyében.
Ezekszerint a klinikán nem előírás az altatás ilyenkor,nálunk igen szerencsére! :lol: Tényleg laza ilyenkor a méh,de akkor is altatásban végezzük!Amennyi ház,annyi szokás!
A hegvastagságról csak annyit,hogy azt is kötelező mérni Uh-val,ahogy Csinga is írta,és ha minden OK akkor lehet hüvelyi úton szülni,de fokozott odafigyeléssel.Nyilván fájáserősítő infúziót nem adhatunk,mert ezzel is növelhető a hegszétvélás kockázata.
Sajnos a mérés sem mérvadó,mert a vajúdás alatt minden megtörténhet,de azért egy támpont az orvosoknak!

Anid,
osztom a többiek véleményét,ne nézdd,hogy a többi babó mennyit eszik.Nálam a négy gyerek is más volt,most a Hanna evett a legkevesebbet,de szépen fejlődött.3 hónaposan is max.120ml-t evett egy etetéskor,és most amikor tápszert kap max.170ml eszik meg egyszerre.Most is előfordul,hogy csak 120-130ml eszik.De 9 kg,jól hasznosítja a szervezete a bevitt kajót!Meg hát nem lehet mindíg ugyanannyit enni,ahogy mi sem eszünk mindíg egyforma mennyiségű adagot!Az a lényeg,hogy szépen fejlődjetek!
A tápszerezésről csak annyit,hogy én úgy oldom meg-nekem mindegyik gyerekem tápszeren nőtt fel,tehát már belejöttem,az utazás alatti tápszerkészítésbe-hogy rendszeresítettem egy fél literes műanyagpalackot,abba rakom a forralt vízet-mikrót bárhol találok,ahol melegíteni tudok-a tápszert mindíg frissen csinálom etetés előtt.Ha indulás után nem sokkal kell etetni,akkor a cumisüvegbe is rakok vizet és megmelegítem-melegebbre,mint kéne-és ha evés van elkészítem a tápszert.Nálam bejött,így mindíg meg tudom etetni a manót.Forralt víz és tápszer nélkül nem megyek sehová! :lol: :lol: :lol:

Mindenkinek szép napo!!
Kép

Kép

Kép
Kép
Kép
ÁKI:1995.07.26.
timiban
 
 


Sziasztok!

Egy kérdésem lenne hozzátok, ami nem a babákkal kapcsolatos, de hátha tud nekem valaki segíteni.
Az egyik ismerősöm most szeretne a LIDL-nél elhelyezkedni, de nem tud róla semmit. Ha valakinek dolgozik ismerőse a cégnél, akkor megtenné, hogy privi-ben leírja nekem a tapasztalatait, mert nem szeretne a "két szék közül a földre esni", és így elég lutrira megy a dolog.
Előre is köszönöm a segítséget, és bocsánat, hogy ilyenekkel zaklatlak titeket!

Üdv
Chester :oops:

Kép
KépKép
chester
 
 


Helló

OKÉ csajok, mérleg kidobva, illetve marad a heti egy ellenőrző mérés, különben is béreljük és szeptemberben vissza kell vinni!

:P

Timi
Én is így közlekeseke, táp van nálunk mindig, én termoszban viszem a forralt vizet. Szívesen szoptatnám is, de ezt csak akkor tudom bevállalni. ha a cicim majdnem szétdurran, különben olyan lassan eszik Kata, hogy ránkesteledne a padon! :P :oops:

Gabek
Gratula a 100 naphoz!!! :P

Csináltam egy hülyeséget! Már alig volt, sőt nem is volt folyásom, mire én elkezdtem tornázni, csak úgy lazán :? , de megcsúszott a lábam a szőnyegen terpeszállásban és azóta újra vérzek élénk pirosan. Ez a császár utáni belső heggesedés felszakadása lehet? Vagy mi? Na azóta nem tornázok! :?

Kép
anid
 
 


Sziasztok!!

Gabek
Gratula a 100. naphoz!!!:-))

Hát ma bementem dolgozni, de haza kellett jönnöm:-( Nagyon rosszul érzem magam nem vagyok lázas, de ráz a hideg és néha keményedik a pocim. És a hasam alja a csontnál fáj, de ez gondolom azért mert szélesedik és helyezkedik. Szerintetek miért ráz a hideg néha?

Nagyon várom a holnapot, kivi vagyok hogy a méhszájjal mi lehet, remélem még zárt, mert még azért van 4 hét. Habár mindenki azt mondja elöbb fog jönni.

Bocs hogy magamról irtam:-( Csak megijedtem:-)

Puszi nektek!

Brik

Kép
Kép
Kép
brikancs
 
 


Brik
nyugi!
Pihi és igyál egy kis pohár vörös bort! :P

Kép
anid
 
 


Szia Anid!

Köszi!:-)

A vörösbort ilyenkor lehet inni? A kkor tényleg iszom egy picikét.

Puszi!

Brik

Kép
Kép
Kép
brikancs
 
 


Igen nyugodtan,de persze csak keveset, a konyak is jó! A lényreg, hogy jó minőségű legyen! :P
Na ez persze csak vicc, de ha már inni kell és ilyen korlátok szerint, akkor adjuk meg a módját!

Kép
anid
 
 


Ja és utána aludj!!!!!!!!!!!!!!!! engem úgy allazított 1 dl konyak, hogy állandóan bealudtam, bár soha nem bírtam az alkoholt és baromi kevéstől berugtam. A dokim mondta a terhességem elején .,hogy a munkahelyemre is vigyek be egy kis vörösbort, feszültségoldónak! Vicceslett volna úgy tanítani! De legalább a ygerekeknek is lett volna egy jó napjuk! :? :P

Kép
anid
 
 


Igen érdekes lett volna úgy tanítani:-) Megyek pihenni:-) Majd leszek késöbb!

Puszi:-)

Brik

Kép
Kép
Kép
brikancs
 
 


Halihó!

Chester! Sajna a Lidl témához nem tudok hozzászólni.

Brik! Tök jó, hogy így keményedgetsz! Neked már tényleg nemsoká babód lesz, lehet, hogy akár 2 héttel is előbb jön. Nekem a forró fürdő is nagyon bejött. Az alkohol inkább az első trimeszterben, mert itt a vége felé már egy fél decitől is szabályosan berúgtam volna, és jobban szeretem tiszta fejjel a 7köznapokat. Ha lett volna rá mód, én a Klinikán is a forró fürdőt választottam volna. Jujj, nagyon izgulok érted! Most már ne menj többé dolgozni! (Hol dolgozol?) Vagy így akarod elterelni a figyelmed? Nemsoká itt lesz Ákoska!

Anid! Remélem nem komoly ez a vérezgetés, és remélem a dok mindent rendben talál. Ugye fogsz jönni jógázni?

KépKép
toreau
 
 


Tegnap délutántól nagyon belehúztatok a grafomániába :), győztem visszaolvasni.

Gabek,
Gratulálok Gergőnek! :) Mikor lesz a jubileumi buli? És mi jót találtál ki rá?

Brik,
Nagyon vigyázz magadra! Tényleg pihi és nyugalom, másra már nincs szükséged. Na jó, egy kis simi apától és egy kis konyak vagy vörösbor még jól jöhet. :wink: Olyan jó, hogy nemsokára te is kezedben tarthatod Ákost!

Anid,
Szülés után nekem is volt olyan hét, hogy egyáltalán nem véreztem, aztán egyszercsak megint ott volt. Ez az első 6 hétben így előfordulhat. Ne parázz, mert az a tejnek sem tesz jót, de esetleg hívd fel az orvosodat vagy a védőnőt, hogy megnyugtasson.

Jelentem ma befőztem életem első lekvárját őszibarackból! Hogy milyen lett, még nem tudni, de azért nagy teljesítmény. :P

puszi,
Prücsök

prucsok
 
 


Sziasztok!

Lilla! Most én jövök egy kérdéssel. Mikor kezdődött Bálintnál a fogzás? Úgy értem a nyűgi. Robika a következő tüneteket produkálja: gyűr a szájába minden textilt, nyáladzik, és erőszakosan cicit követel magának. Szinte óránként cicin akar lenni, de inkább csak cumizik. Ilyen még nem volt! Ne má', hogy neki is a foga jön :? Ő is olyan jó kisfiú volt idáig, és szokatlan tőle ez a cselekedet. Hogy van Bálintka füle?

Prücsök! Igazán energikus vagy, és ügyes, hogy lekvárt is főztél! Mostmár sütni kell sok palacsintát, h. a lekvár elfogyjon :wink:

Ranpo, Rékuci beszámolót kérünk! Hol vagytok? Hogy vagytok?

KépKép
toreau
 
 


Sziasztok!

Én is a fogacskákkal kapcsolatban érdeklődöm! 10 hónaposan van 2 db. Tesónak ilyenkor már 5 volt. (mire nem jó egy baba napló). Szóval itt a környékünkön lakó kisbabák simán lehagyják a fiamat fogak szempontjából, karácsonyi, meg februári babáknak is több van. Gondolom ezért később fog majd neki kiesni.
Van közöttetek olyan, akinek a gyerkőce csípő-ficamos?

Már nem tudom ki írta a jonsonsos fürdetős élményeit a klinikán eltöltött idő alatt. Mi is megjártuk. Iszonyú allergiás vagyok a mosószerekre, gyerekek valószínűleg örökölték. A lényeg, a kicsit első nap 3x fürdették meg vele. Egyszer a szülőszobán, egyszer mikor felkerült a csecsemősökhöz, azután este. A hajnali sima bőre ettől egymerő piros pörsenés lett, nem is merték többet megfürdetni benne. Ez volt a kisebbik oka a vérvételeknek. Persze szépen javult a helyzet, amikor már nem abban fürdették. De ettől még egy felnőttnek is kiszáradhat a bőre, nem egy újszülöttnek. De miért kell háromszor lecsutakolni? :? Ti ezt a kérdést hogy éltétek meg? Nem beszélve a kihült kis kezecskékről, pedig nem is volt tél.
hajnalszeme
 
 


Sziasztok!

Köszi a tanácsokat!!:-)) Köszönöm a drukkokat!!:-)

Nagyon várom a szülést és persze, hogy lássam a gyermekem:-)

Lemaradtam közben Ranpo megszült? Vagy félre olvastam valamit?
Ha igen akkor bocsánat!!

Most tényleg ezerrel pihizek, hogy azért még birjon ki egy pici időt bent Ákos:-)) De a du pihi nagyon jót tett:-))

Olyan jó hogy itt vagytok!!:-) És hogy megoszthatok veletek mindent!!:-) Köszi:-))

Puszi nektek!

Brik

Kép
Kép
Kép
brikancs
 
 


Sziasztok!

Toreau: Nem akarlak elkeseríteni, de hasonló tüneteket produkált Bálint is, mikor elkezdődött. Azt hiszem valahogy ott kezdődött a dolog, amikor elkezdett felkelegetni újra éjszaka. Ez vhogy július végén volt, mert akkor voltunk egy céges rendezvényen, azért emlékszem rá. Aztán őrületesen nyálazott, meg tömködte a kezét a szájába, meg úgy általában mindent, de ezt már írtam fentebb. Érdekes, hogy nagyon hamar lezajlott a dolog, mert nem sokáig volt pukli a foga helyén, az első nagyon hamar áttört. A másik mellette viszont még mindig nincs kint, csak a pukli van.
Nem elképzelhetetlen, hogy Robikánál is kezdődik a dolog, ismerek olyan kisbabát, akinek már 2 hónaposan jött a fogacskája...

A füle most úgy van, hogy néha nagyon folyik, néha kevésbé. Majd holnap kiderül minden a fülészeten.

Csinga: A Majoros Tatjánát ismerem, ő vette ki a mandulámat kiskoromban... :) Holnap nem ő lesz a fülészeten.

Anid: A vérzés nekem is volt úgy hogy elállt, de aztán újra kezdődött napok múlva. Remélem Nálad is csak erről van szó. Azért említsd meg a dokidnak a dolgot holnap!

Brik: Nem maradtál le semmiről, mert tudtommal Ranpo még nem szült :)

Jó éjt!

Lilla

Két kedvenc képemet megosztom még Veletek:

Kép
Kép

lilló
 
 


sziasztok,

Ez a fogzás dolog azt hiszem nálunk is beindult ( most nevető vagy szomorú fejet rakjakide???)
De van egy gondom, mert ugyebár van az a homeós bogyó, ami jó rá, de az kamilla alapanyagú, legalább is a nevéből erre következtetek. Erre én allergiás vagyok :x viszketek, piros leszek és tüsszögök is tőle. Na már most ha beadom a fog növekedés fájása ellen akkor lehet, hogy még más panaszok is lesznek mellette?? Igaz az, hogy amire a szülő allergiás arra a gyerkőc is érzékeny ilyen kis korban?

Én is felteszem az aktuális kedvenc képem:
Kép

Mindenkinek tudom ajánlani ezt a hintát, annyira jól el van benne a gyerek, hogy el se hiszem. Tetszik neki, dumálgat benne, én meg mosok-főzök-takarítok-vasalok-soroljam...

Üdv,

Gabek

Kép

Kép
gabek
 
 


Kedves Gabek!


Én is allergiás vagyok a kamillára.Rád is furcsán néznek amikor ez kiderül? Eddig a gyerekeimen es rajtam kívül csak egy embert ismertem ilyen problémával. Most már kettőt. Lehet, hogy a fiam nem allergiás rá, de inkább nem próbálom ki. Lányommal úgy jártunk, hogy egy popsitörlő miatt, ebből az okból ecsetelni kellett a popsiját, én meg a kezemet dugdostam el a világ elől 3 hónapig. Olyan kellemetlen volt, hogy tiszta seb, és aki látja nem tudja, hogy allergia, nem tudtam mire gondolnak amikor fogdostam a bébikét a tisztaseb kezemmel.
Mi a fogzáskor sósborszeszt használtunk a nagynál. Simán vészeltük át az időszakot. Volt, hogy egyszerre 3 hátsó jött neki, és nem volt gond. A kicsinek, még csak kettő van, de azok kézenfogva, együtt jöttek. Nála is a dianát alkalmaztam. Nekünk bevált. :)
hajnalszeme
 
 


Helló

Brik
Mit dolgozol még?

Prücsök
Hogy tudod megoldani mindezt? Ilyen jól el van Blanka egyedül?
Kata max 20-30 percet van el nélkülen, de úgy ,hogy állandóan szól a zenélő ketyere a fülébe. Annyira figyelei az ágy fölé akasztott játékot, most már beszélget is, és majd el repül kezével lábával.

Annak van valami oka, hogy a ygerkőc elalszik 3- órát is hason, de ha ébren van akkor nek akar hason lenni!Lehet ezt valahogy javítani?
Kezd napirenddé váli, hogy délelőt alszik, dél körül kezdődik a napunk. Ilyenkor van időm a lakással foglalkozni.

Lilló
A fülészettel kapcsolatban, a barátnőm anno elvitte a két éves kisfiát, mert nagyon fájt a füle. a doki (Heim Pál) két perc alatt kijelentettte, hogy fel kell szúrni a fülét a srácnak. Anyuka nem hitte el, vitte különböző dokikhoz, csökkent a fülfájás mértéke, homeopátiás szereket is kipróbáltak, felső léguti gyulladással kezelték a gyereket. A gyerek egyre rosszabb volt, magatartásbeli problémái lettek, jött az ovóda. Mi sem mertünk szólni, hogy valami baj van, mert nem érthető a gyerek beszéde. Aztán kiderült, hogy mégiscsak fel kell szúrni a gyerek fülét, sőt az orrmanduláját is ki kell venni, mert kiderült, hogy a gyerk alig hall. A magatartásbeli problémája is ebből adódott, hogy nem hallott jól, olyan mintha víz alatt lett volna. Most már úgy, ahogy érthető a beszéde, de már 4 éves.
Remélem azért nálatok nincs ilyen probléma. :) :P Csak ügyesen!

Kép
anid
 
 


Sziasztok!

A baba képek mellé feldobnám kedvenc énekesem képét,ugye nem baj?

Kép

Lilló!
Azon kívül,hogy ő a Jon Bon Jovi-gondolom erre rájöttél-hasonlít még valakire? :lol:

Mindenkinek szép napot!

Timi

Kép
Kép
Kép
ÁKI:1995.07.26.
timiban
 
 


Sziasztok!

Sajna ma nem tudtunk menni jógára. Robika nonstop üvölt. Miért nem működik itt a kereső? Mi az, hogy átmenetileg szünetel?? Vissza szerettem volna keresni, mi az a homeopátiás bogyó, amit fogzásra ajánlottatok, mert valamit muszáj bevetni. Szegénykének semmi nem használ. Van ez a sok gagyi rágóka, hűsítő, meg mit tom én, csak az a gáz, hogy még nem igazán tudja megfogni ezeket a műanyag dolgokat. Most jött el az idő, hogy kipróbálom a bogyókat! Ez az állapot még a hasfájásnál is rosszabb! Akkor mindig meg tudtam nyugtatni valamivel :(
Hogyan kell adagolni ezt a bogyót, és tudtok konkrét helyet Pesten, ahol be lehet szerezni?

KépKép
toreau
 
 


Toreau
Fogzásra: Chaomilla 15CH 5 golyócska 1 adag, többször, akár félóránként

Kép
anid
 
 


Kösz az infót!

KépKép
toreau
 
 


Sziasztok!

Gyöngyusz megjött a csomi, nagyon köszönjük és a levelet is:-))) Aranyos vagy!! Vigyázzatok magatokra!!!:-) Puszi nektek!!:-))

Gabek. Lillo gyönyörűű babáitok vannak!!!:-)))

Anid fogászaton dolgozom, az igazgató titkárnője vagyok, nem sok munkát ad, de sokat kell lépcsőznöm, amikor fent van a kezelőben és dolgozik. Imádom a munkahelyem:-))

Most jöttem meg a klinikáról, képzeljétek új rendszer van a ctg-n.
A ctg-n még fekszel kérdezgetnek töled, mondjuk a terhességedről hogy mikorra vagy kiírva, hányadik terhesség, van e gyógyszer érzékenységed meg ilyeneket, és még van egy ambuláns orvos aki megnézi a ctg-d és ha nem jó akkor elküld ide és oda, szóval a ctg már nem 20 perc hanem lehet több idő is, föleg ha az ambuláns orvos mondjuk szülést vezet le. Hát ez az új rendszer.

Nekem jó lett a ctg-m a fájásmérések is jók lettek voltak ám hegyek rendesen:-) Volt egy pár fájás. Pihit javasolt a dokim:-)
Az UH-om is jó lett, igaz a magzatviz az átlagosnál kevesebb lett az nem tudom, hogy ilyenkor baj e. De nem mondták. Voltam vérvételen is az jövőhéten kiderül milyen.
Ja az Uh-n a kisfiam megint megmutizta magát nagyon jó volt:-)) És annyira mozgott hogy alig lehetett megnézni az áramlást:-)

Ma ilyen járkálos napom volt:-))

Bocsi hogy sokat irtam:-)

Sok puszi mindenkinek!

Brik

Kép
Kép
Kép
brikancs
 
 


Sziasztok!

Hajnalszeme!

Ne izgulj, az én fiam 11 hónapos volt, mire az első foga kijött :lol: .
És egészségesen. Sőt, a fogait is később kezdte hullatni. Már majdnem 7 éves volt, mire az első kihullott. És még most sem cserélte le az összeset, fáziskésésben van. :D .

Gyönyörűe a babák, sok boldogságot kívánok mindenkinek!

Kriszta

mohácska
 
 


Sziasztok!

Hajnalszeme!

Ne izgulj, az én fiam 11 hónapos volt, mire az első foga kijött :lol: .
És egészségesen. Sőt, a fogait is később kezdte hullatni. Már majdnem 7 éves volt, mire az első kihullott. És még most sem cserélte le az összeset, fáziskésésben van. :D .

Gyönyörűek a babák, sok boldogságot kívánok mindenkinek!

Kriszta

mohácska
 
 


Sziasztok

Beneveztem a két gézengúz palántát egy internetes szépségversenyre. Hálásak lennénk, ha időd engedi akkor szavaznál rájuk.

Danika ezzel a képpel indult

http://www.babaholmi.hu/index.php?todo= ... leria_2&ke p_sorszam=609

(Danika, Budapest felirat a fénykép felett)

Peti meg ezzel

http://www.babaholmi.hu/index.php?todo= ... leria_2&ke p_sorszam=607

(Péter, Budapest)

Köszönjük szépen

Ági és a fiúk


Ui: jövőhéten jövök már rendesen, de most elutazunk a hétvégére és eddig meg a lakást költöztettem, ezért nem volt időm irni. A lényeg hogy jól vagyunk. Minden finiselőnek megy ám a drukk, Brigi neked is ám:):):)

KépKép
KépKép
Ágiboszi
 
 


Kép

KépKép
toreau
 
 


Sziasztok!

Jo reg irtam, legutobb meg az egyagyas szobak reven, azert talan emlekeztek ram. Sajnos mostanaban nem ulok annyit a gep elott mint reg, ezert Titeket is ritkan olvaslak, a mai klinikas latogatasomat viszont szeretnem megosztani veletek -el vagyok ajulva..

CTG-n voltam, es a regi mogorva neni helyett egy helyes lany volt, aki ugyan kicsit szajbaragosan, de nagyon kedvesen viselkedett, pedig negyed orat kestem. (A regi neni, meg a Lacko idejen ot percert egyszeruen leharapta a fejemet.) Mindent elmagyarazott, magatol kerdezte, hogy nem akarok-e oldalamon fekudni - multkor a Lackoval csak akkor engedtek az oldalra fekvest, miutan egy alkalommal elajultam..

A ctg eredmenyt egy doki ellenorizte rogton, ott helyben, es meg valami anamnezist is felvett.

Mivel kestem 15 percet, az ultrahangra is keson ertem volna oda (nem tudom tudjatok-e, de most mar oda is idopontot kell kerni), letelefonaltak, hogy kesem, igy semmi gond nem volt amikor lementem. Hat, az igazi meglepi engem ott ert. Fel van ujitva az egesz folyoso, wc, benne wc papir, es mindenki kedves ott is. Semmi sorbanallas, azonnal behivtak.
Komolyan, olyan jo lemenyekkel jottem ma el, tiszta vicc, hiszen alapbol amugy ez a hozzaallas lenne a normalis egy civilizalt EU orszagban.

Na mindegy, lehet, hogy ezeket a dolgokat rajtam kivul mar mindenki latta, nekem nagyon uj volt, es nagyon orulok :D

Elkezdem am lassan osszeramolni a korhazi borondomet. Frissen szult kismamik, segitsetek, mit is kell feltetlenul vinni?
Arra emlekszem, hogy multkor valaki a neccbugyit ajanlotta, az be is jott. Hatha van a tarsolyotokban most is jo otlet! :wink:
A dokim vegul egyebkent lebeszelt az egyagyasrol, ugyhogy en sem leszek jo informacioforras ezzel kapcsolatban. Sajnos ezen titkok orzoje tovabbra is a Marsi meg a Liptai anyuka
marad.. :wink:

Jo ejszakat mindenkinek:
P
panzej
 
 


sziasztok,

en decemberben fogok szulni a sote 2-on, radvanyi drnonel. van vele vmi tapasztalatotok?
es meg vmi. szept masodik heteben kezdodik a szuleselokeszito tanfolyam, erdemes eljarni? ott lehet szulesznot valasztani? van vki, aki szinten jonne akkor?

KépKép
felixanyul
 
 


Sziasztok!

Panzej

Én is tegnap voltam ctg-n te mikor voltál? Ki az orvosod? Igen ez tegnaptól az új szokás:-) És tényleg aranyos a fiatal lány:-)

Ági köszi a drukkot!! Kellemes pihit nektek!!!:-))

Puszi!

Brik

Kép
Kép
Kép
brikancs
 
 


Sziasztok!

Panzej, Brik! Hát ez a ctg-uh élménybeszámoló tényleg mesés! Nem kell itt Eu színvonalról beszélni, mert azt én oly ritkán érzem kicsiny hazánkban, elég ha a klinika egy főváros vezető orvosi intézetéhez méltó színvonalat produkál, és nem egy Mucsajröcsöge szintű szülőotthonét! Hja, az egyágyas szoba titkai! :lol: Ági javasolta is, hogy invitáljuk meg Marsit ide a babanetre. Anikó, ha olvasol minket, lécci csatlakozz!

Lilla! Látom nagytakarításban vagy, szorgoskodjál csak! Remélem a fülészetre is sikerült eljutni. Nagyon ari a kis vasgyúró fiad!

Gabek! Kamilla érzékenység? Ez érdekes, de miért ne, hisz a parlagfű is csak egy dudva :shock: :? Szóval nálatok is a fogzás a téma. Izgi ugye?

Ági! Pihizzetek a 7végén! Mi ez a szépségverseny? Akartam szavazni a fiaidra, de az internetes verzió nem műxik. (Már egy barátnőm is szólt előtte, hogy szavazzak a lányára, ott találkoztam a dologgal). Azt se mutatta meg a lap, hogy a fiaidnak hány szavazata gyűlt össze eddig. Van valami olyasmi, hogy 1 weboldalról csak egy szavazat mehet? Küldd el mélben is, és akkor mindannyian tudunk szavazni!

Anid! Képzeld sikerült beszereznem tegnap a bogyót, és jelentem használt! 3X 5-öt kapott délután, és már a 4. adagot nem kellett beadni, mert nem ordított többet a gyerek, sőt a nagy nyáladzást, és kéztömködést is abbahagyta. Így éjszakára is Gripe water helyett már ezt a bogyót kapta, nehogy meglepjen mineket. Aludt is hajnal 4-ig. Amúgy a hasfájása 2,5 hónap környékétől szépen elmúlt. Eleinte még csak egyet-kettőt tudott magától büfizni, pukizni, a többit segítséggel, de most már megy minden önállóan! Az élet apró örömei :) :) :)

KépKép
toreau
 
 


Sziasztok !

Most épp az etetőszéket "nőttük" ki, ha valakit érdekel:

Brevil márkájú, teljesen jó állapotban, egyedül a lábrészénél hiáníyzik a viaszosvászon, de azt megpróbálom megcsinálni, ha kapok anyagot.

Aranyos pasztel sárgás cica mintás uniszex.

Amúgy 6 magasságba állítható
3 pozícióba dönthető
2 méretben állítható a tálcája

15.000,-Ft

Írjatok mailt, ha érdekel: ladanyi@hdsnet.hu


kép az etetőszékről:
Kép

ja, én meg tegnap voltam a dokim magánrendelésén, ban 4 D-s ultrahangjuk ! Most "tanulják" de utánna ott is lehet mozizni, mint a praxisban:)
Nagyon szép lett az új rendelő.

KépKép
KépKép
csinga
 
 


Helló

Toreau
Örülök, hogy segíthettem! :P
a Grippe Water mire jó és mikor kell adni?
Akkor hasfájós egy gyerek, ha nem tud pukizni és büfizni? Akkor nálunk ez nem téma4 Kata egy szélelbélelt kiscsaj!
Ja! A doki tegnep áldását adta minden mozgásra, rendben vagyok! A vérzés lehet már menstruáció, mivel alig szoptatok, ill. nincs rendes mennyiségű tejcsim.Na szép! Kérdeztem, hogy most akkor védekezzünk? Azért tesóról még nem akarok goondoskodni, meg Kata különben is lombik bébi. Mire ő, hát előfordult már ilyen csoda, hogy a második spontán baba lett. Na szép! JAJAJ!
Azon gondolkodttam ,hogy nagyon hamar jönnek ezek a fogacskák! Ennyire felgyorsult a világ? Mi lesz itt? Kata mikor fog menstruálni, már 6 évesen????

A CTG-s lány már volt júniusban, igaz akkor még úgy volt, hogy csak ideiglenes!

Felixanyu
A tanfolyam és utána a torna mindenképp hasznos!!!

Panzej
Mellszívót vigyél (hátha alapon)! Illetve kaját, nekem abszolút nem jött be a kórházi menü!

Kép
anid
 
 


Anid! A Gripe water hasfájás ellen kell, és ezek szerint a te kislányod nem hasfájós.
Lombikbébi: A gyerekágyon volt mellettem egy anyuka, akinek az első inszeminációval lett, a második pedig úgy lett spontán, hogy az orvosa azt mondta, neki nem lehet gyereke. 16 hónapos volt a második születésekor az első. Miután abbahagyta a szoptatást, csináltak egy fogyit a férjével, 10 kilót leadott, és olyan jól sikerült, hogy a 2. gyerek is megfogant. Nagyon szépen jött össze, mert éppen lett egy kisfia a lányka mellé. Az egyik szeme sírt, amásik nevetett. De nagyon boldog anyuka volt!
Fogzás: Nem tudom, lehet a magzatvédő vitaminnak köszönhető ez a korai fogzás. Most is szedem, a szoptatás miatt. De szerencsére nemcsak a fogzás megy ilyen rohamtempóban, hanem a mozgásfejlődés, a beszéd, az érzelmi fejlődés, és a szem-kéz koordináció is. Nem előzi meg a nagykönyvben írottakat, csak éppen mindent produkál, a lehető leghamarabb.
Ma beleizzítottunk egy Rubint Réka baba-mama tornába. Nem rossz! Jó lenne minden nap csinálni. Csak 20 perc az egész, de megizzasztott!

KépKép
toreau
 
 


Sziasztok!

Brikancs, en 10.30-ra mentem ctg-re, de negyed orat kestem. Amugy dr Tahy Andras az orvosom. Vicces, lehet, hogy egyutt voltunk?

Toreau, koszi a tippet, multkor is be kellett hozatnom a mellszivot, mert a masodik nap estejere bedurrant a mellem. Most is beviszem, remelem a szoptatassal megint nem lesznek gondok. Annyi ismerosom van, aki az elso gyereket siman tudta szoptatni es a masodikat meg csak nagyon rovid ideig.
Miert van ez szerintetek? Ennyire lefaradunk ket gyerkoctol?

Jo ejszakat mindenkinek:
P
panzej
 
 


Kedves Anid!
Én is ismerek olyat, akinek az első gyereke lombik, a második meg csak úgy jött, nem is gondolta, hogy sikerülhet. Az elsővel 10 évig semmi, orvostól orvosig jártak, a másodikat meg 10 hetesen vették észre. Jobb ha védekezel! :wink:
Az én helyzetem pont fordított. Az első elsőre összejött, a második meg néminemű rásegítéssel . Csupán 5 évet vártunk rá. Pedig én azt hittem, hogy majd a második is pikk-pakk.
Állítólag olyan is volt már, hogy valakinek az egyik oldalon nincs petefészke, a másikon meg petevezetője és mégis simán terhes lesz. Olyan hihetetlennek tűnik, de igaz. Nekem ezt orvos mondta, ez számukra is csoda. Szóval egy kis petesejt olyat is csinálhat amit nem is gondolunk. Azt hiszem nem árthat, ha vigyázol magadra.
hajnalszeme
 
 


Sziasztok!

Kb. két hete csak olvaslak titeket, de hozzászólni nem tudtam, mert a férjem laptopjáról egyszerűen nem engedett fel a babanet. Nem tudom miért, hiába próbálkoztam, nem sikerült. Na de mostmár itt vagyok! :)

Mi még mindig küzdünk az első fogacskákkal, már kb. 3 hete, de még nem akarnak kijönni. Kettő felül, egy alul. Állandóan csurog a nyála és mindent a szájába vesz, különösen a ruhadarabokat, pelenkát szereti rágcsálni. Vannak nyűgösebb napok és vannak jobbak, változó. A doktornénink a chamomilla mellett a Viburcol kúpot ajánlotta, ez is homeopátiás és egész jól bejött. Csak akkor adjuk ha nagyon nyűgi és sokkal nyugodtabban alszik tőle.

Képzeljétek! A múlt héten voltunk egy lagziban és vittük Sanyikát is úgy, hogy egy háznál anyósom vigyázott rá. Délután, amíg a templomi esküvőn voltunk szegénykém végig ordított és amikor megjelentem, rögtön megnyugodott. Másnap csak velem volt hajlandó lenni, még az apjánál sem nyugodott meg. Apa adott neki egy puszit és elkezdte a sírást. Azóta nagyon anyás. Igazából nem értem a dolgot, mert elég sokat jövünk-megyünk, állandóan anyóséknál vagy anyuéknál vagyunk, lassan több időt töltünk ott, mint Pesten, szóval azt hittem már hozzászokott a mászkáláshoz. Anyósom sem volt ismeretlen neki, előtte egy hetet már náluk voltunk és nagyon sokat foglalkozott vele. Szóval most egy kicsit gondban vagyok mit csináljak vele, mert eddig olyan jól elvolt minden családtaggal, most meg... Aranyosan mosolyog mindenkire, de csak ha az én karomban van. Van valami ötletetek?

Próbálok feltenni képet is, remélem sikerül.

Panzej! Nekem is Tahy dr az orvosom :)

Kitartást a várandósoknak, megint meleg lesz :( :( :(

Sziasztok,
Móni
huncut
 
 


Nem tudom ezen a gépen lekicsinyíteni a fájlt, ezért most nem küldök képet, de ami késik nem múlik!

Jó éjt,
Móni
huncut
 
 


Sziasztok!

Panzej én 9 kor lettem volna, de csúszott így fél 10re jutotttam be. Kár hogy pont elkerültük egymást. Te mikorra vagy kiírva?

Képzeljétek tegnap este nagyon rossz volt nekem nemtudom mi történt el kezdett zsibbadni a jobb oldalam, de még a nyelvem és a szám is. Nagyon megijedtem!! Úgy kezdödött hogy mindenkit homályosan láttam és utána zsibbadás, utána mértem vérnyomást és minden alacsony volt. Remélem a babával minden rendben! Nagyon ideges vagyok azóta, de már késő este jól voltam. Utána megint mértem vérnyomást és akkor nagyon jó volt. Szerintetek mi lehetett?


Puszi!

Briik

Kép
Kép
Kép
brikancs
 
 


Helló!

Brik
Szerintem ne feküdj háton, kizárólag az oldaladon aludj! Ha még mindig aggódsz, hívd fel az orvosod!!!

Szia Hucut!
Mennyi idős Sanyika? Ezt szeparációs félelemnek hívják, 7-8 hónapos korban jelntkezik (bár ma már lehet hogy nem :o gyorsul az idő)Ilyenkor csak anya a biztos és mindenki idegen a számára!

Kérdésem van!!!!!
Reggel megmelgítettem a lefejt anyatejet, de a gyerkőc nem volt hajlandó elfogadni, ezért visszatettem a hűtőbe, fel lehet még melegíteni?? :twisted:

Toreau
Akkor én most abbahagyom a fogyit! Jó vicc, vehetetk óvszert, mikor évszázadok óta nem kellett védekeznünk! :oops:

Kép
anid
 
 


Sziasztok!

Anid! 5 hónapos lesz Sanyika a jövő héten. Szeparációs félelem? Micsoda szakkifejezések vannak :)

Szerintem ne add oda mégegyszer a tejcsit, már nem biztos h jó.

Móni
huncut
 
 


Sziasztok!

Bocsi, kicsit eltűntem. Még egyben vagyunk. Végre befejeztük a nagytakarítást. Igaz én már csak light-osan takarítottam.

Remélem tudtok segíteni, lenne egy kérdésem.

Reggel találtam a pisimben egy kevés véres nyálkás valamit. Nem volt sok, elhanyagolható mennyiség. Kicsit megijedtem, mert rá 1 órával megismétlődött. Viszont azóta nem jött elő. Szerintetek mi lehet? A dokimat még nem hívtam, mert azóta nem tapasztaltam.
Volt valakinek ilyen?

Puszi: Évi

KépKép
ranpo
 
 

Vissza: Szülészetek, kórházak

Jegyzetfüzet:

 

X
EZT MÁR OLVASTAD?