Új privát üzeneted érkezett!

Orsi, ti már használtátok az új Pamperst? Annak gumis a dereka?

Én a Vigantolt kiskanállal adom, pici tejbe. Evés közben. Mert ez zsírban oldódó. A Konakiont pedig pici vízzel szoktam. Ez meg vízben oldódó vitamin. Legalább is nekem így mondták.

KépKép
sz.szilvia
 
 


Hát simán rávágtam volna, hogy gumis, de megnéztem és nem az. Viszont nekem nagyon bejön. A sima Pampers nagyon nem volt jó, még az 1-es sem, de ebben nem csalódtam még. Este füritől reggelig kibírja áteresztés nélkül. Ha kakil csak akkor cserélünk éjszaka, mert úgy felébred az öltöztetésnél, hogy nem alszik vissza.

Most ivott egy kis teát, mert fájt a pocija. Kicsit meg is dolgozta, mert kutyorgott a gyomra.

Edit, leírnád nekem majd miket eszel? Mert már nincsen több ötletem! Szegény anyós is töri a fejét mindig. Még jó, hogy szeretem a krumplit meg a tésztát!

Kép
tokajkincse
 
 


Én is tejben adtam a D-vitamint Lilinek, manapság már a pürékbe csöppentem. De a védőnő meg a dokinő szerint csak bele kell cseppenteni a szájukba, de vagy én vagyok béna, vagy kivitelezhetetlen. Úgyse tartja addig nyitva a száját, amíg lecseppen. Állítólag azért kell így, mert olajos, és ha kanállal adod, akkor szétterült a kanálon és ráragad. Tejben meg mindig láttam, hogy hol a pötty. A Konakiont Lili simán kapta, csak kanálból. Utána szopiztunk. Én egyszer megkósoltam:bűn keserű, de Lili annyira nem finnyogott tőle, meg állítólag a babák szeretik a keserű ízt :shock:
Van, aki a Vigantolt úgy adja be, hogy szopi előtt a mellére cseppenti, és akkor a baba simán lenyalogatja. :? :lol:
Én úgy tudom, hogy spárgát, hagymát, karfiolt, káposztát, kelbimbót, kukoricát, uborkát, babot, borsót, sárgabarackot nem célszerű enni terhesség alatt. Ill. nagyobb mennyiségben. Meg figyelni kell a babát, mert van, amelyik érzékenyebb a tejre, tojásra, egyes gyümölcsökre.
Boldog 3 hetes szülinapot Marcinak! :)
Orsi, amikor én teát adtam Lilinek és kuttyorgott a gyomra, anyám mindig azt mondta, hogy üres :shock: , és azt hallani, ahogy folyik bele a tea. Passzolok, hogy tényleg az-e, de ha ilyenkor cicivel kínáltam, elfogadta...
:lol:

KépKép
pedina
 
 

 
 

Az éjszakánk valami csodálatos volt! 9 után elaludt Lili,és egészen háromoig meg sem moccant,akkor kapott egy kis cicit,jól belakmározott belőle és aludt nyolcig! :D Mondjuk azóta ébren van,most kezd el ásítozni. :o

Ezzel az evéssel már én is összekavarodtam.Nekem a gyerekdoki pl. tejfölt,tejszínt is a tiltólistára tette,mert állítólag allaergiát okoznak, és a tejtermékek is max 0,5 l.lehetnek,de ebben már benne van a kefír,joghurt is. :cry: Mikor a terhesség alatt naponta 1 liter tejet megittam! :shock: Egyébként tudom, hogy nem ajánlott, de én majd megőrülök egy kis frankfurti levesért! :?

Én a Konakiont úgy adtam be, hogy kiskanálba nyomtam ki egy tejcsit és abba csöppentettük bele. Nem volt elájulva tőle, de lenyelte! :x

Orsi, én a héten gyümölcslevest ettem, most csontleves van, de csináltunk már rakott krumpli, túrós derelyét.Most tudod a szokásos hétvégi kaja: rántott husik, fasirozott, krumplival. :D Szerencsére a krumplit én is szeretem minden formában,úgyhogy valószínűleg abból fogok a legtöbbet enni. Mondjuk főzeléknek is jó szerintem,nem olyan sok tejföl jut egy adagra.A jövőhéten az anyós fog főzni, tojáslevest azt már "rendeltem", de én a sima rántottlevest is szeretem kenyérkockákkal.

Szilvi, köszi a listát! :D

KépKép
editmaci
 
 


Pelenkákból nekem a LIberó nem jött be,amit a kórházban is adtak, most Huggies és Pampers van itthon 1-es méret, de szerintem a Huggies jobb. Sleep and play van nekünk is,de azt még nem bontottam meg. Kipróbáltuk a DM-es próbacsomagot is, szerintem az is elég jó! :D

KépKép
editmaci
 
 


Csináltam Lilinek "anytejberizst". Imádta. :lol: :lol: :mrgreen: :mrgreen:
Voltunk de. Corában, le van árazva sok gyerekruha. Ebből kifolyólag sajnos elég kevés van már. De azért vettünk Lilinek 2 nadrágot, mert azokat erőteljesen kinőtte :roll: . Viszont 3 hónapos méretben még elég sok minden volt.

KépKép
pedina
 
 


Helloooooooo. 8)
Hagyma, karfiol, kukorica, bab... Ajjaj. Eszem folyamatosan. :(
Én azt hiszem, majd dm-es pelenkát veszek, vagy ki tudja. Látjátok, mindenkinek más jön be. Azt is hallottam, hogy marhára nem mindegy, hogy kisfiú v kislány. Nyilván. Más a berendezés. :D
Kíváncsian olvasom a terhesgondozás élményeiteket. Nekem nem kell a saját orvosom, a körzeti doki, na meg a védőnénin kívül sehova sem járni. Miért van ez nálunk másképp? És akkor ki fogja majd nekem az igazolást adni? Hmmmm. Legközelebb megkérdem a védőnénit. Nemtom.
Megyek vissza Edihez:-)
Pusz.
vbea
 
 


Edit! Megnéztem az új képeket. A két Lilinek egyforma Zelefántos tipegője van! :lol: :lol: Végül is, a menyecskeruha után nem meglepő.... :lol: :lol: :lol:
Szilvi! Mi újság a tejjel?Tényleg kevés? Adsz neki tápot? Nem tudom, én azon gondolkodom, hogy már nem csak délelőtt, hanem délután is adok majd Lilinek kaját. Nekem is kevésnek tűnik már a tej, és mi már úgyis megkezdtük a hozzátáplálást. Az elválasztást még nem, mert van olyan nap, hogy 7-8-szor is szopizik... :wink: A gyümölcsköktől szerintem csak éhesebb lesz, ma megkóstolta a rizst, ízlett neki, holnap kipróbáljuk a krumplit...Kedden meg íratok a dokinővel neki hypoallergén tejpépet, és lehet, hogy estére fogok neki adni azt. Hátha tovább alszik, mint anyatejjel....

KépKép
pedina
 
 


Edina, egyszer vmelyik este próbáltam hozzátáplálni. Ugye elvileg azt mondják hogy szopi, majd aztán a pótlás. Szopi megvolt , akkor próbáljuk a tápszert... hát 20-25g ment le, aztán kiköpte!!! Biztos nem ízlett neki az anyatej után. Így írány a másik cici.... Azóta nem próbáltam a tápszert, de ha fogom, akkor egy étkezést pótlok majd vele, ha megeszi.... Egyébként délutánra kevesebb úgy érzem, akkor kell 2 ciciből is adni, csak félő, hogy ha hamar kér enni, nem lesz elég a másikban....fene tudja, mert elvileg utánatermelődik, de nem úgy érzem...
Én egyenlőre ha pótlok azt tápszerrel még, abban jobban benne van minden. Elvileg ha bevezettem a tápszert neki, majd csak 4 hét után lehet megint új kajcsit bevezetni.
Igen, boltban ne vegyélt tejpépeket, azok tejalapúak.

KépKép
sz.szilvia
 
 


Elvileg tényleg nem lehet "kevés" tej, de én se úgy veszem észre. Hiába szopizott Lili hajnali fél 5-kor, 8-kor megint volt rendesen tejem. Viszont ha délután 5-kor szopizik, akkor én is úgy érzem, hogy estére kevés van :cry: Én is próbáltam neki felolvasztott tejet adni. Egyszer megitta, azóta se...Gondolom annyira nem éhes.
Zsombi baba tényleg kicsike még a tápszeren kívül bármi máshoz. Én örülök, hogy nem a védőnőre, hanem a dokinőre halgattam, és Lilinél hamar elkezdtem a kóstoltatást. Így tudok neki adni kaját is, hogy ne maradjon éhen. Szopit ugyanúgy kéri, ha nem azonnal a kaja után, akkor egy fél óra múlva. Először én csak leveket adtam neki, utána pépet, de azt se mindennap. Két-háromnaponta csak. Most egy hete már mindennap eszik valamit délelőtt, lehet, hogy lekzedjük bevezetni a délutáni kaját is, aés akkor estére hátha elég lesz a tejcsi. Valahogy idegenkedem attól, hogy éjjelre kaját adjak neki, szívesebben szoptatpm este. Valamiért az az érzésem, hogy jobb így. De ez lehet, hogy csak az én hülyeségem.
Amúgy Lili pár napja rettentő nyűgös. Minden percen ott kell vele lenni, ha nem lát, már nyíg. Közben aludni nem akar,megvárja, amíg szinte elájul. Tegnap is Enivel úgy MSN-eztünk, hogy a vállamon aludt, mert amint letettem:felébredt. :) Pedig a foga úgy kijött, hogy észre se vettük, remélem, hogy ez a front nála, mert marhára nem ilyen volt. Aludni is egyedül aludt el, most ölben...
Ez a rizs eddig bejött, ízlett neki. Naturban adtam, ha unja,majd esetleg teszek bele gyümölcsöt. Most már nem csak azon kell gondolkodnom, hogy mit főzzek magunknak, hanem azon is, hogy mit főzzek Lilinek. :mrgreen: :mrgreen:

KépKép
pedina
 
 


Sziasztok!
a tegnapi napom olyan gyorsan eltelt; pedig szinte semmit nem csináltunk. Lili egy szopizással végigaludta az éjszakát, valamikor 8 óra körül ébredt,majd mosolygott nekünk egész délelőtt! :P :P :P Este olyan nehezen aludt el,mi már rég kidőltünk,amikor ő még csak kalimpált meg vigyorgott nekünk.10-kor még evett utána aludt reggel 4-ig :!: (Ha ezt a védőnő megtudja! :mrgreen: ) Nézegettem többször is éjszaka de olyan nyugodtan aludt, hogy nem volt szívem felébreszteni

Nekem egyenlőre még nagyon sok a tejcsim, remélem marad is egy darabig. Ma reggelre már nagyon kemény volt mind a kettő, egy kicsit megszívtam, hogy Lilinek könnyebb legyen "ráharapni"és a kis cumisüveg tele is lett.
Az Aventes mellszívóval 100%-ig meg vagyok elégedve.Pillanatok alatt kiszívja a ciciket, és teljesen fájdalom nélkül. :D A kórházba a kis kézit vittem be; az is jó volt, de nagyon fájdalmas! :(

KépKép
editmaci
 
 


Amivel még tartoztam nektek: Lili születése

Két hete ugye befeküdtem a kórházba, azzal a céllal, hogy beindítják a szülést. Mivel már a méhszájam kétujjnyira ki volt tágulva azt mondta a doktorom, hogy várjunk inkább, hátha magától is beindul! Imit eléggé letörte a hír, hiszen ő szülni készült aznap!
Az osztályon mondhatom, hogy szinte semmi nem történt velem. Mindennap NST, flowmetria ; kétnaponta magzatvíz vizsgálat. A doki jött szinte kétóránként kérdezgetni, hogy van-e fájás, de Lili nagyon jól elvolt odabent, még a vizsgálatok sem izgatták.
Mivel csütörtökön sem történt semmi, úgy döntött a doki, hogy péntek este elkezdik beindítani a szülést; vagyis feltesznek valami zselét, amitől elkezd tágulni a méhszáj, és szombat reggel bekötik az infúziót! Akkor már eléggé untam a kórházasdit, úgyhogy egyáltalán nem bántam, meg már nagyon szerettem volna túl lenni mindenen. Péntek délelőtt még mindig semmi. Délután bejött a doktor elköszönni, hogy megy magánrendelni, holnap reggel jön ügyelni; találkozunk a szülőszobán! Ez kb. 2 óra körül volt. Nem sokkal utána éreztem, hogy iszonyúan fáj a derekam, de mivel régebben is fájogatott, nem igazán foglalkoztam vele. Később már éreztem összehúzódásokat is ,de minden magzatvíz vizsgálat után éreztem kisebb fájásokat, úgyhogy ezzel sem foglalkoztam annyira. Ha meg sétáltam a folyosón egész jól el voltam. 3-kor jött Imi, mondtam neki, hogy mi újság, teljesen izgalomba jött, biztos volt benne, hogy ezek már szülőfájások. Elkezdtük mérni az összehúzódások közötti időket. Teljesen rendszertelenek voltak, hol 2 percesek, hol 5 percesek voltak. Én nem is nagyon foglalkoztam vele, mert vártam, hogy rendszeres 20 vagy 15 perces fájásaim legyenek.
Fél 5 körül szóltam a nővérnek, hogy keresse meg az ügyeletes dokit, hogy nézzen meg. ( Persze csak Imi megnyugtatására!) Megvizsgált, mondta, hogy azonnal szülőszoba!!!
¾ 5-kor mentem be szülőszobára, ott az adatok felvétele után rögtön a CTG-re kapcsoltak. A szülőszobai ügyeletes szerint akkor még nem voltak erős fájásaim, én meg már az ágy szélét is el tudtam volna harapni! Ott feküdtem majdnem 1,5 óráig. Iszonyú volt, mert Imit még nem engedték be, nekem nem lehetett megmozdulni, a fájások meg pontosan 5 percenként jöttek! Ezután mentem az előkészítőbe, ahogy ott végeztem már a szülőágyra fektettek, és Imit is beengedték!
Ekkor már iszonyú fájásaim voltak, a dokim is útban volt befelé! Fájdalomcsillapítót nem kaptam, mert azt mondta a szülésznő, hogy fél órán belül baba lesz, csak lelassítaná a folyamatot!
Megérkezett a doki, ő is ezen a véleményen volt! Annyira fájt már, hogy ahhoz sem volt erőm, hogy bőgjek! Nem volt egyszerű megszülni Lilit, Cziákynak is rá kellett egy kicsit segíteni. Nem is tudom, hányadik nyomásra bújt ki!
Aztán a 2 óra megfigyelésből 3,5 lett, mert annyira szédültem, hogy fel sem bírtam ülni az ágyon! Imi is jól elfáradt, még felkísért a kórterembe, aztán haza jött, én meg azonnal elaludtam!

KépKép
editmaci
 
 


A kórházas tapasztalataim:

A doktorom: nem emlékszem minden részletre, de azt tudom, hogy nagyon sokat segített; és nagyon küzdött velünk együtt. Gátmetszésből,varrásból,varratszedésből szinte semmit nem éreztem, viszont a szülés alatt végig tudtam, hogy jó kezekben vagyok! :P

A szülésznők: akik az adataimat vették fel azok szerencsére 6-kor hazamentek, mert ők nagyon nem voltak szimpik. Se egy mosoly, se egy kedves szó,semmi. :( Aki előkészített egy elsős szülésznő hallgató volt,nagyon aranyos; aki pedig velünk volt a szülésnél nagyon sokat segített, próbált fájdalmaim közepette nyugtatni - nem sok sikerrel! :) :lol: Tényleg nagyon kedves volt, és örülök, hogy ő volt velünk!

Az osztályos nővérek: aranyosak ők is, bár a gátkezelésen meg a gyógyszerosztáson kívűl nem sokat lehetett őket látni! :shock:

A csecsemősök: úgy vettem észre jobban szeretik, ha minden baba az anyukája mellett van, és minél kevesebb bent náluk. Néha kijöttek megkérdezni, hogy minden oké-e; ha kértem segítettek, de maguktól nem nagyon mutattak semmit.

Összességében nem volt semmi bajom senkivel. :)

Utoljára hagyom a legnagyobb hőst: a férjecskémet! Annyira várta már Lilit, szerintem 100x jobban izgult mint én, de olyan segített, hogy velem volt.Főleg a végén amikor már egyik fájás a másikba ért, ő volt az én fájdalomcsillapítóm. :) :lol: :D

Az előbb lehagytam, hogy Lili végül 21:15-kor született meg, összesen 4,5 órát töltöttem csak a szülőszobán, plusz a megfigyelés.

KépKép
editmaci
 
 


Hát akkor te is meg tudod erősíteni Eninek, hogy a szülés fáj! :)
Nekem annyira nem volt szimpi a te dokid, de nem akartam neked írni a szülés előtt.De lehet csak azért, mert a szobatársamnak voltak vele problémái és emiatt. Bár igazából csak reggel jött be és csak kérdezett. De az a fontos, hogy te biztonságban érezted magad mellette.

Marcit ma megyünk mérni. Kíváncsi vagyok mennyit hízott, bár kaja után lett mérve a múlt héten. Most még nem tudom hogy lesz. Az orrát kellene még tisztítani, de nem merem egyedül.

Jó fiú napok óta, csak front ne legyen, mert az megviseli. Éjjel egyszer kell kajálni. Szóval ok minden. Nekem minden nap úgy megy! Csak este azt veszem észre, hogy fürdetés!

Kép
tokajkincse
 
 


Nem is kicsit fáj! Persze ki lehet bírni, meg utólag már nem is az a fontos, de azokban a percekben bizony nagyon pokoli érzés! :(

Mi is tegnap "iporszívóztuk" Lili orrát.Jobban mondva Imi, mert én még az orrához sem mertem terni az orrszívót, de nagyon jól tűrte.
Tényleg! Köszi a citromos tippet csuklás ellen! :D Nagyon jól bevált; A pofa pedig amit a citromhoz vág..... :? :!:

Én teljesen összekavarodtam a napokkal! :) Az hogy hányadika van soha nem tudom, de lasan már azt sem tudom követni a hét melyik napjánál járunk! Vasárnap azt hittem még csak péntek van! Nagy csalódás volt, amikor kiderült, hogy nem. :cry:

Egyébként a családom teljesen kiütötte magát! Lili a kiágyban alszik kiterülve, Imi meg a hálóban.Ébreszthetetlenek mind a ketten! :lol:

KépKép
editmaci
 
 


Hát igen csajok, fáj, de elfelejtjük. Emlékszem én amikor szültem mondogattam magamnak hogy megjegyzem hogy hogy fáj.... meg utána is hogy nekem elég egy gyerkőc is.....
Most meg már azt is tudom hogy fogják hívni a lányomat.....

Én Zsombornak rendszeresen orrporszívózok, néha nem igazán tetszik neki, de muszáj.

Én sem tudom sose milyen nap van......azt hogy hányadika, meg pláne...

KépKép
sz.szilvia
 
 


Én is zegnap mértem Zsombort, 7100g, de csak 108g-ot hízott 1 hét alatt, szerintem tápszerezés lesz a vége.... egyébként min.200 körül szokott gyarapodni egy hét alatt.
Edina, nem írtad véletlenül pontosan mikor mit adtál neki? Mikor kezdted?

KépKép
sz.szilvia
 
 


Jó reggelt!
Szilvi:4 hónaposan kezdtem Lilivel a kóstoltatást. Dokinéni tanácsára:almával. Utálta. Azt hittem, hogy nem akar enni még, úgyhogy vagy egy hétig nem is próbálkoztunk mással. Utána is csak levekkel:a barackot nagyon szereti. Kb. 2 hete szik pépeket is. Először almát, őszibarackot, banánt javasolnak, mert ezek általában nem váltanak ki allergiát. Végül is én olyan 4-5 naponta kóstoltattam meg vele új ízeket. Most már eszik nyersen:barackot magában vagy almával, főzve répát, sütőtököt, krumplit, almát, rizst. De amúgy marha nehéz ebben eligazodni, ha a védőnőtök, vagy dokitok partner ebben, beszéljétek meg, hogy ő mit javasol. Én a dokinőre hallgattam, a védőnő szerint még ma is csak szoptatnom kéne. Elhiszem, hogy van akinek ez így jó, de ez én Lilim éhes volt :lol: . Amúgy először szerintem főzzél neki, mert nagyon keveseket esznek, kár egy üveg bébikaját kidobni miatta, mert csak 2 napig lehet felbontva tárolni. Én kajából Kecskemétit meg Hipp-et szoktam venni, a Hipp.esből vannak kisebb üvegesek is, kifejezetten ún. első gyümölcsökből/zöldségekből. Az üvegek feliratának ne ugorj be, mármint, hogy hány hónapos kortól javasoltják, én. pl. 5 hónaposban találtam húsos, joghurtos, karfiolos, zöldborsós kajákat is. :shock: Nincs meg neked a tavalyi utolsó vagy idei első Kismama-magazin naptára? Annak a hátilján van egy tök jó táblázat, hogy mit mikor. 10 deka egy hét alatt annyira nem rossz...Elvileg alsó határ. Meg Zsombi jó nagy baba. és tudod, hogy egy idő után a nagy gyerekek hízása elkezd lassulni. De a dokitok majd megmondja.
Lili kapott egy rágókás, csörgős, zenélős játéktelefont. Már vagy 30-adszor urgrunk be neki, amikor elkezdi csörgetni, automatikusan keressük a miénket. :lol:
És íme a fogak:
Kép

KépKép
pedina
 
 


Na, Marcell hízott 21 dekát! Ezek szerint elég neki a kaja! Nekem sosem sikerül jól fejnem! :cry: Alig 50 ml, de legalább már 10 perc alatt lejön! Igaz én napi 1x fejek. Éjjel, ha van hozzá energiám vagy reggel, mert a többi alkalommal Marcit "használom"! :D
Most kint van a kertben nagypapival! Apa elment dolgozni, így én most takarítani fogok!
Egyébként bejött a tejes megoldás a Vigantolhoz! Így legalább tudom, hogy lenyelte!
Ma megyek veszek neki Cebion cseppet, mert úgy vettem észre, hogy a gyomra már fáj a citromlétől. Sajnos napjában akár 6x is csuklik. Így sok neki már az a citromlé. Néha várok, hátha abbamarad, de nem. Szegényt úgy rázza, hogy kell neki adnom! Hátha bejön ez a Cebion!

Kép
tokajkincse
 
 


Edi, Lili foga nagyon édi. Itt is muszáj megdicsérni.
Orsi, egy percig sem volt kétségem afelől, hogy a szülés fáj. :D De azért bízom benne, hogy tragikus nem lesz, főleg, ha azt veszem számításba, hogy mennyire várjuk Emmabenedeket! :wink:
Edit, nagyon élveztem a beszámolót. Ügyesen megírtad. Tényleg van most már fogalmam róla, mit éltél át, és hogy ez nektek mit jelent. Magam nevében köszönöm. :wink:
vbea
 
 


Ja, majd ha jártok pelust venni megnéznétek, hogy mennyibe kerül ez a 3-6 kilós Pampers Sleep and play, mert gondolom ez a 999 ár csak akció volt! Nem is rendelnek többet itt! :cry:

Kép
tokajkincse
 
 


Tudom, hogy a 10 deka az elvileg elég, az az alsó határ, de már félórákat szopizik a 10-15 perc helyett (ennyi volt eddig), és csak enne, enne. Meg kapkodja a fejét folyamatosan el a ciciról , oda-vissza...
Na, majd kiderül.
Nekünk is jó a Cebion, én pár csepp vízbe rakom bele hogy ne legyen annyira savanyú. Én is azért nem használtam citromlevel, nehogy tönkretegye a gyomornyálkahártyáját, mert a c.lé azért elég erős. A Cebionből meg elég 3-4 csepp is. Szerintem megéri + ősszel majd adok neki napi 10 cseppet össz., hogy ne legyen beteg.

Edina, a konakiont meddig kell adni? 3 hónapos koráig, vagy addig amíg szopizik?

KépKép
sz.szilvia
 
 


Én úgy tudom a Konakoiont addig kell adni amíg szopizik!
Nekünk amúgy a doki azt mondta a Cebion cseppeket csak 1 hónapos kor után lehet adni.

KépKép
editmaci
 
 


Túl vagyunk az első sétánkon! :D Tök jó volt, Lili egy hatalmasat aludt közben! :D Csak az a baj, hogy nagyon büdös és zajos a belváros amíg eljutunk a Népkertig. :(

KépKép
editmaci
 
 


Na, megjöttünk dokinénitől. Anyuka kissé feleslegesen aggódott:Lili 50 dekát hízott egy hónap alatt, ami dokinéni szerint több, mint kiváló. Azért kaptunk HA tejpépet, Sinlacot és megkérdezte, hogy a biztonság kedvéért írjon-e fel egy doboz tápszert? Mondtam hogy írjon. Sose tudni, mikor fektet ki az allergia és akkor lehet, hogy az első az lesz, hogy elmegy a tejem . Jól betettem a szekrény aljába, de azért megnyugtató, hogy ha Lili az éhenhalás küszöbén állna, van mihez nyúlni. Szóval mondta, hogy nyugodtan etessem úgy, ahogy eddig, nagyon jól csinálom, és ha kevésnek érzem a tejcsit, akkor ő is azt javasolta, hogy inkább adjak délután valami olyat, ami eltelíti, de estére maradjon a szopi ameddig lehet. Én is így gondoltam. Tök rendes volt, bírom benne, hogy szoptatáspárti, de nem úgy, hogy csak fújja a magáét, hanem kérdez és segít.
Szilvi! Ez a fejkapkodás már gyanús, valóban. Lili is csinálja néha... :cry: Konakion addig kell, amíg csak szopik. Tehát ha szopi mellett tápot kap, vagygyümölcsöt, már nem.
Edit! Gratula az első sétához. Jó volt, mi? :lol: :lol: :wink: :wink:

KépKép
pedina
 
 


Edi és Lili megdicsérve. Tökjóóóóóóóóóóóóó. Szupimami vagy! :wink:
Edit, milyen érzés volt? Már úgy várom! Azért ez egy fontos lépés, mármint az első séta. :roll:
vbea
 
 


Én is arra gondoltam, hogy Editnek is biztos jót tett a kimozdulás (mi 3 hetesen vittük ki először Lilit, lévén március, de már az idegbaj küszöbén álltam bezárva a lakásba, bár a bennfekvéssel együtt talán neked is majd' megvan, nem?), meg tényleg óriási az első séta. Van benne némi Oroszlánkirály-feeling :lol: , amikor az ember megmutatja a világnak, meg a világot is a gyereknek. Az óriási még, amikor már nem rögtön elalszik a levegőn, hanem elkezdi nézegetni a faleveleket, egyebet. :lol: Lili tegnap kihagyott egy szopit, a sütőtök után nem kérte, de éjjel behozta :lol: . Számszakilag meg kell lenni, na. :lol:

KépKép
pedina
 
 


Az biztos, hogy nem csak Lili,hanem én is élveztem, hogy végre kimozdulhatok már a négy fal közül! :D A kórház után felüdülés volt hazajönni, de már itthonról is jó volt egy kicsit "elszökni" :!: :mrgreen:
Tényleg fantasztikus érzés volt az első séta. :D Először azt sem tudtam, hogy toljam a kocsit, de mivel olyan érzésem volt, hogy mindenki látja rajtunk, hogy ez az első utunk összeszedtem magam! :lol: Imi is ott feszített végig mellettünk.Azt hittem az ő tempójához képest kínszenvedés lesz sétálni, de nagyon élvezte, és ő volt csak az igazán büszke apuka! :lol:

KépKép
editmaci
 
 


:lol: Feszítenek, mint pók a lucernában. :lol: Sanyinál még mindig nem múlt el, akárhová megyünk, úgy helyezkedik, hogy ő tolhassa a babakocsit, Lilivel a bevásárlókocsit, vagy "á, haggyad csak ide megyünk, hozom kézben" :lol: . Szóval lehet, hogy Imi is így marad. :lol: De én egy percig se bánom, inkább ilyen legyen, mint "vidd le drágám sétálni, addig én megnézem a meccset". :?
Mi ma nagy kört futottunk, és rájöttem, hogy a lányom egy kis svindler. Fél 9-kor szopizott, utána elmentünk a MÁK-ba GYED-et intézni, elhoztuk a fényképeket, elmentem fodrászhoz, bementünk a kolléganőmhöz, gyógyszertár stb. Summa summarum: 1 órára értünk haza. És nem volt éhes!!! Magyarul:ha van mivel foglalkoznia, akkor elvan 4-5 órát is kaja nélkül, itthon meg lehet, hogy néha unalmában eszik. :shock: :lol:
Orsi, Corában nincs Sleep and Play... Mi most 7-14 kilós Liberot vettünk tesztelés céljából. Rögtön a mélyvízbe dobtuk: sütőtökös gigakaki. :mrgreen: :mrgreen: :mrgreen: :mrgreen: Bírta.

KépKép
pedina
 
 


Mi a Tescoban vettük a Sleep and Play-t, 1999 ft volt a 62 darabos.

KépKép
editmaci
 
 


Az tök jó ár, cirka 30 Ft darabja.
Bár azt majd észreveszitek, hogy minél nagyobb a pelenka, annál kevesebb van egy zacsiban, az ára lehet, hogy ugyanaz. :wink:

KépKép
pedina
 
 


Jó reggelt! :D

Lili egy alvósbaba! :P Szinte az egész éjszakát végigaludta ma is; úgyhogy nekünk nagyon nem akar összejönni a napi 6x-i szopizás! :shock:
Napközben is sokkal többet alszik egyszerre mint 3 óra; de olyan nyugodtan, hogy nincs szivem felébreszteni! :oops:

KépKép
editmaci
 
 


Ilyen amikor ébresztjüK:
Kép

Kép

KépKép
editmaci
 
 


ÓÓÓÓÓÓÓÓÓ, de drága! :lol: :lol: Az az arc! :lol: Rá van írva minden :wink: . Gondolom halljátok eleget, de nem úgy néz ki, mint egy kéthetes. Olyan kis formás. :wink:
Ja, és a kombidressz is ismerős, Lilinek is van ilyen. :lol: :lol: :lol: Úgy látszik nemcsak név kapcsán hasonló az ízlésünk. :lol:
Szilvi? Mi újság?Tápoztok? Lili 7-kor tegnap jól bekajált (a délutáni szopi helyett pépet kapott), erre fél 12-kor felébredt. Bár szerintem most nem éhes volt, hanem nyűgös. Szerintem a foga jön megint :shock: :shock: .

KépKép
pedina
 
 


Hali!
Edit, Lili győnyőrűséges!!!!! Igen, kis formás, szép baba!

Zsombor ma nemrég megkapta élete első tápszerét. Nem nagyon csippantotta.........70g-ot evettcsak, de most alszik. Azért olyan lelkiismeret furdalásom van.... mindegy, de muszály, mert este már nagyon kínlódunk, 2 ciciből eszik, mert pont úgy jön ki a lépés hogy a "rosszabbik" a soros.... és hajnali egykor is felébredt, de szerencsére a cumival visszaaludt 3-ig vagy 4-ig, már nem tudom, mert kómás voltam nagyon.
Pár napig urticám sem volt, most azt is szedem, hátha...

KépKép
sz.szilvia
 
 


Edina, milyen a 7-14kg Libero? Bevált?

KépKép
sz.szilvia
 
 


Mi 2 napja az ötórás kaját váltottuk ki pürével vagy péppel. Attól függetlenül tegnap is felkelt Lili fél 12-kor...Talán tényleg nem azért ébred éjjelente. Viszont az is tuti, hogy éhes volt már estefelé, mert így a délután 4-től kezdődő nyűgös időszak is elmarad. Most is beverte a répaadagját, és vígan sikkangat.
Eddig egyszer próbáltuk a7-14-es Liberót, ennyiből jónak tűnik. Nekem azért szimpibb a Huggiesnél, mert puhább. A Huggies vsizont keskenyebb, nincs akkora csomag a lába között. Ebből a szempontból a DM-es a legszarabb, az viszont olcsó, és nem enged át semmit. :shock: Szóval, én ezt a 3-at használom felváltva. Nekünk Pampers nem jött be, úgyhogy nem is kísérletezem vele tovább. De fiúknak tényleg jobban bejön a Pampers.

KépKép
pedina
 
 


Ma megint sétáltunk egy jó nagyot! :D

Szilvi,szerintem nem kell, hogy lelkiismeret furdalásod legyen a tápszer miatt. Ameddig van tejcsi annak örülni kell.Sajnos elég ritka aki sokáig tud szoptatni. :(

KépKép
editmaci
 
 


Lilivel fél hatkor elaludtunk, én fél nyolckor keltem, ő fél kilenckor. :lol: Asszem zenés-táncos esztrádműsor lesz az éjjel. :shock: :mrgreen: Amúgy épp a négykézlábról oldalra kiülést próbálja, persze még nem megy neki, de marhára bosszantja. Amúgy olyan jókat szoktam azon csodálkozni, hogy honnan a pitliből tudják, hogy mit és hogy kell csinálni?! :shock: Senki nem mutatja nekik, hogy kell pl. négykézlábra állni, de ők tudják. Annyira hihetetlen. Lehet, hogy ezt nem kéne elfelejteni felnőttkorra, hogy ez ember ösztönösen is tud dolgokat? :wink: :lol:
Orsi hová lettél? Nyaraltok? :wink: Vagy elözönlöttek titeket a babalátogatók?

KépKép
pedina
 
 


Szoptatás:valamelyik babás újság szerkesztői levelét olvastátok? A nő azt írja, hogy gyakorlatilag 9 éve szoptat, és milyen kár, de már érzi, hogy a 4 éves fia lassan elválasztódik....Lehet, hogy egyesek engem nem tartanak normálsinak ezért, de én meg ezt nem érzem normálisnak....Ha egy 4 éves pl. szopja az ujját, vagy cumizik, azt kinevetik, ha az anyja csecsét, akkor meg hurrá, éljen és tapsoljunk, Persze, tudom, nem egyenlő a két dolog, de nekem akkor is természetellenesnek tűnik már ez. Mint az is, hogy minden anyuka bármeddig tud szoptatni, és ha nem ezt teszed, ill. nem teszel meg mindent azért, hogy ez így legyen, akkor nem mondják ki, de érezd, hogy rossz anya vagy. Hát egy nagy francot. A múltkor már komolyan elgondolkodtam rajta, hogy nem veszek több babás újságot, mert elegem van a szülési terves, örökkészoptatós magazinanyukákból. Csak frusztrálnak ilyen szarokkal egy csomó nőt.
Én szoptatom a gyerekem, mert tisztában vagyok vele, hogy ez jó neki, de igenis van tápszer a szekrényemben, mert soha nem lehet tudni, és inkább tápszert egyen, mint "5 napig ordított, én meg csak fejtem és szoptattam, de mire már mindketten az elmeosztály küszöbén álltunk, végre lett elég tejem". Persze nem kell velem sem egyetérteni, csak utálom, hogy ilyenekről nem beszélnek.
Ja, és csajok: anyagilag is jobb szoptatni. :wink: A tápszerért, tejpépért meg a rizspépért majd' 3000 Ft-ot fizettem. Receptre. :wink: :shock: :shock: Hülye poén, de kikívánkozott. :?

KépKép
pedina
 
 


Ezt én is olvastam; kétszer is nekifutottam, mert elsőre nem akartam elhinni! :shock: Akármennyire jó is az anyatej, szerintem nem normális már egy olyan nagy gyereket szoptatni. Nekem először az jutott eszembe róla, hogy otthon is volt az útcánkban egy kisebbségi család, és ott is az anyuka a 4 éves kislányt még szoptatta, még a kapu előtt beszélgetés közben is.Szaladgált a kiscsaj,aztán ha megunta felkapaszkodott az anyjára és kajcsizott. Igaz ez már elég régen volt, de nekem mindig ez jut ezembe az ilyen sokáig szoptatós anyukákról. :roll: :mrgreen:

Tegnap este mi is szenvedtünk egy kicsit. Lili vagy három napja mindig este nyolc után kezd éledni. Napközben szopi után egy kis nézegetés,mosolygás,aztán alvás. :P Este a fürdetés után szopi, egy kis beszélgetés apával amíg anya zuhanyzik, és amikor már azt hinnénk, hogy álmos,előveszi a nagy gombszemét,és az istennek nem akar elaludni. Este 11-ig ráztam hol az ölemben, hol a hordozóban, aztán végül Imi ölében aludt el. Reggel fél hatig aludt utána. :lol: Remélem ezt idővel majd kinövi, mert már mind a ketten olyan álmosak voltunk, én már állva majdnem elaludtam. :oops: :)

KépKép
editmaci
 
 


Edina,nekem volt szülési tervem még két hete(orvos által tervezett),aztán még sem mentem vele semmire,mert Lili meggondolta magát és felrugott minden tervet. :mrgreen: Szerencsére! :P

KépKép
editmaci
 
 


Ti mikor adtatok először cumit a gyerkőcöknek? Én még nem akartam ilyen korán, de valamelyik este odaadtuk neki,mert már végképp nem tudtunk vele mit csinálni. :cry: Bevált,mert jól elvolt vele egy darabig :D
Szerintetek nem korai még?

KépKép
editmaci
 
 


Ha minden igaz,akkor már innen alulról is meglehet nyitni az oldalt ahol Lili képei vannak! :D Imi állandóan frissítgeti,alakítgatja, úgyhogy néha azért nem lehet a képeket látni, de egyébként működik! :P :P :P

KépKép
editmaci
 
 


Edit! Liliteknek irtó jó alvókája van, szerintem ne nagyon avatkozzatok bele a ritmusába sehogy, pláne ne ébresszétek. Szerintem, ha éhes lenne úgyis felkelne. Asszem Lilinek is volt ilyen virrasztós korszaka, elmúlt. Most még egybefolynak neki a nappalok és éjszakák, később egyre többet lesz ébren, és majd jobban lefárad.
Szülési terv alatt azt értettem, amikor anyukák extra igényekkel lépnek fel a dokinak. Pl. hallottam olyat, aki közölte, hogy orvos neki nem kell, csak szülésznő, nem akar beöntést, gátmetszést, gyrtyák között akar szülni, illóolajokkal, vízben, labdán, bordásfalon, nem hagyja indítani stb. Azért képzeljétek ezt el a Megyeiben :lol: . Lehet, hogy érzékeltlennek tűnök, de nem hiszem, hogy ezen múlik, hogy mennyire lesz élmény a szülés,és mennyire leszek jó anya.
Cumi:nekem volt olyan szobatársam, aki már a kórházban odaadta a cumit. Mi olyan 1 hónapos kora körül, mert akkor vettem Aventeset. Előtte ilyen 0-6 hónapos cumija volt, és folyton kiesett a szájából, mert nehéz volt neki, mi meg azt hittük, hogy nem kell. Amúgy Lili cumizik, de csak elalvás előtt meg az autóban szoktam odaadni, ha nagyon nyűgös. Ja, és az ujját is szopja néha. :wink: Szóval ennyit arról, hogy vagy cumizik, vagy ujját szopja.... :lol:

KépKép
pedina
 
 


Megnéztem.Ill. megnéztük, mert Lili itt sikkangatott a kisbabának az ölemben. Amúgy vannak képek, amin tökre rád hasonlít... :lol: :lol: Édes, ahogy csücsörít. És már mennyi arca van neki is...Jaj, nekem ez az időszak már olyan távolinak tűnik kicsi sajtkukacom mellett. :shock: :lol:

KépKép
pedina
 
 


Itt vagyunk!!!

Na, Marci is cumizik. Sógornőm hozott át 3 cumit még a fiától ( nem használták), mert szerinte az meg tudja nyugtatni a gyereket. Na, gondoltam nekem senki ne mondja meg mi nyugtatja meg az én gyerekemet. Azéer anyós kifőzte és minden ellenkezésem és apai szigor a cumi ellen elszállt amikor már nem tudtunk mit kezdeni vele. AZóta neki is van Aventes, azóta a másik nem kell neki. Néha hiába akarom odaadni, nem kéri. Ha elalszik vele akkor is kiköpi, úgyhogy nem lóg állandóan a szájában, de néha kell.


Szoptatás: szerintem annyira fel van az egész tupírozva. Tegnap 3 órát voltam kint a gyerekkel és elolvastam végre a két magazint. Komolyan mondom, az embernek lelkiismeretfurdalása van azoktól a cikkektől! Mintha rossz anya lennél, ha nem szoptatod a gyereket. Nekem nincsen olyan sok tejem szerintem, mert fejni egyáltalán nem tudom. Marcinak csak elég, ha alszik 4 órákat és kerekedik. Ha már 4 hónapos koráig tudom szoptatni, nekem elég. Utána már lehet mással kajáltatni a tápszer mellett is. Valamelyik csatornán van, hogy 8 évesen szopik a kiscsaj még. Na, tudod! Én úgy gondolom most, hogy olyan 10-12 hónapos koráig szoptatnám Marcit maximum. Nekem a nagyobb gyerek szoptatása már olyan természetellenes. De lehet csak most gondolom így.

Pamperst most vettünk a Coopban. 999 és 38 db. A 4-9 kg-ig 999 és 32 db. Vettem olyat is, mondván ki tudja mikor lesz jó! De néha az is átázik.

Megyek etetni, majd folytatom!

Kép
tokajkincse
 
 


Ilyen igényekkel szerintem úgy elhajtottak volna a Megyeiből...... :D :shock:
Lehet, hogy ezeket egy magánkórház szülészetén meg lehet csinálni,de egy normál kórházban nem hiszem.Legalábbis vidéken. Mondjuk én speciel megőrültem volna, ha körülöttem gyertyák letek volna, meg mindenféle illóolajok szagát éreztem volna. :lol: Bordásfal? Labda? örültem, hogy lábra bírok állni már a végén! :? De biztos van ezekre is igény. A gátmetszéssel és a beöntéssel is én úgy voltam, hogy egyik sem kellemes, de nem véletlenül találták ki, és mint szükséges rosszat elviseltem.Mellesleg a gátmetszésből én semmit nem éreztem, nekem rosszabb volt már azután miután kiszedték a varratot, és a seb fájt.Szerencsére már ezen is túl vagyok. :D

Én egyébként azoktól a cikkektől vagyok teljesen kiakadva,amikor a "sztármamákról" írnak.Hősként ünneplik őket a szülés után, mintha ők különlegesebbek lennének mint a többi nő.Szülés után 2 héttel meg kisminkelve pózolnak az újságban. :evil:

KépKép
editmaci
 
 


Nekünk is Aventes cumi van, amit egyszer egy cumisüveghez adtak ajándékba.Próbáltunk mi is egy másik fajtát,de olyan undorral köpte ki, hogy mardtunk ennél. :D Mi is csak este szoktuk odaadni,nappal egyáltalán nincs szükség rá.Lili is ki szokta köpni,amint álomba merül! :wink:

KépKép
editmaci
 
 


Azt a nyolc éves lányt én is láttam a tévében.Elég röhejes, hogy lassan nagyobb mint az anyja,de még szopizik! Az ilyenekhez nem jár védőnő,vagy gyerekorvos? :shock:

KépKép
editmaci
 
 

Vissza: Lakóhely szerint

Jegyzetfüzet:

 

X
EZT MÁR OLVASTAD?