Új privát üzeneted érkezett!

Szerintem Potter most jót röhög magában, feladta a leckét! :lol: Ha majd egyszer unatkozom, akkor majd én is megírom, hogy elhagylak Benneteket, de az okát titokban tartom, hagy törjétek a buksitokat! :lol: Persze azért majd elolvasom, mik a tippek! :lol:

Nyanya, én adtam régebben Infacolt, nem vényköteles, sajna ennyi az ára. Nálunk az lett a változás, hogy még nagyobbakat böfizett meg durrogott, egyszer abbahagytuk, és semmi baja, valószínűleg, amikor adtuk, akkor sem a hasa fájt. Szóval nem tudom, hogy tényleg hatékony-e.
Amandi hátsó ülésével már én is szemeztem, ráadásul szerintem mi útba is esnénk...

Prenata, én nem csinálok a szopiból nagy ügyet, külön nem is takarom, gyorsan előveszem, előtte már a gyerkőc szopira kész helyzetben van, és a szájába adom. Így nem is lehet látni semmit, utána meg jól lehúzom a pólómat, épp hogy egy pici látszik ki a mellemből. És úgy szoktam elővenni, meg eltenni, hogy közben a melltartóbetétet eléteszem, azzal takarom el. De az a tapasztalatom, ha már látják, mire készülök, nem néznek oda, esetleg el is fordulnak. :)

KépKép
KépKép
mézgombi
 
 


Gombi!
Azt kérdeztem Ex-től, hogy használ-e textilpelenkát mert amikor még vártuk a babákat azt írta, hogy azt fog használni és csak a férje használ majd papír pelust.

Potter Ági már egyszer elhagyta a topicot és azután visszajött, hátha most is így lesz.

Infacol: Pannus 2 üveggel bevágott már de én nem vettem észre semmi változást úgyhogy abbahagytuk helyette vettünk Grioe Watert amit egy darabig használtunk aztán abbahagytuk. Most megint elkezdtem neki adni de nem tudom, hogy attól vagy pedig attól , hogy abbahagytam a Laktoherb ivást talán nem fáj annyira a pocakja.

papalverin: nyugtató van benne ha jól tudom, akólikás lovaknak is ezt szokták adni. ( Ezt onnan tudom, hogy a férjem állateü. főiskolát végzett és ott tanulták)

Kép

Kép
katus73
 
 


Katus, bocsi, hogy beleszóltam, már leesett! :oops:

KépKép
KépKép
mézgombi
 
 

 
 

Gombi!
Megbocsájtok. :P

Encus!
Mi van veletek?
Valaki küldjöm már légyszi Encusnak sms.-t, hogy mi van velük.

Kép

Kép
katus73
 
 


SZIASZTOK LÁNYOK!!!

Sajnos nem voltam gépközelben egy jó ideig, így aztán kicsit később tudatom, hogy 2006.július 22-én a születésnapomon és a házassági évfordulónkon 10.03-kor 4150 grammal és 51 cm hosszal megszületett a kisfiúnk Róbert Balázs.

20-án csütörtökön visszarendelt az orvosom, és amikor megcsinálta az ultrahangot, kiderült, hogy ez egy jó nagy babus lesz. Ráadásul már hetek óta fájt a régi vágásom is, meg ugye a kislányom születése sem volt egyszerű eset, nem igazán volt amellett, hogy szüljek, azt mondta, hogy semmi értelme, hogy kínlasszon, valszín ugyis csaszi lesz a vége. Ha indul a szülés, akkor inkább erre készüljek fel. Megvizsgált, persze célirányosan, ami már elég volt ahhoz, hogy szombat hajnalban induljon valami, persze már pénteken sem voltam valami jól. Rácsörögtem a dokira szombat reggel 7-kor, és 9-re beértünk a kórházba. Teljesen egyszerre érkeztünk a sürgősségi ambulanciára, ahol már várt az unokanővérem, aki szülésznő, és az unokaöcsém, aki altatóorvos, ez nagyon jó érzés volt, mivel a férjem nem jött be velem, pedig behozták volna, de neki elég volt egyszer. 9,30-kor lennt voltam az ambulancián, amíg felvették az adatokat, magzatvízvizsgálat stb, majd felvittek a szülőszobára, ahol előkészítettek, akkor már 3 újjniyra voltam kitágulva. Mivel már pénteken jóformán semmit sem ettem, így elkerültem a beöntést. Szerencsére. Betoltak a műtőbe és már 10.03-kor megszületett Bazsi. Rögtön megsimogathattam, és megnyugodott, mert már egy kicsit el volt fáradva. Az orvosom egy tündér volt, és nagyon megvoltunk vele elégedve!!!! Aztán feltoltak az őrzőbe, ahol 24 órán keresztül megfigyelés alatt voltam, közben folyamatosan nyomták ki a hasamból a ------- , ami persze nem volt kellemes, de kibírtam. Szerencsém volt, mert 2 óránként az uncsitesóm hozta a kicsit. Hát 2x nagyobb a vágásom, mint a lányommal, de az az érdekes, hogy nem kellett fájdalomcsillapító, és könnyebben viseltem, mint az első csaszit. Egy élmény volt komolyan az első "szüléshez" képest. 1 hétig bennt voltunk a kórházban, VIP szobában, nagyon jó volt, hogy velem lehetett a családom. A nővérek és mindenki nagyon rendes volt velem szemben, persze biztosan közrejátszott a protekció.

Hát ennyi tömören és röviden. Most mennem kell, mert éhes a babucim. Majd jelentkezem.

Mindenkinek gratulálok, akiknél lemaradtam, és puszi mindenkinek!!!!

Emese
jurem
 
 


Sziasztok!

Katus:nos igen,pont ez az.Jön,megy,de miért is? :roll: :roll: :?:

Felhivtam Encust háttérben a siró Amelitával,és beszéltem Vele háttérben a siró Mayával. :cry:
Mindjárt ir ,pont most akar.Van sok kérdése!

Mézgombi:egyetértek.

Nem tudom mi baja Amelinek,a ha sa vagy a foga lenne?kivagyok,annyira rossz hallgatni mikor sir.most tologatom a babakocsiban éppen.

KépKép

KépKép
pilchard
 
 


Jurem:bocsi :oops: Nagy Gratula Nektek!!!!!!!

KépKép

KépKép
pilchard
 
 


Pil!
Ezt én sem értem igazán.

Szerintem még nem jöhet a foga de nézd meg az ujjaddal nincs-e fedagadva az ínnye.
lehet, hogy csak az időjárás miatt ilyen nyűgös.A kisbabák sokkal érzékenyebbek.
Az nem lehet, hogy éhes?

Jurem!
gratulálok nektek!!!

Kép

Kép
katus73
 
 


Katus:kötődhet a fog ilyenkor,és a keresztlányom pont 3 hónapos volt mikor kijöt a foga,úgyhogy én már nem hiszek a könyveknek.
Nem érzem duzzadtnak.Éhesnek nem éhes,mert cicizik eleget és olyankor eszik is.Remálem a dinnye kimegy belőlem hamar és csak az okozta.

Mézgombi:nem ennél egy kis csokis tejberizst? :wink: :wink: :lol:

KépKép

KépKép
pilchard
 
 


Sziasztok csajócák!

Kriszta: bocsi, csak pelushelyzet volt. :D

Szóval most csak pár szóban, egykezesen:
augusztus elsején reggel megindították a szülést. du. 3 óráig vajúdtam, de mivel nem tágultam, császároztak. Maját csak másnap adták a kezembe. Szombat reggel hazajöttünk, de pont a hazajövetel reggelén amikor végigmentem a folyosón, bedurrant a lábam, így a következő két napot megint a Jánosban kezdtük. Most úgy tűnik, hogy viszér gyulladásom van, ami piszkosúl fáj, így a nap nagyrészét ágyban töltöm. A hasam is fáj, de leszorítom.
Nagyon sok kérdésem van már most, amikre remélem tudtok válaszolni.

1. Ha hazajöttünk a babóval, be kell őt jelenteni az Önkormányzathoz?
2. Egyszeri anyasági támogatást hol, mikor, hogy kell intézni?
3. Ugyanez a TGYÁS-ra.
4. Mennyit kell egyen egy nap a babó?
5. Honnan tudod, hogy fáj a babó hasa?
6. Mi mást kell még tudni, intézni?

Én már bimbóvédővel szoptatok, mert kisebesedtek a bimbóim. :( Remélem hamarosan letehetem ...

Várom a válaszaitokat.

És néhány kép...

Kép

Kép

Kép

Enci és Eperke
Kép
encus
 
 


Encus:ha innen meg lehet állapitani tiszta apja ez a kiscsaj!

Sajnos velem nem sokra mész :( :( 1.kérdésre nem tudom

2.-3.csak akkor tudsz mindent intézni ha megvan a születési anyakönyvi kivonat-mi ezt is megkaptuk a kh-ban-lakcimkártya,tajkártya,plussz adókárya,d enekem ezután mindent a munkahelyem intézett.
.erre sem tudok irni,Te tudod hogy nálunk mi volt,akkor beszéltünk erről msn-n,non stop cici,mindenki mást mondott,halgass a megérzéseidre.
5.tipikus hasfájás:a nap ált.esti óráiban közel azonos időpontban sirás,időtartam változó,de lehet nem tipikus is,hát felhúzza a amellkasához a lábait,fájdalmasan sir.passz amúgy,mert manapság mindenkire rámondjuk hogy hasfájós
6.egy csomó mindent kéne tudni,de majd az idővel fogod megtapasztalni,sajnos ez ellen nem tudsz tenni,én most már tök máshogy látok dolgokat mint 3 hónappal ezelőtt

tudom nem ezeket a válaszokat várod,hivatalos ügyekben biztos tudnak neked irni okosat,más dolgokban ha tudok irok,de szivesen telefonon is bmikor ,tudod mint a homeóval.puszi

KépKép

KépKép
pilchard
 
 


Jurem, gratulálok a szép nagy babóhoz, sok boldogságot kívánok! :)

Encus:
1.) Nálunk úgy működött, hogy a kórházban felvette egy nő az adatainkat, majd két napra rá már lehetett menni az önkormányzatra az anyakönyviért. (A kórház szerint illetékeshez.) A lakcímkártyát nekem postán küldték, és az én állandó lakcímem lett Julcsié is. A tb kártya szintén postán jött.

2.) az anyaságit a lakóhely szerint illetékes Magyar Államkincstár kirendeltségén kell igényelni, formanyomtatványon, ott kell egyébként a családi pótlékot is. Be kell mutatni az anyakönyvi kivonatot, orvosi igazolást a terhes tanácsadásokról, és a családi pótlékhoz, ha úgy kéritek, akkor kell a férjed aláírása, hogy hozzájárul ahhoz, hogy a te bankszámládra utalják. Asszem más nem kellett, de mi az önkormányzatnál kaptunk igénylőpapírt, azon rajta van minden. Egyébként nálunk az önk. is adott egyszeri születési támogatást.

3.) A tgyst a munkahely intézi, nekem kérték a szül. kivonatot, a kiskönyvemet, kórházi zárójelentésem, meg az igazolást a terhes tanácsadáson való részvételekről. Ja, meg a gyerkőc taj száma is kell. Ha te intézed, akkor pedig az OEP-nél kell.

Szerintem ezeket kell elsősorban intézni, van még a babakötvény, de arról úgy is kapsz levelet.

Én meg ebben tudtam segíteni, a hasfájáshoz szerencsére nem értek. :) A kajamennyiséget Pogi tudja jól! :)

Pil, ide azzal a csokis rizzsel! :lol: Tudod, ez az én vaníliáskarikám, ne meg a nutis kenyér. :lol: Bárhol, bármikor, bármennyit! :lol:

KépKép
KépKép
mézgombi
 
 


Jurem, gratulálok a szép nagy babóhoz, sok boldogságot kívánok! :)

Encus:
1.) Nálunk úgy működött, hogy a kórházban felvette egy nő az adatainkat, majd két napra rá már lehetett menni az önkormányzatra az anyakönyviért. (A kórház szerint illetékeshez.) A lakcímkártyát nekem postán küldték, és az én állandó lakcímem lett Julcsié is. A tb kártya szintén postán jött.

2.) az anyaságit a lakóhely szerint illetékes Magyar Államkincstár kirendeltségén kell igényelni, formanyomtatványon, ott kell egyébként a családi pótlékot is. Be kell mutatni az anyakönyvi kivonatot, orvosi igazolást a terhes tanácsadásokról, és a családi pótlékhoz, ha úgy kéritek, akkor kell a férjed aláírása, hogy hozzájárul ahhoz, hogy a te bankszámládra utalják. Asszem más nem kellett, de mi az önkormányzatnál kaptunk igénylőpapírt, azon rajta van minden. Egyébként nálunk az önk. is adott egyszeri születési támogatást.

3.) A tgyst a munkahely intézi, nekem kérték a szül. kivonatot, a kiskönyvemet, kórházi zárójelentésem, meg az igazolást a terhes tanácsadáson való részvételekről. Ja, meg a gyerkőc taj száma is kell. Ha te intézed, akkor pedig az OEP-nél kell.

Szerintem ezeket kell elsősorban intézni, van még a babakötvény, de arról úgy is kapsz levelet.

Én meg ebben tudtam segíteni, a hasfájáshoz szerencsére nem értek. :) A kajamennyiséget Pogi tudja jól! :)

Pil, ide azzal a csokis rizzsel! :lol: Tudod, ez az én vaníliáskarikám, ne meg a nutis kenyér. :lol: Bárhol, bármikor, bármennyit! :lol:

KépKép
KépKép
mézgombi
 
 


Jurem, gratulálok!!! :D Azta, micsoda ünnephalmozás!!!

Encus: Az első pár dolgot a férjem intézte, így azokra nem tudok válaszolni. Ennie elvileg 120-150g*testsúly kg-ban. Ez a napi adag. De nem szentírás. A lényeg, h gyarapodjon, és legyen elég kakis-pisis pelus. Bár ha anyatejes baba, akkor a napi 5 és az 5 napontai kaki is megfelel.
Baba hasa akkor fáj, ha pl tekereg, feszít, kiabál látszólag ok nélkül, lábait felhúzza, és néha meg úgy csinál a nyelvével, mintha ki akarna köpni vmit. Nálunk általában kaki vagy puki a vége, nagy nehezen.
Édik a képek nagyon! :D

Harcihangulat: na vettem a fáradtságot és visszaolvastam a téli perpatvart, mert akkor még nem voltam itt. Tök fura, hogy vannak emberek, akik a kb semmin is képesek megsértődni! Pláne neten... :shock: :shock: :shock:

pogacsa
 
 


Encus, kimaradt az előbb, hogy nagyon aranyos a kicsi, és szerintem is tiszta apja! :)

Hú, már megint velem lesz tele az oldal, most már eldugulok. Az előbb még duplázott is... :oops:

KépKép
KépKép
mézgombi
 
 


http://members.chello.hu/varju.tamas/mira/

Jesszus, nem semmi!!! Az apuka is ott dolgozik a tanszéken ahol én... :shock: :shock: :shock: :shock: :shock: :shock: :shock:

pogacsa
 
 


Encus!
Babakötvény : autómatikusan intéződik és küldenek értesítést (Államkincstár)
TGYÁS: OEP
TAJ kártya: OEP - Teve u. 1. (ehhez viszont kell a születési anyakönyvi kivonat amiért nekem a kerületi önkormányzatba kellett bemennem, sok helyen ezt már a kórházban megkapják) Viszont felhívtam a Teve utcát és azt mondták, hogy be se kell mennem a Taj kártyáért mert postázzák. Ezen csodálkoztam, de örülök.

Sokmindent a munkahely intéz

Kép

KépKép
nyanya67
 
 


Mézgombi!
Én betelefonáltam az önkormányzathoz és nem tutak erről az egyszeri születési támogatásról. Tudnál adni valami címet vagy telefonszámot ahol Ti intéztétek? Mi is zuglóiak vagyunk hivatalosan. Én és mindkét gyerekem a régi címünkre a XIV. kerületbe vagyunk bejelentve, csak a férjem XIII. kerületi. Ezt amúgy azért így csináltuk, mert már kinéztam a sulit, ahová járni fognak és oda elsősorban zuglóiakat vesznek fel a többiek max ha még marad hely akkor járhatnak oda. Nem lehet elég előre gondolkodni :lol: Azért az egyetemet még nem néztem ki :)

Kép

KépKép
nyanya67
 
 


Nyanya, a születési támogatást Félegyházától kaptuk, bocsi, hogy nem írtam! Én meg még oda vagyok bejelentve, nálunk is érdek megfontoltságból. Pl. ez a pénz is jól jött...
Melyik suli jó itt? Nem árt tudni... :)

KépKép
KépKép
mézgombi
 
 


Mézgombi!
Hermina úton van egy kéttannyelvű suli a vakok intézete közelében. Elég erős suli és jó a felhozatala. Unokaöcsém jár oda.

Kép

KépKép
nyanya67
 
 


Felhívtam a XIII. kerületet, mert ideiglenesre ide vagyunk bejelentve és náluk jár 20eFt. Csak még nem 100% hogy én is kaphatom. Azért egy próbát megér

Kép

KépKép
nyanya67
 
 


Üdv!
Katus, épp ma jutott eszembe, hogy kérdeztél a pelusról, csak a válasz maradt el, nem volt szándékos. Szóval...el vagyunk árasztva nadrágpelussal...annyit vettünk anno, hogy elég mire kinövi. Ez az egyik, a másik az, hogy hiába vettem 20 textilt, ebből már csak 5 van, ami össze van hajtva pelusként, a többi egyéb használatban van...: orvoshoz járós, böfis, párnaként, kettő a mamáméknál, ha ott vagyunk, egy meg a hordozóba vagy a kenguruba...stb. Ja, és a böfiség naponta-kétnaponta cserélni kell... :D
Jurem, gratulálok, majd beteszlek a tábliba!
Encus, szép kislányod van, és tényleg tiszta apja...habár Petire is ezt mondták, mikor megszületett, és most meg tiszta én. :lol:
Válaszok (habár ez szegedi viszonylat ugye):
1. Ha hazajöttünk a babóval, be kell őt jelenteni az Önkormányzathoz? Nálunk nem. Szerintem sehol sem, mivel az anyakönyvi kivonatát és a lakcímkártyáját "hivatalból" állítják ki, tehát ő ekkortól már be van jelentve. Nálunk a szülés után 8 munkanappal lehetett átvenni a születési akv. kivonatot, de mivel nekünk előbb kellett, telcsiztem a hivatalba, és kész volt (hozzáteszem, 25.-i dátum volt rajta, tehát már másnap megvolt). Ekkor megkaptam a lakcímkártyát is. Ha más nincs, hivatalosan az anya lakcímére írják.
2. Egyszeri anyasági támogatást hol, mikor, hogy kell intézni? Magyar Államkincstár Területi Igazgatósága. Címeket a www.allamkincstar.gov.hu oldalon találsz.
3. Ugyanez a TGYÁS-ra. Oep (www.oep.hu) vagy mhely, ha az kifizetőhelynek minősül.
4. Mennyit kell egyen egy nap a babó? Már Pogi megírta.
5. Honnan tudod, hogy fáj a babó hasa? Már erre is válaszoltak, de rá fogsz jönni.
6. Mi mást kell még tudni, intézni? Erre később, most Petialtatás van.
Pil., én máig ringatva altatok...edzek. :lol:
Ági
[/url]

Ági és
KépKép
exdeus
 
 


Csajok, holnap csak 140 ft az állatkert!!!!! Én megyek! Vagyis előbb 10kor baba-mama torna és utána! Még vki?????

pogacsa
 
 


Csajok...help!!!!!

Leesett a Maja köldökcsonkjának a száraz része, de alatta még volt egy kis zöldes, nedves rész. Most azt körbemostam alkohollal, de letörölni nem mertem, mert olyan, mint egy nyilt seb, így behintőporoztam. -helyesen jártam el?

Más. ha fáj a hasa elviekben nem szabad ráetetni, de akárcsak Kriszta én sem bírom ha sír. Mégis hagynom kellene és simogassam, tornáztassam??

Kriszta: elég rég nem jártam erre, így nem tudom, hogy a kezdeti állandó ciciztetés után sikerült-e valami rendszert bevezetni? ADJ REMÉNYT!!!!!:-)

Nem tudom, hogy van-e elég tejem, így az is lehet, hogy simán éhes és nem a hasa fáj. A korházban adtak neki cukros vizet és én is 2 napig. Most olyan a széklete, mintha hasmenése lenne. Ez ugye a cukrosvíztől van? Egyébként ti adtok vizet babónak? Nekem azt mondta a csecsemős, hogy ha csuklik adjak, mert nem jó neki ha sokat csuklik. Nos, mostanra ennyi. Így is jónéhány kérdést vettem fel ismét.

Köszönjük a dícséreteket. Szerintem is tiszta apja babó :-)

Enci és Eperke
Kép
encus
 
 


Ja és még egy kérdés. Fejitek a cickót szopizás után? Nekem tegnap sikerült lefejni 20 ml-t.

Enci és Eperke
Kép
encus
 
 


Encus, sztem olvasd vissza amiket írtunk májustól kezdődően! ;)
Igen, én adtam vizet, eleinte cukrosat, aztán már csak sima forraltat. Kaja után télleg nem érdemes ráetetni ha a hasa fáj, mert bukni fog, de én se bírom hallgatni és még most is csinálom néha... :oops:
Babaszéklet anyatejjel akkor jó, ha sárgás és tejfölös túró állagú, vagyis tűnhet úgy, mintha hasmenése lenne, pedig nem is.

pogacsa
 
 


Én kb 1 hónapig fejtem kaja után, azóta nem, mert már szépen beállt a kereslet-kínálat.

pogacsa
 
 


És még egy kérdés...ki ad cumit a babónak megnyugtatásra? Én már lassan az összes elvemet felrúgom. Az éjjel velem aludt a babó és ma már cumit is adtam neki, mert nem bírom ha kiordítja a lelkét.:-(

Enci és Eperke
Kép
encus
 
 


Pogi: tudom, olvastam is szorgalmasan, de amikor még nincs benne az eber, akkor nem jegyzi meg. :oops: :oops:

Enci és Eperke
Kép
encus
 
 


Adj neki cumit nyugodtan, ha az megnyugtatja. Egyrészt senkinek sem használ, ha ő ordít és közben a te idegeiden táncol, másrészt nekünk a védőnő külön mondta, h adjunk neki, mert könnyebben leszokik róla mint az ujjszopásról. Mi is cumizunk, bár ha megtalálná az ujját, akkor már nem adnám, mert lusta vagyok. :arrow: rossz anya :lol: :lol: :lol:

pogacsa
 
 


Üdv!
Peti is cumizik, én is azt vallom, mint Pogi. :)
A 6. kérdésre a válaszok továbbra is tolódnak, át kéne vegyem a gyereket, most egy kicsit szrájkol.
Peti eddig csak teát és forralt vizet kapott, igaz ő ugye tápszert kap, tehát tudom, hogy mennyit eszik.
Köldökcsonk ügyben nem tudok segíteni, mert nekünk leesett, mire hazahoztuk a gyerekkórházból. Aztán mikor elvittem először tanácsadásra, akkor a dokinéni leecsetelte vmivel, amiről azt mondta, hogy elzárja az ereket...
Puszi.
Ági

Ági és
KépKép
exdeus
 
 


Encus:bocsi,dokinál voltunk oltáson,meg vacsi ,stb..csak most kapcsoltam be a gépet.Most már nem akarlak telcsin hivni,mert késő van,holnap de.felhivlak és reményt öntök Beléd :lol:
Addig is cumi,Veled alvás,szopihegyek,ahogy Neki és Neked is jó!!

Voltunk oltáson,de ugyanaz volt mint múltkor,már a szuri előtt elkezdett sirni. :cry:
Most elaludt,bár még mindig pukizik nagyokat.A doki szerint a dinnye nem szokott baj lenni,de más újat nem ettem.De megjött most este az aloe vera gélem,remélem az segit,amikor iszom rendszeresen mintha jobb lenne Neki is.

Kontrollozni akartunk,de már megint holt fáradtak vagyunk. :(

Puszi Nektek!Pogi:én mennék nagyon,de tudod,busz ,vonat,batár nagy babakocsi :(

KépKép

KépKép
pilchard
 
 


Encus!
Gratulálok a babádhoz!

Szerintem a köldökkel kapcsolatosan helyesen jártál el.Naponta többször is alkoholozd le és utána hintőporozd.

Én is adok cumit mert az egy kicsit megnyugtatja.
Szerintem nincs szüksége sem cukros vízre sem sima vízre ha rendesen szopizik.
A kaka állaga lehet teljesen vízszerű is, lényeg hogy szép sárga színe legyen. Eleinte vannak benne kis fehér pöttyök(apró golyócskák) ez azért van mert még nem tudja teljesen megemészteni a tejet.
Ha téged az nyugtat meg akkor szerintem nyugodtan aludj vele amíg ő igényli.

Én mérleg párti vagyok még most is mérem Pannát szopás előtt és után is, engem megnyugtat. Ahogy betölti a 2 hónapot abbahagyom.

Szerintem egy pár hétig fejjél minden szopi után ( éjjel ne) azután úgyis beáll a kereslet-kínálat.

Hasfájásra 0 hónapos kortól lehet adni az Infacolt ami recept nélkül kapható, vagy az orvos ír föl erősebbet amiben van görcsoldó (papalverin).
Nálunk az Infacol nem igazán vált be mi a kis seggét szoktuk rázogatni ( mint egy idegbeteg) attól megnyugszik a pocakja.

Kép

Kép
katus73
 
 


Sziasztok!

Encus: Gratula, és csak nyugodtan, mert azt már sajna én is megtapasztaltam így a 2. gyermeknél is, hogy átveszi a gyerek a hangulatod. Ja, én is a Jánosban szültem, én is két napig adtam neki a cukros szmötyit, mikor már jött valami tej, minimális, akkor leálltam. Én nem is adtam vizet se, de avval nem ártasz. Nálink a cumi nem jött be. És, amit a kakiról írtál, az tök rendben van, Noéminek még most is sokszor híg. Tgyes-t én naív egyedül akartam intézni (a rendőrség mögött van egy lila épület), de közölték, csak a munkahely tudja kitölteni. Az anyaságit, családit a Lőportár u.-ba intéztem, de amíg nincs Anyakönyvije, Taj kártyája nem tudsz intézkedni, azt meg kiküldik egyszer csak. :D Na ennyit okoskodtam, de a védőnőd is segít majd ezekben.

Pil: Lehet, hogy tényleg a dinnye volt? Tudod, én nem merek azt se, beindul a zeneláda.

Szgoron: Mi a helyzet, el vagy havazva? Vicces volt, hogy találkoztunk. Még mindig, csak álmodozom az éjszaka átalvásáról, irigykedem.

Pogi: Sajna én nem tók állatkertezni, de ne hagyd ki, lesz kaja is, legallábis a tv-ben az volt.
colett77
 
 


Jajj, de jó! Kajaaaa! ;) :D:D:D

Csajok, ha esetleg vki gondolkodik, h el akarna menni, kérje priviben tőlem (vagy ha már nem vagyok, Pilchardtól) a telszámom, h tudjunk talizni!

pogacsa
 
 


Sziasztok!!!

Mostanság az autókeresés miatt apjuk használja a gépet,így csak este jutok ide!!!

Képzeljétek,találkoztunk a védőnőnél Colettel!Nagyon komoly volt,ő szólt rám!Édesek a picijei!!!:)

Pogi!Komolyan?Akkor mi megyünk,mert Sanyi nem dolgozik,de reggel ér haza így délután lehet megyünk!!!Én nem tudom a számodat!!!:(

Pilchard!amit a névnapra írtam az egy hülyeség,mostoha apám szokott minket így köszönteni!(le vagy szarva....alkalmából és mutatja,hogy milyen vastagon,erre én amennyit le is tudsz nyalni) :lol:
Amúgy Amelinek boldog 3-om hónapot!!!!:)Gyógy pusza a combijára!!!:)Jó lenne újra talizni,utoljára nem voltunk valami szalonképesek! :lol: :shock: :shock:

Mézgombi!!!Édes a Júlcsi babád!:)

Exdeus!!!Ikertesó jól van?Már mennyi kg?Boldog 2x2!

Ma megint benyomtam két doboz VANILLÁS KARIKÁT! :shock: :)
Erre rámjöttek a régi gatyóim!:)
Akkor tovább folytatom a karika evést!:)
Ma bundi kenyér volt a kívános listán!!!Túrostésza a vacsi!

Encus!!!gyönyörű Maja!!!Tiszta apa!:)
A köldököt jól csináltad!az a hintőpor szárít mint az állat!!!Én utánna a szunyog csípéseimre használtam!Kajak jó!!!
Én csak egyet mondok,szerintem hallgass az ösztöneidre,azok mindíg megmutatják mit csinálj!!!:)
Mert ahány ház annyi szokás!:)Ügyes vagy és minden menni fog,csak türelmes légy!Először is a gyermekágyat pihend ki,az fontos!!!
A viszerek miatt:(

CSÁSZÁRNŐK!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!

Nektek is nagy még a poci???Mert nekem még a helyet is átadták a buszon!!!:)Mondtam magamban fa..a!
Állítólag az első csaszinál nehezen megy le!!!
Ma volt kontroll!
Tegnap voltam apjukkal 5 és fél éve együtt!:)Kaptam tőle rózsát!Édes ő meg...... :oops: :lol:

Nyanya!Sanyi is jönne a talira de még ez nem 100!Ügyes a tábli!


No mindenkinek joccakát!!!

Puszi:

Szilvus

Kép
szgoron
 
 


Sziasztok,

Encus: mi is hasznalunk cumit, csak a kis buta egy ido utan kikopi, (neha mar jo messzire!), arra felebred, es rogton az elso reakcioja, hogy na akkor sirjunk! :(
Tudom ajanlani a Dr. Spock: Csecsemo es gyermekgondozas cimu konyvet, sok hasznos tanacs van benne. Kepzeljetek, mi megvettuk, aztan a ferjem par napja eszrevette a konyvespolcon, 1970-es kiadasban, gondolom, a szuleim vettek meg, mikor szulettem. :) Most megvan ket peldanyban. :)

Ma nagyon nyugos napunk volt, sokat sirt, es szerintem emiatt nagyon sokat bukott is. Tobbszor is folyt le a hatamon a tejci. :(

Rakok fel nehany kepet is,

Udv: Macsek

Kép
Apaval repulunk
Kép
beajulva....
Kép
osszebujva...
Kép
Kép
Kép
Kép

Kép

Kép
macsek7
 
 


Macsek!
Andriska nagyon édi kisfiú. Látom, hogy vannak ott hurkák a kis combiján nem kellene aggódnod, hogy mennyit eszik.

De jó nektek, hogy mentek az Állatkertbe én is én is.(Békéscsabáról :lol: )

Kép

Kép
katus73
 
 


Szilvi, küldtem privit!

Igen, én is hallottam, h császár után nem megy le olyan könnyen a pocak. :(

pogacsa
 
 


csak egy gyors bekukk. Iszonyú éjszakánk volt, most próbálom összeszedni magunkat az állatkertezéshez. Este 11-kor gondoltam utoljára megszoptatom elmagyek fürödni és alvás. Aztán éjjel 1 kor meglepődve látom, hogy Blanka mellettem fekszik. Azt se tudtam hol vagyok. Jól elaludtam szoptatás közben. Na megyek készülődni, még nem is reggeliztünk.

Kép

KépKép
nyanya67
 
 


Szilvi!
Nekem ez a második császár és most még nehezebben megy le a hasam mint az elsőnél kb 5 hónapos terhesnek nézek ki.
És a doki szerint a méhem sem ment még vissza, mondjuk elég brutális súllyal született panna az én méreteimhez képest.

Na meg persze nem is fogyózom. :lol:

Kép

Kép
katus73
 
 


Pogi:Gergőnek Boldog 3.Hónapot kivánok.ez igy értelmetlen :?: ,de hogy kell irni?

Macsek:nehéz elhinni hogy ez a tündéri Andriska sirni is tud.
Rád meg annyira nem igy emlékeztem,fura.Jól nézel ki!!

Szilvi:nem tudom hogy csinálod de irigy - irigy
én bezzeg rám semmi nem jö lassan!Akkor Te már nem is nyomulsz kinais gatyóban?????? :lol:
Talizni tényleg jó lenne,hát ez a szeptemberi csak összejön!

Nagyon felelőtlen anya vagyok!!!! :oops: :oops: :oops:
Este kapott szurit,mert a doki szabin van,de mondta hogy menjünk este és beadja.fél 9 körül el is aludt,és mindig szokott éjszaka enni,de most reggel 6-ig aludt.Én felébredtem éjszaka többször,és csodálkoztam is hogy miért nem kel már fel,de nem jutott eszembe hogy a szuri miatt. :oops: pedig többször is megnéztem az ágyban,ráadásul légzésfigyelő is van alatta,csak éppen az nem jutott eszembe hogy megnézzem nem lázas e.szerencsére kutya baja,csak aludt egy jó nagyot,de nekem olyan lelkiismeret furdalásom van,hogy lehet ilyet elfelejteni?persze mikor beugrott ez fél 6 körül,kiugrottam az ágyból és összevissza tapiztam hogy nem lázas e.Na emiatt kicsit most kivagyok.

Beszéltem Encussal,éjszaka begyulladt a melle,lázas volt, a védőnője meg szabin van.ha vki tud irjon neki tanácsokat,mert én ezügyben nem vagyok képben.

puszi
alig indult el a gépem,ha nem vagyok ma akkor az csak a gép miatt van,persze peti ma is későn jön :cry: :cry:
És végre holnap talán el tudok menni venni játékot Amelinek!!

KépKép

KépKép
pilchard
 
 


Szerintetek lehet szőlőt enni?

Kép

Kép
katus73
 
 


Katus:komolyan mondom egy oldalt sem találok most,pedig volt nekem vagy 5 hogy mit lehet,mit nem,még keresgélek,ne haragudj,tiszta béna vagyok ma.

KépKép

KépKép
pilchard
 
 


Pil!
Köszi.

Encus!
Amikor nekm begyulladt a cicim (39 fokos lázam lett ) akkor felhívtam a nőgyógyászomat és írt föl antibiotikumot olyat ami mellett lehet szoptatni.
Egy nap alatt rendbejöttem perszer végig kellett szedni a gyógyit.
A sebes mellemből nem tudtam szoptatni mert nagyon fájt így azt lefejtem és üvegből adtam oda.Tudom, hogy ez nem helyes de nekem akkor így volt jó.
Biztosan van rá homeopátiás szer is.

Jobbulást!!!!

Kép

Kép
katus73
 
 


Sziasztok!

Jó régen írtam már, de sajna nem volt időm! Sok a gyerekem... :lol: Azért 2-3 naponta próbáltalak olvasgatni benneteket, és úgy-ahogy képben vagyok.

Encusnak gratulálok a babához, az újakat pedig üdvözlöm! Sajnos nem tudok most reagálni dolgokra, csak kis időm van most is.

Látom szerveződik a tali, jó mulatást hozzá! Mi sajnos nem tudunk menni, aznapra már családi progink van.

Mi jól vagyunk, bár Nóri, ahhoz képest, hogy "óriásbébi", még mindig 3 óránként kér enni! Van valakinek hasonló babája? Hétfőn volt 10 hetes, 5400 gramm (ugye 3060-nal született), és mégis. Éjszaka is eszik még egyszer. (Bár inkább hajnalban.) Amúgy imádnivaló, édesen mosolyog, dumál, és próbálgatja a kezeit!

Dobok fel róla egy képet, fürcsizőset. Pilchard, be lehet kerülni az albumba ezzel a képpel? Ha beteszed, előre is köszi.

Majd még próbálok jönni, ha időm engedi.

Sziasztok, Hello

Kép
hello
 
 


Sziasztok!

Sajnos jobbára olvasó üzemmódra van időm, de az mindig megnyugtat, mert teljesen hasonló problémákkal küzdünk mi is: cicivel játszadozás szopi helyett, esti nyüszis műsor, ..stb. Ilyenkor megnyukszom, hogy a többi kisbaba is hasonlóan működik és nem én csinálok rosszul valamit.
Köszi Nektek, mert néha úgy, de úgy el tudok bizonytalanodni.

zsu
zsu11
 
 


Ja Encusnak gratulálok, és mihamarabbi gyógyulást.

Nekem a munkahelyem tb kifizetőhely, így mi mindent ott intéztünk. Egyedül a TB kártyáért ment el a férjem a Teve utcába.

Hamar leesett a köldökcsonk, nekünk valamikor a harmadik hét után esett le. Alkohol+hintőport utána még pár napig használtunk, csak ritkábban, nem minden pelusozásnál.

Cumit először én sem akartam, aztán a kilencedik naptól van :)
Ma hajnalban ötkor evett, és még korainak tartottam kezdeni a napot, így kettesben visszakuckóztunk az ágyba, kicsit cicicumizott és aludtunk nyolcig. Ennyit hogy nem altatjuk magunk között a nagyágyban :)
Egy-két elvemet már én is elég hamar feladtam.....

irigykedem a tali miatt...mennénk mi is bárhová...ha esetleg elmarad az esküvő, amire mennénk, akkor...

zsu
zsu11
 
 


Sziasztok!

Ezer éve nem írtam én is, de Kende babám most is kézben, illetve cicin (persze csak dudlizik... :D ), közben ringatom is meg pötyögök... kár, hogy nincs három kezem... :lol:

Encus, Jurem!
Gratula a babukhoz!

Encus!
Mindenképp szopiztass, mert még rosszabb lesz, vagy pedig fejd le a tejcsit!

Katus!
Hát, ha a magját nem eszed meg... :wink: bár szerintem azt úgy nem lehet...

Ma voltunk mi is méredzkedni: Kendém 5250 gramm és 55 centi! Vannak is olyan hurkái... Azt hiszem, nem kell aggódni, hogy elég-e a tejcsi… Bár van olyan, hogy úgy érzem, kevés neki, főként este szokott olyat csinálni, hogy totál leszívja, aztán rángatja egy kicsit, majd elalszik rajta, és 3-ig fel sem ébred. Ilyenkor egy kicsit elkeseredek, mert nem tudom, miért csinálja, de ezek szerint csak szórakozik az anyjával…

Puszi mindenkinek!

Kép
Kép
norwell
 
 


Ex, azt hiszem Te írtad, hogy adsz köményes teát a picurnak. Használ? Én tegnap óta adok. Te csinálod, vagy veszed?
zsu11
 
 

Vissza: Gyermekek / magzatok kor szerint

Jegyzetfüzet:

 

X
EZT MÁR OLVASTAD?