No már sokak unszolására neki állok a feladatnak… mert azért valóban tényleg égő, hogy Adél már 2 hónapos és még erre sem jutott időm.
Szóval kezdem az elején. 8-án hétfőn a hajnali busszal felutaztunk Bp-re, már útközben rendes kis jósló fájásaim voltak, de mint utóbb kiderült ez semmit sem jelentett, de akkor persze nem így hittük. Mindent be is vetettünk, hogy beinduljon jobban, meleg fürdő, összebújás.
Aztán másnap részvettem egy előadáson, - hiszen azon a héten volt a Születés hete is- a vízben szülésről beszélt az István Kórház vezető szülésznője, Csűrösné Erzsike. No én ekkor úgy döntöttem, ha egy mód van rá, akkor vízben szeretnék szülni. Szerda, csütörtök pedig dúla beszegetéseken vettem részt a dúlámmal, Ritával. Pénteken meg egy előadáson végül is valamiféle szülés felkészítő jellegű volt, hiszen a légzés technikákról is szó esett (aminek nagy hasznát tudtam venni később), meg arról hogy szülés után, hogyan mint lehet minél hamarabban regenerálódni (ennek köszönhetően már csak egy picike pocim van csak).
Aztán hétvégén semmi ilyen jellegű program nem volt így totál kiborultam, hogy mi van mááááár. Persze közben keményedtem össze- vissza meg voltam CTG-n, de semmi, de semmi nem utalt arra, hogy itt szülés lesz egyhamar. Persze mi apával mindent bevetettünk de nem sok eredménnyel (ricinus koktél, meleg víz, hatalmas séták, ugrálás)
Persze a dokim ezen a héten külföldön volt, így lehet ez a tudat is gátlón hatott. Hiszen ügyeletesnél nem nagyon akaródzott szülni, és mint utóbb kiderült ott is van egy pár mákvirág, aki megalázza, és nem a legjobb doki. Kedden kiderült a megbeszélttel ellentétben a doktornő nem is bízott rá egyik kollégájára sem, aztán amikor telefonon beszéltünk csak annyit mondott hogy kérjük meg Erzsikét, hogy ha mégis megindulna a szülésem, akkor az ügyeletes mellé ő jöjjön be.(ezt azt mondta vele is megbeszéli, és vissza hív .) Aztán mivel egy CTG is esedékessé vált csütörtökre Rita megbeszélte Erzsivel(akinél amúgy ő mind 3 leánykáját szülte),hogy bemegyünk és megcsinálja, ekkor derült ki hogy ő nem tud semmit arról, amit a dokimmal megbeszéltünk, és hogy sajnos ő péntek, szombat, vasárnap nem is lesz a fővárosban. Így aztán kicsit szorongva vártam a 15-ét amikorra ki voltam írva addigra hívtak vissza CTG-re mert hogy az a terminus napja, meg hogy a dokinéni is akkor már lesz állítólag.
40/a
40/b
A CTG továbbra se mutatott semmi bíztatót így arra jutottunk, hogy felhívom a doktornőt mikor is ér be, és hogy megvizsgál-e. Ekkor hívtam a dokit, hogy mikor ér be, s hogy megvizsgál-e mint megtudtam, ő még mindig nem lesz, majd csak másnap vagy harmad nap. Ez egy kicsit elkeserített, de már eddigre csak röhögni tudtam az egészen, nem is mi lennénk, ha minden simán menne.
Jósló fájásaim továbbra is voltak, de már úgy voltam vele, hogy lekaki mi lesz, már nem is érdekelt, hogy ott lesz-e az orvosom vagy sem, hiszen kicsit átverve éreztem magam. Aztán aznap este nyolc, kilenc fele már igencsak erősek voltak és a szokásos 10-15 percenkéntről, 4-5 percesre sűrűsödtek, még a lélegzetem is el-elakadt. Így abban állapodtunk meg Ritával, hogy Julcsit (a két éves kislányát) kiviszi ahhoz a hölgyhöz, aki vigyázni szokott rá, a nagyokkal meg csak elboldogul a férje. És ha valami van, akkor jön és megyünk be. No hát a fájások egyre erősödtek, és már 2-3 percenként jöttek. Közben megérkezett a házigazdánk is-pont mikor Ritának írtam két fájás közt SMS-t hogy jöjjön- így ő is velünk izgult. No 11 óra felé megérkezett a Rita ezzel valamiféle olyan nyugalom szállt rám, amitől a fájásaim elcsitultak így aztán négyesben várakoztunk mi is lesz. Jól elviccelődtünk, de a fájások nem erősödtek újra be így olyan egy óra magasságában arra jutottunk, hogy aludni kéne, aztán majd kiderül mi lesz.
No én amint lefeküdtem, nyomban elkezdtem megint fájni, egyre jobban, de egy kicsit elszundítottam, és arra ébredtem, hogy marhára húz, meg fáj, és hogy hánynom kell, és hogy hasmenek. Felkeltem és kimentem a mellékhelységbe, cefetül éreztem magam. Rita persze megébredt a csöszmörgésemre, és kérdezte, mi van, mondtam iszonyatosan húz (tényleg alig bírtam állni), meg hogy a róka koma kerülget. Ez már olyan fél négy, 4 óra magasságában lehetett, mert már éppen pitymallott. Arra jutottunk, hogy hát irányozzuk meg a kórházat, hogy hát nézzék meg meddig jutottunk. Útközben Rita beugrott egy benzinkútra filmért a fotómasinába, szegényt a boltos jó hülyének nézte, minek kell neki hajnalba film, de mikor mondta, hogy szülni indultunk akkor már csak mosolyogtak. Útközben jókat mosolyogtunk, hogy milyen érdekes, hogy az utolsó 1-1, 5 hónapban minden reggel 6.23 kor ébredtem és hogy milyen vicces lenne, ha pont akkor születne meg Csiribiri (Adél „gyártási neve”). Meg hogy akkor pont egy hónap lenne a két csemete szülinapja között. Persze Adus szokásához híven marhára élvezte a kocsikázást rugdosott rendesen.
Fél öt körül beértünk a kórházba, rám tették a CTG-t na nekem onnantól a visszatért fájásaim szépen elillantak. Egy óra hosszat rajtam volt a gép persze Adél szunyálni kezdett így többször rá kellett berrenteni. Aztán mivel a vizsgálat nem mutatott különösebb aktivitást a méhem részéről, így az éppen szolgálatban levő Erzsike megvizsgált és megállapította, hogy kb. 2 ujjnyira ki van nyílva a méhszáj, de még semmi. Bevettük hát magunkat az alternatív szülőszobába, és várakoztunk próbáltam rá ülni a labdára, de nem nagyon jött be. Így jobbára csak az ágyon feküdtem, amit akkor marha keménynek éreztem.
Aztán olyan 7 óra körül jött egy szülésznő hogy akkor megnézik változott-e valami, meg hogy az ügyeletes orvos (Petik Dóra) megnézné a magzatvizet, hogy tiszta-e. Hát a méhszáj továbbra is 2 ujjnyi és az amnioszkópia szerint a magzatvíz is tiszta volt, így azt javasolták, hogy menjünk haza, és ha valami van, jöjjünk vissza, mert nem úgy festett a dolog, hogy ebből gyerek lesz aznapra. Éppen cuccoltunk már, és vártuk hogy megírja a Petik doktornő a papírt, és hogy megyünk, amikor megérkezett az orvosom.(nagy-nagy meglepetésünkre, mert akár mennyire is durvi, de ebben a helyzetben ő volt az egyetlen, akire nem számítottunk, hogy betoppan).
Aztán vele is megállapodtunk, abban hogy akkor hazamegyünk, és ha megint fájnék vagy beindulna a szülés, akkor bemegyünk újra, meg hogy „ők se haragszanak rám, de én se haragudjak”… ezt persze nem értem miért mondta, hiszen miért kéne nekem vagy akár nekik haragudniuk, azért mert így történt, hogy leállt a folyamat. Megállapodtunk abban, hogy akkor 18-án kell legközelebb CTG-re járulnom, meg hogy mivel már a 40. héten vagyunk. Akkor csinálnak áramlás vizsgálatot is. Aztán szépen visszamentünk a szállásra kicsit el voltam kenődve, mert már igencsak szerettem volna túl lenni a dolgon. Aztán bú felejtésnek előirányoztunk egy mozizást magunknak. Persze ehhez meg is kellett találni a megfelelő mozit így szinte egész nap gyalogoltunk. Mondanom sem kell hogy eztán, fájás-fájást követett. Meg valószínű, hogy a bekukucskálástól, de a nyákdugesz is szépen angolosan távozott a nap során. Meg kajáltunk és olyan egy óra felé elindultunk Meredek utca, Hegyalja úton le a MOM parkig, ahol este fél 10 kor játszották az Underworld 2-t, aztán átmentünk a Mamutba, hátha ott előbb lesz, de ott 10kor lett volna, így aztán bánatunkban visszagyalogoltunk ugyanazon az útvonalon a lakásba, kicsit leültünk, kajáltunk, meg persze a szokásos esti beszélgetést megejtettük a Tomasszal. Aztán indultunk vissza, hogy 9 re a MOM-ba legyünk. Az amúgy fél órás utat is csak egy óra alatt tudtam megtenni, mert 3 lépés után mindig meg kellett állni, kiszuszogni az összehúzódást. És mire a moziba beültünk már igen csak sóhajtoznom kellett, és elég erőteljesen nyomta a pici lány lefele magát. Aztán ahogy elkezdődött a film úgy mintha elvágták volna a dolgot egy kósza fájás se volt, 2 napig aztán semmi. Mozi után persze szintén gyalog mentünk haza, így aztán éjjel egy felé nem nagyon kellett semmi féle altató beájultam, de legalább kialudtam magam.
Így hát 17-én szépen fájásmentesen elbattyogtunk Ritáékhoz, akik mint az a nagy túránk kapcsán kiderült nem is laknak olyan messze tőlünk. Náluk ebédeltünk, meg jót játszottunk Julcsival, és nem utcsó sorban neteztünk egy picit, így egy kicsit megnyugtathattam mindenkit, akit az előző napi SMS-emmel felcsigáztam, hogy mééég egyben vagyunk. Erőt adott, hogy nem csak én vagyok még mindig 2 in 1, és hogy a velem egyszerre kiírt kismamák sem kapkodják el az osztódást.
pakolás
Másnap a szokásos időpontban, azaz reggel 7 re mentünk CTG-re. Amit szokás szerint egy szülésznő tanonc tett fel. És persze Adus most se elevenedett, így volt berregtetés. Továbbra is minden OK volt kivéve, hogy fájásnak nyoma sem volt. Aztán felhívtam a doktornőt, aki olyat mondott, hogy előjegyzett erre a napra áramlásvizsgálatra és UH-ra. Mint kiderül megint félre értettük egymást, mert le kellett aztán mennünk az alagsorba és kérni időpontot. Az már csak részletkérdés volt, hogy 3/4 11 re kaptunk… és ez reggel fél 8 kor volt. Így első körben úgy volt, hogy haza megyünk ,Rita kimegy Julcsiért a dadushoz, és visszajön értünk és bevisz a vizsgálatra, de aztán mikor elmondtam az aggodalmamat, hogy attól félek, nem-e amiatt állt le a dolog hogy valami baja van Adusnak, mert volt hogy fél napig meg se moccant, és hogy persze jó munkásemberek ott az Istvánba, de nagyon azt érzem, hogy Erzsi kivételével ott tojnak nagyívben a fejemre. Így aztán felhívta a Praxisban Győrfi Mátyást, és megkérte nézzen meg ő is. Így gyorsan kimentünk Julcsiért a legnagyobb dugóba és vissza. 3/4 10 helyett 10re értünk be persze már mi előbb kiszálltunk és futottunk a Balázzsal, két huncut némber (Rita&Julcsa) meg a kocsiból rötyögte, milyen brutálisan futok a nagy hasammal, és az asszisztens rosszalló tekintete mellett vonultunk be a vizsgálatra. Persze a doki nagyon aranyos volt és megnyugtatott, hogy semmi gáz és hogy szerinte a kisasszony akár még egy hétig benn maradhat. Gondoltam magamba remek!(szerencsére nem így lett) Ő ekkor 3516grammra becsülte a súlyát. Mutatott róla 4D képet is és valóban másnap egy ilyen pofika fordult felém. Tök jó volt. És majd 10 percig tartott a vizsgálat.
Innen átvágtattunk az Istvánba itt jó 20 perc várakozás után, behívtak 3-t húzott az UH fejjel a doki és ő is megállapította, hogy nincs gond odabenn. És hogy Adél 3100 gramm. No ekkor már kétszeresen is megnyugodva mentünk haza. Ahol is aztán délután 4-5 óra magasságában megint jöttek fájásféleségek. De már nem is nagyon vettem komolyan, mert már totál úgy voltam vele lesz, ami lesz, akár úgy is maradhatok, nem görcsölök rá.
Apával megbeszéltük hogy pancsizunk egyet, aztán együtt leszünk, kihasználjuk, amíg lehet. No a meleg víz kicsit mintha még jobban fel erősítette volna a fájásokat, de nem volt még az igazi, meg hát rendszertelenek is voltak. Aztán amikor apával együtt voltunk az már egy kicsit furi volt. És lehet, hogy hülyék vagyunk, de megbeszéltük, -én elmagyarázom mit is kell érezni, meg hogy hogyan csinálja-, hogy apa megvizsgálja miként áll a méhszájam. Meg is történt: apa elmondása szerinti eredmény: „hát simán befért a két ujjam a harmadik is lehet, de mivel az nem volt benn így az nem, de hogy ott éreztem valami keményet annak a csőnek (méhnyak) a végébe és hogy ott mintha lüktetett volna valami olyan pulzus jelleggel (vagyis valszeg megérintette Adus fejecskéjét, ami ezek szerint már beállt a medencémbe). Amúgy is vicces szitu így hatalmas röhögésbe torkollott, meg hát jó adag elérzékenyülésbe. Aztán este már nem nagyon kívántam a vacsorát és korán el is mentem aludni, de aztán olyan 1 óra felé már fenn voltam, mert 2-3 percenkét követték egymást a fájások, először nem voltak olyan egetverően fájósak, csak éppen hogy szuszogtam tőlük, de valahogy nem tudtam már visszaaludni. Így jó hasznát vettem annak, hogy a szülőszobára összeállított CD-m zenéi a laptopomon is meg voltak. Kezdetben pasziánszoztam, de idővel, ahogy erősödtek a fájások (jelezem továbbra is 2-3 percesek) már nem volt hozzá igazándiból türelmem, így totálisan begubóztam, és átadtam a figyelmem a zenének, néztem a Media Player equalaser-jét és szinte révületbe kerültem. De, jó volt, hiszen egyre jobban erősödtek az összehúzódások és egyre kitartóbak voltak. Közben persze olyan fél 3 felé felébredt a lányom is, és maximálisan összedolgoztunk. Vagyis egy hullámhosszra keveredtük, és mikor jött a fájás előtte pár másodperccel rúgott én bólintottam, és lehunytam a szemem és átadtam magam a fájás hullámainak(mert mint kiderült olyanok voltak, hogy volt egy nagyon erős hullám ami félig lecsillapodott és erre jött aztán 2 perc múlva a következő ami szintén lecsökkent valameddig, de nem ment még le nullára hanem onnan ment megint fel és úgy le nullára vagyis már benn a kórházban ilyen szép 3 csúcsos görbéket produkáltam). Ezt játszottuk úgy 4ig, amikor is apa megébredt, és megbeszéltük, hogy akkor szólunk Ritának, hogy jöjjön, mert ez talán már nem múlik el. Rita jött is, fél ötkor már ott is volt és megállapította, hogy úgy abban az állapotomban tetszős vagyok. Vagyis hogy ez már az lesz. Persze én továbbra sem voltam kommunikatív állapotomban, azon kuncogtak az ülőgarnitúra másik végében húzódva, hogy bámulom a monitort, mint aki el van varázsolva. Persze 2 fájás közt én meg azt állapítottam meg, hogy ők meg olyanok, mint a 3 nyulak (Lásd. Zelk Zoltán vers) csak ők ketten vannak.
Aztán úgy negyed hat felé miután megbeszéltük, hogy mégse otthon szülünk, neki álltunk készülődni: felöltöztünk, összeszedtük, ami nem volt még benn Rita kocsijába keddről és kellett. beültünk a kocsiba és iránya kórház, mert ugyan kicsi para volt bennem, hogy megint lukra futunk, de nem is mertünk tovább maradni, mert azért elég sűrűk voltak a fájások, meg hát erősek is már. Mikor beértünk olyan 6 óra lehetett, mondtam a kíséretemnek, hogy semmit ne vigyünk fel csak a tényleg legfontosabbakat, nehogy úgy járjunk, mint legutóbb, mert akkor felvittük a cuccot és potyára. Persze jól ki lettem cikizve, hogy babonás vagyok, mert előtte a kapunál is inkább fizettem a behajtási díjat (mert ha szülni megy az emberlánya, akkor a kiskönyvvel be lehet ingyé menni).
Aztán mikor felmentünk akkor megint CTG-vel indult a történet, ismét meg kellett ébreszteni a kisasszonyt, persze én közbe is zenét hallgattam, mert nem akartam kizökkeni abból a gubó állapotomból, mert úgy éreztem magam jól. No mivel szépen produkáltunk eztán mocorgást meg fájást is így nem tartott tovább fél óránál a vizsgálat. Aztán mielőtt bevettük volna magunkat a szerencsére ismét üres alternatív szülőszobába az ügyeletes szülésznő megvizsgált, ekkor kb. 4-5 cm volt a méhszáj. Aztán bementem én is a többiek után Rita közben felhozta, és kipakolta, amikre szükség lehetett (gyertya, vízforraló, olajok, homeos bogyók, borogatós ruhák, takaró stb.). Aztán átöltöztem a szülésre előirányozott hálóingembe.
40+4 szülőszoba
És kicsit próbáltam sétálni de nem nagyon ment így inkább a bordásfalba kapaszkodva álltam, meg leguggoltam és közben ment a zene (vagyis a discman-ről, mert én gyagya MP3-as CDt írtam meg és nem csináltam audiot) discmant belecsempésztem a bordás fal mellé akasztott kincstári fürdőköpeny zsebébe.
kád
Közbe megjött Erzsike is (aki annak ellenére, hogy a dokim megjött továbbra is istápolt minket), Rita megnyitotta a vizet, hogy fincsi legyen a kádba (mert csak lassan melegszik) de rozsdás volt egy kicsit a cső így az első adag vizet le kellett engedni, mert valamiért nem azzal voltunk elfoglalva, hogy a víz színét kémleljük, mert eddigre már rendesen fájdogáltam. Balázs közben elfutott a büfébe tejért, hogy tudjunk muskotályzsályás borogatást csinálni, Rita meg vizet forralt, meg masszírozott, amikor fájtam. Közben többször is ki kellett mennem WC-re gondolom a hólyagomat nyomhatta Adélka. Igaz nincs messze de útközben is meg-megálltam, hisz 2 percenként menetrendszerűek voltak a fájások. Aztán Erzsi megvizsgált vízbe szállás előtt, ekkor derült ki, hogy kb.6 cm méhszáj mellett, hogy a burok kicsit fentebb megrepedt és hogy csordogál a magzatvíz így közös megegyezésre Erzsi lentebb is kipukkasztotta, hogy ha már így is, úgy is folyik, akkor lássa tiszta-e. Hát nem volt az. Adél tisztességgel belerottyantott (utólag visszagondolva rá jellemző módon, hisz az óta is fergetegeseket rotyogtat) mikor leszálltam a vizsgáló székről, jól meg is néztem, mi jött ki, mert EÜ suli ide vagy oda ilyet még nem láttam. No persze a ránk jellemző szerencse széria okán pont akkor nem működött a vízben használatos CTG gép így lőttek a kádazásomnak, hiszen innentől kezdve monitorozni kellett a csibém szívműködését. Ez kicsinyt elszomorított, de aztán Rita lelket öntött belém, hogy nem lesz gond, és hogy minden úgy lesz jól, ahogy lesz. Így aztán a tappancsokkal a pocimon igyekeztem sétálni, meg a bordás falba csimpaszkodva fogadni a fájásokat, a „fődúla” pedig közben rendületlenül cserélgette a borogatásokat, Balázs ekkor nem tudom mit csinált (de tuti csak a magamba fordulás miatt nem vágom) Ekkor ért be a dokim (fél 10) kérdezte, hogy vagyok, meg a fájásjelző tappancsot levette rólam és megvizsgált. Aztán már nehezemre esett az állás így leültem az ágyra,
ágy
ami most érdekes módon tök jó volt, hogy olyan kemény, mert nem süppedtem bele. Rita mögém csücsült hogy fájásközben neki dőlhessek, Balázs meg időről időre hozta a friss meleg borogatást a keresztcsontomra, mert az összes húzódás, fájás abba sugárzott bele. Aztán próbáltuk, hogy a pocim aljára tesszük, de az igen csak nem esett jól, meg a tappancsok miatt nehézkes is volt. Persze még otthon próbálkoztunk azzal a taktikával, ami a Kriston intim tornában van, hogy lifteztessek, hát ez ebben a pillanatban kissé mazoista megmozdulás volt, hiszen így sokkal jobban fájt, de magam tudtam szabályozni, hogy milyen nyomást engedek rá a keresztcsontomra. Aztán hogy Ritus egy kicsinyt pihenjen (hiszen azért nem lehetett könnyű tartani) mondtam, hogy cseréljenek helyet Balival, igaz aztán ő nem tudott olyan profin tartani de jó volt, hogy átölelt. Közben továbbra is ment a zene… ja és olyan huzatot csináltunk a szobába, hogy volt hogy kivágódott a kád fölötti ablak, és a dekoráció bánta. Aztán már az ülés sem volt megfelelő pozitúra (persze már „a sehogy sem jó” stádiumban voltam) így négykézláb helyezkedtem el az ágyon így ideig, óráig jobb volt, mert kicsit tehermentesült a keresztcsontom. Rita próbálta, hogy fájásközben megtartja a medencémet, meg hogy oldalról összenyomja, de ez sem jött be. Ekkor eszébe jutott, hogy vegyek be homeosbogyeszt. Aztán ismét jött az orvos, megnézett megállapította hogy szépen haladunk. Kérdeztem nem-e lehetne, hogy egy kicsit lezuhanyozzak, kérdezte, hogy felfrissülés miatt, vagy fájdalomcsillapítás végett. Mondtam az utóbbi. Erre sajnos nem volt mód, hiszen abból a gyors verzió nem elég, így kérdeztem, hogy akkor valami fájdalomcsillapítást nem lehetne, mert annyira intenzívek voltak a fájások már, hogy az erőm végét járta (úgy éreztem). Kicsit lekapcsoltam volna a fájásokat, mint a villanyt, hogy magamhoz térjek, de persze ilyet nem nagyon lehet. Így megbeszéltük, hogy milyen szuri lehetne. Mondta, szól Erzsinek. pár perc múlva jött is. Addigra már be-bejátszott egy kis kakilási ingerféle dolog, meg hát, ahogy kezdődött úgy végződjön alapon hánytálért kiáltottam, mert a róka koma itt is rám talált.(hisz a hányás hányinger az kb.8-9 cm-es méhszájnál lehet) Így mielőtt bármit felszívott volna megvizsgált mondván van-e még értelme, meg hogy mennyire valós, amit érzek és nyomban így szólt: „Cicuska nincs bökés! Kitolunk!” Mert valszószínűleg a Caulophylum kicsit rásegített a témára, hiszen már csak ippen nem tűnt el a méhszáj. Ez 11. 15 kor volt, Rita neki állt kuncogni, mert hogy ő, akit, Adélt ismer az mind délben született (hisz A Dél) és hogy az én lányom is így lesz. Mondtam neki én azért remélem addig nem tart már. Közben Erzsike előkészített mindent.
Maradtam négykézláb,
négykézláb
így egy darabig jó is volt de nem haladt igazán a dolog így megpróbáltuk azt, hogy felállok, és amikor nyomnom kell, akkor megkapaszkodok Ritába és apába, és ők tartanak, de ezt Erzsi 2 fájás után lefújta, mert a gravitáció nem segítette a babuskát, semmit nem mozdult, majdhogy nem visszább ment. Visszamentem az ágyra és mivel hamar jött a következő fájás így az hanyatt fekve ért, és mivel ebben a testhelyzetben Adél megindult kifele, így ebben maradtam. Ekkorra ha jól emlékszem előkerült a dokinénim is, meg megérkezett a csecsemős, meg a gyerekorvos is mivel a vízbe kaki miatt le kellett szívni a csibike tüdejét.
Így hát a következő képet mutatta a szülőszoba. Én fekszem az ágy jobb oldalán, jobbomon Boros doktornő, aki fogta a lábamat, amikor fájás jött, és igazgatta a CTG tappancsot, mert folyton elszállt a vétel. Balról mellettem az ágyon Rita dúla, aki fájás közben tartotta a fejem, meg a bal lábikóm, lenn az ágy végében Erzsi csücsült és teljes erőbedobással védte a gátam, meg bíztatott. Mögötte api a kamerával (szóval fájás szünetben csak a vigyorgó képét láttam, hogy „veszem ám”) mellette az újszülött osztályos különítmény. Ja és néha becikázott a takarító. Tuti az nap az én szülésemen volt a legnagyobb összdrukker szám. Ja és azt ki ne hagyjam a sorból, hogy a szomszéd szülőszobában egy vietnámi csajszi vajudott és gondolom sétálgatott, mert egyszer csak egy vigyorgó keleti női arcot láttam a szülőszoba ajtó kerek ablakán bekukucskálni. Ezen persze csak utólag tudtam hatalmasat röhögni.Meg azon is, hogy stílszerűen a huzat ismét bejátszott, mert aztán a mellettem lévő ablakot vágta ki, de ekkor már a magnó bánta, akkorát csattant, hogy csak na. Persze mi közben éppen nyomtunk így mindenki összerezzent.
Ekkor már percenként jöttek a fájások, és majdnem annyi ideig tartottak is, egy egy fájásba kb 3 nyomás fért bele kettő között persze erőteljes szuszogással próbáltam át”szellőztetni a vérem”utólag ez tök viccesnek tűnik, de akkor ezt éreztem jónak. Végülis mindent úgy csinálhattam ahogy én jónak éreztem, nyomás közben meg szemecske becsuk és szájacska ellazít de levegő benn tart. Ez is így leírva érdekes de éreztem,hogy ha nem lazítottam ki akkor nem is haladt annyit meg sokkal jobban belefáradtam. Viszont amikor összejött akkor éreztem, hogy centről centire halad előre a gyerek, és hogy van értelme annak amit csinálok. Így aztán olyan ügyesen haladtunk, hogy kb. a 5-6 fájás után már igencsak éreztem hogy feszít a gátam. Ami persze nem volt a legkellemesebb, de Erzsike rendre, tette rá a borogatás így könnyebb volt, mert ugyibár Tomi gátmetszéssel született szóval ő ilyenkor már kinn volt. Az volt a legkellemetlenebb az egészben, hogy minden fájással jobban neki nyomódott a buksi, és jobban feszítette.Ettől persze én elbátortalanodtam, de sikerült túllendíteni a drága bába asszonyunknak ezen, hiszen mondta, fájás szünetben, hogy ha gondolom tapizzam ki, mennyit haladtunk előre, így persze szinte percenként simizgettem Adél fejecskéjét ahogy egyre jobban puposodott kifelé.
DE mivel a kitolás kicsit elhúzódónak tűnt a gyerekszekcó szerint így közös megegyezéssel( meg lehet azért is hogy ne repedjek)a doktornő ejtett egy kicsi gátmetszés szerű vágást, azért csak szerű hiszen az elsőhöz képest nulla volt hisz csak alig egy cm vágás,az első meg vagy 4 cm volt( ugyan ott vágott).Persze mivel nem volt a tervben a gát metszés így nem is érzéstelenítettek előtte így kicsiny felsziszentem, de annyi. Meg csak annyit jelentett hogy akkor egy pillantra csökkent a nyomás, és neki tudtam durálni magam az utolsó két fájásnak aminek során Adél kidugta a buksiját. No ekkor persze neki álltak leszívni, így egy fájást inkább csak elkellett szuszognom, hogy meglegyen a leszívás, aztán a következőt meg azért hogy a kis teste is kibújjon. Azaz 11.50-kor világra jöjjön Bayer Adél Anemona. Nyomban felsírt volna a csibém, -de a doki meg a nővérke ahogy szívták le a magzat vizet a tüdejéből,- így csak nyöszörögni tudott. Ami nagyon rossz(szinte az egyetlen rossz élmény) volt hogy laringoszkópot is dugdostak le a torkán, iszonyú élmény volt( bele gondolva, hogy Tomi sokkal ramatyabb állapotban bújt ki ezek után bele sem gondolok vele miket csináltak), aztán mikor Erzsike látta, hogy bele fehéredtem, meg hát nekik is kellett volna a hely, hogy a lepényt megszülesszék így szépen api kezébe nyomták az ollót , aki aztán diadalmas mosollyal elvágta azt.(Tominál ez is elmaradt) És Adéllal elsuhantak, Rita persze ahogy megbeszéltük utánuk.
Nem sokkal később minden külső segítség nélkül( szóval a szervezetem továbbra is jól csinált mindent) megszületett a lepény is, megvizsgálták, aztán kérésemre Erzsi nekem is megmutatta, a lepényt, hiszen Tominál azt sem láttam.
Aztán a doktornő ideje következett vagyis hogy felmérje a helyzetet és hogy össze varrjon.
A gátvágáson kívül volt még egy pár repedésem így elég érdekesre sikeredett a varrás. Nem mernék rá megesküdni, hogy a metszéshez aztán kaptam-e lidocaint, de a repedésekrez tuti nem, mert ezt meg is mondta a dokinéni, hogy azért kérte hogy sóhajtozzak közbe, mert olyan egy öltéses kicsi repedések voltak, aminél ugyan ott volt bökés számban mintha érzéstelenített volna.
Mert a csiklóm és a hugycsövem között volt egy picike(egy öltés), meg a végbél nyílásom mellett(egy öltés) meg a vágás ez 2 öltés. Belső varrat az nem tudom mennyi volt, de mivel szépen csillapodott a vérzés(persze mert minden rendben ment) így nem is kellett semmi más beavatkozás.
varrás
A varrás kb. 20-25 percig tartott közben Adél már visszaérkezett és a mellkasomra fektették.
30 percesen
Rita megbeszámolt arról mik történtek kinn, hogy Adél bosszúból a cső dugdosásért, meg a kínzásért jóóóóól lefosikálta a két nőszemélyt(ezen jót röhögtünk), meg Balázs elmondta, hogy Erzsinek segített beírni a nagy könyvbe Adélt(hiszen a Anemona még többször fennakadást keltett) és hogy csak megtörtölték és nem mosdatták, de persze lemérni még nem mérték le. Olyan jó volt, és tök békésen szuszogott rajtam. És végre szemtől szembe láthattuk egymást.Varázslatos volt.
Folyt. Köv. a szülés utáni dolgokról, meg a kórházi napokról.
Összegzés képpen: az első fájástól számítottan kb. 11 óra alatt meg lett Adél, oxitocin nélkül, igaz csak a szerencsén múlott, de fájdalom csillapítás nélkül, csak egy éppen hogy gátmetszéssel, és persze a leszívást leszámítva szinte háborítatlanul született meg. Szóval majdnem minden meg lett ami a szülési tervemben leírtam.
Hogy milyen érzés volt, akkor marha fáradt voltam, de ennek ellenére úgy éreztem és érzem, most is, hogy így bármikor még egyet(persze apával megállapodtunk,hogy nem lesz még egy), mert fájt persze, vagyis inkább sokkal intenzívebb volt mint Tomival, de nem aláztak, meg nem dirigáltak, nem eröltettek rám semmit, hanem hagyták, hogy én magam szüljem meg a gyermekem.Így most helyére kerültek bennem a dolgok, és túl tudtam lépni a korábbi rossz élményeimen.
És persze nem utolsó sorban, mert hiszek benne, hogy nagy köze van hozzá, hogy a lányommal éltem át mindezt. Neki , aki egyszer majd szintén anyuka lesz és életet ad egy kis lénynek egy ilyen csodás élményt tudok átadni, hogy: Így születtél kicsi Szellőrózsám!!
Aztán csak este fogtok látni. 
