Új privát üzeneted érkezett!

Edit, kérdezni, kérni! Nem megy máshogy! Nem fognak tényleg segíteni! Az, hogy nekem nem volt gondom velük azt jelenti, hogy ha kérdezte, kértem segítettek, de maguktól ám annyira nem! A nagyon kedves csecsemős , aki minket megtanított szopizni idősebb, alacsony, kövérkés és kicsit mély hangja van. A többivel sem volt gondom, de ő tényleg egy tündér volt velünk! Este összeszedte az összes babát, amíg a mamik lezuhanyoztak, ettek és kiszellőztettek. Megmondtad mikor vigye vissza vagy esetleg azt,hogy ne hozza már ki. A többitől viszont kérdezni kellett, hogy be lehet-e adni. De be lehet. Majd meglátod. Én is úgy terveztem, hogy végig velem lesz, de én így is fáradtan jöttem haza, hát még úgy! Iszonyat mi meleg lesz! Arra készülj, mert ablakot nem lehet nyitni. Nálunk most nyitva van egész nap, de nem éri huzat Marcit.

Kép
tokajkincse
 
 


Meg fogok őrülni a melegtől! Láttam a képeken, hogy jól be vannak öltöztetve,annak ellenére, hogy millió fok van! Ők adják rájuk a ruhákat?

KépKép
editmaci
 
 


Azért nem semmi, hogy egy nap alatt archiválva lettünk majdnem :wink:
Orsi, velem is ő volt tök rendes. Asszem Babinak hívják (Edit, a későbbiekre). Szemüveges (talán) és folyton bagószaga volt. :lol: De tényleg ő volt velem a legrendesebb. Akartam is neki adni egy doboz bonbont (pénzt én elvből nem), de amikor eljöttünk nem volt szolgálatban, a többinek meg nem voltam hajlandó odaadni. Így megettem én, sörrel. :wink: Annyira utálom a sört, hogy úgy ittam: egy korty (alkoholmentes) sör, egy bonbon. :mrgreen:

KépKép
pedina
 
 

 
 

Csajok,én két napja egyfolytában éhes vagyok! Kb.mint 3 hónapos terhesen! :D Már emiatt is jó lenne ha megszülnék, mert gurulni fogok a szülőszobára!

Pénzt én sem akarok adni,mert én nem veszem meg senkinek a kedvességét!
Úgy utáltam az osztályon is,amikor jöttek a hozzátartozók, és előre akartak adni valamit,hogy majd figyeljünk a mamira,mérjük a vérnyomását papinak,stb! Én is úgy vagyok vele, hogyha elégedett vagyok a munkájával,akkor amikor megyek haza majd adok valamit.

KépKép
editmaci
 
 


Edina, Ő az! A cigiszagot elfelejtettem! :lol: Edit, tőle bármit! Neki van szakmai tudása és elhívatottsága nem úgy, mint a fiatalabbaknak! Írom a beszámolót a szülésről. Gyermekem és apája alszanak déltől. Lassan ébresztő, mert a melleim már fájnak, de nam akarom szívatni.

Kép
tokajkincse
 
 


Nagyon jó gyerek,hogy ilyen sokat alszik! :P

KépKép
editmaci
 
 


Mi is megpróbálkoztunk egy alvással, de nem jött be. Nem tudom mit akarok: negyed 9-ig aludt, utána 10-től 11-ig, majd déltől háromig. :lol: Épp a lábujjak bekapását gyakorolja. :wink: Most, hogy így a ti szülésetek környékén felidéződik az enyém is óhatatlanul, mindig olyan jókat csodálkozom, hogy ilyen rövid idő alatt mennyit fejlődött. Hihetetlen. Talán ennyi idő alatt soha nem változnak többé ennyit, mint az első pár hónapban.

KépKép
pedina
 
 


Na, csajok, küldtem email címet, remélem megkaptátok.
Zsombor most evett, de már megint alszik.

Orsi, kérek akkor pici Marciról képeket!!

KépKép
sz.szilvia
 
 


Én megkaptam! :)

KépKép
editmaci
 
 


Sziasztok,
Már hiányoztatok! HÉTFŐ ÓTA nem voltam! :cry: Fene a pofámat. Kiszívták a véremet. Röviden, a héten mentem utoljára (még bemegyek jövő hétfőn, mert hivatalosan nem vagyok még betegállományban). De a hetem arról szólt, hogy betanítottam az utódomat, aki... (nincsenek előítéleteim, és bocsánat mindenkitől), de 55 éves!!! Kicsit nehezen ment a dolog. De két nap után megnyugtattam magam, hogy nem az én felelősségem, hogy neki hogy fog menni a dolog. Mondani nem akarom, inkább a nyelvemet leharapom, de elmesélem, hogy felsőbb döntés értelmében került ő hozzánk. A főnököm és én egészen más jelölteket szúrtunk ki. Volt hirdetés, minden. Amikor elkezdtünk volna interjúztatni, akkor pedig közölték, hogy ő van és kész. No comment. :evil:

Hagyom ezt a béna témát! Orsi, nagyon szupi!!! Írjad azt a szüléstörténetet, mert nagyon várjuk. Marci édespofa, Istvánnak is nagyon tetszik, pedig Lilit leszámítva még soha nem tetszett neki újszülött (miért is? :roll: )...

Nekem az UH ismét idősebb gyermeket határozott meg. Első dátumom ugye február 2 volt, jelenleg január 23. Ez utóbbi áll egyébként a legközelebb a menstruáció szerinti számításhoz. Hurrá! Bébike teljesen szépen fejlődik, fej-fenék távolsága 64 mm. Egyem meg. Bukfencezik, rúgkapál és szopja a hüvelykujját, mint anyukája. Egyszer felénk fordult, és mintha intett volna. Kis édes. Apja látni vélte a fügyijét, az a lába volt amúgy. Dokink sajna tök el volt havazva, közben szült, és még foglalkozott 4 másik csajossal is rajtunk kívül. UH közben nagyon meghitt szokott lenni a hangulat; doki, férj és én, na meg Emmabenedek... Most becaplatott két nővér, hogy ők ágyazni akarnak (ott, ahol fekszem). Doki tök ideg lett. Nővérek meg álltak ott átszellemülten, kedvem lett volna kizavarni őket... Így sajna nem tudtam szerelmet vallani most sem a dokinak! :oops: :oops: :lol: :lol:

Próbálok képet beszúrni... Kép
vbea
 
 


Sziasztok!

22. van, és itthon ébredtünk. :( Hosszú még a nap, de nem érzek semmi különöset, hogy ma történne valami. Mondjuk nem sok kell neki! Meg már azért is jó lenne,mert Imi agyvérzést fog kapni.Én meg tőle! :mrgreen:
Este elég jókat szoktam szenvedni,mire megfelelő helyzetet találok az alvásra. Ha valahogy nekem jó lenne, akkor feszül a hasam éppen; szóval változtatni kell. Na,de kibírom,már tényleg nem sok van. Ja,és a lábaim is dagadoznak szépen,nem is nagyon tudok velük mit kezdeni;hiába polcolom nem sokat segít.

Ma ugye NST, remélem nem sokan lesznek,és dokit is találok aki megnézi! :shock:

KépKép
editmaci
 
 


Edit, azt elfelejtettem mondani, hogy minden reggel a a te dokid jön vizitelni, így mindig meg tudod vele beszélni a dolgokat. A felesége megszült, így attól sem kell tartanod, hogy egyszerre szültök.
Arra gondoltam, hogy vidd be azt a kis Chiccos mellszívót, mert ha Imi visz neked be egy kis tálkában steriles vizet, akkor azt tudod használni. Ha ki is öntöd azt a pár cseppet, de hátha megindul jobban a tejcsid. Bőven elég lesz. Tegnapról kb. 1 deci tejet tudok lefagyasztani. tök büszke vagyok magamra! Lehet nem sok, de minden cseppnek örülök, bár ma reggel kiborítottam egy adagot. Még jó, hogy 1 órát fejtem! :evil: Marcinál jobb gyereket kívánni sem lehetne. Alszik 3-4 órákat egyben, most jól eszik. Csak akkor sír, ha öltözünk, pelusozunk, fürdünk. No meg, ha fáj a hasa, de szerintem rengeteget segít az Infacol, mert úgy nyöszörög, sír, de nem visít.

Hát szerintem is gyönyörű baba! De ugye az enyém, ezért én elfogult vagyok! :roll:

Kép
tokajkincse
 
 


Edit, nekem is így indult a múlt hét szombat! Aztán látod... :lol:

Kép
tokajkincse
 
 


Én is azt gondoltam, hogy egyenlőre csak azt viszem magammal;aztán ha szükség lenne a másikra majd Imi becipeli utánam.
Az már jó, ha van fölösleged tejed is; minden csepp aranyat ér!

A fürdetés,hogy megy? Élvezitek mind a hárman?

KépKép
editmaci
 
 


Az NST jó volt,holnap megint kell menni. :? Ma rám tették a fájásmérőt is,kétszer mutatotta,hogy vannak fájásaim, de én nem éreztem semmit.

KépKép
editmaci
 
 


Sziasztok!
A nagy égzengések között gondoltam rád, Edit, hogy hátha meghozza Lilit. :wink: De még van egy pár óra a mai napból. Meg tudod hány gyerek születik a kiírt napon...Alig 10%.
Mi elfutottunk a meleg elől anyuékhoz, Lili marhára élvezi, hogy csupaszon lehet a szabadban. Igaz lepisilte a habtapit, de le van ejtve. Lemosható. :lol: Amúgy egész nap cicit óhajt, kb. 1,5 - 2 óránként, megivott 2 deci szőlőlevet, de alig pisil. Gondolom nagyon melege van. Pedig aránylag még jól is aludt.
Hatafelé leállítottak minket arendőrök: közúti ellenőrzés. Sanyi kinyitotta a csomagtartót, meglátták a babakocsit, meg közben Lili is gügyögött az autóban, és közölték, hogy ha gyerekkel vagyunk, menjünk csak tovább. Vannak még csodák... :wink: :lol:
Az, hogy ki jön vizitelni, az változó. Nekem a Gertrig dokitornő meg a Kocsis doki járt felváltva. Szerintem hetes váltásban járnak. De általában minden doki feljön megnézni a kismamáit...Meg ha gond van, úgyis szólnak neki.

KépKép
pedina
 
 


Új képek:www.kep.tar.hu/poduszlolili
Jó éjt! Edit, szorítok! :wink:

KépKép
pedina
 
 


Semmi! :(

Kilenc után kell mennünk NST-re, és azt mondta meg is vizsgál.Hátha tud valami okosat mondani!

KépKép
editmaci
 
 


Cuccot vigyél... :lol: Nálam az bejött. :wink:
31 fok van a lakásban. :cry: Lili éjjel 3-szor is fel volt szopizni.
Orsi! Szerintem ezt a tejed még ne nagyon fagyaszd le, próbáld meg megitatni Marcival. Egyrészt nem nagyon lehet még több tejed, mint, ami kellene, másrészt meg a tápértéke is nagyon alacsony még ahhoz, hogy a későbbiekben (ha felolvasztod) jól lakjon vele. Lili kb. 4-5 hetes koráig minden lefejt tejcsit megivott, onnantól volt nálam "túltermelés". Persze továbbra is mondom, hogy ez nem szentírás vagy okoskodás, csupán tapasztalat. :wink:
Edit! Van, akinél bejött a szex :wink: . Mármint megindította a szülést. :lol: Én nem mertem kipróbálni, meg kérdés, hogy mennyi kedvetek van/lenne hozzá. :?

KépKép
pedina
 
 


Sziasztok!
Nálam is gyakran eszik Zsombor. Tegnap mi is kint voltunk Nyéken anyánál, az a jó kis eső ott ért minket. Úgy néz ki a tejem megint beindult. Jó ez az urtica urens.

Orsi! Légyszi kérek fényképet!!!! Majd ha lesz időd.. Éjszakáitok hogy telnek?

Edit, majd írj hogy mi volt.

KépKép
sz.szilvia
 
 


Sokan szeretik ezt a homeopátiás bogyót, akkor ezek szerint nem véletlenül. :wink: A Fehér Hollóban vetted, Szilvi? Nekem szerencsére még nem kell, de hátha, és akkor jó tudni, hogy hová szaladjak.
Edit? :?:

KépKép
pedina
 
 


Boldog egy hetes szülinapot Marcinak!
Kép

KépKép
pedina
 
 


Köszönjük! Ilyenkor már azért fájdogált rendesen!

Szilvi, küldtem képeket neked tegnap.

A tegnapi napunk katasztrófa volt. De szerencsére tudom, hogy az almalétől, mert bevágtam egy litert. Egyik csajnak bejött, sok teje volt tőle. Na, mi szenvedtünk. Éjjel már jó volt. Férjem annyira alszik, hogy ott ordít mellette a gyerek és nem kell fel rá. Nappal is alszik a gyerekkel. Mondtam, hogy azért nekem is kellene. Most kb. 10 perce aludt el Marci, de Robi is alszik már. Hiába alszik nekem 3 órát, szopi közben ébren kell lennem, utána altatom, büfiztetem, majd fejek, mindent elmosok. Aztán marad nekem 1-1,5 óra a következőig. Nem tudom mi van Robival, de mondtam neki, hogy ez már nem normális. Segít ő, ha ébren van! :roll: Éjjel gondoltam kihagyok egy fejést és alszom. Arra keltem, hogy tiszta tej minden. A kispárnán átfolyt a tej... Sajnos kell fejnem, mert csomók vannak a mellemben, amit a védőnő szerint ki kell mindenképpen masszírozni/fejni belőle. Azt mondta az a 20-30 ml nem mennyiség... De nekem az! Olyan boldog vagyok, ha jön valami kis plusz. Bár most kisfiam teljesen kiszívta a fájósabbikat, így jó, mert azt szívni kegyetlen. A másikat nem fejtem, mert mostanság 2 óránként eszik a meleg miatt. Este is kifejtem, majd egy laza mozdulattal kiborítottam, olyan fáradt voltam. Erre gyerek 5 perc múlva felkelt és éhes volt. Még jó, hogy volt egy kis plusz, azt kapta. Igaz almaleves. A tegnapi tejet nem kapja már meg.

Nem tudtok valami jó büfiztető módszert? Nem nagyon akar büfizni. Hiába sétálunk, simogatom a hátát, alig.

Tegnap nagyon fájdogált a méhem és véreztem is rendesen. A sebem is érzékenyebb volt.

Pelenkából a Huggies nem jön be annyire. Olyan alacsony nekünk. Lehet Marci hosszú. Megjegyzem van olyan 56-os body, ami nem ér végig rajta... Tipegőt majdnem felesleges volt venni, mert nem fogja hordani ebben a melegben. Én folyton öltöztetem a gyereket. H.u. body van rajta. Tegnap r.u. adtam rá család unszolására, erre a védőnő még azt is levetette. Éjjel viszont folyton kitakarózik és olyan hideg a keze és a lába. Hiába van rajta zokni is. Tudom, hogy minden gyerek keze hideg, de akkor is szerintem fázik. :?:

Edit, én nagyon úgy éreztem hajnalban, hogy szülsz, de ezek szerint az érzéseim nem jönnek be! Valahol jó is, hogy ennyit vártunk/várunk a babára, mert a szülésnél nem rémület fog el, hanem úgy vagy vele, hogy végre! Majd jelentkezz mi volt!

Kép
tokajkincse
 
 


Orsi! Acsomókat tényleg muszáj kimasszírozni meg kifejni, bármennyire is fáj. Az elején nekem is többször volt. Nehogy begyulladjon, mert az kegyetlen.
Ha nekem bekeményedett a mellem és le kellett fejni, volt olyan, hogy 2 deci is lejött egyből, úgyhogy lehet, hogy igaza van a védőnődnek, és a 20-30 mili kevés. Nem lehet, hogy nem fejed ki teljesen és azért csomósodik be? Próbálj meg előtte meleg vízzel zuhanyozni, hátha attól beindul. Nekem néha a zuhany alatt kezdett spiccelni a tejcsi. :? Asszongyák, hogy olyan nincs, hogy nincs tej...Tehát ha lefejed és pont akkor kel fel a gyerek, elvileg akkor is van neki elég tej,merthogy a szopi által termelődik. Én azért néha kevésnek találtam, és olyna is volt, hogy kellett mindkét cici.
Büfonél próbáld meg a válladra tenni, úgy, hoyg lógjon kicsit a feje. Elég horror így elsőre, de állítólag segít. Vagy ültesd oldalt a térdedre, támaszd meg a fejét az álla alatt, és simogasd a hátát. Nekünk ez utóbbi jött be. Vagy fektesd hasra és ütögesd a fenekét. Ezek állítólag összerázzák a kis bubikat a pociban, és hamarabb kijön a büfi.
Első pelusból nekünk Pampers volt. Mást nem is használtunk, de azóta a nagyobb Pampersök nem jönnek be :x
Lili egy szál pelenkában alszik, meg egy peledővel takarpm be, de lerúgja. Fogalmam nincs mit adnék rá, ha újszülött lenne. Talán a védőnő tud ebben igazán okosat mondani.

KépKép
pedina
 
 


peledő = lepedő :lol:

KépKép
pedina
 
 


Ismét itthon! :(
Az NST tökéletes volt,majdnem egy félóráig csináltuk, mert felrakta a nővér, utána otthagyott minket.Lobogtattam mint a győzelmi zászlót a folyosón! :mrgreen:
Megvizsgált, de a méhszáj nem változott hétfő óta.Azt mondta, hogyha keddig nem történik semmi,akkor befektet,és megindítja a szülést!
Holnap mennem kell laborba is , mert ha befekszek lesz valami főorvosi bemutatás,és ahhoz kell friss laborlelet. :(
Mostmár annyit tudok legalább, hogy max.két nap van hátra! :P

Az éjszaka alíg aludtam valamit,pedig még olyan meleg sem volt a szobában!De jó volt mert Pocaklakó együttérzésből vagy 1,5 órán keresztűl mocorgott! :D Ez úgy fog hiányozni!

Ja,holnap még magzatvizet is akar nézni a doktorom.Nektek volt ilyen?

Orsi,Rrobit akkkor nagyon megviselte az elmúlt egy hét! :mrgreen:
kipiheni helyettedet a fáradalmakat ,fájdalmakat!
Ilyenkor még normális, hogyha erősebben vérzel,nem? Nem lehet valami kellemes.

KépKép
editmaci
 
 


Nekem is indították a szülést, de nem kellett befeküdnöm előtte, se labor, se főorvosi bemutatás, se semmi. :shock: Vagy azért mert az én dokim eleve főorvos? Bár nem az osztályvezető. Na, mind1. Én mentem, közölte, hogy jó kétujjnyi a méhszájam, irány a szülőszoba, burkot repeszt, utána kaptam az oxytocint.
Na, szóval nemsokára két Lili lesz! :lol:
A magzatvizet úgy nézik, hogy hüvelyen kerezstül megvilágítják a magzatburkot, hogy lássák, hogy mennyire tiszta a víz. Nekem nem volt, akinek igen, azt mondja, hogy igazán nem fáj, csak kellemetlen, ha nincs nyitva a méhszájad....
Vérzés teljesen normális, főleg ha szopi alatt indul be kicsit erősebben.

KépKép
pedina
 
 


Lehet, hogy nekem azért kell,mert Cziáky még nem fődoki! :shock:
Sebaj,gondolom ez lesz a legegyszerűbb része az egésznek! :wink:

KépKép
editmaci
 
 


Éna legjobba azt utáltam, hogy a szülőszobára is jöttek vizitelni, meg az örzőbe is, és minden doki kérdés nélkül elkezdett bennem matatni, szülés után meg a hasam nyomogatni. :shock: Hát a jó anyjukat, azt. Legalább szóljon, hogy mit akar...

KépKép
pedina
 
 


Edit, mennek a nagy drukkok! Nem irigylem a babákat és anyáikat, vagyis titeket. Na és Edit nagy pocakját sem. Én haldoklom ebben az időben. Ha csak 1-2 órára is kiteszem a lábam, mert pl megyünk vásárolni, leszakadnak a lábaim. Itthon állandóan polcolva van. A férjem egy hős; főz, mos, takarít. Mindent megcsinál nélkülem. Cserébe nézhettem tegnap is egész nap a Tour de France-t... :? :( :shock:

Holnap még megyek dolgozni, elvileg délután a körzeti doki a program, aztán tényleg pihi. Elmondani nem tudom, mennyire elegem van. Holnap még hallgatom a kedves megjegyzéseket, mint pl "aki megteheti anyagilag, hogy otthon marad..." Büntiből megkapják az utódomat. Fognak még sírni utánam, én meg itthon röhögök.

Megyek, keresek valami jó filmet. :wink:

Lányok, határozottan szoktam érezni a babát! Ma is kaparászott benn. Vicces. :o
vbea
 
 


Lili ma is alig alszik.... :cry: De nem nyűgös :roll:

KépKép
pedina
 
 


Marci úgy döntött, hogy 2 óránként eszik. Ma ő sem nagyon alszik így. Most elég jól bekajált, remélem alszik vagy 3 órát egyben. Apa ivott egy kávét, így most lezuhanyzom és próbálok aludni.

Edina, nem tudom szüksége van-e Marcinak a lefejt tejre is. Mert végülis eszik, kiszívja a cicit. Ő köpi ki, nem én veszem el, ha elég neki.Nem tudom mennyi kajára van szüksége etetésenként, de a kapott mérlegen kajcsi után könyebb volt, mint előtte. :?: :?: :?: El is tettem, majd mérem 3-4 naponta. Nem idegesítem magam.

Engem csak egy doki vizsgált a sajátomon kívül szerencsére.
Na, megyek, mert elpazarolom a kapott perceket! :wink:

Kép
tokajkincse
 
 


Kaja szempontjából állítólag testsúlykilogrammonként 150 mg-ot kell enniük egy nap. :idea:
Én sose figyeltem amúgy erre, azt se mértem, hogy mennyit eszik. AMikor cumisüvegből kapta, az elején - ha jól emlékszem- olyan 60-80 milliket evett. Utána 100-120-at, de olyan is volt nagy ritkán, hogy beverte a 2 decit.
Úgyhogy a tök*m tudja mennyit "kell" enniük. Amíg jól érzi magát a gyerek, addig nem érdemes vele szerintem foglalkozni, pláne, hogy vannak szerintem kisebb és nagyobb étkű babák is.
Megsétáltattuk a csajost Tapolcán, aludt is vagy fél órát... :shock: Az ma már legalább másfél. Útközben bevert egy deci szőlőlevet, a másikat meg itthon napközben. Mióta vettünk neki fület a cumisüvegre meg itatófejet (így lett "Varázsitató"), azóta marha önálló... :lol: Egyedül iszik. Vagyis próbál... :wink:

KépKép
pedina
 
 


Megint hazajöttem!
Holnap menni kell befeküdni, de a mai vizsgálat után azt mondta, hogy magától is lehet, hogy meg fog indulni a szülés. Majd meglátjuk! :D Kicsit most összetörve érzem magam a sok vizsgálattól! :?

KépKép
editmaci
 
 


Jó reggelt!
Edit :?: . Holnap :?:
Remélem mérséklődik ez a nagy meleg, mert Lili egyre nehezebben bírja, és így én is. :cry: Tegnap több, mint egy fél órát kínlódott elalvás előtt, aztán hajnali negyed 4-kor úgy érezte, hogy kialudta magát, és nagy erőkkel gügyögni és játzsani kezdett, utána megint jött fél-háromnegyed óra forgolódás, nyüglődés, nyígás, szemkivakarás. Fél öt is elmúlt, mire elaludt. Addigra kitépett egy csomó hajamat és szétrugdosta a hasamat. Tudom, vannak "problémásabb" gyerekek is, de én nem vagyok ehhez szokva. :roll:
Eni! Ha olvasod: küldtem neked egy "happy utolsó munkanapot" mailt a cégesre. Mire kaptam egy automata választ, hogy más veszi át a munkádat. A mailjeidet is ő kapja? Mert akkor megnézném az arcát, hogy az első mailjei egyike: boldog utolsó munkanapot! :mrgreen: :mrgreen: :mrgreen: :mrgreen: :mrgreen: :mrgreen: Hátha leveri a víz... :lol: :lol:
Nem is mondtam mit mondott a védőnő: olyan meleg van, hogy úgyse tudok anniyt inni, hogy elég tejem legyen. :shock: :shock: De azért leb*szott finoman, hogy minek adok Lilinek vizet meg gyümölcsöt. Akkor most mi van?! :cry:
Orsi! nlc-n indítottak egy fórumot, hogy mit adnak újszülöttekre ebben a melegben. Belelolvastam, szinte mindenki azt írja, hogy egy pelus és esetleg egy ujjatlan kombi. Barátnőm nagyobbikja augusztusi, úgy emlékszem rajta egy pelus volt meg egy póló, és a hasa volt betakarva egy textilpelussal. Hog yzokni volt-e, arra nem emlékszem, én talán adnék rá. De az nlc-n volt olyan, aki azt írta, hoy nem ad zoknit, hogy meglegyen a hőleadás helye.
Mi Lilivel sokat zuhanyzunk hűvösebb vízben. Imádja. Ha ülne, beletenneém a kádba is, de így marha fárasztó fogni a kádban, így az kimarad most. :(

KépKép
pedina
 
 


Jaj, sztereóban írtunk. Hajra-hajrá! Hátha megindul. Hallottunk már olyat, hogy egy jó kis orvosi vizsgálat után az ajtóban elment a magzatvíz.. És akkor holnap be is indítja? Vagy vár még egy kicsit?

KépKép
pedina
 
 


Na, Edit hajrá!! Legalább már látod a végét...

Edina, az urticát én a környékünkön lévő gyógyszertárból szerzem be , de a párom F.zsolcáról is hozott már (ott dolgozik) amikor itt nem kaptaqm, szerintem sok helyen lehet kapni, elég elterjedt.
A védőnő nem mondat miért maj hogy vizet+gyümilevet is adsz már neki? Elvégre elmúlt már 4 hónapos.... Vagy azon az elven van hogy csak anyatej minnél tovább???

Orsi, képet nem kaptam, de a képtárba megnéztem. Nagyon aranyos , szép baba. Gratu!!! Mi mikor hazajöttünk a kórházból Zsombor 60g-okat evett, onnan tudom, hogy nekem kék fényezték , és ugye ott mérték szopi előtt és után is a folyadékbevitel miatt. Rá egy héttel megy 80-90-et.

Megyek, Zsombor elaludt és főzni kéne vmit.

KépKép
sz.szilvia
 
 


Fújja ezt a 142 nap kizárólagos szoptatás c. CD-t. Mert most ez a "divat". A mi időnkben meg 3 hónapig szoptattak, vagy még addig se, mert a tápszer korszerűbb. Meg ittuk a teával kevert tehéntejet szigorúan 3 óránként.
Lilit én nem bírnám annyit szoptatni, amennyit kéri...Szomjas. És néha jobban esik neki a 25 fokos víz, gyümölcslé, mint a 36 fokos anyatej. Ettől függetlenül is simán 3 óránként eszik, de a védőnő szerint ez sűrű. :twisted: Én meg toszok rá, hogy mit mond. Nekünk ez így bevált. Ja, és ha sűrűn szoptat, anyuka, akkor honnan fogja tudni, hogy melyik szoptatást váltotta ki hozzátáplálással?! És ez védőnő...
Lili hozzátáplálás mellett is simán eszik 7-8-szor egy nap...Vagyis szopik...

KépKép
pedina
 
 


Nekem is eszik 7-8-szor egy nap.

A párom most jön haza, megy a hasa, hányingere van.... biztos benyalt vmit.

Felébredt, mennem kell.

KépKép
sz.szilvia
 
 


Tegnap este 6-kor megfürödtünk. Onnantól kezdve aludt reggel 5-ig, csak 2x kelt fel enni. Azóta viszont nem alszik. Enni is csak nyűglődve. Pedig aludnom kellene azért nekem is. Délután megyünk doktor bácsihoz, addig jó lenne, ha kipihennénk magunkat. Mintha kicsit kevesebb tejem lenne, vagy csak többször eszik. Mi annak a valaminek a pontos neve? Annak a tejserkentőnek? Mert az a Humanas tea borzasztó, Laktoherbet meg sem főztem ,mert valahogy ha a Humana nem jön be...

Edit, lassan kezedben tarthatod Lilit! :lol: Tudom, hogy rossz ez a várakozás, végigcsináltam én is. Jól érzi magát odabent. Csak ügyesen szülés közben! Utána pedig ne akard megváltani a világot és mindent magad csinálni! Tessék pihenni és segítséget kérni, ha kell!

Most apával sétál kis Pumukli. Kivételesen nem sír. Aludhatna.

Csak egy bodyban van Marci is, mert olyan jól aludt tegnap füri után pelusban. Én meg mellette. Edit, nem tudom hogyan fogod külön szobába tenni. Éjszaka többször felébredek megnézni és elég néha feltápászkodni. A franciaágyon nincsen olyan meleg, mint az ágyában. Lehet azért is durmol jobban ott. De éjjel végig a saját ágyában volt.

Nekem szerencsém van a védőnővel. Elég nyitott minden felé. Marci igenis iszik teát, mert melege van és nem elég neki a tej.

Na, megyek, mert megint rázendített!

Kép
tokajkincse
 
 


Te viszed a dokihoz?! Először kutya kötelessége kimenni. De ugye nem betegek közé kell bevinned? Jobb helyen még az 1 hónapos státuszra is házhoz megy a doki. Mondjuk arra már nekem is be kellett vinnem Lilit, de az első vizsgálatra kijött.
Tejserkentő bogyó: Utrica urens. De szólj, hogy tejserkentésre kell,mert apasztani is lehet vele a tejet, ha más adagolásban szeded, én úg ytudom.

KépKép
pedina
 
 


Hát ez az utolsó nap tényleg fárasztó lesz.Akartam egy kicsit pihenni,de mindig a holnapi jár a fejemben. "Kicsit" azért félek tőle. :? Ennyiben rossz, hogy tudom, hogy holnap fog valami történni.
Edina,a mai orvosi vizsgálaton engem is jól "meggyötört", már én is azt hittem, hogy ott is maradok szülni a vizsgáló ágyon! :P Azt mondta, hogy holnap délutánig vár, hogyha nem indul be magától akkor beindítja! :D
Imit tegnap óta le sem lehet lőnni; már azt számolgatja,hogy mikor fogunk hárman hazajönni! Remélem minél hamarabb hazaengednek majd minket! Rengetegen lehetnek most is az osztályon, mert az alatt az egy óra alatt amíg ott voltunk 3 csajszit vittek a szülőszobára az ambulanciáról! :shock:

KépKép
editmaci
 
 


Edina,már majdnem 5 hónapos Lili,miért ne lehetne neki adni gyümilevet vagy vizet?Főleg ha szivesen megissza!?
Olyan jópofák ezek a védőnők.Szerintem én is fogok néhány közelharcot vívni az enyémmel; ő olyan kis okoska! :!: :?: gondolhatjátok milyen modern lehet :? ,30 éve védőnő :shock: .

KépKép
editmaci
 
 


Hát, nagyon szorítok, hogy könnyű és szép szülésed legyen, és minél hamarabb találkozzatok Lilivel. :wink:
Tényleg annyit tudok tanácsolni, hogy legyél nagyon határozott, és ne hagyd, hogy kényelmességből ne teljesítsék az elképzeléseidet. Úgyis arra fognak hivatkozni, hogy sok a munkjájuk, sok a beteg, nem érnek rá, csak ami neki robot, az neked egy megismételhetetlen pillanat.

KépKép
pedina
 
 


Remélem, hogy lesz elég idejük rám is! Azért is jó, hogy ott lesz Imi,mert ha én nem fogok szólni vagy kérni,akkor majd ő biztos! :D Én hamarabb belenyugszom a dolgokba,mint ő!

KépKép
editmaci
 
 


Tejserkentő: Urtica urens ch5
reggel és este 5 bogyó, bevétel előtt és után nem lehet inni enni 1/2 óráig, mert úgy nincs hatása. Kézzel nem lehet hozzányúlni, és a nyelv alá kell rakni. Ennyi tudok róla, kb. 350 Ft. A szervezeted nem szokik hozzá, mint a tejserkentő teákhoz.

KépKép
sz.szilvia
 
 


Edit, gondolom az a kellemes érzés az volt, hogy nézte hány ujjnyira van nyitva a méhszáj. Akkor én is meg akartam pusztulni. A végén ahhoz szívtam a legtöbb gázt, hogy megnézze megvan-e a 4 ujjnyi.

Én viszem dokihoz. A régi gyerekorvosomhoz, mert csak 3 hét múlva jön ide a gyerekorvos. A lábán azt egyik ujjacskája rosszul fejlődött és amíg porcos, addig kellene megpróbálni a helyére tenni. De szeretném, ha a doki megmutatná, hogy ő hogyan is gondolta. Vagy küldjön tovább ortopédushoz. Nem fogok várni 1 hónapos koráig.

Most ki van terülve a nagy ágyon egy szál pelusban. Szarok rá! Végre alszik reggeltől! Apa ellenséges cumijával a szájában! :lol: Elalszik rajta, majd kiköpi.

Védőnővel szerencsém van akkor. Azt mondta nyugodtan adjak neki teát, ha jónak látom, nyugodtan lehet a nagy ágyban ha csak úgy tudunk pihenni. Elvégre az én gyerekem! Ne hagyjan sírni csak azért, mert mások megszólnak, hogy elkapatom.

Na, megyek fejni!

Kép
tokajkincse
 
 


Köszi a bogyó nevét! Gondolom errefelé nem lesz! Majd be kell járatnom fél Miskolcot valakivel.

Edit, a szülőszobán Imi fog rohangálni mindenért! :lol:

Kép
tokajkincse
 
 


Na, úgy látom azért vannak normális védőnők s, akik nem azt fújják, hogy elkapatom a gyereket. Mondjuk az enyém nekem nagyon is önállónak tűnik, másrészt meg ha elkapatom, magamnak kapatom el, nem?

KépKép
pedina
 
 


Szerintem nincsen az az anya, aki hagyja ordítani a gyerekét a kiságyban. Éjjel ott alszik, mert akkor nincsen olyan meleg és tud aludni rendesen. Kicsit félnék, hogy ráfekszem, ha velünk lenne, de állítólag nem lehet. Egyébként hason nem szeret lenni annyira. Simán felnyomta magát én áttette a fejét a másik oldara 1 hetesen. Azt hittem később fog csak ilyeneket csinálni! :shock: A védőnő is azt mondta, hogy magamnak kapatom el! De mindenki ezt csinálja, ne izgulj. Szerencsére apjával is jól elvan, de ha nagyon vígasztalhatatlan csak anya jó neki!

Kép
tokajkincse
 
 

Vissza: Lakóhely szerint

Jegyzetfüzet:

 

X
EZT MÁR OLVASTAD?